Szélsőjobboldal
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
| Nincs felsőbbrendűségi tudat |
Van felsőbbrendűségi tudat | |
| Mérsékelt politikai eszközök |
Jobboldali középpártok |
Ultra- nacionalisták, fajvédők |
| Radikális politikai eszközök[1] |
Nemzeti radikálisok |
Neonácik |
A szélsőjobboldal kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. A modern szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus. Manapság a „fasizmus” szót használják gyűjtőfogalomként az általában vett nacionalista szélsőjobboldalra, amelynek egyedi megnyilvánulásai voltak az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus.
Az ideológia összetevői[szerkesztés]
A szélsőjobboldali politikai ideológiák némely képviselői tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták vagy antiszemiták, bevándorló-ellenesek. Kitüntetett, természettől fogva felsőbbrendű közösségnek valamely rasszt (Európában és Észak-Amerikában a fehéreket, Afrikában a feketéket, Japánban a japánokat) vagy valamely nemzetet tekintenek. Sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. A közösség politikai szervezőelve többnyire nem a demokrácia, hanem felsőbbrendűségen vagy kiválasztottságon alapuló vezérkultusz, tekintélyelvűség és az ezekből felépülő hierarchikus rendszer. A felsőbbrendűséget vagy a „természet rendjére” (lásd: szociáldarwinizmus), vagy valamilyen misztikus hatalomra való hivatkozás, fajelmélet igazolja.
Az 1920-as és '30-as években jellemző volt még a technikai fejlődés csodálata, az új találmányok (pl. film, rádió, autó, repülőgép) dicsőítése. Esztétikáját a monumentalitás, az arctalan tömegek és a vezér kettősének megjelenítése jellemezte.
A szélsőjobboldal támadja a liberalizmust és a kommunizmust, de még a mérsékelten nacionalista polgári demokratikus konzervativizmust képviselő pártokat is. Idegen érdekek kiszolgálóinak, hazafiatlannak, becstelennek illetve gyávának nevezi őket.
A szélsőjobboldali gazdasági nézetek általában a „nemzeti kapitalizmus” megvalósítását tűzik ki célként. Ez a profitszerzésre irányuló kereskedelem és a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők korlátozását, csak a nemzet tagjai részére biztosított teljes kereskedelmi szabadságot, esetenként az erős állami beavatkozást (etatizmust), a korporatizmust (a termelők hivatásrendbe szervezését), és a teljes önellátást, az autarchiát takarja.
A szélsőjobboldal nem konzervatív, hanem progresszív: saját elképzeléseinek bevezetésétől, megvalósításától várja egy eljövendő jobb, harmonikus társadalom létrejöttét.
Szélsőjobboldali pártok, szervezetek Európában[szerkesztés]
Európában szinte mindegyik országban van szélsőjobboldali politikai szerveződés, a legtöbb helyen azonban még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érik el. Korábban Franciaországban a Nemzeti Front és Hollandiában a Pim Fortuyn Listája erősebb, Németországban pedig az Alternatíva Németországért a 2019-es európai parlamenti választáson 11%-ot ért el (ami az előző ilyen választáshoz képest 4 hellyel többet jelentett a pártnak).
Kelet-Közép-Európában a kommunista rendszerek bukása után erősödött meg a nacionalizmus és így a szélsőjobboldali pártok is. Szlovákiában például a Szlovák Nemzeti Párt a kormánykoalíció részét képezi. Romániában a Moldova annektálását önmaga elé nyíltan kitűző Nagy-Románia Párt 2004-ben 11,5%-os választási eredményt ért el, utána viszont kiestek a román Parlamentből.
A 2010-es években Európa legnagyobb szélsőjobboldali pártja a francia bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés.[2][3] Jean-Marie Le Pen vezetése alatt a párt széles körű felháborodást váltott ki a gyűlöletkeltő megnyilvánulása miatt, beleértve a holokauszt tagadását és az iszlamofóbiát. [4][5] 2012-ben Jean-Marie Le Pen lányát, Marine Le Pent választották meg a párt élére.
Az Európai Parlamentben az „Identitás, Hagyomány, Szuverenitás” (ITS) néven alkotnak külön frakciót az oda bejutott szélsőjobboldali politikusok.
Magyarországon[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Például fenyegetés, személyes megfélemlítés, félkatonai szervezetek létrehozása és erőszakos cselekmények elkövetése.
- ↑ The French National Front: On its way to power?. Policy-network.net, 2015. január 22. [2018. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
- ↑ John Lichfield. „Rise of the French far right: Front National party could make sweeping gains at this month's local elections”, Independent, 2015. március 1. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
- ↑ Jean-Marie Le Pen fined again for dismissing Holocaust as 'detail'. theguardian, 2016. április 6.
- ↑ „Jean-Marie Le Pen condamné pour incitation à la haine raciale”, Le Monde.fr , lemonde.fr, 2005. február 24.
