Portál:Történelem
A történelem a múltbeli események összessége. Az emberiség múltjának tudományos ismerete. A történelem latin neve, a historia a görög ιστορία szóból származik, ami a hisztorein („kutatni, kérdezősködni”) főnevesülése, szó szerinti jelentése: „kikutatott tudás, elbeszélés, beszámoló” (ugyancsak az alapigéből képzett nomen agentis a hisztór, jelentése: „bölcs”, „szemtanú”, „bíró”). A megfelelő magyar szó a tizenkilencedik századból származik, megalkotója Döbrentei Gábor.
Történeti korszakok: Őskor • Ókor • Középkor • Újkor
Történelem földrészek szerint: Európa történelme • Afrika történelme • Amerika történelme • Ázsia történelme • Ausztrália és Óceánia történelme
Történelem témák szerint: Gazdaságtörténet • Hadtörténet • Jogtörténet • Kultúrtörténet • Politikatörténet • Társadalomtörténet • Technikatörténet • Tudománytörténet • Vallástörténet
Történelemmel kapcsolatos portálok: Ókor • Ókori Róma • Középkor • Francia forradalom • Napóleon • Heraldika • Numizmatika • Hadtudomány · 1848–49-es forradalom és szabadságharc • Első világháború • Második világháború
|
Válogatás új cikkeinkbőlszerkesztés
Kiemelt cikkeink közül ajánljukszerkesztés
 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye története a nevében említett három régi vármegye által képviselt magyarországi régió történetét foglalja magába, beleértve a történelmi Ung és Ugocsa vármegye históriáját is. Földrajzilag a terület a Nagyalföld északkeleti részén a mai Kárpátaljához csatlakozik. Már az újkőkor embere birtokba vette a terület gazdag természeti erőforrásait. A honfoglalás ezen a tájon kezdődött, a kor leleteinek nagy része itt került elő. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét hozott létre ebben a régióban, Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török nem hódoltatta meg a területet, de gyakori rablótámadásaival szétzilálta a gazdasági életet. Hasonló hatása volt annak, hogy a vidék egyben a Habsburgok uralta királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában is feküdt, és rendszeresen sarcolták az átvonuló hadak. A 16. században az itteni megyék a magyarországi reformáció egyik központját adták, majd ettől nem függetlenül, a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok bázisai közé tartoztak. A függetlenségi küzdelmek bukása utáni béke idején, a 18. században szerény gazdasági fejlődés indult a térségben. A 19. század derekán, a jobbágyfelszabadítás és a Tisza szabályozásával együtt járó nagy természetátalakító munkák során alapvetően megváltozott a térség társadalma is. A birtokszerkezet átalakult, a külterjes gazdálkodást folytató új nagybirtokok nem tudták felszívni a fölös munkaerőt. Az elégedetlenség gyakran öltött erőszakos formákat. A két világháború között sem sikerült javítani az életkörülményeken. Az új háború előtt és annak első szakaszában a bécsi döntések révén jelentősen változott az ország és ezzel a megye területe is, de ez nem volt tartós. A második világháború után a megyében is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Itt is sor került a mezőgazdaság erőltetett szövetkezetesítésére. Az ipari fejlődés csak az 1960-as években indult meg, addig a megye munkaerő-feleslege az ország más vidékein vett részt a nagy ipari építkezéseken, elvándorlás vagy ingázás révén. A nyolcvanas évek elejére már jelentős létszámú munkásság és első generációs értelmiségi réteg alakult ki a megyében is. tovább a cikkre Jó szócikkeink közül ajánljukszerkesztés
 A Supplex libellus Valachorum Transsilvaniae (magyarul: „Az erdélyi oláhok kérelme”) két 18. századi folyamodvány címe, melyekkel az erdélyi románok II. Lipót császárhoz fordultak. Az első változatot 1791 márciusában Ignatie Darabant (Darabant Ignác) nagyváradi görögkatolikus püspök, a másodikat 1792. március 30-án Ioan Bob (Babb vagy Bobb János) balázsfalvi görögkatolikus püspök és Gherasim Adamovici (Adamovics) erdélyi ortodox püspök nyújtotta be. A beadvány, amely egyes szerzők szerint a francia forradalom eszméin alapul, a többi erdélyi nemzettel egyenlő jogokat kért a románok számára. A folyamodvány arra épül, hogy a román nemzet korábban rendelkezett a kért jogokkal, amelyektől nem törvény, „csupán azon idők mostoha sorsa” fosztotta meg. Az oláh nemzet csak a 17. században vesztette el jogait, amikor is a magyarok, székelyek és szászok megújították az 1437-ben megkötött uniót, és az egyezséget rögzítették az Approbatae Constitutiones-be. tovább a cikkre Tudtad-eszerkesztés
Történelmi idézetekszerkesztés
A projektszerkesztés
A következő módokon segíthetsz nekünk: Kategóriák[{{fullurl:{{{2}}}|action=edit}} szerkesztés]
|
Történelem képekbenszerkesztés
Kiemelt szócikkeinkszerkesztés
Jó szócikkeinkszerkesztés
|
