Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív240

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt XXLVenom999 6 évvel ezelőtt a(z) Nő lehet-e közlegény? témában

Ki kicsoda a magyar hírközlésben?

Nem értem a bejegyzést, miszerint: "A Ki kicsoda a magyar hírközlésben? (A–Zs) lista zárt lista, így nem bővíthető." Aki beírta: valamilyen Csurla

Miért ne lehetne bővíteni a Ki, kicsoda... listáját, hiszen ebből a sajátosan szerkesztett névsorból számos kiváló író, szerkesztő és újságíró kimaradt? Egyébként milyen alapon kerülnek be ide gyakran ismeretlen, fajsúlytalan emberek, másokat pedig, akik alkotóként is jelentősek, nem engednek be a csoportba? Cseri mama üzenőlapja  2018. október 7., 12:50 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Kedves valamilyen Cseri mama! Ez egy nyomtatásban megjelent könyvben található névsor (amit az ki is derül a szócikkből). A könyv 1994-ben jelent meg. Értelemszerűen azóta számos névvel lehetett volna bővíteni, de a kiadó tudtommal nem jelentette meg újra a kiadványt. Megerősítem: egy nyomtatásban megjelent névsort utólag nem bővítgetünk.Van rá kategória, vannak szócikkek, semmi baj nincs ezzel. Palotabarát vita 2018. október 7., 13:01 (CEST)

Természetesen nem bővíthető. De mivel ez nem egy szerkeszthető lista, hanem konkrét könyvből készült kivonat, ezért szerintem egyrészt a Ki kicsoda a magyar hírközlésben? (A–Zs) cím félrevezető – az A–Zs miatt – (amint ez Cseri mama bejegyzéséből is látható, ezért a kérdése nagyon is jogos); másrészt indokolatlan, hogy a könyvről két cikkünk van, a másik cikk ismerteti: Ki kicsoda a magyar hírközlésben?. – Vadaro vita 2018. október 7., 13:32 (CEST)

Egyáltalán mi értelme annak, hogy bemásoljuk ide egy könyv tartalomjegyzékét, és kinevezzük cikknek? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 7., 18:20 (CEST)

Én másként látom, itt két, tartalmilag teljesen elkülönülő szócikkről van szó. Az egyik egy könyvről szól. Ott, ahol a könyvről akarunk írni, ezt kell belinkelni, erre hivatkozunk (Wikidatán pl.) A másik a könyv a tartalma, ilyenformán egy lista típusú szócikk. Nem különbözik más lista típusú szócikkektől, csak éppen forrásoltnak tekinthető a könyv révén. Nem értek egyet az összevonással, más a Budapest díszpolgára és más a Budapest díszpolgárainak listája, a Görögország miniszterelnöke és a Görögország miniszterelnökeinek listája stb és ez is más. Mást akar megmutatni, elmagyarázni.
Vadaro: A cikk fennállásának hét éve alatt három alkalommal kellett visszavonni valakinek a szerkesztését, mert bővíteni akarta a cikket. Én azért nem mondanám mindennapos félreértésnek, inkább figyelmetlenségnek. Most ráerősítettem a bevezetőben arra, hogy mi is ez valójában, és hogy nem bővítjük.
Bináris nem tartalomjegyzék, ez egy lista, olyan mint bármelyik másik, ami lezárt. Pl. egy ország uralkodóinak a listája is csak addig bővíthető, amíg az adott ország fennállt. Ebben az esetben a magyar sajtó (tágabban a hírközlés) résztvevői 1990-94 közötti állapotát rögzíti. Nem ígér se többet, se kevesebbet, szerintem egy jól körülhatárolt lista-szócikk. (Személy szerint nekem már többször segített azonos nevű újságírók szétszálazásában). Palotabarát vita 2018. október 7., 23:26 (CEST)

U.i.: Csurla és Cseri mama közti korábbi interakció, amire ez a reakció született, 2018. januári volt.

Több sebből vérzik ez a cikk, sőt mind a kettő.

  1. Rossz a cikk címe. Ha ennyien félreértik, talán érdemes elgondolkodni rajta, hogy félreérthető. Sokkal inkább utal egy komplett listára, mint egy könyvre. Ennek a cikknek a helyes címe az elmondásod alapján – ha egyáltalán fennmaradásra érdemes – A Ki kicsoda a magyar hírközlésben? című könyvben szereplő személyek listája lenne. Igen, ez hosszú, de ez nem nyelvtani kérdés. Ha megpróbáljuk lerövidíteni, és nem sikerül, talán nem is magával a címmel van a gond. Egy másik lehetőség lenne A magyar hírközlésben aktív, 1990–93 között elhunyt személyek listája (ld. lent) – ez máris kidomborítja, hogy nem kell zártan tartani.
  2. Félreérthető a cikk bevezetője. „Az alábbi lista a kötetben szereplő szócikkek felsorolása.” Közben a cikkek címe van felsorolva, de mögötte a saját szócikkünk linkelve. Ezt nem biztos, hogy minden olvasó pontosan érti.
  3. Átgondolásra érdemesnek tartom a koncepciót. Bevallom, hogy (5 nap híján) 12 éves szerkesztői tevékenységem alatt elkerülte a figyelmemet a zárt lista fogalma. Valamelyik útmutatónkban benne van? Mert a Wikipédia:Listákban nincs. Azt írod: „A cikk fennállásának hét éve alatt három alkalommal kellett visszavonni valakinek a szerkesztését, mert bővíteni akarta a cikket.” Pontosan miért is kellett? Milyen útmutatóból vagy bevett szokásból következik ez a kényszer? Az embereket ugyanis arra biztatjuk, hogy bátran szerkesszék a szócikkeket, erre van forrás; a zárt listára nem találtam. Nekem inkább úgy tűnik, hogy 2-3 szerkesztő összedugta a fejét, hogy ők egy szócikket zárttá tesznek, és magukra vették a „feladatot”, hogy megvédjék a bővítésektől, ami a Wikipédia alapeszméje. Örülök, hogy felhoztál egy rossz hasonlatot, mert így alkalom nyílik tisztázni, miért rossz. Először is az országok automatikusan nevezetesek, másodszor a királyok listája egy objektív dolog, és egy valóban lezárult korhoz kötődik. Itt pedig egy valamilyen szempontból önkényesen kiválasztott korszakról van szó, ami nem objektív, hanem pl. az jellemzi, hogy akkor adtak egy könyvet, de az élet nem állt meg. Ezen belül is önkényes szempont, hogy az akkor elhaltakat listázzuk. Nincs semmilyen objektív alapja ennek a behatárolásnak sem a korszak, sem az adott korszak szereplői tekintetében (lehet, hogy valaki más is fontos volt, csak a kiadó valamiért kihagyta). Mondhatod, hogy a megszűnt Magyar Királyságnak nem volt több királya, mint amennyit felsoroltunk (és senki nem tudja bővíteni úgy, hogy forrásolva bemutasson egy eddig nem ismert Három és feledik Bélát), de nem mondhatod, hogy 1990–93 között nem volt olyan elhunyt személy a hírközlésben, akit nem soroltunk fel. Engem kicsit sem győztél meg arról, hogy ez bármiben is különbözne egy könyv tartalomjegyzékétől.
    • Ha neked ez hasznos szerkesztői segítség, akkor jó helye volna egy műhely vagy egy szerkesztő allapján. Ezért nem kell egy szokásrendszerünkből kilógó szócikket fenntartani.
  4. Önmagában megkérdőjelezhető, hogy egy négyéves halálozási intervallum szerint válogatunk ki személyeket, és ez alapján készítünk zárt listát. Miért? Tényleg ez egy cikknek a szervező ereje, hogy kik haltak meg abban a négy évben?
  5. Súlyos probléma van a cikk nevezetességével. A Wikipédia:Nevezetesség irányelv határozottan azt mondja, hogy a nevezetességi vizsgálat célja annak eldöntése, hogy megérdemel-e valami egy önálló szócikket. Feltéve, hogy a könyv nevezetes lenne, a tartalomjegyzéke vagy a benne szereplő személyek listája még nem az, nem dolgozták fel jelentős mértékben (jelentéktelenben sem), nincsenek másodlagos források ennek a listának a nevezetességére. Nincs rá bizonyíték, hogy mindegyik benne szereplőről van másik független forrás, azaz nevezetesség alapján várható lenne mindegyikről szócikk a Wikipédiában. (Szinnyei-effektus.) Ha egy Magyar újságírók listája szócikket akarnál csinálni, az megfelelne az általános szokásainknak, és lehetne tagolni korszakok szerint is, és nem „kellene” folyton védeni a bővítésektől. Ezt a könyvet ahhoz fel lehetne használni forrásként, pl. az évszámok, funkciók feltüntetésére.
    • Tanulmányozásra javaslom a Wikipédia:Nevezetesség (könyvek)#Származtatott cikkek cikkek szakaszt. „Általánosan elfogadott a Wikipédián, hogy a cikkeket nem szabad egyre apróbb és részletezőbb alcikkekre szabdalni, mivel a nevezetesség szintje rendszerint minden felosztással tovább csökken. Ez azt jelenti, hogy míg a könyv lehet nevezetes, abból nem következik, hogy a könyv egyes szereplői vagy elemei nevezetesek, és gyakran fordul elő az az eset, amikor egy könyv kinyilvánítottan nevezetes, a belőle származtatott cikk nem az.” Ezt mintha pont erről a listacikkről írták volna, nem?
  6. Végezetül és elsősorban: problémát látok magának az alapszócikknek a nevezetességével is. A Ki kicsoda a magyar hírközlésben? sem a Wikipédia:Nevezetesség, sem a Wikipédia:Nevezetesség (könyvek) alapján nem nevezetes, forrása nincs saját magán kívül. Fel is sablonoztam.

Összefoglalva tehát azt látom, hogy egy nem nevezetes könyvről és nem nevezetes tartalomjegyzékéről van két szócikkünk, amelyek közül az utóbbi alaposan félreérthető, és ezért félre is értik. A megoldás kétféle útját vázoltam:

  • Ennek a listacikknek az allapra helyezése szerkesztői segédletként.
  • Átalakítás valódi listává, amelynek tartalmát nem egy réges-régen kiadott könyv szerkesztői határozzák meg.

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 8., 08:58 (CEST)

@Bináris: Honnan veszed, hogy négyéves halálozasi intervallum szerinti ez a szócikk? A lista az 1994-ben élő személyek adatait tartalmazza + azokét akik a szerkesztés közben elhunytak. Valamit nagyon félrenéztél. - Csurla vita 2018. október 8., 09:26 (CEST)

Akkor ezt a második olvasás közben valóban nagyon elnéztem, mentségemre még nem ért le a helyére a reggel koffein. Elsőre jól írtam. Ezt a tévedést vállalom, elnézést kérek, a mondanivalóm lényegét nem érinti, a többit tartom. Kösz a helyesbítést. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 8., 09:28 (CEST)
Szerintem ez TMB-re kívánkozik, de néhány ellentmondásra azért most felhívom a figyelmet:
szócikkeinket is, holott mindegyik kiváló sorvezető nem csak nekünk szerkesztőknek a nevek írásmódját, címek fordítását, az egyes elemek (személyek, művek )jelentőségét így nevezetességét illetően is, de egy fiatal számára is, aki olyan kulturális környezetben él, ahol nincs olyan felnőtt a környezetében, aki orientálná a műveltsége szélesítése tekintetében. Persze nem a Wikipédia érdeme, ha valaki egy ilyen lista kapcsán felfedez egy új szerzőt, könyvet, filmet, hanem azoké, akik az eredeti művet összeállították. És ettől kezdve nem kétséges, hogy a Wikipédia számára is nevezetesek ezek a kiadványok - így a listák is.
Elég nyilvánvaló, hogy egy olyan területe ez a Wikipédiának, ami nem szabályozott és talán nem is szabályozható a listák sokszínűsége és összeállítások egyedi koncepciói miatt. Más szabályokat próbálhatunk ideszármaztatni, de mindegyik megbicsaklik (a Wikipédia:Nevezetesség (könyvek) említése is ilyen: a kivételek már a fikció tárgykörébe tartoznak, számomra ebből az következik, hogy az eredeti felvetés is a fiktív szereplők, események stb. cikkekként való túlírásának megakadályozására született, nem pedig valós személyek listájára). Ettől függetlenül persze megpróbálhatjuk rendezni, de nem hiszem, hogy az a jó irány, hoyg egyetlen cikkre próbáljuk rárántani az összes ellenérvet, hanem inkább alulról építkezve: miről születhet lista, miről nem, mik az elfogadható koncepciók listaszervezésre és mi nem. Palotabarát vita 2018. október 8., 09:46 (CEST)

Itt két szócikkről beszélünk, melyek mindegyike ugyanarról a könyvről szól. Ez tény. Szerintem logikus lenne összevonni őket, de nem "ragaszkodok" hozzá.

A Ki kicsoda a magyar hírközlésben? szócikkről:

  • A szócikk címe (és így a a forrás feltüntetése is) téves. A helyes cím: Ki kicsoda a hírközlésben?. Nem kell bele a magyar szó.
  • A szövegből: "A lexikon a Révai új lexikona segédkönyveként… jelent meg.", de a link a Révai nagy lexikona cikkre mutat, ami viszont 1911–1935 között jelent meg.
  • "Kortárs vagy 1990 január és 1993 december között elhunyt újságírók…" – ez azt jelenti, hogy vagy "ma" is élő, vagy a feltüntetett 4 évben elhunyt újságírók szerepelnek a könyvben. Pedig a könyv 1993 után elhunytakról is szól (a listából láthatóan), akik nem kortársaink.

A listacikkről:

  • Fenntartom, hogy a cím Ki kicsoda a magyar hírközlésben? (A–Zs) félrevezető – bár ennél a "magyar" szó szükséges.
  • A javított bevezető szöveg semmilyen információt nem ad arról, hogy miért épp ezek a személyek kerültek a könyvbe és a listába is (ill. miért maradtak ki mások, pl. Ady Endre költő, újságíró).
  • "A könyvben található hibás adatok javítva,… kiegészítve az azóta történt halálozásokkal." Csak az A, Á betűket átnézve, az alábbi halálozási adatokat találtam, melyekkel a lista nincs kiegészítve, (így ez a közlés is félrevezető):
  • Abai Pál († 2007) Nevpont.hu
  • Ágoston László († 2001) Nevpont.hu
  • András Imre († 2001) Jezsuita.hu.

– Vadaro vita 2018. október 8., 15:29 (CEST)

A szócikk neve megfelel a Wikipédia:Listák útmutatóban szereplő Elnevezési szokásoknak:

"Léteznek olyan listák, melyek már van „eredeti nevük”. Ilyen esetben ezt kell használni.

A fenti szócikk ennek a passzusnak felel meg és eszerint került elnevezésre. - Csurla vita 2018. október 8., 16:27 (CEST)

@Vadaro: figyelmébe:

  • Ady Endre azért maradt ki mert már 1919-ben elhunyt. Az erre vonatkozó feltétel szerepel a bevezetőben.
  • Minden bizonnyal több személy mellett nem szerepel a pontos elhalálozás, mert az a könyvben még nincs benne. Ezeket folyamatosan pótoljuk. Erre csak azt tudom javasolni, hogy Szerkesz bátran!.
  • Erre a felvetésedre: "Pedig a könyv 1993 után elhunytakról is szól (a listából láthatóan), akik nem kortársaink.". A könyv a megjelenésekor szólt kortársakról, 1994-ben. Ma 2018 van és az elmúlt 24 évben többen elhunytak.

Mind a két szócikk hasznos és hét év alatt kiállta az idők próbáját. Sokat segített egyértelműsítésben, beazonosításban és abban, hogy a szerkesztők valóban szerkesztéssel foglalkozhassanak és ne technikai módosításokkal. - Csurla vita 2018. október 8., 16:27 (CEST)

Leírtam, amit problémásnak tartok, aki akarja, megérti. Enyit tudok tenni. A két szócikkbe nem nyúlok bele, hogy elkerüljem a magyarázkodást vagy a szerkesztési "háborút". – Vadaro vita 2018. október 8., 16:59 (CEST)

Mit jelent az, hogy „kiállta az idők próbáját”, és mennyiben pótolja ez a forrásokat és a nevezetességet? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 14., 22:58 (CEST)

A nyilvánvalóbb kérdés, hogy mitől nem jogsértőek ezek a szócikkek? --Tgrvita 2018. október 20., 07:17 (CEST)

Tgr attól, hogy nem teszik közzé a könyv teljes tartalmát, vagyis magukat az életrajzokat. Pontosan ugyanazt adja, mint a többi, hasonló felépítésű cikk, amiket fentebb felsoroltam: nem jogsértő a 111 híres regény és a többi sem, mert az ismertető részt nem adják közre, csak azt, hogy abban a pillanatban a szerkesztők mit tartottak fontosnak. Palotabarát vita 2018. október 20., 09:07 (CEST)
Attól még bőven sért(het)i az adatbázisokhoz fűződő jogot. Lásd a szerzői jogi törvény VII. fejezetét. A kérdés kellően homályos és szabadon értelmezhető, ennek komoly irodalma van. Samat üzenetrögzítő 2018. október 20., 13:33 (CEST)
Inkább a gyűjteményes művek szerzői jogát: Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben. "csak azt [adják közre], hogy abban a pillanatban a szerkesztők mit tartottak fontosnak" - ez egészen pontosan az a fajta információ, ami szerzői jogvédelem alatt szokott állni. --Tgrvita 2018. október 20., 19:55 (CEST)

Bohém vagy Bohemian?

Sziasztok! Bohemian Rhapsody (film) néven lett létrehozva a Freddy Mercury-film szócikke. Ez esetben egyértelműsíteni kellett volna a zeneszám szócikkét, nem?

Amúgy nem Bohém rapszódia néven kellene szerepelnie? Nálunk így kerül a mozikba, lásd Port.hu, ajánlók, előzetesek. Szerintetek? Gerry89 vita 2018. október 20., 17:42 (CEST)

Bohém, ez a magyar címe. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2018. október 20., 17:43 (CEST)
Szerintem is. Gerry89 vita 2018. október 20., 17:46 (CEST)

@Ary, XXLVenom999: Szerintetek? Titeket láttalak a laptöriben. Gerry89 vita 2018. október 20., 17:46 (CEST)

Én csak apróságokat javítottam, annak nem néztem utána mi a film magyar címe. Nyilván az legyen ahogyan a mozikban meg a plakátokon megjelenik. – XXLVenom999 vita 2018. október 20., 17:49 (CEST)
  • Hát a dal címét semmiképpen ne egyértelműsítsük, mert az nagy hülyeség lenne, mivel a dalról kapta a film a címét és nem egymástól függetlenek. Lehet magyar címe a szócikknek, de aki Queen rajongó, meg aki nem, az is, nem hiszem hogy valaha is kiejtené azt a száján, hogy Bohém rapszódia. :-) – Ary vita 2018. október 20., 19:13 (CEST)
@Ary: Nekem is egy lelki terror volt megtudni, hogy "Bohém rapszódia" néven fog futni khazánkban. :P – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2018. október 20., 19:49 (CEST)

Bocs, de rajongók véleménye nem számít, ők úgyis eredetiben hallgatják/nézik a filmet. Ha adott a magyar címe (a forgalmazó által), akkor azt kell használni. Nem egy nehéz, eldöntendő kérdés. misibacsi*üzenet 2018. október 20., 20:37 (CEST)

@LaSza, Ary: LaSza köszi, hogy megcsináltad az átnevezést. Miért lelki terror? :D Ha jól tudom, volt nálunk ilyen címmel musical is. Puskás Peti volt Freddy Mercury. Jó..A számot ha hallgatom, sosem mondtam még magamba, hogy na meghallgatom Bohém rapszódiát. :D Gerry89 vita 2018. október 20., 22:10 (CEST)

A szócikktől függetlenül nem értem egyébként a forgalmazót sem, hogy miért magyar címmel kerül mozikba a film. Ha valaki csak úgy ránéz a moziműsorban arra a címre, hogy Bohém rapszódia, azt gondolhatná, hogy valami csöpögős romantikus filmról van szó, ami Párizsban játszódhat 100 évvel ezelőtt, nem feltétlenül a Queen jut eszébe rögtön. Nem úgy mint a Bohemian Rhapsody címről. Annyi film megy itthon eredeti címmel, miért pont ezt kellett magyarosítani, fel nem foghatom. – Ary vita 2018. október 21., 17:20 (CEST)

Macedónia vs Észak-Macedónia

Nem lett elsietve ez az átnevezés? Én úgy értelmezem, hogy a HVG cikk szerint is az alkotmánymódosítás után lesz hivatalos az új név. - Csurla vita 2018. október 22., 18:54 (CEST)

Sőt, a cikk szerint nem is feltétlenül lesz könnyű menet. Szerintem is elhamarkodott átnevezés. Sem az enwiki, sem a macedón nem nevezte még át. – Pagony foxhole 2018. október 22., 19:10 (CEST)

 megjegyzés -- Egyetértek az előttem szólókkal. A névváltoztatásról szóló népszavazás eredménytelen lett, tehát ma semmiféle döntés nincs a névváltoztatásról. --Linkoman vita 2018. október 22., 23:02 (CEST)

Döntés van: Megszavazta a macedón parlament az alkotmánymódosítást pénteken késő este, így a balkáni országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni. A 120 tagú parlament 80 képviselője voksolt igennel, 39 pedig nemmel arra, hogy megváltoztassák az ország alaptörvényét. Az alkotmánymódosítás még több hónapot is igénybe vehet. Csak még várni kell, hogy meglegyen az alkotmánymódosítás! Wikizoli vita 2018. október 23., 13:55 (CEST)

majd átnevezzük, amikor a macedónok is, addig jó így (ritka szerencsétlen név egyébként, ha eddig nem nézett ki 100%-ban úgy, mint ami egy egységet alkot a görög Makedóniával, most már igen, kíváncsi vagyok, a görögöknek ez mikor esik le...) Alensha 2018. október 23., 14:33 (CEST)

Valóban! Vigyor – Pagony foxhole 2018. október 23., 14:34 (CEST)
@Alensha: Szerintem is az új név jobban azt fejezi, hogy a görög Makedónia tartománnyal egy egységet kellene alkotnia, azaz van Dél-Makedónia is. A magyarban meg a nép névre jó volt a makedón / macedón megkülönböztetés, de az Észak előtaggal értelmetlen lesz a Macedónia, mert annak akkor inkább Észak-Makedóniának kellene lennie, ha már Észak is. A változással sok feladat és kérdés lesz majd, ha tényleg módosítanunk kell. Célszerű lenne erre, majd időben egy külön oldalt / kocsmafali fejezetet szentelni. - Csurla vita 2018. október 23., 14:46 (CEST)

 megjegyzés - Az angol Wikipédián - természetesen - a Republic of M. alatt szerepel továbbra is a téma.

Kérésem, hogy a cikket várakozás nélkül nevezzétek vissza.--Linkoman vita 2018. október 23., 14:52 (CEST)

 megjegyzés Csupán elmélkedés, nem tartozik szorosan a témához, de időről időre megpróbálom megérteni (és sohasem sikerül), hogy az emberkben miért van benne ez a kényszer, hogy bejáratott és megszokott dolgokba bármiféle pozitív hozadék nélkül csak azért is belebuzeráljanak mint valami kényszerbeteg. Most ettől erősebb lesz a macedónok gazdasága, jobb lesz az életszínvonal, nőnek a bérek, fehérebb lesz a kenyér? Vagy mi a búbánat értelme volt ennek, azon túl hogy most megint szokni kell hogy van egy új országnév, a régi meg már nincs? Erős a gyanúm, hogy (ahogyan gyakran nálunk is) a politikusok tessék-lássék alapon csináltak valami hót felesleges dolgot, mert amúgy lószart se csinálnak (pláne hasznosat), csak markolják fel a milliókat... – XXLVenom999 vita 2018. október 23., 17:21 (CEST)

Ezt speciel nem ők akarták, a görögök kényszerítik rájuk... Alensha 2018. október 23., 17:28 (CEST)

Ahogy a cikkben is olvasható, 27 éves vita kerülhet így megoldásra. Görögország Macedónia minden integrációs kísérletét blokkolta, akár NATO, akár EU, a neve miatt, mondván, hogy a régi névvel az a képzet állhat elő, hogy Macedónia (ország) Makedónia (régió) része, és ez azt a veszélyt hordozta magában a görögök szerint, hogy majd jogosan állhatnának elő az egyesítési törekvéssel. Ennek megoldására jött létre a szörnyszülött FYROM, amely névvel Görögország is hajlandó volt az EU-s dokumentumokat elfogadni. – Burumbátor Súgd ide! 2018. október 23., 17:58 (CEST)

Elmebeteg egy világ ez, én mondom. Súlyosan elmebeteg. Na mindegy, hagyjuk, köszi a kiegészítő információkat. :-) – XXLVenom999 vita 2018. október 23., 18:26 (CEST)

Benszülött vs. beNNszülött

Át tudnátok javítani az alábbi lapot? A bennszülött k db N-nel írandó. Így nem helyes... Kösz és üdv: Turokaci vita 2018. október 24., 08:50 (CEST)

https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Polin%C3%A9z_bensz%C3%BCl%C3%B6ttek&redirect=no

Töröltem az átirányítást. Teljesen felesleges volt. Csigabiitt a házam 2018. október 24., 08:54 (CEST)

Egyfelől ha találunk egy hibát, az ritkán egyedi, érdemes megnézni és ha sok ilyen hiba van, botos javítást kérni a cserére. (Ebben az esetben elenyésző számú hiba volt, de legalább most ki vannak javítva.)
Ha ezt megtesszük, kiderül az is, hogy a rontott alak törlésével piros link is keletkezett. Felesleges csak akkor lesz egy ilyen redirekt, ha a rámutató hivatkozásokat is javítjuk. Pasztilla 2018. október 24., 09:05 (CEST)
@Pasztilla: Másfelől, piros link nem keletkezett, hanem már ott volt, mivel nem a megfelelő szó volt belső hivatkozásként megjelölve. Csigabiitt a házam 2018. október 24., 14:43 (CEST)
Gondolom, valamiért csak nagyon nem akarod érteni, amit írtam. Az a link régóta zöld volt, te csináltál belőle pirosat a hibás redirekt törlésével. Én csak megmutattam. Pasztilla 2018. október 24., 15:23 (CEST)

És ha már - ez micsoda? "Sablon:Cquotetxt" Gondolom hiba, de nem merészkedem rendbetenni. A forrásszövegben van egy hosszabb szöveg, ami most nem jelenik meg, ez a sablonosdi hazavágta: {{Cquotetxt... Meg van ott "{col-begin}}{{col-2}"-féleség is, ami szerintem fölösleges. Mi a teendő?

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aravind_Adiga

Botjavítást hogy-hol lehet kérni? Mer' amúgy kézzel javítgatom az ismétlődő hibákokat (pl. benszülött)... - – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Turokaci (vitalap | szerkesztései)

A „cquotext” idézet lett volna, de nálunk ez {{Cquote}}(?). javítottam és kivettem a két felesleges col-os sablont is. - Gaja   2018. október 24., 14:24 (CEST)

Wikidata-párokra hivatkozások a szócikk végén

Én eddig abban a hiszemben voltam, hogy a szócikkek végéről az utóbbi években törölni igyekeztek egy-egy szócikk wikidata-párjaira hivatkozásokat, most viszont a maroklőfegyver végén wikidatára hivatkozásokat láttam. Rosszul tudtam ezt? Apród vita 2018. október 24., 22:46 (CEST)

Nem, és akár törölhetted is volna. Csigabiitt a házam 2018. október 24., 22:49 (CEST)

Akkor szokott interwiki benne lenni, ha több magyar nyelvű cikket akarsz egyetlen más nyelvű interwikicikkhez kapcsolni, mert így egy irányban (magyarról a más nyelv felé) működik. Jelen esetben, hogy ez a rengeteg bejegyzés releváns volt-e azt a hozzáértőkre bíznám... - Gaja   2018. október 25., 00:00 (CEST)

@Gaja: Csigabi határozottságából viszont azt veszem ki, hogy a szócikkek végén levő interwikifarm (na ez a farm szó is eszembe jutott) felszámolása mégiscsak el lett határozva - bár ez csak homályosan rémlett. Apród vita 2018. október 25., 00:18 (CEST)

Igen, de azért elvétve van még, ritkán, de találkozni még velük... - Gaja   2018. október 25., 09:10 (CEST)

1200 szócikkben látok enwiki-hivatkozást. Pasztilla 2018. október 25., 09:20 (CEST)

Egy párat megnéztem és a interwiki hivatkozások általában nem konkrét cikkre mutat, hanem vagy cikkre, vagy cikken belüli fejezetcímre mutató átirányításra. Szerintem ezért maradtak ezek így benne, és nem letek átemelve a wikidatába. - Gaja   2018. október 25., 10:06 (CEST)

@Pasztilla: Igen, én is azt láttam, amit Gaja, hogy a Pasztilla által mutatott linkek nem mindegyike szócikk végén lévő interwiki-pár. Pl. Kanada szócikkében sem olyan van, amiről írtam. Apród vita 2018. október 25., 17:35 (CEST)

Nem is írtam olyat, hogy szócikk végi interwiki, hanem enwiki-hivatkozás. Az első húsz között mondjuk a legtöbb tényleges interwiki, ami romániai falvak esetében különös. Pasztilla 2018. október 25., 17:47 (CEST)

@Pasztilla: Megnéztem párat, és eléggé nem tetszik ez a fajta párosítás. Például a Nádasdaróchoz így betett enwiki cikk valójában egy átirányítás, ami a községközpont angol cikkére mutat, aminek viszont a magyar párja Egeres község. Nem tudom, hogy ezeket ki lehetne-e irtani bottal. – Hkoala 2018. október 27., 20:00 (CEST)
Először én is töröltem, de aztán láttam, hogy kacifántos, és visszaállítottam magam. Nehéz ezt bottal. Pasztilla 2018. október 27., 20:02 (CEST)

@Gaja:, @Hkoala:, @Pasztilla: Olvasva titeket, mélyebb dolgokat is érintett a felvetésem. Éppen ezért az a kérdésem, tegyem függőbe a vitaszakaszt? Apród vita 2018. október 29., 04:13 (CET)

Nem nagyon tudok hozzzászólni, nem tudom, hogy szükésg van-e ezekre, én csak leírtam, hogy miért vannak ott. - Gaja   2018. október 29., 15:08 (CET)

Egyértelműsítő szócikkcím

Sajnos már a korábbi kérdésemre sem érkezett válasz: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív238#Egyértelműsítés névelővel, ahol az iránt érdeklődtem, hogy kell-e zárójeles egyértelműsítés a "A hosszú út hazáig" karaktersorra (ahogy pillanatnyilag van: A hosszú út hazáig (televíziós sorozat)), amennyiben nincs belőle másik, csak hasonlók ("Hosszú út hazáig", "Hosszú az út hazáig")... annyi biztos, amivel nem feltétlenül értek egyet a WP:EGYÉRT#Hasonló alakú címszavak megkülönböztetése alapján (de meghajtom a fejem, ha más a közösségi vélemény), hogy @Misibacsi: szerint nem sztring-eket kell vizsgálni, hanem hogy egyforma jelentéssel bírnak-e.

Ezért most elbizonytalanodtam, amikor egy nagyon hasonló problémával állok szemben, csak egy név esetében: Bóka László (irodalomtörténész, 1910–1964) (pillanatnyilag még egyértelműsítés nélkül Bóka László, de épp készíteném az egyértelműsítő lapot, mivel van egy népdalénekes és egy színháztörténész-újságíró-igazgató is ezen a néven, továbbá), Boka László (irodalomtörténész, 1974). Kell-e az évszám az egyértelműsítéskor, vagy elég, hogy az egyik rövid, a másik hosszú "o" (Bóka László (irodalomtörténész) / Boka László (irodalomtörténész) - és így az utóbbinál csupán a {{más}}(?) sablon a lap tetejére)?

Örülnék, ha úgy érkezne válasz, hogy mindkét eset tisztázódjon akkor is, ha különböznek. Fauvirt vita 2018. október 27., 13:32 (CEST)

Boka és Bóka esetén kell az évszám, mert anélkül nem lenne egyértelmű. Anélkül ugyan úgy összekeverhetőek lennének. - Csurla vita 2018. október 27., 14:04 (CEST)

Oké, köszönöm, egyelőre így tettem, de várom a további észrevételeket is! Fauvirt vita 2018. október 27., 14:26 (CEST)

Én is mindenképp meghagynám az évszámot, és a film- és sorozatcímek esetében is megtartanám az egyértelműsítést. Annyira kicsi a különbség ugyanis közöttük, hogy egy sima elírás rossz linkre vihet egy hivatkozásnál, és ezek tipikusan azok a hibák, amik utána évekig észrevétlenek maradnak. – Puskás Zoli vita 2018. október 27., 15:45 (CEST)

Mind a két nézettel azonosulni tudok, de jó volna ezeket a kérdéseket egységesen kezelni: a közösségi szándékot bele kéne írni a WP:EGYÉRT útmutatóba, hogy tudjuk milyen módszert kövessünk, mert számtalan hasonló példa jön elő mindig, pl. Leövey Klára Gimnázium vs. Leőwey Klára Gimnázium. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. október 27., 16:09 (CEST)

Boka/Bókánál én fölöslegesnek tartom az évszámot. Az egyértelműsítés eleve azért létezik, mert a wikiszoftver nem tudna kezelni két egyforma cikkcímet, a Boka és Bóka esetében ez nem áll fenn, annak meg kicsi az esélye, hogy az olvasó kapásból tudni fogja egy irodalomtörténész születési évét, amikor rákeres. Alensha 2018. október 27., 16:13 (CEST)

Ha kész lesz a cikk, akkor a keresőbe beírva akár rövid, akár hosszú o-val, mindkettejük neve meg fog jelenni. Ebben az esetben az évszám akár nagyobb segítség is lehet, mint a magánhangzó hosszúsága, mert nagyobb az esélye, hogy tudom róla, hogy kortárs vagy sem, mint azt, hogy rövid vagy hosszú magánhangzóval írja-e a nevét. Ráadásul ezekben az esetekben az egyértelműsítés nem elsősorban az olvasónak, hanem a cikkíróknak és (tapasztalatból mondom) a botgazdáknak segít. Egy Boka/Bóka vagy Biró/Bíró páros szétszálazása nagyságrendekkel könnyebb, ha az egyértelműsítésnél ezeket azonosnak tekintjük. – Puskás Zoli vita 2018. október 27., 16:47 (CEST)

Picit elmentünk technikai szemléletmódba, hogy mi a "jó" a wikiszoftvernek meg a botgazdáknak. Ezek is szempontok, de azért maradjon az olvasó szempontja az első, másodsorban pedig az ember szerkesztőknek ne adjunk fölösleges munkát. Az olvasó hall egy nevet valahol, és szeretne rákeresni. Az lenne jó, ha a kereső az egyértelműsítő lapot is kidobná (erre nem alkalmas a "más" sablon az egyik cikkben).

Másrészt az nem pontos infó, hogy "a keresőbe beírva akár rövid, akár hosszú o-val, mindkettejük neve meg fog jelenni", mert ezt kipróbáltam a "Boka" és "Bóka" névvel, és persze nem jelent meg az ékezetes/ékezet nélküli párja (legfeljebb a teljes listában, de a gyors találatok között NEM, és én csak azt néztem).

Tehát a véleményem az, ha hosszútávon is szeretnénk fölösleges munkát megspórolni, hogy olyan egyértelmű neveket kell adni a cikkeknek, amikhez a következő években sem kell hozzányúlni (ne kelljen pontosítani, kiegészíteni, és több más szócikkben módosítani a linkeket).

A személyek cikkneveiről már többször volt szó (ezeket csak felületesen követtem). Számomra az tűnik egyértelműnek, ha a szócikk nevében benne van az illető neve után a foglalkozása és szül-hal évszáma. (ezért a "Boka László (irodalomtörténész)" szerkezetből hiányzanak az évszámok). Az olvasónak plusz infó, hogy mikor ténykedett az illető, a foglalkozása önmagában kevés. misibacsi*üzenet 2018. október 27., 19:42 (CEST)

@Misibacsi: Persze, hogy nem jelent meg a gyors találatok között mindkettő, mivel az egyik cikk még nincs megírva. Próbáld ki Biró/Bíró Péterrel! – Puskás Zoli vita 2018. október 27., 19:54 (CEST)

Nem figyeltél eléggé. A "Boka" és "Bóka" névre kerestem (keresztnév nélkül), és mindkettőnél voltak találatok: "Boka" után kizárólag ékezet nélküliek, "Bóka" után kizárólag ékezetes neveket láttam.

A lényeg: az egyik fajta (ékezetes vagy ékezet nélküli) keresés nem mutatja a másikat a gyors találatok között.

A kereső úgy általában elég gyengén teljesít., például ha csupa kisbetűvel írsz be valamit, nem találja meg a nagybetűvel kezdődő (létező) szócikket, pedig mindenki kisbetűvel fogja beírni. misibacsi*üzenet 2018. október 27., 20:02 (CEST)

Persze, hogy nem dobja ki a Bokára Bóka Lászlót, mert van pontosabb, ékezetekben is megegyező találat. Rákerestem a „boka l” karaktersorozatra (kisbetűvel, ékezet nélkül), és első találat – igaz, a vezetéknevet nem félkövérítve – Bóka László. (Egyébként szerintem te nem figyeltél eléggé a pontos fogalmazásra – nekem is egyértelmű a hozzászólásodból, hogy a Boka Lajos és Bóka Lajos neveket írtad be.) – Tacsipacsi vita 2018. október 27., 21:38 (CEST)

Nem értem ezt hogy lehet félreolvasni: A "Boka" és "Bóka" névre kerestem (keresztnév nélkül). (a kisbetűs keresés problémáját kihúztam, úgy látszik valamikor javítva lett). misibacsi*üzenet 2018. október 27., 21:49 (CEST)

Előtte a „Boka László” és „Bóka László” nevekről volt szó; a keresztnevek leírása felesleges, hiszen egyértelmű, hogy csak Lászlóról lehet szó. A „Bóka” karakterlánc simán lehet egy kicsit slendrián rövidítése a „Bóka László” karakterláncnak. Ha „Bóka” szóról írtál volna, az egyértelmű lett volna nekem. Viszont ennek a kérdésnek valójában vajmi kevés köze van a szakasz témájához, úgyhogy javaslom, hogy zárjuk rövidre a dolgot. – Tacsipacsi vita 2018. október 27., 21:57 (CEST)

De jó sokan hozzászóltatok! Ennek örülök! @Alensha: meggyőztek-e a többiek érvei az évszám hozzáírása mellett? ..vagy legalábbis elfogadhatónak gondolod-e? Többiek? @EniPort: nem titkolom, ezért is gondoltam előhuzakodni ezzel a témával, hogy ha van közmegegyezés, akkor azt a Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében al-útmutatóba be lehetne írni. Fauvirt vita 2018. október 28., 21:31 (CET)

A konkrét esetben (Boka/Bóka) elfogadhatónak tartom, hiszen egy kortárs és egy régebben élt személyről van szó, és tényleg esélyes, hogy aki rákeres, az ez alapján különbséget tud tenni, de kíváncsi vagyok, be lesz-e vezetve olyan esetekben is, amikor pl. egy 1978-ban és egy 1981-ben született személy közt kell különbséget tenni (ahol jóval kevésbé reális, hogy a születési éve jobban a köztudatban van, mint a nevének helyes írásmódja). Alensha 2018. október 28., 21:49 (CET)

Reklám?

Nem tudom, ebben a szócikkben hol húzódik meg a reklámjelleg, áttanulmányozná valaki: Bowen-technika? Apród vita 2018. október 29., 14:06 (CET)

Pl. az ilyen, felkiáltójeles (és forrás nélküli) mondatok miatt: "A Bowen-technika a szervezet minden rendszerére pozitív hatással van!" (főleg, mivel az angol nyelvű szócikk forrásai szerint orvosilag nem bizonyítottak a technika pozitív hatásai). De önmagában is nagyon kusza a szócikk, az enwiki alapján érdemes lenne összeszedettebbé és tárgyilagosabbá tenni. – HG vita 2018. október 29., 15:42 (CET)

@HG: - Az ilyen reklámmondatokat érdemes lenne az első olvasónak eltávolítania.

@Apród: - beleolvastam. A reklámjelleget egyrészt a cikk felépítése hordozza - az egész felépítése olyan, mint egy magyar nyelvű prospektusé.

Másrészt a forrásokból láthatóan, ezek belterjes, egymást dicsérő források.

És még valami: a mások termékeivel való ilyen felületes összehasonlítás is reklámeszköz. Kik azok a mások és mik a módszereik? Ha ezt nem nevezi meg, ez reklám.--Linkoman vita 2018. október 29., 15:51 (CET)

Másrészt a forrásokból láthatóan, ezek belterjes, egymást dicsérő források. Ráadásul most utólag jöttem rá, hogy az egyik általam most már törölt halott link alapja a Kiskegyed volt. És hát Kiskegyed forrásként egy ilyen témához... Apród vita 2018. október 29., 16:21 (CET)

The Community Wishlist Survey

2018. október 30., 12:06 (CET)

Forrásokból töröltetett adatok kezelése

A nem túl látogatott forrásokkal foglalkozó kocsmafalon vetettem fel egy kérdést annak kapcsán, hogy ha az érintett az eredeti forráshelyektől javítást (törlést) kér, és a kérésének az eredeti források mindegyike eleget is tesz, akkor van-e jogunk a források korábbi mentésére hivatkozva továbbiakban is használni az adatot.

Egyre gyakrabban kérik érintettek adataik törlését; megfelelő forrás esetén ezeket a kéréseket el szoktuk utasítani. Az viszont ritka, hogy valaki minden forrásból töröltesse a kifogásolt adatot, így fontos volna, hogy ilyen esetre is legyen egy elfogadott gyakorlat. Akinek van véleménye a kérdésben, kérem a forrásos kocsmafalon fejtse ki azt. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. október 31., 23:39 (CET)

Porbóllett

Kedves Szerkesztőtársak! Kérem szépen aki Porbólletnek az elérhetőségét tudja, legyen szíves nekem megírni. Sajnos nincsen wiki e-mailje. Aki bármit tud róla legyen szíves az is írjon!! Ma visszavonult... :(( Köszönettel: Gg. AnyÜzenet 2018. november 1., 19:14 (CET)

Szerintem az ne legyen, hogy más fórumokon rámászunk. Lehet, hogy pillanatnyi düh, kiégés, de egy visszavonulásnak sokkal komolyabb, nehezebb, privátabb oka is lehet. Mindenkinek a maga döntése, hogy elmondja-e az okokat. Ő nem tette, kipréselni belőle pláne nem szabad. Pasztilla 2018. november 1., 20:01 (CET)

@Pasztilla: Én értem amit mondasz és igazad is van. De neked melyik esne jobban, hogy a szerkesztőtársak kétségbeesnének, keresnének, próbálnák megoldani, megbeszélni veled a döntésed, vagy senkit nem érdekelne? Itt szó sincs erőszakról. Nem gondoltam, hogy falhoz állítom és fegyvert fogok rá, amit virtuálisan nem lenne könnyű megoldani. Félretéve a poént, ez egy lehetőség, amivel ha nem akar úgysem él. Gg. AnyÜzenet 2018. november 1., 20:27 (CET)

Nem is feltételezek rólad semmiféle falhoz állítást. Pusztán annyit mondok, hogy ebben a helyzetben szerintem a békén hagyás a helyes, és adott esetben célravezetőbb is lehet. Ha pillanatnyi düh, le fog csillapodni időn belül, ha súlyos okokról van szó, akkor meg azért nem ildomos a kérdezősködés és a megbeszélni akarás. Ha csupán egy gesztusról van szó, hogy észrevettem, és nem örülök, de remélem, ez majd megváltozik, vigyázz magadra – akkor nem szóltam. Pasztilla 2018. november 1., 20:38 (CET)

Gara Anita, "férfiak között nemzetközi mester"

Ez a "férfiak között nemzetközi mester" több női sakkozónál megtalálható. Azt most hagyjuk, hogy ez eléggé képzavaros, de még pontatlan is, hiszen nem ez a cím neve: "Open titles may be earned by all players, whilst the women's titles are restricted to female players." ref. https://en.wikipedia.org/wiki/FIDE_titles

Mit ír az enwiki Anitánál: "Hungarian chess player who holds the FIDE titles of International Master (IM) and Woman Grandmaster (WGM)" és ez a tökéletes. 91.82.141.93 (vita) 2018. november 2., 00:45 (CET)

Kimaradt, hogy TE MIT JAVASOLSZ. Vagy pedig másoljuk át az enwiki cikkeit, mindenki tanuljon meg angolul (ez amúgy is alapkövetelmény lesz előbb-utóbb), és egy csomó gonddal kevesebb lesz (mondjuk a magyar nyelv közben kihal, de gondolom ez téged hidegen hagy). misibacsi*üzenet 2018. november 2., 08:06 (CET)

Az teljesen szakszerű, és a versenysakkozók tökéletesen értik, hogy "nemzetközi mester és női nagymester", de a "laikus" olvasók nem biztos, hogy tudják, mit takar a két cím. Persze lábjegyzetként oda lehet írni, hogy a "nyílt" címeket a férfiak és a nők is megszerezhetik, míg a női címeket csak a nők. Az általános viszont az, hogy a nyílt címeket a többnyire férfiak alkotta tornákon szerzik meg a nők, ezért én nagy problémát nem látok a mostani megfogalmazásban. Ha azonban valakinek szúrja a szemét a jelenlegi megfogalmazás, bárki átfogalmazhatja, én nem fogom visszaállítani. – Dodi123 vita 2018. november 2., 09:08 (CET)

Esetleg lehetne úgy írni, hogy a férfiakkal közös mezőnyben nemzetközi mester? – Puskás Zoli vita 2018. november 2., 09:24 (CET)

Esetleg le lehetne írni egy külön cikkben a fenti ismereteket. Annyi különböző cím, fokozat van, hogy ez már kitenne szerintem egy rövid cikket. – Burumbátor Súgd ide! 2018. november 2., 09:55 (CET)

A sakkminősítésekről, címekről és pontrendszerekről van ismertetés a Sakk szócikkben a Minősítés és pontrendszerek szakaszban. Külön szócikk részletezi a nagymester, a nemzetközi mester és a FIDE-mester címekről szóló tudnivalókat. Egy összefoglaló szócikk a sakkban szerezhető címekről és minősítésekről csak ismételni tudná azt, ami ezekben már szerepel. – Dodi123 vita 2018. november 2., 10:02 (CET)

Igazad van. Bár az országok világörökségi helyszínei, vagy az országok gasztronómiai cikkei vagy [nem folytatom, millió példa van] mind ilyen, máshol, szétszórva már fellelhető adatokat tartalmaznak, mégis jól jönnek. Közben azt is észleltem, hogy az angolban van egy ilyen cikk. – Burumbátor Súgd ide! 2018. november 2., 10:05 (CET)

Elképzelhető, hogy a közeljövőben írok egy ilyen összefoglaló szócikket, amelyben szerepelhet a sakkcímek és minősítések történelmi kialakulása, változása, valamint az egyes országokban alkalmazott sajátosságok is. Most viszont kezdődik a női sakkvilágbajnokság, egy hét múlva indul a férfi (bocsánat, "nyílt") sakkvilágbajnoki döntő is, úgyhogy majd csak ezek után. – Dodi123 vita 2018. november 2., 10:41 (CET)

Nekem Puskás Zoli "férfiakkal közös mezőnyben" javaslata nagyon tetszik: pontosan azt jelenti, amit ki szeretnénk fejezni. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. november 2., 12:05 (CET)

A javaslat nekem is tetszik, a szócikk folyószövegében alkalmaztam is. Az első bekezdést meg "szakszerűsítettem". Átnézem a többi női sakkozónál is, hogyan szerepelnek ott ezek a címek. – Dodi123 vita 2018. november 2., 15:08 (CET)

Photo request: New headquarters of Wizz Air in Budapest, Hungary

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMisibacsi

Hi, guys! I found Wizz Air now has a headquarters at Laurus Offices, Kőér street 2/A, Building B, H-1103, Budapest, Hungary

Does anyone mind photographing the building for Wikipedia? Thanks! WhisperToMe vita 2018. október 28., 14:18 (CET)

@WhisperToMe: It is an ugly green office building. How would you like the photo? Csigabiitt a házam 2018. október 28., 20:02 (CET)

@WhisperToMe: Done by me. misibacsi*üzenet 2018. november 1., 15:37 (CET)

@Misibacsi: sajnos te is az "A" épületet kaptad le, ahogy Globetrotter19 is tavaly: File:Laurus office building, Kutto, 2017 Kobanya.jpg. WhisperToMe-nek a "B" épületre lenne szüksége (mint itt kiderült), ami a Kőér utcáról látható (itt egy vázrajz). Fauvirt vita 2018. november 1., 17:10 (CET)

@Fauvirt: Tehát azt mondod, hogy (a vázlat szerint) én az "A" épület bal oldali részét fényképeztem le? Az épületen nem emlékszem, hogy betű lett volna, pedig ilyenkor szokás egy nagy táblát kirakni, vagy felfesteni (A vagy B vagy C). Kicsit elmentem jobbra (az "A" épület alsó fele mentén), és ott egy lánc volt, tehát az épületek közé nemigen szabad bemenni. De ezek szerint nem is az udvar felől kell a kép, hanem a "B" épület túlsó feléről? (a rajzon a felső széléről?). misibacsi*üzenet 2018. november 1., 18:03 (CET)

Ha emlékezetem nem csal és még megvannak, van ott a Kőér úton egy zöldséges. Kb. onnan pár méterre a felüljáró fele lehetne jól lefényképezni a "B" épületet (Google utcakép). Amennyire a neten néztem, igen, zárt a komplexum, de a külső fele a másik épületrésznek is fotózható. Fauvirt vita 2018. november 1., 18:15 (CET)

OK, kösz az infót! Körbenézek. Egyébként azt gondoltam, hogy a "2/B" csak amolyan postacím. misibacsi*üzenet 2018. november 1., 18:37 (CET)

Elvileg kifejezetten a "B" épületben bérelnek 3200m2 alapterületnyi irodahelyiséget. Fauvirt vita 2018. november 1., 18:41 (CET)

Ismételten kész, ezúttal a (nagyjából keleti) "B" épület képe:

Budapest, Laurus irodaház, X. kerület, Kőér u. 2/B

Kívülről talán csak kocsival közelíthető meg a sorompós lejáraton keresztül(?), gyalogosan talán az "A" épületen keresztül, azon van bejárat (ami a korábbi képen látható, illetve ezen a kép jobb szélén). misibacsi*üzenet 2018. november 3., 06:58 (CET)

és ki se írják a nevüket az épületre? ekkora cégnél azt hittem, ez alap. Alensha 2018. november 3., 23:12 (CET)

Évezred vs. millennium

Pár napja létre lett hozva az évezred (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) cikk, amelyet nem lehet bekötni a wikidatába, mert az angol Millennium (és a többi nyelvű) cikkhez már hozzá van rendelve a magyar Millennium (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd). Igen ám, csakhogy az angolban a millennium cikk egy évezredről szól, a magyar párja pedig az ezredfordulóról. Valaki ki tudja ezt bogozni? – XXLVenom999 vita 2018. október 31., 21:29 (CET)

Az Évezred most jött létre, szerintem egyszerűen csak nem vette észre, hogy van már a témában szócikk. Bele kellene dolgozni szerintem a Millennium-ba a lényeg amúgy is csak két sor, a többi POV, hogy milyen "fontos" dolgok voltak a 1. , 2. évezredben... JSoos vita 2018. november 1., 12:47 (CET)
Átirányítottam JSoos vita 2018. november 3., 18:03 (CET)

Wikidata újra

A Kálmán Imre szócikkben nyolc lábjegyzet van a születési és elhalálozási dátumnál. Mind a Wikidatából jön. Mi értelme van ennek? Ha egy dátum problémás, akkor is elég két lábjegyzet. Wikizoli vita 2018. október 30., 08:17 (CET)

Ez az csupán a forrásfetisizmus eklatáns példája. A legszebb, hogy a megadott 8 forrásból 5 valójában egy ősforrásból származik. De minden rendes ember ragaszkodik a saját forrásához, még akkor is ha az pontosan ugyan azt állítja mint egy már létező forrás! Ez nem Wikidata probléma, ez emberi probléma. Texaner vita 2018. október 30., 08:39 (CET)
Tévedsz. Ez Wikidata-probléma. „Csak” a koncepciót nem gondolták végig, amikor a wikidatát kitalálták. Azt, hogy milyen hátulütői vannak, ha több tucat wiki ugyanonnan veszi az adatokat. Itt a huwikin meg az a trend, hogy használjuk a wikidatát, mert ahhoz nem kell gondolkodni. Vagyis a magyar wikit külföldről fogják elrontani úgy, hogy észre sem vesszük. Ezt csak jelezné az ellenőrizetlenné váló szócikk, de nem akarjuk látni, milyen rossz a helyzet.
A megoldás az lett volna, hogy külön jogosultság kellene a wikidata szerkesztéséhez. Ez meg nem egyszerű. Nyelvközi hivatkozást nyilván bárki csinálhasson, aki szócikket írhat, de sok wikin használt adatokhoz nagyobb megbízhatóság kell.
Egyetlen megoldás van: nem használni a wikidatát magyar adatokra. Amennyire tudom, rendszerint azokkal van a baj, nem azzal, hogy X anyagnak mekkora az olvadáspontja.
Az a véleményem, hogy a wikidata messze nincs használható szinten. Sem a koncepció, sem a felhasználói felület. És ugye az eleve a dilettantizmus jele, ha a felhasználói felület a koncepció előtt készül el.
Tessék már megérteni: nincs mindenre jó megoldás. A fejlesztőknek az az ösztönük, hogy mindent a semmiről kezdenek. Jól tudom: én is fejlesztőként/alkalmazástervezőként dolgoztam 43 évig. Ezt nem szabad hagyni. Gyimhu vita 2018. november 4., 09:50 (CET)
Gyimhu minden bizonnyal igazad van a tervezés-fejlesztés kezdeti stádiuma terén terén (bár kétlem, hogy sokezer eurót belefeccöltek volna egy hirtelen ötletbe), de pár hónapja, amióta rácuppantam a Wikidatára kialakult bennem az az érzés, hogy óriási potenciál van benne. Nagyon sokat használok könyvtári, közgyűjteményi adatbázisokat is (ebből ki is lehet találni, hogy mindenekelőtt életrajzi adatok kapcsán használom a Wikidatát), és összevetve a WD-val nagyon elmaradottnak látom mind használhatóság, mint adattartam, mind adatfrissítés tekintetében azokat. A WD hat éve létezik, a könyvtári adatbázisok a katalógusrendszerek révén évtizedek óta, és mégis rendre a WD tűnik a frissebbnek, használhatóbbnak. Óriási értéke továbbá, hogy az egymásralinkelések révén hálózati térképek készítésére is alkalmas.
Tény, várat magára, hogy a WP-cikkek esetében realtime képben legyünk, ha a háttérben lévő WD-elem változik, de most van a 2019-es fejlesztések megbeszélése, vesd fel (meta:Community_Wishlist_Survey_2019/hu). A fogadóoldalon, vagyis nálunk is van mit javítani, a sablonműhelyben sok mindenről szó esik, nyilván annak is kapacitáskorlátai vannak, hogy mi az, amit meg lehet csinálni, mi az, amit nem.
Szerintem a konkrét problémával kapcsolatban is lehet felvetést tenni (kettőnél több forrás feltüntetésének tilalma, vagy a források közt is preferált rang megadhatósága). Palotabarát vita 2018. november 4., 10:30 (CET)
@Palotabarát: Nem vonom kétségbe, hogy a wikidatában nagy lehetőségek vannak. Amit látunk, az viszont (még) nem az. És amíg valami nincs kész, nem adjuk ki a felhasználónak, legfeljebb egy kisebb, hozzáértő körnek tesztelésre. A wikidata pedig nagyon nincs kész, ha a koncepcióval is gondok vannak.
A probléma addig egyszerű, amíg nem megyünk a szócikken belülre (nyelvközi hivatkozás). A wikidatában lényegében az infoboxok adatait kellene tárolni, amit valóban nem szövegesen, meg a szöveget elolvasó bottal kellene, ahogy jobb híján én is csinálom, hanem relációs adatbázisban. És egy normális felületen lehetne ezek kombinációira keresni. Erre lenne jó a wikidata, de ez nagyon bonyolult, és a jelek szerint meg sem célozták. Vagy csak nem tudom, mert nem foglalkozom vele, amíg nem nagyon muszáj, és amíg valaki nem mondja meg, mire jó. És akkor ugye jönne, hogy ki az adatkarbantartó. Mint látjuk, az nem működik, hogy bármelyik szerkesztő. Ha megszűnik, hogyan lesz utód.
Az meg egyenesen vicces, hogy a sósav szócikkből nem tudom behozni a wikidatából a kénsav pH-értékét. Legalábbis így tudom, de nem követem az API változásait. Ha tényleg így van, beteg ember volt, akik kitalálta.
Vagy például gyakori probléma két kategória közös részét megkeresni. Esetleg az alkategóriákkal együtt (ami megint nem egyszerű, mert lehetnek körök, de ez uralható programozói szinten). A keresőfelületen országra szűrve. Erre alkalmas lenne a wikidata, de amennyire tudom, meg sem célozták. Egy-két külső weblapon megcsinálták, de ezek rendszeresen eltűnnek. Pedig erre kellene állandó alkalmazás. Megint külön bonyodalom, ha össze akarjuk kötni különböző országokbeli wikik kategóriáit. Ez megint nem megy egységesítés nélkül, pedig az olvasónak nagyon jó lenne. Gyimhu vita 2018. november 4., 11:07 (CET)
@Gyimhu: Ha valóban meg akarod érteni a wikidata lényegét ajánlom a Szabad Szoftver Konferencián tartott előadásomat. Szemantikus web (Wikidata és az EU Open Data Portal). Előrebocsátom, hogy az előadás informatikusoknak készült és nehezen emészthető. A Wikidatára vonatkozó diák a 13. diáktól kezdődnek. Az biztos, hogy a Wikidata nem a Wikipédia hasfájásainak orvoslására készült. A Wikidata egy szemantikus web megoldás és egyetemleges névtér. A maga nemében valószínűleg a világ legjobban kidolgozott és megvalósított projektje. Célja hogy mindenki számára elérhetővé tegye strukturált információk elérését, nem csak a Wikipédiából.
Ami pedig a sablonok, infoboxok etc. tökéletlenségét illeti az egyszerűen a magyar Wikipédia erőforráshiányának és a meglévő programozni tudó szerkesztők együttmüködésképtelenségének a következménye. Texaner vita 2018. november 4., 12:47 (CET)
Informatikus vagyok, és elég sok szélhámossággal találkoztam. Sok pénzért készülttel is. A "szemantikus adatbázis" számomra szélhámosság, legalábbis egyelőre, amíg nincs legalább valami elképzelés a wiki-beli használatára. Szinte senki nem tudja, mi az, ezzel élnek vissza a létrehozói.
Az a gyanúm, hogy a szemantikus adatbázis (ha egyáltalán jó valamire) és a wiki szócikkek közé kellene még egy réteg, ami nincs meg. E nélkül viszont jönnek a büdös nagy általánosságok, amivel sok embert el lehet kábítani, viszont (legalábbis így) semmire nem jó. Olyan adatokat sem lehet lekérdezni belőle, amik benne vannak, és ez biztos jele a dilettantizmusnak. Csak egy csomó nem kellő adattal együtt. Mert hiányzik az a réteg, amitől a csoda szemantikus adatbázis tudná, mely adatokra vagyok kíváncsi. Más szóval: az adatok szemantikáját nem ismeri. (Nem az a szemantika, hogy bármely tulajdonságot fel tudok venni bármely értékkel: ez a szintaxis.) Pl. egy anyag fizikai-kémiai tulajdonságaira vagyok kíváncsi. Le tudom kérdezni wikidatából ezeket és csak ezeket az adatokat, igen vagy nem?
Szándékosan hozok földhözragadt példákat: úgy gondolom, hogy a wikidata erősen elszakadt a valóságtól. Az egyszerű és konkrét kérdésekre meg nincsenek válaszok, csak a nagy ködösítés. Gyimhu vita 2018. november 6., 00:21 (CET)

Sziasztokǃ Három éve elhunyt Bácsi József, de én is csak egy anon javítása miatt vettem észre. Utánanéztem és igen, tényleg három és fél év alatt nem tudtuk ezt bejegyezni. A WD miatt meg nem tudom átírni, hogy elhunyt és , hogy mikor (infobox), mert mindent a szupi WD-ből vesz. Igaz nem ér egy forintot sem. Valaki, aki ért hozzá megcsinálná? Forrást tettem a halálozási dátumra. – Gerry89 vita 2018. november 7., 07:49 (CET)

Ott van az összes szükséges paraméter a szócikkben. Simán beírható. A Wikidatából csak akkor veszi ha a huwikin üres a paraméter. Baloldalt van a link a Wikidata adatlapra. Ott oda is beírható. Ezt megcsináltam. Nincs itt semmi probléma a Wikidatával. - Csurla vita 2018. november 7., 10:12 (CET)

Persze, ha nem használjuk a wikidatát, nincs probléma. Gyimhu vita 2018. november 7., 14:47 (CET)
@Csurla: Köszi a javítást. A rációt nem értem, elnézve a szócikk infoboxát, ami azt írja minden paramétert a WD-ből vesz. Nem vagyok WD-szakértő, csak azt, hogy egy több mint három éve elhunyt személy nálunk tegnap estig élőnek volt feltüntetve. Laikusként tehát, a WD-ben kellene szerkeszteni külön az ilyen dolgokat, ugye? Pont mint mikor a szócikket szerkesztem WD-mentesen. Na mindegy, én ebben az esetben logikatlannak látom, de lényeg, hogy megoldódott. Köszönöm! Gerry89 vita 2018. november 7., 21:41 (CET)
@Gerry89: Veheti a WD-ből. Ha a paraméter itt értéket kap akkor nem keres adatot a WD-ben. Általában a WD-ben szoktuk ezeket szerkeszteni, de itt is lehet. - Csurla vita 2018. november 7., 21:44 (CET)

@Texaner: „A meglévő programozni tudó szerkesztők együttmüködésképtelenségének következménye.” Először is különböztessük meg egymástól a kódolást és a programozást. Itt kódoló sok van, programozó nem nagyon. Másrészt nemcsak az informatikusokkal van a baj, hanem az egész magyar wikipédia működésével. Leginkább azzal, hogy érzelmi és nem műszaki alapon keletkeznek a döntések. A többit (a wikidatát is beleértve) a szerkesztői lapomra írtam le. Gyimhu vita 2018. november 7., 14:47 (CET)

Új-Kaledónia

Új-Kaledónia cikkére majd érdemes figyelni, mert ma tartanak népszavazáűst a függetlenedésről: [1] Ugyan a cikk szerint esélyes, hogy "nem" lesz a válaszok többsége, ám ha mégis az elszakadás mellett voksolnak többen, ne legyen hamarabb átírva a cikkben, minthogy jogilag is életbe lép az új ország státusza (illetve a hosszú folyamat legyen rendesen dokumentálva). Palotabarát vita 2018. november 4., 13:06 (CET)

Oroszország - Európa

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni egy témában, amiben bizonytalan vagyok: egy szócikkben kontinensenként, azon belül pedig igyekszem országonként végigvenni egy színházművészeti témát. Ezen belül foglalkoznék Oroszországgal is, időben a 18-tól a 21. századig és nem tudom, mi a helyes. Külön szakaszként tárgyalni vagy Európa alá sorolni az országot, ahogy az orosz wikin ők maguk teszik ezt egy a témába vágó egyértelműsítő lapon: ru:Национальный театр? Ki mit gondol? Fauvirt vita 2018. november 7., 11:00 (CET)

Európa. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 7., 11:01 (CET)

Kulturálisan mindenképpen Európa. Én Törökországot is Európához szoktam sorolni. Alensha 2018. november 7., 22:15 (CET)

Kulturális ügyekben abszolúte Európa, de még mennyire. – Pagony foxhole 2018. november 7., 22:27 (CET)

Rendben, köszönöm! Akkor vissza al-szakaszosítom. :o) Fauvirt vita 2018. november 8., 01:15 (CET)

Fontos műszaki események a közeljövőben

Két fontos műszaki esemény van a héten:

Eszköztár

Csütörtökön (jelen állás szerint) végleg kiszedik a régi szerkesztőeszköztárat (aminek ilyen ikonjai vannak: ). Ha valaki még mindig ezt használja – leginkább „régi motorosok” lehetnek érintettek, hiszen évek óta nem ez az alapértelmezett –, akkor a MediaWiki új verziójának telepítésétől kezdve nem lesz eszköztára a szerkesztőablak fölött. Több alternatíva is van (VisualEditor, új wikiszöveg-szerkesztő), de aki ehhez a tizenkét éves darabhoz ragaszkodott eddig, annak talán a WikiEditor a legkisebb megrázkódtatás, hiszen a régi és a WikiEditor között csak annyi a különbség, hogy utóbbi végigér a szerkesztőablak fölött, és több gomb van rajta. A beállításokban a „Fejlettebb szerkesztő-eszköztár használata” gombbal kapcsolható be. – Tacsipacsi vita 2018. október 30., 01:17 (CET)

Nagyon gratulálunk a fejlesztőknek. Minden használható funkciót kiszednek. Az új rossz, de legalább lassú.
Csináltam magamnak egy statikus HTML-lapot, amin rajta vannak a gyakran használt spec. karakterek (pl. ⅔, °C), és onnan copy&paste-tel másolom a wiki-lapra. Ez aztán a korszerű!
Néha az az érzésem, hogy a fejlesztők nem tudnak mit kezdeni magukkal. Normális feladatot nem találnak, viszont nem bírják ki, hogy ne programozzanak. Ugyanez a helyzet a botokkal. Gyimhu vita 2018. november 4., 09:14 (CET)
Érdekes, nekem nem kell cselhez folyamodni, hogy speciális karaktereket beszúrhassak a szerkesztői ablakon belül. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. november 4., 10:55 (CET)
Ha jól értem, azt ígérték meg, hogy ezt a lehetőséget fogják elvenni. Gyimhu vita 2018. november 7., 14:37 (CET)
Nem fognak semmit megszüntetni a jelenlegi tervek szerint: amiről itt szó van (régi eszköztár), azt már kiszedték – ez a változás múlt csütörtökön ért el a Wikipédiára –; amit Balint36 említ („új”, 2010-es eszköztár), annak az eltávolításáról nincs szó. (Egyébként ez a „minden használhatót kiszednek” nekem erős túlzásnak tűnik – nem emlékszem ezen kívül semmilyen eltávolításra az elmúlt évekből, legfeljebb az ősöreg Internet Explorerek támogatásának megszüntetésére lehet panaszkodni, de arra nem te fogsz, az tuti. 🙂) – Tacsipacsi vita 2018. november 7., 22:16 (CET)

Ezt a fejlettebbnek csúfolt eszköztárat annak idején, amikor kitalálták, néhány próbálkozás után visítva kapcsoltam ki. Most kénytelen voltam bekapcsolni, 5 másodperc gondolkodás után be is töltődött. Hogy csak annyi lenne a különbség, hogy több gomb van rajta, azt nem látom, szerintem teljesen más gombok vannak rajta, így például nincs egykattintásos belső link és sablon. Borzasztó nagy visszalépés ez, sokkal rosszabb hely lesz tőle a Wikipédia. Nem lehet valahogy saját scriptben helyreállítani a normális, fejletlen eszköztárat? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 8., 00:24 (CET)

Valamit valószínűleg még állítanod kell, mert nálam ott van a belső link és a sablon ikonja is. – Dodi123 vita 2018. november 8., 12:25 (CET)
Szerintem is borzalmas, jó lenne valahogy visszaállítani a régit. :P - HG vita 2018. november 8., 12:55 (CET)
@Bináris: Visszacsináltam segédeszközként, de a karbantartására nem tudok garanciát vállalni, az pedig egyenesen borítékolható, hogy más segédeszközök innentől magasról tenni fognak erre az eszköztárra. Ja és a segédeszközség ennek a betöltési idején is ront, amin nem lehet semmilyen módon lényegesen javítani (az esetleges nem lényeges javítás pedig nem éri meg a befektetett munkát). – Tacsipacsi vita 2018. november 10., 00:41 (CET)

Tacsipacsi, te vagy az isten! Nagyon köszönöm! Nekem ez a fejlettnek nevezett dolog is ilyen lassan töltődött be, szóval ez már mindegy. (Zárójel: nem értem, miért hívják a Wikipédiában az újabban elkészült dolgokat folyton fejlettebbnek, pedig csak újabbak.) Dodi, nekem nincs sablon, a belső link pedig nem olyan, amit normálisan tudnák használni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 10., 01:23 (CET)

Kívánságlista

Elindult az idei – 2019-esnek nevezett – közösségi kívánságlista javaslattételi szakasza. Most két hétig lehet panaszkodni, hogy mi nem jó, hogy jövőre kijavíthassák. Egy ember legfeljebb három javaslatot tehet, de szerintem vagyunk elegen, hogy bármennyi javaslatra legyen vállalkozó, aki a nevét adja hozzá, szóval lehet itt gyűjteni az ötleteket! – Tacsipacsi vita 2018. október 30., 01:17 (CET)

A Visual Editornak ezt a hibáját nagyon ki kéne javítani! Csak négyjegyű évszámból javítottam most PZoliBottal vagy harmincat, és már itt is látszik, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Nem tudom mit kéne csinálni, valószínűleg nem kéne a VE-nek engednie, hogy a hivatkozás szövegébe csak úgy bele lehessen írni, a hivatkozás felülvizsgálata nélkül. Azért bosszantó, mert nagyon nehéz észrevenni (csak a forrásszöveget nézve van erre esély), és a legnagyobb jószándék ellenére dobálják a hibás hivatkozásokat a cikkekbe a VE-t használó kezdő vagy épp tapasztalt szerkesztők. – Puskás Zoli vita 2018. november 1., 00:17 (CET)

@Puskás Zoli: m:Community Wishlist Survey 2019/Editing/Avoid VisualEditor edits changing only the link text or only the link target – Tacsipacsi vita 2018. november 11., 18:53 (CET)
@Tacsipacsi: Köszönöm! – Puskás Zoli vita 2018. november 11., 20:07 (CET)

Legyen már megoldva, hogy ha wikidatából beillesztett adat változik egy leellenőrzött cikkben, akkor megtekintetlenné válik, mert jelenleg bármilyen baromságot be lehet írni még egy kiemelt cikkbe is, ha a wikidatába írja be valaki és a cikk onnan hozza be. Alensha 2018. november 3., 23:11 (CET)

@Alensha: Belefulladnánk az ellenőrizetlen cikkekbe. Nemrég bekapcsoltam a figyelőlistámon (kb. 2750 szócikk) a Wikidata-változtatások megjelenítését, bár igazából felesleges, mert esélytelen végignéznem őket. És a döntő többségét olyanok végzik, akik nemhogy nem megerősítettek, esetleg még nincs is fiókjuk a magyar Wikipédián. (Rengetegszer a Wikidatán sem megerősítettek. Számtalanszor futottam már bele olyanba, hogy a kínai/orosz/hottentotta Wikipédia adminisztrátora átnevezett egy lapot náluk, és én ellenőriztem a kapcsolódó módosítást a Wikidatán.) – Tacsipacsi vita 2018. november 3., 23:53 (CET)

Ahogy Tacsipacsi írja. Egészen mások ott a dimenziók. Alig 300 Wikidata-lap van a figyelőlistámon, ami napi szinten áttekinthetetlen kásahegyet generál, nem is használom a figyelőlistámat ott. Az az egyik baj, hogy nem lehet specifikusan azt mondani, hogy az adatlapoknak csak a tulajdonságait figyeld, ha változik a szuahéli címke, azt ne. A másik "baj", hogy adatbázis jellegénél fogva ott sokkal gyorsabb a szerkesztés, 10-bazillió szerkesztésnél többet felmutató Wikidata-userrel Amazonast lehet rekeszteni. Csak az elmúlt héten 15 ezret szerkesztettem ott, ami a huwikin kábé háromévi munkám. Esélytelen figyelni. Pasztilla 2018. november 4., 00:53 (CET)

@Alensha: Írd le a problémát és indítsd el; mivel a probléma nem csak téged érint, simán befuthat és közben születhet megfelelő kompromisszumos megoldás. Bencemac A Holtak Szószólója 2018. november 4., 10:04 (CET)

Elvis

Sziasztok! Kérlek titeket nézzetek rá Elvis Presley szócikkére! Alaposan ledöbbentem, hogy mik vannak feltüntetve, leírva ott. Főleg az Öröksége szakasz (ahol UFO-rablasról, bujdosásról és hasonmásokról értekezik a szerző), és a Tom Parker ezredes szerepe szakasz, ami kiveri a biztosítékot nálam. Utóbbi tele forráskérővel. A Memphis Maffia és a Követői szakasz dettó. Úgy gondolom, hogy ez alaposan aláássa a magyar WP tekintélyét. Egy Elvisről ilyen szócikk..Ha egyetértetek ezeket mind törölném! Gerry89 vita 2018. november 9., 22:48 (CET)

Az UFO-rablás valóban nevetséges, azonban a hasonmások tényleg nagy számban léteznek világszerte. Szinte iparággá vált. A Tom Parker ezredesről szóló részben szereplő állításokra több forrás is van az angol wikiszócikkben, ahogyan a Memphis Maffia szócikkben leírtak is bőségesen forrásolhatók. Ez utóbbiról az angol wikin külön szócikk is szól. – Dodi123 vita 2018. november 9., 23:12 (CET)

Kezdőlap Tudtad-e

A trigonometria, biztos, hogy nem a háromszögekkel általában, hanem csak a derékszögű háromszögekkel foglalkozik?

Robogos vita 2018. november 13., 11:56 (CET)

Egyik sem, és a cikk bevezetője is rossz, ahonnan ez a félinformáció származik. Az iskolásokat először a derékszögű háromszögek kapcsán ismertetik meg a trigonometria elemeivel, de az érettségire már mindenki tudja, hogy a trigonometria az analízis egyik ága, és függvényekkel foglalkozik. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 13., 12:00 (CET)

Olyasminek egyébként se kéne a tudtad-e rovatban szerepelnie, amit minden érettségizett ember tud. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 13., 12:05 (CET)

Nem vagyok matematikus, nem akarok belemászni a szócikkbe, de aki ért hozzá, nyugodtan kijavíthatná a kifogásolt rézeket. Hogy hasonló esetek ne forduljanak elő, kérek mindenkit, néha vessen egy pillantást az Érdekességek listájára, hogy Kezdőlapra kerülésük előtt ki lehessen küszöbölni a téves információkat. És természetesen újabb érdekességeket is lehet írni.

Másik: lehet, hogy minden érettségizett ember tudja ezeket, de nem csak érettségizettek olvassák a WP-t. ;) – Fmvh vita 2018. november 13., 15:21 (CET)

Így már jó? Szalakóta vita 2018. november 13., 19:19 (CET)

@Szalakóta: köszi, a bevezető sokkal jobb. Valamit félbehagytál, van egy csonka mondat, azt hogy akartad folytatni? (A szögfüggvények tanulmányozásával) Maga a cikk viszont elég hiányos. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 13., 19:45 (CET)

Kilogramm új definíciója, Planck-állandó rögzítése

Lesz itt munka: https://www.bipm.org/utils/en/pdf/CGPM/Draft-Resolution-A-EN.pdf, enwikin már változtattak. 91.83.21.175 (vita) 2018. november 16., 17:14 (CET)

WP:SZBbalint36 🚌 buszmegálló 2018. november 16., 17:15 (CET)

Ázsiai szerkesztési hónap

November 1. és 30. között ázsiai témájú új szócikkek szerkesztését hirdették meg: en:Wikipedia:Wikipedia Asian Month, érdekes, hogy hozzánk nem jutott el a híre. misibacsi*üzenet 2018. november 16., 17:58 (CET)

Feltételezem, hogy akik angol nyelven szerkesztik a Wikipédiát azok tudtak róla!Texaner vita 2018. november 16., 18:09 (CET)

Tudtommal évente rendszeresen ismétlődik. – Vadaro vita 2018. november 16., 18:30 (CET)

 megjegyzés Nem mindig Ázsiát kéne erőltetni, szerintem az a témakör már így is elég jól ki van dolgozva relevanciájához mérten. Ha már mindenképpen kultúrkörből indulunk ki, inkább kellene hirdetni brit, amerikai, orosz, olasz, francia stb. szócikkíró versenyt, mert ott már komolyabb hiányosságok akadnak, pedig jóval relevánsabbak az európai ember számára. – XXLVenom999 vita 2018. november 16., 18:44 (CET)

Ha már szóba került, itt van megnyitva napok óta a Wikipédia:Wikipedia ázsiai Hónap. Ezt gépi fordítással hozta létre évekkel ezelőtt valami külföldi, ebben a formában és ezen a címen természetesen kukás, csak az interwikik miatt nem töröltem, hátha valaki megírná rendesen egy jó címen, és javítaná a hivatkozásokat. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 16., 20:22 (CET)

Help with a project

I am initiating ​​a project to record the name of my language in all the languages ​​present in Wikipedia. First, I encourage you to create / improve the article on the Asturian language and, on the other hand, to help me in my project I would need a man and a woman to record how it is said in your language: Asturian and then upload it to Commons. Thanks in advance. - Vsuarezp vita 2018. november 15., 23:32 (CET)

LMBT személyek forrástalanul

Az LMBT személyek listájában különösen rigorózusan szoktuk venni a forrásolást. Az InternetArchiveBot eléggé belegázolt ma ebbe a listába, sok linket holttá nyilvánítva. Ilyenkor mi van? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 17., 22:09 (CET)

IUCN Redlist

Úgy tűnik, az IUCN megváltoztatta a vörös lista elemeinek URL-jét. Ez azt jelenti, hogy több ezer (talán több tízezer?) hivatkozásunk hibás helyre mutat. Egy példa: a https://www.iucnredlist.org/apps/redlist/details/56004 hivatkozás az http://oldredlist.iucnredlist.org/details/56004/0 alakra változott, az aktuális hivatkozás címe pedig ez: https://www.iucnredlist.org/species/56004/11404506. Csigabiitt a házam 2018. november 18., 10:04 (CET)

Ha sikerül egyértelműen kideríteni, mit mire kell változtatni, akkor botmunka. Legjobb lenne, ha ezek a Wikidatából jönnének, és csak ott kéne átírni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 18., 10:13 (CET)

Ebben igazad van. A WD-ben a Scinax wandae esetében a hivatkozás a https://www.iucnredlist.org/details/56004/0 oldalra mutat, ami automatikusan az új oldalra vezet. Lehetséges, hogy elegendő lenne a redlist sablont módosítani? Csigabiitt a házam 2018. november 18., 10:19 (CET)

Az én véleményem szerint nincs semmi tennivaló. Használjátok nyugodtan a Wikidatát, ott módosították. A direkt hivatkozásokat pedig nyugodtan ki lehet törölni, aki keresi az a taxoboxban vagy/és a taxonbárban megkapja a wikidatából jövő helyes URL-t. Texaner vita 2018. november 18., 12:54 (CET)

@Texaner: teljesen igazad van abban, hogy a WD-ből lehet venni az IUCN adatokat. Tennivaló viszont van, mert a több ezer hibás hivatkozással valamit kezdeni kellene. Csigabiitt a házam 2018. november 18., 13:20 (CET)

Én nem látom a hibás hivatkozásokat. Kipróbáltam 6 esetben a taxonbarban található linket, megfelelően működnek. Persze, ha a taxonbar mellett a szócikkben található link az gáz, de azokat a legegyszerűbb egy bottal kiirtani. Felesleges, hogy ugyan az a hivatkozás kétszer vagy háromszor szerepeljen egy szócikkben. Texaner vita 2018. november 18., 13:25 (CET)

Persze. Nem a taxonbarról beszélek, hanem a {{redlist}}(?) sablonról. Csigabiitt a házam 2018. november 18., 13:30 (CET)

@Csigabi: Sorry ezt a sablont nem ismertem. Alkalmilag javítottam, egyelőre így jónak látszik. Texaner vita 2018. november 18., 14:06 (CET)

Köszi. Ez így jó lesz. Csigabiitt a házam 2018. november 18., 14:12 (CET)

Hibás bejegyzést találtam

Kedves Wikipédia! A Lakócsa község oldalán a 2011-es népszámlálás adataiban a 100%-ot meghaladó a népesség nemzetiségi összetétele. Helyesbíteni kellene. Üdvözlettel: Pallag Katalin 178.48.13.49 üzenőlapja  2018. november 18., 15:50‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Az számadatok helyesek. Egy személy több nemzetiséghez tartozónak is vallhatja magát, így az arányok összege meghaladhatja a 100%-ot. – Fekist vita 2018. november 18., 15:58 (CET)
Hú. Ez egy extrém eset, hogy a lakosság több mint fele kétnemzetiségűnek vallja magát? Pasztilla 2018. november 18., 17:42 (CET)
Az üzlet az üzlet. Texaner vita 2018. november 18., 19:14 (CET)
A falu egy extrém eset lehet, országosan valószínűleg nem ilyen a kép. A két megadott nemzetiség egy része beolvadóban van a magyarságra. Ez a nemzedék még emlékezik arra, hogy honnan származik, és számon tartja a másik nemzetiséget, de lehet, hogy a másik nyelvet már nem anyanyelvként tanulta. Unokájuk pedig magyar lesz, minden nemzetiségi kapocs nélkül. Szalakóta vita 2018. november 19., 10:20 (CET)

Budapesti Erzsébet hidak

Erzsébet híd (Budapest) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

A cikk vitalapjára írtam eredetileg, de nem nagyon talált visszhangra a dolog, ezért felteszem itt is a kérdést.

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy szét kellene választani ezt a szócikket a régi és az új híd cikkeire, Erzsébet híd (Budapest, 1903–1945) és Erzsébet híd (Budapest, 1964–) címen. Két teljesen különböző szerkezet (lánchíd, illetve kábelhíd), közel 20 év telt el a régi felrobbantása és az új megépítése között, a régi a maga korában csúcsteljesítménynek számított, az új átlagos (akkoriban már 6-700 m támaszközű kábelhídból akadt több is). A helyet és a névadót leszámítva gyakorlatilag semmi közük egymáshoz. Természetesen a laptörténetek szétválasztásával együtt (nyilván nem lesz tökéletes, de meg lehet csinálni) gondolom végrehajtani. Azért most csinálnám, mert mindkettőn lenne mit bővíteni, javítani, forrásolni, később még nehezebben menne a művelet. Ugyanezen okból a Wikidatában is külön tételként kéne szerepelnie a kettőnek.

Mit gondoltok erről? – Puskás Zoli vita 2018. november 20., 21:03 (CET)

Hát első hallásra elég ijesztőnek hangzik :-), de ahogy leírtad az indokokat, teljesen érthető. Megnéztem a szócikket, valóban jól szétválasztható, szóval szerintem igazad van, én a magam részéről támogatom. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. november 20., 21:25 (CET)
Részemről is. :o) Fauvirt vita 2018. november 20., 21:30 (CET)
Én is támogatom, jó ötlet. Esetleg említsd meg a Budapest-műhely vitalapján, egy ide mutató linkkel, néha ott is jár valaki. Ha lehet még egy javaslatom: mindkét cikkben egy nagyon rövid bekezdésben foglald össze a másik híd legfontosabb adatait (akár csak egy- két mondatban), és egy bővebben sablonnal utalj rá. Nagyobb feladat viszont szétszálazni majd a rámutató linkek közül, hogy melyik mire akar hivatkozni. 262 link van, ebből 207 a fő szócikk névtérből. Ebben majd szívesen segítek, csak szólj rám kérlek, ha készen van(nak). Palotabarát vita 2018. november 21., 02:03 (CET)

Én nem vagyok annyira biztos benne, hogy jó ötlet. Mostanában sokat foglalkozom az osztrák településekkel meg a műemlékeikkel és látom, hogy szinte általánosnak mondható, hogy templomokat, kastélyokat teljesen átépítenek. Egy templomot jellemzően a kora középkorban alapítanak, felépítenek egy román épületet, aztán azt az alapoktól átalakítják gótikussá, esetleg még barokká is. A kastélyok nagy része is valamikor vár volt, aztán a 18. században barokk kastéllyá alakítják őket, az eredetiből nem marad semmi. De ettől még egy nevük, egy cikkük van. – Hollófernyiges vita 2018. november 21., 08:34 (CET)

Hollófernyiges azt gondolom, egy középkori épület eseménytörténetét a legtöbb esetben nem is lehet önálló szócikkben tárgyalni, hiszen híján lennénk a forrásoknak, és így az eseménytörténetnek is. Ritka, hogy egyáltalán tudjuk: ki volt az építőmester, az pedig extrém unikális, hogy tudjuk: mi történt vele a török korban, az x. vagy y. megszállás alatt többszáz évvel ezelőtt - egyáltalán: történt-e bármi, amit egy szócikkben fel lehet dolgozni. Az Erzsébet híd történetét két dolog teszi különlegessé a Wikipédia számára: az egyik, hogy 20. századi mindkét híd, így egész jól dokumentált, a másik, hogy szerkezetileg is oly különböző a kettő: az egyik lánc- a másik kábelhíd. És hát ne feledjük, hogy míg a templomokat, kastélyokat gyakran csak átépítik, ezt a hidat egyszer el is pusztították, van egy húsz éves lyuk a történetében. Ezzel a témával szerintem megéri foglalkozni két cikkben. Palotabarát vita 2018. november 21., 09:52 (CET)
@Hollófernyiges: Amiről te beszélsz, ahhoz inkább a Széchenyi lánchíd története hasonlít. Annak a szerkezetében sincs lassan már egyetlen eredeti elem sem, de az eredeti építmény jellegét megőrizve, folyamatos fejlődésen, leromboláson és újjáépítésen átmenve érte el mai (az eredetihez épp ezért sok tekintetben hasonlító) formáját, és alakul át hamarosan ismét. Vagy a Margit híd is ide sorolható, hiszen annak a szerkezete is jelentősen változott a világháború utáni újjáépítéskor, de ott is törekedtek az eredeti híd összképének a megőrzésére. Az Erzsébet híd/hidak esetében ilyen folytonosság nincs, az eredeti hidat nem építették újjá, hanem egy megjelenésében és szerkezetében is teljesen más építményt állítottak fel a helyére. Még a laikusok körében, a köznyelvben is elkülönülnek egymástól, persze leginkább azoknál, akik még látták mindkettőt: gyerekkoromban bizony mindennapos volt az új Erzsébet híd megnevezés, és ma is régi Erzsébet hídról beszélünk, ha a háború előtti képek kerülnek elő. – Puskás Zoli vita 2018. november 21., 21:57 (CET)

Community Wishlist Survey vote

2018. november 22., 19:13 (CET)

Nő lehet-e közlegény?

Annyira nem vagyok jártas a katonságnál és az ott használt rangoknál, elnevezéseknél, de megakadt a szemem az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló cikkben a szereplőkél egy "Lorraine közlegény" nevű karakteren, aki a filmben egy hölgy (ahogy egyébként az őt alakító színésznő és a magyar hangja nevéből is ki lehet következtetni). Ez rendben van így és csak nekem tűnik furcsának? Vagy van valami külön szó a női közlegényekre? – XXLVenom999 vita 2018. november 22., 19:49 (CET)

Lehet, mivel ez egy rendfokozat. Nincs külön női változata, még nem találta meg a politikaikorrektség-kommandó. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. november 22., 20:00 (CET)

Akkor rendben, köszönöm! – XXLVenom999 vita 2018. november 22., 20:02 (CET)