Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt3 hozzászólás2 résztvevő
Szia! Láttam elindítottad a labdarúgós véleménykéréses oldalt, ezért bátorkodom megszólítani téged, illetve a véleményedet kérni... mivel Lajos52-nél is az egyik probléma a forrásolatlanság. A forrás megadása (illetve hogy ezzel bizonyítsa az ember, hogy az általa közölt tartalom szabad) alapítványi kitétel (mint valami ilyesmi a Wikipédia:Kocsmafal (jogi)#Nem szabad tartalom a Wikipédián megbeszélésben is elhangzott)? Egyébként van-e valahol magyar vagy angol összefoglaló arról, hogy mik az alapítványi szabályok?
Tehát ezzel kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményedre a Wikipédia:Botgazdák üzenőfala#Lehetséges-e bottal bizonyos szerkesztések ellátása sablonnal? (szinkronhangok hallás alapján) szakasszal kapcsolatban, illetve nekem a Szerkesztővita:Ginery vitalap alapján (nem nézegettem át a szerkesztéseit) nagyon úgy tűnik, hogy Ginery is gyakran tesz fel forrásolatlan/forrásmegjelölés nélküli információkat (családfák) és sajnos tudok több régi szerkesztőről is, akik bevallottan nem szeretnek/akarnak forrásolni. Hogyan lehetne arra rávezetni szerkesztőket, hogy ha már nem akarnak forrást megadni és nem a már meglévő forrásokból egészítenek ki szócikkeket, legyen annyi segítőszándék bennük (az olvasók és a szerkesztők irányában is), hogy a fölvitt információt a {{forr}}(?) sablonnal körbeveszik... vajon tényleg túl nagy elvárás ez a részemről?
@Fauvirt: Ne haragudj, hogy eddig nem válaszoltam, kicsit sokfelé szaladgáltam az elmúlt napokban itt a WP-n, és ez valahogy kimaradt. Őszintén szólva az alapítványi szabályokat nem ismerem, csupán az alappilléreket és az egyéb irányelveket. Szerkesztőként, járőrként és adminként is ezek alapján igyekszem ténykedni, és ezt várom/várnám el másoktól is. Ez időnként bizony szélmalomharc jelleget ölt (mint a fent említett Lajos52 esetében is). Olyan módszert sajnos nem ismerek, amivel a forrásmegadástól mereven elzárkózó szerkesztők rávezethetőek lennének akár a forrásmegadásra, akár a sablonozásra. Ők ezt jellemzően a saját szabadságharcuknak fogják fel, és a Ne törődj a szabályokkal! irányelvet egyetlen követendő szabályként (félre)értelmezve figyelmen kívül hagynak minden figyelmeztetést. Ennek következtében ezeket a harcokat egyenként kell megvívnunk, hol nagyban, hol kicsiben, és amint látod néhány ilyenben én is vastagon benne vagyok jelenleg is. Az viszont biztos, hogy a Botgazdák üzenőfala nem igazán jó hely az ilyen problémák felvetésére, sokkal inkább a WP:JÜ vagy a WP:AÜ lenne az a hely (először inkább az előbbi), ahol jelezned kéne, ha ilyen problémával találkozol. Ott azért rendszerint mindig akad valaki, aki „felkarolja” az ilyen ügyeket, én is szoktam onnan „meríteni”, amikor épp van erre kapacitásom. Üdv: Puskás Zolivita2015. június 11., 10:23 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt4 hozzászólás1 résztvevő
Kedves Puskás!
Mi a probléma az Unciklopédiával? Azért létezik az uncilink sablon, hogy használjuk. Ha szükségtelen lenne az Unciklopédia belinkelése, akkor nem létezne uncilink sablon. Ilyen egyszerű! 193.85.33.10 (vita) 2015. június 5., 21:46 (CEST)Válasz
Az meg milyen dolog már az, hogy vandalizmusnak nézel egy jóhiszemű szerkesztést. :D Elvégre azért linkeltem be az Unciklopédiát, mert létezik ilyen sablonotok. Ha nem létezne ez a sablon, akkor nem linkelgetném be az Unciklopédiát. Kérdem én: Miért létezik nektek, Wikipédia-szerkesztőknek uncilink sablonotok, ha TILOS és üldözendő az Unciklopédia belinkelésére? Nem értem a logikai összefüggést. Miért hoztok létre egy sablont egy weboldal szabványosított belinkelésére, ha üldözitek annak a weboldalnak a belinkelését? :-S Nem értem a bürokráciátokat. :-/ Sajnálom... 193.85.33.10 (vita) 2015. június 5., 21:52 (CEST)Válasz
Én aztán végképp nem értelek titeket, Wikipédia-szerkesztőket. Miért hoztok létre olyan sablont, amit egyáltalán nem szándékoztok használni? Ha meg ezt nem tudni előre, akkor miért vizsgáljátok felül rendszeresen, mondjuk 1-2 évente a sablonok hasznavehetőségét és értelmét? Én aztán most már tényleg nem értem a bürokráciátokat, komolyan mondom. :-S :-( Tisztára összezavarjátok az embert ezekkel. :-/ 193.85.33.10 (vita) 2015. június 5., 22:16 (CEST)Válasz
Én komolyan veszem a Wikipédiát, azonban az ellentmondásokat soha nem tudtam megérteni. Ennyi az egész! Nem én tehetek róla, hogy a Wikipédia bürokráciája olykor teli van ellentmondásokkal. :-/ --193.85.33.10 (vita) 2015. június 5., 22:30 (CEST)Válasz
@Voxfax: Sehol, és pont ez a lényeg. Volt egy felvetés, ahol maga az előterjesztő mondta ki, hogy majd a centenáriumon újra megpróbálja. Egyébként meg az a szokás, hogy ha vita van, akkor a status quo megváltoztatásához van szükség a támogatás megszerzésére (ez lehet „közfelkiáltás” vagy nyilvánvaló többség is, nem szükséges a szavazás), nem pedig a fenntartásához. (Tehát itt az eredmény az eredménytelenség, ami persze még fordulhat, hiszen nincs lezárva a vita.) Ezt következetesen vallom, akkor is ha nem értek egyet az aktuális elnevezéssel (lásd: Magellán), meg akkor is ha igen (vagy jelen esetben inkább igen, mint nem).
Egyébként meg azt is leírtam, hogy hiába tartom diktátumnak, attól még szerződés. A törvény erejénél fogva az. (Azzal a kurucoskodó kétszínűséggel meg inkább nem foglalkoznék, hogy egy semmit sem érő törvényben diktátumnak nevezzük azt, ami a törvény erejénél fogva szerződés.) --Puskás Zolivita2015. június 9., 12:24 (CEST)Válasz
Zoli, itt a soha vissza nem térő alkalom! Jelentsd ki, hogy a választójogi törvényről beszélsz (az biztos kétharmados) és már abba is maradt a diskurzus. Malatinszkyvita2015. június 9., 15:20 (CEST)Válasz
@Voxfax:E szerint szerződés, aminek a legfontosabb rendelkezéseit megerősíti az újabb szerződés, e szerint pedig diktátum. Mindkettő hatályos, előbbi határozza meg Magyarország határait, utóbbi viszont a nemzetközi jog szempontjából annyit sem ér, mint a KRESZ. --Puskás Zolivita2015. június 9., 15:59 (CEST)Válasz
Szóval az örökös alávetettség, megaláztatás, jogtiprás, kizsákmányolás kozmopolita forrásai (hiszen legyőzőink hazug ígéreteiket meg sem próbálták/próbálják megtartani) szerződések. És én mégis inkább a KRESZ-ben hiszek! (Egyedül abban van igazi jogharmonizáció.) Voxfaxvita2015. június 9., 17:43 (CEST)Válasz
@Voxfax: Idézet a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvény bevezetőjéből: „…attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk”. Hát nem ott vannak mindenhol, ezek az átkozott kozmopoliták? --Puskás Zolivita2015. június 9., 18:22 (CEST)Válasz
Kényszerszerződés=diktátum. Nincs ehhez mit hozzátenni. Ezt írta Voxfax, ezek szerint ha a kényszerszerződés fogalma egyenlő a diktátummal, akkor a diktátum fogalma egyenlő a kényszerszerződéssel és akkor mégiscsak elismerte, hogy a szerződés egyik fajtája (úgymint kényszerszerződés) volt ez. Apródvita2015. június 9., 18:36 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő
Szia Puskás Zoli! Most nem valami jó a kedvem a wikin, de befejezem, amit elterveztem. Tehát az anon megint átmásolta a tartalmat áthelyezés helyett. Azzal pedig már tisztába kéne lennie, hogy úgy nem szabad. Regisztrálhat, és akkor áttud nevezni, de van egy szerkesztő, akiben 50%-ban azt feltételezem ő, 50%-ban úgy vélem nem ő. Tehát nem tudom, pontosan. --Vakondkavita2015. június 11., 13:03 (CEST)Válasz
Az első nagy Bp.-térképen 50-70% az arányuk. A Rácvárosban sem hiszem, hogy ennél nagyobb lett volna a szerbek aránya, vagy a gyulai Románvárosban a románoké. Ezért hagytam benne. Voxfaxvita2015. június 11., 15:55 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő
Egyébként pedig Alensha esetében nálam pluszként működött még a "jó tett helyébe jót várj" elve is (azért pluszként, mert a jótette nélkül is szóltam volna).
Más kérdés (azért írom félkövéren, hogy jelezzem, hogy most ez nem kijelentő mondatok, hanem önmagamnak is szóló töprengő kérdések) hogy mit csináltam volna bizonyos négy másik szerkesztő esetében (akikből három admin, a negyedik meg vágyik erre a tisztségre), ha az ő nevűket láttam volna és nem Alensháét? Elmentem volna mellettük, mintha meg sem látnám a provokációt, azért mert megmérgezték a lelkemet március végén és bocsánatot sem kértek érte vagy szólok esetleg? Apródvita2015. június 11., 14:19 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Kedves Szerkesztőtárs
A törlési megbeszéléseket igyekszem figyelmen kívül hagyni. Szerintem a szerkesztőszám csökkenését szerintem több dolog befolyásolja:
A szabályok egyre gyarapodó száma (a sok év alatt még végigolvasni sem sikerült mindet nem, hogy megérteni)
Az elvadult viták eszetlen kezelése. Konkrét eset, összeszólalkoztam egy szerkesztőtárssal, én felfüggesztést kaptam, a szerkesztőtárs semmit, mert "az adott témában csak ő szerkeszt"...
A kezdő szerkesztőket egy-egy hiba után gyakran 5-10 "tapasztalt" szerkesztő látja el "tanáccsal"... (egy ilyen után én is mennék máshova)
A forrásokra vonatkozó szabályok ellentmondásos kezelése. Egy nagyobb cikknél ledorongolást kaptam, hogy csak bekezdésenként tegyek forrást, majd pár év múlva (amikor a forrásként használt könyveket rég visszavittem a könyvtárba) minden olyan állításra forrást követeltek, ahonnan leszedették... (Ha valakit érdekel, majd pótolja).
Kedves @Robogos! A témát azért a kocsmafalon indítottam, mert ott szeretném megbeszélni mindenkivel akit érdekel, nem pedig félig-meddig „privátban”, párhuzamosan két helyen meg végképp nem. És ez teljesen független attól, hogy egyetértünk-e vagy sem. Az említett konkrét esetet meg nem volt nagyon nehéz megtalálni, nem linkelem és „no comment”, szerintem mindkettőnknek jobb lesz így. – Puskás Zolivita2015. augusztus 23., 22:03 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt4 hozzászólás2 résztvevő
Szia! Nem szeretném, ha az történne, mint egyszer múltkor ezért (is) ide írok. A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#információs weboldalak szakaszba azt írtad: "Ha egy cikkhez hozzáadok valami információt, attól a pillanattól kezdve már én is a cikk szerzője vagyok" - szvsz senki nem lesz cikk szerzője, mindenki csak a saját hozzászólásának, de ha már, így is "csak" a cikk egyik (akkor is, ha az adott pillanatban, és akár sokáig az egyetlen) szerzője lehet. Ezt azért fontos tudatosítani, mert ez a wiki (egyaránt jó - mert megoszlik a felelősség - és rossz - mert kevesen akarnak egyáltalán bármennyi felelősséget vállalni -) sajátossága, amit gyakran elfelejtenek és szinte mint a tulajdonukat kezelik sokan a szócikkeket. No meg a forrásoltság/ellenőrizhetőség és áttekinthetősége is pont e miatt fontos, mert mi csak összegyűjthetjük (szerkeszthetjük) szabadon és/vagy szabaddá téve a "tudást" - épp a szerzőtől, annak jogától szabadon, de nem a felelősségtől (amennyire lehet tudatosan utánanézve a hitelességnek) vagy mások felelősségétől (a forrás jelzése) "megszabadítva". Ha ezt betartaná a többség, szinte csak egymás segítésére (tévesztések/tévedések javítására, információk kiegészítése) kéne a készülő/meglevő szócikkekben koncentrálni. (Bocs, remélem nem voltam túl szájbarágós, de azt gondolom, hogy ez (lenne?) az alapja a szerkesztésnek.) Fauvirtvita2015. augusztus 23., 12:19 (CEST)Válasz
@Fauvirt: A mondandód első fele nem teljesen világos számomra: azzal, hogy egy cikk (egyik) szerzőjének tartok mindenkit, aki munkájával hozzájárul annak megszületéséhez, formálódásához, nem jelenti azt, hogy bármelyikük vagy mindegyikük tulajdonának tartanám azt. Abban meg egyetértünk, hogy a források feltüntetése rendkívül fontos, de erről szerintem már korábban is megegyezésre jutottunk. – Puskás Zolivita2015. augusztus 31., 01:56 (CEST)Válasz
Bocs, ne haragudj. Túlreagáltam, wikiszabi után sok volt egyszerre az egyéb és itt csapódott le... talán pont azért, mert tudat alatt éreztem, hogy a leírtak nagyját érted... Fauvirtvita2015. augusztus 31., 10:20 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Csak végiggondoltam az egész beszélgetést és rájöttem, hogy az egész beszélgetés témától függetlenül abszurd jelleget hordoz.
Az egyik szerkesztő (Andrew) nem használja ki az új bekezdés előnyét, amivel megnehezíti a saját dolgát (szerintem ezért még nehezebben értette meg Hkoala, hogy több témáról beszélt egyszerre Andrew, mert Andrew nem tagolta a saját mondanivalóját).
Egy másik szerkesztő egy se füle, se farka aláírást csinál (anon IP-cím + korábban Kispados).
Te rendőrhöz hasonlítottad az admint, miközben voltak már más esetek, amikor azt magyaráztuk szerkesztőknek, hogy a szerkesztők nem rendőrök (és egyébként a rendőrök sem csak úgy vaktában lövöldöznek a valóságban). Hozzáteszem, hogyha az első szerkesztő tagolt bekezdésekkel írt volna, a másik szerkesztő változtatna az aláírási formáján, mert ennek az Ip-cím + korábban Kispados-nak se füle, se farka, nem írtam volna meg eme hozzászólást a rendőrhöz hasonlítás ellenére sem.
És hozzászólásom után egy negyedik szerkesztő anonként jelentkezik be olyan témát megsejdítve, amely formailag és tartalmilag nem tartozik oda és úgy vitatja az én szövegértési képességeimet (és onnan tudtam, hogy Voxfax, mert egy hasonlóan kezdődő IP-címet egyszer már felhasznált a Tanú vitalapján: [[2]]). Apródvita2015. augusztus 24., 19:09 (CEST)Válasz
@Apród: Robogós így kezdte a hozzászólását: „A Wikipédia szabályai szerint az Adminoknak joguk van törölni.” Erre én válaszként ezt írtam: „Értsük már meg, hogy egy adminnak épp annyira van joga egy cikket törölnie, mint amennyire egy rendőrnek joga van lelőnie valakit! Egy eszköz van a kezükben, amit jól meghatározott esetekben, jól meghatározott feltételekkel használhatnak.” Magyarázd már el kérlek, hogy ebből a két mondatból hogyan következik az, amit te leírtál! Különösen azok után, hogy már a bevezetőben is leírtam egyszer ezt: „Először is szeretném leszögezni, hogy valójában egyetlen adminisztrátornak sincs joga bármit is törölnie a Wikipédiáról. Amihez jogunk van, az a közösség által törlésre ítélt oldalak eltávolításának (valójában csak elrejtésének, ami szintén fontos) gyakorlati végrehajtása.” – Puskás Zolivita2015. augusztus 24., 22:08 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Szia. Bocsánatot szeretnék kérni tőled, amiért nem tudtam befejezni az Orbán Viktor családja nevű kategóriát. Én tényleg be akartam fejezni, csak már el késtem, mivel te eltávolítottad. Én nem merem még egyszer vissza hozni, mert megint el lesz távolítva a Wikipédiáról. Tényleg ne haragudj rám, amiért nem tudtam be fejezni a kategóriát. Amúgy kicsit sok Orbán vezetéknevű ember élt a múltban, és még sokan élnek a jelen időben, amiben most vagyunk. Bocsánatot kérek még egyszer, az incidens miatt. – Marec2vita2015. augusztus 27., 15:45 (CEST)Válasz
@Marec2: Szia! Nincs miért bocsánatot kérned tőlem. A kategóriát meg nem azért töröltem, mert nem volt befejezve, hanem azért, mert ilyen kategóriát legfeljebb a történelmi családokról szoktunk létrehozni. Ráadásul azt is definiálni kéne, hogy meddig terjed a család fogalma, például unokatestvér, sógor beletartozik-e stb. A fontosabb családi kapcsolatok meg úgyis kiderülnek a cikkekből. – Puskás Zolivita2015. augusztus 27., 16:16 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt5 hozzászólás3 résztvevő
Szia! Szerintem az Akh-ra való precíz hivatkozás mellett hasznos lenne a bot összefoglalójába belevenni azt is, hogy mit javított, így a szerkesztésekre kattintva rögtön látható lenne a tevékenysége, plusz a laptörténeteket nézve a szerkesztőkben is jobban tudatosodna a javított írásmód. Bináriside Kelt: Wikipédia, 2015. szeptember 1., 11:17 (CEST)Válasz
És ki tudod kapcsolni a kozmetikai javításokat? Elég zavaróak, amikor difflinket néz az ember, valamikor beszéltünk már erről a kocsmafalon. Bináriside Kelt: Wikipédia, 2015. szeptember 1., 11:52 (CEST)Válasz
@Bináris: Oké, legközelebb beleírom azt is. A kozmetikai javítások szándékosan vannak bekapcsolva, amikor elkezdtem botozni, akkor többen ezt javasolták. Ki tudom természetesen kapcsolni, ha van erre vonatkozó egyezség, akkor meg pláne. --Puskás Zolivita2015. szeptember 1., 12:02 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt5 hozzászólás2 résztvevő
Szia! Ezzel a kategóriával akkor mi legyen? (Nem akarom újranyitni már a kocsmafali megbeszélést). Szerintem át kéne nevezni Kategória:Élelmiszeripari cégekre az új helyesírás szerint. --Sasuke88vita2015. szeptember 2., 11:26 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Tisztelt Puskás Zoli!
Nagyon köszönöm, hogy továbbra is nagy figyelemmel kíséred) kíséritek törekvésemet.
Világbajnoki bevezető, iránymutató szövegrész: Ember legyen a talpán! Pedig minden világos, az adott oldalakra vezető. Jelzed, aki akarja utána járhat. Miért nem olvashatja a bevezetőben, amit egyébként megkereshet? Hivatkozol a magyar nyelv szabályaira, majd észrevételedet, sőt szerkesztői jogodnál (összefogással) fogva átformálod, törlöd a játékvezető működési területének bevezetőjét. Miért nem Te írod? Annyi energiát fektettek az én játékvezetői ismereteim (tudásom), átformálására, hogy esetenként átestek a ló másik oldalára (lásd: Pierluigi Collina technikai bemutatót!). Minden cikkíró saját tudását viszi bele az általa szerkesztett munkába. Te (Ti) a saját munkádtól veszed el az időt, csak azért, hogy megmutasd (megmutassátok), hogy Te (Ti) ültük a lovon. Engedjétek meg, hogy évek alatt kialakult (útmutatásokkal kialakított) szerkesztői formát alkalmazzam Mint látható ezek alapján építem fel a cikkeket. Felsorolsz egy csomó - hiszen minden játékvezető pályája azonos sablon szerint működik - utalást az alkalmazott sablonra. Minden játékvezető önálló cikk, nem lehetséges ezer szófordulatot alkalmazni ott, ahol egy rendszer működik!
Kari Seitz Minta
Mivel a cikket 2012-ben készítettem, ezért engedelmeddel (holott nem kell az engedélyed!) kiegészítem. A múlt alkalommal csak egy adatot pontosítottam
Labdarúgóként: beillesztetted az (1) utalást, ami tökéletesen megegyezik az első forrással. Minek, aki akarja megnézi!
Nagy öröm számomra, hogy a Nemzeti játékvezetés és a Nemzetközi játékvezetés időszakot (függetlenül attól, hogy szinte egy időben zajlik) nem kevered össze (lásd: Pierluigi Collina).
Nemzeti játékvezetés 1985-évi forrás hiányolása(!) illetve a 2013-ban vonult vissza! A cikknél jól látható, hogy további forráshelyek vannak (angol, német, francia, hebron, olasz) amelyek információt tartalmaznak. Ennek ellenére beillesztek két forrást. Aki akarja megnézi! Rendszeres 4. bírói tevékenységet végez! Az 1974-es labdarúgó-világbajnokságon alkalmazták először, hogy a nem működő játékvezetőket 4. bírónak (pl. sérülés esetén átveszi az irányítást) osztják be. A könyvem (amit nem engedtek forrásként alkalmazni) tartalmazza ezen tény rögzítését, sőt a 4. bíró részles feladatait.
Nemzetközi játékvezetés: Az első amerikai nő a nemzetközi játékvezetők között. Erre valóban nem tudok forrást biztosítani (végignéztem az összes rendelkezésre állót). A 4. bíróra már adtam magyarázatot.
Az első női játékvezető a világon, aki négy világbajnokságon vett részt, és 9 mérkőzést vezethetett. Nincs több nő, de férfi sem, aki négy világbajnokságon, három olimpián tevékenykedhetett. Ha végignézed (Ha akarod!) az összes női világbajnokság játékvezetőit, akkor olyan statisztikát készíthetsz, amely időarányosságot és részvételt fog részedre adni. Rajta kívül Sonia Denoncourt és Tammy Ogston 3 világbajnokságon vezethetett 9 találkozót.}} Ha érdekel akkor a megnevezettek cikkénél hasonló (9) mérkőzésvezetést fogsz találni, de három világbajnokság keretében.
Az alkalmazott sablonok 99%-át vagy kaptam (így kérnénk alkalmazni), vagy más cikkektől vettem át. Figyelem! Nem önállóan kitaláltak (színesítő, segítő jellegűek).
Elképzelésem!
A rengeteg meg nem értés, (csoportos) átformálás között kialakult az általam készített cikkek fő váza, amit a cikknél (számodra érthetetlenség címen) átformáltál. Ezt a rendelkezésre álló (wiki, googl, saját könyvek, könyvtári adatbázis - ami elég költséges)) adatok összességéből tudom elkészíteni a játékvezető profilját. Eleinte sokkal több szöveges részt alkalmaztam, amit lenyesegettek, így ma már szinte csak a száraz tények közlésére törekszem. Örömmel venném, ha szakmai felkészültségemet nem kérdőjeleznétek meg állandóan.
Igyekszem a cikkeket folyamatosan javítani (iránymutatások, új adatok) tisztítani. Sajnos azt vettem észre, hogy értelmetlen, mert lelkes összefogással nem teszitek Ellenőrzött pozícióba.
Végre jussatok arra az álláspontra, hogy tevékenységemmel értékelhető információt adok a játékvezetőkről. Nem rombolok! Hanem építek. Jó lenne, ha a wikin (nemzetközi) meglévő játékvezető cikkeket, magyar szerkesztő azzal a megjegyzéssel, hogy nem tartalmaz értékelhető adatokat minden áron törlésre javasol. Sőt, a kiegészített, pontosított cikkeknél következetesen ragaszkodik a törlésre nem nevezetes.Lajos52vita2015. szeptember 3., 10:52 (CEST)Válasz
@Lajos52: Azzal, hogy nem tudsz magyarul fogalmazni, nem tudok mit kezdeni. A mondataid értelmetlenek, helyesírásilag hibásak, kibogozhatatlanul bonyolultak. Nem csak az általad írt cikkekben, hanem a vitalapokon adott válaszaidban is. Ez alól a fenti válaszod sem kivétel, mégis minden alkalommal megpróbálom kihámozni belőlük amit mondani akarsz.
A szócikkekben viszont ha sikerül kibogoznom, akkor átfogalmazom, vagy megkérlek az árfogalmazására, hogy másnak ne kelljen kibogoznia. Ez így volt eddig, és így lesz ezután is. Az, hogy te tudod, hogy mit akartál leírni, és meg vagy róla győződve, hogy amit leírtál az magyarul van és érthető, nem jelenti azt, hogy így is van. Olimpiák, világbajnokságok egyértelműen beazonosíthatók az évszám alapján, fölöslegesen bonyolítja a mondatot kiírni mellé, hogy hányadik és hol rendezték. Linkelni őket meg végképp fölösleges. Ha egyszerű, világos, a lényegre törő mondatokban próbálod leírni a lényeget, akkor talán kevesebbet fogsz hibázni. Ezrével javítottam már utánad alapvető nyelvtani hibákat, értelmetlen mondatokat, és még mindig ezerszám vannak ilyenek.
Amit a bevezetőből töröltem, arra már sokan, számtalanszor kértünk, hogy ne írd bele a cikkekbe. Egy amerikai bírót az amerikai, egy angolt az angol, egy magyart a magyar szövetség illetékes bizottsága terjeszt fel, ez triviális, nevetséges mindenkinél külön leírni. Mint ahogy egy amerikairól azt, hogy beszél angolul. A más nemzetiségűeknél meg leírod anélkül, hogy lenne erre utalás a forrásokban. Senki nem kéri, hogy ezer szófordulatot használj. Leírtuk sokszor: írd le egyszer a Játékvezető (labdarúgás) szócikkben, máshol meg ne. Ennek az az előnye is meglenne, hogy a helyesírási hibákat csak egyszer kell kijavítanunk, nem hetente ötvenszer.
A megjegyzést meg azért szúrtam be, mert az nem pontosan ugyanoda mutat mint a forrásmegjelölés, hanem annak az egyik allapjára, és így pontosan megmutatja, hogy honnan származik az információ, nem az olvasónak, vagy a cikket ellenőrző járőrnek kell megkeresnie azt. Kattints rá mindkettőre, és látni fogod a különbséget.
Az idegen nyelvű Wikipédia szócikkek nem használhatók forrásként! Nem érdekel, hogy az angol WP mit ír, én a magyart olvasom, és az itt leírtakhoz kell egyértelműen forrást hozzárendelni, méghozzá a lehető legkönnyebben visszakereshető módon, a cikk alján összegyűjtve. Ami az ott megadott forrásokban nem található meg, az forrás nélküli állításnak minősül.
Az, hogy általában 4. játékvezetőként is ténykednek a bírók, még nem bizonyítja, hogy minden játékvezető akár csak egyszer is volt 4. bíró egy mérkőzésen. Ezt is sokszor leírtuk már. Megint csak azt tudom mondani, hogy ennek az információnak a helye a Játékvezető (labdarúgás) cikkben van, nem minden egyes bírónál külön-külön. Meg amúgy lényegtelen is, hogy ki emelgette egy-egy meccsen a cseréket jelző táblát, meg ellenőrizte a beálló játékosok stopliját. Ha be kell állnia valamelyik pályán dolgozó kollégája helyére, az más, az már értékes információ.
Arról pedig, hogy valóban Kari Seitz vezette-e a legtöbb mérkőzést olimpián teljesen fölösleges lenne nekem statisztikát összeállítanom. Az ugyanis már saját kutatás, ami nem publikálható a Wikipédián. Ha valaki már megcsinálta (egészen biztosan így van), akkor azt lehet idézni.
Nem követem a nemzetközi wikiken a játékvezetői cikkeket, így nem tudom, hogy ott ki, mit jelöl törlésre. És – őszintén szólva – nem is érdekel. Az legyen az ott dolgozó szerkesztők gondja!
Soha senki nem állította, hogy a szakmai felkészültségeddel lenne baj. Most – sokadszor – írtam le, hogy mivel van.
Természetesen úgy alakítod át a Kari Seitz cikket, ahogy akarod. Én csak próbáltam neked mutatni egy letisztult, könnyen áttekinthető, megfogalmazásában egyszerű mintát. Semmilyen fontos információt nem vettem ki a cikkből, minden fontos kapcsolódó oldal elérhető maradt. Az, hogy a szócikk mostantól nem hivatkozik például Kínára és Görögországra nem hiba. Ráadásul az olimpiákról általad leírtak még tárgyi tévedést is tartalmaztak, hoszen az olimpiákat nem országok, hanem városok rendezik. – Puskás Zolivita2015. szeptember 3., 11:54 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Nem történt például a múltban egyetlen fordított irányú átnevezés sem, se 2014-ben, ahogy azt te egy szerköfben állítottad, se máskor. Erről csak ennyit, hogy ne legyek meghazudtolva: [3]. Vagyis már ekkor megpróbálkozott vele, csak akkor még az egyértelműsítő lapon.
A témát most hagyom "elúszni" két okból: 1. nem megfelelő a hangulat (rá lehet játszani a több ok miatt is egyáltalán nem hasonló Rendes Kis-ügyre, miközben a sportolókkal kapcsolatos törlések ellen mindig ugyanazon okokból tiltakozókat se "zavarozzák" le, pedig azok a tiltakozások is mindenütt előfordulnak (pedig az azzal kapcsolatos sportolói nevezetességgel kapcsolatos irányelvek mikor is készültek el? 2014 őszén?), amiből arra lehet következtetni, hogy a "zavarozás" mondását csak azzal lehet megtenni, akit semmibe se néznek) 2. Én sem vagyok hozzá jó idegállapotban. 3. Valószínűleg ha jó idegállapotban volnék, harmadik okot is tudnék mondani, de most nem tudok. Apródvita2015. szeptember 4., 16:15 (CEST)Válasz
@Apród: Egy „alias” megváltoztatása egy oldalon, az nem átnevezés. Ne haragudj, de lehetetlen küldetés (1) kitalálni, hogy mit értesz átnevezés alatt, ha nem azt, amit átnevezésnek hívunk a WP-n; (2) az elmúlt évek összes szerkesztését átnézni, hogy mégis mire gondolhattál. Én megnéztem a laptörténeteket, ott átnevezés nem volt, ezért leírtam, hogy nem volt. A Rendes Kis-ügyet annyira nem ismerem, hogy tudjam mire kéne rájátszania bárkinek is, a sportolók törlése ellen érvek nélkül tiltakozókkal meg sokkal rosszabb a viszonyom mint például veled, úgyhogy alighanem ők épp fordítva éreznek. Ez persze nem baj, mert azt jelentheti, hogy olyan nagy különbség talán mégsincs a „bánásmódban”, csak a saját szíve mindenkinek jobban fáj, mint a másé. Üdvözlettel: Puskás Zolivita2015. szeptember 4., 17:18 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt4 hozzászólás2 résztvevő
Szia, a szócikkbe betettem az egyetlen trwikis előfordulását. A múzeum nevében nincs pasa, ez csak valami európai áthallás lehet. Maradnék szimplán a „Tűzpasa” megnevezésnél. Azt se értem, hogy egyes latin betűs nyelvek milyen alapon írják át fonetikusan más latin betűsek neveit... Voxfaxvita2015. szeptember 20., 22:26 (CEST)Válasz
@Voxfax: Szia! Most csak a cikket néztem, ahol szerepel, hogy megkapta ezt a rangot, de tény, hogy nem volt újdonság ez az információ a számomra, biztos, hogy több helyen is hallottam már. Az állításra tettem forráskérést, az édesapja cikkében ez esetben valóban célszerű a nem bizonyos állítást nem szerepeltetni, hanem csak a ragadványnevet, ami viszont tulajdonnév. – Puskás Zolivita2015. szeptember 20., 22:43 (CEST)Válasz
@Voxfax: Mivel az OSZK anyagában (a cikkben jegyzetként is feltüntettem) megtalálható két korabeli, Konstantinápolyban készült dokumentum is jól olvashatóan pasaként nevezi meg, szerintem nincs okunk kételkedni benne, hogy valóban viselhette ezt a címet. – Puskás Zolivita2015. szeptember 21., 11:24 (CEST)Válasz
Az Onion egy vicclap műhírekkel. Itt éppen arról tudósítanak, hogy van a szomszédban egy egzotikus ország, amelynek neve Kanada, fővárosa pedig Canada City. Az ország különlegességeihez tartozik, hogy illegális a gyilkosság és a bennszülötteknek kifejlett hasnyálmirigyük van. Csak úgy eszembe jutott arról, amit Lajos52 vitalapjára írtál. --Malatinszkyvita2015. szeptember 23., 00:27 (CEST)Válasz
Most viszont tényleg félmunkát fogok végezni, mert indulok dolgozni. A délelőttre szánt adagom így félbemarad, majd estére befejezem. Vagy ha valakinek sürgős, összekötözgetheti őket kézzel! :) --B.Zsoltvita2015. szeptember 25., 12:58 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt5 hozzászólás2 résztvevő
Üdv! Minap a Yamaha motorkerékpárok kapcsán merült fel, hogy egy átirányítást én is meg tudnék fordítani. Lehet, hogy elvileg igen, gyakorlatban viszont nem, és úgy rémlik, ilyenkor mások is adminsegítséget szoktak kérni (legalábbis már láttam rá példát). Nem foglalkoztam volna vele különösebben, de most megint találtam valami kuszaságot: 5006-os busz, 5006-os Algyő-Ady major-buszjárat, 5006-os Algyő–Ady major-buszjárat, itt a helyes a legutolsó lenne (feltéve, ha Ady major és nem Adymajor, de most egyelőre így is elmegy). Szóval ezt kellene kibogozni. Köszönettel, – Vépivita2015. október 3., 18:45 (CEST)Válasz
@Vépi: Szia! Ha a céllap laptörténete csak egyetlen elemet tartalmaz, akkor meg tudod csinálni az átnevezést, és az átirányítás ezáltal meg fog fordulni. Ha többelemű, akkor nem. Nem néztem még meg, hogy most pontosan mi lenne az általad javasolt megoldás, de ha az 5006-os busz lapot szeretnéd főoldalnak, akkor arra át kellene tudnod nevezni a lapot, ha az 5006-os Algyő–Ady major-buszjárat a céllap, akkor viszont valóban adminisztrátori segítségre lesz szükséged. --Puskás Zolivita2015. október 3., 20:19 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt26 hozzászólás2 résztvevő
Lenne megint egy kérdésem. Ki lesz az a pártatlan és hozzáértő szerkesztő/admin/személy, aki majd kiértékeli a szavazás eredményét? Mik a szokások? – Pegy22üzenet2015. október 10., 16:26 (CEST)Válasz
Remélem nem terhellek meg vele, még egy kérdés. Miképpen, hol hírdeti meg az ember a szavazást úgy, hogy minél több választó tudomást szerezzen róla. A kocsmafal szerintem nem elég látogatott. Van valami más lehetőség is? – Pegy22üzenet2015. október 10., 17:00 (CEST)Válasz
Kapcsolatban voltam Tgr-rel (Tisza Gergő) akit Malatinszky ajánlott. Idézek az ő leveléből. "a kiértékelés pontos menete szerintem nem lényeges, mert úgysem kézzel érdemes csinálni". Ezek szerint mégsem olyan egyszerű? Valaki ki kell majd hírdesse a végeredményt, ki lesz az? Lehet hogy én? És én pártatlannak számítok?
Esetleg a " helyesírási és stilisztikai" oldalra is ki lehetne tenni, oda ahol a vita folyt?
Mi az amitől nem vagy biztos? Akarsz valakivel egyeztetni?
Mint írtam, matematikai feladat. Mivel a szavazás nyilvánosan zajlik, ezért bármikor ellenőrizhető, nem olyan mint pl. az országgyűlési választás, ahol a szavazólapokat rövid idő után megsemmisítik. Valaki aki meg tudja csinálni, meg akarja csinálni és éppen ráér, meg fogja csinálni. Ez eddig is így működött, meg ezután is így fog.
A vita végén mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy szavazás lett belőle.
Fejből nem tudom az összes szabályzatunkat, elolvasni meg most nincs kedvem. A szavazási irányelvben ott kell lennie a válasznak.
Sajnos a szavazási irányelvek nem fednek le mindent.
Érdekességként, az előbbi válaszodban említetteknek egyikét sem.
Úgy néz ki, hogy a magyar Wikipédián a szokásjog a döntő. Én jobban szeretném ha a szabályok mindent lefednének, na de kinek a pap...
Mindegy, most kiteszem a Kocsmafal, helyesírási és stilisztikai oldalára aztán majd meglátjuk. – Pegy22üzenet2015. október 11., 19:48 (CEST)Válasz
@Pegy22: Még így is több szabályunk van a kelleténél. Mindenre nem lehet szabályt alkotni, mert akkor nem csinálnánk mást, csak szabályt alkotnánk. A projekt célja meg pont nem az. – Puskás Zolivita2015. október 11., 19:56 (CEST)Válasz
@Pegy22: Most vettem észre még egy furcsaságot: a kiírás időbélyege valamiért nem stimmel. Persze lehet, hogy elutaztál a jövőbe, de azért ebben kicsit kételkedek. Kiírásnak ebben az esetben az az időpont tekinthető, amikor átmozgattad a lapot a Wikipédia névtérbe. A szavazás kezdete időpontot is átírhatod nyugodtan egyszerűen október 11-re, vagy pontosan erre az időpontra. – Puskás Zolivita2015. október 11., 20:28 (CEST)Válasz
@Pegy22: Arra is (a vége nyugodtan maradhatott volna 25-e 24 óra, csak tisztségviselő-választáson szoktuk egymást percre pontosan x idővel később véget érő szavazással szórakoztatni). De a bevezető a furcsa, ott van az aláírásodban jövőbeli dátum. (Ezért is írtam bele már a javaslattervezetbe, hogy +14. nap 24 óra, hogy eszébe se jusson ezzel is bonyolítani bárki a mások életét. ) – Puskás Zolivita2015. október 11., 20:51 (CEST)Válasz
@Pegy22: Ha a feltett kérdésre adott válasz egyértelműen megállapítható, akkor a szavazat érvényes. Az, hogy ki milyen megjegyzést fűz hozzá (akár előtte, akár utána), teljesen lényegtelen. Az országgyűlési választások szavazólapjára is lehet nyugodtan bármit írni, akár anyázni is, ha a szavazói akarat egyértelműen megállapítható és a formai követelményeknek megfelel (volt idő, nem is olyan régen, amikor még annak se kellett, például az aláhúzás, bekarikázás, kipipálás is elfogadható volt, ma már csak a körben elhelyezett egymást metsző két vonal az), akkor a szavazat érvényes. Nincs semmi okunk rá, szabályunk meg pláne, hogy ennél szigorúbb követelményeket támasszunk a szavazatok érvényességére vonatkozóan. A válaszom röviden: formailag az eddig leadott összes szavazat érvényes. – Puskás Zolivita2015. október 12., 15:50 (CEST)Válasz
@Pegy22: Teljesen egyértelműen leírta a Pasztillának adott válaszában, hogy ő is így gondolja. A szavazási oldalon történő kampányolást viszont tényleg vissza kéne kicsit fognod. Különösen a szavazatok fölötti részen, mivel az maga a kiírás, és azon nem változtatunk a szavazás ideje alatt. Ez például nem szokás, hanem szabály. – Puskás Zolivita2015. október 12., 16:00 (CEST)Válasz
A "Hol tartunk"-ban adott tájékoztatásra gondolsz? Hogy én is az országgyűlési válaszatásokra hivatkozzak, folyamatosan szoktak tájékoztatást adni arról, hogy hányan szavaztak addig. Ebben mégis szigorúbbak lennénk? – Pegy22üzenet2015. október 12., 16:06 (CEST)Válasz
@Pegy22: Arra. Egyrészt LA a szerköfben egyértelműen jelezte, hogy „az a szakasz nem arra való”, és mint írtam, ebben maximálisan igaza van. Másrészt te részeredményt közöltél, nem részvételi számot. Harmadrészt: alapvetően ezzel sincs baj (ha a megfelelő helyen közlöd), de a túlzott kampányolás előbb-utóbb ellenszenvet szül. Előbb az ellentábornál (ezen a pontos szerintem már túl vagy), később az alapvetően semlegeseknél, végül a potenciális támogatóknál is. – Puskás Zolivita2015. október 12., 16:20 (CEST)Válasz
Nagyon sajnálom, hogy te kampányolásnak látod a dolgot. Megpróbáltam nagyon tárgyilagosan (a A alternativát tettem előre) tájékoztatni a szavazókat. Mint láthattad, másodszor már nem tettem vissza, hogy ne legyen ebből is vita. – Pegy22üzenet2015. október 12., 16:48 (CEST)Válasz
Még egy kérdés ha nem terhellek vele. Mindkét oldalnak vannak olyan szavazatai amelyik a nem létező H alternativával kezdődik. Megkérdezték, hogy elvész-e a szavazat? Laszlovszky ezt válaszolta: "Ja hát az miért veszne el? A szavazatnak az a része érvénytelen oszt csók." Szeretném a te véleményedet is hallani. Előre is köszönöm! – Pegy22üzenet2015. október 19., 17:23 (CEST)Válasz
@Pegy22: Tök mindegy, hogy H-t, sima Magellánt, vagy kótyomfittyet ír valaki még a sorba. Ha az A-G verziók közötti preferencia egyértelműen megállapítható, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy mi van még mellette. De szerintem ezt már korábban is egyértelműen leírtam. – Puskás Zolivita2015. október 19., 17:31 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt8 hozzászólás3 résztvevő
Szia!
Visszakanyarodva az egyéb kocsmafalon a Zsidóságportállal kapcsolatos botmunkákkal kapcsolatos megbeszélésünkre: talán még egyszerű botfeladat lenne a He.henrikBot által a cikkek vitalapjára elhelyezet Zsidóságműhely-sablonok eltávolítása. Tekintve, hogy Henrik nem volt tagja a Zsidóságműhelynek, eleve nem érzem legitimnek ezeket a sablonokat, és ráadásul a legtöbb esetben olyan cikkekre kerültek fel, amik ténylegesen nem tartoznak a Zsidóságműhely érdeklődési körébe.
@Malatinszky: Sajnos arra nem tudok szűrni, hogy hány cikken helyezte el a WPZS sablont He.HenrikBot, csak arra, hogy hány olyan vitalap van, amelyiken szerkesztett és a sablon is szerepel: 2005. A sablon pedig összesen 2267 vitalapon van beillesztve, a 88%-os lefedettség nyilván nem véletlen. Most nincs időm átfuttatni, de ezek közül gond nélkül ki tudom válogatni és törölni azokat a lapokat, amiken csak az üres WPZS sablon van, hiszen joggal feltételezhetjük, hogy ezeket ő helyezte el a vitalapokon. (Elég extrém laptörténetet kéne ahhoz feltételezni, hogy ez ne így legyen, különösen, hogy vitalapokról beszélünk.) Azután majd meglátjuk, hogy mi marad még a metszetből.
Ezt szerintem következő lehetséges lépésként kitehetnénk a kocsmafali megbeszélésbe, de ehhez nekem ma már nincs erőm.
Ha felteszed ezt a 2005 vitalapot egy allapra *[[Vita:Valami]] alakban, akkor megnézem, mit tehetek, mert a bot képes a laptörténetet is nézni egy kis egyedi barkácsolással. Mivel műhelysablonokról van szó, megbeszélni szerintem elég a műhelyben, nem kell a kocsmafalon. Bináriside Kelt: Wikipédia, 2015. október 15., 13:14 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő
Szia. Ez volt az utolsó, amit én szerkesztettem. Köszönöm, de én nem térek vissza többé! Én nem fogok szerkeszteni semmit, én távol maradok a Wikipédiától és sok mindentől. Kösz hogy szóltál nekem, de nekem ennyi elég volt mára. Remélem sikerülni fog a munkád a jövőben. Ez volt az utolsó nekem, hogy itt voltam, és szerkesztettem. Viszont látásra! – Marec2vita2015. október 14., 16:52 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt6 hozzászólás2 résztvevő
Szia. Nem tudom ki vagy? mi a célod és mi a felfogásod, hogy miért rombolsz? De én maradok a wikipédián, annak ellenére, hogy mélységesen elítélem sorozatos, indoklás nélküli romboló szerkesztéseidet. Üdvözöllek. Szerkessz bátran. – Hello worldvita2015. október 16., 11:17 (CEST)Válasz
@Hello world: A felfogásom és a célom szemléltetésére beleírtam a cikkbe azt, ami szerintem az általad megadott cikkben leírtakból Orbán Viktorhoz tartozik. Amit te kiemeltél belőle, az abszolút nem Orbán Viktorról, hanem a migrációs válságról és az EU-ról szól. Általánosságban pedig azt gondolom, hogy ez a válság jelenleg fontos dolog, de ha minden ebben az ügyben elhangzott nyilatkozatot, lezajlott megbeszélést stb. akárcsak megemlítünk, akkor az Orbán Viktor cikkünk két nap múlva már csak erről fog szólni, ami összességében aránytalan. Ez egy fejezet az ő politikai pályáján, amit meg kell említeni, kiemelve a fontosabb epizódokat, de a részletek helye mindig az adott téma cikke. Ezért vannak belső hivatkozások a cikkekben. Ha nem így csinálnánk, akkor tulajdonképpen összesen egyetlen cikket kéne írnunk Világ címmel. – Puskás Zolivita2015. október 16., 11:59 (CEST)Válasz
Nézd, én a harmadik Orbán-kormányról szóló szakaszban említettem meg a 2015-ös év egyik legkomolyabb kül- és belpolitikai problémájának és kezelésének a kormányhoz kötődő egyik legfontosabb eseményét. Ha ez nem tartozik Orbán Viktor és kormányának országirányítási tevékenységéről szóló szakaszba, akkor semmi más sem.--Hello worldvita2015. október 17., 08:26 (CEST)Válasz
Nézd, ha szerinted az szól Orbán Viktorról, hogy az EU mennyivel támogatja Törökországot, és nem az, hogy Orbán Viktornak mi az erről szóló megállapodásról a véleménye, azzal nem tudok mit kezdeni. Tőlem visszateheted, én nem fogok szerkháborúzni veled (meg mással se) se ott, se máshol, egyébként meg biztosra veszem, hogy majd kiveszi más. --Puskás Zolivita2015. október 18., 23:24 (CEST)Válasz
@Ogodej: Tulajdonképpen ki sem írta, de valahogy muszáj megőrizni az utókornak, ezért tettem valamennyire rendet a „kiírás” körül. Jó, hogy szóltál, mert igazából elfelejtkeztem róla, le fogom zárni, amint egy kis levegőhöz jutok, eredetileg is ez volt a tervem. – Puskás Zolivita2015. október 20., 17:43 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Kedves Puskás Zoli, nagyon köszönöm a tegnapi közrdeműködésedet. Velem bosszantó dolog történt megpróbáltam Kovács Béla nevét és a Kisgazdapártot kékíteni, nem sikerült. Tudsz segíteni? Vagy mit tanácsolsz? Nem először csinálom ebben a sződikkben is végeztem már kiemelést, most meg nem megy.Üdv.– Bang Jensenvita2015. október 21., 11:54 (CEST)Válasz
@Bang Jensen: Nekem sikerült, azt nem néztem, hogy nálad mi volt a hiba. Azt azért kérlek ellenőrizd, hogy arra a Kovács Bélára linkeltem-e, akire kellett. – Puskás Zolivita 2015. október 21., 12:29 (CEST)
Nagyon köszönöm, ez a Kovács Béla, a Patacson született miniszter. Nem tudom mi történt, nem működik a kiemelésem, valamit biztos elszúrok. Igaz a foglalkozásomnak semmi köze a műszaki tudományokhoz. Ismételten köszönöm.– Bang Jensenvita2015. október 21., 12:42 (CEST)Válasz
@Fauvirt: Az {{eredeti link}}(?)-et akkor használjuk, ha egy halott linket újjal pótolunk, de az eredetit is meg akarjuk mellette őrizni valamiért. Az "archive url" paraméterek miatt nem nagyon használjuk. A másik kérdésed nem igazán tudom mire vonatkozhat, egyparaméteres sablonoknál szokott gond lenni az egyenlőségjellel, illetve általában az elhagyható paramétereknél, tehát az olyan sablonokban, ahol kötött a paraméterek sorrendje, és ezért nem írjuk ki. Ilyen esetekben vagy ki kell írni a paraméter nevét (pl. megj=), vagy az egyetlen paramétert az 1= „fiktív” paraméternévvel kell kezdeni. Remélem érthető, de ha mégsem, akkor mutass egy konkrét hibás példát, és megpróbálom megmutatni a megoldást. – Puskás Zolivita2015. október 21., 20:48 (CEST)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Visszavontad a szerkesztésemet...
A módosítást, azért hajtottam végre, mert az 1918-as Bukaresti-béke után, a Birodalom területe 676,615 km²-ről 681,727 km²-ra nőtt. Azaz 5113 km² csatoltak át Romániától. Ebből 3.249 km²-t A Magyar Szent Korona Országaihoz és 1 864 km²-t a Birodalmi Tanácsban képviselt Országokhoz...
@Kronosz 284: A szabály roppant egyszerű: ahol az adat van, ott kell megadni a forrást is. Ha így teszel, nem fogom visszavonni, ha nem, akkor viszont igen. Forrást keresni egy korábbi, forrással ellátott adat megváltoztatásakor biztosan nem fogok, az nem a járőr, hanem a változtatást végző szerkesztő feladata. – Puskás Zolivita2015. október 27., 23:04 (CET)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő
Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Ajánlott olvasmány: WP:FELÉP és WP:BEV. Ennek a szerkesztésednek a visszavonásához írtam a szerkesztési összefoglalóba ezt, csak valaki pár másodperccel megelőzött, de így legalább egyrészt láthatod, hogy nem csak én gondolom így, másrészt annak ellenére eljut hozzád ez a fontos információ, hogy végül a szerköfbe nem került bele. (Amit Malatinszkynak írtál olvastam, fölösleges rá figyelmeztetned. ;-)) – Puskás Zoli vita 2015. október 28., 20:58 (CET)
Kedves Puskás Zoli. Emberi hangú leveledet köszönöm. (Te nem fenyegetsz.) A szerkesztői beszélgetésünkben van egy nagy félreértés, vagy az engem fenyegető elődeid csúsztatását nem vetted észre.Időrendben: 1.) azzal kezdődött, hogy észrevételeztem, hogy enciklopédiában nem szokás idézettel kezdeni, lásd Göncz. Még azt is írtam, hogy Petőfi szócikke se kezdődik úgy, hogy talpra magyar.(Nota bene nem csak költő, hanem hogy képviselőjelölt is volt) 2.)Törölve lett, akkor még demonstrálásról szó sem esett sőt„ne törölgess, ez egy idézet tőle, ennyi mindenkinél elfér)” 3.)Ezt biztatásnak vettem és Mádl Ferenc szócikkénél beraktam okos és kompakt mondatait, - ha már „mindenkinél elfér” 4.) Megtettem még pár közéleti ember szócikkénél. 5.) Erre megindult a visszavonási vihar, fenyegetésekkel, "tartsd távol magad Göncztől...." hogy "ne demons...."stb. Kérdezem ezek után, ki demontstrált? Nem a Göncz szócikk szerkesztője ? Kérdezem tisztelettel, a Göncz szócikk szerzőjétől féltek? Nem kellene, mert Malatinszky megírta, az általad is hivatkozott szabályzat szerint szócikk nem kezdődhet idézettel.Tehát a kezdeti álláspontomnak adott igazat. Akárki választotta egyébként a Göncz idézetet, mely a felhevült légkörú parlamenti ülésen hangzott el, rosszul tette. Az idézet képzavaros. A darutollasokat a munkásőrökkel lehetne összevetni, az rosszul mondott Orwell-i idézetet pedig talán Illyés Gyula zsarnokság versével. Kérdés még: ki tette a Göncz idézetet eltávolíthatatlanná? Jogom van tudni.Mert a szabályzat szerint a változtatásoknál kötelező a tettest megjelölni.
Üdv.– Bang Jensen vita 2015. október 29., 10:13 (CET)
@Bang Jensen: Épp most válaszoltam a vitalapodon. Válaszolhatsz ott is nyugodtan, legalább egy helyen lesz minden, ezt az ide-oda lapozgatást úgysem szeretem. Ha a {{válasz}}(?) sablonnal kezded a hozzászólásodat és a „négytildés” aláírással zárod, mint én most, akkor még értesítést is kapok róla, és akkor nem véletlenül fogok csak rátalálni, mert tudni fogom, hogy ott valami nekem szól. Szerkesztői vitalapokat ugyanis csak kivételes esetekben veszek fel a figyelőlistámra. – Puskás Zolivita2015. október 29., 10:41 (CET)Válasz
@Fmvh: Szia! Annyira nem lényeges, csak ezért nem cseréltem volna le a képet, de annyira rossz minőségű is volt, hogy az már „fájt”. :) Köszönöm, hogy megcsináltad, ma esélytelen volt, hogy sort tudjak rá keríteni. – Puskás Zolivita2015. október 29., 16:13 (CET)Válasz
És köszönöm, hogy foglalkozol vele! Látod, két szerkesztésből megoldódik minden. Lehet, hogy türelmetlen vagyok és önfejű, de most csupa olyan "hibát" róttál fel, ami eddig is volt, csak nem tűnt fel senkinek. Ezek csak finomítások, de persze nem akarom elbagatelizálni sem. Az én mottóm: csinálni kell, idővel minden a helyére kerül! :) És én is folyton bővítem ám a korábbiakat is, mindig, mikor új dolgok jutnak az eszembe. Ma délután még bekerültek a megyékbe a területek és a névadók is. És ott alul van egy pici sablon, ami még nem csinál semmit, de hamarosan fog! ;) --B.Zsoltvita2015. november 4., 23:31 (CET)Válasz
Ő maga is forrásoltan annak vallja magát, a matula.hu/izsdb is annak tudja, mi minek tagadnánk? Több ezer életrajzban szerepel a származás, a vallás relevancia nélkül. A kategória nem szitokszó, ha arra gondolsz. Az akváriumra visszatérve: az a büntetlen és később említetlen disszidálási kísérlet, meg az iratok eltüntetése utalt a megzsaroltságára, amit nyilván szégyellt, nem is lett volna előnyös, ha akkor nyilvánosságra kerül. Nem mindannyiunk akar véres áldozat lenni, ha van mód az elkerülésére. Ahhoz hősnek kell lenni! Voxfaxvita2015. november 7., 06:58 (CET)Válasz
@Voxfax: Demjén: Ha valamit nem hangsúlyozunk ki, az nem jelent tagadást. „Több ezer…” – Elég baj. Azt nem állítottam, hogy szitokszó, csupán annyit, hogy fölösleges. Akvárium: Egyrészt amit most itt leírtál, jelentős részben feltételezés. Azt nem állítom, hogy gyenge lábakon áll, sőt, de akkor is az. Viszont erről biztosan nem jutott volna eszembe a vicc, nézd meg a difflinkemnél, hogy mire mit válaszoltál! --Puskás Zolivita2015. november 7., 21:39 (CET)Válasz
"Ő maga is forrásoltan annak vallja magát" A sofarújság a valasz.hu-t másolja, az anyakönyvekben meg egyik nagyszülő sem zsidó. Minek tért volna be? Lásd a vitalapját, ha kell kikeresem a kérdéses bejegyzéseket. Gyurikavita2015. november 7., 21:56 (CET)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő
Szia! Itt a difflink: link. Van egy elméletem rá, hogy mi történt itt. Kalifornia állam más infoboxot használ, ezért a bot sem hozta őket létre. Nekem kellett őket egy második körben. Ezek kicsit másmilyenek lettek, többek között az államot sem töltöttem már ki, úgyis mind Kalifornia, és a wikidatán is szerepel. Szerintem a regexed az üres paramétert próbálta cserélni, de mivel nem talált ott semmit, így az egész cikk megfelelt a kritériumoknak. --B.Zsoltvita2015. november 7., 00:11 (CET)Válasz
@B.Zsolt: Ezzel sajnos nem sokra megyek, mert nem tudom a hibás működést rekonstruálni. Nekem az a gyanúm, hogy több kifejezés együtt okozta a galibát, ezért lenne szükséges a bot pontos beállításaira a hibakereséshez. – Puskás Zolivita2015. november 8., 00:45 (CET)Válasz
Nem mentettem a beállításaimat, így ez már azt hiszem elveszett. Pedig csak a te kettő regexes cseréd volt benne. Na amjd legközelebb jobban figyelek! :)
@Ruisza: Biztos nem olvastad, vagy már elfelejtetted, hogy írtam hogy a ruszki szót én nem elítélő szándékkal írtam, hanem mert szeretek olyan kifejezést használni, mely minél közelebb áll ahhoz, ahogy magukat nevezik (nyelv: russzkij). Más se értette, miért nem jó a ruszki kifejezés, tehát ő se tudott róla, hogy rosszalló értelmű lenne. Egyébként köszönöm a segítségeket, amiket például a kocsmafalon feltett kérdéseimre kaptam. Fellebbeztem a kizárás ellen, egyúttal indítványoztam Puskás Zoli és Pagyon végleges kizárását.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Wikitan%C3%A1csi_ind%C3%ADtv%C3%A1nyok/Hebefil – Fellebbezesüzenőlapja2015. november 8., 11:05 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)Válasz
@Ruisza: Az ok a szerkesztői lapján volt, amit töröltem, és a törlési és a blokkolási indoklásban leírtaknál bővebben nem szándékozom annak tartalmáról nyilatkozni a nyilvánosság előtt. A „ruszkizást” nem láttam, de biztosan nincs köze a történtekhez. --Puskás Zolivita2015. november 8., 09:27 (CET)Válasz
Felfoghatatlan, hogy a nyilvánosságnak szánt dologról miért nem beszélsz nyilvánosan, az méginkább hogy miért teszed a nyilvánosság számára, és az azt író számára is elérhetetlenné! A szerkesztői lapom és a vitalapom nincs meg a számítógépemen, szerzői jogaim miatt is a magántulajdonom, valaki azonnal tegye azt elérhetővé számomra! Nem férek hozzá a saját tulajdonomhoz! Az a szöveg tehát nekem sincs meg! – Fellebbezesüzenőlapja2015. november 8., 11:12 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)Válasz
Semmi sincs rajta, ami nem szerepelhet (elolvastam amit linkeltél), esetleg túl hosszú a bemutatkozás, akkor majd megfelezem a hosszát. És nem is mondtad, hogy szerinted konkrétan melyik pontba ütközik. És nem azt kértem, hogy itt a Wikipédiában legyen meg, hanem hogy nekem sincs meg, a saját merevlemezemen akarom tárolni. Például oda mentettem el amit a Kocsmafalon a kérdésimre válaszoltak, a Wikipédia jelölőnyelvéről. De amit magamról írtam bemutatkozást, az is kell. Semmi szabálytalan sincs benne, hogy nem ítélem el, amit más igen. Tulajdonosa vagyok a szövegnek, és a saját tulajdonomat nem tudom használni. Dinamikus IP címem folytonos blokkolásával pedig nem velem ....tok ki, jólenne sürgősen visszaállítani. Látjátok hogy teljesen hatástalan, hiszen tudok ide is írni, meg máshova is. Az is érthetetlen, hogy a Hebefil azonosítóval miért nem tudok írni például a vitalapokra, a Wikitanácsnak, stb. – Fellebbezesüzenőlapja2015. november 8., 14:00 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt6 hozzászólás4 résztvevő
Szia. Mivel nagyon nem értek dolgokat, ezért kérdezlek. Jól látom, hogy KissElek7 szerkesztőt blokkoltad? Ezzel semmi bajom. De jól látom, hogy az első blokkja végtelen időre szól? Ez az amit nem értek. Rendben van, hogy nem egy napra blokkoltad. De miért nem 1 hétre? Esetleg 1 hónapra? Ramakunivita2015. november 28., 21:28 (CET)Válasz
Nem volt végtelenül egyszerű, mert blokkolhattad volna végesre is. A belátásodon múlott. Köszönöm a válaszodat. Légy szíves magyarázd el azt is, hogy Kucsák Ábel-t miért végtelen időre blokkolta HF. Mert amit az üzifalon írtál az csak a blokkra indok. A végtelenre nem. De lehet ezt is rosszul látom. Ezért kérdezem. Ramakunivita2015. november 28., 22:34 (CET)Válasz
@Csurla: Mégis miből? El is olvastad amit írtam, vagy csak az első mondatot? Ha szerinted az a lényegi kérdés, hogy szubcsonkok-e ezek a cikkek, akkor persze nyugodtan játszhatjátok tovább ezt a nem – de – nem – de játékot, én ebből már közel negyven éve kinőttem. Vagy beszélhetünk esetleg érdemi kérdésekről is? – Puskás Zolivita2015. december 4., 18:48 (CET)Válasz
Pont azért írtam a szubcsonkokról, hogy Piraeus végre túl lépjen rajta. Nekem nem kell, ezért nem érte miért címezted nekem is a mondanivalódat?! Amúgy az ő szempontjából lényegi kérdésa szucsbonk, mert ez az egyetlen érve a törlés mellett. A többivel persze egyet értek, de szerintem ez a pireausi színtű vitát nem érdemes folytatni. - Csurlavita2015. december 4., 18:56 (CET)Válasz
@Csurla: Nem neked címeztem, hanem nektek, és azért, hogy ne vergődjetek egy ördögi körben, mert erről meggyőzni úgysem fogjátok tudni egymást. Objektív mérce meg nincs, ami alapján bárki igazságot tudna tenni a kérdésben, legfeljebb jól fel tudjátok húzni egymást, hogy utána majd arról vitatkozhassatok, hogy ki személyeskedett előbb. És épp azért kéne neked túllépned a kérdésen, mert kevesebb infó biztosan nem lesz a cikkekben, tehát olyan helyzet biztosan nem fog előállni, hogy a cikkeket szubcsonknak tekintők kezében lesznek a mostaninál erősebb érvek, több viszont lehet, magától viszont nem lesz, így inkább arra kéne az energiánkat fordítani egymás győzködése helyett. És ha a cikkek megmentése vagy javítása a cél, akkor tök mindegy, hogy a kiindulási alapot szubcsonknak tekintjük vagy sem.
megjegyzés Ha egy ötös skálán 1=szubcsonk, 2=inkább szubcsonk, 3=nem tudom, 4=inkább csonk, 5=csonk, akkor nálam ezek a cikkek 2-es osztályzatot kapnak.
Nálam nincs ilyen kérdés és az irányelvek szerint sem. A kérdést magadnak tetted fel a te dolgod megfelelni és lezárni. Ahogy leírtam, számomra és mások számára is egyértelmű, hogy nem szubcsonkok. Az érthetőség kedvéért példát is írtam. Ilyen egyszerű. Akció kell, tevékenység, feladat és nem gittrágás és ez a vita már rég az. 500 szócikket ki lehetett volna kézzel már egészíteni ennyi idő alatt. - Csurlavita2015. december 4., 19:19 (CET)Válasz
@Csurla: Tényleg nem érted. Számodra egyértelmű, hogy nem szubcsonk, Piraeus számára meg egyértelmű, hogy az. Ráadásul egyikőtök sincs egyedül a véleményével, az irányelv meg nem segít, hiszen mindkét tábor az irányelvre alapozva foglalt állást. Állóháború, nem fogtok tudni elmozdulni semerre, akármit is csináltok. Igen, gittrágás helyett dolgozni kéne. De! Leírom még egyszer: fölösleges, sőt, hosszútávon kifejezetten káros most kézzel nekiállni a javításnak, mert az ezrediket már senki nem fogja megcsinálni, néhány száz kijavításával meg pont azt lehet elérni, hogy már botgazda se legyen aki nekiáll javítani, mert állandóan el fog akadni az ilyen-olyan szövegváltozatokon. Nagyon jól tudom miről beszélek, épp eleget javítottam a labdarúgó-játékvezetők és űrhajósok cikkeiben az ötszázféle szövegváltozatban előforduló azonos hibákat. – Puskás Zolivita2015. december 4., 19:32 (CET)Válasz
Az irányelv igenis segít és ezt mutattam be. Ha valaki nem tudja eldönteni egy szócikkről, hogy csonk vagy szubcsonk, akkor nagy a gáz. Köszi a beszélgetést. - Csurlavita2015. december 4., 19:36 (CET)Válasz
@Csurla: Szerintem meg az a „gáz”, ha valaki szentül meg van győződve arról, hogy egy általánosságban megfogalmazott szöveg egy konkrét példára vonatkozóan csak és kizárólag úgy értelmezhető helyesen, ahogy ő értelmezi, és mindenkinél aki másképp értelmezi probléma van. Az pedig különösen „gáz”, ha ezt annak ellenére is hangoztatja, hogy az adott probléma egészének megoldása szempontjából lényegtelen a vitás kérdés eldöntése. – Puskás Zolivita2015. december 4., 20:24 (CET)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt4 hozzászólás1 résztvevő
Szia! Lehet hogy én látok valamit rosszul, de tudtommal csak egy eltévedt és amúgy is hibásan beillesztett azonnali sablont vettem ki, majd ellenőrzötté tettem a lapot, lévén azt a hibádzó sablont leszámítva nem volt különbség az utolsó ellenőrzött változathoz képest. --XXLVenom999vita2015. december 5., 14:46 (CET)Válasz
Mint a bájtok eltérésének nagyságából is látható, szimplán az ő szerkesztését visszavonva nem kaptuk volna meg a korábbi állapotot, viszont az eltérés csak a sablonnyi volt, ezért bátorkodtam kézzel belenyúlni. Elnézést hogy próbáltam járőrként a dolgomat végezni, többé nem nyúlok hozzá fővárosunk cikkéhez. --XXLVenom999vita2015. december 6., 22:07 (CET)Válasz
Nem sértődtem meg, csupán közöltem hogy ez esetben nem piszkálom a lapot mert nem kívánok kárt okozni senkinek. Valóban feltűnt a különbség, de én általában abban az esetben ha egy több ezer bájtnyi részt tesznek be/vesznek ki, majd nem sokkal ezután egy másik szerkesztő hasonló mennyiséggel állítja vissza a lapot, úgy veszem hogy egy téves, nem odaillő szerkesztés lett visszavonva, ezért hasonlítottam az utolsó ellenőrzött állapothoz, és mivel ahhoz képest csak a már emlegetett különbség volt, bátorkodtam azt kézzel eltávolítani és kipipálni a lapot. Sajnálom ha rosszul tettem, meggyőződésem hogy ekkora mennyiséget eltávolítani egy gyakran látogatott cikkből nem ildomos. --XXLVenom999vita2015. december 6., 22:42 (CET)Válasz
Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő
Basszus, most böngésztem végig a vitalapom, és most láttam hogy egy ilyen üzeneted is volt, valamiért nem vettem észre, elnézést a késői válaszért! Valóban jogos a felvetés, szimplán máshol járt az eszem miközben gépeltem, korrigáltam is magam, a "javítottam" szó helyére "ellenőriztem"-et akartam írni. Egyébként ezt HuFi is megjegyezte, teljes joggal. Sajnáloma félrértést. --XXLVenom999vita2015. december 16., 21:52 (CET)Válasz