Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Bdamokos/Archív/2010.

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Cassandro 13 évvel ezelőtt a(z) Háromszög témában

Kérdés

Szia! DenesFeri adott meg téged, hogy tudsz segíteni, mert szeretném megtudni a más nyelvű wikik fordításakor, honnan vesszük az oldid számot. Pl. Feri Gímszarvas cikkében ez van Ez a szócikk részben vagy egészben a Red Deer című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként., de hozzád irányított válaszért, amit előre is köszönök. Üdv. Andrew69. 2010. január 2., 16:59 (CET)

Köszi a gyors választ és működik is :-). Üdv. Andrew69. 2010. január 2., 17:31 (CET)

Felsőszöges zászlók képtára

Szia! Egy koncepció keretében a zászlók képtárainak elnevezése megváltozott (ezen kívül még vagy 10). Helyesebb lett volna a userlapodon átnevezni, mint helyreállítani. Csigabiitt a házam 2010. január 5., 00:19 (CET)

Egyenlő elbánás

Szia, vágom én is, amit írsz, de az egyenlő elbánás szócikk egyelőre csonk! Tehát ha kiegészül ennek a fogalomnak a további meghatározásaival, akkor jók lesznek azok a linkek (viszont senki nem fogja utólag belinkelgetni). Ha úgy adódik, hogy az egyenlő elbánást szétbontják több szócikkre (pl: nemzetközi jog, hatóság előtti egyenlő elbánás), akkor is lesz helyette egyértelműsítő lap, tehát nem mutatnak azok a most beszerkesztett linkek rossz helyre. Kösz azért, hogy figyelsz, szevasz! December vita 2010. január 5., 10:21 (CET)

Damibot szerkösszefoglalói

Szia

Eléggé oda nem illő öf-eket hagy maga után, lásd pl. a John Churchill és a Winston Churchill szócikken végzett változtatásait.

Winston vita 2010. január 13., 08:29 (CET)

Szia! Köszi, én is észrevettem és azóta javítottam - szerencsére nem lett senkinek baja, nem a cikkekben csinált ilyen vicces változtatásokat. A legjobb szerintem az Egyesült Királyság laptörténete, de lehet hogy csak nekem vicces bogár bárd... Üdv, --Dami vita 2010. január 13., 13:20 (CET)

Lista

Szia!

Elkezdtem átnézni a bottal végigfuttatandó listádat, és megakadtam III. Godfrey alsó-lotaringiai hercegnél. Az illető neve magyarul III. Gottfried alsó-lotaringiai herceg, a lapot átneveztem erre, de a listádba nem akartam belepacárikolni, szóval ott nem javítottam. – Crimea vita 2010. január 17., 15:08 (CET)

{{Copypastebot}}

A bot ezen funkciója fog még működni? Ha nem, törlöm a sablont. Dani vita 2010. január 21., 05:31 (CET)

Kanada

Szia! Láttam, hogy betetted Kanadát a szép cikket találtam kategória közé. Te nem vállalnád a kiemelési eljárást? Szajci reci 2010. február 6., 12:56 (CET)

Értem. Akkor várjunk még vele. Mikor elvégezted a tantárgyat, akkor szólsz nekem és indítjuk a szavazást:D Szajci reci 2010. február 7., 21:12 (CET)

effekt

Nincs ennek semmi akadálya, csak akkor legyen mindenkire érvényes, hogy nem használ "ugráló" effektet. Részemről máris lecserélem egy hasonló, nem ugra-bugrálóra. – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. február 14., 12:48 (CET)

Ez így megfelel? – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. február 14., 12:53 (CET)

büro sablon

Szia!

Elkészítettem a {{Userbox/Bürokrata}} sablont, amennyiben lehet, tedd ki a szerkesztői lapodra. Üdv, – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 17., 21:20 (CET)

SUL request

Hi, I'm now trying to move my account to unified single logon. However on this wiki there is already hu:User:Redline with zero contributions. Can you please rename that account allowing me to unify my accounts? ru:User:Redline 213.184.251.103 (vita) 2010. február 26., 12:56 (CET)

Damibot

Szia! A Damibottal légy szíves ne vedd ki a taxobox sablonokban található szócikk-önhivatkozásokat, direkt szerepelnek úgy (hasznos, amikor taxoboxrészleteket másol az ember). Köszi, SyP 2010. március 14., 16:17 (CET)

Köszi, figyelni fogok erre. --Dami vita 2010. március 16., 21:35 (CET)

Kretzoi Miklós and the "Geological Institute of Hungary"

Hello from Brisbane, Ausztrália!
I'm user:shirt58 from the English language wikipedia. I'm currently working on the Miklós_Kretzoi article.
Paradox:

  • The English language wikipedia has an article for Kretzoi, but no article for the Geological Institute of Hungary;
  • The Hungarian language wikipedia has an article for the Geological Institute of Hungary but no article for Kretzoi.

All that said, could you possibly have a look at the en:wikipedia Kretzoi article?
Thank you!– Shirt58 vita 2010. március 19., 13:26 (CET)

Válaszoltam Shirt58 enwikis vitalapján. Cassandro Ħelyi vita 2010. március 19., 17:36 (CET)

ExtendedCache

A MediaWiki:Gadget-ExtendedCache.js scriptet újraírtam (többszörösen is működésképtelennek tűnt), remélem nem gond. --TgrvitaIRCWPPR 2010. március 21., 15:36 (CET)

Nem gond; köszi szépen! --Dami vita 2010. március 21., 15:41 (CET)

for http://stop.hu it is good :) Pmartin vita 2010. március 24., 20:29 (CET)

Szia! Őszinte leszek, lövésem sincs, mit írtál ötletként, a sitenotice-ról meg a lilánál halványabb gőzöm sincs. Ezért is nem akartam változtatni, mert minél egyszerűbb módon szeretném az ellenőrzést folytatni, és a két difflink megnyitása nekem a legegyszerűbb. De ha esetleg tudnád kicsit részletezni a vitalapomon... Köszi. - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 21:01 (CEST)

Az az igazság, hogy ezt a fajta nézetet nem szeretem, mert nem eléggé látványos, hogy úgy mondjam, főleg, ha nagyobb mértékű a változás, ha össze-vissza lettek pakolva fejezetek, stb. Arra persze jó, ha járőrözésnél meg akarok nézni két változat közötti különbséget, de most a versenynél nekem látványosabb, ha teljes oldalon nézem a két változatot. Köszi azért. - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 21:15 (CEST)

Bruttó regiszter tonna

Szia! Biztos így akartad? Pont saját magára mutat. Nálad amúgy miért van még mindig karácsony? Vigyor Cassandro Ħelyi vita 2010. április 1., 20:44 (CEST)

Köszi, közben Bináris hipp-hopp ki isjavította. A karácsony azért van kint, hogy idén én legyek az első, aki mindenféle jót kíván és most a közelgő húsvétkor különösen hasznos lesz :)--Dami vita 2010. április 1., 21:02 (CEST)

Hú, jó, hogy szóltál, készülnöm kell a húsvétra! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. április 1., 21:06 (CEST)

stop.hu

Hello just to say that the bug on linking page of stop.hu is fixed user:Pmartin Pmartin vita 2010. április 20., 09:35 (CEST)

Re: Különdíj

Semmi gond. - RepliCarter Wormhole 2010. április 25., 20:36 (CEST)

Zsinagóga látogatás

Szia!

Holnap, azaz május 13.-án délután fél háromtól lehet a regisztrációra jelentkezni a zsinagóga előtt. Kérlek, ha jössz akkor dobj egy mailt az m3peti@gmail.com címre! Kérlek, hogy a nevedet is írd meg, mert a beléptetéshez szükségünk van rá. A zsinagóga előtt ki lesz téve a Jewish Meeting Point asztala, ott kell jelentkezni. Ha van kedved akkor a 6 órakor kezdődő mincha és mááriv imán is részt tudsz venni!

Köszönettel:

Gáti Péter– m3peti vita 2010. május 12., 09:29 (CEST)

Nagytakarítás

Köszönöm szépen. Csak a feleségem meg ne tudja, mert ezek után itthon is takaríthatok. ;-) Csigabiitt a házam 2010. május 15., 17:22 (CEST)

Jegy

Köszi, örülök a jegyeknek. Mikor lesz átadó ünnepség? Mert gondolom, ha később, akkor a mostani hétvégére még nem tudnátok jegyet átadni :) Sebaj, később is jön a barátnőm Pestre. OK, igyekszem minden adatot elküldeni neked az e-mailre. – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. május 19., 13:31 (CEST)

Könyvtári izé: köszönöm, "vettem az adást", visszajelzek! Szevasz! December vita 2010. május 21., 23:52 (CEST)

Wikitali

Szia! Jól sejtem, hogy a wikitalira kell eljuttatnom a Narnia könyveket? Csak azért, mert én előző nap felvételizem, a wikitali napján pedig családostul megyünk a Balcsira egyik ismerősünkhöz, így sajnos nem tudok eljutni a talira. :-( A könyvek eljuttatása megoldható más módon is? - Prücsök Panaszkönyv 2010. május 22., 00:22 (CEST)

Sajnálattal olvasom. Sebaj, félreteszem a következő hasonló versenyre! ;) Köszi a jó kívánságot, kell is! :-) - Prücsök Panaszkönyv 2010. május 22., 01:17 (CEST)

re forrásolási verseny

Szia, Dami, mi ez a forrásolási verseny? Én csak a karbantartó versenyről tudok, de arról már küldtél egy üzenetet. – Hkoala 2010. május 23., 14:59 (CEST)

Lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kocsmafal_%28h%C3%ADrek%29#A_Wikim.C3.A9dia_Magyarorsz.C3.A1g_nyerem.C3.A9nyj.C3.A1t.C3.A9ka. Az enwikis magyar vonatkozású lapok megmentésében te voltál a 4. legeredményesebb és ezt bögrével szeretnénk jutalmazni. --Dami vita 2010. május 23., 15:01 (CEST)
Áááá! Erről teljesen megfeledkeztem :-)Hkoala 2010. május 23., 15:20 (CEST)
Szia Dami! Köszönöm a meghívást, de valószínű nem tudok ott lenni az átadáson. Üdv: Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. május 23., 15:06 (CEST)
Szia! Köszi a meghívást, de én sem leszek sajnos (14:15-től még nyelvvizsgázom Győrben :-)). – Hunyadym HunyadymVita 2010. május 23., 16:01 (CEST)

BögRE

Szia! Kibírom a táborig. Vigyor Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. május 23., 15:17 (CEST)

Díjátadó

Szia! Köszönöm a meghívást, de sajnos nem fogok tudni eljönni. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. május 22., 20:40 (CEST)

Sajnos nekem is kell csatlakoznom. Épp Pesten leszek, de nem tudok eljönni... pedig úgy szerettem volna :( – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. május 22., 21:53 (CEST)

Szia! Nagyon köszönöm a meghívást – de. :-) A közgyűlés idején Pécsett leszek; a találkozóra esetleg visszaérek, de valószínűbb, hogy nem. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. május 23., 15:21 (CEST)

Szia! Megpróbálok minden nap 14:30-kor ott lenni, de nagy mértékben megkönnyítenéd a dolgomat, ha elárulnád melyik nap lesz. :-). OK, csak vicceltem, kitaláltam a dátumot, de azért a meghívón a napot feltüntethetted volna. Valószínűleg el tudok menni. Csigabiitt a házam 2010. május 24., 18:57 (CEST)

Köszönöm a meghívást, de nem tudok ott lenni. – Trevor vita 2010. május 25., 08:25 (CEST)

Tali

Szia! Nagyon köszönöm, hogy így külön is meghívtál a talira, de sajna nem tudok elmenni Pestre. Nagyon sajnálom, tervbe volt, mert már Cass jelezte korábban, hogy május végén tali lesz, de fontos és kedves látogatónk érkezik az inkriminált hétvégére és bármennyire is szimpatikus és szeretnivaló a nagy wikicsalád, a kötelesség, meg a szívem is inkább az IRL család felé húz. Kösz a megértést és kösz mégegyszer a meghívást. Üdv– Istvánka posta 2010. május 23., 21:13 (CEST)

Szia! Köszi a külön üzenetet, de sajnos nem tudok elmenni Pestre. Pilgab üzenet 2010. május 23., 21:25 (CEST)

Szia! Köszönöm a meghívást! Nem is tudtam, hogy részt vettem a versenyen! :D Könnyen lehet, hogy ott leszek, holnap derül ki. Üdv  … szalax vita 2010. május 24., 09:26 (CEST)

Könyvtári belépő

Szia! Sajnos nem tudok ott lenni, dolgozom délután. A könyvtári belépőt úgy képzelem, hogy beiratkozom a könyvtárba, és kérek az egyesület nevére és címére számlát. Ezt beküldöm az egyesületnek, és ennek az összegéből, ha oda tudtok adni 2500 Ft-ot (maga a számla nyilván nagyobb összegről szól majd), akkor azt megköszönöm. Az egyesületi belépésen régóta gondolkozom - nem a könyvtári belépőn múlik -, de mindig van, ami visszatart, most ebbe nem akarok mélyebben belemenni, de köszönöm a kedves invitálást. Majd még emésztgetem magamban a gondolatot. Szevasz! December vita 2010. május 24., 18:50 (CEST)

Kösz. AZ OSZK-ba szeretnék beiratkozni, hát, az valóban nem olcsó... :( A júniusi fizetésemből majd előfinanszírozom a prodzsektet. December vita 2010. május 24., 19:41 (CEST)

re: Múzeumi belépő & Karbantartóverseny díjátadó

Szia, az a helyzet, hogy én Budapesttől kb. 700 km-re, Sepsiszentgyörgyön lakom, azaz nem tudok résztvenni a díjátadáson. Ugyanezért a múzeumi belépőt sem tudom megrendelni, mivel nem tudok most egy időpontot mondani, amire el tudnék menni, üdv Hetus vita 2010. május 25., 08:45 (CEST)

Színházjegy

Szia! sikerült valamit intézni a jegyek ügyében? Volt még a kért időpontra két egymás melletti? Ha nem, szólj időben és adok meg újabb előadástippet. – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. május 26., 01:15 (CEST)

Wikitali és közgyűlés

Üdv. Mégse tudok menni. – Madridista Ideírjad 2010. május 28., 13:08 (CEST)

Vitalaparchívum

Szia! Az archív vitalapjaid között az utolsó direkt ide visz és nem ide? Üdv – FoBeértekezlet 2010. június 7., 18:58 (CEST)

Nem, de hiszem, hogy van mélyebb értelme... :) --Dami vita 2010. június 7., 19:14 (CEST)

WikipédisTATAlálkozó

Kész a program, ha még mindig érdekel kérlek, nézd meg, és írd be magad a megfelelő helyekre. Városnézésre még lehet jelentkezni, ha eddig még nem tetted meg! Tata Stegmayer65 vita 2010. június 14., 19:55 (CEST)

színház

Csak azért írok, mert már túl vagyunk a színházon és csak azt tudom mondani, nagyon is jól döntöttünk. Azóta az egyik kedvencem színházban is, filmben is az Operház fantomja :) – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. június 14., 22:49 (CEST)

Könyvutalvány

Üdv. Ma érkezett meg a könyvutalvány, amit először is köszi szépen :) Másodszor az lenne a kérdésem, hogy ezt bármilyen alexandra könyvesboltban felhasználhatom? – Madridista Ideírjad 2010. június 16., 17:03 (CEST)

Szia! Örülök, hogy épségben megjött. Elvileg bármely könyvesboltjukban jó; annak külön utána kéne nézned, hogy internetes rendelésnél be tudod-e váltani őket a futárjukkal. Üdv, --Dami vita 2010. június 16., 17:37 (CEST)

Szia! Rendben megérkeztek hozzám is az utalványok. Köszönöm. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. június 16., 20:07 (CEST)

Jó napot kívanok

Szia, sorry my magyarul is really basic and doesn't allow me to have a real conversation, just buy a few things in Budapest which is(/are) my favorite capital city. My name is Claudi Balaguer (User Capsot from the Catalan Wikipedia and the Occitan Wikiccionari), you may have heard from me since I began a campaign in order to get support from the users of the Wikipedias and I had began here and received a magnificent support and enthusiastic help (especially from Eino81/Norbert who translated the template and my introductory message; facts that have reinforced my opinion that Magyar people are really great and nice people!) but unfortunately my skills in Hungarian are way too limited and I lose a lot of time trying to understand (snif nem ertem!) what people say (userboxes and other information). Gomà, who seems to appreciate you, wrote me that you might be willing to give us your support even though you're a member of the Chapters. Actually do as you please or deem safer... I don't intend to force your hand, I don't want to create any troubles for you or your Wikipedia (I've had a few small problems in some Wikipedias that finally went well... but it's not easy). If you ever decide to give your support you can paste the Sablon:Wikimedia CAT on your user page and sign following the links (we have more than 240 people who signed there and many others that have the sticker but didn't sign because it's some kind of complicated procedure...). Sorry again for not being able to write your szép nyelv. Köszönöm szépen for your attention and I wish you a nice, pleasant and warm summertime (I wish I can come back soon to your country and eat those great kolbasz, gulyas and paprikacsirke!!!). Viszlát! Take care Capsot vita 2010. június 20., 17:38 (CEST)

színház

Csak azért írok, mert már túl vagyunk a színházon és csak azt tudom mondani, nagyon is jól döntöttünk. Azóta az egyik kedvencem színházban is, filmben is az Operház fantomja :) – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. június 14., 22:49 (CEST)

Könyvutalvány

Üdv. Ma érkezett meg a könyvutalvány, amit először is köszi szépen :) Másodszor az lenne a kérdésem, hogy ezt bármilyen alexandra könyvesboltban felhasználhatom? – Madridista Ideírjad 2010. június 16., 17:03 (CEST)

Szia! Örülök, hogy épségben megjött. Elvileg bármely könyvesboltjukban jó; annak külön utána kéne nézned, hogy internetes rendelésnél be tudod-e váltani őket a futárjukkal. Üdv, --Dami vita 2010. június 16., 17:37 (CEST)

Szia! Rendben megérkeztek hozzám is az utalványok. Köszönöm. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. június 16., 20:07 (CEST)

Jó napot kívanok

Szia, sorry my magyarul is really basic and doesn't allow me to have a real conversation, just buy a few things in Budapest which is(/are) my favorite capital city. My name is Claudi Balaguer (User Capsot from the Catalan Wikipedia and the Occitan Wikiccionari), you may have heard from me since I began a campaign in order to get support from the users of the Wikipedias and I had began here and received a magnificent support and enthusiastic help (especially from Eino81/Norbert who translated the template and my introductory message; facts that have reinforced my opinion that Magyar people are really great and nice people!) but unfortunately my skills in Hungarian are way too limited and I lose a lot of time trying to understand (snif nem ertem!) what people say (userboxes and other information). Gomà, who seems to appreciate you, wrote me that you might be willing to give us your support even though you're a member of the Chapters. Actually do as you please or deem safer... I don't intend to force your hand, I don't want to create any troubles for you or your Wikipedia (I've had a few small problems in some Wikipedias that finally went well... but it's not easy). If you ever decide to give your support you can paste the Sablon:Wikimedia CAT on your user page and sign following the links (we have more than 240 people who signed there and many others that have the sticker but didn't sign because it's some kind of complicated procedure...). Sorry again for not being able to write your szép nyelv. Köszönöm szépen for your attention and I wish you a nice, pleasant and warm summertime (I wish I can come back soon to your country and eat those great kolbasz, gulyas and paprikacsirke!!!). Viszlát! Take care Capsot vita 2010. június 20., 17:38 (CEST)

Vector

YESSSSS! köszi! :)) (Az öregek már fosnak a változtatástól, de annál boldogabbak, ha rájönnek, hogy tulképp nekik lesz jobb.) --Burumbátor Speakers’ Corner 2010. június 23., 19:59 (CEST)

Amúgy...

...elégedett vagyok a vectorral :-), s bocs, hogy annyit csesztetlek kérdéseimmel a visszajelzés lapon, de hát az évek során megszokott kényelemről nehéz áttérni egy másikra, még ha az jobb is :-)--Istvánka posta 2010. június 24., 14:36 (CEST)

Semmi gond, jó is hogy kibuknak a hibák. :) A segédeszközös cuccok helyrerakása sajnos valszeg Tgr és Dani reszortja lesz, amint lesz rá idejük... --Dami vita 2010. június 24., 14:42 (CEST)

Vector.js

Szia! Nézegettem, hogy bütykölöd a beállításokat. Kérdezem én, hogy sikerült-e valamilyen módon a refTools opcióit becsempészni a menüsorba? --Istvánka posta 2010. június 29., 15:08 (CEST)

Szia! Még nem egészen, de már bújom a leírást, úgyhogy lehet hogy lesz még ebből valami a nap során :) –Dami vita 2010. június 29., 15:14 (CEST)

Majd jelezz ha megvan, mert nekem nagyon hiányzik ez a kütyü :-), az ilyen műszaki dolgokhoz nagyon béna vagyok :-)--Istvánka posta 2010. június 29., 15:17 (CEST)

Ha az
sort beilleszted a vector.js-edbe akkor elvileg lesz egy források menüpont a szerkesztősávban és azon belül a reflist. (Egyelőre még nem tudom, hogy az extra menü csak díszlécnek szolgál, vagy működik-e is, de jók a remények :) A fordítást a MediaWiki:RefToolbarLocal.js lapon keresztül lehet majd befejezni a mintát folytatva. –Dami vita 2010. június 29., 15:47 (CEST)

Valamiért nem müxik :-(. Rá tudnál nézni a vector.js-emre mit csináltam rosszul?--Istvánka posta 2010. június 29., 15:55 (CEST)

Elvileg egy-két zárójel lemaradt, most már remélem működik. –Dami vita 2010. június 29., 16:08 (CEST)

Király, sirály :-). Működik :-). Köszi. És még annyi kéne, hogy a dupla kapcsos zárójel (sablonhivatkozás) is kerüljön be a szerkesztősorba. Az megoldható?--Istvánka posta 2010. június 29., 20:33 (CEST)

Meg. Kezdetnek próbáld ki a segédeszközök közé frissen beszúrt sablonbeszúrót, az elvileg csinál ilyet; ha nem menne, akkor másold át a vector.js-emet, az csinál egy külön menüt a gyakrabban használt cuccoknak. –Dami vita 2010. június 29., 22:28 (CEST)

Köööösziii! :-). Ezek után csakis kizárólag szuperlatívuszokban fogok beszélni a vectorról. A small step for wikipedia, a huge step forward for mankind :-).--Istvánka posta 2010. június 30., 21:36 (CEST)

:-) nincs mit - Dami vita 2010. június 30., 21:41 (CEST)

Zöld linkek

Szia! Nézd, ez az egész abból ered szerintem, hogy az útmutatókban valahol az szerepel, hogy az átirányításra mutató link maga a főbűn, de legalábbis az egyik a hét közül. A nevet sem én adtam neki, ha jól tudom, de nyilván ismered az eredetét. :-) Amikor elkezdtem a kiemelési eljárásokban ügyködni, akkor az volt a tendencia, hogy irtottuk a zöld linkeket még a dátumokból is, amiknél aztán igazán nem valószínű a többszörös átirányítás, aminek a rémével az említett útmutató fenyeget. (Az útmutatót egyébként a SZU-22 munkalapjára belinkeltem KGyST-nek írt egyik hozzászólásomba.)

Abban a pillanatban, ahogy azt látom, lehetőleg útmutatóban, vagy szavazás eredményeként, hogy a kiemeléseknél elfogadható a "zöld link" (maradjunk ennél, rövidebb, mint a hivatalos körülírása), boldogan békén hagyom őket, mert amúgy is van épp elég javítgatni való, és akkor még a saját cikkeimhez nem is jutott időm. Pedig azzal is kellene foglalkozni… :-) A legjobb azonban az lenne, ha nem csak néhányan dolgoznánk az irányelvek szerint, hanem a gyakorlott(abb) szerkesztők mindegyike, de hát még ez is utópia, amíg "régi motorosok" azért nem írnak kiemelt cikkeket, mert ott számon kérik a megfelelő sablonhasználatot, a forrásolást, ne adj' Isten, még a magyaros megfogalmazást is… (Sajnos nem túlzok, köztiszteletben álló, nagy tapasztalattal rendelkező szerkesztők nevét lehetne felsorolni példának.)

Tudom, hogy igencsak mélységében ismered a Wikimédia motort, többször segítettél is már nekem, és azt is tudom, hogy a technikai kérdésekben hallgat is rád a többség. Ha tájékoztatod a többieket is arról, hogy mi az átirányításra mutató linkekkel kapcsolatban az üdvös, és az új fejlesztésekkel kapcsolatban mi a követendő, én örömmel veszem, és ahhoz igazodom, de hadd ne "pálforduljak" látszólag az éppen érvényes szabályok meg irányelvek ellenében. :-)

Megjegyzem, hogy a cite sablonokkal kapcsolatban is örömmel venném, ha lenne időd egy kis eszmecserére, és az alkalmon kapva lenne egy technikai jellegű kérdésem is: meg tudom nézni egy szakasz (vagy legalább teljes oldal) forrását anélkül, hogy szerkesztésre megnyitnám?

Köszönöm a figyelmedet, és azt is, hogy jelezted, hogy problémás a mostani gyakorlat! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 29., 23:00 (CEST)

Köszönöm szépen! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 29., 23:21 (CEST)

Cite

Hát, a megjelenítés csak az egyik gond velük, és én nem látom át ugyan a dolgot, de ahogy a vitákból leszűrtem, leginkább az a köznyűg gyökere, hogy a szabvány sem szabvány, hanem egy túlságosan megengedő, homályos katyvasz. A gondom, ami kapcsán konzultálni akartam, sokkal inkább a használatával kapcsolatos. Most nem tudom bővebben kifejteni, mert éppen másban vagyok nyakig, de terveztem egy útmutatónál bővebb esszészerűséget írni arról, hogy mikor mit és hogyan kell használni, megadni, de közben magam is belefutottam olyan helyzetekbe, amikor például egy újságcikk két teljesen különböző webes forrásból érhető el, ahol ráadásul a cikk kivonatolva szerepel, de valamiért a forrásban az újságcikk lenne a mérvadó, és nem a webes forrás (például a cikk hiteles, a webes forrás meg alapból nem az - mondjuk XY. tanulmányából vett részletet a részben a gumicsizma.hu-n, részben meg a napivicc.hu-n lehetne elérni). Ez így most pocsékul csupasz, nem tudom mennyire jön át a probléma... A másik, hogy a forráskezelés szempontjából például nem problémás-e, ha az ajánlott irodalomban is cite sablonokkal vannak megadva a művek, holott például egyetlen betűre sem hivatkozunk a cikkben? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 29., 23:31 (CEST)

Aha. Igyekszem megnézni, hogy mit mondanak a bölcsek az enwikin ahol talán már több esszén vannak túl. Elsőre azt mondanám, hogy hivatkozza le a tanulmányt egy cite sablonnal és mellé egy félmondatban írja le, hogy kivonatolva elérhető [itt] és [itt]. Az irodalomlistán belüli cite sablon problémáit egyelőre nem érzem át (ez esetben a cite sablon azért van használva mert egységes kinézetet ad és extra információkat szolgáltat az olyan akadémiai segédprogramoknak, mint a Zotero és talán a Refworks és társai is felismerik). --Dami vita 2010. június 29., 23:37 (CEST)

Bevezető szerkesztése

Üdv! Eddig a MediaWiki:Monobook.js oldalon volt a bevezető szerkesztését megjelenítő szkript. Nem lehetne egyszerűen átmásolni ezt a MediaWiki:Vector.js-be? Nem kellene segédeszköz meg ilyesmi. – Hunyadym HunyadymVita 2010. július 1., 00:27 (CEST)

Ha működik Vectoron is, akkor lehet - elég sokan hiányolták eddig, szóval igény az valószínűleg lenne rá. Átrakod majd kérlek? Én inkább nem nyúlnék bele, ha nem muszáj.–Dami vita 2010. július 1., 00:34 (CEST)

Betettem. Deaktiválnád a segédeszközt? Ne legyen kétszer ugyanaz. – Hunyadym HunyadymVita 2010. július 1., 01:02 (CEST)

Enigma (gép)

Köszönöm a közreműködésedet a kiemelésben. Tambo vita 2010. július 15., 19:02 (CEST)

Damibot és munkája

Szia! A Botüzenőfalon kértem a botgazdákat, hogy kezdjék el jelezni a nincs licenc sablon felhelyezését egy képre a feltöltőknek, de nem igazán akadtak fenn a témán. Miután láttam, hogy régebben Damibot foglalkozott ilyenekkel, ezért kérnék egy kis segítséget: megtudnád adni a kódot ami alapján futott vagy akár újraindítani a botot? Nagyon jól jönne, mert épp megjelölöm a forrás nélküli képeket és jó lenne ha legalább a feltöltők tudnának arról, hogy valamit pótolni kéne. ~ Boro 2010. augusztus 10., 09:31 (CEST)

irc

23:35 - CsendesMark: jól megy a szerkesztés? hali! nem nagyon figyeltem az IRCre... bocsi :D

amúgy igen, megy, csak sok más dolgom is van ezen a héten. üdv

bocsi, kicsit álmos vagyok ...

most törlesztek, ígyátlagosan egyszer írtam alá :D

üdv! Csendesmark vita 2010. augusztus 11., 01:21 (CEST) Csendesmark vita 2010. augusztus 11., 01:21 (CEST)

Szia! Ez asszem nem nekem szólt :) – Dami vita 2010. augusztus 11., 10:13 (CEST)


Nyomtatásban kihagyandó: Pozíciós térkép

Miért is???? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Texaner (vitalap | szerkesztései)

Mert hibásan jelenik meg a könyvkészítővel (nyomtatásban). – Dami vita 2010. augusztus 17., 17:32 (CEST)

Biztos? Nekem nem tünt fel? – Texaner vita 2010. augusztus 17., 17:59 (CEST)

Többen jelezték a műszaki kocsmafalon, nem hiszem, hogy megjavult volna, de érdemes lehet tesztelni, és jelezni, ha már működik. – Dami vita 2010. augusztus 17., 18:03 (CEST)

Könyvkészítés

Keves Dami, nézem ezt a kiírást a könyvkészítésről és tulajdonképpen szívesen összeállítanám a textiliparral kapcsolatos eddig elkészült szócikkeimet ebben a formában, de hát ez messze nem teljes, én magam is szándékozom tovább bővíteni. Vajon "könyv" alakban meglesz a lehetőség a bővítésre? Vannak emellett olyan, tárgyuk szerint ide való szócikkek, amelyek más szerkesztőktől származnak, de nem ütik meg a szüksége színvonalat. Ezeket idővel szeretném kiegészíteni, kijavítani, és akkor majd ezek is alkalmasak lehetnének, hogy bekerüljenek a "könyvbe". Lehetséges lesz ez? Egyébként tetszik az ötlet, de a megadott határidőig (szeptember közepe) csak a már meglévő anyagokkal tudnék pályázni. Üdv. – Elkágyé vita 2010. augusztus 18., 16:36 (CEST)

Szia! A könyvkészítővel elmentett könyvekből készített nyomatok a legfrissebb (megtekintett) változatot használják, így lehetőség van a felvett cikkek későbbi bővítésére. Az elmentett könyv formátuma gyakorlatilag egy egyszerű wiki-lista, így kézzel is könnyen hozzá lehet adni újabb cikkeket (esetleg magukat a piros linkeket, hogy látszódjon, hogy mi hiányzik még).
Én mindenképp biztatnálak a pályázásra akár a saját anyagaiddal is, akár megjelölve, hogy mennyi munka lenne még vele mielőtt magabiztosan ki lehet nyomtatni (maga a könyvek nyomtatása valamikor szeptember után történne meg, így nincs elméleti akadálya annak, hogy határidőn túl javuljanak a cikkek).
Üdv, – Dami vita 2010. augusztus 18., 20:21 (CEST)
Köszönöm a választ. Most elutazom, szeptember elején megnézem, mit tudok összehozni. Addig is üdv. – Elkágyé vita 2010. augusztus 19., 06:24 (CEST)

Könyvkészítés

Üdv. Érdekel ez a könyvkészítő verseny, és ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Hogy működik? Addig jutottam az értelmezésben, hogy listázom a lapokat. De azokból hogy lesz könyv? Biztos nem bonyolult, de azért kérek egy felhomályosítást :) – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2010. augusztus 19., 23:58 (CEST)

A baloldali menüben van egy könyvkészítés link és onnan már eléggé magától értetődő, hogy működik. (A vetélkedő lapján van egy kezdetleges videó is, ami próbálja szemléltetni a folyamtot.) Egyébként a megfelően formázott wikilistákat technikailag az {{elmentett könyv}} sablon teszi könyvvé. – Dami vita 2010. augusztus 20., 00:46 (CEST)
Másik meg, ha akarok, több könyvvel is nevezhetek? – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2010. augusztus 20., 00:00 (CEST)
Igen, természetesen. – Dami vita 2010. augusztus 20., 00:46 (CEST)

könyvkészítő használata - bemutató fájl

Szia Bdamokos! Megkérdezhetem, hogy hogyan készítetted el a könyvkészítő verseny bemutató fájlját, a Könyvkészítő_használata.theora.ogv-t? Hogyan rögzítetted az egér mozgását a Wikipédia-lapokon? Kell hozzá valamilyen szoftver vagy ilyesmi? – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 20., 22:54 (CEST)

Szia! Elég kezdetleges megoldást alkalmaztam, a Camstudioval vettem fel a videót, amit utána Windows Movie Makerrel vágtam meg és raktam a zenét alá. Ha Wikipédiával kapcsolatban szeretnél videót csinálni, akkor szívesen segítek a megvalósításban. Üdv, – Dami vita 2010. augusztus 20., 23:30 (CEST)

Köszönöm az infót, kipróbálom ezt a programot. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 18:52 (CEST)

Csak a teljesség kedvéért: A feltöltéshez az avi-ból a Miro Video Converterrel lehet ogg állományt készíteni. A használt Windows Movie Maker valójában Windows Live Movie Maker Beta verziójú. – Dami vita 2010. augusztus 22., 21:48 (CEST)

Könyvkészítés

Üdv! Szerettem volna részt venni a könyvkészítő vetélkedőben de sajnos elakadtam. Odáig jutottam ,hogy rendereltem a dolgot de utána mepróbáltam letölteni PDF-ben és ahogy én látom nem sikerült aztán megpróbáltam elmenteni a wikikönyvek közé de én ott sem látom a könyvet ezután a quicknick könyvei részhez is megpróbáltam elmenteni de nem sikerült. Viszont a PediaPress-re betöltötte és ott változtattam is az alap borítón és a könyv előnézetét is meg tudtam nézni. Jelenleg bármikor amikor belépek a könyvkészítőbe akkor kiírja hogyha folytatni szeretném a könyvet akkor kattintsak az ok gombra rákattintok de sajnos semmi. Most nem tudom ,hogy elmentette-e a könyvem és csak én nem látom a wiki könyvek között vagy el se mentette? Azt se tudom ,hogy most elveszett-e a könyvem? És még azt szeretném megkérdezni ,hogy az alapborítót ,hogyan lehet megváltoztatni úgy ,hogy megmaradjon? A választ előre is köszönöm Quicknick vita 2010. augusztus 22., 17:17 (CEST)

Szia! A jelek szerint nem mentette el a könyved, de amikor rányomsz arra, hogy előző könyv folytatása, akkor elvileg még meg kellene legyen a könyved (bármelyik szócikk tetején a könyvkészítő csíkjában rákattinthatsz a középső, „könyv mutatása” linkre és megnézheted). Könyvet úgy tudsz elmenteni, hogy a könyv nézete oldalon a jobb alsó sarokban megadod, hogy hova mentse és rámész a mentés gombra -- ekkor elmenti a könyvet egy allapon a Wikipédián, amit utána lehet tovább szerkeszteni, vagy letölteni, stb.
A borítót sajnos nem igazán lehet elmenteni (kivéve magát a teljes könyvet a Pediapress oldalán, de akkor nem frissülnek már benne a szócikkek). Amit tudsz tenni, az hogy megjegyzésbe leírod, hogy milyen színű és melyik képpel szeretnéd a borítót.
Üdv, – Dami vita 2010. augusztus 22., 17:57 (CEST)
Köszönöm a segítséget. Újra megcsináltam a könyvet mondjuk nem értem mi volt a gond mert ugyanúgy csináltam mindent mint előző alkalommal de most ha jól látom elmentette. Azért megnézed nekem légyszíves ,hogy jó helyre mentettem-e és érvényes-e a nevezésem? A borítót az elmentett könyvnél belülre tettem. Megfelelő így? Előre is köszönöm a választ! Quicknick vita 2010. augusztus 22., 22:52 (CEST)
Szia! Nagyjából rendben van, bár borító csak szabad licencű kép lehet (azok közül lehet választani, amiket a Pediapress.com felajánl) – én a helyedben nem aggódnék emiatt, majd a verseny végén ha arra kerül a sor, akkor kitaláljuk, ki vagy mi legyen a borítón. Ne felejtsd el listázni a könyvet a vetélkedő oldalán is. Üdv, – Dami vita 2010. augusztus 22., 23:00 (CEST)

Edinburgh

Szia! Megkérhetnélek rá, hogy betedd az angol átírás mellé a hangmintát? Még sose csináltam és valahogy nem jön össze, itt vacakolok vele... Örök hála érte. A könyv, amit említesz nekem sajnos nincs meg, de talán valaki másnak. --Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. augusztus 22., 18:06 (CEST)

Köszönöm! (Na ezt a sablont most jól megjegyeztem :-) )--Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. augusztus 22., 18:28 (CEST)
Nincs mit :) – Dami vita 2010. augusztus 22., 22:58 (CEST)

Hol a Könyvkészítő bemutatója?

Kedves Dami! Eltűnt a felhívás a könyvkészítésre, amelyről a bemutatót és a módszert el lehetett érni! Kérlek, add meg azt a címet, ahol fellelhetem! El kell mégegyszer olvasnom, hogy el tudjam kezdeni a munkát. Például hogy kell előszót elhelyezni benne? Előre is köszönöm. Üdv. – Elkágyé vita 2010. augusztus 23., 22:34 (CEST)

[1] A figyelőlista tetején még ott a link, de visszateszem majd felülre is, csak nem akartam teljesen elsorvasztani azt a felületet. – Dami vita 2010. augusztus 23., 22:37 (CEST)
Köszönöm, maradjon is ott, amíg tart a verseny, hátha másnak is kell a segítség. Már kigyűjtöttem a könyvbe szánt szócikkeket, de most elutazom és érdemben csak szeptember elején tudok a témával foglalkozni. Akkor lesz igazán szükségem a bemutatóra, mert akkor fogom végleges formába önteni. Üdv. – Elkágyé vita 2010. augusztus 24., 07:22 (CEST)
Rendben. Közben most már a Wikipédia:Könyvek oldalon szövegesen is megtalálható a videó anyaga és maga a videó is.– Dami vita 2010. augusztus 24., 10:48 (CEST)

Hiv-web

Ja, most megnéztem a {{hiv-web}}(?)et, és van benne archív lehetőség. Csak épp eddig nem tudtam, mire való... :-) L Andráspankuš→ 2010. augusztus 23., 23:10 (CEST)

Re: Könyvkészítő vetélkedő

Szia!

Kösz a biztatást! Indulok a vetélkedőn. Csáó! :) – Kapucnis vita 2010. augusztus 27., 20:14 (CEST)

Könyvkészítő verseny határidejének kitolása

Szavazást kezdeményeztem a verseny vitalapján. Légyszíves nézd meg és nyilvánítsd ki a véleményedet.

Köszi: – VadszederkeMágika 2010. augusztus 30., 07:12 (CEST)

Kérdés

Mivel a könyvkészítő az infoboxokat nem úsztatja jobbra, kérdezem én, hogy az oldalakon egyesével kell-e ezt megcsinálni, vagy az infoboxban van esetleg fix pozicionálás és azt javítani kéne a sablonjában? – Elkágyé vita 2010. szeptember 5., 12:31 (CEST)VadszederkeMágika 2010. augusztus 26., 22:47 (CEST)

Ezzel nem nagyon tudsz mit kezdeni, az infoboxok „direkt” jelennek meg középre igazítva a könyben, nem tudod befolyásolni a dolgot, amennyire én tudom. – Dami vita 2010. augusztus 26., 22:56 (CEST)
Pedig, ha jobbra lenne igazítva, akkor a szöveg körbefolyná, ebben az esetben :-) ez így lenne jó. Maga a lapon lévő szöveg esztétikusabban jelenne meg. És „lukak” nélkül. Találjuk ki. – VadszederkeMágika 2010. augusztus 26., 23:00 (CEST)
OK. Rendben van. – VadszederkeMágika 2010. augusztus 27., 07:56 (CEST)

Be lehet avatkozni a könyvkészítő programba? Mert ha igen, akkor jó volna ha tenne a cikkek végére egy vége jelet és akkor automatice új lapról indulna a következő cikk, hm? – VadszederkeMágika 2010. augusztus 31., 16:03 (CEST)

Ilyen módon nem. Lehet hibabejelentésként kérni, hogy a cikkek új lapon kezdődjenek a code.pediapress.com oldalon. Gondolom részben gazdaságossági okok miatt nem kezdődnek a cikkek új lapon (ez a formátum jobban megfelel a rövidebb cikkeknek, vagy a lexikonoknak, mint mondjuk a hosszabb leírásokat tartalmazó monográfiáknak). – Dami vita 2010. augusztus 31., 18:18 (CEST)

Könyvkészítő vetélkedő

Szia!

Lehetséges az, hogy egy versenyző két könyvvel indul? – Kapucnis vita 2010. augusztus 28., 07:41 (CEST)

Szia!

Akár 100-zal is :-). Hajrá! – Dami vita 2010. augusztus 29., 18:08 (CEST)

Egy javaslat: a PDF-en belül jó lenne a tartalomjegyzék. Itt egy minta amit én az elmúlt évbe a német Wikipediából készitettem lányomnak, aki 2009 nyáron Budapestre utazott. Sajnos egy év alatt elfelejtettem a technikáját, de érdemes lenne valakinek utánnanézni, sokat javitana PDF-formában. Nekem most nincsen időm utánnanézni, csak a mintát itt bemásoltam.

Mintaoldal https://docs.google.com/leaf?id=0B7mq3gQZeftMODg5ZTAzZTUtMjNlNi00YzQ3LTkxMmItMTEwZjRhZDM5NzQ2&hl=de&authkey=COfyruUN Wiki-Könyv két szinten tartalomjegyzékkel a PDF-olvasóban (Budapest a német Wikipediából készült "utikönyv" lányomnak 2009-ben budapesti utazásra) https://docs.google.com/leaf?id=0B7mq3gQZeftMZjAzYTNjMTEtYmJiNy00ODE4LTkyNzEtYjUxNDhjOWY0Y2Rl&hl=de&authkey=COzsoK8J db007 vita 2010. szeptember 3., 20:27 (CEST)

Szia! Köszi a javaslatot! A PDF-en belül már most is van tartalomjegyzék, amennyire én tudom. Üdv, – Dami vita 2010. szeptember 3., 21:28 (CEST)

A PDF-en belül van tartalomjegyzék, de a vetélkedő könyveknél kipróbáltam, nem müködik. Nekem valahogy sikerült egy évvel ezelőtt a német Wikipediáben, de most én sem találom. Lehet, hogy kihagyták? Emlékszem, hogy a tartalomjegyzékért amit itt felül látni lehet egy kicsit többet kellett dolgoznom mint csak összemásolni a szócikkekekt. db007 vita 2010. szeptember 4., 05:52 (CEST)

Lehet hogy másra gondolunk, de nálam vannak tartalomjegyzékek. – Dami vita 2010. szeptember 4., 15:11 (CEST)

Közben rájöttem, hogy a Pedia-press-nél keletkezik a tartalom, elfeljtettem. Máskülönben a Horvátország Szlovénia kösz a javitásért, de nekem nincsen időm folytatni. Ezt is tavaly csináltam egy ismerősnek egy utazás előtt. Ha valaki szépiti, ideje lenne akkor ez is mehet a vetélkedőre, de én nem nevezek. db007 vita 2010. szeptember 5., 08:37 (CEST)

Zep linkek

Köszi a linkeket, később majd belemerülök kicsit, és a Whole Lotta Love kapcsán felhasználható lesz. A gond ott van, hogy a Heartbreaker, a Bring it on Home és a Dazed and Confused kapcsán is ez a cikk volt a forrás, bár lehet, hogy ezekről is lesz valami. Estefelé utánanézek még. L Andráspankuš→ 2010. szeptember 1., 11:35 (CEST)

Érdemes-e?

Kedves Bdamokos, mint korábban jeleztem, szándékomban áll a textil- és ruhaiparral kapcsolatos meglévő szócikkeket könyvbe rendezni. Átnézve azonban a magyar Wikin e tárgyban jelenleg fellelhető kb. 130 - nagyon vegyes színvonalú - szócikkeket, az a véleményem, hogy csak egy meglehetősen szűk körű válogatásra lenne lehetőség. Bizonytalan vagyok abban, hogy ilyen körülmények között érdemes-e egy "könyvet" összeállítani, amely csak az én személyes véleményem szerint arra érdemes szócikkeket tartalmazná és amelynek legfeljebb az lehetne a címe, hogy – Elkágyé vita 2010. szeptember 7., 16:15 (CEST)"Válogatások a textil- és ruhaipar témaköréből". Ez mintegy 50 szócikket jelentene 9 fejezetben elosztva. Csak abban az esetben látom ennek értelmét, ha a mód van a későbbiekben a bővítésre, és nem tudom, ebben a messze nem teljes állapotban kinyomtatásra érdemes lenne-e. Mi a véleményed? Folytassam?

Ha az a véleményed, hogy készüljön egy ilyen könyv, légy szíves tájékoztass, mi módon illeszthetnék egy előszót az elejére, amelyben legalább utalhatnék arra, hogy ez még csak "félkész" állapotú munka. Erre nem találtam módszert. "Előszó" című szócikket kellene létrehoznom hozzá?

Üdvözlettel – Elkágyé vita 2010. szeptember 5., 09:51 (CEST)

Szia!

Talán érdemes lehet versenyen kívül is megcsinálni az összeállítást vagy válogatás, hisz az mindig a szócikkek aktuális állapotát mutatja, így idővel csak fejlődni fog. Ha nem is tökéletes még mind a 130 cikk, azért egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény, hogy van 50 jól megírt szócikkünk a textilipar területéről (nem tudom, hogy a Nagylexikon pl. dicsekedhet-e ilyesmivel) és neked is jó érzés lehet egy gyűjteményben látni őket (akár csak az online PDF-változatban egyelőre).

Előszót legegyszerűbben úgy tudsz hozzáadni, ha egy allapon megírod és berakod a könyv elejére (a könyv elmentett oldalát szerkesztve át lehet írni a megjelenő címeket, így megoldható, hogy a Szerkesztő:Elkágyé/Előszó oldal Előszó címmel szerepeljen a könyvben).

Üdv,– Dami vita 2010. szeptember 5., 10:28 (CEST)

Köszönöm a választ, megpróbálom összehozni. Egyébként a Nagylexikon textilipari vonatkozású szócikkeinek jelentős részét is én írtam és - ha mind meg is jelent, amit nem ellenőriztem - ez jóval meghaladja az 50-et. Üdv.– Elkágyé vita 2010. szeptember 5., 12:31 (CEST)

Kedves Dami, kérnem kell a segítségedet. [Ezen az oldalon] megszerkesztettem az előszót a könyvhöz, feltöltöttem a kiválasztott szócikkeket, de az előszót nem tudom beilleszteni. [Ezen az oldalon] átírtam a Szerkesztő: stb. címet "Előszó"-ra, de nem akar megjelenni. Tudnál segíteni? Valamit biztosan nem jól csinálok. Amellett nem találom, hogy hova menti PDF-ben a gépemre a könyvet. További problémám: nem ajánl fel címlap-ábrát, csak a Wiki embléma jelenik meg, nincs mire cserélni (pedig volna mire: pl. egy szép csipkemintát gondoltam oda). - Kérem mielőbbi segítségedet. Előre is köszönöm. Üdv. - Elkágyé vita 2010. szeptember 6., 19:24 (CEST)

Szia! Ez a kis válogatás könyv formában[2] kb. 765 oldal, ami majdnem eléri a könyvek maximális hosszát – biztos vagy benne, hogy nem akarod nevezni a vetélkedőben?
Az előszót megcsináltam. Ahhoz, hogy működjön egy sima Wikipédiás linket kell elhelyezni a lapra, nem csak az odagondolt cikk címét.
A PDF-et alapból a neten nyitja meg, ahhoz, hogy lementse a gépedre, a megnyitott PDF-ben rá kell kattintanod a mentésre (vagy látszik az ismert floppy ikon a bal felső sarokban, vagy File --> Save).
Amikor én próbáltam, akkor elég sok ábrát felajánlott, lásd pl. itt: [3]. Amikor megnyitod a könyvet a Pediapress.com-on, akkor az oldal alsó részén választhatsz borítóábrát és kicsit fölötte borítószínt.
Üdv, – Dami vita 2010. szeptember 6., 20:36 (CEST)
Nagyon köszönöm a segítségedet az előszó megjelenítésében. Végtelenül sajnálom, és nagyon szégyellem magam, de nekem sajnos nem sikerül sehogy sem címlap-képeket elővarázsolnom, azon a címen sem, amit te megadtál. Nem találom a PDF változatot sem, és azt sem tudom, hogy hogyan kell feltennem a pályázatok közé a könyvet, pedig igazad van, talán érdemes lenne. Kérlek, segíts ezekben is. Hálásan köszönöm előre is. - Elkágyé vita 2010. szeptember 6., 21:53 (CEST)
Szia! Az elmentett könyved tetején van három link: [4][5][6]. A baloldalival kapod meg a könyv PDF változatát. A jobb oldalival pedig a Pediapresses előnézethez juthatsz ahol a borítót is megadhatod. (A középsővel a könyvszerkesztőben nyithatod meg a könyvet, ahol átrendezheted a sorrendet és elmentheted újra, de ez jelen esetben lényegtelen.)
A PDF-et[[7]] a legegyszerűbben úgy tudod elmenteni (amikor elkészült, ez eltarthat egy-két percig is), hogy megnyitod és PDF olvasódban elmented vagy ahelyett, hogy bal gombbal kattintanál az előjövő „Fájl mentése” felíratra, kattints jobb gombbal és válaszd ki, hogy „Link mentése más néven” (egyes böngészőkben kicsit eltérhet a parancs neve, de mindegyikben megtalálható. Pl. „hivatkozás-” vagy „cél mentése” szokott még lenni).
A borítóválasztás nem mentődik sajnos, így csak akkor fontos, amikor már elhatároztad, hogy megrendeled az adott könyvet rendes nyomdai könyvként (a PDF változatnak nincs borítója). Így ha nem is sikerül a boritó kiválasztása a pediapress.com-on, nyugodtan megírhatod, hogy te melyik képre gondoltál – bár emiatt én nem aggódnék (a fentebbi linken[8], ami a te könyved egy pediapress.com-on mentett változata, is láthatod, hogy nem lesz ronda a borító :).
Ami a nevezést illeti, én szívesen benevezem a könyved, ha erre megkérsz, a gyakorlatban a vetélkedő lapjának „Nevezések” szakaszának végére kell tenned egy linket a könyvedre és aláírni. [9]
Üdv, – Dami vita 2010. szeptember 6., 23:47 (CEST)

Hálásan köszönöm a segítségedet. Sikerült a címlapot véglegesítenem, de úgy látszik, nekem valahogy másutt vannak azok a linkek, mint amiket te látsz, mert a leírásod alapján nem tudtam őket beazonosítani. Úgy látszik, ebben a szakmában tehetségtelen vagyok. A Wikipédia/Könyvek között megtaláltam - az F betűnél - a könyvet, de hogy hogyan kell a nevezési lapra ezt áttennem, arra nem sikerült rájönnöm (a saját szerkesztői lapomon sehol nem találom, és a PDF-et sem). Kérlek, ha már idáig eljuttattál, tedd meg légy szíves, hogy nevezzél be engem is a vetélkedőre. Igazán nagyon köszönöm. – Elkágyé vita 2010. szeptember 7., 07:23 (CEST)

Szia! Beneveztem a könyved. Üdv, – Dami vita 2010. szeptember 7., 12:35 (CEST)
Hálásan köszönöm! Nélküled sehogy sem boldogultam volna vele. – Elkágyé vita 2010. szeptember 7., 16:15 (CEST)

Wikipédia:Könyvek/Magyar örökség

Köszönöm a felvilágosítást és a tanácsokat. A Magyar örökség c. könyvnél egy alcímet is szeretnék adni: Nagybányaiak. Nem tudom, hogyan írjam be, most a főcím alá írtam.– Mártiforrás 2010. szeptember 5., 16:58 (CEST)

Szia! Megcsináltam, most már van alcím is. – Dami vita 2010. szeptember 6., 12:36 (CEST)

Re: november 30

Szia!

Erről szavazás volt, hogy a versenyt kitoljátok november 30.-ig. Csupán ezért változtattam. – Kapucnis vita 2010. szeptember 7., 19:29 (CEST)

Szia! Értem én, de azért gondolom belátod, hogy 2 mellette szavazat nem feltétlenül jelentett konszenzust... – Dami vita 2010. szeptember 7., 20:56 (CEST)

Allap módosítása

Szia! A Szerkesztő:Bdamokos/Commons:Licensing allapodon a bot egy vagy több nem létező kategóriát talált. Utólagos engedelmeddel nowikibe tettem, hogy ne zavarja a kategóriarendszer karbantartását. (Lásd még itt.) BinBott vita 2010. szeptember 8., 11:46 (CEST)

bocs, ki akartam törölni, de utána már nem találtam vissza oda… még tanulnom kell ezt a liquid izét :D Alensha 2010. szeptember 8., 17:11 (CEST)

Re Golf-áramlat

Passz... nem tudom, hogy nem vettem észre ennyire evidens vandalizmust :-(. Mea culpa...– Istvánka posta 2010. szeptember 10., 20:13 (CEST)

többgond

Szia! A több gond sablonba bele lehetne építeni a sn sablont? Szajci pošta 2010. szeptember 12., 09:57 (CEST)

Jó lenne, ha nem egyedül Malatinszky határozná meg a jogi szócikkek tartalmát

Kedves Dami, régóta nem kerültem olyan feszült viszonyba adminnal, mint Malatinszkyvel, aki módszeresen a kocsmafalon ócsároljaazokat a témákat, amelyekben rendszeresen írok cikkeket. Ez a jogi szócikkek és a Pallas témaköre.
Nem tudom, mennyire követted az elmúlt két hét eseményeit, de Malatinszky folyamatos akciói hatására alakulthatott ki az a tozkép, hogy jogilag tiszta és szakmailag pontos szövegeket, tehát jogszabályszövegek nem maradhatnak meg a magyar Wikipédiában.
Malatinszky szándékosan karikírozza a dolgot, mert a bevezetőktől stb. eltekint és véleménye szerint "nem állhat kizárólag jogszabály-szövegből egy cikk."
Ezt senki nem akarja, én sem mondtam ilyet.
A jogi témájú szócikkeknek ugyanaz a türelem jár, min bármi másnak.
Érdemes megnézni, a kocsmafalon hány nappal a szövegek felküldése után kezdte meg az akcióját.
Pedig a jogszabály-ismertetések általánosan bevált módszere a jogszabályok pontos idézése, majd kommentárja.
Malatinszky viszont nem hagy időt a cikkek kidolgozására.
Nincs olyan irányelv, amely tiltaná ezt a normális munkamódszert. Pl. egy szubcsonk, amely nem több, mint két- három adat, is többb türelmet kap.
Aki ismer engem, tudja, hogy a korábban megkezdett cikkekhez, ha azokat csonk szintig megírtam, térek vissza ismét. Ez egyéni munkamódszer kérdése, ami eddig nem volt és szerintem nem is lehet vita tárgya.

Elnézésedet kérem, ha kicsit indulatosabb vagyok, de nnapok óta tart ez az "előadás" és Malatinszky, aki szerzőként még nem örvendeztette meg a közönséget jogi témájú szócikkekel, valami okból nem akar elfogadni egy kötőszót sem abból, amit állítok.--Linkoman vita 2010. szeptember 15., 23:43 (CEST)

Lelkiismereti és vallásszabadság

Szia! Én mindössze annyit tettem, hogy járőrként láttam egy lepedőnyi új cikket, amely formájára és tartalmára nézve egy árva kötőjellel sem tartalmazott többet egy jogszabályi szövegnél. Erről pedig az utóbbi napokban többször is felhozott WP:NEM eléggé világos irányelvet tartalmaz. Ezek után teljesítettem járőrként vállalt feladatomat (egy admin meg ezek szerint teljesítette a sajátját). Az pedig teljesen az idealizmus és az illúziók világába tartozik, hogy az a kevés járőr, aki tényleg aktív, majd száz és száz meg ezer és ezer anon vagy új szerkesztő szájába fogja rágni nap mint nap, hogy jó lenne, ha először tájékozódna arról, mi a wikipédia, és csak utána kezdene "alkotni" benne. Ez teljesen irreális, ilyen sosem volt, és sosem lesz. Tisztesség ne essék szólván, én sokkal többre becsülöm és potenciálisan értékesebbnek tartom azokat az újakat, akik nem a lepedőnyi jogszabály kopipésztelésével kezdik, hanem azzal, hogy kijavítanak egy typót vagy egy-egy kínosan borzalmas régebbi fogalmazást, amit eddig volt szerencsétlenségünk nem felfedezni. Ezeket rendre üdvözlöm s ha kell, segítem is. – Pagonyfoxhole 2010. szeptember 16., 02:36 (CEST)

Lehet, hogy a WP:NEM azt írja, hogy a Wikipédia nem jogszabályszövegek gyűjtőhelye, de azt biztos nem írja, hogy egy cikk nem tartalmazhat jogszabályszöveget, vagy nem indulhat ki jogszabályszövegből.
Azt gondolom te is belátod, hogy az azonnalizás az értelmetlen, vandál tartalom gyors eltávolítására van, kevésbé az értelmes, de nem formázott vagy nem teljesen wikikonform tartaloméra. Ezekre más folyamatok szolgálnak (törlési eljárás, szubcsonk, jogsértő), és ami közös bennük, hogy nem azonnaliak - lehetőséget adnak a feltöltőre, hogy változtasson a cikken és a folyamat során maga is szerkesztővé váljon.
A bemásolt jogszabály nem volt semmiképpen sem káros vagy téves, így azonnali törlése nem volt indokolt -- mindenképpen egy lassabb eljárás lett volna az ajánlott: járőrként a három lehetséges eljárás elindítása kb. ugyanannyi időbe telik. Ha esetleg indítanánk egy negyedik eljárást, ami az egyértelműen törlendő, de nem azonnal törlendő lapokra lenne, akkor annak használata is ugyannyi időbe telne, de a meglévő rendszerek is használhatóak kellően rugalmasan az ilyen esetekre.
A járőrök tevékenysége folyamatos kontaktusban van az új szerkesztőkével, így akármennyire is fárasztó vagy repetitív, igenis nagyon fontos, hogy legyen türelmük az új szerkesztőkkel kapcsolatban. Az igenis az adminok és járőrök feladata, hogy vegyék a fáradtságot és kommunikáljanak az új szerkesztőkkel az általuk végzett szerkesztésekről, mert különben esélytelen, hogy megtanulják, hogy mit tettek rosszul és esetleg csak frusztráltabbak lesznek: jobb esetben még írnak egy kérdést az OTRS-re, hogy mi történt, rosszabban és valószínűleg gyakrabban, örökre elveszítjük őket. A leggyakrabban előforduló kommunikációs helyzetekre mind van sablon, és az újakra is lehet csinálni, így a kommunikáció időigényessége nem elfogadható indok szerintem a kommunikáció elmaradására.
Az irreális elvárás, hogy valaki elolvassa a millió útmutatónk mindegyikét mielőtt elkezdene szerkeszteni - nagyon kevesen teszik ezt, és a Wikipédia nem erről szól. A legtöbb útmutatót akkor olvassa el az ember, amikor először szüksége van rá, vagy először felhívják rá az ember figyelmét.
Ami az újak potenciális értékét illeti, én nem állítanék fel hierarchiát, de érdemes megszámolni, hányan írnak és értenek a jogi cikkekhez és hányan értenek a helyesíráshoz és az elütések javításához és elgondolkodni, hogy melyikből van kevesebb és megbecsülni, ha bármelyik elkezd szerkeszteni. Minden emberi kommunikáció és megfontolás befektetés a Wikipédia jövőjébe, melynek megtérülése sokkal de sokkal nagyobb, mint a lelassuló járőrözés vagy a pár napot váró törlés okozta bármilyen elképzelt kár.
Üdv, – Dami vita 2010. szeptember 16., 16:17 (CEST)
Nézd, abból, hogy jön egy anon, bekopipésztel egy lepedőnyi törvényszöveget, majd két és fél óráig semmit sem csinál, nekem valahogy nem az ugrik be, hogy íme egy új jogtudora a wikinek. Erre a mozdulatsorra bármelyik vandál képes. És ha valaki csak ennyit csinál, abból nekem nem az csorog le, hogy baromian nekikészült egy fontos cikknek, inkább az jut eszembe, hogy hetente egyszer előfordul, hogy valaki bemásolja A walesi bárdokat vagy más verset, aztán elmegy. Az én szememben a kettő között semmi különbség. Azt pedig teljesen valószínűtlennek tartom, hogy az anon bemásolása majd hirtelen arra indítja egy törvénytudó szerkesztőnket, hogy kibővítse a szub-szubcsonkot. Annak magától is vannak ötletei... Szóval nem életszerű ez az egész. – Pagonyfoxhole 2010. szeptember 16., 17:18 (CEST)

Kicsit túlzásba esel Dami, de tényleg. Anon bekopizott egy jogszabályt - ez nem szócikk. Nem 10 soros volt, amit esetleg át lehet alakatínai simán szócikké, hanem egy az egyben az egész nyomorult jogszabály összes paragrafusostul. ha kitöröljük se lesz jaj de nagy veszteség, nyilván meg van neki a weboldal, ahonnan kikopizta, úgyhogy ha újra akarja írni normális szócikknek, semmi akadálya. egyébiránt meg azért nem szóltam neki, mert mert más már írt ezzel kapcsolatban a vitalapjára (képzeld, megnéztem, mielőtt töröltem a cikket) és figyelmeztette a WP:NEM-re és arra, hogy a cikket át kell írni. – Timish a házisárkány barlangja 2010. szeptember 16., 16:25 (CEST)

És szerinted hogy írja át a szerencsétlen, ha közben letörlődött a cikk... (lévén, hogy anon, az üzenetet amúgy se biztos, hogy látta). Mekkora kárunk lett volna, ha várunk egy-két-három napot a törléssel? – Dami vita 2010. szeptember 16., 16:36 (CEST)

Könyvkészítő vetélkedő

Üdv. Nem aljasságból szeretném kérdezni, de ez a végeredmény mennyire fix? Szóval, ha mondjuk egy összeállítás annyival feljavul, bekerülhet egy másik helyére? – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2010. szeptember 28., 21:00 (CEST)

Ez most teljesen fix az idénre – ahogy írtuk, nem okozott volna gondot 10 nyomtatandó könyv kiválasztása sem, így az, hogy egy könyvet most nem választottunk ki általában csak azt jelenti, hogy nagyon kicsivel maradt el a kiválasztottaktól. Ha van érdeklődés, akkor igyekszünk jövőre is szervezni hasonló programot. Mindenképpen biztatnálak, hogy folytasd a munkát és nevezz a következő alkalommal is, vagy akár rendeld meg saját magadnak a könyvedet. – Dami vita 2010. szeptember 28., 21:32 (CEST)
Egy későbbi könyvkészítő vetélkedő szerintem mindenképp jó ötlet. Kicsit hosszabb nevezési idővel, és akkor talán nagyobb lesz a hajlandóság is. Meg mondjuk lehetne azt, hogy valamivel a verseny kezdete előtt elkezdenétek reklámozni, aztán van valamennyi idő felkészülni rá, és akkor a nagyjánál már csak apró simításokat kell végezni. – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2010. szeptember 28., 21:52 (CEST)

Kedves Dami, igen nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy munkámat beválasztottátok a jobbak közé, és ez úton is ismételten köszönöm neked az ehhez nyújtott technikai segítséget. Köszönöm az elismerő szavakat, bármelyik bírálómtól származnak is, és igyekezni fogok a megemlített hiányokat további szócikkek megírásával pótolni. Mivel, mint kiderült, ennek a munkának igen nagy lett a terjedelme, pedig több, a témához tartozó szócikk bele sem került, a későbbiekre nézve az a tervem, hogy tematikus köteteket állítsak össze, amelyek az egyes részterületeket teljesebben tartalmazhatják. - Mindenesetre az eredmény arra ösztönöz, hogy folytassam a textiliparral kapcsolatos nagyon szerteágazó témák folyamatos feldolgozását, hiszen közvetve vagy közvetlenül mindenkit érintenek, és ahogy a rákattintási statisztikákból látom, van is irántuk számottevő érdeklődés. – Elkágyé vita 2010. szeptember 29., 07:32 (CEST)

Ékírás

Szia! Köszönöm a megtisztelő választást a vetélkedőn. Egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: nem lehetne mégis megoldani az ékírás megjelenítését? Elvégre egy unicode jelkészletről van szó. Esetleg más megoldással, mint például a hieroglifák esetében (csak a dives megoldásokhoz nem értek). Ha végképp nem megy, akkor végigmegyek a cikkeken a nem nyomtatandó részleteket besablonozni, de azért mégiscsak nagyon jó lenne. L Andráspankuš→ 2010. szeptember 29., 11:14 (CEST)

Szia! Egyelőre írtam a fejlesztőknek, hogy mi nagyon szeretnénk, ha ezt a problémát kijavítanák gyorsan, és még bizakodok. Más megoldásként egyedül a szövegbe ágyazott képek használatát tudnám elképzelni. (Technikailag kis ügyeskedéssel biztos felturbózható a nem nyomtatandó sablon, hogy meg lehessen adni neki, hogy nyomtatásban mit rakjon be helyette, így a képek csak akkor jelennének meg). A lehetőségeket tartsuk észben, és ha október közepéig nincs semmi jobb ötlet vagy előrelépés a technikai fronton, akkor belehúzhatunk a sablonozásba. – Dami vita 2010. szeptember 29., 13:59 (CEST)

OK. Köszi. Még egy kérdés: lehet-e többszintű fejezetstruktúrát kialakítani a könyvkészítőben? A programban nem találtam erre vonatkozó opciót, kézzel viszont lehetne dupla vagy tripla pontosvesszőt tenni a fejezetcímek elé, csak nem tudom, mi lenne ennek az eredménye. L Andráspankuš→ 2010. október 1., 14:20 (CEST)

Szia! Amennyire én tudom, nincsen a könyvkészítőben lehetőség többszintű fejezetekre... – Dami vita 2010. október 1., 15:08 (CEST)

Hát ez baj, alfejezetekkel áttekinthetőbb lenne. Mindegy, köszi a választ. Az ékírással kapcsolatban talán segítséget jelenthet az enwikin ez a cikk], itt ugyanis már nem sablonnal, hanem simán jelként vannak az ékjelek a táblázatokban. Érdekes módon az enwikis felületen megjelennek a karakterek, ha viszont átmásolom egy huwikis oldalra, akkor már nem, csak ha az {{ékírás}}(?) sablonba teszem ugyanazt. Ez azt sejteti, hogy a közvetlen megjelenítés valamilyen műszaki kütyün múlik, ami az enwikin már megoldott. L Andráspankuš→ 2010. október 1., 15:15 (CEST)

Nálam az enwiki se jelenik meg teljesen, így részben talán böngészője és oprendszere válogatja, de lehet hogy az enwiki bevet egy-két trükköt ami javít kicsit a helyzeten – ennek lenyomozásában talán Tgr vagy BáthoryPeti tudna segíteni. A PDF-változatban illetve a könyvben amit az enwikin próbaként csináltam arról a cikkről szintén nem jelennek meg az ékírásos jelek. – Dami vita 2010. október 1., 15:40 (CEST)


Ha még olvassa valaki ezt: az egyik fejlesztő már dolgozik a dolgon. Kipróbáltuk az enwiki cikkében linkelt fontot, de az eredmény sajnos az lett, hogy a betűk kb. kétszer olyan magasak voltak, mint a latin betűk és összekavarodtak egymással. Egyelőre még nem tudjuk, mi a baj a betűtípussal vagy a könyvkészítővel, de reménykedem, hogy sikerül megoldani. Üdv, – Dami vita 2010. október 7., 17:19 (CEST)

Re: Könyvtárműhely

Szia! Ha lesz rá igény, bármiben szívesen segítek. A levlistás ajánlatot köszönöm, de inkább itt kommunikálnék, a jelenlegi levélforgalmat még éppen fel tudom dolgozni. :-) Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. szeptember 29., 21:18 (CEST)

User:BClau hamarabb itt volt, nem te találtad meg az elsőt :P Alensha 2010. október 5., 00:47 (CEST)

Gárdonyi

Szia, Dami! Tegnapelőtt láttam a twitteren, amit a Gárdonyi-szócikkről írtál, és bár ma sem tudom, mi az a twitter (bár Bennó próbálta elmagyarázni), nagyon jólestek a szavaid. Köszönet értük! Pasztilla 2010. október 9., 23:33 (CEST)

Szia! Ha erre gondolsz, akkor az nem én vagyok mögötte (rejtély, hogy kicsoda – de a ha én vagyok ő, valószínűleg hasonló lett volna az én véleményem is :), mindenesetre örülök, hogy elismerésre talált a cikked! Üdv, – Dami vita 2010. október 9., 23:49 (CEST)

Akkor bocs, Bennó mondta, hogy te vagy a „bűnös”. Pasztilla 2010. október 10., 16:47 (CEST)

Re:Könyvkészítő vetélkedő : Miskolc kulturális élete

Szia Dami! Bocs, hogy csak most reagálok, de mostanában csak percekre tudok a Wikipédián jelen lenni, az üzenetedet is csak késve olvastam. Az üres fejezeteknél a „Képzőművészet” és a „Zene” címekre gondolsz (ezek „üresek”)? Ha igen, írd meg, módosítom. A veszprémi talin biztos, hogy nem tudok részt venni, az év végéig teljesen bizonytalan és előre beláthatatlan helyzetben vagyok :(. A könyvet, ha lehet, postán küldd el légy szíves. Köszönöm a fáradozásaidat, üdvözöl  … szalax vita 2010. október 14., 13:28 (CEST)

Könyvkészítő, díjátadás, stb

Szia! Ha jól tévedek, a nyomtatott könyv átadása meg ilyesmik a veszprémi talin lesznek. Azon sajnos a fősuli miatt nem tudok részt venni. Ilyenkor mi van? Másik kérdés (már ha nem vagyok pofátlan): lehetne két példányt kérni? Épp a hettitákból írom a szakdolimat, és a referensnek szívesen adnék egyet. L Andráspankuš→ 2010. október 7., 13:18 (CEST)

Szia! Jól tévedsz; ha nem tudsz ott lenni, akkor igyekszünk valami mást kitalálni (posta, vagy ha pesti vagy, személyesen). Sajnos nem tudunk több példányt adni, viszont a könyvet megrendelheted saját magadnak akárhány példányban (majd utánanézek, hogy maradt-e még kuponunk, amivel valamivel olcsóbbá tehető a dolog). Üdv, – Dami vita 2010. október 7., 15:27 (CEST)
(A rendeléssel mondjuk még várj egy-két hetet, amíg az élő szervereken is elérhető lesz az ékírás, egyelőre csak külön kérésre működik.) – Dami vita 2010. október 7., 17:29 (CEST)

Köszi, erre a válaszra számítottam egyébként. Persze az ár nagyon érdekelne, és ez esetben a postázás lenne a legjobb. Emilben elküldhetem Neked a postacímet. Egyébként meg bőven ráér a második példány tavaszig. Az ékírás láthatósága jó hír, nagyon örülök neki, köszönöm. A fejezetcímet mindjárt kijavítom, kb. ezért (is) kérdeztem fentebb a többszintű fejezetcímkézés lehetőségét. A koordinátákat viszont a {{Történelmi település infobox}}(?) sablon tartalmazza, külön nincsenek koordinátasablonok (már amennyire emlékszem). Az emilcímem: laszlovszky.a(kukac)freemail.hu. Köszi. L Andráspankuš→ 2010. október 7., 18:39 (CEST)

Megpróbálom a koordinátákat lenyomozni. Az e-mail címed sajnos mindig lepattint, gondolom a freemail hibája lehet :(. Az árhoz nézd meg a Pediapress.com-on a könyved előnézetét. – Dami vita 2010. október 7., 19:09 (CEST)

Akkor a másik: laszlovszky.a(kukac)gmail.com L Andráspankuš→ 2010. október 7., 19:11 (CEST)

Megkaptam az emilt, nagyon szépen jönnek az ékek. (Tegnapelőtt még nem hittem benne, hogy megoldható lenne a kérdés, úgyhogy újfent csak örülni tudok, és köszönöm a közreműködésed benne.) A második megjegyzés gondolom a {{Hettita király}} sablonra vonatkozott, amit nem nyomtatandóvá tettél azóta. Akkor ez megoldódott? A postacímemet pedig majd megírom én is emilben. L Andráspankuš→ 2010. október 8., 17:10 (CEST)

Igen, a sablon megoldódott, azóta talán a koordináták is jó helyre kerülnek és a képaláírások is javultak (erről jut eszembe, az egyik első cikkben az egyik aláírás végérül hiányzik egy zárójel, de elfelejtettem lenyomozni és kijavítani a wikin). Elvileg hétfőtől már az online rendszer is tudni fogja az ékírást, nem csak a fejlesztői változat, ha esetleg ajánlani akarod megrendelésre a könyved valakinek. :)
Üdv, – Dami vita 2010. október 8., 18:17 (CEST)

Egyre jobb! :-) Még egy kérdés: a {{nem nyomtatandó}} sablon sortörést csinál, ezért folyószövegben nem nagyon lehet használni. Több helyen elkelne, ahol olyan utalások vannak, amik a könyvben nem szereplő cikkekre linkelnek. Ezzel lehetne valamit kezdeni? L Andráspankuš→ 2010. október 8., 19:54 (CEST)

Próbáltam csinálni vele valamit, nem tudom, hogy megoldja-e a problémát. Tudsz mutatni konkrét utalást? (A bővebben sablon alapból nem nyomtatódik, a szövegen belüli linkeknek pedig csak az automatikusan generált tárgymutató szempontjából van jelentőségük). – Dami vita 2010. október 8., 20:09 (CEST)

Most jó lett. A Hettiták#Nyelv és írás szakasz első sorában (nem a bővebben sablonban) láthatod, mire gondoltam. L Andráspankuš→ 2010. október 8., 20:13 (CEST)

Utolsó kérdés, megígérem (bocs, hogy ennyit szórakoztatlak), de ha már műxik az ékírás, akkor esetleg betehetném még a hettita ékjelek listája cikket is? L Andráspankuš→ 2010. október 8., 20:21 (CEST)

Technikailag megoldható, azt már rád bízom, hogy eldöntsd, hogy beleillik-e és hova az összeállításba, illetve mennyit kell szerkeszteni a szövegen, hogy nyomtatásban jól nézzen ki és hasznos legyen (pl. az Unicode kódok és az üres AE oszlopok talán kevésbé hasznosak, utóbbi talán érdemel egy egymondatos lábjegyzetet). Kb. így nézne ki nyomtatásban egyébként: http://pediapress.com/books/show/your-title-here-6bc4d410/ (csak ugye az ékjelek normálisan megjelennének). Szóval ezeket érdemes figyelembe venni, amikor döntesz. – Dami vita 2010. október 8., 20:36 (CEST)

Hát nekem feltétlenül hasznos lenne. Mind a táblázatos lista, mind az unicode rejtjel. (Az AE oszlop azért üres, mert még nem volt időm René Labbatnak az Akkád epigráfia című könyvét feldolgozni, a kézirat ugyanis elég nehezen olvasható.) L Andráspankuš→ 2010. október 8., 20:49 (CEST)

Ahogy gondolod, a könyvben elfér, de a 4 oldalnyi táblázat talán kicsit száraz és elég nehezen érthető, én dolgoznék még kicsit a közérthetővé tételen ha ez egyáltalán lehetséges (a lista összeállítását magyarázó bevezető talán nem az igazi, jobb lenne talán egy az ékjeleket magát bemutató rövid bevezetőt tenni elé és utána rátérni a felsorolásra szempontjaira [elmagyarázva talán azt is, mi a logogram és a determinatívum]; a megfelelő magyarázat valószínűleg már benne van a hettita nyelv és a hettiták cikkben, csak össze kell szerkeszteni és kicsit átfogalmazni). – Dami vita 2010. október 8., 20:57 (CEST)

Köszi a figyelmeztetést. Sajnos, ahogy fentebb írtam, 13-án nem tudok ott lenni. (Így is egyszerre két helyen kéne lennem, szerencsére mindkettő Egerben van.) Az elmúlt pár napban amikor időm engedte épp a könyves cikkeket nézegettem át, és sok mindent formáztam rajtuk. Amennyit még tudok 20-ig, megcsinálom. Annyit jelezz vissza légyszíves, hogy ha postacímemet emilben megírom, jó-e. L Andráspankuš→ 2010. október 16., 16:06 (CEST)

Igen, az e-mail a legszerencsésebb (adatvédelmi okokból is). A postázást kb. november végére tudom előreláthatólag ígérni. Üdv, – Dami vita 2010. október 16., 16:08 (CEST)

Könyv véglegesítése

Kedves Dami, köszönöm az emlékeztetőt. Átnézem az anyagokat és lehet, hogy egy-két helyen változtatok. Lehet-e esetleg cserélni szócikket? A terjedelmet ugyanis nem akarom (nem lehet) növelni, de esetleg egy-egy cikk helyett egy másikat tennék be. Ebben azt hiszem, szükségem lesz a technikai segítségedre. A veszprémi találkozóra sajnos nem tudok elmenni, de annak nagyon örülnék, ha utána valamelyikőtökkel személyesen találkozhatnék a könyv átvétele alkamából. Üdv. – Elkágyé vita 2010. október 16., 21:36 (CEST)

Szia! Egy-egy cikket kicserélhetsz, azt hiszem a zsűrilapon is felmerült egy-két tanács ilyenfajta változtatásra, így ez teljesen érthető. A cserékben szívesen segítek, de ha a lapot megnyitod szerkesztésre, akkor elég egyértelmű lesz szerintem, hogy mit hogyan tudsz megváltoztatni.
Személyesen valószínűleg Budapesten tudnánk megoldani egy találkozót, illetve valamelyik jövőbeli wikitalálkozón – ha ez nem jönne össze, a könyvet postán is el tudjuk juttatni egy későbbi személyes találkozás reményével :). Üdv, – Dami vita 2010. október 16., 21:43 (CEST)
Elvégeztem a módosításokat, légy szíves nézz rá, hogy rendben van-e és a megengedett terjedelmet nem léptem-e túl. A cikkek alján szereplő "Mi a véleményed..." sablont ki akartam törölni, de nem találom a szerkeszthető formátumban. Mi a teendő az interwiki hivatkozásokkal és a kategória megjelölésekkel? A címlap színét szerettem volna a jelenlegi feketéről világoskékre változtatni és a felajánlott címlap-képek közül az elején (a Wikipedia gömb mellett) megjelenő csipkét fel akartam tenni, de nem tudom, hogy a PediaPress oldalon ezt a módosítást hogyan kell mentenem (nincs a mentésre utaló fül vagy gomb), így nem változtatja meg a képet. Tudsz ebben segíteni?
Én is budapesti vagyok, nem gond a találkozást megszervezni. Ha eljön az ideje, kérlek jelezd és akkor egyeztethetünk egy időpontot és helyet. Üdv. – Elkágyé vita 2010. október 17., 10:56 (CEST)
Szia! Nem teljesen egyértelmű nekem, hogy ez vagy ez a kinyomtatandó a kettő közül, ezt nem ártana eldönteni és a másikat törölni vagy ilyesmi, hogy nehogy véletlenül egy elavult változatot nyomtatssunk ki.
A kategóriák, interwiki hivatkozások és a „mi a véleményed” doboz nem jelenik meg a könyvekben, ezekk3el nem kell külön foglalkozni.
A címlapképek és ilyesmik miatt egyelőre ne aggódj, azt majd beállítom én, mielőtt leadom a megrendelést a nyomdának – ha van valami különleges kívánságod, akkor azt írd meg nekem és igyekszem teljesíteni. Ha valami változtatást csinálsz, az fontos, hogy a wikin lévő lapon legyen elmentve, a pediapress.com-on lévő változtatások gyakorlatilag elvesznek (illetve minden alkalommal meg kell őket ismételni).
Az összeállítást nézve, kérlek figyelj arra, hogy ne legyen benne átirányítás vagy egyértelműsítő lapra mutató link (ránézésre Balog Sándor pl. egy egyértelműsítő lapra mutat a könyvben.).
Üdv, – Dami vita 2010. október 17., 11:49 (CEST)
(A terjedelem egyébként rendben van, kb. 760-780 oldal lehet a felső limit, most kb. 740 oldalnál tart.) – Dami vita 2010. október 17., 11:52 (CEST)
  1. Köszönöm a Balog Sándorra vonatkozó észrevételedet, kijavítottam.
  2. Ezt tekintsd légy szíves mérvadónak.
  3. A címlapot illetően az érvényes, amit fentebb írtam: világoskék alap, a felsorolt lehetséges képek közül az első csipke (nálam ez a a felajánlott címlap-képek közül az elején (a Wikipedia gömb mellett megjelenő kép).
Elkágyé vita 2010. október 17., 13:56 (CEST)
Kedves Dami,ma reggel újra ellenőriztem a tegnapi változtatásokat és úgy látom, hogy Balog Sándor esetében a helyes cikk jelenik ugyan meg, de ott van az utalás az egyértelműsített lapra is. Ezt el kellene távolítani. Mi ennek a módja? – Elkágyé vita 2010. október 18., 07:22 (CEST)
Szia! Az az utalás nem jelenik meg nyomtatásban. Viszont nem lehetne Balog Sándor cikkét bővíteni még kicsit, a cikkből gyakorlatilag semmi nem derül ki róla (se születési év, se az, hogy mitől lenne fontos személy az iparban) és a könyvben szereplő többi életrajzhoz képest is nagyon rövid? – Dami vita 2010. október 18., 09:10 (CEST)
Sajnos én nem ismerem Balog Sándort, nem tudok róla többet, mint amit a Wikin olvastam. A Google is csak a Wikire irányít. Ha gondolod, hogy ez nem elegendő, hagyjuk ki. Azért vettem csak be, mert nem akartam senkit kihagyni, aki a Wikin valamilyen formában mint textiltervező előfordul, nehogy sértődés legyen belőle. – Elkágyé vita 2010. október 18., 18:27 (CEST)
Én egyelőre kihagynám, elvégre egy nem teljesigényű válogatásról van szó - inkább a kidolgozottság, fontosság, érdekesség szempont a bekerülésnél, mint a teljesség. –Dami vita 2010. október 18., 20:25 (CEST)
Kihagytam. – Elkágyé vita 2010. október 19., 06:45 (CEST)

kérés

Szia!

A Wikipédia:A magyar Wikipédia fontosabb eseményei oldalra felírnád a könyvkészítő versenyt? köszi, – OrsolyaVirágHardCandy 2010. október 22., 19:21 (CEST)

Felírtam, bár ennyi erővel te is igazán megtehetted volna... :p – Dami vita 2010. október 22., 19:41 (CEST)

Sőt igazából már ott volt mire az üzidet olvastam. – Dami vita 2010. október 22., 19:42 (CEST)

Törlendő a Commonson

Szia! Jól tudom, hogy te tudsz törölni a Commonson? Van ottan egy eltévedt kép; ha van időd, kérlek, intézkedj. Részletek a vitalapom utolsó szakaszában. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 22., 23:55 (CEST)

Izé. Pardon. Vigyor Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 23., 00:08 (CEST)

Dédé

Dami, már meg ne haragudjál, de te mégis milyen hasznos megoldásról beszélsz Dédé vitalapján!? Hasznos megoldás mi az anyámra?! Képzeld el, hogy az emberek 95%-ához tartozol, azokhoz, akik nincsenek fent az adminlistán. Csak annyit tudsz, hogy Peadar meglehetős őrjöngése közepette elhangzott egy plágiumvád, és kiderült, hogy előtted ismeretlen okokból és módon, Dédé révén kerültek be jogvédett lexikonszócikkek a Wikipédiába. Ismered Dédét régóta, bízol benne és kedveled, még ki is állsz érte Peadar ellenében. De azért érteni szeretnéd, vagy valamiféle magyarázatot szeretnél kapni arra, hogy mi történt. Még mindig az emberek 95%-ához tartozol: nem kapsz választ. Azt hallod, hogy Dédé két hét múlva visszajön, és lesz válasz. Aztán telnek a hetek, Dédé nem jön, válasz nincs, egyre jobban nyom a megválaszolatlan kérdés: mi ez az egész?! Ott vannak ezek a szócikkek, azt sem tudjuk, mennyi. Miért nem jelentkezik Dédé? Mi oka lehet elbújni? Mindey, nem jön: nem kellene legalább törlésre tenni a szócikkeket? Mire várunk?! Több mint egy hónapja tudjuk, hogy van vagy ezer másolmányunk. És akkor megjelenik egy bürokrata, és azt találja leírni, hogy a Wikimédia Egyesület igyekszik mindenkit kielégítő és mindenkinek hasznos megoldást találni? Kérdem én teljes tisztelettel, hogy a lóf...szba tud a Wikimédia Egyesület mindenkit kielégítő és mindenki számára hasznos megoldást (mire? a plágiumra?) találni, ha a Mindenkit elfelejtette beavatni? Ez annyira méltatlan, hogy jobb lett volna, ha inkább oda se írod.

És mindezt egészen egyszerű empátiával össze lehet rakni, hogy az emberek 95%-a ennyit tud az egészről, mert én még viszonylag beavatottnak számítok, amennyiben innen-onnan hallottam a háttértörténésekről, és váltottam telefont meg levelet Dédével. De még így is fel vagyok dúlva a hallgatás miatt, mire gondol az, aki ennyit sem tud azok alapján, amit neked sikerült Dédé vitalapjára kanyarítanod? Megmondom: egyszerű sikamika, elkendőzés, a felelősség és az irányítás nem vállalása. Pasztilla 2010. október 22., 21:36 (CEST)

Egyetértek, csak én a 95%-hoz tartozom, és semmi háttérinfót nem tudok. Szaszicska vita 2010. október 22., 21:45 (CEST)
A lényeg: presztízsvesztés már van. Rajtatok múlik, hogy van-e bennetek gipsz megállítani a növekedését. Pasztilla 2010. október 22., 21:44 (CEST)
A megoldás amin dolgozunk, az hogy a cikkek is megmaradjanak és a pontos forrás is fel legyen tüntetve - a történtek hátteréről és okáról remélhetőleg DD részletesebben ír majd a napokban, de ezt nem tehetem és szeretném meg tenni helyette és a megoldás felé vezető útról sem írhatok ennél sokkal többet amíg nem érünk konkrétumokhoz ami remélem hamarosan megtörténik. – Dami vita 2010. október 22., 21:52 (CEST)
Dami, közben Dédé vitalapján is reagáltam, nézd meg azt a kronológiai sort, lehet, hogy naiv vagyok és totálisan fals a világról alkotott képem, de nem fér a fejembe: tehát például az is a terv része, hogy a jogsértő cikkeket szemlehunyva eldédelgessük a szócikknévtérbe addig, míg a várhatóan hónapokig tartó megoldásra pecsét lesz ütve? Törölt cikkeket nem tudnak az adminok visszahozni egy gombnyomással akkor, amikor az általatok menedzselt megoldás már faktum? Stb., stb. Pasztilla 2010. október 22., 22:08 (CEST)
Láttam és nagyjából egyetértek vele, bár az egyesületet nem keverném bele a DD-alanyú pontokba. Remélem nem tart a dolog hónapokig és egyelőre úgy tűnik, hogy a kiadó nem kéri jelenleg a szócikkek törlését: ettől függetlenül örülnék, ha végre a helyes forrásjelölés kerülne rájuk, mert ez részben az előfeltétele annak hogy a helyzet megoldható legyen (úgy az egy gombnyomásos botos törlés mint a szócikkek kilistázása, nézettségi statisztikák generálása, későbbi helyreállítása vagy akármi) – itt a megoldás alatt a cikkek megmaradását értve; a kapcsolódó wikilélektani és wikiirányelvi problémák megoldása nem az egyesület dolga és nem is szándékozik abba belekeveredni (és egyetértek, hogy amíg ezek nem csengenek le, addig nehéz lehet továbblépni az általam leírt megoldás felé). – Dami vita 2010. október 22., 22:16 (CEST)

Te jó ég, hogy mit találtam én itt! Na most, ha a cikk jogsértő le kell törölni. Ha száz ezer jogsértő, akkor százezret kell letörölni. Mikor? Amikor kiderül róla, rögtön. Ha megérkezik az engedély, vissza lehet tenni. Én szeretném, ha lehetne másolni, de nem lehet. Egy ilyen problémához mi köze a wikimédia egyesületnek? Semmi. Mennyire semmi? Nagyon semmi. Annyi köze van, mint egy átlagos méretű vizimentalevélnek. Ez nagyon nagyon felháborító, és ha azt mondjátok, hogy a jogsértő cikkek nagy számának a megoldása, ami a wikimédiától kell jöjön, az, hogy otthagyjuk őket, az nagyon veszélyes a wiki közösségre nézve. Tudniilik azért, mert ilyen irányelv vegy szabály nincs, majd ha lesz, lesz, de jelenleg a jelenlegiek szerint kell eljárni. Remélem, hogy ez meg fog történni.

Gyerekek, ezért príma a jelölt lapváltozatok. Mondtam én, hogy egy ellenőrzött cikk a legjobb hibaelfedő. Föld-lét vita 2010. október 22., 22:52 (CEST)

Légyszi, majd ha lesz időd válaszolj, mert nagyon felháborító, és nagyon messze fogok elmenni, nagyon sok energiát beletéve, hogy a wikimédiás megoldás helyett az ilyenkor kötelezőt alkalmazzuk, ha ez hamarosan nem rendeződik a wikipédia szabályai szerint. Mikor tegnap ide tévedtem, nem jött, hogy elhigyjem, hogy itt tartunk. Föld-lét vita 2010. október 23., 09:16 (CEST)
Föld-lét: Hisztizni és pláne fenyegetőzni azért nem kellene, az már a másik véglet. Pasztilla 2010. október 23., 10:50 (CEST)

Más, szokásos esetekben is gyakran előfordul, hogy az illetőnek van szóbeli ígérete egy engedélyre, és mi várunk arra, hogy ezt lepapírozza és elküldje az OTRS-be (persze az ideális megoldás a fordított sorrend). Most is nagyjából ez a helyzet. Az igaz, hogy korábban két-három évig nem ez volt a helyzet, de a jelenlegi az, hogy a kiadó gyakorlatilag nem is akart foglalkozni a lemásolt cikkekkel, és DD-nek kellett hetekig erősködnie, hogy ő egy írásba foglalt, megnyugtató megoldást szeretne. Ennek érdekében találkoztak is, a befejezés azonban még várat magára. Kérlek, légy türelemmel még egy kicsit. Persze lehetne törölni a cikkeket, de akkor pl. nehezebben lehetne látogatottsági statisztikákat mutogatni a kiadónak róluk… Samat üzenetrögzítő 2010. október 23., 10:53 (CEST)

Ok, rendben. Türelemmel leszek. Két megjegyzésem volna. Nem tudom miért hisztizés, és pláne miért fenyegetőzés, ha egy szerkesztő egy wp szabálysértésre felhívja a figyelmet. Ez kötelessége, és egy nagy szabálysértés esetén nagyon kötelessége. Ami igazán felháborított az a wikimedia beszólása. Nagyon idegesít és nem fogom annyiban hagyni, bárhogy is rendeződik az ügy, mert a wikimédia ne ossza az észt, ok? Ez nem fenyegetőzés, ez egy megállapítás, és légyszíves mutassátok ki, hogy hol fenyegetőztem, egyébként ne vádaskodjatok alaptalanul. A másik megjegyzés pedig az, hogy addig is megyek és bemásolok szövegeket a wikire. Ha jogsértő sablont tesztek fel rá, akkor azt jelenti, hogy egy másik szerkesztőnél alávalóbb vagyok. Hiába mondjátok azt, hogy ez az eset különleges (különlegesen súlyos), mert szerintem nem az, és akkor sem ér többet a véleményed ha a magyar wikimédia egyesület elnöke vagy, hol volt a szavazás amiben arról döntöttünk, hogy még várunk? Nehogy már elég volna, 3 vagy 4 adminisztrátor ahhoz, hogy eltérjünk az alapszabályoktól. Föld-lét vita 2010. október 23., 17:06 (CEST)

replace_allap.py

Dami, annak idején te készítettél egy replace_allap.py-t, amit Pasztillabot azóta is örömmel használ, de úgy, hogy amint talál egy szócikket, rögtön hozzáadja az allapi listához. Kukk ide. Van egy olyan félelmem, hogy a szerver nem annyira boldog ettől a megoldástól, főleg amikor ezrével listáz (azaz szerkeszt) a bot. Nincs arra lehetőség, hogy ez a py egy helyi txt vagy xml vagy bánom én fájlt gyártson? Kösz! Pasztilla 2010. október 25., 09:14 (CEST)

Szia! Örülök, hogy ilyen jó szolgálatott tett az a .py, de valóban nem a többezres listákra volt tervezve annak idején. De szerencsére van megoldás, mert Bináris a napokban továbbfejlesztette ezt a megoldást és így már tud fájlba is listázni és talán egyéb okosságokat is. Bár erősen lobbizik érte, hogy hamarosan a pywikipédiában megjelenő "gyári" változat is tartalmazzon minden okosságat, biztos vagyok benne, hogy addig is szívesen megosztja veled is az új progit. – Dami vita 2010. október 25., 11:59 (CEST)
Hehe, alig hiszem. :-) Na mindegy, majd megvárom a frissülést. Pasztilla 2010. október 25., 12:09 (CEST)

Párhuzamos biblia

Eredetileg nem én töröltettem, valaki jogsértőnek mondta és egy részét törölték. Én csak a fennmaradókat jelöltem törlésre nem valódi indokkal, mert előtte egy átirányítást tettem törlésre. Az admin értette, hogy miről van szó. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. október 26., 03:50 (CEST)

Alternatív paraméternevek

Dami, a sablon vitalapján felmerült, hogy a latin műveltséggel mereven szembehelyezkedő szerkesztőtársak (pl. Peligro) kedvéért jó volna alternatív paramétereket is megadni (aut helyett szerző). Ilyesmit hogy kell? Pasztilla 2010. október 26., 18:37 (CEST)

Szia! A az {{{alapnév|{{{alternatív név|}}}}}} forma (vagy ugyanez fordítva) való erre. – Dami vita 2010. október 26., 18:47 (CEST)

Nem akar működni. Uccsó zavarás, ígérem. Pasztilla 2010. október 26., 20:40 (CEST)

A hiba szerintem ott lehet, hogy ezt a formát az összes előforduláskor használnod kell, nem jegyződik meg. – Dami vita 2010. október 26., 22:22 (CEST)
Úgy érted, nemcsak az inputnál {{{alap|{{{altern|}}}}}}, hanem az outputnál {{{alap{{{altern}}}}}} is? Ha igen, így jó? Pasztilla 2010. október 26., 22:31 (CEST)
Kipróbáltam, nem jó így az output. Pasztilla 2010. október 26., 22:33 (CEST)
Kihagytál egy |-t mindenhonnan. Az alternatív paraméter gyakorlatilag úgy működik, hogy A-paraméter alapértelmezett értékének meghatározod B paramétert. Aztán a sablon meghívásakor ha van A paraméter az felülírja az alapértelmezettet; ha B paraméter van, akkor az behelyettesítődik és onnantól az lesz az A alapértelmezett értéke. (Csak mint feljebb jeleztem ezek az alapértelmezett értékek azt hiszem nem jegyződnek meg, ezért kell minden előfordulásnál mindkét paraméternevet használni). – Dami vita 2010. október 26., 22:39 (CEST)
De az outputnál eleve nincs pipe, hova kellene rakni? Azaz, itt lent mondjuk.
{{ #if: {{{Név|{{{Name}}}}}} | A te neved: {{{Név}}} | Nem adtad meg a neved! }} }}
Hiába adtam meg a Name alternatív paramétert, ha az igaz érték inputjánál továbbra is csak a Név szerepel, és te Name=Dami-t írsz be a paraméterbe, nem tud belőle outputot gyártani a függvény. Pasztilla 2010. október 26., 23:48 (CEST)

{{ #if: {{{Név|{{{Name}}}}}} | A te neved: {{{Név|{{{Name}}}}}} | Nem adtad meg a neved! }} }} – Dami vita 2010. október 26., 23:51 (CEST)

Ahhoz, hogy működjön minden előforduláskor meg kell adni mindkét alakot és az alternatív nevet is paraméterként kell kezelni a hozzá tartozó összes zárójellel: {{{Név|{{{Name}}}}}} <-- összesen 12 zárójel; 3 nyitó, | vonalka az alapértelmezett értéknek, ami jelen esetben egy sablonparaméter 3-3 nyitó és záró zárójellel és végül az alapértelmezett érték befejezéséül a paramétert lezáró három kapcsos zárójel. (A végén 6 zárójel kerül egymás mellé). – Dami vita 2010. október 26., 23:56 (CEST)


Pasztilla: sikerült közben? – Dami vita 2010. október 27., 22:30 (CEST)

Jaigenigen, köszönöm szépen, ma délelőtt már át is tettem a sablonba. Harmadikat is lehet megadni ugyanazt az algoritmust követve? Az igények számolatlanok. Pasztilla 2010. október 27., 23:38 (CEST)

Elég sokáig bővíthető a sor, nem hiszem, hogy elérnéd a sablonokra vonatkozó hossz és bonyolultság limitet pár alternatív névvel. A sor bővítése egyébként a minta alapján folytatható, a zárójelek számára érdemes odafigyelni, ahogy szaporodnak: {{{első név|{{{második név|{{{harmadik név|{{{negyedik név|}}}}}}}}}}}}.– Dami vita 2010. október 27., 23:43 (CEST)

Ökowiki

Szerkesztővita:Bokorember#Öko-műhely <--- Rá tudsz kérlek erre nézni? A könyvtárműhelyest is te csináltad meg. Cassandro Ħelyi vita 2010. október 27., 21:07 (CEST)

Köszi a linket. Közben Vadaro felajánlotta a segítséget, nem kavarnék be, de ha szól(sz), szívesen segítek Vadaronak, vagy a már létrejött oldal kialakításában. – Dami vita 2010. október 27., 23:58 (CEST)

Igazából arra gondoltam, hogy esetleg ki tudod egészíteni a dolgot, illetve, ha lesz egy kész alap, akkor a kialakításban segíts. Cassandro Ħelyi vita 2010. október 28., 00:12 (CEST)


Könyvkészítő vetélkedő:A Formula–1 világbajnokai

Szia

Sajnos én nem tudtam elmenni a veszprémi wikitalira. És igazság szerint mostanában ritkábban tudok net elé keveredni ezért lehet kis idő el fog telni mire eltudom olvasni a válaszod és reagálok, előre is elnézést kérek érte. És e miatt vannak elmaradásaim is egyes általam gyakran szerkesztett szócikkeknél. Annyit szeretnék megkérdezni ,hogy a postaköltséget ki állja? Bár pesti vagyok ezért még akár személyesen is át tudnám venni de lehet az utazás költsége több mint a postaköltség. Az esetleges postázáshoz a lakcímemet hol és hogyan tudom megadni? Esetleg e-mailben? Végül azt szeretném még megkérdezni ,hogy lehetne-e a nekem szánt "nyeremény" példánynak általam választott borítója és alcíme? Ha lehetne akkor ilyen borítót szeretnék (a borítón szereplő képet a pediapress által felkínáltak közül választottam) http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/9/98/K%C3%B6nyvbor%C3%ADt%C3%B3.jpg

Quicknick vita 2010. október 28., 02:50 (CEST)

Fundraising 2010_Translation & Localization

Hi Bdamokos, my name is Sam and I am working for the Wikimedia Foundation during the 2010 Fundraiser after recently graduating from CEU in Budapest. I am the liaison between the Hungarian community and the Foundation. This year's fundraiser is intended to be a collaborative and global effort; we recognize that banner messages that perform well in the United States don't necessarily translate well, or appeal to international audiences. I'm contacting you as I am currently looking for translators who are willing to contribute to this project, helping to translate and localize messages and suggesting messages that would appeal to Hungarian readers on the Fundraising Meta Page. Please let me know if you'd be interested in helping with this project, and add your feedback to the proposed messages as well! I look forward to working with you during this year's fundraiser. Sam Chapman 2010. november 11., 22:17 (CET)

Jóhiszeműség vagy rosszhiszeműség

Dami, írtam nektek hármótoknak e-mailt. Szeretném, ha volna megnyugtató magyarázat az egészre, de ez már jóhiszemű tévedéssel nem magyarázható, és ha állva marad a rosszhiszemű hamisítás gyanúja, remélem egyetértünk abban, hogy az ártatlan pislogások korszakának véget kell vetni. Ez senkitől sem elfogadható. Pasztilla 2010. október 28., 20:36 (CEST)

Könyv

Láttam a hírt, örülök, hogy alakul. Egy kérdésem volna: a jövő héten szombaton, azaz 13-án lesz az első nagyobb megbeszélésem a konzulensemmel. Elviselném, ha addigra megmutathatnám neki ezt. Megoldható? (kb. jövő hét szerdáig kéne hozzá postára adni.) L Andráspankuš→ 2010. november 5., 19:48 (CET)

Szia! Sajnos nem, mert a könyveknek csak a fele érkezett még meg és ráadásul a hettita könyvben mégsem lettek jók az ékírásos karakterek :( A második kört, immár javított karakterekkel jövő hét végére vagy az azutáni hét elejére várom és utána tudom postára adni.
Remélem a második találkozóra már megérkezik! – Dami vita 2010. november 5., 19:58 (CET)
Szia! Megjött a könyvek második fele is – a héten még nem tudom postára adni, de ha érte tudsz jönni az Árpád-hídi HÉV-ig akkor oda tudom adni ma este vagy holnap délután. Üdv, – Dami vita 2010. november 10., 14:07 (CET)

Nagyon köszi!!! Mit jelent a ma este? Hány órát? (Elvileg fertályóra alatt ott tudok lenni.) L Andráspankuš→ 2010. november 10., 14:10 (CET)

Mondjuk ma délután 3 és este 11 közt - csak döntsd el mikor érkezik a Hév a hídhoz. Ha írsz egy e-mailt megadom a telszámom, bár jó eséllyel megismerjük még egymást. – Dami vita 2010. november 10., 14:14 (CET)

Mél ment. L Andráspankuš→ 2010. november 10., 14:17 (CET)

Kategóriafigyelés

Dami, így hogy van külön forrásstatisztikai kategóriája a VIL copynak, meg lehet állapítani, kik tesznek be a kategóriába szócikkeket? Az van, hogy a háttértáblázatunk alapján, ha jól nézem, cirka kétszázzal több szócikk van felsablonozva, mint amennyiről tudunk. Azaz valaki Karmela, Hkoala, Vadaro, Malatinszky, Pagony, Bdamokos, Laszlovszky András, Vungadu, Gothika, Pasztilla szerkesztőkön kívül is sablonoz. Pasztilla 2010. november 7., 23:58 (CET)

Vissza az egész, stimmel minden, 8-asnak néztem egy 6-ost, mert pont a képernyőnek arra a részére ragadt valami pöszmösz. (Ettől függetlenül van ilyen eszköz tudomásod szerint?) Pasztilla 2010. november 8., 00:02 (CET)
A Kapcsolódó változtatások link a legközelebbi ami segíthet ebben. (Esetleg ha használsz RSS-olvasót, akkor itt követheted a kategóriába kerülő új cikkeket, de itt nem látszik, hogy ki sablonozta fel.) Ennél szofisztikáltabb eszközökről nincs tudomásom. – Dami vita 2010. november 8., 00:07 (CET)

Felmérés

Szia! Felmérés folyik a járőrök körében az alábbi két kérdéskörben:

  1. Aktív járőre vagy-e a Wikipédiának, illetve ha nem, igényt tartasz-e a járőrjogodra? (a kérdés második fele adminisztrátorokra nem vonatkozik)
  2. Ha aktív vagy, sorold fel érdeklődési köreidet, mely témákban lehet számítani Rád a megjelölések terén.

A felmérés lényege, hogy megtudjuk, milyen témakörökben van kellő járőrlefedettség, és melyekben lenne szükség újak bevonására (is). Ezen tudsz javítani, ha az érdeklődésedbe tartozó témakörökből minél több szócikket veszel fel a figyelőlistádra.

Ha időd engedi, a Szerkesztő:RepliCarter/Járőrök lapra várom válaszodat. Előre is köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:27 (CET)

Könyv átvétele

Kedves Dami, ha már megjelent az általam összeállított könyv, szívesen elmennék érte. Nagyon sajnálom, hogy a Wikitalin nem tudtam részt venni. Kérlek, egyeztessünk egy időpontot és találkahelyet e-mailben (lazaky2@gmail.com). Ha szabad javasolnom, nekem a jövő héten lenne alkalmas bármikor, kivéve szerdai napot (nov. 24.). Köszönettel és üdvözlettel – Elkágyé vita 2010. november 16., 07:21 (CET)

Szia! Írni fogok egy e-mailt ma délután/este, hogy mikor és merre lenne nekem alkalmas. Üdv, – Dami vita 2010. november 18., 09:35 (CET)
Köszönöm a jelentkezésedet. A keddi időpont az Astoriánál számomra tökéletes. Találkozzunk az Astoria Kossuth Lajos utcai bejárata előtt 13.15-kor. Szemüveges vagyok és minden valószínűség szerint (hacsak nem lesz zimankó) öves fekete ballonkabát lesz rajtam és egy fekete laptop-táska lesz nálam. Üdv. – Elkágyé vita 2010. november 18., 20:56 (CET)
Viszem a könyvet kedden. Üdv,– Dami vita 2010. november 19., 17:51 (CET)

Szia!

Szia Bdamokos! Mi a helyzet a veszprémi tali második napján készült jegyzőkönyvvel? Mint szavazatszedő biz-i tag, aláírási kötelezettségem van. Winterrose-nak adtam mobilszámot, ill. a jelentkezési lapomon is ott van a mobilszámom, amit Matteo-nál töltöttem ki. A félévi tagdíjat oda is adtam Samatnak késő du. Sok szeretettel üdvözöllek:Margit  (üzenet) 2010. november 18., 05:00 (CET)
Szia Margit! A jegyzőkönyv nagyjából készen van, de még nem akartam nyilvánosságra hozni, amíg Samatnak nem volt esélye ránézni. A tagdíjról szólt nekünk Samat, most szombaton tartunk elnökségi ülést, ahol döntünk a tagfelvételekről, így a hétvégén véglegesíthetjük a belépésed az Egyesületbe. – Dami vita 2010. november 18., 09:33 (CET)

Cím

Szia

Múltkor elvileg elküldtem a címemet az e-mailcímedre. Nem tudom ,hogy meg-e kaptad vagy rossz címre küldtem véletlenül? További szép napot! Quicknick vita 2010. november 21., 02:19 (CET)

Szia!

A címedet megkaptam, köszi szépen! Hamarosan elküldöm a könyvet postán. Üdv, – Dami vita 2010. november 21., 11:17 (CET)

Szia

Lehetne egy kérésem? Persze csak ha nem gond. Ha feladtad a könyvet akkor jelznéd nekem a vitalapomon? Lehet kicsit furcsa ez a kérés de sajnos megvan ennek az oka. Köszönöm. További szép napot! Quicknick vita

Szia!
Szólni fogok, amikor sikerült postára adnom a könyvet.
Köszönöm a türelmed! Üdv, – Dami vita 2010. december 2., 23:31 (CET)

RSS feedek a kezdőlapon

Szia! Úgy tudom te kezeled a feedburner linkeket a kezdőlapon. (Lásd: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#RSS feedek a kezdőlapon) Megtennéd, hogy az ünnepekhez is csinálnál egy linket, ez alapján:

http://csomalin.csoma.elte.hu/~tgergo/ho.xml

erre a címre:

http://feeds.feedburner.com/huwiki-unnepek

Előre is köszönöm. - Kontos vita 2010. december 6., 10:54 (CET)

Kész. Üdv, – Dami vita 2010. december 6., 21:40 (CET)

Köszönöm. - Kontos vita 2010. december 6., 23:57 (CET)

Tállai András

Szia! Elárulnád mit állítottál vissza az eredeti laptörténetre? A cikket újraírtam, és jelenleg is ez szerepel. A laptöriben meg nincs semmi Tőled. Tambo vita 2010. december 9., 07:51 (CET)

A lapot mielőtt újraírtad volna törölték mert jogsértő volt, az újraírás óta azonban kiderült, hogy mégse volt jogsértő, így úgy gondoltam úgy helyes, ha a hibás törlést visszavonom, hogy a teljes laptörténet látszódjon. Ez független attól, hogy újraírtad-e vagy sem, csupán azt szolgálja, hogy a laptörténet ne legyen emiatt a tévedés miatt hiányos. A szócikk aktuális szövege ettől nem változott. Üdv, – Dami vita 2010. december 9., 09:21 (CET)

22

Segítséget kérek

Kedves Dami, a segítségedet kérem a következőkben:

Elkészítettem új szócikkemet Textilanyagok hegesztése címen. A Wikinek megfelelő formázást a Szerkesztő:Elkágyé/Próba allapon végeztem el és tévedésből el is mentettem ott. Utána megpróbáltam átnevezni, sikerült is, de itt nem szűnt meg. Aztán létrehoztam szabályosan a Textilanyagok hegesztése c. lapot és megpróbáltam a Próbáról törölni, de persze nem sikerült. Kérésem a következő:

  1. Légy szíves töröld a Szerkesztő:Elkágyé/Próba allapról az ott található változatot, úgy, hogy maga az allap maradjon meg üresen (további munkáim számára). Neked erre biztos megvan a jogosultságod.
  2. Ezek után kérlek, ellenőrizd, hogy a Textilanyagok hegesztése c. lap szabályosan megjelenik-e.

Előre is köszönöm a segítségedet. Üdv. – Elkágyé vita 2010. december 17., 10:20 (CET)

Szia!

Letöröltem a kért lapot, a másik rendben megmaradt. Örülök, hogy a legutóbbi találkozónk óta sikerült megírnod a hegesztéses cikket!

Üdv, – Dami vita 2010. december 18., 23:22 (CET)

Köszönöm szépen. – Elkágyé vita 2010. december 19., 07:25 (CET)

Allapom

Írtam egy levéltervezetet itt: Szerkesztő:Vadaro/VIL levél Megtennéd, hogy ránézel? Ha gondolod, a vitalapján reagálj, véleményezd, alakítsd. A cél az, hogy a kiadóval a kapcsolatfelvétel mielőbb megtörténjen, aminek ez is egyik formája lehet. Egyelőre azok vitalapjára írok, akik a Kocsmá-n Karmela "kontaktuscsoport"-szakaszában megszólaltak, (bár ilyen csoport nem alakult). Köszönettel: – Vadaro vita 2010. december 19., 16:00 (CET)

Köszi. Láttam, csak nem volt időm válaszolni. Ha én küldöm el, akkor célszerű lesz majd átírni egyes számban, ugyanis ott voltam az említett találkozón (ha más küldi akkor mindegy). Üdv, – Dami vita 2010. december 19., 22:41 (CET)
A szöveg nagy részt 3. személyben íródott, de a bevezetőt ("találkozón vettek részt...") majd módosítom. Igen, én úgy tervezem, hogy te küldenéd el, persze csak ha a levélküldés tényével és a levél tartalmával egyetértesz. Jó lenne, ha ezt az allapra valahol megírnád majd ha időd lesz. Kérdésként merült fel, hogy mail vagy papíralapú levél legyen-e, ezt egyelőre függőben hagytam. – Vadaro vita 2010. december 19., 23:00 (CET)
Kérlek, jelentkezz, válaszolj. Jó lenne a levelet egy-két napon belül elküldeni. Még kérdés: Megszólításnak mit írjak a mostani "Tisztlt Cím!" helyett? Vagy ezt te írd át, ahogy akarod. Ugyanígy: ha első személyben íródik a szöveg, akkor a végéről el kéne hagyni, "hogy szerk. csop. nevében", - ami amúgyis elég hülyén hangzik. OK? Egyszerűbb lenne ezeket az allap vitalapján megbeszélni. Szia! – Vadaro vita 2010. december 20., 16:21 (CET)
Ja, és a találkozótok dátumát is be kéne írni az elejére, amit kipontozva hagytam. Vadaro vita 2010. december 20., 16:28 (CET)
Köszi a dátumot. – Vadaro vita 2010. december 20., 20:31 (CET)

Kellemes ünnepeket!

Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt, jó egészséget és további sikeres szerkesztői munkát kívánok – Elkágyé vita 2010. december 22., 06:59 (CET)

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. december 22., 19:49 (CET)

Kellemes ünnepeket!

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Weöres Sándor: Szép a fenyő

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Istvánka posta 2010. december 23., 11:39 (CET)
Minden szépet és jót kívánok Neked az ünnepekre és az új évre! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 23., 14:33 (CET)

Boldog Karácsonyt és sikerekben, bodogságban és egészségben gazdag Új Évet! – Texaner vita 2010. december 24., 20:37 (CET)

Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!Kossuthzsuzsa vita 2010. december 26., 12:49 (CET)

Háromszög

Nézz rá a vitalapom tetejére! ;-) Cassandro Ħelyi vita 2010. december 26., 16:46 (CET)