Hásság
Hásság (Hașag, Haschagen) | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
Megye | Szeben |
Község | Ladamos |
Rang | falu |
Irányítószám | 557123 |
SIRUTA-kód | 144839 |
Népesség | |
Népesség | 509 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 4 (2011)[1] |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 390 m |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 45° 58′ 40″, k. h. 24° 04′ 46″45.977778°N 24.079444°EKoordináták: é. sz. 45° 58′ 40″, k. h. 24° 04′ 46″45.977778°N 24.079444°E | |
Hásság weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Hásság témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Hásság (románul: Hașag, németül: Haschagen) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében. Közigazgatásilag Ladamos községhez tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]A Királyföldön, Medgyestől 32 kilométerre délkeletre fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés]Kiss Lajos értelmezése szerint a hárs szó -gy képzős alakjából származik (vö. Hásságy). Először 1263-ban terra udvarnicorum Hassach, majd 1414-ben Hashadia, Haschadia és Haschagia, 1486-ban pedig Hassagh alakban jegyezték le.
Története
[szerkesztés]A vasútállomás mellett késő paleolitikumi leleteket tártak fel, a falu területén ezen kívül neolitikumi és bronzkori fegyverek is kerültek elő.[2] Szász lakossággal települt, valószínűleg a 13. században. A Nagyszeben és Medgyes közti hadiúton feküdt. 1516-ban mint nagyselykszéki szabadfalut tizenegy román és kilenc szász családfővel írták össze. 1628-ban már Medgyesszékhez tartozott. Miután a törökök 1658-ban már egyszer elpusztították, a tatárok 1661-ben tizennégy szász, hét román gazdát, nőket és gyermekeket hurcoltak fogságba a védtelen faluból. 1707 szeptemberében a kurucok vertek tábort a falu mellett, amelyet sáncokkal erősítettek meg. 1719-ben 59 lakosa halt meg pestisben. Evangélikus lelkésze, Daniel Andreä 1749-ben katolizált, majd nyomban Medgyesre költözött, ahol városatyává választatta magát. Román lakói egy része 1765-ben a Határőrvidékhez csatolt Vesztény faluba költözött.[3] Azon részük, amely görögkatolikus hitre tért, 1825-ben épített magának kőtemplomot és 1833-ban volt képes önálló egyházközséget alakítani.[4] 1849 februárjában, a Nagyszeben ostroma után a magyar csapatok tizenkét szász és egy román lakosát végezték ki.[5] John Paget szerint, aki a közelben tartózkodott, a helyiek valószínűleg lefegyverezték és fogságba vetették a honvédsereg elővédét, az ő kiszabadításukra érkezhetett ide egy alakulat, amely bosszúból a falut is felgyújtotta.[6] 1876-ban Nagyküküllő vármegyéhez csatolták. Az 1945-ös kisajátítások idején sok szász lakója Kiskapus, Nagyszeben és Vízakna üzemeiben vállalt munkát. A szászok emigrációja az 1950-es évek végén kezdődött, és mára gyakorlatilag elhagyták a települést.
1850-ben 476 lakosa volt román, 405 német és 75 cigány nemzetiségű; 405 evangélikus, 327 ortodox és 224 görögkatolikus vallású.
2002-ben 568 lakosa volt román, 10 német és 5 magyar nemzetiségű; 550 ortodox, 15 baptista és 7 evangélikus vallású.
Látnivalók
[szerkesztés]- A falu fölötti dombon áll evangélikus temploma, a Peterskirche. Részleteiben még kivehető az első, kora gótikus építési fázis. Többször átalakították, legutóbb, 1874–1875-ben meghosszabbították a hajót és új tornyot építettek.[7] Egyik harangját 1429-ben öntötték.[8] Egykor várfal vette körül, amelynek ma már csak töredékei állnak.
- A falutól délre iszapvulkánok.
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1806-ban Nifon Bălășescu filológus.
- Itt született 1891-ben Aron Cotruș költő.
- Itt született 1901-ben Michael Nikolaus, a leghosszabb életű erdélyi szász. 2007-ben hunyt el.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ [1]
- ↑ Sabin Adrian Luca, Zeno Karl Pinter, Adrian Georgescu: Repertoriul arheologic al judetului Sibiu (Szeben megye régészeti repertóriuma), Editura Economică, Sibiu 2003, ISBN 973-590-856-5 [2][halott link]
- ↑ Ștefan Moldovan medgyesi görögkatolikus esperes canonica visitatiójának jegyzőkönyve 1852-ből; in Simion Retegan, szerk.: Mișcarea națională a românilor din Transilvania între 1849–1918, 2. köt. (Cluj-Napoca, 2004), 63. o.
- ↑ Uo. és Universalis schematismus ecclesiasticus (...) pro anno 1842/3 redactus Archiválva 2018. június 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Verzeichniss der, während der jüngsten Revolution im Kronlande Siebenbürgen auf verschiedene Weise gefallenes Menschenopfer. Wien, 1851, 8–9. o.
- ↑ John Paget: 'Istoria Revoluției din 1848-1849 în Ardeal' [a bukaresti Akadémiai Könyvtár angol nyelvű kéziratából kiadva], in Daniela Bușă, szerk.: Călători străini despre țările române în secolul al XIX-lea (București, 2009), 423. o.
- ↑ Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
- ↑ Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár, 2002 [3] Archiválva 2013. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Leírás az iszapvulkánokról (románul)