Ugrás a tartalomhoz

Az Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országok listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
  Országok, melyek már legalább egyszer részt vettek
  Országok, melyek még egyszer sem vettek részt
  Országok, amelyek jelezték részvételi szándékukat, de mégsem indultak el
  EBU-tagországok, melyek korábban más ország részeként vettek részt a versenyen, de független országként még nem

Az alábbi lista az Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országokat sorolja fel.

Résztvevők

[szerkesztés]

A következő táblázat azokat az országokat sorolja fel, amelyek nemzeti műsorszolgáltatója 2024-ig legalább egyszer részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon. A törölt 2020-as verseny tervezett nevezései, valamint azok a pályaművek, amelyek nem jutottak tovább a kvalifikációs fordulóból 1993-ban és 1996-ban, nem számítanak bele.

A színezés azokat az országokat jelöli, amelyek műsorszolgáltatója visszalépett a versenytől, vagy olyan korábbi résztvevőket jelöl, amelyek már nem tudnak részt venni a jövőbeni versenyeken. Jugoszlávia valamint Szerbia és Montenegró egyaránt feloszlottak, 1991-ben, illetve 2006-ban. Szerbia és Montenegró Jugoszláv Szövetségi Köztársaság néven vett részt az 1992-es versenyen, amely csak ebből a két köztársaságból állt. Montenegró és Szerbia 2007 óta külön országként versenyeznek.[1] A Fehérorosz Állami Televízió- és Rádiótársaság belarusz műsorszolgáltatót 2021 júliusában kizárták az EBU-ból, így határozatlan ideig nem tudnak részt venni a verseny jövőbeni kiadásain, vagy bármelyik másik EBU által szervezett eseményen.[2] Az oroszok Ukrajna ellen indított invázióját követően Oroszországot a 2022-es versenyből kizárták, majd a Pervij Kanal és a Rosszija 1 bejelentették, hogy 2022 februárjában visszavonják az EBU-tagságukat, májusban pedig felfüggesztették őket a szervezetből, megakadályozva ezzel Oroszországot abban, hogy határozatlan időre részt vegyen a verseny jövőbeni kiadásain vagy bármelyik EBU-eseményen.[3]

Jelmagyarázat
Inaktív országok, melyek valaha részt vettek a versenyen, viszont jelenleg nem indulnak, illetve a jövőben sem terveznek versenyzőt küldeni
Részvételre nem jogosult országok, amelyek műsorszolgáltatói már nem részei az EBU-nak, ezért nem tudnak versenyzőt nevezni
Korábbi országok, amelyek valaha részt vettek, azonban már nem léteznek
Ország Műsorsugárzó[4] Első részvétel Legutóbbi részvétel Indulók száma Döntős részvételek Továbbjutás Továbbjutási arány Legutóbbi döntős
részvétel
Győzelmek Legutóbbi győzelem
 Albánia RTSH 2004 2024 20 11 10/19 53% 2023 0
 Andorra RTVA 2004 2009 6 0 0/6 0% 0
 Ausztrália SBS 2015 2024 9 7 6/8 75% 2023 0
 Ausztria ORF 1957 2024 56 49 7/14 50% 2024 2 2014
 Azerbajdzsán İTV 2008 2024 16 13 12/15 80% 2022 1 2011
 Belgium[a] RTBF[b] / VRT[c] 1956 2024 65 54 8/19 42% 2023 1 1986
 Bosznia-Hercegovina BHRT[d] 1993 2016 19 18 7/8 88% 2012 0
 Bulgária BNT 2005 2022 14 5 5/14 36% 2021 0
 Ciprus CyBC 1981 2024 40 33 11/18 61% 2024 0
 Csehország[e] ČT 2007 2024 12 5 5/12 42% 2023 0
 Dánia DR 1957 2024 52 44 10/18 56% 2019 3 2013
 Egyesült Királyság BBC 1957 2024 66 66 Alapból döntős[f] 2024 5 1997
 Észak-Macedónia[g] MRT 1998 2022 21 9 6/18 33% 2019 0
 Észtország ERR[h] 1994 2024 29 19 10/20 50% 2024 1 2001
 Fehéroroszország BTRC 2004 2019 16 6 6/16 38% 2019 0
 Finnország Yle 1961 2024 57 49 11/19 58% 2024 1 2006
 Franciaország France Télévisions[i] 1956 2024 66 66 Alapból döntős[f] 2024 5 1977
 Görögország ERT[j] 1974 2024 44 41 14/17 82% 2024 1 2005
 Grúzia GPB 2007 2024 16 8 8/16 50% 2024 0
 Hollandia AVROTROS[k] 1956 2024 64 53[l] 9/19 47% 2022[l] 5 2019
 Horvátország HRT 1993 2024 29 20 8/17 47% 2024 0
 Izland RÚV 1986 2024 36 27 10/19 53% 2022 0
 Izrael IPBC[m] 1973 2024 46 39 11/18 61% 2024 4 2018
 Írország RTÉ 1965 2024 57 46 7/18 39% 2024 7 1996
 Jugoszlávia[n] JRT 1961 1992 27 27 1992 1 1989
 Lengyelország TVP 1994 2024 26 16 7/17 41% 2023 0
 Lettország LTV 2000 2024 24 11 6/19 32% 2024 1 2002
 Litvánia LRT 1994 2024 24 17 12/19 63% 2024 0
 Luxemburg RTL[o] 1956 2024 38 38 1/1 100% 2024 5 1983
 Magyarország MTVA[p] 1994 2019 17 14 10/13 77% 2018 0
 Málta PBS[q] 1971 2024 36 26 8/18 44% 2021 0
 Marokkó SNRT[r] 1980 1 1 1980 0
 Moldova TRM 2005 2024 19 13 12/18 67% 2023 0
 Monaco TMC 1959 2006 24 21 0/3 0% 1979 1 1971
 Montenegró RTCG 2007 2022 12 2 2/12 17% 2015 0
 Németország ARD (NDR)[s] 1956 2024 67 67 Alapból döntős[f] 2024 2 2010
 Norvégia NRK 1960 2024 62 59 14/17 82% 2024 3 2009
 Olaszország Rai 1956 2024 49 49 Alapból döntős[f] 2024 3 2021
 Oroszország RTR / C1R[t] 1994 2021 23 22 11/12 92% 2021 1 2008
 Örményország AMPTV 2006 2024 16 13 12/15 80% 2024 0
 Portugália RTP[u] 1964 2024 55 46 8/17 47% 2024 1 2017
 Románia TVR 1994 2023 23 19 11/15 73% 2022 0
 San Marino SMRTV 2008 2024 14 3 3/14 21% 2021 0
 Spanyolország RTVE[v] 1961 2024 63 63 Alapból döntős[f] 2024 2 1969
svájci Svájc SRG SSR 1956 2024 64 53 8/19 42% 2024 3 2024
 Svédország SVT[w] 1958 2024 63 62 13/14 93% 2024 7 2023
 Szerbia RTS 2007 2024 16 13 12/15 80% 2024 1 2007
 Szerbia és Montenegró UJRT 2004 2005 2 2 1/1 100% 2005 0
 Szlovákia STVR[x] 1994 2012 7 3 0/4 0% 1998 0
 Szlovénia RTVSLO 1993 2024 29 17 8/20 40% 2024 0
 Törökország TRT 1975 2012 34 33 6/7 86% 2012 1 2003
 Ukrajna Szuszpilne[y] 2003 2024 19 19 14/14 100% 2024 3 2022

Más EBU-tagok

[szerkesztés]

A következő országok műsorszolgáltatói jogosultak lennének vagy jogosultak voltak részt venni a versenyen, de soha nem indultak el:

Sikertelenül pályázó országok

[szerkesztés]

Több ország igyekszik Európán kívülről is jelentkezni a versenybe, de a legtöbbjük egyelőre nem járt sikerrel. Tunézia megpróbált részt venni az 1977-es Eurovíziós Dalfesztiválon, azonban az előadó kijelölése előtt az ország nyilvánosságra nem hozott okok miatt visszalépett a szerepléstől. A tunéziai versenydal fellépési sorrendben a negyedik lett volna ebben az évben.[6][7] Úgy vélik, hogy a valós indok az lehetett, hogy a tunéziai műsorszolgáltató, az ERTT nem szeretett volna egy versenyen szerepelni Izraellel.[7] 2007-ben a televíziótársaság tisztázta, hogy kormányzati kéréseknek eleget téve nem fognak belátható időn belül elindulni a versenyen.[6]

A libanoni műsorsugárzó a Télé Liban, amely 1950-ben lett tagja az EBU-nak, viszont először csak a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon szerettek volna részt venni. Mivel a televíziótársaság kijelentette, hogy az izraeli dal alatt reklámot fognak közvetíteni, így a kiaszbott pénzbüntetés és három év eltiltás miatt nem vehettek részt a versenyen. A libanoni indulót ekkor már kiválasztották: az országot Aline Lahoud képviselte volna Kijevben a Quand tout s'enfuit című dallal.[8][9]

A katari műsorsugárzó a Qatar Radio, amely 2009-ben még csak társult tagja volt az Európai Műsorsugárzók Uniójának, 2009-ben és 2011-ben is teljes körű tagságot szeretett volna szerezni, hogy elindulhasson a dalfesztiválon, azonban nem vették fel őket az EBU-ba, ami a részvétel egyik alapvető feltétele.[10] Katarnak rendelkeznie kellene egy olyan műsorszolgáltatóval, amely legalább társult tagsággal rendelkezik az EBU-ban ahhoz, hogy esélyük legyen a részvételre. Mivel a Qatar Radio csak egy rádióállomás, az ország az Európai Sugárzási Területen kívül esik, és nem kaphatnak felvételt az Európa Tanácsba sem, így valószínűtlen a részvételük a jövőben. A műsorszolgáltató nagy valószínűséggel a Qatar Television lenne, amely szintén a QGBTC tulajdonában és üzemeltetésében állna. Ha a katari rádiót elfogadják, akkor a televíziós közvetítés mellett sugározhatják a versenyt.[11]

Kazahsztán eddig még soha nem vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, habár az ország jelenleg is tárgyalásokat folytat az EBU-hoz való csatlakozásáról. Az állami televíziós társaság 2008 óta reménykedik a tagság megszerzésében.[12] Habár indulni még nem tudtak, de ennek ellenére 2010 óta az országban élőben közvetítik az Eurovíziós Dalfesztivált.[13] 2015. december 18-án jelentették be, hogy a Khabar Agencyt, az egyik legjelentősebb kazahsztáni sajtóorgánumot felvették az EBU társult tagjai közé,[14] de a jelenlegi szabályok szerint továbbra sem vehettek volna részt a versenyen.[15] Az ország végül 2018-ban debütált a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol azóta is részt vettek minden évben versenyzőként.[16] 2018. július 30-án az EBU kijelentette, hogy a Kazahsztán meghívására vonatkozó döntést kizárólag a Junior Eurovíziós Dalfesztivál Irányítócsoportja hozta meg, és nincs a terveik között Ausztrálián kívül más társult tagokat meghívni az Eurovíziós Dalfesztiválra.[17] 2018. november 22-én Jon Ola Sand egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy "meg kell vitatnunk, hogy meg tudjuk-e hívni Kazahsztánt az Eurovíziós Dalfesztiválra, de ez egy szélesebb körű megbeszélés részét képzi az EBU-n belül."[18] Röviddel ezután azonban tisztázta, hogy nem lesz énekesük a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon.[19] Kazahsztán debütálása az Eurovíziós Dalfesztiválon azóta sem történt meg.

Koszovó önálló államként még soha nem vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de a versenynek hosszú története van azon az országban. 1961 óta látható a műsor közvetítése, és a koszovói ENSZ-igazgatás kezdete után az RTK közszolgálati műsorszolgáltató az EBU-tól engedélyt kapott a két elődöntő és a döntő sugárzására. Annak ellenére, hogy Koszovó nem vett részt a versenyen, engedélyezték a részvételüket a 2011-es Fiatal Táncosok Eurovíziós versenyén.[20][21] Mivel Koszovó nem tagja az ENSZ-nek, az RTK pedig nem tagja a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek, így az RTK nem pályázhat az EBU teljes jogú tagságára sem.[22] Koszovó Szerbiától való függetlenségének 2008-as kikiáltása után a műsorszolgáltató az EBU-ba való felvételét kérvényezte, és szerették volna a 2009-es verseny résztvevői között látni az országot.[23][24] A Koha Ditore koszovói újság szerint az Akordet e Kosovës elnevezésű nemzeti döntőn választanák ki a dalt, amely képviselhetné az országot a dalfesztiválon.[25][26][27] 2022. május 16-án az RTK főigazgatója, Shkumbin Ahmetxhekaj kijelentette, hogy a műsorszolgáltató az év végén kívánja újra kérvényezni a teljes jogú felvételét az EBU-ba, valamint megerősítette, hogy amennyiben az RTK megkapja az EBU-tagságot, Koszovó részt vehet majd a soron következő Eurovíziós Dalfesztiválon.[28] 1982-ban a Jugoszláviát képviselő Aska együttes egyik tagja koszovói születésű volt, valamint az ország területén született Nevena Božović is, aki a Moje 3 lányegyüttes tagjaként Szerbiát képviselte 2013-ban és szólóban 2019-ben. Koszovói születésű volt még Rona Nishliu és Lindita Halimi is, akik Albánia színeiben versenyeztek a 2012-es és a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon, majd 2023-ban Albina Kelmendi és családja indult a dalfesztiválon az ország színeiben, akik szintén Koszóvóból származnak.[29]

Liechtenstein az EBU-tagsággal rendelkező nemzeti műsorszolgáltató hiánya miatt nem tudott részt venni eddig az Eurovíziós Dalfesztiválokon.[30] Az 1970-es években Liechtenstein Kormánya kísérletet tett a nemzet részvételére, 1975 novemberében még egy kétdalos nemzeti döntőt is tartottak, ahol kiválasztották Mike Tuttlies és Horst Hornung My Little Cowboy című dalát, melyet Biggi Bachmann adott elő.[31] A dal az ország debütáló pályaműve lett volna az 1976-os Eurovíziós Dalfesztiválon, azonban a liechtensteini kormány félreértette a részvételi szabályokat, a nevezésüket elutasították, mivel nem rendelkeztek saját nemzeti műsorszolgáltatóval, amellyel részt tudnak volna venni.[32] 2008. augusztus 15-én a hercegség kormánya által létrehozott 1FL TV lett az első liechtensteini székhelyű műsorszolgáltató. Ennek a megléte lehetővé tenné, hogy az ország először indulhasson az Eurovíziós Dalfesztiválon, ha úgy döntene, hogy csatlakozik az EBU-hoz, ami a versenyen való részvétel előfeltétele.[33][34] Nem sokkal a televíziótársaság megalapítása után azonban a műsorszolgáltató bejelentette, hogy jelenleg nem akarnak csatlakozni az EBU-hoz, mivel nem rendelkeznek a dalfesztiválon való részvételhez szükséges költségvetéssel.[35] Azonban 2009 júliusában az 1FL TV hivatalosan is bejelentette, hogy július végéig jelentkeznek az EBU-ba azzal a szándékkal, hogy részt vehessenek a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon.[36] Ez év novemberében a televíziótársaság mégis úgy döntött, hogy elhalasztják a debütálásukat anyagi okok miatt, így elkezdtek más lehetőségek után kutatni az EBU-tagság jövőbeni finanszírozására.[37][38] Az 1FL TV legközelebb 2010. július 29-én nyújtotta be EBU-tagság iránti kérelmét. Ha elfogadták volna, a műsorszolgáltató teljes jogú tagságot szerzett volna, és nevezhetett volna a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválra.[39] Liechtenstein azonban nem szerepelt végül a hivatalos résztvevői listán. 2012 végén Peter Kölbel, az 1FL TV igazgatója kijelentette, hogy az ország legkorábban 2013-ban vehetne részt a versenyen. A műsorszolgáltató 2010 óta próbált állami támogatást szerezni a részvételhez, de sikertelenül tette ezt a későbbiekben is.[40][41] Az ország azóta sem tudta megszerezni az EBU-tagágot, így a versenyen sem tudtak elindulni.[42][43][44][45][46] A műsorszolgáltató később leállította az EBU-tagsággal kapcsolatos terveit, amikor Peter Kölbel váratlanul meghalt. A liechtensteini kormány támogatására is szükség lenne ahhoz, hogy az EBU-taggá válást és a verseny részvételi díjának költségeit fedezni tudják. 2022. augusztus 9-én Sandra Woldt, az 1FL TV új igazgatója bejelentette, hogy a műsorszolgáltató nem kíván EBU-tagságot szerezni, így kizárttá vált az Eurovíziós Dalfesztiválon való debütálás is a jövőben.[47]

Részt vevő országok évtizedenként

[szerkesztés]
Az Eurovíziós Dalfesztivál részt vevő országai, debütálásuk évtizede szerint

A táblázat azokat az országokat sorolja fel, melyek az egyes évtizedek alatt részt vettek az Eurovíziós Dalfesztiválokon.

Az első 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválra benevezett eredeti hét országból a versengő nemzetek száma az idők során folyamatosan nőtt. 1965-ben, a tizedik versenyen 18 ország vett részt, 1990-re már 22 ország indult el rendszeresen minden évben.[48] 1993-ban 25 ország szerepelt a versenyen, köztük abban az évben először Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia, akik külön neveztek Jugoszlávia felbomlása miatt.[49]

A szavazási rendszer és egyéb versenyszabályok minimális módosítása mellett a műsor formátumában alapvető változtatásokat nem vezettek be egészen az 1990-es évek elejéig, amikor a rendszerváltásokkal kapcsolatos események hatására egyre nagyobb érdeklődést váltott ki a dalfesztivál a volt keleti blokk új országaiból, különösen az OIRT hálózat (Intervízió) és az EBU 1993-as egyesülését követően.[50] Mivel a dalfesztivál egy élőben sugárzott televíziós műsor, ezért egy észszerű határt kellett szabni a hosszának.

Több leminősítési vagy kvalifikációs rendszert kipróbáltak, hogy limitálják az adott évben részt vevő országok számát. 1993-tól több ország szeretett volna indulni a dalfesztiválon, mint amennyi észszerű keretek közt elfért volna egy televíziós műsorban. A versenyre előzetesen 29 ország jelentkezett, viszont az EBU szerint ennyien nem fértek volna bele egyetlen televízióműsorba. Ezt követően először vezettek be egy előválogatási módszert a versengő pályaművek számának csökkentése érdekében. Közép- és Kelet-Európa hét országa indult el Ljubljanában a Kvalifikacija za Millstreet (Kvalifikáció Millstreet-re) elnevezésű előkvalifikációs fordulóban, egy hónappal az Eurovíziós Dalfesztivál előtt. A hét ország szavazását követően Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia versenyzői jutottak ki az írországi Millstreetben rendezett versenyre. Észtország, Magyarország, Románia és Szlovákia kénytelenek voltak még egy évet várni az első részvételükre.[51][52]

Az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon egy új leminősítéses rendszert vezettek be, mely szerint a legalacsonyabb helyezést elért országoknak ki kell hagyni a következő évi versenyt, hogy olyanoknak adják át a helyüket, amelyek az előző alkalommal nem vettek, vagy nem vehettek részt.[53] 1993-ban az utolsó hét helyen végzett ország kénytelen volt kihagyni a következő évi versenyt, helyettük érkezett a Kvalifikacija za Millstreet-en négy sikertelenül szerepelt ország, valamint lehetősége nyílt debütálni Litvániának, Lengyelországnak és Oroszországnak is.[51][54][55] Ezt a rendszert alkalmazták ismételten az 1995-ös Eurovíziós Dalfesztivált megelőzően is, de 1996-ban új szabályokat vezettek be. Ekkor a versenyt megelőző hónapokban egy audioselejtezőt tartottak előkvalifikációs fordulóként. Ezt a rendszert elsősorban azért vezették be, hogy Németországot, a dalfesztivál egyik legnagyobb pénzügyi befizetőjét benn tudják tartani a műsorban, ugyanis a korábbi rendszert használva kiszorultak volna a résztvevők közül.[56][57] A norvégok, mint a verseny házigazdái alanyi jogon részt vehettek, viszont a további 29 ország a 22 kiadó helyért küzdött meg. Az audioselejtezőt követően Németország végül így sem jutott tovább, és csatlakozott Dánia, Észak-Macedónia, Izrael, Magyarország, Oroszország és Románia énekeseihez, akik nem vehettek részt az oslói versenyen.[56][57] 1997-től ismételten az 1993 és 1995 között használthoz hasonló kiesési rendszert vezettek be, ahol az egyes országok előző öt versenyen elért átlagpontszámait használták annak meghatározására, hogy mely országok kapnak leminősítést.[58][59] Ezt 2001-ben ismét megváltoztatták az 1993 és 1995 között használt rendszerre, ahol csak az adott évi verseny eredményei számítottak a leminősítésnél.[60][61]

Jelmagyarázat
#
Először részt vevő ország Az ország ebben az évtizedben vett részt elször a versenyen.
1
Győztes Az ország megnyerte a versenyt.
2
Második helyezett Az ország a második helyen végzett a döntőben.
3
Harmadik helyezett Az ország a harmadik helyen végzett a döntőben.
X
További helyezések Az ország a negyedik és az utolsó előtti hely között végzett a döntőben.
Utolsó helyezett Az ország az utolsó helyen végzett a döntőben.
V/D
Visszalépett/diszkvalifikált Az ország eredetileg részt vett volna a versenyen, viszont vagy visszalépett azt megelőzően, vagy kizárták a résztvevők közül.
Ð
Diszkvalifikálták a verseny közben Az ország legalább egy adásban szerepelt, azonban közben kizárták a versenyből.
Nem jutott be a döntőbe Az ország nem jutott tovább az elődöntőből a döntőbe (2004 óta).
Nem jutott ki a versenyre Az ország nem jutott tovább az előselejtező fordulóból (1993 és 1996).
?
Ismeretlen Az ország végső helyezése nem ismert (1956).
R
Leminősítés Az országot az előző évi szerepléseit követően leminősítették, így egy évet ki kellett hagynia (1994–1995; 1997–2003).
C
Elmaradt A versenyt a dalbeküldési határidőt követően törölték (2020).
U
Közelgő Az ország megerősítette részvételét az elkövetkezendő versenyen.
Nem vett részt Az ország nem vett részt a versenyen.

1956–1959

[szerkesztés]
A svájci Lys Assia (a képen 1957-ben), az 1956-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 1956[aa] 1957 1958 1959
 Ausztria # X X
 Belgium # ? X X X
 Dánia # 3 X X
 Egyesült Királyság # X 2
 Franciaország # ? 2 1 3
 Hollandia # ? 1 1
 Luxemburg # ? X
 Monaco #
 Németország # ? X X X
 Olaszország # ? X 3 X
 Svájc # 1 X 2 X
 Svédország # X X

1960–1969

[szerkesztés]
Az osztrák Udo Jürgens, az 1966-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese és France Gall, az előző évi győztes
A brit Sandie Shaw, az 1967-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969
 Ausztria X X X X 1 X X
 Belgium X X X X X X X
 Dánia X X X 1 X X X
 Egyesült Királyság 2 2 X X 2 2 X 1 2 1
 Finnország # X X X X X X
 Franciaország 1 X 1 X X 3 X 3 3 1
 Hollandia X X X X X X 1
 Írország # X X 2 X X
 Jugoszlávia # X X X X X X X X
 Luxemburg 1 3 X X 1 X X X X
 Monaco 3 X 2 X 3 X X X X
 Németország X X X X X X X X
 Norvégia # X X X X X 3 X X
 Olaszország X X X 3 1 X X X X
 Portugália # X X X X X
 Spanyolország # X X X X X 1 1
 Svájc X 3 X 2 X X X X
 Svédország X X X X 2 X X X

1970–1979

[szerkesztés]
Az ír Dana, az 1970-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A svéd ABBA, az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979
 Ausztria X X X X X
 Belgium X X X X X X X 2
 Dánia X X
 Egyesült Királyság 2 X 2 3 X 2 1 2 X X
 Finnország X X X X X X X X X
 Franciaország X X X X V X 2 1 3 3
 Görögország # X X X X X
 Hollandia X X X X 3 1 X X X X
 Izrael # X X X X X 1 1
 Írország 1 X X X X X X 3 X X
 Jugoszlávia X X X X X X X
 Luxemburg X 1 1 X X X X X X
 Málta # V X
 Monaco X 1 X X X X 3 X X X
 Németország 3 3 3 X X X X X X
 Norvégia X X X X X X
 Olaszország X X X X 2 3 X X X X
 Portugália X X X X X X X X
 Spanyolország X 2 X 2 X X X X X 2
 Svájc X X X X X X X X X
 Svédország X X X 1 X X X
 Törökország # X V
 Tunézia V

1980–1989

[szerkesztés]
Az ír Johnny Logan, az 1980-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese (majd később megnyerte az 1987-es versenyt is)
A norvég Bobbysocks, az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989
 Ausztria X X X X X X X X
 Belgium X X X X X 1 X X X
 Ciprus # X X X X X X D X
 Dánia X X X X X X X X 3 3
 Egyesült Királyság 3 1 X X X X X X 2 2
 Finnország X X X X X X X X
 Franciaország X 3 X X X X X X X
 Görögország X X V X X V X X X
 Hollandia X X X X X X X X X
 Izland # X X X
 Izrael X 2 2 X X X X X
 Írország 1 X X 2 X X 1 X X
 Jugoszlávia X X X X X X X 1
 Luxemburg X X X 1 X X 3 X X X
 Marokkó # X
 Németország 2 2 1 X X 2 X 2 X X
 Norvégia X X X X 1 X X X X
 Olaszország X X X X 3 X X
 Portugália X X X X X X X X X X
 Spanyolország X X X 3 X X X X X
 Svájc X X 3 X X X 2 X 1 X
 Svédország X X X 3 1 3 X X X X
 Törökország X X X X X X X X

1990–1999

[szerkesztés]
Katrina Leskanich (a képen 2014-ben), a Katrina and the Waves együttessel nyerte meg az Egyesült Királyság színeiben az 1997-es Eurovíziós Dalfesztivált
Az izraeli Dana International (a képen 2008-ban), az 1998-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999
 Ausztria X X X X X X X R X
 Belgium X X X R X X R X X
 Bosznia-Hercegovina # X X X X X R X
 Ciprus X X X X X X X X X X
 Dánia X X X X R X X R X
 Egyesült Királyság X X 2 2 X X X 1 2 X
 Észtország # X R X X X X
 Finnország X X X R R X R
 Franciaország 2 2 X X X X X X X X
 Görögország X X X X X X X X X R
 Hollandia X X X X R X X X X
 Horvátország # X X X X X X X
 Izland X X X X X X X X R 2
 Izrael X 3 X X R X 1 X
 Írország 2 X 1 1 1 X 1 2 X X
Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Jugoszlávia X X X
 Lengyelország # 2 X X X X X
 Lettország V
 Litvánia # R R X
 Luxemburg X X X X R R
Észak-Macedónia Macedónia # R X R
 Magyarország # X X X X
 Málta X 3 X X X X X 3 X
 Németország X X X X 3 X X 3
 Norvégia X X X X 1 2 X X
 Olaszország 1 X X X X
 Oroszország # X X X R
 Portugália X X X X X X X X X
 Románia # X R R X R
 Spanyolország X X X X X 2 X X X
 Svájc X X X 3 X R X X R
 Svédország X 1 X X X 3 3 X X 1
 Szlovákia # X R X R X R
 Szlovénia # X R X X X X X
 Törökország X X X X R X X 3 X X

2000–2009

[szerkesztés]
A török Sertab Erener, a 2003-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese (a képen a következő évi verseny vendégfellépőjeként)
A szerb Marija Šerifović, a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Az orosz Dima Bilan, a 2008-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A norvég Alexander Rybak, a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009
 Albánia # X X X X
 Andorra #
 Ausztria X R X X X
 Azerbajdzsán # X 3
 Belgium R X 2 X
 Bosznia-Hercegovina R X X X X X 3 X X X
 Bulgária # X
 Ciprus X R X X X X
 Csehország #
 Dánia 1 2 R X X X X
 Egyesült Királyság X X 3 X X X X X
 Észtország X 1 3 X X
 Fehéroroszország # X
 Finnország X R X R 1 X X
 Franciaország X X X X X X X X X X
 Grúzia # X X V
 Görögország 3 X X 3 1 X X 3 X
 Hollandia X X R X X
 Horvátország X X X X X X X X X
 Izland X R X X X 2
 Izrael X X X X X X X X
 Írország X X R X X X
 Lengyelország R X R X X X
 Lettország # 3 X 1 X X X X X
 Libanon V
 Litvánia R X X R X X X
Észak-Macedónia Macedónia X R X R X X X X
 Magyarország X X
 Málta X X 2 X X 2 X
 Moldova # X X X X
 Monaco
 Montenegró #
 Németország X X X X X X X X X
 Norvégia X R X X X X 1
 Oroszország 2 X X 3 X X 2 3 1 X
 Örményország # X X X X
 Portugália R X X X X
 Románia X R X X X 3 X X X X
 San Marino #
 Spanyolország X X X X X X X X X X
 Svájc X R X R X X
 Svédország X X X X X X X X X X
 Szerbia # 1 X
 Szerbia és Montenegró # 2 X V[ab]
 Szlovákia
 Szlovénia R X X X X
 Törökország X X X 1 X X X X X X
 Ukrajna # X 1 X X 2 2 X

2010–2019

[szerkesztés]
A német Lena, a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A dán Emmelie de Forest, a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Az osztrák Conchita Wurst, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A svéd Måns Zelmerlöw, a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A holland Duncan Laurence, a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019
 Albánia X X X X X
 Ausztrália # X 2 X X X
 Ausztria X 1 X X X 3
 Azerbajdzsán X 1 X 2 X X X X X
 Belgium X X X X X
 Bosznia-Hercegovina X X X
 Bulgária X 2 X
 Ciprus X X X X X 2 X
 Csehország X X X
 Dánia X X X 1 X X X X
 Egyesült Királyság X X X X X X X X
 Észak-Macedónia[g] X X
 Észtország X X X X X X
 Fehéroroszország X X X X X
 Finnország X X X X
 Franciaország X X X X X X X X X
 Grúzia X X X X X
 Görögország X X X X X X X X
 Hollandia X 2 X X X 1
 Horvátország X X
 Izland X X X X X X
 Izrael X X X X 1 X
 Írország X X X X
 Lengyelország X X X X
 Lettország X X
 Litvánia X X X X X X
 Magyarország X X X X X X X X
 Málta X X X X X
 Moldova X X X X 3 X
 Montenegró X X
 Németország 1 X X X X X X X
 Norvégia X X X X X X X
 Olaszország 2 X X X 3 X X X 2
 Oroszország X X 2 X X 2 3 V 3
 Örményország X V X X X X X
 Portugália X 1
 Románia 3 X X X X X D X
 San Marino X X
 Spanyolország X X X X X X X X X
 Svájc X X
 Svédország 3 1 X 3 1 X X X X
 Szerbia X X 3 X X X X
 Szlovákia
 Szlovénia X X X X X
 Törökország 2 X
 Ukrajna X X X 3 X 1 X X V

2020–2024

[szerkesztés]
Az olasz Måneskin, a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese (a képen 2018-ben)
Az ukrán Kalush Orchestra, a 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
A svéd Loreen, a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese (korábban megnyerte a 2012-es versenyt is)
A svájci Nemo, a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese
Ország 2020[ac] 2021 2022 2023 2024 2025
 Albánia C X
X
 Ausztrália C
X X
 Ausztria C
X X
 Azerbajdzsán C X X
 Belgium C X X X
 Bulgária C X
 Ciprus C X
X X
 Csehország[e] C
X X
 Dánia C
 Egyesült Királyság C 2 X X
 Észak-Macedónia C
 Észtország C
X X X
 Fehéroroszország C D
 Finnország C X X 2 X
 Franciaország C 2 X X X
 Grúzia C
X
 Görögország C X X
X
 Hollandia C X X
Ð[ad]
 Horvátország C
X 2
 Izland C X X
 Izrael C X
3 X
 Írország C
X
 Lengyelország C
X X
 Lettország C
X
 Litvánia C X X X X
 Luxemburg X
 Málta C X
 Moldova C X X X
 Montenegró
 Németország C X X
 Norvégia C X X X
 Olaszország C 1 X X X
 Oroszország C X D
 Örményország C V X X X
 Portugália C X X X X
 Románia C
X
 San Marino C X
 Spanyolország C X 3 X X
 Svájc C 3 X X 1
 Svédország C X X 1 X
 Szerbia C X X X X
 Szlovénia C
X X
 Ukrajna C X 1 X 3

A részt vevő országok rangsora pontszámok alapján

[szerkesztés]

Az alábbi táblázat a 2004-es Eurovíziós Dalfesztiváltól – az elődöntők bevezetése – az összes döntős pontot tartalmazza, ezáltal rangsorolva az országokat.

  Az adott évben első helyezett ország
  Az adott évben második helyezett ország
  Az adott évben harmadik helyezett ország
  Az ország az elődöntőben kiesett az adott évben
  Az országot képviselő előadót kizárták a döntőt megelőzően az adott évben
  Az ország nem vett részt az adott évben
# Ország A dalfesztivál döntőjében elért pontszám Σ
2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2021 2022 2023 2024 2025
1.  SWE 170 30 170 51 47 33 185 372 62 218 365 261 344 274 334 109 438 583 174 4220
2.  UKR 280 30 145 235 230 76 108 159 65 214 113 534 36 130 364 631 243 453 4046
3.  ITA 189 101 126 33 292 124 334 308 472 524 268 350 268 3389
4.  RUS 67 57 248 207 272 91 90 77 259 174 89 303 491 370 204 2999
5.  NOR 3 125 36 182 387 35 7 191 88 102 158 144 331 75 182 268 16 2330
6.  GRE 252 230 128 139 218 120 140 120 64 152 35 23 77 74 170 215 126 2283
7.  FRA 40 11 5 19 47 107 82 82 21 14 2 4 257 135 173 105 499 17 104 445 2169
8.  ISR 154 4 124 53 71 97 135 39 529 35 93 362 375 2071
9.  AZE 132 207 145 221 150 234 33 49 117 120 302 65 106 1881
10.  SUI 128 30 19 64 364 432 78 92 591 1798
11.  MDA 148 22 109 68 27 97 81 71 374 209 115 253 96 1670
12.  SRB 268 160 72 85 214 53 115 113 89 102 312 30 54 1667
13.  ARM 129 138 199 92 141 41 174 34 249 79 61 122 183 1642
14.  AUS 196 511 173 99 284 125 151 1539
15.  POR 69 57 43 758 39 153 207 59 152 1537
16.  FIN 292 53 35 22 57 13 72 46 301 38 526 38 1493
17.  NED 11 114 238 153 150 121 498 11 171 1467
18.  BUL 157 307 615 166 170 1415
19.  DEN 125 26 60 74 149 134 21 281 74 77 226 120 1367
20.  ESP 87 28 18 43 55 23 68 50 97 8 74 15 77 5 61 54 6 459 100 30 1358
21.  ROU 18 158 172 84 45 40 162 77 71 65 72 35 282 65 1346
22.  LTU 162 28 23 63 70 17 30 200 181 220 128 127 90 1339
23.  CYP 170 46 27 65 11 96 68 436 109 94 126 78 1326
24.  BEL 7 143 71 217 181 363 74 64 182 1302
25.  GER 93 4 36 49 14 35 246 107 110 18 39 0 11 6 340 24 3 6 18 117 1276
26.  UK 29 18 25 19 14 173 10 100 12 23 40 5 62 111 48 11 0 466 24 46 1236
27.  TUR 195 92 91 163 138 177 170 172 1138
28.  CRO 50 115 56 44 45 73 128 123 547 1181
 ISL 16 64 218 41 61 46 47 58 232 378 20 1181
30.  AUT 9 64 290 0 151 93 342 120 24 1093
31.  EST 129 44 120 19 106 245 76 141 168 37 1085
32.  MLT 50 192 1 31 41 120 32 153 107 255 982
33.  BIH 91 79 229 106 110 106 51 125 55 952
34.  HUN 97 128 53 19 84 143 19 108 200 93 944
35.  ALB 106 53 55 48 62 146 34 184 90 57 76 911
36.  IRL 7 93 5 25 119 46 5 136 278 714
37.  LVA 153 30 54 83 186 132 64 702
38.  GEO 97 83 136 110 50 51 104 34 665
39.  POL 27 14 62 10 229 64 151 93 650
40.  CZE 41 281 157 38 129 646
41.  MKD 47 52 56 73 71 305 604
42.  SVN 66 96 9 39 64 105 78 27 484
43.  SCG 263 137 400
44.  BLR 145 18 48 43 83 31 368
45.  SMR 14 77 50 141
46.  LUX 103 103
47.  MNE 37 44 81
48.  AND 0
 MCO 0
 SVK 0
51.  MAR 0
 YUG 0

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A flamand és a vallon műsorsugárzók évről évre felváltva képviselik Belgiumot, miközben mindegyik verseny látható mindkét szolgáltatónál.
  2. 1978 óta, korábban az Institut national belge de radiodiffusion (INR; 1956–1960) és a Radio-Télévision Belge (RTB; 1961–1977) vett részt.
  3. 1998 óta; korábban a Nationaal Instituut voor de Radio-omroep (NIR; 1956–1960), a Belgische Radio- en Televisieomroep (BRT; 1961–1990), és a Belgische Radio- en Televisieomroep Nederlandstalige Uitzendingen (BRTN; 1991–1997) vett részt.
  4. 2005 óta; korábban a Radio Television of Bosnia and Herzegovina (RTVBiH; 1993–2000) és a Public Broadcasting Service of Bosnia and Herzegovina (PBSBiH; 2001–2004) vett részt.
  5. a b 2022-ig Czech Republic néven vettek részt.
  6. a b c d e Tagja az "Öt Nagy" országnak.
  7. a b 2018-ig F.Y.R. Macedonia (magyarul: Macedónia) néven vettek részt.
  8. 2008 óta; korábban az Eesti Televisioon (ETV; 1993–2007) vett részt.
  9. 1993 óta; korábban a Radiodiffusion-Télévision Française (RTF; 1956–1964), az Office de Radiodiffusion Télévision Française (ORTF; 1965–1974), a Télévision Française 1 (TF1; 1975–1981) és az Antenne 2 (1983–1992) vett részt.
  10. 1975 és 2013 között, valamint 2016 óta, korábban a National Radio Television Foundation (EIRT; 1974), a NERIT (NERIT; 2014–2015) vett részt.
  11. 2014 óta; korábban a Nederlandse Televisie Stichting (NTS; 1956–1969}, a Nederlandse Omroep Stichting (NOS; 1970–2009) és a Televisie Radio Omroep Stichting (TROS; 2010–2013) vett részt.
  12. a b A 2024-es daluk bejutott a döntőbe, de a második elődöntő során történt incidens miatt eltávolították a versenyből. Hollandia megtarthatta szavazati jogát a döntőben.
  13. 2018 óta; korábban az Israel Broadcasting Authority (IBA; 1973–2017) vett részt.
  14. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságként szerepeltek 1991-ig, majd a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságként 1992-ben.
  15. 2024 óta; korábban a Compagnie Luxembourgeoise de Télédiffusion (CLT; 1956–1993) vett részt.
  16. 2011 óta; korábban a Magyar Televízió (MTV; 1993–2009) vett részt.
  17. 1991 óta; korábban a Maltese Broadcasting Authority (MBA; 1971–1975) vett részt.
  18. 1980-ban a Radiodiffusion-Télévision Marocaine (RTM) vett részt. Az SNRT jelenleg az egyetlen marokkói tagja az EBU-nak.
  19. Az ARD-é a felelősség, hogy kiválassza az ország indulóját minden évben, azonban ezt a feladatot jellemzően egy tagszervezetük végzi el, mely az évek alatt több szolgálatót is jelentett. 1996 óta minden évben a Norddeutscher Rundfunk (NDR) választotta ki a dalfesztivál német részvevőjét.[5]
  20. Az RTR és a C1R évről évre felváltva képviselték Oroszországot.
  21. 2004 óta; korábban a Radiotelevisão Portuguesa (RTP; 1964–2003) vett részt.
  22. 2007 óta; korábban a Televisión Española (TVE; 1961–2006) vett részt.
  23. 1980 óta; korábban a Sveriges Radio (SR; 1958–1979) vett részt.
  24. 2024 óta; korábban az Rozhlas a televízia Slovenska (RTVS; 2011–2012) és a Slovenská televízia (STV; 1994–2010) vett részt.
  25. 2016 óta; korábban a National Television Company of Ukraine (NTU; 2003–2015) vett részt.
  26. A cseh utódja a Česká televize (ČT), a szlovák utódja a Slovenská televízia (STV) lett 1993-ban.
  27. Az első dalfesztiválra 7 ország nevezett 2–2 produkciót, így összesen 14 dal versenyzett.
  28. Szerbia és Montenegró megtarthatta szavazati jogát az elődöntőben és a döntőben.
  29. A 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál elmaradt a Covid19-pandémia miatt.
  30. Hollandia megtarthatta szavazati jogát a döntőben.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Ian Taylor (2007. május 14.) From pariah state to kitsch victory: how a Balkan ballad showed Europe a new Serbia Archiválva 2020. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben.. The Guardian. 2008. február 9.
  2. Belarus: BTRC Indefinitely Suspended From EBU. Eurovoix, 2024. június 30. (Hozzáférés: 2024. április 24.)
  3. Szuszpilne. "Європейська мовна спілка призупинила членство російських ЗМІ" (in uk). Sajtóközlemény.
  4. History by country. Eurovision.tv . [2014. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 31.)
  5. Alle deutschen ESC-Acts und ihre Titel (német nyelven). www.eurovision.de . ARD. [2023. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  6. a b Kuipers, Michael: Tunisia will not participate "in the forseeable future". ESCToday , 2007. június 20. [2017. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 30.)
  7. a b Cobb, Ryan: Israeli Minister "to invite" Arabic nations, including Tunisia, to take part in Eurovision 2019. ESCXtra , 2018. május 22. [2020. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 11.)
  8. X Tra: Aline Lahoud to sing Quand tout s'enfuit. ESCToday, 2005. február 19. [2011. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 9.)
  9. Christian, Nicholas: Nul points as Lebanon quits contest. Scotland on Sunday, 2005. március 20. [2011. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 9.)
  10. New EBU members? Not very likely. esctoday.com . ESCToday, 2012. június 6. [2014. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 7.)
  11. Repo, Juha: Gulf nation wants to join Eurovision. ESCToday, 2009. május 12. [2015. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 12.)
  12. Kazajistán negocia su incorporación a la UER (spanyol nyelven). Eurovision Spain. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  13. EBU on Twitter: "@Karl_Downey No broadcaster from Kazakhstan has formally applied to join the EBU". [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 19.)
  14. EBU on Twitter: "We can confirm that @KhabarTV was confirmed as an EBU Associate at our recent General Assembly". [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 18.)
  15. EBU on Twitter: "Under current rules @KhabarTV is not eligible for @Eurovision participation". [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 18.)
  16. These are the 19 (!) countries taking part in Junior Eurovision 2018”, Európai Műsorsugárzók Uniója, 2018. július 25.. [2018. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. július 25.) 
  17. Official EBU statement: "No plans" to invite Kazakhstan to Eurovision 2019. ESCXTRA , 2018. július 30. [2018. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 30.)
  18. Jon Ola Sand: Kazakhstan participation in adult Eurovision "needs to be discussed". ESCXTRA , 2018. november 22. [2018. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 22.)
  19. No entry in Eurovision 2019 for Kazakhstan, clarifies Jon Ola Sand. ESCXTRA , 2018. november 23. [2018. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 23.)
  20. Albavision: Kosovo new steps in ebu agreement. albavision.tk, 2011. április 7. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  21. Participant Profile – Kosovo. European Broadcasting Union, 2011. [2011. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  22. Juhász, Ervin: No changes in the EBU statutes, thus Kosovo can't apply for full membership. ESCBubble , 2019. június 28. [2019. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  23. Kosovo: RTK wants to enter Eurovision in 2009. oikotimes.com. [2010. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 22.)
  24. "NDR on the Kosovo potential participation in Eurovision" Archiválva 2012. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben. oikotimes.com 22 May 2008 Link accessed 27 May 2008
  25. Eurosong: Kosovo wil snel deelnemen aan het Songfestival (holland nyelven). eurosong.be, 2008. április 19. [2011. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  26. setimes: EBU membership key to Kosovo's Eurovision future. Setimes.com, 2010. április 8. [2011. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  27. Eurovisionary: Kosovo a possible candidate for Eurovision?. eurovisionary.com, 2011. június 2. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  28. Granger, Anthony: 🇽🇰 Kosovo: RTK Aiming to Apply For EBU Membership By End of Year (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. május 16. (Hozzáférés: 2022. május 21.)
  29. Farren, Neil: Albania: Albina & Familja Kelmendi to Eurovision 2023 (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. december 22. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  30. The Eurovision Song Contest 1956 – present. BBC, 2007. április 26. [2021. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  31. Stober, Marcel: Biggi Bachmann: Wie Liechtenstein fast am ESC teilnahm. Eurovision.de. ARD, 2020. augusztus 29. [2021. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 25.)
  32. NDR: Biggi Bachmann: Wie Liechtenstein fast am ESC teilnahm (német nyelven). www.eurovision.de . [2021. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 4.)
  33. Kuipers, Michael: Liechtenstein gets a TV station. ESCToday, 2008. augusztus 24. [2008. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  34. Backfish, Emma: Liechtenstein gets national TV station. Oikotimes, 2008. augusztus 31. [2008. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  35. 1FL TV from Lichtenstein not entering the EBU & Eurovision. Oikotimes, 2008. október 6. [2009. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  36. Harley, Lee: Liechtenstein: Set to debut in Eurovision 2010?. Oikotimes, 2009. július 21. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  37. Hondal, Victor: Liechtenstein rules out Eurovision participation. ESCToday, 2009. november 4. [2009. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 4.)
  38. Coroneri, Alenka: Liechtenstein decides to postpone Eurovision plans. Oikotimes, 2009. november 4. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 4.)
  39. Liechtenstein: 1FL expects "good chances" for Eurovision debut. ESCToday, 2010. július 30. [2010. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 30.)
  40. Liechtenstein: No debut in Eurovision 2014!. ESCToday, 2013. szeptember 10. [2013. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.)
  41. Liechtentestein: 1 FL TV will not debut in Eurovision 2015. esctoday.com . ESCToday, 2014. július 28. [2014. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 29.)
  42. Liechtenstein: 1 FL TV will not debut in Stockholm. esctoday.com . ESCToday, 2015. szeptember 16. [2021. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 16.)
  43. Liechtenstein: 1 FL TV will not debut in Kyiv; sets its eyes on a future ESC participation. ESCToday , 2016. szeptember 21. [2016. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 21.)
  44. Jiandani, Sanjay: Liechtenstein: 1 FL TV will not debut in Eurovision 2018. esctoday.com , 2017. szeptember 1. [2017. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 1.)
  45. Liechtenstein: 1FLTV plans Eurovision debut in 2019. eurovoix.com , 2017. november 4. [2018. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  46. 'Liechtenstein have not applied' confirms EBU. EscXtra, 2018. július 20. [2018. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 20.)
  47. Granger, Anthony: 🇱🇮 Liechtenstein: 1 FL TV Rules Out Applying For EBU Membership (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. augusztus 9. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
  48. Eurovision Song Contest: Zagreb 1990. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
  49. Final of Millstreet 1993. European Broadcasting Union. [2021. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 17.)
  50. 50 Years of Eurovision [archivált változat]. Európai Műsorsugárzók Uniója, 32–33. o. (2004. szeptember 11.). Hozzáférés ideje: 2022. november 30. [archiválás ideje: 2017. július 5.] 
  51. a b Eurovision Song Contest: Millstreet 1993. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  52. O'Connor 2010, 132–135; 219. o.
  53. Eurovision 1956-96. TV & Radio Bits. (Hozzáférés: 2006. július 15.)[halott link]
  54. Eurovision Song Contest: Dublin 1994. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  55. O'Connor 2010, 136–139. o.
  56. a b Eurovision Song Contest: Oslo 1996. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  57. a b O'Connor 2010, 144–147. o.
  58. Eurovision Song Contest: Dublin 1997. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  59. O'Connor 2010, 148–151. o.
  60. Eurovision Song Contest: Copenhagen 2001. Eurovision Song Contest. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  61. O'Connor 2010, 164–167. o.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Eurovision Song Contest

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]