Szerkesztővita:Cassandro/Levéltár18
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Térképész
Cass, sürgősen kell térképész-szakember, vagy aki ismeri a régi magyar térképészeket. A Tótság cikkhez feltöltöttem ezt a képet még régen, levéltári anyagból való és ott úgy világosítottak föl, hogy Lipszky János térképe, 1808-ból. Akkor még egy ismeretlen település azonosításához kellett, most már wikis anyaggá lett. Tegnap egy anon szerkesztőt tett helyesbítést miszerint a térkép az általam megjelölt dátumnál négy évvel korábbi és nem Lipszky, hanem Korabinszky János műve. Próbáltam utánakeresni Lipszky térképeknek, amelyen ilyen kisebb közigazgatási egységek vannak, mivel ez itt történetesen a Tótsági járás térképe, de nem találtam, hogy összevethessem, sőt Korabinszkynak sem találtam más hasonló térképét. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. szeptember 5., 07:39 (CEST)
Listáid
hihetetlenül fontos munkaeszközei a wikinek. Megfontolnád, hogy minden fejezetcím alatt prioritási sort állíts fel? Nem úgy értem, hogy mindet beállítani, hanem úgy, hogy minden fejezetben kiemelnéd azt a 3-4-et, akikről kiemeltEBBen fontos volna a cikk, mint a többiről. Hm?? – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 6., 15:19 (CEST)
- Már most is megvan, amelyek vastagon vannak szedve, azoknál prioritást érzek. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 6., 15:23 (CEST)
Ja, ha csak úgy nem... :DDDDD Köszi! – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 6., 15:24 (CEST)
Re: Patrick White
Szia! Átnéztem, a helyesírási hibákat kijavítottam (ahogy elnéztem, ezek inkább a Word helyesírás-ellenőrző hibái voltak). szerintem nagyon is informatív egy magyar olvasónak, akinek ez alapján érdeklődése támadhat egy ausztrál írót olvasni. Köszönjük! – Kranzniki Szólj hozzám! 2009. szeptember 9., 13:40 (CEST)
névválasztás
Szia Cass! Megkérdezhetem, hogy honnan származik, miért ezt a felhasználói nevet választottad? SL vita 2009. szeptember 9., 15:01 (CEST)
Ilyet nekem is jósolhatnál, Cass... :) – Alensha sms 2009. szeptember 9., 22:07 (CEST)
- Különben meg hogy lehet valami ősrégi történet, amiben szerepel a Kapcsolat koncert is? Pasztilla 2009. szeptember 9., 22:18 (CEST)
- 2004 NEKEM már ősrég volt. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 10., 09:49 (CEST)
Vitalap rendezgetés
Ahoi mester, köszönöm a Medveir trollságáról mondottakat... De akkor proaktívba fordítva: Mikor lehet egy vitalapot "kitakarítani" az oda nem illő sületlenségektől? Mert feltételezem lehet... :| Mennyi az elévülési időhatár? Köszönöm!! Einstein442 vita 2009. szeptember 11., 15:58 (CEST) (Szomorúan :) de vettem, és köszönöm! Einstein442 vita 2009. szeptember 16., 22:52 (CEST)
Móra képek
Kedves Cassandro! Köszönet az eddigi segítségért. A képpel együtt feltettem a "licencet" is, valamit elszúrtam közben... Mit gondolsz, érdemes még 1-2 jó képet (katonai, és Göncz Árpáddal) feltennem, vagy az már sok? /A saját képeimről van szó, jól gondoltad./
Az Akadémia honlapján az élő tagok között sorolják fel az urat, holott 1995 óta halott. Nem szólnál nekik? Pasztilla 2009. szeptember 12., 23:12 (CEST)
- Van még egy-két ilyen. Gyűjtöm ezeket, aztán írok nekik. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 13., 16:25 (CEST)
- Ohohó, ha van még ilyen, tudasd velem, hátha nem szúrtam ki és a mi listánkon is élőként szerepelnek. Pasztilla 2009. szeptember 13., 20:44 (CEST)
- Egyébként a www.mta.hu-n lévő listával kapcsolatban további morgás: elképesztő, hogy jó pár külföldi tagjukról azt sem tudják, melyik a kereszt- és melyik a vezetékneve vagy hogy hol kezdődik a vezetékneve, arról nem beszélve, hogy elég rossz képet ad a helyzetről, hogy az Akadémia honlapján messzemenően szarnak bele a saját maguk átírási elveibe. Pasztilla 2009. szeptember 13., 20:46 (CEST)
- Mellesleg feldaraboltam ezt a mamuthegyet. Vélemény, meglátás? Különben nagyon el vagy tűnve, másnak kellett észrevennie, hogy meghalt egy akadémikus Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:09 (CEST)
- Beteg voltam eddig, ma vagyok először láztalan. Amúgy találtam egy gyöngyszemet: az MTA honlapján egy botanikus: Frenzel Burkhard néven szerepel, holott a neve Burkhard Frenzel. A darabolást támogatom. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 14., 12:12 (CEST)
- Ja, ilyen több is van, de főleg keletieknél, japánoknál nem tudják, hogy melyik a vezetéknév és melyik a keresztnév. Herr Frenzel nálunk is rosszul szerepelt, javítottam.
- Ohohó, ha van még ilyen, tudasd velem, hátha nem szúrtam ki és a mi listánkon is élőként szerepelnek. Pasztilla 2009. szeptember 13., 20:44 (CEST)
- Csaknem beleestél a gólyatáboros H1N1-gócba? Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:20 (CEST)
- Neeem, egy bacis hörghurutom lett. Amúgy az MTA honlapja még élőként vezeti Jean Dausset-t, aki úgy mellesleg Nobel-díjas volt és a sajtóban is beszámoltak a haláláról... Nálunk már felvezettem a halálát. Mako Petrov Dakov pedig nagyon gyanús nekem, Ki Kicsodában nem szerepel, de a nyugati net egy bolgár erdészt kevéssé ismer, pedig politikus is (volt?). Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 14., 12:28 (CEST)
- Bréking: Gerhat Friedlander tegnap halt meg. Forrás: NY Times. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 14., 12:32 (CEST)
- Csaknem beleestél a gólyatáboros H1N1-gócba? Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:20 (CEST)
- Az élő tagokat nem ellenőrizgettem, de Makó bácsi engem is megragadott, vajon mit tudhat egy bolgár erdőmérnök. 2005-ben még köszöntötték a 85. születésnapján. Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:52 (CEST)
- Sőt, itt valami emlékművet avattak neki, bár azt nem látom írva lenni, hogy meg is halt volna. Bár a részt vevők között nem említik . Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:54 (CEST)
- 2006. február 22-én meghalt (23. o.). Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:57 (CEST)
- Gyanús volt Dakov úr. Hamarosan írom, hogy mely orosz tudósok gyanúsak még nekem... Amúgy Friedlander 6-án halt meg, ha minden igaz, nem tegnap. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 14., 13:02 (CEST)
- 2006. február 22-én meghalt (23. o.). Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:57 (CEST)
- Sőt, itt valami emlékművet avattak neki, bár azt nem látom írva lenni, hogy meg is halt volna. Bár a részt vevők között nem említik . Pasztilla 2009. szeptember 14., 12:54 (CEST)
- Egyébként elképesztő, mert ezeket az embereket hazai tagok ajánlásával vették fel a tagok sorába, az erdőmérnöki szakma nemzetközi szinten is éppen elég belterjes lehet, ráadásul jó eséllyel az ajánlók is ugyanott ülnek, mint ahol 1986-ban, járnak nekik a nemzetközi erdészeti szakfolyóiratok, hogy a francba nem vették észre, hogy az öreg cimbi három éve halott? Pasztilla 2009. szeptember 14., 13:05 (CEST)
Gyanús oroszok: Lev Konsztantyinovics Ernszt, Jurij Mojszejevics Kagan, Nyikolaj Nyikolajevics Kraszovszkij, Lev P. Pitajevszkij, Roald Zinnurovics Szaggyejev és Jevgenyij Pavlovics Velihov. Gyanús nem oroszok: James Mac Key, Alain Michel, Manfred Naumann, Jozef Riman, Erich Rübensam, Georg Schönmuth, George Weber és Hans Winkler. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 14., 13:56 (CEST)
- Eldobhatod a szimatodat a fenébe, mindenki él és virul Egyébként mitől gyanús neked valaki? Úgy érzed, már eleget éltek?
- Lev Konsztantyinovics Ernszt (Ernst?? Bennó!!!) / Лев Константинович Эрнст: valszeg él, haláhírt nem találok
- Jurij Mojszejevics Kagan / Юрий Моисеевич Каган: effektíve él, elég nagy arc, tudnánk, ha halna
- Nyikolaj Nyikolajevics Kraszovszkij / Николай Николаевич Красовский: effektíve él
- Lev Petrovics Pitajevszkij / Лев Петрович Питаевский: effektíve él
- Roald Zinnurovics Szaggyejev / Роальд Зиннурович Сагдеев: effektíve él
- Jevgenyij Pavlovics Velihov / Евгений Павлович Велихов: effektíve él
- A latin bötüsöket is ki lehet guglizni, Wéber Györgyről szintén tudnánk, ha halott lenne. Pasztilla 2009. szeptember 14., 14:27 (CEST)
- A gyanú onnan állt, hogy fenti személyek kivétel nélkül hiányoznak a hatályos Ki Kicsodából. Mindegy, majd jelzem feléjük, hogy már megint hiányosak. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 15., 12:03 (CEST)
- És a többi benne van a Ki kicsodában?! Olyanok, mint Wilfredo Torres Yribar, Konuma Micsidzsi és Jüri Engelbrecht, nem beszélve Tamaz Gamkrelidzéről? Pasztilla 2009. szeptember 15., 12:30 (CEST)
- Yribar nem, a többi igen. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 15., 12:43 (CEST)
- És a többi benne van a Ki kicsodában?! Olyanok, mint Wilfredo Torres Yribar, Konuma Micsidzsi és Jüri Engelbrecht, nem beszélve Tamaz Gamkrelidzéről? Pasztilla 2009. szeptember 15., 12:30 (CEST)
- A gyanú onnan állt, hogy fenti személyek kivétel nélkül hiányoznak a hatályos Ki Kicsodából. Mindegy, majd jelzem feléjük, hogy már megint hiányosak. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 15., 12:03 (CEST)
- Eldobhatod a szimatodat a fenébe, mindenki él és virul Egyébként mitől gyanús neked valaki? Úgy érzed, már eleget éltek?
Ami Ernszetet illeti: az átírási útmutató szerint az a döntő, hogy oroszországi születésű a név viselője, és tudtunkkal ott is él-alkot.[?] Tehát az átírás az idegen családnéveredet ellenére teljes: Ernszt. Bennófogadó 2009. szeptember 14., 14:37 (CEST)
- De hát van az a verdikt az idegen (latin betűs) eredetű családneveknél, amikor függetlenül a tartózkodástól, bölcsőtől és sírtól nem az orosz eredetit írjuk át, lásd Karl Germanovics Salemann (és nem Zaleman), Makszmilian Romanovics Vasmer (és nem Faszmer), meg a többi. Pasztilla 2009. szeptember 14., 14:51 (CEST)
- Eisenstein sem Ejzenstejn... A német vagy más külföldi eredetű orosz családnevek (Togliatti) maradnak a külföldi nyelve helyesírása szerint. Ezt pont Ti mondtátok, ó muftijai az átírásnak! – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 14., 19:24 (CEST)
Wikilevéltár
Ha már wikilevéltár, akkor kéretik fond vagy állag névvel illetni a 16 izét. Bennófogadó 2009. szeptember 14., 13:04 (CEST)
- Átnevezés megtörtént. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 18., 11:43 (CEST)
Köszönöm, így már mindjárt sokkal jobb. Bennófogadó 2009. szeptember 18., 11:46 (CEST)
betegség ellen
Ez Szehmet istennő. Elűz mindenféle betegséget. Igaz, néha kicsit vérengző és túlzásba viszi a dolgokat, pl. az ő lehelete szárította ki a sivatagot, de a bacilusok garantáltan menekülnek előle. – Alensha sms 2009. szeptember 14., 18:55 (CEST)
Nem elég, hogy beteg, még ijesztgeted is? Cass, inkább igyál egy kis grogot és gyógyulj meg hamar – Hkoala 2009. szeptember 14., 19:10 (CEST)
-- Tantóbácsinak kérem szépen, tessen meggyógyulni hamar!! (Ha lázad már nincs, akkor kifelé jössz, én most estem át rajta.) Rozi
Cass, tárgyaljunk komolyan. Ha Szehmet sem használ, vannak ám jóval rozzantabb kinézetű közel-keleti betegség-elűző démonok. Azok aztán elűznek mindent. Időnként a beteget is. ;)) Ha nem igyekszel, küldök egyet. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 14., 19:45 (CEST)
Hajjajj, azért ennyire nem vagyok rosszul. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 15., 12:05 (CEST)
üdv az újra egészséges Cassnak :) látod, mondtam, hogy Szehmet megfingatja a vírusokat :D – Alensha sms 2009. szeptember 18., 16:54 (CEST)
Gordon
Akkor írd meg jobban, és ne csak a delete-t nyomogasd ész nélkül. Üdvözlettel:– Andruska vita 2009. szeptember 18., 18:18 (CEST)
- megjegyzés A szócikk alapja többek között az enyém. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 18., 18:19 (CEST)
Csonkáradat
Úgy tűnik, Szerkesztő:Engusz megírta az emberi testet alkotó mind a nyolcezer csont kétsoros szócikkét, és most húszpercenként ontja fel az 1K-s akadémikuscsonkokat, amikkel csak a munka lesz és az újraírás... Pfff... Pasztilla 2009. szeptember 19., 09:38 (CEST)
- Már előkészületben van néhány cikk újraírása... Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 10:36 (CEST)
- Árkait most írom, kihúzhatod a listádról. Persze kikicsodázni biztosan lehet majd még rajta. Pasztilla 2009. szeptember 19., 10:50 (CEST)
- Eckhardt Sándort bevállalod még? Ádám Györgyöt, Bartókot, Janszkyt, Pálinkás Gábort és Zawadowskit vállalom. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 11:10 (CEST)
- Most így hirtelenjében nem annyira fűlik a fogam Eckhardthoz, de Janszkyn én is gondolkodom. Veszed őt hátra, és hamar-hamar jelzem, ha megírom. Pasztilla 2009. szeptember 19., 12:25 (CEST)
- Eckhardt Sándort bevállalod még? Ádám Györgyöt, Bartókot, Janszkyt, Pálinkás Gábort és Zawadowskit vállalom. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 11:10 (CEST)
- Árkait most írom, kihúzhatod a listádról. Persze kikicsodázni biztosan lehet majd még rajta. Pasztilla 2009. szeptember 19., 10:50 (CEST)
Ahogy látom már megy a beszélgetés a tevékenykedéseimről. Én írnám hosszabra is őket de a googleben nem találok több olyan forrást melyeket komolyabban fel lehetne használni.– Engusz vita 2009. szeptember 19., 11:48 (CEST)
Nekem az a könyv nincs meg így csak az internetre támaszkodhatok (majd valamikor beszerzem).– Engusz vita 2009. szeptember 19., 12:17 (CEST)
- Csak nyugalom, elvtárs. A könyv persze jó lenne, bármelyik és bármilyen a sok életrajzi lexikon közül, mert kizárólag az mta-s honlap névkártyája és az esetleges intézményi névkártyák alapján feleslegesnek érzem a szócikkek írását, a google továbbra is őket fogja első helyeken hajigálni, a mi szócikkünk pedig így semmi pluszt nem ad a neten egyébként is fellelhető információkhoz képest. Pasztilla 2009. szeptember 19., 12:25 (CEST)
Szia! Kibővítem. Menni fog! Farkasgergely vita 2009. szeptember 19., 13:03 (CEST)
Statisztika
A széjjel-agyonszofisztikált statisztikát meg sem dicsérted, tudom, hogy nem szereted, de akkor is Tegnap délután bezúztam az egész adatáradatot Excelbe, és most egy gombnyomásra képes vagyok olyanokat megmondani, hogy Cassandro hetvenkét akadémikus-szócikk elindítója volt, ezek közül mindösszesen hét halott (ebből három az utóbbi két évben), s szócikkeid közül az ötödik legöregebb akadémikus az 1921-es születésű Hanák Péter, és ma három hónapos a Sohár Pál-szócikked. Ezzel játszottam egész délután Pasztilla 2009. szeptember 19., 13:12 (CEST)
- Hűha, hol található ez a statisztika, megnézem közelebbről. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 13:21 (CEST)
- Hát a vitalapra töltöttem fel. Vagy az Excel-fájl érdekel? Pasztilla 2009. szeptember 19., 13:31 (CEST)
- Szabad nekem is érdeklődni az exceled iránt? (A vitalapi kivonatot már láttam és nagyon tetszett.) – Hkoala 2009. szeptember 19., 13:46 (CEST)
- Hülyéskedik velem a freemail, annyira nem tudok levelet küldeni, hogy még olvasási nézetig sem jutok el. Várok egy picit, hátha meggyógyul. Pasztilla 2009. szeptember 19., 13:59 (CEST)
- Jótanács: válts gmail-re! Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 14:03 (CEST)
- Hát a vitalapra töltöttem fel. Vagy az Excel-fájl érdekel? Pasztilla 2009. szeptember 19., 13:31 (CEST)
- Közben már átküldtem, de Hkoala e-mail címét nem bírtam előbányászni a freemailes postafiókból, őh. továbbküldenéd neki? Pasztilla 2009. szeptember 19., 14:08 (CEST)
- Továbbküldtem neki, de te is kaptál válaszlevelet. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 14:26 (CEST)
Emellett még eszembe jutott, hogy hány szócikket szedtem rendbe, melyeket nem én kezdtem, valamint Sólyom László és Finta József cikkét erősen átírták (utóbbit hál'Istennek, előbbit meg majd megint kezelésbe veszem...) Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 14:31 (CEST)
- Hát ez már csak így megy, sokunk szembesül azzal, hogy átír szócikket vagy átírják a szócikkét Pasztilla 2009. szeptember 19., 17:27 (CEST)
Köszönöm a küldeményt, nagyon tanulságos. – Hkoala 2009. szeptember 19., 14:57 (CEST)
- Nagyon szívesen, de milyen tanulságra gondolsz pontosan? Pasztilla 2009. szeptember 19., 17:27 (CEST)
- Kiderülnek olyan dolgok, amelyekre intuitív módon nem jöttem rá. Például: 1. Az első akadémikus-cikk már 2003-ban megszületett. (Régebb a matematikusok népszerűbbek voltak, mint most, amikor a műhely csak alig lélegzik.) Sokkal többen foglalkoznak vagy (-tak) akadémikus-cikkekkel, min gondoltam volna (kb. 230 szerkesztőt számoltam össze) Cassandróval iszonyúan belehúztatok az utóbbi időben, a cikkek kb. 25%-át ti kezdtétek el. 3. Noha jómagam teljesen más szempontok szerint választottam témát, sikerült elég sok akadémikusba belebotlani. 4. Nagyon módszeres vagy 5. Nem folytatom – Hkoala 2009. szeptember 19., 18:05 (CEST)
- Á, értem, erre a sok kis finomságra gondoltál, ami a játék mellett arra is jó, hogy valamivel irányítottabbá lehet tenni a tevékenységünket, ha van rá igény (ti. hol van elmaradás?). Egyébként csak a szócikkek 15%-át indítottuk ketten, igaz, a meglévő szócikkek 12,6%-át az elmúlt három hónapban. Ennyit a 4-es pontról. Pasztilla 2009. szeptember 19., 18:57 (CEST)
- Ne felejtsük el, hogy mi ketten azért nem egy szócikket hoztunk rendbe a csonk szintről, szóval lehet, hogy mégis megvan a 25%, csak nem elindított, hanem az erős kéznyomos kategóriából. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 19., 19:04 (CEST)
Szélsőliberalizmus
Teljesen igazad van, hogy nem kell így beszélni, de annyira romlott ez a világ, hogy néha csak odamondja az ember. Ne hasonlíts ezekhez. Attól hogy beszóltam egyáltalán nem lettem rossz ember. Szerintem a szélsőségesek ellen néha fel kell szólalni. A homoszexuálisokkal semmi bajom, a meleg felvonulásoknak azonban arról kellene szólniuk, hogy fogadjuk el a más szexuális beállítottságú embertársainkat és nem a szélsőséges szabadosság, valamint a tömeges közszeméremsértés (ami bűncselekmény) támogatásáról. Az Aclu imáért börtönt ajánl, az amerikai nácikat meg védi (Wall Street Journal). Az ilyenek miatt van amerikai náci párt!!! Kicsit visszás dolog ilyen őrülteket támogatni. És az áldozatok jogai (köztük a zsidó embereké)?Carlos71 vita 2009. szeptember 19., 15:19 (CEST)
Igen. Mint írtam teljesen igazad van és lehetőleg tartózkodni fogok az ilyen megnyílvánulásoktól. Ráadásul félreérthető is. Mint láthatod nem a melegekkel van bajom. A liberálisokat nem gyűlölöm, de a mai liberálisnak hazudott pártok csak lejáratják az eredeti eszmét. Itt Angliában is napirendre kerültek/kerülnek a libdemes (itteni szdsz) korrupciós botrányok. Ezzel beláthatatlan károkat okoznak a politikai életben. Az szdsz ma szitokszó lett Magyarországon, ami alatt az erkölcstelenséget, a lopást és a tolvaj politikusokat érti minden ismerősöm. Egy balos barátom is azt mondta, hogy soha többet liberalizmust. Ezt a korrekt liberális emberek is be kell lássák. Ez nem az a fórum, ahol fel kell szólalni. Csak az bánt, hogy a normális emberek teljesen háttérbe szorulnak. Nem tudom mi hogyan tudnánk az emberségért küzdeni ezekkel a nagyhangú őrültekkel szemben. Miért érték a közszeméremsértés, a náci párt és a gyűlölet. Ha csöndben maradunk az sem jó.Carlos71 vita 2009. szeptember 19., 16:03 (CEST)
Apropó az ACLU fenn van az urban dictionary-n. Ennél jobban nem is foglalhatták volna össze:
A group of people who support the freedom of culturally outrageous expressions such as burning/urinating on American Flags, swearing in school, having sex in public, etc. and yet sue the pants off of people (students included) who express their religious beliefs, or even mention the word "God", and in doing so contradict everything they claim to stand for. They also hate unborn babies, straight people, people who use common sense (a.k.a. non-liberals), law-abiding citizens, people who believe in a free market, religious people, and people who believe in absolute morality.
És az érdekesség kedvéért itt van a pedofil szervezet a en:North American Man/Boy Love Association is. Úgy látszik minden szenny az USÁ-ból jön. Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lennék ilyen tájékozott. Na elég ennyi. Kimorogtam magam.Carlos71 vita 2009. szeptember 19., 16:20 (CEST)
Akadémikusok
Szia! Ne is mondd! Vida kerek-perec kijelentette, hogy nem ad fényképet (már a Who is who is kérte, de nekik sem adott), de ha sikerül elcsípnem a folyosón akkor nem fog tiltakozni. Arra még nem válaszolt, hogy mikor és melyik folyosón fog járni :(. Sohár talán könnyebb eset lesz, de mostanában nem jutottam el az ELTE-re. Csigabiitt a házam 2009. szeptember 20., 13:16 (CEST)
Magyarosítás
Mi magyarok nem pont a nagyobbtól a kisebb felé szoktunk haladni pl. az angollal szemben? Nekem azt tanították az elmúlt 11 évben :(… - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. szeptember 20., 16:31 (CEST)
- Nekem sosem tanították így, sőt, a Ki Kicsoda, a Magyar Nagylexikon és a Magyar életrajzi lexikon is a kisebbtől a nagyobb felé módszert alkalmazza. Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 20., 16:38 (CEST)
- Na szép… akkor a nyelvtantanárim a hülyék. De a postán így kell :) … - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. szeptember 20., 16:43 (CEST)
- Ha belepofázhatok: ez nem „magyarosság” kérdése, hanem nyelvtől független logikai sor. Ahogy Cassandro is említé, a lexikográfiában (a magyarban is) bevett szokás, hogy a legkisebb ponttal kezdjük meg a sort, és amennyiben szükséges, innen haladunk a tágabb környezet felé. Azaz definiáljuk, mi az a hangsúlyos és elengedhetetlen pont, amit minden esetben meg kell adni, például születés-halálnál a település, festménynél az anyamúzeum stb. Ha megvan ez a pont, ez lesz mindig a logikai sor nyitóeleme. Ez egy kissé szofisztikáltnak tűnhet, de az az elgondolás van mögötte, hogy ha a tágabb környezettel nyitjuk a sort, akkor mindenhol így kell tennünk, a nyitóelemnek ugyanis mindig meg kell lennie, azaz ha mindig mindenhol „Németország, München”-t használunk, függetlenül attól, hogy tudjuk, hol van Budapest, következetesek saját magunkhoz akkor vagyunk, ha állandóan „Magyarország, Budapest”-et szerepeltetünk. További agymenés e témában szerény személyemtől itt: Szerkesztővita:CsGábor/2009. 01.#Magyar szórend. Pasztilla 2009. szeptember 20., 18:36 (CEST)
Kérted hát tessék itt van. Olvasd át.Carlos71 vita 2009. szeptember 20., 17:03 (CEST)
Mentor
Kösz, hogy szóltál, most jelentkeztem be Balu.ertl vitalapján. - Vadaro vita 2009. szeptember 20., 19:01 (CEST)
Átnézem. Farkasgergely vita 2009. szeptember 21., 19:05 (CEST)
Re:Juhász Gábor
Ja, azért nem is reagáltam semmit.:) – Grósznyó vita 2009. szeptember 21., 20:33 (CEST)
Michelle Obama
Ok.:D
Üdvözlettel:– Andruska vita 2009. szeptember 25., 16:20 (CEST)
Skócia
Udv! Ja, a helyi konyvtarbol nyomom, „korlatlanul” ingyen van. Mar annyiszor jelentkeztem be, hogy mindig 60 percet kapok... xD Persze ha van szabad gep... Elvileg 60 perc + sokszor 30 perc az atlagos olvasonak, de nekem mar vagy egy hete folyamatosan 60 percet ad a gep. ;) A magyar ekezethiany viszont a sirba visz, ugyhogy ha nem baj, csak a szocikknevterben pocsolok a szerk.ablak aljan levo karakterekkel... Hat, kabe 3 het mulva megveszem a laptopot. Elvileg mar a jovo het pentekjen osszejon ra a zsozso (briteknel hetente van a fizu, meg tudnam ezt a rendszert otthon is szokni...), szept. 4. ota melozok hetkoznap (halfeldogozoban), de azert nem art nemi „harcaszati tartalek”, mielott kiadok ~650 GBP-t. Ugyhogy addig turelem. Konyvet sajnos nem tudtam kihozni magammal, a Ryanair-nel 15 kg volt a csomaglimit (nem baj, oktober kozepen bezarja kapuit Ferihegyen...). --Gyantusz vita 2009. szeptember 25., 19:58 (CEST)
Termeszetesen naponta max. vagy 30-40 perc tiszta idom marad a wikire (rendszerint figyelolista, plus kis piszmogasok), a tobbi (+1,5 ora) levelirassal, meg olvasassal megy el. Melougyben meg a papirjaim beerkeztevel probalok valtani szakmaibbra (jobban is fizet). --Gyantusz vita 2009. szeptember 25., 20:12 (CEST)
2 Girls 1 Cup
Igazad van. De azért ugye nem nagy dolog egy érettségizett embernek 4 kék pontot összeszámolni. Ez két szerkesztőtársunknak sem sikerült. Persze minketten a cikk ellen vannak, és a saját javukra tévedtek. Mit szólsz OsvátA itteni első hozzászólásához? Az a követendő? – Ksanyi vita 2009. szeptember 26., 12:13 (CEST)
Re:Szert Sándor Emléktorna
Még dolgozom rajta. – Jojoka2 SKSE Nem bújtam el! 2009.szeptember 26. 20:27 (CEST)
- A hétszentségit! Valóra vált az időutazás? Ez itt fent egy üzenet jövő keddről??? Pasztilla 2009. szeptember 27., 14:58 (CEST)
- Annyira kapkodok, hogy elrontom. – Jojoka2 SKSE Nem bújtam el! 2009.szeptember 27. 21:15 (CEST)
Komolyan nem hiszem el. Csekély angoltudásommal összekalapáltam róla egy csonkszintű szócikket az enwikin, gondoltam, majd valaki kikalapálja a nyelvezetet. Erre fél órán belül rápakoltak egy sablont, mondván, hogy nem elég nevezetes és ha a nevezetességét nem lehet alátámasztani, törölve lesz a szócikk. Normálisak ezek ott az enwikin? Pasztilla 2009. szeptember 27., 14:57 (CEST)
Tettem be két angol nyelvű hivatkozást és leszedtem a sablont. Ha ez nem használ, akkor esetleg NCurse tud segíteni. Tényleg nem normálisak. – Hkoala 2009. szeptember 27., 15:15 (CEST)
- Köszönöm szépen! Pasztilla 2009. szeptember 27., 15:34 (CEST)
- Az enwikivel amúgy is gondjaim vannak... Az amerikai kongresszusos műhely emberei rendesek, de nagy a belharc az enwikiben, hogy egyetemes enciklopédia legyenek vagy csak az angolszász világot érintő ügyekben legyenek benne. Az intézkedést én is köszönöm! Cassandro Ħelyi vita 2009. szeptember 27., 15:43 (CEST)
Tudakozó:)
Herr Cass:). Legyen szíves ajánlani valakit, akire rásózható a Télálló kaktuszok szócikk átnézése – Istvánka posta 2009. szeptember 28., 08:49 (CEST)
ŠK Slovan Bratislava
A cikk kiemelten van. A labdarúgásműhely tagjaként kérlek mondd el a véleményed és ha jónak találod, akkor szavazz rá.Carlos71 vita 2009. szeptember 28., 10:08 (CEST)
Kasszandro
Csak nem hagyom szégyenbe a Casszandro-Kasszandrát! (Bár ez szerintem nem annyira jóstehetség részedről, mint inkább korodat meghazudtolóan jó emberismeret!) Én is örülök!!!!– Teroses vita 2009. szeptember 28., 12:44 (CEST)
Helló Herr Cass:). A másolmányt kiszedtem a cikkből így maradt egy aprócska csonk. Lehet vele valamit kezdeni? – Istvánka posta 2009. szeptember 29., 08:13 (CEST)
re: Segitségkérés
Cságoly Ferit és Kévés Gyurit is ismerem. Megpróbálom átnézni, de egy kis időre lesz szükségem. Üdv.:– Rimanóczyjeno vita 2009. szeptember 30., 13:54 (CEST)
- Kedves Cassandro! Holnap este 6,00 h.-kor a "KÉVÉS STUDIÓ GALÉRIA-ban (III. Baross u. 131)
megnyílik a "TÍZ ÉV " című Galéria kiállítás. (egyébként ezen bárki résztvehet) Kévés Gyurival megpróbálok beszélni. Altalában csak hivatalos E-mail címük van, és ezen nem szivesen válaszolnak a bennünket érdeklő kérdésekre.
- Cságolyi nehezebb eset. Csak egyetemi web oldala van. Neki csak levelet tudok írni a lakására. Szerintem - lehet, hogy tévedek - a számítógép nem az "erős" oldala.
- Egyébként a szócikkhez szükséges anyagot elkezdtem gyüjteni, de a képek felrakásához az ő engedélyük kell, vagy fotózni kell azokat. Ha az utóbbi eset következik be, akkor lehet, hogy meg foglak kérni budapesti fotók készítésére.
- Kérlek nézd meg, hogy a következő oldalak miért nem lesznek "Megtekintettek": Kerényi József Péter, Komor Marcell
- Üdv.:– Rimanóczyjeno vita 2009. szeptember 30., 20:20 (CEST)
Elhunyt
Köszönöm az infót, de még jobban megköszönöm, ha megadod a dátumot.Lajos52 vita 2009. október 2., 15:23 (CEST)
re
eddig is törölgettem, de jelképesen inaktív szeretnék még maradni egy ideig. ne forduljon hozzám senki vitás ügyben, mert most nem vagyok olyan hangulatban. – Timish levélboksz 2009. október 2., 20:30 (CEST)
Pardon
Elragadott a frazeológiám, mint Sir Lancelotot a Gyalog-galoppban :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 2., 20:46 (CEST)
Kérés
Szervusz. Nagyon szívesen eleget teszek a kérésednek, annál is inkább, mert, amikor én még a Közgázra jártam, Zalai Ernő akkor volt a vállalatgazdálkodási tanszék fiatal titánja. Üdv.Perkó István vita 2009. október 2., 21:00 (CEST)
re
ha ez neked rámszólás... – Hkoala 2009. október 3., 14:46 (CEST)
- Akadémikusokról - Cass! Ne haragudj, de nem értem, hogy mi is a gond a Gbarta-féle szócikkekkel? (Nem tudom hova elrejteni a kérdést, azért írom ilyen apróval (bővíthető bátran, a beosztása jó, szóval magyarázd meg nekem. Amennyi szöveg bent van (még ha MÉL-en alapszik is, szerintem tiszta haszon, nem? Nem ezek lesznek az első szócikkek, amelyek indulásképpen csak egyforrásosak. – Teroses vita 2009. október 3., 14:59 (CEST)
- Köszi Cassocska a megtekintést, még lehet sokat-sokat bővíteni, mindegyiket, csak pill. nincs időm! (A jogász nem inkább Neked lenne való és esetleg hasznos - bár a jogtörténeten már gondolom rég túl vagy? – Teroses vita 2009. október 3., 17:07 (CEST)
Tandori Károlyt
már amúgy is meg akartam írni, mind a háromat megírom, akiket jeleztél, nem azonnal, de igyekszem.– Mártiforrás 2009. október 4., 15:58 (CEST)
Answers.com
Nem. Oda van írva, hogy mit használtam belőle Biography: Menachem Begin. Kicsit megleptél, mert én nem szoktam az angol wikit használni forrásnak. A forrásra amúgy is harapok, főleg egy ilyen érzékeny témánál.Carlos71 vita 2009. október 4., 16:46 (CEST)
Kicsit
nagyon szigorújjak lettetek a Pasztillával - nem? - akadémikus életrajz ügyben. Neki is majdnem írtam, de aztán befogtam a számat (hátha leharapja a fejemet ). A MÉL-en alapulnak, de ezeket a tőmondatokat elég nehéz copy-paste-nek minősíteni. Aztán van olyan is, akiről alig találni többet. Az meg, amit Pasztilla ír, hogy ne csak interneten elérhető forráson alapuljon a cikk, hát egy kicsit nagy követelmény. Bár Ti (ahogy látom) még anyagiakat is áldoztatok. Szóval nézzétek el nekünk a kicsit lanyhább megoldásokat. Lám, az is hasznos volt, hogy legalább nem kellett bepötyögni a MÉL-szöveget. – Teroses vita 2009. október 4., 17:13 (CEST)
- Nem is azt mondtam, hogy ne csak neten elérhető forrásokon alapuljon, hanem azt, hogy a neten egyébként már könnyedén elérhető előfordulásoknál nyújtson többet. Azaz ha már három netes forrást összegezve ír valaki szócikket, annak már van értelme, hogy egy alapján átfogalmazva, annak szerintem semmi. És igenis szigorú vagyok Pasztilla 2009. október 4., 17:42 (CEST)
- Na ne, emberek, ha a szócikkek fosása az üdvös cél, akkor szóljatok, mert holnapig felhajigálom az összes hiányzó akadémikus életrajzát. Ez mindenfajta igényességet nélkülöző nihilizmus, és sajnos nem menetelnek Gbarta nyomában trágyahányó munkások, hogy rendbe tegyék, amit beszór. 24 perc alatt egy Csengery-életrajz, 17 perc múlva már fent is van a Marót-életrajz, és még akkor is megáll az eszem, ha minden mondat állítmánya a volt. Pasztilla 2009. október 5., 10:43 (CEST)
- Viszont megvan a hőn áhított Rusznyák-cikk, szerintem Erdey-Grúzt és Kumorovitzot is meg lehet rendelni Gbartától. Pasztilla 2009. október 5., 10:57 (CEST)
- Na ne, emberek, ha a szócikkek fosása az üdvös cél, akkor szóljatok, mert holnapig felhajigálom az összes hiányzó akadémikus életrajzát. Ez mindenfajta igényességet nélkülöző nihilizmus, és sajnos nem menetelnek Gbarta nyomában trágyahányó munkások, hogy rendbe tegyék, amit beszór. 24 perc alatt egy Csengery-életrajz, 17 perc múlva már fent is van a Marót-életrajz, és még akkor is megáll az eszem, ha minden mondat állítmánya a volt. Pasztilla 2009. október 5., 10:43 (CEST)
Figyelmeztettem és kértem, aztán meglássuk mi lesz. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 12:13 (CEST)
- Figyelmeztetted? Miért? Irányelvet sértett? – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 5., 13:02 (CEST)
- Erősen cp-gyanús volt, amit összehozott, de úgy tűnik, lehet beszélni vele. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 13:07 (CEST)
- Figyelmeztetted? Miért? Irányelvet sértett? – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 5., 13:02 (CEST)
- Ok, de Te tudod a legjobban, hogy az eseményeket követve tettem, fel a kérdést. Egy személyről szóló ADATOK közlése nem jogvédett, mégha szószerint másolja is ki valaki egy másik műből. Ha pedig semmit nem tett hozzá, akkor nem is követhetett el semmilyen jogsértést. Ez így van a színészeknél is... És szerintem is lehet vele beszélni. De ha mától a pasztillai szócikkminőség az etalon ebben az enciklopédiában, akkor többeknek szóljatok :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 5., 13:12 (CEST)
- Nekem nem a szócikkek hosszával van a gondom, van olyan, akiről nem lehet 3k-nál hosszabb cikket összehozni. Jómagam inkább arra akarom rávenni Gergőt, hogy folyékonyabb szövegvitele legyen és akkor nem lesz gond a cikkekkel. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 13:14 (CEST)
Ugyan már, urak, vannak itt szerkesztők, akik gyönyörű, elhivatott szócikkeket írnak (és nem szakmányban szórják be a középszer szócikkeket, mint jómagam), azokat viszont igenis etalonná kellene tenni. Pasztilla 2009. október 6., 12:12 (CEST)
Idő
Cass! Bocs, hogy mindig Téged zaklatlak, de nálam az FV-n 2 óra késést mutatnak a mentések (nem tudom, hogy mi ennek a sz.gépes neve). Mi lehet ennek az oka? Köszi! – Teroses vita 2009. október 4., 19:27 (CEST)
- Nálad akkor a greenwichi alapidő van megadva. Változtatni úgy tudsz, hogy jobb felső menü Beállításaim menüpont ---> Dátum és idő ---> Időeltérés ---> Időzóna: A kiszolgáló alapértelmezett értékének használata. Ekkor rendbe kellene, hogy jöjjön. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 4., 19:30 (CEST)
- Köszi! Megvan. Csak az az érdekes, hogy eddig jól mutatta (bár nem volt kérve külön beállítás), most mi történhetett vele hirtelen? Lehet, hogy frissítettem programot és az játszott bele. Kösz! – Teroses vita 2009. október 4., 19:36 (CEST)
Kedves Cassandro, köszönöm a figyelmeztetést. A kérdéses adatot szerencsére másutt is megtaláltam, a megszüntetett forrást ezzel helyettesítettem. Üdv. – Elkágyé vita 2009. október 4., 20:22 (CEST)
- Köszönöm szépen, így már jó lesz! Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 12:37 (CEST)
Móra
Szia Cass! Nyaralni voltam. Köszönet a Móra anyaggal kapcs. segítségért. Még viszek fel a fotóimból. Üdv': Petkosantner
re Terckvart alias Kvintszekszt
Nem nem tűnt el hála istennek, sőt a Wikikönyvekben ma is szerkesztett. Szép, hogy gondolsz rá. Karmelaüzenőlap 2009. október 5., 01:19 (CEST)
- A Wikipédián várható szerkesztés vagy teljesen átköltözött a Wikikönyvekhez? Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 12:37 (CEST)
MTA-csonkok
Szia!
Én azért kezdtem el elkészíteni ezeket a szócikkeket, mert Pataki Márta megkért rá. Én neki segítek. Én ennyit tudtam neki segíteni, Ő pedig ezeket szokta továb írni, ezért nem értem, hogy miért lett mind csonk, amikor valamelyik szócikk több mint 2000 bájt. Egyébként nem CTRL+C és CTRL+V-t használom, mert vannak ott könyv hivatkozások, ill. .pdf állományra hivatkozások is. – Gbarta vita 2009. október 5., 12:31 (CEST)
- Az egyszerűség kedvéért a válasz nálad. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 12:36 (CEST)
reSózás :)
Cass, én mindkettőt megírnám nagyon szívesen, de ilyenekhez (életrajz) egyáltalán nincsenek forrásaim. Talán egy hónap múlva, akkor már könyvtárba is eljutok. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. október 5., 12:54 (CEST)
- Akkor novemberben csöngetek! Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 13:15 (CEST)
Re:Köszönet
Szívesen! Vázlataiban már kész volt régebben, csak elfelejtettem! Üdv … szalax vita 2009. október 5., 14:30 (CEST)
Megkérlek
Légyszives fejezd már be, hogy forráshivatkozással ellátott tényadatokat törölgetsz ki cikkekből. Ködös idétlen kommentekkel igazolva magadat.Dencey vita 2009. október 5., 16:06 (CEST)
- Jómagam meg viszontkérlek, hogy ne tömítsd be enciklopédiába kevésbé beilleszthető, ill. a cikk tárgyához nem kapcsolódó idézetekkel a cikkeket. Akár forrással, akár anélkül. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 16:10 (CEST)
- Érthetetlen számomra, hogy az állásfoglalás és kommentálás nélküli száraz történelmi dokumentumok és tényadatok, miért ne lennének ebbe az enciklopédiába beilleszthetőek a konkrét forráshivatkozásokat is megadva. Szimpla nívótlan kekeckedésnek tartom, amit csinálsz. Rombolni csak egy bizonyos intelligencia szint felett illene a wikipédiában. Dencey vita 2009. október 5., 16:18 (CEST)
- Egy hosszabb visszaemlékezés minden, csak nem állásfoglalás és kommentálás nélküli száraz tényadat. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 16:20 (CEST)
- Egy szemtanú visszaemlékezése, minden valamirevaló történelmi tárgyú publikációnak része és egyik legfontosabb eleme. Hitelesíti és a történelmi eseményt valósághű részletes környezetében mutatja meg. Lásd: Katona Tamás: Az aradi vértanúk Dencey vita 2009. október 5., 16:27 (CEST)
- Határozottan más egy történettudományi publikáció írása és határozottan más egy enciklopédia létrehozása. Előbbihez érdemes több idézetet is felhasználni/bemásolni (már csak a karakterszám miatt is), bár jelezném, hogy az általad említett Katona-műnek pont az ilyen visszaemlékezések összegyűjtése is célja volt, máshol azért nem feltétlenül működik így. Egy enciklopédiánál amúgy is csak az esszenciáját kell belevenni alacsony számú mondat erejéig a szövegbe beágyazva, de nem különálló valamiként, ami felrobbantja a cikkstruktúrát. Hasonló a helyzet a képeknél. A szócikkek nem képgalériák, hanem a képek itt a cikk illusztrálásához szükségesek. A WP nem Képes krónika. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 16:33 (CEST)
- Furcsa dolog ez, mert én például az olyan cikkeket szeretem, ahonnan elindulva sok forrást lehet gyorsan elérni és kevesebb torzított és esetenként otromba szerkesztői véleményeket kell értékként elolvasni. Az ismeretközlés gyors megértését segíti, ha képi vagy multimédia illusztrációkkal bőségesen el van látva egy-egy cikk. Amit te a törléseiddel csinálsz olyan, mintha vissza akarnád tömködni a web által nyújtott új lehetőségeket és új minőséget a papír alapú enciklopédiák korszakának a végbélnyílásába. Dencey vita 2009. október 5., 16:53 (CEST)
Válasz: Stat
Úgy képzeltem, hogy felteszem a képet a Hírek kocsmafalra, egy rövid szöveg kíséretében. Arra nem gondoltam, hogy hamarabb belekíváncsiskodtok. – CsGábormegbeszélés 2009. október 5., 22:31 (CEST)
Megírtam: Wikipédia:Kocsmafal (hírek)#Kezdőlapra került cikkek látogatottsága – CsGábormegbeszélés 2009. október 6., 21:25 (CEST)
Cságoly szócikket teljesen átalakítottam, és lefotóztam néhány épületét is. Remélem a szócikk eredeti szerzői nem fognak megsértődni. Kévés Gyurival még várni kell. Bár személyesen beszéltem vele és megigérte, hogy jelentkezni fog.??? Róla - segitsége nélkül - értelmes szócikket nem tudok írni. Üdv.: – Rimanóczyjeno vita 2009. október 6., 20:50 (CEST)
Greguss
Köszönöm a kiegészítést. Én is így tudtam, nem volt tagja az akadémiának. Rád hivatkozva ezt rögzítettem is a vitalapon. Üdv.! – Kispados vita 2009. október 6., 21:27 (CEST)
Ereky István, Buza László (jog), Kolosváry Sándor, Marót Károly
Cass! Fentieket tudom idővel egy kicsit felhozni, többre most nincs affinitásom (és főleg időm). Pl. Buza Lászlóba nem másztam volna bele (őt illető minden tiszteletem mellett), ha nem így adódik. Majd utána Pataki Márti és Te (mint jogász) még ellenőrizzétek, bővítsétek légyszi és Marót vonatkozásában (is) megkérjük Bennót. – Teroses vita 2009. október 7., 10:18 (CEST)
kész
Minden tartozás letudva – Hkoala 2009. október 7., 12:52 (CEST)
- *mélymeghajlás* Cassandro Ħelyi vita 2009. október 7., 12:54 (CEST)
Meg egy bónusz a GS1-ből kifolyólag. – Hkoala 2009. október 7., 16:42 (CEST)
jé, szia, Cassie, te is megvagy még? :) – Alensha sms 2009. október 8., 01:16 (CEST)
Pajti
Hű de érzékenyek vagyunk... Más nem érte el az ingerküszöbödet?
Az általános alanynak címzett "pajti" megszólítás legyen a mélységek mélye, aminél már lejjebb nincs is. Gondolom akkor már nem is fog beleférni ha valaki troll módjára igyekszik manipulálni a Wikipédia projektet törlési jelöléssel, sablonnal vagy máshogy...
A témát itt le is zárnám. Személyeskedni nem szeretnék, mindenki saját maga lát, olvas, megítél.
Vagy szerkeszt, ha akar. Piraeus vita 2009. október 8., 01:20 (CEST)
- Azzal nekem sem, de amit közösségileg fontosnak találunk, azért kár lenne. És feldühít, ha egy 32k-nál hosszabb lap születik a cikkről, ahelyett, hogy a cikket írnánk. Piraeus vita 2009. október 8., 01:26 (CEST)
- Ami előtte van az bőven elég. Hihetetlenül ostoba, elfogult, és felesleges vitát generáló felvetés, a vitaindító elképesztő arroganciájával párosítva. Sajnálom, hogy sokan ugranak az ilyesmire. Tényleg lezárom ezt a témát, nem tudok úgy nyilatkozni a kérdésben, hogy ne személyeskedésnek tűnjön, ezért inkább távol tartom magam tőle. Amúgyis aludnunk kéne ilyenkor... Piraeus vita 2009. október 8., 01:40 (CEST)
A Wikipédia mint forrás
Véletlenül bukkantam rá, tiszta dézsávüm volt, felettébb ismerősek a mondatok, aztán rájöttem, hogy azért, mert a szócikkünk szócikkünk 90%-ban szó szerinti, 100%-ban tartalmi átvétele. Ilyenkor nem illene jelölniük, hogy a Wikiből vették? Pasztilla 2009. október 8., 21:49 (CEST)
- Mint a huzat. Írni kell nekik, hogy ez így minden, csak nem kóser. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 8., 21:55 (CEST)
- Megteszed? Se asszertív, se udvarias nem vagyok. Pasztilla 2009. október 8., 22:51 (CEST)
- Felírom KF-re, vannak nálam tapasztaltabbak e témában. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 8., 23:00 (CEST)
- Oké, kösszenet! Majd figyelek, és legközelebb én is így csinálom, ha ilyen van. Pasztilla 2009. október 8., 23:05 (CEST)
- Felírom KF-re, vannak nálam tapasztaltabbak e témában. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 8., 23:00 (CEST)
- Megteszed? Se asszertív, se udvarias nem vagyok. Pasztilla 2009. október 8., 22:51 (CEST)
- Azért az nagyon tetszett, hogy szó szerint átveszik a wikiből, de a lap alján ott van a böhöm nagy dörgedelem, hogy szájbavágják, aki engedély nélkül veszi át az ő tartalmukat. Majmok. Pasztilla 2009. október 9., 15:39 (CEST)
Szia, láttam, amit Pantóhoz beírtál, 1998 és 2005 között ő az MTA Geokémiai Kutatólaboratórium (ma már Kutatóintézet) főigazgatója volt, ami két másik kutatóhellyel együtt volt a rövid életű Földtudományi Kutatóközpont része, viszont a Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója per definitionem a GKI főigazgatója. Elsősorban tehát a GKI a fontos, annál is inkább, mert FKK már nincs sehol, GKI meg még mindig van. Pasztilla 2009. október 9., 13:57 (CEST)
- Javítva. Ahogy én írtam, úgy volt benne a Ki Kicsodában, ezért írtam így. A kutatóintézeti rendszer meg elég kusza, szóval köszi, hogy szóltál. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 9., 14:04 (CEST)
Tandori Károly kész, de valami kavar van Farkas Tibor kapcsán, ő nem szegedi, hanem Szent István Egyetem, Gödöllő. Ehhez most nekem nincs anyagom. Nekem a szegedi egyetem MTA tagjai a jók. A szegediek közt nem találtam Farkas Tibort.– Mártiforrás 2009. október 9., 17:06 (CEST)
Kristó Gyuszit már
néztem, majd bővítem.– Mártiforrás 2009. október 9., 17:20 (CEST)
Esszé
Megírtam ilyenkor szokásos kisesszémet. Most pedig elmegyek, és törlésre jelölök valami három soros informatikai szócikket, mert rövid. Érteni nem értek ugyan hozzá, de majd lemérem colstokkal :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 9., 22:23 (CEST)
Vallási hovatartozás élő személyeknél
Az anon zsidózását csillapítandó írtam oda, mert eddig mindenki komment nélkül állította vissza és ez gondoltam nagyon idegesíti. Az ilyenből csak WP utálat születik. Erdő Péterrel meg majd beszélek, hogy próbálja kicsit jobban titkolni a vallási hovatartozását, mert ha ennyire látványosan csinálja, kénytelenek leszünk beleírni a szócikkébe ;-D – BáthoryPéter vita 2009. október 10., 10:21 (CEST)
Közel állok a sírva fakadáshoz. Befejeztem Kuzsinszky szócikkét, utolsó simítások, és úgy elszállt a Word, hogy vissza sem állította a fájlt...... Pasztilla 2009. október 10., 14:30 (CEST)
- Nyugi, ilyenem nekem is volt még anno Gyenesei Istvánnál, csak akkor a wikiszerkesztő halt meg... Fel a fejjel! :-) Cassandro Ħelyi vita 2009. október 10., 14:33 (CEST)
- Velem először fordult elő, állhatok megint neki, újabb négyórányi pöcsölés. Nincs rá md, hogy valami háttérmemóriából előhozza az ember, mondjuk azt a változatot, amin egy órája dolgozott? Pasztilla 2009. október 10., 14:36 (CEST)
- Négy óra? Mély tiszteletem, a saját cikkeimmel általában másfél óra alatt szoktam készen lenni, igaz, rövidebbek is a tieidnél (nincs bennük – még – Hanák-maszlag). Tgr-t látom már megkérdezted, őt akartam ajánlani. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 10., 14:41 (CEST)
Gyakran felmerűlő...
Cass, a Te allapod tartalmát nem lehetne ide áttenni: Wikipédia:Gyakran felmerülő témák? Tekintve hogy ez majdnem üres. – OrsolyaVirágHardCandy 2009. október 10., 22:19 (CEST)
- Még gyűjtök néhány kérdést, aztán mehet. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 10., 22:20 (CEST)
- Khm... nem rakod át? Ott is lehet szerkeszteni! :) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. október 13., 21:19 (CEST)
Újabb nebuló
Ezúttal Gyurika szó/a/rja át egy netes forrásból az akadémikus-életrajzokat, eleddig Rubinyi Mózest néztem meg, a forrásként megadott honlap szó szerinti átvétele. Ha legalább arra rábírnád, hogy a kalapos ő-ket cserélje le rendes ő-re. Pasztilla 2009. október 10., 23:13 (CEST)
- Természetesen nem álltam meg, hogy bele ne pofázzak, alighanem belehaltam volna, ha nem teszem meg. Egyébként tényleg Köpeczi a következő a listámon. Kurva nagy kedvem van hozzá. Pasztilla 2009. október 11., 00:21 (CEST)
- Nem igazán tudok Köpeczivel mit kezdeni. Még ebéd után próbálkozom picit, de aztán feltöltöm, ahogy van, te meg kikupálhatod a kikicsodával a hónod alatt. Pasztilla 2009. október 11., 11:59 (CEST)
- Oké. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 11., 12:03 (CEST)
- Na kész. Az életút 1960-as évekbeli adatainál az egyes források között egyévnyi elcsúszások vannak (mikor kezdett a Kiadói Főigazgatóságnál, az MSZMP KB kulturális főosztályán, az ELTE-n), végül az MTA-kötet adatait hagytam bent, mert az tűnt a legpontosabbnak és legaprólékosabban kidolgozottnak. Egyébként azért mindent összevéve nagy arc volt, elképesztő, mikkel foglalkozott és miket írt. Pasztilla 2009. október 11., 14:31 (CEST)
- Köpeczi miniszterként egy időben édesanyám legmagasabb főnöke volt (Műszaki Könyvkiadó). Széles a munkássága, az biztos, ezért is féltem nekilátni. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 11., 14:33 (CEST)
Át fogom nézni. (Többet érdemel!!!) Próbálok anyagot gyüjteni hozzá. Gondolom, hogy már láttad, hogy beirtam a halálozási idejét. Engem megdöbbentett a hír. Valamikor az IPARTERV-ben Gulyás - Rimanóczy mellett kezdte a szakmát. Üdv.: – Rimanóczyjeno vita 2009. október 11., 12:12 (CEST)
Diff
Burum vitalapja, meg még ezer oldal, ahol már jeleztem a kifogásaim az elavult lapok megtartása ellen. Diffeket nem tudok, nem tartom nyilván a hozzászólásaimat :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 11., 13:55 (CEST)
kívülálló
Most van ilyen fejezet, vagy nincs? A vitalap ló***z, oda nem írok. Ha Te mint a WT vezető tagja eltávolítod a kívülállók véleményét, akkor ezt írd le az irányelv lapon! Kezd a hócipő tele lenni! Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 11., 15:17 (CEST)
Kumorovitz
Ő a következő a listámon. Megosztanád velem indokaidat arra vonatkozóan, hogy miért Kumorovitz Bernátra nevezted át? Megmondom, mit látok én:
- A hivatalos és teljes neve Kumorovitz Lajos Bernát volt, ez ritkán megjelent publikációi élén is.
- A publikációiban önmaga által használt messze leggyakoribb névváltozat a Kumorovitz L. Bernát.
- Használta a Kumorovitz Bernát alakot, leheletnyivel többet, mint 1-es pont, és jelentékenyen kevesebbszer, mint 2-es pont,
Más lehetséges szempont nem jut eszembe, mindenesetre a Kumorovitz Bernát a harmadik legmegfelelőbbnek tűnik (se nem hivatalos, se nem leggyakrabban használt), nem tartanám túl szerencsésnek ezen a változaton hagyni. Mit te gondúsz? Pasztilla 2009. október 11., 20:39 (CEST)
- Elsősorban azért, mert Lajos Bernát, L. Bernát és Bernát Lajos formában is láttam és nem tudtam rájönni melyik lenne az elsődleges, míg pl. R. Várkonyi Ágnes egy interjúban csak Bernátként beszélt róla, nem érv, de nem tudtam jobbat kitalálni. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 11., 20:42 (CEST)
Akkor javasolnám az L. Bernát alakot, a legtöbb publikációjában így szerepel. Pasztilla 2009. október 11., 21:49 (CEST)
- Nekem megfelel, a többiről meg átirányítás. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 11., 21:51 (CEST)
- Így van. Egyébként elkezdtem írni, és követni nem tudom az életútját, tanított mindenhol és dolgozott mindenhol. Pasztilla 2009. október 11., 22:08 (CEST)
Adminügy
Megnéztem, még gondolkodom rajta. Szalakóta vita 2009. október 11., 21:43 (CEST)
Megjött az üzenetem? Én megkaptam, de senki sem reagált rá. Szalakóta vita 2009. október 12., 19:09 (CEST)
re
Kösz. Sztem igen. Bár később kicsit (uszkve 18h). L AndrásItt megtalálsz 2009. október 11., 22:50 (CEST)
Re
Tegnap lekéstél, ma este felmegyek. - CFC vita 2009. október 12., 06:42 (CEST)
Kérlek szépen
erősítsd meg a Csiffáry Gabirella szócikket! Nagyon köszönöm! – Teroses vita 2009. október 12., 15:33 (CEST) Vagy tekintsd meg légyszi. Miket beszélek!!?? – Teroses vita 2009. október 12., 15:38 (CEST)
- Szia Cass! Bár félek a szemetek elé kerülni (Buza László miatt), de van valami elvi akadálya, hogy megtekintsd a kért szócikket? Ha igen, akkor írj! – Teroses vita 2009. október 14., 01:10 (CEST)
- Mindkét cikk megjelölve. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 14., 01:18 (CEST)
- Cass! Kösz! – Teroses vita 2009. október 14., 02:18 (CEST)
- Még nem nyúltam bele a Buza László szócikkbe, de azért kösz a megtekintést.(A héten meglesz.) Szióka! – Teroses vita 2009. október 14., 11:18 (CEST)
- Szia Cass! Bár félek a szemetek elé kerülni (Buza László miatt), de van valami elvi akadálya, hogy megtekintsd a kért szócikket? Ha igen, akkor írj! – Teroses vita 2009. október 14., 01:10 (CEST)
iwiw-en
fent vagyok évek óta, de sajnos a kérdésedet nem értem.– Mártiforrás 2009. október 13., 00:13 (CEST)
Német ford
Szia! Egy német fordításban kérném segítségedet, ezt a mondatot kellene lefordítani: Ein 182 Jahre alter Fernseh-Straßenfeger Ez egy újságcikk címe, ha esetleg kell a szövegkörnyezet, itt találod: [1] Köszönöm. - Mmyin78 Letterbox 2009. október 13., 08:34 (CEST)
- Anyám! Ez elég fura! Mindenesetre még eltart pár napig, mire végzek a szócikkel az allapomon, ha esetleg addig lenne időd belenézni a cikkbe, megköszönném. Köszi azért az eddigi segítségedet is. - Mmyin78 Letterbox 2009. október 13., 11:12 (CEST)
- Ja, és amúgy a Büszkeség és balítélet című '95-ös sorozatról kéne hogy szóljon a cikk. - Mmyin78 Letterbox 2009. október 13., 11:13 (CEST)
- Szia Cass, nem lehet, hogy arról van szó, hogy ha ez a sorozat megy kiürülnek az utcák? Csigabiitt a házam 2009. október 13., 11:49 (CEST)
- Azóta elolvastam a cikket és erre jutottam én is. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 13., 11:52 (CEST)
- Köszi mindkettőtöknek! És mi legyen akkor az újságcikk címe? Ez egy forrás lesz a szócikkemben... - Mmyin78 Letterbox 2009. október 13., 13:52 (CEST)
Visszaigazoltalak,
bocs., hónapokig lekötöttem magam egy kötet írásával, s minden nem ahhoz kapcsolódó információtól távol tartottam magam.– Mártiforrás 2009. október 13., 11:52 (CEST)
- .
Megjelent a kötet, fel is hoztam a wikire a borítólapját, a hátsó borítólapját is, mert az sokkal szebb, a főszerkesztő nem én voltam, hanem Szokolszky Ágnes, intézetvezető asszony, én csak társszerkesztő vagyok, s rengeteget írtam minden fejezetbe. 302 oldalas lett a kötet. Irtam róla kicsit a wikibe, a Szegedi Pszichológiai Intézet c. szócikkbe, feltettem az angolba meg a franciába is. Pénzben pontosan annyit kaptam érte, mint itt a wikiben a szócikkekért:-), válság van, s örüljek, hogy nem nekem kellett a nyomdaköltséget kifizetni. Nagyon örülök tényleg:-) A wikinek nagy hasznát vettem képek ügyében, de még a tartalom kapcsán is, hivatkoztunk is a wikire a kötetben többször is, bár adott esetben elsősorban a szegedi Egyetemi Könyvtártól kaptam sok képet a téma miatt. Éppen a wiki miatt kellene adnom egy kötetet a magyar wikipédia egyesület valamelyik vezetőjének, talán Samatnak, ő jött el meghallgatni az én szegedi wikipédia előadásomat, de nem tudom, hogy jut-e, kevés példányban lett kiadva, s nem kerül könyvárusi forgalomba.– Mártiforrás 2009. október 13., 12:29 (CEST)
Népszabadság lehet-e forrás?, forrásolt tények eltávolítása
Kedves Cassandro, eligazítás kéne nekem a fenti témában. Mármint, hogy lehet-e használni a Népszabadságot mint forrást cikkeknél, hol van közösségi megbeszélés, stb ebben a kérdésben. Egy szerkesztő forrásokat törölget cikkekből köztük a Népszabadságot, és úgy tesz, mintha ez a forrás nem volna használható [2]. Ha ez valóban így van akkor viszont mindenhonnan el kell távolítani, hiszen nem válogatunk forrásolt anyagok között pártszimpátiánk szerint hisz ez egyszerű vandalizmus volna. Ugyanez a szerkesztő korábban azt írta : Forrásokkal igazolható tények akkor is benne maradnak a cikkekben, ha "kényesek". [3] úgy látszik saját magára nem tartja saját véleményét kötelezőnek, hisz tömegesen távolít el leforrásolt tényeket. Nézdd meg pl ezt a szerkesztését, nem kevesebb, mint 5 forrást távolít el egyetlen szerkesztéssel [4]. Kérlek adj tanácsot hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet. IDKFA vita 2009. október 13., 18:49 (CEST)
Azért vicces hogy pont IDKFA, aki felháborodott amiatt, hogy Doncsecz szerkesztőkhöz szalad, most pont ugyanezt teszi :) Indoklásaim mindenesetre a cikkek vitalapjain olvashatóak. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 13., 19:10 (CEST)
- "Ugyanazt" kivéve hogy 1.adminok, nem szerkesztők, 2.nem ismerem őket, 3. nem vagyok jóban velük, 4. a semleges véleményükre vagyok kiváncsi, könnyen lehet hogy neked adnak igazat. IDKFA vita 2009. október 13., 19:16 (CEST)
Info
Kösz a háttérinfot mentelmi ügyben. Üdv. IDKFA vita 2009. október 13., 22:30 (CEST)
Mélerdémon
Már válaszolt is :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 14., 15:25 (CEST)
- Azóta a válasz is rég elment. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 16., 18:03 (CEST)
Segítség-kérés
Ha majd lesz pici időd, akkor kocogjál el ide: Vita:Csengery János, s csinálj egy egyértelműsítőlapot. Köszi előre is.– Mártiforrás 2009. október 15., 14:26 (CEST)
- Válasz ott. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 16., 18:03 (CEST)
Botbit
Még nem, gondolkoztam rajta, de aztán HunyadymBot is feltámadt, és más felvetette a BÜRÜ-n, hogy adjanak illő címet. Vagy nem jó, ha ott van kérve, és írjak a WP:BOTJ-re? – Szaszicska vita 2009. október 15., 16:16 (CEST)
Vízszintes görgető
Szia Cass! Ezek szerint nálad a képernyőfelbontás alacsonyabb, mint nálam (Bryce Canyon). Nálam nem jelent meg a vízszintes görgetősáv. Csigabiitt a házam 2009. október 17., 12:19 (CEST)
- 1024×768. Nem a legújabb standard szerint, de nekem megfelel. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 17., 12:21 (CEST)
Akkor értem. Itt 1280 x 1024. Ezentúl ügyelek arra, hogy máshol alacsonyabb lehet a felbontás. Csigabiitt a házam 2009. október 17., 12:24 (CEST)
nekem pici laptop, mégsincs gördítő most :) – Alensha sms 2009. október 17., 15:15 (CEST)
Révai
Szia, Cassandro! A német szerkesztő nem az Erzsébet Franciskáról szóló Révai-cikket szeretné velem lefordíttatni, hanem a magyar wiki Révai lexikonról szóló cikkét. Az én német tudásomnak ez a cikk túl nehéz; ha van kedved, segítsél te neki. Üdv – Hkoala 2009. október 17., 12:28 (CEST)
- Válasz ott. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 17., 12:42 (CEST)
Puskás
Sajnos,így a Puskás Tivadar szócikkben szereplő Puskás Ferenc rossz helyre navigál! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tambo (vitalap | szerkesztései)
- Megoldom, várj egy kicsit. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 17., 14:59 (CEST)
Így már jó!
- A pár évszám eleve benne volt a szócikkben! Még nem töröltem. A leírásban viszont leírtam! Most így korrekt! Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tambo (vitalap | szerkesztései)
- Válasz ott. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 17., 15:16 (CEST)
- A pár évszám eleve benne volt a szócikkben! Még nem töröltem. A leírásban viszont leírtam! Most így korrekt! Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tambo (vitalap | szerkesztései)
köszönöm tnácsod! Úgy lesz!
Hirtelen ennyit tudtam tenni érte.– Mártiforrás 2009. október 17., 18:08 (CEST)
Pont
Miket nem tudok meg négy és fél év után :) Köszi :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 18., 18:24 (CEST)
Skandinávia
Szűkebb értelemben nem, tágabb értelemben igen. Ha viszont a kérdés apropója a műhelysablon elhelyezése volt, akkor arra az a válasz, hogy a műhely érdeklődési körébe tartozik. – Antissimo vita 2009. október 18., 23:01 (CEST)
Operációkutatás
Ez egy egy féléves tárgy volt, és valamiért sokkal több gondom volt vele, mint az analízissel, és nagyon nehezen lett meg nekem, pedig állítólag nem egy nehéz tárgy. Tanítottak mindenféle gráfos algoritmust, lineáris egyenletrendszereket, és ezek kapcsolatát, de nem alakult ki bennem egységes elképzelés róla. De azért megpróbálom, hátha segítenek a más nyelvű cikkek. Szalakóta vita 2009. október 19., 19:38 (CEST)
Lefordítom a német cikket, az jó lesz? Szalakóta vita 2009. október 19., 20:03 (CEST)
Ez a német cikk: de:Operations Research. Szalakóta vita 2009. október 19., 20:19 (CEST)
Re:Átirányítás
Hali! Pontosan miről van szó, melyik cikkről? PiPi69e vita 2009. október 19., 21:59 (CEST)
Képkérés
Az a nagy probléma áll fenn, hogy mióta új 64-bites gépem van Win7-el, azóta nem megy fel rá a Photoshop. Majd megpróbálok utánajárni, fórumokon biztos akad valami tipp rá, de jövő hét előtt biztos nem állok neki. Gondolom annyira nem sürgős... – BáthoryPéter vita 2009. október 19., 22:06 (CEST)
Nekem még mindig nincs PS-em, de apám gépén megcsináltam a képet. Igazából áthozva az én gépemre (és kalibrált monitoromra) már nem vagyok annyira megelégedve az eredménnyel, de megteszi. Szakértsd meg. – BáthoryPéter vita 2009. október 23., 23:22 (CEST)
Re:Maci
Köszi, gyors voltál! Üdv … szalax vita 2009. október 21., 12:05 (CEST)
Kondorosi
Komolyan vetted magadnak a bátorságot és megírtál egy K betűs akadémikust??? Így már csak alig százegy megíratlan maradt, elveszed a kenyeremet! Pasztilla 2009. október 21., 16:43 (CEST)
- Élő akadémikus, azokat én viszem! Tudod mit? Vidd helyette az állatorvos Kovács Ferencet. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 21., 17:12 (CEST)
- Az nem ám úgy van, hogy én bárkire is hallgatok saját magamon kívüle. Pasztilla 2009. október 21., 21:18 (CEST)
- Tudom én, nem is gondoltam egészen komolyan a KF-es megjegyzést. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 21., 21:20 (CEST)
- Az nem ám úgy van, hogy én bárkire is hallgatok saját magamon kívüle. Pasztilla 2009. október 21., 21:18 (CEST)
- Viszont mégis hagytam magam rábeszélni, és nekiláttam Kovács Ferenc szócikkének, magam elé raktam, ami adatom van, de a szokásoshoz képest elég gyenge muzsikának ígérkezik, szóval a KiKi-re szükség lesz. Pasztilla 2009. október 23., 20:01 (CEST)
- Amint kész lesz a cikk, átnézem a KK alapján. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 23., 20:06 (CEST)
Mi van, ecsém, elirigyelted a K betűt? Pasztilla 2009. október 24., 19:07 (CEST)
- Gondoltam kicsit besegítek. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 24., 19:08 (CEST)
Vezető infobox
Ez az infobox kicsit összetettebb és a Dani-féle rendszer még nem tökéletes (első sorban formázási hiányosságok miatt), de megpróbálom egységesíteni. Talán holnap lesz is rá időm, ma ZH-t írok. – BáthoryPéter vita 2009. október 22., 14:32 (CEST)
- Köszi :D – BáthoryPéter vita 2009. október 22., 14:35 (CEST)
Sikerült, és egész jó lett! Ez kellett a békés boldog szünethez :D (És még Samattal is összefutottam :) – BáthoryPéter vita 2009. október 22., 23:09 (CEST)
- Majd ha hazaérek, mert az még nem sikerült :))) – BáthoryPéter vita 2009. október 22., 23:42 (CEST)
De, asszonynál :) Azért nem gáz nála wikizni ;) – BáthoryPéter vita 2009. október 23., 10:25 (CEST)
Elkészült a {{Vezető infobox/új}}
. Próbáld ki pár cikkben, elvileg minden paraméterrel kompatibilis. – BáthoryPéter vita 2009. október 28., 16:23 (CET)
- Az alapértelmezett érték, ha nincs kitöltve az állam (vagy ország) és megnevezés paraméter. Ezt a régiből másoltam, nehogy gondot okozzon az amerikai elnököknél. Akkor lehet kiszedni, ha őket végignéztük és kiirtottuk a kitöltetlen paramétereket. – BáthoryPéter vita 2009. október 28., 18:31 (CET)
Már hogyne érzékelné, nézd csak meg a diffet. Gondolom nem adtál meg sorszám paramétert, mert olyankor nem ír ki semmit. Mondom, hogy egy az egyben úgy működik, mint a régi. – BáthoryPéter vita 2009. október 29., 08:27 (CET)
Azon gondolkodtam, hogy értetted ezt: "nem ajánlatos teljes méreten használni"? Baromi sok paramétere van, de persze nem egyszerre használandók. A sablon lehetőséget ad (ha jól értelmezem) ezen tisztségek megjelenítésére: elnök, vagy alelnök, vagy képviselő, vagy beosztott. De persze nem kell mindet kitölteni és akkor teljesen normális méretű lesz. Bár ember legyen a talpán aki ehhez használható dokumentációt ír. – BáthoryPéter vita 2009. október 29., 15:19 (CET)
- Az természetesen változtatható, most átállítottam, hogy szélessége és magassága is max 250px lehessen. Működik már az ország paraméter? – BáthoryPéter vita 2009. október 29., 15:25 (CET)
Rendben, azt átvariálom. Utána mehet ki élesbe a sablon? – BáthoryPéter vita 2009. október 29., 15:29 (CET)
Érdemrendek
Szia!
Miután a Ritoók-cikkben linkesítettem két kitüntetést, hogy ne a Köztársasági Érdemrend általános leírására, hanem a vonatkozó fokozatra mutassanak, visszaállítottad az előző állapotot, mondván, ezek a linkek átirányítások lettek. Akkor tehát ilyet: Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal ne csináljak? Ha erre rákattintok, a megfelelő helyre jutok. Azért kérdem, miért nem jó így, mert máshol is javítottam már, de leállok, ha hülyeséget csináltam. :) Üdv, Vungadu vita 2009. október 22., 16:15 (CEST) Köszönöm, már nálam is zöldellnek. Amúgy az ilyen típusú linkek csak esztétikai szempontból nem illeszkednek a szövegbe, vagy gyakorlati oka is van annak, hogy nem célszerű ilyeneket gyártani? Remélem, nem élek vissza a türelmeddel, több kérdésem nem lesz. :) Vungadu vita 2009. október 22., 17:32 (CEST)
- Köszönöm az eligazítást. Ami az MTAK-t illeti: 1997 és 2006 között nem volt főigazgató, a főig.-helyettest bízták meg a vezetéssel addig is, amíg kineveznek valakit. Hunfalvy, Heller Ágost és Szily után is volt pár átmeneti hónap/év ('97 után ez picit megnyúlt). Ezeket azért nem akartam külön jelezni a boxban, mert áttekinthetetlenné válna az egész. Kivételt csak az 52-53-as triumvirátussal tettem, mert azt még a Wiki is megemlíti, hogy Kovács Máté csak az egyik igazgató volt. Mivel az MTAK-cikk egyébként is jelentős bővítésre szorul, a főszövegben mindenképp feltüntetném, kik gyakorolták a felügyeletet az átmeneti időszakokban. Ez korrekt megoldás? Vungadu vita 2009. október 23., 15:25 (CEST)
Sós József
Köszönöm.Lajos52 vita 2009. október 22., 20:25 (CEST)
Amarillisz
Kis türelmet kérek az amarillisz (növény) lappal kapcsolatban :) PiPi69e vita 2009. október 23., 01:26 (CEST)
- Hát most nemtom mi van: az Amaryllis egy nemzetség neve. Az amarillisz (növény) vagyis a gyakran használatos növénynév valójában téves és a Hippeastrum fajokra használják. Most akkor helyes az Amaryllis-t átirányítani az amarillisz (növény)-re? Valójában mindenki Hippeastrum-ot ért alatta, ugyanakkor az Amaryllis nemzetségnek nincs magyar neve. PiPi69e vita 2009. október 23., 01:50 (CEST)
- Tehát a Hippeastrum-t kéne átirányítani az amarillisz (növény) lapra, az Amaryllis meg marad latinul. Ilyenkor mi van? Kanonizáljuk a tévedést? PiPi69e vita 2009. október 23., 01:54 (CEST)
- Ez nem botanikai, hanem Wikipédia kérdés: mit jelent a magyar amarillisz szó? PiPi69e vita 2009. október 23., 01:58 (CEST)
- Most meg én nem értem :) Azt írod: "...lehet, hogy a tudományban találtak erre a névre egy magyar nevet azóta". Melyikre? A Hippeastrumra, vagy az Amaryllisre? Azt is írod: "az amarilliszt kell átnevezni Hippeastrumra, az Amaryllishez meg a megfelelő nemzetségcikket megírni." Az "átnevezni" alatt redirect-et értesz? Magyar nevet (amarillisz) irányítunk át latinra (Hippeastrum)? Fordítva szokott lenni... PiPi69e vita 2009. október 23., 02:18 (CEST)
- Mi most a wiki-divat (rég szerkesztettem, bele kell jönnöm)? A tudományos nézőpont az alap, vagy az, amit az emberek 99%-a ért egy fogalom alatt? PiPi69e vita 2009. október 23., 02:20 (CEST)
Faludi
Eminenciás Uram! Sikerült valamit ebben előrelépni? – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 24., 15:06 (CEST)
- Most szünetünk van, novemberben beszélek vele. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 24., 15:07 (CEST)
- Szünet???!!!! :) Hát most kezdődött a szorgalmi időszak.... Ok, mondom, ha mond egy összeget, told felém előre. Ez olyan fontos rész, hogy az nem igaz. Csak a kérdéseket kellene tudni valahogy összeállítani... – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. október 24., 15:09 (CEST)
KiKi
Valamit nem értek. Én a kilencvenes években vettem a KiKi-ket, és mindig páros évre jelentek meg, 1990, 1996, 2000 stb. Te is írtad, hogy 2002-től vannak meg. Mikor csúsztak el, hogy most 2009 és 2011 lett belőle? Pasztilla 2009. október 24., 16:28 (CEST)
- A 2000-es évek közepén az MTI átvette a KiKi kiadását, az addigi szerkesztők külső munkatársakként csinálják tovább az egészet. A 2005-ben kiadott 2006-os után az MTI döntése alapján a rákövetkezőt egy év csúszással, 2008-ban adták ki MTI Ki Kicsoda 2009 néven. A háttérben állítólag pénzügyi indokok álltak. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 24., 16:38 (CEST)
"Ungarisches Totenbuch"? --Bitman vita 2009. október 24., 18:38 (CEST)
- Na, szépen félreolvastam a Ki Kicsodában. Pedig egész vicces lenne. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 24., 19:09 (CEST)
Büntiszócikkek, hogy én is gonosz legyek
Kitaláltam, mi lesz. Nem Fülep, meg egyéb ilyen édi-bédi életrajzi szócikkek megírása a bünti, ha rosszul viselkedsz vagy ha rajtam erőt vesz a tirannikus gőg. Hanem három szabadon választott piros hivatkozás legaláb 1,5K-s megírása a remélem hamarosan feltöltendő Kiss Dezső szócikk munkássága fejezetéből. Pasztilla 2009. október 24., 23:27 (CEST)
- Fizika??? Oh jaj... Cassandro Ħelyi vita 2009. október 24., 23:29 (CEST)
- Na fent van. Pasztilla 2009. október 24., 23:57 (CEST)
- Azért időnként még mindig el tudok képedni. Meglehetősen nagy arc volt ez a Kiss Dezső, és az még hagyján, hogy sehol egy szócikk róla más wikikben, de az oroszok, még a dubnai igazgatók felsorolásából is kihagyták, ami elképesztő... Pasztilla 2009. október 25., 00:11 (CEST)
Két forrás...
...mindig több mint egy . Amúgy azért kettő, mert a Népszavában valamivel bővebben írják le a díj létrejöttének körülményeit, viszont ha jól tudom a honlapja hamarosan egybeolvad vmi másik oldallal, és béna rendszergazdákat feltételezve kieshet az egyik refünk. – Burrows vita 2009. október 24., 23:29 (CEST)
- Ja kérem, úgy könnyű 25K-t elérni, hogy ha az én forrásaimat törölgetjük – Burrows vita 2009. október 24., 23:43 (CEST)
Re: alvás
Nézném, de már nincs mit . Úh. tényleg elhúzok aludni. – Istvánka posta 2009. október 26., 00:50 (CET)
A dátumokat nem linkeljük
Mennydöröghettél volna rám, én nem vagyok sértődős, nemrég jöttem rá, hogy a dátumokat nem linkeljük be, no most ez az Életpályája fejezetre is vonatkozik? Teljesen, vagy részlegesen? Tudod, sokáig távol voltam.– Mártiforrás 2009. október 26., 16:13 (CET)
Re:Kedves lista
Hogymikvannak! Köszönöm :) PiPi69e vita 2009. október 27., 02:05 (CET)