Királyföld
Királyföld (latinul Fundus Regius, németül Königsboden, románul Pământul Crăiesc) a Nagy-Küküllő és az Olt közötti történelmi tájegység neve. Néha Szászföld vagy Szászok földje néven is említik. Régebben hívták Tulajdonnak és Fiskális földnek is.[1]
Fekvése
[szerkesztés]A szász székek területe eredetileg 190 km hosszú, keskeny földsáv volt Dél-Erdélyben, mely Szászvárostól a Homoród-mentéig nyúlt el. E területsáv a későbbiekben észak-déli irányban gyarapodott. A Királyfölddel szomszédos területek: északon Küküllő vármegye, Fehér vármegye és Udvarhelyszék, keleten Udvarhelyszék, Miklósvárszék, Sepsiszék és Felső-Fehér vármegye, délen a Havasalföldtől elválasztó hegységek, nyugaton Hunyad, Fehér és Küküllő vármegye.[2]
Története
[szerkesztés]Az erdélyi szászok 12. századi betelepülését követően az 1224-es Andreanum rendezte jogi helyzetüket és szabta meg autonómiájukat, amelyet 1486-ban Mátyás király megerősített. Felettes szervük a szebeni ispán lett. Vásártartási jogot és adókedvezményt, sőt Nagyszeben árumegállító jogot is kapott Nagy Lajostól. 1437-ben az erdélyi három nemzet (magyarok, székelyek, szászok) uniója is kodifikálást nyert, ezt az uniót többször megerősítették (Unio Trium Nationum). A 15. századtól a szász universitas újabb önrendelkezési eredményeket ért el, így a saját bíráskodás (királybíró), ill. a szász önkormányzat vezetőjének kijelölése (comes Saxonum), aki egyben a főszék fővárosa, Nagyszeben polgármestere is volt. A jogilag különálló székek (melyek egymással universitast alkottak) az 1876-os vármegyerendezésig maradtak fenn, ezután Brassó vármegye, Szeben vármegye, Nagy-Küküllő vármegye ill. Beszterce-Naszód vármegye részét képezték. Az asszimiláció már a 20. század elején beindult, például Brassó lakossága a román impérium alatt vált német többségűből magyar többségűvé (ma román többségű). Ma, az 1970-es évek erőltetett kivándorlása folytán, a terület német lakossága minimális.
A székek
[szerkesztés]
| Szék neve | Székváros | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Kőhalomszék | Kőhalom (németül: Reps, erdélyi szászul: Kozd, románul: Rupea) | |
| Nagysinkszék | Nagysink (n: Großschenk, erdélyi szászul: Schoink, r: Cincu) | |
| Segesvárszék | Segesvár (latinul: Saxoburgum, n: Schäßburg, r: Sighișoara) | |
| Szászsebesszék | Szászsebes (n: Mühlbach, r: Șebeș) | |
| Szászvárosszék | Szászváros (n: Broos, erdélyi szászul: Waras, r: Oraștie) | |
| Szebenszék | Nagyszeben (lat: Cybinium, n: Hermannstadt, r: Sibiu) | főszék |
| Szerdahelyszék | Szerdahely (n: Reußmarkt, erdélyi szászul: Ruzmargt, r: Miercurea Sibilului) | |
| Újegyházszék | Újegyház (n: Leschkirch, erdélyi szászul: Leuskyrch, r: Nocrich) |
Későbbi alapítású:
| Szék neve | Székváros | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Medgyesszék | Medgyes (n: Mediasch, r: Mediaș) | |
| Selykszék | Nagyselyk (n: Marktschelken, r: Șeica Mare) |
Számos település pedig bár megindult az önállósodás útján, végül nem lett teljes jogú székváros, pl. Nagyekemező (n: Großprobstdorf, r: Târnava) stb.
Kultúra
[szerkesztés]Jellegzetes építészeti emlékük az erődtemplom. Egyedi tájnyelvük a luxemburgihoz áll közel. Nagyszeben város 2007-ben (két társrendező településsel) Európa kulturális fővárosa.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Benkő József: Transsilvania specialis : Erdély földje és népe II. Ford. és szerk. Szabó György. Bukarest; Kolozsvár: Kriterion. 1999. 300. o. ISBN 973-26-0524-3
- ↑ Benkő József. i.m., 321-322. o.
További információk
[szerkesztés]- Antos Árpád: Barangolások Erdélyben – Szászföld – Hetedhéthatár
- Erdély története: A szászok betelepülése
- Erdély története: A szászok elhelyezkedése a kiegyezéses rendszerben
- Draskóczy István: Az erdélyi Szászföld demográfiai helyzete a 16. század elején – Erdélyi Múzeum – 61. kötet, 1999. 1-2.füzet
.svg){kind=small}