Szerkesztővita:Vándormadár/Archívum 1
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Szia!
Nem tudom, miért nem működtek az egyenlőségjelek, néha csinál ilyet a szoftver, főleg másolásnál fordul elő, hogy meghülyül... annyit csináltam most, hogy kitöröltem az egyenlőségjeleket, majd beírtam újból... most működik.
A felsorolásoknál a sor elejére egy-egy csillagot kell tenni (a kész szövegben ott kocka jelenik meg).
A vitalapoknál ha összefüggő témáról van szó, mint most is, ne kezdj mindig úgy szakaszt, hanem folytasd az előzőt. Új szakaszt csak akkor kell kezdeni (a plusz jellel), ha teljesen új témáról akarsz írni. Ha egy adott szakaszon belül el akarod választani a hozzászólásodat a korábbi hozzászólásoktól, akkor az utolsó sorba írj 5 db - jelet (ez a jel a NumPad jobb felső sarkában van). Ez egy vonalat fog húzni, ami elválasztja az új szöveget a korábbiaktól, de még ugyanazon a témán belül marad az új szöveged is.
Nézd át a Coetzee cikket, formázgasd, ahol szükséges.
A vitalapodat tartsd fenn a mások üzenetei számára, és ne töröld, csak abban az esetben, ha valaki trágárságot ír, de akkor is csak azt a részt, és ne az egészet töröld ki (ez udvariatlan gesztus, kb. olyan, mint ha elolvasnád valakinek a személyes levelét, amit neked írt, majd a szeme láttára széttépnéd...).
Az igazi allap létrehozásának több módja van, most egy kissé bonyolultnak tűnő módszert árulok el:
- nyisd meg két böngészőablakban a Wikipédiát
- mindkét mindkét ablakban menj el a saját személyes oldaladra ("Vándormadár"-ra kattintva felül)
- az egyikben nyisd meg az oldaladat szerkesztésre
- a másikban a böngésző címsora így néz ki: http://hu.wikipedia.org/wiki/User:V%C3%A1ndormad%C3%A1r
- kattints a címsor végére (vagy ahova sikerül, és menj a címsor végére)
- a címsorban ne legyen kijelölve semmi
- a címsor végére tegyél egy perjelet (/), majd utána írd be azt a szócikk címet, amit létre akarsz hozni, majd nyomd le az Enter gombot
- ha minden jól ment, akkor létrejött egy új, üres oldal az általad megadott címmel
- jelöld ki a teljes címet (http-vel, mindennel együtt), és menj át a másik böngészőablakba, ahol a saját lapod szerkesztésre meg van nyitva
- hozz létre egy új szakaszt (pl. szerkesztés alatt névvel, előtte, utána ==)
- másold be a szakaszcím alá az új oldal címsorát
- mentsd el a saját oldalad
- ha minden rendben ment, akkor a saját oldaladon van egy link, ami az új szócikkre mutat, a másik ablakban pedig ott van az új, üres szócikk "a saját neved alatt", amit elkezdhetsz írni
- ezen a szócikken itt nyugodtan dolgozhatsz, a többiek csak meghívás esetén fognak belenyúlni (add meg nekik a linket, hogy könnyen odataláljanak)
- ha kész az új szócikk, a felül lévő "átnevezés" füllel átnevezed a szócikk névtérbe a végleges nevére (innentől kezdve fog látszani mindenki számára)
- szerkesztés alatt is olvashatják mások, ha meg tudják keresni
- ez a saját név alatti szócikk meg fog maradni, és ha nincs rá már szükség, egy admint az admin-üzenőfalon meg kell kérni rá, hogy törölje
Nem bonyolult eljárás, legfeljebb első olvasásra, de szerintem menni fog előbb-utóbb. misibacsi*üzenet 2008. június 1., 08:13 (CEST)
Allap létrehozása
Szia! Allapot úgy kell csinálni, hogy erre linkre User:Vándormadár/Coetzee rákattintasz és szerkeszted. A "Coetzee" végtag tetszőlegesen helyettesíthető mással vagy éppen további perjelek után mélyebbre is mehetsz. És ha bármikor ilyen jellegű gondod van, szólj nyugodtan, szívesen segítek. – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. június 1., 09:56 (CEST)
- Látod, nem is annyira kínai, csak én írtam le bonyolultan. (misibacsi)
Szóval, ahogy látom, egy meglévő cikket sokkal egyszerűbb korrigálni, mint újat kezdeni.
Nem, csak ezzel a módszerrel látszik bonyolultnak. Új cikk kezdése a legegyszerűbb, hiszen ha a "keresés"-hez jól írod be a szócikk nevét (Nagybetűvel kezded, ha személynév, ékezetek a helyükön vannak, kötőjelek, stb) és még nem létezik a szócikk, egyből felajánlja, hogy hozdd létre, csak rá kell kattintanod a piros linkre. Ennek az az óriási hátránya, hogy a szócikk teljesen üres, tehát vagy fejből kell mindent írni, vagy (jó esetben) korábban a saját gépeden már megírtad a szöveget, és csak be kell illesztened ide. Ezután formázni kell, szakaszokat létrehozni, kategóriákba besorolni... de gyakorlatilag ekkor már megvan a szócikk, nem vész el, ha bármi balul ütne ki.
Az allapos módszer előnye, hogy a szócikket gyakorlatilag a nyilvánosságtól elvonulva szerkesztheted, formázhatod, képeket rakhatsz hozzá, és közben nem kell attól félned, hogy valaki "csonk" sablont fog rátenni... ebben az esetben akármennyi időt ráfordíthatsz, közben kérdezhetsz, mások segítségét kérheted a szerkesztéshez, képeket keresgélhetsz, stb. mindenre bőven van időd, nincs határidő.
Ha nulláról kezded el a szócikket ("keresés"-hez való beírás, majd "létrehozás"), akkor nem sok időd van, az első mentés után a szócikk már a normális "névtérben" van, mindenki számára látható és szerkeszthető. (ha a "tataroz" sablon rajta van, egy darabig senki nem piszkálja, de ez max. pár napig lehet rajta).
A "tataroz" sablonnal kapcsolatban: ennek a tartalma {{tataroz}}, és semmi egyéb, nem szabad megjegyzést vagy más odaírni, mert ezeket a sablon nem tudja értelmezni, és végső soron nem fog rendesen megjelenni... misibacsi*üzenet 2008. június 1., 19:29 (CEST)
vitalap + formázás
Amint látod, kerestem neked valakinek a vitalapjáról egy szöveget, mert vannak mások is, akik szeretik az üzeneteket egy helyen tartani... Ezek után, ha nem akarsz, nem kell elmenned az illető vitalapjára válaszolni, hanem megteheted itt helyben. (ezt a pár soros szöveget ne töröld ki, de átírhatod, ahogy jólesik). Persze technikailag nem változik semmi, tehát ha te itt válaszolsz, azt lassabban veszi észre a másik fél (mert nem kap róla értesítést).
Azt nem tudom, hogy nálad miért nem jelenik meg a sárga csík, ha üzeneted érkezik, ez valószínűleg szoftverhiba. Láttam, hogy írtál erről a Kocsmafalon, de nem tudom, hogy kaptál-e rá megnyugtató választ.
Azt is megteheted, hogy a mások vitalapjára írt üzeneteidet ide átmásolod magadnak, de ez csak egy ötlet, ha mindent egy helyen akarsz tartani.
A cikkek formázása nem ördöngösség, és nem is bonyolult. Nyisd meg a Coetzee cikket szerkesztési nézetben, és nézd meg az évszámokat, hónapokat, illetve dátumokat, hogyan vannak írva. Dupla szögletes zárójelek közé tesszük őket, ami önálló szócikk. Ugyanígy a városnév is (ha nincs ragozva). Ha ragozva van, és emiatt módosul az írásmódja (pl. "Chicago", "Chicagót"), azt hagyd ki egyelőre, majd megformázza valaki más.
A szakaszcímek formázása egyszerűbb nem is lehetne: előtte is "==", meg utána is "==", ez továbbra is gondot okoz? Nézz bele a kész cikkbe, egyből látszik, hogyan van írva. Ha szerkesztés után nem vagy biztos a dolgodban, akkor használd a mentés előtt az Előnézetet. Ezt megnyomva azt mutatja, ahogy az adott szakasz ki fog nézni. Ha nagyjából rendben van, mentsd el, ha pedig valami nagyon nem jól jelenik meg, szerkeszd át, és újból nézd meg az Előnézetet. Ha vad dolgokat akarsz kipróbálni, de félsz, hogy elrontasz egy cikket, használd a Wikipédia:Homokozót a próbálgatásra, azt nyugodtan el lehet menteni, később egy idő után automatikusan törlődik a tartalma. misibacsi*üzenet 2008. június 1., 22:54 (CEST)
Köszönöm, Misibácsi. Azért majd ha valami fontosat akarok neked mondani, a te lapodra küldöm, hogy észrevedd. A sárga csíkra nem kaptam választ, de anélkül is beugrott tegnap. Igen, ez egy jó ötlet, megnézni a szerkesztésen belüli jeleket, és abból következtetni, milyen csudabogár követte el azt a bizonyos alakzatot. Vándormadár vita 2008. június 2., 02:47 (CEST)
Sablonhiba
Szia, Vándormadár! Azt írtad a Cotzee cikk vitalapján, hogy valaki javítsa ki a sablont. Nem biztos, hogy jól értem, mire gondoltál: azt szeretnéd, hogy a sablon címe ne 2001-2025 legyen, hanem 2001-2007 vagy valami mást? Üdvözlettel – Hkoala 2008. június 5., 09:08 (CEST)
Szia Hkoala, meglehet hogy az én fejem a ködös és rosszul fogom fel a dolgot, de díjnyertesekről csak akkor lehet ill. kellene beszélni, mikor azok a díjat vagy díjakat már megkapták. Tehát 2001-2007. (Max. -2008, ha fenn akarsz tartani egy tisztelethelyet a legközelebbi[ek]nek.) Egyszóval, nem értem, mi a logika ebben 2025-ig való kivetítésben--ki tudja mi lesz 2025-ben... Ha van rá jó magyarázat, örömmel elfogadom. Üdvözöllek -Vándormadár vita 2008. június 5., 23:48 (CEST)
Hkoala: megtennél egy szívességet? A Coetzee cikk vitalapján van egy üzenetem az Irodalmi műhely számára. Ha van egy perced, légyszíves töröld ki. Azt a problémát már a Misibácsi segítségével megoldottam. Próbáltam magam kitörölni, de nem ment. Kösz, Vándormadár vita 2008. június 6., 03:50 (CEST)
Kijavítottam a sablont. (Nem nehéz: a sablon jobb oldalán rákattintasz a "kinyit" gombra, ekkor látod a sablon teljes képét. A sablont bal felső sarkában apró betűvel azt látod, hogy "m-v-sz", ezek közül az "sz" a sablon szerkesztése.) A Coetzee cikk vitalapján egyetlen üzenetet látok, ami a sablon javítására vonatkozik, azt akarod törölni vagy volt más üzenet is? Egyébként nem muszáj törölni csak azért mert megoldódott, oda lehet írni, hogy készen van vagy ilyesmi. Üdvözlettel – Hkoala 2008. június 6., 07:50 (CEST)
Köszönöm hogy kijavítottad a sablont. Igen, van ott másik üzenet is: szintén a Coetzee cikk vitalapján, az Irodalmi műhely nevezetű keretben, ahol feltüntetik a cikk besorolását ("nélkülözhetetlen"). Ha megnyomod hogy "kinyit", ott látod az üzenetemet a műhelynek (hogy nézzék át a külalakot). Ahogy mondom, ez a külalaki dolog megoldódott, de mivel az üzenetem szövege nem jelenik meg a szerkesztőablakban, se jelezni nem tudom hogy megoldódott, se törölni a szöveget. Az egész nem fontos, csak szeretném a hátrahagyott, már irreleváns dolgokat magam után kitakarítani--csak éppen nincs megadva rá a lehetőség, hogy hogyan. Ezt hívják kudarcélménynek. Vándormadár vita 2008. június 6., 16:41 (CEST)
Kérésednek megfelelően kitöröltem a megjegyzésedet a cikk vitalapjáról. Neked azért nem sikerült, mert valószínűleg az egész vitalapot nyitottad meg szerkesztésre, a megjegyzés meg egy külön ablakban volt. Ha kinyitod az ablakot ahol volt a megjegyés, a következő szöveget látod: "Az értékelők az alábbi megjegyzéseket hagyták: (szerkesztés, laptörténet, lap figyelése, frissítés)" - itt kell rákattintani a szerkesztés szóra. Szóljál, ha valamit még tudok segíteni. Üdvözlettel – Hkoala 2008. június 6., 17:16 (CEST)
Vándormadár
Legyen neked is cuki kis vándormadaras képed, ha tetszik rakd ki a vitalapodra :) – Hkoala 2008. június 6., 21:56 (CEST)
Hova akarod rakni, ide a vitalap tetejére több példányban (ahogy nálam van) vagy a felhasználói lapodra? Ha akarod szívesen megcsinálom és akkor ha megnyitod a lapod szerkesztésre, látod, hogy kell csinálni. De megpróbálhatod te is: megnyitod ezt a fejezetet szerkesztésre, kimásolod a cím után sort és utána beilleszted ahova kell. A kép méretét a px előtt szám változtatásával növelheted vagy csökkentheted. – Hkoala 2008. június 6., 22:25 (CEST)
Na ugye, hogy sikerült? Én is így tanultam meg a formázásokat, sablonhasználatot, képek használatát, utánzással, mint a gyerekek: ha valamiről nem tudtam, hogy kell csinálni, megnyitottam szerkesztésre egy kész mintát, utána kipróbáltam. – Hkoala 2008. június 6., 22:59 (CEST)
Ügyes vagy! Ha akarsz szöveget is a képhez, akkor lesd meg ebben a fejezetben a technikát! – Hkoala 2008. június 6., 23:04 (CEST)
Világirodalmi leltár
- Ki van - ki kéne témában innen is el lehet indulni. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. június 10., 08:55 (CEST)
Kedves Nullextra, ha ezt az üzenetet kétszer látod, elnézést. (Az első nem tudom, hova lett.) Kösz a jótanácsot. Tudnám, hogyan/hol lehetett volna megtalálni ezt a listát segítség nélkül (amiről az ember nem tud, azt nem tudja keresni). Majd áböngészem. Egy kérdés: te is foglalkozol irodalmi témájú cikkekkel a Wikin? Vándormadár vita 2008. június 10., 18:40 (CEST)
- Ha az elütések alkalmi javítgatása foglalkozásnak minősül, akkor foglakozom irodalmi cikkekkel - is ... :)
- Nézni nézem ugyan hébe-hóba a műhely működését, de mélyebben nem ártottam bele magam a témába. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. június 10., 18:50 (CEST)
Nullextra: és mint magánember? Mint magánember biztosan olvasol szépirodalmat. (Csak úgy kívancsiságból.)Vándormadár vita 2008. június 10., 20:27 (CEST)
- Legteljesebben talán Fekete Istvánt és Németh Lászlót olvastam végig. Hétévestől húszéves korig talán elfogadható spektrum ... Külföldiből több Dosztojevszkij, Ibsen, Golding, Orwell, és sok szerzőtől egy-egy mű kóstolóba. Azóta összevissza, leginkább magyar, vers és dráma. Mert azok velősebbek, azaz időbe jobban belefér. A főcsapás amúgy nem annyira a szépirodalom, inkább a "jótollú tudósok". – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. június 10., 21:29 (CEST)
Nullextra: Németh Lászlót én is olvastam még otthon Magyarországon, és talán egy Fekete Istvánt is, amennyiben ő írta a Rozsdatemetőt (már nagyon régen volt mindez). A külföldiekről ítélve akiket említesz, kitűnő az ízlésed.Vándormadár vita 2008. június 11., 00:45 (CEST)
Megtalálni leginkáb kereséssel lehet. Ha beírod, hogy "írók", böksz a keresésre és ott kipiálod a "Kategóriák" rovatot a többit meg kikapcsolod, akkor megtalálhatod a Nullextra által küldött csoportot. – Zimmy mondj el mindent 2008. június 10., 20:04 (CEST)
Zimmy: Rólad se tudok semmit, mármint ami az irodalmi érdeklődésedet vagy működésedet illeti. Hogy miért kérdezgetek ilyeneket? Próbálok olyan egyént találni, akihez időnként lehetne egy-egy kérdést intézni abban a tudatban hogy az illetőt érdekli az adott téma vagy a probléma ami esetleg felmerül, és nem vaktában kell kérdezgetni (lehetőleg olyan személyt, akinek az irodalom a foglalkozása, mint nekem, tehát egy nyelvet beszélünk vita esetén). Részemről így képzelem el egy műhely célját és funkcióját. Vándormadár vita 2008. június 10., 20:27 (CEST)
Szia, Vándormadár! Javasolnám, hogy nézz itt körül: Wikipédia:Wikipédisták szakterületek szerint, illetva ha gondolod, írd is fel magad. A lista nem teljes, mert nem mindeki írja fel magát, másrészt egyáltalán nem azt jelenti, hogy az a szakmája, csupán annyit, hogy szívesen foglalkozik azzal a tárggyal. De első tájékozódásnak talán nem árt. A másik kiindulópont, ha partnert keresel egy-egy témához, hogy a téged érdeklő cikkek laptörténetében megnézed, hogy ki szerkesztette, majd megnézed az illető userlapját. Mrszantogabor egyszer megpróbált életet lehelni az irodalomműhelybe, ennek nyomait látod a vitalapján, meg néhány nevet is. Remélem, hogy tudtam segíteni az induláshoz és ha konkrét kérdéssel nem tudsz kihez fordulni, mindig ott a kocsmafalnak az "egyéb" része, ahol nyugodtan felvetheted a téged érdeklő témát. Az a legfontosabb, hogy ne bátortalanodj elt kezdeti technikai vagy tájékozódási nehézségek miatt. Üdvözlettel – Hkoala 2008. június 10., 21:15 (CEST)
Szia, Koalamackó--kösz a bátorítást, rám fér. Majd körülnézek a Wiki dimbes-dombos tájain. Azt mondod, életet próbált Mrszantogabor lehelni az irodalomműhelybe? Szóval haldoklott--és miért? Persze csak akkor válaszolj, ha majd valamikor lesz időd. Ha nincs, megértem. Én egy olyan csodabogár vagyok akiről nem szabad példát venni: ha éjjel kettőkor felébresztenek azzal a kérdéssel, hogy pl.--csak úgy hasból--mért volt Sinclair Lewis hasznára az amerikai társadalomnak, képes vagyok az ágy szélén kiselőadást tartani.
Mégegy dolog: köszönöm hogy említetted, de az "állandó Wikipédisták szakterületek szerint" listájára egyelőre nem írom oda a nevemet, mert nem érzem magam "állandónak". Az még sok mindentől függ. Vándormadár vita 2008. június 11., 00:45 (CEST)
- Szia Vándormadár! Szép, irodalmi neved van :). Nálam rossz helyen tapogatózol, mert bár szeretek olvasni, sőt olvasok is, különösebb affinitásom nincs az irodalomhoz. Biztos találsz itt olyanokat, akik irodalomközeliek. Ajánlom neked a következő keresési lista böngészését: user irodalom. Rögtön találtam is itt egy illetőt, bizonyos Poorky wiktársat. Javaslom, hogy ha találsz érdeklődőt, az iratkozzon fel az irodalom műhelynél a tagok listájára. – Zimmy mondj el mindent 2008. június 11., 08:30 (CEST)
Szia Zimmy-- Hogy mik vannak...ezt se tudtam, hogy van magyar Google szolgálat! Kösz, idővel majdcsak jutok valamire... Vándormadár vita 2008. június 11., 16:12 (CEST)
- Sok sikert! Csak úgy mellesleg mondom, a Rozsdatemetőt Fejes Endre írta. – Zimmy mondj el mindent 2008. június 11., 16:23 (CEST)
Kösz, mostmár rémlik. Akkor Fekete István mit írt? (Sok mindent...)Vándormadár vita 2008. június 11., 17:42 (CEST)
- Fekete István. (Művei "irodalmi értékét" sok kaján hang vitatta - mint minden népszerű és közérthető alkotóét ... ) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. június 11., 18:31 (CEST)
Atwood
Szia! A kép nevét az angolból másoltam át, ez a kép fenn van a Commonsban és ilyenkor itt is behívja ugyanaz a név. Ha nincs fenn a Commonsban, akkor többnyire jogvédett és a magyar oldalakon nem szabad használni.
Mostanában egész jól vagyok, köszönöm. E-mailt bármikor tudsz írni nekem, ha a userlapomon baloldalt az „E-mail küldése ennek a szerkesztőnek” linkre kattintasz.
Eddig nem is tudtam, hogy Atwoodnak ennyi könyve megjelent magyarul. Én csak a Handmaid's Tale-et olvastam és csak angolul. Remélem, jól fordították le magyarra, annyira szép a nyelvezete annak a regénynek, néhol szinte költészet.
szeretettel,
– Alensha üzi 2008. június 12., 21:26 (CEST)
Ha az User vita:Alensha lapon vagy, baloldalt a keresődoboz alatt van sok link (mi hivatkozik erre, kapcsolódó változtatások, stb.), azok közt van. De egyébként alensha kukac gmail.com. Atwoodnak én is el fogom olvasni a többi könyvét is.
Nem hiszem, hogy a billentyűzet romlott el, ha nincs ékezetes betűd, ez valami szoftverhiba lehet, de ehhez én se nagyon értek. Windows telepítésnél kell beikszelni, hogy magyar billentyűzetkiosztás is kell, de nem tudom, hol, mert nekem magyar nyelvű windowsom van és az automatikusan rárakja. Remélem, sikerül. – Alensha üzi 2008. június 12., 22:19 (CEST)
Thank you, dear. No, no need for a special Hungarian keyboard. I checked everything--it's the keyboard all right. I'll take care of it, but it won't be overnight. Luckily, I managed to finish Atwood (more or less).
And you take good care of yourself--you have a special spot in my thoughts. Vándormadár vita 2008. június 12., 22:48 (CEST)
Thank you! ♥ – Alensha üzi 2008. június 12., 22:51 (CEST)
Hemingway
Szia! A "Hemingwayről azt terjesztették, miután megírt egy művet, azt újra olvasta, és egyesével kihúzogatta a felesleges szavakat..." kezdetű mondat elején az "azt terjesztették" részt nem véletlenűl hagytam benne. Ha kiveszed, jó lenne ha alá is lenne támasztva valami forrással ez az állítás. Köszi. – Ramirez Ide 2008. június 20., 12:39 (CEST)
Kedves Ramirez, örülök hogy szóltál, most végre tudom ki írta a cikket és lehet párbeszédet folytatni, ami már nagyon hiányzott. Ha kívánod, visszateszem az "azt terjesztették"-et. Nem tudtam, hogy H. eléggé közismert szokása hogy kihúzogatta a mellékneveket forrást igényel (minden életrajzában benne van). Itt felmerül a kérdés: mi mindenre kell forrást hozni?
Mivel a cikk csonk volt, egyes releváns részletet lefordítottam az enwikiből (sajnos szószátyár, és rosszul van megírva, ezért csak részleteket). A saját file-emben (MSWord) pofozgatom, illesztgetem a te cikkedbe, vigyázva arra, hogy ne rontsam el ami nálad jó. Ha kész, szívesen elküldöm neked, hogy nézd át mielőtt áttenném a lapra.
Itt jut eszembe: az enwiki szerint Hemingway befejezte a középiskolát. Azt hogy elszökött volna hazulról nem említi, és állítja, hogy 18 (és nem 17) éves korában kezdett el úságíróskodni. Nekem fogalmam sincs ezekről a részletekről. Nem kellene egy harmadik forrást találni ehhez? Várom az üzenetedet, üdv. Vándormadár vita 2008. június 20., 18:45 (CEST)
Szia--
Biztosan elutaztál vagy más dolgod van. Mivel bizonytalan hogy mikor várható válasz tőled, és közben rám új feladatok várnak, minél előbb be kell fejeznem a Hemingway cikket. A "Hemingwayről azt terjesztik..."-et visszatettem. A többi kétes dologgal kapcsolatban megnéztem egy hardmadik, sőt negyedik forrást, és ezek alapján változtattam a te szövegeden. A bővített cikket ma átteszem a wikire. Ha jónak látod, nyugodtan javíts bele. Üdv. Vándormadár vita 2008. június 22., 20:34 (CEST)
Sablonok a Vladimir Nabokov szócikkben
Szia Misibacsi, remélem jól vagy, mert már megint szükségeltetik a segítséged, illetve hogy majd adj egy új leckét ha lesz időd. Ezekkel a sablonokkal én hadilábon állok.
Ez valójában nem sablon, csak egy kép beillesztése. A sablonok kettős csúcsos zárójelek között vannak, és általában sok paraméterük van, amiket egymás alatt szoktak megadni.
Valameyik nap befejeztem a Nabokov cikk bővítését (fordítás volt az enwikiből); örömömre a szobor képét sikerült megtartanom, de a másik kép (a Lolita c. regény fedőlapja) eltűnt a balfenéken (ott volt ahol erről a könyvről van szó, "Élete" szakasz).
Az angol cikkben sincs benne, de megtaláltam itt: Lolita. Erre gondoltál?
Mindenfélét próbáltam, de nem tudtam visszatenni. Erre segítséget kértem a szócikk vitalapján, de a kutya se jár arrafelé.
A cikk vitalapján csak a tartalmi dolgokra érdemes kérdezni, amire a válasz vagy javítás ráér akár fél év múlva is... (az az oldal inkább amolyan megjegyzés-féle, ami olyanokra jó, hogy ez vagy az nem jó a cikkben, vagy ki kellene egészíteni valamivel és arra adnak ötletet... stb.) Az ilyen konkrét kérdéseket jobb feltenni a Kocsmafalon, ezt pl. szerintem a Műszaki szekcióban.
Egyébként a problémára viszonylag egyszerű a válasz: ha megnézed az angol nyelvű Lolita oldalt, és rákattintasz a képre, akkor ez az oldal jön be: http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Lolita_1955.JPG . Ha kicsit lejjebb mész, a "Summary"-nál le van írva, hogy a képet csak az USÁ-ban szabad felhasználni, más országokban nem ("Non-free / fair use media rationale for Lolita"). A magyar jogrendszer sajnos nem ismeri a "fair-use" fogalmát, itt mindenért fizetni kell... Vagyis a magyar Wikipédiában nem használható fel, a kép pedig azért nem jelenik meg, mert közvetlenül nem tudunk egy eltérő nyelvű szócikk képére hivatkozni, csak a Commons-on keresztül!
Én egyébként a Wikipédiát egynek tekintem, aminek különböző nyelvi verziói vannak, ezért jobban szeretem ezt a szóhasználatot: "a Wikipédia angol nyelvű szócikke", azzal szemben, hogy "az angol nyelvű Wikipédia szócikke", mert ez utóbbi azt sugallja, mintha teljesen függetlenül létezne angol, magyar, stb. Wikipédia, pedig ezek működésükben összekapcsolódnak (pl. a képek használatán keresztül - ami most nem sikerült, de ez az eltérő jogrendszer következménye).
A cikk végén, a Források-nál két helyen is az angol nyelvű szócikkre való hivatkozás helyett a magyart adtad meg! Ezeket javítottam, nézd meg a szócikkben, hogyan kell hivatkozni az angol szócikkre! (először az eredeti szócikk-cím jön a nyelvi kóddal kiegészítve, majd függőleges vonallal elválasztva a link szövege, ami bármi lehet). Erre egyébként létezik sablon, de annak nem tudom a nevét fejből... Azt hiszem, "fordítás", de mindjárt rákeresek... Igen, itt találod meg, leírás is van hozzá: "fordítás" sablon oldala.
A hozzászólásaidat próbáld a 4 hullámvonallal aláírni! misibacsi*üzenet 2008. június 23., 10:02 (CEST)
Köszi szépen a magyarázatot. Mindig szorgalmasan aláírok mindent. Hol nem írtam alá? Vándormadár vita 2008. június 23., 18:49 (CEST)
- Most nem találom... misibacsi*üzenet 2008. június 24., 12:10 (CEST)
Most megnéztem a Lolita linket amit megadtál. Ez nem az, ez kizárólag a Lolita könyv összefoglalása. A szóbanforgó kép az enwiki "Vladimir Nabokov" szócikkében van--egy másik Lolita kiadás, aminek a fedőlapján csak egy kislány lábaszárai látszanak (ha jól emlékszem, tornacipőben). Persze nem baj, nem lényeges hogy ez a kép ott legyen a magyar cikkben. Ezt most akkor felejtsük el, kösz. Vándormadár vita 2008. június 23., 19:04 (CEST)
- Az angol cikkben nem látok ilyen Lolita-borítót! Egyébként valószínűleg ugyanaz vele a helyzet, mint azzal, amit megtaláltam: az USA engedi használni, a magyar jog nem engedi. Azt nézd meg ilyen képek esetén, hogy a Commons-on van-e (ha csak az angolon van, azt nem tudjuk használni), és azon az oldalon meg kell nézni az engedélyeket. misibacsi*üzenet 2008. június 24., 12:10 (CEST)
Az a lábszáras kép az eredeti magyar cikkben lehetett, csak valahogy véletlenül kitöröltem amikor az én kibővített, kész cikkemet áttelepítettem a wikire.
Kitörölted, az tény, ezért nem láttam.
Mivel nem hiszem, hogy azt az elpárolgott képet vissza lehetne hozni az űrből, legegyszerűbb ha csak hagyjuk úgy a dolgokat ahogy vannak.
Nem hiszed? Akkor erősítsd meg a hitedet, mert már visszaraktam a cikkbe. A Wikipédiában nem "párolognak" el a dolgok. Minden szerkesztés megmarad, ezt olyan nehéz megérteni? Igen, az is, amit valaki kitörölt.
Az orosz írók neveit átírtam magyaros átírásra, te a legtöbb helyen az angolt használtad. Ezekre linket is tettem, ahogy illik. misibacsi*üzenet 2008. június 24., 21:20 (CEST)
- Misibacsi: mivel valóban nehézfejű vagyok még a wiki rejtelmeiben, méltányolom a segétségedet, és köszönet a detektívmunkádért. (Hasznomra vált volna ha elmondod, hogyan/hol találtad meg a képet, de mostmár ezzel úgyse tudok foglalkozni egyéb teendőim miatt.)
Ez tényleg egyszerű volt, semmi detektívmunkát nem igényelt, mivel kibökted, hogy valamikor te törölted ki a képet a cikkből. Megnyitottam a cikk laptörténetét, lementem a te első szerkesztésed előtti változatig, és megnyitottam a cikket (a dátumra kell kattintani). Ilyenkor azt az állapotot lehet látni, ahogy a cikk abban az időpontban kinézett, és ott volt a kép!
- Ami az orosz írók neveit illeti, hogy várhatod el tőlem hogy tudjam, hogy azokat manapság hogyan írják Magyarhonban?
Manapság? Szerintem az utóbbi 40 évben nemigen változott az írásmódjuk, legfeljebb olyan variációk voltak, mint Leo Tolsztoj (=Lev Tolsztoj). Hogy most, ebben a pillanatban hogyan írjuk ezeknek az ismert íróknak a neveit, azt elég könnyen ki tudod deríteni. Itt van ez a Wikipédia... "pushkin"t itt is beírhatod, a magyar verzióban, a találatokból ki lehet bogarászni, hogy Puskinról van szó. De van jobb módszer is: átmész az angol nyelvű Wikipédiába, és ott írod be, angolos írásmóddal a nevet. Valószínűleg lesz rá kész szócikk. Rámész a szócikkre, és a szócikknél a bal oldalon megnézed, van-e "Magyar" verziója a cikknek. Nagy valószínűséggel lesz. Rákattintasz, és kiolvasható a Wikipédiában jelenleg használt írásmód. (új ablakban vagy fülön nyisd meg, hogy az enwiki megmaradjon nyitva).
költözés
A te címedet sajnos elvesztettem a teljes címlistámmal egyetemben.
Hogyan? Ha ugyanaz a gép, akkor csak azért, mert most máshol van, még nem törlődik róla semmi. misibacsi*üzenet 2008. július 6., 19:28 (CEST)
Ugyanaz a gép, igen. Csak éppen nem akartalak terhelni a részletekkel. Nem a költözés miatt vesztettem el a címeket, hanem mert a költözés előtt a "server" (nem tudom mi ez magyarul--ami az e-mail-t és az Internetet szolgáltatja, az én esetemben a Netscape) programjának az a része ami az Address Book-t (címjegyzék) kontrolálja, elromlott az ő hibájukból. Megígérték hogy megjavítják, de eddig még nem tették. Az elveszett címjegyzéket pedig nem tudják visszaállítani. Van akinek a címét kívülről tudom, van akiét nem. Akikét nem, meg kell várnom, hogy írjanak. Vándormadár vita 2008. július 6., 23:12 (CEST)
Van valami különleges okod rá, hogy ragaszkodsz ehhez a pocsék szolgáltatóhoz?? Ez a legolcsóbb? Az első dolog, hogy visszaállítják, ami átmenetileg elveszett. Minden komoly szolgáltatónál több szervert használnak pont ebből az okból: ha az egyik elromlik, becsap a villám, leég az egész épület, bomba hullik az épületre... semmi gond, átállnak a másik szerverre (ami fizikailag másik épületben van), és legfeljebb az utolsó 1-2 óra aktuális levelei vesznek el, de nem a felhasználók címlistája!
A második dolog, hogy kártérítést fizetnek, még akkor is, ha visszaállítják 1-2 hét múlva...
A harmadik dolog, hogy azonnal fel kell mondani velük a szerződést. Amit elmondtál, abból látszik, hogy ez egy komolytalan, kezdő, garázsvállalkozás... ez jó lehet olyan fiataloknak, akiknek nagyon kevés a pénzük, és bekalkulálják az ilyen malőröket, ami téged is ért, illetve értenek annyira a számítógépekhez, hogy saját maguknak mentést készítenek a fontos adataikról.
Nézz szét egy kicsit az internetes szolgáltatók piacán, biztosan van másik, írd meg a paramétereit (mit vállalnak, átviteli sebesség, tűzfal, vírusirtás, ár, ...), és megírom, hogy én mi alapján döntenék. Aztán eldöntöd, hogy te melyiket választanád. (a szavak: szerver = server, tűzfal = firewall, vírus = virus, spyware, malware, trojan). misibacsi*üzenet 2008. július 9., 19:38 (CEST)
V. Leigh
szia! nyugodtan javítsd ki a cikket ha találsz benne helyesírási vagy tartalmi hibát.
dani (:The Lion of Judah SMS "Release Early, Release Often." 2008. július 21., 19:38 (CEST))
Irodalom műhely
Szia kedves Vándormadár! Én azért örültem az egyébként inkább szomorkás levelednek, mert ez azt jelenti, hogy vagy - és talán még vannak más "vándormadarak" is - és vagyunk páran, akik gondolunk az irodalomra. Tényleg nem egyszerű, de nem szabad feladni, kicsit kell viszont markolni. Az irodalom műhely nagy falat, több lelkes ember kell hozzá. Ami engem illet, jelenleg megbokrozódott teendőim miatt távolból figyelem csak a wikipedia alakulását, cikket már nem-igen írok. Ezzel együtt sok sikert kívánok - az egyébiránt remek - cikkeidhez. üdvözlettel és tisztelettel: Mrszantogabor Nyomogasd itt 2008. július 23., 15:48 (CEST)
Socrates
Bocs, hogy én válaszolok Hkoala helyett, de biztos nem fogsz megsértődni . A latin betűs nevekkel nincs gond, azokat úgy írjuk, ahogyan ők is: Vergilius. A nem latin betűsöknél, és a görög ilyen, a Mhsz 218 pontja szerint az idegen betűt és hangsort együtt figyelembe véve kell átírni: Szókratész, Arkhimédész stb. Kivételek természetesen a már meghonosodott formák, mint az Athén, Dárius (kincse, mert ő azért természetesen Dareiosz). Remélem, tudtam segíteni. Ha valamelyik ókori bölcs nevénél megakadsz, fordulj nyugodtan a Wikipédiához, ott a legfissebb helyesírási szabályoknak megfelelő átírást találod. – Lily15 üzenet 2008. július 23., 20:50 (CEST)
Nem csak a görögökét, hanem az összes nem latin betűvel íróét, csak különböző szabályok alapján. A görögök ebből a szempontból egyszerű esetnek tűnnek. Egyszer olvasd el, milyen vita megy egy-egy kínai vagy japán név átírásáról. – Lily15 üzenet 2008. július 23., 22:07 (CEST)
Szia, Vándormadár, mire gépközelbe kerültem, már megkaptad a választ :) Annyit tennék hozzá, hogy a helyesírásról szóló irányelveknek a WP:HELYES címen találod az összefoglalását, illetve a helyesírási jellegű kérdéseket a helyesírással foglalkozó kocsmafalon szokták megvitatni a hozzáértők. – Hkoala 2008. július 24., 19:26 (CEST)
Szvsz
szvsz= szerény véleményem szerint. – Burrows vita 2008. július 31., 17:19 (CEST)
Keresés és társai
Kattints rá a következő linkre, szerintem örülni fogsz neki, és felveszed a bookmark-jaid közé: [1]
Nagyon sok minden megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban amihez magyar könyvesbolt vagy könyvtár híján Colorádóban nem juthatsz hozzá. Én ritkán használom a MEK keresőjét, inkább úgy szoktam keresni benne, hogy beadom a google-nak, például azt, hogyallintitle:helyesírás site:mek.oszk.hués máris kiugrik minden olyan hely, ahol a címben a helyesírás előfordul, például „A magyar helyesírás szabályai”.
- vagy beírom ezt:
rozsdatemető site:mek.oszk.hu
és kidobja nekem, hol mindenhol írtak róla, vagy idéztek belőle. - más:
Ha a beállitásaid között a Figyelőlista fülre kattintasz, és ott kipipálod azt, hogy Szerkesztett cikkek felvétele a figyelőlistára és ezt elmented, akkor könnyebben észreveszed, ha valahol válasz jött neked. Annyi kell csak, hogy sűrün rákattints a figyelőlistám linkre (a beállításaim link mellett van).
- más:
Hozzászóltam itt: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Új javaslat--Maják
és itt: WP:KF-E#Vándormadár (Javaslat)
Karmelaposta 2008. augusztus 2., 10:54 (CEST)
Spanyol
Köszönöm a jelzést. Valamennyire én is tudok spanyolul, a beszélgetés pedig egy Math nevű userral folyt a Che Guevara szócikk egyik tőle származó idézetével kapcsolatban, és a hideg gyilkológépezet vagy hideg ölőgép (a guerilla meghatározásában) volt a kérdés. Azóta Math megtalálta a megfelelő kifejezést. Még egyszer kösz. – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 4., 05:19 (CEST)
Szívesen, nincs mit. És kösz hogy egyetértettél velem. Vándormadár vita 2008. augusztus 4., 05:25 (CEST)
- Nem a köszönetért tettem, hanem mert régóta ez van. Van kb. 3-4 ember az egész wikiben, aki hajlandó dolgokat megfogni és megcsinálni, ezzel felvállalva a tömegek helyeslését/kritizálását. De hát ez már csak így van, kritizálni egy meglévő szöveget mindig sokkal könnyebb, mint létrehozni valamit a semmiből. További jó munkát, – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 4., 06:35 (CEST)
Ha van jó munkám, az a szerkesztés/fordításban van, plusz az irodalmi ismereteimben; ebben nincs semmi különös--ez a foglalkozásom. Elkövettem azt a hibát, hogy belekapcsolódtam olyan dolgokba, amikhez végeredményben se közöm, se kölönösebb hozzáértésem nincs. Ha itt megmaradok, csak folytatom amit már eddig is csináltam: csendesen javítgatok, bővítgetek, a saját magam örömére. A közösségi színpad nem nekem való. Most pedig lámpaoltás, itt mindjárt éjfél. Ha megengeded, szeretettel üdvözöllek. Vándormadár vita 2008. augusztus 4., 07:47 (CEST)
Cikkértékelés
Szia, Vándormadár! A cikkértékelés senkinek nem a "feladata", mindenki azzal foglalkozi, amihez kedve van. A cikkértékelés egyes műhelyekben jól működik, mindenki értékel és nincs harag, más műhelyekben kevésbé jól, mert többszöri sértődés után mindenkinek elmegy a kedve tőle. Nyugodtan kijavíthatod te is; amúgy is vannak olyan műhelyek, ahol ki-ki magának értékel (és van olyan műhely is, ahol nem is lehet másképp, mert egyszemélyes a műhely). Ha nem akarod értékelni, akkor azt is megteheted, hogy simán kitörlöd az értékelést jelölő számjegyet. Üdvözlettel – Hkoala 2008. augusztus 4., 21:42 (CEST)
Villanueva, a cikk írója, sajnos itthagyta a wikipédiát, remélem, hogy csak ideiglenesen. Ha beírod az ismerősöd dicséretét az ő vagy a cikk vitájára, akkor ott talán rátalál Villanueva, amikor éppen nem bírja a wikielvonást, és mégis benéz. A kocsmafalon nem hinném, hogy elolvassa. Jó lenne visszacsalogatni őt!
Éppen ennek a pompás cikknek a kimelési eljárása tette be a kaput nála.
Még mindig nyomaszt, hogy nem éreztem meg anno, hogy mikor léptük át a kritikus pontot, hogy mikor kellett volna leállítani a minőségellenőrzésdit és az avval kapcsolatos eszmefuttatásokat, okoskodásokat.
Meglehet, hogy ő érzékenyebb az átlagnál, dehát ezt tudtam róla már előtte is, mégsem kiálltottam megálljt sem magamnak, sem a többieknek.
Kérésemre megengedte, hogy nyilvánosságra hozzam a levélváltásunkat, de még spekulálok rajta, hogy megtegyem-e. Nehogy már azáltal mintegy elkötelezzem arra, hogy távolmaradjon!
Szomorú dolog ez.
Karmelaposta 2008. augusztus 15., 00:28 (CEST)
Jól tetted, hátha visszacsalogatjuk. Karmelaposta 2008. augusztus 22., 18:41 (CEST)
Márai Sándor
Szia! A szócikket nem én írtam. A bővítéshez szerintem jó lesz a könyved (természetesen nem szó szerint átvéve belőle dolgokat), nem vagyok irodalmár, hogy meg tudjam ítélni a forrást, de hiszek a wikiben: ha a bővítésed nem is felelne meg a legújabb nézeteknek/elméleteknek, azzal hogy megjelenik egy információ (akár elavultan) megnyitja az utat a további pontosításhoz, javításhoz, bővítéshez (nehéz azt kijavítani ami nincs). Üdv, – Dami vita 2008. augusztus 23., 18:07 (CEST)
- Kattints az oldalon a laptörténet fülre felül és meglátod. Üdv,– Dami vita 2008. augusztus 23., 18:23 (CEST)
- Bocsi, nálam úgy jelenik meg, hogy a legkorábbi név is látszik (ami nem én vagyok, nem is emlékeztem, hogy szerkesztettem a lapot). A laptörténet alján van egy "Következő 50" link és egy legkorábbi link, ez utóbbira kattintva a legelső szerkesztést könnyen megtalálhatod, előbbivel pedig végiglapozhatod az összes szerkesztést. A cikket Nagy1 kezdte, de ő már 2005 szeptembere óta nem szerkeszt. A cikkel kapcsolatos észrevételeid érdemes közvetlenül a cikk vitalapján megtenni, vagy kibővíteni a cikket önállóan. Üdv, – Dami vita 2008. augusztus 23., 20:43 (CEST)
- Szia Kollegina!
- Jaj, utálni fogsz! Nézz rá erre: User:OrsolyaVirág/Márai Sándor! :) Mindjárt kész lesz, szóval ne állj neki! de természetesen ezen is dolgozhatsz nyugodtan, ha akarsz! már csak a vége kell. :) üdv, – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 23., 21:21 (CEST)
- Igen, köszi! Well...Te tudsz erre hivatalos forrást??? Tudod, én a diplomamunkámat belőle írtam tavaly, (Az emigráns életérzés Márai Sándor Naplójában címmel), és konkrétan az utolsó Naplóját elemeztem benne, de én erről nem hallottam! Én a depressziót mondanám, de azt tudtam, hogy ő is beteg volt. Sajnos attól még hogy Te ezt mondod nem írhatom bele. De ha tudsz forrás akkor OK. szia, – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 23., 23:47 (CEST)
- Szia! Nyugodtan javíts bele, vagy írj a vitalapjára! :) Meg kell még bele majd kép is. – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 22:51 (CEST)
- Az allapos cikkemről beszéltem! (A másik nem téma!) De Te is beírhatod, csak hivatkozz rá. Gondolom tudod hogy kell! ;) Szia, – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 23:11 (CEST)
- Hát kvázi mindenre! :) (A rák betegségére!) ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 23:36 (CEST)
- Szia! Nyugodtan javíts bele, vagy írj a vitalapjára! :) Meg kell még bele majd kép is. – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 22:51 (CEST)
- Igen, köszi! Well...Te tudsz erre hivatalos forrást??? Tudod, én a diplomamunkámat belőle írtam tavaly, (Az emigráns életérzés Márai Sándor Naplójában címmel), és konkrétan az utolsó Naplóját elemeztem benne, de én erről nem hallottam! Én a depressziót mondanám, de azt tudtam, hogy ő is beteg volt. Sajnos attól még hogy Te ezt mondod nem írhatom bele. De ha tudsz forrás akkor OK. szia, – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 23., 23:47 (CEST)
- Jaj, utálni fogsz! Nézz rá erre: User:OrsolyaVirág/Márai Sándor! :) Mindjárt kész lesz, szóval ne állj neki! de természetesen ezen is dolgozhatsz nyugodtan, ha akarsz! már csak a vége kell. :) üdv, – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 23., 21:21 (CEST)
Digo presente :)
Szia! Örülök, hogy újra látlak errefelé. Ha érdekel, írtam egy cikket egy, a spanyolból kialakított vicces mesterséges nyelvről: Padremoñal nyelv. – Mex plática 2008. augusztus 25., 19:03 (CEST)
- Ves, qué coincidencia! Eso se llama el sexto sentido – Mex plática 2008. augusztus 25., 20:03 (CEST)
"tudós szó", pontosabban kultizmus
Ebben teljesen igazad van, valójában egy fogalomzavarral állunk szemben. A „tudós szó” (ez hivatalos magyar elnevezés!) ugyanis valójában nem azt jelenti, amit első ránézésre gondolna róla mindenki (sajnos megint a magyar nyelv egy következetlenségével állunk szemben), éppen ezért a félreérthetőség miatt én nem is szeretem használni, hanem helyette a kultizmust, amelyet én fordítottam le spanyolból.
Na de a lényegre térve: a tudós szó vagy kultizmus nem azt jelenti, hogy művelt vagy tudományos kifejezés, hanem azt, hogy a nyelv kialakulásakor nem a nép ajkán, a népi fejlődés útján került bele a szókincsbe, hanem valamely költő által, nyelvújítással, a vallás által, stb. szóval a lényege az, hogy többé-kevésbé megőrizte a latinhoz közel álló hangalakját.
A spanyolban a szókincs több mint a fele „tudós szó”, köztük rengeteg köznapi használatú is, pl. a claro, explicar, familia stb. mind kultizmusok, mert nem népi úton kerültek a szókincsbe. Ha nem azok lennének, akor a claro > llaro, az explicar > esplegar, a familia > hamija lenne (vö. CLAMARE > llamar, FILIU > hijo).
Sőt, az összes olyan spanyol szó, amelyben x vagy f van, kultizmus, mivel a latin x-ből mássalhangzó előtt -s-, magánhangzók között -j- (vö. exemplo > ejemplo) az f-ből szó elején (ma már néma) h-, magánhangzók között -b/v- lett. Vagyis ez a két betű/hang is tudós szavak által került vissza a spanyolba.
Szóval amit a nyelvész ismerősöm kitalált, ő is viccnek szánta először, de eléggé érdekes belegondolni, hogy ha minden szó a nép ajkán feljődött volna a maga útján, akkor ma nagyon sokra rá sem lehetne már ismerni, hogy milyen latin szóból származik (itt van pl. az hijo, első ránézésre senki meg nem mondaná, hogy a latin FILIUS az eredete; persze nem egyik napról a másikra, hanem több száz év alatt és több lépcsőben lett belőle a mai hijo, valahogy így: FILIO - mert a spanyol szavak a latin tárgyesetből származnak - > [filjo] > [fijjo] > [fizso] > [hizso] > [(h)iso] > hijo [icho] - a spanyolban és az indoeurópai nyelvekben eléggé általános az s > h változás). – Mex plática 2008. augusztus 26., 13:50 (CEST)
- Szia! Ha mélyebben érdekelne esetleg a dolog, a Spanyol nyelv története cikkben le van vezetve az összes hangtörvény :) Visszatérve az eszmecserénkre, lehet, hogy másképpen gondoljuk (persze ez nem baj, hiszen nem kell mindenben egyetértenünk), én pontosan úgy vagyok vele, hogy a Wikipédia azért jó, mert belefér az, amit egy rendes nyomtatott lexikonban nem lehet megtalálni, és éppen ezért hasznos; ráadásul akármennyire is új kiadású egy lexikon, sajnos ugyanúgy figyelmen kívül hagyja a legújabb tudományos eredményeket, és csak a megkövesedett 20-30 évvel ezelőtti elméleteket szerepelteti.
- Ami a nyelveket illeti, és amit írtál, hogy a latinból származó nyelvek latin is maradnak, hát erről könyveket lehetne írni, hogy ki hogy gondolja, mi a helyes. Mert ezzel a logikával azt is mondhatnád, hogy pl. a cigány az a szanszkrit (mivelhogy abból származik), mégsem mondjuk. Viszont azt lehet mondani, sőt, benne van a definícióban is, hogy dialektusnak hívják azokat a nyelvváltozatokat, amelyek közös eredetűek, illetve azokat a nyelveket, amelyek egy közös ősből származnak, a közös ősre nézve. Vagyis a spanyol, az olasz, a francia, stb. végsősoron mind a latin egy-egy dialektusának, azaz területi változatának nemzeti nyelvi szintre emelt változatai. Maga a latin elnevezés is kicsit zavaros, ha nagyon tudományos szemszögből nézzük, mert mit is nevezünk latinnak? Időben és területileg melyik nyelvállapotot? Ugyanis pl. az i.e. 600-ban és az i.sz. 100-ban beszélt latin között is vannak akkora különbségek, mint a latin és a spanyol között, lásd pl. a következő mondatot:
- i.e. 700-ban (ólatin): Manios med fhefhaked Numasioi
- ugyanez 600 évvel később: Manius me fecit Numerio
- megintcsak ugyanez spanyolul: Manio me hizo para Numerio
- Láthatod, hogy három különböző nyelvállapot, ugyanaz a mondat, kb. mindegyik között van ugyanakkora különbség, mégis, az első kettőre azt mondják, hogy latin, a harmadikra meg már spanyol. Alapvetően ez azért van, mert az egykori latin nyelvjárásokból önálló nemzeti nyelvek lettek, régebben csak ötöt ismertünk (olasz, francia, spanyol, portugál, román), ma meg már 40 felett van az újlatin nyelvek száma a különböző nemzetiségi mozgalmak miatt, akik a saját nyelvjárásukat nyelvi szintre emelték (és vannak köztük olyanok, amelyek között nem igazán van nagyobb különbség, mint pl. a budapesti és a romániai magyar között). Mindezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy ez a nyelv és nyelvjárás téma, mikor melyik, eléggé bonyolult, és inkább társadalmi-politikai kérdések határozzák meg, mintsem nyelvészeti. (Könnyen elképzelhető, hogy néhány éven belül már az andalúz nyelvjárás is külön újlatin nyelv lesz saját helyesírással - no me gutta el peccao :-))) – Mex plática 2008. augusztus 26., 21:32 (CEST)
No soy lingüista, ni filólogo, ni filósofo siquiera, todo esto lo hago por pura diversión. Por lo que no elegí esta dirección en mis estudios es que conllevaría muchas otras cosas que a mí no me interesan (por ejemplo la Historia y la Literatura que odio). Así que sólo me la paso divirtiendo leyendo y escribiendo artículos sobre lingüística. ;) – Mex plática 2008. augusztus 26., 22:19 (CEST)
- Bueno, la verdad nunca he pensado en eso. Si no fuera viejo para empezar a una universidad, te juro que la emprendería... pero ya con más de 30 y junto al trabajo, sería imposible. De todas formas, gracias por tu consejo. ;) – Mex plática 2008. augusztus 26., 22:56 (CEST)
¿Niño? Pues ojalá lo fuera, pero es que ya voy a cumplir losn 34 este noviembre. De todos modos, muy amable de ti. Si quieres divertirte te recomiendo otro artículo que también acabo de finalizar, Lunada (no sé si te gusta este tipo de música). Un abrazo, – Mex plática 2008. augusztus 27., 19:30 (CEST)
Artículo indefinido
Exacto, más bien, es su denominación más moderna. Tradicionalmente se llamaba artículo indeterminado. La verdad no me llamaba la atención eso que dices, creo que yo he encontrado ambas formas, aunque sinceramente nunca me había fijado en eso. Gracias por la observación. Lo que pasa es que yo hablo ya un español bastante mixto, porque hablo con tanta gente de distintas partes del mundo hispanófono que me pegan todas cosas. :) – Mex plática 2008. augusztus 27., 21:21 (CEST)
- Generalmente bien, aunque en esta temporada un poco mal, porque soy alérgico a la ambrosía (parlagfű). ;-) – Mex plática 2008. augusztus 27., 22:07 (CEST)
Ambrosía
Pues es lo mismo en latín, salvo que no se marca el acento (pos la Wikipedia sirve pa' algo: es:Ambrosia) . Me pediste que te corrigiera los errores: las terminaciones -ón, -án, -én, -ín, -ún pierden el acento gráfico en plural, pues reciben una sílaba más por lo que la acentuación será "regular" y no hay que marcarlo. Ejemplos: variación/variaciones, galán/galanes, sartén/sartenes, violín/violines, común/comunes. (→Spanyol helyesírás#Az ékezet használata). Saludos, – Mex plática 2008. augusztus 28., 15:09 (CEST)
Márai forever...
Szia!
Bocs. Nyugodtan javíts bele, vagy tegyél bele zárójelben megjegyzéseket, nem gond! És akkor majd javítom. (Hogy is szólíthatnálak kedves?) – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 28., 19:46 (CEST)
- Hello MissM! :) Tudnál írni egy hasonló szakaszt Máraiba? – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 28., 22:00 (CEST)
- Szóval akkor mit is írsz meg? ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 28., 22:24 (CEST)
Re: cikkek átnézése
Szia, Vándormadár! Hét végén mindenképpen átnézem a cikkeidet, de addig sajnos nem lesz időm. Üdvözlettel – Hkoala 2008. augusztus 26., 19:19 (CEST)
P.S. Ha valakinek üres a szerkesztői lapja, akkor megnézheted a szerkesztéseit (ráállsz a szerkesztői lapra vagy vitalapra és a baloldali menüben van a "szerkesztő közreműködései"); abból már kapsz egy kis információt, hogy kb. milyen cikkekkel, milyen stílusban foglalkozik az illető, vagy inkább csak vitatkozni jár ide. – Hkoala 2008. augusztus 26., 19:22 (CEST)
Olyan kedves vagy, mint egy füsti fecske, de én nem vagyok ám irodalomprofesszor Viszlát hét végén! – Hkoala 2008. augusztus 26., 20:18 (CEST)
Kedves Vándormadár! Átnéztem a kért cikkeket, több apróságot javítottam és kitöltöttem a cikkértékelést. Az esetleges bővítésre vonatkozó ötleteimet a cikkértékelés megjegyzéseihez írtam. Tomázia értékelésével egyetértek, azokat nem írtam át.
általános megjegyzések |
---|
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
|
Általános jelleggel a következőket vettem észre (remélem nem veszed kioktatásnak):
|
Remélem, még sok irodalmi tárgyú cikket írsz mindannyiunk örömére. Üdvözlettel – Hkoala 2008. augusztus 30., 14:49 (CEST)
El conde Lucanor
Múltkor beszéltünk a kultizmusokról, ezzel kapcsolatban hoztam neked néhány példát a címben szereplő középkori műből: ugyanis elég sok régen használt népi szót később kultizmusokkal helyettesítettek a spanyolban, és ebben a legérdekesebb az, hogy ezeket a népi szavakat ma már meg sem értik, pedig azok voltak "igazán" spanyolul. Francesc küldte őket is (az első a régi népi szó, majd a ma használt kultizmus ugyanabban a jelentésben):
- abastamiento = provisión
- achaque = pretexto
- adereçar = dirigirse
- agorero = adivino
- amuchiguar = multiplicar
- aponer = atribuir
- apostado = compuesto
- aprovechoso = conveniente
- assacar = imputar
- bendicho = bendito
- complido = perfecto
- complisión = constitución
- defender = prohibir
- demudar = transformar
- derechamente = rectamente
- derechurero = justo
- desfazimiento = destrucción
- dessemejante = diferente
- embargado = preocupado
- esleer = elegir
- espedirse = despedirse
- estrañar = rehuir; apartar
- fablado = comentado
- jubgado = sentenciado
- labrar = edificar
- letrado = instruido
- melizina = medicina
- menguado = miserable; imperfecto
- meollo = cerebro
- nueba = noticia
- péñola = pluma
- poridat = secreto
- postremería = final
- premia = coacción, violencia
- privança = intimidad
- retraído = citado
- revesado = contrario
- revesar = alterar
- sobejano = excesivo
- sol = excepto
- sofrir = tolerar
- sonado = divulgado
- strumento = instrumento
- travar = discutir; criticar
- treble = triple
- tortiçero = injusto
- vagado = vacante
- viçio = placer
- viçioso = divertido
- vieso = verso
Abrazos, – Mex plática 2008. augusztus 29., 10:20 (CEST)
Ez tényleg érdekes, mert némelyik szó szinte ellenetétes értelművé vált. Pár a listából:
abastamiento = provisión --ma is használják, mint abastecimiento
achaque = pretexto --ez nem tudom, hogy történhetett; achaque= gyengélkedés, föleg az állapotos nök reggeli rosszulléte
adereçar = dirigirse -- ez a farkinca a c-n francia--valahogy becsúszott onnan?
- Nem, ellenkezőleg: a cedilla óspanyol eredetű betű, onnan került a franciába és a környező újlatin nyelvekbe (majd más nyelvekbe később), az érdekesség az, hogy a modern spanyolban már nem használják, a többiben viszont megmaradt. Eredeti hangértéke magyar c [ts] volt (→óspanyol nyelv). – Mex plática 2008. augusztus 29., 22:28 (CEST)
agorero = adivino -- az agorero-t most is használják, mint "jós"-t (profeta)
apostado = compuesto --ez aztán egy jónagy ellentét...apostado/apostar =fogadni vmiben
- Nem egészen. Az apostar valójában két azonos alakú ige, az egyiket úgy ragozod, hogy apuesto, ez közvetlenül latin eredetű (< APPOSITARE), a másik aposto, amely belső képzésű (< a + puesto, felállít). – Mex plática 2008. augusztus 29., 22:28 (CEST)
aprovechoso = conveniente -- ez se ugyanaz! defender = prohibir --ez a kettő is farkasszemet néz egymással
dessemejante = diferente --(a mexikói szereti a "distinto"-t használni a "diferente" helyett)
jubgado = sentenciado -- nem "juzgado" volt ez?
nueba = noticia --a "nuevo/nueva"-ból (a v-t kicsit b-nek ejtik Mex.ban is)
sol = excepto --gondolom a "solo"-ból, csakhogy ez egyúttal "nap" is, amiben sütkérezünk...ez nem zavarta őket?
- pontosabban a latin SOLE határozószó a SOLUM melléknévből. – Mex plática 2008. augusztus 29., 22:28 (CEST)
viçio = placer --ha ez igaz, akkor ez a teteje mindennek; a rossz szokásból hogy lehetett élvezet?
- Hát ez a legegyszerűbb: általában a rossz szokás az élvezet (pl. dohányzás). De vigyázz, itt fordítva van: az első szó jelentette azt, amit a második ma, tehát az élvezetből lett a rossz szokás jelentés. – Mex plática 2008. augusztus 29., 22:31 (CEST)
viçioso = divertido --rossz (ember) vs. szórakoztató?! Az is igaz, a rossz ember sokszor szórakoztatóbb, mint a jó... Vándormadár vita 2008. augusztus 29., 21:45 (CEST)
- Összességében: a szavak jelentése az idők során sokkal gyorsabban változik egy nyelvben, mint bármi más. Még maguk a latin szavak is, amelyeket mi is használunk, ha megnéznéd egy latin szótárban, hogy mit jelentettek eredetileg, köszönőviszonyban nem lennének a mai jelentéssel, sőt, nem kizárt, hogy pont az ellekező jelentéssé alakulnak át. Mindjárt egy példa a mai újlatin nyelvekből: szerinted a pero (szintén, olasz és katalán però) mit jelentett? Meg fogsz lepődni: a latin PER HOC-ból származik, vagyis "ezért, ezáltal". Ma mit jelent? "de". Ennek az az oka, hogy van egy szó, aminek van egy (eredeti) jelentése, majd azt elkezdik használni - először csak átvitt értelemben - más dolgokra, amelyekkel összefüggésben van, mígnem egy idő után csak azt fogja jelenteni. Néhány példa: salir (< latin SALIRE: táncolni → ugrálni → kiugrani → kilépni → kimenni), querer (< latin QUAERERE: kérdezni, keresni → kívánni → akarni → szeretni), persona (< latin PERSONA < etruszk: álarc → személy), tras (< latin TRANS: át, keresztül → túl [valamin] → mögött, után), sí (< latin SIC: így/úgy → így van! → igen), sin (< latin SINE < SI NE: ha nem → ha valami nincs → nélkül), producir (< latin PRODUCERE: elővezet → előállít → készít, termel), stb. – Mex plática 2008. augusztus 29., 22:28 (CEST)
Kösz, a latin eredeteket ki tudom nyomozni (a latin kötelező volt annakidén a gimnáziumban és szerettem is), de az etruszkhoz bizony már nem értek. Meg olyasmit se tudok, hogy az őrült spanyolok fogták a placer-t és csak úgy széttrancsírozták a szegényt. Te egy élő, kétlábon járó enciklopédia vagy. Viszont holnap szombat, gyönyörű augusztus van, remélem kimész egy kicsit a zöldbe, élvezni a nyarat. Abrazos, Vándormadár vita 2008. augusztus 30., 00:34 (CEST)
?? (nem értem)
SZia, Vándormadár! Nem értem, miért másoltad át az én vitalapomra, amit írtam neked. Üdv – Hkoala 2008. augusztus 30., 21:10 (CEST)
OK, most már értem :) Ne kedvetlenedj el, amiket írtam, azok csak apróságok... Én sem tudok szakirodalmat szerezni pl. a magyar Shakespeare-fordítások történetéhez, de egyszer majd valaki észreveszi a megjegyzést és kibővíti a cikket. Rengeteg cikk vár még megírásra az irodalom területén! Üdvözlettel – Hkoala 2008. augusztus 30., 21:21 (CEST)
apró ötlet
Ezt írod: Sok külföldi írónál meg kell kérdeznem valakit a Wikin hogy mit fordítottak tőle magyarra, és milyen címmel, stb. Ez egy elég bosszantó dolog lehet az illető(k) számára, pláne ha gyakran zaklatom őket.
Ha rákeresel a google-val az író nevére és bejelölöd a magyar nyelvet, jó eséllyel elég sok címre rátalálsz. Szerintem amúgy nem zaklatás, ha valakitől segítséget kérsz, legfeljebb nem tud vagy nincs ideje mindig válaszolni. De velem fordult már elő az is, hogy olyan valaki segített, akit nem kértem, csak látta máshol a kérdésemet. Meg olyan is sokszor történik, hogy akit megkérdezel, nem tud a kérdésre válaszolni, de ajánlja egyik vagy másik szerkesztőt, aki azzal a témával foglalkozik. Ha felsorolnám hányan segítettek nekem a wikipédián, megtelne a szerver – Hkoala 2008. augusztus 30., 21:42 (CEST)
P.S. ezt már a bővített üzeneted után írtam.
És nagyon is érdemes keresni az Országos Széchényi Könyvtár online katalógusában, ami az egész világra figyel, az elmúlt harminc évre teljes körű, retrospektív feldolgozás pedig folyamatban van. Az ISBN kötelező bevezetése óta (1978) minden megvan, és nagyon sok korábbról is. Bennófogadó 2008. augusztus 30., 23:32 (CEST)
pontosabb cím ez: http://nektar2.oszk.hu/librivision_hun.html :) ~ Alensha hö? 2008. augusztus 31., 14:11 (CEST)
Bennó, Alensha: kösz mindkettőtöknek. A Széchényit már próbáltam, de olyan "sophisticated" hogy nem ismerem magam ki benne. Még Alensha linkjét kipróbálom, talán az fog menni. Hanem az Archív még mindig akadékoskodik. Úgy döntöttem, hogy ignorálom. Kész. Üdv. nektek, Vándormadár vita 2008. augusztus 31., 16:40 (CEST)
Milyen Archívval gyűlt meg a bajod? – Hkoala 2008. augusztus 31., 16:41 (CEST)
Ugyan nem tudom mire való, de másoknál is láttam ugyanott kérdőjelet. Ellenőrzésképpen megnéztem Karmela vitalapját, mert ő nagyon profi az ilyen technikai dolgokban és nála is van kérdőjel. Attól még nyugodtan lehet használni, hogy nem érted - és milyen sok ilyen van a mai világban, amit csak használunk, de nem értünk! Üdv – Hkoala 2008. augusztus 31., 17:41 (CEST)
Az a kérdőjel a vitalapok archíválásának technikáját magyarázó lapra irányít át, nem hibaüzenet. ;) Alatta találhatod első archívumodat az aktuális (-28 nap) feliratú kék linkre kattintva. Cherybot szépen végzi a munkáját. Bennófogadó 2008. augusztus 31., 17:47 (CEST)
Persze hogy szépen végzi, a kérdőjel is szép. Csak amikor rákattintottam, mindefélét akart hogy csináljak. Úgy döntöttem, hogy nem. Kösz, Bennó,Vándormadár vita 2008. augusztus 31., 18:53 (CEST)
Csakis félreértésről lehet szó. Soha az életben többé semmi dolgod nincs az archiválással, amíg áram van, ez magától működik. Itt találod az első lapot, addig gyűlik rá az anyag, amíg el nem éri a maximális terjedelmet, aztán új lapot nyit. Minden automatikus, semmit sem kell csinálni vele, csak élvezni. :) Szerkesztővita:Vándormadár/Archívum 1 Bennófogadó 2008. augusztus 31., 18:58 (CEST)
Tudod, Bennó, nekem különös tehetségem van félreérteni a technikai dolgokat. Magyarul, kissé hülye vagyok hozzájuk. Most itt van ez: kinyitottam amit fent megadtál, és annak rendje-módja szerint ott volt az Archívum 1. Később kinyitom ugyanezt (Szerkesztővita: Vándormadár), és ott van az Archívum, plusz a kérdőjel. Ez hasonlít egy sci-fi rémtörténethez. De igazán ne fáradj már ezzel. Nem fontos. Vándormadár vita 2008. augusztus 31., 19:57 (CEST)
Kegyed
ezúttal én voltam :) – Hkoala 2008. augusztus 31., 17:44 (CEST)
Eredmény
Azagi azt írta, hogy utánanéz; várom, hogy jelentkezzen. --Hkoala 2009. március 19., 20:49 (CET)
Qué tal?
Hát hogy aktív, az túlzás, de hellyel-közzel itt vagyok. Sajnos nincs sok időm szerkeszteni, mostanában inkább csak segítek ebben-abban. Un cordial saludo. – Mex plática 2009. március 19., 20:50 (CET)
Sí, estoy en eso. La verdad es que ya no hay artículos que escribir, pues he escrito todo lo que quería. Pero aún puede venir cualquier idea, a ver… – Mex plática 2009. március 19., 21:04 (CET)
Gracias! – Mex plática 2009. március 19., 21:30 (CET)
verseny
Szia! Az jutott eszembe tök véletlenül, hogy a Márai cikket simán benevezhetnénk a szócikkíró versenybe! Végül is egy 1 oldalas cikkből lett egy 8-9 oldalas... :) Vélemény? Persze kell még a cikkel foglalkozni, de szerintem jó eséllyel pályázhatnánk... ;) --OrsolyaVirágHardCandy 2009. március 19., 08:16 (CET)
- Már csak Aninak kéne akkor vhogy becsempesznie a régi cikk laptörijét, különben nem pályázhatunk. Na, majd intézkedem. – OrsolyaVirágHardCandy 2009. március 19., 08:18 (CET)
- Szia! VÉGRE meg tudtam szerezni azt az ominózus könyvet könyvtárból amit anno használtam a d.munkámhoz, így beírtam a posztumusz érát meg fölraktam egy képet! ;) Ja, tudnál adni nekem egy mailcímet? Üdv, – OrsolyaVirágHardCandy 2009. március 21., 16:21 (CET)
Wilder
Szia, Vándormadár! Átnéztem a Thornton Wilder cikkedet és apróságokat javítottam. (Baj, hogy nem vártam meg, amíg szólsz?) Lenne még egy javaslatom: a stílusa fejezet utolsó mondatát nem lenne jobb az életéhez áttenni? És ki lesz a következő író? Üdvözlettel – Hkoala 2009. március 20., 19:01 (CET)
Kína: javítottam (nem tudom, elsőre hogy maradt ki). Az idézet már ott volt, amikor néztem; én nem hátborzongatónak mondanám, hanem elgondolkoztatónak. Arthur Millert nem nagyon szerettem hajdan (azóta sem vettem kézbe), de azért csak írjál szép cikket róla Azagi még nem jelentkezett, de majd eljön az ideje annak is. Üdv – Hkoala 2009. március 20., 20:40 (CET)
Szia, igen megkapta a csillagot. Még egyszer köszi a segítséget. Üdv, – Timish levélboksz 2009. március 27., 11:54 (CET)
Újra
Millert átnéztem, tényleg csak apróságokat javítottam . A Nobel-díjat részemről befejeztem, ha Azagi még ír hozzá, az jó lesz, de így sem olyan nagyon rossz, főleg ha megnézed az átalakítás előtti állapotát - akkor jóformána csak az írók listája volt benne. (Beneveztem vele a szócikkíró versenybe). Üdv – Hkoala 2009. március 30., 22:51 (CEST)
Persze, javítsad nyugodtan - úgy van, ahogy írtad, hogy az emebr a saját hibáit nehezebben veszi észre. A kiemelés folyamatosan megy, és előre magadott kritériumokat kell figyelni. A szócikkíró verseny egy külön kiírás (most van először), ott a cikkek egymással versenyeznek. Szavazni mindkét esetben a szerkesztők szavaznak. A verseny feltételeit ma még elolvashatod a képernyő tetején levő linken (ma lehet nevezni utoljára). Üdv – Hkoala 2009. március 31., 09:09 (CEST)
Itt vannak a szabályok: Wikipédia:Szócikkíró verseny, itt pedig az eddigi jelentkezések: Wikipédia:Szócikkíró verseny/Pályázatok. Szavazni még nem lehet, majd áprilisban kezdődik. (A link a képernyő tetején levő "Még március 31-ig tudsz jelentkezni a szócikkíró versenyre" mondatban a sötétkék rész.) Üdv – Hkoala 2009. március 31., 19:06 (CEST)
A magyar fetva cikk elég csonk, az angolban benne van a Rushdie-ra kimondott halálos ítélet is: en:Fatwā#Some contemporary fatwa. – Hkoala 2009. március 31., 21:26 (CEST)
Onnnan tudom, hogy menet közben már láttam a friss változtatásokban Köszönöm a javításokat és az ötleteket - ma már nem fogom tudni a bővítést elvégezni, úgyhogy a versenyben a mostani állapotában fog részt venni. – Hkoala 2009. március 31., 21:50 (CEST)
Persze, hogy elolvastam. Ha van kedved, bővítsd ki nyugodtan, a cikk nem magántulajdon. Ugyan van még két óra a verseny lezárásáig, de éjfélig nem fogok fennmaradni. – Hkoala 2009. március 31., 22:08 (CEST)
Amilyen állapotban van (magyar idő szerinti) éjfélkor, úgy vesz részt a versenyen. – Hkoala 2009. március 31., 22:33 (CEST)
Beneveztem...
Márait a versenybe, 39 jelölt van. (Még pár dolgot beírtam tegnap.) Szerintem jó esélyünk van, nézd meg a többi cikket! ;) Szia, – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 1., 12:35 (CEST)
Szia! Step 1: verseny! → Wikipédia:Szócikkíró verseny/Pályázatok Step 2: JKSZ! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 1., 21:15 (CEST)
- Szerintem olyan 3-4 van velem egy szinten, ez jó jel! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 2., 08:17 (CEST)
Tisztázás
Azagit azóta sem láttam, sem a cikk környékén, sem más cikkben – Hkoala 2009. április 4., 10:37 (CEST)
vitalap
hol tudok veled érintkezésbe lépni, mint szerkesztővel, ha szükség van rá?
Az adott cikk vitalapján, a tárgynál maradva. Olyan dolog miatt írtál, amihez semmi közöm. Nem tudom, hogy az azték napkővel kapcsolatban ki mit írt át, mivel én a cikk tartalmát nem szerkesztettem, ezért nem figyelem tüzetesen a változásait. Ha a cikk vitalapjára megírod konkrétan, hogy milyen változtatással van problémád, talán tudna valaki segíteni. misibacsi*üzenet 2009. április 6., 08:46 (CEST)
Melancholie
Szia! Melancholie azokat a régebbi lapokat jelöli megtekintettnek, amiket csak olyan szerkesztő szerkesztett, akik megbízhatóak, de még azelőtt írták, hogy lett volna ez a jelölt lapváltozat. Amikor ezek a szerkesztők megkapták a megbízható státuszt, a robot elkezdett végigmenni a korábbi cikkeken, és amit csak ők szerkesztettek, azt megjelölte.
Most húsvéti szünet lesz, szóval elég jókedvem van, végre pihenek egy kicsit (csak még holnap írok két ZH-t...) :) – Alensha sms 2009. április 6., 20:25 (CEST)
Köszi! Neked is kellemes húsvétot! (nálatok is festenek tojást?) – Alensha sms 2009. április 6., 23:04 (CEST)
sablon
Szia! add meg kérlek a sablon nevét, mert így nem tudom melyikre gondolsz? Az infoboxot akarod leredukálni? Azt nem lehet. Vagy az alján levő prekolumbán sablont. Szajci reci 2009. április 8., 20:35 (CEST)
Ez régóta így van, nem tudom miért, és mivel én nem vagyok műhelytag, nem szeretném piszkálni. Hkoala tag, talán beszélj vele, vagy a műhely vitalapján írd meg az észrevételeidet. Szajci reci 2009. április 8., 20:49 (CEST)
Szia, Vándormadár! Nagyon kevés időm van most a neten (nem otthon vagyok), így csak egy kis olvasnivalót tudok ajánlani részletes válasz helyett:
- Milyen kritériumokról van szó a sablonban: Világörökség#A listára kerülés kritériumai
- Konkrétan milyen kritériumok alapján vették fel Teotihuakánt a listára: Pre-Hispanic City of Teotihuacan
- Infobox mérete: nem tudom, hogy lehet csökkenteni, de szerintem nem is kell. Miért nem raksz bele egy képet is? Sokkal szebb lenne, mert akkor kitölti a tartalomjegyzék melletti üres fehér részt.
Üdv – Hkoala 2009. április 8., 21:53 (CEST)
Világörökség sablon kicsinyítése
Szia Vándormadár! Nem tudom miért akarod a világörökség sablont lekicsinyíteni? Nem vagyok informatikus ezért én nem tudok segíteni. (Egyébként infobox ellenes vagyok, eltűröm, de nem szeretem.) Olvastam az előző válaszokat is szvsz fordulj Lily15-höz, mert ő a világörökség projekt vezetője és tudóra, ezenkívül informatika tanárnő is.
A szócikkedbe nem piszkáltam bele, csak szerettem volna, ha link mutat a Mexikó turizmusa szócikkemre, valamint szerettem volna jelezni, hogy Mexikóhoz kapcsolódó szócikkről van só. Ha megbántottalak volna,elnézést kérek érte. Üdvözöllek:– Sóhivatal vita 2009. április 9., 10:32 (CEST)
Teotihuacan
Segített már valaki Teotihuacan ügyben? Akkor lesz Teotihuacan vastagbetűs, ha a linket a saját szócikkben helyezed el, egyébként kék lesz, szerintem mindent jól csináltál egyébként. Paulus Pontius Crassus vita 2009. április 9., 15:24 (CEST)
Még annyit, hogy ha mások is tették be az ékezetet, (Teotihuacán), akkor is az a kérdés, vajon hogyan gyökeresedett meg a magyar nyelvben. Szerintem, azt hiszem, itt speciel sehogysem :-), tehát mehet a Teotihuacan, ha szerinted úgy jó, ilyenkor tanuljuk meg mindjárt helyesen. :-) Paulus Pontius Crassus vita 2009. április 9., 15:27 (CEST)
Bocs, hgoy beleszólok: "vastagbetűs, ha a linket a saját szócikkben helyezed el, egyébként kék lesz". Próbáld ki itt a vitalapodon az aláírásodat és próbáld ki az én vitalapomon. Láthatod, hogy nálam a vita kék, nálad fekete lesz. Szajci reci 2009. április 9., 18:39 (CEST)
Szerkesztésszámláló és szavazás
Szerkesztéseid számát meg tudod nézni a Beállításaim menüpontnál (jobb felső sarok) vagy külső számlálóval, pl. ezzel itt. Igen, több cikkre is lehet szavazni, akár ugyanannyi pontot is adhatsz nekik. Cassandro Ħelyőrség 2009. április 10., 00:27 (CEST)
San Luis Rey
Vándormadár, mivel láttam, hogy te írtad a Thornton Wilder cikket amihez ezúton gratulálok, szeretnélek megkérni, hogy segíts nekem befejezni a Szent Lajos király hídját. Noha egyik régi kedves könyvem, sehogy sem sikerül jól összefoglalnom. Szeretnék visszatérni a német irodalomhoz, de nyomasztana, hogy úgy kezdjek neki új témának, hogy ezt befejezetlenül hagytam. – Nyeste vita 2009. április 10., 14:58 (CEST)
Nyugodtan szerkesztheted, nem fogunk összeütközni, mert nekem ötletem sincs, hogy kellene átstrukturálni. Teszek rá egy tatarozós sablont, és akkor más sam fog belezavarni, jó? – Nyeste vita 2009. április 10., 19:03 (CEST)
Előre is köszönöm, ma már én sem maradok tovább. – Nyeste vita 2009. április 10., 19:29 (CEST)
Jó lett amit írtál, az enyémet kitöröltem. A tiédben annyit javítottam, hogy a cselekmény fejezet utolsó bekezdését, ami nem a cselekményről szólt, áttettem a bevezető végére. De ha akarod, javítsd vissza, nem erőltetem. Köszönöm a készséges segítséget és kívánok neked kellemes húsvétot! – Nyeste vita 2009. április 11., 22:23 (CEST)
McCarthy
Szia, Vándormadár! Az infobox melletti fehérségen nem tudok segíteni, az a tartalomjegyzék miatt van. (Ha becsukod a tartalomjegyzéket, akkor eltűnik a nagy fehérség is). Biztos, hogy kell oda az infobox? Én nem szívesen teszek az írókhoz infoboxot, mert alig van benne info, de ez egyéni ízlés kérdése, mások meg nagyon is kedvelik. Üdvözlettel – Hkoala 2009. április 15., 19:22 (CEST)
MS n+1
Szia!
Nem tudom láttad-e, de a cikk vitáján kaptunk hideget-meleget, de inkább hideget! :O Én igazából kicsit szőrszál hasogatásnak érzem a dolgot, de igyekszem javítani. Ja, és a legnagyobb poén: 5 forráshivatkozással ott díszeleg a cikkben a nincs forrás sablon egyes mondatoknál! De jó... Ugye tudsz segíteni? – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 11., 22:40 (CEST)
- Aztaaa... Most láttam a német Márai cikket! :O Naggyon jóóó! Leesett az állam! Nézd meg gyorsan Te is! Le vagyok nyűgözve! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 16., 15:54 (CEST)
- Szia! Drága vagy, hogy így fényezel, még a végén elbízom magam! ;) Én abban az értelemben hűltem el, hogy egy magyar íróról ilyen jó cikk van német wikin! :O Látszik, hogy annak az írója is rendesen utánanézett az irodalomnak! Esetleg ha majd lesz időd, nem lenne kedved kicsit föltuningolni az angol cikket? ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 16., 18:43 (CEST)
naneee....
Ne csináld, hogy Te is ki akarsz lépni! :O Basszus, mit csinálok én nélkületek??? Ne halasszatok meg!
- A többesszám Burum feleségére, User:Beaujolaisra vonatkozott, aki egy kiemelési eljárás után hagyott itt minket decemberben! :( – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 16., 19:11 (CEST)
Munkácsy kép
címe javítva, Heroes of the village. Köszi a figyelmességed:-)– Mártiforrás 2009. április 16., 23:49 (CEST)
Archívum
Szia! Az archívumod eltűnésének az volt az oka, hogy szeptemberben ürítetted azt is (gondolom véletlenül), a bot persze ezt nem tudta. A régi archívumot itt találod. Dani (vita) 2009. április 17., 00:34 (CEST)
- Rendberaktam, és az archívumdobozt is kitöltöttem (a két piros linket majd a jövőben tölti fel a bot, ha már nem lesz hely az előző lapokon), hogy megtaláld őket a jövőben. Üdv. Dani (vita) 2009. április 17., 00:58 (CEST)
Burn
Drága vagy! Pont Márti lapján írtam le, hogy a pont Tifélétek miatt nehéz a véglegesítés... Nem burned out a helyes kifejezés, hanem az, amit a magyar "torkig vagyok az egésszel" szósorral fejez ki. Tudod, torkig vagyok azzal, hogy döntésképtelen emberek kaptak jogosultságokat. Torkig vagyok azzal, hogy többen ajánlgatják, mit "kéne" csinálni bizonyos helyzetben, vagy mit "lehetne" csinálni, vagy éppen, hogy mások mit tegyenek egy adott helyzet fejleményei között... De MAGUK nem tesznek semmit. Torkig vagyok azzal, hogy - Baranyi Ferenccel élve - "űres hordófej kong ukázt nekem"... Torkig vagyok azzal, hogy mindenki azt b***ogatja, aki nálánál többet ért az adott kérdéshez, de mivel Ő az a valaki, ezért sikk kikezdeni gondolatait és kínpadra feszíteni, nap mint nap (nem magamról beszélek, de nickje neki is B-vel kezdődik)... Torkig vagyok azzal, hogy a Wikipédia egyes rendszereit halálra bonyolítjuk, erőszakos eréllyel létre hozzuk - nem véve tudomást az óvatosságra, további megfontolásra intő szóról -, majd rinyálunk, szünet nélkül, hogy TI TÖBBIEK MIÉRT NEM HOZZÁTOK helyre... Torkig vagyok azzal, hogy az egykezemenmegtudomszámolni minőségbiztosító embert halálra szekáljuk, mert nem vagyunk hajlandók energiát fordítani arra, hogy megértsük amit mond, és hát: SIKK kikezdeni, egyébkéntis magyar virtus, ha nem értem hát lefikázom...
Kedves Vándormadár! Ez nagyon kódolt üzenet volt, de a jelenség a lényeg, nem a személy. Egyszóval: torkig vagyok a Wikipédián eluralkodott helyzettel, amelyben a középszer diktál, a dilettantizmus uralkodik, és azok a kevesek, akik komolyan gondolják a tudásközvetítést meg az informálást, jószerivel háttérbe szorulnak, mert ezek egyben azok az emberek, akikben van valamennyi emocionális intelligencia, és ők azok, akik befejezik a vitákat. Úgy, hogy nem folytatják azokat, és ebben az internetes világban ez az alulmaradást jelenti.
Én három éve maradok alul a fent felsorolt problémákban. Torkig vagyok vele... Hatalmas pusz, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. április 19., 12:43 (CEST)
cache
Szia!
Szerintem az a gond, hogy a cached lassan frissül. Nálam is sokszor van olyan, hogy hagyok egy üzit vhol, de elmentés után nem látom! Ez csak egy kis kellemetlenség, hidd el, ott van, csak várni kell vele pár percet, hogy frissítsen a rendszer! Ha biztos akrsz lenni, hogy tényleg el lett mentve az üzid, nézd meg a közreműködéseid. – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 21., 22:59 (CEST)
Köszönöm,
hogy kijavítottad. – Mártiforrás 2009. április 22., 09:57 (CEST)
Kérés
Szia! Látom, szavaztál egyes szócikkekre a szavazáson. Egy kis segítséget / támogatást szeretnék tőled kérni. Cikkem, a Stoke-on-Trent a 11. helyre csúszott vissza, egy pontra lemaradva a megfelelő helyről. Támogatnál a szavazatoddal? Előre is köszönöm: – Eino81/Párvusz keskustelu 2009. április 23., 22:33 (CEST)
Szia! :)
Amikor sokat vagyok itt, akkor általában nem vagyok annyira jól. De azért nincs minden veszve, majd összekapom magam.
És Te? Piraeus vita 2009. április 27., 13:03 (CEST)
- Nem voltam sokat itt?? Hát és a jó kis szerkesztési hullám, ami elöntött egy-két hete? :)
- Még nem látni mi lesz az influenzából. Nagyon ellentmondásosnak tűnik nekem a helyzet. Piraeus vita 2009. május 2., 09:58 (CEST)
Alapvetően ezt Bennó szívtelen közreműködésével, már ami az általam utált és hüjje görög átírási szabályok alkalmazását illeti. :)
Aztán meg esemény is volt, úgyhogy ennek az angol verzióját is elindítottam. Utána jöttem rá, hogy milyen jó a wiki nyelvtanulásra: elkezdek valamit a kis suta angolommal, aztán jönnek az okosok és/vagy anyanyelviek, kijavítják, és én bármikor egymás mellé tehetem az én rossz szövegemet, meg a javítást. Ezt szeretem.
Meg persze kóboroltam. Az kifejezetten jó, ha az ember akar némi sikerélményt és el akar tűnni a virtuális térben. Piraeus vita 2009. május 3., 18:43 (CEST)
- Naná, hogy küldd a megjegyzéseidet! Akár a vitalapra, akár az email címre ami a szerklapomon szerepel!
- Rózsa-Flores meg azért izgatott, mert a kilencvenes évek óta hallottam róla, és borzasztóan érdekes, nyughatatlan személyiség, a halála meg hasonlóan "cimkézhetetlen". Piraeus vita 2009. május 5., 00:51 (CEST)
:)
Szia! Mindenképpen odaírjuk majd a képek alá, ki kicsoda. Csak van, aki vigyáz az inkognitójára, de az általában a képeit is törölteti.
Még nincsenek vizsgák, majd jövő hét után... de az orgonák nyílnak, szép minden. Komolyan annyival hidegebb van nálatok? :O – Alensha sms 2009. május 9., 17:26 (CEST)
Én majdnem minden hétvégén hazajárok, itt szerencsére nincsenek olyan nagy távolságok, mint Amerikában. 180 km az nem sok. Még nincsenek terveim a nyárra, először el kellene jutni odáig... most még nem látok a vizsgaidőszakon túl :) – Alensha sms 2009. május 9., 17:45 (CEST)
Fitzgerald
Szia, Vándormadár! Valaki csinált egy csonkot és senki nem folytatta ... van ilyen, elég sok. Az, hogy megtekintett, csak annyit jelent, hogy nincs benne törölnivaló vandálság, vagy égbekiáltó hülyeség és nem jogsértő, a cikk minőségét illetően nem jelent semmit. Ha folytatni akarod, folytasd nyugodtan, úgy látom, elég rég nem dolgozik rajta senki. – Hkoala 2009. április 30., 22:26 (CEST)
Szia, Vándormadár! Szépen kibővítetted, úgyhogy átírtam a vitalapon az értékelést. Közben néhány apróságot javítottam (elgépelés, helyesírás, fogalmazás), remélem, nem veszed zokon. Én most inkább csak javítgatok (Wikipédia:Ellenőrzőműhely), nincs kedvem nagyobb munkához. Üdv – Hkoala 2009. május 10., 19:20 (CEST)
Az idézőjelet én sem a billentyűzetről írom be. A szerkesztőablak alatt van a szabályos idézőjel, a közepétől kicsit jobbra a # jel után. Ki kell jelölni, amit idézőjelbe akarsz tenni, és utána rákattintani az idézőjel ikonjára. A Nobel-díjról szóló cikk éppenhogycsak bejutott az első tízbe. – Hkoala 2009. május 10., 20:19 (CEST)
Őszintén szólva, amikor lezárult a jelentkezés, kb. ötödik-hetedik helyre számítottam, de a részvétel a fontos, nem a díj. A találkozóra nem hinném, hogy elmegyek. – Hkoala 2009. május 10., 20:37 (CEST)
A részvételt azért tartom fontosnak, mert a mennyiség körül régóta nagy hűhót csapunk (megszületett a valahányezredik cikk! leelőztük a bergengóci wikipédiát a szócikkek számában!), jó hogy elindultunk ebben az irányban is, mégha botladozva is. – Hkoala 2009. május 10., 21:02 (CEST)
Igazad van, az egyes cikkeknél is sokan így gondolkoznak, szerencsére nem mindenki. – Hkoala 2009. május 10., 21:28 (CEST)
Biden
A kiejtésben teljesen igazad van, ezt javítani fogom. De szerintem nem baj, ha egy dolog le van írva a bevezetőben és a részletező szövegben is. A bevezetőből felületesen el lehet olvasni rövid tevékenységét, a szócikk többi részében pedig részletezni kellene ezt. Az, hogy ilyen módon kétszer van, szerintem egyáltalán nem gond. Valaki lehet hogy csak a bevezetőt olvassa el, és így is sokat megtud, aki meg tovább akar tudakozni, olvassal el az egészet és ott részletesen legyen leírva minden. --Kamocsai vita 2009. május 21., 10:13 (CEST)
Kár
Úgy néz ki, mégis elmegyek szombaton a találkozóra. Kár, hogy te olyan messze vagy – Hkoala 2009. május 21., 18:42 (CEST)
re wikitali
Szia, Vándormadár! Nemrég érkeztem vissza, igen kellemesen telt a délután. Majd írok neked mailt, de nem ma este. Üdvözlettel – Hkoala 2009. május 23., 22:20 (CEST)
Szia M!
Én is voltam wikitalin, nagyon jó volt, kár, hogy nem jöhettél... 11-től voltam éjjel 1-ig, szóval tényleg megatali volt! Képzeld, a 3. helyért DD jóvoltából kaptam egy dedikált Anthony Burgess könyvet és még 2 wikipédiás kulcstartót!!! De volt ennél számomra nagyobb elismerés is: Teroses azt mondta, hogy a Márai cikk annyira meghatotta a kis versecskékkel/idézetekkel hogy megkönnyezte a cikket! :O :O Azt mondta ez volt az egyetlen cikk amire szavazott, mert neki ez tetszett a legjobban...! Hát ez nem semmi! Nagyon meghatott! Majd én is írok, csak Orsika megfázott és nincs a helyzet magaslatán! puszi, – OrsolyaVirágHardCandy 2009. május 24., 11:05 (CEST)
- Bocs a belekontárkodásért, de valóban így volt, nagyon rá voltam hangolódva!! Én még most is úgy tartom, hogy ennek adtam volna a fődíjat, bár (mint mondtam a talin Orsinak), a wikiben fontos lehet a gyakorlati eligazítás, tájékoztatás stb. is, de engedtessék meg szubjektívnek lenni, ha a saját véleményemet mondom. Ezért nem is fogok részt venni csak néha-néha ilyen szavazásban. – • Teroses várom válaszodat 2009. május 26., 14:30 (CEST)
Mail elküldve. – Hkoala 2009. május 26., 14:18 (CEST)
Pamuk
Szia. A köztársaság-hívők igyekeznek elszeparálni a Török Köztársaságot az oszmán múlttól, érthető okokból. A keménymagosan Atatürk-hívők számára Törökország története 1919-ben, a török függetlenségi háború kitörésével kezdődik. Az Oszmán Birodalmat lehet ugyan Török birodalomnak nevezni, de nem szerencsés, hiszen nem korlátozódott a területe a mai Törökországra, és nem volt minden lakója török, mint tudjuk a nagy Oszmán Birodlaomban a török nemzetiségűek voltak kisebbségben. Nem minden oszmán volt török. Valószínűleg azért nem magyaráz meg egyes kifejezéseket, merthogy ezek a művek elsősorban törökül születtek, és török közönségnek, török piacra. Hoy később aztán világszerte ismert író lett, az mellékes. Amúgy a fordító hibája, ha nem lábjegyzetelte a szöveget... Neki illett volna :) A bey jelentése úr, ez a tiszteletteljes megszólítása minden férfinak. Az oszmán időkben nem voltak vezetéknevek, csak 1934-től lett kötelező, előtte mindenkit a keresztnevén szólítottak és ha férfi volt a bey, ha nő akkor a hanim (asszony) állt utána. Például Atatürk édesanyjának a neve is Zübeyde Hanim, csak így egyszerűen. A bey és a hanim megszólítást ma is használják hivatalos levelezésben/társalgásban. Jó a könyv amúgy? Azt még nem olvastam, csak az Új élet-et, meg most akarom majd megvenni az Isztambult. Üdv, – Timish levélboksz 2009. május 26., 13:00 (CEST)
Üdvözlet
Köszi az érdeklődésedet. Bizony, nemsokára lehet cseresznyét szedni.
Nincs semmi baj, csak mostanában sokkal kevesebb időm van, mert örökbefogadtuk egymást egy kamaszkorú vadászkutyával. Képzelheted, hogy micsoda mozgásigénye van. Menhelyen született, és most építi fel az izmait, tanulja a póráz nélküli viselkedést, tanulja a pórázon-nem-húzást (nagyon nehéz ügy) és a visszahívást, ismerkedik a lépcsővel, a patatakban ugrálással, az autóban való utazással, gyakorolja az önmérsékletet a nyúllal, macskával.
Ráadásul sokszor hetekig nincs is internetes hozzáférésem.
Nem rossz dolgok ezek, de erősen hiányzik a wikipédiázás.
Karmelaüzenőlap 2009. május 28., 05:23 (CEST)
Szépen megtanulta már, hogy ha kézjelet adok, vagy ha mondom, akkor leüljön vagy lefeküdjön, meg hogy akkor is leüljön, amikor megállok a séta közben. De mindezt megtanítani sem semmi. Azon pedig nem is változtat, hogy többórás erőteljes mozgásra van szüksége. Ha mozgást nem, csak kaját adok neki, akkor előre megjósolható, hogy mi lesz abból.
Egyébként ha unatkozik, akkor falja könyveimet. Sajnos szó szerint.
Majd kialakul ez, de egyelőre ő van a központban.
– Karmelaüzenőlap 2009. május 28., 05:59 (CEST)
fotók
Úgy értem, láttam, hogy mások is fotóztak, remélem ők is elérhetővé teszik valahol... SyP 2009. május 29., 09:09 (CEST)
Narmer
Itt: en:Narmer Palette. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. május 30., 23:24 (CEST)
Köszi, ha már piros volt a link, no meg felelevenítettem a húsz éve nem művelt szakmám... L András vita 2009. június 3., 18:34 (CEST)
re Mailer
Szia, Vándormadár! 1. Holnap ránézek. 2. Mindig lehet, legfeljebb nincs rá időm. 3. A friss változásokat sokan nézik ls kíváncsiságból ránéznek az új cikkekre. – Hkoala 2009. május 31., 22:05 (CEST)
Szia! Átnéztem, (szokás szerint) csak apróságokat javítottam, megtekintettnek jelöltem. Ezzel a mondattal nem boldogultam: az Amerikai álom soha nem ment ki a nyomtatásból - a „nem ment ki a nyomtatásból” nem hangzik magyarosan, de pillanatnyilag nincs jó ötletem helyette. Még töröm a fejemet. Üdvözlettel – Hkoala 2009. június 1., 10:16 (CEST)
"folyamatosan újranyomtatják" vagy "folyamatosan utánnyomják" ? – Hkoala 2009. június 1., 18:46 (CEST)
Három napig ronda hideg esős idő volt (most kezd csak kisütni a nap), örvendtem, hogy nem kell kimennem a házból, úgyhogy a wikipédia pont megfelelő pihenést jelentett :) – Hkoala 2009. június 1., 19:12 (CEST)
Persze, ha nem az lenne, nem csinálnám. – Hkoala 2009. június 1., 19:22 (CEST)
Nincs semmilyen listám, nem is értem, miért kellene. – Hkoala 2009. június 1., 19:34 (CEST)
De hát pont az benne a jó, hogy nem teendő, az csak a munkahelyen van – Hkoala 2009. június 1., 19:40 (CEST)
törlés
Szia! Ha bármit azonnal törölni szeretnél, akkor használd a {{az}}
sablont. Szajci reci 2009. június 9., 08:28 (CEST)
Ezt ismerted?
Szit, Vándormadár? Láttad már ezt a lapot? Csak azért kérdem, mert a prüntyőkés bemondásodat muszáj volt felvésnem a végére, annyira tetszett – Hkoala 2009. június 9., 21:00 (CEST)
Képek
Csak kettő sikerült, az, amin Istvánkát, a bölényt gyilkolom, azokat majd elküldöm :)
Most éppen Pesten vagyok, mert vizsgázom, holnap megint hazamegyek, aztán jövő hétfőn jövök megint vizsgázni... – Alensha sms 2009. június 9., 21:15 (CEST)
kérdés a műszaki kocsmafalon
Sajnos nincs ötletem, ezek a licencdolgok elég bonyolultnak tűnnek számomra. – Hkoala 2009. június 9., 21:43 (CEST)
Nézd meg, milyen sok sárgafejű van a wikin! A kedvencem a sárgafejű magvágó. A csicsericset szerintem csak Bennó találta ki – Hkoala 2009. június 9., 23:23 (CEST)
Felhívás
Szia! Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy sok lefordítandó lap van, erre kerestem szerkesztőket, akik lefordítják, akik tudnak angolul. Szajci reci 2009. június 11., 07:44 (CEST)
Nem, nincs lefordítva. nyisd meg a Amistad (1997) szakaszt és akkor meglátod. Szajci reci 2009. június 11., 15:17 (CEST)
A sidewindernek egy kicsit utánakerestem, de nem találtam ilyen néven azonosíthatót. Az viszont biztos, hogy a USA (egy kivétellel) minden mérgeskígyója a gödörkés arcú viperákhoz tartozik. A kivételt képező korallkígyót viszont könnyű felismerni. L András vita 2009. június 14., 10:00 (CEST)
Szia! Ha ennek a "sidewinder"-nek Crotalus a nemzetségneve, akkor nemcsak a csörgőkígyók családjába (Crotalidae), hanem azok nemzetségébe is tartozik. Vagyis igazi csörgős. L András vita 2009. június 16., 06:45 (CEST)
Askenázi
Kellene némi szövegkörnyezet. Alapjáraton magyarul is askenázi. Nincs rá jobb szó, csak körülírással lehet másikat adni, de ahhoz kellene a kontextus. Az európai zsidóság egyik tömbje. De innentől sokféle tartalma lehet. Eredetileg a német területek zsidósága a középkorban (a bibliai Askenáz-ról, ami a középkorban a németeket jelentette; ahogy pl. Hágár a magyarokat). Utána ez a zsidóság kelet felé jött és innentől a kelet-közép európai zsidóságra használták (Lenygelország, Galícia, Ukrajna, ki egészen az orosz területekig, de ide tartozik a lett, észt, stb. zsidó közösség is).
Az elkülönülés a szefárd (ma kb. nyugat-európai, eredetileg spanyol, szfárád=Sp.o.) zsidósághoz képesti és elsősorban nyelvi (más kiejtés), másodsorban liturgiai (nem túl jelentős). Jelenleg Izráelben is mindkét közösségnek van főrabbija, rabbinátusa, stb. Nem baj, ha piros lesz, majd lesz róla cikk később. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 24., 06:24 (CEST)
- A madarakkal.
Olyan hangosan ordítoznak, hogy nem lehet tőlük aludni.Hangulatos madárfüttyre. ;) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 24., 06:39 (CEST)
Ez az un. kazár-zsidó elmélet. Egy elég vad képződmény. S ahogy a szöveg is írja, az antiszemitizmus kelléktárába vonult be. • Kiskert mélyén, domboldalba', gyümölcsfák közt. ;) De nem pest! Miskolc azon része, amiről Alensha még nem írt cikket. :))) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 24., 07:10 (CEST)
Kutyázás
Sok-sok idő, de nagy élmény. A legutóbbi hőstette az volt, hogy elcsórt egy zöld pántra kötött kulcsot, és amig meg nem találtam a kertben az eldugdosott kincsei között-alatt (csont, faág, nádszál, labda, zokni, papucs, zacskó, autótörlő-ruha, dió, bivalybőr és sapka) addig nem fértem hozzá a gépemhez. Viszont időközben akár magyar, akár német parancsra, plusz mutogatott vagy fütyült jelekre is ül, fekszik, futva jön és megkerül, vagy éppen felhagy azzal a disznósággal, amibe éppen belekezdett. Ha tudja hogy figyelem, akkor nem megy be a neki tiltott szobába, konyhába, és ami legalább asztalmagasságban van, azt akkor is béken hagyja (többnyire), ha egyedül van. Ma pedig világosan megkérdezett, hogy hol van a párom, és hogy hol van az anyukám.
Úgy megizmosodott és megügyesedett, hogy már tud lépcsőn járni és nagyokat ugrálni, vadul rohangálni. A kocsi csomagtartójából immáron ki tud ugorni. Bele még nem hajlandó, de már majdnem elég erős lenne hozzá. Szól, ha ki kell mennie vagy ha be akar jönni. Megtanulta, hogy ha egy kutya gazdájától vagy a páromtól elköszönök, akkor húzás és cibálás nélkül hagyja magát a pórázon elvezetni. Továbbra is nehezen bírok vele amikor összetalálkozunk játékos kutyákkal akiknek a gazdája nem akarja a kutyáját játszani hagyni. Megtanulta, hogy nem szeretem, ha felugrik rám, de más kutyák gazdáját nem kíméli. Imád a párommal birkózni. Minden reggel szertartásosan megdögönyözteti-simogattatja magát, csak azután kegyeskedik felkelni.
Itt tartunk.
Karmelaüzenőlap 2009. június 28., 22:53 (CEST)
re mindenféle
Szia, Vándormadár! Az Isteni színjátékot Gothika (vita | közrem. | törölt szerk. | ) szerette volna folytatni, és szívesen átadtam a terepet, mert jobban meg tudja írni, mint én. Én most egy darabig az Erdély-műhelyben ügyködök. A folyamatban levő kiemelési eljárásokat a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre lapon tudod megnézni. L András most ezt a cikkét jelölte kiemelésre, lehet, hogy nem akarja egyszerre mind a kettőt. Amit a Szerkesztővita:Hkoala/kj lapra írtál nekem, utólagos engedelmeddel átraktam a rendes vitalapomra, tudniillik az allapnak a vitalapja a kiemelési eljárás reformjáról szól. Remélem, nem veszed zokon. Üdvözlettel – Hkoala 2009. július 4., 10:49 (CEST)
E-mailt küldtem az új címedre. – Hkoala 2009. július 5., 12:27 (CEST) OK, ment a régire is. (a vitalapomról törlöm a címedet) – Hkoala 2009. július 5., 20:26 (CEST)