Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív71

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Stewe 15 évvel ezelőtt a(z) Tudakozás témában

Altéma: a frankok

Ez Istvánnál nem kérdés, viszont van egy-két fazon a frankoknál, akikkel komoly bajok vannak e téren, mivel számozás, jelző és cím gyakran együtt szerepel, ld. I. (Nagy) Károly római császár és az összes utóda. Olyannyira, hogy már-már rendszerszintűnek mondanám. Ráadásul a római császár sérti a szememet, mert akárminek nevezték és gondolták magukat, azért erősen más tészta Augustus és Nagy Károly... a bizánciak és a német-rómaiak is római császárok voltak titulusuk szerint, pusztán azért, mert a középkorban fogalmilag csak a rómaiaknak lehetett elképzelni császárát. – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. november 19., 23:34 (CET)

De hát ez egyértelmű butaság, mit van róla tárgyalnivaló? Nagy Károly éppúgy római császár, ahogy én, nem tekintettel arra, hogy a szent római birodalom császára betű szerint római császár, de akkor is német-rómainak hívjuk. A bizánci viszont baszileusz rómaiónnak hívja magát, és a baszileusz = császár körüli vicceskedés egy ezredév témája volt nyugaton, amíg az oszmánok ad acta tették a problémát. Szegény kelet mindig szerette volna megetetni a nyugattal, hogy a baszileusz = imperator, de a nyugat csak kuncoga, és tartotta magát a baszileusz = rex szótári állásponthoz. Vigyor Amúgy nem ám csak a középkorban, hanem egyáltalában a császár mint olyan fogalma egyszerűen onnajt van. Az oroszok cárja is, meg a japán emperör is, aki a megfeleltetés útján lett azzá. Nagy Károly redir. Bennófogadó 2009. november 20., 01:27 (CET)

Például ezért is kell sürgősen az a bizonyos névkódex. Alkalmasint kultúrkörönként külön kell kidolgozni a részleteket. Bennófogadó 2009. november 20., 01:32 (CET)

Gorbó (avagy nem/más néven létező települések, illetve egymáshoz közel fekvő, hasonló nevű települések okozta zavarok)

id. Wesselényi Miklós kapcsán futottam bele Gorbóba, ami egy kolozs megyei település. Az érdekessége abban áll, hogy a huwiki szerint ilyen hely nem létezik, de van helyette Gorbómező és Gorbósalamon. Utóbbiak viszont a valóságban nem léteznek (pontosabban de, csak önálló településként nem), így nincsenek is a térképen. A gorbói (vár)kastély viszont nem is ezek egyikében van, hanem (pl.a kislexikon szerint) Csákigorbóban (Giobou).

Kérdések: 1. Melyik hol van? (1/b melyikben van a gorbói vár? tényleg csákigorbóban?) 2. Melyik a közigazgatási értelemben ma is létező település ezek közül? (természetesen több is lehet közülük) 2/b ha valamelyik nem önálló, hova olvadt be? (szócikkbe is beírni, nem csak ide!!) 3. Milyen kapcsolat van köztük? (pl gmező + gsalamon = csg, ami később rövidült -> g ?) 4. Gorbó melyikükre legyen átirányítás?

Kolozsváriak és környékiek előnyben :) – Vince blabla :-) 2009. november 17., 14:38 (CET)

Honnan származik az az információ, hogy Kolozs megyei település? T.i. Csákigorbó, Gorbósalamon és Gorbómező jelenleg Szilágy megyéhez tartoznak, előtte Szolnok-Doboka vármegye Csákigorbói járásához; Magyargorbó viszont tényleg Kolozs megyében van. Az "önálló település" fogalmába most nem mennék be részletesen, de az hogy nincs rajta egy akármilyen térképen, nem jelenti azt, hogy nem létezik. Hogy bonyolítsam az életedet, elárulom, hogy Kolozsvár mellett van Gorbó-domb és Gorbó-patak is, tehát a 4-es kérdésre a válasz szerintem az, hogy nem lehet átirányítás, csakis egyértelműsítő.

Feltételezem, hogy Wesselényi kapcsán a "gorbói hadjáratba" futottál bele: 1781-ben megtámadta szomszédját, Haller János grófot.[1]; Kazinczy egyik levele szerint csak afféle úri megleckéztetésnek szánta, de várfogság lett a vége. Szolnok-Doboka vármegye monographiája azt írja, hogy "Gorbó völgyeiben egy csaknem önálló domb emelkedik ki, melyen az egykori Haller, ma Jósika-féle kastély terül számos melléképülettel s körül falakkal erősitve, Csáki-Gorbó községe felett" - ezek alapján úgy gondolom, hogy a Wesselényi által megtámadott Gorbó nem valamelyik település, hanem a Csákigorbó feletti (azaz a községen kívül elhelyezkedő) Haller-kastély lehetett. De ez csak egyéni spekuláció, szerintem a kérdésre Auguste tudna tisztességesen válaszolni. – Hkoala 2009. november 17., 20:31 (CET)

Jó estét! Szerintem Hkoala már megválaszolta a kérdést. A Wesselényiekről nekem is Csákigorbó jut eszembe, mert közel esik az ő régi uradalmaikhoz. Ez 1876-ig Doboka, aztán Szolnok-Doboka vm.-hez tartozott. A XVIII. században a Hallereké, a XIX.-ben a Jósikáké volt. A „zsibói bölény” id. Wesselényi Miklós csákigorbói kalandja emlékeim szerint egy kolerás ló és egy elszökött lovászfiú miatt esett, de ebben nem akarnék állást foglalni. Kolozs megyében az egyetlen Gorbó a Nádas mentén, tehát Kalotaszeg szomszédjában fekvő Magyargorbó, amelynek a XIX. században legjelentősebb birtokosai a Lészay és a Szentpáli családok. Azért nem gondolom, hogy id. Wesselényi Miklósnak itt birtoka lehetett, mert a fia csak azért szerzett (illetve kapott) birtokot Makfalván, hogy részt vehessen az erdélyi országgyűlésen. Persze más Wesselényieknek ettől még lehetett itt birtoka. Gorbómezőt és Gorbósalamont tedd félre teljesen, a 20. század elejéig az elsőt Hosszúmezőnek, a másodikat Salamonnak hívták és pont a gorbói járásról kapták az új nevüket.

Összegezve én is arra gondolok, hogy a forrásod fogalmazhat rosszul. Mondjuk nem írtad, hogy mikori az esemény, amiről ír és mikori maga a forrás. Ebből legalább az kiderülne, hogy mikori közigazgatási felosztásra gondolhat.

Ja, Csákigorbón a mai kastély barokk kori, de mivel dombon áll és egy régi római castrum helyére építették – ha korábban is létezett, akkor vsz. erődített volt. – Auguste 2009. november 17., 21:11 (CET)

1. Csákigorbó Szilágy, Magyargorbó Kolozs megyében, egymástól légvonalban kb. 35 km-re. 2. Mindegyik létező település. 4. Gorbó egyértelműsítő lehetne Csákigorbó és Magyargorbó felé. (A középkor végén volt egy Oláhgorbó is, de az elpusztult és nem túl nevezetes.) Az előtag alapján én semmiképp se egyértelműsítenék, csak akkor, ha az egy egykor önálló település nevére vonatkozik. A magyar nyelvérzék településnevek esetében alapból az utótagot érzi alaptagnak. (A két Gorbó- előtagú falu mellett korábban még egy Gorbómuncsel is létezett, aminek a nevét 1890-ben Hegyközre változtatták.) – Auguste 2009. november 17., 22:49 (CET)

Kösz az infókat! Most akadtam rá a Sablon:Szilágy megye települései-re, ami szerint Gorbósalamon Csákigorbó része, míg Gorbómező Zálha része. Felteszem, közigazgatási értelemben, s nem csak valami "sajátos elképzelés", avagy tipp szerint. – Vince blabla :-) 2009. november 20., 09:44 (CET)

A gorbói kaland/hadjárat/stb. miértjéről és hogyanjáról a nevezett szócikkben lehet olvasni. – Vince blabla :-) 2009. november 20., 09:49 (CET)

Köszönöm az eligazítást, nekem mégis jobban megfelel a már idézett Kazinczy: „Szomszéd barátjától megvevé a már említett Cicerót. Nyolc nap múlva a lovon kiüté magát a kolera s kivilágosodék, hogy a ló Gorbón is hibásnak tudatott Wesselényi, ki irtózta az ily alacsony tettet, megelégedék a baj átizenésével. De a szomszéd azonfelül szolgálatjába fogadá a zsibói lovászmestert, ki szolgálatját hír nélkül hagyá el. Kevés idő múlva egy lovásza fogadtatott fel ott ismét, anélkül, hogy az eleresztetett volna. Wesselényi visszakíváná a lovászt és a külföldről költségesen szerzett lovászmestert. Azt felelék, hogy ott nincsenek és nem is voltak. Másodszori levelének sem vala sikere. Ez tűzbe hozá. Négyszáz embert felparancsola jószágaiból, maga mellé vette huszonnégy udvari hajdúit, paripára ült, s 1781. október 16-án, őket Gorbó alá vezeté.” – Auguste 2009. november 22., 23:50 (CET)

Életrajzi szócikkek településenkénti gyűjtése kategórialapokon II.

Előzmény ide archiválva: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív69#Életrajzi szócikkek településenkénti gyűjtése kategórialapokon.

Isten őrizz, hogy felmelegítsem az egész hóbelevancot, kedvem sincs hozzá, valamint úgyse lesz megoldva. Csak egy részletkérdést vennék elő megint. A már meglévő kategóriák átnevezését csak meg kellene oldani, hogy legalább, ami van, az mutasson egy irányba. Szóval a katyvasz rendbetételére az alábbi megoldást javasolnám:

Indokaim: 1) Ez a legkevésbé kacifántos. 2) Illeszkedik az életrajzi szócikkekhez rendelt kategóriák nevezéktanába. A híresség, nevezetesség kiemelése egy kategória címében eleve tautologikus, amennyiben feltételezzük, hogy a nevezetességi irányelv értelmében csak híres és nevezetes emberekről készülnek és maradnak meg szócikkek. Nincs Kategória:Híres németek és Kategória:Nevezetes római katolikus papok sem. Pasztilla 2009. november 19., 19:33 (CET)

Na jó, akkor saját szakállra bátran szerkesztek, viszont virágokat ezőttal az öltözőmbe sem várok. Pasztilla 2009. november 21., 14:55 (CET)

Helyi menő csávók kategóriája

Valamint megkérdezném, hogy ez mi a tosz? Pasztilla 2009. november 21., 14:55 (CET)

A kategória létrehozója Szerkesztő:Hidaspal, ha minden igaz, őt már nem kérdezhetjük meg, de jó pár kategória létrehozásakor volt messzemenő tévedésben, itt például:
(akt) (előző) 2009. február 23., 20:57 Hidaspal (vitalap | szerkesztései) (25 bájt) (ide jöhet akár a szomszéd Mari néni is, majd alkategóriák kellenek)

commons:Template:VN/title

Hello my hungarian friends,
In wikicommons, commons:Template:VN/title contains the italian hungarian "Neve különböző nyelveken" for en:Common name.
Could some of you create the page Neve különböző nyelveken (which I find really vital) so that I could transform "Neve különböző nyelveken" into [[:hu:Neve különböző nyelveken|]] in commons:Template:VN/title ?
Thanks in advance. Cheers Liné1 vita 2009. november 20., 10:32 (CET)

That should be Köznapi név or Köznyelvi név I think. – TgrvitaIRCWPPR 2009. november 20., 11:27 (CET)
There isn't "Common name" article in the Hungarian WP. We have only "Scientific name" article (hu:A fajok tudományos neve), but they are opposites. I translated the string from german ([[:de:Trivialname|Name in den verschiedenen Sprachen]]), but I don't know what would be the correct article name because I didn't find any red or blue link to this. --BáthoryPéter (talk) 12:17, 20 November 2009 (UTC)

I vote for köznapi név and think we should cover the topic in one of the existing A fajok tudományos neve article's sections & have the köznapi név title for redirection? But let us see what our experts have to say about. Can somebody please alert the related Wikiproject (Biológiai műhely?) Bennófogadó 2009. november 20., 14:44 (CET)

Apologies upfront, I am not entirely sure what we are talking about here, but if you mean common name of animals, plants vs. their scientific name, then the simple and appropriate solution is fajnév. I do have serious concerns about using tudományos név iso tudományos elnevezés, too, but that's another story. Köznapi elnevezés or köznyelvi elnevezés is an appropriately used term outside taxonomy, as well, therefore might lead to confusions, i.e. common name for Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is Észak-Korea, common name for televíziókészülék is tévé, etc. Pasztilla 2009. november 20., 15:19 (CET)
A common name meg a többi interwiki se kifejezetten a biológiai nevekről szól. – TgrvitaIRCWPPR 2009. november 23., 11:25 (CET)
Fajnév means "name of species" or "species name" but there are names of genera, families, orders etc. Sorry but I should switch to Hungarian... A "köznapi", "köznyelvi" kifejezéssel meg az a gond, hogy például köznapi névnek nevezhető-e a kabócakedvelő legyezőszárnyú. Ez is tudományos név, csak magyar. Igazán jó megoldást nem tudok javasolni, pláne nem szócikket írni a témáról. PiPi69e vita 2009. november 21., 11:29 (CET)
Igazad van. Nagyon beszűkült az értelmezésem a rendszertani népszerűsítő könyvekre, amelyekben döntően és értelemszerűen a fajokon mennek végig a szerzők. Akkor viszont nekem sincs lövésem arról, mi lehet a megoldás, könyvekben a fajnéven kívül leginkább a prózai Magyar név fordulat szokott előfordulni, de ez ott nem szorul további magyarázatra, mert az ember tudja, milyen könyvet tart a kezében... Pasztilla 2009. november 21., 13:35 (CET)

I strongly oppose using "köznapi" or "köznyelvi" - for instance, no one actually calls that cute little red bug verőköltő bodobács, so you really can't say it's a common or everyday name. Anyway, this is an interesting question; it would be useful to know whether there is a body or commitee to decide about the names or accept them. (That would mean that the names are in a way official, and we could use „hivatalos [magyar] név”.) Otherwise I would support simply using „magyar név” instead. – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. november 21., 14:42 (CET)

You are certainly mistaken: köznyelvi/köznapi does not mean that people on the streets call that thing verőköltő bodobács, it means nothing but the opposite of official – i. e. non scientific, vernacular (<--> international) etc., and surely just in that sense are these names common.

Egyébként meg mi a halálért beszélgetünk itt egymással még mindig angolul, mikor a fenti kedves fella csak szóvá tette a problémát, de ezen kívül nyilván csak még az érdekli, hogy meg legyen oldva? :-) Bennófogadó 2009. november 21., 14:59 (CET)

Én speciel korróziókezelési céllal... De a köznapi elnevezést akkor sem találom szerencsésnek, mert a "köznapi" alapjelentése nem az, hogy "nem nemzetközi" vagy "nem magyar" vagy "nem hivatalos". A köznapinak ellentéte lehet például az ékesszóló [beszéd], a különleges [ruha], a rendkívüli [esemény] is. Pl. "nem köznapi csaj" nem azt jelenti, hogy APEH-es vagy külföldi :P Mondám, ha van valami akadémiai vagy másmilyen tudományos testület, ami dönt egyes fajnevekről, akkor szerintem azt is tekinthetjük hivatalosnak. (Poroszos hagyományaink alapján kinézem az MTA-ból, hogy ezen a téren is adja a mérvet.) Más eset szerintem csak az lehet, hogy valaki kiötöl egy nevet, az elterjed, és senkinek sem jut eszébe más nevet használni, azaz nincs írott kodifikáció. (Tehát ez esetben nincs kőbe vésve, hogy a barna medve az Ursus arctos magyar neve, azaz ha akarnám, nevezhetném szőrös macinak.) Ezt kéne megtudni valahogy. Én az első esetet tartom reálisnak, és akkor csak meg kell keresni a magyar biológiai elnevezések nagykönyvét... és akkor a hivatalos magyar név verzió tűnne a legcélszerűbbnek. – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. november 21., 18:27 (CET)
Növények neveivel kapcsolatban Priszter Szaniszló Növényneveink c. könyvét szokta követni a szakirodalom. Van nekem egy 1977-ben kiadott A magyar állatvilág szótára c. könyvem, az többször hivatkozik a magyar állatnevek helyesírási szabályai-ra (azon belül paragrafusokra és pontokra). Szóval valahol ezek a magyar nevek is "hivatalosak". Akkor azok voltak. A mai helyzetről nem tudok. PiPi69e vita 2009. november 21., 20:34 (CET)
UI.: Egyébként szerintem tökre nem fontos ez a kérdés, a magyar title maradjon abban a sablonban link helyett sima szöveg (jó az, ami most van), oszt kész. PiPi69e vita 2009. november 21., 20:37 (CET)
UI. 2.: Most látom a "hivatalos magyar név" javaslatot. A felirat, amit keresünk, egy olyan doboznak a felirata, ami mindenféle nyelven tartalmazza a taxon nevét. Ha a commonson beírok a Vernacular names dobozba, akkor a hivatalos magyar nevet írom, de ki tudja, hogy a japán név hivatalos-e. PiPi69e vita 2009. november 21., 20:43 (CET)

Madárportál

Sziasztok, egy kis segítséget szeretnék kérni. A Madárportál elnevezésénél valamit elrontottam, mert most úgy jelenik meg [2], hogy madárportálportál. Lehet, hogy csak át kell nevezni Portál:Madár-ra, de nem akarok kisérletezni. Előre is köszönöm. – VC-süzenet 2009. november 23., 08:23 (CET)

Szia! Betettem egy, a Madárportál névre vonatkozó részt a Sablon:Portál/speciális végére, így most nem teszi utána a "-portál" végződést, ha a {{Portál|Madárportál}} formát használod. Következetes az lenne, ha a Portál:Biológia névhez hasonlóan Portál:Madár lenne a portál neve (vagy szerkeszteni kéne a Portál sablont, de én nem tudom, mert védett). PiPi69e vita 2009. november 23., 10:41 (CET)
UI.: Most csináltam egy redirect-et a Portál:Madárról a Portál:Madárportálra és használható a {{portál|madár}} és a {{portál|madárportál}} forma is, de lehet, hogy ez buherálás. Mindenesetre működik. PiPi69e vita 2009. november 23., 10:54 (CET)
Köszönöm! – VC-süzenet 2009. november 23., 14:31 (CET)

Fordítási kérés

Sziasztok! Egy dewikis user megkért, hogy keressek valakit, aki egy kisebb szócikket tudna összehozni en:Ram Narayan indiai szitárművészről. Valaki be tudja vállalni? Cassandro Ħelyi vita 2009. november 23., 17:59 (CET)

Keresztnevek idegen alakjai

Át kellene nézni a keresztnevek cikkeit aszerint, hogy a beléjük írt idegen nyelvi alakok vajon tényleg léteznek-e? Már régóta gondolkodom rajta, hogy némely név cikkében lévő alakok talán nem felelnek meg teljesen a valóságnak, de most van két konkrét eset, Katalin és János, amik esetében tényleg élek a gyanúperrel. Jánoshoz azt írta be valaki, hogy angolul "Sean, Shaun, Shane, Shawn", és ebben én nem vagyok biztos, de persze lehet, hogy igaz; illetve Katalinhoz pedig azt írták, hogy kínaiul Kadi, amit Kátinak kell ejteni. Ez esetben viszont szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a görög eredetű Katalin nevet nem használják Kínában, a hasonlóság csak véletlen egybeesés lehet. De persze lehet, hogy nincs igazam. A lényeg, hogy sok ilyen érdekes eset van, amiről nem tudom eldönteni, hogy jogosan van-e beleírva a cikkbe, vagy hülyeség? Amúgy alig 1-2000 cikkről van szó, amit át kellene nézni. :-)Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. november 25., 11:20 (CET)

A János írül Seán, de átkerült az angolba, a többi ennek különféle írásmódja, amik valszeg már az angolban alakultak ki; ejtése írül kb. són, a Shawn ennek a fonetikus angol átírása. – الانشاء üzi / پيغام 2009. november 25., 13:16 (CET)

Az ilyen „keresztbefertőzéseknél” tisztázni kéne a viszonyulásokat, hogy ne az derüljön ki belőle, mintha tényleg a János alakváltozata volna mondjuk a Shawn közvetlenül, ahogyan a Deodát sem a Teodor alakváltozata, akkor sem, ha tudjuk, hogy van kapcsolat. A nevek is képesek önálló életet élni. :-) Bennófogadó 2009. november 25., 13:23 (CET)

Hát eleve a János se közvetlenül jött a héberből, hanem valszeg a latinon át (Johannes?), valahol minden név többszörös ilyen átvétellel jött az eredetiből :) (egyébként nagyon érdekes lenne, ha ezek a bejárt utak is benne lennének a cikkekben.) – الانشاء üzi / پيغام 2009. november 25., 17:21 (CET)

+1 (valamiféle családfaszerűséggel talán? vagy nyilakkal?) Amúgy persze, kivéve mondjuk az olyan neveket, amiket a szerzőjük talált fel (Tünde :-)). Bennófogadó 2009. november 25., 17:27 (CET)

Megerősített szerkesztő

Kérdésem lenne! Eddíg az általam szerkesztett szócikkek automatikusan megtekintettek voltak. Most előszőr fordult elő, hogy Szerkesztő:Duhos belejavított a Sönt ellenállás szócikkbe. Ő mentor is, mégis a szócikk nem megtekintett. Vajon miért nem? A másik tartalmi segítségre vár jelölést kapott a Bábel tornya szócikk. Időközben már átdolgozásra került. Ki törölheti a bejelölést? Elöre is köszönöm a választ! – Tambo vita 2009. november 25., 12:42 (CET)

Szerkesztő:Duhos mentor, de nem megerősített szerkesztő, ezt a WP:BÜRÜ lapon kellene szerintem kérni. Ha egy megtekintett lapot egy nem emgerősített szerkesztő (regisztrált vagy anon) szerkeszt, akkor utána minden szerkesztés automatikusan nem megtekintett lesz, egész addig, míg egy járőr vagy admin meg nem tekinti.
Ha úgy érzed, hogy a sablonban kért változtatást végrehajtottad, nyugodtan leveheted a cikkről. Persze, ilyenkor érdemes megkeresni az elhelyező szerkesztőt is. Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. november 25., 12:51 (CET)
Köszönöm! Már megerősített szerkesztő! – Tambo vita 2009. november 26., 18:38 (CET)
Gratula Duhosnak, további jó munkát! – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. november 26., 18:58 (CET)

Érdekes cikk BBC egyik blogján

Persze nem függetlenül a mániáimtól, de nektek is érdekes lehet...

http://www.bbc.co.uk/blogs/technology/2009/11/wikipedia_on_the_wane.html – Aláíratlan hozzászólás, szerzője B.andinsky (vitalap | szerkesztései) 2009. november 26., 09:56

Felfedezte a derék spanyol a spanyol viaszt! De régen ismert, hogy a bürokrácia növekedésével mindig mindenhol fordítottan arányos az önkéntesek entuziazmusa. – Texaner vita 2009. november 26., 15:11 (CET)

Lásd még: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kocsmafal_%28h%C3%ADrek%29#50_ezren_elhagyt.C3.A1k_a_Wikip.C3.A9di.C3.A1t --Dami vita 2009. november 27., 12:04 (CET)

Még egy szerkesztési háború

Pécsi Tudományegyetem (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) – itt azon megy a hadakozás, hogy azonos-e a PTE a Nagy Lajos-féle pécsi egyetemmel. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 27., 09:36 (CET)

Pécsi ámokfutás

Megkérhetném a szerkesztőket, hogy segítsenek a bővítésben! [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. november 27., 09:52 (CET)

Hát nem hiszem, hogy ilyen segítségre gondoltál, de ez van sajnos:

CsGábormegbeszélés 2009. november 27., 10:40 (CET)

Igen, valóban nem erre. Nem értem mi az ördögnek kell törölni, amikor ugyanígy miért nem töröltétek le az öszödi beszédet, vagy az olaszliszkai lincselést. Egyáltalán miért különlegesek azok a cikkek? Itt valami baromi nagy turpisság lehet a háttérben. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. november 27., 11:05 (CET)

Töröltétek? Mióta második személy neked a Wikipédia? Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 27., 18:15 (CET)

Jól van na, ne bonyolódjunk nyelvészeti vitába. A pillanat hevében töröltétek-et akartam írni, csak úgy látszik mellé nyúltam. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. november 27., 19:40 (CET)

Csak jelzem, hogy Karmela jóvoltából a cikk szövege a Wikihírekbe is átkerült (bár nem szabadna, csak kis változtatással), tehát ha az itteni szócikk törlésre kerül, a szöveg ott megmarad. Egyébként szvsz ott a helye. - Vadaro vita 2009. november 27., 19:50 (CET)

Budapest címere a commonsban

Valaki, aki commonsban is ügyködik, legyen olyan jó és Budapest címerénél (http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Coat_of_arms_of_Budapest.png) javítsa ki a leírást, mert marhaság van ott. Tudom, szerkesszek bátran, de nem akarok anonkodni a commonsban. Mamirendelő 2009. november 27., 10:45 (CET)

Ha itt be vagy jelentkezve, ott is be leszel (ha mégse, az itteni neveddel és jelszavaddal be tudsz lépni). Amúgy mit kéne javítani rajta? – TgrvitaIRCWPPR 2009. november 27., 11:36 (CET)

Most már semmit, az volt írva, hogy Pápa címere a kommunista időszakban. Mamirendelő 2009. november 27., 11:41 (CET)

Királyi hercegek

Komoly vita van kialakulóban Peadar és a többiek között a magyar királyi hercegekre vonatkozóan, oda-vissza állítgatásokkal. Peadar álláspontja szerint aki uralkodó, az királyi herceg is, és berakja az uralkodókat a magyar királyi herceg kategóriába is. A többiek véleménye (pl. Bináris, Burum) szerint ez hülyeség, mert pl. a tábornokokat se rakjuk bele a hadnagy kategóriába, és ráadásul nem is minden uralkodó volt herceg. A vitatott királyok (a teljesség igénye nélkül) Károly Róbert, V. László, II. Mátyás, és főleg most Habsburg György körül folyik a vita a vitalapján, hogy herceg-e egyáltalán. Nektek mi a véleményetek? Én a többiekkel vagyok, nem Peadarral. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. november 26., 21:13 (CET)

Egyértelműnek tűnik. Üzenem Peadarnak, hogy rakja be az összes királyt a Kategória:Emberbe, mert ilyen alapon oda is illenek. Legalább annyi értelme volna. – BáthoryPéter vita 2009. november 26., 21:27 (CET)

Nekem nem teljesen nyilvánvaló a helyes döntés. Úgy látszik észszerűnek, hogy egy bizonyos úton, pályán elért legnagyobb értékű minősítés, legnagyobb rang legyen az illető megnevezéséhez kötve. De ennek elég zavaró következménye, hogy például ma az összes politikust "miniszterelnök úr"-nak nevezik, aki már volt valaha miniszterelnök, és nem csak azt, aki éppen az. Ennek fényében egy picivel kevésbé rettenetes az az egyébként egyáltalán nem elszórtan előforduló tájékozatlanság, amely következtében még mindig sok szavazópolgár hiszi, hogy Orbán Viktor a hatalomban lévő miniszterelnök.

Peadar törekvése annyiban lehet védhető, hogy ha valaki kifejezetten azokat akarná összegyűjteni, aki volt királyi herceg, annak az ilyen kategória nem segítene eleget, ha nem lennének benne azok, akik valamikor királlyá változtak. Mivel így a királyi herceg kategóriát áttekintő olvasónak tudnia kell, valamint nem elfelednie, hogy ezt a minősítést rangban felülmúlja a király, és elképzelhető, hogy még más is. Mondjuk, a császár, a köztársasági elnök vagy mások. Ugyanis a királyok is voltak valamikor hercegek – aki nem, az ide nem is kerülhet –, és voltak események, amelyek hercegi mivoltukban érintették őket. Ha azt olvasom a történelemkönyvben, hogy X királyi herceget nagybátyja Zanzibárba száműzte, akkor problémás lehet a megkeresése, ha később Y király néven lépett trónra. (Tábornokok nem szoktak nevet változtatni hadnagyságuk elmúltával, emiatt Z kapitány és Z tábornok között könnyebb a kapcsolat követése.) Ha az összefüggő kategóriák között lehetne valami látható kapcsolatot nyitni, az segítene. Például a kategória gyűjtőlapján hivatkozni a magasabb rangok kategóriáira, vagy éppen a kategória nevét megváltoztatni "királyi herceg és magasabb rangok"-hoz hasonló névre, és a királynál ez is, az is szerepelne. Olyan megoldást kellene találni, amely az adatok megkeresését és követését jobban szolgálja. Az szerintem a kisebb rossz, ha egy személynél a pályafutása állomásai mind meg vannak nevezve.

Egy napi csendespihenőt pedig szerintem simán ki lehetne bírni, de lehetne akár három is. Esetleg önkéntesen vállalva, az észlénységet bizonyítva vele. Közben visszaáll az adrenalinszint, és még mélázni is lehet azon, hogy a másik nézetét vajon mivel is védeném. Hasznos lelki gyakorlat. - Orion 8 vita 2009. november 27., 00:31 (CET)

Nos, én pl. nem vagyok meggyőződve róla, hogy Károly Róbert magyar királyi herceg volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem magyar király volt az apja, hanem egy Anjou herceg, és csak leszármazottja volt az Árpádoknak. Ennek ellenére jelenleg benne van a magyar királyi hercegek kategóriában. Szerintem max. Anjou királyi herceg lehet, de az is lehet, hogy nem értek a történelemhez. :-) Mindenesetre nekem furcsa, hogy valaki magyar királyi hercegnek van titulálva, még ha csak kategóriaszinten is, amikor királyként ismerjük. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. november 27., 00:49 (CET)

Hát, az már külön probléma, hogy egy uralkodónknak volt-e valamikor is olyan napja, amikor éppen magyar királyi hercegnek volt nevezhető. Ennek az eldöntése már a szócikk íróinak a gondja kell, hogy legyen, a számos egyéb történelmi kérdés mellett. A példád tényleg rágósnak látszik. De ha nem volt ilyen napja, akkor a kategóriába semmiképp sem tartozhat, én is így hiszem. - Orion 8 vita 2009. november 27., 01:40 (CET)

BP+1. Teljes képtelenség, és felesleges is. A kategóriarendszer ugyanis a tájékozódást szolgálja, és nem életszerű, hogy a királyainkat a hercegek között keressék az olvasók. Amit el tudnék fogadni kompromisszunként, hogy a magyar királyok kerüljenek be alkategóriaként a magyar királyi hercegek kategóriába, ebben az esetben egész nyilvánvaló lesz a kettős kategorizálás feleslegessége, és nem okoz problémát az sem, hogy a királyok nem 100%-ban képezik részhalmazát a hercegeknek, mert sok más példa is van arra, hogy az alkategória nem minden eleme passzol a szülőkategóriába. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 27., 09:41 (CET)

Az alkategória olyasmi, mint amire én is gondoltam, csak te azt is tudod, hogy miként kell megoldani. Vagyis szerintem kialakulóban van a megoldás. Már csak azt mondd meg nekem, hogy mi az a "BP+1"? - Orion 8 vita 2009. november 28., 00:53 (CET)
BáthoryPéter +1, azaz Bináris egyetért BáthoryPéterrel. Akárcsak én. – Crimea vita 2009. november 28., 08:27 (CET)

Nem minden uralkodó volt királyi herceg — sőt, nem minden uralkodó volt egyáltalán valaha is herceg. A magyar történelemből nagyon törpös példa erre Aba Sámuel. Mindazonáltal éppen azért, mert:

  • a nagy többség tényleg királyi hercegnexületett;
  • ezek egy igen jelentős kisebbsége nem annak a királyi háznak volt hercege, amelynek végül uralkodója lett,

a megoldás szerintem kettős:

  • azokat (pl. Károly Róbert, akik nem abban a házban lettek királyok, amelyikbe születtek, a születésüxerinti ház hercegeiként is érdemes szerepeltetni;
  • azokat, akik a „saját” házukban lettek királyok, nem kell ott hercegnek is feltüntetni, viszont célszerű az „X. izé herceg” alakról átirányítani;

Mindkét javaslatomat alátámasztják azok a hercegek, akik nem azon a néven lettek királyok, mint amelyiken hercegek voltak.

P/c vita 2009. november 28., 09:50 (CET)

Keresztneves cikkekben lévő híres emberek száma

Ide is beírom:

Létrehoztam egy javaslatot a keresztneves cikkekben lévő híres emberek számának limitálásra, mert túltengenek.

Tessék elolvasni, kiegészíteni és a vitalapon kommentálni. Előbb-utóbb (de inkább előbb) szeretném szavazásra vinni, hogy irányelv lehessen, vagy ilyesmi...

User:Perfectmiss/Híres emberek száma a keresztneves cikkekben - javaslat

Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. november 29., 00:26 (CET)

Ámberek!! Közeleg a 150k

Jelenleg 551 469 cikkünk van.

Kőfaragók és balett-táncosok! Küszöbön áll a 150 000. cikk születése, amit illőképpen meg kellene ülni, mert nincs ilyen minden héten. :-) Egy sajtóközlemény például biztosan nem ártana, az egyéb módokra pedig ötlet? Bennófogadó 2009. november 27., 17:21 (CET)

Még messze vagyon! még 2000 cikk. Szajci reci 2009. november 27., 17:27 (CET)

Ünnepi logó és szalagcsík a főoldalon, minimum. Lehetne indítani egy össznépi takarítóprojektet, hogy a 150 eléréséig csökkenjen a problémás cikkek száma. A 150 000. szócikket pedig közös munkával csillagossá kéne fejleszteni majd :) – Timish levélboksz 2009. november 27., 17:28 (CET)

Csak nehogy valami abszurdan ritka keresztneves cikk legyen. Vigyor Amúgy szerintem karácsonyra meglesz a 150000!– Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. november 27., 17:41 (CET)
Ha a kisbolygósok belendülnek, akkor kisbolygós cikk lesz, amiből nem lesz egyszerű kiemeltet csinálni. – Szaszicska vita 2009. november 29., 11:16 (CET)

Ha a kisbolygósok belendülnek, rögtön megvan a hiányzó pár ezrecske. A takarítóprojekttel egyetértek. – Hkoala 2009. november 27., 17:45 (CET)

Hogy tervezitek a takarítóprojektet, amit régóta szorgalmazok? Szajci reci 2009. november 27., 17:47 (CET)

Én például folytatom a gyakran előforduló helyesírási hibák javítását, amit egyébként már hosszabb ideje (legújabb rohamomban tán két hónapja) csinálok. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 27., 18:14 (CET)

A takarító kampány folyamatosan fut, elég csak ránézni a friss változtatásokra. – B.Zsolt vita 2009. november 28., 01:28 (CET)

Én meg azt javasolnám, hogy a kapcsolódó cikkeket tegyük addigra rendbe!!!!! Nézzétek meg hogy néz ki a: Wikipédia, Magyar Wikipédia vagy a Jimmy Wales cikk! Horror! Lécci segítsetek! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. november 28., 11:59 (CET)
Jimbót bevállalom. (LOL, ez furin hangzott..) – Timish levélboksz 2009. november 29., 14:08 (CET)

Az miért baj, ha Jimbó horror, féljenek csak tőle a vandálok :D – الانشاء üzi / پيغام 2009. december 1., 07:54 (CET)

Árpád-házi fejedelmek...

... akik valamennyien nagyfejedelem jelzőt viselnek cikkcímükben. Tekintve, hogy az elmúlt évtizedekben vitatott, és még korántsem eldöntött kérdés, hogy Árpád utódai egészen Gézáig mennyiben voltak első számú fejedelmek a Kárpát-medencében, javasolnám, hogy ezt a kérdést ne a Wikipédia döntse el. Szerintem simán a fejedelem szónak kéne a címben szerepelni. Ez (sem mindig) biztos. A nagy- mégannyira sem. L AndrásItt megtalálsz 2009. november 28., 22:22 (CET)

" Segíts megőrizni a Wikipédiát! A közös tudásunk. A közös kincsünk. Segíts megőrizni! "

Én a munkámmal (szerkesztéseimmel) járulok hozzá, több nincs, kérem az illetékeset, hogy a kolduló banner "elrejtése" után ne csak összemenjen, hanem eltünjön

Tisztelettel

Duhos vita 2009. december 1., 15:30 (CET)

A Beállításaim / Segédeszközök között található a tarhálógomb elrejtésének opciója. Valaki finomlelkű (talán Dami) átkeresztelte sajnos, de így is megtalálható. A bannert amúgy nem mi rakjuk ki, hanem központilag intéződik a dolog. Bennófogadó 2009. december 1., 15:47 (CET)

Nálam ki van pipálva az ominózus jelölőnégyzet, mégis látom a tarhálást. L AndrásItt megtalálsz 2009. december 1., 15:52 (CET)

Van olyan köztetek, aki adott már pénzt a Wikipédiának? – Malatinszky vita 2009. december 1., 16:02 (CET)

Igen. Miért? Bennófogadó 2009. december 1., 16:15 (CET)

Igen, de amióta ilyen eltüntethetetlen bannerrel tarhálnak, azóta egyszer sem. – الانشاء üzi / پيغام 2009. december 1., 20:22 (CET)

L András: nem törölted ki a sütiket véletlenül? Netán nincs úgy beállítva a böngésződ, hogy minden session végén törölje az összes sütit? Egyébként én is azon az állásponton vagyok, hogy nem adok, mert a töredékét sem tudnám adni, mint amit az itt elvégzett munkám ér. Adjanak az olvasók. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 1., 16:28 (CET)

Nem tudom, lehet. Kísérletezz vele. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 1., 16:33 (CET)


Tarháló gomb kikapcsolása bepipálva, süti engedélyezve, a tarhálósáv mégsem tüntethető el, csak csökkenthető

Duhos vita 2009. december 1., 21:45 (CET)

Ti bétások vagytok netán? Én monobookkal wikizek, és hál'istennek nem látok semmit. De megértem a problémádat, annak idején az én kérésemre tüntette el Tgr először ezt a nyavalyát, akkor még a monobookba kellett beleírni valami kódot, ha jól emlékszem. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 1., 21:49 (CET)

Természetvédelem

Tudja-e valaki, hogyan "aránylanak" egymáshoz a védett természeti területek magyarországi védettségi kategóriái azokhoz, amelyeket a Természetvédelmi Világszövetség alakított ki?

Pl. a Világszövetség 1. kategóriájú területe itthon egyáltalán nem létezik? Ha nem létezik, akkor is: van-e hivatalos magyar fordítása? Vagy: a hazai „Tájvédelmi körzet”-kategória melyik világszövetségi védettségi fokozatnak felel meg? Vagy ezek egymástól teljesen függetlenek? - Vadaro vita 2009. december 1., 22:01 (CET)

Ne linkeljetek lapokat önmagukra,

mint ahogy ezt a Ballisztikus rakéta‎ lapon KGyST teszi mert, tapasztalatlan felhasználó miután 4-szer 5-ször rákattint a linkre hajlamos azt hinni, hogy baj van a gépével, vagy a rendszerrel! Nem tudja a szerencsétlen, hogy az egész csak azért van mert az a bizonyos lap nincs még megírva csak önmagára linkelve. Ő ugyanis úgy tudja, hogy megíratlan lapok linkje piros! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Texaner (vitalap | szerkesztései)

Látom, annyira megviselt az eset, hogy több helyre is felírod. Nekem úgy tűnik, hogy a beírásod lényege KGyST nyilvános meghurcolása, és nem a jelenség bemutatása. Most én meg nyissak itt egy szakaszt, hogy "Ne írjatok aláíratlan hozzászólásokat, mint ahogy ezt Texaner teszi!"? Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 14:58 (CET)

Amit ráadásként nem értek, az az, hogy ha egy lapon önmagára mutató link szerepel, az egyáltalában nem viselkedik linkként, hanem fettelve jelenik meg, például: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb), ez például csak azután lesz link, miután archiválják ezt a szakaszt. Nem támogatandó eljárás, de csak a rendkívüli módon gyanakvó embereket vezeti félre. Pasztilla 2009. december 4., 15:36 (CET)
A fettelés sajnos nem működik ha a linkelt oldal átirányítás, WP:KF-E. -Dami vita 2009. december 4., 16:21 (CET)
Én is találkoztam hasonlóval; ott átirányítás volt a lapra. Kiszedtem, mert az ilyesmi teljesen felesleges. (Texaner, neked nincs bekapcsolva a zöldítő?) Szalakóta vita 2009. december 4., 15:45 (CET)
Az említett cikkből kivettem ezeket az önlinkeket. Mind zöld volt. Szalakóta vita 2009. december 4., 15:53 (CET)
Á, már értem, a témaindító nem rediren keresztüli önlinkelésről szólt, én meg nem éltem a gyanúperrel, hogy másról van szó. Új fényókben látva a dolgokat, szerintem a link eltüntetése csupán tüneti kezelés, csak félig oldja meg a problémát, vagy éppenséggel nehézségeket okoz a jövőre nézve. Könnyen lehet, hogy rossz a gondolatmenetem, de szerintem:
  1. Indokolt-e az interkontinentális ballisztikus rakéta címszószintű elkülönítése a ballisztikus rakétától? Amennyire látom, igen, azaz: a jövőben várható és kívánatos egy interkontinentális ballisztikus rakéta szócikk elkészítése.
  2. Ebben az esetben a linknek helye van, viszont maga a redir félrevezető (különösen az olvasónak, akinek nincs ződítője), mert a ballisztikus rakéta és az interkontinentális ballisztikus rakéta nem egymást lefedő fogalmak. Olyan ez, mintha a még nem meglévő, de kívánatos szekrény, sámli, lóca stb. szócikkhelyekből a bútor szócikkre mutató redirekteket készítenénk, majd a bútor szócikkből törölnénk ezeket a linkeket.
  3. Szerintem a redirekt törlendő, és a link visszahelyezendő. Pasztilla 2009. december 4., 18:54 (CET)

Elnézést a példáért, álmomban nem jutott volna eszembe, hogy nincs bútor szócikk. Pasztilla 2009. december 4., 18:55 (CET)

Már miért kellene törölni a redirt? Amíg nincs szócikk az ICBM-ről, addig legalább általában a ballisztikus rakétákról megtudhat valamit az olvasó, ha az előbbire keres. Pont az a redir (egyik) értelme, amit ki akarsz irtani. Winston vita 2009. december 5., 10:16 (CET)

Mert így a link önmagára mutat, és félrevezető. A kereső amúgy is kidobja az olyan oldalakat, ahol szerepel az ICBM. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 5., 10:27 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Másként látjuk, Winston. Szerintem a redirekt értelme, hogy egy adott címszó elképzelhető variánsaiból a szócikkhez irányítjuk az olvasót. Alapvetően rossz gyakorlatnak tartom, amikor résztémák redirektként a főtémára mutatnak (lásd a fenti bútoros analógiát), ilyen alapon minden szócikkhez legkevesebb kétszáz redirektet hozhatnánk létre, és eltűnnének a piros linkek a wikiből. Különben meg ott van a kereső, ha valaki beírja az interkontinentális ballisztikus rakétát, az első találat a ballisztikus rakéta szócikke lesz. Pasztilla 2009. december 5., 10:34 (CET)

mennyire hiteles

Sziasztok! Ferenc József cikk kapcsán merült fel, hogy Jóska megbánta a kiegyezést és erre ez a forrás. http://www.echotv.hu/20091130_vilagpanorama.html. Mennyire lehet ezt hiteles forrás? Szajci reci 2009. december 4., 21:12 (CET)

Szajci, ez egy 24 perces videostream. Hány percnél kell keresni a megoldást? Ki beszél benne? Én most biztosan nem fogom végignézni, de nem mindegy, hogy egy elismert történész mondja ezt vagy Kovács XXIII. János balhátvéd. Nem attól forrás vagy nem, hogy egy tévéadásból van, hanem hogy ki mondja és minek alapján. Egyébként meg a kiegyezés elég jól feldolgozott téma, ha igaz az állítás, valószínűleg lesznek még más források is. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 22:33 (CET)

Köszi. Végighallgattam az este, de erről nem esett szó. Köszi a választ. Szajci reci 2009. december 5., 08:37 (CET)

félévi doli: csinálj szócikket

Ismét megjelentek a félévi dolgozatok, melynek jelmondata csinálj wikiszócikket. Szeretném, ha végre lenne valami irányelv a tanároknak, hogy ne az legyen, hogy egy csomó diák ellepi a wikit és kárt okoznak (volt rá már példa). Bináris csinált egy allapot, de az nem végleges. Szerkesztő:Bináris/tu. Várom az ötleteket. Szajci reci 2009. december 3., 21:51 (CET)

Te Szajci, kérlek állj le ezzel a hülyeséggel, hogy kárt okoznak. Az még nem kártevés, hogy nem ismerik ki magukat a wikivilágban, ami egyre bonyolultabb. Az viszont nem segít egy csöppet sem a kérdés megoldásában, ha ilyeneket mondasz. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 3., 22:06 (CET)
De igen. Az elég kár, ha jogsértő dolgokat töltenek fel Cass szerintem. Én így látom. Szajci reci 2009. december 4., 06:43 (CET)
Helyesebben mondva nem kárt okoznak, hanem plusz munkát másoknak. Lehet takarítani utánuk, felsablonozni és átírni, vagy törölni a cikkeiket. Terelgetni felesleges ezeket a „szerkesztőket”, mert egyébként is csak egyetlen cikk erejéig maradnak. → Raziel szóbuborék 2009. december 3., 22:40 (CET)
Egy cikk is több, mint nulla cikk (ezzel már a lakossági átlag fölé emelkednek) és nincs szükség idézőjelekre. A legtöbb kezdő után "takarítani" kell, de ettől függetlenül továbbra is cél, hogy minél több új ember legyen. Még ha ezen egy cikkes emberekből nem is lesz mind szerkesztő, ha negatív hozzáállást tapasztalnak (a cikküket törlik, mindenfajta jelzés vagy erőfeszítés nélkül egyszerűen felsablonozzák, esetleg a vitalapjukon inzultálják) akkor nem csak, hogy nem lesz második cikke az illetőnek, de még az összes ismerőse előtt is rontja a hitelünket (akiket esetleg így eleve megakadályoz abban, hogy első cikkük legyen).
Olvasva a különféle elemzéseket arról, hogy hányan lesznek szerkesztők és végül hányan nem, hogy milyen nehézségekbe ütköznek a kezdők, csak Cassandro hozzászólásával tudok egyet érteni. --Dami vita 2009. december 3., 23:56 (CET)
Azért tapasztalják a törléseket, mert olyan dolgokat töltenek fel ami nem a wikire való. Egyébként a tanárnők hibája ez, hiszen nem veszik fel velünk a kapcsolatot és nem tudja még ő sem, hogy mit szabad. Azt mondja a diákjainak, hogy töltsenek fel valami cikket és kapnak érte egy félévi 5-öst. De az ilyen diák nem fog a wikin maradni, mivel ő csak meg akarja csinálni a házit és utána nem foglalkozik ezzel. Az eddigi tapasztalatok ezt mutatták. 4 szemesztere figyelem az ilyen házidolikat. Szajci reci 2009. december 4., 06:48 (CET)

Ámbörek. Nekifeküdtem a Szajci által említett útmutatónak, mert túl régen volt félkész állapotban, és éreztem Szajci részéről a tömegigényt :-), hogy befejezzem. Tehát a hétvégén igyekszem megcsinálni. Amiben segítség és közösségi beszélgetés kéne: vajon tudunk-e, akarunk-e szervezett formában segítséget nyújtani az ilyen leckeíró projektek keretében idecsődített padavanoknak? Tehát lesz-e valamiféle mechanizmus, hogy Dami intésének megfelelően ne sablonozzuk fel a cikket? És akkor mit lehet tenni, kihívjuk a hómezőre a fiatalt, és megbeszéljük? :-) Tehát: óhajtjuk-e a többi új szerkesztőtől eltérően kezelni a leckeírókat, és ha igen, akkor mit lehet tenni? Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 00:42 (CET)

Ami e percben világos a számomra: az útmutató erre a kocsmafalra fogja irányítani azokat a tanárokat, akik valamilyen csoda folytán elolvassák. A hallgatóknak meg fel lesz kínálva a kezdőkocsmafal. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 00:45 (CET)

Még annyit, hogy az ezzel kapcsolatos korábbi viták össze vannak gyűjtve a Szerkesztővita:Bináris/tu oldalon, felül a barna dobozt kell kinyitni. A korábbi projektek a WP:OKT-n vannak. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 00:49 (CET)

Úgy látom, ezzel a kérdéssel sikerült egy kissé megállítani a hozzászólási kedvet. :-PPP Ugyanis eddig az idők során főleg kétféle hozzáállással találkoztam: a) ezek már megint itt vannak, b) ne szóljunk már be nekik, mert akkor nem fognak jönni az újak. Tudunk-e ennél konstruktívabbak lenni? Felmerült egy konkrét javaslat is, ha jól értettem: legyen valamiféle sablon ezeknek a készülő cikkeknek a jelölésére, amitől ezek különös figyelmet vagy elbánást kaphatnának. Ha ilyent csinálunk, azzal egyrészt támogatjuk az ilyen projekteket, másrészt mégis azt mondjuk, hogy az efféle cikkek nem esnek teljesen azonos elbírálás alá a többivel. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 11:54 (CET)

Egy ilyen sablon hatásában kb. az {{építés alatt}}(?)-tal lenne egyenlő - nem olyan drasztikus változtatás a jelenlegi gyakorlathoz képest.
(Nem mintha a cikk efféle izolálása lenne a megoldás vagy az ajánlandó, de felmerülhetnek esetek, ahol ez egy könnyű megoldás. A besablonozásos megjegyzésemnél leginkább a szótlanulon volt a hangsúly [hiába hiszünk benne, kétlem, hogy egy kezdő alapból és könnyen megérti tartalmukat vagy hogy hogyan javítson egy olyan hiányosságot, amit nem tud vagy nem tartott eddig annak; egy vitalapos megjegyzés, bővített mondatos magyarázat és esetleg segítség felajánlása a kijavításban az ami fontos lenne].)
(Kinézetében mondjuk tartalmazhatna alapból összecsukott linktárat a mentorálásra, az IRC-re és a kezdők üzenőfalára. Továbbá egy bot automatikusan leszedhetné ezeket a sablonokat a vizsgaidőszak végén.)--Dami vita 2009. december 4., 12:52 (CET)

Szerintem elsősorban a tanárokra kell koncentrálni, mert ők azok, akiknek az érdeklődését felkeltette valamiért a Wikipédia, a tanulók csak feladatba kapták. Meg kell kérdezni, hol és kinél tanul, aki látványosan beadandót ír (tapintatosan, hogy ne higgye azt, hogy be akarjuk panaszolni), és megfogalmazni egy sablonlevelet, amit ilyenkor elküldünk a tanerőnek, benne az összegyűjtött (összegyűjtendő) jótanácsokkal, elérhetőségekkel (a kocsmafal átlag mezei halandónak nem könnyen emészthető, és az se biztos, hogy akar nagy nyilvánosság előtt hülyeségeket kérdezni, vagy ha akar is, egy valós személlyel akar beszélni, nem "a Wikipédiával" - kéne egy single point of contact, célszerűen Bináris, ha elvállalja). Kell egy koordinációs oldal (oktatásműhely?), mert a párhuzamos, egymásról nem tudó magánakcióknak ritkán van jó vége. Én elsősorban a tanárokkal való jó viszonyt céloznám meg, hogy ha ez a félév nem is sikerül (a mi szempontunkból) jól, a következőben már az általunk ajánlott formában indítsák ezeket a programokat, és valóban hasznos szócikkek szülessenek belőle - ehhez persze nekünk is oda kell figyelnünk rájuk, nem sokat tudunk arról, hogy mit gondolnak a tanárok a Wikipédiáról, milyen problémáik vannak nekik velünk. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 4., 17:56 (CET)

Jogos. Néhány gyakran felmerült kérdést felvázoltam az útmutatóterv vitalapján. Amennyiben Bináris nem vállalná a kontaktszemély szerepét, vállalom szívesen én (egyesületi háttérrel talán komolyabbnak látszik az egész, valamint most is több oktatóval levelezek). Esetleg lehetne tényleg egy összesítő oldalt betenni, amit jelzünk az oktatóknak, hogy ezek is futnak és ha van hasonló témakörű, akkor megbeszélhetik, hogy ki mire megy rá. A szócikk ideiglenes hibernálása meg nem akkor probléma, hisz úgyis csak a jegy vagy a kredit kiosztásáig tartana. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 4., 18:03 (CET)
  • Sablonlevél: jó ötlet, összeállítandó (célszerűen az útmutató elkészülte után)
  • Koordinációs oldal/összesítő oldal: a WP:OKT lehetne az alap?
  • Oktatásműhely: abszolút pozitív, de csak akkor vágjunk bele, ha van elég ember, aki csinálni is fogja! Több műhelyünk haldoklik, a mentorálás döcög, ne csináljunk még egy félholt dolgot. Alapnak megteszi ez a kocsmafal, amíg nem vagyunk elég erősek. Mozo és Harp usertársakat kellene felhergelni, mivel nekik már van tapasztalatuk ilyen projekt koordinálásával.
  • A hibernálás nem probléma: szerintem de. Ahogy írtam is: ha csak addig kell maradnia a cikknek, amíg a hallgató megkapja a jegyét, utána meg nekiesünk, mint a díszletmunkás az utolsó vastaps után, akkor
    • a hallgató valamit írt ugyan, de nem írt wikicikket, amire a jegyét kapta (hiszen ha azt írt volna, akkor csak bővítések, javítások kellenének utána – a kategorizálási, iw, formázási segítséget továbbra sem számítom ide, az minden kezdőnek kijár) – akkor meg minek a wikis feladat?
    • pedagógiai szempontból rendkívül rossz üzenetet közvetítünk, hogy nem kell értékes, maradandó, jó munkát létrehozni, csak megszerezni a kreditet, aztán utánad a vízözön. Ez sem nekünk, sem egy tisztességes tanárnak, sem egy magára adó hallgatónak nem lehet célja. A büfészakos meg, aki csak papírt akar, nem mérce.
  • Kontaktszemély: szerintem rendkívül jó gondolat, hogy Cassandro legyen, és én nagy örömmel veszem ezt a felajánlást, mivel őszintén szólva amúgy sem volt szándékomban huzamosan ezzel a témával foglalkozni, csak egy bizonyos ponton kényszert éreztem az útmutató elkezdésére, és a jó ég tudja, mikor mennyi időm lesz (pláne pont vizsgaidőszakhoz igazítva). Itt arra is gondolok, hogy akármilyen kocsmafalat vagy műhelyt kínálunk a tanároknak, lehetnek olyanok, akik szívesebben kérdezének emilben, mert Pallas Athénénként akarnak a tanítványaik elé pattanni, és nem szívesen vallják be, hogy nekik is segítség kell a dologhoz. Tehát lenne egy kocsmafal vagy műhelylap, plusz ott lenne Cassandro emillel, egyesületi zászlóval, szóvivőpulttal (ásványvíz csak virtuálisan).
  • PR: erről még nem beszéltünk, de gondolkodnunk kellene rajta, hogy fognak a holminkra rátalálni a tanárok.

Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 18:26 (CET)

A 4. pontban nincs ellentmondás közöttünk. A hibernálást alatt nem totális lefagyasztást értettem, sőt, a Corvinusos csapattal megbeszéltem, hogy kérik majd a mi inputunkat is a végső értékelésnél. Ezt máshol is alapnak kéne venni. „Hibernálás” alatt amúgy azt értettem, hogy csak egy hangsúlyozottan rövid ideig megkérünk másokat (a sablonos megoldás ebből a szempontból jó), hogy a cikket (iw és kategóriabeszúrást kivéve, illetve külön segítség kérése nélkül) ne nagyon szerkesszék át. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 4., 18:38 (CET)
Ez alapvetően OK, de pontosítani kellene, hogy értjük. Mert ha a jegylezárás után két nappal a cikk ötszörös terjedelmű lesz, az azt jelentheti, hogy az eredeti szerző meglehetős csonkot írt. (Szóltam a két említett kollégának, de elég rég jártak erre, és csak Harpnak van megadva az e-mailje.) Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 18:44 (CET)

Miről lehet egyáltalán felismerni egy dolgozatcikket? – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2009. december 4., 20:21 (CET)

Pl. amikor a törlési szavazáson elkezd könyörögni valaki, hogy le ne töröljük, mert akkor ő megbukik :-) – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 4., 20:48 (CET)
Nehét egyébként felismerni, mivel általában a szerkesztők mindig besegítenek a cikk írásába. Egyébként gyanús a cikk, ha sok jogsértő kép van benne, nem lexikonszerűen írnak benne, esetleg másolmány, de ismerve a diákokat inkább összevágják az internetes oldalakat és így írnak valamiről. Szajci reci 2009. december 4., 21:14 (CET)

Egy kis wikitörténelem: ugyanez, két évvel ezelőttről. Nem nagyon haladtunk azóta :-(Hkoala 2009. december 4., 20:58 (CET)

Meg fogsz lepődni, de szerintem jobb, hogy nem haladtunk azóta. Szerintem kb. mostanra kezdenek komolyan venni minket, illetve most vagyunk közel olyan infrastrukturális szinten, hogy képesek legyünk normálisan fogadni őket. Egyáltalán nem vagyok szomorú amiatt, hogy csak mostanra lesz meg ez. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 4., 22:38 (CET)

Hát, Szajci, ez egy elég meredek általánosítás volt. Vagyunk egy páran, akik efféle suskus nélkül végeztük el az egyetemet. Szerintem ez így meglehetősen lekezelő. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 22:35 (CET)

Bináris +1. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 4., 22:38 (CET)
Akinek nem inge, ne vegye magára. → Raziel szóbuborék 2009. december 4., 22:48 (CET)
Ez egy igen jó mondás, ha az ember általánosítani akar, és nem sajnál ezért lenézően nyilatkozni egy csomó emberről. (Én egyébként nem vettem magamra, hiszen nem is szólhat rólam, de attól még gondolhatom, hogy sértő.) Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 4., 22:56 (CET)
Bocs az általánosítást. Én sem így csinálom, de van jópár ismerősöm, sőt már a mi egyetemünkön az egyik órán volt is ebből egy kis kalamajka. Természetesen nem rossz célzattal, lenézően értettem a dolgokat. Szajci reci 2009. december 5., 08:43 (CET)

Sziasztok! Nem akarom magam fényezni, de szerintem én k*rva jól menedzseltem a Wettl wikis kurzusát. A baj, hogy ez nagyon sok odafigyelést, empátiát, de néhol a hallgató kezére történő könyörtelen rácsapást kívánt. Ebben persze közrejátszott Wettl Ferenc hihetetlen maximalizmusa is (megj.: Mcysh-t se feledjük el, a logika szemináriummal, bár ők túlontúl igényesek voltak, ez volt a hibájuk). Ha már a téma az általánosítás, nos én is Szajci félelmeihez csatlakoznék, de nem a hallgatók tekintetében. Egy olyan tanári hozzáállás, hogy "írjunk szócikket!", aztán otthagyja a hallgatóit, mint eb a sz*rát, az borzasztóan káros mind a hallgatónak mind a wikinek (a tanárnak nem, mert azoknak -- lásd engem :) -- nagyon vastag a bőr az arcukon). Ha kiderül, hogy a tanár hanyag és nem tud vagy nem hajlandó a wikis társadalom és a hallgatók között mediálni, akkor egyszerűen úgy kell csinálni mintha nem is általános szócikk író feladat lenne, hanem partikuláris szócikkírás. Ekkor a wikiseknek gátlástalanul bele kell avatkozni a folyamatba, mielőtt olyan nagy lesz a kár, hogy azt aránytalanul sok munkával lehet csak kijavítani. Most ezt a módfelett inkonstruktív hozzászólást tudtam csak nyújtani, bocs! Mozo vita 2009. december 5., 10:40 (CET)

Az ilyen cikkeket, mivel készítési folyamatuk jelentősen eltér az egyéb szócikkek készítési folyamatától, már a cikk elkezdése előtt jelölni kellene egy új sablonnal, ami lehetővé tenné, hogy a tanár által megadott határidőig a cikken csak a feladatra kijelölt szerkesztő dolgozzon (az új, "tu" munkacímű sablon tartalmában hasonló a "tataroz"-hoz, de ahhoz képest többlet információkat tartalmaz - a linkelt oldalon meg lehet nézni, ott írtam néhány konkrét kiegészítést hozzá és egy kitöltött példát).
A határidő lejárta után a cikket értékelni kellene a részünkről (ha létezik hozzá cikkértékeléssel is foglalkozó műhely, és a tanár részéről engedélyezve van, akkor akár már előbb is), hogy megmaradjon-e vagy töröljük. A cikk törlésének kérdése csak ekkor merülne föl (előbb ne idegesítsük vele a cikkírót).
Az így készülő cikkeket jó lenne külön listában látni, erre talán egy új kategória lenne alkalmas(?).
Ha a cikk átmegy az itteni rostán, kikerülne az átmeneti kategóriából, a "tu" sablon átkerülne a vitalapjára, és a cikk a többi szócikkhez hasonlóan fejlődhetne tovább. misibacsi*üzenet 2009. december 5., 21:19 (CET)
Azt hittem, hogy a Wikipédia nem ingyen tárhely, még iskolai feladatokra sem. Most őszintén, olyan baromi nagy kérés főiskolán tanuló emberektől azt kérni, hogy már elsőre lexikonba illő szöveget produkáljanak és megjelöljék a felhasznált forrásokat? → Raziel szóbuborék 2009. december 6., 08:57 (CET)
Legyek gonosz? Amióta boldog-boldogtalant felvesznek a felsőoktatásba, sok esetben sajnos igen. De nem hiszem, hogy ehhez kéne szabnunk a mércét. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 6., 09:44 (CET)
Alapvetően misibacsival nem értek egyet, csak részben. A wikipédia nem csak cikk "publikálását" jelenti, hanem egy kollaborációs technológia is. A félév során elvileg azt is néztül, hogy ki mennyire segített a másiknak, olvasták-e és alakították-e egymás munkáit, az őslakosokkal együtt tudtak-e dolgozni, hallgattak-e rájuk, kértek-e intelligens módon mentorálást, amikor valami probléma felvetődött (vagy csak odahányták kritikátlanul a tartalmat). Ha csak ismeretterjesztő cikk írása lenne a feladat elég lenne a saját honlapjukra feltölteni a dolgot (tulajdonképpen Wettl tantárágyában ez is egy opció volt, nem volt kötelező elviselni a wikis légkört (ez számomra szipatikus is, hisz ki szeret együtt lenni szélsőjobbosokkal? :), annak, aki erre képtelen volt; szabad volt saját honlapon egyedül dolgozni; nem kell mindenkit másokkal történő együttműködésre kényszeríteni). Tehát: jó ötlet a sablon, DE a célra éppen megfelel a "hosszabb munka zajlik". Esetleg a vitalapon lehet jelezni, hogy ezt egy tanuló végzi. Mozo vita 2009. december 6., 20:37 (CET)

Azt hittem, a diák önálló munkájának értékelése a cél. Valójában pedig inkább az a cél, hogy "váljék wikipédistává?" Amiket itt fentebb írsz, azokat a szempontokat nem tudom, hogyan ellenőrizted. (mennyire segítettek egymásnak, mennyire fogadtak el segítséget más szerkesztőktől. stb) Ezeket mivel méred? Ha ő elkezdi a cikket, majd egy régi szerkesztő kiegészíti egy új fejezettel, azt hogyan értékeled? Akkor az a szöveg mondjuk 40%-ban a diáké, 60%-ban a régi szerkesztőé?

Egyébként ha nem vandalizál az illető, hanem normális cikket ír és betartja az itteni játékszabályokat, akkor mondjuk 1 hónap múlva meg is felelt a feladatnak?? Tényleg azt hittem, ennél magasabb igényeket támasztanak a tanárok velük szemben. misibacsi*üzenet 2009. december 6., 21:00 (CET)

Mozo, az lenne a cél, hogy úgy működjön, mint Wettl kurzusánál, de nem biztos, hogy a tanár kapásból így csinálja (ugye a ti szabályaitokat is nagyrészt az első félév rossz tapasztalatai alakították ki), és mire mi kapcsolatba tudunk lépni vele, addigra már rég ki van adva a feladat. Valahogy az ilyen eseteket is kezelni kell. – TgrvitaIRCWPPR 2009. december 6., 21:13 (CET)

Tgr, teljesen igazad van. Ezeket a szigorú szabályokat azután javasoltuk egymásnak, hogy az első félévben nagyon rossz tapasztalataink voltak. Én alapvetően a tanár viselkedésének figyelését tekinteném elsődlegesnek. Jogos felvetés, hogy legyen egy tanári segédlet, hasznos lenne.
misibacsi, " Akkor az a szöveg mondjuk 40%-ban a diáké, 60%-ban a régi szerkesztőé?", igen. A laptörténetből minden kiderül. Teszem azt történelemből nem várhatjuk el, hogy mindenki olyan minőségő szócikket írjon, mint Máté. Egy oktatási félév gyakorlatilag csak 3-4 hónapig tart. Addig megkérhetjük a szakértőket, hogy legyenek türelemmel, de ha nagyon nagy baromságot ír a hallgató a szócikkben, akkor azt át kell írni, mert ha nem tesszük, aránytalanul sok munkába kerül kijavítani azt később, mint akkor. És nem biztos hogy azért ír baromságot, mert nem végzi jól a munkáját, hanem mondjuk azért mert a tárgy azon vonatkozását egyszerűen még nem tanulta. Ezért nem lehet büntetni.
Én megmondatam a hallgatóimnak: tartsák be a szabályokat és javítsák ki a formai és lehetőleg a tartalmi hibákat, mert nem engedheti meg magának az X egyetem, hogy a wikin szemetet hagyjanak a hallgatói maguk után. Mcysh is ilyen szigorú volt, és megérte -- bár mindannyian nagyon elfáradtunk utána. Ha pedig a tanár sem és a hallgató sem teszi, akkor ezt a többi wikisnek kell megtennie, de ne tegye ezt szó nélkül és kötelességszerűen, hanem jelezze, hogy a hátrahagyott munka pocsék volt. Mozo vita 2009. december 6., 22:30 (CET)

Valóság (folyóirat)

Ha valaki hozzáfé ilyenhez, nézze meg, mekkora relevanciája van az Európa cikkben ennek a betoldásnak. Gyanús. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 6., 10:26 (CET)

Ha csak annyi lenne a kérdés, hogy létezik-e a mondott cikk, akkor azt egy a bejegyzés igazolja a KVIFK központi könyvtár 2009. január havi folyóiratcikk gyarapodási listáján, itt: [3].
A relevancia ettől még persze nyitott, de talán ugyanannak a szerzőnek a Valóság online-on elérhető más cikkeit megnézve kiderül valami: [4]
Karmelaüzenőlap 2009. december 6., 12:21 (CET)

Szerkesztői lap véletlen szerkesztése

Elnézést kérek, figyelmetlenségből kb. két tucat szerkesztői lapba és allapba beleszerkesztettem bottal. A javítás a Magyar életrajzi lexikon írásképének helyesbítése volt, így nem csinálom vissza, de még egyszer elnézést érte. A jövőben az ilyesmi elkerülhető azzal, ha jobban odafigyelek, vagy azzal, hogy akit ez zavar, a szerkesztői lapján elhelyezi a {{nobots}} sablont. Bővebben lásd itt: {{Bots/doc}} Samat üzenetrögzítő 2009. december 6., 20:57 (CET)

figyelj, ha olyasmit csinálsz, ami hasznos, senki nem fog haragudni érte :) az angol wikiben úgy mászkálnak a botok a userlapon, ahogy kedvük tartja, ha nincs kinn a nobots (ott ráadásul nem is csak hasznos szerkesztéseket végeznek, egy lapomat folyton széttúrták...) – الانشاء üzi / پيغام 2009. december 6., 21:12 (CET)

No, ezt a beírást csak most láttam. Általában helyesírást elegendő a főnévtérben javítani. A nobots vajon az allapokra is vonatkozik, vagy mindegyikre külön ki kell tenni? Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 6., 23:05 (CET)

Remélem csak arra a lapra vonatkozik, amire ki van téve. Egyébként az AWB mostani verziójából kimaradt (vagy csak nem találtam meg) a nobots figyelmen hagyására vonatkozó kapcsoló, ami elég zavaró. Samat üzenetrögzítő 2009. december 6., 23:17 (CET)

Viszonylat-átnevezések

Negyven2 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) nagy elánnal nevezi át a egyértelműsítéssel a budapesti közösségi közlekedési viszonylatok cikkeit, biztos, hogy ez szükséges olyan esetekben, amikor elég valószínű, hogy máshol ilyen nincs? Cassandro Ħelyi vita 2009. december 6., 20:20 (CET)

Nem is ártalmasságról, hanem szükségtelenségről beszéltem. Cassandro Ħelyi vita 2009. december 7., 15:04 (CET)

én se látom értelmét... – الانشاء üzi / پيغام 2009. december 7., 15:09 (CET)

segítség

Helló stefi vagyok. Antal Nimród filmrendező e-mail címét szeretném megszerezni. Már rengeteg helyen próbálkoztam, írtam újságoknak, írtam Nimród web oldalára,de választ sem kaptam,segítség! Kérem aki tud segítsen.--Barak stefi vita 2009. december 7., 18:17 (CET)

Vendégkönyvbe írtál-e azon az oldalon? Szalakóta vita 2009. december 7., 18:25 (CET)

Tudakozás

Tudakozás - Hogyan járjunk el a vitákban és a téves válaszoknál a Tudakozóban? - Felvetés

A címben leírt esetek újra meg újra előfordulnak, és nem mindig sikerül megnyugtatóan rendezni az ilyesmit. A Kocsmafal fórumára hoztam ezt a gondot, mert az itteni a publikum, – ki olvasóként, kérdezőként, ki válaszadóként, ki így is, úgy is, – de mind megfordul a Wikipédia:Tudakozójában, tehát érdekelt benne. A Tudakozó vitaoldalát viszont nem sokan látszanak olvasni.

A kérdések tehát:

  1. Mi a teendő, ha észreveszed, hogy valaki egy téves választ adott? Törölni? Kommentárba tenni < ! - - és - - > között? Az {{Off+}} sablon segítségével kinyitható dobozba zárni? Otthagyni és a cáfolatot alája írni? Forrást követelni?
  2. Hol folyjanak a helyes válaszról szóló viták? Ott a helyszínen? A helyszínen, de az {{off+}} sablon segítségével kinyithatóvá téve? Kommentárban? A Tudakozó vitalapján? A témához tartozó cikk vitalapján? Egymás vitalapján?

Persze magamnak is van néhány gondolatom mindehhez, de lehet, hogy ti ügyesebb megoldásokkal jöttök, lássuk hát. Karmelaüzenőlap 2009. december 5., 15:32 (CET)

Tudakozás - Μatthaeus Damascenus és Karmela

Nem konkrétan erre a kérdésre válaszolva, de ezzel is kapcsolatban mondom: mindenképpen hasznos lenne (akár alfejezeti jelleggel vagy valami látványos sablonnal) elválasztani egymástól a több különböző választ (egymás kiegészítéseit értelemszerűen nem). Ez megkönnyíteni a téves válaszok kezelését is, bárhogy is történjék az. (Mellesleg a kommentbe tevést nagyon nem tartom jó opciónak, mert ha esetleg visszatérne a kérdező, igencsak megzavarná.) – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. december 5., 18:08 (CET)
  • A kommentárba helyezést én sem tartom jó módszernek. Ha a vita a kérdés tárgyáról szól, akkor szerintem maradjon látható. Ha pedig nem a kérdés tárgyáról szól ugyan, bár annak kapcsán merült fel, akkor {{off+|témamegadás}} és {{off-}} közé zárva megtekinthető marad anélkül, hogy szétdúlná a Tudakozót. Ha valaki ezt nem ismerné, itt egy minta:
  • Ami a tagolást illeti:
Korábban szokásban volt így írni a válaszokat:
  • Válasz1:
...
  • Válasz2:
...
Ilyesmire gondolsz?
Karmelaüzenőlap 2009. december 6., 08:42 (CET)

Ilyesmire. (Akár látványosabb is lehetne, pl. valami kis színes képpel, mint a megjegyzés, szerkütk, támogatom stb. sablonjainknál.) – Μatthaeus Damascenus Forum disputationum 2009. december 6., 18:58 (CET)

Tudakozás - Orion8-1 és Stewe - tévedések, gyorsaság, alaposság

Sajnos ahogy az első választ leíró tévedhet, úgy tévedhet az is, aki a második válaszban kritizálja az első választ. Cikkek vitalapjain ilyenkor ki lehet várni, esetleg kérni más szerkesztők segítségét egy vita eldöntésében, valamint lehet alaposabb kutatásba fogni, hogy érveket és ellenérveket gyűjtsünk. Karmelával erről már beszélgettem mostanában, nektek is hadd mondjam el a szerintem nagyon fontos alaptételt: a Tudakozóban nincsenek napok egy válasz összecsiszolására, mert a Kérdező - ezt nem tudom, hogyan lehetne igazolni vagy cáfolni - meggyőződésem szerint nem vár sokáig a válaszra. Napok múltán esetleg már a kérdését sem látja, mert az az archívumba került. Ha tehát a szócikkek esetében indokolt szöszölést kívánalomként nevezzük meg itt is, akkor megsemmisítjük a Tudakozó lényegét, a kérdező igényének kielégítését. Aki ide jön egy kérdést feltenni, az a legtöbbször vagy nem elég türelmes, vagy nem elég ügyes ahhoz, hogy a neten, de gyakran akár csak a Wikipédián választ találjon a kérdésére. Ezért kérdez, egyenesen nekünk szegezve. Ha nem jelenik meg a kérdése után egy válasz, akkor nem fogja nagyon izgatni, hogy a szerkesztők egy elzárt helyen teljes gőzzel egyezkednek és szövegeznek, csak még nem született meg az elfogadott eredmény. Nem látszik válasz, mondjuk, másnapra, akkor "na, ezektől sem érdemes kérdezni" vagy hasonló lesz az eredmény, de semmiképpen nem az, amelyet sokan a Tudakozó titkos céljának tartanak, vagyis hogy új szerkesztőket nyerjünk a Wikipédia részére az érdeklődő látogatók közül.

Én, empatikus úton, és persze a kérdések stílusára is támaszkodva, úgy érzem, hogy a kérdezők a legtöbbször úgy kérdeznek, mint a gyerekek. "Apa, miért ciripel a tücsök? - Kisfiam, majd otthon megnézek pár enciklopédiát és forrásművet, és három nap múlva megmondom." Egy okos gyereknek még három nap múlva is fel lehet frissíteni a kérdést, de egy nem annyira okos gyerekben a tücsök-téma már le lett zárva, eredmény nélkül. Lehet, hogy teljesen téves módon fogom fel a dolgot, de csak egy adatgyűjtés deríthetné ki az igazságot. Ha a szerkesztők közvetlenül meg tudnák keresni a kérdezőt a végül megszületett válasszal, az egészen más helyzet lenne, de ez itt nyilvánvalóan alapelvekkel ütközne. (Ütközne? A gyakorlatban valószínűleg igen.)

 megjegyzés Nagyon remélem, ez nem azt jelenti, hogy „Mindegy milyet, de azonnal kapjon választ a kérdező!” Stewe Feedback 2009. december 6., 18:59 (CET)

Ha a Tudakozó céljai között az alaposság, forrásoltság, vitamentesség a legfontosabbak, akkor akár hetek múlva is be lehet fejezni a választ, korrekten, hitelesen. De akkor ne Tudakozónak hívjuk, mert az megtévesztő, hanem legyen "GYIK" vagy "Tőlünk kérdezték", "Enciklopédikus morzsák", "Ezer kérdés - ezer válasz", "Küldje el kérdését nekünk is!" vagy efféle bohóság. De akkor viszont jó lenne egy katalógust is gyártani hozzá, mert a fő célt, tehát a visszamenőleges olvasgatást illene effélével kiszolgálni. De szerintem még mindig ne feledjük el, hogy aki a Tudakozóban kérdezni szokott, az a régi kérdések között csak kis valószínűséggel fog keresgélni.

Nálam tehát az jön ki, hogy először pontosan definiálni kellene a Tudakozó célját: minél gyorsabb, de azért helyességre törekvő szolgáltatás, vagy alapos miniszócikkek megszerkesztése az archívum és a Google részére. És majd ennek ismeretében tudunk eljárásrendet és formai követelményeket kreálni. - Orion 8 vita 2009. december 6., 02:56 (CET)

Tudakozás - Stewe-1 - ellentmondások

Teljesen indifferens, hogy a kérdező miért kérdez, választ vár. Gyorsat és pontosat. Ha megkapta örül neki. Ha viszont két ellentmondó választ kap akkor összezavarodik. Mikor egy szerkesztő az előzőnek ellentmondó választ ad, megteheti bárhol, de ezzel azt is magára kell hogy vegye, hogy megmagyarázza az előző válasz hibáit. Ha nem tudja megtenni, akkor inkább ne írjon semmit! Ugyanez vonatkozik a szerkesztési vitába beszálló „döntőbíróra” is. Az ellentétes állítását pedig az azt támogató forrásokkal kell megerősítenie. Természetesen legalább annyira értenie kell a témához, hogy legalább a forrásban szereplő információkat megértse. Csak azért válaszolni egy kérdésre, mert szabad, nem biztos, hogy kell. Stewe Feedback 2009. december 6., 16:20 (CET)

Tudakozás - Karmela-1 törölgetés, igényesség, prioritás, Olvasószolgálat

Egymás válaszának törölgetését azon az alapon, hogy a kérdésre más a helyes válasz, nem tartom elfogadhatónak, viszont miért is ne kaphatna töbféle, egymástól eltérő, sőt akár ellentétes választ is a kérdező? A szakmabelieknek is sokszor eltérő a véleménye. Azonban nem csak a második válaszolóra hárul forrásmegadási kötelezettség, hanem mindjárt az elsőre is. Ha esetleg rögtön nem sikerült volna, hát legalább utólag elő kell keríteni a megbízható forrásokat.
Aki a Wikipédia:Tudakozóhoz fordul, az úgy érzi, hogy a Wikipédiától és a Wikipédia megcélzott igényességével fog választ kapni, hiszen ez a Wikipédia olvasószolgálata. Ha ebben következetesek akarunk maradni, akkor avval is ki kell békülnünk, hogy lesznek olyan kérdések is, amiket csak hosszabb idő elteltével, vagy egyáltalán nem válaszolunk meg. Ez az ára a jó szinvonalnak. Másként a Tudakozó megkülönbözhetetlen lesz a számtalan internetes fórumtól.
Az egyetlen amit gyorsan meg kell tudunk adni, hogy hol találja meg a kérdező a választ a magyar vagy valamelyik más Wikipédián belül - már ha benne van.
A megválaszolatlan kérdések sem haszontalanok: felhívják a figyelmet egy cikk kidolgozatlanságára.
A Wikipédia:Tudakozó többcélú. Ezért aligha fog sikerülni mindig minden célnak eleget tenni, elsőbbségi sorrendet kényszerülünk felállítani a célok között. Ez a prioritás kinél-kinél másként alakulhat ugyan, de a Wikipédia céljai és irányelvei mindenképpen mérvadóak maradnak.
Tökéletesre csiszolt minicikkek létrehozása egy olvasószolgálat keretében aligha tartozhat a célok közé. Nem véletlen, hogy a szócikkek névtere kapta fő névtér nevet, az olvasószolgálatból is oda kell átterelnünk a tudásanyagot és a kérdezőt is.
Hosszan elnyúló tárgyi vita ezért már nem is a Tudakozóba való, hanem az illető cikk vitalapjára. Ilyenkor odaírhatjuk: Erről a kérdésről vita alakult ki a ... cikk vitalapján, idekattintva elolvashatod, és ha jó forrásaid vannak, akár be is kapcsolódhatsz a vitába.
Ha a vita ügyrendi, akkor pedig pláne nem a Tudakozóba való, hanem a Tudakozó vitalapjára, vagy esetleg az off+/off- sablonpár segítségével tehetjük kevésbé szembeötlővé.
Félrevezető a Tudakozó megnevezés, valóban. A Wikipédia:Olvasószolgálat sokkal találóbb lenne.
Karmelaüzenőlap 2009. december 6., 18:39 (CET)

Tudakozás - Timish és Bennó - Olvasószolgálat

Olvasószolgálat? Én még sosem hallottam ezt a szót. Talán ügyfélszolgálat? :P de egy enciklopédiában az is hülyén hangzik. Én nem tudnám az olvasószolgálat szóra ránézv,e hogy ott mit kéne kérdeznem. – Timish levélboksz 2009. december 6., 19:00 (CET)

Hallhattál volna, mert a könyvtárakban így hívják. Ráadásul azért volna jó, mert éppen azt fedi, amit ez az izé tenni akarna, a referenszszolgálatást. Bennófogadó 2009. december 6., 19:35 (CET)

Tudakozás - Stewe-2 - ellentmondások, Olvasószolgálat

Más válaszának törlése valóban elfogadhatatlan, de ha mindkét válasz kommentbe kerül a helyzet tisztázásáig (ami egyébként meg is történt), abban nem látok semmi kivetnivalót. Azt, hogy valaki ennek nem képes kivárni a végét, és nem bevonja magát hanem intézkedik, nem az én dolgom minősíteni...
Valóban létezhet többféle nézőpont, de egy eldöntendő kérdésre nem lehet két jó válasz. Ráadásul ha az ellentmondó válaszhoz fűzött források is az elsőt támogatják, akkor én csak két lehetséges okot látok: szándékos félrevezetés, vagy dilettancia. Kívánatos valamelyik?
A Olvasószolgálat pedig nekem nagyon tetszik, sokkal közelebb áll a valósághoz.

Stewe Feedback 2009. december 6., 19:30 (CET)

Tudakozás - Orion8-2 - Olvasószolgálat, fórum, várakozás, sablonok, forrásértelmezés, visszakérdezés

Az Olvasószolgálat név jó ötletnek tűnik. Segíthet elkerülni az olyan kérdéseket, mint hogy mi X.Y. e-mail címe.
"lesznek olyan kérdések is, amiket csak hosszabb idő elteltével, vagy egyáltalán nem válaszolunk meg. Ez az ára a jó szinvonalnak. Másként a Tudakozó megkülönbözhetetlen lesz a számtalan internetes fórumtól." Nem biztos, hogy nekünk annyira különböznünk kell, mert sokféle fórumon kaphat az ember hasznos segítséget a bajaira. Az nem baj, ha mi csak az egyik olyan fórum leszünk, amelyhez fordulni érdemes, elég széles tárgykörben. Ha a válaszunk kielégítően gyors, ugyanakkor kellően informatív, Stewe, még ha több vélemény találkozik is a kérdés alatt, akkor a wiki ismert és keresett forrás marad. Ha a kérdést kimerítőnek is szeretnénk a válaszainkat látni, de várakozásért cserébe, akkor nem, mert arra nincs szükség.
Legalábbis többnyire nincs, azt hiszem. Karmela, én úgy veszem ki a szavaidból, hogy a gyorsaságból egy kicsit szeretnél visszavenni. Ezt csak megállapítom, semmi más. Úgy is lehet, de én azt javaslom, hogy ne helyezzük törvényen kívül a helyes, de forráshivatkozások nélküli vagy szűkszavú válaszokat. Tehát ne járjon automatikusan várakozással egy kérdés megeresztése.
Viszont ha jár, arra áthidaló javaslatom van. Azt hiszem, a kérdések alapvetően a következőképp lehetnek besorolhatók: 1.) nem tudhatjuk, nem is tartozik ránk; 2.) minimális kutatással gyorsan megválaszolható; 3.) kis türelmet, utána kell néznünk; 4.) bocs, de ekkora melót ne várjon tőlünk. A 3. pont az, amelynél a kérdés és a tényleges válasz között annyi idő telhet el, hogy azt a kérdező már megunja. Ebben az esetben szerintem mihamarabb közölnünk kell a kérdezővel, hogy várnia kell, térjen vissza később. Legyen ehhez a "nyitott" és "k" sablonokon kívül valami olyan is, hogy "folyamatban". Ez tartalmazza a türelmet kérő szöveget is, esetleg határidőbecsléssel, ugyanakkor jelzi a többi szerkesztőnek, hogy valaki már foglalkozik vele.
Annak érdekében, hogy a kérdező akár négy-öt nap múlva is megtalálja a kérdését, és hogy ehhez ne kelljen a wiki szoftveréhez nyúlni, javaslom a türelmet kérő szövegbe belevenni azt is, hogy "Ha az Olvasószolgálat lapján már nem látja a kérdését, a keresés mezőbe írja be az olv091206a jelzést, és az elvezeti az archívumban a kérdés lapjához", vagy valami hasonló. Ha minden várakoztatott kérdés egyedi azonosítót kap, akkor működhet. Mert valami feltétlenül kell ahhoz, hogy az olvasó megtalálja a késedelemmel megadott választ.
Függő kérdés, hogy mi legyen a vitatott válasszal. A törlés nem tetszik, a Tudakozóban nem működik rendesen a laptörténet, és az esetleg felbukkanó öntelt zseniket se bátorítsuk a pusztításra. OFF-ok közé tenni, az már más, ha arra tényleg szükség van, de akkor ismét ki kell tenni a "türelmet kérünk, veszekszünk" táblát. A lekerített területen mehet már az egyeztetés, de az azért még nincs megtárgyalva, hogy ennek mikor és hogyan legyen vége.
Karmela, te nemrég azt mondtad, hogy a Tudakozóban lehetőleg törekedjünk forrás megnevezésére. Ez így nekem rendben is van. Elismerem ugyan, hogy míg egy szócikknek teljesen elvárható része az ott írtak alapjául szolgáló helyek megnevezése, egy szimpla kérdésre adott rövid válasznál ez a szememben elég fölösleges, mivel a kérdező nem lesz kíváncsi arra, hogy mi a válaszunkat honnan szedtük, és leellenőrizni sem fogja őket, mert ha időtöltésre vágyott volna, akkor utánanézett volna a válasznak ő maga. Viszont egy vagy több forrás megadása akkor és azért lehet célszerű, és ezek között első sorban lehet ott a wiki saját szócikke, hogy a kérdező, ha akar, további részletekért felkereshesse azokat. Csak hadd javasoljam mindenkinek, hogy ne úgy nézzen már ki a válasz, hogy "a ... helyen ott a válasz, tanulj meg olvasni", hanem adjuk meg a választ mi magunk, udvariasan és a tanult emberek összefoglaló képességét igazolva, és "lásd még" forrásként tegyük hozzá a címeket.
Hasonlóképpen öngólnak tartanám a "ha jó forrásaid vannak, akár be is kapcsolódhatsz a vitába" stílusú meghívást. Először is úgy fogalmazzuk meg, hogy a kérdező nehogy magára vehesse, mert az bizony neveletlen piszkálódásnak látszana, hiszen azért kérdez, mert nem tudja. Nemrég volt ebből egy ingerült vita az egyik kérdezővel, és igaza volt. Másodszor: ne, nem kell forrás. Gyere, vendég, nézd meg a folyó vitát, és ha tudsz valamit, mondd el. A szerkesztő sem ugrik elő készen, vértben-sisakban, először elég, ha megfigyeli a vita helyes menetét, már persze ha tudunk ebben példát mutatni neki. Hozzáteszi a magáét, és mi majd megkérdezzük, ha nem tudunk utánakeresni, hogy honnan tudja. A nevelés fáradsággal jár, és mivel azt olvasom, hogy új szerkesztőkre van szükség, akkor sajnos fel kell nevelni őket. Akkor pedig ne azzal kezdjük, hogy "Hol a forrás?!"
Utolsó: minden érdemi válasz után oda lehetne esetleg tenni valami olyan mezőt, hogy "Kielégítőnek találta a kapott választ? o Igen o Nem" És ha nem, akkor még mindig lehet dolgozni rajta, a jó hírnév érdekében. Ez legalább valami kapcsolatféle lenne a kérdező és a szerkesztők között, ha szükség van visszajelzésre. - Orion 8 vita 2009. december 6., 23:01 (CET)

Tudakozás - Karmela-2: re Stewe, re Orion 8 - csalhatatlanság, cikkek, forráskivonat, {{foglalt}}(?), toborzás

  • Stewe: egy eldöntendő kérdésre nem lehet két jó válasz
Elfogadhatónak tartom azt is, hogy két összeegyeztethetetlen választ találjon a kérdező, olyanokat is, amiből legalább az egyik téves. Néhány Wikipédia, például a francia és az olasz is, azt a nevet választotta az olvasószolgálatának, hogy Orákulum, de mi szerencsére nem. Legkésőbb a második válasz megjelenésekor azonban mindenkinek sürgősen elő kell vezetnie a megfelelő forrásokat is, szerintem így helyes eljárni a Wikipédia szellemében. A csalhatatlant megjátszani úgyis reménytelen.
  • Orion 8:
  • a gyorsaságból egy kicsit szeretnél visszavenni
Én úgy mondanám inkább, hogy nem tekintem elsődleges célnak, ha a szolgáltatás szempontjából kívánatos is lenne. Meglehet, hogy az archívumban való keresés meghaladja sok kérdező készségét, de ha a cikkeket a kérdések nyomán kibővítjük, akkor ott nem csak a kérdező találja meg a választ, abból mindenki profitálhat.
  • ne úgy nézzen már ki a válasz, hogy "a ... helyen ott a válasz, tanulj meg olvasni", hanem adjuk meg a választ mi magunk, udvariasan és a tanult emberek összefoglaló képességét igazolva, és "lásd még" forrásként tegyük hozzá a címeket.
Bizony, ezen sürgősen javítanunk kell, ebben alaposan elgaloppírozzuk magunkat időnként. Bár sokat javult ez a fajta válaszadás a kezdetekkel össehasonlítva. Persze arra is vigyáznunk kell, hogy az összefoglaló valóban összefoglaló terjedelmű legyen, ne egy kandidátusi értekezés. Ha nagyterjedelműre igérkezik a válasz, akkor talán az is egy járható út, ha a tulajdonképpeni válasz a megfelelő cikk vitalapjára kerül, vagy ami még jobb, magába a cikkbe, és a tudkozóban megadjuk a linket hozzá.
  • Legyen a "nyitott" és "k" sablonokon kívül valami olyan is, hogy "folyamatban".
Van: {{foglalt}}(?). Ez lesz belőle:
Egy önkéntes éppen a válasz keresésén és/vagy megfogalmazásán dolgozik. Kérlek ne módosíts ezen a szakaszon!
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

Használd egészséggel!
  • azt olvasom, hogy új szerkesztőkre van szükség
Eleinte úgy gondoltam, hogy a szerkesztők közé a kérdezők közül fognak számosan beállni. Néha van ilyen is, de a gyakorlat azt a talán nem is meglepő eredményt hozta, hogy a válaszadókból lesznek a szerkesztők, nem csak a szerkesztőkből a válaszadók.
Nagyon sok jó ötlet és meglátás bukkant fel máris, örülök, hogy feltettem itt a kérdéseimet.
Karmelaüzenőlap 2009. december 7., 01:00 (CET)

Tudakozás - Stewe-3: Orion 8 nyomán - névtér, állandóság

Jogos az az észrevétel, hogy az archiválással nehezebben kereshetők vissza a kérdésekre adott válaszok. A tudakozó most egy rendszeresen archivált lap. Kivitelezhető lenne az, hogy az Olvasószolgálat egy külön névteret kapjon? Nem lenne szükség archiválásra, hanem a főlapra csak beillesztenénk (belinkelnénk) az utolsó három-négy nap szerkesztett lapjait. A kérdező ugyanott, ugyanabban a formában találná meg a kérdéses szakaszt, ahol akár hetekkel ezelőtt utoljára látta, és már a főlapra való belépés után is azonnal láthatná, hogy történt-e reakció a kérdésére. A felület (sajnos csak a felület) egyszerűbb lenne, a kérdés szócikkét létrehozó kérdezősablon pedig elvégezhetné a MediaWikit nem ismerő olvasók által általában nem ismert feladatokat is. Stewe Feedback 2009. december 7., 08:53 (CET)

Tudakozás - Karmela-3: re Stewe-3 - Olvasószolgálat-névtér, botgondok, szakaszlink, Olvasószolgálat-portál

Egy külön névtér lényegesen javítaná a kereshetőséget a Wikipédia saját keresőjével. Kiváncsian várom, hogy milyen visszhangot kap ez a javaslatod. Egyet azonban tudnod kell: az ilyen mérvű változtatások eddig nagyon hosszadalmasnak bizonyultak, fél éves, éves nagyságrendben.

Az, hogy eleve a végleges lapra kerüljenek a kérdések és a feleletek könnyítő és logikus dolog lenne, és nem is új találmány, én ezt eleve így terveztem annak idején. Az archiváló AsgardBot módosítását már sokszor kértem/kértük Danitól, de sajnos eddig még nem talált időt erre, pedig a téma újra meg újra napirendre került. Ideje van, hogy újra magam vegyem ezt kézbe, és az időközben felmerült tapasztalatokat és ötleteket felhasználva újra átalakítsam az Olvasószolgálatot. Az egyes lapoknak ilyen formájú lesz a címe: Wikipédia:Olvasószolgálat/2009-12-07, már ha valóban áttérünk a Tudakozó megnevezésről az Olvasószolgálatra, ami még nem eldöntött kérdés. Ezeket a lapokat egy állandó fejléccel kell majd inicializálni. Noinclude és includeonly segítségével elérem, hogy más fejlécet mutasson a nap lapja, amikor éppen friss és a főlapba illesztve látszik, és mást akkor, ha önmagában szemléljük. Az egyetlen botmunka időnként egy sereg lap inicializálása jó előre, a napi archiválás szükségtelenné válik. Ehhez persze a főlapot is át kell alakítanom, meg néhány sablont is, de én szeretek ilyesmivel bibelődni.

Annak idején a Tudakozó első változatát is valahogy hasonlóan alakítottam ki. A franciák Oracle nevű tudakozóját vettem akkor mintának a szerkezethez, a németek Auskunft-ját pedig a dizájnhoz, ami azért vicces, mert a franciákról és a németekről elterjedt sztereotipiák nyomán fordítva várná el az ember.

Ilyen módon lehetővé válik az Orion8 által javasolt állandó szakaszlink felkínálása is, bár ennek a megvalósításán még spekulálnom kell.

Stewe, felvetéseid egy további ötletet sugalltak: Létrehozhatnánk egy saját portált is az Olvasószolgálatnak. Így módunk lenne arra is, hogy a különösen érdekes kérdés-feleteket a régebbi anyagból is előszedjük és a portálban bemutassuk.

Nem értem viszont, hogy mit értesz a szócikket létrehozó sablonon. A fő szócikk névtérben hozna ez létre cikkeket?

Karmelaüzenőlap 2009. december 7., 11:16 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

A szócikk kifejezést csak jobb híján használtam, természetesen a kérdéshez tartozó névtérbeli lapra gondoltam. Ám lehet, hogy nem voltam elég világos, én külön lapra gondoltam minden egyes kérdésnél, amiket külön lehetne kezelni az aktuális naphoz tartozóktól. Amíg nincs rajta változtatás, vagy van az adott kérdésben hozzászólás, folyamatosan kinn lehet a portál belépő oldalán bármily régi is, a lezárt kérdések pedig 3 nap után háttérbe vonulhatnának. A kérdés lapjának (vagy a dátumhoz tartozó allapjának) létrehozásához viszont kellene egy okosság (intelligens sablon?), hogy mindig legyen neve, és rendes formátuma. Stewe Feedback 2009. december 7., 11:45 (CET)

A németek Auskunft-ja az ötletedhez hasonlóan úgy működik, hogy egy archiváló bot figyeli, hogy melyik szakaszban nem történt már napok óta semmi változás. Az ilyen szakaszt törli az aktualitások közül, és átmásolja az archívumba. Ezen a módon persze nem, vagy csak nehézkesen lehet egy állandó linket generálni a kérdéshez. Kombinálni lehetne persze a te ötleteddel: ha minden kérdés külön lapot kap, akkor állandó a kérdés címe, és az archiválás csak annyit jelent, hogy a bot gondoskodik arról, hogy a főlapba ne legyenek többé beillesztve régen változatlan lapok. Működőképes ez így, állandó linket is biztosít, ami nem tetszetős benne, a keletkező nagyszámú lap. (Szerkesztési ütközésben voltunk, elég sokat változtattam a szakasz fenti részén, nézd meg kérlek újra, ott egy másik megoldási módot írok le.) Karmelaüzenőlap 2009. december 7., 12:32 (CET)

Az önálló lapokat viszont nagyon jól lehetne selejtezni (akár bottal is azonnalizható, ha nincs rajta egy {{megőriz}} sablon), maradéktalanul eltüntethetők a nem közismereti tárgyú, a házi feladat-megoldó, és más hasonló bejegyzések. Stewe Feedback 2009. december 7., 12:52 (CET)

Heuréka! (Vagy hogyan is kéne ezt Megtaláltad! formában mondani?) Heurékasz! (Kösz, Bennó!) Most el kell mennem hazulról, kénytelen vagyok megszakítani ezt a termékeny bszélgetést. Karmelaüzenőlap 2009. december 7., 13:02 (CET)

A megőrzendő kategóriát pedig be lehet linkelni a kért cikkek közé, egy sort megérdemel. Stewe Feedback 2009. december 7., 16:37 (CET)
A „Heurékasz”-t eltettem, még jó lesz valamire. Stewe Feedback 2009. december 8., 21:42 (CET)