Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Sportműhely/archívum02

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Terv

Sziasztok! Mit szóltok egy olyan vállaláshoz, hogy az olimpiáig elkészítenénk a csapatsportok VB-in és EB-in résztvevő csapatok cikkeit? Kézilabda-világbajnokság, Vízilabda-világbajnokság, Röplabda-világbajnokság, mindez Európa-bajnokságban is. Rengeteg megvan már, gyakorlatilag a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia válogatottai (és még egy-kettő) hiányzik. Tehát akik az elmúlt száz évben a legjobbak voltak és ezekre a lapokra felkerültek. Ezt azután majd folytathatnánk minden évben a megfelelő egy-egy csapat megírásával. Nos? --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. február 3., 18:26 (CET)

Szerintem jó ötlet, érdemes lenne listát készíteni, hogy melyikből mik hiányoznak, illetve felmérni, hogy a már megírtak mennyire naprakészek. Első blikkre úgy tűnik nekem, hogy a női válogatottakból hiányzik viszonylag sok.

Azt nem tudom megígérni, hogy nagyon aktív leszek ebben, hiszen az olimpiaműhellyel folyamatosan sok kvázi feladatunk van, de figyelemmel kísérem az eseményeket, és be-besegítek. -- Joey üzenj nekem 2012. február 3., 20:22 (CET)

Férfi kézilabda-világbajnokság:

Női kézilabda-világbajnokság:

Vízilabda-világbajnokság:

 megjegyzés Szeretném ha címszavakban a férfi szót továbbra is melléknévként, jelzőként kezelnénk, és visszaállnának a magyar férfi vízilabda-válogatott típusú címeink.

Szerbia és Montenegró-i. Ennek ez a jelzős változata, ez biztos. -- Joey üzenj nekem 2012. február 4., 08:59 (CET)

Átírtam a fentieket ennek megfelelően. – Joey üzenj nekem 2012. május 29., 15:28 (CEST)
A mostani férfi címek nekem sem tetszenek. Valamint javasolnám, hogy az efféle táblázatos megoldás helyett a felsorolás formát alkalmazzuk (oszloplista sablonnal, vagy a col-begin - col-end sablonnal), mert a későbbiekben új esemény esetén kicsivel problémásabb a táblázatot átalakítani. – Tomcsy üzenet 2012. február 5., 00:01 (CET)

Cikkértékelés?

Sziasztok! Kibővítettem a Montréal Canadiens cikket; a szócikkértékelősablonra "besorolatlan" ill. "nem értékelt" van írva. Megkérhetnék valakit arra, hogy értékelje, vagy ehhez valami más eljárás kell? Köszi! XenCDN penalty box 2012. február 12., 01:56 (CET)

Mátay Andrea

Sziasztok! Jó lenne, ha valaki rendbe tenné a Mátay Andrea szócikket, mert jelenleg használ két sablont ({{sportoló eredményei}} és {{spor sor}}), amik azon túl, hogy eléggé tönkrevágják a szócikket, csak itt szerepelnek, tehát lecserélésük után mehetnének azonnalira. Köszi! – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2012. február 19., 10:12 (CET)

Egyesült Arab Emirátusi Labdarúgó-szövetség-re jav.

Szakik!

Az Egyesült arab emírségekbeli Labdarúgó-szövetség linkből a különböző cikkekben van legalább 100 előfordulás, amiből eddig kijavítottam egy tucatot Egyesült Arab Emirátusi Labdarúgó-szövetség-re. De gyanús nekem ez a dolog... Hogyan kellene ezt rendbe tenni? --Porrimaeszmecsere 2012. február 25., 22:38 (CET)

Ennél a cikknél ütött nagy szöget a fejembe a kétség: Egyesült arab emírségekbeli labdarúgó-válogatott--Porrimaeszmecsere 2012. február 25., 22:41 (CET)

Jogos az észrevétel.
A válogatott szócikkcíme szerintem kifogástalan. A szövetség nevét kellene ehhez igazítani, szerintem: Egyesült arab emírségekbeli Labdarúgó-szövetség. Hm? -- Joey üzenj nekem 2012. február 26., 19:27 (CET)

Csak annyiban nem, hogy minden eleme nagy lesz a szervezet nevében: Egyesült Arab Emírségekbeli Labdarúgó-szövetség. De ilyenkor nem volna jobb birtokosan szerkeszteni? Egyesült Arab Emírségek Labdarúgó-szövetsége? Bennófogadó 2012. február 26., 19:30 (CET)

Igen, valóban nagybetűs minden szó az intézmény nevében.
Ha viszont birtokossal lenne megoldva, akkor nem kellene elé egy névelő is? -- Joey üzenj nekem 2012. február 26., 21:13 (CET)

Túraautó-Európakupa

[1]. --Pagonyfoxhole 2012. március 24., 01:37 (CET)

Fordítási kérés

A napokban elhunyt Alexander Dale Oen cikkén dolgozom, és van két táblázat az egyéni rekordjaival. Az enwikiben jelmagyarázat is található hozzájuk, a benne levő kifejezések viszont meghaladják a tudásomat. Megkérnék egy hozzáértőt, hogy fordítsa le a következő jelmagyarázatot:

Legend: WR – World record; ER – European record; NR – Norwegian reord
Records not set in finals: (h) – heat; (sf) – semifinal; (r) – relay 1st leg; (rh) – relay heat 1st leg; (b) – B final; – en route to final mark; (tt) – time trial

(A szöveget egyébként a swimmingrecordlegend sablon hozza létre az enwikiben.) Előre is köszönöm, Einstein2 ide írj 2012. május 2., 20:33 (CEST)

Jelmagyarázat: WR: Világcsúcs, ER – Európa-csúcs, NR – Nemzeticsúcs

Csúcsok, melyek nem döntőben lettek elérve: (h) – selejtező, (sf) – elődöntő, (r) – váltó első tagjaként, (rh) – váltó első tagjaként selejtezőben, (b) – B-döntő, † – en route to final mark, (tt) időfutam

Rövid, nyers fordítás. A dőlt betűs részt nem tudtam még értelmezni. Üdv! - Csurla vita 2012. május 2., 20:58 (CEST)

Meghívás

Kedves magyar wikipedistak!

Az angol wikipedian elkezdtunk a WikiProject Hungary-n belul egy, a magyar sportelettel foglalkozo munkacsoport letrehozasat. Errol itt talalhato egy rovid leiras illetve tervezet, persze angolul. Ha van koztetek olyan aki beszel angolul (ha csak egy kicsit is) es szivesen reszt venne a munkacsoport eleteben, azt orommel varjuk! Az sem problema, ha csak ugy mellekeskent foglalkoznatok az magyar vonatkozasu sportcikkekkel a hu-wiki mellett, minden kis segitseg jol jon. Egyelore negyen vagyunk, es ugy gondolom, hogy 1-2 ember becsatlakozasaval mar be lehetne inditani a task force eletet.

Ha barmi kerdesetek lenne, irjatok batran az angol wikire, vagy akar ide is, figyelolistara tettem az oldalt.

Koszonettel,

Thehoboclown vita 2012. május 20., 14:11 (CEST)

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Rudolf Caracciola

Sziasztok! Akinek van egy kis ideje, olvassa át a cikket, hogy megfelelő-e a kiemelt státuszra. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. május 22., 07:50 (CEST)

Amerikai futball

Üdv, nem tudom mennyire működik még ez a sportműhely, de a napokban elkészítettem az 1316 kifejezést tartalmazó amfocis magyar szakzsargont, amit valamilyen formában wikipedián is örömmel megosztanék a sportág népszerűsítésnek és a vitás kérdések (pl. posztnevek) letisztázásának érdekében.

A wikis szerkesztgetéshez nem értek, de egy a témát figyelővel és felügyelővel szívesen konzultálnék, mert nagy butaságok vannak pár szócikkben, és talán a munkám is javít majd a helyzeten. - Johnnyjoker24 Hagyj üzenetet 2012. május 29., 13:36 (CEST)

Csapatsportághoz sablonok készítése

Javasolnám, hogy enwiki mintára hozzunk létre a csapatsportágakhoz (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda, stb.) könnyen kezelhető sablonokat, az eddigi "egyenkénti sablonok" pedig majd kerüljenek törlése. Jelenleg a labdarúgáshoz használunk sokat, annak ugyan vannak is "egyenkénti" sablonjai ({{HUNf}}) és társai, azonban ha más a zászló, akkor újat kell készíteni. A többi említett sportágból a jégkoronghoz van még néhány, a többihez nincs, ezekben a cikkekben "hagyományosan" adjuk meg a zászlót és linkelünk. Mivel a magyar wikin is létezik a {{Country data Magyarország}} sabloncsalád (szintén enwiki mintára), amely a zászlókat, és országadatokat is tartalmazza opciók formájában, ezért kézenfekvő lenne ezt felhasználva könnyebb sablonok használata. Amennyire felmértem a helyzetet, jelenleg két sablont (ezt és ezt) át kell hozni még az enwikiről (vagy a magyar változatukat nem találom). Az elnevezéseket természetesen lehet magyarosítani. A labdarúgás az enwikin fb és fb-rt (jobb oldali zászlós verzió) néven létezik például. --Tomcsy üzenet 2012. június 13., 01:22 (CEST)

Meglehetősen régóta kicsit szkeptikusan nézek jópár régebbi eseményt feldolgozó cikket itt a Wikipédián. Szkeptikusan, a bennük lévő országzászlók miatt, mert azért valljuk be, kicsit megmosolyogtató több zászló használata is itt-ott. Bár én alapvetően csak az olimpiai játékok cikkeivel foglalkozom a Wikipédián – amikben már megoldott egy kifejezetten olimpiás sabloncsaláddal, hogy minden nemzetnél az adott olimpia idején helyes zászlót mutassa a cikkekben –, de azt azért a fentiek okán mindenképpen támogatnám, hogy más cikkekben is ne az adott korszakban anakronisztikusnak mondható zászlók jelenjenek meg. Részemről hajrá,  támogatom ezeknek a sablonoknak a honosítását. --Joey üzenj nekem 2012. június 13., 01:59 (CEST)

Névjavaslatok
  • labdarúgás: {{foci}} (férfi, bal oldali zászlós), {{foci-j}} (férfi, jobbos), {{fociN}} (női balos), {{fociN-j}} (női jobbos)
  • futsal {{futsal}}
  • kézilabda {{kézi}} (a többi a focihoz hasonlóan)
  • kosárlabda {{kosár}}
  • vízilabda {{vízi}}
  • röplabda {{röp}}
  • gyeplabda {{gyep}} (gyeplabda cikkekből nem tudom mennyi létezik)
  • jégkorong {{jégk}}

Létezik "nagy" változat is, ezek az események főcikkeiben használatosak, sokkal rendezetebb a cikk kinézete. Néhol nálunk ilyen a kinézet, csak "hagyományasan" van megírva, a zászlók nem mindig jók. Erre a {{foci-nagy}} és {{fociN-nagy}}, stb. neveket javasolnám. --Tomcsy üzenet 2012. június 13., 03:10 (CEST)

Ha döntés lesz erről, akkor valószínűleg bottal ki tudom cserélni mindet (azt hiszem még a rossz zászlós előfordulásokat is tudom javítani), tehát a cseréket teljeskörűen vállalom. --Tomcsy üzenet 2012. június 13., 03:15 (CEST)

Új névváltozatok

A névváltozatok becézgetése miatt felmerült, hogy mások legyenek a sablonok nevei. Sorrendben:

férfi, férfi jobb oldali zászlós;
női, női jobb oldali zászlós;
férfi nagyobb változat, női nagyobb változat (a nagyobb változat az enwikin en:template:fb-big néven létezik, a tornák főcikkeiben használják, döntők, bronzmeccsekhez)
  • labdarúgás: {{lr}}(?), {{lr-j}}(?), {{lrn}}(?), {{lrn-j}}(?), {{lr-nagy}}(?), {{lrn-nagy}}(?)
  • korosztályos labdarúgás (under): {{lru}}(?) - az U betűt használjuk a cikkekben is (U17, U20, stb). A többinél is U betűvel kiegészítve lennének a korosztályos sablonok.
  • jégkorong: {{jk}}(?), stb.
  • kézilabda: {{kzl}}(?) - hárombetűs, kettőnél azonosság lenne
  • kosárlabda: {{ksl}}(?) - hárombetűs, kettőnél azonosság lenne
  • vízilabda: {{vl}}(?), stb.
  • röplabda: {{rl}}(?), stb.
  • gyeplabda: {{gyl}}, stb (ez egyelőre nem aktuális, nincsenek gyeplabda-válogatott cikkek)
  • teremlabdarúgás (futsal): {{tlr}} vagy {{futsal}} (enwikin is futsal) – vannak futsalos cikkek;
  • strandlabdarúgás: {{slr}}(?) (kategória van, de mintha egyik cikk sem lenne létező, viszont eseményekről vannak cikkek, ahol a sablonok használatban vannak)

--Tomcsy üzenet 2013. május 18., 16:17 (CEST)

Ezt közben beírtam, kzl és ksl lenne. --Tomcsy üzenet 2013. május 18., 16:34 (CEST)

Összefoglaló tábla

Sportág Férfi bal Férfi jobb Férfi nagy Női bal Női jobb Női nagy
Labdarúgás {{lr}}(?) {{lr-j}}(?) {{lr-nagy}}(?) {{lrn}}(?) {{lrn-j}}(?) {{lrn-nagy}}(?)
Korosztályos labdarúgás {{lru}}(?) {{lru-j}}(?) {{lru-nagy}}(?) {{lrnu}}(?) {{lrnu-j}}(?) {{lrnu-nagy}}(?)
Teremlabdarúgás (futsal) {{tlr}} {{tlr-j}} {{tlr-nagy}} egyelőre nem szükséges
Strandlabdarúgás {{slr}}(?) {{slr-j}}(?) {{slr-nagy}} egyelőre nem szükséges
Kézilabda {{kzl}}(?) {{kzl-j}}(?) {{kzl-nagy}}(?) {{kzln}}(?) {{kzln-j}}(?) {{kzln-nagy}}(?)
Kosárlabda {{ksl}}(?) {{ksl-j}}(?) {{ksl-nagy}}(?) {{ksln}}(?) {{ksln-j}}(?) {{ksln-nagy}}(?)
Vízilabda {{vl}}(?) {{vl-j}}(?) {{vl-nagy}}(?) {{vln}}(?) {{vln-j}}(?) {{vln-nagy}}(?)
Röplabda {{rl}}(?) {{rl-j}}(?) {{rl-nagy}}(?) {{rln}}(?) {{rln-j}}(?) {{rln-nagy}}(?)
Jégkorong {{jk}}(?) {{jk-j}}(?) {{jk-nagy}}(?) {{jkn}}(?) {{jkn-j}}(?) {{jkn-nagy}}(?)
Korosztályos jégkorong {{jku}}(?) {{jku-j}}(?) {{jku-nagy}} {{jknu}} {{jknu-j}} {{jknu-nagy}}
Gyeplabda
(egyelőre nem szükséges)
{{gyl}} {{gyl-j}} {{gyl-nagy}} {{gyln}} {{gyln-j}} {{gyln-nagy}}

--Tomcsy üzenet 2013. május 19., 00:40 (CEST)

Farkas Norbert (síelő)

Sziasztok!

A fénykép OTRS-engedélyeztetése kapcsán bukkantam erre a cikkre. Kérdésem: szerintetek nevezetes ez a síelő? A nemzetközi eredményei, úgy tűnik, nem kiemelkedőek, a róla szóló cikk forrása pedig nem független tőle. Ha nem nevezetes, indítsuk el a törlési megbeszélést, ha viszont igen, akkor el kéne rendezni az egyértelműsítést közte és Farkas Norbert labdarúgó között.

Az áttekinthetőség kedvéért válaszoljatok itt; figyelem ezt a lapot. Előre is köszönöm.

– Malatinszky vita 2012. június 20., 18:40 (CEST)

Olimpiai sportág (alpesisí) az olimpián is szereplő versenyszámaiban többszörös országos bajnok, szerintem így mindenképp nevezetes, de nagyon wikisítésre szorul a cikke, illetve az egyértelműsítő névtagnak (alpesisíző) -nek kellene lennie, mivel más szakágban nem versenyez. – Joey üzenj nekem 2012. június 20., 18:49 (CEST)

Nyári cikkíró verseny

Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren! Üdv a műhelytagoknak!

A Wikimédia Magyarország Egyesület ismét cikkíró versenyre buzdítja a szerkesztőket, ezúttal a műhelyek saját témáinak körében. Minden műhely 1-2-3. helyezettjeit az egyesület Wikipédiás ajándéktárgyakkal jutalmazza.

Tudnivalók:

  • Szükség van a résztvevő műhelyekből két tagra, akik egyrészt szomorúan lemondanak a versenyzés lehetőségéről :-), másrészt vállalják, hogy saját műhelyükben meghirdetik és lebonyolítják a versenyt, az elbírálást. A szervezők az áldozatukért cserében biztosak lehetnek a tudatban, hogy kedves témájuk új szócikkekkel, műhelyük, ha csak ideiglenesen is, új tagokkal bővül, és ha sikeres a verseny, nekik is félreteszünk az ajándékokból a munkájuk elismeréseként.
  • A versenyt a két szervező megléte és a műhely aktivitása esetén indítjuk el egy-egy adott műhelyben.
  • A verseny időtartama július 1. és augusztus 31. közötti 2-3 hét lesz valamikor, attól függően, hány műhely jelentkezik, ezt még pontosítjuk.
  • A versengő cikkeknek a verseny időszaka alatt kell megszületnie és befejeződnie, illetve meglévő cikkek kibővítésével is részt lehet venni.

Természetesen a résztvevőknek nem muszáj műhelytagnak lenniük. Egy szerkesztő akár több műhely versenyén is részt vehet, a különösen ügyes szerkesztőknek félreteszünk néhány különdíjat. A cikkek írásakor a szerkesztők legyenek figyelemmel az alapvető formai szabályokra (cikkfelépítés, források), a cikk elkészülésekor a cikket listázni kell a műhely által megadott oldalon.

Ha tehát akad a műhelyben két szervező tag, 2012. július 1-ig jelentkezzetek a vitalapomon. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. június 27., 22:32 (CEST)

Bosnyák=Bosznia-Hercegovinai?

Több helyen van hivatkozás a Bosnyák Labdarúgó-szövetségre, ilyen cikk viszont nincs. Van viszont Bosznia-hercegovinai Labdarúgó-szövetség. Ha a kettő azonos, akkor csináljak egy átirányítást? – Porrimaeszmecsere 2012. július 6., 23:27 (CEST)

Megcsináltam, természetesen utóbbi a helyes címszó. --Joey üzenj nekem 2012. július 6., 23:37 (CEST)

Tippjáték

Gyertek tippelni. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. július 14., 21:36 (CEST)

Együttműködés a Népsport bloggal

Ajánlom figyelmetekbe: Wikipédia:Kocsmafal (hírek)#Együttműködés a Népsport bloggal - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. november 5., 23:55 (CET)

Kaposfüred SC

Sziasztok! A Kaposfüred SC nevezetes? Egy hozzáértő szerkesztő mérlegelhetné, mert szerintem nem az, lehet, hogy törlésre kellene jelölni. --→ Sasuke88  vita 2012. november 30., 01:36 (CET)

Kézilabda & jégkorong

Nos, vannak ezek a kiemelt szócikkek. :-) Érdekelne, hogy kézilabda, illetve jégkorong témában létezik-e a magyar Wikipédiában kiemelt szócikk? Ha igen, mennyi és melyek ezek? :-) Továbbá nemzetközileg van-e adat arról, hogy ebben a témában mennyi kiemelt szócikk van? Csak kíváncsiságból érdekel engem eme dolog. --Vuk vita 2012. december 9., 16:29 (CET)

Jégkorongból a National Hockey League, kézilabdában nincs kiemelt cikk. Van Wikipédia:Kiemelt szócikkek bemutatója#Kiemelt szócikkek tematikus listája is a kiemelt cikkekről, összefogva a sport téma alatt vannak ezek. Ennek az oldalnak az interwikijein utána lehet nézni, hogy a többi wikipédián a sport témában milyen kiemelt cikkek vannak, konkrétan nem tudok adatokat mondani a kéziből és jégkorongból.--Tomcsy üzenet 2012. december 9., 22:14 (CET)
hmmm... Pont abból a sportágból nincs kiemelt szócikk, amiben tényleg jók vagyunk. Vigyor --Vuk vita 2012. december 10., 20:11 (CET)

Jégkorong szócikkek ellenőrzése

Szia Mindenki! Ki foglalkozik a jégkorong témájú szócikkek ellenőrzésével? PL. Magyar_férfi_jégkorong-válogatott, szócikken jelentős fejlesztések történtek, de más szócikkekkel és sablonokkal is foglalkoztunk, aktualizáltuk és van, amelyik 2 hónapja vár ellenőrzésre. Valaki ellenőrizze kérem! Illetve valaki felvilágosíthatna (nem találtam erről semmi infót), hogy kik az ellenőrzők? Köszi! Horszasz vita 2013. február 19., 23:42 (CET)

Jóváhagytam. Előbb-utóbb minden szócikket megtekintetté tesznek a járőrök, sürgős esetben itt lehet ilyet külön kérni: WP:JÜ. – Joey üzenj nekem 2013. február 19., 23:56 (CET)

2009-es úszó-világbajnokság sport sablon

Valaki át tudná nekem hozni ezt a sablont [2]? Nagyon megköszönném! – Engusz vita 2013. február 27., 15:57 (CET)

sablon:2009-es úszó-világbajnokság --Tomcsy üzenet 2013. február 27., 22:01 (CET)

Köszönöm szépen! – Engusz vita 2013. február 28., 16:21 (CET)

Érdekességek

A Buzánszky Jenő Stadion kiemelése során felmerült, hogy hasonlóan az enwiki WP:TRIVIA elvhez, ne legyen a cikkben külön érdekesség rovat. Mi erről a véleményetek? Andrew69. 2013. február 28., 13:33 (CET)

Szerintem lehet érdekességek rovat a cikkekben, de azokat is fontos jól forrásolni. – Joey üzenj nekem 2013. március 5., 19:39 (CET)

Mikor halt meg Weisz Árpád?

Egyik szerkesztőtársunk felvetése jogosnak tűnik:

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Weisz_%C3%81rp%C3%A1d&diff=cur&oldid=12921372

A probléma az, hogy a huwikin már a szócikk első változatában október van, a többi wikin viszont mindehol január. Tud valaki pontosabb forrást?

Winston vita 2013. március 5., 18:08 (CET)

Érdemes lehet esetleg Csurlának és/vagy Faustónak írni, hogy nézzenek ide, szerintem az aktív szerkesztők közül ők lehetnek leginkább képben ilyesmiben. – Joey üzenj nekem 2013. március 5., 19:38 (CET)

Scidow javította, forrásolta. Kösz! – Winston vita 2013. március 6., 12:13 (CET)

rekord - legjobb eredmény

Sziasztok! Az evezés olimpiai cikkeinél belefutottam egy olyan dilemmába, miszerint minek is nevezzem/nevezzük a versenyszámok csúcsait. Ezek nem "rekordok", mivel nem biztosított az azonos versenypálya, ahogy (, ha jól tudom) a maratonnál sem létezik világrekord, "csupán" világ legjobb eredménye. Mit javasoltok, mi a véleményetek? – Rugó üzenőfal 2013. március 13., 16:07 (CET)

Elismerés

Egy díj neked
Ezzel a Sportcsűrcsillaggal szeretném mindazon szerkesztők munkáját elismerni, akik részt vesznek a sportról, sportolókról, sporteseményekről szóló cikkek megírásában, javításában és bővítésében.Porbóllett vita 2013. március 25., 22:57 (CET)

Nagyon köszönjük! Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, reméljük, hogy sokak örömére! – Joey üzenj nekem 2013. március 25., 23:30 (CET)

Giro

Repüljön már rá valaki a 2013-as Giro d’Italia cikkre, én csak összeügyetlenkedtem valamit. Második hete tekernek.... OsvátA Palackposta 2013. május 15., 14:15 (CEST)

Atlétika

Sziasztok! Szerintetek nem kellene az atletikus sportágakat (futás, rúdugrás, gerelyhajítás...) jól megírni, mert csak pár csonk van és semmi más. Úgy értve, hogy ezekből a sportokból nincs más csak néhány rövid cikk. Szerintem ezek a sportok sokkal fontosabbak, mint az acrocap vagy a trap-lövészet amik bezzeg meg vannak írva. Szóval szerintem sürgősen meg kéne írni ezeket a cikkeket. Énésmás vita 2013. június 3., 17:17 (CEST)

Szia, Wikipédia:Szerkessz bátran! --Tomcsy üzenet 2013. június 3., 17:26 (CEST)

2004–2005-ös angol labdarúgó-bajnokság (másodosztály)

Sziasztok, ránéznétek erre a cikk(-kezdemény)re? Kell-nem kell, érdemes vele foglalkozni vagy sem (szubcsonk vagy horror)? Esetleg a szerző további cikkei, illetve szerkesztései...? --Rlevente üzenet 2013. június 24., 00:00 (CEST)

A szócikket meg kéne írni, de ez valami borzalom. :D A fordulók eredményei véleményem szerint fölöslegesek, elég lenne egy tabella, illetve a play-off meccsei, góllövőlista, feljutók, kiesők. Lehet a nulláról könnyebb megírni, mint ezt javítani.
Na kicsit feljavítottam, már jobban néz ki :) Kemenymate vita 2013. június 24., 00:31 (CEST)

Kiemelés!

Sziasztok, lehet hogy elkerülte a figyelmeteket, hogy kiemelésen van ez a cikk: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/A Ferencvárosi TC 2012–2013-as szezonja. 27-én lejár kiemelés, ha esetleg rá tudnátok nézni, az jó lenne :) Köszönettel Teemeah Üzenő 2013. július 21., 19:35 (CEST)

Vívó-világbajnokság

Sziasztok! Én vagyok az ügyetlen és azért nem találtam, vagy tényleg nincs cikkünk az aug. 5-én kezdődő budapesti vívó-világbajnokságról?--Rlevente üzenet 2013. augusztus 4., 23:57 (CEST)

Még nincs cikke. --Tomcsy üzenet 2013. augusztus 5., 00:39 (CEST)

Egyébként az 1955-ös és a 2009-es kivételével a korábbi vívó-világbajnokságokról sincsenek cikkeink, az átfogó főcikk is csak nemrég óta létezik. --Joey üzenj nekem 2013. augusztus 5., 09:39 (CEST)

ÉSZ 2013

Sziasztok!

A fenti verseny Sport kategóriájából hiányzik még 2 cikk, légy szíves jelöljetek még éjfélig! Köszönöm. OrsolyaVirágHardCandy 2014. január 19., 17:12 (CET)

Pontosabban ma éjfélig! Itt nagyon szépen össze vannak szedve a cikkek, csak keresgélni kéne: Wikipédia:Sportműhely/Eddigi cikkeink/6 - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. január 20., 17:35 (CET)

Biatlon világeseményeinek szócikkcíme

Javaslom, hogy biatlon-világbajnokság fő szócikk mintájára az évenkénti események cikkcíme is ilyen formában legyen, vagyis pl. a 2007-es sílövő világbajnokság helyett 2007-es biatlon-világbajnokság. Nincs még biatlon-Európa-bajnokság cikkünk és évenkénti cikkei sem, de a linkeket erre a cikkcsoportra is ugyanígy lenne célszerű kialakítani.

Javaslom bottal e szerint rendezni a sportolók életrajzi cikkében a medálboxot. Sokan vannak, ezért sürgős megoldást kívánna ez a munka. --Joey üzenj nekem 2014. február 27., 19:59 (CET)

Sziasztok! Kiemelésre jelöltem a 2010-es Formula–1 világbajnokság szócikket, kérlek, nézzetek rá, hogy megfelelő-e a státusz kiérdemlésére. Köszönöm! - nefermiw csillagkapu 2014. március 16., 21:11 (CET)

Segítség kerestetik

@Joeyline:, és a többiek, segítene valaki azonosítani a képen látható magyar sportolót? Korea hivatalos weboldalának flickrjében van szabad kép: https://www.flickr.com/photos/koreanet/9659136013/ Köszönöm! Xiaolong Üzenő 2014. április 1., 17:12 (CEST)

Úgy tűnik, Galambos Péter látható a fotón, ő a tavalyi evezős-világbajnokság egyetlen magyar érmese. ✮ Einstein2 vitalap 2014. április 1., 17:20 (CEST)

Igen, ez az oldal is ezt írja. nefermiw csillagkapu 2014. április 1., 17:25 (CEST)

Köszönöm. Feltöltöm a képet és megírom a szócikket. Xiaolong Üzenő 2014. április 1., 20:51 (CEST)

Már fel van töltve: KOCIS Korea Chungju WorldRowing mcst 09 (9659136013).jpg. ✮ Einstein2 vitalap 2014. április 1., 21:02 (CEST)

Régi Ausztria zászló

Kérem, valaki a Rudolf Lindmayer cikkben cserélje ki a mostani osztrák zászlót a régi sárga feketére! Én nem tudom mi a "kódja". Ha ez megvan a jövőben a többinél meg tudom csinálni! Előre is köszönöm! Engusz vita 2014. április 9., 18:12 (CEST)

Kategória:Country data sablonok Itt megtalálod a korábbi zászlók kódjait is. Cserébe az életrajzi szócikkeknél a születési idő után nagykötőjelet használj ezentúl!:) A szerkesztésre megnyitott szócikkben, a szerkesztőablak alatt kéne látnod mindenféle speciális karaktert. Az alap karakterkészletben benne van. Csak rá kell klikkleni és beteszi a szócikbe, a kijelölt helyre. --fausto vita 2014. április 9., 18:38 (CEST)

Kösznöm szépen! Rendben, értettem! Engusz vita 2014. április 9., 21:16 (CEST)

Lionel Messi - Kiemelés

Hello! Szeretném segítségetek kérni abban ,hogy átnézitek és aláírjátok nekem ezt a kiemelést ezzel is segítenétek engem és a cikket. https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Javaslatok_kiemelt_sz%C3%B3cikkekre/Lionel_Messi

Előre is köszönöm segítségetek!

Olimpiai versenyszámok

Az elmúlt időszakban létrehoztam egypár olimpikon életrajzát és az alábbi gondom támadt: a legtöbb sportoló több versenyszámban is idnult és ezek még régen voltak, az első néhány olimpián amikor még nők nem indulhattak, így mi legyen a versenyszámok elnevezése? Mindegyikhez legyen odaírva hogy Férfi... az 19xx olimpiai játékokon, vagy ahogy jelenleg az összes vagy szinte összes cikkben van, Férfi megnevezés nélkül? Ha a Férfi megnevezés mellett döntötök, akkor egy bottal valaki írja át, kérem, (feltéve, hogy lehet ilyet csinálni botokkal), ne nekem keljen ezzel pepecselnem! Előre is köszönöm a segítséget, és bölcs döntést hozzatok! Engusz vita 2014. május 15., 03:39 (CEST)

Lásd: Szerkesztő:Joeyline/Olimpiai versenyszámokSzerkesztő:Joeyline/Olimpiai versenyszámok/1904 nyár

Az elnevezéseket közösen alakítottuk ki az Olimpiaműhely-tagokkal, és az egységesség jegyében a Férfi előtagú cikkcímek mellett döntöttünk. --Joey üzenj nekem 2014. május 16., 19:22 (CEST)

Nem mindenhol használjuk az előtagot, ökölvívásban például nem (csak 2012 után), valamint a női számokban sem (rsg, szinkronúszás). --Tomcsy üzenet 2014. május 17., 01:17 (CEST)
Ja igen, mert mivel még 2010–2011 körül lett ez kialakítva, így azoknál a sportágaknál, ahol a megbeszélésig bezárólag csak férfi számok voltak az olimpián, ott férfi előtag nélkül használjuk. Az ökölvívás és a síugrás azóta változott, talán már csak az északi összetett az, ahol egyelőre csak férfi számok vannak az olimpián. --Joey üzenj nekem 2014. május 17., 10:43 (CEST)

Nevezetesség

Nem tudom, van-e valamilyen irányelv helyi bajnokságok nevezetességére, de nálam az alábbi cikkek erősen határesetnek tűnik: Dunántúli gyermek (I.) vízilabda-bajnokság, Dunántúli serdülő vízilabda-bajnokság. Mi a véleményetek? Köszönettel: Szaszicska vita 2014. május 18., 11:38 (CEST)

Figyelmetekbe

Figyelmetekbe ajánlom a magyar sportos indulót: Wikipédia:Kocsmafal (képek)#Érdekesség: magyar képek a commons Fotókihívás-on. :o)) Fauvirt vita 2014. június 23., 21:58 (CEST)

Kiemeltszócikk-státusz megvonási eljárás

Kedves Műhelytagok!

Az Ayrton Senna szócikk kiemeltszócikk-státusz megvonási eljárásra került. A kiírás itt található: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkek felülvizsgálatára/Ayrton Senna (másodszor). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 29., 02:06 (CEST)

A felülvizsgálati eljárás eljárási hiányosság miatt meghosszabbításra került. A téma iránt érdeklődő szerkesztők az Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban tanúsíthatják a feltétel teljesülését, amennyiben a csillag megtartását jogosnak érzik. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 10., 10:55 (CEST)

Örömmel értesítem a műhely tagjait, hogy az Ayrton Senna szócikk másodszorra is sikerrel vette az akadályt, és megőrizte a kiemelt szócikkeket megillető csillagot. Gratulálok! --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 23., 00:39 (CEST)

Ez valami vicc?

A cikk tele van érdekesebbnél érdekesebb momentumokkal. Mi az hogy a szél rúgta a gólt Lengyelországnak? És miért vannak összevissza írva, vagy hiányosan a gólszerzők? A 4–0-s amerikai győzelemnél miért az USA csapatának van jóváírva a 4 gól? Egyébként több meccsnél is ugyanez a helyzet, sőt. És még sorolhatnám. Valaki tud valamit az ügyben? --XXLVenom999 vita 2014. augusztus 15., 11:13 (CEST)

Visszavontam egy anon, június 8-i szerkesztését ugyanakkor ez olvasható az "MLSZ blogján", amit forrásként hozzáadtak [3]: "A második félidő elején a lengyelek szépítettek, egy szögletrúgás után a szél belekapott a labdába, amely így éppen a hálóban kötött ki (2-1)." No comment. Az viszont tény, hogy jegyzőkönyvek alapján írunk adatokat, nem pedig ilyen összefoglalók alapján, még ha MLSZ honlapról is való. --Tomcsy üzenet 2014. augusztus 15., 11:43 (CEST)
Ilyet se hallottam még, mindenesetre köszönöm hogy eljártál. ‑‑XXLVenom999 vita 2014. augusztus 15., 11:49 (CEST)
Igazából jót írtak, csak a gól szerzőjét (a szögletrúgó a gólszerző) sehol nem írják. Még csak jegyzőkönyvek sincsenek a mérkőzés adatairól, a FIFA oldalán pl a vb-selejtezőről sem. Visszaírtam az adatokat, javítva, a lengyel első gólnál pedig csak az ikon maradt, ameddig nem lesz hiteles forrás a gólszerzőre. A szél nem maradhat. --Tomcsy üzenet 2014. augusztus 15., 12:00 (CEST)

Nevezetességi irányelv kivételes teljesítményt nyújtó sportolókra

Szavazás folyik a Wikipédia:Szavazás/Nevezetességi irányelv kivételes teljesítményt nyújtó sportolókra, 2014 lapon. Vegyetek részt minél többen!

--Malatinszky vita 2014. augusztus 20., 10:11 (CEST)

Törlésre jelölt olimpikonok

Malatinszkij kicsit elvesztette az eszét és törlésre jelöli a neki nem tetsző olimpikon cikkeket! Kérlek Titeket szavazatok minnél többen Maradjont. Bár lehet az kevés, mert Al. Blachére cikknél 7 vs. 2 volt a maradjon mégis törölték! Engusz vita 2014. szeptember 8., 21:29 (CEST)

Tornaklubok és sport egyesületek nem azonosak azok focicsapataival

Őm... nem értek a sportos témához, véletlenül vetődtem a Szigetszentmiklósi TK lapra,... és ahogy nézem (a neten), ez egy torna klub (amiben van: futball, asztalitenisz, kerékpár és ritmikus gimnasztika), és nem csak foci akármi (a labdarúgó csapat saját honlapján ezt írja: „SzTK-Erima, korábbi nevén Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre”)... de lehet, hogy nem és tévedek, akkor bocs...! Utána tud esetleg valaki nézni és ha kell, rendezni (ha jól látom, van más nyelvi változat is), hogy mi is ez tulképpen? Köszi, Fauvirt vita 2014. szeptember 15., 11:38 (CEST)

Nos, a helyzet az, hogy a Hegyvidék SE-vel is ez a helyzet és elég csúnyán mutat, ha pl. valaki egy ilyesmi mondatból rákattint ezeknek az egyesületeknek a szócikkeire és focicsapatokat talál: „a Szigetszentmiklósi TK Ritmikus Gimnasztika és Show-tánc Szakosztályának versenyzőjeként„ vagy ”a Hegyvidék SE Ritmikus Gimnasztika Szakosztályának versenyzője” - az pedig számomra nem mentség, hogy hát nem kell linkelni... a nélkül is rátalálhatnak emberek... segítsetek megoldani! ..."légyszi"... Fauvirt vita 2014. szeptember 16., 14:08 (CEST)

Csábi Bettina

Kedves műhelytagok!

Linkomannak volt egy felvetése egy olyan próbalappal kapcsolatban szeptember 24-én este, amely egy teljes Csábi Bettina-életrajzot tartalmazott (Szerkesztő:Timex/próbalap) - forrás, linkek, szakaszok nélkül. Nos nem a sportoló nevezetessége iránt merült fel kétség, hanem hogy ezt a 2013 októberéből származó próbalapot tegyük-e próbaképpen törlésre? Mivel ez egy olyan szerkesztő itthagyott próbalapja gyakorlati megvalósítás nélkül, akinek ez volt az egyetlen szerkesztése. Vagy esetleg van-e valaki, aki az életrajzi szócikket megmenti linkekkel, forrással, szakaszokkal stb. ellátva (már kétszer lett törölve teszt ill. jogsértés miatt)?

Válaszlehetőség: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Kössük a próbalapokat is határidőkhöz! Szép napot kívánok! Apród vita 2014. szeptember 25., 00:54 (CEST)

Sports Reference-azonosító Wikidata-tulajdonságként!

Örömmel értesítek minden sportos szerkesztőt arról, hogy a Sports Reference-azonosító önálló Wikidata-tulajdonsági státuszt kapott, és a d:Property:P1447 címen érhető el, így a sportolók életrajzi cikkébe sokkal egyszerűbben is beemelhetjük a {{Sports-reference}} forrássablonnal a Sports Reference-adatlapjuk hivatkozását. Elegendő 2 db paraméter használata: 2= az adatlap title-je (általában a sportoló polgári neve nyugati névsorrendben), valamint 3= a hozzáférés ideje. Példa: [4]. A norvég Wikipédiából vettük át a forrássablont működtető modult, használjátok egészséggel! -- Joey üzenj nekem 2014. szeptember 29., 00:55 (CEST)

Természetesen a tulajdonság csak ott használható fel, ahol az adat már fel van vive a Wikidatába, de ez egyre több és több sportolónál így van már. -- Joey üzenj nekem 2014. szeptember 29., 01:00 (CEST)

Játékvezetők

Kérlek, nézzetek rá erre a megbeszélésre: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Játékvezetők. --Hkoala 2014. október 3., 19:33 (CEST)

Central Hockey League (1992–2014)

Ez a jégkorongliga megszünt létezni. Viszont sok játékos cikkében benne van, rosszul, vagyis amíg létezett, addig Central Hockey League-nek neveztük. Bottal ki lehetne valahogy javítani azokban a cikkekben, amikben benne van, úgy, ahogy a többi ilyen ligával tették a botgazdák? Engusz vita 2014. október 18., 12:29 (CEST)

FC Barcelona - Kiemelés

Hello! Szeretném segítségetek kérni abban ,hogy átnézitek és aláírjátok nekem ezt a kiemelést ezzel is segítenétek engem és a cikket. https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Javaslatok_kiemelt_sz%C3%B3cikkekre/FC_Barcelona_(m%C3%A1sodszor)

Előre is köszönöm segítségetek!

Van egy új útmutató, ami érdekelheti a műhelyt

Kérlek benneteket, hogy nézzetek rá: Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében, örülnék, ha ideírnátok a megjegyzéseteket: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)#Új, a címek egyértelműsítésével kapcsolatos útmutató. --Karmela posta 2014. november 10., 11:20 (CET)

A sablonok és szakaszcímek helytelen használata továbbra is fennáll Csurla esetében

Mivel megígértem Csurlának, hogy ezt a levelet több helyre elküldöm, hogy legyünk tisztában, hogy a sablonok és szakaszcímek helytelen használata továbbra is fennáll nála, ezúton közlöm a hozzá intézett levelemet:

Kedves Csurla!

Félig-meddig gondoltam, hogy visszavonod a szakaszcím és szakaszsablon javítását a Hans Sturmról szóló szócikkben, félig-meddig reménykedtem, hogy nem. Tanulság: nem mindenkinél ér valamit, ha az útmutatóból egyenesen idéz az ember a szerkesztési összefoglalóban: "Ha a cikkben hivatkozások vannak, megjegyzések nincsenek, akkor a szakasz címe Jegyzetek." (Wikipédia:Jegyzetelés)) (Szakaszcím és sablonváltoztatás részemről és annak visszavonási oldala. A szócikk linkjét beteszem a döglött aktáim közé, vagyis azok közé, amik megoldásra várnak, de magam vagy más miatt nincsenek végrehajtva. Tudom, mit írtál a kommunikációról, de a másokkal való kommunikációt számomra a Wikipédia nemhogy tiltja, hanem alapvető fontosságúnak tartotta.

Azt azért elmondom, bár nincs hitem abban, hogy elhiggyem, hogy jelen esetben sokat ér, hogy akár a Wikipédia:Jegyzetelés, akár a Wikipédia:Szócikkek felépítése a Hivatkozásokat és a Megjegyzéseket sosem különálló szakaszként, hanem együttes szerkezetnek tekinti, ami annyit jelent, hogy ahol van Hivatkozások szakasz, ott vannak Megjegyzések szakasz is és ez fordítva is igaz. Minden más esetben Jegyzetek szakasz. Ezt a levelet most több helyen is közölni fogom. Közlöm a Sportműhelyen, a Kocsmafal (egyéb)-en, Engusz, DVTK, Joeyline oldalán, hogy tudják, hogy a te szócikkeid, bármennyire is sokat készítsz, van kifogásolható része és nem először és a rá való reakciód nem a konstruktív munka irányába mutat. Eredménye úgy sem lesz ezeknek, de ez a legtöbb amit jelen helyzetben a magam szerkesztéséért tenni tudok.

Ezenkívül az is tiszta lesz mindenkinek, hogy még arra sem vetted a fáradságot, hogy érthető magyar mondatban vonjad vissza (Nem még min Apród (vita) szerkesztését) és az is, hogy a köztünk lévő problémák bizonyos szakaszcímekkel kapcsolatban továbbra is fennállnak.

Jó éjt! Apród vita 2014. november 23., 01:08 (CET)

Év szócikke 2014

Sziasztok! A 2014-es Év szócikke verseny jelöltjeihez a Sport kategóriában még hiányzik egy cikk. Ha van ötletetek 2014-ben létrehozott vagy jelentősen bővített cikkre, írjátok be a kategóriához. Lehet több is, nem csak egy! :-) Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. január 8., 13:45 (CET)

Jégkorong-világbajnokok listája

Ezt a listát próbálom olyanná tenni mint az ENwikin, mert a magyar verzió csúnya. Szép lassan haladok. Most akadt egy kis gond. A német zászlót kellene a az 1934-es vb-nél átrakni a názi verzióra, de nem tudom mi a "kódja". Aki ezt tudja, az, ha szépen megkérem, átírná! Köszönöm! Engusz vita 2015. január 23., 21:06 (CET)

A Németország zászlaja szócikk szerint a horogkeresztes zászló csak 1935 szeptember 15-től lett hivatalos. Javítottam az 1934-es zászlóra.

2013–2014-es NextGen Series → UEFA Youth League

Sziasztok! Eredetileg a 2013–2014-es NextGen Series helyesírásával és Wikidatájának keresésével szöszöltem, amikor nagy nehezen rájöttem, hogy 2013/2014-ben már nem en:NextGen Series, hanem en:UEFA Youth League volt. Azaz átnevezésre volna szükség, de nem tudom, hogy ez hivatalosan milyen magyar néven fut, ezért szeretnélek titeket, a témában nálam jóval jártasabbakat megkérni, hogy nevezzétek át a helyes formára (az angol szócikk: en:2013–14 UEFA Youth League). Köszönettel: --Sphenodon vita 2015. február 20., 22:39 (CET)

A magyar neve: UEFA Ifjúsági Liga. Azonban nem tudom, hogy szükséges-e a nagybetűs írásmód.--Tomcsy üzenet 2015. február 21., 00:01 (CET)
Köszi! A helyesírást megkérdezem a kocsmafalon. --Sphenodon vita 2015. február 21., 00:20 (CET)

Javaslat kiemelt szócikkre

Sziasztok! Javasoltam kiemelésre az 1972-es sakkvilágbajnokság című szócikket. Kérem, hogy kísérjétek figyelemmel a kiemelés folyamatát, és ha alkalmasnak ítélitek, akkor támogassátok. Köszönettel --Dodi123 vita 2015. április 11., 22:32 (CEST)

Jégkorongozól a hőskorból, kevés adattal

Már jópár ilyen cikket írtam, és most az Európa-bajnokságok érmeseit írom. Jelenleg a belgákat. Szerintetek nem gond, hogy alig van infó róluk? És azokkal mi legyen akiknek nincs meg a teljes nevük? Pl.: E. Rau és F. Rau Eb-ezüstérmes németek vagy J. Cassel Eb-bronzérmes belga. Engusz vita 2015. április 27., 04:55 (CEST)

J. Cassel törlése

Kérlek titeket, sportszerkersztő társak, szavazzatok MARADJON-t ennél a cikknél! Engusz vita 2015. április 30., 05:37 (CEST)

FIA ETRC - kamion-eb szezoncímek

Sziasztok, segítségre lenne szükségem. Arra gondoltam, elkezdem a FIA ETRC szezonjainak cikkeit összeállítani. Az elnevezésükről nem tudtam dönteni... Találtam egy pár redlinket, melyek az "2015-ös kamioneurópa-bajnokság" címre küldenek, viszont valamiért nem vagyok kibékülve ezzel, elég furcsán hangzik, mintha a kamioneurópák bajnoksága lenne (hehe). Melyik lenne a helyes? 2015-ös kamion-Európa-bajnokság? 2015-ös kamion Európa-bajnokság? 2015-ös kamion-európabajnokság? Netán valami más? - Mandula vita 2015. május 24., 22:16 (CEST)

Kajakosok képei

Kaptam egy ígéretet a delmagyar.hu-tól, hogy ha szükségünk van a honlapjukon megjelent fényképekre, akkor jelentkezzek és engedélyt adnak a használatra. Az egyik írásukban és a hozzátartozó galériában találtam néhány fotót kajakosokról, akikről nincs képünk. Kérem, ellenőrizzétek, hogy az alábbiakat jól azonosítottam:

Ha stimmel (vagy ha korrigáltok), akkor megkérem rájuk az engedélyt és feltöltöm őket. --Rlevente üzenet 2015. július 22., 23:25 (CEST)

Kiemelésre javaslat

Sziasztok! A 2007-es és a 2012-es sikertelen kiemelési javaslat után immár kijavítva, kiegészítve, szaklektorálva, rendezett forrásokkal ismét kiemelési eljárásra javasoltam a Sakk szócikket. Kérlek, titeket, hogyha felkerül a munkapadra, akkor észrevételeitekkel, javaslataitokkal támogassátok, hogy mostmár végre megkapja megérdemelt státuszát. A 2004-ben megkezdett szócikken nagyon sokan dolgoztak. Előre is köszönettel --Dodi123 vita 2015. július 25., 15:36 (CEST)

Mi történt az OTP Bank Liga tabellájával?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaCakesam

Sziasztok! Eddig jó volt, most valamiért nem hívja meg a tabellát ez a kód: {{#lst:2015–2016-os magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)|tabella}}

Kérnék egy kis ránézést és választ, hogy mit tegyek, hogy jó legyen? Köszi, –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. augusztus 31., 16:33 (CEST)

Valaki tudna valami megnyugtató választ adni a fenti kérdésemre? Egyébként (lehet, hogy csak nálam) a negatív gólarány hosszú negatívjele sem jelenik meg valami jól a táblázatban. –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. szeptember 13., 23:03 (CEST)

Mivel újabb 1 hónap eltelt és még mindig nincs semmilyen válasz az NB I hibás tabella hivatkozásával kapcsolatban, azt javaslom, hogy készítsünk egy új sablont rá és azt használjuk az összes szezon szócikkben: DVTK: @Cakesam, DVSC: @Cakesam, FTC: @Polska:, Újpest: @Bulmay:, Vasas: @Cakesam.

Mivel az eddigi sablonban:

{{#lst:2015–2016-os magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)|tabella}}

nem tudom, hogy mi hibádzik, ezért készíthetnék egy újat. Mégiscsak elegánsabb egy sablont aktualizálni minden forduló után és arra hivatkozni minden szócikkben, mint minden forduló után másolgatni az összes csapat szezonális szócikkének táblázat szakaszába. Mit szóltok hozzá? A nagy sportos szerkesztők is hozzászólhatnának, meg is pingelem őket: @Apród:, @Tomcsy:, @Puskás Zoli:, @Teemeah:, @Pascal Z:. Ha azt mondja a közösség, hogy a fenti hivatkozás valóban nem működik és nem is lehet helyre hozni, akkor elkészítem én az új sablont, esetleg lehetne ezzel a névvel:

{{Tabella 2015–2016-os magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)}}

Várom hozzászólásaitokat, javaslataitokat! Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. október 19., 23:46 (CEST)

Eddig azt hittem, nem vagyok olyan nagy sportos szerkesztő :-). Igaz, hogy hozzászóltam egy kiemelési eljáráshoz meg néhány törlési eljáráshoz, de ennyire nem vagyok (még?) benne a témában. Apród vita 2015. október 19., 23:50 (CEST)

@Cakesam: Valaki kitörölte a "section begin" tagot a tabella elejéről, ami a beillesztési kód hivatkozását adta. Visszatettem, most jó mindenhol. A kód működéséhez szükségesek a <section begin> és <section end> tagok.--Tomcsy üzenet 2015. október 20., 02:30 (CEST)
@Cakesam: Annyira nem vagyok „sportos” szerkesztő, hogy a műhelyeket figyeljem. :-) Ha sablonnal van hiba, akkor azt a sablonműhely vitalapján érdemes jelezni, azt elég sokan figyeljük, a sablonokat nálam sokkal jobban értők is, így ott ezek általában elég gyorsan megoldódnak. Ha jól sejtem, a mostani gond Tomcsynak köszönhetően megoldottnak tekinthető. --Puskás Zoli vita 2015. október 20., 09:01 (CEST)
Köszönöm szépen! Tökéletesen működik. :-) Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. október 20., 14:08 (CEST)

A Tenisz szócikk kiemelési eljárása

Sziasztok! A Tenisz szócikket javasoltam a kiemelt szócikkek közé. Ha szerintetek is megérdemli a kiemelt státuszt, akkor szavazatotokkal támogassátok. – Dodi123 vita 2015. október 12., 00:39 (CEST)

Sablon:Sportág Infobox

Van valakinek ellenvetése az ellen, hogy a "Legfelsőbb vezető testület" paramétert "Nemzetközi szbályozó szervezet"-re cseréljem, továbbá, hogy ez alá bekerüljön a "Hazai sportszövetség" paraméter? Shakes 2015. október 26., 17:57 (CET)

Az Amerikai futball szócikkben az NFL szerepel ebben a paraméterben, amely nem nemzetközi. De talán a kontinentális sportszövetségek (pl. UEFA, LEN stb.) is nemzetközi szabályozó szervnek tekinthetőek, de nem a legfelsőbbnek.--fausto vita 2015. október 26., 18:27 (CET)
Teljesen helytelenül. Az NFL egy liga és nem szabályozó szervezet. Az amerikai futball nemzetközi szabályozó szervezete az IFAF. Ők adják ki a szabályokat. Shakes 2015. október 26., 19:58 (CET)
Minden sportot a nemzetközi sportszövetség szabályoz. Vicces lenne ha az UEFA kupában mások lennének a szabályok, mint a Copa América-n. Shakes 2015. október 26., 20:12 (CET)
Volt már olyan vízilabda Európa-bajnokság ahol eltértek egyes szabályokban FINA-tól.– fausto vita 2015. október 26., 20:41 (CET)
De ettől még a FINA, mint nemzetközi sportági szakszövetség maradt a szabályozó testület, vagy nem? Nekem valahogy az egyébként is duplaszuperlatívusz "legfelsőbb vezető testület"-ről Kim Dzsong Un jut eszembe :) Nem tudom ki írta, de a legfelsőt nem lehet fokozni. olyan, hogy legfelsőbb nem létezik. Esetleg legeslegeslegfelsőbb, de az is csak az oviban lefolytatott vitákban. :D Shakes 2015. október 27., 11:41 (CET)

Ökölvívó Eb-k és vb-k

Egyetértés esetén javaslom egységesíteni az amatőr ökölvívó Eb-kről és vb-kről szóló szócikkek címét, Eb-knél "1993-as", vb-knél "1995. évi". Melyik változat az iránymutató, melyik illeszkedik inkább a más sportágaknál bevett gyakorlathoz? --Tudor987 vita 2015. november 8., 01:03 (CET)

@Tudor987: A kötőjeles verzió az általánosan elfogadott (nem csak a sporttémában), az ". évi" verziót olimpiánál használjuk valamiért. --Tomcsy üzenet 2015. november 8., 13:05 (CET)
Köszönet! Akkor a vb-ket elkezdem átnevezni pl. 1995-ösre. --Tudor987 vita 2015. november 8., 17:36 (CET)

Rögbijátékos infobox

Sziasztok! Szeretnék szerkeszteni egy rögbijátékos infobox sablont. Végül is a labdarúgó infobox-al teljesen megegyező, egyetlent kitétellel, a "gólszerző" helyett "pontszerzőre" lenne szükség. Ha va esetleg ötletetek, javaslatotok, előre is köszönöm.– Thomas74 vita 2015. november 19., 11:56 (CET)

Paul Keres sakknagymester életrajzának kiemelési eljárása

Sziasztok! Jelöltem a kiemelt cikkek közé a 20. század egyik legnagyobb sakkozója, Paul Keres észt sakknagymester életéről szóló szócikket. Kérem nézzetek rá, észrevételeiteket, javaslataitokat szívesen fogadom. Ha alkalmasnak találjátok a kiemelésre, akkor kérem támogassátok. Az értékelés munka lapja itt található: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Paul Keres. – Dodi123 vita 2015. december 4., 16:42 (CET)

Egy szezonban kétszer játszott odahaza a DVSC – hogyan lehet ezt egy kereszttáblázatban jelölni?

Sziasztok! Nem mindennapi problémába ütköztem. Egy szezonban kétszer játszott odahaza a DVSC – hogyan lehet ezt egy kereszttáblázatban jelölni? Egyrészt az eredmények is kereszttáblázatban vannak megjelenítve, másrészt a nézőszámok is, tehát mindjárt két helyen is megakadtam a 2015–2016-os magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály) szócikkben. Kérnék szépen egy kis segítséget vagy ötletet, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani? A DVSC szezonális szócikkében még sikerült is kis csillagokkal, megjegyzéssel megoldani, de egy kereszttáblában nem tudom, hogyan lehetne. Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. december 15., 16:44 (CET)

Szia! Ha jól tudom, a magyar bajnokság mostani lebonyolítása nagyban hasonlít a dán bajnokságéhoz. Megnéztem, ők hogy csinálják, két kereszttáblázatot használnak, itt a példa. Nem túl szép, de jobb ötletem nincs. Narnabi vita 2015. december 15., 17:01 (CET)
Szia! Köszi a tippet, akkor ha más ötlet nincs, valami ilyesmire át kell dolgozni mind a végeredmények, mind a nézőszámok kereszttábláját. Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2015. december 16., 10:52 (CET)