Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Akela/Archív 2015

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szerkesztővita:Akela/Archiv 2015 szócikkből átirányítva)
Legutóbb hozzászólt Akela 8 évvel ezelőtt a(z) Képkockák témában

2015. év archívuma

[szerkesztés]

2014-es évfordulók

[szerkesztés]

BÚÉK! Nem keveset dolgoztál 2014-ben az évfordulókkal és gondoltam megköszönöm. Kösz ;-) Andrew69. 2015. január 2., 18:33 (CET)Válasz

Szívesen, üdv, BÚÉK. Akela vita 2015. január 2., 18:34 (CET)Válasz

Fénykép

[szerkesztés]

(Peyerk vitalapról idemásoltam saját bejegyzéseimet is, hogy minden egy helyen legyen).
Szia. Jobban megnéztem azt a képet, amit kivettél a Hegedüs-kormány cikkből. Az 1956. október 23-i dátum tényleg rossz. A Commons által hivatkozott eredeti holland oldalról való. Viszont megérne egy misét a dátum beszűkítése, és legalább a Commons-on kijavítani. Ez valami kínai politikus fogadása. (Valszeg nem Csu Te, mert ő 1959-ben [1] járt MO-n.) Rajta van Hegedüs + Rákosi is, télikabátban, tehát télen. Két tippem van: (a) 55 eleje, (Hegedüs miniszterelnök-helyettes, Rákosi főtitkár) vagy 56 eleje (Hegedüs min.elnök, Rákosi még mindig főtitkár, még 56 áprilisig). De van zavaró tényező: Baloldalt szemüvegben (szerintem) Révai. Ő 53-56 júliusig kegyvesztett, ha ő ott van, akkor ez 1953 előtti kép. Mi a véleményed? Akela vita 2015. január 12., 23:55 (CET)Válasz

Nem találok a neten 1955-56-os kínai látogatást Budapesten. Márpedig a kép itt készült, az a közműtáblából egyértelműen látszik.

Révait nem találom a képen. Rákosi mellett Gerő van. Esetleg a Rákosi fejétől balra lévő, jobbra néző arcot gondolod Révainak?

Több arc is ismerős, de nem lelem a kor kommunista vezetőinek fotóit a netem, nem vagyok ma ráhangolva a témára úgy látszik :)

--Peyerk vita 2015. január 13., 11:39 (CET)Válasz

Közben kinagyítottam egészen. Akire én gyanakodtam, egészen balszélen, balról a második, a tányérsapkás kínai mellett balra, az valóban nem Révai, hanem egy szemüveges kínai civil. Valami kínai párt- és állami küldöttség fogadása. Akkor mégiscsak 1955-eleje és 1956 eleje között lehet. (Az sem biztos ám, hogy a holland képen Csu Te-ként megjelölt bundagalléros kínai valóban a marsall, ott is lehet hiba.) Kérdés, 55-56-ban, Rákosi bukása előtt járt-e valamilyen magas szintű kínai küldöttség MO-n. (Egyébként ne fordíts nagy energiákat, csak annyit foglalkozz vele, amennyi időd, kedved éppen van). (Én is csak Hegedüst, Rákosit, Gerőt ismerem fel, a többieket nem). Akela vita 2015. január 13., 11:56 (CET)Válasz

Megtaláltam! Csu Te marsall, a KNK alelnöke van középen, aki 1956. januárjában látogatott Magyarországra. Vonattal érkezett, így a helyszínre vonatkozó tippem jó volt: a Keleti pályaudvaron készült a kép.

http://www.filmintezet.hu/uj/hirado/heti/index.php?y=hir&id=1841&eid=12107

--Peyerk vita 2015. január 13., 12:08 (CET)Válasz

Nagy találat, köszönöm! Összerakok valami rövid összefoglalót a Commons lapjára, hogy valahol meglegyen. Üdv. Akela vita 2015. január 13., 12:26 (CET)Válasz

Vasvári béke

[szerkesztés]

Kösz! Újszülött vagyok itt... :-) A cikk továbbra is erősen elfogult, összehasonlítva pl. a Szentgotthárdi csatáéval. Ha írok a cikk vitalapjára, arról kik értesülnek? Reakcionista vita 2015. január 14., 21:19 (CET)Válasz

Aki figyeli a lapot (aki feltette a figyelőlistájára, mert érdekli a cikk sorsa, vagy maga a téma), annak megjelenik, ha változás történt a cikkben. (Te is tedd föl magadnak, a "laptörténet" mellett a csillag kék legyen, akkor te is látod a saját figyelőlistádon, ha más írt oda). Ha csak felvetsz valamit, amit meg akarsz vitatni, akkor a vitalapra írj. De nyugodtan javíthatod, bővítheted magát a szócikket is, mintha egy jó fogalmazást, cikket írnál, javítanál. Akár új vagy, akár nem, szerkeszthetsz, nincs különösebb korlátozás. Lényeg, ne ess át a ló túloldalára (a Wiki alapvetően "másodközlés", tehát amit írsz, azt alá kell (illik) támasztani másutt már megjelent forrással. Ne írj saját kitalálást, hallomást, komolytalan helyen olvasott ezt-azt. Minél több forrás-megjelölést (könyvet, cikket, linket) tudsz odaírni, annál biztosabb lehetsz, hogy a javításaidat helybenhagyják, nem bántják. (De akkor se ess kétségbe, ha valaki vitatja, visszajavítja, akkor a vitalapon (vagy a valamelyik vitázó szerkesztő vitalapján meg lehet beszélni, meg kell próbálni egyezségre jutni). Engem is kiosztottak párszor kezdő koromban, meg kell szokni, nem kell a Dunának menni). Jó munkát. Akela vita 2015. január 14., 23:10 (CET)Válasz

Usurp request ru:User:AKela

[szerkesztés]

Hello Meta-Stewards, I am using the name user:Akela on all wikis, except IT/RU/NO and Commons (commons-Akela belongs to it:Akela). IT and NO users are active, I cannot usurp them. Russian user:Akela is inactive since 2011, blocked for indefinte time. I would like to usurp the name Russian User:Akela, at least this one, if ever possible. Best regards Akela vita 2015. január 24., 23:20 (CET)Válasz

Jó hírek. Kérlek, egyesítsd a most még különálló ruwikis Akela (korábban Akela3) fiókot a többivel. Samat üzenetrögzítő 2015. január 26., 15:42 (CET)Válasz

Bejelentkeztem az orosz wikibe, megcsináltam egy kis userlapot. Köszönöm a közbenjárást, sajnos elmulasztottam a folyamatos figyelését a META SUL lapnak, ahová a kérést írtam. (A kérés írásakor nem tudtam, melyik usernévvel adjam be, a sima Akelaával, vagy az Akela3-mal, amelyik az orosz wikin működik. Köszönöm még egyszer. Akela vita 2015. január 26., 18:28 (CET)Válasz

Korábbi SUL eseményeimet ide gyűjtöttem: Szerkesztő:Akela/SUL. Akela vita 2015. január 26., 18:31 (CET)Válasz

[5]] lapon is megcsináltam a Merge-et. Köszönöm. Akela vita 2015. január 26., 19:06 (CET)Válasz

Szinte biztos, hogy a most lefoglalt három önálló fiókot is meg fogod kapni a fiókok egységesítése során. Várhatóan legfeljebb pár hónap. Vártál elég sokat erre, ez a végén már semmi… ;) Samat üzenetrögzítő 2015. január 26., 21:01 (CET)Válasz

Nem vagyok ám türelmetlen, évek óta lépésről lépésre szedegetem össze egyenként. Jó pár éve az olasz user srác (aki a commons gazdája is) 2007-ben eltűnt, és már 4 éven át nem jelentkezett, 2011-ben igényeltem a nevét a Commonson és az itwikin, az összes formaság betartásával, üzenetek írásával a vitalapokra, egyebekkel, de a Commons-steward értelmesen és részletesen elmagyarázta az (akkori) szabályokat, hogy nem lehetséges. Viszont jelenték, hogy idővel változhatnak a szabályok, és figyeljem a híradásokat. Közben sajnos az olasz srác 2011-ben és 2013-ban rövid időre visszajött, és aktív kontót még kevésbé lehet kiigényelni. (Az RuWikire való ráugrást az alkalom szülte, megláttam, hogy végleg le van tiltva. Igazából a Commons hiányzik, hogy ne kelljen a két név között ugrálni. De majd meglátjuk. Igyekszem figyelni a Metát, gondolom, ott lesz információ, ha lesz. Úgyhogy részemről semmi sürgetés, várok türelemmel, tudok dolgozni így is normálisan. Akela(3) vita 2015. január 26., 22:04 (CET)Válasz

Merénylet

[szerkesztés]
Szia!
Látom ezzel a cikkel foglalkozol éppen.
Van egy elképzelésem: a jelenlegi cikk helyett két cikk lenne, az egyik a Nevezetes (Hírhedt?) merényletek listája v. hasonló, a másik pedig a "merénylet" büntetőjogi illetve történelmi elemzése. A "merénylet" ma nem önálló bűncselekmény a magyar jogban, de pl. az 1961-es Btk-ban bizony az volt. Ráadásul a politikai-történészi nyelvhasználat az emberölésen túl számos kapcsolódó bűncselekményt is egyszerűen merényletnek nevez.
Ha egyetértesz, kétfelé oszthatjuk a jelenlegi cikket.Üdv.----Linkoman vita 2015. január 26., 00:24 (CET)Válasz

Hello. Részemről nincs ellenvetés (mindjárt befejezem az utolsó szerkesztést). Szerintem elég lenne a "Merényletek listája", jelző nélkül. Akela vita 2015. január 26., 00:28 (CET)Válasz

Köszi a választ. Megcsinálod vagy csináljam én?--Linkoman vita 2015. január 26., 00:30 (CET)Válasz

A címcserét? Azt megcsinálom, persze. Mindjárt. Akela vita 2015. január 26., 00:33 (CET)Válasz

Arturo Benedetti Michelangeli

[szerkesztés]

Milyen logika szerint tetted át a B betűtől az M-hez? Kettős vezetékneve van, a Benedetti nem „middle name” (néhány angol nyelvű forrásban félreértik). A papírlexikonokban is a B betűnél szokott lenni. – Sir Morosus vita 2015. január 27., 14:08 (CET)Válasz

Hétéves

[szerkesztés]

Szia! nem akarok belenyúlni, ezért csak szólok, hátha direkt hagytad ott: Hoyersverda után van egy zárójel. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. február 1., 10:02 (CET)Válasz

Kijavítottam, köszönöm. Akela vita 2015. február 1., 10:10 (CET)Válasz

Szavazati jog

[szerkesztés]

Szia ! Nem tudom miért írtad, hogy nincs jogod szavazni. Az irányelv szerint a szavazás kiírása előtt

  • a magyar Wikipédia szócikknévterében legalább 200 (nem törölt) szerkesztésre (pipa:), és
  • a megelőző három hónapban legalább 5 különböző napon történt szerkesztésre (pipa: febr. 1., jan. 31., 30., 29., 28. és 27.) van szükség,
  • valamint arra, hogy az első szerkesztésedet legalább 3 hónappal korábban kellett megtenned (pipa: 2006. március 20-a egy hajszállal ugyan :-), de régebben volt ennél).

Szóval nyugodtan szavazhatsz. --Puskás Zoli vita 2015. február 2., 15:54 (CET)Válasz

Néztem a névsort, úgy láttam, adminok szavaznak. De köszönöm, akkor szavazok én is. Akela vita 2015. február 2., 15:58 (CET)Válasz

Itáliai háborúk

[szerkesztés]

Szia! Az Itáliai háborúk (egyértelműsítő lap) a Wikidata Q273348 bejegyzésére linkel, de létezik egy Q1211473, ami valóban egyértelműsítő lap. Nem kellene ide áthelyezni inkább? Csigabiitt a házam 2015. február 3., 11:49 (CET)Válasz

Szia. Hát ez bonyolult, minden wiki másképpen csoportosítja. Először van itáliai háborúk, egyértelműsítés kétfelé, a 16. századi és a 19.századi. Ilyen egyértelműsítő lapunk nincs. Két sora van, a 16. századi háborúk, az lesz egy újabb egyértelműsítő, a 19. sz-i olasz háborúkról nincs szócikkünk (a risorgimento mutat oda, de az másról szól, nem jó. Egy szinttel lejjeb, már csak a 16 századi itáliai háborúk: itt lehet valamit tenni, nem biztos, hogy egyértelműsítő kell).

Mit lehet csinálni? Javaslatom (és ha egyetértesz, kérem közreműködésedet a címcserékben):

Tudsz a címcserékben segíteni? Akela vita 2015. február 3., 12:14 (CET)Válasz

Szia, a címcserékben tudnék segíteni, de a ma délutánom nagyon sűrű, nem érek rá. Viszont azt hiszem, hogy az Itáliai háborúk (egyértelműsítő lap) mint átirányítás az Itáliai háborúk-ra nem jó megoldás. Szerintem ezügyben beszélj Karmelával, ő az egyértelműsítő guru. Csigabiitt a házam 2015. február 3., 13:56 (CET)Válasz

Szia, írtam: hogy ha a címcsere megvan, átírom az Itáliai háborúk (egyértelműsítő lap)ot, megszüntetem az átirányítást, és rendes egyért lapot csinálok belőle, bővített tartalommal. (Úgy is megcsinálhatnám, hogy a két tartalmat Copy-Paste-tel megcserélem, de ezt kerülendő, úgy tudom, laptörténet miatt). WD-hivatkozásokat is rendbeteszem utána. Karmelának felvetem. Akela vita 2015. február 3., 14:06 (CET)Válasz

Közben megcsináltam, az egyértelműsítőgurunak nem kell beavatkozni :) --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. február 3., 14:20 (CET)Válasz

Köszönöm, csinálom tovább. Üdv Akela vita 2015. február 3., 14:23 (CET)Válasz

Kész van itt is, Wd-ben is. Kösz a segítséget. Akela vita 2015. február 3., 15:29 (CET)Válasz

Arthur-mondakör

[szerkesztés]

Szia Akela! Köszi ennek a hozzáadásait. --Vakondka vita 2015. február 7., 13:40 (CET)Válasz

[szerkesztés]

Igen, igazad van, így nem csodálkoztam, hogy javítottad, de II. Ferdinánd 1512-ben elfoglalta Pamplonát, és 1513-ban királlyá kiáltotta ki a navarrai gyűlés, tehát így I. Katalin után jött, de Katalinnak megmaradt az ország északi csücske, tehát így haláláig Navarra királynőjének tartotta magát, de ezért van a kettőség, hogy 1513 után II. Ferdinánd követi (Felső-)Navarrában, és 1517-ben a fia, II. Henrik (Alsó-)Navarrában, bár mindegyik Navarra királyának nevezte magát. Na, remélem, sikerült, jól összezavarni téged! :)Peadar vita 2015. február 9., 18:36 (CET)Válasz

Ok.Peadar vita 2015. február 9., 19:32 (CET)Válasz

Cognaci liga

[szerkesztés]

Kedves Akela!

A wikipédián gyakran találkozom ezzel a formával: cognac-i liga. A cognac végén a c ejtett és mivel gondolom nem hivatalos név kisbetűs is. Nem hiszem, hogy te írtad így, de nem is javítottad, ha nincs ellenedre kijavítom valamennyit cognaci ligára. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2015. február 10., 14:34 (CET)Válasz

Szia. Nem értek egyet. A szó végén nem c-t ejtünk, hanem k-t, és (úgy tudom) ha eltérő, akkor kell kötőjel. Armagnac-i, medoc-i, cognac-i. Én javítottam ki az összeset. Két vita volt ilyen szavakról: 2011-ben itt és 2013-ban itt, de utólag visszaolvasva, elismerem, kérdés volt, de pont erről nem volt döntés, elsikkadt. Ezt újra fel fogom vetni itt a KF-en. A kis kezdőbetű igen, az stimmel. Üdv. Akela vita 2015. február 10., 14:50 (CET)Válasz

Minek ide KF? http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh A toldalékok kapcsolása 215. Cognacival éppen nincs példa, de horatiusi, greenwichi, wrocławi, toulouse-lautreci van. Esetleg ha: https://www.google.hu/search?site=&source=hp&q=cognaci+liga&oq=cognaci+&gs_l=hp.1.0.35i39l2j0j0i30l2.3833.9113.0.12395.11.10.1.0.0.0.75.689.10.10.0.msedr...0...1c.1.61.hp..1.10.623.0.v15AZqvfZ4Q --Sepultura vita 2015. február 11., 08:07 (CET)Válasz

Szólj kérlek hozzá

[szerkesztés]

Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Megerősített_szerkesztő#Reakcionista --Karmela posta 2015. február 12., 23:09 (CET)Válasz

Kérés

[szerkesztés]

Szia! Kellene egy szalonképes magyar név Johann Wilhelm választófejedelemnek. A Rachel Ruysch szócikkben lenne erre szükség. Nagyon értesz ehhez a témához, ezért fordulok hozzád. Előre is köszönöm. Üdv:--Tulipanos vita 2015. március 17., 20:43 (CET)Válasz

  • Én, ha írnék róla (bár nem vagyok specialista, csak érdeklődő civil), én a „János Vilmos pfalzi választófejedelem”-et írnám. Szerintem teljesen kóser. (Sok címe közül: rajnai palotagróf, Pfalz-Neuburg hercege, Pfalz választófejedelme, „Kurfürst von der Pfalz”, azt hiszem, ez a legmagasabb rang. Jó szívvel javaslom. Üdv . Akela vita 2015. március 17., 22:39 (CET)Válasz

Köszönöm! --Tulipanos vita 2015. március 18., 09:46 (CET)Válasz

Egy kis sör neked!

[szerkesztés]
Szia Akela! Gratulálok a Némó kapitány cikk megírására. Vakondka vita 2015. március 22., 21:03 (CET)Válasz

Némó kapitány

[szerkesztés]

Persze mindenki máshogy ossza be a szövegeket, ez nem annyira fontos történet számomra, de van benne valami, ami nagyon tetszett, ezért jelenleg meghagyom így, ahogy te csináltad, dolgozz csak rajta tovább. --Vakondka vita 2015. március 22., 21:49 (CET)Válasz

100,000. szerkesztés

[szerkesztés]
100 000 szerkesztés
Gratulálok, hogy elérted a bűvös 100 000. szerkesztést a Magyar Wikipédiában! További jó munkát és sok sikert kívánok Neked! Engusz

Ahogy láttam, január vége felé érted el (hivatalosan) ezt a bűvös számot! Gratulálok hozzá! További sok sikert és jó szerkesztést kívánok! Engusz vita 2015. március 24., 00:13 (CET)Válasz

Köszönöm, igyekszem. Akela vita 2015. március 24., 00:47 (CET)Válasz

Húsvét

[szerkesztés]

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:39 (CEST)Válasz

Burkhard Christoph von Münnich

[szerkesztés]

Szia! Elvégeztem a megfordítást, kérlek nézd meg, hogy így minden rendben van-e. Csigabiitt a házam 2015. április 12., 22:49 (CEST)Válasz

Igen köszönöm, a többit megcsinálom. Üdv Akela vita 2015. április 12., 22:53 (CEST)Válasz

Miklós orosz nagyherceg

[szerkesztés]

Szia! Tudnál segíteni abban, hogy ki volt az a Miklós orosz nagyherceg, aki 1623-ban szóba jött Brandenburgi Katalin férjeként? Feltételeztem, hogy az ekkor uralkodó I. Mihály orosz cár fia lehetett, de neki mintha nem lett volna Miklós nevű gyermeke. --Hkoala 2015. április 14., 10:49 (CEST)Válasz

Huh, de jó kérdés. Nyomozgatok az orosz wikin, egyetlen ilyen nevűt találtam: Filaret pátriárka (világi nevén Fjodor Nyikitics Romanov) nagyfejedelem fiai között volt egy Nyikita (="Miklós") Fjodorovics. Ő I. Mihály Fjodorovics cár bátyja lett volna, de születésekor meghalt (1593 nov-dec), 1623-ban már régen nem élt. Mást Miklóst nem találok. Egy feltételezés: esetleg (esetleg...): Maga I. Mihály cár 1596-ban született, 1624-ben nősült először (Marija Dolgorukova). Lehetséges lenne, hogy magát Mihályt, (Mihail, Michael, Mikael) fordították félre Miklósnak (Nyikolaj, Nyikita helyett)? 1623-ban még kiadó volt, 1624-ben nősült. Hmm. Az ő gyerekei már mind 1627 után születtek, nem jönnek szóba, nincs is köztük hasonló nevű sem. Sajnos csak ennyit sikerült egyelőre kibogarásznom. Akela vita 2015. április 14., 13:23 (CEST)Válasz

A német szövegben Großfürst Nikolaus szerepel, ezért gondoltam Miklósra. A szöveg a merseburgi állami levéltár anyagára hivatkozik, amit sajnos nem tudok ellenőrizni :-( A "nagyherceg" nem ad támpontot? Úgy értem, nem lehetett olyan nagyon sok nagyherceg egy adott időpontban. --Hkoala 2015. április 14., 13:44 (CEST)Válasz

Érdekes, a német wiki azt mondja (forrás?) "Im Jahr 1623, als sie sich bei ihrer Schwester Maria Eleonora in Schweden aufhielt, warb Zar Michael vergeblich um ihre Hand." Eszerint 1623-ban Mihály cár kérte meg a kezét, de hiába... Akela vita 2015. április 14., 16:38 (CEST)Válasz

Zuerst war im Jahre 1623 der russische Großfürst Nikolaus als Bräutigam im Gespräch, doch die Verbindung zerschlug sich. Passz. Akela vita 2015. április 14., 16:46 (CEST)Válasz

Pont ezt találtam meg én is, és ezt belinkeltem rögtön az elején :-) --Hkoala 2015. április 14., 17:08 (CEST)Válasz

Az orosz wiki meg azt mondja: "В начале 1623 года было отправлено посольство к шведскому королю сватать его родственницу, княжну Екатерину. Но она не захотела исполнить непременного русского условия — креститься в православную веру." Ha jól értem: "1623 elején követséget indított (követségbe ment) a svéd királyi udvarba, hogy udvaroljon rokonának, Jekateyerina (Katalin) hercegnőnek, de ő nem akarta teljesíteni a feltétlen követelményt, az áttérést a pravoszláv hitre." Eszerint mégis Mihály volt, nem Miklós. Akela vita 2015. április 14., 17:09 (CEST)Válasz

Google Books: Geschichte Gustav Adolphs, König von Schweden, und seiner Zeit: "Der moskowiter Fürst Michael Fedorowitsch Romanow hatte schon 1623 die Vermittlung Gustaws zu einem Heiratsprojekt mit der brandenburgischen Prinzessin Katharina angerufen, die sich bei Ihrer Schwester, der Könögin der Schweden befand." Tehát Gusztáv Adolf közbenjárását kérte a Katalin hercegnővel tervezett házasságához, aki éppen nővérénél, Svédország királynéjánál tartózkodott. Tehát én a Mihályra, Oroszország cárjára és Moszkva nagyhercegére szavaznék. Akela vita 2015. április 14., 17:18 (CEST)Válasz

Most már én is Mihályra szavazok, de közben kitaláltam, hogy írok egy mailt Schultz professzor asszonynak, hátha válaszol. P.S. Mitől van így szétesve a vitalapod? Remélem, nem én rontottam el. --Hkoala 2015. április 14., 17:22 (CEST)Válasz

Én itt látok semmi szokatlant. A régi-régi bejegyzéseket eltettem valami archívum-helyettesítő lapra, a kitüntetéseket a felső részre gyűjtöttem, egyébként csak normál szövegek vannak, semmi extra. Te mit látsz? Akela vita 2015. április 14., 22:23 (CEST)Válasz

A lap tetején a bekeretezett díjak kicsúsznak a bal szélére, rá a baloldali menüoszlopra, és onnantól kezdve minden sor kimegy a bal szélre, a vitalap bal keretén túlra. --Hkoala 2015. április 14., 22:27 (CEST)Válasz

Sejtem, milyen lehet. Előfordult velem is, hogy más vitalapját vagy szerk.lapját ilyennek láttam, a Kocsmafalon szóvá is tettem, de nem sikerült tisztázni (talán a böngészők másképpen mutatják, nekem MF vam). A kitüntetések formátumát 1:1-ben másoltam át, nem változtattam rajtuk, a függőlegeseket (azok bélyegképek) addig módosítgattam, amíg valahogy elfértek a szélesek mellé. Egypár régi díj fent van a userlap egyik fejezetében is, sokat kínlódtam, amíg valahogy elfértek egymás mellett. AZ újabbakat már nem is rakom át oda, mert nem tudom rendesen alakítani a méreteiket. Akela vita 2015. április 14., 22:34 (CEST)Válasz

Én minden effélét az archívumban hagytam :-) --Hkoala 2015. április 14., 23:02 (CEST)Válasz

2014-et úgyis még archiválnom kell, jó alkalom, elrendezem. Akela vita 2015. április 14., 23:10 (CEST)Válasz

Válaszolt Schultz professzorasszony; a válasz lényege röviden az, hogy a kérdéses cikket német nyelvű levéltári forrásokból írta, amelyekben persze lehettek korabeli félrefordítások. A Nikolaus - Mikolaj - Michael értelmezést hihetőnek tartja. Úgyhogy köszönettel felhasználtam az általad belinkelt könyvet , és beírtam I. Mihályt a cikkbe. Köszönöm a segítséget!--Hkoala 2015. április 16., 08:02 (CEST)Válasz

Örülök, talán sikerült közelebb jutni a valósághoz. Akela vita 2015. április 16., 09:04 (CEST)Válasz

Livre

[szerkesztés]

Kedves Akela! Nem livör és nem livrő, hanem: https://www.youtube.com/watch?v=uAKcZvqBm9c vagy: http://hu.forvo.com/word/livre/ vagy: http://www.french-linguistics.co.uk/how-to-pronounce/livre-d7e5bfd30a570584/ Írott formában is: https://en.wiktionary.org/wiki/livre Én ott a ʁ hangnál nem látok magánhangzót. Üdvözlettel: – Sepultura vita 2015. április 29., 07:00 (CEST)Válasz

Kiejtés magyar betűkkel, hangokkal: „Livre (franc., ejtsd: livr), a lat. Libra gallica szóból képezett nevü francia ezüstérme, melynek értéke 20 sousjával közelítőleg a mai frankkal egyezett. A francia érmerendszer egysége 1795-ig a L. tournois (Tours városából) volt, melyet akkor a frank szorított ki (80 frank = 81 L. tournois). L. egyúttal a régi francia súlymérték neve, a francia font = 489 506 g.” Pallas Nagylexikon --Sepultura vita 2015. április 29., 07:22 (CEST)Válasz

Szia. Nagyon nem értek egyet. A mássalhangzó+re végű francia szavak (livre, Le Havre) ejtésénél az én tanárom annó külön felhívta a tanulók figyelmet, hogy ne angolosan ejtsük (annak hangzását jobb híján livőr-ként tudom visszaadni, tudom, nem szakszerűen fonetizálva). A francia ejtés néma e-vel zárja a szót, ami ténylegesen nincs kiejtve, de a hatása hallható, szerintem semmiképpen sem ugyanazzal a hanggal végződik, mint mondjuk a magánhangzó+re végűek Eure, Faure, maire (Eure-rel, Faure-ral, maire-rel, ezek OK-k). Pont a Livre szóról mondták a tanító bácsik, hogy a magyarok szeretik olyan "r" végződéssel ejteni, mint az angol "liver"-t. A Youtube-ról én bizony kihallom a helyes "livrö" végződéstt. Nem vagyok szaknyelvész, de nekem a "livre-rel", "Le Havre-ral" kötés nagyon bántja a fülemet. (A -val-vel helyes kötéséről nem ártana véleményeket gyűjteni). Akela vita 2015. április 29., 07:43 (CEST)Válasz

A fentieken kívül már csak ismételni tudnám magamat. Ha ezek ellenére neked a livrö a helyes kiejtés, maradjon úgy. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2015. április 29., 07:57 (CEST)Válasz

Demokratikus Szocializmus Pártja

[szerkesztés]

Kedves Akela,

A Demokratikus Szocializmus Pártja (PSD) nem azonos az NDK állampártjával, a Németország Szocialista Egységpártjával (SED). Az előbbi a rendszerváltás után jött létre az egyesített Németországban.--Szilas vita 2015. május 6., 17:33 (CEST)Válasz

A bottal létre hozott Otto Grotewohl cikk (enwikiből betűszerint áthozott) hülyeségeit próbáltam csökkenteni, ez az egy mellément. Akela vita 2015. május 6., 17:39 (CEST)Válasz

Hennalap - kampány törölni

[szerkesztés]

Wikipédia:Törlésre_javasolt_lapok/Henna_lap Mit gondolsz? - Viktorpp vita 2015. május 7., 09:08 (CEST)Válasz

A Vatikán történelme

[szerkesztés]

Láttam, hogy sokat szerkesztettél a fenti lapon. Mint a szócikk létrehozója, köszönöm hogy kibővítetted és képekkel színesítetted a szócikket! Üdv. --Stephanmattheisen vita 2015. május 13., 16:36 (CEST)Válasz

Szívesen. Középkori és reneszánsz részbe lesz még mit írni. Majd valamikor. Akela vita 2015. május 13., 16:59 (CEST)Válasz

v: Mérföldkövek

[szerkesztés]

Szia! De, logikus lenne. Az új táblázatot úgy csináltam meg, hogy ne legyen 20 000-es sáv, mert szerintem fölösleges. Így viszont kétséges a mérföldkő sablon működése. Mindenesetre meglátom mit tehetek. --Ákos97 почта 2015. május 26., 17:22 (CEST)Válasz

Két oszlopba szedtem a táblázatot, sajnos ilyen csúnyácska lett. Szerintem jobb lenne egy oszlopban, mit szólsz? A cikket korrektúráztam, az új sablonon még gondolkozom, szerintem akár egy sablonban is meg lehetne oldani a kettőt (régi+új). --Ákos97 почта 2015. május 26., 20:02 (CEST)Válasz

Jó lesz! :) Ezek: "1216252800 másodperc 00:00:00 UTC-kor" mire kellenek? (2008-as, 09-es adatoknál vannak berakva.) --Ákos97 почта 2015. május 26., 21:23 (CEST)Válasz

Hello Dear Akela, please creation this article in magyar Wikipedia and start this article. Friedrich Wilhelm Schnitzler is the Vather of Frank Christoph Schnitzler, a honour People of Szob and Ipolydamásd. Thank you very much. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.113.121.212 (vitalap | szerkesztései) 2015. május 31., 00:28‎

Jogvédett képek

[szerkesztés]

Szia! A filmkocka jogvédett kép. Csak szócikket lehet vele illusztrálni, kezdplapra, sablonba, tábázatba, vitalapra stb.. nem tehető. Kérlek, hogy jogvédett képeket ne tégy a kezdőlapi sablonokba. Köszönettel, Xiaolong Üzenő 2015. június 8., 14:19 (CEST)Válasz

Filmkockák a WP:NEMSZABAD szerint

[szerkesztés]

Szia!

Kérlek, filmkocka feltöltésnél vedd figyelembe, hogy az irányelv szerint a filmkocka méretei nem haladhatják meg az ott meghatározott méreteket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 1., 23:11 (CEST)Válasz

Fájl:Pingiczer Csaba.jpg

[szerkesztés]

Szia! Ne haragudj, de ez jogsértő. A videó tulajdonképpen jogvédett fényképek slideshowja, attól, hogy egy fényképet kivágsz egy videóból, nem lesz filmkocka belőle, mert egy fényképet nem lehet "idézni", hiszen egyetlen darab, eleve jogvédett alkotásról van szó, és nem mozgókép egy kockájáról. Kérlek ilyet többet ne csinálj. Köszönöm. Xiaolong Üzenő 2015. július 3., 14:34 (CEST)Válasz

Megértettem. De ha ez így van, akkor megkérlek, írj bele egy kiegészítő mondatot a WP:NEMSZABAD-ba és/vagy a {{Filmkocka}}(?)-ba, mint specifikus tilalmat. Véleményem szerint ez a tilalom a jelenlegi leírásból nem vehető ki. Akela vita 2015. július 3., 14:57 (CEST)Válasz

Bocsánat, hogy belekotyogok... de ott van: " Ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a filmen valamilyen a filmtől függetlenül jogvédett tartalom látható" , csak a folytatásban példaképpen festmény és nem fotó szerepel... amúgy meg azért akartam írni, mert az infobox is sablon (pl. Kubinyi Anna szócikke)... Fauvirt vita 2015. július 3., 17:03 (CEST)Válasz

Elfogadom, mert nem vagyok jogász és ez végső fokon egy jogi kérdés. De tudom, hogy a jogászok szavakra, szótöredékekre, ragozásra, írásjelekre értelmeznek, és ezzel ítéletek kimenetelét befolyásolják. Ha itt pontosítunk, az (1) nem kerül semmibe, (2) a szöveg információtartalma növekszik és pontosabb lesz, (3) legközelebb más valaki már nem követi el ugyanezt. (Más: A "sablon" tilalma szerintem inkább azt jelenti, hogy a képet a sablonnal nem lehet automatikusan széthordani más szócikkekbe, tehát a tiltott kép nem lehet benne a sablon törzs-részében. Infoboxban a kép egyszer jelenik meg, inkább a sablon "paraméterének" értelmezném. Persze lehet, hogy tévedek.) Akela vita 2015. július 3., 17:20 (CEST)Válasz

...ha ez nincs leírva, akkor nekem logikus, hogy nem ez a magyarázat, hanem az, ami le van írva, hogy a lehető legminimálisabb legyen az ilyen tartalom feltöltésének aránya ("minimalítás"), mert amúgy is ott, ahol "esély van szabad licencű alternatíva beszerzésére/alkotására, nem szabad tartalmat elhelyezni tilos a szócikkben." A WP már így is megengedő ezekkel a tartalmakkal. Ennél pontosabban mit kell megfogalmazni szerinted? - nem támadok (ha esetleg ezt éreznéd), csak nem értem, mit szeretnél... Fauvirt vita 2015. július 3., 18:38 (CEST)Válasz

Kábé ilyesmit: „A filmen belüli állókép nem minősül (megengedett) filmkockának.” (Amúgy már nem annyira fontos, némi keresés után mindkét kifogásolt kép helyett sikerült találnom a megengedett keretek közé beszorítható csere-képet. Akela vita 2015. július 3., 18:54 (CEST)Válasz

"állókép"?... a fektetett igen?... ;o) bocs, nem hagyhattam ki! Tehát a " a filmtől függetlenül jogvédett tartalom" megfogalmazásban szerinted nem egyértelmű, hogy beletartozik minden nem engedélyezett, de engedéyköteles alkotás (fotó, szobor, festmény, zenemű/kotta, szöveg...vanemég?) és nem elegendő a példaként felsorolt festmény? Fauvirt vita 2015. július 3., 19:16 (CEST)Válasz

Nem kell felsorolgatni az eseteket, ott van a szövegben: jogvédett tartalom. A fénykép jogvédett tartalom. A festmény, a logó, a poszter, a dévédéborító, a kortárs szobor múzeumban és napestig lehetne sorolni a műalkotásokat, amelyek jogvédettek. A filmkocka a filmekre és tévéműsorokra vonatkozik, és nem a rajongók által összeeszkábált slideshowkra, de még ha filmben vagy tévéműsorban mutatnak is be jogvédett fotót valakiről, azt sem lehet kivágni. Jogvédett tartalom. Amit csinálsz, az szőrszálhasogatás, mert elkaptak, és nem akaródzik elismerni, hogy hibáztál. Az irányelv világos, minden más sumákolás, ne haragudj. Xiaolong Üzenő 2015. július 3., 19:39 (CEST)Válasz

Elintézendő

[szerkesztés]

[[Dedinszky Izabella]] szócikk {{sl|nemzetközi katalógusok}} rovatában 3 különböző VIAF kód szerepel (mind az övé). Van-e műszaki megoldás, hogy emiatt ne kelljen az egész sablont háromszor kitenni? [[Dedinszky Gyula]] ugyanaz, 2 különböző VIAF-kóddal. [[Szerkesztő:Akela|Akela]] <sup>[[Szerkesztővita:Akela|vita]]</sup> 2015. június 30., 10:18 (CEST) Ebben az esetben jelezni kell a oclcresearch@oclc.org címre küldött emailben, hogy ez a 3 VIAF szám egy és ugyanazon személyhez tartozik. Ezt leellenőrzik és javítják (eltart 10-12 napig), de nekem eddig mindig megköszönték, hogy jeleztem a hibát. --[[Szerkesztő:Texaner|Texaner]] <sup>[[Szerkesztővita:Texaner|vita]]</sup> 2015. július 3., 15:25 (CEST)

Félbemaradt cikk - Ikarus 325

[szerkesztés]

Szia Akela! Április végén tettél egy építés alatt sablont a Ikarus 325 cikkre, de azóta nem fejlesztetted. Tervezed még szerkeszteni, vagy levehetem a sablont? Üdv: Piraeus vita 2015. július 3., 19:29 (CEST)Válasz

Hello. Nem szerkesztettem egyáltalán, csak a hezitáló anon szerkesztőnek akartam segíteni, hogy ne töröljék a félbehagyott cikk-csonkját. Távolítsd el a sablont nyugodtan, a szócikk számomra érdektelen. Akela vita 2015. július 3., 19:37 (CEST)Válasz
OK, kösz. Piraeus vita 2015. július 3., 20:04 (CEST)Válasz

XIV. Lajos francia király

[szerkesztés]

Nem sokára lesz (szeptember 1.) XIV. Lajos francia király halálának háromszázadik évfordulója. Szerintem megérdemelné, hogy cikke a kezdőlap főhelyén legyen. Ehhez persze kellene a kiemelés, ami ha forrásolva lenne a cikk, egész könnyen össze is jöhetne. Mi a véleményed, szívesen segítek a kiemelésben, ha vállalod a források feltüntetését. Andrew69. 2015. július 13., 13:56 (CEST)Válasz

Hát bajban vagyok: a cikket nem én írtam, csak toldoztam-foldoztam, miközben más, kapcsolódó témáktól írogattam. A forrásokkal (akkoriban) nemigen foglalkoztam. Pár más cikknél próbálkoztam kiemeléssel, 4x végigcsináltam, de olyan magas volt a követelmény, olyan sok forrást kellett még pluszban hozzákeresni, olyan sok aprómunka volt vele, hogy az utolsó ilyen javaslatomat pár éve már vissza is vontam, és nem próbálkozom többet kiemeléssel. Szívesen összekeresek pár ideillő forrást, más cikkekből, de teljes, sűrű forrásolást, minden 2-3-ik mondathoz, pláne határidőre, azt már nem tudom bevállalni. Akela vita 2015. július 15., 18:06 (CEST)Válasz

Verona szavazás

[szerkesztés]

Szia! Mivel szerkesztetted a Verona szócikket ezért külön értesítelek, hogy az alábbi helyen szavazás folyik a szócikk elnevezéséről:

Bárándy Gyrörgy 2013 ATV.jpg

[szerkesztés]

Szia! Ezt a képet sajnos nem használhatod Bárándy cikkében, csak az "az adott film/műsor cikkében idézetként". Bocsi hogy így lecsapok, de hát a törvény az sajnos törvény. Üdv: Halász János vita 2015. augusztus 5., 00:21 (CEST)Válasz

Most látom, hogy csomó ilyen képet töltöttél fel az utóbbi időszakban - a licenc sablon is egyértelműen fogalmaz: "Ez a kép jogvédett film vagy televízió-műsor képkockája, szabad felhasználása a magyar törvények szerint az adott film/műsor cikkében idézetként valószínűleg jogszerű" - tehát nem az adott személy életrajzában. Légy szíves javítsd az összes általad feltöltötted és jelöld törlésre őket. Üdv: Halász János vita 2015. augusztus 5., 00:25 (CEST)Válasz

Szerintem elhunyt személyek életrajzának illusztráláshoz felhasználhatók a nemszabad képek, amíg más szabad kép elő nem kerül. Akela vita 2015. augusztus 5., 00:35 (CEST)Válasz

Persze hogy felhasználható, ha szerzel hozzá külön engedélyt. Addig viszont nem. Halász János vita 2015. augusztus 5., 00:41 (CEST)Válasz

Szerintem a Wikipédia:Nem szabad tartalom felhasználása#A fájl nem váltható ki szabad tartalommal alcím alkalmazható, „nem élő” személy ábrázolására. Akela vita 2015. augusztus 5., 00:44 (CEST)Válasz

Idézem: "lehet jogvédett képet alkalmazni, amennyiben az ezen az oldalon felsorolt többi kritériumnak is megfelel. - Wikipédia:Nem_szabad_tartalom_felhasználása#Jogtiszta_használat szakaszban találhatók alapján a {{filmkocka}}(?) sablon csak az adott filmről/műsorról szóló cikk illusztrálásához szükséges képek esetében használható, életrajzi szócikkek illusztrálására ezek a képek nem használhatók, nem tudom mi nem érthető, nem akarom magamat ismételni. Halász János vita 2015. augusztus 5., 00:51 (CEST)Válasz

Itt a vitalapon feljebb látod a képek egyrészével kapcsolatosan vívott harcaimat. Fájl:Pingiczer Csaba.jpg és Fájl:Korondi György operaénekes.jpg képpel 2 kifogás volt: Filmen belüli állókép tiltott, valódi mozgó képkockára kellett cserélni, és a méretét kellett 480px-re csökkenteni. További kifogás eddig nem merült fel. Javaslom, kérdezz rá konkréten erre a részletre pl. a Kocsmafal (képek)-en. Akela vita 2015. augusztus 5., 01:17 (CEST)Válasz

Rákérdeztem.Halász János vita 2015. augusztus 5., 11:46 (CEST)Válasz

Tartozom egy bocsánatkéréssel, a tudatlanságomnak tulajdonítsd. Remélem elfogadod. Üdv: Halász János vita 2015. augusztus 8., 12:22 (CEST)Válasz

Részemről semmilyen neheztelés nincs, de azért köszönöm. Üdvözöl: Akela vita 2015. augusztus 8., 13:02 (CEST)Válasz

Sikerült engedélyt kapni egy Bárándy Györgyöt ábrázoló képre, úgyhogy a filmkockát töröltem. Javaslom, a "harc" helyett inkább Te is próbálj meg engedélyt szerezni és ne a filmkockákat erőltesd. – Rlevente üzenet 2015. augusztus 12., 16:16 (CEST)Válasz

A filmkockákat azért kutatom fel és teszem ki, hogy LEGYEN VALAMILYEN KÉP (a semmi helyett), ADDIG IS, amíg szabad kép nem kerül a helyére. Tudom, átmeneti megoldás, nem örökkévalóság. Engedélykérésekkel nem küzdök, első wikis éveimben letettem róla, újságnál, tv-nél, kiadóban dolgozó ismerőseim nagyon udvariasan lepattintottak: A fotó jövedelemforrás, nem mondanak le róla. A SEMMI HELYETT teszem a képernyőképeket. „Harc” és „erőltetés”? Nem értem: Eszerint mégsem engedi meg az irányelv a filmkockát (korlátok: csak elhunytak, max 1db, max 480px, csak mozgóképkocka)? Ha ezt megengedi, akkor inkább folytatnám, hogy átmenetileg LEGYEN VALAMI az életrajzi cikkek illusztrálására, EGY ARCKÉP, ne csak a sírkő, vagy az se. Ha születik egy döntés, hogy bocs, az irányelv MÉGSEM engedi, nyilván leállok. Még egy érv: Úgy látom, hogy a filmkockák max 2-3%-át váltják le szabad képpel, a többi hosszú ideig megmarad, és betölti a célját, az illusztrálást. Még egyszer: ezek a képek nem a szabad képek helyett, hanem a SEMMI helyett vannak fenn. Akela vita 2015. augusztus 12., 20:04 (CEST)Válasz

Nagy Erzsébet esetében viszont szabad kép helyett töltöttél fel filmkockát. Több szabad kép is található róla az interneten. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. augusztus 23., 13:01 (CEST)Válasz
Én eddig csak copyrightosokat és vízjeleseket láttam, de ha tényleg találsz szabadot, légy szíves, alkalomadtán cseréld le ezt arra. Akela vita 2015. augusztus 23., 13:09 (CEST)Válasz
[6]. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. augusztus 23., 13:14 (CEST)Válasz
Ez jó ötlet volt, felhasználtam, köszönöm! Akela vita 2015. augusztus 23., 20:37 (CEST)Válasz

Request

[szerkesztés]

Greetings.

Could you create a long and detailed article about the prominent Turkish economist Dani Rodrik in Hungarian?

Thank you.

Hibás botszerkesztés

[szerkesztés]

Légy szíves, korlátozd le a botod futását névtér szerint, ilyet nem csinálunk! Az archívumokat nem írhatjuk át, mert sokszor épp a hozzászólás értelme vész el ezáltal, és szerkesztők aláírt hozzászólásait sem szabad megváltoztatni. Még akkor se, ha gépelési hiba van benne. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 6., 21:32 (CEST)Válasz

Visszavontam, ahogy kérted. Csak megjegyzem, az archiválás (2008) óta botok folyamatosan javítják a formális javítandókat ebben az archívumban is. Az én javításom is csak formális volt, kizárólag a szócikkcímnek az archiválás UTÁNI egyértelműsítő átnevezését követtem le. Akela vita 2015. szeptember 7., 00:18 (CEST)Válasz

Nemzeti konzervativizmus cikk és Szociálkonzervativizmus cikk

[szerkesztés]

Szia. Meg tudod csinálni a Nemzeti konzervativizmus cikket és a Szociálkonzervativizmus cikket ? Ha megcsináltad, kapsz tőlem egy sört. Tekintsd ezt normális kérésnek, és ne tekintsd vesztegetésnek. Remélem sikerül megcsinálnod a két cikket. Köszi. --Marec2 vita 2015. szeptember 11., 16:26 (CEST)Válasz

Jegyzetek

[szerkesztés]

Szia, Ennek a módosításnak mi a célja? Csurla vita 2015. szeptember 12., 14:23 (CEST)Válasz

Szia. Átirányításokat takarítok időnként. {{hivatkozások}}, {{források}} azonosak {{jegyzetek}}(?)-kel. Akela vita 2015. szeptember 13., 10:58 (CEST)Válasz

És ennek mi a haszna? Ez a három sablon szerintem szándékosan van még két névvel és átirányítással. Most elég furcsán néz ki sok szócikkben, hogy a szakasz címe Hivatkozások, de a sablon jegyzetek. Szerintem ezt nem kellene javítani. Megbeszélted ezt valahol, valakivel? - Csurla vita 2015. szeptember 13., 11:20 (CEST)Válasz

Redireket alapesetben át lehet írni. Ha egy redirt fenn kell tartani, valamivel jelezni kellene (lehetne), pl. ha reálisan várható új szócikk/sablon a redir helyére. Nem vonom kétségbe, hogy lehet ilyen szándék, de ennek semmi jele. Ha mégis úgy alakul, hogy fenn kell tartani a többféle redirt, ugyanúgy helyreállítom, ahogy volt. Akela vita 2015. szeptember 13., 11:41 (CEST)Válasz

Szerintem ezt a leírást te is ismered: Wikipédia:Szócikkek felépítése. Ez utal ezekre a sablonokra és emiatt nem javítható automatikusan. Szerintem elég sok új vitát gerjeszthet az eltérő szakasznév és sablonnév. - Csurla vita 2015. szeptember 13., 11:59 (CEST)Válasz

2011-ben egyesítették a három sablont, ez valamiért nem jelenik meg a szócikkfelépítés cikkben. (Korábban csak a {{jegyzetek}}(?) volt benne). Ha szükségesnek látod, megérhet egy felvetést és döntést, hogy fenn kell-e tartani az átirányított sablont is? Akela vita 2015. szeptember 13., 12:27 (CEST)Válasz

A WP:FELÉP jelenlegi formája 2014 márciusi. A következő lépés pár szerkesztőtől az lesz, hogy átírja a szakaszcímet is. Na ezt nem szeretném. Én nem bántottam volna ezt, mert a WP:FELÉP is használja. - Csurla vita 2015. szeptember 13., 22:23 (CEST)Válasz

Albánia

[szerkesztés]

Ahoj! Az Albánia (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) cikkben megadott forrásnak semmi köze az említett „régi magyar név”-hez, a megadott PDF egyáltalán nem tartalmazza ezt az elnevezést. Ráadásul a dokumentum nem is 1943-as, hanem egy 2014-es tanszéki jegyzet. Ez ügyben már írtam Steckler kollégának, de még nem jelentkezett. Szerintem fals infónak nem kellene benne maradni a cikkben. Mi a véleményed? Köszi+ - Gaja   2015. szeptember 13., 16:14 (CEST)Válasz

  • Épp csak kezdtem olvasgatni, de eltettem későbbre, mert jó hosszú. Sajnos nem ellenőriztem végig, csak most. Arnauta nem szerepel, kérlek, töröld le az Albánia szócikkből. Én csak áttettem szerköf-ből a ref-be, mert ha igaz (lett volna), akkor oda való (lett volna). VISZONT maga az anyag érdekes, keresek neki helyett "további info" gyanánt, ahol magyar helységnevekről esik szó. Akela vita 2015. szeptember 13., 18:27 (CEST)Válasz

Kivettem. A továbbiakat rád bízom... :-) - Gaja   2015. szeptember 13., 18:38 (CEST)Válasz

OK köszönöm. Akela vita 2015. szeptember 13., 18:41 (CEST)Válasz

Vitalapredir törlése

[szerkesztés]

Szia! Láttam, hogy azonnali-várjt raktál a temesvári vilajet redirekt vitalapjára, de a vitalapredireket törölni szoktuk, mert ha visszaneveződik a cikk, akkor emiatt fog elmászni a vitalap a cikktől. De ha esetleg valami okból ragaszkodsz a vitalapredirekthez, szólj :) Alensha 2015. szeptember 26., 14:25 (CEST)Válasz

Igen, persze. A vitalap-redir nem érdekes, csak maga a szócikk. Le is veszem a bejegyzésemet. Akela vita 2015. szeptember 26., 14:30 (CEST)Válasz


A 360. 002-ik

[szerkesztés]
Egy kerek mérföldkövet létrehozni nagy öröme egy szerkesztőnek. Én is örültek pl. a 10 ezredik szócikknek, amit én írtam meg és egy-két percig annak is, hogy én értem el a 360 ezredik szócikket. Ez pedig a Védjegymegújítás volt, amit közvetlenül a Rieger szócikkem követett.
A Mérföldkövek statisztikáját mindeddig ELÉRÉSI statisztikaként vezettük, tehát az számít jubiláns szócikknek, amely ELŐSZÖR éri el a jubileumi sorszámot. A sorszámot pedig az éppen aktuális sorszámból lehet látni, amely a Friss változások oldalon folyamatosan látható.
Könnyen beláthatod, hogy a kerek sorszámok elérésének még az a kis örömet okozó jellege megszűnne, ha utólag visszaállítgatnánk a sorszámot. Ma X a jubiláns szócikk szerzője, a későbbi mondjuk 5 törlés után pedig az, aki 5-tel "később jött"??
Remélem, meggyőztelek és megfelelően módosítod a Mérföldkövek oldalt.--– Linkoman vita 2015. szeptember 28., 16:27 (CEST)Válasz

Az elsőnél tévedtem, elnéztem a 360.002-est, az akkor már 360.602 volt! Utána a 360.735-ből visszaszámoltam ("új lapok" listából), és kijavítottam egy korábbira, de a sor olyan gyorsabban növekszik (percenként 2-3 szócikk), hogy valószínűleg ez a szám is téves lehet. Ha Neked van "első elérés" statisztikád, annak alapján javítsd ki a címet nyugodtan, mert amit én írtam, legjobb tudásom szerint írtam, de nem feltétlenül stimmel. Akela vita 2015. szeptember 28., 16:33 (CEST)Válasz

Rolandok, Orlandók és társaik

[szerkesztés]

Ludovico Ariosto eposzának csak a Lakatos István-féle fordítását ismertem (úgy tudom, csak néhány részletet fordított le, az egészet nem). Simon Gyula fordítása újabb és teljes, ezért esetleg célszerűbb az általa megadott címváltozatot (illetve a kettő közül az egyiket) alapértelmezettnek tenni. A történetet Vivaldi egy operában feldolgozta: Őrjöngő Orlando néven látható itt a Wikin. A többi alakhoz esetleg átirányítást írni? És/vagy egy egyértelműsítést az eposzhoz (illetve az Ludovico Ariosto szócikk megfelelő szakaszához), illetve a Vivaldi-operához? --Holdkóros vita 2015. október 6., 18:52 (CEST)Válasz

Én magam eddig csak a „Roland”-ot ismertem, azt is csak az Öreg hölgy látogatásá-ból (az expresszvonat neve, amely nem áll meg Güllenben). Gondoltam, beírom, de csak ref-ben, mert nem ismerem a pontos irodalmi hátteret. Az Aristo-cikkbe esetleg be lehetne írni (ref-ben) a magyar címváltozatokat, fordítókat. A Vivaldi-opera magyar címét nem tudom, ki fordította, de lehet, hogy ez így rögzült, így hivatalos. Akela vita 2015. október 6., 23:35 (CEST)Válasz


Condé herceg

[szerkesztés]

Szia! Megfelelő nevet keresek Condé herceg számára [7]. Köszönöm előre is segítségedet. Üdv: – Tulipanos vita 2015. november 2., 16:47 (CET)Válasz

Szia. Magam részéről II. Louis de Bourbon-Condé mintájára IV. Louis Joseph de Bourbon-Condé-t javaslom jó szívvel. (Én nem tekintem uralkodónak, Prince de Condé, tehát a család hercegei tagja. Igaz, az "én Condém" Enghien uralkodó hercege, Duc de Condé is volt, de pusztán ezért én nem magyarítanám). Van még II. Louis de Bourbon-Vendôme (bár csak átirányítás Montpansier-ra), többi hasonló nevű Louis Antoine de Bourbon–Condé, Louis Philippe Joseph d’Orléans... én nem szívesen magyarítok, a francia eredeti nevet ajánlom. (Magyarítók persze persze bármikor ráronthatnak, de nincs mit tenni). Üdv Akela vita 2015. november 2., 17:20 (CET)Válasz

Nagyon gyors voltál, köszönöm! Üdv – Tulipanos vita 2015. november 2., 17:33 (CET)Válasz

festet

[szerkesztés]

Kedves Akela!

Nézd meg az Akh. 40. szabályát! --Tudor987 vita 2015. november 7., 23:01 (CET)Válasz

Sajnos igazad van (Akh41). Át kell fogalmaznom mindkét mondatot, mert a szabály egybemos két eltérő jelentést. Akela vita 2015. november 7., 23:10 (CET)Válasz

A 11. kiadásban 41., az új, 12. kiadásban 40. szabálypont. A "sajnos" szóval egyetértek, mivel így egy mondat kétféle, eltérő jelentéssel is bírhat, melyek közül sokszor csak a szövegkörnyezetből derül ki, hogy melyikre gondolt az író, már ha egyáltalán kiderül, de ez a szabály. --Tudor987 vita 2015. november 7., 23:20 (CET)Válasz

11. kiadást (1993 és 1984-est) néztem, ennél régebbim nincsen, de megesküdnék, hogy az iskolában még 2t-vel tanultuk, szigorúan. Átfogalmazom, jobb lesz úgy. Akela vita 2015. november 7., 23:28 (CET)Válasz

Vergilius

[szerkesztés]

Egy névtelen szerkesztőtárs két és fél évvel ezelőtt írt egy szócikket Aeneis (epika) címmel. A szócikk viszont nem maradhat így. Már a címmel is baj van: Szerintem csak az Aeneis (eposz) vagy még inkább a puszta Aeneis forma a jó. A cikk egyébként a Vergilius cikk egy fejezetének szó szerinti átvétele (még az idézetek és a képek is ugyanazok). Az infoboxba fordítónak Devecseri Gábort írt, pedig ő csak részleteket fordított a műből (ezt mondjuk nem volt nehéz javítani). Nem tudom, mi lenne a célszerűbb: törölni a szócikket, vagy a Vergilius szócikknek azt a fejezetét...... illetve annak egy jelentős részét? --Holdkóros vita 2015. november 14., 19:33 (CET)Válasz

Szia. Ebbe én csak technikai kisjavításokat csináltam. Érdemes lenne menteni a cikket: A máshonnan átvett részt ki lehetne venni, helyette "bővebben" vagy "lásd még" sablonnal visszahivatkozni. Átnevezés sima Aeneis-re: egyetértek. Végül szerintem egy hiba a bevezetőben: Aeneis szerintem fonetikusan Éneisz (a mű), mert Éneász, az Aineiasz (Aeneas, a személy) fonetikus alakja. Lehet, hogy nem így van, én még így tanultam ősrégen, suliban. Akela vita 2015. november 14., 20:30 (CET)Válasz

És A Lusiadák? Szerinted is ez a legjobb magyar címe a portugál nemzeti eposznak? Lakatos István szerint "Luziádák". Elméletileg 8 — 2-szer 2-szer 2 — változat lehetséges: Névelővel — névelő nélkül — 's'-sel 'z'-vel — '-adák' illetve '-ádák' formában. --Holdkóros vita 2015. november 14., 23:12 (CET)Válasz

Még valamit: A Vergilius szócikk a vitalapja szerint kiemelt minősítésű — de a szócikk előtt még sincs ott a csillag-jelzés. --Holdkóros vita 2015. november 14., 23:15 (CET)Válasz

Luziádák: Csak a Verne regényből ismerem, ott Luziádák volt. A nyelvi KF-en (a kiemelt-jelölés hiányával együtt) rá lehet kérdezni. Akela vita 2015. november 15., 00:21 (CET)Válasz

Most 'beugrott' a néhány héttel ezelőtti Magellán-vita — szerintem nem lenne szerencsés egy újabb vita-frontot nyitni egy hasonló témában. --Holdkóros vita 2015. november 15., 02:48 (CET)Válasz

Jagelló Anna lengyel királyné

[szerkesztés]

Tisztelt Akela! Látom uralkodóknál javítgatsz! A tárgyi szócikknél futottam bele: „...Báthory Istvánnal kötött házassága révén Lengyelország királynéja, Litvánia nagyhercegnéje és Erdély fejedelemasszonya,...” Ahol én keresgéltem, ott azzal találkoztam, hogy a hölgy saját jogán volt királynő és nagyfejedelemnő Báthoryval társuralkodók voltak, éppen Báthory volt a felesége jogán lengyel király és litván nagyfejedelem. Ennek tisztázásához és javításához nem elegendőek a képességeim és a türelmem, így felhívom a figyelmedet, talán érdekel. Felvetésemre ne is válaszoljál, csak ha egyáltalán nem értesz egyet, vagy ha le kell írnom, hol találtam az általam leírtakat. Üdvözlettel: --SepulturaP's.box 2015. december 1., 19:05 (CET)Válasz

Peadar szerkesztő ennek a korszaknak specialistája. Akela vita 2015. december 1., 21:43 (CET)Válasz

Stlfser Joch kapcsán

[szerkesztés]
BETLEHEMI JÁSZOL Mürzzuschlag Hofk.

Szívből kívánok Boldog és kellemes ünnepeket ! Kit36aKit36a vita 2015. december 24., 13:29 (CET)Válasz

Köszönöm és hasonlóképpen kellemes ünnepeket kívánok. Akela vita 2015. december 24., 14:13 (CET)Válasz

Képkockák

[szerkesztés]

Visszavontam az azonnaliakat, köszönöm, hogy észrevetted és jelezted – szűrő alapján kerestem és elkerülte a figyelmemet, hogy elhunyt személyek. --Képesített Képészmérnökvita 2015. december 31., 18:13 (CET)Válasz

Semmi gond, minden rendben (azért még keresek jobb képet, hátha sikerül). Köszönöm az utánajárást, boldog újévet kívánok! Akela vita 2015. december 31., 18:14 (CET)Válasz