Szerkesztővita:Peligro/Archívum02
Új téma nyitásaSzínész infobox
[szerkesztés]Szia!
Hannababa86-tal és Farkasgergely-lyel polémiát kezdtem erről a dobozról. Utóbbi nem reagált. A bővebb levelezés Hannabab86 vitalapján megtalálható. Megállapítottuk, hogy az angolból magyarított változat nálunk nem megfelelő. Hosszú keresés után Timish vállalta, hogy megpróbálja észrevételeink alapján módosítani a boxot. Az első változat elkészült, az említett vitalapon olvashatsz róla. Úgy látom egyébként Timish kísérletképpen a Szervét Tibor cikkbe is betette.
Ha tudsz időt szakítani az előzmények olvasására, akkor a véleményemet is megismerheted úgy általában a színész boxról.
Előzetesen is köszönöm, ha foglalkozol a témával! Üdv.! – Kispados vita 2009. november 18., 17:24 (CET)
- Szia! Timish -gondolom- a Szervét Tibor cikket csak tesztelésre használta. A tartalmi kérdéseket nekünk kell megvitatnunk. Ezért javasoltam Hannababa86 vitalapján, hogy el kellene készíteni a használat irányelveit. Ebben többek között:
- Maximálni kellene a felsorolások számát /Kitüntetések, híres szerepek/
- Az aktív éveket csak akkor lenne szabad kitölteni, ha a kezdő és a záró év is forrásokkal dokumentálható.
- A híres szerepek nálam szintén a nem ajánlott kategória. Kállai Ferencnél például ki lehetne emelni Pelikánt a gátőrt. Hiába volt azonban ez emblematikus alakítása, ha felsoorolhatunk további tíz zseniális színházi vagy filmszerepét.
Sajnos, ha nagyon kivesézem ezt a témát, akkor arra a következtetésre is juthatok: Akkor minek a színész infobox?
Úgy tűnik jobb, ha belemegyünk egy kompromisszumos megoldásba, mert hiába törlünk ki egy boxot, előbb utóbb úgyis visszateszik.
Üdv.! – Kispados vita 2009. november 18., 18:06 (CET)
Re: Címek
[szerkesztés]Szia! Nem tudtam, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, de akkor tulajdonképpen mit kell dőlt betűvel írni és mit nem? (Lehet hogy én vagyok csak ilyen értetlen!) Tudnál esetleg egy példát mutatni? – Hannababa86 vita 2009. november 18., 19:23 (CET)
- Oké, oké, kész... Most már értem, csak kissé fáradt vagyok.– Hannababa86 vita 2009. november 18., 19:37 (CET)
Absolute Greatest
[szerkesztés]Hello! Átnevezném a Queen: Absolute Greatest lapot, ha nem bánod. Szerintem simán csak Absolute Greatest a lemez címe. – Ary vita 2009. december 17., 20:20 (CET)
Karácsony
[szerkesztés]Nagyon boldog karácsonyt kívánok! – Krisztavita 2009. december 21., 22:23 (CET)
WP:CIV a szerkesztési összefoglalóra is vonatkozik
[szerkesztés]Elég furcsa, hogy egy ilyen szerkesztési összefoglalóban a WP:CIV-re hivatkozol. – Hkoala 2009. december 27., 20:49 (CET)
- A világ is elég furcsa, amiben élünk. Peligro (vita) 2009. december 27., 20:54 (CET)
- Feltehetően bottal küldött: csak halkan jelzem, hogy nem bottal volt. A többi a te dolgod. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 27., 21:30 (CET)
- Lényegtelen, hogy bottal küldte-e. Peligro (vita) 2009. december 27., 21:39 (CET)
- Jó, legyen lényegtelen. Bár az komolyan (minden rosszindulat nélkül) érdekel, hogy mi is a baj Istvánkával? Cassandro Ħelyi vita 2009. december 27., 21:43 (CET)
- Mivel úgy volt, hogy 3 lépés távolságot tartunk, nem akartam, hogy itt dísztelenkedjen az őszintétlen jókívánsága. És azt gondoltam, hogy mivel ő is így szokott eltüntetni hozzászólásokat a vitalapján, én is megpróbálok hozott anyagból dolgozni. (De nem vigyorgok miközben ezt leírom, tudom, hogy csúnya dolog volt, és nem fogok arénázni, ha blokkot kapok érte, meg fejmosást.)Peligro (vita) 2009. december 27., 21:51 (CET)
- Értem, magánemail ment. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 27., 21:54 (CET)
- Mivel úgy volt, hogy 3 lépés távolságot tartunk, nem akartam, hogy itt dísztelenkedjen az őszintétlen jókívánsága. És azt gondoltam, hogy mivel ő is így szokott eltüntetni hozzászólásokat a vitalapján, én is megpróbálok hozott anyagból dolgozni. (De nem vigyorgok miközben ezt leírom, tudom, hogy csúnya dolog volt, és nem fogok arénázni, ha blokkot kapok érte, meg fejmosást.)Peligro (vita) 2009. december 27., 21:51 (CET)
- Jó, legyen lényegtelen. Bár az komolyan (minden rosszindulat nélkül) érdekel, hogy mi is a baj Istvánkával? Cassandro Ħelyi vita 2009. december 27., 21:43 (CET)
- Lényegtelen, hogy bottal küldte-e. Peligro (vita) 2009. december 27., 21:39 (CET)
- Feltehetően bottal küldött: csak halkan jelzem, hogy nem bottal volt. A többi a te dolgod. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 27., 21:30 (CET)
Az előzményektől függetlenül ez az összefoglaló nem fér bele a játékba, ezért kaptál egy nap pihenőt. Mamirendelő 2009. december 28., 08:42 (CET)
Re: Együttes infobox
[szerkesztés]A probléma a cikkben volt, csak a nyers webcímet kell megadni, előtag [] és megjelenítendő szöveg nélkül. Minden jót! - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. január 10., 14:30 (CET)
Avagy: Hunyadym megváltoztatta a sablon kódját, ami rendben is van, csak nem igazította hozzá a cikkeket, ami már nincs. Meg kell kérni egy botgazdát, hogy tegye rendbe a cikkeket. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. január 10., 14:38 (CET)
Album kritikák
[szerkesztés]Hello! Az a kevés albumkritika link, amit az infoboxokba egyáltalán beletesznek itt nálunk, az nem igényli ezt a sablont. Igaz, ettől még lehetne. Persze csak az olyan albumoknál lenne értelme, ahol nem 2-3 soros leírás van a lemezről plusz a számlista, mert sajna a többség ilyen a magyar wikin. Ezeknél meg elég az infoboxos megoldás. Ahogy látom, az angol wikin is csak 1-200 lapon használják a többezer album-szócikkből. Nálunk ezzel az aránnyal 20-30 lapot tudok elképzelni max (annak is a fele Queen, ugye), és nem biztos, hogy ennyiért érdemes küzdeni, hogy átültessük magyarra. – Ary vita 2010. január 16., 21:46 (CET)
Bonnie Tyler
[szerkesztés]Szia. Ezt bővebben nem tudom neked pontosítani. Ha gondolod, berakok még egy tucat interjút, ahol Ő maga említi ezt (például a magyarországi sajtótájékoztatóján) Egyébként ha megfigyeled, Diana Ross amerikai származású, itt viszont brit előadóra vonatkozik. Tehát nem az első női előadó a brit toplistán, hanem az első BRIT előadó a saját hazája toplistáján. Így talán már érthető, miért van ennyire kiemelve. :) Szép napot! – Bazsi888Total Eclipse 2010. január 17., 15:23 (CET)
Kontakt2
[szerkesztés]Szia! E-mail címet adtam meg, mivel továbbra se tudom, mi az az MSN. Azt a címemet használtam a különböző regisztrációkkal kapcsolatos levelezéseimhez. Néhány hétig rendszeresen nézegettem, de nem kaptam semmilyen levelet Tőled. Mivel azonban egyre több reklámüzenet érkezett oda, egyre ritkábban néztem be, néhány hete pedig egyáltalán nem nézem, sőt már a belépési adatokra sem emlékszem. Jelenleg ezt a címemet használom: peterdonovan1975KUKACyahoo.com. Filmfan vita 2010. február 2., 11:55 (CET)
Legkelendőbb albumok...
[szerkesztés]Igazad van. Kösz, hogy szóltál, átnevezem valami okosabbra. Szevasz December vita 2010. február 6., 20:35 (CET)
Kritikák
[szerkesztés]Szia, az {{album infobox}}
(?) tudja ezt, a |kritika= paraméter mellé kell ezeket így csillagosan felsorolni:
- Allmusic (csillagok) [link]
Üdv, – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 15., 14:12 (CET)
- szia, majd gondolkodom valami szép megoldáson, vasárnapig nem vagyok. Üdv, – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 17., 23:17 (CET)
- Szia, kiötlöttem a megoldást, ha minden igaz, még ma este el is készül. :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 24., 17:12 (CET)
És íme: Sablon:Kritika infobox. Filmes szócikkekre is lehet alkalmazni. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 24., 17:41 (CET)
- azt sajna nem tudom megoldani, mert a táblázat része prefabrikált, és meghatározott mérete vagyon
{{Infobox/Kétoszlopos táblázat mező adott szélességgel}}
. Ha meg itt megváltoztatjuk, akkor az összesben nőni fog, amiben használva van. Holnap megkérdem Dani mestert, hogy lehet-e valamit tenni az ügyben. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 24., 21:52 (CET)
- azt sajna nem tudom megoldani, mert a táblázat része prefabrikált, és meghatározott mérete vagyon
infobox cserék
[szerkesztés]Hello Mester!
Rég beszéltünk! :(
Na, lenne egy kis meló! Van ez a lista: Wikipédia:Sablonműhely/Teendők/class="infobox" szócikknévtérben ebben benne van kb. 5-6 cikk (főleg klassz rock) amiben ki kéne cserélni az infoboxokat rendes album, együttes meg turné infoboxra. Tekintve hogy ezeket javarészt Te írtad, nem babrálnék beléjük. Előre is köszi. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 20., 19:32 (CET)
- Bocsi, de ez már tárgytalan, mert mindet megcsináltam :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 24., 19:47 (CET)
Album dalai infobox
[szerkesztés]Hello! Van már ilyen: {{számlista}}
(?). Itt pedig használat közben: Killers (Iron Maiden-album). – Ary vita 2010. február 24., 13:26 (CET)
Igazság szerint nem tenném kötelezővé, mert a dalcím és a hossz mindig megjelenik, akkor is, ha nem adjuk meg a dal hosszát, és szerintem úgy hülyén néz ki. Másrészt kislemezeknél, ahol 2-3 dal van csak a lemezen szntén hülyén néz ki szerintem, de ez csak az én hasfájásom. A formai útmutatóba bele fogom tenni azért. – Ary vita 2010. február 24., 18:48 (CET)
Nem azért, mert nem kell a hossz, hanem mert például nem tudjuk megadni, nincs róla infó, csak a számok címei. – Ary vita 2010. február 24., 18:56 (CET)
Fejből nem tudok példát mondani, de előfordult már velem, hogy nem volt adat a számok hosszáról. Vagy épp egy 3-lemezes album szócikkét vettem át az angol wikiből a régi sima felsorolással a dalok hossza nélkül, és zéró kedvem volt 30 számot áttenni ebbe a sablonba, plusz még kiguberálni a hosszakat valahonnan. Ilyen esetekre gondolok. – Ary vita 2010. február 24., 19:06 (CET)
Re mail
[szerkesztés]Köszi a bizalmat, átolvastam a cikket :-) Szép összefoglaló írás, bőven a jelenlegi átlagkiemeltek színvonala felett. Ettől függetlenül, és mivel külön kérted a véleményem, szerintem még rengeteg dolgot lehetne csiszolgatni rajta.
- A cikk nyelvezete szerintem jó, bár néhány helyen kicsit „rajongói oldalasnak” vagy „magazinosnak” érezem. Pl.: „de a gyengülő érdeklődésnek köszönhetően 2009 májusában Rodgers bejelentette, hogy bizonytalan időre felhagynak a közös zenéléssel” – erre a helyzetre a „köszönhetően” talán nem a legjobb kifejezés egy lexikonban, a „miatt” jóval korrektebb lenne. vagy: „Dacára a lehengerlő reklámkampánynak,” – hát, talán ezt is lehetne lexikálisabban és konkrétabban, a „lehengerlő” elég relatív dolog, kinek mit jelent.
- A „1993–2006” és a „Queen + Paul Rodgers” eléggé kronlogikus felsorolásnak tűnik.
- Nagyon jó, hogy van a zenei stílusukról és a hatásukról fejezet. Ha tudod és van még hozzá minőségi forrás, bővítsd tovább. Minél több kritikus és elemző véleménye szerepel benne, annál jobb, annál teljesebb képet ad.
- Az „élő előadásaik” nekem úgy tűnik mintha picit úgy lógna a levegőben. Lehet, hogy jobb lenne alfejezetként a zenei stílusuk alá, de ez csak egy gondolat. Nem tudom, hogy a megjelenésük, öltözködésük mennyire számított egyedinek és úttörőnek, de talán még arról is lehetne írni.
- Személy szerint én forrásként főleg könyveket használnék, mivel a Queenről már nem egy jó kiadvány megjelent. Ez nem azt jelenti, hogy a webes források ne lennének megbízhatóak, ez inkább pszichológiai dolog. A nyomtatásban megjelent dolgok alapból tekintélyesebbnek hatnak, legalábbis nekem.
Így elsőre ennyi, persze ez csak az én szubjektív véleményem. Amúgy ezzel a hivatalos lektorálási dologgal ne is foglalkozz, a megvonásai eljárás meg önmagában is rémálom. Ha vélemény kell egy cikkről, akkor kérni kell valakitől. Én is gondoltam rá, hogy felrakom megvonásra az Amerika Kapitány cikkemet miután gyakorlatilag teljesen átírtam, de teljesen felesleges lenne. Az is jobb az átlag kiemelteknél, de még mindig nem teljes. Ha egyszer az lesz legfeljebb megvonás nélkül megint felterjesztem kiemelésre, de őszintén szólva annak sem sok értelmét látom. → Raziel szóbuborék 2010. február 27., 20:11 (CET)
Re: UK Music
[szerkesztés]Szia! Némi kavar van, mert azt hittem, ebből is sok-sok év van még, és csak a 2004-2005 lett megírva, de most néztem, hogy csak a 2006 hiányzik, úgyhogy csak kicsit csonk. - RepliCarter Wormhole 2010. március 10., 20:17 (CET)
Defaultsort
[szerkesztés]Szia! A defaultsort egy kulcs, ami segít a kategóriákban helyes sorrendbe tenni az oldalakat. Itt találhatsz további részleteket. Csigabiitt a házam 2010. március 10., 21:26 (CET)
Szia!
Főleg azért vontam vissza, mert hasznos tartalmat töröltél, nevezetesen azt, hogy melyik tag milyen hangszereken játszik.
A tagok felsorolásánál éppen hogy a felsorolás a jobb, nem pedig a folyószöveg, ami nehezebben olvasható. Ha a többi könnyűzenei cikkben így módosítottad, az elég baj... A cikkek többségénél szerencsére nem így van. Ugyanaz áll a lemezek, koncertek, díjak, filmek, stb. felsorolására is. Ezeknél sem jó a folyószöveg. misibacsi*üzenet 2010. március 12., 18:14 (CET)
Módosítottam, létrehoztam egy új szakaszt a tagoknak. Az mindenképpen kell a cikkbe, hogy ki milyen hangszereken játszik. misibacsi*üzenet 2010. március 12., 18:46 (CET)
nem kellene megemlíteni a bevezetőben is őket?
Szerintem nem feltétlenül kell, mivel dupla információ, de ha gondolod, beleírhatod őket (hangszerek nélkül, csak a neveket). Itt valóban jobb a folyószöveg. misibacsi*üzenet 2010. március 12., 19:42 (CET)
Album dalai
[szerkesztés]Szia,a gond vele az, hogy nem infobox alapú, amilyennek lennie kéne, lásd WP:INFOBOX. Attól hogy jól műxik, még előbb-utóbb át kell alakítani infobox kódalapúra, mert minek az egységesítési erőfesztíés, ha kilóg. Meg egyébként is baromi hülyén néz ki, hogy az album infobox típus szerint színt vált, a hozzá csatolt album dalai meg kék, amikor mondjuk az album infobox meg zöld... :) + ugye a kódegyesítés. Szóval előbb-utóbb át kell majd dolgozni, a nehezebbeket hagyom utoljára. :) – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 14:17 (CET)
- Hát nézd, az egyéni kívánságműsorok azért nem működnek olyan dolgokban, mint a betűméret meg a szegélypixel és hasonlók, mert az az alapkód megváltoztatását jelenti, ergó ha abba mindenki kedve szerint belepiszkálhatna, hogy én kék szegélyt akarok de nem én meg 6 pixeleset, az az összes átalakított infoboxra hatásal lenne, ez jelenkeg 200+ infoboxot és ezáltal több ezer szócikket érint. Tehát olyat egyszerűen nem lehet csinálni, hogy én az album infobox keretét akarom xy méretűre változtatni, mert a sablon keretkinézetének adatai az alapkódban vannak - amire minden más infobox is behúzza a maga kinézetét- Szóval ha te pirosra veteted, az összes infobox kerete piros lesz, regardless, hogy a fejléce színe mondjuk kék... Az egységes infobox lényege ép az egységes szón van: nem lesz olyan, hogy X infobox 1 pixeles borderrel dolgozik, Y infobox meg 10 pixelessel - mert az adott szerkesztőnek a vastag border tetszik... :) – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 17:01 (CET)
- Szó sincs róla, hogy bele kéne préselni. Lásd Sablon:Animanga infobox; az album dalai maradhat külön add-on, ahogy most is az, annyi változik, hogy kódjában egységesül az anyainfoboxszal. És igen, ha változtatni szeretnénk az egységes kinézeten, akkor pl. sokkal egyszerűbb az anyasablont módosítani, mint még egyszer végigmászni az összes létező sablonon. Negyedik hónapja dolgozom vele, és most tartok a felénél! Még egyszer ezt nem játszom végig, az tuti. :) Ha tudnád mi borzadályokat szedek ki a szócikkekből. Nézd meg a Kárpátalja laptörténetét, például. Mennyivel szebb és profibb kinézetű most? Az előző, infoboxnak nem nevezhető izé az Ukrajna területei szócikkekben legalább négy különféle keretvastagsággal és paramétersorrenddel szerepelt... Szóval ha most azt mondod, hogy ez a fajta diverzitás üdvözítőbb, mint egy szépen kivitelezett, esztétikus, pontos, minden témához tartotó szócikkben egységes színű és formájú, egységes szélességű, profi működésű infoboxnál, akkor felkötöm magam. :) A diverzitás itt is megmarad, hisz a szín, a CSS-dizájn változó minden sablonnál, bár szerepel a tervek között a sabloncsaládok kialakítása, hogy mondjuk a repüléstechnikai sablonoknak (repülőgép infobox, repülőtér infobox, repülőgépanyacsavargátlóhúzógép infobox) ne húszonötféle külön színe legyen, hanem témakörönként azonos, mondjuk a repülősöknek szép kék, egyiptommal kapcsolatos infoboxoknak földszínű sárga, ilyesmi. Ahol kivitelezhető, persze. – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 17:29 (CET)
- Ki mondta, hogy bele akarná préselni? Ez egy szövegen belül alkalmazható táblázat, csak a könnyítés kedvéért (meg hogy ne éktelenkejen a szócikkben akkora kód) sablon hívja elő. :) Egy infoboxba nem lehet mindent belezsúfolni, ez a baj pl. Bzsolt hatalmas mávos sablonjaival is, a hajtépés határán álltam, mikor megláttam az "infoboxát", ami hat (!) jármű összes létező műszaki adataát hasonlítja össze és akkora szélességű egy 800x600-as képernyőn, mint a cikk maga... Szóval nyilvánvalóan az ésszerűség határain belül dolgozunk. Ami nem infobox célú az nyilván nem lesz infoibox alapra átalakítva, mert minek. Ilyen pl. a Sablon:Fáraónév, ha meggebednék se tudnék ebből infoboxot varázsolni, nem is az a célja a sablonnak. Hogy ronda, az más kérdés, de majd kitalálunk err eis valami okosat egyszer. – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 17:42 (CET)
- Kéremszépen, abban hun szerepel az hogy az album infoboxba préselni, mert én nem találom :) azt írtam: átalakítani. vagyis átalakítani
{{infobox}}
kódra, hogy egységes legyen a kódja. ne tessék keverni aszezont a fazonnal :)– Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 19:32 (CET)
Az album dala sablony is az infobox beépíthető része, msot is így szerepel a szócikkekben :) – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 21:06 (CET)
Ja hát kérem, aki nem tudja a sablonneveket, ő azt írta nekem, a "fenti sablonba", namost a szakaszcím album dalai sablon volt. Az meg uyge mégcsak véletlenül se a számlista. – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 24., 21:33 (CET)
EP szín
[szerkesztés]Jól okoskodtál, működött is, csak [[középlemez]]-re nem. Beraktam, most már megy. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. március 26., 15:06 (CET)
Ref sablon
[szerkesztés]Szia! Kicsit megkésve, de újabb rinya a kocsmafalon... – Auguste 2010. április 4., 00:05 (CEST)
Válasz: Power chord
[szerkesztés]- Szia! Agyaltam rajta, de sajnos semmi sem jut az eszembe magyarul :( – Opa vitalap 2010. április 8., 20:54 (CEST)
Album/dal
[szerkesztés]Szia! Bocs a késlekedésért! Elméletileg minden úgy van már régóta, mint amit kérsz, csak album helyett albumon van, de itt a mintát is megtalálod! Timishéknek pedig botjuk is van, ami lecserélné mindenütt. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 18., 17:14 (CEST)
- Hát… sorszám az első albumnál van, ott megy automatikusan. Az albumok most nagylemezszínűek, és opcionálisan máslemezszínezhetőek. Tehát elméletileg így is információt szolgáltat, hogy milyen típusú albumon van a dal, de ha zavaró, át lehet állítani dalszínűre. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 18., 18:48 (CEST)
- Át van. :) - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 18., 19:21 (CEST)
Megy az, csak a botnak majd szépen át kell paramétereznie. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 18., 20:04 (CEST)
Nem tűnik rossz ötletnek. Mostanában Timish foglalkozott hasonló dolgokkal, talán ő meg is csinálná. Gallyam sajnos nincs, azzal is őt illetve Danit keresd! - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 22., 14:52 (CEST)
Gratulálok :). Nagyon szép. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. április 22., 19:23 (CEST)
Szia!
Jézus Mária, még kész sincs a cikk, és ennyire figyelsz, hogy mit szerencsétlenkedek az allapomon?
Kösz, hogy szóltál, természetesen átírom arra. misibacsi*üzenet 2010. április 19., 19:54 (CEST)
Kiemelt ügyrendi
[szerkesztés]Hát, ez fogós kérdés. Ideális körülmények között azt mondanám, hogy igen. Ha a cikk jelentős része megváltozik, akkor veszítse el a státuszt. A körülmények azonban nem mondhatóak ideálisnak. Van egy rakás kiemelt szócikk, aminek a minősége már nem felel meg az elvárásoknak, de gyakorlatilag be vannak betonozva. Az eljárások az „el-nem-olvastam-de-azért-szavazok”-szavazók miatt túlbürokratizáltak, és ezért lassúak. Viszont ez talán ösztönözné a szerkesztőket, hogy jól megírják a cikket, és ne később bővítgessék. Bár ez a 20%-os arány ahogy nézem a kiemelt szavazáson jelenleg sem jelent túl nagy gátat az eljárás közbeni jelentős változtatásoknak. Viszont valahol mégis el kellene kezdeni a dolgot. Így áttekintve arra hajlok, hogy bár csak részlegesen orvosolja a helyzetet, jó a javaslat. A legjobb takarítási módszer azonban az lenne, ha elvben mindegyik kiemelt státuszát megvonnánk, és úgy vizsgálnánk a cikkeket, hogy most átmennének-e. Most is fenn van megvonáson egy rakat cikk, kíváncsi vagyok mi lesz belőle. → Raziel szóbuborék 2010. április 28., 19:09 (CEST)
- Hát, igen. Persze az angol kiemeltek között is vannak gyengébbek, de azért próbálják kiszórni az elavultakat. Itt meg még mindig azért is kell szólni legyen már rendesen jelölve a forrás. Ez van. → Raziel szóbuborék 2010. április 28., 19:37 (CEST)
Nehezebb megvonatni, mint megszerezni a kiemelt státuszt. Hát így élünk mi itten a magyar wikin → Raziel szóbuborék 2010. április 28., 20:02 (CEST)
Üzenet nálam
[szerkesztés]– Karmelaüzenőlap 2010. május 30., 12:05 (CEST)
Alkonyat-sorozat
[szerkesztés]Elkészült Alkonyat-sorozat. Kiemelésen, várólistán egyelőre... remélem jún 30-ig sikerül kiemeltetni... – Timish sablongyár üzenőfal 2010. május 3., 23:53 (CEST)
- Ezt már szeretem. – Peligro (vita) 2010. május 4., 07:40 (CEST)
Harvard
[szerkesztés]Ide becsatolhatnád az allapodat véleményestül. Karmelaüzenőlap 2010. május 30., 18:57 (CEST)
Horgony
[szerkesztés]Rajta vagyok a témán! Megcsinálom a horgonyt olyanra, hogy a hosszú leírásoknál a sor elejére oda lehessen biggyeszteni. Így ez független lesz attól, hogy a hosszú leírás gyalogosan készült-e, vagy pedig cite-tal. Amikor valaki majd átgyúrja a cite-okat, beleolvaszthatja majd ezt is. Karmelaüzenőlap 2010. június 9., 13:30 (CEST)
Re: Album infobox
[szerkesztés]Hát… nálam három részre van osztva az is, amit megadtál linken. De persze, elvileg megoldható. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. június 11., 20:24 (CEST)
- Megnéztem a kódját, az FF jeleníti meg jól (értsd: ahogy azt a kód alapján kellene). Így aztán nem tudom, nálunk miért nem úgy van. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. június 11., 20:34 (CEST)
WT-választás
[szerkesztés]Üdv! A választás tegnap 16.35-kor véget ért, Hkoala ezért vonta vissza a mai szavazatodat. Bennóiroda 2010. június 12., 17:12 (CEST)
- Vettem, észrevettem (ha egy másodperccel gyorsabb vagyok, akkor én vonom vissza). Köszönet neki is a szemfülességért, neked a tájékoztatásért, Isten óvja a Királynőt! Peligro (vita) 2010. június 12., 17:16 (CEST)
poszt
[szerkesztés]Szerintem meg jó az idegennyelvű változat. Latin szó, használjuk. Post mortem. Egyébként meg Post-rock. – Ary vita 2010. június 15., 19:45 (CEST)
Forrásonkénti refek
[szerkesztés]Ne haragudj, Peligro, de látványosan nem érted, hogy az egy állításra, egy tartalmi egységre vonatkozó források jegyzetenkénti összefogása bizonyítottan működő hagyomány és gyakorlat, szemben azzal a csupán szórványosan létező, ostoba és randa megoldással, hogy minden forrás külön hivatkozásba kerül. Engem egyébként személyesen is frusztrál, hogy az elmúlt évben párszor megjelentél ezzel a kérdéssel a vitalapomon, majd miután válaszoltam neked, te nem reagáltál. A legkevesebb, amit ilyenkor az ember hihet, hogy megértetted. De közben kiderül, hogy valójában szajkózásüzemmódra vagy állítva, nem is vagy hajlandó párbeszédet folytatni, de a másikak párbeszédét azért szemfülesen szétütöd. Aki egy adott algoritmus elemeit nem tudja szemmel elkülöníteni egymástól, arról akár még feltételezhető is lenne, hogy minden mondatot új bekezdésbe tesz. Pasztilla 2010. június 15., 22:05 (CEST)
- Ezek és a cite-sablon idétlen kinézetére vonatkozó kérdéseid egyébként nem lennének, ha egyszer a kezedbe vennél mondjuk húsz tetszőleges magyar nyelvű tudományos vagy ismeretterjesztő publikációt. Olyat az ég adta világon sehol nem látsz például, hogy a megjelenés évszáma a címeírás legvégén zárójelbe zárva található. De tavaly ilyenkor már ezt is leírtam neked. Pasztilla 2010. június 15., 22:07 (CEST)
- Bocsánatot kérek, elgaloppíroztam magam. Pasztilla 2010. június 16., 17:22 (CEST)
Led Zep
[szerkesztés]Szia!
Kösz, hogy szóltál, de mit csináljak? Túl sok anyagom nincs ebben a témában, talán 1-2 könyv. misibacsi*üzenet 2010. június 16., 09:43 (CEST)
javasoltam a tagok zárójelbeni meghatározását a bevezetőben. ... Érdekelne, hogy még mindig ezen a véleményen vagy-e.
Aha.
Szerintem jó így, ahogy most van, egy mondatban felsorolva. Miért kellene a neveket zárójelbe tenni? Nem is tudom, hogy nézne ki: "Tagjai (Jimmy Page), (Robert Plant), (John Paul Jones), (John Bonham)" ??? misibacsi*üzenet 2010. június 16., 09:57 (CEST)
Nem kell a nevek mellé hangszereket odaírni, mert a hangszerek listája elég hosszú, és a cikkben rögtön az első szakaszban benne is van. misibacsi*üzenet 2010. június 16., 10:04 (CEST)
40%-os átfedés
[szerkesztés]Azért gondolom, hogy embertelen meló (cirka másfél hónapos projekt) volna így összeszámolni, mert bár egy wikilistát viszonylag könnyen összeállíthatunk az életrajzi szócikkeinkről, de nem elég végiglapozni a Magyar nagylexikon tizenkilenc kötetét és megszámolni az életrajzi szócikkeket, hanem adatbázist is kell építeni belőlük, hogy a címszavak összevethetőek legyenek, melyik van meg az egyikben, melyik a másikban, melyik mindkettőben. Időközben viszont rájöttem, hogy Tgr valószínűleg az abba a szakaszba belinkelt allapomra nézett rá, és az ott található kék linkek arányára gondol. Pasztilla 2010. június 19., 21:41 (CEST)
Koncert infobox
[szerkesztés]Hello! Fejlesztettem kicsit a {{koncert infobox}}
(?) sablont, és most már be tudod írni szépen az egyes szakaszokat külön-külön. Próbáld ki! – Ary vita 2010. június 24., 21:45 (CEST)
Bohemian Rhapsody
[szerkesztés]Szia! Most néztem meg Bennó vitalaparchívumából ezt a {{h}}
(?)-t és egészen pofásos, néhány kérdésem azért volna:
- Muszáj p.-t szerepeltetni a hivatkozásban, nem lehet onnan kivenni? Felesleges jelzés, ezekben a leegyszerűsített hivatkozástípusokban eleve csak az oldalszám lehet az, ami a hivatkozási kulcsot követően megjelenik.
- Az irodalomjegyzékben, a tétel elején sem ártana elhelyezni a kulcsot, az volna az elem, ami a jegyzetet az irodalomjegyzékkel összeköti. Különösen fontos nyomtatott anyag olvasásánál, én például képtelen vagyok képernyőről olvasni, majdnem mindent kinyomtatok, amit el akarok olvasni. Pasztilla 2010. június 26., 09:29 (CEST)
Ezt lehet a könyv hosszú leírása elé írni:
- {{Harv |Smith|2006| Ref=none}}
ez lesz belőle:
- (Smith 2006)
Karmelaüzenőlap 2010. június 27., 01:58 (CEST)
Utánanéztem, de elakadtam. Megkérdeztem:
Kérés
[szerkesztés]Szia! In medias res: napok óta valami műszaki probléma miatt nem tudok feltölteni, így hiába konvertáltam át gyakorlatilag az összes létező Led Zeppelin számot hangminta-fájlba, nem tudom felrakni. Viszont szeretném, ha legalább azok felkerülnének, amiket már belinkeltem a cikkekbe. A kérdés: ha esetleg elküldeném Neked emilben, feltennéd-e ezt a párat? L Andráspankuš→ 2010. június 28., 15:17 (CEST)
- Mail ment. L Andráspankuš→ 2010. június 28., 18:43 (CEST)
- Mail ment a csatolmánnyal. Köszi. L Andráspankuš→ 2010. június 28., 19:21 (CEST)
Hoppá... Sorry! Ezt csak azé' nem értem, mert ugyanazzal programmal konvertáltam, amelyikkel a többi felment és működik. Akkor most megpróbálom újra a konvertálást. Köszi, és még egyszer bocs. L Andráspankuš→ 2010. június 28., 19:32 (CEST)
Úgy látszik, a fájlok voltak hibásak. Újrakonvertáltam, és most műxik. (Mellesleg nagyon nem értem. De azért köszi.) L Andráspankuš→ 2010. június 28., 21:38 (CEST)
Válasz, engedelmeddel
[szerkesztés]- Sajnálom, hogy a szerkesztők döntő többségének pont az én gúnyos stílusommal van gondja és nem lehet kiverni az oksoka fejükből, hogy egy észrevétel jogossága nem attól függ, ki teszi az észrevételt.
- Mivel akartom ellenére állandóan megy a sértődött kamaszok pátyolgatása, ennek véget akarok vetni. A legegyszerűbb, ha a kisbaltámat többé nem használom. Legyen olyan bulvárstílusú a Wikipédia, amilyet megérdemeltek. Ugyanis ez a tipikus helyzet: igénytelen, bulvárzsargonos fogalmazásokat nem szabad szóvá tennem (lásd kirobbanthatatlan), mert akkor valaki nekem esik, azután neki adtok igazat.
- Engem eddig az vezérelt 6 éven át, hogy minden egyes javítás jobbá teszi a Wikipédiát. A maihoz hasonló esetek többé nem fordulnak elő. Egyszerűen röhögni fogok a "jogtulajdon" című bunkóságon és megírom az Unciklopédiába. Bikicsunájos -lédigagás marhaságokhoz többé nem nyúlok.
- Csak azt sajnálom, hogy mivel a Wikipédia túl magasra van helyezve a kutatómotorokban, ténbylegesen tájékozott, művelt emberek kedve mehet el a Wikipédiától, ha meglátják, hogy a többség milyen színvonalú szövegeket védelmez. A Wikipédiát nemzetközi tanácskozásokon is idézik, szerte a világon. Tanúja voltam ennek.
- De ebből elég volt. Amit javítani akarok, javítok. De társalogni nem fogok ezzel a csapattal. Nincs miről.
- Szia, köszi a kedves válaszodat.--Linkoman vita 2010. június 29., 19:37 (CEST)
- Az a baj, hogy miközben figyelmeztetsz, sokakat elriasztasz. Hidd el, nem csak a te esetedben jegyzik meg mások, ha harapnak. Másokat is szoktak erre figyelmezteti.
- Lehet úgy is figyelmeztetni, hogy az user nem menekül el. A magyar WP nagyon kezdetleges szinten áll szerkesztők szempontjából, tehát jó ha nem zavarjuk el a potenciális jelölteket.
- Nem mindenki születik lex. szerkesztőnek. Ide hiába is várnánk hivatásosokat, megvan azoknak a maguk dolga. Ide csak a hobbi lexikonistákat várhatjuk. Két lehetőség van:
- leordítjuk őket az első alkalommal, és nagy eséllyel megkeményedik a fejük/sosem látjuk többet őket.
- türelmesen felhívjuk a figyelmüket a hibákra. Akkor is, ha neadj isten többször elvétik. És akkor nagy eséllyel fejlődnek.
- Tehát a stílus nagyon is fontos az ilyen figyelmeztetések során.
- Kezdő koromban én is rengeteg bénaságot követtem el, hajlamos voltam a bulvár stílusra. Ma már úgy érzem fejlődtem egy fokkal. Többek közt a Te figyelmeztetéseidnek köszönhetően. Tehát nem baj, ha valaki figyel erre, nagyon is szükség van rá. Peligro (vita) 2010. június 29., 19:49 (CEST)
- Köszönöm kedves soraidat, tanulok belőle.--Linkoman vita 2010. június 29., 19:57 (CEST)
Kashmir
[szerkesztés]Szia! Ez a Phisical Graffitiről van közvetlenül. Koncertváltozata egyáltalán nincs, legalábbis hivatalosan nem adtak ki ilyet, csak a Page-Plant féle van. L Andráspankuš→ 2010. július 7., 18:40 (CEST)
Ha esetleg át tudnád alakítani kisebb bitrátára, akkor kisebb méretű lenne. Kíváncsi lennék pedig rá. Nem lehet, hogy a Remastersről van? L Andráspankuš→ 2010. július 7., 19:05 (CEST)
Azaz, a Resmasterses változat. Persze, tisztábban szól újrakeverve, az eredeti sokkal tompább, de nekem már abból is hiányzik a bakelit sercegése... L Andráspankuš→ 2010. július 7., 19:46 (CEST)
Péchy
[szerkesztés]Szia! Ezzel a szerkesztésemmel meg mi baj volt, hogy visszaállítottad? Pasztilla 2010. július 10., 17:07 (CEST)
Re: Ronaldo és Ronaldinho
[szerkesztés]Szia! Játékosok cikkeivel ritkán szoktam foglalkozni, nem igazán frissítem őket. Játékosok szempontjából úgy tudom, hogy nincs korhatár, Roger Milla is 42 évesen játszott még '94-ben (játékvezetőknél van 45 éves korhatár). Ronaldo szerintem már a brazil szempont szerinti idős kora miatt nem került be, van ott csomó fiatalabb gyorsabb játékos. Ronaldinho viszont szerintem is elfért volna még. 2014-ben szerintem már nem kerülnek be, a fiatalabb lesznek előtérben, braziloknál addig sok tehetség előkerülhet, van és lesz miből válogatniuk. – Tomcsy üzenet 2010. július 12., 04:33 (CEST)
Hasábok és kiemelések
[szerkesztés]Közben a minapi hasábkérdés kapcsán rájöttem, hogy ezek szerint az évszámkiemelős hivatkozásnál is azért nem láttam az adott címleírás kiszínezését, mert idejétmúlt az internetes programom? Ez botrány, én képtelen vagyok megtanulni egy másik programot. Pasztilla 2010. július 19., 16:51 (CEST)
- Tényleg láttam végül? :-o Szabira kell mennem. Pasztilla 2010. július 19., 18:56 (CEST)
Bonham
[szerkesztés]A 100-as listára gondolsz? Az a link, amit Joilt tett oda, az első két helyezett tekintetében megegyezik azzal, ami már eddig is benne volt (ami alapján eleve írtam). Egyik sem a Rolling Stone oldala. [1] és [2]. Az egyik 2008-as, a másik 2009-es, de a forrást nem közlik. Illetve a Rolling Stone-ra hivatkoznak. L Andráspankuš→ 2010. július 23., 16:36 (CEST)
Ebben sajnos nem tudok állást foglalni, mert nem szokásom a listákat böngészni (úgyis csak azt hallgatom, ami nekem tetszik), vagyis semmi tapasztalatom a kérdésben. Ötlet? L Andráspankuš→ 2010. július 23., 16:45 (CEST)
Hűűűű
[szerkesztés]Na ez szégyen, öt éve vagyok itt, és ilyeneket nem tudok... Most jó lett? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. július 24., 14:22 (CEST)
- Akkor remek :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. július 24., 14:26 (CEST)
Akkordok
[szerkesztés]Szia! Ezeket nem én írtam, a Kompozíció részt soha nem én szoktam írni a Gaga-szócikkeknél. Ha esetleg te ki tudod javítani ezeket, azt megköszönném. :) – Sricsi vita 2010. július 24., 15:07 (CEST)
Re:Re: Kritikák
[szerkesztés]Szia! Nyugodtan belekotyoghatsz akármibe Létezik a sablon, de ha jól látom a magyarba beillesztve nem működik.Kirtap92 vita 2010. július 25., 14:27 (CEST)
Amúgy teljesen véletlenül észrevettem, hogy még januárban szóba került az angol wikipédia által használt albumkritikás box magyarítása. Talán érdemes lenne újra szóba hozni a témát, a Lady Gaga albumoknál is elég bénán sikerült megoldanom a dolgot... Kirtap92 vita 2010. július 25., 14:42 (CEST)
Nagyon jó, köszi szépen ki fogom próbálni! Kirtap92 vita 2010. július 25., 14:53 (CEST)
Szia, miért vetted ki belőle a képet? – Pagonyfoxhole 2010. július 28., 00:29 (CEST)
- Alapvetően igazad van. Csak azért kérdeztem, mert némi személyes közöm van az ügyhöz: még áprilisban készítette a felvételt az orosz user vmi vidéki előadáson, felrakta a Commonsra, majd bepakolta vagy 15 interwikihelyre. BáthoryPéter akkor megtekintettnek jelölte, én rákérdeztem, mondván, a dewiki pl. azonnal törölte, nem lévén meggyőződve jogtiszta voltáról. BP azt válaszolta, ha gáz lesz, a Commons Delinker úgyis eltünteti mindenhonnan. Hát azóta is ott díszeleg 10-12 wikiben. Akkor mi most léptünk egyet, oké. :) – Pagonyfoxhole 2010. július 28., 11:46 (CEST)
Borítók
[szerkesztés]Szia!
Ahogy láttam a Queen szócikkek albumainak borítóit nagyrészt te töltötted fel. A Lady Gaga-cikkeknél főképpen az Alejandro , és a The Fame Monster szócikkekben (alternatív borító) lenne szükség a borítókra. Remélem tudsz segíteni, és beszerezni ezeket a borítókat. Számomra ismeretlen a megszerzésének a módja, illetve hogy az ilyen jogvédett képeket milyen procedúra után lehet feltenni.Kirtap92 vita 2010. augusztus 27., 21:40 (CEST)
Nos őt már megkértem, de nem csinálta meg eddig. Ezért kértem a te segítségedet. Kirtap92 vita 2010. augusztus 27., 22:35 (CEST)
Nagyon nagyon szépen köszönöm! Kirtap92 vita 2010. augusztus 27., 22:47 (CEST)
Re: Album infobox
[szerkesztés]Szia! Ez a kettő pont nem állítható, mert mindkettőt az {{infobox}}
határozza meg. Máshogy nem lehetne megoldani a problémát? (Amúgy a szélesség növelhető, ha egy nagyobb képet beraksz az infoboxba.) - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. szeptember 7., 09:28 (CEST)
- Lehetni elméletileg lehet, gyakorlatilag meg csak admin tudja megcsinálni :(. Szóval szerintem Timisnél vagy Daninál próbálkozz meg vele. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. szeptember 7., 23:22 (CEST)
Admint a helyszínre a {{adminsegély}}
(?) varázsigével lehet szólítani. ;) Bennóiroda 2010. szeptember 7., 23:57 (CEST)
- Még mit nem, hogy összetömörüljenek egy helyre, így is túl sűrű a fal... Lehet próbálkozni, Bennó, de tudom, hogy a szándékaid mindig sötétek . Peligro (vita) 2010. szeptember 8., 07:46 (CEST)
Re: Fame
[szerkesztés]Szia! Igen miután elolvastam amit írtál, a piszkozatomon én is megcsináltam, és megnéztem, hogyan nézne ki. Tényleg, hogyha mindenki így gondolja hogy jobb, akkor én nem akadékoskodom. Kirtap92 vita 2010. szeptember 11., 23:23 (CEST)
- Nem nekem kell tetszenie hanem a közösségnek... Kirtap92 vita 2010. szeptember 11., 23:49 (CEST)
- Hát persze, van egy kicsi mert ezt a rendszert én találtam ki így, de... el fogom tudni fogadni ha másképp ítélitek meg. Kirtap92 vita 2010. szeptember 12., 00:03 (CEST)
- Remélhetőleg majd többen is hozzászólnak ehhez a témához, és kiderül hogy a többség mit gondol. Két vélemény gyakran ütközik egymással, ha már van több akkor majd billen a mérleg nyelve:) Kirtap92 vita 2010. szeptember 12., 00:15 (CEST)
- Megcsináltam olyanra a sorrendet ahogy gondoltad, így lehet valóban jobb. Kirtap92 vita 2010. október 10., 13:33 (CEST)
- Maga pedig feledékenynek teccik lenni:) Közel egy hónapja a The Fame kiemeltszavazásos munkalapos oldalon írtad, hogy a slágerlistás rész kerülhetne feljebb, mert úgy logikusabb, én pedig még tegnap megcsináltam. Kirtap92 vita 2010. október 10., 14:06 (CEST)
- Megcsináltam olyanra a sorrendet ahogy gondoltad, így lehet valóban jobb. Kirtap92 vita 2010. október 10., 13:33 (CEST)
- Remélhetőleg majd többen is hozzászólnak ehhez a témához, és kiderül hogy a többség mit gondol. Két vélemény gyakran ütközik egymással, ha már van több akkor majd billen a mérleg nyelve:) Kirtap92 vita 2010. szeptember 12., 00:15 (CEST)
- Hát persze, van egy kicsi mert ezt a rendszert én találtam ki így, de... el fogom tudni fogadni ha másképp ítélitek meg. Kirtap92 vita 2010. szeptember 12., 00:03 (CEST)
- Rendben, akkor visszarakom rájuk a belső hivatkozást. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 16., 14:01 (CEST)
- Próbáltam azt is, de elég bénán néz ki, meg a táblázat sorai is elcsúsznak. A 10 hét mellé 10 refet elég nehéz odarakni. Vagy csak linkeljük be a Billboard oldalát és keresse ki az olvasó ha kíváncsi rá, hogy tényleg ettől eddig volt első helyen az az album? Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 20:27 (CEST)
- Nah, a Billboard listáján először 10 hétig volt első. Az 10 refet jelent 1 sorba, mivel a Billboard oldalán hetenként vannak fent a listák. 10 ref 1 sorba nagyon sok. Ezért mondtam, hogy hülyén néz ki. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 20:33 (CEST)
Előző M.I.A. – Kala A.R. Rahman – Gettómilliomos (filmzene) A.R. Rahman – Gettómilliomos (filmzene) Depeche Mode – Sounds of the Universe Imogen Heap – Ellipse Owl City – Ocean Eyes Lady Gaga – The Fame Monster LCD Soundsystem – This Is Happening 3OH!3 – Streets of Gold M.I.A. – Maya Lady Gaga – The Remix |
U.S. Billboard Dance/Elektronikus albumlista első helyezettje 2008. november 15. – 2009. január 23. (először)[1][2][3][4][5][6][7][8][9][10] 2009. február 14. – 2009. március 13. (másodszor) 2009. március 21. – 2009. május 8. (harmadszor) 2009. május 16. – 2009. szeptember 11. (negyedszer) 2009. szeptember 19. – 2009. november 6. (ötödször) 2009. december 5. – 2009. december 11. (hatodszor) 2009. december 19. – 2010. június 4. (hetedszer) 2010. június 12. – 2010. július 16. (nyolcadszor) 2010. július 24. – 2010. július 30. (kilencedszer) 2010. augusztus 7. – 2010. augusztus 20. (tizedszer) 2010. augusztus 28. – (tizenegyedszer) |
Következő A.R. Rahman – Gettómilliomos (filmzene) A.R. Rahman – Gettómilliomos (filmzene) Depeche Mode – Sounds of the Universe Imogen Heap – Ellipse Owl City – Ocean Eyes Lady Gaga – The Fame Monster LCD Soundsystem – This Is Happening 3OH!3 – Streets of Gold M.I.A. – Maya Lady Gaga – The Remix Jelenleg is első |
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. november 15-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. november 22-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. november 29-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. december 6-ai hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. december 13-ai hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. december 20-ai hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2008. december 27-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2009. január 3-ai hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2009. január 10-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
- ↑ Dance/Electronic Albums – 2009. január 17-ei hét (angol nyelven). Billboard. Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
Így gondolom. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 20:40 (CEST)
- Oké, bevallom nekem sem tetszik. Akkor belinkelem a Billboard általános keresőjét, aztán aki utána akar járni a dolognak, ott megkeresheti. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 20:46 (CEST)
- Szerintem így jó lesz, csak közvetlenül a dance/electronic listát kéne belinkelni, és a refbe beírhatnánk valami olyan szöveget, hogy a view chart archives menüpontban kiválaszthatók a hetek. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 20:53 (CEST)
- Oké, csak egy ötlet volt. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. szeptember 22., 21:03 (CEST)
re Sablon:H
[szerkesztés]A „|loc=” után bármi olyant megadhatsz, ami nem lesz a href-cím része. Ez elég jó így, vagy tényleg jobb lenne birizgálni? Karmelaüzenőlap 2010. szeptember 13., 09:00 (CEST)
ZAVAR??
[szerkesztés]Szerintem nem. És ha elolvasod a két szerkesztő válaszát, akkor talán látod, hogy szerintük sem. - RepliCarter Wormhole 2010. szeptember 17., 23:40 (CEST)
Zenész infobox
[szerkesztés]Lehetni lehet (elméletben mindent lehet), de nem találom mikor volt úgy. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2010. szeptember 20., 11:27 (CEST)
Válasz
[szerkesztés]Igaz, igaz, de ha egy cikk 1. nem is abból a könyvből dolgozott, ami fel van tüntetve, egy kezdőnek még "talán" elhinném kis jóindulattal, hogy összekeveri a Világirodalmi kisenciklopédiát, amely csak 2 kötetes, a Világirodalmi lexikonnal, amely csak 19:) kötetes, na de egy régi "felelős" adminnak, egykori wikitanácsnoknak, meg miegymásnak???, 2. nem is tünteti fel, de egyszerűen kimásolja, akkor ezt nem hagyhatom szó nélkül, mert a szócikk megtévesztő. És ne aggódj, most csak két kötet van nálam a 19-ből egyelőre, nem volt kedvem többet cipelni, de folytatom, ha ez következmények nélkül marad. Nekem nincs semmi tárgyalni valóm a szerzővel, a wiki közösségére tartozik, ők lettek átejtve.Peadar vita 2010. szeptember 20., 19:10 (CEST)
- Pl?:))))))))) Kicsit naiv vagy, bocs:) Szerinted hány százalékos esélye van annak, hogy két ember ugyanazt a többszörösen összetett mondatot hozz létre? Ráadásul többet is egymás után, és még az értelme is ugyanaz. Klasszikust idézek: vigyázz, nehogy Gizike helyett a gőzekét válaszd, nem ugyanaz a hatása?:))) Szóval erre nincs válasz, ha nem hiszed, menj be egy könyvtárba, és olvasd el, ezt hívják szándékos megtévesztésnek.Peadar vita 2010. szeptember 20., 19:24 (CEST)
- Ja még annyit, ha az illető megtehette, hogy megtévesszen minket, én is megtehetem, hogy ezt szóvá teszem, főleg, ha bizonyítani is tudom, próbálja bebizonyítani az ellenkezőjét. Itt a mennyiség és a személy a gond. Ezért húnynának szemet felette egyesek.Peadar vita 2010. szeptember 20., 19:34 (CEST)
- Ha észrevetted volna, csak oda teszem, hogy plágium, ahol az indokolt, csak most több cikket is vizsgálok, így egymás után futnak ezek bejegyzések, ezért tűnik soknak, de a cikkeket nem én hoztam létre, ha szúrja a szemedet, arról nem tehetek, címezd a védencednek. Én szívesen abbahagynám, már nekem is sok.Peadar vita 2010. szeptember 20., 19:51 (CEST)
Látjátuk feleym szümtükhel, mik vogymuk...Győződj meg a saját szemeddel, én nem csaltam, azt idéztem, ami a könyvben van, ha hasonlít a két szöveg, az nem a véletlen műve.:)Peadar vita 2010. szeptember 20., 20:47 (CEST)
CBE
[szerkesztés]Tudom, hogy szörnyen erkölcsös vagy, de mi volna, ha afféle polgári engedetlenség jegyében a név után írnád a CBE-t? Ígérem, nem szólok senkinek. Bennóiroda 2010. szeptember 21., 22:48 (CEST)
II. Jakab
[szerkesztés]Nagyon megható a segítségnyújtásod:), de mostanáig azt sem tudtam, hogy létezel, nemhogy hallattad volna valamilyen sorsdöntő vitában a hangodat, így kicsit necces a pártatlanság hangoztatása, a ha kiderül a csalás megjegyzés, már kiderült, csak az a kérdés, ki akarja eltussolni, és ki akarja leállítani.Peadar vita 2010. szeptember 22., 20:45 (CEST)
- Ahhoz képest, hogy pártatlannak próbálod beállítani magad, Fehér Zoltánt fenyegeted, ez nem épp szavahihető eljárás, aki őt bántja és kizáratja csak azért, mert DD ellen felszólal, az engem is inzultál ezzel, tehát nem fogom szó nélkül hagyni, ez ugyanolyan személyeskedés, sőt több, MEGFÉLEMLÍTÉS, ami megengedhetetlen egy admintól, éppen ennek a gyakorlatnak szeretnénk egy és mindenkorra a befejezését, hogy senki se merészeljen az itteni hatalmával és lehetőségeivel visszaélni és ezt egy másik szerkesztő ellen felhasználni. Ezért akarom, hogy DD-t végre megállítsák, és minden jogosítványától megfosszák, ha nem mond le önként. Ha ez nem történik meg, folytatom a plagizált cikkeinek felcímkézését. Többek között a te kérésednek engedve álltam le ezzel, de ha te is élezed a konfliktus ilyen kijelentéseiddel (ez is visszaélés a pozícióddal), akkor folytatom, amíg célt nem érek.Peadar vita 2010. szeptember 25., 00:16 (CEST)
Ne keverjük a fogalmakat! Tambo vita 2010. szeptember 22., 21:15 (CEST)
- Készítettem egy egyértelműsítő lapot a switch-re. Tambo vita 2010. szeptember 22., 21:49 (CEST)
re Jegyzetek sablon
[szerkesztés]Válasz nálam. Karmelaüzenőlap 2010. szeptember 26., 23:55 (CEST)
Queen vhs-borítók
[szerkesztés]Szia! Elkezdtem foglalkozni a Queen videókkal, gondolom láttad (ha nem, az se baj ). Szerinted feltölthetem a Queen licensz alatt a vhs kiadványaik borítóit? Pl. ezt. – Ary vita 2010. szeptember 29., 16:38 (CEST)
Értem. Akkor ez gyakorlatilag az Angliában megjelent videókra vonatkozik, amit az EMI videócége a PMI jelentetett meg. Okés, fogom tudni ellenőrizni, mert a Queen Pictures Hall weblapon a borítók hátoldalát is meg lehet nézni. Nyugi, nem akarom teleszórni mindenfélével a sablon. – Ary vita 2010. szeptember 29., 17:32 (CEST)
Az allmusic elég nagy turmix a kiadások évét és a kiadókat tekintve. Sokszor láttam már téves adatokat ott is. – Ary vita 2010. szeptember 30., 17:24 (CEST)
Konkrétan a We Will Rock You videónál bizonytalanodtam el. A QueenMuseum.com oldalról nyílik egy olyan lap, ahol az összes kiadvány fizikai formátuma sorozatszámmal fel van tüntetve (link). Ott az eredeti UK vhs mellett az a katalógusszám szerepel, hogy "Peppermint 6122", ami gyanúsan nem a PMI-EMI. De a Queen Pictures Hall sem tud közelebbit az eredeti angol kiadóról. Ráadásul úgy tudom (valahol olvastam), hogy azért jelent meg most Queen Rock Montreal címen a videó újbol, mert a Queen Films (vagy Queen Productions) tehát a zenekar, csak most tudta visszavásárolni a jogokat. – Ary vita 2010. szeptember 30., 18:48 (CEST)
Köszi ezt a "Peppermint Video Music"-ot. Lehet bezászlózom a videográfiát, hogy melyik országban ki akadta ki eredetiben. – Ary vita 2010. szeptember 30., 21:22 (CEST)
Hehe! Queen as Simpsons – Ary vita 2010. szeptember 30., 22:06 (CEST)
Tényleg jó lenne listás helyezést is feltüntetni, de nem nagyon van. A RIAA és a BPI sem nagyon foglalkozik a régi VHS-videókkal. – Ary vita 2010. október 3., 19:08 (CEST)
Durva személyeskedés
[szerkesztés]Kérlek, állítsd le Pasztillát, mert mindennek van határa, ha nem bír magával, akkor adjatok neki időt, hogy elgondolkodjon, mi a helyes cselekvés. Ha én ilyen hangot ütnék meg vele, akkor már kattanna a bilincs a kezemen, ő meg nyíltan és megengendhetetlen hangon pocskondiáz engem. Engem nem zavarna, mert őt minősíti, csak azért kissé különös, hogy ő mindent megengedhet magának, míg másoknál még védekezni sem lehet, mert rögtön rendre utasítják. Határozottan kérlek, hogy figyelmeztesd, hogy ezt a megengedhetetlen stílust fejezze be, vagy ő is kapja meg azt, amit megérdemel ilyen viselkedésért. Főleg, hogy semmi érvet nem tud hozni, csak pocskondiáz.Peadar vita 2010. október 3., 16:34 (CEST)
- Kedves Peligro, sajnos megint egyoldalú vagy, mint mindig, ez a te bajod, de sajnos még tájékozatlan is vagy, és ne keverd a múltat, most most van, én megkaptam a magamét mindig, tehát ne gyere nekem a múlttal, hanem én most nem kötöttem bele senkibe, Pagonnyal vitatkozgatunk, de semmi komoly, de ő nem kért ki magának semmit, de Pasztilla szándékosan belémkötött, mert a vitalapomra is leírta a fröcsögéseit, olvasd el azt is, pedig én szándékosan kerülöm, azt még elviseltem, de hogy anélkül pocskondiázzon, hogy semmi okot nem adtam neki, hogy hozzám szóljon, főleg, hogy többször megkértem, hogy hagyjon békén, ha valami nem tetszik neki, akkor, tegyen panaszt ellenem, de ne személyeskedjen velem.
Másrészt a második tájékozatlanságod és Pasztilla csúsztatása, hogy a Keleti nevek magyar helyesírásának kivonatos idézete fent van a honlapomon (nem a vitalapon), tehát azt én még korábban hoztam példának, így engem vádolni azzal, hogy én nem veszem figyelembe enyhén szólva is nevetséges. DE a magyar-koreai szótár hozza a koreai ábécé magyaros átírását, azért ezt idéztem, a Keleti nevek meg a szavak felsorolását, de Kim Dzsongün abban nincs benne. Szóval, kérlek, legyél pártatlan, mert megint egyfelé húz a szíved, ráadásul, még bátorítod is ezzel a magatartásoddal. mert az egy dolog, hogy nem állsz ki mellettem, a másik a lényegesebb, hogy így még inkább bíztatod, hogy máskor is szidalmazhasson, mert hiába hoztam volna 2010-es kiadású könyvet, abba is belekötött volna, minthogy legutóbb a Keleti nevekbe kötött bele, és akkor is engem pocskondiázott, mikor arra hivatkoztam, tehát teljesen nevetségesek az érvei. Megnézheted a vitalapokon, miket vágott akkor a fejemhez, mikor a Keleti nevek c. könyvet hoztam fel érvül, most meg ezt vágja a fejemhez, hogy erre nem hivatkozom, teljesen saját magát teszi hiteltelenné ezzel, mikor semmi komoly érvet nem tudott hozni ellenem.
A szavaidból megint kitűnt, hogy hiába bizonygattad korábban, hogy pártatlan vagy, egy cseppet sem úgy viselkedsz, és csak feléjük tudsz gesztust tenni, de nem mersz velük vitába szállni.Peadar vita 2010. október 3., 17:06 (CEST)
- Miért ki Pasztilla, Pagony szóvívője? Ha Pagonynak baja van, szóljon nekem, de nincs szüksége fogadatlan prókátorra. Okvetelenkedésnek neveztem, mert annak tartottam, mert én forrást hoztam érveim alátámasztására, és rámutattam, hogy a wiki hibásan írta át, ő meg kétségbe vonta a szavaimat, de ehhez másnak nincs köze, különösen Pasztillának, Pasztillát miért véded még mindig, mert szándékosan csinálja a balhét, nem ártatlan bárányka, ez régi ügy, tehát az ő beszólása csak még jobban elmérgesíti a vitát, ami nem is volt. Tehát most sincs igazad, mert akinek nincs köze, az ne gerjessze a feszültséget, főleg, hogy erről híres. Még mindig nem arra válaszoltál, amiért megválasztottak adminnak, hogy pártatlan legyél, de ezzel pont olajat öntesz a tűzre, és még inkább hagyod, hogy máskor is belém kössön. Pagony már admin, meg tudja védeni magát, de ha nincs igaza, megmondom neki is, ha meg tévedek, bizonyítsa be mindenki megfelelő érvekkel, mert még eddig egy kézzelfogható érvet nem láttam, amivel megcáfolták volna a hozott forrásomat. Pedig ez a lényeg, a többi mellébeszélés. Légy pártatlan végre, adminhoz méltóan!Peadar vita 2010. október 3., 17:30 (CEST)
Levél
[szerkesztés]Mivel elég jellegtelen volt az e-mailcímed, és töröltem a leveleid, így nem tudom előkeresni, pedig ha írsz nekem, szeretném neked is elküldeni Pasztilla levelét, amelyet nekem küldött, és már Teemeahnak, Bennónak, Burumbátornak és Istvánkának továbbítottam, hogy lássátok, mennyire övön aluli eszközöket enged meg magának, és még a magánszférámban is zaklat engem. Kérlek állítsátok már le, mert én nem kívánok sem erre, sem semmilyen megnyilvánulására reagálni, semmi közöm hozzá, csak egyszer s mindenkorra szeretném elérni, hogy békén hagyjon, azért küldöm el, hogy ne tudja ezt letagadni, mint korábban. Hogy többé már ne zaklasson, mikor én igyekszem kikerülni, és nem felvenni a kesztyűt, ármilyen mocskos dolgokat is vág a fejemhez. Lásd, hogy nem beszélek a levegőbe, végre már meg kéne állítani. Pedig te őt pártolodPeadar vita 2010. október 3., 21:00 (CEST)
Súlyos felelősség nehezedik rád
[szerkesztés]A te kérésed-kérdésed váltotta ki a h/href sablonok megszületését. Most esetleg jön az utód. Pillants kérlek ide, szólj hozzá: Wikipédia-vita:Szócikkek_felépítése#Dolgozzak-e_ezen?
Karmelaüzenőlap 2010. október 7., 00:19 (CEST)
Enwiki fordítás
[szerkesztés]Az alábbi szócikkek, bár egyértelműen enwiki fordtások, l. vitalapok, a szerző, Pagony, ezt tagadja, de a bizonyítékok ellene szólnak. Persze lehet fordítani, de miért tagadja, ha napnál is világosabb, és hiába állítja be magát szuper tehetségesnek, annyira nem bizonyított, hogy olyan nagy szakértő lenne, ezért a demonstrátorrá választása kissé elhamarkodott volt, de ő már megerősített szerkesztő is egy hónap után vált. Vajon miért? Kinek a spanja? Kontraszelekció mégis érvényesül, ha nagy szócikkíró lenne, akkor nagyobb horderejű és önállóbb munka lenne elvárható tőle. Eddig még mindig csak enwikiből élt, enwikire hivatkozott, pedig néha elolvashatna 1-2 könyvet is, és nem az a baj, hogy fordít, de akkor ne hordja fenn az orrát, és több szerénység lenne elvárható tőle, ha már bizalmat kapott. Én nem sokra becsülöm, de ez az én magánvéleményem.
Peadar vita 2010. október 8., 08:52 (CEST)
- Azt tudjuk, hogy te negatív értelemben elfogult vagy velem szemben, tehát ez a véleményedből erősen levon, tehát nem is vártam el, hogy kiállj mellettem, de nem is kell, a bizonyíték önmagáért beszél. És én nem azt bizonyítottam, hogy a fordítás baj, hanem az ellen hívtam fel a figyelmet, hogy senki se állítsa be másnak a szócikkét, mint ami, és senki se tartsa többre magát, mint ami. És ha kiderül, hogy fordítás, akkor ne tagadja le: azért van a fordítás sablon, hogy ezt jelezzük, de ne próbálja senki se letagadni, és visszavonni ezt a jelzést, ha valóban fordításról van szó, márpedig bizonyítottam, hogy arról van szó. Más elismerte, senki sem egyenlőbb, tehát senki se állítsa magáról, hogy mindenkinél többet tud, ha kiderül, csak idegen tollakkal ékeskedik. Ezt akartam csak bizonyítani.Peadar vita 2010. október 8., 10:35 (CEST)
Én is több angol szócikket raktam át magyarra. Elsősorban azért, mert éreztem a hiányukat. De nem ragadtam le a fordításnál. Elhagytam a felesleges szószaporítást, hozzátettem magyar vonatkozásokat, és forrásokat. Első sorban ezek miatt nem szeretem a "fordítás" sablont használni. Másodsorban azért, mert olyan feltűnően kivirít a szövegből. MZ/X vita 2011. június 30., 13:56 (CEST)
Re: Lásd még
[szerkesztés]Jó persze lehet úgy jobban nézne ki... de egyrészt nincs ennyi felesleges időm, így is a tanulás rovására wikizek meg fejlesztgetem a szócikkeket. 1 órát szüttyögtem vele a semmiért. Másrészt amúgy is alig van néhány album szócikk megírva... lehetetlen lenne lépegetni közöttük. Meg még megérteném ha a mexikói albumlistás elsőségekre hivatkozva csinálgattam volna meg ezt, de könyörgöm a MAGYAR legkelendőbb albumok ezek... nem feleslegesek voltak. Így jártam, legközelebb azért meggondolom ha belekezdek ilyesmibe, kikérem a véleményét valakinek hogy van-e értelme. Üdv! Kirtap92 vita 2010. október 9., 23:23 (CEST)
Re: Rampage
[szerkesztés]Szia! Igen, más funkciója van: ha újból létrehozzák a cikket, a vitalapon lévő bejegyzés segíti a járőrt és az admint a további teendőket illetően. Csomó energiát és fölösleges kört megspórolhatunk, ha rögtön látjuk, hogy az adott cikkről már folyt törlési megbeszélés. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 12., 23:28 (CEST)
Hákösz! Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 12., 23:34 (CEST)
Teknik
[szerkesztés]- Nem a múltkor kérdezettek nyomán, hanem a felhasználóbarátság mentén haladva elkészülőben van a h-href utódja, a jegyzet és a kulcs sablon. Kérlek nézd ezt meg, és mondj véleményt a sablonkákról:
- Karmelaüzenőlap 2010. október 22., 23:08 (CEST)
Válasz nálam
[szerkesztés]Karmelaüzenőlap 2010. október 23., 16:24 (CEST)
Cit
[szerkesztés]Gukk mal ide, faragok valamit. Ez lesz az az alternatíva a mai cite book, cite konferencia, cite enciklopédia, cite anyámkínja helyett, amit könyvek és könyvrészletek meghivatkozására használhatunk. Alapvetően latinos műveltségű sablon . Ha kész, lesz egy CitNov a mai Cite Napilap, Cite Folyóirat stb. kiváltására. Észrevételeket bátorságosan, de most még fargásközi állapotban vagyok, bonyolultabb címleírási helyzeteket egy biztonságos alapszintelérése után adresszáljunk. Pasztilla 2010. október 24., 22:26 (CEST)
Szerk. összefoglaló
[szerkesztés]- Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Sajnálom, nem volt szándékos.
- Oda fogok erre figyelni. Szia.--Linkoman vita 2010. október 27., 19:47 (CEST)
Felmérés
[szerkesztés]Szia! Felmérés folyik a járőrök körében az alábbi két kérdéskörben:
- Aktív járőre vagy-e a Wikipédiának, illetve ha nem, igényt tartasz-e a járőrjogodra? (a kérdés második fele adminisztrátorokra nem vonatkozik)
- Ha aktív vagy, sorold fel érdeklődési köreidet, mely témákban lehet számítani Rád a megjelölések terén.
A felmérés lényege, hogy megtudjuk, milyen témakörökben van kellő járőrlefedettség, és melyekben lenne szükség újak bevonására (is). Ezen tudsz javítani, ha az érdeklődésedbe tartozó témakörökből minél több szócikket veszel fel a figyelőlistádra.
Ha időd engedi, a Szerkesztő:RepliCarter/Járőrök lapra várom válaszodat. Előre is köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:57 (CET)
re H bázis
[szerkesztés]Valamit elszúrhattam, mindjárt megnézem, jó hogy szólsz. Ne változtass semmit, nem az volt a szándék! Karmelaüzenőlap 2010. november 11., 18:39 (CET)
Javítva, és elnézést a figyelmetlenségért! Karmelaüzenőlap 2010. november 11., 19:12 (CET)
H sablon
[szerkesztés]Szia. Majd ha már lesz egy elfogadott megállapodás, hogy melyik legyen a forrásmegjelölésre használt egységes sablon, átjavítom. Addig jó így is. → Raziel szóbuborék 2010. november 12., 07:20 (CET)
- Értem én, csak nincs hangulatom feleslegesen tölteni vele az időt. Ha már van egy fix megállapodás, elkezdem beizzítani minden eddigi cikkemen. → Raziel szóbuborék 2010. november 12., 08:51 (CET)
Hogyisvanez?
[szerkesztés]Jóember. Az hogy van, hogy időnként mindig előugrasz, mondasz valami mérhetetlen bárgyúságot, vagy kérdezel valamit, amire válaszolok, aztán semmi reakció, csönd, de a háttérbe húzódva figyelsz, és egy alkalmas pillanatban megint előjössz valami bárgyúsággal? Roppantmód hálás lennék, ha kerülnénk egymást, elég nehezemre esik kedvelnem téged. Pasztilla 2010. november 22., 22:15 (CET)
K&H
[szerkesztés]Szia. Oké, majd szólok. Ogodej már átnézte a felét, ha végez a másikkal is, felrakom kiemelésre. Ha előtte valaki átbogarássza, kevesebb gond van vele később. → Raziel szóbuborék 2010. november 27., 07:35 (CET)
- Csak gondoltam jelzem, hogy még egy darabig várat magára a kiemelés. Ogodej most a bemásolt cikkeknél segédkezik, úgyhogy elhúzódhat a dolog. → Raziel szóbuborék 2010. november 27., 18:20 (CET)
Hali. Feltettem a tigrist kiemelésre. Ogodej ugyan még nem nézte át a másik felét, de túl nagy elírások nem lehetnek benne. Az eljáráson most elég kevés cikk van, legyen egy kis választék. → Raziel szóbuborék 2010. december 5., 08:31 (CET)
A cikk kiemelési eljárása egy hét múlva befejeződik. Ha még érdekel, kéretik addig megtenni a véres kritikákat, hogy javítani is legyen idő :-D → Raziel szóbuborék 2010. december 26., 19:10 (CET)
Gospel
[szerkesztés]Örülök, hogy szóltál. Nem szeretek a szerkesztő hozzájárulása nélkül belejavítani dolgokba. MZ/X vita 2010. november 27., 14:57 (CET)
Wikitanács
[szerkesztés]Szia! Mivel a szavazás eredményeképp bekerültél a Wikitanács tagjai közé, kérlek, helyezd el a felhasználói lapodon a {{Userbox/Wikitanács-tag}}
sablont. Amennyiben ezt valamiért nem szeretnéd, akkor legalább kategorizáld be a Kategória:A Wikitanács tagjai-ba. Ezen kívül írj grinnek a grinapo kukac gmail pötty com címre egy e-mailt, hogy vegyen fel a WT zárt levelezőlistájára! Célszerű (de nem kötelező) olyan e-mail címmel fent lenni a levlistán, amely összefűzi az egymásra adott válaszokat, mert egy-egy ügy esetén nagy lehet a levélforgalom, és így lényegesen könnyebben áttekinthető a dolog; ajánlott pl egy gmail-es cím használata. Amint fent vagy levlistán, jelezd ezt a tényt egy a levlistára írt üzenettel. A megválasztáshoz ezúton gratulálok! A fentiekért előre is köszönettel: – Joey üzenj nekem 2010. december 2., 08:41 (CET)
- Köszönöm! Peligro (vita) 2010. december 2., 11:46 (CET)
Én is gratulálok. Andrew69. 2010. december 2., 14:50 (CET)
- Gratulálok! Tambo vita 2010. december 2., 15:15 (CET)
- Gratulálok! – Pagonyfoxhole 2010. december 2., 15:39 (CET)
- Köszönöm! Peligro (vita) 2010. december 2., 17:05 (CET)
- Részemről is Drakula (gratula). :-) Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 2., 18:30 (CET)
- Én is gratulálok! :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. december 2., 18:51 (CET)
- Kösz! :) Peligro (vita) 2010. december 2., 19:05 (CET)
- Gratulálok! – Crimeavita 2010. december 2., 19:10 (CET)
Kislemezek sablon
[szerkesztés]Szia, mivel elég sok allapod hivatkozik a {{kislemezek}}
sablonra, gondoltam szólok, hogy a sablont hamarosan törlik, mivel a kislemezek felsorolása beépített funkció az {{album infobox}}
(?)-ban, és az összes szócikkben kijavítottam. Az allapjaidba belenyúlni nem akartam. Üdv, – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 18., 12:17 (CET)
Hmm. Azért van ám rengeteg magyar zene, amelyhez nem illik az album infobox. Pátria, Odeon, stb. világában nem létezett még az album fogalma. Először volt a nagylemez. Utána jött az a korszak, amikor egyszerre két nagylemezt (mikrobarázdás, hosszanjátszó) raktak egy borítóba, ennek lett a neve album. Mi van, ha tudok egy lemezről, amely 1939-ben megjelent, milliók hallgatták, de nem album, és már csak mp3 letöltőknél lehet hozzáférni? MZ/X vita 2011. június 28., 15:46 (CEST)
Bocs, Nálad találtam olyan hivatkozást, amelyre szerettem volna válaszolni. Életkoromnál fogva én nem tudok az elmúlt évek zenéjéről írni; csak az azt megelőző évtizedekről. Erről vannak (bár csekély) ismereteim; és látom a youTube-on, hogy vannak még zenebolondok, akik ezt a korszakot szeretik. A számítógépem tele van 1930-1950 közti zenével. És bosszant, ha nem találom sehol sem a szerzőt, mert mindenütt az előadót közlik. Vedd úgy, hogy magánháborút folytatok a szerzői jogok védelmére.
- Most éppen azon dolgozom, hogy mi köze Kapitány Anni slágerének (Joseph, hogy veled mindig mennyi baj van) Vico Torriani slágeréhez (Marie, Michelle, Nanette). Szerzőnek nyoma sincs... MZ/X vita 2011. június 28., 17:08 (CEST)
Nyomon vagyok! Nellie Casman - Samuel Steinberg, Chan, Chaplin, G. Dénes György: Joseph! Joseph!
A másik: Marie, Michelle, Nanette, I Still Love You All (de ennek még nem tudom a szerzőjét)MZ/X vita 2011. június 28., 21:58 (CEST)
Karácsony
[szerkesztés]Kellemes ünnepeket!
[szerkesztés]Köszöntelek! Mivel Te is foglalkoztál a Kázmér és Huba szócikk kiemelésével annak munkalapján, szeretnélek megkérdezni, hogy a Fejezetek, témák pontot tudnád-e tanúsítani? Természetesen csak akkor, ha szerinted is megfelel a követelményeknek – mindössze azért kérdezlek, mert kellőképpen felelősségteljes szerkesztőnek volt alkalmam megismerni téged, és a cikk kiemelési eljárása lassan a finisébe fordul, de ez az egy szempont még híján van egy tanúnak. Az is segítség lenne, ha nem látod tanúsíthatónak, ha megírod, hogy tartalmi, szerkezeti oka van, vagy más jellegű (beleértve, ha például nem szívesen tanúsítasz, stb. – az ilyet is teljesen megértem az eddigi tapasztalataim alapján, és nem is kell indokolnod, elég, ha annyit írsz, hogy nem akarod). Kissé tartok attól, hogy a szócikk nem a minősége, tartalma vagy egyebek miatt fut ki az időből, pusztán csak azért, mert ezen az egy hiányon átsiklik mindenkinek a tekintete. Ugyanakkor nem akarok olyan szerktársat kérni, akiről úgy sejtem, hogy érdemi ellenőrzés nélkül tanúsítana. Üdvözöl 2010. december 29., 01:07 (CET)
- Köszönöm szépen a válaszodat is, és azt is, hogy foglalkozol vele. Ja, és végre tudom, honnan kapta az a bizonyos bank a nevét… -- 2010. december 29., 16:34 (CET)
Azt, hogy rendesen át van fésülve a szöveg, elismerésnek veszem, mert gyomlálgattam, nem is keveset :D A tanúsításnak egyedül a Fejezetek, témák pontnál lett volna jelentősége, de az Élet tanítómestere Történelem közben megelőzött. (Ezt se sokan mondhatják el magukról! ) -- 2010. december 30., 22:18 (CET)
Zenész infobox vita
[szerkesztés]Szia! Látom, hogy a zenész infoboxhoz te is hozzájárultál. Van egy vitánk "Port id az infoboxban" címmel Ary-val. Véleményezed te is? Köszi! Sonka vita 2011. január 9., 18:08 (CET)
re KiWi ! :)
[szerkesztés]Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2011. január 19., 10:24 (CET)
Pagony életkora
[szerkesztés]Akkor Pagony egy évvel fiatalabb, mint én (12 éves)?Proki (vitalap | szerkesztései) 2011. február 3., 20:29
- A Fém Tigris az Metal Tiger. Peligro (vita) 2011. február 3., 20:31 (CET)
Azonnalizott allapjaid
[szerkesztés]Peligro! Meggondoltad? Megvan ez a tartalom a szócikkek között? Hiszen több is van, amit nyugodtan ki lehetne tenni. Még akkor is, ha Te esetleg belefáradtál... Kérlek válaszolj. Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 10., 19:27 (CET)
Queen újrakiadások 2011
[szerkesztés]Hello! Biztosan hallottad, hogy tavaly a Queen elhagyta az EMI-t és a Universal Music Grouphoz szerződött. Tegnap olvastam a hivatalos honlapon (itt), hogy március 14-én újra megjelenik az első öt Queen-album, remasterelve, bónuszdalokkal, stb. – Ary vita 2011. február 11., 10:26 (CET)
Ez az 5 lemez nekem Hollywood újrakiadásban van meg, de a következő ötből a News of the World és a Jazz lemezeket begyűjteném, mert azok nekem még nem remastereltek. – Ary vita 2011. február 11., 19:59 (CET)
Azért én hallom a különbséget, legalábbis a Queennél. :) Tisztább és erőteljesebb a hangzás. Szerintem legalábbis. Persze nem minden esetben működik egy remaster. Érdemes elolvasni előtte jó pár kritikát az újrakiadásról. A Rush-lemezeknél például volt, ami rosszabbul sikerült, mint az eredeti. :) – Ary vita 2011. február 11., 20:41 (CET)
Re: Matekos anomália
[szerkesztés]Sajnos én csak feloldható ellentmondásokat ismerek. Biztos, hogy annak is volt feloldása, amit a tanárod mondott, csak ő nem ismerte, vagy nem akarta elmondani (vagy nem volt ellentmondás :-).
A legismertebb aritmetikai álbizonyítás: bizonyítjuk, hogy 0=1.
- legyen x=0.
- Ezt bármivel (az eggyel kisebb számmal is) szorozva nullát kapunk, így x(x-1)=0
- Osztva x-szel mindkét oldalt, x-1=0,
- x=1
- x=0=1.
Az ellentmondás feloldása ott van, hogy x-szel (0-val) nem szabad osztani, mert akkor az egyenlőtlenség nem őrződik meg. Ez numerikus egyenlőségek alapján könnyen belátható, mondjuk 0×1=0×10 = 0, ha osztunk nullával, 1=10-et kapnánk. További (nehezebb) példák: [3] ill. ebben a fórumban a 19. hozzászólásban egy becsszóra saját magam által kitalált szép álbizonyítás is van. ♥♥♥ Γουββος Θιλοβούββος ✍ 2011. február 12., 21:23 (CET)
Egy esetleg tényleg feloldhatatlan ellentmondás:
Nos, talán mégis tudok egy kvázi feloldhatatlan ellentmondást. Nevezetesen, néha a következőképp szoktam elmagyarázni a tanítványaimnak, miért nem lehet nullával osztani (a Hajnal I.-féle-könyvekben ugyanígy van, ha jól emlékszem):
- 0/0 az egy, mivel egy számot önmagával osztva mindig egyet kapunk;
- másrészt 0/0 az nulla, mivel egy számmal nullát osztva mindig nullát kapunk;
- Tehát 1=0.
- Ennek az ellentmondásnak tulajdonképpen tényleg nincs feloldása, hacsak az nem, hogy nullával nem szabad osztani.
Valójában precízebben elmagyarázva, én tudnék egy normális feloldást is mondani, de hagyjuk. ♥♥♥ Γουββος Θιλοβούββος ✍ 2011. február 12., 21:42 (CET)
Ha a szállodás feladatra gondolsz, a következő egyenleget álíthatjuk fel:
- minden pacák rendelkezett 10 Ft. induló tőkével. Kiadott 10-et, mindenkinek maradt 0. Eddig megvan a 30 Ft.
- A tulaj elvett a 30-ból 25-öt, a pincér meg 2-t, és visszaadott nekik 3-t. Eddig megvan a 30 (25+2+3 = 30).
- Minden pacák eszerint 2/3 Ft.-ot fizetett a pincérnek, és 25/3-ot a tulajnak, visszakapott pediglen 1 ft.-ot. Még mindig megvan a 30: 3 szor a (2/3+25/3+1) = 27/3+1 =9+1 = 10 az valóban 30.
- Nos, ezek szerint valóban igaz, hogy fejenként 9 Ft-ot fizettek a szobáért, nemcsak a bevétel-kiadás egyenlegük mínusz kilenc, de a részletes utánaszámolás is igazolja ezt: 2/3+25/3=27/3=9 a fejenkénti összköltség.
- Csakhogy ebben a költségben benne van a pincérnek fizetett 2/3 is. Itt a hiba. Nem igaz, hogy "fejenként 9-et fizettek és még a pincérnek is volt két forintja, az 9×3+2=27+2=29". A pincér két forintjában ugyanis ott van a kifizetett 9 Ft-ok egy-egy része is. Az igaz, hogy "fejenként 9-et fizettek (ossz. 27), aminek egy része a pincérhez került, és még maradt fejenként 1 forint (össz 3). Vagyis nem a kifizetéseik meg a pincér pénze együtt kell hogy harminc legyen, mert ez egész egyszerűen nem a 30 Ft felosztását jelentő összeg, hanem valami egész más, ami nem harminc. A kifizetéseik meg a visszakapásaik (9+1 háromszor), na ez az összeg a harminc :-). ♥♥♥ Γουββος Θιλοβούββος ✍ 2011. február 13., 00:55 (CET)
Én jó pár éve egy Mindenki matemtikája c., meglehetősen jó angol népszerűsítő könyvben találkoztam először ezzel a problémával. Mindig is utáltam a fejtörőket, de ezen több napig gondolkodtam anélkül, hogy jutottam volna valamire. De most már nekem is kezd világosodni. Egyszerű szofisztika az egész, néha nemcsak a kijelentéseket, de a kérdéseket sem szabad elhinni :-). És valóban úgy van, ahogy mondtad, a 27 kifizetés meg a három visszakapás (kvázi kisemfizetés) együtt harminc kell hogy legyen, de a 27 kifizetés meg a 2 kifizetés együtt nem kell, hogy 30 legyen, hanem összesen 27. :-). ♥♥♥ Γουββος Θιλοβούββος ✍ 2011. február 13., 10:26 (CET)
RE: Egy bizonyos email
[szerkesztés]Vettem, és igazad van. Én is rájöttem ám, hogy nem megyek vele semmire. Csak mindig megkísérlek egy utolsó utáni vitát, hogy meggyőzzem, de hát... Semmi esély.
- Na szép estét: barricade breaker vita 2011. február 16., 22:30 (CET)
Válasz
[szerkesztés]nálam 2011. február 26., 07:32 (CET)
Haarlem
[szerkesztés]Szia,
ez nem tőlem függ, nekem tkp tök mindegy, örülök, hogy eljutottam odáig, hogy feltettem.
Van egy elv, miszerint hasonló témájú cikkek nem lehetnek egyszerre a munkapadon (ezért van ott most is csak nyolc darab a lehetséges 10 helyett).
RepliCarter rendezi eszerint a munkapadra kerülést: a Haarlemnek, az Edinburgh kifutását kell megvárnia, a Game-nek a Fame Monster-ét. Később persze bizonyára lehet, kérd meg RepliCarter-t, hogy késleltesse, vagy egyszerűen vond vissza egy időre. Ha kész leszel, örömmel visszateszik majd a listára, mert mostanában kevés a jelentkező.
Üdv --Szilas vitalapom 2011. március 1., 08:27 (CET)
Nem használt Queen.borítók
[szerkesztés]Szia, a nem használt képek között vannak jogvédett borítók: pl: Fájl:Queen - bohemian rhapsody 1991.jpg Ha nem kerülnek szócikkbe, az engedély ellenére törlendőek, mert jogvédett képek. Lásd: Wikipédia:Képek. --Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 11., 21:22 (CET)
Őt találtam még: Fájl:Queen - one year of love.jpg A Nem használt képek speciális oldalon találtam őket. Nem tudom, van-e még, még nem értem a lista végére, nagyon sok nem használt kép van. Szólok még, ha találok. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 11., 21:35 (CET)
Ok, töröltem, ha esetleg mégis kell később, visszaállítható. Üdv, Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 11., 21:48 (CET)
Fretwire
[szerkesztés]Szia! A gitár nyakán a fém érintők (bundok) eredetileg drótból vannak, amit méretre vágnak és belekalapálják a fogólap faanyagába. Ez lesz a fretwire. Gondolom itt arról van szó, hogy a fa húrlábon is ilyen drótra feszülnek rá a húrok, ami logikussá tenné a vékonyabb szitárszerű hangzást, úgyhogy szerintem ez a megfejtés :)
Üdv, --Opa vitalap 2011. április 11., 18:17 (CEST)
- Nem voltam netközelben :D Szívesen, bármikor! Üdv, --Opa vitalap 2011. április 11., 21:48 (CEST)
Szerintem teljesen rendben van, bár a "beerőltette" kifejezés szerintem egy kicsit "erőltetett" :D Én talán inkább a "rögzített a húrok és a húrláb között" megfogalmazást használnám. :) --Opa vitalap 2011. április 14., 10:03 (CEST)
- Hát... megnézném azt, ahogy - főleg a húrlábnál - megpróbálod "körömmel felpiszkálni" a húrokat :D Meg aztán valahogy rögzíteni is kell azt a frewire-t, nem elég csak odarakni, mert a húrok rezgésétől egy kicsit tutira kimozdulna, amitől elhangolódna a gitár. --Opa vitalap 2011. április 14., 12:29 (CEST)
Zászlók
[szerkesztés]Szia! Nem egy helyen láttam más infoboxokban is, hogy az ország a zászlókkal volt feltüntetve. pl. filmek. Ezért merészkedtem erre a szerkesztésre. Lehet, hogy béna. (A jelzett difflink után még történt korrigálás.) Nos ez ízlés kérdése. De remélem ebben nem lesz közöttünk vita: természetesen ha úgy gondolod, vond vissza nyugodtan a szerkesztésem. Üdv: Viloris Üzenj! 2011. április 18., 20:18 (CEST)
- No problem, vond vissza nyugodtan. Vitán ebből ugyan nem lesz. Viszont ezúton lenne egy kérdésem, ha lehetséges: a cikk címében csak nekem tűnik a hosszú kötőjel rövidnek? Üdv: Viloris Üzenj! 2011. április 18., 20:28 (CEST)
- Ok, de elvileg hosszú illene, nem? Mint az infoboxban is van. Csak azért merült fel, mert próbáltam átnevezni hosszúra, de azt írta a rendszer, hogy olyan cikk már létezik. Üdv: Viloris Üzenj! 2011. április 18., 20:36 (CEST)
- Erre nem is gondoltam. Köszönöm a segítségedet. Üdv: Viloris Üzenj! 2011. április 18., 20:43 (CEST)
- Ok, de elvileg hosszú illene, nem? Mint az infoboxban is van. Csak azért merült fel, mert próbáltam átnevezni hosszúra, de azt írta a rendszer, hogy olyan cikk már létezik. Üdv: Viloris Üzenj! 2011. április 18., 20:36 (CEST)
Re: Sound-absorbing box
[szerkesztés]Szia! Utánanéztem, de én még ilyenről nem hallottam. Fogalmam sincs, hogy itthon hogy hívhatják :( --Opa vitalap 2011. április 22., 12:34 (CEST)
re Megjegyzések és href
[szerkesztés]Most csak jelzem, hogy olvastam, meg fogom nézni. Karmelaüzenőlap 2011. május 2., 09:09 (CEST)
Az a gyanúm, hogy mennyiségi problémáról van szó. Próbáld ki kérlek a Szerkesztő:Karmela/próba - Wikipédia lapon, ha ott nem nyavalyog ugyanaz, amit akartál, akkor csak a darabolás segít. Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 10:31 (CEST)
Refeket nem lehet csak úgy egymásba skatulyázni. Ez lenne az, amit el szeretnél érni? Forrásra hivatkozni egy megjegyzésen belül? Van arra is megoldás. Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 19:01 (CEST)
Nézd meg ezt most! Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 21:08 (CEST)
Nézd meg újra, és láss csodát! Sajnos a lentről felfele irány azonban nem tökéletes a kevert használatnál. Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 22:05 (CEST)
- Nem a backspace-re gondoltam. Ha a
{{jegyzet*}}
(?),{{refhely}}
(?) és{{hely}}
(?) eszköztárhoz nem keverünk mást, akkor a melléjük kerülő nyílheggyel vissza lehet jutni a teljes forrásleírás sorából a rá való első hivatkozáshoz, illetve egy-egy megjegyzésből ahhoz a helyre a szövegben, ahova tartozik. - Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 22:41 (CEST)
- Valóban, az egyetlen ami így nem megy, hogy a teljes forrásleírás sorából a rá való első hivatkozáshoz visszajussunk, hiszen így nincs is mire kattintani, nem úgy, mint a
{{hely}}
(?) sablonnál. De sebaj. Karmelaüzenőlap 2011. május 11., 22:53 (CEST)
re
[szerkesztés]botot nem tudok rá konfigurálni, hajnalban pedig nem fogok fennülni ezért. Megpróbálok botaccounttal bejelentkezni awb-re, hátha akkor elrejti a szerkesztéseket. --Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 12., 19:37 (CEST)
voltál mostanság a botgazda üzenőn? nézz rá. Hónapok óta ott állnak a feladatok, sőt van, ami már több mint egy éve. Ha botgazdára várnék bele is őszülhetnék. a kép pedig jogsértő, nem várhat hónapokat. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 12., 19:56 (CEST)
az sem működik. :) d emár megoldottam, sikerült a botaccountommal végre bejelentkezni awb-re némi küszködés után és botmódban lezavartam azt a 170 oldalt. (Az AWB egy program, ami fél-bot üzemmódot tud biztosítani, gyakorlatilag felgyorsítja a szerkesztést repetitív munkánál, pl.hogy automatikusan megnyitja egy listából a szerkezstendő oldalakat és pár dolgot automatizűlni lehet vele kézi kontrollal, pl. az ilyen képkiszedéseket. :) Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 12., 21:12 (CEST)
Mél
[szerkesztés]Szia! Leveled érkezett. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. május 12., 21:09 (CEST)
Ha most sem, lemegyek hídba, és úgy maradok. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. május 12., 21:21 (CEST)
Szia! Felturbóztam kicsit a fenti szócikket, és lenne egy ügyrendi javaslatom. Látom a szócikk vitalapján, hogy már korábban is ment a vita róla, hogy minek is kellene nevezni ezt a szócikket. Tudom, hogy a queenconcerts.com oldalon is Summer 1976 elnevezéssel fut, de a honlap szerkesztője azt is megjegyzi, hogy "I didn't know how I should call these four concerts...". Mivel hivatalos elnevezése nem volt ennek a koncertsorozatnak, találhatnánk valami értelmesebb nevet. Már csak azért is mert szeptember már nem a nyár. Lehetne például Queen UK Festivals 1976, vagy valami hasonló. A két Edinburgh-i koncert a helyi zenei fesztivál része volt, a cardiffi koncertet nem tudom, de a Hyde Park-i koncert is simán elmegy fesztiválnak. Az enwikin en:Summer Gigs 1976 címen szerepel, de ez sem az igazi, szerintem. – Ary vita 2011. május 14., 21:53 (CEST)
Csak két dolog zavar a mostani elnevezésben: a summer és a tour. :) Mi lenne ha... A Queen 1976. szeptemberi koncertjei lenne a szócikk hivatalos címe, és minden más variációt erre irányítanánk át? – Ary vita 2011. május 14., 22:08 (CEST)
Meg ne szüntesd most, hogy már kibővítettem a Queen I Tourtól kezdve a Summer 1976 Tourig és folytatom is! :) Tök jók lettek, amiket eddig megcsináltam, szerintem. – Ary vita 2011. május 14., 22:15 (CEST)
Minden ilyen droid meló egy notepadben max 2 perc per szócikk. Szöveg cseréje (Ctrl+H) – Ary vita 2011. május 14., 22:38 (CEST)
Átneveztem. – Ary vita 2011. május 14., 22:57 (CEST)
WT
[szerkesztés]Szia! Nem jelentkezel újra? Tizenegy jelentkező a 10 helyre édeskevés egy választáshoz. Én szívesen látnálak a jelöltek között. LApankuš→ 2011. május 18., 12:30 (CEST)
Szerintem is. It's not gonna hurt... :) --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. május 20., 20:12 (CEST)
Megint...
[szerkesztés]Bár a nyerő számokat tudnám így megjósolni a lottón… → Raziel szóbuborék 2011. május 18., 19:01 (CEST)
Queen articles
[szerkesztés]Szia! Találtam egy ilyet... http://www.queencuttings.com/dblog/ Nem néztem meg közelebbről, de elvileg korabeli újságcikkeket gyűjtenek itt össze a Queenről. Hátha találsz valami érdekeset a lemezfelvételekről is. – Ary vita 2011. május 20., 20:10 (CEST)
Mél
[szerkesztés]Válasz ment. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. május 23., 18:16 (CEST)
session
[szerkesztés]Szia! Ez honnan jön, hogy a session az ülés? Olvasom a The Game album szócikkét, és rettentően zavaró ez a kifejezés, de más cikkeidben is láttam már, ha jól rémlik. Egyszerűen a stúdiózás kifejezést kellene használni, hogy az is értse, aki nem ismeri a session szót. – Ary vita 2011. május 26., 11:54 (CEST)
Azért egy bizottsági ülés kicsit más tészta, mint egy stúdió session, pláne egy jam session (tényleg ezt hogyan fordítják ?). Közben eszembe jutott, hogy a Miles Davis önéletrajzban sokat beszél az öreg különféle sessionökről (jazz-zenészeknél ez elég gyakori volt, hogy mindenki játszott mindenki felvételein abban az időben stúdiózenészként), és megnéztem, hogy ott minek fordították. Legtöbbször simán csak felvétel, lemezfelvétel, de előfordul, hogy szeánsz. Ez se sokkal jobb, mint az ülés, habár hangzásban közelebb áll hozzá. A session musician meg stúdiózenésznek van fordítva. Mindenesetre az ülés szó szerintem semmit nem ad vissza abból, hogy mi történik ilyenkor. A felvételi ülés meg elég pártállami hangzású. :) – Ary vita 2011. május 27., 07:58 (CEST)
Queen turnék
[szerkesztés]Hello! Hogyan lehetne belecsempészni a Queen-albumok szócikkeibe szerinted az adott lemezbemutató turné szócikkét? Például az A Day at the Racesbe az A Day at the Races Tourt. Egy "Lásd még" szakaszba beletenni a linket olyan snassz lenne. – Ary vita 2011. május 28., 20:23 (CEST)
Szia! Ha már koncertkronológia, akkor legyen benne minden fellépés, szerintem.
A Sutcliffe-könyvről írok majd, persze. Lehet, hogy a többiről is (Ken Dean Visual Documentary, stb.). Mellesleg pont most olvastam a Sutcliffe-könyvben, hogy az 1984-es dél-afrikai koncertek kapcsán kiadtak egy csak Dél-Afrikában terjesztett koncertlemezt, aminek a bevételeit egy ottani iskola javára ajánlották fel, akik fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak. Tudsz erről valamit? Sehol nem hallottam még ilyen lemezről máshol (persze ez nem jelent semmit). – Ary vita 2011. május 29., 16:10 (CEST)
- Azt hiszem megtaláltam, szerintem ez lesz az... Queen Live (1985) – Ary vita 2011. május 29., 16:44 (CEST)
- Á, felesleges belőle cikket írni. Már csak azért is, mert a Live Killers kivonata. A QueenConcerts.com is említi.[4] Furcsa, mindenesetre. – Ary vita 2011. május 29., 17:16 (CEST)
re Ajánlott források
[szerkesztés]Mintacikknek szerettem volna a cikkedet, mert ki szeretnénk jönni azzal a javaslattal, amit pillanatnyilag ezen a helyen olvashatsz: Szerkesztő:Ogodej/szócikk#Javaslat a szócikkek egységes felépítésére, de amit hamarosan átteszünk a kocsmafalra. Nézd meg kérlek! Karmela posta 2011. május 28., 21:58 (CEST)
Nagy a kutyulás a Külső hivatkozások körül. Van aki mindent beleír, akár felhasználta forrásként, akár nem. Van, aki csak azt, amire hivatkozott, van aki pedig éppen azt, amit nem használt forrásként. Ugyanakkor hiányzik egy egységes szakasznév azokhoz a dolgokhoz, amikben a cikk elolvasása után tovább lehet nézelődni, legyenek azok online vagy sem, papíralapúak vagy akár médiák. Nem érdemes külön csoportosítani azokat a magazinokat például, amik online elérhetőek, azoktól, amiket nem, hiszen a kék linkből úgyis rögtön látszik, hogy mi a helyzet. De a fő-fő baj a Wikipédia-szerte zűrös használat. Karmela posta 2011. május 28., 22:20 (CEST)
- Az egyik arra információforrás, hogy mi a szövege, a másik meg arra, hogy hogyan hangzik :)
- Irtó sokat golyóztunk azon, hogy hogyan nevezzük azt a szakaszt, ami mindazt összegyűjti, ami a további kutatásban érdekes lehet, amit érdemes még megnézni-meghallgatni a cikk elolvasása után.
- Sajnos a forrás szót sokféleképpen lehet érteni. Itt a kiegészítő információforrások értelemben van az ajánlott források.
- Akik résztvettek az ajánlás kialakításában úgy találták, hogy még ez a szakaszcím a leghasználhatóbb, de nem sikerült egy olyat találni, ami mindenkinek természetesen hangzana. Ha jól sejtem, lesz erről még bőven vita.
- Ha ennyire nem találod elfogadhatónak, akkor persze visszaváltoztatom a cikkben, csak akkor bajban vagyunk, mert kéne egy cikk, amin be lehet mutatni a href-es megoldást is :(
- Karmela posta 2011. május 28., 23:23 (CEST)
- Persze, ez még csak egy javaslat, most megy majd csak a kocsmafalra.
- De tényleg nagyon sokat és sokan rágtuk már ezt a csontot.
- Majd feltétlenül szólj hozzá, hogy mit tartanál ügyesebb megnevezésnek. A lényeg, hogy nem az a csoportosítási szempont, hogy online vagy sem, hanem hogy abból íródott-e a cikk, vagy csak úgy ajánljuk.
- A The Game (album) is nagyon jó lesz, de segíts kérlek, hogy hogyan kell a cikk végén felsoroltakat besorolni a felhasznált/ajánlott választóvonal mentén.
- Karmela posta 2011. május 28., 23:46 (CEST)
Szócikkek felép....
[szerkesztés]Kösz az üzenetet. Nagyon nem fogok belemélyedni, mert a vitában megtettem, a véleményemet nem tudtam érvényesíteni, ezért kiszálltam. --Vadaro vita 2011. május 29., 20:56 (CEST)
re
[szerkesztés]Igen, akkor törölhető. Gondolom azért lehet Commonson, mert sima fekete alapon fehér betűs borító smemiféle kreatív elemet nem tartalmaz. Egyébként azt kell kitölteni, amit más képnél is: forrás, leírás (mit ábrázol a kép) és szerző (kiadó). Nem hiszem, hogy az összes queen-lemezt egy kiadó adta ki, forrás meg sok minden lehet (bárhonnan a webről vehetsz képet, attól, hgy a kiadó engedélyezi a használatát), szóval nem igazán tudod ezeket az infókat a sablonba beírni. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. június 3., 12:05 (CEST)
Sutcliffe
[szerkesztés]Hello! A magyar kiadásban a "Fehér oldal/Fekete oldal" című fejezet kezdődik ezen az oldalon. A szövegben nem látok semmit, ami direktben a "kitchen-sink album" kifejezés fordítása lehetne. Amire tippelek, hogy még az első Queen lemezről szólva leírja, hogy az gyakorlatilag "megbukott", ami akár lehet a "kitchen-sink album" kifejezés fordítása is, t.i. hogy eltűnt a süllyesztőben, "a konyhai mosogatóban" végezte az a lemez. A Queen II-ről szóló mondatokban viszont halvány nyoma sincs ennek a kifejezésnek. – Ary vita 2011. június 5., 11:50 (CEST)
- „Úgy határoztunk, hogy a Queen II [lesz] az az album, amelyen mindent bevetünk” – mondta Baker, amit May is megerősített: „Teljesen belelkesedtünk, és azt mondtuk magunkban: »Most aztán megmutatjuk, kik is vagyunk valójában!«”
kitchen-sink jelentése. Az eredeti mondat stílusa nem nagyon jön át a fordításban. – Ary vita 2011. június 5., 12:08 (CEST)
- Ha már a Queen II-nél tartunk. Most szedtem le annak az 1974. április 3-ai BBC sessionnek a felvételét, amiről a Nevermore dal alternatív változata felkerült a Queen II mostani újrakiadására bónuszként[5]. A Nevermore mellett a White Queent[6] és a The March of the Black Queent[7] vették fel még a BBC-nek ekkor. A Black Queen tök ugyanolyan, mint az albumon egyébként. Létezik egy BBC felvétel a Sheer Heart Attack album néhány dalával is, ezt 1974. novemberében vették fel: Tenement Funster, Flick of the Wrist, Now I'm Here, Stone Cold Crazy. – Ary vita 2011. június 5., 14:03 (CEST)
Queen videoklipek
[szerkesztés]Azt hiszem, érdemes lenne belinkelni az adott dalokhoz külső hivatkozásként a videoklipet, ha van. A Queen hivatalos(!) YouTube csatornáján fent van mind (itt), és onnan nem is fognak eltűnni. Meg részletek a koncertvideókból, habár azt már nem tudom, ez utóbbi mennyire számítana reklámnak. Mit gondolsz? – Ary vita 2011. június 17., 17:54 (CEST)
- Én a Motörheadnél az albumok számlistájába, a dalcím mögé tettem be a linket. Pl: Inferno – Ary vita 2011. június 18., 06:24 (CEST)
Szia! A Metallica kiemelési munkalapján a megszövegezés szakaszban jeleztél egy szükséges igényt. Azóta történt javítás ez ügyben? A források szakaszban lévő szükséges változtatást Andrew elvégezte, nézz rá arra is kérlek (bár még hiányzik két tanúsítás az összehasonlítás szakaszban is...) Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. június 21., 10:24 (CEST)
Queen I Tour
[szerkesztés]Hello! Igazság szerint a Mott the Hopple előzenekaraként lenyomott országus turné tekinthető szerintem "a lemezbemutató" turnénak. Amik előtte voltak koncertjeik nem mondhatók igazán turnénak, a szeptember 13-i BBC közvetítette koncert sem, még az európai koncertek sem. Ennél több országban jártak Európában a brit turné előtt például, de összesen csak pár fellépést csináltak, máshol meg csak interjúztak és rádióműsorokban promózták a lemezt. A lista egyébként a QueenConcerts.com alapján került a szócikkbe. A többi a Queen-koncertkronológia szócikkben van adatként. – Ary vita 2011. június 27., 22:58 (CEST)
Dencey
[szerkesztés]Vélemény csak annyi ami Vadszederkéé volt. Egyébként meg az ilyen fajta gittegylet nem érdekel, ezért van vége a párbeszédnek. - Csurla vita 2011. július 2., 23:18 (CEST)
Bocsánat, először csinálok ilyet, még ügyetlenkedem. Ha valami van ott, ami nem kéne, nyugodtan vedd ki. Ez azt jelenti, hogy egysze már törölték? Andante03 vita 2011. július 2., 23:29 (CEST)
Most nem úgy van ééppen? Bocsi, ha hülye a kérdés. Andante03 vita 2011. július 2., 23:31 (CEST)
Szia! Nem számon kérni akarom rajtad, de ez elfelejtődött. Mivel nem érkezett azóta sem ellenvetés, akár én is nekiállnék kiszedni a vastagításokat, mert valóban fölösleges. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. július 5., 16:20 (CEST)
Jellemzően én is este vagyok aktívabb. Majd te kezded fentről-le, én meg lentről-fel. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. július 5., 17:48 (CEST)
Szuper! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. július 5., 20:37 (CEST)
Önnek egy új
[szerkesztés]wikin keresztül küldött emailes üzenete érkezett. Cassandro Ħelyi vita 2011. július 18., 17:45 (CEST)
Kéretik elfogadni a jelölést itt. Cassandro Ħelyi vita 2011. július 22., 11:26 (CEST)
Opcit
[szerkesztés]Semmi gond, én csak azért cseréltem le, mert az oldalszámot p-ként mutatta. És valóban: egy kiemelt cikk ne page-t adjon meg, hanem oldalszámot. Ha a {{h}}
(?) (amit mellesleg eddig nem is ismertem) ezt tudja, akkor semmi kifogásom ellene. LApankuš→ 2011. július 19., 21:58 (CEST)
Miért, mivel vitatkoznál a fentiekből? LApankuš→ 2011. július 19., 22:05 (CEST)
Szerintem is egyszerűbb lett volna a h-sablonban (illetve a h bázisban) javítani magyarra, de abba nem mertem belenyúlni. Ha ezt megtenné valaki, szívesen visszacsinálom (viszonylag egyszerű, mert azóta csak egy szerkesztés volt a cikkben, úgyhogy az én első szerkesztésem előtti állapotot egyszerűen el kell menteni, kiegészítve annak az egy szerkesztésnek a tartalmával). LApankuš→ 2011. július 19., 22:16 (CEST)
Még egy lehetőség: kérdezd meg Szalaxot, hogy nagyon fenntartja-e a p → old. cserét. A sablont később is lehet módosítani. LApankuš→ 2011. július 19., 22:28 (CEST)
A kocsmafalra vittem a kérdést: Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)#Oldalszám a forrásleírásban. Ugye hozzászóltok? Karmela posta 2011. július 20., 14:38 (CEST)
32 szerkesztő
[szerkesztés]Szia,
Mi az, hogy 32 szerkesztőről van szó... ? hoihoinak 2011. július 24., 19:30 (CEST)
Ügy
[szerkesztés]A helyzet az, hogy én is csak tippeltem, egyfelől mert nem tudok másról, másfelől meg ez volt az egyetlen itt említett "ügy", de valószínűleg túl sokat nem tévedek, ha erre gondolok. LApankuš→ 2011. július 29., 00:05 (CEST)
Nikowitz Nóra
[szerkesztés]Nyugodtan tedd át ahova gondolod. Igazság szerint az egyik képregényes találkozón készítettek vele egy interjút, és ott azt mondta, hogy a Kázmér és Hubát még az apja kezdte fordítani. Lehet őt is meg kellene említeni, talán. → Raziel szóbuborék 2011. július 29., 19:49 (CEST)
Remélem, hogy az utolsó pillanatban bejön még egy szavazat rád!
[szerkesztés]- Szorítok nagyon a megválasztásodért. Úgy gondolom, hogy jó admin leszel.
- Karmela posta 2011. augusztus 5., 12:26 (CEST)
- Köszönöm, Karmela, ez sokat számít! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 14:03 (CEST)
- Bejött. Gratula! --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. augusztus 5., 13:39 (CEST)
na, hála az égnek, szurkoltam én is :) gratula! Alensha 2011. augusztus 5., 13:45 (CEST)
Nagy meccs volt! Gratulálok! OsvátA Palackposta 2011. augusztus 5., 16:06 (CEST)
- Nagyon köszönöm, és köszönöm mindenkinek a szavazatot! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 14:03 (CEST)
Üdv a cégnél!
[szerkesztés]A teendőket már ismered:
- helyezd ki a
{{adminisztrátor}}
(?) sablont szerklapodra, tájékoztatandó az arrajárókat, hogy benned adminra lelhetnek; - tanulmányozd gondosan a Adminkézikönyvet, ha felejtettél volna;
- helyezd el közérdekű adataidat a Wikipédia:Adminisztrátorok/Adminisztrátorok listája megfelelő sorában.
Az erő is nemsokára veled lesz, ha minden igaz. ;) Szívből gratulálok szerencsés megválasztásodhoz. Bennófogadó 2011. augusztus 5., 13:41 (CEST)
- Grat! Jó munkát! Lesz bőven. -- Joey üzenj nekem 2011. augusztus 5., 13:44 (CEST)
Üdv, gratulálok! --Pagonyfoxhole 2011. augusztus 5., 13:47 (CEST)
- (Szerkesztési ütközés után) Ezek a gazfickók beelőztek, de kizárólag azért tehették, mert legalább öt percre lefagyott a gépem. Szóval gratula, sportközvetítéssel felérő izgalom volt végignézni a hajrát és a vesztésből visszahozott meccset! Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2011. augusztus 5., 13:55 (CEST)
Kiíróként szintúgy csak gratulálni tudok. Viszont épp ezért engedj meg egy kérést: tartson most tovább az a bizonyos időszak. Cassandro Ħelyi vita 2011. augusztus 5., 13:59 (CEST)
- Na, akkor legalább egyszer leírhatom: a fentebbi „bizonyos időszak” volt az oka az ellene szavazatomnak. Még szerencse, hogy már összeesküvés-elméleteket véltek egyesek felfedezni. :-) Gratulálok én is. – CFC vita 2011. augusztus 5., 14:01 (CEST)
- Kiválóan el lehet kerülni a különféle spekulációkat, ha indoklást ír az ember a szavazata mellé... Bennófogadó 2011. augusztus 5., 16:09 (CEST)
- Köszönöm mindenkinek!
- CFC: ha rajtam múlik, hosszabb lesz! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 14:04 (CEST)
- Ne is engedd, hogy tönkretegyenek. :-) Kitartást! – CFC vita 2011. augusztus 5., 14:05 (CEST)
MOSTAZELŐBB lett meg az ERŐ is! "Élj vele boldogan, áldásom rá..." :)) És szintén örömmel gratulálok! :) --eLVe kedvesS(z)avak 2011. augusztus 5., 15:06 (CEST)
Üdv a fedélzeten. Csigabiitt a házam 2011. augusztus 5., 15:12 (CEST)
- Köszönöm! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 15:51 (CEST)
- Gratulálok megválasztásodhoz! Farkasgergely vita 2011. augusztus 5., 16:08 (CEST)
Gratulálok! – Hunyadym Vita 2011. augusztus 5., 16:20 (CEST)
Gratgrat! Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. augusztus 5., 17:12 (CEST)
- Köszönöm! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 17:27 (CEST)
Gratulálok! Aztán nem klikkesedni, meg oligarchiáskodni! Ogodej vitalap 2011. augusztus 5., 17:39 (CEST)
- Köszönöm, de hát ismerem én magát, nem is emlékszek már... Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 18:17 (CEST)
Hát azt hiszem beállok én is a gratulálók közé. (Nehogymán kimaraggyak!) Tehát gratulálok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. augusztus 5., 18:59 (CEST)
- Köszi! Peligro (vita) 2011. augusztus 5., 19:20 (CEST)
miért
[szerkesztés]Kedves Peligro, miért javítasz bele másnak az aláírt hozzászólásába? --Hkoala 2011. augusztus 6., 19:02 (CEST)
Akkor sem illik átírni, ha hibás; írhattál volna a vitalapjára, hogy javítsa. --Hkoala 2011. augusztus 6., 19:14 (CEST)
Ezt nem tudhattad előre. --Hkoala 2011. augusztus 6., 19:23 (CEST)
Köszönöm, nem. --Hkoala 2011. augusztus 6., 19:32 (CEST)
Nem is utólag történt, hanem előre, az adminlistán. Ilyenkor szerencsésebb odaírni az összefoglalóba, hogy XY levélben kifejezett kérésére vagy efféle. Bennófogadó 2011. augusztus 6., 19:46 (CEST)
- Akkor, mint leginkább érintett, hadd írjam már ide, hogy a javítás a legnagyobb megelégedésemre történt, és valóban sok beszélgetés előzte, és részemről lényegtelen az előre/utána, sztem folyamatában történt. Én copypaste-el másoltam valamit, amiből kimaradt így a nowiki. Ez pótlódott, helyesen, amit itt is köszönök. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. augusztus 6., 19:59 (CEST)
Wikipédia:Cikkértékelési műhely/...
[szerkesztés]Nem kell törölni a hivatkozásokat! A bot majd kiszedi őket a következő futtatáskor! Üdv--Istvánka posta 2011. augusztus 7., 22:47 (CEST)
Tervezeti terület
[szerkesztés]Ó, köszi! Legközelebb nyugodtan javítsd ki az ilyeneket. Kevesebb munka mint üzenetet íri ;-) → Raziel szóbuborék 2011. augusztus 15., 19:58 (CEST)
- Ezennel, ünnepélyesnek nem mondható keretek között, felruházlak minden joggal és kötelezettséggel :-D → Raziel szóbuborék 2011. augusztus 16., 08:44 (CEST)
Re: Jazz
[szerkesztés]Szia! Igen, a pirosak miatt szedtem ki. Szerintem kiemelt cikk forrásában nem szabad piros linknek lenni (ha egyedül vagyok vele, akkor egyedül ), más kiemelés alatt álló szócikkeknél is kioperáltam már. Ha úgy gondolod, nyugodtan állítsd vissza. A Mark Blake elkerülte a figyelmemet, zöld link volt, az pedig egyértelműsítő lapra mutatott. Mark Blake (író) névre javítsd, légy szíves. Ne haragudj, hogy nem én foglalkozom vele tovább, de most sürgősen mennem kell, lehet, hogy ma már nem kerülök vissza. Üdv … szalax vita 2011. augusztus 27., 13:09 (CEST)
Mások számára talán komolytalannak hathatna az ilyen „borzalmatosan komoly dolgok” ottani megbeszélése, ezért itt válaszolok. Szerintem nem annyira gáz az igénytelen, noha direktben nem is javasolnám egy Queen szócikk esetében. De elképzelhetőnek tarom pl. vagylagosan: „buta szövege és kevésbé igényes kivitele/megvalósítása/hangszerelése miatt.” Mit szólsz? … szalax vita 2011. augusztus 27., 19:41 (CEST)
Magyarihun
[szerkesztés]szia! az ő írásai enyhén hülyeség, ezt nem csak én mondom, hanem magyar szerkesztők itt a wikin. A cikkét nem kéne benne hagyni, mert szegény még magyarul írni sem tud. Nézd meg a vitalapját miket írtak ennek a szerkesztőnek. Szajci pošta 2011. szeptember 4., 18:55 (CEST)
Ok, csak gondoltam szólok :D üdv Szajci pošta 2011. szeptember 4., 19:00 (CEST)
Pagony írta a vitalapomra: "Bocs, én közben töröltem azt az egetverő marhasághalmazt. Az nagyjából úgyis tudható, mit mondana rá. Amit eddig. --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 4., 19:00 (CEST)" Szajci pošta 2011. szeptember 4., 19:02 (CEST)
re:Hangminta2 sablon
[szerkesztés]Azért szélesítettem meg, mert eddig le volt csúszva az oldalról, ami nem volt túl esztétikus. Most meg pont jó, mert a fájl pont belefér a sablonba. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 8., 19:25 (CEST)
Mindegyiknél. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 8., 19:28 (CEST)
Nem egészen. Küldök képernyőképet. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 8., 19:31 (CEST)
Ez igaz. Egy vitán régen láttam (talán kiemeltszavazáson?), hogy valaki más is panaszkodik erre, aztán megnéztem, és nekem is kilógott. Akkor el is felejtettem a dolgot, most meg egy cikk kapcsán előjött, hogy még mindig nem jó. Ezért volt az egész :) Egyébként bocs, hogy nem küldtem el a képernyőképet: A Hangminta2 sablon kinézet széthúzás előtt és után. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 9., 10:27 (CEST)
Szerintem kérdezzük meg kocsmafalon, aztán a többség dönt. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 9., 11:32 (CEST)
Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Hangminta2 – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 9., 12:14 (CEST)
Jegyzet
[szerkesztés]Köszönöm, láttam, hogy megcsináltad. Legközelebb már tudom a trükköt. LApankuš→ 2011. szeptember 8., 21:40 (CEST)
- Nincs mit, jó munkát! Peligro (vita) 2011. szeptember 8., 21:42 (CEST)
re:Kritika infobox
[szerkesztés]Szia! Attól, hogy te még ellen vagy a {{Kritika infobox}}
(?)nak, még nem kellett volna visszavonni a szerkesztésemet. Már csak azért sem, mert jónéhány szerkesztő dolgozik a régi típusú táblázatok modernizálásában, méghozzá az egységes infoboxok módszerével. Jelenleg amihez van infobox, azt több megállapodás és le szoktuk cserélni a régi táblázatról. Ezért is most visszavonom a lapot, és azért is, mert a közösség is nagy valószínűséggel ezt a módszert támogatná. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 9., 19:25 (CEST)
- A kiemelési eljáráson követelmény, hogy a cikk tartalmazza a szokásos infoboxokat. A Queen II kiemelt cikknek is a többihez hasonlóan ez szükséges. A kritika infobox is szokásos, ahol lehet használni. Márpedig ennél a cikknél lehet használni. Ebből következik, hogy a cikknek, mint kiemelt, kell tartalmaznia ezt az új típusú infoboxot. – Einstein2 ide írj 2011. szeptember 9., 19:33 (CEST)
Álmos lehetsz már
[szerkesztés]Én ezt nem jelöltem volna ellenőrzöttnek... Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2011. szeptember 9., 22:10 (CEST)
nyers hideg zuhany?
[szerkesztés]Szia!
Te most miről beszélsz? Megpróbálom finoman és gyengéden nevelni az embereket, ennyi az egész. A Wikipédia csapatmunka, nem egyéni akciókból áll. Ha valaki hibázik, és van remény rá, hogy fejlődőképes, én felhívom rá a figyelmét, hogy hol vannak a gyenge pontjai, és hol tudna javítani rajta. Ezeket saját maga senki sem látja (valószínűleg én sem), tehát nem lehet arra számítani, hogy "majd észreveszi magától".
OsvátA-nak nincs problémája abból, hogy szóltam neki (vagy ha igen, majd megírja nekem), neked mi a gondod ezzel? Ő nem kezdő szerkesztő, nem fog elrohanni, mert "jaj, bírálják a munkámat, elrohanok innen!"
Ha valaki nem hallgat a baráti tanácsra, arra nem vesztegetem tovább az időmet. misibacsi*üzenet 2011. szeptember 10., 12:06 (CEST)
200.000 K
[szerkesztés]Köszönöm szépen, Mdavi89 nevében is, aki nélkül nem sikerülhetett volna. :) --Pakos üzenet 2011. szeptember 10., 23:05 (CEST)
Szia! Úgy látom, a cikket ugyan nem Te írtad, de a Queenben azért otthon vagy. Volna egy kérdésem ezzel kapcsolatban, mert nekem nem jön össze a cikkben a kép és a szöveg. Sem a nyaki jelölőpontok helyzetét, sem a kiszerelt kapcsolót lefedő csillag alakú gyöngyházberakást nézve a képen lévő gitár nem az, amiről a szöveg beszél. Vagy a szöveg hibás, vagy a fényképen nem az a gitár van. (Vagy vak vagyok, ami szintén elképzelhető.) Tudsz erről valamit? LApankuš→ 2011. szeptember 18., 22:47 (CEST)
OK. Nem sürgős. Csak kerestem a képen ezeket a leírt speciális dolgokat és nem látom. Gondoltam megkérdezem. Amikor ráérsz, bőven megfelel. LApankuš→ 2011. szeptember 18., 23:16 (CEST)
Kritika infobox
[szerkesztés]Szia! véletlenül bukkantam a hozzászólásodra Einstein2 oldalán. Annyit hadd fűzzek ehez hozzá, hogy a közözsség megszavazta az egységes infoboxokat, tehát ha a szócikkben táblázat alapú infoboxot használsz a kritikák bemutatására, akkor ezzel mész szembe. A táblázatos megoldások helyett az infoboxoknak sokkal több értelmük van és egységes kinézetet, könnyebb javíthatóságot biztosítanak. Egyébként elárulod, hogy mi a bajod azzal az infoboxszal? mert lehet ám őket fejleszteni... nem visszaállítgatni kell, hanem megmondnai, hogy mit kell rajta bővíteni/javítani. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. szeptember 21., 13:05 (CEST)
Csiki-csuki
[szerkesztés]Szia! A többit Karmela törölte. Ez most egy újabb Dencey zokni. Inkább törölhetné valaki. IP ellenőrzést kértem. Így talán mégsem mindegy! Tambo vita 2011. szeptember 26., 19:38 (CEST)
- Csak másik néven regisztrálhatna, hiszen 1 év eltiltása van Denceynek. Tambo vita 2011. szeptember 26., 21:15 (CEST)
- Nem találgatás! Csigabi vitalapján kifejtettem. Tambo vita 2011. szeptember 26., 21:22 (CEST)
- Ha felületesen olvasod el Kertész Ákos vitalapját, majdnem igazad lenne. Ha rendesen, látod, hogy ma húztam át 12 óra 56 perckor. Ezt vonta vissza 19 óra 11-kor a másik anon. Ezt követően vont felelősségre az anon, akinek nem húztam át szerkesztését 19 óra 17 perckor, és kifogásolta a másik anon visszavonásomat, mint a sajátját(!). A többi akár stimmelhetne is. Nem tudom mi okoz több kárt? Tambo vita 2011. szeptember 26., 22:48 (CEST)
- Nem találgatás! Csigabi vitalapján kifejtettem. Tambo vita 2011. szeptember 26., 21:22 (CEST)
Köszönet
[szerkesztés]Üdv! Köszi a David Stuartos anonnak írt figyelmeztetést, elkalandoztam kissé és elmaradt, pedig az én dolgom lett volna. Jó szerkesztést! nyiffi csillagkapu 2011. szeptember 28., 18:58 (CEST)
- Igazán nem tesz semmit! Peligro (vita) 2011. szeptember 28., 18:59 (CEST)
Jaguár
[szerkesztés]De. De mindegy, továbbléptem. Jogos volt a figyelmeztetés, csak a hangnem volt kissé bántó. Én nem vagyok tévedhetetlen... Lehet, hogy nem kéne járőröznöm? - Gaja ✉ 2011. október 8., 22:44 (CEST)
Jézusmária! Meg sem szólalhatok??? Itt mindenki tökéletes és meg van magával elégedve, csak én nem? Szerintem semmi bántó nem volt abban, amit írtam Gajának vagy neked korábban, nem tudom, mi a problémátok azzal, ha valaki egy hiba miatt szól. Nyilván azért szólok, mert az illető nem vette észre (ha észrevette volna, nem lenne ott a hiba). Én megköszönném, ha valaki felhívná rá a figyelmemet, hogy elrontottam valamit, de eddig erre nem került sor... Nagyon nem vagyunk egyformák. Jobb lenne, ha szó nélkül vonnám vissza a hibás szerkesztéseket, ezt akarjátok? Nekem egyszerűbb lenne, de nem wikikomform megoldás. misibacsi*üzenet 2011. október 8., 23:08 (CEST)
Egyébként, ha már annyira panaszoltad, hogy utánad senki sem talál hibát: [8] és [9]. Most mondham az, hogy "trehány vagy?
Kösz, hogy utánanéztél a szerkesztéseimnek, találtál 1-2 elírást és ezeket javítottad. Érdekes, én nem háborodtam fel ezen. Meg kellene köszönnetek, hogy odafigyelek a munkátokra, és nem hagyom benne a hibákat díszelegni. Nem pedig beleharapni a segítő kézbe.
Megnéztem a vitalapomon a többiek beírásait, ahogy mondtad, és szerencsére vannak jó néhányan, akik megköszönik a javításaimat. Vannak néhányan, akik idegesen reagálnak, ha szólok nekik (ugyanabban a hangnemben, ahogy a többieknek) bizonyára ők gondolják úgy, hogy nem követhetnek el hibát, és ha valaki szóvá teszi, hogy mégis, akkor zokon veszik. Akkor majd legközelebb nem szólok, ha hibázol, csak visszavonom, ha ez jobb neked így. misibacsi*üzenet 2011. október 9., 19:53 (CEST)
Ez teljesen így van, remélem fel fogod eleveníteni, ha megint egy pont és egy szóköz miatt akarsz ilyet írogatni valakinek
Igen, fel fogom eleveníteni, ha a két dolog azonos lenne, de nem azonos dolog egy hibás beírás és egy hibás sablon, de úgy látszik, te ezt nem érted... Egy hibás beírás miatt a beíró szerkesztőnek szólok, egy hibás sablon miatt meg a Sablonműhelynek. Egyébként ha bajod van velem, arra kérlek, hogy közvetlenül nekem írj, ne mások vitalapján üzengess nekem! (Jó lenne valami újabb dologgal előállni, mert ez már unalmas). misibacsi*üzenet 2011. október 13., 22:07 (CEST)
Nekem jól esik, ha szól valaki egy elkövetett hiba miatt, legyen az egy vessző vagy pont. Elhiszed végre?
Másképp teszem fel a kérdést, mert te az önkéntesség felől közelítesz. Ez szerinted felmentést ad a hibák alól? Tehát szerinted, ha van egy enciklopédia, amit egyesek igényesen, mások igénytelenül szerkesztenek, akkor az igényesek inkább rontsák le a saját teljesítményüket, vétsenek elírásokat és írjanak szándékosan hibás adatokat, csak azért, hogy az igénytelenek, akik ezt amúgy is elkövetik, jobban érezzék magukat? misibacsi*üzenet 2011. október 13., 22:30 (CEST)
hogy esik jobban: "Szia! Itt és itt elrontottad ezt!", vagy "Szia! Itt és itt elrontottad ezt, miért vagy trehány?
Már megint figyelmetlen vagy. Nem azzal szoktam nyitni, hogy: "Figyelj, te trehány vagy", ez legfeljebb a MÁSODIK figyelmeztetés szokott lenni, ha az első normális mondatomra szemtelenséget kapok vissza.
Azt vettem észre, hogy egyesek az első példamondatodon is megsértődnek, én a másodikon sem fogok. Oka van, ha azt írom valakinek, hogy "trehány" (egyébként ez a szó nem az itt sértődőst játszók közül fordult elő, hanem másvalaki vitalapjáról bányásztad elő) - mondjuk egy-két pökhendi válasz kiválthatja nálam. Bocs, hogy nem vagyok tökéletes.
Nekem nem szokásom beszólogatni másoknak, és nem cseszegetem őket napokon keresztül ugyanazon a gumicsonton rágódva. Itt néhány szerkesztő nagyon el van szállva saját magától és nem az én stílusommal van baja, hanem azzal, hogy szólni merészelt valaki neki. misibacsi*üzenet 2011. október 13., 22:59 (CEST)
Nyugalmat szeretnék
[szerkesztés]És elegem van példáúl az ilyenekből: Szerkesztővita:Texaner#Kérés. Talán tényleg itt kell hagynom az egészet (nem én leszek az első). --Texaner vita 2011. október 11., 17:33 (CEST)
Ebben Texanernek viszont igaza van. Csigabiitt a házam 2011. október 11., 17:36 (CEST)
- Miben? Peligro (vita) 2011. október 11., 17:54 (CEST)
Abban, hogy Henrik teljesen feleslegesen idézett be Texanernek egy sablont, mint egy újoncnak. Csigabiitt a házam 2011. október 11., 17:57 (CEST)
- (Szerkesztési ütközés után) Ha jól értelmezem, szerintem abban, hogy He.Henrik sablonos üzenetet küldött arról, hogy hogyan kell aláírni. Abban szerintem is igaza van, hogy ilyenekből nem kér, hiszen nem most kezdte a Wikipédiát, tehát ez úgymond kioktatásnak tűnhet számára. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. október 11., 17:59 (CEST)
Annyira mégsem felesleges, ha eddig nem használta (az új szakasz nyitása gombot). Egyébként ezekkel a sablonokkal most az van, hogy tapasztalt szerkesztőnek illetlen dolog adni, csak újoncnak lehet? A tapasztaltakat szóban kell figyelmeztetni? Peligro (vita) 2011. október 11., 18:12 (CEST)
Én a helyében csendesen nevetgélnék... OsvátA Palackposta 2011. október 11., 18:13 (CEST)
Hát én a minap az aláírásban segítő sablont idéztem be Texanernek, miután vagy féltucatszor aláírás nélkül kellemetlenkedett mindenfelé. Az alapokat éppen a régieknek illene tiszteletben tartani. --Pagonyfoxhole 2011. október 11., 18:17 (CEST)
Csak nevetgélve a bajszom alatt megjegyzem, hogy hozzátok hasonló tapasztalt Wikipédisták akár még azt is tudhatnák, hogy más régiségű szerkesztőknek mások az alapok. Texaner (velem meg osváttal együtt) még abból az időből van itt, amikor nem volt pluszjel vagy új szakasz nyitása, ezek az "alapok" számunkra olyan új fejlesztések, mint pl. Karmela piroslink-sablonja. Az a tény, hogy nem tudtuk vagy nem akartuk átvenni az új alapokat, nem semmisíti azt az érzésünket, hogy mi régiek vagyunk, pl. HF vagy He.Henrik pedig zöldfülűek. És igen, a régi motorosok sok mindent hajlandók elfogadni az újabbaktól, de nem a fölényes, sablontürücköléssel járó kioktatást, hanem emberi szóval közölt felhívást. Mellesleg, pl. Bináris ha jól tudom a mai napig nem tért át a vektorra, bár már ez is alapnak számít. És még természettudományos végzettségű adminok sem hajlandók olyan könnyen feladni saját kezdődő rigolyáikat. Óvatosabban, csak ennyit kérek. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. október 11., 19:16 (CEST)
- A vektor alapnak? Ronda, használhatatlan és fölösleges. Legfeljebb kalapnak számít, de semmiképp sem alapnak. ♥♥♥ Kerge Kísértet ✍ 2011. október 11., 20:49 (CEST)
Az aláírás és az új szakasz nyitása tudtommal a kezdet kezdete óta (de legalábbis nagyon-nagyon régóta) így működik, ahogy most (legfeljebb a + jel és elődje változott meg a fülön többször is). Ez a két eszköz nem olyan, mint azok az újítások, amik pusztán áramvonalasabbá teszik a szerkesztést, de ha nem kell az áramvonal, akkor maradok a fapadosnál, hanem fontos a tájékozódáshoz. Ha nem írsz alá és nem új szakaszban nyitod az új mondandódat, az megnehezíti a többiek tájékozódását, tehát ha valaki elmulasztja, lehet figyelmeztetni rá, akkor is, ha ő maga a wikiöregisten. ;)
A sablonos figyelmeztetésről megoszlanak a vélemények, van, aki szerint a sorozatgyártott sablon személytelen, és ezért rémes, mások szerint meg éppen azért elviselhetőbb, nem kell személyesnek venni. ;) Bennófogadó 2011. október 11., 20:10 (CEST)
- Öregisten? Köszönöm, igen. Pluszjel? Kösz, nem. Az annyira hasznos, mint a Windowsban a capslock, vagy a neten a flashanimáció. Lámajáték (a valódi billentyűvirtuózok le is szedik). Apropó, van valami java pluginocska a pluszjelecske nmegszüntetésére :DDDDDD? ♥♥♥ Kerge Kísértet ✍ 2011. október 11., 20:54 (CEST)
- Valahol szóba került már, vissza lehet alakítani a + jelet "új szakasz nyitása" füllé. Rá kéne kérdezni a műszaki KF-en. Bennófogadó 2011. október 11., 21:40 (CEST)
Mi a bajod a plusz jellel? Ha nem felejted el, akkor miért nem érdemes használni? Semmivel sem körülményesebb, mint a másik módon új szakaszt kezdeni, sőt, ha az előző szakasz hosszú, még könnyebb is. Peligro (vita) 2011. október 11., 21:01 (CEST)
Azok számára, akiket nem érdekel, hogy mások mit látnak az FV-n és a figyelőn, tényleg felesleges. LApankuš→ 2011. október 11., 21:02 (CEST)
- Persze pont nem az ő számukra lenne lényeges, hanem akik olvasgatják az FV-t. Peligro (vita) 2011. október 11., 21:18 (CEST)
Arra is jó, hogy ne legyen szerkesztési ütközésed azzal, aki tényleg abba a szakaszba akart írni. Karmela posta 2011. október 11., 21:52 (CEST)
re Jegyzet sablonban h sablon
[szerkesztés]- Nem volt jobb ötletem, mint átállítani h-ról refhelyre, akkor ugyanis müxik. Nézd meg, oszt ha nem teccik reverteled.
- Teljesen feleslegesen átírtam a < ref name"xxx" / > cuccokat { {azonos|xxx} }-re, pedig az egy és ugyanaz.
- Karmela posta 2011. október 16., 16:42 (CEST)
- Mindenesetre még gonoszabb módon írtam neked egy refhely* sablont, nézd meg most, így még egyszerűbb a dolgod :)
- Karmela posta 2011. október 16., 17:26 (CEST)
re: Redir vitalapok tartalommal
[szerkesztés]Ok!
Henrik 2011. október 19., 22:43 (CEST)
Fájl:Queen Tie Your Mother Down.png
[szerkesztés]Szia! Ezen a képen nincs forrás, leírás és licenc. Az ilyen képeket törölnünk kell. A Queen-borítókra mintha lett volna valahol egy engedélyünk, de ezt rá is kell tenni a képre és rendesen ki kell tölteni az információs sablont. Ha így marad, öt nap múlva törlendő. Wikipédia:Felküldési útmutató. Megértésed köszönöm. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. október 22., 19:53 (CEST)
- Kösz, elfelejtettem! Peligro (vita) 2011. október 22., 22:15 (CEST)
Már húszmillió
[szerkesztés]Tisztelt Szerkesztőtárs!
A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#HÚSZMILLIÓ FELETT! című fejezetében olvashatsz az újabb mérföldkő eléréséről. Ebben a fejezetben tettem néhány -remélem nem ünneprontó- javaslatot. Ha időd engedi kérlek látogass el a platformra és írd le véleményedet! Üdvözlettel: --Kispados vita 2011. október 26., 10:59 (CEST)