Szélsőjobboldal

A szélsőjobboldal a politikai gondolkodás olyan spektruma, amely általában radikálisan konzervatív, ultranacionalista és tekintélyelvű, gyakran nativista irányzatokat foglal magába. A kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. Ideológiájuk gyakran részben vagy teljesen ellentétes a jogállamiság és a demokrácia elveivel, normáival és értékeivel.

A korábbi szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus. Mai csoportjai közé tartoznak a neonácik, az alternatív jobboldal, a hozzákapcsolódó identitárius mozgalom és olyan ideológiák vagy szervezetek, amelyek tekintélyelvű, ultranacionalista, soviniszta, idegengyűlölő, teokratikus, rasszista, transzfób, homofób és reakciós nézeteket képviselnek.

Világszerte az országok hatóságai eltérően határozzák meg és kezelik a jobboldali szélsőségességet. A szervezett jobboldali szélsőséges, erőszakos cselekményeket jobboldali terrorizmusnak nevezik.

A jobboldali áramlatok egy lehetséges csoportosítása

	Nincs felsőbbrendűségi tudat	Van felsőbbrendűségi tudat
Mérsékelt politikai eszközök	Jobboldali középpártok	Ultra- nacionalisták, fajvédők
Radikális politikai eszközök	Nemzeti radikálisok	Neonácik

Történelem

A politikai spektrum „ jobbra ” és „ balra ” való felosztása egészen az 1789-es francia nemzetgyűlés ülésrendjéig nyúlik vissza. A demokraták és az általános választójog hívei a megválasztott francia nemzetgyűlés bal oldalán helyezkedtek el, míg a monarchisták a legtávolabb, a jobb oldalon.

A 19. században a liberalizmus és a demokrácia legerősebb ellenfelei, mint Joseph de Maistre és Friedrich Nietzsche, erősen bírálták a francia forradalmat. Azok, akik a 19. században az abszolút monarchiához való visszatérést szorgalmazták, "ultra-monarchistáknak" nevezték magukat.

A német Völkische Bewegung (Népi mozgalom) a 19. század végén alakult ki, ihletet merítve a német romantikából és a középkori Német-római Birodalom iránti vonzalomból. A Blut und Boden („vér és talaj”) eszméjére épülő faji, populista, etno-nacionalista és antiszemita mozgalom volt az 1900-as évektől kezdve. Idealizálták az "eredeti nemzet" mítoszát. Az Arthur de Gobineau, Houston S. Chamberlain, Alexis Carrel és Georges Vacher de Lapouge vezette gondolkodók eltorzították Darwin evolúciós elméletét, hogy a "faji harcot" támogassák. A mozgalom által megfogalmazott ősnemzet tisztaságáról úgy beszéltek, mint amit az idegen elemek, különösen a zsidók megrontottak. A mozgalom egy olyan áltudományos, rasszista ideológiát karolt fel, amely a zsidókat olyan fajnak tekintette, amelynek tagjai halálos küzdelemben vannak az árja fajjal szemben a világ uralmáért. Ezek és hasonló elképzelések Európa-szerte hatással voltak a nácizmus előtti „forradalmi jobboldalra”.

Németországban a szélsőjobboldali nemzetiszocialisták (nácik) 1933-ban demokratikus eszközökkel ragadták magukhoz a hatalmat és ennek az eredménye a történelem egyik legszélsőségesebb diktatúrája és a kirobbanó második világháború lett.

A szélsőjobb történelmi példái:

• a nácizmus Németországban és más országokban, a rasszizmust és az antiszemitizmust hirdetve
• a fasizmus Olaszországban és más országokban, a tömegekre épülő totalitárius állam létrehozását, valamint a radikális nacionalizmust szorgalmazva
• a peronizmus néhány ága Argentínában
• a salazarizmus, a klerikális fasizmust hirdető, egyes reakciós elemek keverése a fasizmus bizonyos jellemzőivel
• a falangizmus és a nemzeti szindikalizmus Spanyolországban és Latin-Amerika spanyol nemzeteiben

Tipikus példák szélsőjobb vezetőkre:

• Francisco Franco Spanyolországban,
• Benito Mussolini Olaszországban,
• Adolf Hitler a náci Németországban,
• Augusto Pinochet Chilében
• Jorge Rafael Videla Argentínában

Irányzatok

A szélsőjobb különböző áramlatokból áll, beleértve:

• neofasiszta vagy neonáci csoportok;
• egyes tradicionalista, fundamentalista vallási közösségek, olyan klerikálisnak mondható politika hívei, mint a tradicionalista katolikusok. Ez a nemzeti-katolikus áramlat számos nacionalista párton belül képviselteti magát, például Franciaországban a Nemzeti Tömörülésben;
• rasszista szervezetek, mint például a Ku-Klux-Klan, amelyek a fehérek felsőbbrendűségét hirdetik, vagy mások, fordítva, a feketék felsőbbrendűségét hirdetik, például a fekete Iszlám Nemzet az Egyesült Államokban;
• populista, nacionalista, euroszkeptikus és szuverenista pártok, mint például az Osztrák Szabadságpárt vagy Belgiumban a Flamand Érdek, amelyek a Patrióták Európáért csoport részei, vagy a görög Ortodox Népi Riadó stb. Politikailag a nemzetüket tekintélyuralmi „nemzeti közösséggé” akarják alakítani.

Mai jellemzők

A szélsőjobb nagyon sokszínű. Ideológiai alapjai főként három közös jellemzőt mutathatnak:

• a bevándorlás elutasítása;
• tekintélyuralmi nézetek / projekt;
• berendezkedésellenes retorika.

A szélsőjobboldali politikai ideológiák képviselői gyakran tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták,antiszemiták, muszlimellenesek, bevándorlásellenesek. Kitüntetett, természettől fogva felsőbbrendű közösségnek valamely rasszt (Európában és Észak-Amerikában a fehéreket, Afrikában a feketéket, Japánban a japánokat) vagy valamely nemzetet tekintenek. Sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. A közösség politikai szervezőelve többnyire nem a demokrácia, hanem felsőbbrendűségen vagy kiválasztottságon alapuló vezérkultusz, tekintélyelvűség és az ezekből felépülő hierarchikus rendszer. A felsőbbrendűséget vagy a „természet rendjére” (lásd: szociáldarwinizmus), vagy valamilyen misztikus hatalomra való hivatkozás, fajelmélet igazolja.

A szélsőjobboldal támadja a liberalizmust és a kommunizmust, de még a mérsékelten nacionalista polgári demokratikus konzervativizmust képviselő pártokat is. Idegen érdekek kiszolgálóinak, hazafiatlannak, becstelennek, illetve gyávának nevezi őket.

A szélsőjobboldali gazdasági nézetek általában a „nemzeti kapitalizmus” megvalósítását tűzik ki célként. Ez a profitszerzésre irányuló kereskedelem és a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők korlátozását, csak a nemzet tagjai részére biztosított teljes kereskedelmi szabadságot, esetenként az erős állami beavatkozást (etatizmust), a korporatizmust (a termelők hivatásrendbe szervezését), és a teljes önellátást, az autarchiát takarja.

A szélsőjobboldal nem konzervatív, hanem progresszív: saját elképzeléseinek bevezetésétől, megvalósításától várja egy eljövendő jobb, harmonikus társadalom létrejöttét.

Az európai szélsőjobboldal fő jellemzői:

• nacionalizmus
• rasszizmus
• idegengyűlölet (xenofóbia)
• irredentizmus
• sovinizmus
• egy erős állam létrehozására szólítanak fel
• anti-demokratikus nézetek

Radikális jobboldal

Az amerikai és általánosabb angolszász környezetben a leggyakoribb kifejezés a "radikális jobboldal", amelynek tágabb jelentése van, mint az európai radikális jobboldalnak.

Vitatott, hogy a radikális jobboldal a szélsőjobb mérsékeltebb verziója-e.

A radikális jobboldal minimális fő jellemzői:

• autoritarizmus (a társadalom szigorú szabályozása és súlyos büntetések a törvények megsértéséért)
• nativizmus (egy homogén nemzetállam vágya idegenek nélkül)
• populizmus (ahol az „elit” -et úgy határozzák meg, mint egy homogén korrupt csoport).

A szélsőjobb Európában

Európában szinte mindegyik országban van szélsőjobboldali politikai szerveződés, a legtöbb helyen azonban még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érik el.

Európában a szélsőjobboldali pártokat a bevándorlásellenes politikával, a globalizációellenességgel és az európai integráció ellenzésével hozzák kapcsolatba. A szélsőjobb képviselői gyakran tesznek nacionalista és idegengyűlölő felhívásokat, az etnikailag tiszta nemzetet szem előtt tartva. Kopeček politológus alapján „a közép-európai szélsőjobboldalt erős antikommunizmus is jellemzi, sokkal markánsabban, mint Nyugat-Európában.

2024-től az Európai Parlamentben az „Szuverén Nemzetek Európája" (ESN) néven alkotnak külön frakciót, de a Patrióták Európáért nevű képviselőcsoportban is túlsúlyban van a szélsőjobboldal.

Németország

1945-ben a szövetséges hatalmak átvették az irányítást Németország felett, és betiltották a horogkeresztet, a náci pártot és a Mein Kampf kiadását. Németországban kifejezetten betiltották a náci és neonáci szervezeteket.

1960-ban a nyugatnémet parlament egyhangúlag megszavazta, hogy "tilos a gyűlöletkeltés, az erőszak provokálása, vagy a "népesség egy részének" sértegetése vagy nevetségessé tétele, illetve rágalmazása."

A 21. században a német szélsőjobb különböző kis pártokból és két nagyobb csoportból áll, amelyekből az Alternatíva Németországért (AfD) és a Pegida csoport emelhető ki.

Franciaország

A 2010-es években Európa legnagyobb szélsőjobboldali pártja a francia bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés. Jean-Marie Le Pen vezetése alatt a párt széles körű felháborodást váltott ki a gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt, beleértve a holokauszt tagadását és az iszlamofóbiát. 2012-ben Jean-Marie Le Pen lányát, Marine Le Pent választották meg a párt élére.

Olaszország

A fasiszta Benito Mussolini bukása óta a szélsőjobb folyamatosan jelen volt az olasz politikában. Közülük pl. kiemelhető az Olasz Szociális Mozgalom (1946–1995) nevű neofasiszta párt. 1994-től Silvio Berlusconi és a Forza Italia párt uralta az olasz politikát. Egyes kutatók alapján ők új tekintélyt szereztek a neofasizmusnak.

Caio Giulio Cesare Mussolini, Mussolini dédunokája a szélsőjobboldali Olaszország Fivérei párt tagjaként indult a 2019-es európai parlamenti választáson. 2011-ben a becslések szerint a neofasiszta CasaPound pártnak ötezer tagja volt.

Az európai migránsválság egyre inkább megosztó kérdéssé vált Olaszországban. Matteo Salvini belügyminiszter szélsőjobboldali ideológiával jelentkezett. Az Északi Liga pártja bevándorlóellenes, nacionalista mozgalommá vált, ahogy a későbbi, szélsőjobbnak jellemzett Ligája is.

Kelet-Európa

Kelet-Közép-Európában a kommunista rendszerek bukása (1989-1990) után erősödött meg a nacionalizmus és így a szélsőjobboldali pártok is.

Szlovákiában például a Szlovák Nemzeti Párt a kormánykoalíció részét képezi (2023-tól).

Romániában a Moldova annektálását önmaga elé nyíltan kitűző Nagy-Románia Párt 2004-ben 11,5%-os választási eredményt ért el, utána viszont kiestek a román Parlamentből.

Nemzetközi politikai megfigyelők alapján a magyar Fidesz politikai pozíciója és ideológiája is erősen megváltozott és a 2010-es évek végétől jobb- és szélsőjobboldal közötti pártként pozicionálódik.

Magyarországon

Az első világháború után Magyarország elvesztette területének 71 százalékát és lakosságának 64 százalékát. A mai mintegy 14 millió európai magyar harmada az ország határain kívül él, sokan a szomszédos országokban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, továbbá Ukrajnában, Szlovéniában, Horvátországban és Ausztriában. Az 1920-as trianoni béke utáni országmegosztás ma is „nemzeti szégyen” sok magyar számára. Főleg a rendszerváltás óta különböző csoportok és pártok, valamint a nagy pártok politikusai revizionista és nacionalista retorikával léptek fel a szomszédos országok ellen.

név	típus	alapítás	megszűnés	megjegyzés
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM)	szervezet	2001	működik	Jobboldali szélsőséges, nacionalista.
Jobbik	politikai párt	2003	2018 után szakított radikális nézeteivel	Eredetileg jobboldali szélsőséges párt. Jobboldali populistaként és jobboldali radikálisként is emlegetik.
Magyar Gárda	szervezet	2007	2009	Rövid életű szervezet, a Jobbik félkatonai alakulata volt.
Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)	politikai párt	1993	2021	Jobboldali szélsőséges párt.
Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA)	hungarista szervezet	1989	2016	A hungaristák félkatonai kiképzése.
Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom	mozgalom	1935 / 1939	1945	Hungarista mozgalom és együttműködési kormány.
Mi Hazánk Mozgalom	politikai párt	2018	működik	Többnyire azon politikusok alapították, akik nem értettek egyet a Jobbik arculatváltásával

További információk

• Extreme Right Electorates and Party Success Research Group (EREPS) (angolul)