Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Pasztilla/Vitalaparchívum 18

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Pasztilla 5 évvel ezelőtt a(z) Boldog új évet kívánok! témában

Szabolcsi Gertrúd és...

Szia!

Ajánlom figyelmedbe: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív212#Zsidó amerikaiak. Jogos amit írtál, de nem csak forrás kell rá, hanem alá kell támasztani azt is, hogy a vallás (jelen esetben ugyebár a zsidóság) jelentős mértékű/mértékű volt a szócikkalany életében. Ha nem, akkor nem kategorizálandó be. Evidens, hogy a portál sem. Remélem, ez az információ hasznos lesz számodra!Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. január 5., 18:57 (CET)

Köszönöm, nagyjából átböngésztem, látom, hogy ebben is széttartóak a vélemények. A magam részéről mindenesetre erősen nehezményezem, hogy minimális forrásemlítés nélkül ilyeneket lehessen rátenni egy szócikkre, úgyhogy bátor szerkesztőként vissza is vontam. A forrásokban csak azt látom, hogy koncentrációs táborban volt, de ez feketén-fehéren akármi más miatt is lehetett, és meglehetősen nem a zsidóságát direkt módon igazoló információ. Pasztilla 2018. január 5., 19:21 (CET)

Tökéletesen egyetértek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. január 5., 19:23 (CET)

MTA-számok

Szia Pasztilla, gyors segítségkérés, az {{MTA-listaBev}} sablonban található számokat szeretném helyrebiggyeszteni. Az MTA honlapja 738 élő hazai és külső/tiszteleti tagot tart számon, míg mi 744-et, ez hatos különbség. Amennyiben a sablonszöveget jól értem, ebbe Habermas és Lomniczi nem tartozik bele, találtan öt olyan külső/tiszteleti tagot, akik 2016-ban lemondtak a tagságról, ők is kivehetők? (Egy még mindig hiányzik, de azt még átfésülöm.) Cassandro Ħelyi vita 2018. január 19., 08:23 (CET)

Szia! SZerintem ez alma a körtéhez. Ha a megfogalmazás az „élő–holt” felosztásról szól, abban az esetben lényegtelen, hogy még tagjai-e vagy csak tagjai voltak a testületnek, azaz Lomniczi is beleszámolódik az élők közé. Amennyiben jelenlegi–egykori tagok közötti különbségtételről van szó, akkor lényeges, hogy lemondtak. Pasztilla 2018. január 19., 08:33 (CET)

Ez oké, viszont akkor át kell fogalmazni a kapcsolódó kommentet (vagy én értek félre valamit): [2417 elhunyt és 744 élő tag] 2018. 1. 16.; a hiányzó két személy a még élő, de nem tag Habermas és Lomniczi. Cassandro Ħelyi vita 2018. január 19., 08:48 (CET)

Ja, ezt a kommentet nem láttam. Így viszont valóban szerencsésebb volna egykori–jelenlegire változtatni a szöveget. Pasztilla 2018. január 19., 08:52 (CET)

Ezt a kommentet anno még te írtad. Vigyor Cassandro Ħelyi vita 2018. január 19., 08:58 (CET)

Gondolod, hogy emlékszem minden mondatomra és maradéktalanul egyet is értek velük? Pasztilla 2018. január 19., 09:18 (CET)

Egyáltalán nem gondolom, de ez olyan kihagyhatatlan magas labda volt. Vigyor Mindenesetre átvariáltam a szöveget. Cassandro Ħelyi vita 2018. január 19., 09:20 (CET)

Sand-baromság

Pont most olvastam, és rohantam kivenni, mert tényleg nem volt se füle, se farka. Pasztilla 2018. január 19., 22:49 (CET) Pasztilla 2018. január 19., 22:49 (CET)

Szia! Amúgy a Pallasból származik. – Hkoala 2018. január 20., 08:23 (CET)

@Hkoala: Hű, a kackiás semmitmondás kora és stílje. Pasztilla 2018. január 20., 08:42 (CET)

:-) – Hkoala 2018. január 20., 08:43 (CET)

Kiemelt lista

Szia! Ha gondolod, a dátumokat egységesítem, csak szólj, amikor kiszálltál. – Hkoala 2018. január 27., 16:22 (CET)

@Hkoala: Ugyanazt terveztem, de épp előtte szóltam neked a Messengeren, ha szerkeszgetni akarnád. :) Pasztilla 2018. január 27., 16:27 (CET)
Bátran, nem veszem el a kenyered. Pasztilla 2018. január 27., 16:27 (CET)
Én se a tiédet :-) Csináld nyugodtan, te pontosabban dolgozol, mint én. – Hkoala 2018. január 27., 16:29 (CET)
Haha. Az régen (se) volt. Pasztilla 2018. január 27., 16:32 (CET)

De csinálom szívesen, mert most pont zombulásra van szükségem. Pasztilla 2018. január 27., 16:34 (CET)

Albánia helytartója/alkirálya/kormányzója

Szia! Van ez a megszállottságom: Államok vezetőinek listája 1943-ban. Kérlek, hogy az Albánia kapcsán az angol wikiben megjelenő "viceroy" kifejezés megfelelő magyar alakjában segíts. Olasz királyság, és ezek az albán... mik? – Burumbátor Súgd ide! 2018. január 27., 17:28 (CET)

@Burumbátor: Sajnos a korszakról szóló magyar szakirodalom, nos, az jóformán nincs. A terminológiájában nem túl következetes Réti György „helytartóként” hivatkozik Jacomonira,[1] ami az eredeti olasz luogotenente generale kifejezést figyelembe véve körülbelül jó lehet, bár nekem hiányzik a generale tükröztetése a magyar fordításban. Nem tudom, honnan jön az enwikibe ez a viceroy, mert alkirályok tutira nem voltak, most megnéztem, és az angol nyelvű szakirodalomban is Lieutenant-General szerepel. Nem katonai cím volt, azaz az altábornagy biztosan nem lesz jó, a helytartóval meg nagyot nem lehet tévedni. Pasztilla 2018. január 27., 17:52 (CET)
  1. Pl. Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. 66. o. = XX. Század, ISBN 9639215740  

Esetleg használjam a "főkormányzó/kormányzó" kifejezést? Hiszen valszeg tartalma szerint az lehetett. – Burumbátor Súgd ide! 2018. január 27., 17:54 (CET)

A kormányzót biztosan ne, az olasz megszállás alatt a prefektúrák vagy éppen Tirana élén álltak kormányzók. Maradnék a helytartónál, arra forrás is van, és megfelel a luogotenentének. Pasztilla 2018. január 27., 17:56 (CET)

Köszönöm, így folytatom. – Burumbátor Súgd ide! 2018. január 27., 17:57 (CET)

Megnéztem a magyarul is megjelent Géraldine-életrajzban, ami történelemkönyvnek tartalmában és nyelvezetében sem alkalmas, és a 219. oldalon Jacomoni alkirályként szerepel, de a fordító is érezhette, hogy valami nem stimmt, mert idézőjelbe tette, így: „alkirály”. Pasztilla 2018. január 27., 18:21 (CET)

Egyértelműsítés felhasználói allapon

A(z) Szerkesztő:Pasztilla/Akadémikusok lapon kézi ellenőrzéssel módosítottam egy (vagy több) hivatkozást, amely a(z) Lonovics József egyértelműsítő lapra mutatott. Szívből remélem, hogy ez megfelelt a szándékaidnak. Ha nem, akkor a gazdám nevében elnézést kérek. BinBot vita 2018. február 7., 01:33 (CET)

Ok, semmi gond, sőt kösz. Pasztilla 2018. február 7., 06:35 (CET)

Alakuló ülés

Hali!

Ezt miért írod egybe? Az OH és az AkH.12. szójegyzékében is szerepel, mindkettőben külön írva, nyilván nem ok nélkül. Én jelentésmódosulást nem látok, szótárban nem találom. Nem értem.

– Peyerk vita 2018. február 16., 16:39 (CET)

@Peyerk: Érzés alapján tettem, mea culpea fejemre. Nem érzékelem benne az alkalmi jelzőt (pl. ugráló fiú, sétáló nő), és ösztönösen rokonítottam (belül rokonítom továbbra is) azokkal az esetekkel, amikor a melléknévi igenév egyfajta állandósult jelzője az utótagnak (kutatócsoport, felolvasóülés, tanulókör stb.), amikor nem annyira jelentésváltozásról, mint inkább jelöletlen összetételről van szó, azaz ’olyan ülés, amelynek során megalakul egy bizonyos szervezet’, és nem maga az ülés „alakul”. Igazából nem esküdnék meg, hogy értem, miért íródik ez külön, a felolvasóülés, nyitóülés, záróülés meg egybe. Pasztilla 2018. február 16., 17:12 (CET)

Ami nekem analógiának eszembe jut, az a felügyelőbizottság, amit az OH. is egybeír. Esetleg az lehet a magyarázat, hogy az alakuló ülés csak egyszer van, míg a kutatócsoport, tanulókör és a felügyelőbizottság is egy állandósult (többször, hosszabb ideig működő) valami? Samat üzenetrögzítő 2018. február 16., 21:20 (CET)

@Samat: A fenti példáimat is egybeírja az OH., a nyitóülés, felolvasóülés, záróülés stb.-t. Az, hogy egyszer van vagy sokszor valami, az nehezen lehet helyesírási alapelv az egybeíráshoz. Pasztilla 2018. február 17., 08:00 (CET)

Pedig a kis- és nagykötőjel esetén is valami ilyesmi elv van, hogy állandósult-e a kapcsolat vagy sem (pl. két személynév vagy két településnév között stb.), nem? Samat üzenetrögzítő 2018. február 17., 09:17 (CET)
Na jó, de az állandósulásnak semmi köze a kifejezés által leírt időtartamhoz. A Győr-Moson-Sopron megyét átnevezése pillanatától így írjuk, nem kellett kivárni a húsz évet, hogy nagykötőből kiskötő legyen. A Budapest–Pécs-autópályát száz év múlva is nagykötővel fogjuk írni, a Budapest-Rikittyótelepet pedig rögtön kiskötőjellel, ahogy megalakul. Pasztilla 2018. február 17., 09:20 (CET)
Ezen kívül a nyitóülés pont annyira egyszer van, mint az alakuló ülés. Pasztilla 2018. február 17., 09:22 (CET)
Jó, hát tudod, hogy nem értek hozzá, csak ötletelek :) Samat üzenetrögzítő 2018. február 17., 10:26 (CET)
Igazából ezt a különírást én sem tudom kommentálni. Pasztilla 2018. február 17., 10:31 (CET)

Egy teljesen tudománytalan megjegyzés: én ösztönösen külön írtam volna az alakuló ülést, mert nem lehet egy szuszra kimondani, mint pl. a nyitóülést, viszont ugyanilyen alapon a felolvasóülést is külön írtam volna, ami fentebbiek szerint helytelen. – Hkoala 2018. február 17., 13:44 (CET)

Az ejtési szempontokat én is figyelembe vettem, és én egybe ejtem a szót, végig ereszkedő hangsúllyal. Egyébként mi az, hogy egy szuszra mint helyesírási fogódzó? :-) Hat szótagról beszélünk, az én tüdőm a jobbágyfelszabadítás szót négyszer tudja gond nélkül, írjam mindet egybe? Pasztilla 2018. február 17., 13:52 (CET)
Mondtam már az elején, hogy tudománytalan :-) – Hkoala 2018. február 17., 15:33 (CET)

Lehet, hogy már rögzültnek tartották? Vagy egyszerűen elrontották. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. február 17., 13:49 (CET)

Rontásra gyanakszom. Legalábbis saját kútfőből nem tudom feloldani a fent vázolt ellentmondásokat. Pasztilla 2018. február 17., 13:54 (CET)

Az a helyzet, hogy én soha sehol nem láttam egybe írva, pedig láttam leírva párszor ;) Nem csak a hétköznapi közigazgatási szöveggyártásra gondolok, hanem a szakirodalomra is, méghozzá legalább száz évre visszamenőleg. Szóval tényleg meglep, hogy sokaknak egyben kézenfekvő. Kíváncsi vagyok, van-e gondozott szövegben ilyen előfordulás. Egyébként nekem az alakuló ülés a rendes üléssel meg a rendkívüli üléssel tartozik egy fogalmi csokorba, a nyitóüléssel viszont nem.

A helyesírási szabályzat egyébként exlicit szabályt tartalmaz erre a dologra, az más kérdés, hogy számomra a gyakorlatban értelmezhetetlen módon. Mondjuk úgy, hogy az "egyszuszra" nekem nem kevésbé informatív, mint a "jelentés tekintetében összeforrtak".

Ha jól értem, az egybeírás akkor merül fel ezeknél az igeneveknél, ha a cselekvő nem az, aki az utótagban van, lásd "úszóhólyag" vs. "uszó hólyag". Az "alakuló ülés" nekem ebben a tekintetben határeset, kapcsolatban azzal a jelentéseltolódással is, amin a "közgyűlés" szó ment át. Ma az önkormányzatokkal kapcsolatos szaknyelv ezt egy testületre, szervezetre alkalmazza, de más kontextusban még ma is cselekvést jelöl.

– Peyerk vita 2018. február 17., 15:15 (CET)

Közigazgatási szakirodalmat nulla darab sort nem olvastam, így ezt nem tudom, de irodalom- vagy tudománytörténeti olvasmányaim bőven voltak, és ráérzésre azt gondolnám, elég vegyes az írásmód. Most csak kíváncsiságból belenéztem a Magyar Néprajzi Társaság történetéről írt könyvecskébe, ott külön van írva, az Akadémiai Értesítő találomra felcsapott 1918-as számában egybeírva van. Guglikönyves keresés is ad ki egybeírt találatokat, és ott már vannak politikatörténeti egybeírások is (Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből, Történelmi Szemle, Pest-Buda az 1867-es kiegyezés idején, Az osztrák keresztényszociális mozgalom a pártalakulás évtizedében stb.). Találtam alakuló értekezletet is, ami végképp különös számomra. Mindegy, tulajdonképpen azt nem értem, hogy amennyiben az alakuló gyűlés, ülés szerkezetnek van egy olyan állandósulni látszott, hiszen azt mondod, specifikus jelentése, hogy ’olyan ülés, gyűlés, amelyen vmely testület, szervezet stb. létrejön, megalakul’, akkor innen nézve a jelentésmódosulás és a jelöletlen összetétel is megáll. Az ég egy adta világon semmiben nem különbözik ez az ’olyan rendezvény, est, amelyen irodalmi művekből felolvasást tartanak’, és ami, gondolom, a felolvasóülés egybeírását indokolja. Az alakuló közgyűlés különírását a mozgószabályok egyikével alá lehet támasztani, ugyanaz az eset, amikor kutatóintézet, de rákkutató intézet és kutató közintézet (jó, ez utóbbi hülyeség, hirtelen nem találtam jobb példát az intézet utótag összetétellé válására). Pasztilla 2018. február 17., 15:59 (CET)

Vietnám

Embertelen, sziszifuszi munka! Emlékszem, még a legelején nyenyeccel vesződtem: nem akartam elhinni neki, hogy ez az ország *Vietnam* nem pedig Vietnám. Hiszen tudom, hogyan ejtik ki az ottaniak. És lám... :) Minden elismerésem. – Burumbátor Súgd ide! 2018. február 27., 15:35 (CET)

Ó, csak bogarászom, mikor úgy támad kedvem. Csepp a tengerben, de esélyét sem látom, hogy volna ez bottal megoldható, miután egy csomó esetben maradnia kell Vietnamnak (angol nyelvű említések stb.). Pasztilla 2018. február 27., 17:03 (CET)

Hogy helyben hogy ejtik, azt nem tudom, de mi magyarok sem ejtettük soha másként, mint á-val. Pasztilla 2018. február 27., 17:29 (CET)

@Milei.vencel: Mi volt a baj a hozzászólásoddal, miért törölted? Pasztilla 2018. február 27., 17:29 (CET)

Azért, mert utána (a következő napról) ezt találtam: http://www.e-nyelv.hu/2017-10-17/mostantol-vietnam/ – Milei.vencel vita 2018. február 27., 17:53 (CET)

Ja, értem. (Nem tudtam egyébként mobilról megnézni, mi volt az eredeti linked, az Istennek sem tudtam előhívni a te lapverziódat.) Pasztilla 2018. február 27., 18:17 (CET)

Köszönet

Kedves Pasztilla, a Varrvahurkolás c. szócikkem kiemelt lett - köszönöm pártoló szavazatodat. Üdv. – Elkágyé vita 2018. február 28., 14:08 (CET)

Igazán nincs mit, te írtad, a köszönet neked jár. Pasztilla 2018. február 28., 21:53 (CET)

Az év szócikke/2017 verseny eredménye

Az év szócikke 2017
A 2017-es Az év szócikke versenyen az Albán Fejedelemség (1913–1925) című szócikked a Történelem kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2018. február 28., 21:51 (CET)

Köszönöm, és egyúttal a túróba: ez már le is zajlott?! Azt hittem, márciusig lehet szavazni. Pasztilla 2018. február 28., 21:52 (CET)

Az év szócikke 2017
A 2017-es Az év szócikke versenyen az I. Bardülisz illír király című szócikked a Történelmi életrajz kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálok! Dodi123 vita 2018. február 28., 22:00 (CET)

Szívből gratulálok! Nagyon nehéz témákat írsz, nagyon jól! Gg. AnyÜzenet 2018. március 1., 20:54 (CET)

@Gg. Any: Vaó. Köszönöm, ez nagyon jólesett. Pasztilla 2018. március 1., 22:13 (CET)

Ráadásul még hiba nélkül is dolgozol! Azon "idegesítő" szerkesztők Vigyor közé tartozol, akiknek ha hibákat keresek a lapok között és ráakadok egy-egy szócikkére (a téma miatt csak Te lehetsz) nem érdemes megnyitni, mert egyszerűen semmi nincsen javítandó benne. De tényleg! Nem tudom, hogy csinálod, pláne ilyen bájt mennyiségben, de ezen tevékenységet a Te irományaidban már feladtam... Szóval még egy gratuláció, mert az igényesség mellett, hibátlanok is! Gg. AnyÜzenet 2018. március 1., 22:19 (CET)

Na jó, ez azért nem van úgy, miután eltávolodom a szovegtől, és egy héttel később visszaolvasom, mindig rám jön a szaporapislogás, hogy miket gondoltam jó ötletnek leírni egy héttel korábban. Pasztilla 2018. március 1., 22:45 (CET)
Ne is mondd! Én meg sem merem nézni egy hét után az írásaimat, pedig muszáj! Én is gratulálok! Ogodej vitalap 2018. március 2., 08:04 (CET)

ideig

Szia! Nem felejtettem el a Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Ideiglenes jegyzetek beszúrásának lehetősége az egyértelműsítő lapokra, 2018 tett felvetéseidet, csak nem bírom rendezni a gondolataimat pro és contra, mennyire és melyik lapokat érdemes azonosan kezelni az ideig-sablon és az egyértelműsítő lapok kapcsolatában... az biztos, hogy a lista-szócikkeken gyakorlatilag azonos a használata... de a többi lapot nem szívesen keverném a kérdéskörhöz, mert ott már egészen más a funkciója az ideigeknek... ott én inkább fogalommagyarázatként használom olyan esetekben, amikor az adott fogalomnak még nincs szócikke és annak a szócikknek a szemszögéből, amelyikbe beírom... bár régen használtam már ilyet, részben a wd-sablon óta (amit te is említettél). Nem hiszem, hogy egy sima szócikkben fogalmak/linkelések hitelesítésnek helye lenne (ezért kapok néha frászt egyes szerkesztők ref-elési szokásaitól is). Ezekről te mit gondolsz? Hátha adsz egy lökést... :o) Fauvirt vita 2018. február 18., 14:29 (CET)

@Fauvirt: Jelen pillanatban zombulok, de jövök majd. Pasztilla 2018. február 18., 14:31 (CET)
Elöljáróban annyi, hogy én is teleszórom a szócikkeimet wd sablonokkal. :-) (Mondjuk annak más oka is van.) Pasztilla 2018. február 18., 14:40 (CET)

Szia! Úgy döntöttem, hogy lezárom a javaslatot és szavazásra viszem, egyrészt mert többen is kértek rá, másrészt pedig úgyis ez az egy hely, ami irányelv és szavazás kell hozzá, illetve ez volt az egyetlen hely, ahol problémázás volt ebből tudtommal... a többit meg le lehet rendezni később is. Üdv, Fauvirt vita 2018. március 3., 13:17 (CET)

Persze, én mostanában úgyse nagyon vagyok. Pasztilla 2018. március 3., 13:37 (CET)

Megtudhatta

Csak a tisztázás kedvéért, ezzel ugye nem rám utaltál? Csakmert pont hogy azt írtam le, hogy ha szájbarágósabbra veszi vagy a sablont teszi ki, akkor abból lehetett volna baja... ;o) Fauvirt vita 2018. március 21., 20:56 (CET)

Többekre gondoltam, és köztük valóban rád is. Most telefonról nehézkes visszanézni, de neked is volt egy “amit Pagony még megtehetett volna” kitételed. Szeretném, ha ezen nem érzékenykednénk meg hirigelnénk, mert nem lényeges, hogy ki mit, pusztán név nélkül megemlítettem, hogy Pagony felől nézve kicsit zavaró az optikája az egésznek. Pasztilla 2018. március 21., 21:06 (CET)

Nem-nem, nem érzékenykedem, csak tisztázni akartam. Annak a mondatomnak a vége, hogy az is elsülhetett volna rosszul és ha ezt nem fogalmaztam meg tisztán, akkor szeretném átgondolni és újrafogalmazni valahogy. Ennyi a lényege csak annak, hogy ide írtam. Fauvirt vita 2018. március 21., 21:08 (CET)

Értem, és akkor félreértettem, elnézést. Pasztilla 2018. március 21., 21:09 (CET)

No problem... :o) Azért átírtam kicsit, remélem így jobb lett. Fauvirt vita 2018. március 21., 21:55 (CET)

javítás

Szia, persze, köszönöm a segítséget :) ma vagy holnap megcsinálom. Szajci pošta 2018. április 5., 07:40 (CEST)

Román kultúra

Szia! Nem az van a bevezetőben, hogy a „művelt kultúra része a folklór”, hanem az, hogy „A román művelt kultúra a román kultúra része, a román folklórral együtt, azaz a népi kultúrával.” De mindegy, amúgy igazad van, a szócikk így nem jó. Amator linguarum vita 2018. április 20., 11:35 (CEST)

Orosz vs. Oroszországi

Szia! Nem tudom észrevetted-e, hogy Peyerk sutyiban átkereszteli a cikkeket. Mit gondolsz, nem kellene értesítsük erről az Adminisztrátorokat? Üdv. – Pegy22 vita 2018. május 31., 14:26 (CEST)

@Pegy22: Szia, most, hogy írtad, láttam. Nem mondom, hogy hűvös homlokkal szemléltem a végtelenül pofátlan szerkesztési összefoglalóját („kocsmafali megbeszélés alapján”), miután a célja nem a másik megértése volt, hanem hogy térdig iszamos legyen a kiontott vértől, de hát ez az egész az ő dolga. Ha egyszer nem akar valamit megérteni, akkor a fejünkre állhatunk, sem fogja megérteni soha. Többet ér a nyugalmam, minthogy én még egyszer a közelébe menjek. Remélem, megérted. Pasztilla 2018. május 31., 14:30 (CEST)
Köszönöm, igazad van. Majd ha az "orosz rubel" is "orszországi rubel" lesz, talán más is fog reagálni. – Pegy22 vita 2018. május 31., 14:41 (CEST)

Pasztillának

Mócsy András: Pannonia a késői császár korban - Bp. Akadémiai K. 1975. - ISBN 963 05 0720 X

Ha áll a zászló, hát lengjen is. A Zala - Vas megyei térség római-kori régészeti kérdések abban az időben Mócsyhoz futottak be (haláláig). Mócsy, Vándor András veszprémi régész és jómagam rég óta vártuk Salla régészeti helyére utaló pontosító nyomokat, amelyek aztán egy KGST-programba illeszkedő műhelycsarnok alapozásakor meg is jelentek. A helyszíni leleteket megtekintve a helyi építési hatósággal építési tilalmat és az építkezés azonnali leállítását rendeltettem el. Egyúttal a műemléki hatóságtól a területre műemléki védelem elrendelését, melyet 1 (egy) nap leforgása alatt megadtak. A helyzet kritikussá válása miatt azonnali megyei tanács VB intézkedést kellett tenni: csereterület biztosítása az építéshez és pénz a régészeti feltáráshoz. Az intézkedés - bámulatos - egy hónap alatt sikerrel járt, s Mócsy vezetésével beindult a feltárás. Nos, így lett meg Salla municipium aelium. Ezért kötődik ez a szócikk Mócsyhoz. Én meg örülök, hogy segíthettem. <lásd még: Kiss Tamás (építész)>. Most meg annak örülök, hogy valamikori wikistaként még kapcsolatba kerültünk. Szia Kit36a

Zalalövő, Salla régészeti feltárása

Tropoja község

Szia! Lezártam, megkapta a jócikk státuszt. Gratulálok! – Gerry89 vita 2018. június 12., 07:29 (CEST)

Köszönöm, Gerry89. Pasztilla 2018. június 12., 07:30 (CEST)

Köszönet

Köszönet azokért a szerkesztésekért, amikor inkább visszavontad V. szerkesztéseit: [1], [2]. További szép napot kívánok! Apród vita 2018. június 13., 12:57 (CEST)

@Apród: Nem virtigli visszavonásnak szántam, talán látszik is a tétovaság a laptöriben, csak egyszerűen tényleg feleslegesnek éreztem. Voltak már erről viták is, például itt, amelyek kapcsán én is arra hajlottam, hogy indokolatlan a -nőzés, különösen hogy sem a kategóriánk, egyértelműsítőink rendszerében nem jelenik meg. Pasztilla 2018. június 13., 16:35 (CEST)

Ó istenem, 2014 még olyan szép év volt az utána következő évekhez képest a magyar wikipédia szempontjából. Bocs :-). Apród vita 2018. június 13., 16:41 (CEST)

CEE Tavasz 2018

CEE Tavasz 2018
Kedves Pasztilla! Gratulálok, a CEE Tavasz 2018 szócikkíró versenyen első helyezést értél el az új cikkek és harmadik helyezést a bővített cikkek kategóriájában. Köszönjük, hogy részt vettél a versenyben! (Díjak hamarosan ki lesznek hirdetve.) Alensha 2018. június 16., 17:47 (CEST)

Köszönöm! Pasztilla 2018. június 16., 17:47 (CEST)

Tutti

Szia!

Bocsi, nem voltál formában?

megszólitás (rövid "i"-vel?), folyók (gondolom "nem folyok bele" akart lenni)?

misibacsi*üzenet 2018. június 22., 17:04 (CEST)

@Misibacsi: Telefonos szerkesztés. Pasztilla 2018. június 22., 17:19 (CEST)

OK, megértem, semmi gond, csak nem tudtam, hogy észrevetted-e. misibacsi*üzenet 2018. június 22., 17:25 (CEST)

Észre, de mire hüvelykujjal visszateszem a telefonképernyőn a kurzort a rossz betűhöz, pont elmegy a hajam. Pasztilla 2018. június 22., 17:26 (CEST)

Vigyor Át tudom érezni. misibacsi*üzenet 2018. június 23., 06:52 (CEST)

Az enyémen be lehet állítani, hogy a space-billentyűn való csúszkálással jobbra-balra lehessen húzni a kurzort (Enable gesture cursor control). Amíóta ezt felfedeztem, könnyebb az életem. Így jutok el ehhez a beállításhoz:

  • Settings
    • Advanced settings
      • TIME & LANGUAGE
        • Language & input
          • KEYBOARD & INPUT METHODS
            • Virtual keyboard
              • Gboard (Multilingual typing)
                • Glide typing
                  • Enable gesture cursor control

A Gboard (The Google Keyboard) appot használom, mint látod.

Megjegyzem a Gboardon azt is élvezem, hogy a pötyögés helyett ráteszem az ujjam a szó kezdőbetűjére, és ide-oda csúszkálok a betűk között, nem emelem fel az ujjam a szó végééig. (Beállítások: Enable glide typing és Show gesture trail, továbbá a Text correction-ben Show suggestion strip). Azon a nyelven értelmezi a csúszkálásomat, amit éppen kiválasztottam a letöltöttek közül. Többnyire egész jól találgat, de amikor nem jön rá egyből a megfelelő szóra, akkor mégis pötyögni muszáj, nem érdemes újra próbálkozni. Viszont tanul (már ha beállítottam a Personalized suggestions opciót).

--Karmela posta 2018. június 23., 08:03 (CEST)

Köszönöm, Karmela. Pasztilla 2018. június 23., 21:28 (CEST)

Csaplár doktori disszertációja

Szia! Láttam, hogy az albán történelemmel foglalkozó cikkeidben rendre fölhasználod Csaplár-Degovics Krisztián munkáit is, de most rátaláltam az ELTE-n írt doktori disszertációjára, amelyet A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912– 1913) címmel írt. Nem tudom, hogy ismerted-e már vagy találsz-e benne valami hasznos, új információt, de remélem újdonsággal szolgálhatok. :-) – Történelem pWas gibt's Neues? 2018. június 24., 21:45 (CEST)

@Történelem p: Szia, köszönöm, így szövegszerűen nem volt meg, most lementettem, de ennek a bővített változata jelent meg 2010-ben külön kötetben, amit viszont bőszen használok. Pasztilla 2018. június 24., 22:47 (CEST)

Ibrahim

Szia! A Pargali Ibrahim szócikkben egy anon május 5-én beírt egy forrásolatlan agymenést, aminek az alapjait gondolom a sorozatból és/vagy a YouTube-os dokumentumfilmből vehette. Te ezt a laptöri szerint jóváhagytad, elrejtetted, majd később valahogy ez kikerült a szövegbe+került rá egy forráskérő. Ilyenek voltak benne:"...testét szétmarcangolták.." stb.. Szerintem ez visszavonandó, és akkor nem történik ilyen. Nem való ilyen szöveg szócikkbe, főleg nem jó szócikkbe. Gerry89 vita 2018. június 30., 15:29 (CEST)

Szia, nem értem a problémát. A fetvára vonatkozó kiegészítések történetesen érthetőbbé tették a mondat összefüggéseit, mint amilyenek most, a forrásolatlan mondatra forráskérőt tettem (mert nincs hozzá forrásom), az érthetetlen hülyeséget pedig kikommenteltem. A helyesírási és stilisztikai hibákat javítottam. Ez tagadhatatlanul munkásabb, és sokkal inkább megfelel a Wikipédia szellemiségének, mint az izomból való visszavonás, emellett jóváhagyó járőrként pedig nem feladatom a tartalmi ellenőrzés, amit kellett, megtettem. Pasztilla 2018. június 30., 16:38 (CEST)

Nem is ez volt a baj, hanem hogy a kikommentelt részt visszacsempészték. Ilyenek voltak benne, hogy Ibrahim testét a kapu elé vetették, szétcincálták vagy marcangoltak. Holttestét hívei alig tudták megvédeni a janicsárok elől. Forrás nélkül ezt honnan? Nem tudom ez izmozás e, de töröltem. Azt sem tudom, hogy mennyire feladatunk a tartalmi ellenőrzés, lehet, hogy igazad van. Gerry89 vita 2018. június 30., 17:19 (CEST)
Egy biztos: az általam járőrözött szócikkek 10%-ához ha hozzá tudok szólni tartalmilag, de inkább annyi se. Pasztilla|
Igen, én meg inkább azokat kihagyom. Kivéve ha nem valami egyértelmű baromság. Gerry89 vita 2018. június 30., 18:18 (CEST)

Nagaszaki

Szia! A világörökségi helyszínt javítottam "...kriptokeresztény helyszínei"-re. Ha időközben jobb elnevezés születik, bármikor javítható. Köszönöm, hogy szóltál! – Vadaro vita 2018. június 30., 22:57 (CEST)

Pogradec

Szia! lezártam. Megkapta a jó szócikk státuszt, gratulálok! – Gerry89 vita 2018. július 6., 08:28 (CEST)

Köszönöm! Pasztilla 2018. július 6., 08:41 (CEST)

Langsam

Természetesen tudom, hogy a szó így van, de ez egyik kedvenc irányított nyelvbotlásom. – Burumbátor Súgd ide! 2018. július 9., 10:01 (CEST)

Értem, azt hittem, valami rejtett jelentése van. Pasztilla 2018. július 9., 10:10 (CEST)

Biztos troll?

Szia! Szerintem ez most kivételesen nem troll, amit felvetett az jogos, igaz, hogy a Wikidatából jön. A „bűnöző” nem foglalkozás. Azért ide írtam, mert nem kizárt, hogy tudsz valamit (az ip előéletéről vagy a bűnözők itteni megnevezésének gyakorlatáról), amit én nem. Üdv: Piraeus vita 2018. július 9., 09:13 (CEST)

@Piraeus: Nem, abban tökéletesen igazad van, hogy a felvetés jogos, és hiba volt egy az egyben törölnöm, az anon viszont szerintem troll, nem azért mondom, mert ismerném az előéletét, de a FEOR-listára való hivatkozás a téma kapcsán a beszólogató anonokra jellemző, a wikipédistákat hülyének néző gúny. Pasztilla 2018. július 9., 09:33 (CEST)

Ugyanakkor, bár a bűnözés valóban nem szakma, azért kenyérkereseti lehetőség, és mint ilyen foglalkozásnak is vehető. Szóval annyira egyértelműen nem tudom én ezt elvetni. Pasztilla 2018. július 9., 09:36 (CEST)
Én sem. Ugyanakkor biztosan nem foglalkozás. És igen, értem, hogy a FEOR emlegetése trollkodás szokott lenni, de ez az az eset, amikor épp indokolt.
Szerintem a probléma az, hogy az infobox sablonunk nem elég szofisztikált ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelni tudja: van egy személy, akinek a foglalkozása mellékes, mert nem arról ismert, viszont amiről ismert, az nem foglalkozás. Érdekes probléma és nem is tudom, mi a megoldása. Nyilván kellene egy új elem a sablonba, de nem tudom mi lehetne az. Piraeus vita 2018. július 9., 10:49 (CEST)
@Piraeus: Nyugodtan állítsd vissza a kocsmafali törlésemet, és ugyanott mehet is a megbeszélés. Továbbra sem érzem rossznak a bűnöző, gerillaparancsnok, médiaszemélyiség, gyerekszínész stb. meghatározásokat. Ezek valóban nem szakmák és nem beosztások, de ha egyszer valaki ilyesmivel foglalkozik, akkor az lehet a foglalkozása, ha a szó szótári, és nem hivatali jelentését veszem. Pasztilla 2018. július 9., 14:44 (CEST)
Szia Pasztilla! Sajnos irl okokból nincs most kapacitásom megbeszélést generálni ebből, ezért nem lépem meg ezt. Pedig igazad van, az lenne a helyes továbbvezetése a dolognak. :-( Piraeus vita 2018. július 10., 10:59 (CEST)

parazitológia

Szia,

elsőként is köszönöm, hogy segítesz a parazitológia szócikken.

De másodszorra had osszam meg az aggályaimat is:

1. Az egyes tudományterületek szócikkeiben rendszerint nem szerepelnek a terület magyar művelői, legalábbis nem egy felsorolás-szerű listában. Inkább csak egy-egy ismert, kiemelkedő személyt említenek. Egy jó szócikk nem lista jellegű.

2. A Magyar Életrajzi Lexikon sajna elég elavult, sőt, silány. E felsorolásban bőven szerepelnek olyanok is, akiket a szakma nem tart ide tartozónak, de önmagukat sem sorolták ide. Pl. Láng Adolf Ferenc és Scherffel Aladár élősködő gombákkal foglalkoztak, ezt a szócikk bevezetője szerint hagyományosan nem tekintik parazitológiának. Balogh Ernő és Manninger Rezső orvosi-állatorvosi mikrobiológusok voltak, ez is közel áll a parazitológiához, de azért nem az. Boér László Magyarországon nem nagyon ismert, de vegyük be a könyvét a felsorolt magyar tankönyvet listájába, és akkor ő is összefüggésben szerepel, nem felsorolásban.

3. Victor Babes valóban nem kihagyható, de inkább írnék neki egy bekezdést, hogy ne egy felsorolásban szerepeljen kevésbé fontos (már bocsánat!) emberekkel.

4. Végül pedig csak annyi, hogy a "lista forrása" amúgy sem jó helyt van a szócikk közepén, hiszen van a végén rendesen formatált "jegyzetek" fejezet.

Fontold meg, kérlek, Lajos 80.99.13.13 üzenőlapja  2018. július 14., 20:03 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

@80.99.13.13: Szia, számomra ez nem elsőrendű kérdés, egyedül az egy az egyben törlést éreztem túlzónak. Előzőleg azt láttam, hogy a szócikkben van egy fejezet a magyarországi kezdetekről, néhány név említésével körülbelül száz évvel ezelőttig, aztán ötvenévnyi ugrással egy mondat a társaságról. Úgy gondoltam, a hiátust betöltheti egy ilyen lista. Semmiképpen nem rombolásból töltöttem vele mondjuk tíz percet, nem rosszindulatból gyűjtöttem ki és raktam a szócikkbe. Válaszaim a konkrét felvetéseidre a következők.
  1. Az, hogy az egyes tudományterületek szócikkeiben nem szerepelnek listák, annak több oka is lehet, de ez még semmiképpen nem indok arra, hogy itt sem, ha és amennyiben lehet haszna. Az ok egyrészt az, hogy sajnos a legtöbb tudományterület szócikke csapnivaló (különösen magyar tudománytörténeti vonatkozásokban), nézd meg például a geológia, algológia vagy fiziológia szócikkeket, a másik oka pedig az lehet az ilyen listák hiányának, hogy külön listaszócikkeink vannak, például magyar botanikusok listája. Amennyiben a tudománytörténeti összefoglalás olyan szűkszavú, mint a linkelt szócikkekben, igenis azt gondolom, hogy minimális munkabefektetéssel felvillanthatók azok az életrajzok, amelyekre továbbkattintva meg lehet tudni többet is.
  2. Hogy a Magyar életrajzi lexikon elavult egyes területeken, az tény, de hogy silány lenne, azt azért messze nem gondolnám. Tagadhatatlan, hogy az Új magyar életrajzi lexikon jobb az általános életrajzi lexikonaink sorában, de silánynak semmiképpen nem nevezném. Ha olyanokat vettem fel, akiket nem kellett volna, mert munkásságuk nem illeszkedik, azért elnézést kérek, nyilván teljes nyugalommal kivehetőek a listából a fenti indokokkal.
  3. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm.
  4. Azért külön mondatban tettem be a forrást, mert nem volt kedvem minden sorhoz beszúrni, ha meg csak az utolsó tételhez szúrom be, olybá tűnhet, mintha csak annak a forrása lenne, végül pedig címsorhoz nem szoktunk jegyzetet fűzni, valamiféle technikai vonatkozása is van, ami miatt nem javasolt, de arra nem emlékszem. Kellett tehát egy mondat, amihez a forrást beszúrhatom, de végül maga a forrásolás lett a mondat. Van úgy, hogy táblázatok, térképek, sablonok stb. forrása nem a jegyzetek szakaszban, hanem közvetlenül a segédlet alatt található. Sőt, vannak listaszócikkek, ahol a bevezetőben fejtjük ki a forrásokat. Pasztilla 2018. július 14., 20:27 (CEST)

Albánia hegyei

Szia! Volna kedved átfutni ezt a listát: Szerkesztő:Palotabarát/Albánia hegyeinek listája? Nem kell mélyen lektorálni, csak a nagyon nyilvánvaló elírások, rossz magyar vagy rossz albán névváltozatok, vagy bármi más, amit elsőre észreveszel és javítanád, az nagy segítség lenne. Elég sok ellentmondás volt a forrásul felhasznált albán és angol változatok között. Ha átnéznéd, ide írj légyszi (ha nincs kedved vagy időd, akkor is :) Kösz előre is. Palotabarát vita 2018. július 18., 09:25 (CEST)

@Palotabarát:, szívesen teszem, még ma sort kerítek rá. Előzetesen annyi, hogy látok hegységeket is az első oszlopban, nem csak hegyeket. Pasztilla 2018. július 18., 09:41 (CEST)

Hát igen, ez az egyik ellentmondás. Mondjuk elég sok elemből áll egy hegység(rendszer), amikor lebontjuk mondjuk a Dinári-hegységet egyetlen csúcsig, több hegység és hegy is belekerülhet az elemek felsorolásába, ezen tehát kevésbé akadtam fenn, de az a gyanúm, hogy az angol egyszerű hegycsúcsokat is belecsempészett a listájába. Az albán Wikipédia szócikkei pedig nagyon nem informatívak (arról nem is beszélek, hogy az általam ismeretlen ragozás miatt a tévesztés lehetősége még a "fordítás" miatt is fennáll). Érdekes módon még a svéd Wikipédián találtam értelmes cikkeket. De nem akartam a tételeket javítani, mert külön nincs hozzá forrásom, inkább csak az volt a cél, hogy a jövőbeni szócikkekhez egy írásmód-itinert állítsak össze, de mind jobban elmélyültem benne, annál inkább éreztem, hogy túl ingoványos a talaj, és lehet, hogy csak rontok rajta. Mindenesetre ahol volt hivatkozás egy meg nem írt cikkre a magyar Wikiben, ott azt feltétel nélkül elfogadtam, de nem volt hol ellenőrizni (pl.: Grykat e Hapëta-hegység, Radohima-hegység stb.) Kösz! Palotabarát vita 2018. július 18., 09:54 (CEST)

Ráér a dolog, bármennyit bármikor tudsz vele foglalkozni, az csak jó. Egy pár napig pihentetni szoktam az ilyen cikkeket, hátha még eszembe jut valami, amit hozzáírnék, úgyhogy nem sürgős (ezt még a tegnapi IRL-sodrásra írom). Amiket eddig javítottál, meg írtál a vitalapra, azok is jók, kösz. Palotabarát vita 2018. július 19., 15:43 (CEST)


Csak kiélesítettem, mostantól az Albánia hegyeinek listája címen találod. Kösz a közreműködést! Szia Palotabarát vita 2018. július 24., 09:46 (CEST)

Szia, figyelj csak: összegereblyéztem az eredeti és a javított írásmód-változatokat a hegyes listából. Azért van jelentősége ennek, mert az alábbi lista mindegyikére (mindkét változatra) mutatnak linkek, ki kellene jelölni azt a változatot, amit állandósítunk. Gyanítom persze, hogy az a változat lesz, amit Te javítottál, de a biztonság kedvéért fuss végig rajta kérlek még egyszer: (ha a ← jelre kattintasz, megnyílik a mi hivatkozik erre ablak)

Kösz, helló! Palotabarát vita 2018. július 24., 11:19 (CEST)

@Palotabarát: Szia! Egész héten telefonról vagyok, ezt most nem tudom hatékonyan végignyomogatni, De amit az allapod vitalapjára írtam, kb. az a zsinórmérték. Azaz magyarul nyugodtan lehet a címszó hegy, illetve hegység. Azért tartottam bent az albán változatokat a belső hivatkozásokban, mert láttam, hogy te így kezted el, ezenkívül áll a zászló, hogy bármelyikről is szócikk készül, az először az albán alakot fogja tartalmazni. Szombat délután már tudok vele foglalkozni. Pasztilla 2018. július 24., 11:24 (CEST)

Helló! Amiket kihúzkodtam, azokat megcsináltam (é.: a kihúzott változatot töröltem, a megmaradóra írtam át). A megmaradt kettőt (Dajti és Lunxhëria-hegység) nézd majd meg légyszi, ha ráérsz. Kösz, helló! Palotabarát vita 2018. augusztus 2., 00:26 (CEST)

Szia, @Palotabarát:, köszönöm! A Laluc-hegy és a Lunxhëria-hegység nem keverendő. Előbbi az utóbbi legmagasabb pontja. A Dajt/Dajti hímnemű főnév, az alapalak Dajt. Pasztilla 2018. augusztus 2., 09:01 (CEST)

Festő vs festőművész

Szia! Láttam korábban volt erről szó, és mitha neked lett volna erre egy Bot-od, ami megcsinálja az átnevezéseket. Ez azóta már nem kérdés? Vagyis maradjon a vegyes egyértelműsítés, vagy futtatható még ez? Most is van egy tucat Köszönöm, JSoos vita 2018. július 25., 20:52 (CEST)

@JSoos: Szia! Kábé tíz éve futattam botot utoljára. Meg kellene csinálni mindenképpen, szerintem az egységesség fontos, viszont tudomásom szerint bot nem tud átnevezni, de lehet, hogy már igen. Meg kellene kérdezni a WP:BÜ-n. Ha nem tudnak átnevezni, akkor kézi átmozgatás után csak arra kell megkérni a botgazdákat, hogy a belső hivatkozásokat javítsák. Pasztilla 2018. július 25., 21:18 (CEST)

Az átnevezéseket megcsináltam, és a hivatkozásokat is töröltem, ha nem volt rá, illetve ahol csak kevés volt azokat előtte javítottam. Ahol sok volt, ott az átirányításra rátettem az automatikusan javítható sablont, remélem az időnként lefut. Volt egy csomó olyan átirányítás is, ami még korábban keletkezett, azokat is törölésre jelöltem. JSoos vita 2018. augusztus 1., 23:12 (CEST)
@JSoos: Szép munka, köszönjük mindannyian. Pasztilla 2018. augusztus 2., 09:02 (CEST)

Országszócikkek

@Palotabarát:: urak: VÉGRE!! :) – Burumbátor Súgd ide! 2018. augusztus 3., 19:12 (CEST)

Utcanév

Szia! Gondban vagyok, hogy milyen címmel írjam meg a kolozsvári Monostori út cikkét. A többi utca esetében a hagyományos magyar nevet használtam, lásd Kategória:Kolozsvár utcái és terei. Itt az a gondom, hogy ez történetileg egyetlen utca (Külső-Monostor utca, Monostori út), viszont utóbb két részre osztották (a sörgyárig Calea Moților, magyarul is hívják Mócok útjának, de valójában nem az a hagyományos, onnantól Calea Mănășturului). Ha egyben tárgyalom a témát, akkor gondban vagyok a műemlékek felsorolásánál a házak számozásával, mert például a kakasos templom a Mócok útján 104-es, de a sorban később következő jezsuita rendház 9-es. Két cikket nem írnék róla, mert kétharmad részben azonos lenne a tartalma. Szerinted mi lenne az elviekben megfelelő, ámde praktikus megoldás? – Hkoala 2018. augusztus 27., 17:15 (CEST)

@Hkoala: Semmi problémát nem látok azzal, ha Monostori út a szócikk, ahol mindezeket leírod, és a Mócok útja átirányítás a szócikkre, de lehet, hogy csak azért látom ilyen egyszerűnek, mert nem értem, milyen gondot okoz ez a műemléképületek táblázatos átnézésénél. Pasztilla 2018. augusztus 27., 17:31 (CEST)
Én bonyolítottam túl magamnak a dolgot :-) – Hkoala 2018. augusztus 27., 19:15 (CEST)
Nahát, én azt a London (?) utca kereszteződésénél mindig megyeházának gondoltam, régen is, ma is. Mi van akkor a főtéren, ahol ügyeket kell intézni meg házasodni lehet, ha ez a városháza? Pasztilla 2018. augusztus 27., 17:33 (CEST)
A jelenlegi városháza eredetileg megyeházának épült, de utóbb átköltöztették oda a városházát. A régi városháza épülete szintén a városházához tartozik, például az adóügyek ott vannak, de az okmányok kiállítása emitt. (Azt nem tudom, hol kell házasodni.) A megyeháza az iparkamara épületében van. – Hkoala 2018. augusztus 27., 17:55 (CEST)

Százhalombatta

Szia. Nem értek a germanizmushoz, de a jelenlegi bevezetői a magyar település szócikkeknek nem megfelelők, félreérthetők. A bevezetőt most úgy kell érteni, hogy Százhalombatta Pest megyében, az Érdi járásban számít városnak és sehol máshol a világon nem fogadják el városnak. Mert az van a szövegben. Százhalombatta azonban Szolnokon is város, nemcsak Pest megyében. Az én változatom jobb volt, mert érthetővé tette, hogy miért szerepel a bevezetőben a Pest megye és az Érdi járás, mert ott helyezkedik el. Szenti Tamás vita 2018. szeptember 1., 14:59 (CEST)

@Szenti Tamás:, ne haragudj, de volt már szerencsém a sajátos nyelvi értelmezéseidhez. Rajtad kívül ember a világon nem értené így, ellenben mindenki érti, hogy a hely meghatározásáról van szó. A te változatod pedig azért nem volt jobb, mert egészen egyszerűen hibás magyarsággal volt megírva. Százhalombatta szócikke így kezdődik a Magyar nagylexikonban: „Százhalombatta (Bata, Batta) város Pest megyében, a Mezőföld északi peremén, a Duna jobb partján.” Nem gondolom, hogy bárki úgy értelmezné ezt, hogy csak akkor számít városnak, ha a Mezőföld északi peremén vagyok, Ercsiben már nem is számít városnak. Micsoda abszurd gondolatmenet ez?! Pasztilla 2018. szeptember 1., 15:03 (CEST)

Esetleg egy kép?

Szia! Lenne esetleg egy képed ehhez? – Hkoala 2018. augusztus 31., 19:54 (CEST)

Meg fogom nézni, de hogy őszinte legyek, nem emlékszem ott semmi fényképezni valóra árnyas fákon kívül. Bár nem biztos, hogy ugyanarról beszélünk, mert a szócikk azt írja, hogy a Fellegvárba megy, de én a kismezői temetőbe tartó útra gondolok. Pasztilla 2018. augusztus 31., 21:06 (CEST)

A kismezői temetőhöz a Kismező (Crisan) utca megy, ez eggyel arrébb van. Itt egy jó kép az utcák elhelyezkedéséről. Az Erzsébet úton 20. század eleji villák vannak, az is igaz, hogy az útról nehéz fényképezni a ferde szög miatt, lásd például a lap alján levő képet. – Hkoala 2018. augusztus 31., 21:14 (CEST)

Megtanácskoztuk Melindával, és nem gondoljuk, hogy valaha is mentünk volna arra. Pasztilla 2018. augusztus 31., 21:56 (CEST)
Képek Wikizoli jóvoltából, hátha következőre kedvet kaptok hozzá :-) – Hkoala 2018. szeptember 3., 20:15 (CEST)

Elbasan

Szerintem jobb/szebb volt mind a három grafika egy sorban. De mindenképpen lejjebb tettem a szövegdobozt. – Pegy22 vita 2018. szeptember 5., 13:11 (CEST)

@Pegy22: A gépemen nálam is szebb volt, de Bináris jelzésére megnéztem máshogy (mobilomon), és a harmadik teljesen kilógott az oldalról. Pasztilla 2018. szeptember 5., 13:32 (CEST)

Albán helynevek sablon megjelenése

Szia! Örömmel látom, újabb szócikked van kiemelési eljárás alatt. Itt találkoztam az {{Albán helynevek}}(?) sablonnal, amit te hoztál létre, az {{ambox}}(?)-ok viszont tipikusan problémát jeleznek. Véleményem szerint egy ilyen típusú üzenetet tartalmazó sablonra célszerűbb lenne a {{dablink}}(?)-et használni, ami diszkrétebb, esztétikusabb megjelenést kölcsönöz a szövegnek:

Ilyet használ a némileg hasonló funkciójú {{keleti írás}}(?) és {{izlandi nevek}} is. Ráadásul az ambox miatt a mobilverzióban az Elbasan (és a többi) cikk problémát jelez, noha nem igazán találok benne kivetnivalót. :-) Mit gondolsz? – ✮ Einstein2 vitalap 2018. szeptember 8., 13:32 (CEST)

@Einstein2:, abszolút örömmel venném. A mobilnézettel tisztában voltam, fel is vetettem, hogy nézzen rá valaki, mi lehet az oka, de ezek szerint nem jó helyen kérdeztem. Be is teszem, köszönöm. Pasztilla 2018. szeptember 8., 15:08 (CEST)

Fájl:Vlore Függetlenségi emlékmű.jpg

Szia! Ennek a képnek a forrásánál vagy elnéztél valamit annak idején, vagy időközben meggondolta magát a szerző, mert jelenleg jogvédett a licence. – Regasterios vita 2018. szeptember 8., 21:32 (CEST)

@Regasterios: Könnyen lehet, hogy benéztem. Elég régen volt ez azért már és wikipédiás működésem korai szakaszában, de halványan rémlik, hogy más flickr-os képpel is volt probléma a naiv "This photo is public" értelmezésem kapcsán. Ha rám hallgatsz, kitörlöd, az a legbiztosabb. Pasztilla 2018. szeptember 8., 21:37 (CEST)

Igen, ha közkincs lenne, "This photo is in public domain" lenne, vagy valami ilyesmi. Köszönöm a választ. – Regasterios vita 2018. szeptember 8., 21:44 (CEST)

Puskás Tivadar-díj

Hellóǃ Te, most bukkantam az allapodon a Szerkesztő:Pasztilla/Puskás Tivadar-díj cikkre, ami tulajdonképpen készen is van. Nem akarod betenni a fő névtérbe? Vagy a Szerkeszd bátran sablonra hallgatva betehetem én? :-) Látom, 2014-ig szuperül felvitted az adatokat, a többit megcsinálnám én, ill. a nevek linkjeinek a revízióját is. Hm? Palotabarát vita 2018. szeptember 11., 16:38 (CEST)

@Palotabarát: Szia, vidd nyugodtan. Sajnos konkrét emlékfoszlányaim nincsenek, mit akartam még vele csinálni. Pasztilla 2018. szeptember 11., 18:17 (CEST)

Oké, kösz. Nem öt perc múlva, de előbb-utóbb megcsinálom, majd úgyis látod :-) Palotabarát vita 2018. szeptember 11., 18:35 (CEST)

Még két kép

Szia! Az alábbi képekhez is kellene engedély, vagy olyan forrás, ami alátámasztja a megadott licencet:

– Regasterios vita 2018. szeptember 14., 20:46 (CEST)

@Regasterios: Ugyanaz a tészta, teljes nyugalommal törölhetőek. Köszönöm és elnézést. (Hogy tudom megnézni, milyen "Open" képeket töltöttem fel, hogy ne neked kelljen dolgozni az eltüntetésükkel?) Pasztilla 2018. szeptember 14., 20:52 (CEST)

Itt tudod megnézni a „régi” képeket: Speciális:Fájlok_listája/Pasztilla_(régi). A Fájl:Itt nyaralt Pasztilla.jpg sem teljesen oké, mert saját kép, de ezzel a forrásjelöléssel kétértelmű: vagy a flickren kellene módosítani a licencet valami szabadra, vagy kellene küldeni egy engedélyt az OTRS-be. – Regasterios vita 2018. szeptember 14., 21:08 (CEST)

@Regasterios: Ezt annyira nem értem, mert a kép tulajdonosa én, Pasztilla júzer vagyok. Az, hogy ide adott licenccel feltöltöttem, teljesen érdektelenné teszi a flickr-os forrásjelölést. sok más képet töltöttem már fel, ami az enyém, ide is meg oda is. Most tényleg írjak Terbócs Attilaként egy e-mailt, hogy én vagyok a Pasztilla a flickr-on is meg a Wikipédián is? A linket köszi! Pasztilla 2018. szeptember 14., 21:19 (CEST)

A többi kép rendben van, mind az enyémek, kivéve azt a hármat, amit már te is megtaláltál. Pasztilla 2018. szeptember 14., 21:22 (CEST)

Sajnos nem teszi érdektelenné, mert nem elég azt állítani a leírólapon, hogy tied a kép, ha már másutt is megjelent korábban. Ha megállít a rendőr, és nincs nálad jogsi, hiába bizonygatod, hogy csak otthon felejtetted, és amúgy remekül tudsz vezetni, nem fogja érdekelni, meg fog büntetni. A párhuzam ugyan nem pontos, de ehhez hasonlóan, a netről – vagy máshonnan – feltöltött képek esetében az {{OTRS-engedély}} jelenti a papírt. Az igazolja, hogy a szerző engedélyével töltötte fel valaki az adott fotót a Wikipédiára. A sablon térben és időben ugyanazt jelenti mindenki számára (ahogy a jogosítvány), míg annak, aki nem ismer, úgy értem, nem tudja, hogy Terbócs Attila azonos Pasztillával, csak azt fogja látni, hogy a netről valaki feltöltött egy jogvédett fotót, és nincs hozzá engedély. És ez teszem azt 50 év múlva még inkább így lesz. Egy a lényeg: van-e engedély (az OTRS-ben vagy a forrásoldalon), a többi nem számít. Ezen sajnos az sem változtatna, ha odaírnád a valódi neved a leírólapra. Az kb. olyan lenne, mintha írásba adnád a rendőrnek, hogy neked bizony van jogosítványod, és fogadja el helyette most ezt. Remélem, nem érted félre, amit írok, véletlenül sem akarom azt sugallni, hogy kételkedem benne, hogy tiéd a fotó, de sajnos nem elég, hogy én elhiszem. – Regasterios vita 2018. szeptember 14., 23:10 (CEST)

Na, ez abszurd. Könyörgök, minden képet úgy töltünk fel, hogy azt mondjuk, ez az enyém, Pasztilla nevű júzeré. És kész, nincs több kérdés (az sem, hogy egyébként mi a nevem). Ebben az esetben annyival történt több, hogy belinkeltem egy másik helyet, ahova szintén feltöltöttem ugyanazt a képet, ott is Pasztilla júzer, itt is Pasztilla júzer képe, ha valamit állíthatunk, hát annyit, hogy ennek a képnek a szerzőisége ezzel csak meg lett erősítve! Arról nem beszélve, hogy ide jobb felbontással töltöttem fel. Azért az eszünket ne veszítsük teljesen el. Tudod, mi jobb párhuzam erre? Ha odaadom a jogsimat a rendőrnek, aki erre azt mondja, hogy rendben van, ez egy jogsi, de honnan tudhatnám, hogy tényleg a magáé, mutasson még egy fényképes igazolványt, és még utána is nyilatkozzon közjegyző előtt, hogy mindkét dokumentum az öné. Pasztilla 2018. szeptember 15., 00:14 (CEST)

Összekeversz két különböző dolgot, amiket nem szabad összemosni. Ha egy saját képet a Wikipédián publikálunk először, akkor valóban nincs több kérdés. Ha viszont másodközlésről van szó, akkor a feltöltőnek igazolnia kell írásban, hogy van engedélye a szerzőtől (függetlenül attól, hogy a két személy azonos-e, hiszen ezt egyébként honnan tudhatnánk). Tehát ez esetben a feltöltő/szerző vagy tegyen ki egy szabad licencet a forrásoldalra, vagy küldjön levelet az OTRS-be. Nyilván az előbbi az egyszerűbb, erre biztatlak én is, nem a levélírásra. Én is töltöttem fel már olyan saját képet ide (sokkal nagyobb méretben), amit előtte feltettem a Facebookra. Természetesen nem levelet küldözgettem, hanem a leírásban feltüntettem, hogy cc-by-sa-4.0. Mindössze ennyi a teendő. Ha erre még sincs mód valamiért, akkor a levélre azért van szükség, hogy később is ellenőrizni lehessen, az OTRS-ben tisztázva van a kép szerzői jogi helyzete. Hogy miért kell levelet küldeni, és miért nem elég, ha a kép leírólapjára odaírod, hogy te azonos vagy a flickres feltöltővel? Egyrészt azért, mert ezt bárki állíthatná magáról. Másrészt pont azért, hogy a Wikipédia ezzel védje magát. Ha egy külső forrásból származó képhez nincs engedély, akkor törlik – akár feltüntette a forrást az illető, akár egy képjárőr derítette ki a dolgot. Ha pedig netán valaki egy olyan kép jogtisztaságát kezdi el vitatni, amire amúgy érkezett írásos engedély az OTRS-be, akkor fel lehet mutatni, hogy kérem, erről a képről XY azt nyilatkozta nekünk írásban, hogy ő a kizárólagos szerzői jogtulajdonos, mi jóhiszeműen jártunk el. Persze, ha kiderül, hogy tényleg nem lett volna jogosult erre, akkor töröljük a képet. A hangsúly tehát az ellenőrizhetőségen és az igazolhatóságon van. Több milliárd kép kering az interneten: talán megérted, hogy nem igazán lenne kezelhető és védhető eljárás, ha boldog-boldogtalan azzal a felkiáltással tölthetne fel bármilyen talált képet a Wikipédiára, illetve a Commonsba, hogy az az enyém. A korábban máshol már publikált, engedély nélküli képek törlése az egyik legfontosabb szűrő a Wikipédián. Az OTRS is egy szűrő. A lényeg, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük annak az esélyét, hogy valaki olyan képet töltsön fel ide szabad licenc alatt, amihez nem lenne joga, illetve annak az esélyét, hogy az ott is maradjon. Ettől függetlenül természetesen meglehetősen gyakran fordul elő az ilyesmi, de ezerszer gyakoribb lenne az említett szűrők nélkül. És persze olyan képek is törlésre kerülnek mindeközben, amiket valóban a szerző töltött fel, de ez az esetek többségében nem állapítható meg, és a fent leírt módokon lehet is orvosolni. Kérlek tehát, vedd figyelembe a fentieket, és vonatkoztass el egy kicsit a mostani helyzettől. – Regasterios vita 2018. szeptember 15., 10:27 (CEST)

@Regasterios: Nyugodtan töröld ki, fogalmam nincs a Yahoo-jelszavamról, hét éve nem jártam a környékén sem a flickr-accountomnak, ezzel most nem bíbelődnék. Pasztilla 2018. szeptember 15., 12:28 (CEST)

Csak a forrást kellene kivenni, és maradhatna. – Burumbátor Súgd ide! 2018. szeptember 15., 12:35 (CEST)

A lényeg attól nem változik, @Burumbátor, mert nem elég, hogy mi tudjuk, mi a helyzet. Egy levél az OTRS-be, és el van intézve:

Címzett: permissions-hu@wikimedia.org


Én, Terbócs Attila, kijelentem, hogy azonos vagyok Pasztilla nevű szerkesztővel, tehát az alábbi kép „GFDL – Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 2.5 Általános” licenc alatti feltöltése értelemszerűen az engedélyemmel történt.

2018. szeptember
Terbócs Attila


Ennyi, nem több. Nyilván lehetne nagyvonalúskodni, de ne köpjük már szembe magunkat azzal, hogy ismerősi alapon kivételezgetünk. Nem kérek nagy dolgot, azt hiszem. – Regasterios vita 2018. szeptember 15., 13:14 (CEST)

Köszönöm. – Regasterios vita 2018. szeptember 15., 13:35 (CEST)

@Regasterios: Elküldtem a fenti emailt. Pasztilla 2018. szeptember 15., 13:36 (CEST)

Fájl:Wiki-Gőzhangya.jpg

Szia! Ez a kép teljes egészében a te munkád (te rajzoltad a figurát, te fényképezted a serleget)? – Regasterios vita 2018. október 15., 09:33 (CEST)

@Regasterios: Húha, nehezeket kérdezel, de a válasz alapvetően nem. A sörhabos serleg már adott volt a Wikipédián, úgy emlékszem. A könyvkupacok és a hangya nyilván nem az én rajzaim, mert nem tudok rajzolni, de hogy honnan vettem őket, azt tizenegy év után válogatott kínzásokkal se lehet kiszedni belőlem. Clipartra vagy Google-ra tudok gondolni, este megpróbálokrájönni. Pasztilla 2018. október 15., 10:00 (CEST)

Rendben. Ha nem találod meg, illetve ha megtalálod, de nincs rá engedély, akkor sajnos törölni kell. – Regasterios vita 2018. október 15., 10:01 (CEST)

A könyv az Microsoft Office clipart, a hangyát nem találja a tineye sem. Kár érte, viszont amúgy is szomorú emlékű kép... Alensha 2018. október 20., 19:42 (CEST)

@Regasterios: Én még ennyit sem találtam, mint Alensha. Törölhető. Pasztilla 2018. október 20., 19:46 (CEST)

Azonnalik

Szia! Az azonnalisablont légyszi mindig a tetejére tedd a redirektnek, mert ha lentre rakod, akkor élő marad a redirekt és 42 törlendő redirnél visszakattingatni a cikkről, amire átirányított, a redirre, az nem akkora buli :) Köszi! Alensha 2018. október 20., 19:42 (CEST)

@Alensha: Elnézést kérek, fogalmam nem volt róla. Azért tettem alulra valóban, hogy addig is éljen a redirekt, amíg nem törlődik. Nem lesz több ilyen. Pasztilla 2018. október 20., 19:45 (CEST)

Mivel járőr vagy, használhatnád a járőscriptet, ami automatikusan elhelyezi a megfelelő helyen a sablont. Beállítások --> Segédeszközök --> Járőrök és adminisztrátorok tevékenységét segítő segédeszközök és pipa a Járőrscript: gyakran használt sablonneveket tartalmazó sáv a szócikkek és a felhasználói vitalapok tetejére. mellé. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. október 20., 19:49 (CEST)
Az a helyzet, hogy az most is van, de tömeges szerkesztési nézetben való megnyitással sokkal gyorsabban haladok. Pasztilla 2018. október 20., 19:51 (CEST)
Akkor nem szóltam. Azt is csak halkan. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. október 20., 19:52 (CEST)

Csak most látom át, mekkora elképesztő meló ez a cikkátnevezés (hadd találjam ki: bottal voltak létrehozva...) Nem kell őket felcímkézned, elég, ha szólsz, mikor van minden átnevezve a Szerkesztő:Pasztilla/Átmozgatandó cseh települések oldalról, és kipucolom őket. Átnevezgetésbe be lehet szállni, vagy valamilyen rendszer szerint csinálod és bezavarna, ha belekezdenek mások is? Alensha 2018. október 21., 12:20 (CEST)

Nem zavar be egyáltalán. Járásonként megyek végig ezen a listán, már Akela is kiemelt magának egy járást, és csinálja.

  • Az adott járás településeit, ahol van egyértelműsítő, átmozgatom.
  • Utána a szócikk-, kategória- és sablonnévtérben javítom a rossz egyértelműsítős belső hivatkozásokat, amiket így keresek meg.

A tervem valóban az, hogy a végén feltolok egy listát valahova a törlendő átirányításokkal, most már csak azokat jelölöm, amik annyira szubsztandardok, hogy még csak véletlenül sem akarom, hogy később elfelejtődjenek. Pasztilla 2018. október 21., 12:23 (CEST)

de aranyos, hogy mellétetted a törlés linket :) figyelj, ugye hivatkozások mind javítva vannak? mert alapból szoktam ellenőrizni, nem mutat-e valami a törlendő cuccra, de neked elhiszem, ha mindet javítottad. Alensha 2018. október 23., 20:37 (CEST)

Mindent javítottam menetközben, egyedül Wikipédia-lapokra, vitalapokra nem voltam túl nagy figyelemmel, ahol az elmúlt három évben többen linkelt példákkal vetették fel, hogy itten hiba van. Na, ezek most pirosak lesznek. Meg a kemenymate allapjai, amit írtam is. De még a Wikipédia-évfordulós munkalapokon is javítottam, még nowikiben is. Szócikk-, sablon- és kategórianévtérben abszolút mindent hivatkozást javítottam. Pasztilla 2018. október 23., 20:40 (CEST)

Qemal Stafa Stadion

Szia! Van a kért cikkek közt egy Qemal Stafa Stadion, és elég sok link is mutat rá. Szerinted így kell ezt írni magyarul? Ha már stadion a vége, akkor én a Kemál Stafát (Sztafát?) is átírnám hozzá, mi a véleményed? Kösz Palotabarát vita 2018. október 25., 11:26 (CEST)

@Palotabarát: Szia! Egyáltalán nem kell átírni, az albán latin betűs nyelv, Qemal Stafa nevét tisztességesen így kell leírni. Hogy a stadiumi elemet lefordítjuk a névben a magyar stadionra, teljesen bevett eljárás bármilyen nyelvből, a reptér sem lesz Sárl dö Gól repülőtér, vagy Viktória és Albert Múzeum, pusztán mert a nem tulajdonnévi elemeket fordítjuk. Pasztilla 2018. október 25., 12:02 (CEST)

Oké, kösz! Palotabarát vita 2018. október 25., 12:08 (CEST)

Szia! Atobotnak Ezt a szerkesztését miért állítottad vissza? Egy hét napnál régebbi, megoldott szakaszt archivált. WikimakerXmessage 2018. november 25., 08:49 (CET)

Szia, WikimakerX. Egészen biztosan tévedésből. Mobilon a figyelőlista állandóan ugrál, és amikor rátenném az ujjamat valamire, odébb megy, és valami másra nyomok. Észre szoktam venni, ha ilyenkor vissza állítok, de most valamiért nem vettem észre. Elnézést. Pasztilla 2018. november 25., 08:54 (CET)

Velem is történt már ilyen. :) WikimakerXmessage 2018. november 25., 09:14 (CET)

„egy interwikivel, kuka”

Johannes Dörflinger és Hermann Fillitz üzenik, hogy menj a… Vigyor Alensha 2018. november 24., 21:57 (CET)

Lemaradt a mondat vége. :) Pasztilla 2018. november 24., 22:11 (CET)
Csak tudnám, akkor már miért nem az egyiptológusokat írtad meg... Pasztilla 2018. november 24., 22:12 (CET)
ők eleve rajta vannak a megírandó egyiptomos cikkeim listáján, csak egyelőre ókori személyekkel haladok, aztán az épületek jönnek, és valszeg utána. ez jelenleg közel ezer cikknek tűnik, szóval lesz még dolgom... Alensha 2018. november 27., 08:10 (CET)

Operation Micky Maus

Létezik a google szerint, Horthy fiának elrablása. Mondjuk nem tudom, kell-e róla külön cikk, gondolom, az ő cikkében már megvan. A hatszázak lovaglása meg ez. Alensha 2018. november 29., 21:04 (CET)

@Alensha:, próbálom relevánsabbá tenni a listát, hogy fontos dolgok legyenek ott, ne partikuláris semmiségek. Hülyeségeket láttam én is az interneten, hogy az egész világháború kódneve Mickey Mouse volt, meg a Horthyt is, még az elcseszett Micky Maus írásmóddal is, de ezek alapján számomra egyáltalán nem derül ki semmi. A versben megálmodott izé a hatszázak lovaglása vagy mi? Pasztilla 2018. november 29., 21:07 (CET)

Vagy ez? Pasztilla 2018. november 29., 21:32 (CET)

szerintem en:Charge of the Light Brigade ez, de lehet, hogy a vers. Alensha 2018. november 29., 21:33 (CET)

A versről sehol nincs szócikk, a történelmi eseménynek pedig mondjuk a balaklavai csata könnyűlovassági támadása lehetne a címe, de igazából már meg van írva: balaklavai csata. Pasztilla 2018. november 29., 21:36 (CET)

izé, ott van belinkelve a csata cikkében a vers, és 3 film is, ami készült róla, de azt nem tudom, mi a magyar címe a versnek, van-e fordítása. Alensha 2018. november 29., 21:37 (CET)

Drága Alensha, akkor írd meg vagy tedd át az irodalmi kért cikkek közé, a történelmi cikkek között az, hogy verset álmodtak róla, még partikularitásnak is vajmi kevés. Pasztilla 2018. november 29., 21:43 (CET)

K... híres vers. :) – Pagony foxhole 2018. november 29., 21:40 (CET)

köszi :) k… jó vers is, nekem nagyon tetszik, magyarul is, bár töredelmesen bevallom, hogy nem ismertem eddig. az első blogkomment mondjuk valamennyire rögtön le is törte bennem a vers keltette érzéseket, de hát c'est l'internet. szerintem ha a kért cikkek közé a csatát gondolták, nem a verset, mert a történelem kategóriába tették, de egyértelmű, hogy nevezetes mindkettő. Alensha 2018. november 30., 05:38 (CET)

@Alensha: A fentiekből azt hittem világos, hogy 1) a csatáról már van szócikk, 2) a nevezetes, 25-30 interwikis hiányaink gyűjtésekor ez bliktri. Ne haragudj, de az ember majd begolyózik a szöszölésbe, a gyűjtésbe, hogy a valóban nevezetes témákra terelje a fókuszt, hogy megmutassa, nincs szócikkünk a 68-as csehszlovák bevonulásról, Nagy Sándor háborúiról stb., és akkor jön a napi nyivákolás, mert kihajítottam onnan egylinkes valakiket, meg öt perc alatt feloldhatatlan , obskúrus, de felettébb poétikus izéket. Erre én nem tudok konstruktívan reagálni. Pasztilla 2018. november 30., 06:56 (CET)
Félreérted, én nem csesztetni akarlak!!!!! Nagyon tetszik a munka, amit a takarítással végzel, segítenék is benne, csak nem szeretek belenyúlni olyan cikkbe, amiben mások épp nagy munkában vannak, mert hátha zavaró. Inkább segítségnek szántam (jó, Dörflingert és Fillitzet még csiplekődésnek, de te vettél rá, hogy megírjam őket és ennyivel is bővült a wikipédia). Alensha 2018. november 30., 07:19 (CET)
Puszi! Pasztilla 2018. november 30., 07:22 (CET)

Portugál

Tudtam én mindig, és hirdettem is, hogy egy félisten vagy! Nagyon köszönöm! Ilyen sokat még nem sz***am a wikin semmivel. – Burumbátor Súgd ide! 2018. december 2., 08:08 (CET)

Megelégszem a démiurgoszi címmel is, ha egyszer Bennót sikerül lepipálnom valamiben.
Komolyra fordítva, ott azért van valami furcsa, négy helyen is a kis négyzetek, meg bár betű szerint az egyik elnöknek 1986-ig kellene lógnia a kód szerint, bele az egyik kormányfő periódusának harmadáig-közepéig, mégsem teszi. Pasztilla 2018. december 2., 08:11 (CET)

@Burumbátor: Még valami, amit viszont sehol nem írtam: kivettem a két elnök dobozának színezését, mert zavartak, aztán jól nem tettem vissza. Elnézést. Pasztilla 2018. december 2., 08:13 (CET)

Látom a két-három kis plusz négyzetet a jobb oldalon, meg a színezést is néztem, de ezek már olyan dolgok, amiken elpöcörőzök majd. Egyszerűen sehogy nem akart összeállni a táblázat, és ezt megcsináltad! Még egyszer köszönöm, isteni demizson demiurgosz! – Burumbátor Súgd ide! 2018. december 2., 08:16 (CET)

Fájl:Jegyzet és irodalomjegyzék.png

Szia! Erre a képre szükség van még, vagy törölhető? – Regasterios vita 2018. december 3., 19:09 (CET)

Szia, @Regasterios:, vitalapi segédlet, egyáltalán nem haszontalan. Pasztilla 2018. december 3., 19:12 (CET)
Rendben, akkor áttöltöm a Commonsba, ha nem gond. – Regasterios vita 2018. december 3., 19:29 (CET)
Nekem nem gond. Pasztilla 2018. december 3., 19:32 (CET)

Szia! A Fájl:AD78EC4F-28D1-4F77-8922-3D7CF81CA4D1.jpeg kapcsán ugyanez lenne a kérdésem. Fontos különbség viszont, hogy ez a szöveg a Wikipédia szempontjából jogvédettnek számít, tehát a szerző írásos engedélyére van szükség. Persze tudom, te vagy a szerző, de ennek ez a módja, még akkor is, ha csak vitalapi megbeszéléshez lett feltöltve. – Regasterios vita 2018. december 11., 09:00 (CET)

@Regasterios: Szerintem nyugodtan törölhető, már annak idején sem volt elengedhetetlenül szükséges, inkább nettó arcoskodás. Pasztilla 2018. december 11., 10:45 (CET)

Rendben van. – Regasterios vita 2018. december 11., 11:20 (CET)

Internacionalizmus

Szia! Sajnos az nem jó, ha kék link marad a kért cikkek között, pont ez a lényege, hogy a meg nem írtakat gyűjtsük össze. Amiket már megírtak, de bővítésre, javításra szorulnak, azokat másutt kell tartani - pl. az adott műhely javítandó cikkeket sorjázó oldalán, de kért cikk sablon nélkül (pl.: Wikipédia:Munkásmozgalmi műhely/04) vagy saját szerkesztői aloldalon a todo-listán. A {{Wd}}(?) pedig nem azért nem tűnik el automatikusan, mert "nincs megírva", hanem mert egyrészt Herculebot csak a fő szócikk névtérben lévő cikkekből veszi ki a Wd-sablont, a projektlapokról nem, másrészt pedig a sablon nem a kért cikk mellett van, hanem attól távol, egy másik oszlopban, így az az automatizmus, ami érzékelné, hogy a sablon melletti kifejezés bekékült, itt nem tud működni. Erre akkoriban jöttem rá én is, amikor Gyumhuval próbáltuk ezeket rendezni, és kiderült, hogy sok esetben (általam is) rossz helyre kerültek a sablonok, így nincs esély automatizálni azt amit akartunk.

Más: láttam amit csinálgattál a társadalomtudományi szócikkekkel, gratulálok hozzá, nagy munka volt, és jelentős, mert ezeket a csak interwikiben szereplő cikkeket így még nem soroltuk (bár biztos sokan akartuk). Létezik, hogy 600 linket tettél be? Ennyivel nőtt a kért cikkek száma az utolsó frissítéskor. Nem semmi! Palotabarát vita 2018. december 14., 12:38 (CET)

@Palotabarát: Szerintem nézd meg ezt jobban. Az intenracionalizmus szócikk, amit én a lapra gyűjtöttem, és te töröltél, a huwikin nem rendelkezik szócikkel, azaz megíratlan. A nálunk internacionalizmus címen szereplő szócikk csak és kizárólag a proletár internacionalizmusról szól, és teljesen más wikidata-kapcsolatai vannak. Tudom, hogy át kellene mozgatni a megírt szócikket, de a napokban nem sokat voltam errefelé. A másik pedig: HerculeBotnak semmi köze ahhoz, hogy egy wd-hivatkozás látszik-e vagy sem. Ha meg van írva egy szócikk, a kék (wd) link azonnal eltűnik az olvasási nézetből, amint elkészül a szócikk. HerculeBot már nem tesz mást, csak a szerkeztési nézetből szedi ki a kódot.

Például egy sorral lejjebb ide fogom most írni azt, hogy Petőfi Sándor{{Wd|Q81219}}, internacionalizmus{{Wd|Q695838}} és proletár internacionalizmus{{Wd|Q1337795}}, és azt fogod látni, hogy HerculeBor minden közreműködése nélkül csak a hiányzó szócikk mellett fog megjelenni a kék (wd), mert az a szócikk megíratlan a huwikin. Tessék:

Petőfi Sándor{{Wd|Q81219}}(?), internacionalizmus és proletár internacionalizmus{{Wd|Q1337795}}(?)

A táblázatos nézetben a (wd) külön oszlopa erre jó: ha nincs ott (wd), akkor a szócikket már megírták a huwikin, hiába maradt piros a link. Ha viszont ott van a (wd), a szócikk/téma továbbra is megíratlan, hiába kék a link. Pasztilla 2018. december 14., 12:52 (CET)

A másik: „a sablon nem a kért cikk mellett van, hanem attól távol, egy másik oszlopban, így az az automatizmus, ami érzékelné, hogy a sablon melletti kifejezés bekékült, itt nem tud működni”. Ez egy oribitális félreértése a Wd-sablonnak, amit hiába magyaráztunk már el jó párszor különféle helyeken, Gyimhuval együtt makacsul ragaszkodtok ahhoz, hogy a Wd-sablon „csak akkor működik”, ha közvetlenül a belső hivatkozás mellett van. Ez totálisan nem így van. Teljesen mindegy, hogy a közelében van vagy távol tőle, mint látod, a fentiekben Petőfi be se lett linkelve, mégis eltűnik a Wd-je olvasási nézetben. A wd-sablon magasról tesz rá, hogy van-e link, nincs-e link, közel van vagy messze. Ha a Wd-sablonban szereplő Wd-elemen lát huwiki-kapcsolatot, elrejti olvasási nézetből a (wd)-t, ennyi. HerculeBot meg majd kiszedi, hogy ne legyen ott a szerkesztési nézetben feleslegesen. Pasztilla 2018. december 14., 12:56 (CET)

MTA

Szia! Nem tudom, hogy mennyire követed még az MTA-s történéseket, de pár infó: megcsináltam a szokásos allapokat a tagválasztáshoz (a jelöltek már ismertek): hazai, ill. külső. Plusz van öt fő eltérés a teljes taglistát bevezető sablon és az MTA honlapján szereplők között. Ezek Jean Boyazoglu, Helmut Knözinger, Lóránd László, Maszao Ito, Derek Frank Roberts. Mindről találtam halálozási infót (megbízható oldalakról), az MTA megfelelő szerveinél ezek még nem érkezhettek be hivatalosan (bár én Ito kivételével jeleztem ezeket feléjük). Üdv, Cassandro Ħelyi vita 2018. december 21., 12:54 (CET)

Már elég régen nem követem. Pasztilla 2018. december 21., 15:40 (CET)
Oké, akkor tekintsd tárgytalannak. :-) Cassandro Ħelyi vita 2018. december 22., 11:38 (CET)

Tiencsin

Szia! A pingelésre válaszként; igen! Megcsináltam, kösz, hogy szóltál. Gerry89 vita 2018. december 27., 17:48 (CET)

Boldog új évet kívánok!

Boldog új évet kívánok! Apród vita 2018. december 31., 05:00 (CET)

köszönöm, és viszontkívánom! Pasztilla 2018. december 31., 09:08 (CET)