Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív18

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Módosított szavazás a Sablon:Fő-tárgyában

Mivel elsőre kimaradt két nagyon is lehetséges változat, kéretik a szavazatokat újragondolni, a módosított szavazás helye: Sablonvita:Bővebben/Szavazás#Szavazatok a bővített szerint. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 5., 16:45 (CET)

Sablon:Cikkértékelési osztályzások

Elkészült a Sablon:Cikkértékelési osztályzások stilisztikai átfésülése: összevetettem az eredetivel, ahol magyarításra szorul, ott magyaródott :o), és magyar példákkal láttuk el. Akit érint, különösen az értékelésben résztvevő műhelyek munkatársait, kérjük, nézze át, a szintenként kiemelt példákat, hogy megfelelnek-e, a szöveget és minden egyebet erős kritikának vetve alá. A fordítás az enwiki Assessment of articles mintaszövegei alapján készült, általános cikkértékelési ábécéként fog működni, a műhelyek ennél sokkal részletesebb és specifikusabb szabályzatot is csinálhatnak, de az alapszerkezethez illeszkedni kellene, és az osztályzási szintek elnevezése és alapvető kritériumai is közös kellene hogy legyen az olvasói/szerkesztői tájékozódás megkönnyítésére. Előre is köszönjük annak, aki segíteni tud. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 6., 11:04 (CET)

Természetesen lehet még új osztályzatokat is bevezetni vagy új kategóriát, és szóba került, hogy ki kellene dolgozni a listák osztályzásának kritériumait is (Dami lesz ez a szigorú, aki meg akarja csinálni :o).

A Sablon:Cikkértékelési osztályzások oldalon 2 problémás részt látok:

  1. A 4. sorban lévő "JÓ" szint meghatározásánál ez szerepel: "alapos átszerkesztés szükséges a szép és érthető magyar nyelvhasználathoz, a tartalom egyensúlyához, vagy az irányelveket sérti valahol: a szerzői jogok, a semleges nézőpont vagy az alátámaszthatóság szempontjából problémás elemeket tartalmaz" -
  • helytelen magyar nyelvhasználat?
  • szerzői jogok megsértése?
  • semleges nézőpont megsértése?
  • alátámaszthatóság sérül?

Ember! Ilyen jellemzőkkel ez legfeljebb közepes szócikk lehet! Ezt a kettőt át kellene dolgozni.

  1. Hiányolom a csonk besorolást (tehát ami tényleg hiányos, nem csak rövid).

misibacsi 2007. március 7., 21:27 (CET)

Alább láthatod a folytatást, ami pedig a jó szintjét illeti, a cikkértékelési szempontok alapját az enwiki szisztémája képezte, az ottani B szintnek felel meg a leírás. Namost ottan van GA szint is, azért érezheted úgy, hogy ilyen magasan ez már nem tűrhető. Amúgy észre kell venni, hogy a cikkértékelési szintek mindig újabb és újabb dimenziókat nyitnak, és minden szinten meg van követelve valami, ami az előzőn még nem volt. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 21:42 (CET)

Újdonságok

Az osztályzás szintjeinek elnevezését magyarítottuk, zárójelben szerepel az azonosíthatóság kedvéért a régi/eredeti. Az új rend a következő:

  • FA --> Kiemelt
  • A --> Jeles
  • B --> Jó
  • Start --> Közepes
  • Csonk/Stub --> Elégséges

A kiemelt nem változik, az már a magyarítás előtt is kiemelt volt. Új kategóriát vezettünk be a „rövid, de az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjén nem tudunk róla többet kiizzadni” cikkeknek, olyan témákról, amikről össze-vissza ennyit lehet tudni, és nem mi voltunk rendetlenek. E kategória neve: KÉSZ (jelezve, hogy ezek rövidségük ellenére komplett cikkek, és hogy sosem lehet belőlük kiemelt, ami elvileg minden cikk álma :o). Rangan a jeles és a kiemelt közé kerül. Példa rá a jelenlegi anyagból Taduhepa, Mitanni hercegnője, akiről annyit sem tudunk, amennyit tudunk. :o) Ide tartoznak majd az igazán jól megírt listák is (bár Dami szerint ilyen még nincs, sőt az enwikin sincs olyan, majd nálunk lesz :o).

Szóba került az assessment skála mellett az importance (fontossági) skála bevezetése is, rajta vagyunk, csak egyenlőre izzítsuk be az értékelést. Uff. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 6., 11:22 (CET)

Miért nevezzük a „kimelt” cikkeket így? Nics az az új felhasználó aki megértené, hogy miről van szó.
Itt egy példa arra, hogyan hat ez a szó arra, aki új a wikipédiában:[1]
Miért nem mondjuk inkább, hogy „kiemelkedő”, „kiváló” vagy „kitüntetett”? hogy én hogy alliterálok! :) Szükség van ezen a helyen szakzsargonra?
Nem használhatnánk ki ezt az alkalmat a kifejezés érthetőbbé tételére?  Karmelaposta  2007. március 7., 11:34 (CET)

Ha már az A jeles, akkor ami mindenben/ből jeles, az - kitűnő... Vagy ha a kiemelt jele meg a csillag, akkor... csillagos... Esetleg az előállítás módszerére utalva: "magasfényű" (polírozott...)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 7., 12:32 (CET)

Huhh. Látszik, hogy pedagógus csinálta :-) Nem lenne jobb egy kicsit kevésbé iskola-ízű elnevezéseket használni? És a csonkot meghagyni csonknak?

A fontossági skála szuper, szerintem sokkal nagyobb jelentősége lenne, mint az assessmentnek. Kitaláltak már valami módszert tá az enwikiben, hogy fel lehessen rá venni nemlétező cikkeket is? Amit én nagyon hiányolok a műhelyekből, az éppen annak a felmérése, hogy a választott területet mennyire fedi le a wikipédia: az, hogy van száz jó cikk egy adott témakörben, önmagában nem értékelhető, amíg nem tudjuk, hogy száz esetleges, vagy száz alapvető témában íródtak, és hogy ez a száz alapvető téma nagyjából lefedi-e a területet, vagy van még kilencszáz másik... --Tgrvita 2007. március 7., 12:17 (CET)

Egy nagyszerű alkalom a birodalmi szemlére: Wikipédia:Informatikaportál.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 7., 12:25 (CET)
A pedagógusokra irányuló nemtelen támadást itt most figyelmen kívül hagynám, kommandó útban. :o) Viszont.
  1. Az assessmentnek szerintem van egy sokkal fontosabb értelme: az, hogy megtanulunk cikkeket szempontok alapján vizsgálni, ezért nagyon jó a {{cikkértékelési osztályzások}}, a kritériumok dimenzióinak egymásra következése, és az, hogy minden egyes szint gazdagodást jelent, illetve bizonyos hibák kizárhatóságát. Szerintem ez nagyon segít tudatosítani a szerkesztés haladását, megteremti egy jobb, köröltekintőbb referálási gyakorlat alapjait.
  2. A fontossági persze szintén nagyon fontos volna. :o)
  3. A kiemelt tényleg szörnyen magyartalan, aki kitalálta, mélységesen szégyellje magát. :o) Lehetséges változatok: „kiemelkedő”, „kiváló”, „amire büszkék vagyunk” :o) valami efféle.

Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 12:30 (CET)

Ok, meggyőztél, tényleg fontos. De a még nem létező, de szükséges cikkek listáját akkor is hiányolom.

A "kiemelt" (featured) névnek történelmi okai vannnak: eredetileg ezek azok a cikkek, amik ki lettek emelve a főoldalra.

A jó és a közepes ok, de a jeles/elégséges engem borzasztóan zavar. A start lehetne mondjuk alap, a csonk csonk, az A-ra nincs jó ötletem, de valahogy ki kéne hangsúlyozni a különbséget, hogy az A-t csak ráaggatja valaki, az FA viszont egy nyílt, sokrésztvevős minőségbiztosítási folyamat eredménye (ennyiben jó a "kiemelt"). --Tgrvita 2007. március 7., 16:09 (CET)

Javaslatok az osztályzatok elnevezésére

Egyetértek: a kiemelt különbségét remekül hangúlyozza a csillag és a leírás is, hogy az egy kitüntető cím, emez pedig kritériumalapú osztálybasorolás, viszonylag kevesebb biztosítékkal (bár minden indokolatlan osztályzást meg lehet változtatni). Vehetnénk viszonylag lazábbra a figurát, csak most már tényleg el kéne dönteni a neveket. Egy javallat, és asszem meg kéne szavaztatni eztet (vagy más komplett ötleteket), hogy le lehessen zárni:
  1. Kiemelt (FA)
  2. Kész (ennek nincs párja másutt, saját találmányunk)
  3. Remek (A)
  4. Jó (B)
  5. Közepes (Start)
  6. Csonk (Stub)

Nos? A startot kétféleképpen is javasoltad, egyrészt azt írod, hogy maradhatna közepes, utána azt, hogy legyen a neve alap. Hm? A csonkkal egyetértek, vissza kéne térni rá, mert az magában egy külön kategória. Ami csonk az csonk. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 16:18 (CET)

Egy újonann jöttet nem vígasztal, hogy a „kiemelt” wikipédiatörténetileg keletkezett, egyszerűen nem érti. Mit szólnátok ehhez:

  1. Kitüntetett (FA)
  2. Teljes (vagy Kész)
  3. Remek (A)
  4. Jó (B)
  5. Kezdemény (Start)
  6. Csonk (Stub)

 Karmelaposta  2007. március 7., 17:13 (CET)

El voltam tájolva, azt hittem, a B a közepes. (Nem úgy van, hogy az A és B között van egy GA szint is?) Az alap szerintem jobban visszaadja a jelentését, de most már megyek, és átnyálazom a definíciókat. A késszel szemben egy kicsit szkeptikus vagyok, amilyen hihetetlen mennyiségű irodalom van manapság mindenről, ki tudja azt megállapítani? --Tgrvita 2007. március 7., 17:06 (CET)

Egy újonan felmerülő adalékkot belevehetünk a már „Teljes”-nek minősített cikkbe is. Vagy visszaminősítjük a cikket „Kezdeménnyé”. Gondolom , hogy az egyszer kiadott minősítések nem lesznek kőbe vésve.
A szerkesztések következménye visszaminősítés is lehet, nem csak magasabb osztályba sorolás.
Ezek a minősítő jelzők láthatóak lesznek a mezei vagy egyszerű olvasók számára is? Csalóka dolog, ha két perccel az olvasó előtt egy barbár járt arra.
Mindenképpen igaz az, hogy nem a szócikket, hanem annak egy bizonyos időpontbeli változatát minősíthetjük csak.
Az időpont a minősítés szerves része.
 Karmelaposta  2007. március 7., 17:33 (CET)

Nekem nagyon tetszik Tgr ötlete a hiányzó cikkekkel kapcsolatban, talán úgy lehetne megoldani, hogy lenne egy külön oldal, ahová mindenki beírhatná, mely cikkeket hiányolja az adott témakörből. A bot minden futáskor ellenőrízné a listát, hogy létezik-e az adott sorban lévő szócikk. (Persze azt már nem lehet bottal megoldani, hogy azt is kiválogassa, hogy mi az oda való meg mi nem :) ). A fontossági rendszer (újra)bevezetése sem rossz ötlet (habár a legelején sokat bajlódtam az eltávolításával...). A magyar nevekben //és a többi kérdésben is// konszenzusra kellene jutni végre, hogy el tudjam kezdeni a fejlesztést. --Danivita 2007. március 7., 18:01 (CET)

  1. Tgr-nek: a GA szint a Good Article, ami nálunk nincs, azért nem használnánk, de elvi akadálya nyilván nincs. A "kész" az tényleg necces egy kicsit, de hát van olyan, ami tényleg oda tartozik, nézd meg az illusztrációnak szánt Taduhepa cikkét. Azért ötöltük ki többek között, hogy le lehessen szedni róla a csonkot, és ne tegye rá minden arrajáró, mert ahhoz további felfedezések kellenek, hogy bővíteni tudjuk.
  2. a dátumozás zseniális ötlet, be kéne illeszteni, hogy mikor kapta az osztályzatot, ez azoknak is infó, akik később betévednek szerkeszteni. Ha nagyon régi egy osztályzat, felmerülhet a felülvizsgálata.
  3. A fontossági mellett volnék totalemente.
  4. a hiányzó cikkek műhelyenként/területeként és a témák lefedettsége nagyon jó ötlet.

Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 18:23 (CET)

Még egy ilyen alkalmunk megszabadulni a „kiemelt”-től aligha lesz. Ne szalasszuk el!  Karmelaposta  2007. március 7., 18:42 (CET)

És a KITŰNŐ bevezetésére se... Abcug kiemelt!--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 7., 18:50 (CET)

élyen egyetértek. A kiemeltnek mennie kell. Súlyos történelmi örökség, mára értelmetlenné vált, nem is igaz, mert nem kerül minden kiemelt a kezdőlapra, szóval pfuj. Azonkívül aki elsőre látja, nem érti, mit jelenthet. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 18:52 (CET)

Nem tetszik, hogy "jó"-nak hívunk olyan szócikket, ami nyilvánvalóan gázos és onnan fokozzuk tovább. Én ilyesmiket javasolnék
Kiemelt / kiváló mittomén (featured article)
Jó (Good article)
Javítandó (B)
Alap (start)
Csonk (stub)
-- nyenyec  2007. március 7., 22:43 (CET)

Önvizsgálatot tartottam Dani nevében is, annyi a mentségünk, hogy a GA szint itthon hiányzik. Közben rájöttem, hogy ha kihúzunk egy szintet, dől az egész. Javaslom, amit Nyenyec itt fent, hogy ha a magyar wikin nem is adományozunk GA-fokozatot külön, attól az értékelésben lehet ilyen osztályzat, és legyen az a jó. Megcsinálom mindjárt a fordítását, minden más készen áll hozzá úgyis, amúgy benne van a sablonban is, csak kikommentezve. Ez lesz a jó megoldás, tényleg. A Start = alap nagyon jó ötlet, mert benne van a jelentés is, hogy innen indul, amit cikknek lehet nevezni. :o) a javítandó, a jó és a kiváló is rendben levőnek tűnik. Nyenyeckoll, kifelejtetted a "kész" alkategóriát. Szerintem a ebben a fenti formájában szavazásra lehetne bocsátani. Hm? – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 22:54 (CET)

Kész elnevezés, A / GA megkülönböztetés felesleges?

A "kész" elnevezés nem szerencsés szerintem egy wikiben.
Nem tudom mennyire ismeritek az angol Good Article történelmét, hátterét, de az én véleményem az, hogyha van cikkértékelés (az EnWikiben sem működik igazán) akkor az annyira masszív átfedést eredményez a Good Article dologgal, hogy értelmetlenné teszi. Mivel nálunk nincs igazán ezzel kapcsolatos történelmi örökség, szerintem nem is érdemes átvenni a duplikációt.
Akkor ismét szerintem:
  • Kiemelt / kiváló mittomén (featured article)
  • Jó (A, Good Article) - hacsak nem tudja valaki egyértelműen elmagyarázni a különbséget
  • Javítandó (B)
  • Alap (start)
  • Csonk (stub)
-- nyenyec  2007. március 7., 23:05 (CET)

Szerintem egy, az A-nak megfelelő szint sem ártana, tehát nem kellene kivenni. Szóval:

És ha már „kidobjuk” a kiemeltet, az is mehetne szavazásra, hogy minél hamarabb meglegyen az eredmény --Danivita 2007. március 7., 23:09 (CET)

A JÓ=A/GAval csak az a baj, atyámfia, hogy a leírást viszont az A-szintről koppintottuk. Ha tehát így, akkor össze kéne fésülni a GA és az A leírását. Nem lehetetlen. Viszont. A kész szerintem se szerencsés, de elhallgattattak. :o) De akár így, akár úgy, szükség van rá. Kérdés, hogy hogyan hívjuk. Ez az a kategória, akik rövidek, bővítésre szorulnának a cikkértékelési kritériumok szerint, de az emberiség per ma nem tud róluk többet. Méltatlan lenne őket csonknak minősíteni az idők végezetéig, és nem is wikis eljárás. (Ezek nyilván sosem lesznek kiemelt/kiváló). Nekünk a cikkeket a témájukhoz kell mérnünk, nem valami abszolút cikkideához. A listák értékelése más tészta, Dami ígérte, hogy foglalkozik a dologgal. (Azt is le kéne írni valahová, hogy a sablon ismeri a "nem értékelendő" cikk fogalmát, ilyen az egyértelműsítő, a kategória stb. - mert ezekre is lehet műhelysablont tenni). A műhelyek persze csinálhatnak majd sokkal szigorúbb értékelési kritériumokat maguknak, de az alaprendszer ez kéne hogy legyen, és hogy felismerhető legyen. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 23:17 (CET)

A túl sok lépcső értelmetlenné teszi a skálát. – cheryn 2007. március 7., 23:13 (CET)

Annyira sokkal több nem lett, hiszen ha jobban megnézed, csak a jó jött be, a késznek megvan a maga funkciója. De nekem mindegy. --Danivita 2007. március 7., 23:16 (CET)
Az a baj a túl sok, egymáshoz közeli szinttel, hogy szinte senki számára nem lesz egyértelműen eldönthető, hogy ez most A vagy GA. Ha már az EnWikis skálát importáljuk, akkor érdemes észrevenni, hogy a mi "kiemelt" cikkeink az ottani A/GA szinthez vannak inkább közel, tisztelet a kivételnek. (A GA-t pont azért hozták létre, hogy könnyebb legyen valami plecsnit adni a "szép" cikkeknek, amik sorra kihullottak, vagy el sem indultak a sokszor brutális kiemelt cikk szavazáson.)
Szerintem az EnWikiben is inkább eljárásbeli különbség van az A és a GA között. A GA jelölési eljárás már akkor is volt, mikor különben tömeges cikkértékelés gyakorlatilag még egyáltalán nem.
-- nyenyec  2007. március 7., 23:32 (CET)

Beszédes nevek táblázata

A neveknek önmagukban, a teljes skála ismerete nélkül is sugallaniuk kellene, hogy milyen kritériumoknak felel meg a cikk.

Javaslatomban az enwiki fokozatai alapján odaírtam egy pár kiegészítő szót:

--- A javaslat az első formában ---

 Karmelaposta  2007. március 8., 11:11 (CET)

Karmelita, az ugye tudod, hogy amiket ideírtál, benne vannak a {{Cikkértékelési osztályzások}} sablonban? Némelyik sokkal jobb is annál, ahogyan én magyarítottam, de akkor oda kéne írnod ám, please! – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 12:12 (CET)
Tévedsz, Bennó: messze nem ugyanaz a két kritériumsor. Ki van ez a Karmeláé találva... A megakadt gombóc a kicsi-de-kerek: talán azt kéne átgondolnunk, hogy végül is ez a Wikipédia több igényszintnek is meg akar felelni. Általános lexikon - de szaklexikon is; lexikon is - de enciklopédia is. Még csak tapógatózom, de olyasmi ködlik bennem, hogy első öt szint az általános lexikoncikké válás öt stációja. Az ötödik szint ne csak azért legyen kerek, mert nincs róla több érdemi mondandónk, hanem azért is, mert elmondja mindazt, amit egy általános lexikonban érdemes elmondani. (Nem biztos, hogy a Wikipédia használói egytől-egyig olyan nagyon lelkesednek azon, hogy a legfontosabb tudnivalókat nekik kell kihámozni egy agyoncicomázott és fölpuffasztott "featured" szócikkből...) A hatodik (GA, remek) szint már szakrészletességű és szaknyelvezetű, mondjuk barchelor-szinten... A hetedik meg a mesterszint, a prémium-minőség, ami nemcsak korrekt, de enciklopédikus teljességű is, és a formája is gondosan kicsiszolt...
Ha az ötödik (kerek) szintet nem zsákutcaként, zárványként kezeljük, hanem olyan célállapotként, amely tudatosan pont annyi, amennyi, és amelyből nem hiánypótló jelleggel fölfelé, hanem profilváltásként más irányba kívánunk továbblépni (ha lehet és érdemes...), akkor... gondoljuk tovább, hogy kitaláltunk-e most valamit!--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 8., 12:18 (CET)

Te, a szintek leírása akkor is nagyon összecseng a sablonéival. Karmela szisztémája nagyon jó, meg a leírás is, de asszem te nem olvastad el rendesen, mi van a {{Cikkértékelési osztályzások}} celláiban. Én ráismerek. :o) Na de ez mindegy, csak azt akartam jelezni Karmelának, hogy normatív igénnyel dolgozza ki, mert nagyon jónak tűnik a rendszere. De tényleg. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 12:45 (CET)

Ráadásul Karmela írja, hogy "az enwiki fokozatai alapján". Namost a sablon az enwiki fokozatainak fordítása, tehát az átfedés nem légből kapott. :o) Az volt a benyomásom, hogy Karmela figyelmét valamiért elkerülte, hogy eleve egy olyan sablonról szavazunk, ami az enwikiből van átültetve. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 12:47 (CET)

Igaz, hogy elkerülte a figyelmemet a kész fordítás, az eredetihez nyúltam vissza. Azonban, mint ahogy azt mindketten észrevettétek, nem fordításra törekedtem, inkább egy világos fokozatképzésre és annak összhangjára a megnevezésekkel.
A találó, a helyét a skálán kívül is megálló, önmagát magyarázó megnevezést fontosnak tartom, és ez sajnos az angolból teljességgel hiányzik. Gondolom, hogy az én javaslataimnál lehet jobbat is találni. Fő, hogy kifejező megnevezéseket találjunk,az olvasót segítendő. Egy ilyen minősítő rendszer akkor hoz sokat a konyhára, ha nem csak a szerkesztők belső ügye.
A tagolság szempontját egyszerűen kifelejtettem, csak most veszem észre.
Az a problémám, hogy most sürgősen abba kell hagynom a wikizést, nincs már időm a két táblázat egyesítésére. Utazni készülünk, vagy két és fél hétre nagyjából eltűnök. Szórványosan jelentkezem azért, ha csak módot találok rá.
 Karmelaposta  2007. március 8., 13:45 (CET)

Az elnevezések jók (bár nekem a színvonalas jobban tetszik, mint a remek), de a GA és az A fordítva van az angolhoz képest. --Tgrvita 2007. március 8., 18:33 (CET)

Ezért mondtam - többek között - hogy korántsem puszta koppintás, hanem van benne kreatív elem is bőven!...:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 8., 18:40 (CET)

Szerintem elvi akadálya nincs annak, hogy a rendszer 7 szintes legyen (na jó 6+1), amíg tényleg világos, hogy minden szint dimenzionális különbséget rejt az előzőhöz képest, és jól megragadhatót. Nem jobb ennél egy ötfokozatú rendszer pusztán azért, mert kevesebb a szintek száma, ha egyszer megjegyezhetetlenek a szempontok és a különbségek. Ha a Karmela-féle világos koncepció marad, annak tényleg meg lesz az az előnye, hogy minden szint nevében is hordja a jellemzőit, megjegyezhető, áttekinthető, és könnyen át lehet élni, hogy milyen dimenzióval gazdagodik az értékelés egy-egy szinten. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 19:23 (CET)

Azaz úgy értem, hogy ha ezek a szintek egy cikk születésében tényleg elkülöníthető dimenziókat képviselnek, akkor van értelme, és akkor mindegy, hogy 6 vagy 7, fő hogy üssön. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 19:24 (CET)

A párom azt mondja, hogy egy fontos minősítő jelzőt kifelejtettünk; valami olyasmit, hogy „túlburjánzó”, „szétfolyó”, „locsogó”.  Karmelaposta  2007. március 8., 21:39 (CET)

Ha úgy fogjuk ezt fel, mint egy minőségi skálát, akkor szerintem nem jó betenni olyan konkrét problémára utaló elnevezést a közepére, mint a "kicsi". Pattannak ki itt a semmiből förtelmes cikkek, amikre senki nem mondhatja, hogy "kicsi". A "felszínes"-sel is emiatt van bajom.
Ha konkrét probléma van a cikkel (nincs forrás, rossz fogalm, hiányos, kiegyensúlyozatlan stb.), akkor azokat szerintem a megfelelő sablonnal kell jelölni, nem a minőségi fokozattal.
-- nyenyec  2007. március 8., 21:50 (CET)

A dolog szerintem fordítva működik: a szintek azt kötik ki, hogy milyen probléma nem fordulhat már elő azon a szinten, nem pedig a problemákat. Szerintem a konkrét elvárások a legjobb útja annak, hogy tudatosodjanak a cikkel kapcsolatos elvárások mindenkiben. Ez az egyik értelme az egész osztályozásnak. Arról nem is beszélve, hogyha a minőség nem konkrét követelmények alapján állapíttatik meg, akkor mi alapján? Az általános minőségi és a kikötésszerű konkrét kívánalmak remekül kiegészítik egymást. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 21:53 (CET)

Magyarán ez úgy nézne ki, hogy "a cikk minősége alapján megérdemelné a B osztályt, de azon a szinten már nem megengedett a nemtommilyen problema, tehát amig olyanja van neki, addig nincs tovább". És persze hogy önmagában a konkrét probléma hiánya nem elég a minősítéshez, de jó kizáró kritérium. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 21:55 (CET)
Kiegészítő javaslat (technikai): jeleznie kéne az osztályzatnak valahol, ha nem is ránézésre, az osztályzás időpontját és az osztályzó személyét. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 21:53 (CET)

Ja, és ezt nem hagyhatom ki: "az általános minőségi skála vs. konkrét problémák" hamis dilemma!!!! Istenem, hogy ezt megérhettem, már ezért érdemes volt megszületni. Köszönöm!!! – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 21:57 (CET)

A csonk és a start megkülönböztetése igen jó, erre rég szükség lett volna (lásd pl. a legkeresettebb csonkok listáját, majdnem mind többoldalas cikk, csak nem teljes). A GA miért nem magasabb kategória, mint a sima A? (tehát miért nem a jobbnak a neve a GA?) A felszínes és a használható szint közt nem sok különbséget látok, szerintem ezt egybe kéne olvasztani, ráadásul van jó néhány olyan cikk, ami galádul gyakorlatilag csak egy infoboxból áll. +1 kérdés: ami szakember számára informatív, azt mindenhol magasabbnak értékeltétek, mint ami a laikusnak informatív, de mi van, ha megfordul a helyzet, és olyan cikket kell értékelni, ami kizárólag szakembereknek mond valamit? Tegye fel a kezét, aki szerint átlagos, az olvasóinktól elvárható műveltségi szinttel értelmezni kell tudni olyan mondatokat, hogy pl. Gudea Lagas ensije volt, bár nem volt lugal; Maganból hozatta a doleritet. vagy A flunitrazepam egy benzodiazepin szerkezetű anxiolítikum. (ez utóbbi ténylegesen szerepel a wikiben jelenleg is...) – Alensha üzi 2007. március 8., 22:25 (CET)

Bennó: eljutottunk végre egy actionable szabályozási elgondolásig, gratulálok! (Bölcsésztől külön szép!) Azaz: minden tulajdonsághoz meg kell adni egy bolondbiztos sztenderdet, mintát, meg mindegyikhez egy sávot is, amin belül a sztenderd körül kóvályoghatnak az aktuálisan észlelt paraméterek. Ha ezt a rendszert tényleg megcsinálnánk, az enwiki térden csúszva rimánkodna a fordításért...:) A mije nincs a cikknek?-probléma megvilágításához figyelmedbe ajánlom a Liebig-hordót, mint ősi, de jól bevált szemléltetőeszközt:) (Bocsánat: Liebig-féle minimumtörvény)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 9., 00:15 (CET)

Alensha egy érdekes és fontos problémára hívja fel a figyelmet: minek tekintjük elsősorban a wikikpédiát? Ez egy enciklopédia laikusoknak, vagy egy enciklopédia szakembereknek?
A felállított táblázat azt a szemléletet kívánta volna kifejezni, hogy ez egy általános, elsősorban az éredeklődő laikusok számára íródott enciklopédia, a részleteket a szakenciklopédiák körébe utalva.
Az egyes fokozatoknak elsősorban ezt kellene tükröznie, de lehet bizony, hogy ez nem elég következetesen történt!
Ha jól meggondolom, akkor nem lenne szabad szakmai teljességet követelni, hiszen ez az olvashatóság, általános érthetőség rovására megy, ami viszont a legfontosabb szempont. Talán meg kéne elégednünk azzal, hogy a részletekbe mélyedés helyett rámutatunk a kihagyott vonatkozásra, és azzal, hogy a továbbolvasáshoz iránymutatást adunk. Az is jó megoldásnak látszik, ha a szakmai részletek külön cikket kapnak.
Hogy értékeljük azonban az ilyen, csak a szakembereknek szóló cikkekket? Ahol már a cikk tárgyköre sem az érdeklődő laikus „keretei” közé esik?
Lehet hogy a mélyen szakmai cikkeket nem az általános cikkekkel kéne versenyeztetni?
(Mégis benéztem ide, pedig tényleg mást kéne csinálnom.)  Karmelaposta  2007. március 9., 10:22 (CET)

Cikkértékelés, átdolgozott második kiadás

A táblázat az érdeklődő laikusoknak szóló, nem kizárólag szakmai cikkeket értékeli.
A besorolás csak a szócikknek egy adott időpontbeli változatára, és nem a cikkre általában vonatkozik.

Egy cikk ahhoz a legmagasabb szinthez tartozik, amelyiknek minden pozitivan megfogalmazott feltételét teljesíti.

Megnevezés Szükséges feltételek

Kitüntetett


(kiemelt)

Valamikor sikeresen átesett a kitüntetési eljáráson.

A kitüntetés jelenlegi feltételeinek is megfelel.

Színvonalas
(Remek)
Átfogó, szakembernek, laikusnak egyaránt informatív szócikk, a teljesség igényével a laikus számára, szakmabelieknek pedig abban az értelemben, hogy a kihagyott részletekre utalás történik, továbbmutató linkekkel.

Világosan és tömören van megfogalmazva, nyelvileg helyes.
A kizárólag szakembereknek szóló információk a laikusoknak szólóktól jól elkülönül.
Jól tagolt, áttekinthető és kiegyensúlyozott.
A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.
El van látva továbbvezető hivatkozásokkal, a szükséges illusztrációkkal és infoboxokkal.
Kisebb mérvű szerkesztgetéssel és lényegtelen kiegészítéssel jó eséllyel indulhat az „Kitüntetett” címért, esetleg már folyik is a kitüntetési eljárás.

Kerek Az adott témáról egy enciklopédia keretein belül csak keveset lehet mondani, de az benne van.

A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.
El van látva továbbmutató hivatkozásokkal.
Nyelvileg helyes.
Rajta vannak a szükséges infoboxok.
El van látva, ha erre szükség van, illusztrációkkal.

Használható Nem-szakember számára hasznos és teljességgel elegendő.

Világosan van megfogalmazva, nyelvileg helyes, szerkezete áttekinthető, jól tagolt.
El van látva a szükséges illusztrációkkal.
Rajta vannak a szükséges infoboxok.
A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.
El van látva továbbmutató hivatkozásokkal.
A terület szakembere számára a benne levő információk használhatóak.
Egyik-másik szakmai mélységű kérdés azonban egyáltalán nincs megemlítve, vagy csak túl felszínesen, továbbmutató hivatkozások nélkül.

Felszínes Van benne egy jó adag használható információ, A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.

Első pillantásra ugyan egy laikus számára kereknek és használhatónak tűnhet, de jobban belegondolva még a laikusnak is kisebb hiányok, kisebb kiegyensúlyozottlanságok tűnnek fel.

Kezdemény Van benne egy jó adag használható információ.

A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.
Feltűnő, lényeges vonatkozásokat érintő hiányok vannak benne.

Csonk Annak, akinek fogalma sincs a témáról, magyarázatként talán megfelel.

A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető.
Akinek a témáról van valami fogalma, semmit sem tanulhat belőle.

Törlendő Nincs benne információ, vagy csak forrásmegjelölés nélkül.
Akkor ez a végleges változat?--Danivita 2007. március 9., 17:28 (CET)

Megindult a szavazás az új cikkértékelési rendszer véglegesítéséről az átalakítási allap alján, szavazzatok! → Sablon:Cikkértékelési osztályzások/atalakitas

Paramétertáblázat?

ELL SN HE TA
yes - yes -


Nem gondoltam teljesen végig, de mit szólnátok ahhoz, ha az olvasóknak és a szerkesztőknek szóló információkat (amit jelenleg sablonokkal vagy jelzünk vagy nem), felhasználnánk a cikkértékelésnél és összevonnánk vele? Ennek alapján minden szócikkre jobboldalt fönt fölkerülhetne egy diszkrét kis táblázat, hasonló a különféle értékelőopciós megoldásokhoz (valami olyasmi, mint a mellékelt ábra). Lenne benne egységesen mondjuk 10-12 paraméter (ellenőrizhetőség (források), semlegesség, teljesség (?), tagoltság, nyelvhelyesség, stílus stb.). Ami megvan belőle, annak a négyzete alá pont vagy pipa kerülne, a többi üres maradna. Az egyes paraméterekre (amelyeknek érthető rövidítést vagy ikont kellene találni) vagy a táblázatra kattintva nyílna meg a részletesebb magyarázó lap. A 12 pontosság szükséges, de nem elégséges feltétele lehetne a kiváló (most kiemelt) minősítésnek (csillag).

Tudom, egy-egy paraméteren belül is számtalan fokozat lehetséges, de egyrészt talán erre is lehetne megoldást találni, másrészt talán nem is olyan fontos. Elég akkor bejelölni, amikor annak a paraméternek tökéletesen megfelel. Ez talán rugalmasabban illeszkedne a valós helyzetekhez, mert nem egy olyan szócikk akad, ami számos szempontból színvonalas, csak egy-két helyen nem az, vagy mondjuk jól tagolt ugyan, de ellenőrizhetetlen stb. Emellett ki lehetne váltani vele a rengeteg különféle sablont, egységes értékelési szempontrendszert adna, és egységesen fel lenne tüntetve minden cikken. Pendragon 2007. március 9., 18:26 (CET)

Jó ötletnek tartom. Közvetlenül fel lehet használni értékelési listák készítésére? (pl. forráshiányos cikkek, korrektúrázandó cikkek, stb.) misibacsi 2007. március 9., 22:16 (CET)
Gondolom, akár azt is lehetne. Attól függ, milyen paramétereket tennénk bele. Pendragon 2007. március 12., 11:24 (CET)

Saját kutatás

Mindig meghökkenek, amikor a →Saját kutatás irányelvre hivatkozik valaki.
A „koholmány” udvarias körülírásaként még értem és kedvesen humorosnak is találom ezt a megfogalmazást.
Gyakran kiderül azonban, hogy inkább az →Ellenőrizhetőség irányelvéről van szó.
Szeretném ezt az irányelvet újra divatba hozni.
Körültekintően van megfogalmazva.
 Karmelaposta  2007. március 7., 10:18 (CET)

Az enwikiben nemrég összevonták a kettőt és a nálunk még nem létező. források megbízhatóságáról szóló irányelvet (en:Wikipedia:Verifiability + en:Wikipedia:No original research + en:Wikipedia:Reliable_sources = en:Wikipedia:Attribution), valószínűleg nálunk is ezt kéne tenni, hogy az irányelveink könnyebben áttekinthetőek legyenek. --Tgrvita 2007. március 7., 11:35 (CET)

Mélyen egyetértek, rég bántja a csőrömet a fogalomzavar, amikor pedig egy sor más irányelvben "alapos kutatómunkáról" beszélünk, ami létszükség. Talán "alátámaszthatóság"nak vagy valami hasonlónak kéne nevezni (ellenőrizhetőség, ahogy Karmela javasolja). Ráadásul azért is külön rossz ez a fogalomzavar, mert amit csinálunk, azt hívják kutatásnak a tudományban is (szakirodalmi és forráshivatkozásokkal alátámasztott megállapítások), ez a "saját kutatás". Valószínűleg az "own research" kavart be, de ez meg egyszerűen rossz fordítás: nem "saját kutatás", hanem "új ténymegállapítás", azaz ha pl. előállok azzal, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokkal ellentétben István királynak volt még egy fia, és ehhez nem hivatkozok semmi másra, csak magamra. Ez az "own research". Javítani kéne. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 12:25 (CET)

Nem teljesen, mert az is saját kutatómunka, ha a tényeket eredeti módon értelmezed. (Történelmi témákban gyakran látni ilyet, amikor valakinek a hajszínéből és a cipőméretéből kikövetkezteti a lelkes júzer, hogy szabadkőműves volt...) A Wikipédia alapvetően arról számol be, hogy milyen nézetei vannak az embereknek a dolgokról (lehetőség szerint azokét előnyben részesítve, akik értenek is hozzá). Ha valaki a saját nézetéről számol be, amit rajta kívül senki vagy szinte senki nem vall, az saját kutatómunka. Ha úgy tetszik, ez az ellenőrizhetőség/nevezetesség megfelelője, tények helyett véleményekre alkalmazva.

Tkp. az egész azért lett kitalálva, mert tele van az internet őrültekkel, akik azzal ütik el az idejüket, hogy a relativitáselmélettől a holdraszálláson át az AIDS-ig mindenféle dologot megcáfolnak. (Most nem azokra az őrültekre gondolok, akik elég jelentősek ahhoz, hogy egy enciklopédia említse őket, hanem akikkel saját magukon kívül senki se törődik.) Ezek tipikusan ellenőrizhető tényekre építenek hibás okoskodásokat, és természetesen nem hajlandóak elismerni, hogy az hibás. (Nézz körül pl. a fekete lyuk vagy az ikerparadoxon laptörténetében...) Rengeteg felesleges vitát megspórolunk, ha megköveteljük, hogy csak olyan elemzéseket/levezeteséket lehessen írni, amiket kettőnél több ember vesz komolyan. --Tgrvita 2007. március 7., 16:02 (CET)

Illusztráció: en:Talk:0.999... --Tgrvita 2007. március 7., 17:27 (CET)

Ja, hát naná hogy. Én is erre gondoltam, azzal a kikötéssel, hogy a tények értelmezésének is van szakirodalma, tehát arra is kell vagy lehet hivatkozni. Saját kutatásra van szükség, amennyiben én kutatom fel az általam állítottak alátámasztására a forrásokat, és én igyekszem megállapítani, hogy minek mekkora az elfogadottsága a szakirodalomban. Én így értettem, csak a kettőt könnyű összekeverni. Ha a mértékadó szakirodalom valakinek a hajszínéről és cipőméretéről értekezik, akkor az idézhető, mérvadó álláspont. :o) | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 18:19 (CET)
Arról most nem beszélve, hogy a megbízható forrás egy idealizmus, még a mértékadó többség is az. A források értelmezésére van ezer hagyomány, a szakirodalomban harcol ezer irányzat. A leírtak értelmezését, az egyensúlyt mégis a cikkben kell megteremteni. Ez felelősség. | Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 7., 18:44 (CET)
Minek számítanak a wikivédikus önkijelentések? Pl:Minél kevesebb a csonk, annál jobb a Wikipédia minősége. Én eddig is szkeptikus voltam, de Kodály Zoltán óta kifejezetten heretikus indulatok hullámznak keblemben...
Vagy itt is az érvényesül, hogy a névsorolvasás elkerülésének legjobb módja, ha magunk olvassuk fel?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 7., 17:22 (CET)

Tgr javaslatát, hogy összevonásokkal tegyük áttekinthetővé az irányelveket, nagyon jónak tartom. Ebben különösen igaz, hogy a kevesebb több.
Ha magamból indulok ki: egy egyoldalas irányelvet segítségnek tekintek és szívesen elolvasok, ha viszon öt oldalon fellelhetőek, öt különböző helyen és név alatt, akkor nem olvasok el egyet sem.
Az →Ellenőrizhetőség irányelvét javasolnám alapnak. Ezt kéne esetleg kiegészíteni, és a többit archiválni.
 Karmelaposta  2007. március 7., 19:16 (CET)

Tgr-nek, idézet az irányelvből:
A „nem saját kutatómunka” kifejezés talán nem is igazán pontos. A lényege inkább az, hogy ha egy Wikipédia cikk saját kutatásokon alapul, akkor ezek a kutatások kövessék a tudományos megközelítést: követhető, elfogadott forrásokra épüljenek (ezek közé nem soroljuk be a webes társalgófórumokat, és webblogokat is csak ritkán), ne rúgják fel önkényesen a már létező ismereteket és paradigmákat és lexikonszerűen legyen a szócikk megfogalmazva. Továbbá: a vitatott részek lehetőleg a cikk végére kerüljenek, világosan legyenek megkülönböztetve a tényszerű és a vitás részek, továbbá az ellentmondó elméletek mindegyikét meg kell említenünk, akármennyire is nem értünk egyet azokkal; és lehetőleg ezek azonos súllyal szerepeljenek (pl. ha Görgey Artúrról írunk, lehetőleg ne egyetlen sort szenteljünk az árulását tagadó véleményeknek és 50 sort azoknak, melyek árulónak állítják őt, hanem, ha rendelkezünk ismeretekkel, tartsuk az érvek és ellenérvek mennyiségi és minőségi egyensúlyát). Lásd még semleges szemlélet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy semmi biztosat nem írhatunk a cikkekbe, csak annyit, hogy ha (a nagyközönségen vagy akár csak a szűkebb tudományos közösségen belül) közismerten vitás témával foglalkozunk, akkor tartsuk a fenti irányelveket.

Én igazából erre gondoltam, csak már megfogalmazták ezek szerint. Az összevonás változatlanul indokoltnak tűnik. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 16:43 (CET)

Wikiforrás irányelvek

(Ez nem Wikipédia téma, de remélem hogy a Wikiforrás itt tevékenykedő szerkesztői észreveszik.)

Szeretném megszavaztatni a Wikiforrás irányelveit. A Wikiforrás szavazóképes szerkesztői nézzenek be a s:Wikiforrás:Társalgóba a szavazás formáját megvitatni. Azokat is szívesen látjuk, akik nem szavazhatnak a Wikiforrásban, de vannak tapasztalataik itt (vagy nincsenek, több szem többet lát).

FBöbe 2007. március 7., 21:42 (CET)


Ti hogy vagytok vele?

Ez szerintem nem kellemes téma de lehet hogy csak azért nem mert a pesszivizmusom határtalan. Arról szeretnék itt röviden írni hogy vajon mi lehet azzal a userekkel akiket már régóta nem láttunk. Pl user:birogeri aki az anatóma mühely létrehozásában játszott nagy szerepet és szerkeztett sokmindent ebben a témában de már szeptember(!!!) óta nem járt erre. És aki hiányzik (ahogy ő fogalmazott) ganézásból vagy az FVJ-ből az user:Bináris. Remélem nincs semmi bajuk és hamarosan újra látjuk őket. Ti hogy vagytok ezzel?--Engusz 2007. március 7., 23:21 (CET)

Bináris csak február 21. óta hiányzik. Reméljük, hogy kellemetes elfoglaltságok tartják távol a hiányzókat. Egy jó szót hagyhatunk az elhagyott társalkodójukban, hátha benéznek mégis.

Magam is tervezek egy kéthetes wikialvást. A

{{távol vagyok}}

sablont teszem majd a júzerlapomra és a társalkodómra, hogy elejét vegyem az esetleges aggodalmaknak:

 Karmelaposta  2007. március 8., 09:00 (CET)

gyanús

Sziasztok! Itt ez az anon, létrehozott egy csomó csonkot tegnap, és másoltnak érzem azokat is. Nem tudja valaki a forrást esetleg? Speciális:Contributions/81.183.112.149. Köszi, SyP 2007. március 8., 05:45 (CET)

Szerintem simán kommentbe kellene rakni őket, minden további értesítés nélkül (ilyen sebességben, ahogy az anon közreműködött, csak másolni lehet, írni nem), már csak azért is, mert egyáltalában nem illeszkednek a meglévő cikkek szerkezetébe (pl. basa). Pasztilla 2007. március 8., 12:32 (CET)

Egyszemélyes irodalmi műhely

Minden szerkesztő pillanatnyi elfoglaltsága miatt ezúton szeretném tudatni kedves mindannyiotokkal, hogy megkezdtem az egyszemélyes irodalmi műhely beindítását. Mivel bonyolult műhelylap szerkesztésekre sem időm, sem informatikai tudásom nincs, ezért a munkát a csonkok, a forástalan cikkek és a cikkek alcímeinek egységessé tételével tudom megkezdeni (egyelőre a Szinnyei miatt csupán a világirodalomban, mert az maga is nagyon nagy falat).

Így megkérek mindenkit, amíg a robot nem számolta meg, milyen szintű a csonkok és a forrástalan művek mennyisége, ne szedje le a feltett sablonoka!. Mielőtt a robot megkezdené munkáját, természetesen még el lehet látni a cikkeket a jelölésekkel. Azt is jó volna tudni, mekkora mennyiségben állnak rendelkezésre az idegen wikikből történt irodalmi életrajzi fordítások - ezért nem bánnám, ha az olyan cikket, amelyet úgy külföldi wikiből fordítottatok, megjelölnétek lent a hivatkozások között, hogy mely wiki alapján készült. Egyelőre felmérést készítek, s ez az első lépcső hozzá,

Támogatásotokat előre is megköszönve: Kata 2007. március 8., 08:22 (CET)

" megjelölnétek lent a hivatkozások között, hogy mely wiki alapján készült" ez egyelőre ellentétes a gyakorlattal, de a {{fordítás}}(?) sablo vagy a vitalapon jelzés működhet. Az összeszámolásban délután megpróbálok segíteni--Dami reci 2007. március 8., 09:24 (CET)

Dami piciny drága életem! (©Bennó) A leginkább ellentétes minden elvvel, és ésszerűséggel és tisztességgel az a gyakorlat, hogy sehol, semmiféle eredetre utaló nyomot nem helyez ela nagybecsű szerkesztő. Ehhez képest az is nagy haladás, ha a hivatkozások (nem a források!) között valaki megemlíti, hogy wikiből wikibe transzlált, és hogy mégis mellikből. A {{fordítás}}(?) sablont amúgy te hova tennéd a szócikkben?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 8., 09:51 (CET)

Legalulra, esetleg a csonk sablon fölé, illetve a szöveges tartalom aljára (ha túl sok doboz van a cikk végén). A wiki nem megbízható forrás, így arra hivatkozva forrásként téves képet adna a cikk ellenőrízettségéről.--Dami reci 2007. március 8., 10:05 (CET)
Szóval valahova hátra. Ez is valami. Az ellenőrzőttségnél még nem tartok, én a fordítás forrásának megjelölését olyan földhözragadt szempontokból tartom praktikusnak, hogy kideríthessük, hogy kerül a szakszavak eluralgását taglaló szövegbe a "zsarnokság" szó. (Nem, nem úgy, hanem kettő lépcsőben: a jargon először zsargonságba fordul, majd zsarnoksággá racinalizálódik. Nem küldöm a beszkennelhető eredetit, mert személyiségi jogokat sértene...)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 8., 10:45 (CET)

Hát igen Dami, pont ezt kellene megtudnom, melyek a megbízhatatlan forrásból származó dolgok, hátha helyre tudnám őket rakni. Ha nem tudom meg, úgy segíteni sem fogok rajt. Kata 2007. március 8., 10:39 (CET)

{{nincs forrás}}(?)- helyzetfelmérés van.--Linkoman 2007. március 8., 10:40 (CET)

Oké, nekem így is jó, kevesebb ingyenmunka! Kata 2007. március 8., 10:49 (CET)

Kata!!! Ne élj vissza a kitapinthatóan ellágyult nőnapi hangulattal, és a {{nincs forrás}}(?)- helyzet felmérésétől szíveskedj visszatérni a {{nincs forrás}}(?) sablonok számlálásához...:)))--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 8., 11:03 (CET)

No, lényeg a lényeg - meg kell tudni mindent az aktuális állapotról, hogy megtudjuk, érdemes-e nekiállni egyáltalán. Ha nagyon kritikus, már úgyis menthetetlen az egész. Ha nem, akkor pedig toborzom a tagságot. Eddig jutottam. Kata 2007. március 8., 11:09 (CET)

egyelőre csupán a világirodalommal? kíváncsian várom, mi lesz, amikor a világon kívülire is sor kerül :) – Alensha üzi 2007. március 8., 17:45 (CET)

Ne viccelj, ahogy Kata halad, a jövő héten már a szíriuszi és plútói irodalom is gatyába lesz rázva. :o) Már nézni is szédül az ember, és súlyos lelkifurdalás fogja el, hogy nem serénykedik hasonló tempóban. Katának minden támogatásunk. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 8., 17:48 (CET)

Nana, azért nem bírom ám egyedül - és ennyit! Javasoltam, hogy a magyar irodalomban a legnagyobbak cikkét töröljük (kb.5-10 cikk), de felháborodás kísérte zavarkeltés a Wikipédiában címmel és azzal, hogy jobb a rossz, mint a semmi. Mivel nem tudom őket teljesen szétcincálni, így nem tudok nekiállni. Törölni kell őket és újraírni mert így lehetetlen beleírni nagyobb mennyiséget. Ha én sem tudom, hogy várjam el mástól...A gondom itt kezdődik és utána jön csak a többi. Másfelől Szinnyei miatt sem nyúlok bele, mert egyelőre még a végét nem látni (D-nél tart) és sajnos jelentősnek számító alkotók is ebből kerültek fel, ami megintcsak szétszedhetetlen és nehezen javítható cikkek sokaságát eredményezte. Amíg nem találok rá valami "kímélő" megoldást, addig így maradnak, de ezt a pozitivista életrajzos irodalmat már bizony kissé meghaladta az idő. Nem tudom, egyelőre tanácstalan vagyok az ügyben... Kata 2007. március 9., 10:58 (CET)

Van egy egyszerű technikai megoldás: megírod az általad jobbnak ítélt szócikket, az utolsó karakakterig kitörülöd a régit, és berakod helyette a jobbat... Semmiféle irányelv nem rendelkezik arról, hogy egy szócikket nem lehet teljesen átírni. Egyéni és kollektív érzékenységek persze kitörhetnek ilyen radikalizmus láttán: el kell döntened, hogy kivel-mivel vállalsz mélyebb közösséget. A jobban kiszolgált olvasókkal, vagy a vonakodó társakkal. Nem könnyű döntés, elismerem.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 9., 11:08 (CET)

Re: Alenshának: március 15. alkalmából, mert megsajnáltam (a cikket): [2] Kata 2007. március 9., 11:44 (CET)

Re: Godsonnak: azt hiszem ezt a szívességet alábbi alcím miatt nem teszem már meg senkinek. Valószínű, így maradnak.Kata 2007. március 9., 12:12 (CET)

Tiszta sor. A csapat következik.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 9., 12:17 (CET)

Miről van irányelv?

Azt írja Godson itt:"Van egy egyszerű technikai megoldás: megírod az általad jobbnak ítélt szócikket, az utolsó karakakterig kitörülöd a régit, és berakod helyette a jobbat... Semmiféle irányelv nem rendelkezik arról, hogy egy szócikket nem lehet teljesen átírni. Egyéni és kollektív érzékenységek persze kitörhetnek ilyen radikalizmus láttán: el kell döntened, hogy kivel-mivel vállalsz mélyebb közösséget."
A sysopokhoz fordulok: valóban feledésbe merült az a szabály, hogy amennyiben más hosszabb szövegét feleslegesnek tartjuk, akkor az így törölt szöveget KÖTELESEK vagyunk a vitalapra átmásolni? Erről akár Grint is meg lehetne kérdezni.
A felvetésről egyébként nem érdemes többet beszélni. Ha ugyanis X-nek joga van Y szövegét komplett módon kicsrélni, úgy ez bárki másnak is joga X szövegével kapcsolatban. X ugyanis ugyanolyan szerkesztő, mint Y vagy bárki más.--Linkoman 2007. március 9., 12:04 (CET)

Szerintem sose volt ilyen szabály. Vitalapra azt szokás másolni, ami kérdéses, vagy nem semleges, nem azt, ami teljesen rossz. Arra a laptörténet való. --Tgrvita 2007. március 9., 23:17 (CET)

Hiányzó cikkek gyűjtése

A Zeneportálban itt láthattok egy már élő példát a hiányzó cikkek gyűjtésére.
Büszkén jelentem, hogy ma az első felhasználói bejegyzés is megtörtént egy anontól (becsszóra nem én voltam).  Karmelaposta  2007. március 8., 19:11 (CET)

Anongarázdálkodások felismerése

A WP:AÜ lapról áthozva. -- nyenyec  2007. március 9., 15:08 (CET)

Még tegnapelőtt egy anon önfeledten garázdálkodott a sav szócikken, és a kutya észre nem vette. A múlt héten, már nem emlékszem a szócikkre, de hasonló jellegű, érintetlen, egyhetes átvandálkodásra bukkantam teljesen véletlenül. Azt hittem, az anonok minden mozdulata felügyelet alatt áll, és csak mi, régebbi júzerek szabhatjuk szét kényünk-kedvünk szerint a cikkeket :-o. Nincs rés a rendszerben? Pasztilla 2007. március 9., 07:28 (CET)

Ez nem adminfeladat, bár adminok nyilván sűrűbben érzik kötelességüknek, hogy FV-járőrködjenek. Az FV-járőrök őrszogálatában vannak mostanában lefeddtségi hiányok, magam is meglepetéssel bukkantam rája egy jó egyhetes qvanyázásra egy cikkünk kellős közepén, átsiklottunk fölötte. Kicsit népszerűsíteni kellene az FV-járőrözést. A helyzet egyre fokozódik. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 9., 10:50 (CET)
Ide tartozik: Fazekas Hari and the shit i cant translate.
Mennyit látunk meg ebből?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 9., 10:58 (CET)

A helyzet tovább fog romlani, amíg csak fennáll az alanyi jogon járó, korlátlan és felelősségmentes hozzáférés. Ismrem az e körül folyt vitákat, tudom, az összes ilyen kezdeményezés megbukott. Érzésem: a parttalan szabadság doktrinér elvének oltárán az ész- és cél-szerűség fel vannak áldozva. Tendencia: Anonokszám nő, ahogy Wiki-ismertség nő. Anonvandalizmus sűrűsödik, ahogy környezetünk graffiti-mocskolása, és öncélú telefonfülke-berúgások sűrűsödnek. (Miért? Mert üveget berúgni kiráááály!!!) Szócikkek darabszáma nő, lelkiismeretes szerkesztők egyre kevésbé tudják szemmeltartani a vandál beavatkozásokat. E versenyfutás tendenciája - számomra – eléggé előre látható. Persze tudom, tudom, tudom: Alapelv, nem változtatható. Üdv Akela 2007. március 9., 15:02 (CET)

Szerintem az anonim szerkesztések megengedése hiba és kárt okoz a Wikipédiának, hiszen csak a vandáloknak kedvez. Tipikusan olyan ötlet, amit íróasztal mellett ki lehet találni, jól is hangzik (demokratikus, haladó, nyitott, ...), csak éppen a gyakorlatban nem működik. Az anonoknak semmi bajuk nem lenne, ha volna mellettük egy segítő, tapasztalt szerkesztő, ha tudnának szerkeszteni a saját allapjukon, amiket egy ésszerű átfutási idő után a nyilvános névtérbe emelnénk át. Az ide vonatkozó alapelv nem szenvedne csorbát és mindenki jól járna. Túl kicsik vagyunk hozzá, hogy megvalósítsuk? Én sem a trágárságot tartom a legfőbb gondnak (bár ez is takarítást igényel), hanem a színvonaltalan cikkek tömeges keletkezését... Egy regisztrált(!) felhasználó feldobott 3-4 szócikket, amik tele voltak szakmai hibával annyira, hogy ezeknek én nem állok neki javítani, egyszerűbb lesz újból megírni a cikkeket. Írtam neki a vitalapjára, de azóta, hogy a "cikkeket" felhajigálta, nem jelentkezett... A cikkek jelen formájukban a Wikipédiáról azt a képet sugalmazzák, hogy itt színvonaltalan, szakmailag és nyelvtanilag hibás, összevissza írások tömege található, amit jobb, ha nem használunk... Jó lenne ezt a képet megváltoztatni. misibacsi 2007. március 9., 22:40 (CET)

Az anonim szerkesztés a Wikipédia:Alapítványi kérdések egyike. Ha jól tudom az elv az, hogy a belépési korlát csökkentésével könnyebben kapnak rá az erre járók a szerkesztés ízére, ami potenciálisan hozzájárul a szerkesztői létszám növekedéséhez.

Ugye akkor derülne ki, hogy ez tényleg így van-e, hogyha csinálnánk egy kísérletet mondjuk 1 hónapig nem engednénk, aztán megint engednénk és megmérnénk mennyivel több aktív szerkesztőt szereztünk.

Tudtommal a szerkesztések kb 10%-a anonim. Bár a vandalizmus látványos, mert mindenki észreveszi ugyanemiatt a "kurvaanyátok" felezési ideje egy szócikkben sokkal sokkal rövidebb, mint mondjuk egy laikus számára hihetően hangzó butaságé (*khm* Kálvária SS *khm*). Minden bentmaradt ovis vandalizmusra jut 20 téves adat, csak azok nem olyan feltűnőek.

Másik kísérlet az lenne, hogy mennyivel csökkenne a vandalizmus, ha kötelező lenne a regisztráció. A Citizendium-ban kötelező, mégsem szűnt meg.

Fel kell tenni és népszerűsíteni kell a Vandalfightert, ha igény van rá, akkor magyarítani kell. Van rá igény?

Szerintem nem a vandalizmus a magyar Wikipédia elsőszámú problémája egyébként.

-- nyenyec  2007. március 9., 15:16 (CET)

  • Én három (általam súlyosnak érzett) folyatékosságot fogalmaztam meg magamnak (nemcsak a magyar) Wikivel kapcsolatban. Sajnos mindegyik az Alapelvbe ütközik: (1) ellenőrizetlenség miatt szabad anonvandálkodás, ld fent. (2). Letisztult ítéletek hiánya: Túl aktuális események, témák, személyek sincsenek kizárva, ezeket ma még nem látjuk át, személyes érzékenységek miatt hisztérikus reagálások tömege jön. (3) Legalább a VÁZAT, ami az egész épületet hordozza (azaz a kategóriarendszert), nem volna szabad közprédának hagyni. Tudom, ez mind súlyos korlátozást jelent(ene) az alapelvhez képest. Nem is gondolok megvalósulásukra, csak elmondom, mint páciens a pszichiáternek (segíteni úgysem tud, de legalább meghallgat). A „vandálfighter” jól hangzik, mi az? Bennem érdeklődést kelt. üdv. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Akela (vitalap | szerkesztései) 2007. március 9., 18:18 (Nem írtam alá?! Nem volt szándékos. Boccs, öregszem. De hogy jöttél rá? Akela 2007. március 9., 19:36 (CET))

"Szerintem nem a vandalizmus a magyar Wikipédia elsőszámú problémája egyébként." Csak és kizárólag azt az egy bizonyos, általad kinevezett legnagyobb problémát lehet megoldani, a többit meg csak enerváltan nézni? Ez az "ejráérünkarramég" mentalitás nem visz sehova. Vsz jobb az elején megfogni, mint az enwiki nagyívű pályáját centiről centire a legnagyobb buktatóival együtt lekopizni. --Vince blabla :-) 2007. március 11., 00:03 (CET)

Mint már elhangzott, a dolog alapítványi kérdés: Wikipédia:Alapítványi kérdések. Ha neked van energiád végignyomni ezt először a HuWiki közösségén, aztán az alapítványon, hajrá. :) Én azt gondolom, hogy ugyanezzel vagy kevesebb erővel más dolgokat is csinálhatnánk, amik sokkal többet lendítenek a HuWikin. De ez a magánvéleményem.
-- nyenyec  2007. március 11., 00:48 (CET)

És ha már valaki nagyon változtatni akar, akkor célszerű lenne előbb adatokat gyűjtenie, mert szabályozást persze az intuíciónkra alapozva is lehet hozni, csak nem biztos, hogy érdemes. (És az se biztos, hogy nem gondolkoztak el már ezren ezen a problémán, esetleg lényegesen mélyebben.) Kezdetnek ajánlom a Who Writes Wikipedia? cikket Aaron Swartztól. --Tgrvita 2007. március 12., 10:30 (CET)

Biztos vagy benne, Tgr, hogy szabad az enwiki "adatai"-ból kiindulnunk, ha meg akarjuk érteni a huwiki működését, örömeit és gondjait? Csak példaként: ők mennyit fordítanak a huwikiből?:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 12., 10:39 (CET)
Sajnálatosan ismét antiliberális szólamok hangzottak el egy alapvetően liberális projekt egyik alappilléréről.
Semmi nem indokolja, hogy az Alapítvány eredeti célkitűzését, miszerint bárki által szerkeszthető legyen a lexikon, akár meg is kérdőjelezzük.
A vandalizmusnak nem a bejelentkezés az ellenszere, hanem a jelenleg rendelkezésre álló eszközeink továbbra is tudatos használata.
Láthatóan a Friss változások követése általában kiszűri a vandálokat, de a Lap találomra.
Az, hogy egy vandalizmust esetleg tartósan nem veszünk észre, vagy a vandalizmus alattomos (pl. a Budapestnek 23 kerülete adatot módszeresen átjavítja valaki 25-re), valóban gondokat okoz. De ezt nem az anonimitás megszüntetésével, hanem hatásos intézkedésekkel lehet elérni.--Linkoman 2007. március 12., 10:48 (CET)
Ezaz. De akkor már mond ki bátran. A kriptofasiszták ismét szervezkednek a mi nagyszerű wikipédiánk ellen. Ilyen alapon a "buzi kovács edömér " örökzöldek a meg nem értett zsenik náluk is jobban meg nem értett intuitív egyéni szellemi művészeti alkotásai, saját belső lelkiviláguk absztrakciója, egyben kiteljesítése, elpusztítani azt voltaképp maga a vandalizmus. Ha már liberáliskodunk. Javaslom összehasonlító elemzésre az anarchizmus és a liberalizmus szócikkeket az összes idegennyelvi verziójával együtt. Enwikiben az anonok nem hozhatnak létre új lapot, nagyon helyesen. Mi is sokat spórolnánk vele. A vandalizmusra meg jó lenne egy robot, pl en:User:AntiVandalBot, aki segítene a kevés FV járőrnek, egyben az esetlegesen több napos, hetes, hónapos (éves) vandálkodásokat is (jó részt) kiszűri. --Vince blabla :-) 2007. március 12., 15:29 (CET)

Nézd Linkoman, arra próbáltam rávilágítani, hogy amit mondasz, az nem az, aminek nevezed. :) Szép napot. --Vince blabla :-) 2007. március 12., 16:16 (CET)

Mi a VandalFighter?

A VandalFighter egy letölthető alkalmazás, ami folyamatosan figyeli a módosításokat. Az erejét az adja, hogy mindenféle szűrőfeltételeket lehet megadni arra nézve, hogy melyiket mutassa vagy ne mutassa így pl. a notórius szerkesztők változatásait kivilágítja, a megbízhatóakat elrejti, a kockázatosnak ítélteket (túl nagy módosítás pl.) külön színnel jelöli.

Itt lehet megnézni, hogyan néz ki, és innen lehet letölteni is en:User:Henna/VF

A felhasználói felületét, ha igény mutatkozik rá, lehetne magyarítani.

-- nyenyec  2007. március 9., 23:01 (CET)

Bennó vandalizmusa

De te már itthagytál minket, nem? – cheryn 2007. március 10., 12:58 (CET)

Na tessék, ha én törlöm a sajátomat, majd megteszi más helyettem ;). Ott a pont, Chery! --Mathae قل لي 2007. március 10., 13:14 (CET)

A stílus a megszokott, kedves Stellerem... és az enyém is az lesz... ez a „Benno nevű valaki” egy Bennó nevű szerkesztő, aki nem keveset dolgozik a wikin, és összehasonlíthatatlanul kompromisszumkészebb, kulturáltabb és – wikipédiás hozájárulásaid alapján – felkészültebb nálad, lett légyen szó például teológiáról. Attól, hogy nagybetűvel KÖVETELSZ és teológusnak titulálod magad (ezt a hiányt egyébként pótoltam, utólagos egyetértéseddel beszúrtam a Virághalmy Lea lapra, hogy teológus is vagy, ne neked kelljen, és nemtelen öncikk-vádak céltáblája légy), még ugyanaz a vagdalkozó, stílustalan bárki maradsz, aki vagy. Pasztilla 2007. március 10., 13:25 (CET)

Kedves dr. Steller! Valóban illett volna írnom a vitalapodra, megbocsáss a hanyagságért. Sajnos azonban nem tanulmányoztad a laptörténetet. Amikor te megérkeztél, és valóban egy nem rossz változatot készítettél, akkor a cikk már szét volt szabdalva egy sajnálatos vita eredményeképpen. A cikk szerzője messze nem katolikus szentségcikknek szánta, hanem ökumenikus szentségcikknek, melynek lehetnek majd alcikkei. Azért, hogy a vita rendeződhessen, helyreállítottam az eredeti, csonkítatlan állapotot, mert valaki törölte az összes ökumenikus vonatkozást. A vitalapján érdemes folytatni a rendezést. Semmiképp nem állt szándékomban vandalizálni a cikket, sem a te szerkesztéseidet, de nem voltál kellőképpen tájékozódva. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 10., 14:36 (CET)

Kár volt úgy örülni a becenevek törlésének, az emlékkönyvi beírások folytatódnak

Kedves hangú semmibevételben volt részem erre amúgy is hajlamos szerkesztőtársaimtól, mivel én védtem, hogy maradjanak a becenevek (ha már egy picit dolgoztam velük). A kéjes döntés viszotn az volt, hogy a becenevek törlendők, mert vandalizmus melegágyai.
Jelentem, az egyes utónevek ismert viselői rovatba ugyanúgy irogatják be magukat vagy kedvenceiket az anonok.
akkor talán a beceneveknél tévedtünk?
Vagy töröljük az ismert személyekre való linkeket is?--Linkoman 2007. március 10., 16:08 (CET)

Szerintem nem azért törlődtek a becenevek, mert vandalizmus melegágyai, hanem mert eleve erősen szubjektív, hogy mi számít „hivatalos” becenévnek (mennyivel enciklopédikusabb például a Laci és a Lackó, mint a Lacimaci és a Lacóka?) – Alensha üzi 2007. március 12., 01:31 (CET)

Sokkal prózaibb oka van a becenevek eltűnésének: a magyar nyelvű Wikipédia szerkesztői szavazással úgy döntöttek, hogy ne legyenek becenevek, és - ritka kivételként - végre is hajtottuk azt, amit határoztunk.
Hogy ki miért szavazott mellette vagy ellene (vagy éppen miért nem szólt bele), és miért vett részt a közös döntés végrehajtásában, azt részben meg lehet nézni a szavazatok indoklásában, részben pedig lehet róla mérgesen, töprengőn vagy lelkesen fantáziálni.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 12., 08:08 (CET)

Román–magyar baráti mérkőzés

K. Lastochka hívta fel rá a figyelmemet, hogy barátságos versengés indult román és magyar wikipédisták között. A lényeg az lenne, hogy a Rákóczi-szabadságharc cikkét megírjuk az angol wikiben március 17-ig, olyan szintre, hogy lenyomjuk a románok ez alkalomra választott cikkét. Részletek a vitalapomon meg a en:Wikipedia:Hungarian Wikipedians' notice board#Contest announcement! címen. – Alensha üzi 2007. március 12., 17:43 (CET)

Szomorú vasárnap

Akinek megvan ez a dal Seress Rezsőtől kérem küldje el nekem e-mailban (enguz@freemail.hu) Nagyon szépen megköszönném--Engusz 2007. március 12., 20:19 (CET)

Illegális fájlmegosztásra kérsz minket itt? :o --Mathae قل لي 2007. március 12., 20:40 (CET)

Nekem megvan több feldolgozásban is, több nyelven. Ha nem sürgös csütörtökön átküldöm, hamarabb nem tudom.--Immanuel 2007. március 12., 20:50 (CET)

Nagyon szépen köszönöm a segítséget User:Sypnek és User:V79bennonak.--Engusz 2007. március 13., 07:06 (CET)

Nagyobb aktivitás kéretik a kiemeltszavazáson!

Elvtársak és atyafiak! Lassan kifogyunk a kezdőlapra jelölhető szócikkekből, a kiemeltszavazáson viszont majdnem húsz cikk várja a támogató és ellenző szavazatokat és jobbítási észrevételeket. Az aktív szerkesztőknek félig-meddig erkölcsi kötelessége rendszeresen megjelenni arrafelé, mert hiszen a kiemeltekre ugye azt mondjuk, hogy "ez igen", "ezt tényleg vállalhatjuk (kvázi) emelt fővel" :o). Tehát ne utólag tessék sipákolni, hogy már megint miféle érdemtelen munkák kapták meg e kitüntetést (bár persze vissza is lehet vonni), hanem folyamatosan figyelni a jó cikkek kiemeltté válásának rögös útját, hogy érjen is valamit e cím. A kiemelt cikkek közül már alig van olyan, ami ne szerepelt volna a kezdőlapon, és van olyan kiemelt cikk is, amit nem nagyon tehetünk kezdőlapra az ottani speciális követelmények mián (illusztráció, bevezetésben lehetőleg ne legyen piros link), persze ezeket is meg lehetne javítani/bővíteni. Nincs olyan tapasztalt szerkesztő, aki ne tudna érdemben hozzászólni a referálásra jelölt, a kiemeltnek jelölt és a kezdőlapra jelölt cikkekhez, akkor is, ha a témájuk nem áll közel hozzá. A szerkesztés külön szakma, ahhoz pedig ugye mindannyian kiválóan értünk. :o) Lehet, hogy épp a te véleményed hiányzik ahhoz, hogy továbblendüljön valami. A hazának szüksége van rátok (is)! :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 13:38 (CET)

Csak aztán ne nagyon akarjatok a cikkeken tartalmi kifogásokat találni, mert kígyót-békát kaptok a nyakatokba... --Loldi 2007. március 13., 13:49 (CET)

Az benne van a pakliban, megjegyzem kígyót-békát az ember simán kaphat másutt is, nem kell ahhoz a kiemeltszavásig elmászni. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 13:54 (CET)
"a bizalom nyakán kígyó tekereg" (Többet ebből: Az egyik ember...)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 13., 15:03 (CET)
Csak egy megjegyzés. Elsősorban nem komment nélküli "támogatom" szavazatokra van szükség, ugyanis ezek információértéke alacsony. Az a jó, hogyha:
  1. Végigolvasod a cikket (ez nagyon gyakran nem szokott sikerülni, ami jól látható abból, mennyi triviális hiba marad bennük a támogató szavazatok ellenére is)
  2. A formai, nyelvhelyességi, stilisztikai hibákat, amiket találsz kijavítod
  3. Elgondolkozol, hogy van-e ötleted, hogyan lehetne még jobb és ha van, leírod
  4. Ha több időd van, utánanézel, hogy más források mit tartottak fontosnak leírni a témában, mert kiderülhet, hogy valami fontos dolog kimaradt. Ha ilyet találsz, megemlíted.
-- nyenyec  2007. március 13., 14:28 (CET)

Ja, és visszhang nélkül maradt Alensha kérdése, úgyhogy megismételnénk itt, mégis mit jelent a kiemeltszavazáson az a kitétel, hogy "elegendő idő eltelte" után? Nem kéne ezt valahogy jobban körülírni? További részletek a kiemeltszavazás vitáján – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 22:52 (CET)

Sablon:Közvagyonkat paraméterei

Mindenkinek, akit érint! A volt {{commonscat}} és a jelenlegi {{közvagyonkat}} sablonoknak (az előbbi át van irányítva az utóbbira, tehát használható) volt egy apró működési hibája, a hivatkozásban a commons kategóriájának második paraméterként megadott magyarítását nem mutatta eddig. Átírtam, hogy a 2. paraméterben megadottakat mutassa a cikkben, tehát a magyarítást, most viszont azok a cikkek járnak pórul, ahol nincs megadva 2. paraméter. Itt az én tudományom megáll, vagy be kell írni második paraméterként akkor is, ha nincs különbség a megjelenítendő és a hivatkozott között, vagy nincs más ötletem. Mindesetre az eddig állapot tárthátátlán volt. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 14:51 (CET)

Commons:Category:Kocsmafal (egyéb)/Archív18
A Wikimédia Commons tartalmaz Kocsmafal (egyéb)/Archív18 témájú médiaállományokat.

Bennó, ezt kér volt átírni, eddig is mutatta a második paramátert. --Vince blabla :-) 2007. március 13., 15:08 (CET)

Lehet, hogy öreg vagyok, de nem teljesen hülye, nem mutatta, hiddel. :o) Úgy volt beállítva, hogy nem is mutathatta, mert a második helyén is az első volt megadva nekije. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 15:18 (CET)

Na viszont az, hogy átirányítottad a sima Commonsra, tényleg hülyeség volt. A commons category hivatkoás nem azonos a simma commonssal, ahogy most meg is nézheted, hogy mindenhol rosszra mutat. Egyesíteni lehetne a kétféle sablont, de nem így. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 13., 15:22 (CET)

Hanyatló hangnem

A vitalapomról idehozva [3] Régesrég gyakran figyelmeztettem a felhasználókat a hangnemre. Az emberek természetes állapota online a kurvaanyázás. Ha nem akarjuk hogy nálunk is fórumos hangnem legyen, akkor folyamatosan energiát kell befektetni a civilizált közösségi normák fenntartására.

Mivel én a boldogságot a User vita lapok nem-olvasásában találtam meg, kérem senki ne várja, hogy hipsz, hopsz azonnal figyelmeztetek mindenkit, ha kifogásolható a hangneme (annak ellenére, hogy ez szerintem hasznos).

A jó hír viszont, hogy ehhez nem kell sem nyenyecnek, sem adminnak lenni. Végig kell olvasni a következő lapokat: Wikipédia:Wikikett, WP:CIV, WP:KSZT, WP:JÓ, WP:HIDEG és ha valaki kifogásolhatóan viselkedik, akkor figyelmeztetni kell.

Másképpen szépen lassan lehanyatlik a közösségi kultúra és energia bevitele hiányában fokozatosan becsúszik a potenciálgödörbe. Ez a légkör majd hatásos szűrőként fog szolgálni, csak nem biztos, hogy pont azokat fogja idevonzani illetve elriasztani, akiket kéne.

-- nyenyec  2007. március 13., 19:41 (CET)

Véleménykérés folyamatban: Wikipédia:Felhasználók véleményezése/Kádár Tamás

A User:Kádár Tamás szerkesztésével kapcsolatos általános problémák rendezésére User:Pasztilla megnyitotta a fenti lapot. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 14., 00:43 (CET)

Az illetékes szekció:

Anon véleménye a magyar wikiről

(Áthoztam a Wikipédia:Felhasználók véleményezése/Kádár Tamás lapról, mert enyhén szólva nem volt a helyén. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 16., 20:18 (CET))

Sziasztok. Nem tudom, hogy ez a helye ennek, de nem találtam meg azt konkrét fórumot, ahol a magyar wikipédiára vonatkozó általános véleményt lehet közölni. Azt akarom mondani, hogy ez a magyar wikipédia, úgy ahogy van, egy hatalmas snassz munka. A cikkek legtöbbjének igénytelen nyelvezete, fogalmazási módja pongyola, hiányos/téves inforámciókat közöl. Szerintem ezt így nem érdemes csinálni. Vagy felkértek komoly szerkesztőket, tudományterületek szerint, illetve olyan korrektorokat, akik tudnak magyarul, mert ti, barátaim, egyáltalán nem tudtok leírni egy normális mondatot magyarul, még ha ez is az anyanyelvetek. Komolyan, inkább álljatok le az egésszel addig, amíg nem akadnak hozzáértő emberek, mert ez így röhely, és csak rontja a normális, angol vagy német wikipédia megítélést. Üdvözlettel egy olvasó – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 85.204.1.115 (vitalap | szerkesztései)

Kedves névtelen vélemény! Az általad példaként felhozott angol és német wiki ugyanabban a rendszerben készült, mint ez itt, tehát ha oda igyekeznénk, akkor a rendszerrel semmi baj. "Várni" nincs mire, legfeljebb mint gróf úr a viccben, aki az első két hétben nem veszi fel a cipőjét, mert azt mondták, hogy addig szorítani fog. Ha nem kezdünk neki, mitől lenne később jobb? Tárt karokkal várjuk például az olyan szakértők hozzájárulását, mint te magad. Vannak a szerkesztőink között szakértők és nem szakértők, de jó munkát nem csak szakértő tud végezni. Ha tudsz, járulj hozzá, ha nem, csendben szurkolj. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 16., 19:11 (CET)

Szerk. ütk. után:

Kedves be nem jelentkezett felhasználó,
A saját nevemben sajnálom, hogy ilyen lesújtó véleményt alkottál magadban a magyar Wikipédia jelenlegi állapotáról.
Ha legalább konkrét szócikkeket megjelölnél, amelyekkel elégedtelen vagy, többet segítenél, mint egy általános elégtelen bizonyítvány felmutatásával.
Amúgy a Wikipédia szerkesztőinek is megvan a kritikai érzéke és ne hidd, hogy egyedül vagy azzal a hozzállásoddal, hogy kizárólag másoktól várod, hogy jobb legyen a Wikipédia.
Egy ez nyílt lexikon, bárki dolgozhat az érdekében.
Csak az kicsit strapásabb,munkaigényesebb, mint mások teljesítményét leszólni.--Linkoman 2007. március 16., 19:14 (CET)

Kedves 85.204.1.115!

Köszönjük, hogy megosztottad a véleményedet a magyar Wikipédiáról. Van már magyar nyelven több olyan lexikon, amit nem hobbiból szerkesztenek az emberek, hanem fizetett szakértők és korrektorok dolgoznak rajta: Magyar Nagylexikon, Encyclopedia Britannica, Larousse Enciklopédia.

Mi itt most azt próbáljuk ki, hogy milyen az, amikor önkéntesek dolgoznak a szabadidejükben. Lehet-e belőle valami hasznosat kihozni?

Furcsa, amit a német és angol Wikipédiáról írsz, szerintem. Én hogyha rákattintok ötször az alábbi linkekre, akkor nem érzem, hogy annyira le lennénk maradva, mint ahogy te beállítod:

Próbáld ki te is, szerintem, hátha megváltozik a véleményed. Természetesen az angol és német változat szerkesztőinek sok tekintetben könnyebb a dolguk, mert sokkal többen vannak, mint a HuWiki szerkesztői.

Az francia Encyclopédie első kiadásának megszületéséhez vagy 15 év kellett. Szerintem nézz be hozzánk 2018-ban, hátha jobban fog tetszeni, amit látsz. És mivel a hozzászólásodból feltételezem, hogy tudsz angolul, engedd meg, hogy egy idézetet ajánljak neked a Britannica szerkesztőjétől, amit az első kiadáshoz mellékelt az előszóban:

With regard to errors in general, whether falling under the denomination of mental, typographical or accidental, we are conscious of being able to point out a greater number than any critic whatever. Men who are acquainted with the innumerable difficulties of attending the execution of a work of such an extensive nature will make proper allowances. To these we appeal, and shall rest satisfied with the judgment they pronounce.

William Smellie

Mi még nem vagyunk készen, úgyhogy még szerényebbeknek kell lennünk, mint amilyen Smellie volt. Ha viszont meghagyod a címed, küldünk majd egy emailt, mikor elkészültünk. :)

Mellesleg ha konkrét kifogásaid vannak egy cikkel kapcsolatban, szívesen vesszük ha leírod a cikk vitalapján.

-- nyenyec  2007. március 16., 20:14 (CET)

Hadd jegyezzem meg, anon alábbi mondata hagy némi nyelvhelyességi kivánnivalót: "A cikkek legtöbbjének igénytelen nyelvezete, fogalmazási módja pongyola, hiányos/téves inforámciókat közöl." Ugyanaz talán helyesebb lenne " A cikkek legtöbbjének a nyelvezete, fogalmazási módja pongyola; hiányosak vagy téves információkat közölnek". Azért a Wikipédián szoktunk egyeztetni, legalábbis alanyt és állítmányt és elkerüljük az olyan félreérthető fordulatokat, mint az "igénytelen nyelvezete ... pongyola".--Linkoman 2007. március 16., 20:46 (CET)

A "röhely" pedig helyesen: röhej. Data Destroyer 2007. március 16., 21:07 (CET)

Igen, neki csak röhej e hely.--Linkoman 2007. március 16., 21:10 (CET)

Hát, Tisztelt Anon, a többit inkább ne is részletezzük:

  • 2007. március 16., 18:48 (történet) (eltér) Vita:Albert Camus (hogy lehet az a hülyeséget odaírni, hogy Érdeklődés: Metafizika???)
  • 2007. március 13., 11:24 (történet) (eltér) Vita:Franciaország (Francia Középhegység) (utolsó)
  • 2006. december 14., 21:46 (történet) (eltér) Vita:Bagdad (hogy lehet ilyen igénytelen szócikket írni, basszus?????????????)

Hát, erről ennyit.Kata 2007. március 16., 21:13 (CET)


Sziasztok Kösz a véleményeket. Valóban van néhány stílushiba,stb a hozzászólásban, amit írtam, de mindez annak a felzaklatottságnak köszönhető, amelyet egy rossz cikk (már nem tudom melyik) láttán éreztem. Válaszolnék néhány felmerült kérdésre. Természetesen minden kezdet nehéz. Én sem várom el, hogy azonnal a legjobb cikkek szülessenek, másrészt természetesen létezik fejlődés, vagyis egy gyengécske cikkíróből válhat még jó cikkíró. De: Fenntartom, hogy ha valaki nem ért valamihez, akkor inkább ne cikkezzen róla, és ha valaki nem tud fogalmazni, akkor ne fogalmazzon, pláne ne egy enciklopédiában, és ha valaki lusta kétszer elolvasni amit írt, akkor ismétcsak hagyja másra az írást.

Kedves linkoman ha az ip-émre kattintassz, látod, hogy jeleztem már, hogy mi nem tetszik. Néhány ki is lett javítva (pl. a Lenau-cikk). Én magam pedig csak tiszta találomra kattintottam az egyik cikkedre, és íme, egy hatalmas szamárságot találtam.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ottawa#Etnikai_megoszl.C3.A1s

Itt, kedves barátom, teljesen kevered az etnikum fogalmát a faj fogalmával. Az írod etnikai megoszlás, aztán arról írsz, hogy hány fekete, fekér, indián, stb van. Aztán persze belekevered etnikumokat is, pl. az arabot. Na lássuk vajon mit gondolsz a kínaiakról, faj-e vagy etnikum, talán te is úgy vagy ezzel, mint nagyanyám, aki szerint minden vágott szemű kínai.

Kedves Kata Mielőtt te is hozzászólnál, lehet, hogy jobb lenne, ha átolvasnád a Dosztojevszkij-cikkedet.

"Családja a 16. századi délnyugat-oroszországi nemesség sorából való, Dosztojevo falu birtokosai voltak, kik később elszegényedtek. Apja, Mihail Andrejevics Dosztojevszkij fösvény és goromba katonaorvos volt, anyja Marija Nyecsajeva romantikus ábrándozó nő, akit a férje állandó féltékenységgel üldözött. Szigorú családi légkör uralkodott a házban az apa miatt."

Csak megemlítem, hogy pl. ez az utolsó mondat hatamasan pongyola.

Továbbá: Leszel szíves nekem elmagyarázni, mi az, amire azt írtad, hogy "Erről ennyit"? A Francia-középhegységről írt megjegyzésem jogos volt, (nem Fr.ország közepén van, márpedig akkoriban a cikk azt állította), a Bagdad-cikk vége egy hatalmas közhely, amelynek szintje egy 10 éves gyermek által írt fogalmazás szintjén áll. stb

Továbbá Természetesen vannak és egyre inkább jönnek létre jó cikkek. Hála az égnek. Nem azt mondom, hogy ne kell ezt folytatni. Kell, csak igényesebben, és hozzáértőkkel. A magam részéről gondolkodom, hogy beálljak. Üdvözlettel

A hatamasan pongyola, a hülyeség, és a bassszus szerencsére hiányzik a szótáramból. A legneveletlenebb dolog az anon beszólogatás. Ha valami nem tetszik, kijavíthatod, megvan rá a lehetőséged. Szerencsére, csak D.hez van némi közöm, a többi nem foglalkoztat. A cikk nem az enyém, hanem a közé, vedd úgy, hogy a tiéd is és mindenkié, aki olvassa. Írj át egy 200 oldalas könyvet úgy, hogy egyetlen szava ne legyen jogsértő, dolgozz ingyen munkaidőd után, aztán meglátjuk Tisztelt Névtelen, mire leszel képes! De ne IP címről vagdalkozz ismeretlenül, ha megkérhetlek, mert így lesajnálom a véleményedet, - addig is az "erről ennyit" azt jelenti, hogy arról, aki névtelenül így szólít meg másokat, ahogy te tetted, jobb, ha megtartom magamnak a véleményem. Lehet, hogy névtelenül kellett volna hozzászólnom? Ha pedig szakértőket szeretnél látni magad körül, akkor ott a másik, új lexikon az elitnek, és a szakértőknek. óh, igen, valami lemaradt. Ha nem tetszik valami, meg is lehet győzni néhány ezer docenst (minden tudományágban), hogy ingyen még járuljanak hozzá a közmunkához oly módon, hogy azt más személy akár üzleti céllal is felhasználhassa. Más: Ha valamely tanított és elfogadott forrás furcsaságot ír, akkor nem az a bolond, aki véletlenül épp az adott forrásba ütközött bele, hanem a szentnek nevezett és szakértők által írt forrásmunka: Koller Katalin utazásszervező, ügyvezető. Kata 2007. március 26., 18:28 (CEST)

Az új cikkértékelési rendszerre vonatkozó javaslat Alensha kérésére allapon

Fent sablonnal beemelve, külön lapon: Sablon:Cikkértékelési osztályzások/atalakitas található a véglegesnek szánt javaslat. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 16., 23:03 (CET)

Komolyabb átalakítást Dami végzett rajta eddig. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 16., 23:04 (CET)

Megszületett a Sablon:Átdolgozni

Ha egy szócikk több sebből is vérzik egyszerre, hogy ne kelljen külön forma, lektor, korr és még fél tucat egyéb sablonnal ellátni (pláne, ha nem is az az igazi baj vele, hanem sokkal általánosabb), KissL jóvoltából megszületett az enwiki Cleanup sablonjának magyarítása, Átdolgozás címen. Két linkje közül az egyik a lektorálásról szóló oldalra, a másik a Hogyan írjunk jó szócikket oldalra mutat (egyelőre, mert később, ha megszületik végre a cikkértékelési tábla, akkor jó lenne oda). – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 18., 02:58 (CET)

A további vitát átvittem ide: Wikipédia-vita:Sablonok listája/Karbantartás -- nyenyec  2007. március 19., 15:39 (CET)

Arculat

Mivel ebben a témában úgy látom sokaknak van sokféle elképzelése, de fogalma már annál kevesebb (és az is zavaros), mindenféle szájbarágás, meg magyarázat helyett azt javaslom, példának okáért tessék letölteni a nemzeti fejlesztési ügynökség arculati kézikönyvét és áttanulmányozni, megnézni mi milyen szinten van szabályozva (az egyes elemek, de úgy en bloc mi-hogyan-merre-meddig) és csak aztán nekiállni magyarázni a wikivel kapcsolatban, hogy arculat ígymegúgy. ;) (Vagyhogy a kommunikációhoz mindenkiért meg humbuk) :) --Vince blabla :-) 2007. március 18., 15:02 (CET)

Egyértek azzal, hogy a magyar Wikipédia egészének arculatát is tudatosan kell megtervezni.
Egyébként a szócikkek formai követelményeinek teljse mértékű tagadása „javaslatként” van terítéken - mintha egyesek az egységesség gondolatától is irtóznának.--Linkoman 2007. március 18., 18:13 (CET)
„a szócikkek formai követelményeinek teljse mértékű tagadása ”javaslatként„ van terítéken” - nono, kolléga... ne tessen lódítani, mert az civilizálatlan viselkedés. (Bár az is igaz, hogy a WP:CIV nem ragozza túl a fillentés bomlasztó hatásait...) „Teljes mértékű tagadás”-t senki nem javasolt és senki nem pártolt.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 18., 18:21 (CET)
Ja, persze, nem teljes mértékűt, csak azt tagadjátok, amit én csinálok. Ez valóban nagy különbség.
Bírd már ki, szószátyárkám, minősítgetések nélkül („civilizálatlan”). Megmondtam neked többször: a véleményemmel vitatkozz, és ne minősítgesd az állítólagos viselkedésemet. Itt rajtad kívül valszeg senki sem arra kiváncsi, hogy Te, I. Godson, Luxuria királya, hogyan vélekedsz. A témáról alkotott véleményeidre vagyunk kiváncsiak.
Hányszor szóljak még?)--Linkoman 2007. március 18., 18:27 (CET)

Nyugalom, uraim, még ha feszültséggel terhes idők is ezek. – cheryn/IRC 2007. március 18., 18:30 (CET)

Én nem tudnék olyan szép szmájlit rajzolni, Chery, mint ami a nyugodt orcámon ül e pillanatban is. De megkérlek arra, hogy mondj nekem egy tömör wikikomform szót a „valóságtól szignifikáns mértékben eltérő kijelentés”-re.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 18., 19:29 (CET)
Mai feladványunk: találja meg a kilenc különbséget az alábbi két szöveg között:
"valóságtól szignifikáns mértékben eltérő kijelentés"
"valóságtól szándékosan szignifikáns mértékben eltérő kijelentés"
Egyébként sokat segítenétek az értetlen olvasónak, ha egymás szekálása helyett, vagy legalább mellett, azt is leírnátok, hogy tulajdonképpen miről van szó. Egyáltalán honnan jött ez az arculat téma? --Tgr vita / IRC 2007. március 18., 19:40 (CET)

Tömör? Olyan nincs. A konform formula így hangzik: "a verbális és empirikus dimenziók között tapasztalható sajnálatos diszkrepancia". – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 18., 19:35 (CET)

Sajnos nem tudnék. Azt viszont el tudom mondani, hogy az egész vitát félreértések sora tarkítja, aminek egyik eredménye fentebb, sok más eredménye a vonatkozó vitalapon olvasható. – cheryn/IRC 2007. március 18., 19:38 (CET)

Kedves Tgr: értesítelek, hogy jó egy hete a legkülönbözőbb lapokon zajlik a meccs akörül, hogy a Wikipédiában ki és milyen eszközökkel biztosítsa az "elvárható egységességet és minőséget". Meg persze azon is, hogy milyen is az az "elvárható"....--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 18., 20:12 (CET)

Véleménykérés Loldiról

Wikipédia:Felhasználók véleményezése/Loldi

Kérlek, segítsetek kitölteni a hiányzó mezőket: indoklást, leírást, difflinkeket, aláírásokat: ki-ki amelyiket jónak látja. Adam78 2007. március 19., 06:23 (CET)

Utazási tanácstalanság (offtopic)

User vita:Remetehegy -- nyenyec  2007. március 19., 17:46 (CET)


Iskolai projekt?

-- nyenyec  2007. március 19., 22:28 (CET)

Visszaállításnak számít-e ha kommentbe tesz valaki valamit?

Volt erről egy vita, a vitalapomon, de jó lenne tisztázni, nehogy emiatt legyen vita mondjuk egy 3VSZ blokk jogosságáról. Lásd itt: [19]

-- nyenyec  2007. március 20., 17:04 (CET)

Hát igen, ez komoly kérdés. Véleményem szerint a blokkolás: büntetés. Büntetni pedig azt kell, aki vétkezik. Az irányelv alapján vétkezik, aki négyszer állít vissza egy szócikket 24 órán belül (értsd: 4szer állít vissza BÁRMILYEN szerkesztést egyazon szócikken belül 24 órán belül). De mivel pont a vitalapodon írtad le, hogy két fél kell a szerkesztési háborúhoz, ezért szerintem igenis meg kell vizsgálni, hogy ki az AKI SZÁNDÉKOSAN NEM a kérdés, a vita rendezése irányába hajtja az ügyet, hanem akaszkodik.
Szerintem a szöveg kikommentezése vagy annak VISSZAÁLLÍTÁSA ugyanolyan visszaállítás, mint bármi más. --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. március 20., 17:14 (CET)

Tévedés: 4-szer. A 3 még szabályos, a 4 szabálytalan. Iller vitalap 2007. március 20., 17:17 (CET) Burumbátor először 3-at írt, aztán javította Iller vitalap 2007. március 20., 17:25 (CET)

Természetesen visszaállításnak számít. Azt, hogy egy szöveget ne lásson az olvasó, el lehet érni törléssel, kikommentezéssel, valamilyen alkalmas sablonnal, egy megfelelő CSS stílussal, includeonly taggal, meg még ki tudja, hány módon. Magától értetődik, hogy a szerkesztést a célja és nem a technikai módja alapján kell megítélni. Az en:Wikipedia:Revert#Revert_wars_considered_harmful-ból (nem tudom, van-e már magyar fordítása) látszik, hogy a káros hatások függetlenek attól, hogy mindig ugyanazt a módszert választja-e valaki a visszaállításhoz, vagy sem. --Tgr vita / IRC 2007. március 20., 21:28 (CET)

Allapon korlátlanul szabad személyeskedeni?

Miután User:szabó Tamás világrengető reformjavaslata napok óta lázban tartja a godzonizált Wikipédiát, utánanéztem Userünk eddigi szerkesztéseinek. Ő írta a Naphegy szócikket és a "Szandai (Szabó) Sándor" szócikket + bővítette a Tabán szócikket.
Ez rendben is lenne, csakhogy az általa reformnak keresztelt honlapon, majd most már a második user-allapon (brigáduralom) is nyilvánvalóan engem cikiz azért, mert a userlapomon közzétettem, hogy edddig több mint 18.000 szerkesztésem volt. (Ez tény, de vannak szerkesztőtársaink, akik messze többet szerkesztettek eddig, csakhogy ők nem kérdeztek rá szerkesztőnk 2 szócikkéből az egyikre, ezért róluk szerkesztőnk még nem is tud talán).
Azt az alattomos módot, ahogy egy pár szócikkes szerkesztő makacsul le akar mást járatni (nevezetesen Nyenyecet és engem), kénytelen vagyok szóvá tenni.
Kérdésem: allapon, közérdekű témának álcázva korlátlanul szabad szídni másokat és úgynevezett javaslatokkal szabad megfordítani mások teljesítményének az előjelét: minél többet szerkeszt, annál felületesebb, "nem érdeklődő", "brigáduralmat valósít meg"?
Ha megengedett, akkor én is elkezdhetek néhány allapot a köldöknézésről, a destruktív magatartásról és a szerkesztői féltékenységről. Persze, neveket nem mindig fogok kiírni, csak alattomosan célozni fogok arra, kit bírálok.
Én még optimista vagyok. Remélem, hogy a válasz az lesz: ezt senkinek sem szabad.--Linkoman 2007. március 20., 18:54 (CET)

Az ideális az lenne, ha sem allapon, sem a kocsmafalon nem személyeskednének az emberek. --Tgr vita / IRC 2007. március 20., 21:11 (CET)

Ha userallapon fejti ki véleményét, és csak célozgat, nem pedig direktben személyeskedik, akkor nem igazán tudom, mit kéne vagy lehetne tenni. Ne olvasd. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 20., 21:15 (CET)
Köszönöm TGr véleményét.
Bennónak: tehát én is kezdjek el néhány userlapot, mondjuk a féltékenységről, a kibic magatartásról, a cikkek aránytalanságáról, úgy álcázva, hogy közérdekű témáról, "reform"ról van szó és közben utalgassak sunyin arra, hogy kire vonatkozik?
Azt gondolom, kölcsönösen kellene tapintatot elvárni egymástól.--Linkoman 2007. március 20., 21:28 (CET)

Tekintve hogy ezt más is megteszi rendszeresen (sőt a tevékenysége másból se áll), szerintem írhatod. Ezzel csak az a baj, hogy az ő szintjére süllyedsz, ami viszont nem jó. Data Destroyer 2007. március 20., 21:32 (CET)

Igazad van, DD. Akkor mégsem írom meg az allapomat a "Reformjavaslat:dögöljön meg mindenki, aki rajtam kívül szerkeszt" címmel, pedig olyan körmönfont és biberachi (jágói?) lett volna, hogy majd szétmentem volna a kárörömtől.--Linkoman

Na látod. Egyébként azt már te is tapasztalhattad, hogy a megrögzött vitalapos észosztókat a közösség a helyiértékükön kezeli, ti. egy idő után senkit se érdekelnek a lózungjaik. A kutya ugat, a karaván halad, tudod :) Data Destroyer 2007. március 20., 21:40 (CET)

Kocsmafalon, édeskettesben, természetesen - lehet!:)
Heuréka! Megfejtettem, kikre is utalhat a rejtélyes, ám kifejezetten pejoratív kicsengésű "vitalapi észosztó" kifejezés, hogy ilyen buján tenyészhet itt a kocsmafalon (meg annyi másfelé), mégse kifogásolja senki!
Hisz ez nem primitív személyeskedés: ez szelíd önirónia!!..:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 21., 08:03 (CET)
Mivel ez ugyanaz a vita, Godson, megszüntettem az új alcímet.
Természetesen a "vitalapi észosztó" csak rám vonatkozhat, hiszen én vagyok olyan naív, hogy a Naphegy és más szócikkek javítása helyett megmondom a véleményemet más szerkesztőknek, akik nagyon rosszul tűrik a más véleményeket. Szerencsére vannak más szerkesztők is, akik nem vetemednek mások szócikkeinek javítására, csak a fellegekben járva, pánsípot fújva elmélkednek a cserebogarak és a Wikipédia halhatatlanságáról. nos, ők nem észosztók. Ők meditatív önkifejezők, akik a szócikkek névterét nem találják elegendőnek magasröptő gondolataik terepének. Nos, ők nem vitalapi észosztók, ez a lényeg.
Az pedig természetes, hogy édeskettesben csak e-mailben lehet beszélgetni, a vitalapok nem "édeskettes".--Linkoman 2007. március 21., 12:48 (CET)

Linkoman koll., nem lehetsz ennyire paranoiás. A fenti minősítést DD nyilvánvalóan Godsonnak szánta, és tekintve a köztük évek alatt kifejlődött állandó flörtölést, ebben semmi különös nincs. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 21., 12:52 (CET)

Kedves Bennó, csupán ironizáltam. Godson ellen az egyetlen önvédelem, ha az ember nem Wikipédia-építő hozzászólásoknak, hanem csak színes gondolatfuttatásoknak tekinti, amit mond, hiszen érdekesek, stílusosak, lendületesek, remek monológok. Üdv--Linkoman 2007. március 21., 12:56 (CET)

Igaz. De ha viccel az ember manapság, e feszült időkben, oda kell tenni a smiley-kat, különben mindjárt kész a baj. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 21., 12:59 (CET)

Hadd kérjem vissza a színes, érdekes, stílusos, lendületes, remek alfejezetcímemet, kedves Linkoman kolléga! Én valahogy kifejezőnek éreztem, és igyekeztem kisebb betűkkel írni, mint a fő fejezetcím, úgyhogy még tagoltam is a mondókát. Ne fosszuk meg már a közösséget egy ilyen kis remekműtől: ha másra nem is jó, legalább hadd gyönyörködjön benne az errevetődő wikipédista...!:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 21., 13:05 (CET)
Nos, godson, kérlek, vedd figyelembe, hogy új alcím nyitása elszigeteli a mondanivalót az eddigiektől. Monológnál akár mindegyik hozzászólást külön alfejezetbe lehetne tenni. Azok számára viszont, akik a dialógust szeretnék olvasni, kevésbé teszi lehetővé az áttekintést.Egyébként a nagyérdemű egy remekművet akkor is a rangján tud értékelni, ha nem alcímben szerepel.--Linkoman 2007. március 21., 13:13 (CET)--Linkoman 2007. március 21., 13:13 (CET)

De szép is lesz, amikor az utókor a Wikipédia laptörténetét fogja bújni már-már elveszettnek hitt Godson-alfejezetcímek után kutatva...:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 21., 14:26 (CET)

Kezdőlap fejléceinek színcseréje

Felmerült a Kezdőlap vitalapján, hogy túl rikító kék. Mit szólnátok ahhoz, ha le lenne cserélve arra a szelídebb kékre, mint ami a kezdőlap vitalapja tetején a sávok? Vagy ha van valami más ötletetek, az is jó. (már rám szóltak egyszer valahol, hogy túlzottan kékmániás vagyok, talán mert windózon nevelkedtem...) – Alensha üzi 2007. március 21., 00:59 (CET)

Már szorgalmazom egy ideje a zöldet, vagy a bordót, esetleg ennek keverékét :) --Vince blabla :-) 2007. március 21., 12:51 (CET)

Szép színes kezdőlap meg ez is szép színes meg ez visszafogottabban színes. Ezekről nem lehetne példát venni mondjuk? --Loldi 2007. március 21., 12:57 (CET)

Nekem a szín majdnem mindegy, de ne legyen ennyire szaturált [20] -- nyenyec  2007. március 21., 13:56 (CET)

Vita:Kezdőlap#Külső, avagy megjelenés. --Vince blabla :-) 2007. március 21., 14:00 (CET)

Török András, Budapest, Wikipédia

Nem tudjátok, ebből lett valami? http://www.budapestfolyoirat.hu/archiv/2007/wikipedia.php

-- nyenyec  2007. március 22., 04:34 (CET)

Lett. Egy törlésszavazás: Nagy Budapest Törzsasztal, meg egy csini vitalap: Ez egy lexikoncikk?. Amúgy meg biztos nagyon elfoglalt a csávó, azér csak hébe-hóba irkál.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 22., 09:29 (CET)

Török András összességében nagyon pozitívan vélekedik a wikipédiáról, ez nagyon jó. Nem csak egy törlésszavazás "lett", Godson, hanem egy wikit pozitívan néző cikk is. Tudom, ennek nincs hírértéke a számodra, de ez van. Data Destroyer 2007. március 22., 09:35 (CET)

Hírérték: "Török András művelődéstörténész Budapest-történeti/ismereti adatbázis létrehozását álmodta meg ugyancsak közösségi alapon. Eleinte egy önálló kezdeményezés, illetve a Wikipédia között vacillált, majd az utóbbi mellett döntött. Alapvetően azért, mert a Wikipédia szócikkei az általa megálmodott funkciót töltik be. Azóta ő is belenyúlt, pontosított szócikkekbe, illetve tucatnyi újat is feltett. Meggyőződése, hogy a Wikipédia akkor fejlődhet tovább, ha a kisközösségek - gyűjtők, amatőr helytörténészek - rájönnek arra, hogy az általuk begyűjtött ismeretek közzétételére a Wikipédia az egyik legalkalmasabb hely." Wikipédia: hat év ötvenezer szócikke
A cikkek, események időrendje meg lényegtelen, nem igaz?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 22., 09:41 (CET)

Egye fene, segítek. Török András Simplicissimussal egyenlő. Belenyúlt a törzsasztal-cikkbe anno, amit egy anon indított el, megmentette, és nagyon pozitív dolgokat írt később a wikiről. A Nyenyec által hozott cikkben pedig meg sem említette az ominózus szavazást. Érted az időrendet? Anon -->Simplicissimus--->cikk. Érdekes, hogy te azonnal a wikiről próbáltál valami rosszat mondani, még akkor is, ha a magának a cikkírónak sem állt ez a szándékában. Megértem én, hogy kaparsz, mint malac a jégen, hogy rosszat mondhass, de a nagy igyekezetben ne légy nevetséges. Data Destroyer 2007. március 22., 09:49 (CET)

Magamtól tényleg biztos nem jöttem volna rá, hogy az előbb a "hébe-hóba" szó alá beírt
http://hu.wikipedia.org/wiki/Speci%C3%A1lis:Contributions/Simplicissimus
karaktersor egy Simplicissimus nevű szerkesztő szerkesztéseit takarja, a Simplicissimus meg Török Andrást rejti. Meg arra se jöttem volna rá, ha nem segítesz, hogy a törlészavazásra ugyanez a szerkesztő a "Halálsoron (vö. Death Row)" kifejezést nagyon pozítív értelemben használta. Tényleg égő - segíts még!...--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 22., 10:04 (CET)

Bizony égő, Godson, ezért segítek, hogy eloltsd magad: nyenyec megkérdezi, mi lett egy kezdeményezéssel, ami 2007. februárjában látott egy lapban napvilágot. A te válaszod az "ebből lett valami" kérdésre: "Lett. Egy törlésszavazás... meg egy csini vitalap, stb.". Amit te írsz, az bizony 2006 őszén volt. Hogy lett egyikből a másik? A "Halálsoron" kifejezést is tavaly ősszel használta, mielőtt az ominózus igen pozitív cikket megírta volna.

Godson, durva csúsztatás volt, amit műveltél. Aki nem ismeri az előzményeket, az annyit szűrt volna le az egészből, hogy volt egy jó kezdeményezés, amit a huwiki szépen eltolt. A te válaszod ezt sugallta. Az, hogy semmi hasznosat nem csinálsz itt, az egy dolog, de legalább szándékos csúsztatással és hazugsággal ne kártékonykodj. Data Destroyer 2007. március 22., 10:20 (CET)

A Budapest folyóirat minden hónap első keddjén tart szerkesztőségi órákat, azaz a legközelebbi összejövetel április 3-án lesz. Nem érdektelen fölvetés ez a virtuális Budapest-lexikon, és tényleg érdemes tisztázni, hogy mi minden alkalmas a megvalósítására. Úgyhogy köszönöm az érdeklődésem fókuszálását, föl fogom keresni a társaságot, és akkor tisztázható lesz az is, hogy ki, hol, mekkorát csúsztat ebben a szép nagy játékban.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 22., 10:45 (CET)

Egyelőre csak te csúsztattál, Godson. Hogy is lett egyikből másik? Erre a kérdésemre valahogy nem leltem az írásodban választ. Fókuszálás: szívesen, ha ilyesmit csinálsz ismét, mint ma reggel, újból számíthatsz rá. Data Destroyer 2007. március 22., 12:16 (CET)

"Felmerült, lehetne-e ennek helye a Wikipédia, a nyílt és szabad tudástár, vagy fel kellene építeni egy vadonatúj honlapot. Egy ideig úgy látszott, megpróbálkozunk az utóbbival, de az erőforrások számbavétele után rá kellett jönnünk, hogy ahhoz, hogy önkéntes, azaz ingyenes munkát kérjünk valakitől, előbb mutatni kell valamit a dolog hasznosságáról. A kezdő lökést emberi és pénzügyi erőforrások nélkül megadni lehetetlen dolog." (Török saját szavai)
"Eleinte egy önálló kezdeményezés, illetve a Wikipédia között vacillált, majd az utóbbi mellett döntött. Alapvetően azért, mert a Wikipédia szócikkei az általa megálmodott funkciót töltik be. Azóta ő is belenyúlt, pontosított szócikkekbe, illetve tucatnyi újat is feltett. Meggyőződése, hogy a Wikipédia akkor fejlődhet tovább, ha a kisközösségek - gyűjtők, amatőr helytörténészek - rájönnek arra, hogy az általuk begyűjtött ismeretek közzétételére a Wikipédia az egyik legalkalmasabb hely." (Török-interpretáció)
Mondom: szép, nagy játék. Nem reggelenkénti kakaskodás.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 22., 12:45 (CET)

Megszületett a Sablon:Cikktörténet

en:Template:ArticleHistory Melynek segítségével a cikk történetének minden fontos eseménye áttekinthető és a vonatkozó allapok belinkelhetőek. Egyelőre 5 dolgot tud: kiemelt, kiemelt megvonása, kezdőlap, törlés és referálás (ezeknél a külön sablont is helyettesíti). Szépítésre és egyébre is rászorul biztosan. A paramétereit nem magyarítottam, csak a megjelenését, mert iszonyatmód feketemágiás sablon, és abba nem akartam belenyúlni. Nagyon csinos vitalapokat lehet csinyálni vele, és ha elszaporodnak a műhelysablonok, ezzel a kis ügyességgel sokkal kevesebb helyet foglal el minden egyéb (a műhelysablonok terelgetésére is van sablon, azt majd később, amúgy is csak három fölött érdemes).

Egy nagyobb gondom van vele: lenyitható/csukható az eredetiben, de az valahogy eltűnt belőle.
Megtekinthető a próbaüzem a Vita:Spanyol nyelv oldalon.
Valahogy a vitalapok archívumait is bele kéne foglalni, hogy ne legyen külön archívumdoboz a vitalapokon, hanem minden karbantartási infó egy helyen, ebben a dobozban, és a főszövegben mindig tényleg csak az aktuális dolgok. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 22., 23:43 (CET)
Ezt másolja be egy admin a MediaWiki:Monobook.js-be, és működni fog a be-kinyitás. --Danivita 2007. március 23., 17:50 (CET)

Anti-szubcsonk hőzöngés ("hözöngés" szóhasználat valamelyik WP:XY irányelvet sérti) helyesen "egymondatos szócikk"

Wikipédia-vita:Szubcsonk#Anti-szubcsonk hőzöngés (számoljuk fel a szubcsonk intézményét) -- nyenyec  2007. március 24., 17:06 (CET)

Kedves Nyenyec, kérlek, hogy a barátságtalan "hözöngés" helyett legyél objektiv. A "hözöngés" valamelyik WP:XY irányelvet sérti, megkeresheted, hogy melyiket. Soha nem tudhatod, hogy késöbb konkrét referenciák felmerülnek, a "hözögéssel" saját magadat gáncsolod el. Az objektiv referenciák fontosak a WP-ban. Vagyis itt olvasható: A rövid cikkekröl van több mint egy éves gyakorlati tapasztalat, meg lehet nézni

Ezért a jövöben objektivabb eszmecserét remélve üdvözöl Tamás db007 2007. április 3., 07:24 (CEST)

(számoljuk fel a szubcsonk intézményét) = pontatlan: a laptörténetben nem a szubcsonk, hanem egymondatos (Lily) van, igy kezdödik a félreértés. db007 2007. április 4., 05:05 (CEST)

Kedves Tamás, itt megintcsak egy félreértésről van szó. Az általad kifogásolt "hőzöngés" címet Bennó adta a szakasznak, én nem változtattam rajta, hogy átmozgatás után is könnyű legyen megtalálni, annak, aki itt keresi. [21]
-- nyenyec  2007. április 4., 05:14 (CEST)

A hőzöngés címet tényleg én adtam annak idején a szakasznak, bár akkor még egészen más volt a tartalma, csak jelezni kívántam, hogy a műfaja micsoda (és csak az indító szavaimra vonatkozott a minősítés). Át lehet nevezni. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. április 4., 10:35 (CEST)

Legaktívabb magyar műhelyek?

Meg tudja nekem valaki mondani, hogy nagyjából melyikek a legaktívabb magyar műhelyek?

Köszi, nyenyec  2007. március 23., 23:47 (CET)

Eztet hogy érted? Wikis műhely? És mi az, hogy legaktívabb? Saccra egyébként a világörökségék az egyik legjobban működő és legösszetartóbb műhely, cikkszámra a hullámzóan, de működő Ókor vezet (főleg a két elképesztően sokat dolgozó tagtársunknak, DD-nek és Alenshának köszönhetően), a térképészeti nagyon tuti hely, ezenkívül nagy élet még az állatos/madarasban van, és a termtud is működik. Úgy egyébként meg mi alapján lehet ezt mérni? vagy totál mellé, és valami másra gondoltál? – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 23., 23:52 (CET)

nyomulunk, nyomulunk :) tegnapelőtt Horemheb született meg (kellett már a hiányzó láncszem a két kedvenc dinasztiám közé), tegnap meg a nagy Aton-templom, csak ahhoz még képet nem tudtam, viszont most modellezem 3D-ben, még nem tudom, mi lesz belőle, kezdő vagyok ebben :) – Alensha üzi 2007. március 23., 23:55 (CET)

Bocs, hogy közbeszólok az alig (hogy stílszerű legyek) csírázó Növények műhely nevében, de felrémlett előttem a jelenleg még elképzelhetetlennek tűnő kép, amint a műhely tagjai unalmas estéiken (mivel már a Leghátsóbbindiában honos, még fel sem fedezett Pocsolyaenzisz elrejtőzoidus nevű békalencsefajt is dokumentálták, természetesen kiemelt szócikk minőségben és a kétéves gyereknek sincs már szüksége segítségre, hogy önállóan írjon szócikkeket) virágszerkezeteket rajzolgatnak 3D-ben némi animációval és kellemes háttérzenével (plusz egy finom koktél a hangulat végett), a Commons számára. Most, hogy felébredtem, mély tisztelettel szeretnék gratulálni a Bennó kolléga által említett műhelyeknek! :) PiPi69e vita 2007. március 24., 00:42 (CET)

pardon grácia fejemnek, hogy kihagytam a papíron még nem működő, de gyönyörűséges cikkek sokaságát ontó növényi műhelyt. Mea maxima. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 24., 00:45 (CET)
Nomerazér! :) PiPi69e vita 2007. március 24., 00:50 (CET)

Benno szerény, mint egy árvácskodó ibolya, de ha már így rákérdeződött, akkor a Cikkértékelési műhely statisztikai aktivitásait se kellene figyelmen kívül hagyni:

Start: Orován Egon Vita:Orován Egon

Start: Búbos pacsirta Vita:Búbos pacsirta

A: Szatürosz (szobrász) Vita:Szatürosz (szobrász)

A: Amenemhat intelmei Vita:Amenemhat intelmei

(Ám nem hat a szatürikus intelem?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 09:43 (CET))

Godson, ezzel mi volt pontosan a célod? Igen, már tudjuk, van, ami teljes állapotában rövidebb, mint egy másik cikk kezdemény állapotban. Azért köszi az észrevételt. – Alensha üzi 2007. március 24., 13:41 (CET)

A cél? Zavarkeltés és olthatatlan vágy a sunyi beszólásra. Mi más, ettől kibic a kibic. Data Destroyer 2007. március 24., 13:44 (CET)

Kérdezzétek meg Bennót, mire találta ki a "Kész" kategóriát. Mert csak hallgat nagyokat.
Liebe majsztró! A "kész"-t nem én "találtam ki", csak felkaptam, amit már többen feszegettek. A jelenlgi javaslatban már "kerek" a neve neki, (c) by Karmela. A dolog gyerekcipőben jár, majd kifejlődik. Semmi sem független semmitől. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 24., 18:11 (CET)
"Semmi sem független semmitől." Ez jó, ezt én is elfogadom vita nélkül. Szerintem se!:))--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 18:25 (CET)
Óbégatás helyett meg inkább azon spekuláljatok, hogy a többi műhely buzgalmára hogyan hat a működésetek. Maguktól nem nagyon fognak szólni, mert nem olyan neveletlenek, mint a kibic.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 13:51 (CET)

Vélemények Godsonról

Óbégatás? Itt te óbégatsz egész nap, Godson. A többi műhelyre pedig csak pozitívan hathat, szemben a te naplopásoddal és sunyiságoddal, ami által semmi sem megy elébb, kibickém. Sokszor mondtam már neked, elmondom azért ismét: ha már te semmit se csinálsz, azokat hagyd békén, akik dolgoznak. Az ókor-műhely pedig nem csupán a magyar wiki, hanem az egész magyar nyelvű net egyik legkiemelkedőbb ilyen témájú anyaga, ez akkor is így van, ha egész nap itt ágálsz. Data Destroyer 2007. március 24., 14:03 (CET)

A "Kész"-ről nincs mondandód? Mert abban esetlen látnék újdonságot.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 14:10 (CET)

Számodra nincs, Godson. Kötve hiszem, hogy a vitalapos sunyi kötözködésen kívül máshoz is van tehetséged itt a wikipédián, ezért a szócikkekről való társalgást arra érdemesebbekkel folytatom. A fentebbi, szintén roppant sunyi és felettébb kemény csúsztatásod ezt csak megerősítette bennem. Data Destroyer 2007. március 24., 14:13 (CET)

Godson! lenne neked legalább egy feleakkora cikked akkor még megérteném hogy beszólsz, de így... ne légy nevetséges--Immanuel 2007. március 24., 14:18 (CET)

A kibic nem kapkod cikkek után...:) (per definitionem)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 14:35 (CET)

A kibic nem jó semmire. (per definitionem) Data Destroyer 2007. március 24., 18:13 (CET)

Azért nem szép dolog tőled Godson, hogy a szócikkek méretét elemezgeted, ez még egy sunyi kibic által is szégyenlendő dolog. Nyisd ki a pici szemed, és rájössz, hogy sok ilyen "kisebb" cikknek nincs angol megfelelője, ami azt jelenti, hogy az írója nem az angol wikit másolta le, hanem a saját tudására és kutatására alapozott. Ha mást nem, azért legalább ezt tisztelhetnéd... Pupika Vita 2007. március 24., 18:23 (CET)

Na, ez így valóban nem szép. Megnézted a linkeket, meg a cikkbesorolási kritériumokat? A kategóriás az, ami kisebb pofozgatással mehet kiemelt szavazásra. Ez minden wikin nagyjából így van. Ha most egy hollandus benéz az egyébként tényleg remek ókorgyűjtemény statisztikájába, hát elkerekedik a szeme...

És a néhánysoros - urambocsá: egyforrásos - ókorcikkeknél nagyságrendileg több munkát fölemésztett, sokszorta terjedelmesebb, de mégis két szinttel alább kategorizált más műhelyek tagjait se föltétlen lelkesíti ez a helyzet.

Ennyi a bajom. Egyéni undokság? Ha tényleg az, nem feszegetem ám tovább. De meggyőzéssel még nem nagyon próbálkozott senki, csak letorkollással.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 18:36 (CET)

Godson, ez a szokásos egyéni performanszod. Unalmas, hogy úgy kell veled beszélnem, mint jó atya a korlátolt gyerekéhez, de nekifutok: szerinted mennyire semennyire se érdekli mondjuk a madaras műhely tagját az ókor-műhely szócikkeinek hosszúsága? Vagy azt hiszed, hogy a nádiposzátát méricskélik Theokritoszhoz és a parlagi sast Órigenészhez? Szerinted mennyire ősszehasonlítható a kettő, ember? Áruld már el: mi a jó büdös francot keresel itt? Nincs olyan nap, hogy ne kötnél bele valami teljesen ostoba, átlátszó és hülye indokkal valamibe! Ebben éled ki magad? Ezzel viszel színt az életedbe? Így próbálsz szellemi vezetőt játszani? Öreg, naponta csúszol el ilyeneken, komplett hülyét csinálva magadból, miért jó ez neked? Tegnap a Nagy Budapesti Törzsasztal, ma ez, m i lesz holnap? Data Destroyer 2007. március 24., 18:49 (CET)

Te okos embernek tartod magad, hát a figyelmedbe ajánlok egy igen okos Wikipédia irányelvet: Wikipédia:Miért nem javítja ki valaki ezt a lapot?. Persze önmagában senki sem haragszik azért, ha felhívják a figyelmét egy-egy hibára, de ha valaki ezt krónikusan, hobbi-szerűen, látható élvezettel és tapintható rosszindulattal teszi, az már nem öröm. Távol áll tőlem, hogy a Szerkesztéseidnek listáját olvassam kikapcsolódásként, de nem lep meg, hogy a közreműködéseid 70%-a Vitalapokon van. Talán lehetnél kevésbé szigorú, nem kell mindenhova odaköpni azzal a jelmondattal, hogy "Úgy is sz*r a huwiki". Ezzel csak a szerkesztők kedvét veszed el.
Személyes véleményem szerint a legundorítóbb dolog a wikin, ha örökkön örökké a más szerkesztését fikázod. Pupika Vita 2007. március 24., 18:53 (CET)
Ne húzzátok fel magatokat, kérlek, inkább igyatok egy sört a kontómra.
Godson láthatóan nem azzal törődik, ki mit gondol a szövegéről, csak úgy magának szereti mondani. Mivel akadt egy társa, aki a szócikkek írását lenézi, inkább ajánljuk nekik, cisnáljanak egy kommentátor-műhelyt, ahol egymással diskurálhatnak, világmegválthatnak - mi meg nyugodtan dolgozhatunk azalatt.--Linkoman 2007. március 24., 19:06 (CET)


Álmodjatok nagyokat, fiúk! Nem érdemes veletek vesződni - pláne nem a sok lapuliért, akiket magatokkal rántotok. További jó mellébeszélést nektek!:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 19:10 (CET)

Godson, szerintem egy kicsit magadba szállhatnál időnként te is, végtére is ember volnál magad is. Fölöslegesen sokat és fölöslegesen bántóan vagdalkozol, és a megítélésednek az sem tesz jót, hogy nyíltan vállalod: tojsz bele az egészbe, csak kibicelsz. Általában és mindig nagyon általános, amit mondasz, ha egyszer van egy konkrét cselekvési lehetőség, jössz és az általános eszmeiséggel félreviszed azt is.
Bónusz: vesződik tn ige 1. Aprólékos gonddal, fáradsággal, kitartóan bíbelődik, foglalkozik (valamely sok nehézséget, bajt okozó feladattal, munkával). 2. Személlyel, rendszerint gyerekkel nevelés, tanítás, jellemalakítás végett nagy türelemmel, a siker kevés reményével bajlódik. 3. Haragjában vagy fájdalmában emészti magát, gyötrődik.
Én nem tudom, melyik meghatározásnak vagy az alanya, talán a hármasé, de megbocsáss, tárgyi szerepkörben én egyik definíciót sem venném magamra, különösen, hogy -- mint kiderült -- a vesződik tárgyatlan ige. Pasztilla 2007. március 24., 19:20 (CET)

A szócikkírásra valóban tojok. De ha úgy gondolod, Pasztilla, hogy a fenti beszélgetés csak arról szólt, hogy én kedvemet lelem mások nyúzásában, akkor valami nagyon nem stimmel a vevőkészülékedben. Ha csak szórakozásból undokoskodni akarnék, akkor a kezdőcskéket nyaggatnám nagy-nagy élvezettel: safety baszkurálás, elég sokan űzik, van kitől ellesni. De ha te se látsz a fenti "beszélgetésben" a puszta fikázási ösztön kiélésén túlmutató indítékot, akkor tényleg zárjuk itt le.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 24., 19:39 (CET)

Godson, én nem tudom mi a szándékod, de nagyon gyakran számomra is csak kötekedésnek és fikázásnak tűnik, amit csinálsz.
Ha nem tűnne úgy, hogy keresztesháborút folytatsz a számodra ellenszenves szerkesztők ellen és konkrét módosítási javaslatokat fogalmaznál meg egy problémával kapcsolatban, valamint gyakrabban sikerülne a témánál maradnod és valóban releváns érveket felhoznod egy-egy kérdésben, akkor nem tűnnének annyira kötekedésnek a hozzászólásaid.
Lehet, hogy szándékod ellenére, de a stílusod és a hozzáállásod alapján a tevékenységed nem igazán a WP jobbá tételéhez járul hozzá, mint inkább a résztvevők idegesítéséhez és moráljának csökkentéséhez.
Én egy idő óta nem olvasom el a hozzászólásaid nagy részét, úgyhogy engem személy szerint egyre kevésbé idegesítesz, de tegnap kaptam levelet User:Dolphintól, akit hosszas rábeszélésre sikerült a Wikipédiába visszacsábítani, amelyben leírta, hogy abból a fajta vitából, amit te folytatsz köszöni, de nem kér többet.
Lehet, hogy te jobbá szeretnéd tenni a Wikipédiát, de nem ez látszik, hanem valami egészen más.
-- nyenyec  2007. március 24., 19:54 (CET)
Csatlakozom az előttem szólóhoz, és még annyit: ha jobbá akarod tenni a Wikit, ne csak azon járjon az eszed, hogy parttalan vitákat provokálsz, lázítasz és lesajnálsz, hanem írogasd csendben a szócikkeket, ahogy áltlában a szerkesztők teszik. Ha esetleg igazad is van, és rossz a magyar Wiki (amit személy szerint kétlek), nem kell destruktív módon minden nap a szerkesztők orra alá dörgölni, mert elég bántó tud lenni. Pupika Vita 2007. március 24., 19:59 (CET)

Véleménykérés? Úgyis szezonja van :) Kb annyira lenne tele súlyos kihágásokkal a Wikipédia és közössége ellen, mint az |enyém. Az én súlyos vádam: Godson előszeretettel utalgat marketinges végzettségére (is), mégsem képes eladni magát, vagy a nézeteit, kevés kivételtől eltekintve. Az is látszik, hogy mely korban tanulta. Mindenhol ott van, a legkisebb lapokig, és ideológiától csöpögő pátoszos képekbe tömöríti mondandóját (amikben eleve van még 2-3 extra "ideolo-kép") az általa amúgy bolsinak tartott wikinépnek. Szerintem G nem érti, hogy: Ezmiez?, hiába mondja, hogy de, és próbál önigazolást találni allapok tucatjain, hogy a "negatív önmeghatározás nem jó, viszont rossz. Nem kicsit, nagyon." --Vince blabla :-) 2007. március 25., 14:58 (CEST)

Köszönöm a tudományom méltatását, Vince!:) Hogy mely korban tanultam, az bizony eléggé életkori adottság, úgyhogy kiegészíteném azzal, hogy kiktől tanultam a legtöbb szemléletet marketing és gazdaságtan témakörben. Rajtam keresztül az ő tudományukat is méltattad:
Tomcsányi Pál (MTA, Tomcsányi Pál: Általános kutatásmódszertan – Az ismeretalkotás és közlés tudományszaktól független elmélete és gyakorlata)
Totth Gedeon (FVM Agrármarketing Centrum Kht. ügyvezetője, BGF tanszékvezető)
Bálint János (Menedzsment és Marketing Tanszék, Vetésforgó, Tudomány rovat)
Halm Tamás (rövid életrajz)
Egyikükkel sem szakadt meg teljesen a kapcsolatom, sőt Totth és Bálint urakkal van annyira élő a nexus, hogy keresetlen baráti hangon mutathatom be nekik a Wikipédiát. Lassan úgyis meg kéne keresnem őket, hogy Misibacsi tanácsát megfogadva előzetesen lektoráltassam velük a róluk megírandó szócikket.
Nos: mit mondjak nekik a Wikipédiáról, Vince?:) Tudod: WOMM.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 26., 10:21 (CEST)

Kutyát nem érdekli, mit mondasz nekik. Data Destroyer 2007. március 26., 10:58 (CEST)


A nevek bedobása önmagában nem garancia semmire. Mint látom, ők agrármarketingesek, (szinte) mind. A kölcsönös szimpátia nem feltétlen tudásfüggő, hisz akkor az eminensek lennének a legnépszerűbb emberek ezen a bolygón. Én is tudok olyat mondani, hogy pl Csizmadia Ervin [22], Vass László [23], Róka Jolán [24] [25], ... sőt, talán azzal is eldicsekedhetek (hamár "felvágóversenybe" viszel), bár vsz jelen esetben ezt is tök felesleges és érdektelen megemlíteni a nevekkel együtt, hogy egyikük "bedolgozói állást" is ajánlott a maga körében. Az edző "lényegtelen" abból a szempontból, hogy a pályán mit csinálsz. Elmondja, mit kell, aztán meglássuk, mennyit sikerül belőle megvalósítani, érvényesülni.
Itt szemmel láthatóan nem sikerült eladnod magad, sőt, még akkoris folyamatosan visszadobnak, mikor nem is nekik kínálod magad, pl. most is szerkütköztem :) Szóval lehet, az elméleti tudás tökéletes, de a gyakorlati sajna elhasalt... Én nem ajánlottam még senkinek a huwikit, az angolt meg pláne nem, uh ebben ne várj ötletet, márha egyáltalán komolyan gondoltad a kérdést --Vince blabla :-) 2007. március 26., 11:18 (CEST)

Phujj Vince! pont te beszélsz műveltségről te aki köztudottan nagy hézagokkal rendelkezel e téren, te aki azzal dicsekszel a CZ-n hogy 4 év alatt 2 diplomát szereztél?? Mitóta számít felsőfokú végzettségnek egy fényképész szakiskola tanfolyama, meg egy no-name főiskola, amelyet ha jól tudok még csak most gyüröd. Tekints magadba mielőtt mást kritizálsz, Godson legalább nem tett kárt cikkekben (kivéve egyszer) amit te a baltáddal együtt elég gyakran csinálsz. És lehet hogy G. kibic, meg néha idegesítő de lagalább nem bunkó aki azt hiszi magáról, hogy egy zseni.--Immanuel 2007. március 26., 12:00 (CEST)

Azért ezt ne már.cheryn/IRC 2007. március 26., 12:17 (CEST)
Légy szíves tartózkodj a személyes támadásoktól. A Wikipédia irányelvei tiltják a személyes támadásokat. Azokat a szerkesztőket, akik ismételten személyeskednek, blokkolhatják az adminisztrátorok vagy a közösség kitilthatja innen. A tartalmat, és ne a szerkesztőket véleményezd. Ha szükséges, használd a vitarendezés megfelelő lépéseit. Köszönöm,

Tanulj meg angolul, aztán visszatérhetünk a témára, vagy olvasd el mégegyszer. Kilenc hiba van a fordításodban és a kijelentéseidben összesen. Amúgy mihez szóltál hozzá? :) --Vince blabla :-) 2007. március 26., 12:35 (CEST)

Kedves Vince: megkérlek, hogy csitulj le. Engem szapulj inkább továbbra is olyan kifinomult kommunikációs technikákkal, mint eddig tetted. De a hölgyeket még akkor se ütjük, ha néha idegesítőek.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 26., 12:52 (CEST)
Jaj, Godson, ne fárasszál már. Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Pupika Vita 2007. március 26., 19:05 (CEST)
Könyörgöm: melyik az az "ezt" ebbe dzsumbujba?? Mer így vaktában azt tudom csak mondani, hogy mindent komolyan gondolok, csak legföljebb nem komolyan mondom. Hogy téged összezavarjalak. Direkt azér. Mer egy ilyen vagyok.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 26., 19:15 (CEST)
Te kis oktondi, hát ha utólag beszúrunk egy hozzászólást, kettősponttal az elején, hogy eggyel beljebb kezdődjön a margótól, akkor az melyik hozzászólásra szokott vonatkozni? Hogy segítsek: ez a hozzászólás pl. a felette lévőre utal. Dereng már valami? Pupika Vita 2007. március 26., 19:20 (CEST)
Ráadásul még szexista is! --Villanueva 2007. március 26., 13:31 (CEST)
Szexista?????????!!!!!!--Immanuel 2007. március 26., 18:27 (CEST)
(Az hát: tagadja a nők férfiakkal egyenlő ütlegeléselviselési jogát...:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 26., 18:32 (CEST))
Akkor jó. (Én már valami rosszra gondoltam :P)--Immanuel 2007. március 26., 18:56 (CEST)

Semmiféle technikát nem alkalmaztam sehol. Ez kb pont olyan hülyeség, minthogy a pszichológus folyamatosan elemez, szabadidejében is. -Vince blabla :-) 2007. március 26., 13:24 (CEST)

Másrészt úgy vélem, hogy ez a hozzáállás hibás, amit most kérsz tőlem. Többek között ezért nyomathatja DD és Linkoman is a hasonló szólamait - rólad. Én szóltam az ilyenekért eddig is és ezután is fogok. Ha te ezt eltűröd, lelked rajta, ebbe nem avatkozom bele, nem is állt szándékomban. A csoportnorma jelenleg ez, illetve erre reagálásul ez, így együtt. Én ebből nem kérek. --Vince blabla :-) 2007. március 26., 13:35 (CEST)

nyenyec, DD, Pupika, Vince, Linkoman: el vagyok képedve. DD, Linkoman ellenszenve Godson iránt nem újdonság, tudom, egyszerűbb FORMAI alapon kritizálni egy hozzászólást, mint belegondolni annak TARTALMÁBA. nyenyec, továbbra is nyomod az "Addj konkrétumot, addj linket..." stb. soha, semmitnemértő szöveget. Fájdalmas, fiúk! Néha el lehetne gondolkodni egy-egy hozzájáruláson, nem? Vagy ennyire nehéz? --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. március 26., 17:35 (CEST)
Burum, szép, ha az ember kiáll az ismerőseiért, én is szoktam ilyet csinálni, de nem mindenáron. Görgess kicsit feljebb: szerinted én godson hozzászólásának FORMÁJA miatt tettem szemrehányást neki, vagy a hozzászólásának a tartalma miatt? Még egy példa: godson hozzászólása itt csöpögött a jószándéktól és mentes volt minden sunyi csúsztatástól és hazugságtól, ugye [26]?Godson hozzászólásainak a tartalmával van baj. Amint láttad, ezt nem csupán én, hanem rajtam kívül még vagy hat szerkesztő is szóvátette itt. Ennyi ember egyszerre pedig nem téved. Data Destroyer 2007. március 26., 19:26 (CEST)

Basszus, a szakasz címe: "vélemények Godsonról". Abszolút ONtopic, leírtam a véleményemet a tevékenysége egy részéről, nem vagdalkoztam, ahogy DD & Linkoman, vagy megaszontam. Tessék olvasni, mintha nem utaltam volna rá, hogy pissing contestet kezdeményezett G koll., illetve hogy DD és L viselkedésével G irányába nagyon nem értek egyet, azonban ebbe (eddig) nem kívántam beleszólni. Ez a szitu ismerős már valahonnan... [27]. A téma helyett saját víziók jöttek elő itt is. --Vince blabla :-) 2007. március 26., 19:05 (CEST)

Re Vince: "nem vagdalkoztam, ahogy DD & Linkoman" - érdekes. Én ebben a vitában részt sem veszek, egyetlen hozzászólásom volt csak, amivel lehet egyet nem érteni - csak az a kérdés, hogy mivel nem.
Ahogy emlékszem, azt írtam, hogy Godsonnak csak a saját szövege a fontos, felesleges is reagálni rá. Meg arra is céloztam, hogy végre akadt még egy user, aki cikkek írása helyett diskurál és világmegvált. Akár egy kommentátor-műhelyet is csinálhatnának, egymásnak, mi meg nyugodtan dolgozhatnánk. Na sziasztok.--Linkoman 2007. március 26., 19:40 (CEST)

Konkrétumok

Jelentem az "Adj konkrétumot, adj difflinket" kezdetű litániát kicsiny gregorián kórusommal tervezem előadni a nyáron a capella, melizmabetétekkel. Javasolni fogom, hogy egészítsék ki vele a Missale Romanumban a zsolozsmákra vonatkozó rendtartást. Nyenyec, ha rossz leszel, a fejfádra is felvésetjük. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 26., 17:58 (CEST)
Ha nektek mindig érthető, hogy mikor mire gondol konkrétan Godson vagy Szabó Tamás, vagy az összes többi szerkesztő, aki egy konkrét esetre gondol, miközben homályosan és általánosan fogalmaz, akkor majd titeket foglak kérdezni. Nekem nem mindig érthető és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.[28] -- nyenyec  2007. március 26., 18:04 (CEST)
Konkrétan nekem sem mindig érthető, mert szerkesztési elfoglaltságaim miatt képtelen vagyok követni az eseményeket, de: jegyeket hol lehet elővételben megrendelni a kicsiny gregorián kórus előadására? --Lily15 üzenet 2007. március 27., 10:31 (CEST)
A pontosság a királyok udvariassága – szokták mondani, de én azt mondom, hogy az egyértelmű, tömör fogalmazás a vitákban a wikizsenik udvariassága kéne, hogy legyen. Mindkét dolog lényege, hogy ne lopjuk el egymástól a legdrágábbat, az időt. (Eközben nem mutogatok ujjal Godsonra, de a tekintetem feléje irányul :) --Villanueva 2007. március 27., 11:01 (CEST)

Ne bandzsíts rám úgy kolléga, hanem bökdöss csak nyugodtan az ujjoddal irányomba! Nem harapok bele...:)

Arra viszont megkérnélek - igen konkrétan, a többi Godsonhomályűzővel együtt - hogy tegyél le egy alternatív szövegváltozatot arra problémára, amit én itt jópársorral föntebb "elhomálytam". Fölhívom a figyelmedet: feketepont jár annak, aki azzal kezdi, hogy igazából a probléma nem is probléma, úgyhogy fölösleges volt egyáltalán fölemlegetni. (Téma: szócikkértékelési érdekességek.)

Becsületbeli dolog, hogy én is borítékoljam, hogy mit írtam volna, ha a WP:CIV és némelyek általam már oly bensőségesen kiismert szerkesztői önérzete nem köti meg a tollamat. Ha meglesznek a javaslatok, visszatérhetünk arra, hogy Godson miért burkol ködbe mindent olyan megátalkodottan.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 27., 11:14 (CEST)

Az ókorműhely A-minősítésű cikkei

Wikipédia:Ókorműhely#Az ókorműhely A-besorolású cikkei (A KF-ről áthozva)

Mekkora növekedés várható a magyar szerkesztői létszámban?

Az egyik legnagyobb Wikipédia, a német szerkesztői létszámának növekedése úgy tűnik megállt[29] kb. 7500 aktív (5+ szerk / hó) és kb. 1000 nagyon aktív (100+ szerk/hó) szerkesztőnél tavaly nyár óta.

Ha a németül beszélők számát a magyar nyelven tudók 10-szeresre becsüljük és az átlagos beszélőkre jutó WP szerkesztőt azonosnak vesszük, akkor a német számoknak kb. tizedannyi, tehát 700 aktív és 100 nagyon aktív szerkesztő felel meg.

Ez kicsit ijesztő perspektíva, ugyanis azt jelenti, hogy a 100+ kategóriában ezt hamarosan elérjük, vagy már el is értük (a robotok miatt nehéz egyelőre pontosan becsülni), 5+-os vonalon pedig kb még a fentiek alapján 300-400 új résztvevőre lehet számítani.

Persze ez egy nagyon leegyszerűsített modell, de ezek alapján nem biztos, hogy érdemes várni a szerkesztői létszám további exponenciális növekedését.

(Azért a magyar broadband piac még minimum egyszer megduplázódhat a következő években...)

-- nyenyec  2007. március 24., 23:12 (CET)

Talán kellene egy népszámlálást tartani? Érdekes lenne látni, hány nagyon aktív szerki van. Pupika Vita 2007. március 24., 23:14 (CET)
Pupika: itt vannak pár hónapos statisztikák: http://stats.wikimedia.org/EN/ChartsWikipediaHU.htm
A fenti becsléshez az ihletet ez a blogpost adta egyébként: A watershed in the history of Wikipedia?
-- nyenyec  2007. március 24., 23:17 (CET)

Mint mondottam volt [30] (sic) eléggé könnyen behatárolható végpontja van a huwiki fejlődésének. --Vince blabla :-) 2007. március 26., 13:28 (CEST)

Echo of Dalriada

Nos, egy érdekes dolog. Úgy tűnik, hogy az Echo of Dalriada csapat kb. pár hete a Dalriada nevet használja. Ezért az Echo of Dalriada-albumok kategória helyett a Dalriada-albumok kategóriát készítettem el. De a régebbi albumok szócikkeiben az előadó még a hosszabb névvel kell hogy szerepeljen, mivel úgy adták ki őket, nem? Még egy dolog, az együttest átmozgassam a Dalriada névre, míg a hosszú név legyen redir (most pont fordítva van)? -- puncsos (→ Mi'la tu'tu?) 2007. március 26., 13:19 (CEST)

Szerintem ha most ez a nevük, akkor mozgasd át. A régebbiekben maradjon a hosszú nevük, de esetleg meg lehet említeni, hogy ma más (én is folyton beleütközöm ebbe a gondba Ehnaton fáraóval meg azokkal a dolgokkal, amiket akkor csinált, amikor még IV. Amenhotepnek hívták...) – Alensha üzi 2007. március 26., 17:11 (CEST)

Calvary Chapel polémia

Sziasztok! Szeretnék valami értelmes megoldásra jutni egy vitával kapcsolatban, és szeretném a Közösség tanácsát kérni. Az ügy, amiről szó van a Calvary Chapel szócikk. A Wikis irányelvek valamelyikében láttam, hogy különösen gáz lehet vallási témájú lapok szerkesztése, és úgy tűnik ez esetben is sikerült belefutni.

Az érintett gyülekezet tagjai jelezték többször, hogy a róluk szóló cikk nem semleges nézőpontú, hanem a gyülekezetről szóló kritikai oldal alapján lett megírva: http://calvarychapel.pbwiki.com/

Amikor az érintett gyülekezet vezetőivel beszéltem, azt az álláspontot fejezték ki, hogy számukra elfogadható lenne az [angol nyelvű wikipédiás cikk] fordítása. A mai nap folyamán a rendelkezésemre bocsátott fordítást a [Userlapom alá] betettem, wikisítettem és a meglévő szócikket lecseréltem. A szócikk néhány órás tündöklés után zagyvasággá változott, szerkesztőtársunk a lecserélt cikket és az angol verzió magyar fordítását "összeollózta".

A probléma súlyát az is jelenti, hogy keresztlinkelve van az angol nyelvű és a magyar nyelvű tartalom, ami véleményem szerint a "vásárló megtévesztése" kategória - márha valaki az angol wikiről gyanútlanul a magyar wikire lép át olvasóként.

Mit javasoltok, mit kell egy ilyen helyzetben csinálni? Üdv, Bratan 2007. március 26., 15:06 (CEST)

Például azt, hogy a "hátam mögött, helyett" a vitalapon "lemeccseljük" válaszolsz a kérdéseimre, a vitatott kérdésekben. Ezt legutóbbi beírásommal kapcsolatosan nem tetted meg. Ugyanakkor vedd fontolóra, hogy a semlegesség nem azt jelenti, hogy csak poziv dolgokat szabad egy szócikkbe írni, ha kritikákról van hivatkozásom, és van sok publikus kritika is melyről van külső hivatkozás akkor azt is bele lehet egy szócikkbe írni. Hisz ezek hiányában a CC - tagjainak és vezetőinek szájíze szerint megírt szócikk is lehet pozitívan elfogult mely ebben az esetben elferdít fontos részleteket azaz szintén nem semleges. --Neo 2007. március 26., 15:21 (CEST)

A vitarendezés lapon találsz tanácsokat. --Tgr vita / IRC 2007. március 26., 15:48 (CEST)

azt gondolom, hogy finomíthatunk a megfogalmazáson ha azt gondolod, hogy bulvár stílusú. Ugyankkor a tények jó lenne ha valamelyest maradnának.--Neo 2007. március 26., 15:52 (CEST)
Ráadásul még azt hozzátenném, hogy a "keresztlinkelés", vagyis az interwiki linkek azt jelölik, hogy más nyelvű wikikben is megvan a szócikk. Nem azt jelöli, hogy egyik, vagy másik változat pontos fordítás. Egy-egy Wikipédiában lévő ugyanazon szócikk gyakran teljesen más nézőpontból közelíthet meg. -- puncsos (→ Mi'la tu'tu?) 2007. március 26., 15:57 (CEST)

Széljobb

Elkezdtem összedobni egy vázlatot a legújabb kori széljobbról itt: User:Vince/Széljobb Aki tud valamit: nevet, szervezetet, egyebet ne tartsa magában és írja bele bátran. Fontos szempont, h a rendszer/módszer/gengszterváltás után (is) létezett szervezet(ek)/élő személy(ek) legyen(ek). (pl Gömbös Gyula nem, de Szabó Albert igen, illetve Nyilaskeresztes Párt nem, de Vér és Becsület erre a lapra való) Ha van rá érdeklődés, kereslet, lehet akár műhelyféle, neadjisten portál is. Csak modern magyar szélső(nek tartott)jobb. --Vince blabla :-) 2007. március 26., 23:47 (CEST)

Tényleg készülnek itt felhasználók?

A beíratkozó újoncokat meglepő szöveg fogadja: „Új felhasználó készítése”.
Tényleg készülnek itt felhasználók? Vagy inkább jelentkezésükről, felíratkozásukról, beíratkozásukról, bejegyzésükről, esetleg nyilvántartásba vételükről van szó?

A következő meglepetés akkor éri az újoncot, amikor angolul szólítják fel:

To help protect against automated account creation, please enter the words that appear below in the box (more info)

Ha tanácstalanul a „more info”-ra kattint magyarázatért, akkor is angol nyelvű szöveget talál:
Speciális:Captcha help

Ha még nem lenne a szöveg lefordítva, szívesen megteszem, de lehet, hogy már valahol készen áll, és csak be kellene linkelni a magyar változatot?

 Karmelaposta  2007. március 27., 11:31 (CEST)

Lefordítottam. Egyébként 'user account'-ok készülnek, de nem tudom, hogy lehet azt magyarul visszaadni (a nem túl szimpatikus "felhasználói fiók"-on kívül). --Tgr vita / IRC 2007. március 27., 19:50 (CEST)

Mit tartasz a „bejegyzés”-ről?  Karmelaposta  2007. március 27., 19:57 (CEST)

Szerintem az teljesen mást jelent. Esetleg lehetne azonosító létrehozása... bár azt hiszem most már nem szerepel a szövegben. --Tgr vita / IRC 2007. március 27., 20:38 (CEST)

kezdők kezelése

Mindenféle polémiák folynak az anonok/kezdő wikipédisták elriasztásáról, találtam az enwikin egy értékes kezdeményezést, gondoltam megosztom veletek: en:Wikipedia:Articles for creation. SyP 2007. március 27., 20:25 (CEST)

Ez azért van, mert az enwikin anonok nem hozhatnak létre új lapot. --Tgr vita / IRC 2007. március 27., 20:39 (CEST)

Hivatkoznak a Wikipédiára (Jade szócikk)

Az Index gyakran hivatkozik Wikipédia-cikkekre, most is. Ilyenkor nyilván sokan kattintanak arra a cikkre. Figyeljünk rá mi is. --Loldi 2007. március 27., 21:50 (CEST)

Hmm, a Jade szó szerint megegyezik ezzel a lappal: http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=11431325
Melyik volt hamarabb?
-- nyenyec  2007. március 27., 22:43 (CEST)
Valszeg a külső website másolt a Wikipédiából. Az ametiszt cikkel ugyanaz a helyzet. [31]
-- nyenyec  2007. március 27., 22:46 (CEST)

Az ilyen [32][33] változtatásokból és a Wikipédiára jellemző bold címszóból ítélve a gportal-os lehet a másolt. --Tgr vita / IRC 2007. március 27., 22:51 (CEST)

A G-Portál nem olyasmi mint a Freeweb, vagy az Ultraweb? Mert ha igen, akkor nehezen vonhatjuk felelősségre az oldal szerkesztőjét, ugyanis nem fogjuk megtudni, ki az. Pupika Vita 2007. március 27., 23:25 (CEST)
Még olyanabb (kicsit MySpace-szerű). – KovacsUr 2007. március 27., 23:27 (CEST)

Miért kéne felelősségre vonni? Ilyesmire se jogi, se morális alapunk nincsen. Viszont írhatunk neki, hogy tegyen már ki linket, és ha nem használ, leszedethetjük az oldalt. --Tgr vita / IRC 2007. március 27., 23:32 (CEST)

Kicsit komikus lenne, a legtöbb oldal kizárólag jogvédett anyagból áll (zenék, képek, videók tömkelege). Megtehetjük, de szerintem nem érdemes. – KovacsUr 2007. március 27., 23:36 (CEST)
Írtam az üzenőfalra, mert kontakt link természetesen nincsen. Egyébként legutóbb írtam a Gportálosoknak, és szó nélkül leszedték a másolt cikket, pedig benne volt, hogy elég lenne egy normális forrásmegjelölés (+GFDL). --Dami reci 2007. március 27., 23:40 (CEST)

Egy emil hatására viszont az Indulhatunk.hu pótolta a forrásmegjelölést. --Lily15 üzenet 2007. március 29., 18:03 (CEST)

Szavazás az új cikkértékelési rendszerről

Megindult a szavazás az új cikkértékelési rendszer véglegesítéséről szavazzatok! → Sablon:Cikkértékelési osztályzások/szavazás – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 28., 23:27 (CEST)

Már jóideje nem szavazás, hanem de facto tanácsok/ötletek/megjegyzések/gondolatok/vélemények stb. gyűjtőhelyévé vált ez az oldal.
Ebben a minőségében továbbra is nyitva szeretném tartani.
Egy új, a fentieket integráló változat kialakítása után következhet majd a tényleges szavazás.
 Karmelaposta  2007. április 4., 17:08 (CEST)

84.2.90.122 hadihajós cikkei

84.2.90.122 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Olyan másolásszaguk van, de a fenti user nem válaszolt eddig a kérdésekre, jó lenne, ha valaki ránézne, hogy másoltak-e.

-- nyenyec  2007. március 29., 17:14 (CEST)

Érdekes lexikon (1lexikon.com)

http://1lexikon.com/topic/Madarak.html ismerős adatokat tartalmaz ez az oldal.:):):)VC-s 2007. március 30., 16:43 (CEST)

en:Wikipedia:Mirrors and forks -- nyenyec  2007. március 30., 16:55 (CEST)
Ami működik a belső linkjeiből, ahhoz szépen ad Wikipédia forrást és GFDL licenszet is. Csak a főoldalát, meg a saját cuccait (keret, hirdetések) tette copyright alá. Pl: Galamb. Amúgy meg: hát nem éppen a szabad másolásra "íródnak" a Wikipédia szócikkei??--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 30., 17:05 (CEST)
Nem azért írtam, dicsekvésből.VC-s 2007. március 30., 17:07 (CEST)
Legközelebb írd oda bátrabban, mert madarászrészről minden alap megvan a jogos büszkeségre!--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 30., 22:11 (CEST)

Egy kis filozofálás a Cikkértékelési rendszer kialakítása kapcsán (Karmela)

Jövő hét közepétől megint wikiszabin leszek. Rosszul választott időpont, nem áll valami jól a szénánk. Igy jár, aki beleköt olyan megrögzött wikiintézményekbe, mint a csonk és a kiemelt.

Érdekes megfigyelni, mennyire elterjedt a szerkesztőközpontúság: Az a jó, ami a szerkesztőknek jó, az az igazán fontos, ami a kulisszák mögött zajlik.

A felhasználót, aki belebotlik walahogy a wikipédiába, nem szerkeszteni akar, hanem egyszerűen csak utána akarna nézni valaminek, kevesen tartják szem előtt. Ezért nehéz megértetni, miért fontos a besorolási szintek beszédes névvel való ellátása, hogy miért kell a szinteket nem csak a vitalapon, hanem a szócikkekben is feltüntetni.

Aki wikilaikussal csak beszélek, mind azt kérdi, milyen módon lehet azt megítélni, hogy az információk használhatóak-e.

Ha sikerülne nem csak megszavaztatni, hanem üzembe is helyezni a tervezett tájékoztatást, ha az olvasóknak rendelkezésükre állana a beszédes minősítés és a minősítés óta történt változások listája, akkor egy olyan eszközt adnánk a magyar felhasználók kezébe, ami tudtommal egyedülálló a wikik között.
 Karmelaposta  2007. március 30., 18:18 (CEST)

Egy magánvélemény. Mielőtt nagyívű reformokba kezdenétek, szerintem jó volna először látni, hogy van legalább egy részterület, ahol a cikkértékelés már megbízhatóan és nagyjából mindenki megelégedésére működik.
Az EnWikis tapasztalatokat nézve elég jó esély van rá, hogy rövid kezdeti lelkesedés után befullad (műhelytől függően) és a kezdeti megjelölés után a cikkeket és a kategóriákat senki nem tartja karban.
A laikusoknak pedig szerintem többet mond egy {{SN}}(?), {{forr}}(?), vagy hasonló, specializáltabb sablon arról, hogy mennyire bízhat meg az olvasottakban, mint az, hogyha ráírjuk a cikkre, hogy "bővíthető".
Ha jól értem egyébként a fentieket, akkor itt a stabil verziók (stable versions) egyfajta megvalósításáról, vagy valami ahhoz hasonló dologról beszélsz. Ez érdekelne, le van írva valahol, hogy hogyan képzeltétek a gyakorlati megvalósítást?
-- nyenyec  2007. március 30., 22:38 (CEST)
Magánvélemény, Karmela helyett nem nyilatkozom: 1. fordítsuk meg, fogadjuk el ezt a jól kiötlött rendszert, és aztán működtessük mindenki megelégedésére. 2. A "laikusoknak" a jelenlegi sablonjaink legfeljebb elijesztésül szolgálnak, mint a koleraveszély idején az érintett faluk előtt a tiltó tábla, hogy mondanak-e egyáltalán bármit, nemhogy többet, az erősen kétséges, pláne hogy annyira átgondolatlanul alkalmazza őket a legtöbb szerkesztő (az új értékelési rendszer ezért is tartalmaz szempontokat a karbantartási sablonok használatához. 3. Speciel a jelenlegi sablonjaink (amiknek éppenséggel az átszervezése folyik tudtommal) is benne vannak az új rendszerben. – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 30., 22:44 (CEST)
Bennó, WP:IRC? -- nyenyec  2007. március 30., 23:20 (CEST)
Hiába tölteném kész örömmel a társaságodban az éjccakát a wiki megváltásáról töprengve, mert muszáj vagyok megcsinálni valamit hétfőig, de ígérem, hogy hétfőn előkerülök. Most ellen kell állnom a kísértésnek, mert már az is csúnya kötelességmulasztás, hogy ötpercenként errejárok, illetve két szakasz fordítása közötti szünetben. De majd aztán!! – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 30., 23:27 (CEST)
Lebuktál Bennó, látom a a „Szerkesztő közreműködései”-ből, hogy negyed négyik wikipédiáztál, kötelességmulasztóan.
Diagnózis: Krónikus wikifüggőség ;-)
 Karmelaposta  2007. március 31., 11:42 (CEST)

Ha már a KF szintjéig emelkedett a téma, hát egyrészt: igen. Másrészt az úgy van, hogy fordítok, és közben nyitva van egy csomó lap, és időnként ránézek a figyelőlistámra. (hm, szóval időnként...). A függőség persze nem kérdéses. De a függőséget is karban kell tartani. Folyamatosan ellenállni a kísértésnek. :o) – Bennó  (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 31., 13:47 (CEST)

Összefoglaltam az az IRC-n péntekről szombatra virradólag lezajlott eszmecserét.  Karmelaposta  2007. március 31., 21:56 (CEST)

javaslat: álljanak a szócikkek 1- 1 betűből (előzmény: vita a szubcsonkokról

Javaslat: álljanak a szócikkek 1- 1 betűből

Miután utálok írni és utálok olvasni, elgondolkodtam azon, hogyan lehetne a Wikipédiát korszerűsíteni, ésszerű korlátok közé szorítani.
Rájöttem: minden ádáz, felesleges vita melegágya az, hogy szavakból, mondatokból és bekezdésekből építjük fel a szócikkeket. Ezen aztán az okostojások parttalanul vitatkoznak.
Javaslatom egyszerű: Minden egyes szócikk csak egyetlen betűből álljon. (pl. "A").
Ezáltal a cikkek kusza burjánzását meg lehetne előzni.
Egyúttal eltűnnének a szerkeszetők közötti műveltségi különbségek.
Könnyű lenne a konszenzust létrehozni, hiszen ahhoz, hogy "A", tilos lenne bármit hozzátenni. Ha bárki azt írná: "nem A" - vandálnak minősülne, hiszen megszegné a szabályt: a szócikk szövege = 1 betű.
Megszűnne a pontgyűjtés, a klikkesedés, az okostojás-brigád.
És hamarosan készen állna a magyar Wikipédia, még 100 szócikket sem tartalmazna.
Hajrá!--Linkoman 2007. március 31., 10:16 (CEST)

Cirill betűk lehetnek szócikkek? Vagy a japán ábécéből néhány betű? :)))))) DJózsef 2007. március 31., 11:14 (CEST)

Én csakazért is az "A"-kat átírom majd "a"-ra, és ha olyan napom van vitát nyitok arról, hogy Priskin Tamás B-e esetleg, vagy inkább C. --Dami reci 2007. március 31., 14:21 (CEST)

A vita legyen mondjuk B, de ne több! Így aztán mindenki egyetért mindenkivel és mindenki vitázik mindenkivel, de senki nem fogja tudni, hogy miről:). Én inkább az egyiptomi hieroglifákat ajánlanám, ott előfordul, hogy egy "betű" egy szó. Igaz, ez kis utánajárással járna, így megvan a veszélye annak, hogy olvasunk, gondolkodunk, ne adj Isten művelődünk, de mindenért újításért áldozatot kell hozni. Van egy (több) naivnak tetsző kérdésem, ami már napok óta piszkálja csőrömet: kik azok a "pontgyűjtők"? Milyen pontokat gyűjtenek? Hol lehet beváltani? És mire? (Előre szólok: háztartási gép nem érdekel!) Valamint: milyen robot irtja a szubcsonkokat??? --Lily15 üzenet 2007. március 31., 17:58 (CEST)
Bemutassam a pontgyűjtőket? Majd igyekszem humoros formába önteni a a tanulmányt. Jó lesz?:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. március 31., 18:05 (CEST)

A békesség és a pontgyüjtök kedvéért, miért nem igy: álljanak a szócikkek csak számokból, vagyis 1, 2, ...., 50.000, ... stb. hamarosan elérjük és túlszárnyaljuk ez enwikit, söt nem is kell leforditani, sok nyelven ugyanaz a tartalom, a pontgyüjtök nem kritizálnak, hanem saját cikkeket gyártanak. A pontgyüjtök kezdhetik a saját jelenlegi pontszámuknál. A régi római oldalakra a forditás, azok irása és olvasása egy kicsit több szellemi eröfeszitést igényel. db007 2007. április 1., 04:53 (CEST)

Az egymondatosokról, 2005 óta a gyakorlatban bevált, nem elmélet: de:Wikipedia:Meinungsbilder/Stubs a szavazás Dez 2005 (CET) eredménye 106 : 68 PRO/CONTRA felszámolni a rövidek jelölését. Sokan szavaztak, a német Wikipediában 213 admin van (2007. 3. 31.). Administratoren

Haszon: a 2005 elött szokásos, sok önkényes vita megszünt. Nem a cikk hossza fontos, hanem a tartalma. Ha valaki hülyeséget ir, azt nem a robot, vagyis a mondatok számlolása oldja meg. db007 2007. április 1., 05:57 (CEST)

Egy másik kiegésztés Linkoman kezdeményezéshez: a kinai irásjelek 10.000-es készletét egy kisérletben 1967/68-ban mikrofilmre vittem. A szükséges mikrofilm hossza csak 2 méter: hordozható változat! Módszer: úgy mint a rajzfilmeknél, több egymásra rakott fóliából lehet az irásjeleket összekombinálni, vagyis nem kell mind a 10.000 jelet külön rajzolni. A mikrofilmet ezért egy rajzfilmstudióban készitettem. Célja: optikai gyorsnyomtató, a jelek a számitógépböl a mikrofilm egyes pontjait megvilágitva, sorban fényérzékeny papirra kerülnek. db007 2007. április 1., 08:53 (CEST)

sikerült megértenem a WP:A1

Hurrá! Sikerült megértenem a WP:A1, minden vitának a megoldása db007 2007. április 1., 08:46 (CEST)

Beszédes szintnevekért virágjutalom

Lásd →itt
 Karmelaposta  2007. március 31., 23:32 (CEST)