A magyarországi gótika fontos terjesztője volt a ciszterci rend, majd fokozódóan a koldulórendek: a ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt nagy szerepe.
Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb pedig Ausztria, Csehország és Szilézia hatása mutatkozott, a területükről hívott mesterek révén.[1]
A hazai gótika alkotásai – az európaival összevetve – méreteikben és kiképzésükben is szerények. Az alkotások a törökök által megszállt területeken jórészt elpusztultak, többnyire csak a meg nem szállt, nyugati, északi, északkeleti régióban, továbbá Felvidéken és Erdélyben maradtak meg.[1] Sok templom a 18. századi barokk újjáépítésnél, vagy a 19. századi restaurálás során vesztette el eredeti alakját. A várak nagy részét a 17-18. század fordulóján császári parancsra felrobbantották, a gótikus városi lakóházak zöme pedig háborús pusztításoknak vagy átépítéseknek esett áldozatul.
Nagy Lajos építette meg a budai várkápolnát, és magasabb színvonalra fejlesztette Visegrádot. Ő építette újjá és bővítette Diósgyőr várát is, ami szabályos négyszög alaprajzú királyi rezidencia, nagy termekkel, kétszintes kápolnával. Ez idő tájt a koldulórendek is nagy támogatásokat kaptak, ekkor épültek városaink megmaradt középkori kőházai, kapualjukkal, ülőfülkéikkel.
A magyar gótika Zsigmond alatt virágzott, az ő uralkodása idején épült a budai Friss-palota, a bazilikális rendszerű templomokat csarnoktemplommá építette át. A nagyurak is jelentős építkezéseket folytattak. Ekkor épült ki Siklós, Csesznek, Gyula és Kisnána vára. A városok fejlődése felgyorsult, a legtöbb városfal is ekkortájt épült.
Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Túlnyomó többségük csak romokban maradt ránk. Ezek a templomok legtöbbször egyhajós épületek voltak, sokszög záródású szentéllyel. Többnyire faragatlan terméskőből falazták őket. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették.[1]
.JPG)
.svg)