Szerkesztővita:Proki/archív01
Új téma nyitásaA Wikipédia alapelvei A projekt alapvető elvei, céljai | |
Wikifogalmak szójegyzéke A leggyakrabban használt kifejezések és rövidítések | |
Felküldési segédlet Ha olyan fényképet akarsz felküldeni, amit magad készítettél, feltöltheted az összes Wikimédia-projekt közös tárhelyére, a Wikimédia Commonsra |
Ha kérdésed van, keress nyugodtan a vitalapomon! Üdvözlettel: ~~~~
Userlap
[szerkesztés]Szia szerkesztőtárs! Örömmel látom, hogy belevetetted magad a szerkesztésbe. Mégis arra szeretnélek kérni, hogy először olvasd át a fent található segítségeket, útmutatókat és irányelveket. Egyrészt a saját munkádat megkönnyítendő, másrészt nem kell utánad dolgozni senki másnak - hiszen ez időt vesz el más fontos szócikkektől.
Látva bemutatkozó oldaladat én is nagyom szeretném ha hamarosan a Wikitanács tagjainak sorában láthatnálak, esetleg adminisztrátorként vagy bármely más olyan feladatkörben amellyel a közösség munkájához komolyan hozzá tudnál járulni. Ehhez azonban egy kevés időnek még el kell telnie, sokat kell dolgoznod, persze ehhez minden segítséget meg fogunk adni, amennyiben azt kéred.
Most én kérlek, hogy az olyan userbox-okat vedd le amelyek nem te vagy. A régi wikizők úgy is ismerik egymást a rendszeres találkozókról :) Amennyiben segítségre van szükséged vagy csak kérdésed van írd meg a vitalapomra (a posta feliratra kattintva a nevem mellett). További jó szerkesztést!– Kavicsposta 2009. augusztus 5., 21:10 (CEST)
Szia! Azzal semmi baj nincs, hogy felhasználsz egy alapot saját felhasználói lapod elkészítéséhez, de ez még így is megtévesztésig hasonlít a sajátomra és tudtommal nem vagy a zoknibábom. Szóval kérlek, sürgősen alakítsd át! Köszi! Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 6., 18:13 (CEST)
Szia!
Szerinted a "cirmos" és "kandúr" egy oroszlán megnevezése? Szerintem inkább a macskához illik. misibacsi*üzenet 2009. augusztus 7., 10:56 (CEST)
- Mikor lett kiemelt a cikk? misibacsi*üzenet 2009. november 26., 14:33 (CET)
tagság?
[szerkesztés]Szia!
Látom feltünteted, mintha a Wikitanácsnak tagja lennél és járőr is lennél, de én egyiket sem látom a megfelelő oldalakon. Itt ellenőrizheted, ha te másként tudod: Wikipédia:Wikitanács Wikipédia:Adminisztrátorok Jó lenne, ha ezeket a félrevezető, hamis sablonokat sürgősen eltávolítanád. misibacsi*üzenet 2009. augusztus 7., 18:21 (CEST)
Jégkorszak 3.
[szerkesztés]Légy szíves, jegyezd meg, hogy a film címe helyesen: "Jégkorszak 3: a dínók hajnala", és ezt használd mindenhol a mostani nagybetűs, rövid i-betűs, nyelvtanilag hibás verzióid helyett. misibacsi*üzenet 2009. augusztus 11., 09:15 (CEST)
Átnevezés
[szerkesztés]Szia, légy szíves ne nevezgesd át önkényesen a szócikkeket helytelen alakokra! A "feketepárduc' írásmód helytelen, ez ugyanis egy jelzős szerkezet, a jelző pedig külön írandó! – Timish levélboksz 2009. augusztus 11., 14:03 (CEST)
Másolás
[szerkesztés]Szia! Az általad beírt szöveg (Afrikai leopárd szócikk) egy másik weblapról származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik. (Kivéve, ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, vagy a szöveg szabadon felhasználható a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően – ez esetben kérlek, jelezd ezt a cikk vitalapján.) Kérlek, mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy a jogi kocsmafalhoz! Köszönöm!
Légyszi próbáld végre fékezni az ámokfutó tevékenységedet. Más weboldalakról lopsz szöveget, helyesírásilag helytelen névre nevezel át, és nem kommunikálsz a szerkesztőkkel, akik szólnak hozzád. Ennek elég hamarosan blokk lesz a vége, ha így folytatod. Olvasd el végre a számtalans egítő linket, amit idetettek a szemed elé, és próbálj igazodni a wikipédia szabályaihoz és szokásaihoz. Ez nem egy személyes játszótér, hanem egy közösség. – Timish levélboksz 2009. augusztus 11., 14:25 (CEST)
Jogsértő kép
[szerkesztés]Fájl:Blacktiger.jpg ez a kép egy másik weboldalról származik, ide engedély nélkül töltötted fel. Kérlek fejezd be végre a jogsértő anyagok felpakolgatását, nincs több figyelmeztetés, következő ilyen ekciód után megy a blokk. Wikipédia:Felküldési útmutató oldalt ajánlom böngészésre. – Timish levélboksz 2009. augusztus 11., 14:41 (CEST)
It-Trofew
[szerkesztés]Dan it-trofew ma jkunx mogħti lin-nazzjon rebbieħ għal dejjem, u dan ma jiddependix minħabba n-numru ta' edizzjonijiet li jkun rebaħ. --Bitman vita 2009. augusztus 11., 21:28 (CEST)
Szia!
[szerkesztés]Szia! Üdvözöllek a Wikipédián! Szeretnék neked, mint új szerkesztőnek néhány tanácsot adni, mert a szerkesztéseid alapján nem vagy reménytelen eset. (Ezt azért mondom, mert sajnos vannak, akik nem fogadják meg a jó tanácsokat, és csak mennek a saját fejük után.) Szóval amit fontos közölnöm veled: ügyelj arra, 1. hogy az általad írt szövegek nyelvezete lexikonba illő legyen, 2. és hogy a wikipédiás normáknak megfelelően formázd a szöveget. Hogy hogyan azt hamar elsajátíthatod a már meglévő cikkek tanulmányozásával, de emellett ajánlom, hogy olvasd el ezt: Wikipédia:Formai útmutató. Jó szerkesztést! (Ja és figyelj a képek licencére!) - Kontos vita 2009. augusztus 18., 17:03 (CEST)
Átnevezések
[szerkesztés]Ahogy látom már kaptál baráti fegyelmeztetést, hogy csak a nyelvtanilag helyes elnevezéseket használj. Ma egy szócikket csak 5x neveztél át és a végeredmény? Ismételten egy rossz elnevezés! Annyi pluszmunkát okozol, amennyivel ezt a szócikket 3x meg lehet volna írni. Kérlek, nagyon szépen kérlek hallgass a szerkesztők javaslataira, olvasd el az irányelveket és útmutatókat.
A szerkesztési összefoglalóba meg ne a kedvenc névjegyedet írd (jég), hanem mit csináltál és miért (pl. elütést javítottam / bővítettem / stb.). Segítségedet előre is köszönöm. -Kavicsposta 2009. augusztus 18., 23:27 (CEST)
A pödröttszarvú kecske másnéven markhor azt jelenti hogy kígyóölő.
Milyen nyelven? misibacsi*üzenet 2009. augusztus 28., 23:22 (CEST)
Szia! Az általad beírt szöveg (Dél-kínai tigris szócikk) a http://www.feketetigris.eoldal.hu/cikkek/alfajok/delkinai-tigris címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik. (Kivéve, ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, vagy a szöveg szabadon felhasználható a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően – ez esetben kérlek, jelezd ezt a cikk vitalapján.) Kérlek, mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy a jogi kocsmafalhoz! Köszönöm! – Csigabiitt a házam 2009. szeptember 2., 14:04 (CEST)
Kedves Proki!
Szeretném, ha eldöntenéd, hogy fejleszted-e a cikket, mert így nem maradhat. Ha már beírtad a listádba, hogy foglalkoztál vele, akkor légyszíves írj róla többet. A Wikipédia:Lovasműhely oldalon elolvashatod, hogyan kell cikket írni, ha szükséged volna rá és kérdezz, ha nem tudsz valamit! – VadszederkeMágika 2009. szeptember 6., 13:10 (CEST)
Áruld már el nekem légyszíves, hogy mit akarsz ezzel a cikkel. Eredetileg a lósörényt akartad megírni, most általánosságban szeretnéd? – VadszederkeMágika 2009. szeptember 9., 17:08 (CEST)
Tigris
[szerkesztés]Ne vandálkodj, mert meghúzom a füled! – VadszederkeMágika 2009. szeptember 11., 18:30 (CEST)
Primadonna
[szerkesztés]Szia,
A Primadonna cikk kapcsán szeretnélek megkérni arra, hogy ne távolíts el szubcsonk-sablont anélkül, hogy magát a cikket legalább csonkszintre felhoznád. Köszi.
– Malatinszky vita 2009. szeptember 11., 18:43 (CEST)
- Kérlek hagyj fel azzal, hogy a szubcsonk-sablont ismételten, indokolatlanul leveszed. Az ilyen viselkedést sokan vandalizmusnak tekintik. Köszönöm.
- – Malatinszky vita 2009. szeptember 11., 18:47 (CEST)
Leopárdok és Párducok
[szerkesztés]Szia!
Honnan veszed, hogy a Leopárd szócikk kiemelt? Semmilyen archívumban nem találom nyomát! Kérlek sürgősen indokold meg!
Másik dolog, hogy lehetőleg nem vandalizálj a párducok közt "leopárd" szerkesztési összefoglaló alatt! --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 15., 13:36 (CEST)
- Szia, a rajongásod a macskafélék iránt igazán jó dolog, és értékeljük, hogy segíteni szeretnél, de jó lenne, ha elolvasnád figyelmesen az útmutatókat és kérdeznél, ha valami nem világos, mert a szerkesztéseid alapján azt szűröm le, hogy nagyon nem világos neked egy csomó dolog. A kiemelt csillagot nem csak úgy pakolgatjuk a cikkekre, van egy kiemelési eljárás, és a közösség dönti el, hogy egy szócikk kaphat-e csillagot. A csillag önkényes pakolgatása vandalizmusnak minősül. Kérlek, hogy tájékozódj, mielőtt cselekszel. Köszönöm. – Timish levélboksz 2009. szeptember 16., 13:01 (CEST)
Penész
[szerkesztés]Szia Proki! A Penész című szócikked az általad is jelzett weblapról származik, onnan igyekeztél szó szerint bemásolni, de borzalmas helyesírással (így is jogsértő!). Azért szólok így, mert Te is miskolci vagy. Jó lenne, ha átírnád és javítanád, egyébként törölni leszek kénytelen. A képen penészes kenyér van. … szalax vita 2009. szeptember 29., 22:13 (CEST)Ne töröld ki a penész című lapomat, mert én Wikipásztor vagyok a szócikkek őrzője.
Törlési sablon eltávolítása
[szerkesztés]Kedves Proki! Kérlek ne vedd le a játékprogramos cikkekről a törlési megbeszélést jelző sablonokat, mert így az olvasók nem fogják tudni, hogy a cikkek törlésre vannak jelölve. Inkább vegyél részt a törlési megbeszélésen és próbáld meg meggyőzni a többieket arról, hogy az írás méltó a megmaradásra! Köszönettel: – Beroesz 2009. szeptember 30., 09:01 (CEST)Te gonosztevő ne töröld ki a két játékprogramos szócikkemet, mert én Wikipásztor vagyok a szócikkek őrzője.
Köszönöm kedves szavaidat szócikkek nemes pásztora! Ám a törlést nem én kezdeményeztem, hanem egy öreg harcostársam, kiben mindannyian megbízunk! Kérlek a törlendőként megjelölt cikkekről ne távolítsd el a veres bélyeget, mert bűn az az Őrzők szemében. Ha háromszor is megcselekednéd azt, mi tiltott, akkor lesújt rád a Őrzők dühe és tétlenségre kárhoztatván kell nézned, amint a rád bízott szócikkek töröltetnek az Wikipédiából. Ezért utoljára intelek Téged: ne vedd le a cikkről a törlési sablont, mert keserűségben telnek majd napjaid! – Beroesz 2009. szeptember 30., 09:23 (CEST)
- Szia Proki! Talán nem értetted meg Beroesz üzenetének a lényegét. Ha háromszor állítasz visza egy lapot, akkor blokkot fogsz kapni, és egy ideig nem szerkeszthetsz. Arra kérlek, hogy ne távolítsd el a törlés sablont a szócikkekről, inkább a vitalapon próbálj meg érvelni, hogy miért is maradjon a szócikk. Tudom, hogy a szívedhez nőtt, de akkor is vannak játékszabályok, melyeket be kell tartani. Csigabiitt a házam 2009. szeptember 30., 12:25 (CEST)
Proki! Elég! Az előbb barátságosan kértelek, nem hallgattál rám. Úgy tűnik, csak akkor tanulsz, ha megkapod a blokkodat? Csigabiitt a házam 2009. szeptember 30., 12:33 (CEST) Bocsánatot kérek azért, hogy nem vettem figyelemben a figyelmeztettést a jövőben próbálok odafigyelni. Azért szeretném, hogy a Zoo Tycoon 2: Endangered Species szócikk megmaradjon, mert jó játéknak tartom, ami a környezetvédelemre neveli a gyermekeket. Proki
Szürke dzsungeltyúk
[szerkesztés]Szia! Szép cikket írtál. Két hibát látok benne, kérlek javítsd ki őket. Az egyik a taxoboxban lévő kép aláírása, ahol szürkedzsungel tyúkot írtál. A másik érdekesebb, a kakas képaláírása. Az szerintem nem szürke dzsungelkakas, hiszen ilyen nevű faj nincs, hanem a szürke dzsungeltyúk hímje vagy kakasa, de ez utóbbi egy kicsit viccesen hangzik számomra. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2009. október 1., 16:29 (CEST)
Barnstar
[szerkesztés]Szia Proki, üdvözöllek az állatos oldalak szerkesztői között! Nagyon örülni fogok neki, ha Barnstar-t adhatok majd neked az állatos oldalak fáradhatatlan csiszolásáért és bővítéséért, de szinte biztos, hogy nem ebben az évben lesz. Mivel a szerkesztői lap szent dolog, ezért megkérlek vedd le magad és várd meg mig megérdemelten megkapod. Ezért jól érzés, hogy tőlem kaptad. További jó és fáradhatatlan csiszolást és bővítést kívánok. – VC-süzenet 2009. október 1., 21:10 (CEST)
Kedves Proki! A szerkesztői lapodon lévő barnstart nem VC-s helyezte el a lapodon, nem dicsért meg, azt Attis kapta. Te saját magad biggyesztetted be a lapra, te magad dicsérted meg magad, csakhogy más tollaival dicsekedtél, ez pedig nagyon furcsa és elítélendő cselekedet (a jelzőket egyelőre nem folytatom). Ezzel mindenesetre nem vívod ki más szerkesztők tiszteletét. Légy szíves, töröld, és máskor ne tégy ilyet! … szalax vita 2009. október 1., 21:16 (CEST)
A szerkesztői lap szentsége nem terjed ki más aláírásával való visszaélésre, ezért a hamis barnstart eltávolítottam. Bináris ide 2009. október 1., 21:29 (CEST)
Helyesírás
[szerkesztés]Helyesírási kérdéseidet a helyesírási kocsmafalon gyakorlott szerkesztők válaszolják meg.
A Wikipédia helyesírásával kapcsolatos tapasztalatainkat és a helyesírási keretirányelvet a Wikipédia:Helyesírás oldalon gyűjtöttük össze.
Mit jelent ez a mondat, hogy "A ceyloni tyúk magokal és leestet gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozik."? Bináris ide 2009. október 2., 21:11 (CEST)
szubcsonk
[szerkesztés]Üdvözöllek a Magyar Wikipédiában! Az általad létrehozott Vicsorítás szócikk témáját tekintve fontos a Wikipédiának, de sajnos a lap jelenleg annyira kevés információt tartalmaz, hogy nem éri el még a csonk szintet sem. Az ilyen rövid cikkeket szubcsonknak hívjuk, és ha 4-5 napon belül senki nem bővíti ki őket legalább elfogadható csonk szintre, akkor töröljük. Ha szeretnéd, hogy megmaradjon, nosza, bővítsd ki! Keress megbízható forrásokat, ügyelj arra hogy megfeleljen a nevezetességi kritériumoknak is! Ha mindezek stimmelnek, bátran bővítsd a cikket! Ha a szócikk már elég sok információt tartalmaz, kérlek távolítsd el a {{szubcsonk}}
(?) jelzést a szócikk elejéről. Ha bármilyen kérdésed támadt nézd meg az útmutatót, amiből legtöbb kérdésedre választ kaphatsz, de hozzám is nyugodtan fordulhatsz segítségért! Köszönöm! Timish levélboksz 2009. október 4., 20:01 (CEST) – Timish levélboksz 2009. október 4., 20:01 (CEST)
- Ez továbbra is szubcsonk. Két mondat semmit nem árul el, ez egy szótári bejegyzs, arra meg a wikiszótár való. A megoldás nem a sablon levétele, hanem a szócikk bővítése legalább csonk szintre. – Timish levélboksz 2009. október 4., 20:41 (CEST)
Jogsértő képek
[szerkesztés]Szia, őújra elmondom: a weben talált képek 99%-a jogvédett. A wikipédia NEM fogad el jogvédett képeket. Légy szíves olvasni: Wikipédia:Felküldési útmutató. Legközelebb, ha jogvédett képet töltesz fel, repül a blokk. Már nem először figyelmeztetünk a szerzői jogra. – Timish levélboksz 2009. október 7., 20:05 (CEST)
- A képeidet töröltem a Wikipédia adatbázisából. Az világhálón talált jogvédett tartalmakat a Wikipédia nem tárolhatja. Ha megint jogsértő képet küldesz fel, akkor azt megint le fogjuk törölni. Képkeresésre használd a Commonst! Megértésedet a szabályokat betartó szerkesztőtársaid nevében is köszönöm: – Beroesz 2009. október 8., 14:13 (CEST)
Galápagosi pingvin
[szerkesztés]Szia Proki! Örülök, hogy bővíted a régi oldalakat, de a galápagosi pingvinnél tett bejegyzésed, egy elég fontos adat, légy szíves írjál hozza valami forrást, mert ez így csak egy pletyka, köszönettel – VC-süzenet 2009. október 8., 17:37 (CEST)
... és megint csak a képek
[szerkesztés]Szia, nem értem, hogy mit nem értesz azon, hogy nem adhatod ki más képét a saját neved alatt. Ha egyszer átveszel az enwikiből egy szabad képet, mint ez: Fájl:Pampas Cat in Cincinnati Zoo.jpg légyszi vedd a fáradságot, hogy rendesen átveszel minden adatot a képről! Meg kell adni a kép eredeto szerzőjét, nem pedig magadat beírni szerzőnek, mikor nem te készítetted a képet! A helyszín sem Miskolc, hanem az eredetileg megadott helyszínt kell beírni. ÉS legyél olyan kedves végre átvenni a licencet is, olyat nem írhatsz ki, hogy "ha választasz egyet"... Ezidáig türelmes voltam, de kezd telelenni a hócipőm, hogy folyamatosan utánad kell takarítani.. Legközelebb, ha hamis információval és licenc nélkül fogsz feltölteni képet - akár szabad kép, akár nem - megy a blokk. Másnak okozol duplamunkát azzal, hogy nem vagy képes 2 perccel több időt fordítani a képátvételkor a helyes forrásmegjelölésre és licencelésre., többszöri figyelmeztetés után sem. Kiváncsi vagyok, te mit szólnál, ha valaki a te munkádat lopná el és helyezné a saját neve alá. Szerintem nem tetszene. Legyél szíves követni az útmutatást, mert legközelebb nem fogok dolgozni a képeid helyrerakásával, csak törlöm őket hiányos licenc és hamis leírás miatt. Legyél szíves a jövőben ehhez tartani magad. Köszönöm. – Timish levélboksz 2009. október 16., 10:52 (CEST)
Püspökfalat
[szerkesztés]Nem kívánom minősíteni a szócikk tárgyát, egyszerűen az a megfigyelés, hogy az ilyen szócikkeket SOHA SENKI nem bővíti. Szubcsonkként 5 nappal tovább vegetálna, de ennek mi értelme lenne? Amennyiben vannak vele terveid, másold a tartalmat allapodra, és akkor helyezd a fő névtérbe, ha valóban egy hasznos szócikké vált! Vitalapon hagyott üzeneteknél pedig kérlek, hogy új szakaszt megnyitva írj, mert így felborul a rend. Stewe Feedback 2009. október 25., 19:32 (CET)
két cikk
[szerkesztés]Szia! A Flehmen-reakciónak, ami szaglást segíti nem sok köze van a vicsorításhoz, ami egy agressziós viselkedésforma. Továbbá elkezdted a futómadár-szabásúak szócikket, de a taxoboxban otthagytad az újmadár-szabásúak dolgait. Javítom SyP 2009. november 1., 11:39 (CET)
taxobox
[szerkesztés]Szia!
- A taxobox sablon nem az enyém.
- Visszaállítottam a szerkesztésiedet. A taxobox sablont több ezer szicikk használja, ezért egy kis változatás is nagy bonyodalmakat okozhat. Ha változatni szeretnél rajta, előbb kezdeményezz megbeszélést az ügyben. - Kontos vita 2009. november 4., 21:05 (CET)
Egy tanács
[szerkesztés]Szia! Látom, hogy az utóbbi időben igyekszel odafigyelni a helyesírásodra, ez nagyon szép tőled. Van egy hiba a felhasználói lapodon: „Amiket megfogok írni ma”. Ez olyan csúnya, kérlek javítsd ki. A „meg” az „írni” igének az igekötője, ezért helyesen így írd: „Amiket meg fogok írni ma”, bár nekem még jobban tetszene az „amit még ma megírok” kifejezés. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2009. november 5., 13:52 (CET)
- Látom, hogy megfogadtad a tanácsom, és javítottad a kifejezést. Hadd kukacoskodjak még egy kicsit. A „Még ma megírok” nem jó, inkább a „Még ma megírom ” a helyes. Nem tudom, hogy tanultatok-e az iskolában a tárgyi és alanyi ragozásról már, ha még nem, akkor előbb-utóbb fogtok és megérted a különbséget. Még egy provokatívnak szánt kérdés: te ugye nem lógsz az iskolából? Azért jutott ez eszembe, mert néha iskolaidőben is látlak .
Kalitkamadár
[szerkesztés]A házi kanárival semmi bajom nincs, de a kalitkamadár szócikkre semmi szükség! Kanári szócikkünk pedig már van. Ha valóban ez az, akkor oda kell bedolgozni, ebből a mostaniból pedig szakaszra mutató átirányítást kell csinálni.. Stewe Feedback 2009. november 6., 15:12 (CET)
Kerek, ép szócikket nem jelölünk azonnalira. Problémákat a vitalapon kell megbeszélni, vagy az állatok műhelyében. Üdv, Mamirendelő 2009. november 6., 15:16 (CET)
- Bocs, elnéztem az átirányítása miatt. Tárgytalan. Mamirendelő 2009. november 6., 15:25 (CET)
"Kalitkamadár" állatfajnak a létezéséről sem találok semmiféle forrást. A szócikket te hoztad létre, ezért neked kellene ezt megtenni. Ha nem tudsz ilyet felmutatni, akkor a szócikkben vagy kijavítod az összes ilyen megnevezést valami létezőre, vagy pedig mivel felesleges szócikk, törlése várható. Stewe Feedback 2009. november 7., 16:33 (CET)
- Esetleg megírhatod az Ólkutya, az Akváriumhal és Ketrecmajom szócikket is! Stewe Feedback 2009. november 7., 16:36 (CET)
Köszönöm! Stewe Feedback 2009. november 7., 20:11 (CET)
kanca
[szerkesztés]ez nem csonk, hanem szubcsonk. Lásd: WP:SZUBCSONK Ez az információ bőven elfér a ló szócikkében, ha nem bővíted, semmi értelme két mondatért külön szócikket nyitni! – Timish levélboksz 2009. november 8., 12:41 (CET)
Kérlek, máskor ne távolítsd el a {{szubcsonk}}
(?) sablont addig, amíg a cikk ki nem bővült. Köszi. – Malatinszky vita 2009. november 10., 20:51 (CET)
Az IUCN redlist linkje nem működik, kérlek nézd meg! Stewe Feedback 2009. november 18., 12:16 (CET)
Kérés
[szerkesztés]Szia, kérlek kicsit jobban figyelj oda a szócikkek helyesírására. A tartalomra szintúgy: a levélvágó hangyás cikk két sorában három hiba is volt (nem a legerősebb állatok, még súlyukhoz mérten sem, nem leveleket esznek, hanem a leveleket termesztett gombát, ami nem penészgomba). Köszönöm szépen :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. november 22., 11:19 (CET)
Szemfog „szócikk”
[szerkesztés]Eltekintve attól a hazugságtól, amit a „cikk” kapcsán a vitalapomon levágtál, miért nem próbálsz értelmes dolgokat írni? Gondolod, hogy ha 3-4 nagyméretű képet két értelmetlen mondat mellé betolsz, akkor az már szócikk lesz? Mit jelent szerinted ez a szöveg (amiben a legginkább már ki van javítva leginkábbra, de egyébként most sem mondat)?
A szemfog leginkább az emlősöknél (beleértveve az embert is).
Felteszek egy roppant egyszerű kérdést: mi ebben az állítmány? Bináris ide ⇒ Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 23., 10:32 (CET)
Bőszdéj
[szerkesztés]Ne mááá! És hányadik?!! :) Nem kell megmondanod: Boldog Születésnapot! – Burumbátor Speakers’ Corner 2009. november 27., 15:05 (CET)
Miskolc-címer
[szerkesztés]Szia! A miskolci címert cserélném commonsosra, légyszi userlapodon cseréld erre: Kép:HUN Miskolc COA.jpg Köszi! – الانشاء üzi / پيغام 2009. november 28., 16:40 (CET)
El se olvastad. Nem a telefonokról szól, hanem valami vállalatfilozófiai marhaság. – Ary vita 2009. december 1., 15:18 (CET)
Ne cseréld le önkényesen a szubcsonkot csonkra!
[szerkesztés]A Borsos József (építész) lapot ebben az állapotban találtad: [1]. Egy ilyen, egyetlen rövidke mondatból álló cikk bizony nem éri el a csonkszintet sem, jogosan volt rajta a szubcsonk megjelölés.
Kérlek, hogy ha legközelebb egy cikket meg szeretnél menteni, akkor azt a bővítésével tedd, ne pedig a szubcsonk jelzés egyszerű eltávolításával, mint itt: [2].
Karmelaüzenőlap 2009. december 9., 00:27 (CET)
Portálkészítés
[szerkesztés]Szia Proki! A készülő Állatvilágportál lapját átmozgattam egyik allapodra, pontosabban ide: Szerkesztő:Proki/Állatvilágportál. Célszerű előbb allapon elkészíteni a portált és a hozzá kapcsolódó lapokat és csak azután kitenni a névtérbe. Ez azért fontos, hogy az olvasó ne félkész termékkel találkozzon ha odakattint. Másrészt jó lenne felvenni a kapcsolatot az Állatok-műhelyével és közösen kidolgozni a koncepciót. Üdv– Istvánka posta 2009. december 9., 11:55 (CET)
Szubcsonk
[szerkesztés]Szia! Légyszi ne szedegesd le a szubcsonk sablonokat, nem véletlenül vannak ott. Ha meg leszeded, egészítsd is ki a cikket! Üdv, Mamirendelő 2009. december 9., 12:07 (CET)
Kérlek ne írj szubcsonk cikkeket. Inkább a meglévő csonk cikkeket bővítsd akkor, vagy írj teljes cikkeket. Az angol wikipédia nem forrás, tehát ilyenkor egy külön szakaszt a fordítást kell írni és egy külön szakaszba a forrásokat. Üdv Szajci reci 2009. december 13., 09:20 (CET)
Ha megírod rendesen marad. Eddig nem ütötte meg azt a szintet, legyen nélkülözhetetlen vagy sem. Vannak elvárások itt a wikin. Szajci reci 2009. december 13., 17:01 (CET)
Egész biztosan fizikát akartál írni? Stewe Feedback 2009. december 9., 12:09 (CET)
Szia Proki! Ennél a cikknél összahoztál pár érdekes dolgot. Maga a cikk már kész van még pedig a latin nevén Pavo, mivel a nemeket általában nem szoktuk a magyar nevükön írni, ugyanis vannak olyan pávák, amik nem tartoznak a Pavo nembe, például az Argus-páva (Argusianus argus) és a kongói páva (Afropavo congensis). A páva oldal vitalapja viszont az India páva vitalapjára visz, amit még csak nem is sejtek hogyan csináltad. További jó munkát! – VC-süzenet 2009. december 12., 21:13 (CET)
Szia Proki! Nemrég olvastam egy hozzászólást, hogy a régi szeresztők elmarják az újjakat, elgondolkoztam rajta. Nézd meg, hogy ebben a szerkesztésedben hány hibát kellett javítanom. Ami tényleg nem tetszik, az hogy nem reagálsz a felvetéseimre, lásd pl. páva cikket, a hibáidat javítom, mert az enyémeimet is javították, de a kapcsolat felvétel hiányával nem tudok mit kezdeni. – VC-süzenet 2009. december 14., 17:52 (CET)
Buék
[szerkesztés]Akkor Boldog Új Évet Kívánok, de akkor remélem jövőre beszélgetünk, a hogyan lenne jobb amit csinálunkról. – VC-süzenet 2009. december 15., 18:22 (CET)
Szia! A címben említett szócikkedben nagyon sok mindent kellett javítani. Ráadásul úgy tűnik, az angol wikiből is elég lazán fordítottál. Illetve ami fontos, hogy nem 12 évig élt a faj, hanem az a példány, amit találtak, az élhetett addig. Ezt is rosszul fordítottad az egyik forrásként megjelölt cikkből. Próbálj figyelmesebben fordítani. Köszi. - RepliCarter Wormhole 2009. december 16., 21:42 (CET)
Kellemes Ünnepeket!
[szerkesztés]
Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Néked, Kedves Proki! |
Néhány ismételt kérés
[szerkesztés]Szia! Megkérlek néhány fontos apróságra:
- Ne gyártsál szubcsonkokat. Ne írjál cikket olyan dologról, amiről nincs mondanivalód. Nem kell például az összes állatfaj nőstényéről külön szócikket írnod, ezek beleférnek a faj szócikkébe. Több ilyen cikkedbe beleütköztem, és kénytelen voltam szubcsonknak jelölni őket.
- Használj tisztességes forrásokat, és ezeket add meg rendesen, ahogy kell. Nézz körül más cikkekben. A címet, szerzőt rendesen leírjuk, nem csak valami hasonló betűkből képzünk értelmetlen betűkupacokat, megadjuk a kiadás helyét, évét, a kiadót, és főleg: megbízható forrásból dolgozunk. A Wikiszótár nem forrás, a nem tudom, milyen érdekességek az állatvilágról (nem derült ki a rendes címe a cikkedből) meg legfeljebb az Ablak-Zsiráfnak lehetne forrása, itt legfeljebb kiegészítő információkat lehet szerezni belőle, nem szócikket írni.
- Ne írd bele a cikkekbe a szavak angol, német alakját, mert az a Wikiszótárba való, és ne nevezd az angolszótárat etimológiának. Az Etimológia szócikkből tájékozódhatsz, mit jelent ez a szó.
- Ezt már mondtam, de akkor most még
egyszerpárszor: helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás, helyesírás! Kérlek, olvasd el, amit leírtál, vegyél a kezedbe egy helyesírási szótárat, ne írjál le értelmetlen, nem létező szavakat, amikről már egy hatéves is tudja, hogy értelmetlenek. Hasznáj helyesírás-ellenőrzőt, ha kell, a Firefoxba bele van építve. És olvass, olvass nagyon sokat, jó könyveket, nem internetet, az fejleszti a helyesírást.
Hálás köszönettel: Bináris ide ⇒ Kampány a számok helyes írásáért, aki egy csomót takarít utánad. 2009. december 21., 10:35 (CET)
Kellemes karácsonyi ünnepeket!
[szerkesztés]Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. december 21., 10:47 (CET)
Barna pókmajom
[szerkesztés]Szia Proki! A barna pókmajom, bár nem hoszzú, de egy kis hibát kivéve, jól sikerült. Ha tudod, akkor legközelebb a latin nevéről csinálj egy átirányítást a faj nevére, mert ha valaki azon a néven keresi nem talál rá az oldalra. Ezt úgy tudod elkészíteni, hogy a Ateles hybridus-t beímásolod a keresőbe, az piros linkkel jelzi, hogy még ilyen lap nincs, erre rányomsz, a megnyíló szerkesztő lapon, a "B"-vel kezdőbő piktogrammok közül rányomsz a #R-re és a zárójelek közé beírod, hogy Barna pókmajom. További jó munkát 2010-ben is. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője VC-s (vitalap | szerkesztései)
Lajhárok
[szerkesztés]Szia! A Brazília emlősfajainak listája cikkben a 'kétujjú lajhárok' szekcióban mintha háromujjú lajhárokról lenne valójában szó, nézz rá kérlek. Köszi, SyP 2010. január 24., 18:19 (CET)
Manfréd
[szerkesztés]Szia! Miért nevezted át a Manfréd lapot tavaly augusztus 9-én Manfréd(Férfinév)-re? Se közel, se távol egy másik sima Manfréd, amitől meg kellene különböztetni. Visszaneveztem, és a te változatod töröltetem, mert ráadásul hibás (pl. hiányzik a szóköz a zárójel elől). – Perfectmisside írj! 2010. január 29., 22:14 (CET)
- Továbbá ne hozz létre becenevekről átirányításokat a becézett nevekre, mint pl. Misi és Jani, mert a Wikipédiában csak anyakönyvezhető nevekről lehet cikk, ez a kettő pedig nem az. Minden létező becenévről meg nem lehet átirányítás, mert több, mint 3000 anyakönyvezhető név van, amiknek darabonként van legalább 10 beceneve (átlagban). Ha mindről átirányítást akarnánk csinálni, az több, mint 30 ezer lap lenne. Viccesen nézne ki. – Perfectmisside írj! 2010. január 30., 01:07 (CET)
Szia Proki! A fészkét saguaro kaktuszba rakja. Sűrűn használja a tündérbaglyocska elhagyatot fészkét. A Sonora-sivatag állatvilága oldalunkon ez pont fordítva szerepel. Ránéznél? – VC-süzenet 2010. március 13., 14:51 (CET)
Szia! Ezzel mi a terved? Az az igazság, hogy ilyen kezdetleges állapotban nem szoktuk kitenni "élesbe" a cikkeket, mert azt már látják az olvasók is - no meg törlődhetnek. Most van öt nap, hoyg feljavítsd a cikket, de ha előreláthatólag lassan haladsz vele, vedd inkább az allapodra, pl. mozgasd ide: Szerkesztő:Proki/Az őslények kalandorai. Jó munkát, szia December vita 2010. március 22., 23:26 (CET)
Idők
[szerkesztés]Szia! Ha a földtörténeti korokkal játszol, akkor a jelennek megfelelő kor neve a holocén. A jelenkor kifejezést leginkább a történészek használják. Az elkülönítésre azért is szükség van mivel a geológiai jelenkor több mint 10ezer éve kezdődött, a történelmi pedig nem. Kérlek ennek figyelembevételével javíts a cikkekben. Üdv– Istvánka posta 2010. április 8., 15:01 (CEST)
halak csillagrend
[szerkesztés]Szia! Talán nem tudsz róla, de mióta egységes lett az állatok műhelye te is részt vehetsz a halak csillagrend adományozásában. Kérlek segítsd a kiválasztást a Halak részlegének vitalapján és tégy javaslatot vagy támogasd azt, hogy a már javasolt szerkesztőtársaink megkaphassák érdemeik elismeréseképpen ezt a magas közösségi elismerést. Andrew69. 2010. július 2., 20:28 (CEST)
A jávai orrszarvú képe
[szerkesztés]Szia! Vissza tetted a jávai orrszarvú szócikkbe azt a képet, amelyet én kitöröltem. A képen egy indiai orrszarvú van, nem egy jávai. Ha rákilkelsz a képre, az alján figyelmeztet. DenesFeri vita 2010. július 7., 12:56 (CEST)
Nos, ez már jó! DenesFeri vita 2010. július 8., 09:25 (CEST)
Madárfej-félsziget
[szerkesztés]Szia! Ha nem tudsz angolul, akkor inkább ne fordíts az angol wikiről, és legfőképpen ne használj fordítóprogramokat. Egekbeszökő marhaság, amit a fordítóval létrehoztál. A lapot törlésre jelöltem. Van még időd megírni rendesen magyarul. Üdv– Istvánka posta 2010. július 27., 10:27 (CEST)
Timon
[szerkesztés]Szia! Mit akartál kérdezni a Timon cikk vitalapján? – Perfectmisside írj! 2010. július 27., 14:32 (CEST)
Átnevezés
[szerkesztés]Szia! Amíg nem látod át a rendszert kérlek ne kezdj bele olyan nagy átalakításokba, mint egy átnevezés. Köszi! Minden egyéb dorgálás helyett, pedig megérdemelnél egy leszidást is :) Pilgab üzenet 2010. szeptember 16., 16:10 (CEST)
Puerto Ricó-i
[szerkesztés]Szia, ezt átkereszteltem a föntire, mert ez a helyes írásmódja, lásd OH. – Pagonyfoxhole 2010. október 16., 11:57 (CEST)
A Guadeloupe-i mosómedve is így jó. Kérlek, ügyelj a címadásra, mégiscsak a legfontosabb mozzanatok egyike! Köszönettel: – Pagonyfoxhole 2010. október 16., 14:51 (CEST)
Fehérajkú pekari
[szerkesztés]Szia! A fehérajkú pekari szócikkből kivettem ezt a két mondatot: „Ha sarokba szorítják vagy ha felbosszantják. Vannak jelentések arról, hogy jaguárok, megölték feldühítette a pekari kondát és még néhány embert öltek meg.” Nem tudom, mit akartál vele mondani. Csigabiitt a házam 2010. október 18., 15:20 (CEST)
Névelő
[szerkesztés]Szia! Rendszeresen elkövetsz egy névelőhibát, ami akár megelőzhető is lenne. Ezt írtad az Allen-szamárnyúl szócikkben: „Az allen-szamárnyúl az emlősök (Mammalia) osztályának a nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjéhez, ezen belül a nyúlfélék (Leporidae) családjához tartozó faj.” Ez helyesen így hangzik: „Az allen-szamárnyúl az emlősök (Mammalia) osztályának nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjéhez, ezen belül a nyúlfélék (Leporidae) családjához tartozó faj.” Kérlek ügyelj erre a továbbiakban. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2010. október 22., 10:03 (CEST)
Szia! Ha egy szócikket az angol wikiről fordítasz, akkor a fordítási sablont ne Forrás fejezetcímmel helyezd el, mert a más nyelvű Wikipédia nem forrás, csak fordítási alap. Viszont az angol szócikkből a forrást is át kéne venni. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 29., 20:34 (CEST)
Szia. Tesztelsz valamit a Cikk címe lapon? Kell még a lap? – CsGábormegbeszélés 2010. november 4., 20:12 (CET)
Óriás pekari
[szerkesztés]Szia
Az újraíráshoz nem szükséges törölni a lapot, egyébként nincs is vele különösebb baj.
– Winston vita 2010. november 5., 10:04 (CET)
Szia! Rendesen megírt cikket nem törlünk, ha újat akarsz írni helyette, a User:Proki/Óriás pekari lapon megteheted és ha teljesebb, akkor lecseréljük arra a most létező cikket, de a mostani cikk jobb a semminél, ezért maradnia kell. Alensha 2010. november 6., 01:53 (CET)
Közönséges rókakuzu
[szerkesztés]Szia! Miért vetted ki a szócikkből a Tasmania emlősei kategóriát? DenesFeri vita 2010. november 5., 10:47 (CET)
Pont ugyanezt akartam kérdezni. A cikkeb az szerepel, hogy „A közönséges rókakuzu Ausztrália és Tasmania szinte összes erdős területén megtelálható.” Ellenforrás/érv? – Ithildraug hmm? 2010. november 5., 10:59 (CET)
Beszélt meg ezt VC-ssel. DenesFeri vita 2010. november 6., 10:37 (CET)
- Szia Proki! Kérdésed elsőre nem volt igazán érthető, de némi utánjárás után sikerült megértenem. A válaszom az, hogy igazad is van, meg nem is. Tasmania tényleg Ausztrália fennhatósága alá tartozik, de mivel egy külön álló sziget, ezért van külön is állatvilága. Nincs egyedül lásd például a Dániához tartozó Grönland állatvilága, vagy angliához tartozó Falkland-szigetek állatvilága. Tehát azért szerepel Ausztrália emlősei között, mert szerepel az ország fajlistájukon és azért szerepel Tasmania állatai között, mert a szigeten honos. További jó munkát. VC-süzenet 2010. november 6., 20:29 (CET)
Források használata
[szerkesztés]Szia Proki!
Kérlek figyelj oda a források használatára. Ha fordítasz mindig használd, hogy az angol wiki melyik változatát használod. A Közönséges kukvala cikkben láthatod a javításom. Amennyiben több forrást használsz, mint a Homloklebenyes baziliszkusz cikkben jelöld meg, hogy a szócikk melyik része melyik forrásból származik. A forráshasználat sablonja a {{cite web}}
(?) sablon, melyet légy szíves használj minden esetben! A szócikkeid állatfajokról szólnak ezért külső hivatkozásnak célszerű hivatkozni olyan weboldalakra, melyek tudományosan leírják a fajt. Egy minimálisan elvárt szinten kidolgozott cikk az olyan, mint pl az Amerikai kutyahal. Kérlek nézd meg és próbálj a javaslataim szerint dolgozni. Az eddig megírt cikkeidben, pedig visszamenőleg is alkalmazd a hiányzó forrásokat. Előre is köszönöm wikiüdvözlettel Andrew69. 2010. november 12., 18:05 (CET)
Mikorra tervezed a forráshivatkozások elvárt használatát a magadévá tenni? Fel szeretném hívni a figyelmed, hogy ne hozz létre új szócikkeket, míg nem alkalmazod és javítod visszamenőlegesen is a fentebb kért módosításokat. Ha szükséged van segítségre vagy nem érteszz valamit szólhatsz, akár nekem is. Andrew69. 2010. november 13., 17:01 (CET)
Viverra
[szerkesztés]Szia! A nembe több faj tartozik, köztük van amiről szócikk is van. Miért hoztad létre ilyen formán az átirányítást? Föld-lét vita 2010. november 14., 19:53 (CET)
Másolás
[szerkesztés]Az általad beírt szöveg (homloklebenyes baziliszkusz szócikk) egy másik weblapról származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik. (Kivéve, ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, vagy a szöveg szabadon felhasználható a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően – ez esetben kérlek, jelezd ezt a cikk vitalapján.) Kérlek, mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy a jogi kocsmafalhoz! Köszönöm!
Már nem először kapsz ilyen figyelmeztetést! Miért töltötted fel a kifogásolt szövegrészt a http://hobbiallat.freeweb.hu/cikkek/hullo66.htm oldalról? Andrew69. 2010. november 15., 07:44 (CET)
Nem válaszoltál a kérdésre, ez sem szép tőled. Tedd meg, hogy visszatérsz a homloklebenyes baziliszkusz cikkhez és kitörlöd a másolásaid vagy átfogalmazod, úgy hogy ne legyen jogsértő. Andrew69. 2010. november 21., 17:02 (CET)
Lemuria
[szerkesztés]Szia! A Lemuria (kontinens) szócikk tartalmát különböző weboldalon megtalálható szövegekből ollóztad össze. Például innen és innen. Tudod, hogy a másolás nem megengedett, miért teszed mégis, többszöri figyelmeztetés ellenére? Csigabiitt a házam 2010. november 21., 10:26 (CET)
Kérlek, ne vedd le a jogsértő sablont a szócikkről! Inkább ügyelj arra, hogy ne kerüljön fel jogsértő tartalom! Csigabiitt a házam 2010. november 21., 10:32 (CET)
Ha javasolhatom, akkor ne úgy dolgozz, hogy honlapokról másolsz, majd a másolt dolgokat kitörlöd. Ha mégis így szeretnéd, akkor inkább szerkeszd meg szövegszerkesztőben, és a jogtiszta anyagot töltsd fel. Csigabiitt a házam 2010. november 21., 10:37 (CET)
Proki! Ismételten kérlek, hogy ne vedd le a jogsértő sablont olyan szócikkről, ami egyértelmű másolmány. Nem mondom többször, ha még egyszer megteszed, pihenőre küldelek. Köszönöm a megértésed. Csigabiitt a házam 2010. november 23., 09:14 (CET)
Allen fülesmakija
[szerkesztés]Az allen fülesmakija cikket az Animal Diversity Web-ről fordítottad? Ha igen meg kell dícsérjelek, mert a szócikk jobb, mint az angol wiki hasonnevű szócikke. Andrew69. 2010. november 21., 17:25 (CET)
Tudtad, hogy...?
[szerkesztés]Szia! Gyere megbeszélni! Szerkesztővita:Perfectmiss/Érdekességek#Irányelv – Perfectmisside írj! 2010. november 21., 17:35 (CET)
Hiányzó aláírásod
[szerkesztés]A Wikipédiában van egy lehetőség arra, hogy nagyon egyszerűen elhelyezd aláírásodat, dátumostul, mindenestül.
A Wikipédiabeli speciális aláírásból nem csak a Wikipédián használt neved derül ki, hanem rögtön két linket is tartalmaz. Az egyik a többi szerkesztőnek szóló bemutatkozásodra mutat, a másik pedig arra a lapra, ahol üzenni lehet neked. Ehhez az „aláíráshoz” segítséget ad a szoftver. Elég, ha az üzeneted befejeztével az aláírás helyett rákattintasz a harmadik képecskére a szerkesztőablak fölött:
akkor ennek az aláírógombnak a hatására a szoftver beilleszt a szövegedbe négy hullámvonalat.
Ha ezután arra a gombra is rákattintasz, ami így néz ki: Változtatások közzététele, akkor a szoftver lecseréli a hullámvonalakat az aláírás szövegére és az aktuális dátumra, órára.
Az aláírásként megjelenített szöveget a regisztrált szerkesztők a „beállításaim” fül segítségével meg is változtathatják.
Megjegyzések
- Amíg nem jelentkeztél be, az IP-címedet jelenteti meg az aláírás.
- A bemutatkozólapodra mutató link csak akkor lesz kék, ha van rajta valami, amíg üres, addig pirosan fog virítani.
- Az üzenőlapodra mutató link csak magán az üzenőlapon jelenik meg vastag fekete szövegként, mindenhol máshol rendes linknek mutatkozik.
- Más módon is elérheted, hogy bekerüljön a szövegbe a négy hullámvonal, nem csak az aláírógombbal:
- a négy tildét (hullámvonalat) a szerkesztési ablak alatt is megtalálod, vagy
- közvetlenül is beírhatod: ~~~~.
- az Alt Gr+1 (a fő billentyűzeten) billentyűkombinációnak (Windows-alapú rendszereken), és
- az Alt+1 2 6 (a számok a számbillentyűzeten) kombinációnak (Windows-alapú rendszereken) is ugyanez a hatása.
- ha a gombot használod, akkor kapsz egy gondolatjelet is az aláírásod elé.
misibacsi*üzenet 2010. november 22., 10:54 (CET)
Értesítés blokkolásról
[szerkesztés]Proki! Úgy gondolom érthetően elmondtam, hogy ne vedd le a jogsértő sablon a Lemuria szócikkről. Sajnálom, hogy süket fülekre talált a figyelmeztetésem. Csigabiitt a házam 2010. november 24., 11:38 (CET)
Re:Aranykoronás maki
[szerkesztés]Kedves Proki.
Ez már a második eset, amikor eléggé felszólító módban fordultál hozzám, mintegy felszólítva, hogy szerkesszek tovább egy általad megkezdett cikket. Az első esetben nem szóltam semmit, de most már szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez nem egészen így megy a wikin. Ha elakadsz valamiben vagy kérdésed van megkérhetsz valakit, hogy segítsen, de azt se ilyen utasító formában tedd kérlek.
Ami az általad említett szócikkeket illeti, azoknak még jó sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy kiemeltek legyenek. Egy-egy kiemelt cikk egy vagy több szerkesztő igen alapos és sokszor jókora ideig (hetekig-hónapokig) tartó munkájának eredményeként éri el a kiemelt szintet, és utána még a közösségnek meg is kell szavaznia, hogy formailag és tartalmilag valóban megérett e a kiemelt státuszra.
Sajna én jelenleg nem tudok ennyi időt a wikipédiára fordítani, ezért nem is készítettem már jó ideje kiemelt cikkeket. Egyenlőre beérem az új cikkek lektorálásával, korrektúrázásával és ha van időm megírok egy-egy rövidebb cikket magam is.
Úgyhogy sajnos tevékenyen nem tudok segíteni Neked, abban hogy ezen cikkek kiemeltek legyenek. Viszont ha jól tudsz angolul (vagy bármely más nyelven, amin megvan az adott szócikk változata), akkor hozzá tudsz fordítani jó pár információt a szócikkhez, hogy teljesebb legyen. De ettől még nem lesz kiemelt a cikk, ahhoz jópár formai és tartalmi feltételnek meg kell felelnie, nem beszélve az alapos forrásoláshoz,a mi alapkövetelmény.
Aztán ha ez megvan, és szerinted eléri azt a szintet, hogy kiemelt legyen, akkor szólhatsz és átnézem, vagy megkereshetsz valakit aki a kiemelt szócikkek körül ügyködik sokat (rákattintassz oldalt a "kiemeltszavazás" pontra és odakerülve megkereshetsz valakit, aki ott rendszersen ügyködik) és ő elmondja, hogy megérett e cikk a kiemelési eljárás elindításához. Ha igen, akkor általában 6 hetet van a cikk a várólistán, amíg a közösség tagjai átnézik, változásokat javasolnak, amit a cikk szerzője végrehajt és a végén ha megvannak a támogató szavazatok a szócikk kiemelt lesz.
Valóban igazad van, hogy kevés az állatokkal kapcsolatos kiemelt cikk, de ha többet szeretnél látni, akkor neki kell fognod magadnak hogy feljavíss egyet. Azt ne várd el, hogy más - akár én, akár más szerkesztő- megcsinálja helyetted, hogy az kiemelt legyen.
További eredményes szerkesztést kívánok– Attis vita 2010. december 1., 18:15 (CET)
Kategória:Rágcsálófajok
[szerkesztés]Szia Proki! Látom, hogy rágcsálófajokat is szerkesztesz. Jól teszed! Csak arra kérlek, hogy a kategóriákhoz tedd ezt a kategóriát is Kategória:Rágcsálófajok. OK? Üdv. DenesFeri vita 2010. december 6., 10:41 (CET)
Amerikai pocoknyúl
[szerkesztés]Szia Proki! Az Amerikai pocoknyúl nem rágcsáló, hanem nyúlalakú. Figyelj oda. Üdv. DenesFeri vita 2010. december 7., 17:03 (CET)
Köszi, hogy teszed a kategóriát. Szép szócikkeket készítesz. DenesFeri vita 2010. december 7., 17:06 (CET)
Régiók
[szerkesztés]Szia! Csak jelzem, hogy van Sablon:Régiók. Lehet, hogy ez a kontinensek nem is kell? – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. december 15., 11:56 (CET)
Amerika
[szerkesztés]Szia! Mexikó Észak-Amerikához tartozik, bár egy része (Yucatán-félsziget) már Közép-Amerika. – Mex plática 2010. december 15., 12:24 (CET)
Az Amerika és az Észak-Amerika szócikkek
[szerkesztés]Szia! Légy szíves megindokolni, ha ilyen típusú , vagy ilyen méretű és típusú törléseket csinálsz. A továbbiakban, ha nem adsz meg indoklást, hanem csak úgy, önhatalmúlag törölgetsz a szócikkekből, az előbb-utóbb figyelmeztetésekhez, majd később blokkoláshoz is vezethet. Kérlek ezeket a szempontokat tartsd szem előtt. Tisztelettel! Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 15., 18:23 (CET) Szerény véleményem szerint Mexikó természetföldrajzi szempontból észak-amerikai országnak számít. Közép-amerikainak csak politikai és történelmi alapon. De a lényeg az, hogy adjál meg indokot (és ha tudod akkor támaszd alá megbízható forrással is) a szerkesztési összefoglalóban a törlés tényleges okát. Köszönöm. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 15., 18:43 (CET)
Szia Proki! Mielőtt szerkesztési háborúba keverednél Amerika újrafelosztásával kapcsolatban, nem ártana konzultálnod azokkal, akik a szócikket előtted szerkesztették. Ügyelj arra, hogy az Észak-Amerika szócikkben már volt három visszaállításod egy napon belül. Csigabiitt a házam 2010. december 16., 13:07 (CET)
- Ahogy látom másnak is az a véleménye ami nekem (valamint a Mexikó szócikk is ezt a változatot hozza). Legalább is a 79-es vitalapi bejegyzés ezt támasztja alá. Ellenben támogatom Csigabi kérését. Egyébként ez és ez azt támasztja alá, hogy Észak-Amerikához tartozik. De, hogy az igazság meglegyen, a te változatodra is vannak források. Én nem igazán akarok erről továbbmenő vitát folytatni, várjuk meg mit mondanak a szócikk korábbi készítői. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 16., 19:13 (CET)
Kiírtam a két szócikket véleménykérésre a Véleménykérés oldalon és visszaállítottam a lapokat. Kérlek addig ne állítsd vissza, amíg nem születik döntés róla. Köszönöm. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 16., 19:42 (CET)
Szia! Én nem akarok és idő hiányában nem nagyon tudok belemenni a vita részleteibe annak tekintetében, hogy Közép-Amerika vagy Dél-Amerika önálló földrész-e vagy sem. Az Észak-Amerika és a Sablon:Kontinensek oldalon én elsősorban azért vontam vissza a szerkesztéseidet, mert nagy mennyiségű tartalmat töröltél – egyébként itt feljebb Hungarikusz Firkász is hasonlót kifogásolt, vele értek egyet –, és amit helyette írtál, az szerkesztésileg és helyesírásilag erősen aggályos, tartalmilag pedig egyoldalú. Utóbbin azt értem, hogy az Észak-Amerika cikk korábbi – és jelenleg szerencsére most épp visszaállított – változatában meg vannak említve a különböző lehetséges kontinens-felosztások Közép-Amerikával vagy anélkül; az általad preferáltban viszont csak a neked tetsző vélemény olvasható. Az előbbin természetesen még lehet még javítani; az utóbbi viszont sérti a semlegességi elvet (NPOV), tehát nem jöhet szóba. (A tartalmi kérdéshez még azért annyit, hogy azzal érvelsz: "az iskolában úgy tanítják, hogy..." Csak tudod, sokféle iskola van, és nem mindenütt tanítják egyformán a dolgokat. Lehet, hogy például az egyetemi tankönyvekben árnyaltabb véleményeket találnál a kontinensek felosztásával kapcsolatban, mint egy bizonyos – általad épp ismert – iskolai földrajzkönyvben. Tudom amúgy, hogy tizenhárom évesen az ember milyen elszántan hajlamos egy bizonyos igaznak megismert véleményt védelmezni... Aztán később belátja, hogy a valóság bonyolultabb.)
De még egyszer mondom: én a földrajzi kérdésről nem szeretnék vitatkozni; a Véleménykérés oldalon erről nyitott szakaszban remélhetőleg kialakul a konszenzus, és ahhoz kellene majd neked is igazodnod. Én arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy tevékenységed nyomán most pl. a kontinensek sablonján jelenleg jóval kevesebb hasznos információ van, mint előtte, mivel te egy sablonosabb navboxra cserélted le az eddig ott találhatót. Határozottan állítom, hogy a Wikipédia állapotán nem javított, hanem rontott, hogy ezen az oldalon most már nem lehet pl. Eurázsiára linket találni – ez ugyanis tevékenységednek (több minden mással együtt) áldozatul esett. A Kontinens szócikkben pedig változtatásaid nyomán most ez áll: "Amerikát két külön kontinensekre szokták általában osztani Észak-Amerika és Dél-Amerika, illetve régebben Újvilág néven." Az "illetve régebben Újvilág néven" mondatrész akkorról maradt itt, amikor szerkesztéseid előtt még az állt közvetlenül előtte, hogy "Észak- és Dél-Amerikát gyakran szintén egyetlen kontinensnek tekintik Amerika ..." [néven]. Átírtad a szöveget, de erre már nem terjedt ki a figyelmed, ennek következtében most a mondat azt jelenti, hogy csupán Dél-Amerikát nevezik Újvilágnak. Légy szíves sokkal figyelmesebben szerkessz, egy álláspont heves védelmezése helyett légy körültekintőbb, mert túl sok hibát, javítgatnivalót hagysz magad után másoknak!
Szóval ha javítani tudsz egy-egy szócikken, azt tedd meg, de légy szíves 1. a HELYESÍRÁSRA és fogalmazásra ügyelve, 2. a szerkesztési ésszerűségeket és szabályokat betartva, 3. a NPOV elvére ügyelve, 4. semmilyen már meglévő információtartalmat nem törölve, inkább kiegészítve! Én ezek be nem tartása miatt vontam vissza azokat a szerkesztéseidet, amelyeket. Üdv Ragold vita 2010. december 16., 23:15 (CET)
Proki, ahogy Hungarikusz Firkász kérte, és mások is figyelmeztettek: meg kellene várnod a véleménykérés eredményét. Ne dúld szét addig az összes kapcsolódó topikot. Most visszaállítom őket, és én is kérlek: várj. Üdv: – Pagonyfoxhole 2010. december 17., 10:51 (CET)
Kiemelés
[szerkesztés]Kedves Proki! Először is, nem vagyok Attis, lehet, hogy eltévedt az üzeneted? Másodszor, a dolog nem úgy működik, hogy felszólítasz valakit (Attist, engem vagy mást), hogy egyik vagy másik szócikk(ed) legyen kiemelt. A Wikipédián a szócikkeknek nincs tulajdonosa, a szerkesztés közös. Természetesen szívesen segítünk, de azt ne várd, hogy egy általad elkezdett szócikket majd valaki más fog felszólításra szerkeszteni, hogy részletes legyen. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2010. december 15., 20:13 (CET)
Amerika
[szerkesztés]Ne parancsolgass, Proki, és főleg ne az archív anyagomba írj! Többen mondták neked, hogy konszenzus kell ebben az ügyben, mert különféle felfogások vannak. Légy szíves a megbeszélés és ne a visszaállítgatás módszerét választani! – Pagonyfoxhole 2010. december 17., 14:13 (CET)
Proki! Ne állítgasd vissza az oldalt, hanem várd meg a véleménykérés eredményét. Az oldalt levédtem. Csigabiitt a házam 2010. december 17., 14:17 (CET)
Mexikót is levédtem, Proki, és figyelmeztetlek, a blokkot kockáztatod, ha nem hagyod abba az erőszakoskodást! – Pagonyfoxhole 2010. december 17., 14:20 (CET)
Proki, nagyon unom, hogy az archívumomat firkálod tele, légy szíves, hagyd abba! – Pagonyfoxhole 2010. december 17., 14:33 (CET)
Amerikák
[szerkesztés]Proki! Különbséget kell tenni a földrajzi régió és a kontinens fogalma között. A két kontinens Észak-Amerika és Dél-Amerika. Közép-Amerika egy földrajzi régió, amelyhez a Yucatán-félsziget és a Panama-csatorna közötti országok tartoznak. Az amerikai geopolitikai szemlélet szerint Mexikó is idetartozik, mi viszont Európában élünk és ezt a vonalat képviseljük. Geopolitikai szempontból továbbá van még egy észak-amerikai régió, amelyhez az Egyesült Államok és Kanada tartozik (és egyesek ide sorolják Mexikót is). Egy másik régió a Karib-szigetek, egy harmadik pedig a dél-amerikai régió. Ismétlem: van régió és van kontinens, a kettő nem ugyanaz. Te most nagyon kevered a dolgokat. Valószínűleg az alacsonyabb osztályokban ezt még nem tanítják, de később majd ezt is meg fogják neked tanítani. Üdv– Istvánka posta 2010. december 17., 14:21 (CET)
Na jó, ezzel az utolsóval elég volt, Proki. 1 nap blokk, hátha addig sikerül lehűtened magad. – Pagonyfoxhole 2010. december 17., 14:41 (CET)
Hozzáállás
[szerkesztés]Szeretném ha tudnád, hogy az ilyen és az ilyen hozzáállással nem sokat érsz el a Wikipédián. Meggyőződésedet érvekkel fejtsd ki ne erőszakoskodással! Már többen kértek, hogy várd ki türelmesen amíg a véleménykérés eredményesen lezárul. Szeretnélek erre újfent, nyomatékosan megkérni! Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 17., 14:46 (CET)
Amerika-cikkek visszaállítása
[szerkesztés]Nem. Értsd már meg, hogy véleménykérés van, egyeztetni kell, közös álláspontot kialakítani a többi szerkesztővel, akik mind nem értenek egyet veled. Ez volt a lényege a levédéseknek és a blokkodnak is, miért ilyen nehéz ezt fölfognod? – Pagonyfoxhole 2010. december 18., 16:35 (CET)
Mások meg máshogy (ez tükröződik a cikkek eddigi állapotából), és a Wikipédia nem(csak) a tiéd. Szólj hozzá, vitatkozz a Kocsmafalon (Véleménykérés). – Pagonyfoxhole 2010. december 18., 16:45 (CET)
Állj le kérlek a visszaállításokkal kérlek, amíg nem tisztázódott a kérdés, mert a WP:3VSZ-hez közelítesz. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 20., 13:57 (CET)
Mind a három általad visszavont szerkesztést visszaállítottam a szócikk megelőző állapotára. Nyomatékosan megkérlek, hogy a véleménykérés lezárásáig ne szerkeszd a lapokat. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2010. december 20., 14:03 (CET)
- Megerősíteném a kérést. Ne kelljen megint levédeni a lapokat. Előfordulhat, hogy mások szerkesztenék a szócikkeket, de ha le vannak védve akkor nem tudják. Továbbá az „Így helyes ahogy csináltam” szöveg a szerkesztői összefoglalóban nem megfelelő. Egy részt, mert még mindig arról folyik a megbeszélés, hogy tényleg jó-e az a változat, másrészt pedig egyenlőre ez csak a te szempontodból helyes. Emlékeztetlek a Véleménykérés oldalra, ahol kezdeményezve lett a vita eldöntése. Kérlek szépen olvasd át és az álláspontodat ott fejtsd ki! Azonban indoklásnak nem elég az, hogy a „te iskoládban így tanítják”, meg, „hogy te így tanultad.” Álláspontod alátámasztásához szakirodalmi források szükségesek (az általános iskolai tankkönyvek nem számítanak annak). Kérlek ezen és a korábban kért kéréseket vedd figyelembe. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 20., 14:36 (CET)
Proki, visszaállítottam Dél-Amerikát RepliCarter szerkesztésére. Ha nem hagyod abba sürgősen ezt a nevetséges viselkedést, blokk lesz belőle, de hosszabb. Tűrhetetlen, amit csinálsz. – Pagonyfoxhole 2010. december 20., 19:23 (CET)
Észak-Amerikát és Amerikát szintén. Ismétlem a fentit! – Pagonyfoxhole 2010. december 20., 19:26 (CET)
Most én is szóltam, ne csinálj több butaságot. Az Amerika-szócikkek jól vannak úgy, ahogy vannak. Még egy és most már tőlem is blokk lesz. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. december 20., 19:27 (CET)
Kiemelt szócikk
[szerkesztés]Szia Proki! Kérlek ne adjál kiemelt csillagot önkényesen egyes szócikkeknek! Számomra megtisztelő, hogy az általam írt kék leguán szócikket kiemelésre méltónak tartottad, de a dolgok menete mégsem ez. Még hány szócikkre helyezted el a csillagot? Jó lenne, ha segítenél és megmondanád. Egyben kérlek, hogy a továbbiakban tartózkodjál ettől. Csigabiitt a házam 2010. december 20., 19:19 (CET)
Akkor most töredelmesen bevallhatnád, hogy melyik szócikkek voltak azok. Jobb, ha te magad tárod fel, mintha más találja meg, mert abból megint fogaknak csikorgatása lesz. Csigabiitt a házam 2010. december 20., 19:52 (CET)
Szia, Proki!
A lovag anoliszról szóló cikked alapján jutott eszembe ez a kérdés: mi a forrása az angol nyelvű forrás alapján írt állatos cikkeidben az állatok magyar nevének? Honnan tudod például, hogy az anolis equestrist magyarul lovag anolisznak hívják? Ha ezeket valami állathatározóból nézed ki, azt jó lenne beilleszteni a források közé, az ellenőrizhetőség kedvéért.
Köszönettel,
– Malatinszky vita 2010. december 21., 15:29 (CET)
Karácsonyra
[szerkesztés]Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! DenesFeri vita 2010. december 24., 11:52 (CET)
Re: Amerika
[szerkesztés]Szia! Ezt miért is írtad nekem? - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 29., 15:06 (CET)
A véleménykérés lapon szándékosan nem szóltam hozzá, mert nem az érdeklődési köröm. De az elsődleges véleményem, hogy a probléma ezekkel a szavaiddal van: "szerintem", "sorolom", "tanultam az iskolában". Bármit lehet a wikin változtatni, ha forrással alátámasztod, de ezt más is írta már. Amíg nem mutatsz fel olyan könyvet, forrást, mely szerint Amerika egyetlen kontinens, addig a Wikin is két kontinensként szerepel. Szerintem... - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 29., 15:12 (CET)
Fájl:Geocapromys brownii (Harvard University).JPG
[szerkesztés]Szia! A Fájl:Geocapromys brownii (Harvard University).JPG kép nem szabad kép, ott van az angol wikin a naaagy figyelmeztető doboz. Kérlek, ne tölts föl ilyeneket a magyar wikire. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 29., 15:38 (CET)
Vandálkodás
[szerkesztés]Proki, ez most már vandálkodás, megint lehet utánad takarítani. Ezúttal 2 napot kaptál, de a következő nagyon hosszú lesz, figyelmeztetlek. – Pagonyfoxhole 2010. december 29., 15:53 (CET)
Proki, boldog új évet, és megkérlek, hogy ne piszkáld félóránként a vitalapomat értelmetlen szerkesztésekkel. – Pagonyfoxhole 2010. december 31., 20:33 (CET)
Kontinensek állatvilága
[szerkesztés]Köszi, hogy felajánlottad a lehetőséget az egyes kontinensek állatvilágának leírásával kapcsolatban. De sajnos jelenleg nincs időm elkészíteni a cikkeket, mert csak néha tudok felmenni a wikipédiára egy-egy szócikk írására. Megnéztem az Afrika állatvilága cikkedet nagyon jól sikerült. További jó szerkesztést kívánok: Bori Bianka
Kontinens
[szerkesztés]Nincs is ezzel semmi baj, és nagyon jó, hogy megtanulsz mindenféle dolgokat az iskolában, csak legyél tisztában vele, hogy ez általános iskolai színvonal, leegyszerűsítve, lemeztektonika nélkül, és egy enciklopédiába ennél magasabb szint kell. Egy csomó minden van, amit az általánosban végletesen leegyszerűsítve tanítanak, hogy a gyerekek megértsék. Ha ezt megtanulod, lehetsz ötös az iskolában, de a cikkíráshoz ez még kevés. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2011. január 1., 18:55 (CET)
vanuatuai ásótyúk
[szerkesztés]Szia Proki! Köszi, hogy észrevetted a hibát. Az IUCN hivatkozás nem volt jó, ezért rossz volt az elterjedés és a védetség is. VC-süzenet 2011. január 3., 16:04 (CET)
Földrajzi szubcsonkok és Antarktisz
[szerkesztés]A Földrajzműhelyben két izgalmas témát indítottam útjára: sürgősen meg kellene vitatni és szavazni, hogy mi számít a földrajzi tárgyú cikkek esetében szubcsonknak, valamint még sürgősebben meg kellene szavazni, hogy a Déli-sark elérésének 100. évfordulója alkalmából melyik antarktiszos cikket fejlesszük kiemeltre az év végére. A kezdőlapra kerülő cikkek listájában már lefoglaltam a helyet az 50. hétre! – Hujber Tünde vita 2011. január 6., 16:30 (CET)
Antarktisz
[szerkesztés]Egy kicsit figyelmesebben szerkessz, kérlek. Az ötödik (Ausztrália) meg hatodik (Antarktisz) kontinens dolgot inkább hagyjuk, mert melyik volt az első kontinens? Melyik a második? Az Antarktisz cikkben Az Antarktisz területei cikk tartalmát átmásoltad az Antarktisz cikkbe. Ez mire volt jó? Oda van írva, hogy Bővebben: Az Antarktisz területei. Ha szóról-szóra ugyanazt találja ott az olvasó, amit már az Antarktisz cikkben elolvasott, az miért jó? A területekről kell írni az Antarktisz cikkben is, de egyrészt röviden, másrészt Az Antarktisz területei cikket kell bővíteni azzal, hogy pl. miért és hogyan alakultak ki ezek a területi igények? De hogy valami pozitívat is mondjak: az élővilág külön állat- és külön növényvilágra bontása jó ötlet! – Hujber Tünde vita 2011. január 6., 20:33 (CET)
Szia Proki! Belenézetm az angol wikibe, olyan sok fajt tartalmaz, hogy ez egy több napos folyamatos munka és úgy, hogy még ők sem igazán forrásolták meg. Nem igérem, de ha lesz rá időm folytatom. VC-süzenet 2011. január 10., 17:46 (CET)
Szia! Megkérnélek, hogy az enwikire való fordítás sablont ne tedd Források szakaszcím alá, mert az enwiki nem forrás! Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. január 13., 10:50 (CET)
Látom, más szócikkedben is így van, azokat mind javítani kéne. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. január 13., 10:51 (CET)
Ismét megkérlek, hogy nézd végig a szócikkeidet, és javítsd át a Forrás szakaszcímet Fordításra, ahol enwikiből fordítottál. És vedd át az angol szócikkből a forrásokat is, különben minden ilyen szócikkeden {{nincsforrás}}
sablon fog díszelegni. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. január 14., 12:05 (CET)
Az Antarktisz élővilága
[szerkesztés]Az Antarktisz élővilága címen létrehozott szócikkedet átirányítottam az Antarktisz szócikk megfelelő szakaszára, mivel ugyanazt másoltad át bármiféle további bővítés nélkül, aminek meg nem sok értelme van. Üdv. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. január 13., 11:54 (CET)
Antarktisz
[szerkesztés]Jó lenne, ha minden bővítéshez forrást is megadnál, mert az nem elég "hogy amit én beírok, az úgy jó, ahogy van". A kiemelési eljárás része, hogy egy cikk minden állítása forrással legyen alátámasztva, ref-ekkel. Enélkül nem is lehet kiemelt a cikk. Én is most még csak a források keresgetésénél tartok, utána következik csak a cikkbe való beleírás. – Hujber Tünde vita 2011. január 15., 12:07 (CET)
Szerkesztési észrevételek
[szerkesztés]Szia! Sokak nevében, valamint a te érdekedben kérem, hogy ha bizonyos szerkesztési hibáidra felhívják a figyelmedet, akkor olyan hibákat onnantól kezdve ne kövessél el, mert amíg nem szólnak az tévedésnek, vagy jóhiszemű módosításnak minősül, de az első jelzés után már vandálkodásnak is minősíthetik és ez hosszú távon szerkesztési jogaid megvonásával is járhat. Mikre gondolok?
- Hujber Tünde jelzésére, miszerint „Az Antarktisz cikkben Az Antarktisz területei cikk tartalmát átmásoltad az Antarktisz cikkbe.” Ez volt január 6-án (itt látható). Hasonló miatt írt neked RepliCarter január 13-án.
- A másik (és ez a rosszabb): Január 15-én kaptad Hujber Tündétől, hogy mit nem írunk a szerkesztési összefoglalóba. Tündével ebben a témában teljes mértékben egyetértek. Ezt a hibát december 20-án is egy két alkalommal elkövetted. Korábban (december 15-én) én is kértelek a szerkesztési összefoglaló kitöltésére, bár akkor a törlések miatt. Javaslom ezzel kapcsolatban elolvasni a szerkesztési összefoglalóról szóló oldalt.
Mielőtt rosszindulatot feltételeznél fenti sorokban, javaslom, hogy figyelmesen olvasd át, mert ezek betartása nem csak a Wikipédia, de a te érdekeidet is szolgálja. Továbbá javaslom, hogy ha valamivel nem boldogulsz kérdezz bátran. Szerintem bárki szívesen segít. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. január 15., 14:31 (CET)
Re:Közép-Amerika
[szerkesztés]Természetesen nem úgy értettem, hogy nem létezik "Közép-Amerika". Így értettem: "Közép-Amerika" egy létező fogalom, de semmiképp nem kontinens. Észak-Amerika természetföldrajzi és társadalomföldrajzi egysége. Azon, hogy mi tartozik bele, és mi nem, kár vitatkozni, mert számos nézőpont létezik, amelyek mindegyike megállja a helyét az adott nézőpont szerint. Például: Az Amerika történelmével foglalkozó tudósok Közép-Amerika alatt leginkább azt a területet értik, ahol az ősi indián civilizációk (pl. Azték, Maja) kialakultak. Egy mai társadalomtudós valószínűleg Mexikó északi határánál húzná meg a határt. – A lényeg, hogy egyik lehetőség sincs kőbe vésve. Nem kell eldönteni, hogy kinek van igaza, mert a maga nemében mindegyik igaz lehet. A Wikipédiának, elvei szerint, minden szempontot ismertetnie kell (ami forrással alátámasztható) - Kontos vita 2011. január 18., 11:07 (CET)
forrás
[szerkesztés]Szia, légy szíves fordítás esetén vedd át a másik wikiben megjelölt forrásokat is, annyi nem elég, hogy ez xy enwikis szócikk fordítása. A Wikipédia nem forrás. – Xiǎolóng lángnyelv 2011. január 21., 19:23 (CET)
Blokkértesítő
[szerkesztés]Szia! Szerkesztői jogaidat, a Tudakozóval való visszaélés miatt 3 napra felfüggesztettem. Kérlek, használd a közösségi lapokat rendeltetésüknek megfelelően! Cassandro Ħelyi vita 2011. január 22., 20:28 (CET)
Könyvészeti adatok
[szerkesztés]Szia, a Királypatkány cikkben ez: A Múlt Emberei könyv (Nyomelemezés: A kőtől az eszkőzig) igen hiányos. Pontos cím, kiadó, kiadás éve, ISBN? – Pagonyfoxhole 2011. január 30., 12:02 (CET)
- Megcsináltam a könyv pótlását, de a saját könyveden ellenőrizd le légy szíves. A Trinidad állatvilágát beteheted, mivel a fácán nálunk betelepített faj, de szerepel a fajlistán. VC-süzenet 2011. január 30., 12:17 (CET)
Szia! Miért tetted azonnali törlésre a cikket? Farkasgergely vita 2011. január 31., 14:37 (CET)
- Nyugodj meg! Akkor ki lehetne az egész wikipédiát törölni, mert ezt se szeretem, meg azt sem. De nem tesszük, hanem megférnek egymás mellett a szócikkek. Az nem megoldás, hogy azonnalira teszed, mert neked nem tetszik. Ha még nincsen szócikk Janicsák Vecáról, akkor létre kell hozni. Farkasgergely vita 2011. január 31., 14:50 (CET)
Proki, nem tudom, ki tette be azokat, de gépi fordítások, sürgősen el kellene tüntetni őket, viszont ez a ti dolgotok. – Pagonyfoxhole 2011. január 31., 18:53 (CET)
Nem te írtad, én írtam. :) Közelebbről azoké, akik eddig szerkesztettek a cikkben, igazán nincsenek sokan, másrészt meg az állatműhelyeseké. – Pagonyfoxhole 2011. január 31., 20:10 (CET)
Amennyire ki tudtam hüvelyezni, Proki, te voltál az, aki ezeket a gépi fordításokat berakta. Ezek után nem értem az okvetetlenkedésedet. – Pagonyfoxhole 2011. január 31., 20:27 (CET)
Na most már légy szíves, állj le! Unom az értelmetlen sárga csíkjaidat. – Pagonyfoxhole 2011. január 31., 20:33 (CET)
Átírtam, de ne csinálj ilyen szerkesztéseket. Próbálj meg infoboxokat szerkeszteni vagy adatokat pontosítani, nem feltétlen kell szövegfordítást erőltetned, ha az nem megy. Andrew69. 2011. január 31., 22:17 (CET)
véleménykérés
[szerkesztés]Proki, ahogy Andrew tanácsolta, olyasmiket csinálj csak, amikhez értesz. Senki nem fogja a gépi fordítású szövegeidet szépen megfogalmazni, sőt ha nem hagyod abba ezt a nyüzsgést, még törölni is fogom ezeket. Elég volt! És ahogy Teemeah mondja, ne nyiss minden problémádról véleménykérést, mert az nem arra való. – Pagonyfoxhole 2011. február 1., 17:52 (CET)
Kiemelés
[szerkesztés]Szia! A kiemelés nem úgy történik, hogy írsz valakinek, hogy legyen kiemelt. Nézzed át ezt. Tambo vita 2011. február 2., 15:08 (CET)
Blokk következik
[szerkesztés]Proki, még egy ilyen akció, és blokkollak! Lassan vandálkodás, sőt trollkodás lesz, amit csinálsz. – Pagonyfoxhole 2011. február 2., 18:56 (CET)
Kérlek a továbbiakban ne kezdeményezz véleménykérést. A véleménykérés alapvetően nem arra való, amire te használod. Egy-egy cikkel kapcsolatos javaslatodat, észrevételedet a cikk vitalapjára írhatod, de ehhez nem kell külön véleménykérést kiírni. A témával foglalkozó szerkesztők meg fogják találni a hozzászólásodat a vitalapon. Felhívom a figyelmedet arra, hogy nem először hangzik el ez a kérés, kérlek a továbbiakban ne hagyd figyelmen kívül. Köszönettel – CsGábormegbeszélés 2011. február 2., 19:04 (CET)
Re: Aranykoronás szifaka
[szerkesztés]Egyelőre még nem foglalkozok taxonómiával csak elenyésző mértékben, de lehet, hogy ránézek a cikkre. Amúgy a wikin semmit sem kell, csak lehet . – Sasuke88 wikivita 2011. február 3., 12:23 (CET)
Proki, annyit foglalkozol vele, jegyezd már meg végre, hogy mindig és minden körülmények között így írjuk: Puerto Ricó-i!!! – Pagonyfoxhole 2011. február 4., 15:41 (CET)
Varik
[szerkesztés]Szia Proki.
Természetesen, nyugodtan írhatsz szócikket bármelyik fajhoz, aminek még nincs kész a szócikke.
A madagaszkári vari eredetileg faj szócikknek készült, csak közben kettéválasztották két fajra. Javaslom, hogy ami használható rész van a madagaszkári vari szócikkben, azt dolgozd be az új fajok szócikkébe, de a madagaszkári vari lehetőleg maradjon meg ebben a formában, mert az nemre vonatkoztatva így jó. Annyit én feltétlenül megemlítenék mindkét fajnál, hogy sokáig egy faj különböző alfajaiként voltak nyilvántartva.
Jó szerkesztést. – Attis vita 2011. február 4., 16:19 (CET)
Kihalt fajok
[szerkesztés]Szia Proki! Adott országból kihalt fajok kategórizáláról, volt egy megbeszélés, de nem lett eredménye, magába az adott országhoz nem kellenne berakni a kihalt fajokat, mivel az ország fajlistáján nem szerepel, lehetne csinálni, például Kuba kihalt fajai kategróiát, de ezekről egyenlőre kevés információnk van. VC-süzenet 2011. február 4., 20:00 (CET)
Jackson-kaméleon
[szerkesztés]Azt honnan vetted, hogy Jackson-kaméleon kötőjellel írandó? A hivatkozott forrásod szerint írásmódja a Jackson kaméleon és magyar neveként egyébként ez a forrás a háromszarvú kaméleont említi. Miért ezt használod? Andrew69. 2011. február 5., 13:33 (CET)
- Forrást én sem találtam róla, de ha Jackon nevű emberről lett elnevezve, akkor bizony kötőjeles alak: Kötőjellel kapcsoljuk a nemi névhez a faji jelzőként használt földrajzi neveket (Atlasz-küllő, Razo-pacsirta, Atlasz-poszáta), valós személyek vagy mitológiai alakok tulajdonneveit (Eleonóra-sólyom, Feldegg-sólyom, Temminck-partfutó, Wilson-víztaposó, Bonelli-füzike). Az ilyen fajnevek nagy kezdőbetűvel írandók, kivéve ... (A magyar nevezéktan szabályai). VC-süzenet 2011. február 5., 14:10 (CET)
Igen ez miatt lehetne ez is, de továbbra sem látok olyan forrást, mely megbízható lenne és így nevezi. A faj szerintem Háromszarvú kaméleon (Chamaeleo jacksonii) vagy angolul a Jackson's Chameleon. Tudtok esetleg olyan forrást, ami alátámasztja ezt az elnevezést. Ha esetleg nincs, akkor az a javaslatom, hogy nevezzük át háromszarvú kaméleonra a szócikket. Andrew69. 2011. február 5., 19:30 (CET)
Rio2011Poster.jpg
[szerkesztés]Szia! A fenti poszter jogsértő. Felhasználása a Wikipédián kétséges. Az enwikiről letöltött képek nem feltétlenül használhatóak a magyar Wikipédián, ugyanis az enwiki a képeknek nem a jogtulajdonosa. Egyébként a feltöltő feladata a licenc kiválasztása. Nem éppen az a megoldás egy kép feltöltésénél, hogy másokat felszólítunk, hogy válasszák ki a megfelelő licencet. Mellesleg a nincsenek szó egy „n” betűvel írandó. Ahogy fentebb Pagony is mondta, inkább csak olyan dolgokat csinálj amihez értesz. Egyébként ha valamit nem értesz, nem szégyen kérdezni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. február 5., 13:49 (CET)
Szifaka
[szerkesztés]Szia! Azért, mert nem volt egyáltalán enciklopédikus a megfogalmazása. De ha előállsz egy komoly fogalmazással, szerintem senki nem fogja törölni, én biztosan nem! Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 8., 15:24 (CET)
Szia! Elsősorban kérlek, hogy a hozzászólásaid vagy a négy tildével írd alá, vagy a szerkesztőablak tetején található ceruzaikonnal. Az ott említett mondattal pedig az a bajom, hogy a mondat első részének semmi köze a másodikhoz. Nem a politikai válság miatt nőtt meg az orvvadászat, vagy ha igen, erre hozz forrást. Én minden elfogadok, csak támaszd alá forrással! Az orvvadászat azért nőhetett meg, mert a világpiacon megnőtt a kereslet a majom iránt vagy mert a bundájából egyre többen akarnak kesztyűt készíteni vagy ilyesmi. Egy politikai válság soha nincs hatással a vadászatra. Remélem, ezt elfogadod. Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 9., 13:55 (CET)
Nem tűnik úgy, hogy megértettél volna: kérlek, hozzászólásaidat vagy a négy tildével (~~~~), vagy a szerkesztőablak fölött megjelenő gombok közül a ceruzás ikonnal írd alá! Kérlek, jelezz vissza, hogy ezt érted-e!
A másikra: az enwiki nem forrás semmire. VALÓDI forrást hozz, és most már emelem a tétet. A második mondatod: (Az állatból már csak 6000 vagy 10 000 példány létezik) úgy butaság, ahogy van. Most 6000 vagy 10 000? És erre is hol a forrás? Ilyen nagyságrendnél 4000 egyedes bizonytalanságot megadni komolytalan.
Szóval: a Wikipédia, és annak különböző nyelvű változatai nem források semmire. Ha az angolból hoztad ezeket a sületlenségeket, akkor fogd magad és keresd meg ott az eredeti forrást, ahonnan ők vették. Azt citáld ide, mert ez így légből kapott. Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 9., 14:07 (CET)
Mondd, mi nem érthető az aláírással kapcsolatban?? Amikor írsz a vitalapomra, a szerkesztőablak tetején lévő ceruzára klikkelj rá az egérrel!
Én nagyra értékelem elszántságodat a kiemelés útján, de az nem jelenti azt, hogy olyan mondatok megmaradhatnak a cikkben. Ezért az ilyen jellegű mondatokat törölni fogom, a kérdésesekre pedig forrásokat fogok kérni. Ha nincs forrás, azok is mennek. Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 9., 14:32 (CET)
Szia Proki! Teljes mértékben egyetértek Burumbátorral, a mondat két fele köszönő viszonyban sincs egymással. Bár megfogadtam, hogy stilisztikailag nem javítom a szócikkeidet, most kivételt teszek. Az enwiki a következőt mondja: „As a result of the political crisis that began in 2009 and the resulting breakdown of law and order in Madagascar, poachers have hunted lemurs in the Daraina area and sold them to local restaurants as a delicacy.” Ez magyarul: „A 2009-ben kezdődött politikai válság és az ezt követően Madagaszkáron kialakult jogbizonytalanság következtében orvvadászok lemurokra vadásztak a Daraina régióban és ínyencségként helyi éttermeknek adták el őket.” Arra kérlek, hogy ha egyelőre nem megy a fordítás, próbálj egyszerűbb szócikkeket szerkeszteni. Szerkesztőtársaidnak nincs arra idejük, hogy folyamatosan utánad javítsák és átfogalmazzák a szócikkeket. Köszönöm Csigabiitt a házam 2011. február 9., 14:34 (CET)
Szia! Kérlek, tényleg úgy írj alá, ahogy fentebb vagy háromszor leírtam. Ez azért volna fontos, hogy beszélgető partnereid azonnal a vitalapodra juthassanak, ne kelljen két kanyart tenni, először a szerklap, utána onnan a vitalap. Nem nehéz, csak azt kell csinálni, amit mondtam.
Köszönöm elismerő szavaidat angol tudásommal kapcsolatban, de biztos azt is láttad, hogy én már egy becsontosodott ember vagyok, szeretem azt csinálni, amihez értek, illetve amit én választok magamnak. Ezért ne számíts kérlek arra, hogy jelentős mértékben bővíteni fogom a lemur-cikket. Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 10., 04:47 (CET)
Holland Antillák
[szerkesztés]Szia! Kérlek, vedd figyelembe, hogy a fenti politikai alakulat tavaly októberében megszűnt, tehát előbb-utóbb minden kategóriát át kell majd alakítanunk. Osztrák–Magyar Monarchia madarai kategóriánk sincs. Ne hozz létre több Holland Antillás kategóriát. Köszönettel, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 10., 18:49 (CET)
Észak-Amerika
[szerkesztés]Proki, mint tudod, van már ilyen szócikkünk, ezért az allapodból sohasem lehet új Észak-Amerika cikk. Nem értem, mi a célod vele. – Pagonyfoxhole 2011. február 11., 10:44 (CET)
Tudakozó nem rendeltetésszerű használata
[szerkesztés]Szia Proki! A tudakozót nem a demonstratív célú szerkesztésekre hozták létre. Utoljára ismétlem, a Wikipédián nincs szükség kvizműsorra. A következő ilyen után blokkolni foglak. Túl sok felesleges munkát adsz szerkesztőtársaidnak. Egyébként ha arra vagy kíváncsi, hogy hol él a tigris, akkor legjobb, ha megnézed a tigris szócikket. Csigabiitt a házam 2011. február 11., 17:58 (CET)
Azonnal hagyd abba a szerkesztőtársak vizsgáztatását! – CsGábormegbeszélés 2011. február 11., 19:00 (CET)
Mivel te is wikipédia szerkesztő vagy, elvárjuk, hogy ne kérdéseket tegyél fel a tudakozóban, hanem SEGÍTS MEGVÁLASZOLNI A KÉRDÉSEKET. Ha ügyes vagy, olyan sok köszönetet kapsz, hogy gyűjteményed lehet belőle. – Rodrigó ⇔ 2011. február 12., 21:33 (CET)
Kihalt fajok
[szerkesztés]Szia Proki! Tulajdonképen az alapkoncepció az, hogy azoknak készítjük el a kategóriáját, amihez legalább öt elem tartozik. Ezt már én sem mindig tartom be, mert ha úgy gondolom, hogy belátható időn belül meg lesz az öt, akkor elkészítem. Annak, hogy évekig, csak egy valami díszelegjen benne, nem sok értelme van. VC-süzenet 2011. február 11., 20:59 (CET)
- Igen, írd be, beraktam az IUCN oldalát, azon is szerepel. VC-süzenet 2011. február 13., 18:22 (CET)
Amerika (ki tudja hanyadszor)
[szerkesztés]Szia! Nem tudom mit akarsz elérni ezzel a provokációval, valamint az allapon elkezdett Észak-Amerika szócikkeddel, (amivel kapcsolatban Pagony - igen feltűnően - kifejtette véleményét a vitalapodon, amire azonban Te a füled botját sem mozdítottad). Korábban már írtam neked arról, hogy vigyázz az ilyen dolgokkal. Most szintén jóindulatúan tájékoztatlak, hogy más szerkesztők provokálásával nem az általad kitűzött célt fogod elérni, hanem azt, hogy újra blokkolni fognak. Ezért kérlek, hogy ezt a stílust ne folytasd tovább. Laszlovszky András egészen biztos, hogy szándékosan nem felelt a korábbi provokációdra. A saját érdekedben, kérlek gondold át, hogy folytatod-e ezt a stílust. Amint észrevetted nem én voltam az egyetlen aki ezekre a dolgokra felhívta a figyelmedet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. február 15., 18:39 (CET)
Re: Puerto Rico állatvilága
[szerkesztés]Szervusz, Proki!
Ha valakit megszólítasz, illenék köszönnöd, pláne, ha még nem futottunk össze a vitalapon. A másik: a rövid üzenetedben kétszer is hivatkoztál a Puerto Rico állatvilága című cikkre. A legfontosabb: kérlek, vegyél vissza a rossz stílusodból, ne utasítgass! Te írod a cikket, ezért főleg Neked kell azt rendbe tenned!
Üdvözlettel: – Ronastudor a sznob 2011. február 16., 08:15 (CET)
Szia Proki! VC-s szerkesztőtársunknak írt mai üzenetedet olvasva szeretnélek ismételten és most már nyomatékosan megkérni, hogy ne utasítgass senkit („...kiemelt szócikknek kell lennie”; „A forrás legyen az enWiki”. Előbb-utóbb zaklatásnak fogjuk minősíteni a tevékenységedet, és tudod, annak következményei lesznek. Kérésre biztosan mindenki szívesen segít egy-egy dologban, de azt nem várhatod el, hogy a te ötletelésed alapján majd kiemelt szócikkeket fogunk neked írni. Köszönöm a megértésed. Csigabiitt a házam 2011. február 16., 12:28 (CET)
- Egyetértek Csigabi szerkesztőtársunkkal. Szívesen tanulok bárkitől, de azt már tudom, hogy a wiki szócikkeinek nincsenek tulajdonosaik. Most is kérlek, pofozd ki a cikket, és ha az megtörtént, bárki segíteni fog, ha kéred. Próbálj meg, kérlek, alkalmazkodni a Nálad jóval tapasztaltabb szerkesztőkhöz, és tartsd be, légy szíves, az alapvető illemszabályokat. Üdvözlettel: -Ronastudor a sznob 2011. február 16., 12:43 (CET)
re Tüskéspatkányfélék
[szerkesztés]Szia Proki! Az angolwikit vagy akármilyen egyéb wikit is, ha érted a nyelvét használhatsz forrásként, de amit lefordítasz, annak a forrásait másold át a te szócikkedbe + tedd a fordítás sablont is; lásd ezt a Megalomysnál. Ezt akartad tudni vagy nem értettem én a kérdésed? Üdv. DenesFeri vita 2011. február 16., 10:59 (CET)
Válasz
[szerkesztés]Szia Proki! Üzenetedet megkaptam, menjünk sorba. Mivel férfi vagyok, maradjunk a sziánál. Tulajdonképpen a szándékod dicsérendő, szép kiemelt cikket akarsz (szeretnél) több témakörben is. Nem véletlenül van kevés kíemelt cikkünk, nagyon nehéz elkészíteni őket, pontos, forrásokkal megfelelően ellátott, szakszerű, de olvasmányos, egyforma stílusban íródjon, kép-szöveg arány megfelelő legyen és ráadásul a többi szerkesztő is azon a véleményen legyen, amin te. Ha megnézed az angol Puerto Rico állatvilága kiemelt cikket 58 forrást sorol fel és ezeknek a nagy része hozzáférhetetlen angol nyelvű könyv. A fordításból pedig olyan érdekes mondatok jönnek ki, mint a "elferdült taxonómiai diverzitás, 47,5%-uk véletlen (mi véletlen?) vagy ritka". Sajnos nekem ebben a témában nincs saját forrásom, úgy hogy ebből a cikkből ebben az éven kiemelt legyen, nem sok esélyt látok. Én úgy kezdtem érezni, hogy végre megtaláltad a helyedet, rövid, tömör oldalakat írsz, viszonylag ismeretlen fajokról, amikről egyébként is kevés az információ. Szerintem jobban jársz, ha ezen az úton haladsz tovább és majd idővel te saját magad, egy ismertebb, jól forrásolt témában megírod az első kíemelt cikkedet, hidd el nagyobb sikerélmény lesz. Sok sikert és türelmet hozzá. VC-süzenet 2011. február 17., 02:59 (CET)
Blokkoljuk le Pagonyt
[szerkesztés]Proki, egyre kevésbé vagyok vevő a humorodra. Pláne ha egy vandált támogatsz vele. --Pagonyfoxhole 2011. február 18., 17:33 (CET)
Utolsó
[szerkesztés]Szia Proki! Utoljára kérlek ezt sürgősen hagyd abba! Ne utasíts egyetlen szerkesztőt sem, sem a szifaka szócikk sem más ügyében. Ha ezt nem érted meg, véleménykérést fogok rólad kezdeményezni? Egyébként hol voltál eddig? Egy napra eltűnsz, aztán pedig utasítgatsz. Nem lesz ennek jó vége. Csigabiitt a házam 2011. február 19., 17:52 (CET)
- Én már szövegszerkesztőben elkezdtem írni a véleménykérőt és bármikor Csigabi rendelkezésére is bocsájtom. Úgy vélem elégszer kértünk már arra, hogy változtasd meg stílusod. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. február 19., 18:05 (CET)
Amit te csinálsz, az nem más mint zaklatás és zavarkeltés. Többen felhívtuk a figyelmedet arra, hogy ezt sürgősen hagyd abba. Hogy ki építi és ki rombolja a Wikipédiát, arról felfogásbeli különbségünk van. Csigabiitt a házam 2011. február 19., 18:08 (CET)
Értesítés blokkolásról
[szerkesztés]Szia Csigabi! Már abba hagytam az idétlen viselkedésem, a blokk sajnos egy egész héten tart. A blokk után is (jövőhetén újra szerkeszhetek) jól fogok viselkedni, még ráérünk a Puerto Rico állatvilága,az aranykoronás szifaka és az Antarktisz kiemeltre fejlesztésére. Azt a blogot csináltam rólad, hogy Csigabi nem aludhat el nyugodtan! rájöttem ennek a blognak semmi értelme nincs és kitöröltem, már elaludhatsz nyugodtan, akkor viszlát! Proki 2011. 02. 22. 14:45 (CET)
Szia Csigabi! Válaszolnod kell! Légy szíves János bácsit is egy hétre állítani a blokkra, merthogy az IP címünk megegyezik. Akkor viszlát! Proki 2011. 02. 22. 18:31 (CET)
1. Nem kell válaszolnia. 2. János bácsi örökblokkot kapott. Én a helyedben ezt nem feszegetném. --Pagonyfoxhole 2011. február 22., 18:54 (CET)
Csókolóm Pagony. Ha János bácsi örökblokkot kapott, akkor egy hét után én is fogok szerkeszteni? Proki 2011. 02. 22. 19:35 (CET)
Mivel a blokkot ki akartad játszani Lanba szerkesztő néven, örülhetsz, ha te nem kapsz hosszabb blokkot. Pillanatnyilag ez is mérlegelés tárgyát képezi. Csigabiitt a házam 2011. február 22., 19:40 (CET)
Szia Csigabi. Ha János bácsi és Lanba örökblokkot kapott, akkor egy hét után én is fogok szerkeszteni? Ha a válasz igen, akkor a blokk idejüket nyúlfarknyira (rövidre) csináld, én egy hét után tovább akarom szerkeszteni a Wikipédiát, ahhoz, hogy legközelebb ne blokkoljanak le akkor írd le a szabályokat. Proki 2011. 02. 23. 11:00 (CET)
Szia Bináris. Ha János bácsi és Lanba örökblokkot kapott, akkor egy hét után én is fogok szerkeszteni? Ha a válasz igen, akkor a blokk idejüket nyúlfarknyira (rövidre) csináld, én két hét után tovább akarom szerkeszteni a Wikipédiát, ahhoz, hogy legközelebb ne blokkoljanak le akkor írd le a szabályokat. Proki 2011. 02. 23. 20:14 (CET)
Szerintem nagyon is jól tudod te a szabályokat, milliószor elmagyaráztuk őket. 13 évesen meg lehet érteni, amit mondanak neked. Számomra úgy tűnik, csak játszod itt a bugyuta értetlent, annak pedig egyelőre semmi nyoma nem látszik sajnos, hogy komolyan változtatni akarnál a viselkedéseden. Minden alkalommal ígérgetsz fűt-fát, amikor blokkot vagy figyelmeztetést kapsz, és mindig ugyanott folytatod. A blokk az nem kívánságműsor, hogy megrendeld, mekkorát szeretnél. Azért kaptad, hogy addig ne szerkeszd a Wikipédiát, nem azért, hogy szerkeszd. Unalmas, hogy ennyit kell foglalkozni veled. A szabály nagyon egyszerű: a blokk személyre szól, nem nickre. Nem azt jelenti, hogy azonnal egy másik néven próbálj visszajönni, mint ahogy már tegnap este a legutóbbi után is ismét megpróbáltad a blokknapló bejegyzése szerint. Még kevésbé pedig azt, hogy olyan tenyérbemászóan viselkedjél a szerkesztőkkel, mint ahogy a János bácsi név mögé bújva tetted. Ha blokkolva vagy, akkor egész egyszerűen nem szabad szerkesztened a Wikipédiát, semmilyen néven. Most egy héttel meghosszabbítottam a blokkodat, hogy jobban megértsed. Ha vannak még tartalék neveid, akkor gyorsan dobd el őket, és ne próbáld használni, mert úgyis mindig lebuksz velük. A zoknibábjaidat ilyenkor örökre blokkoljuk, viszont a te blokkod is minden alkalommal egyre hosszabb lesz. A legjobb úton haladsz a végleges kitiltás felé, addig térj le róla, amíg nem késő. Ne beszélj harmadik személyben János bácsiról meg Lanbáról, mert tudjuk, hogy te vagy. Az összes blokkot te kaptad. Most várd ki szépen, amíg lejár a blokk, addig tanuljál, olvassál, biciklizzél, de ne gyere vissza semmilyen néven, és ne hidd, hogy a Wikipédia csak addig lesz olvasható, amíg te állatos cikkeket írsz és helyettesíted saját magadat. Tehát bírd ki a blokkot mindenféle próbálkozás nélkül, és közben gondolkodjál, hogy szeretnél-e itt lenni még, és mit fogsz ezért tenni. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2011. február 24., 00:19 (CET)
Szia Bináris. Megmodom, hogy tényleg betartottam a szabályokat. Nem akarom abba hagyni örökre a Wikipédia szerkesztését. És várjunk csak, hogy lehet kitörölni János bácsit vagy Lanbát? Proki 2011. 02. 22. 11:41 (CET)
És képzeljétek Wikipédia nélkül nem tudok élni. Proki 2011. 02. 22. 13:00 (CET)
Fentebb leírtam szeretnék itt lenni és kibírom a blokkot, május 7.-től újra szerkeszthetek (mindenféle hülyeség nélkül). Proki 2011. 02. 22. 13:46 (CET)
Puerto Rico állatvilága (új)
[szerkesztés]Szia!
Csupán csak azért, mert tele volt helyesírási, tartalmi és fogalmazási hibákkal. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 7., 09:15 (CET)
Mondjuk ez az egész szövegrész: „Az első emberek mintegy 4000 évvel ezelőtt érkeztek, nagyobb mértében az európaiak többmint 500 évvel ezelőtt jelentős hatással voltak Puerto Rico állatvilágával. Vadászat, élőhelyek pusztítása és a betelepíttet állatfajok okozták s szigetcsoport állatvilága kihalását. A Puerto Ricó-i amazon a 20. század második felében kezdték megmenteni a kihalástól. Az IUCN] szerint 2002-ben 21 veszélyeztetett faj volt Puerto Ricón: kettő emlős, nyolc fészkelő madár, nyolc hüllő és három kétéltűfaj.” Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 7., 09:25 (CET)
- Ne haragudj, de nem az én feladatom, hogy megtanítsam neked a helyesírást és a fogalmazást. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 7., 09:31 (CET)
Proki, ez a cikk nem fordítás, hanem gépi fordítás az enwikiből. Legalábbis az a rész, amit most töröltem, biztosan. Így nemcsak hogy kiemelt nem lesz soha, hanem még újabb rossz pontokat is szerzel vele. Ha nem tudsz angolul, ne fordíts, géppel még végképp ne! --Pagonyfoxhole 2011. március 7., 16:32 (CET)
Nem leszek a mentorod, Proki, nagyon egyszerű a helyzet: fogalmazz magyarul, úgy, ahogyan az iskolában is elvárják. És NE rakj föl gépi fordításokat! --Pagonyfoxhole 2011. március 7., 16:40 (CET)
Szállj le rólam, Proki, mert nem lesz jó vége! Szerkessz, úgy, ahogy kell. --Pagonyfoxhole 2011. március 7., 17:09 (CET)
Zaklatás
[szerkesztés]Szia Proki! Alig hogy visszatértél, máris zaklatni kezdted szerkesztőtársaidat. Nem lesz ennek jó vége. A valódi nevét senkinek nem illik kérdezni a Wikipédián. Ha akarja valaki, akkor majd megmondja. Ha meg nekem írsz, akkor ne Hungarikusz Firkásznak szólíts. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2011. március 7., 17:08 (CET)