Koldulórendek
,_2013.jpg)
A koldulórendek (más néven mendikánsok) katolikus szerzetesrendek, melyeknek közös jellemzője, hogy a monasztikus rendektől eltérően nem vonulnak ki a társadalomból a tökéletességet keresve, hanem a világiak között élnek és tevékenykednek. A kolduló jelző arra utal, hogy a rendek szabályzata alapításuk idején megtiltotta számukra a jelentős tulajdonszerzést, így saját munkájukból és (egyre növekvő arányban) adományokból biztosították megélhetésüket.[1] Később a szabályt mindegyik rendben enyhítették, vagy teljesen el is hagyták.[2]
Kialakulásuk és szerepük
[szerkesztés]A 12. században már Európa-szerte jelentkeztek a szegénység eszményét hirdető eretnek mozgalmak (bogumilok, patarénusok, katharok és valdensek), melyek részben a fennálló társadalmi rend (így többek között az egyház hatalma) elleni mozgalmak voltak,[3] így a katolikus egyház hagyományos eszközeivel (a gazdag papsággal és kolostorokban élő szerzetesekkel) nem tudta megakadályozni további térnyerésüket.[4] A kor eretnek mozgalmainak egyházon belüli megfelelői az első kolduló rendek voltak, melyek részben az eretnek eszmék hatására, részben épp azok elfojtására jöttek létre.[4] A főpapság kezdetben gyanakodva szemlélte őket,[5] de gyorsan rájöttek, hogy a szegény szerzetesek könnyebben eljutnak a köznéphez, és így hatékonyabban védhették meg és terjeszthették körükben a hivatalos tanításokat.[4]
Az első rend megalapítása 1210-re tehető,[2] amikor Assisi Szent Ferenc III. Ince elé terjesztette elképzelését a szegények közötti lelkipásztorkodásról. Ince hozzájárult a rend működéséhez,[6] a nem sokkal később elé járuló Guzmán Szent Domonkos rendjének megerősítését azonban megtagadta, az csak III. Honoriusz pápa hagyta jóvá 1216-ban.[4]
A két nagy rend alapítását azután később követte több kisebb mozgalom létrejötte. Számos rend kezdetben más elvek szerint működött, például a karmeliták 1226, a szerviták 1233 óta működtek, azonban csak a 15. században váltak kolduló rendekké.[4]
Koldulórendek ma
[szerkesztés]A kolduló szerzetesek nem egy püspök, hanem egyenesen (mint később a jezsuiták) a pápa joghatósága alá tartoztak. Jelenleg Rómában székelő rendfőnökök (generálisok) állnak élükön anélkül, hogy a megyés püspök hatósága alól ki lennének véve.
A ma működő rendek közül a következőket sorolhatjuk ide:[2]
- Ágoston-rend
- Domonkos-rend
- Ferences rend[4]
- Irgalmasok
- Karmeliták
- Mercedárius rend
- Német Lovagrend [forrás?]
- Máltai lovagrend [forrás?]
- Szervita rend
- Trinitárius rend
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Szent Ferenc eredetileg nem a koldulást, hanem a munkát szánta megélhetésük forrásának. (lásd Britannica Hungarica)
- ↑ a b c Britannica Hungarica Világenciklopédia (2005)
- ↑ A pápaság története, 93. o.
- ↑ a b c d e f A pápaság története, 95-96. o.
- ↑ Ennek jele, hogy a Negyedik lateráni zsinaton megtiltották további rendek alapítását. (lásd A pápaság története, 95-96. o.)
- ↑ Ince csak szóban járult hozzá a ferencesek működési szabályzatához, azt hivatalos formában III. Honorius rögzítette 1223-ban. Ennek oka talán az volt, hogy Szent Ferenc nem is akart egy szabályozott rendet alapítani. (lásd A pápaság története, 96. o.)
Források
[szerkesztés]- szerk.: Halász György, Széky János: Britannica Hungarica Világenciklopédia, elektronikus kiadás, Budapest: J.I.T. LEXIKON (2005)
- Gergely, Jenő. A pápaság története. Kossuth Kiadó (1999). ISBN 963 09 4105 8
- Bélfenyéri Tamás: A váradi püspökség koldulórendi kolostorai a középkorban; Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság–Varadium Script, Nagyvárad, 2016 (Partiumi füzetek)
- F. Romhányi Beatrix: Kolduló barátok, gazdálkodó szerzetesek. Koldulórendi gazdálkodás a késő középkori Magyarországon; Martin Opitz, Bp., 2018
