Szerkesztő:Samat/Archív 07
Ez egy lezárult megbeszéléseket / befejezett projekt anyagát / aktualitását vesztett felvetést / megvalósult tervezet korábbi stádiumát stb. tartalmazó archív közösségi lap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon, illetve annak hiányában a Kocsmafalon tedd! |
Dzsámbó-share
No, ilyenkor szaporán elő a gumicsónakkal: az egyik már beetette (föntről), a másik meg igyekezzen kifogni (lent).
Még mindig tartom, hogy lehetne ezt értelmesebben is csinálni. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. április 9., 15:36 (CEST)
Húsvét
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok:-) – Mártiforrás 2009. április 9., 23:36 (CEST)
De jó nekem, hogy ilyen korán már itt vannak a szép tojások! Ráadásul már a locsolás előtt Samat üzenetrögzítő 2009. április 10., 00:23 (CEST)
Verseny
Hova kell azt beírni, hogy a Kámaszútra csonk volt és onnan választottam ki? – Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 9., 23:43 (CEST)
A megfelelő szakaszban a sablon bónuszpont paraméterének kell megadni azt, hogy „igen (csonklista)”. Bár azt kértem, hogy erre link is legyen, a csonksablon szócikkből való törlése miatt legfeljebb a cikk pályázat kezdeti állapotát lehet bemutatni erre (ahol benne volt a sablon még). Tehát precízen így kellene: igen (a csonkok listájából való). Mivel azonban a lap a korai szavazást megelőzendő, még pár percig le van védve, így betettem neked. Sok sikert! Samat üzenetrögzítő 2009. április 9., 23:57 (CEST)
Köszönöm!!! Már szavaztam is a kedvencekre! – Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 10., 00:14 (CEST)
Kedves Samat, köszönöm a szavazatokat és további jó hétvégét kívánok! – Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 12., 08:30 (CEST)
Húsvéti nyuszika
Szerkesztések statisztika
Szia!
Érdeklődöm, nem tudsz-e valamit az alábbi két statisztikáról?
Előzetesen is kösz és üdv.! Kispados vita 2009. április 16., 12:48 (CEST)
De. A statisztikákat én szoktam készíteni a legfrissebb adatbázisdumpból. Ez jelenleg a február 5-i, amiből a januári statisztikák készíthetők el utoljára, a februáriak, márciusiak nem. Samat üzenetrögzítő 2009. április 18., 20:33 (CEST)
- Szia!
- Köszönöm a választ!
- Ezek szerint két hónapja nem frissítik az adatbázisdumpb-ot. Lehet, hogy megszüntetik ezt a szolgáltatást?
Üdv.! – Kispados vita 2009. április 19., 07:41 (CEST)
Nem, biztos nem szüntetik meg. Csak át kell alakítani az egész eddigi rendszert, mert a nagy wikikre (különösen az angolra) gyakorlatilag használhatatlan a mostani eljárás. Az átalakítás, fejlesztés már hónapok óta tart, előbb-utóbb lesz eredménye. Addig pedig bizonytalan időközönként (a gyakorlat szerint 1-6 havonta) kapunk új adatbázist. Samat üzenetrögzítő 2009. április 21., 21:09 (CEST)
VKG
Köszönöm, hogy átfutottad, és támogattad a Varga Katalin Gimnázium cikket. Ha bármi javaslatod van örömmel venném. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. április 21., 20:38 (CEST)
Verseny
Nem is tudom, de szabad a verseny oldalra írni ilyeneket?
Kámaszútra
Hát a szex, kérem, az bizony nagy úr (lásd a pontszámokat)! A bónuszpont meg abban rejlik, hogy egy lexikon égisze alatt nyugodtan lehet pornózni...(nem mintha prűd vagy erkölcsrendész lennék, ne tessenek félreérteni, tisztelt uraim és hölgyeim...) Vándormadár vita 2009. április 22., 05:19 (CEST)
Csak érdekelne. – Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 23., 23:13 (CEST)
- Ági, Te hallottad már azt a híres mondást, hogy: "A hír szent, a vélemény szabad" ? – OrsolyaVirágHardCandy 2009. április 29., 09:32 (CEST)
Én is akkor, ebben a fejezetben kérdezem meg, hogy a verseny eredményhirdetésével és a nyereménydíjas dologhoz kell-é valami segítség? Vagy ennek az értéklésnek még nincs vége? Csak gondoltam nálad kérdezem meg, mint alapítványi tagnál. – Madura Máté vitasarok 2009. április 25., 22:37 (CEST)
- Nem vagyok semmilyen alapítványnak tagja :) Samat üzenetrögzítő 2009. április 28., 22:58 (CEST)
Kedves Samat!
Miután olyan sokan és olyan sokat dolgoztunk a versenycikkeken, érdeklődnék, hogy miért nem írtok a versenyről valamit. Látom már más is kérdezte. – Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 28., 09:28 (CEST)
Valami készülődik! ;) Akár segíthettek a táblázat kiegészítésében is… Samat üzenetrögzítő 2009. április 28., 22:58 (CEST)
Nem inkább a diplomádnak kéne készülődnie? ;) – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. április 28., 23:01 (CEST)
Bulvártiltás
- (Ekkora cégnél már elkelne egy fizetett infobróker, nem gondolod? ... :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. április 24., 10:39 (CEST))
Ezt felvételi kérelemnek vagy fizetési meghagyásnak tekintsem? :) Köszönöm! Samat üzenetrögzítő 2009. április 24., 11:02 (CEST)
- Meggondoltam magam: tekintsd lekötelezettségnek. Attól a legnehezebbb szabadulni ... ! :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. április 24., 11:19 (CEST)
- Mer fölbiztattak: A kertész szavunkban az -ész képző megváltoztatta az alapszó jelentését, foglalkozásnevet hozott létre, új szótári szót, amelynek önálló ragozási rendszere (paradigmája) van.
- Na kinek van az erdőn önálló paradigmája, na kinek?? :)) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. április 24., 11:26 (CEST)
Nap képe
Szia! Ráállítottam Pasztillát (és Misibácsit) a Nap képeinek fordítására, Pasztilla ígérte, hogy a hó végére kész lesz. A botáthozatallal kapcsolatban szóljak Glanthornak? Cassandro Ħelyi vita 2009. április 28., 23:14 (CEST)
Igen, kérlek. Valószínűleg nem leszek gépközelben péntek-szombat-vasárnap. Samat üzenetrögzítő 2009. április 28., 23:35 (CEST)
- Illetve a kérdés inkább az, hogy csütörtökön leszek-e, amit még nem tudok biztosan. Samat üzenetrögzítő 2009. április 28., 23:36 (CEST)
- Ok, rendben. Meglesz. Cassandro Ħelyi vita 2009. április 28., 23:36 (CEST)
Samat Press
Drusza vagy plagizátor? :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. május 14., 21:29 (CEST)
Plagi. De vicces :) Samat üzenetrögzítő 2009. május 19., 19:22 (CEST)
Kezdőlap
Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív59#Pellengéren a kezdőlap Bean49 vita 2009. május 19., 11:44 (CEST)
Megoldva. Samat üzenetrögzítő 2009. május 19., 19:22 (CEST)
Japán-műhely
Sz'asz Samat! Lehet olyant csinálni, hogy egy ember fabrikál csak műhelyt? A Wikipédia:Japán-műhelyről lenne szó. Ma beírtam magam, mert észre vettem, hogy ilyen is van. Szoktam matatni "lájt" intenzitással Japánnal kapcsolatos cikkeket, így szerintem a műhely nem fogja kárát látni a ténykedésemnek (legalább látok rendszert az egészben és nem a kategóriákon át kell csak szemléljem a japán témákat). Az egyébként nem különösebben zavar, hogy inaktív persze (tudok a 3 aktív fős szabályról). Fő matatnivalóm hadtudományi irányultságú, de izgat a japán településszerkezet, építészeti módok (ez igaz a kínaira és a koreaira is), mérnöki tevékenységek, meg úgy alapvetően a kultúra is. Nem kizárt, hogy ezekben is tevékenykedni fogok. De ez igaz és karcolja a Mérnökműhely határait is. --Gyantusz vita 2009. május 20., 22:34 (CEST)
Csak, ha a Mérnökműhelyben is matatsz időnként . 1 fős műhelynek általában kevés értelme van, hiszen saját magaddal meg tudod beszélni a munka menetét, koordinációját, de a Wiki nem arról kell szóljon, hogy az adminisztráció, a szabályok a munka, a fejlődés kárára menjenek. Egyébként is látom értelmét ennek ellenére, mert ha egy allapodon rendszerezel és gyűjtesz terveket, azt más később kevésbé találja meg, mintha egy műhelyben lenne ugyanaz. Más példát is tudok egyszemélyes műhelyre. (Amikor a műhelyek karbantartását végeztem, csak azok lettek inaktívak, ahol már hónapok óta senki nem járt, és a beírt kérdésemre sem reagált hetekig senki.) Hajrá, jó munkát! És ha gondolod (és ígéred, hogy legalább hetente benézel a műhelybe, nincs-e kérdés, üzenet), nyugodtan leveheted az inaktív sablont is. Samat üzenetrögzítő 2009. május 20., 23:36 (CEST)
- Parancs, értettem!
Nem ígérem, mert az is olyan, mint a torták (megszegik), de úgy lesz. Ha a másik két műhelytag nem reagál, sem túl nagy probléma, mert így is, úgy is chery-vel is kooperálok. Aztán majd kifundáljuk a dolgokat. Ha helyesírási, kategóriai gondjaim vannak, azt meg úgyis a kocsmafalakra viszem, vagy mondjuk épp' láblógatós adminokhoz. ;)
Igen, a Mérnökműhelyben is vakarózni kellene. Mindenesetre ez a plecsnizés a vitalapokon nem egy rossz dolog (csak időrabló), mert ezt a Japán-műhelyt is így leltem meg, merő véletlenül. --Gyantusz vita 2009. május 21., 00:00 (CEST)
- Ha csak ezen múlik, hogy legyen élet a műhelyben, én plecsnizek szívesen (bottal nem is időrabló annyira), de az értékelgetéshez nekem biztos nincs időm, energiám (ha ugyanarra a plecsnire gondolunk). Samat üzenetrögzítő 2009. május 21., 00:07 (CEST)
- Igen, a cikkértékelős plecsnikre gondoltam. Egy estélyt adna az ismertebbé tételhez. Az, hogy tényleg beindul-e valami, azt nem tudom. A cikkértékelési műhelyen volt szó róla, pont egy hónapja. Igazából akarat és munkaidő szükséges egy műhelyekhez, semmi egyéb. Az értékelés meg egy másik, de nem lényegtelen dolog. A logóra meg nem tudom, mi lenne a jó, univerzális. Valami körzős-vonalzós-sarló-kalapácsos. ;) Nem tudom, vannak-e a külföldi wikiken ilyen projektek. Azokról lehetne koppintani pár dolgot. :) --Gyantusz vita 2009. május 22., 00:07 (CEST)
Szia! Ezt véletlenül nem tudnád frissíteni? Léci, léci. – CsGábormegbeszélés 2009. május 25., 08:57 (CEST)
Holnap (ma) megpróbálom megcsinálni. Samat üzenetrögzítő 2009. május 26., 00:39 (CEST)
Csak ha tényleg ráérsz, annyira nem sürgős. – CsGábormegbeszélés 2009. május 26., 06:39 (CEST)
Ez engem is érdekel ám :) Az a ma, az ma van? – Alensha sms 2009. május 26., 14:26 (CEST)
- Az a ma tegnap volt, így ahhoz képest holnapra készült el, ami ma van. Tehát mint mondtam, ma készen lett. Samat üzenetrögzítő 2009. május 27., 23:16 (CEST)
- Krónikus editcountitis? :) – Hkoala 2009. május 26., 14:28 (CEST)
bkv.hu képeinek felhasználhatósága, vitatott licenc
Kedves OTRS-gazda!
Szeretnélek megkérni valamire. Felmerült egy licencvita ezen kép kapcsán: Fájl:Jarat 901.gif. Úgy tudom, hogy Szerkesztő:Fordprefect 2008 júniusában engedélyt kért (és egy személyes találkozó után kapott is) a bkv.hu oldalon található képek felhasználására, ideértve a BKV-logót is. Erről tanúskodik ez a bejegyzés: Szerkesztővita:CsGábor/2008. 11.#re:Engedélykérő levél. A válaszlevél sajnos nincs meg, abból egy rövid idézet szerepel a Fájl:BKV LOGO.jpg leírólapon: „Csatoltam ezen kívül egy engedélyt arra, hogy a BKV honlapján található képeket, illusztrációkat is használhasd az oldaladon.”
Megnéznéd légyszíves az OTRS-ben, hogy van-e ilyen engedély 2008 június-július környékéről? Ha nincs, akkor szeretném felvenni a kapcsolatot – Fordprefecttel való egyeztetés után – a sajtóirodával, az engedély megerősítése érdekében. Ebben az esetben viszont arra szeretnélek kérni, hogy az engedélykérő levelet előzetesen nézd meg (nézzétek meg) és véleményezd (véleményezzétek). Lehet arról szó, hogy elküldjem a permissions-hu kukacra a szövegtervezetet?
(Nem akartok csinálni egy Wikipédia:OTRS-gazdák üzenőfalat?) – CsGábormegbeszélés 2009. május 25., 09:21 (CEST)
Persze, mindjárt megnézem. Samat üzenetrögzítő 2009. május 25., 12:36 (CEST)
A BKV-tól két engedélyt is kapott FordPerfect. Az első engedélyezi a BKV Zrt. honlapján található fényképfelvételek felhasználását a BKV szócikkhez. Ugyanez a levél tartalmazta a Fájl:BKV LOGO.jpg képet is azzal a kéréssel, hogy a cikk ezt használja. A második levél ennek egy bővített változata, ami engedélyezi a bkv.hu weboldalon található fényképfelvételek (fotók) és cikkek felhasználását a Wikipédia oldalai számára. Erre az engedélyre (pontosabban még a sablon egy korábbi változata az első engedélyre, lásd laptörténet) készült a {{Bkvengedély}}
sablon. A sablon nem tökéletes, mert szigorúan véve az engedély nem vonatkozik csak a fényképfelvételekre (plusz a logóra), így a Fájl:Jarat 901.gif képpel lehet probléma, plusz azért sem, mert a második engedély a sablon szövegénél már megengedőbb, hiszen a Wikipédia bármely szócikkében fel lehet az fényképeket és szöveges tartalmakat használni, nem csak a magyar Wikipédia BKV-vel kapcsolatos szócikkeiben. Samat üzenetrögzítő 2009. május 25., 13:26 (CEST)
Tehát ha jól értem ez azt jelenti, hogy az "éjszakai bagoly"-logóra (gondolom védjegyként bejegyezték) nincs engedélyünk. El tudnád küldeni nekem e-mailben a két korábbi engedély szövegét? Szeretnék erre a logóra is engedélyt kérni, de jelen esetben elég nehéz normális engedélykérést fogalmazni úgy, hogy nem ismerem a két korábbi levelük tartalmát. – CsGábor vita 2009. május 30., 16:55 (CEST)
Azért huncut vagy! Nincs beállítva e-mail címed a szoftverben és a szerkesztői lapodon sem találtam meg. Azért némi titkosügynöki tevékenységgel rátaláltam ;) Az „éjszakai bagoly” szinte biztos nincs védjegyként bejegyezve, de mint szerzői alkotás, védelem alatt áll. A levelek szigorúan véve nem adnak engedélyt a felhasználására, még ha eredetileg volt is ilyen szándékuk. Valószínű, hogy csak rá kell kérdezni: meg kell kérni őket, hogy a fotó/fénykép kifejezés helyett a képeket használják egy új/bővített engedélyben. Eddig nagyon segítőkészek voltak. Samat üzenetrögzítő 2009. június 2., 22:44 (CEST)
Hát tudtam én, hogy neked nem jelent gondot megszerezni. :) Köszönöm a választ, meglátom, mit tudok tenni. – CsGábor vita 2009. június 2., 22:57 (CEST)
Közben kaptam egy levelet Casstól, hogy várjunk egy levelet a Vértes Volántól. Várunk :) Samat üzenetrögzítő 2009. június 2., 23:14 (CEST)
Igen, kicsit túlbonyolították, de mindegy. :) Segítőkészek és gyorsak voltak, és ez a lényeg. – CsGábor vita 2009. június 2., 23:31 (CEST)
- Figyelmesebben végigolvasva az engedélykérő levelet, tényleg azt kértem eddig mindenkitől, hogy levélben válaszoljanak. Eddig ezt a kérést senki nem vette komolyan. Javítottam a mintát: [1] – CsGábor vita 2009. június 3., 19:28 (CEST)
Egy kérdés (több) :)
Kedves Samat! Úgy határoztam, hogy belépek az Egyesületbe. Megkérdeztem a jogászunkat, azt mondta, nincs semmi akadálya. Viszont lenne néhány hülye kérdésem. A tagdíjat mikor, hol és hogy kell befizetni? Sajnos elektronikusan átutalni nem tudok, a bankba meg szintén ritkán megyek, mert nem igazán van rá időm. Milyen kötelezettségekkel jár a tagság? Pl. muszáj ott lenni minden közgyűlésen? Szintén probléma, hogy vidékre sem tudok nagyon elmenni. Szóval ha ezek akadályok, akkor inkább nem lépek be. Várom a válaszod. Üdv, – Mex plática 2009. május 25., 21:22 (CEST)
Szia Mex!
A találkozón valahogy sikerült elkerülnünk egymást, pedig láttalak. A tagdíjat a belépési nyilatkozat elküldése után kell befizetni (igazából annak elnökség általi elfogadása után, de ezzel nem lesz probléma, úgy gondolom), ami a 2009-es évre most 3000 Ft. A befizetés történhet banki átutalással, banki befizetéssel, kártyás vásárlással (egyelőre PayPal), postai csekken, valamint személyesen valamelyik elnökségi tagnak. A belépés részleteiről ezen az oldalon találsz még tudnivalókat. A tagok kötelességei az alapszabály szerint: „a) az Egyesület alapszabályát, belső szabályzatainak rendelkezéseit, az Egyesület szerveinek határozatait megtartani; b) önként vállalt feladatait teljesíteni, az Egyesület célkitűzéseinek megvalósítását a tőle elvárható módon elősegíteni; c) az éves tagdíjat késedelem nélkül befizetni.” A fentieken túl semmi sem kötelező (más szóval minden önkéntes vállalások alapján történik), de minél több aktív tagunk van, annál jobban tudunk működni. Várunk szeretettel: Samat üzenetrögzítő 2009. május 25., 22:11 (CEST)
- Közben ezeket elolvastam, köszi. Azt hiszem, a személyes befizetést választom (remélem vannak budapesti elnökségi tagok). :) Szó esett a találkozón a költségtérítésről, amit lehet(ne) igényelni, ezzel kapcsolatban van szintén egy kérdésem. Extrém példa lesz, természetesen nem kívánok élni vele, csak arra lennék kíváncsi, hogy az ilyen is szóba jöhet-e: a spanyol nyelvjárásokról szóló cikkeket egy olyan könyvből írtam, ami nekem 15 000 Ft-ba került (nálunk nem kapható, külföldről rendeltem). Elméletileg igénybe vehetném rá az alapítványi támogatást? Vagy ez attól is függ, hogy mennyire érdekes a téma? Üdv, – Mex plática 2009. május 25., 22:32 (CEST)
- A költségtérítéses kérdésedre természetesen nem válaszolhatok egyedül, de igen, akár ilyen költségekhez is hozzájárulunk, amennyiben be tudod mutatni, hogy a könyv segítségével hány cikk fejlődött milyen (nagy) mértékben. Ha az előbbi vizsgálatból az derül ki, hogy enélkül a könyv nélkül ezt nem lehetett volna megoldani, ezzel meg lám, milyen szép cikkek születtek, akkor úgy gondolom, hogy támogatnánk (támogattuk volna) a könyv beszerzését. És nem alapítvány, hanem egyesület Samat üzenetrögzítő 2009. május 26., 00:38 (CEST)
Jelzem, nekem 36 dollárba került (2007 eleji árfolyamon) ez a könyv, amiből eddig 201 cikket bővítettem vagy írtam meg teljes egészében. Ezért minimum fizessen nekem az egyesület egy jegeskávét a következő talin :D – Alensha sms 2009. május 26., 00:51 (CEST)
Igen, hát ilyenkor az a baj, hogy ha pl. a 15 000 Ft-os könyvet vesszük, ebből a könyv tényleges ára csak 5000 Ft körüli, a maradék 10 000 pedig a behozatal költsége (posta+biztosítás+vám+egyéb). – Mex plática 2009. május 26., 13:19 (CEST)
Mex, honnan rendelted? Nekem van olyan könyvem, amit kapni ugyan itthon is, de azért rendeltem Amerikából, mert postaköltséggel együtt olcsóbb... (poén az, hogy Amerikából rendszerint olcsóbb, mint az EU-n belül.) Amit itthon nem kapni, azt miért vámolnák meg? Különben sose hallottam, hogy könyvet megvámolnának, azok a rohadékok a műszaki cikkekre utaznak... Itt a feladó vágott át vagy cseszett el valamit szvsz, ennyit nem lenne szabad fizetni postaköltségként. – Alensha sms 2009. május 26., 14:25 (CEST)
Hol....
...lehet megnézni, hogy mennyi a magyar wikin a cikkek átlagos hossza? – Istvánka posta 2009. május 28., 09:51 (CEST)
Pl. itt. Samat üzenetrögzítő 2009. május 28., 19:03 (CEST)
sablon + bérc
Szia Samat!
Könyörgöm, csináld már meg a szócikkíró díjsablonokat úgy hogy ki lehessen tenni userlapra! PLÍÍÍZ!
Más: Csillebérc nagyon leült, szóval, ha látsz Skype-on lécci szólj már rám! Beszélnünk kéne! thx, – OrsolyaVirágHardCandy 2009. június 1., 22:05 (CEST)
Már kész van egy ideje. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. június 1., 22:32 (CEST)
- Ok, köszi, de én inkább a babérleveles/bronz plakettes sablont szeretném kitenni! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. június 1., 23:10 (CEST)
Nap képe június
Szia! Legenerálod a júniusi napképéket? Bean49 vita 2009. június 6., 00:41 (CEST)
Az a baj, hogy a Commonson változott a lapok szerkezete (egy idióta sablonba pakolják a fordításokat), amit a bot jelenleg egyben hozna át, és hibát okozna. Tgr ígérte, hogy átírja a botot, hogy működjön, de még nem jutott el odáig. Látom, hogy a 6-i lapokat megcsináltad, köszi. A problémát igyekszem nem elfelejteni. Samat üzenetrögzítő 2009. június 6., 00:52 (CEST)
Esetleg áthozhatnád így, mert egyszerűbb javítani, mint áthozni, és a képek még jók is lennének. Bean49 vita 2009. június 6., 00:59 (CEST)
Elvben megírtam, tesztelni még nem volt időm. Ha gondolod, elküldöm a kódot. (Egyébként a képneveket is egy idióta sablonba pakolják.) – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. június 6., 01:17 (CEST)
- Bean: megcsináltam. Most el kell mennem aludni, a többit rád bízom…
- Tgr: Igen, küldd el légy szíves! Samat üzenetrögzítő 2009. június 6., 01:21 (CEST)
Addig is létrehoztam azt a két idétlen sablont, és hozzányúlás nélkül működik. Bean49 vita 2009. június 6., 02:18 (CEST)
Arra vigyázzatok, hogy összevissza vannak a Commonsban, hol sablonnal, hol anélkül, hol ilyen néven, hol olyan néven. Bean49 vita 2009. június 6., 02:46 (CEST)
Rejtett forráskód |
---|
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
|
#!/usr/bin/python
# -*- coding: utf-8 -*-
#TODO: force, hiányzó cikkekre figyelmeztetés, külön csak egy nap, külön csak a gallery, osztály
"""
A huwiki nap képéhez másolja át a szükséges allapokat a Commonsból,
és legyártja a havi archívum galériát.
v0.20
forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:SamatBot/napkepe.py
Használat: napkepe.py --január
"""
import sys, string, re, datetime, calendar
import wikipedia
# where it makes sense, the following mapping keys will be replaced using the % operator:
# filename, desc, year, month, day, lang, monthname
potd_filename_page = {
'hu': u'Sablon:Napképe/%(year)d-%(month)02d-%(day)02d',
}
potd_desc_page = {
'hu': u'Sablon:Napképe/%(year)d-%(month)02d-%(day)02d (hu)',
}
potd_filename_text = {
'hu': u'%(filename)s<noinclude>[[Kategória:Napképe sablonok|{{SUBPAGENAME}}]]</noinclude>',
}
potd_desc_text = {
'hu': u'%(desc)s<noinclude>[[Kategória:Napképe sablonok|{{SUBPAGENAME}}]]</noinclude>',
}
potd_summary = {
'hu': u'allap másolása a Commonsból',
}
archive_page = {
'hu': u'Wikipédia:A nap képe/%(year)d-%(month)02d'
}
archive_text = { # "records" will be replaced with list of records
'hu': u'== %(monthname)si képek archívuma ==\n\n<gallery>\n%s</gallery>',
}
archive_record = { # filename and desc will also be replaced
'hu': u'Kép:%(filename)s|%(day)02d. {{Napképe/%(year)d-%(month)02d-%(day)02d (hu)}}' \
+ u' {{szerkeszt|Sablon:Napképe/%(year)d-%(month)02d-%(day)02d (hu)|<sub>(javít)</sub>}}\n',
}
archive_summary = {
'hu': u'%(monthname)si archívum galéria',
}
# regexps to obtain filename/description from the commons subpages
# expected filename template format: <filename> or {{Potd filename|<filename>|<year>|<month>|<day>}}
commons_filename_re = re.compile(r"\{\{Potd filename\|(?P<filename>[^|]+)\|(?P<year>\d+)\|(?P<month>\d+)\|(?P<day>\d+)\}\}")
# expected description template format: <description> or {{Potd page|1=<description>|2=<lang>|3=<year>|4=<month>|5=<day>}}
commons_desc_re = re.compile(r"\{\{Potd (page|description)\|1=(?P<desc>.+)\|2=(?P<lang>\w+)\|3=(?P<year>\d+)\|4=(?P<month>\d+)\|5=(?P<day>\d+)\}\}")
# this was used before the Potd templates, checked for backwards compatibility
oldcat_re = re.compile(r'\s*<noinclude>\[\[Category:Potd templates\]\]</noinclude>', re.S)
commons = wikipedia.getSite(code='commons', fam='commons')
homeWiki = wikipedia.getSite()
# XXX: should link to wikipedia, not home wiki?
def fix_links(text, lang):
"""turns [[:hu:blah|blah]] and similar into [[blah]]"""
text = re.sub(r"\[\[:?" + lang + r":(?P<page>[^|\]]+)\|(?P<text>.*?)\]\]", r"[[\g<page>|\g<text>]]", text)
text = re.sub(r"\[\[:?" + lang + r":(?P<page>[^|\]]+)\]\]", r"[[\g<page>]]", text)
text = re.sub(r"\{\{wh\|(.*?)\}\}", r"[[\1]]", text) # {{wh}} is sometimes used for hu: links
text = re.sub(r"\[\[(?P<page>[^|]+)\|(?P=page)\]\]", r"[[\g<page>]]", text)
return text
def translate(text):
return wikipedia.translate(homeWiki, text) % translate_dict
# FIXME
honapok = [u'január', u'február', u'március', u'április', u'május', u'június', u'július',
u'augusztus', u'szeptember', u'október', u'november', u'december']
#XXX wikipedia.stopme()?
arg = wikipedia.handleArgs()
if len(arg) == 0:
wikipedia.output(u'Nem kaptam paramétert! Honnan tudjam melyik havi adagot másoljam?')
sys.exit()
elif not (arg[0][0:2] == u'--' and honapok.count(arg[0][2:]) == 1):
wikipedia.output(u'Hibás paraméter!')
sys.exit()
date = datetime.date.today()
if True: # XXX month argument required for now
date = date.replace(month = honapok.index(arg[0][2:]) + 1)
elif date > date.replace(day = 15): # probably intended for next month
date += datetime.timedelta(days = calendar.monthrange(year, month)[1])
#XXX
monthname = arg[0][2:].capitalize()
# XXX hogy kéne ezt normálisan?
# dict used for the l10n substitutions
translate_dict = {
'year': date.year,
'month': date.month,
'monthname': monthname,
'lang': homeWiki.language(),
'filename': None,
'desc': None,
}
try:
records = ''
for day in range(1, calendar.monthrange(date.year, date.month)[1]):
date = date.replace(day=day)
translate_dict['day'] = day
del translate_dict['filename']
del translate_dict['desc']
# get image name
page = wikipedia.Page(commons, 'Template:Potd/%s' % date.isoformat())
text = page.get()
m = commons_filename_re.match(text)
translate_dict['filename'] = m.group('filename') if m else oldcat_re.sub('', text)
# get description
page = wikipedia.Page(commons, 'Template:Potd/%s (%s)' % (date.isoformat(), homeWiki.language()))
text = page.get()
m = commons_desc_re.match(text)
desc = m.group('desc') if m else oldcat_re.sub('', text)
translate_dict['desc'] = fix_links(desc, homeWiki.language())
# copy stuff
page = wikipedia.Page(homeWiki, translate(potd_filename_page))
page.put(translate(potd_filename_text), translate(potd_summary), minorEdit = False)
page = wikipedia.Page(homeWiki, translate(potd_desc_page))
page.put(translate(potd_desc_text), translate(potd_summary), minorEdit = False)
records += translate(archive_record)
translate_dict['records'] = records
page = wikipedia.Page(homeWiki, translate(archive_page))
page.put(translate(archive_text), translate(archive_summary), minorEdit = False)
finally:
wikipedia.stopme()
|
A commonsos allapokat jól fejti vissza, azon túlmenően nem teszteltem. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. június 6., 06:45 (CEST)
Köszi! Átmásoltam a hivatkozott oldalra is. Samat üzenetrögzítő 2009. június 6., 12:34 (CEST)
Szülinap
Köszönöm a jókívánságot! – Perfectmiss vita 2009. június 10., 08:59 (CEST)
Mérnökműhely - építészmérnökök
Üdv! Gondoltam bepakolom a műszaki átadás-átvételi eljárást a „nagyjábóli” kész, vagy legalább is átnézendő cikkek közé a műhelyfőlapon és beleböngésztem az itt levő kategóriákba. Azt kérdezném, hogy van-e valami különösebb oka, hogy két kategóriája – Kategória:Magyar építészmérnökök, Kategória:Magyar építészek – van az építészeknek? Nem kellene egyesíteni őket az elsőbe? Tudom, hogy van ilyen legenda, hogy „Építész” és építészmérnök közötti „különbség”, de eleddig még nem olvastam hivatalosan ilyet. Szerintem az I. vh. előtt is építészmérnöki képzés volt, „mérnök” nélküli nemigen. --Gyantusz vita 2009. június 10., 23:25 (CEST)
A kérdés így jött elő teljes terjedelmében: Kategória:Magyar építőmérnökök ... – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. június 11., 00:18 (CEST)
- Nem értem, a linkedben nincs vitalap és mind mérnök, viszont fentebb elég sok magyar építész van, ami mehetne a magyar építészmérnökbe, már ha nem szándékos. Akkor viszont az okát nem tudom. --Gyantusz vita 2009. június 11., 00:24 (CEST)
- Vagy én vagyok szakmailag műveletlen és az „Építész” nem legenda, hanem tény és magasabb kategória az építészmérnöknél... --Gyantusz vita 2009. június 11., 00:26 (CEST)
- Tulajdonképpen még többféle felsőfokú építészeti végzettséget kellene tudomásul vennünk: Pollack Mihály képzőmúvészeti akadémiára járt Bécsben, Ybl Miklós viszont politechnikumba. Az egyik inkább művészeti, a másik inkább technológiai oldalról közelítette meg ugyanazt a kérdést. Ma annyiban más a helyzet, hogy az építészképzés a képzőművészeti intézményekből világszerte átkerült a műszaki képzésbe. Ma tehát van építészmérnök/építész ("művészmérnök") 10-12 féléves képzéssel és mindenre kiterjedő tervezési jogosultsággal, és van építőmérnök 6-8 féléves képzéssel és sokkal szűkebb tervezési körrel. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. június 11., 00:47 (CEST)
- Ja: és építészt csak Budapesten és Pécsen képeznek .. :)) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. június 11., 00:50 (CEST)
Akkor én hozzátennék egy-két morzsát. Az építőmérnök (kultúrmérnök, általános mérnök) más, mint az építész/építészmérnök. A kettőt nem az oktatási szint különbözteti meg, hanem egyszerűen másik szakma. Én építőmérnök vagyok, de nem építész(mérnök). Nagyon eltúlozva az építészek inkább művészeti és épületszerkezet-tani (ezt így kell írni???), míg az építőmérnökök statikai, valamint infrastruktúra-építő képzésben részesülnek (magasépítési területen van bizonyos átfedés, lásd statika és épületszerkezet-tan). Külön kamara foglalkozik a két szakmával (Építészkamara, Mérnöki Kamara). A képzés lassan egységes lesz egész Európában: kétlépcsős; alapképzés (BSc) és mesterképzés (MSc). Előbbi nagyjából a korábbi főiskolai „szintnek”, utóbbi nagyjából a korábbi egyetemi „szintnek”, de ezentúl utóbbit is csak két lépésben lehet elvégezni. Az erre történő átállás éppen most történik, az építőmérnöki képzésben (elvileg) most végez az utolsó osztatlan képzés és most végez az első BSc-s is, így ősztől lesz először MSc-s képzés. Egyébként mindkét szakma tiltakozott az átállás ellen; az építőmérnöki egy évvel indult később, mint a többi, így elérte, hogy 7 félév helyett 8 féléves a BSc-s képzése, az építészmérnökin pedig még egy ideig párhuzamosan futtatják az osztatlan és az osztott képzést.
Az eredeti kérdésre visszatérve: szerintem manapság nincsen semmi különbség az építész és az építészmérnök kifejezés között, bár régebben lehetett. Szerintem a két kategóriát nyugodtan össze lehet vonni az építészmérnökibe. Samat üzenetrögzítő 2009. június 12., 01:55 (CEST)
Építőmérnöki alapképzés a következő városokban van: Bp., Pécs, Győr, Debrecen, Baja; építészmérnöki alapképzés: Bp. (BME és SZIE, az egykori Ybl), Pécs, Győr, Debrecen. Építész mesterképzés még nem indul sehol, osztatlan képzés van a BME-n kívül Pécsen és Győrben; építőmérnök osztatlan képzés már nem indul, mesterképzés lesz a BME-n kívül Pécsen és Győrben (bár Pécsen csak a szerkezeti szakot, Győrben pedig csak az infrastruktúra szakot indítják). Samat üzenetrögzítő 2009. június 12., 02:12 (CEST)
- Szinte tökéletes válasz. Annyi még a kiegészítés, hogy építészmérnöki MSc-s képzés legkorábban 2010 őszén fog indulni a BME-n. A győri Széchenyi István Egyetem még forgolódik, mert ő is szeretne, de eleddig úgy tudom, még nem akkreditálták (itt inkább anyagi a gond). Debrecen szintén szeretne, de itt „kissé” több a hiányosság (tőke, tanteremhiány, minősített oktatóhiány, gyakornokhiány stb.), mint kellene, de hát optimistának azért szabad lenni. Pécsett a PTE-t nem tudom, hogy lesz-e MSc, nem is ismerem. Azt tudom, hogy a 4 műszaki fősuli egyike van ott (Pollack MMK), nem túl jó hírrel. A Bp., Thököly úti Ybl nem szűnt meg névként, csak a Szent István Egyetembe tagozódott, tehát SZIE-YMMF a neve (ill. már SZIE-YMÉTK). Egyébként épületszerkezettan a helyes írása. A BME-n indulna egy kiegészítő MSc-s kurzus állítólag csak egyetemistáknak (tehát kiesek, így nincs más mint a BME jövőre), de fél évvel csúszni fog az indulás létszámminimum-gondok miatt. Ezeken kívül még Sopronban és Győrben képeznek építőművészeket (ld. idei OFIK), ahogyan eddig is (sokan fősuli után ide, Sopronba ácsingóznak, remélve az egyetemi besorolást ezzel elfogattathatják - nincs sok infóm róla, de úgy tűnik kevés sikerrel).
- Megjegyzésként 2003. január 1-étől csak és kizárólag egyetemi képzettségű (tehát okleveles) építészmérnök végezhet tervezői munkát hivatalosan (aláírási jogkör), illetve a nemrég kifutott szakmérnöki képzésben részt vevők, akik megkapták az É–2-es besorolást. Tervezési besorolással kapcsolatban bővebben a 103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól címú jogszabályunk rendelkezik. Tervezési jogosultság minden esetben(!) kamarai tagsággal adható csak ki. Tehát aki tervezői jogkörre pályázik, annak az iskolai végzettsége és igazolható szalmai gyakorlata után a kamarai tagsági vizsát is teljesítenie kell, majd a tagsági díj kifizetése után felvételt nyer a kamarába, „É-besorolást” kap (É, É–1, É–2, É2 stb.), ami magával vonja a tervezői jogosultságot határidóig(!), tehát nem korlátlan, a besorolással egyező minőségi korláttal (az É–1 a korlátlan, ún. vezető tervező, amit tán tavalytól az É vált le, az É–1 kifutásával automatikusan É-be sorolódnak át ezen úriemberek/-nők).
- Maga az „építész” fogalom A Pallas Nagy Lexikona szerint (1894-es a szócikke, 6. kötet) a mai építészmérnök hiba nélküli definíciója.
- „építész: építőművész, vagy helytelenül műépítész, műépítő (franc. architecte) az, ki az építészet művészetét és mesterségét üzi, ugy hogy épületek terveit és költségvetését kidolgozza, a kivitelre felügyel és az elszámolást vezeti. Régebben É.-nek és mérnöknek egy és ugyanazon munkaköre volt, amennyiben templomokat, házakat, vizvezetéseket és utakat stb. az «architektus» tervezett és épített s csak az ujabb időkben váltak szét utaik. É.-nek mostanság majdnem kizárólag csak azt hivjuk, aki épületek tervezésével, egyáltalában, ki az u. n. magas építkezéssel foglalkozik. Modern mérnöki munkákba az É. csak ott folyik be, ahol, mint p. hidaknál, pályaházaknál, alagutak bejáratainál stb. a célszerü beosztás és szerkezet mellett a külső formák szépsége is szükséges.[...]”
- Tehát nagyon valószínű, hogy ez a mai építészmérnök régies, múlt század eleji (19–20. sz. fordulója) megnevezése. A művészeti képesítésű építészmérnökök ma DLA fokozatúak, azaz megnevezésük építészmérnök (DLA).
- Ebből fakadóan kevés értelmét látom a fent nevezett két kategóriának, ha csak az nem lehet értelme, hogy arégieket építészként nevezük. Illetve volt pár embör, aki képesítés nélkül, „vénából” tervezett elég hatékonyan. De a mai állapota a kategorizálásnak ezt nem tükrözi...
- Egész szép kis szócikkre valót írtunk itt össze... :)
- Van egy idős építészmérnökünk is Rimanóczy Jenő bácsi képében. :) --Gyantusz vita 2009. június 12., 03:42 (CEST)
Ha már cikkhez való: gyűjtögettem még régebben: [2], valamint volt egy kocsmafali hozzászólásom: [3].
Kb. 10 évvel nagy vitákat kavart az építőmérnök és építészmérnök szakma (karok és kamarák) vitája, hogy ki milyen tervezői jogosultságot kapjon. Addig az okleveles építőmérnökök automatikusan megkapták az É–3-t (1990-ig az É–2-t) és némi munkával az É–2-t is, 2003 óta a mérnökök nem kaphatnak semmilyen építész jogosultságot. (Az É–2-vel egy családi ház még megtervezhető.) A BME-n a két kar úgy egyezett meg végül, hogy az építőmérnöki kar indított egy mérnök–építész szakirányt, amit az építészmérnöki kar oktatott, portfólióval felvételizni kell(ett), és többek között a komplex épülettervezés nevű tárgyakat kell(ett) hozzá teljesíteni. Aki ezt elvégezte, megkaphatta az É–2-s jogosultságot, de erre nem volt garancia. Erre évente csak néhány főt vettek fel, és 0-1 fő tudta elvégezni, így mára talán teljesen kihalt.
Művészeti területeken a PhD helyett kapnak a végzettek DLA minősítést. Ez a rendszer harmadik szintje, az MSc után. Samat üzenetrögzítő 2009. június 12., 13:06 (CEST)
- Van itt infó ... :))
- Én kizárólag azért emlegettem fel a főiskola-egyetem megkülönböztetést, mert a jelenleg praktizáló - azaz a nem művészettörténeti és nem a majdhanagyleszek - építészek/mérnökök zöme ebben a kettősségben szocializálódott, így mindenképp célszerű az éppen itten formálódó szócikkkbe ezt az aspektust is bevenni. (Majd kivallatom sógort, ő még időben született ahhoz, hogy irodát kalapáljon össze, és ott É-1 basáskodjon ... :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. június 12., 13:21 (CEST)
- Pécsena kilencvenes években igyekezett a Bachman-Dévényi-Horváth társaság összehozni egy műegytemi szintű képzést, ami pár évig működött is. Hogy a bolognai dózert hogyan állta, azt nem tudom. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. június 12., 13:23 (CEST)
Talán olyasmiről lehet szó, mint a vegyészeknél: 1907-ig a BME vegyész oklevelet adott ki, akkortól pedig vegyészmérnököt. Minden további infó welcome ;) Samat üzenetrögzítő 2009. június 12., 13:28 (CEST)
Btali
Itt vala róla szó. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 21., 12:16 (CEST)
- Mer eeengem kell olvasni embeeer!!! – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 21., 12:24 (CEST)
Akkor eLVe barátok köre és a friss változtatások járőreinek közös halmaza volt a meghívottak listájában. Ezek szerint nem vagyok egyikben sem… :( Samat üzenetrögzítő 2009. június 21., 12:27 (CEST)
- Nemnem, tévedés.:) Csak valahogy nálam kötött ki a dolog. Meg sajn', én sem voltam... :( – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 21., 12:29 (CEST)
Jómagam is tök véletlenül bukkantam rá. Amúgy a tényleg csak eLVe oldalán kötött ki a dolog, ezt a talit Burum szervezte. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 21., 12:39 (CEST)
- Noh, azért itt is volt rá egy utalás. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 21., 12:42 (CEST)
- Igen, megtaláltam. Épp most olvastam végig ezt az oldalt. Az az utalás azért elég rejtett :) Samat üzenetrögzítő 2009. június 21., 12:49 (CEST)
Írtam...
...neked emailt! Pozitív vagy negatív a válasz? – Istvánka posta 2009. június 22., 11:00 (CEST)
Hmm. Valami technikai vagy emberi galiba lehet ludas, de nem találkoztam vele :( Mikor küldted, hova, milyen címmel? Egyébként nem is vagyok itt! Még két hétig biztos… Samat üzenetrögzítő 2009. június 22., 11:05 (CEST)
- Akkor tedd ki a wikiszabi sablont . Két hét múlva akkor zargatlak majd – Istvánka posta 2009. június 22., 11:06 (CEST)
Túllevek
Még annyira nem, van egy évem, vagy három. Attól függ.– Lily15 üzenet 2009. június 22., 17:24 (CEST)
Autóbusz
Kedves Samat! Nem akarok vitatkozni veled, de szerinted, ha valahol egy tárgyat, valaki közterületen lefényképez, attól abban mi a szerzői jog? Ha valaki elkattintja a fényképezőképet, attól miért áll be a szerzői jog? Mert ha igen,akkor Magyarországon millió számra készül ugyanarról a tárgyról jogsértő kép. Ha a fotó tárgya le lett fényképezve, akkor minden alkotótól kellene engedély (Már amit a fotó ábrázol), s a wikipédia magyarországi oldalairól az összes fényképet törülni kellene. Sürgősen!! (Természtesen ez így nem igaz, mert közterületről szabad fényképezni)
Ha a Timisch nevű szerkesztővel való vitába kapcsolódtál be, akkor abból - ha figyelmesen elolvastad - kiderül a fényképet gyűjtés útján szereztem be. Tehát a fénykép birtokosa azzal a céllal bocsátotta rendelkezésemre, hogy közkinccsé tegyem. Elsődlegesen egy könyv céljaira, másodlagosan a megismertetés céljával. Mivel ez szóban történt, a szerkesztőbizottság többi tagjával megállapodtam arról, hogy főleg a wikipédiában való felhasználás miatt, az írásos engedélyek beszerzésére. Ez nagyságrendileg 580 fényképet érint. Sajnos segítőkkel kell dolgoznom, mer Győr (ahol élek) és Nagysáp (ahol dolgozom) 100 km távolságra van egymástól. Ezért ez lassan halad. S ha aggályaid vannak, akkor várom a szabatos leírást, hogy szerezhetnék be szabályos írásos „engedélyt” arról senki se kötözködjön velem, különösen az előbb említett tudós hölgy.– Sóhivatal vita 2009. június 25., 06:38 (CEST)
- Ja, utóiratként még egy komoly kérdés. A fényképező ismeretlen, akit ábrázol már meghalt. Az Ikarus megszűnt. Ilyenkor mi a helyzet. A kép tulajdonával rendelkezem. – Sóhivatal vita 2009. június 25., 06:46 (CEST)
Overengineering
Szia Samat, kérdés, hozzád, mint mérnökemberhez :) El tudnád magyarázni nekem, mi az az overengineering pontosan? Mi a jó fordítása? (Túltervezés? A Hét nővér szócikkét fordítom épp, és ebben van egy mondat, hogy "All the buildings employed over-engineered steel frames with concrete ceilings and masonry infill". Köszi előre is :)
PS: Nem akarsz archíválni a vitalapodból, 2 azaz kettő percbe telt, míg betöltődött! – Timish levélboksz 2009. június 25., 11:35 (CEST)
Őszintén szólva nem tudom, mit jelent, de ha türelmes vagy, utánakérdezek. Samat üzenetrögzítő 2009. június 25., 12:42 (CEST)
Lehet jönni, kiokosítani minket. Köszi! Pasztilla 2009. június 25., 20:54 (CEST)
Ismét az építész/építészmérnök probléma. Ehhez hülye vagyok, te esetleg? Cassandro Ħelyi vita 2009. június 25., 23:38 (CEST)
Nehéz ma veled! :) Erről pár szakasszal feljebb leírtam, amit a témában le tudtam írni. Az anon szerkesztőnek bizonyos szempontból akár igaza is lehet, egyrészt az építészeket sokszor tényleg nem sorolják a mérnökök közé, másrészt bizonyos körök a mérnök szót az építőmérnökkel azonosítják. Én nem erőltetném ezt a kérdést most az anonnal oda-vissza szerkesztésekkel. A második állításában szerintem téved: a képzést ma építészmérnöknek hívják, és szerintem elég régóta ahhoz, hogy Finta József is akként kapjon diplomát. Akár utána is járhatok (az sem kizárt, hogy megkérdezem tőle, mert elvileg találkozunk a közeljövőben).
De ha ez segít: a névjegykártyájára azt írta, hogy „okleveles építész, c. egyetemi tanár, az MTA rendes tagja”. Samat üzenetrögzítő 2009. június 26., 00:01 (CEST)
- Azt hiszem, hogy a Magyar Építész Kamara elég autentikus forrás. A kamarai névjegyzékben „okleveles építészmérnök”-ként szerepel. Adatai nyílvánosak, már amennyire a MEK engedi, persze csak azok. Ebből fakadóan mérnök ő is, ahogy te is és én is. ;) --Gyantusz vita 2009. június 26., 11:43 (CEST)
Egyébként ilyen esetekben szerepeljen a bevezetőben az építészmérnök szó? --Gyantusz vita 2009. június 26., 22:53 (CEST)
Ajándék
Biró Péter. <--- Nézd át, ill. amikor időszerű lesz, jöhet a kép. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 27., 01:21 (CEST)
- Ádám József <--- hogy ne unatkozz. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 27., 16:18 (CEST)
IRC-ről addigra eltűntél, de nyugodtan szedd ki az egyetemeknél a belinkelt városnevet, ahol találod, az oké. Az évszámoknál még makacs vagyok. A születési dátum delinkelésénél meg robbanni fogok. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 28., 01:10 (CEST)
- A születés dátumot nem is akartam delinkelni (a többit igen). Köszi az epret :) (Kértél egy kicsit Syptől?) Samat üzenetrögzítő 2009. június 28., 11:47 (CEST)
- Oké. Láttam a Gtalkodon kérésed. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 28., 15:38 (CEST)
- Közbekotty: No mi van, delinkelési mánia lett úrrá a tömegeken? Pasztilla 2009. június 28., 17:21 (CEST)
- Hiába, egyesek ilyen nagy hatással vannak a tömegekre. Samat üzenetrögzítő 2009. június 28., 19:04 (CEST)