Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:12akd/Magyarország elpusztult épületeinek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi Magyarország elpusztult nevezetesebb építményeit, épületeit és épületkomplexumait igyekszik felsorolni.

Magyarország területén számtalan épület tűnt el az évszázadok alatt. A magánházak sokasága mellett jelentős középületek is elpusztultak, sokak létéről mindössze régészeit kutatások nyújtanak információt. Viszonylag pontosabb adatok a XIX. és XX. századi nagyobb építkezések kapcsán lebontott, vagy a második világháború alatt megsemmisült épületekről vannak. A lista a várakat nem sorolja fel. (Az összes, beleértve az elpusztult várakat a Magyarországi várak listája tartalmazza.)

Bővítések

[szerkesztés]
  • 1944. bombázások: Miskolc-Rendező vasútállomás épületei
  • 1793: Homonna kat. templom [2]
  • 1928–1929: Járásbíróság, Debrecen, Petőfi tér helyén[1][2] – 1944-ben elpusztult[2]
  • 1903: Wilczek Frigyes gróf kastélya, Erdőkürt (terv: Almási Balogh Loránt, a második világháború során teljesen megsemmisült)
  • Alcsúti Kastély (II. vh. után felgyújtott, majd romjait 1950-1951 telén rombolták le), forr: Major István: Sorsunk egy kis darabja In: Természet Világa - Természettudományi Közlöny, 126. évf. 11. sz. 1995. nov., 517-519. o.
  • Szombathely régi városháza (1898 előtt lebontották) - https://www.nyugat.hu/cikk/3825_az_elegancia
  • Tarnaörsi Kastély forr: Zika Klára: Rekviem egy kastélyért In: Fórum - A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének folyórata, 1985. jún. IX. évf. 6. sz., 18-19. o.
  • 1880-as évek vége: Luczenbacher-kastély, Pettend [3]
  • 1881: Városi Színház, Pápa[3] (1931-ben lebontották)[4]
  • 1882: Színház, Sátoraljaújhely[4][5]
  • 1870s Szegedi vár[4]
  • 1819-1931, nagytarcsai régi evangélikus templom [5]
  • 1910 régi Szent Miklós-templom Ivánc [6], [7]
  • 1910 k. régi görögkeleti templom, Balassagyarmat [8]
  • 1641-1901 e. Városház, Ráckeve (Brunner: Városházák, 53. o.)
  • 1722e.-1819 e.. Városház II. ("felsőház" néven), Ráckeve (Brunner: Városházák, 53. o.)
  • 1531 e.-1839: Városház, Debrecen (Brunner: Városházák, 28-29. o.)
  • 2000-es évek vége: Rudabánya vasútállomás felvételi épület (őrház: 2016 k.) [9]

Baranya

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Pálos kolostor[6] 1225 1828 Kővágószőlős Romjai látogathatóak.
Mohácsi zsinagóga[7] 1860-as évek 1968 Mohács Mohács 1968-ban bontatta el az épületet, helyén ma a mártírhalált halt mohácsi zsidó költőről, Mohácsi Jenőről elnevezett könyvtár áll. [10], [11]
Pécsi magasház[8] 1974–1976 2016 Pécs Az épületet többször is fel akarták újítani, például szállodának, de a tervek mind meghiúsultak, emiatt az 27 éven át egyre csak pusztult, míg végül a lebontása mellett döntöttek, ami 2016 tavaszán kezdődött meg és a felszíni munkálatokkal együtt október közepén fejeződött be.
Villány vasútállomás régi állomásépület[9] XIX. sz. vége (?) 1987 előtt Villány 1987-ben új állomásépület épült. [12]

Bács-Kiskun

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Bácsalmás vasútállomás régi állomásépület[10] XIX. sz. vége (?) 1945 után (?) Bácsalmás A második világháború után új állomásépület épült. [13], [14]
Baja vasútállomás régi állomásépület[11] XIX. sz. vége (?) 1940 után Baja A második világháború után új állomásépület épült. [15]
Kiskőrösi nagy zsinagóga[12] XIX. sz. 1946 Kiskőrös A deportálások után kifosztott épületet 1946-ban elbontották. [16]
Kiskőrös vasútállomás régi állomásépület[13] 1882[14] 1944 Kiskőrös Az eredeti állomásépületet a II. világháborúban 1944. október 30-én felrobbantották. [17]
Régi városháza[15] 1823 1910 Kiskunfélegyháza Lebontását 1909 őszén határozta el a város, hogy az épület telkének hátsó részén építeni kezdett városházát egészében fel lehessen építeni. Az elbontás eleinte komoly ellenállásba ütközött, 1910 augusztusában végül mégis lebontották, s helyén felépült a mai városháza Petőfi téri szárnya.
Kiskunfélegyháza vasútállomás régi állomásépület[16] XIX. sz. vége (?) 1934 előtt Kiskunfélegyháza 1934-ben új állomásépület épült. [18]
Lajosmizse vasútállomás régi állomásépület[17] XIX. sz. vége (?) 1945 után (?) Lajosmizse A második világháború után új állomásépület épült. [19]

Békés

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Széchényi–Wenckheim Kastély[18] 1906–1909 1983 Békéscsaba (Póstelek) 1945 után elhagyták lakói, lassú pusztulásnak indult. 1983-ban polgárvédelmi gyakorlat feladatává tették, hogy az épületet robbantsák fel és hordják el, azonban falai még ma is állnak. [20]
Gyoma vasútállomás régi állomásépület[19] 1858[20] 1950 évek (?) Gyomaendrőd A második világháború után új állomásépület épült. [21]
Gyula vasútállomás régi állomásépület[21] XIX. sz. vége (?) 1945 után (?) Gyula A második világháború után új állomásépület épült. [22], [23]
Orosháza vasútállomás régi állomásépület[22] XIX. sz. vége (?) 1945 után (?) Orosháza A második világháború után új állomásépület épült. [24], [25]

Borsod-Abaúj-Zemplén

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Hangonyi pálos kolostor 1368 1567 Hangony Középkori búcsúhely; a törökök felégették.
Hidasnémeti vasútállomás régi állomásépület[23] n. a. 1945 után Hidasnémeti A második világháború után új állomásépület épült. [26]
Kácsi apátság 1248 előtt XIX. sz. előtt Kács Az Árpád-kori egykori apátság kőfaragványaiból több az 1860-as években a környéken itt-ott még fellelhető volt, mára azonban ezeknek is nagyrészt nyoma veszett.
Mád vasútállomás régi állomásépület[24] n. a. 1945 után Mád A második világháború után új állomásépület épült. [27]
Dobozy-kastély 1889 20. század második fele Mezőcsát Eklektikus kastély, egykori műemlék; állapota igen romos.
Mezőkövesd vasútállomás régi állomásépület[25] 1870 1960-as évek Mezőkövesd Az 160-as években új állomásépület épült. [28]
Mezőkövesdi régi zsinagóga[26] 1853 1896 (?) Mezőkövesd Az új zsinagóga építésekor bontották el.
Mezőkövesdi új zsinagóga[27] 1896 1960-as évek Mezőkövesd Az 1960-as években már csak kisszámú zsidó család élt ott, a zsinagóga romos állapotban volt. Ezt követően bontották el valamikor. [29]
Avasi kilátó 1934 1956 december közepe Miskolc Szeghalmy Bálint tervezte; leégett. Helyén 1963-tól áll a mai kilátó. [30]
Szent György-kápolna 16. század vagy előbb 1864 előtt Miskolc A 16. században említik először. 1816-ban még ábrázolják, 1864-ben már nem állt.
Bagolyvár 20. század eleje 1970 körül Miskolc Az I. kerület tanácsházája; címe Vörösmarty utca 18. volt, nagyjából a mai Corvin/Dankó Pista u. kereszteződésénél.
Boldogasszony-templom 15. század 1544 Miskolc A város második templomaként épült (az avasi után), Újváros városrészben, kb. a mai Deák téren; a törökök égették fel. Utóda a minorita templom lett.
Bükkszentléleki pálos kolostor 1313 előtt 1540 után Miskolc Gótikus kolostor a Bükkben, romjai látogathatóak
Dávid király fürdő 1855 előtt 1970-es évek Miskolc Zsidó fürdő, nagyjából a mai Szinvapark helyén; különleges, nyolcszögletű épületét a háború után bontották el [31]
Diósgyőri pálos kolostor 1304 1526 után Miskolc Ernye fia István nádor alapította az egykori Majlád faluban. 1526-tól fokozatosan elpusztult, 1742-ben romjain barokk épület épült, a mai Árpád út 90.
Diósgyőri zsinagóga 19. század 1970-es évek Miskolc
Gordon városrész 18. század vége 1975 Miskolc Viszonylag szegény, szűk utcákból álló városrész a Főutcától délre; a 70-es évekbeli városrendezés folyamán teljesen szanálták. Helyén ma a Vörösmarty lakótelep található.
Hejőcsabai vasútállomás[28] n. a. 1967 Miskolc 1967-ben új állomásépület épült. [32]
Hejőcsabai zsinagóga 1800 körül 1960-as évek eleje Miskolc Az 1945 előtt különálló Hejőcsaba községben állt, a mai Templom utcában, helyén ma tömbház áll.
Hidak Miskolc Miskolcon számos híd állt a napjainkban a belvárosban nagyrészt lefedett Szinván, valamint a teljesen lefedett Pecén. Az 1930-as években az előbbin 20, utóbbin 24, kő- és fahidat írtak össze. Legjelentősebbek a Forgó-híd (a mai Villanyrendőrnél), a Király-híd és a Szent István-híd; legrégebbi a mai Petőfi utcán állt Fekete-híd, legszebbnek az 1933-ban a Rákóczi utcán, a Sötétkapuval szemben épült, neobarokk, rózsás mintával és városcímerrel díszített hidat tartották, amelyet 1944-ben a németek felrobbantottak.
István malom silóépülete[29] n. a. 2018 Miskolc A malomban 2011-ben szűnt meg a gabonaőrlés, amikor a működtető gazdasági társaság bezárta az üzemet, és a Tiszapalkonya melletti ipari területen, zöldmezős beruházás keretében egy korszerűbb malmot épített fel. Az egykori István malom nyolc éven át üresen állt, majd 2017-ben az Átrium Ingatlanhasznosító Zrt. megvásárolta. A terület rendezésének részeként 2018 nyarán felrobbantották az úgynevezett kis silót. A malomépület maga felújítás alatt áll.
Kádas utcai zsinagóga 1770 körül 1900 Miskolc A város első zsinagógája, az akkori városszélen, a mai Palóczy utcában. Stílusa későbarokk. 1900-ban új, nagyobb épület, a Palóczy utcai zsinagóga épült a helyére.
Klein-kastély 1902 1944 Miskolc A Miskolctól akkor különálló Szirmán épült, Lajta Béla és Lechner Ödön tervei alapján, szecessziós stílusban. A németek felrobbantották, pontos helye ismeretlen. [33] [34]
Lilla szálló 1891 1944 Miskolc Az akkor Hámorhoz tartozó Lillafüred első szállodája. Alpesi stílusban épült. Fénykorát a Palotaszálló építése előtt élte, de később is népszerű maradt; 1944-ben égett le. Helyén ma a DVTK kalandpark van. [35] [36]
Megay cukrászda n. a. 1956–1957 Miskolc A mai Villanyrendőrnél állt (Széchenyi u. 42.), az út szélesítésekor lebontották.
Palóczy utcai zsinagóga[30] 1901 1963 Miskolc Eklektikus stílusban épült, a régi zsinagóga helyén. A háborúban sérült, sokáig romosan állt, majd lebontották. [37]
Pfiegler-villák 1912 1980-as évek Miskolc Két historizáló villa az Avason, a mai kilátó környékén; a Pfiegler fivérek, Bertalan és Imre építették. Az 1980-as években már romos, később lebontva. [38] [39]
Roráriusz cukrászda 1740-es évek 1971. november 25. Miskolc Az épületben 1828-tól múködött Miskolc első cukrászdája, amely 1938-tól viselte a Roráriusz nevet. Az épületet 1971-ben robbantással bontották, helyén a Pátria üzlettömb áll.
Szabadságrendező pályaudvar[31] Miskolc Diósgyőrben volt, a stadion közelében. [40]
Szikra mozi Miskolc Az Újgyőri piac mellett volt, szocreál stílusú épületben.
Tapolcai Anna-szálló 1923 1990 Miskolc [41]
Tapolcai bencés apátság 12. század 16. század Miskolc Romjait a Barlangfürdő bejáratánál tárták fel
Tiszai pályaudvar régi állomásépület[32] 1859 1901 Miskolc 1901-ben új állomásépület épült.
Vízimalmok 1870-es évek–1890-es évek Miskolc Kb. 10 malom a Szinván, a 14. századtól egészen a 16. századig épültek. Lebontásukat az 1878-as árvíz után döntötték el, az utolsót az 1890-es évek végén bontották le.
Vörös Rák fogadó Miskolc A mai Semmelweis kórház területén állt; akkor Hejőcsaba határához tartozott.
Zöldfa fogadó 1718 1959 Miskolc A mai Mindszent téren állt. Vendégfogadóként az 1850-es vagy 60-as évekig működött, később szociális intézmény, majd a honvédség használta.
Sajószentpéter vasútállomás régi állomásépület[33] n. a. 1945 után Sajószentpéter A második világháború után új állomásépület épült. [42]
Sárospatak vasútállomás régi állomásépület[34] n. a. 1945 után Sárospatak A második világháború után új állomásépület épült. [43]
Szendrői zsinagóga[35] n. a. 1944 után Szendrő Feltehetően a második világháború során pusztult el. [44]
Szerencsi zsinagóga[36][37][38] 1812 1970-es évek közepe Szerencs A második világháborúban a zsidó lakosságot deportálták, a zsinagógát később lebontották. [45]
Tállyai zsinagóga[39][40] 1790 körül 1964 Tállya Elbontásra ítélték, ugyanis a helyszíni vizsgálat megállapította, hogy az épület romos, a belső tér jellegtelen. Egy forrás másik két zsinagógáról is tud. Ezek is elpusztultak.[41] [46]
Tarcal vasútállomás régi állomásépület[42] 1858 után 1940-es évek után Tarcal A második világháború után új állomásépület épült. [47] [48]

Csongrád-Csanád

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Makói neológ zsinagóga[43] 1914 1965 Makó A második világháborúban a makói zsidóságot ért pusztulás után a zsinagóga elvesztette korábbi szerepét. Az 1950-es, 1960-as években több gondolat született újrahasznosítására, végül azonban elbontották.
Makó vasútállomás régi állomásépület[44] XIX. sz. vége (?) 1945 után (?) Makó A második világháború után új állomásépület épült. [49], [50], [51]
Szatymaz vasútállomás régi állomásépület[45] 1850-es évek (?) 1972 után Szatymaz Az 1970-es években új állomásépület épült. [52]

Fejér

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Régi veszprémi megyeház[46] n. a. 1905 Veszprém 1887-től a Királyi Törvényszék épületeként funkcionált. 1905-ben lebontották.
Pusztaszabolcsi fűtőház[47] 1900-as évek eleje (?) 2010 körül Pusztaszabolcs 2010 körül elbontották. [53]
Alcsúti kastély[48] 1819–1827 1951 Alcsútdoboz A kastély és a park átvészelte a második világháborút és a szovjet hadsereg állomásozását, de később a kastély valószínűleg gyújtogatás miatt leégett, köveit a lakosság és a vállalatok széthordták. Jelenleg csak a főhomlokzat egy része van meg.
Bicske vasútállomás régi állomásépület[49] XIX. sz. vége (?) 1945 után Bicske A második világháború után új állomásépület épült. [54]
Lepsény vasútállomás régi állomásépület[50] XIX. sz. vége (?) 1945 után Lepsény A második világháború után új állomásépület épült. [55]
Lovasberényi zsinagóga[51] 1790 1949 Lovasberény A zsinagógát 1949-ben lebontották. [56]
Martonvásári zsinagóga[52] 1897 1945 után Martonvásár A második világháborúban megsérült épületet később elbontották. [57]
Székesfehérvári neológ zsinagóga[53][54] 1862 1946/1947 Székesfehérvár A második világháborúban súlyos bombatalálat kapott, a tornyai közé még egy lezuhant repülőgép is beékelődött. 1947-ben elbontották.
Székesfehérvári ortodox zsinagóga[55] 1870 1949 Székesfehérvár A második világháborúban súlyos bombatalálat kapott. 1949-ben bontották le. [58]
Nagyboldogasszony-bazilika[56] XI. sz. XVIII. sz. Székesfehérvár Romok láthatóak belőle.
Székesfehérvár régi vasútállomás[57] 1861[58] 1945 Székesfehérvár A második világháborúban az épület megsemmisült. [59], [60]

Győr-Moson-Sopron

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Győr vasútállomás régi állomásépület[59] 1855[60] 1955 Győr A második világháborúban kis mértékben megsérült épületet 1955-ben elbontották, és új épületet emeltek a helyére. [61], [62], [63], [64], [65]
Rajka vasútállomás régi állomásépület[61] XIX. sz. vége (?) 1976 előtt Rajka 1976-ban új állomásépületet emeltek a helyére. [66]
Sopron-GYSEV vasútállomás régi állomásépület[62] 1876 után 1977 előtt Sopron A világháborúban megsérült, később csak részben helyreállított felvételi épületet lebontották és helyére 1977-ben egy modern és reprezentatív vasútállomást építettek. [67]
Soproni új zsinagóga[63] 1874 1950-es évek eleje Sopron A zsinagóga a második világháborúban (1944) erősen megsérült, ezért az ötvenes évek elején Sopron Város Tanácsának rendelkezése folytán a hitközségnek az épületet el kellett bontani. [68]

Hajdú-Bihar

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Püspökladányi fűtőház[64] 1860 1914 Püspökladány [69]
Kis Gúti templom[65] XII. sz. (?) XVII. sz. (?) Nyíradony
Nagy Gúti templom (Pusztatemplom)[66] XIII. sz. XVII. sz. (?) Nyíradony 1995-ben a romokat konzerválták, kiegészítették.
Debreceni régi vasútállomás (I.)[67] 1858 1894 Debrecen Új állomásépület épült a helyére. [70]
Debreceni régi vasútállomás (II.)[68] 1894 1959[69] Debrecen A második világháború során megsérült. Később elbontották.
Debreceni neológ zsinagóga[70] 1896 1949 Debrecen A második világháborúban károkat szenvedett. 1949-ben kezdték felújítani, azonban a tetőszerkezeti munkák során a tetőszék lángot fogott, és az épület kiégett. A városi hatóság ezt követően döntött az elbontásáról.
Debreceni régi főtemplom (Andrástemplom)[71] 1297 1802 Debrecen A mai Nagytemplom helyén állt.
Hajdúdorogi zsinagóga 1848 körül 1945 után Hajdúdorog A második világháború után az épületet lebontották.
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Egri gótikus székesegyház[72] 1004 körül 1552 Eger Eger 1552-es ostroma során pusztult el.
Egri neológ zsinagóga[73] 1911–1913 1967 Eger Túlzó és a településképet rontó méretére hivatkozva felrobbantották.
Gyöngyösi ortodox zsinagóga[74] 1872 1917 Gyöngyös Tűzvész pusztította el.
Hatvani zsinagóga[75][76] 1876 1955 után Hatvan 1955-ben már romos állapotban volt. Valamikor ezt követően bontották el. [71]
Hatvan vasútállomás régi állomásépület[77] (I.) 1867 1895 Hatvan 1895-ben új állomásépület épült.
Hatvan vasútállomás régi állomásépület[77] (II.) 1895 1944 Hatvan A második világháborúban egy súlyos bombatámadás során megsemmisült. [72], [73]
Hatvan vasútállomás régi fűtőház[77] (I.) 1877 1895 Hatvan 1895-ben új fűtőház épült.
Hatvan vasútállomás régi fűtőház[77] (II.) 1895 1830 Hatvan 1930-ban új fűtőház épült.
Hatvan vasútállomás régi fűtőház[77] (III.) 1930 1944 Hatvan A második világháborúban egy súlyos bombatámadás során megsemmisült.
Lőrinci vasútállomás régi állomásépület[78] XIX. sz. vége (?) 1945 után Lőrinci A második világháború után új állomásépület épült. [74]
Ludas vasútállomás régi állomásépület[79] XIX. sz. vége (?) 1978 előtt Ludas 1978-ban új állomásépület épült. [75]
Recsk-Parádfürdő vasútállomás régi állomásépület[80] XIX. sz. vége (?) 1945 után Recsk A második világháború után új állomásépület épült. [76]
Orczy-kastély[81] 1700-as évek eleje 1980 után Tarnaörs Az 1980-as években bontották el. [77]
Vámosgyörk vasútállomás régi állomásépület[82] XIX. sz. vége (?) 1945 után Vámosgyörk A második világháború után új állomásépület épült. [78]

Jász-Nagykun-Szolnok

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Szolnok vasútállomás régi állomásépület (II.)[83] 1857[84] 1908 Szolnok Az első állomásépület (1847) ma is áll a régi pályaudvar helyén, a Tisza partján.
Szolnok vasútállomás régi állomásépület (III.)[85] 1907[86] 1944[87] Szolnok Bombatámadásban pusztult el a második világháború során.
Tiszafüred vasútállomás régi állomásépület[88] XIX. sz. vége (?) 1945 után Tiszafüred A második világháború után új állomásépület épült. [79]

Komárom-Esztergom

[szerkesztés]
  • középkori templomok:
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Almásfüzitő vasútállomás régi állomásépület[89] 1884 (?) 1945 után Almásfüzitő A második világháború után új állomásépület épült. [80]
Komárom vasútállomás régi állomásépület[90] XIX. sz. vége (?) 1945 után Komárom A második világháború után új állomásépület épült. [81], [82]
Tatabánya vasútállomás régi állomásépület[91] XIX. sz. vége (?) 1945 után Tatabánya A második világháború után új állomásépület épült. [83], [84]

Nógrád

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Kisterenyei fűtőház[92] 1911 2008 Bátonyterenye 2008-ban elbontották.
Mátraszőlős-Hasznos vasútállomás állomásépülete[93] n. a. (XIX. sz.?) 2008 Tar 2008-ban elbontották. [85]
Mátraverebély vasútállomás állomásépülete[94] n. a. (1960/1970-es évek?) 2008 Mátraverebély 2008-ban elbontották. [86]
Balassagyarmati zsinagóga[95] 1866 1950 Balassagyarmat Miután a balassagyarmati zsidókat 1944-ben deportálták, hadianyagraktárként használták, majd a visszavonuló német csapatok a zsinagógát felrobbantották. Az épület romos maradványait 1950-ben robbantották fel és takarították el.
Balassagyarmat vasútállomás régi állomásépület[96] 1891 körül 1945 Balassagyarmat A második világháborúban az eredeti felvételi épületet lebombázták, és 1945-ben egy ideiglenes, földszintes épületet emelt a MÁV az állomás számára. A jelenlegi földszintes állomásépület még mindig az 1945-ben „ideiglenesen kialakított” felvételi épület. [87]
Salgótarjáni zsinagóga[97][98] 1901–1902 1969 Salgótarján Habár a magyar állam műemlékké nyilvánította, 1969-ban mégis megsemmisítették: először a tornyokat bontották el, majd az épületet felrobbantották. [88]
Salgótarjáni ortodox zsinagóga n. a. 1960-as évek Salgótarján
Salgótarján vasútállomás régi állomásépület[99] 1913 1969 Salgótarján Elbontották, és új állomásépületet emeltek. [89], [90], [91]
Szécsényi zsinagóga[100] n. a. 1945 után Szécsény A Rákosi-korszakban bontsára ítéltek. Egy fénykép tanúsítja, ahogy lovaskocsival szállítják el a „földműves szövetkezet dolgozói” a műemlék épület darabjait. [92]

Budapest

[szerkesztés]

Egyéb települések

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Aszód vasútállomás régi állomásépület[101] 1867[102] 1950 előtt Aszód A második világháború után új állomásépület épült. [93]
Aszódi régi zsinagóga[103] 1757 n. a. Aszód Feltehetően az új zsinagóga építésekor bontották el 1907 körül.
Aszódi új zsinagóga[104] 1907–1908 1950 Aszód A második világháborúban bombatalálat érte és 1950-ben lebontották. [94]
Kevély-nyergi turistaház[105] 1928 1992 Budakalász 1992-ben felgyújtották és leégett. A romokat 2000-ben elbontották, helyükön azóta pihenőhelyet alakítottak ki.
Gödöllő vasútállomás régi állomásépület[106] XIX. sz. vége (?) 1945 után Gödöllő A második világháború után új állomásépület épült. [95], [96]
Gödöllői zsinagóga[107] 1894/1899 1950-es évek Gödöllő A második világháborúban ért sérülések miatt az 1950-es évekre az épület állapota rohamosan romlott, menthetetlenné vált, ezért lebontották.
Isaszeg vasútállomás régi állomásépület[108] XIX. sz. vége (?) 1945 után Isaszeg A második világháború után új állomásépület épült. [97], [98]
Szent Rókus-kápolna[109] 1769 1907 után Kerepes Egy 1907-es viharban villám csapott a toronyba, a fazsindely lángra kapott. A tüzet ugyan sikerült gyorsan eloltani, de a tornyot vissza kellett bontani, és az életveszélyre hivatkozva az uradalom tisztjei bezáratták a Kálvária-dombi templomot. Nem sokkal később a templom romjait és földterületét közönséges árverésen eladták.
Nagykőrös vasútállomás régi állomásépület[110] XIX. sz. vége (?) 1945 után Nagykőrös A második világháború után új állomásépület épült. [99]
Pécel vasútállomás régi állomásépület[111] XIX. sz. vége (?) 1950 előtt Pécel A második világháború után új állomásépület épült. [100]
Pilisi ciszterci apátság[112] 1187 XVI. sz. Pilisszentkereszt Alapjai maradtak fenn.
Tárnok vasútállomás régi állomásépület[113] 1860-as évek 2012 Tárnok 2012-ben új állomásépület épült. [101]
Törökbálint vasútállomás régi állomásépület[114] 1902 előtt 1960-as évek[115] Törökbálint Az 1960-as években új állomásépület épült. [102]
Zsámbéki zsinagóga[116] 1810 1947 Zsámbék 1945-ben bombatalálatot kapott, nem újították fel, majd 1947-ben bontották le. [103]

Somogy

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Balatonboglár vasútállomás régi állomásépület[117] 19. sz. vége (?) 1945 után Balatonboglár A második világháború után új állomásépület épült. [104]
Fonyód vasútállomás régi állomásépület[118] 1896[119] 1986 előtt Fonyód 1986-ban új állomásépület épült. [105]
Nostra terményraktár 1930-as évek 2019 Kaposvár A rendszerváltás után idővel elhagyatottá vált az épület, csupán hajléktalanok laktak benne. A kaposvári önkormányzat végül megvásárolta a területet, és 2015. májusában elindította a bontási folyamatokat. Először a kisebb épületek tűntek el, 2019-re pedig magát az ikonikus terményraktárat is elbontották.
Kaposvári zsinagóga[120][121] 1864 1980 Kaposvár Az épület a második világháborúban megsérült, ezért városrendezési okokra való hivatkozással elbontották. [106]
Marcali zsinagóga[122] 1906 1963 Marcali A második világháború utáni erősen lecsökkent létszámú zsidó közösség már nemigen tudta használni az épületet. 1963-ban elbontásra került.
Siófok vasútállomás régi állomásépület[123] 1863 1904 előtt Siófok 1904 előtt új állomásépület épült. [107]
Siófoki zsinagóga[124] 1869 1945 után Siófok A zsinagóga a második világháború után elbontásra került. [108]
Szántód vasútállomás régi állomásépület[125] 19. sz. vége (?) 1945 után Szántód A második világháború után új állomásépület épült. [109]
Tabi zsinagóga[126] n. a. 1945 után Tab A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [110]
Toponári zsinagóga n. a. 1945 után Toponár

Szabolcs-Szatmár-Bereg

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Czégényi monostor 1181 XVIII. sz. Cégénydányád
Csenger vasútállomás régi állomásépület[127] XIX. sz. vége (?) 1945 után Csenger Új állomásépület épült. [111]
Mándoki zsinagóga 1861 1963 Mándok
Nagykállói zsinagóga[128] 1790 körül 1960 Nagykálló Emlékezések szerint 1956-ig működött a zsinagóga. Az a pár ember, aki visszajött a deportálásból, még járt ide imádkozni. Az épületet 1960-ban bontották le. A téglát a lakosság hordta el, építkeztek belőle, házat, istállót. A frigyszekrényt és egy padsort sikerült megmenteni a pusztítás elől. A Várkert utcában mai napig látható az a fal, ami a zsinagógából maradt.
Nyíregyháza vasútállomás régi állomásépület (I.)[129] 1858 1910 Nyíregyháza 1910-ben új állomásépület épült. [112]
Nyíregyháza vasútállomás régi állomásépület (II.)[130] 1910 1945 körül Nyíregyháza A második világháborúban pusztult el.
Nyíregyházi régi zsinagóga[131] 1880 1945 után Nyíregyháza A második világháború idején kiégett. Az 1945 után megmaradt városi zsidóság számára a helyi iskola termét alakították ki imaháznak. A zsinagóga épületét később lebontották. [113]
Záhony vasútállomás régi állomásépület[132] XIX. sz. vége (?) 1964 előtt Záhony 1964-ben új állomásépület épült. [114]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Bátaszéki zsinagóga[133] 1862 1949 Bátaszék A zsinagógát 1949-ben lebontották.
Ciszterci kolostor Bátaszék A mohácsi csata után győzelmesen tovább vonuló török sereg aligha kímélte az építményt. Olyannyira elpusztult, hogy a századok folyamán még a kolostor helye is feledésbe merült.
Dunaföldvári zsinagóga[133] 1854 1945 után Dunaföldvár A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [115]
Faddi zsinagóga[133] n. a. 1945 után Fadd A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [116]
Gyönki zsinagóga[134] 1836 1945 után Gyönk A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [117]
Iregszemcsei zsinagóga[133] n. a. 1945 után Iregszemcse A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el.
Miszlai zsinagóga[133] n. a. 1945 után Miszla A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el.
Nagydorogi zsinagóga[133] n. a. 1945 után Nagydorog A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el.
Ozorai zsinagóga[133] n. a. 1945 után Ozora A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [118]
Pincehelyi zsinagóga[133] n. a. 1944 körül Pincehely A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [119]
Sárbogárd vasútállomás régi állomásépület[135] n. a. 1947 előtt Sárbogárd A mai felvételi épület 1947-ben épült [120]
Szakcsi zsinagóga[133] n. a. 1945 után Szakcs A zsinagóga valamikor a második világháború után pusztult el. [121]
Szekszárd vasútállomás régi állomásépület[136] 1883 körül 1940 előtt Szekszárd A mai felvételi épület 1940-ben épült. [122]
Tamási zsinagóga[133] n. a. 1950-es évek Tamási A zsinagógát az 1950-es években bontották el. [123]
Tolnai zsinagóga[133] XX. sz. eleje 1950-es évek Tolna A zsinagógát az 1950-es években bontották el. [124]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Celldömölki neológ zsinagóga[38] 1882 1955 előtt Celldömölk Az épületet az 1950-es években eldózerolták. [125]
Celldömölki ortodox zsinagóga[38] 1911 1955 előtt Celldömölk Az épületet az 1950-es években eldózerolták.

Veszprém

[szerkesztés]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Aszófő vasútállomás régi állomásépület[137] 1960-as évek (?) Aszófő Az 1960-as években (?) új állomásépület épült. [126]
Révfülöp vasútállomás régi állomásépület[138] 1909[139] 1966 előtt Révfülöp 1966-ban új állomásépület épült. [127]
Szent Katalin-kolostor[140] 1240 1552 Veszprém Domonkos apácakolostor, Margit-romok néven is ismert, mert Szent Margit itt töltötte gyermekéveit.
Veszprémvarsány vasútállomás régi állomásépület[141] n. a. 1945 után Veszprémvarsány Új állomásépület épült. [128]
Zirc vasútállomás régi állomásépület[142] n. a. 1945 után Zirc Új állomásépület épült. [129]
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Település Megjegyzés Kép
Boba vasútállomás régi állomásépület[143] n. a. n. a. Boba Új állomásépület épült. [130]
Keszthely vasútállomás régi állomásépület (I.)[144] 1888 1903 Keszthely 1903 körül új állomásépület épült.
Keszthely vasútállomás régi állomásépület (II.)[145] 1903 1970 körül Keszthely 1970 körül új állomásépület épült. [131]
Ukk vasútállomás régi állomásépület[146] n. a. n. a. Ukk Új állomásépület épült. [132]
Pálos kolostor[147] 1390 körül XVI. sz. Zalacsány Romjai a 19. század elején még látszottak.
Zalaegerszeg vasútállomás régi állomásépület[148] n. a. 1926 előtt Zalaegerszeg 1926-ban új állomásépület épült. [133]
Zalavári apátság[149] 1019 után 1702 Zalavár A Rákóczi-szabadságharc idején, 1702-ben a bécsi haditanács elrendelte felrobbantását, nehogy a kurucok kezére kerüljön. Köveit a környékbeliek elhordták.

Források, irodalom

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) mel nevű lábjegyzeteknek
  2. a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) megyeri nevű lábjegyzeteknek
  3. Magyar színházművészeti lexikon, [1]
  4. a b https://www.theatre-architecture.eu/hu/videk.html
  5. https://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=64653
  6. http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/1839
  7. https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/embertelen-precizitassal-mohacs-es-a-holokauszt-90302
  8. https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/03/12/kozparkot-es-jatszoteret-adtak-at-az-egykori-pecsi-magashaz-helyen
  9. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=vill
  10. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=bcsa
  11. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=baja
  12. https://kiskoros.hu/zsinagoga-kistemplom
  13. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=ksko
  14. Kubinszky, i. m., képmellékletek 40.
  15. http://kiskunfelegyvaroshaza.blogspot.com/search/label/r%C3%A9gi%20v%C3%A1rosh%C3%A1za
  16. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kskf
  17. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=lajm
  18. https://www.wenckheim.hu/postelek.htm
  19. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=gyom
  20. Kubinszky, i. m., képmellékletek 20.
  21. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=gyul
  22. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=orhz
  23. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=hidn
  24. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=mad_
  25. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=mzkv
  26. https://zsido.com/zsido-elet-mezokovesden/
  27. https://zsido.com/zsido-elet-mezokovesden/
  28. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=hjcs
  29. https://borsod24.hu/2022/01/05/kilatot-es-maszofalat-is-kialakitanak-az-istvan-malom-epuleteben/
  30. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 112. o.
  31. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=wsab
  32. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=msti
  33. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=sjsp
  34. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=srpa
  35. http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_catalogue&view=detail&id=317&Itemid=20
  36. https://csodarabbikutja.hu/hu/turizmus/mad-es-kornyeke/szerencs
  37. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Szerencs/konyv/005_szerencs_muemlekei.htm
  38. a b c https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/eldozerolt-es-megmentett-zsinagogak
  39. https://memmdk.hu/cikkek/tevekenyseg-bemutatasa/a-tallyai-zsido-kozosseg-es-zsinagogajuk-tortenete
  40. https://memmdk.hu/ckfinder/files/AHA_2020_007_Csejdy.pdf
  41. https://www.tokaj-turizmus.hu/Zsido-emlekhelyek
  42. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=tarc
  43. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 126–127. o.
  44. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=mako
  45. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szty
  46. https://hu.wikipedia.org/wiki/Veszpr%C3%A9m_Megyei_B%C3%BCntet%C3%A9s-v%C3%A9grehajt%C3%A1si_Int%C3%A9zet
  47. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=pszb
  48. https://web.archive.org/web/20090619204037/http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Alcsutdoboz/pages/016_a_kastely_es_az_arboretum.htm
  49. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=bics
  50. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=leps
  51. http://w3.enternet.hu/altisklb/temeto/ismhun.html
  52. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Martonvasar/pages/015_vallasfelekezetek_hitelet.htm
  53. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 137. o.
  54. https://zsido.com/a-kozepkortol-napjainking-a-szekesfehervari-zsidok-multjabol/
  55. https://zsido.com/a-kozepkortol-napjainking-a-szekesfehervari-zsidok-multjabol/
  56. http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3842
  57. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szfh
  58. Kubinszky, i. m., képmellékletek 9.
  59. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=gyor
  60. Kubinszky, i. m., képmellékletek 27.
  61. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=rajk
  62. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=sopr
  63. http://elfeledettsoproniak.hu/zsinagoga-a-templom-utcaban/
  64. http://puspokladanyanno.hu/2015/03/a-futohaz-tortenete/
  65. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2021. június 9.)
  66. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2021. június 9.)
  67. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=debr
  68. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=debr
  69. Kubinszky, i. m., képmellékletek 71.
  70. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 147–149. o.
  71. https://web.archive.org/web/20060112113647/http://www.vendegvaro.hu/31-2378
  72. https://web.archive.org/web/20100701161032/http://tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/03/petercsak.htm
  73. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 152. o.
  74. https://zsido.com/a-gyongyosi-zsidok-nyomaban/
  75. Szepes Béla: Hatvan község története. Budapest. 1940. 107. oldal
  76. http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_catalogue&view=detail&id=133&Itemid=20
  77. a b c d e http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=hatv
  78. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=lori
  79. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=luds
  80. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=recs
  81. http://m.hatvanonline.hu/hir/Lerombolhatatlan_az_Orczyorokseg/0/7/8272
  82. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=vamg
  83. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szol
  84. Kubinszky, i. m., képmellékletek 22.
  85. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szol
  86. Kubinszky, i. m., képmellékletek 80.
  87. Kubinszky, i. m., képmellékletek 80.
  88. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=tsfu
  89. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=alfu
  90. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=komr
  91. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=tatb
  92. http://www.vasutallomasok.hu/kc.php?a=54
  93. http://www.vasutallomasok.hu/kc.php?a=54
  94. http://www.vasutallomasok.hu/kc.php?a=54
  95. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 157. o.
  96. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=bala
  97. http://egykor.hu/salgotarjan/zsinagoga/1472
  98. https://library.hungaricana.hu/hu/view/NOGM_AFT_40/?pg=19&layout=s&query=zsinag%C3%B3ga
  99. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=sgta
  100. https://www.szombat.org/tortenelem/zsinagogak-szekularis-hasznositasa-kelet-kozep-europaban-a-21-szazadban
  101. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=aszd
  102. Kubinszky, i. m., képmellékletek 29.
  103. https://zsido.com/az-aszodi-zsidok-nyomaban/
  104. https://zsido.com/az-aszodi-zsidok-nyomaban/
  105. Rozália téglagyár - Aranyhegyi-patak - Bécsi út - Köves-bérc - Pilisborosjenő, kálvária - Teve-szikla - Magas-erdő - Rédlinger Adolf út - Kevély-nyereg TÚRALEÍRÁSSAL! (magyar nyelven). Magyar Természetjáró Szövetség, 2011. december 13. [2012. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  106. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=gdll
  107. http://www.gkrte.hu/public/szmuemlek_show.php?id=14337&musts=1
  108. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=isas
  109. https://www.kerepes.hu/m%C5%B1eml%C3%A9kek-0
  110. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=ngks
  111. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=pece
  112. Cisztercita apátság romjai. Műemlékem.hu. (Hozzáférés: 2017. május 19.)
  113. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=tarn
  114. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=trba
  115. vasutallomasok.hu hozzászóló adata
  116. https://mandadb.hu/tetel/262763/Zsambeki_zsinagoga
  117. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=blbo
  118. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=fnyd
  119. Kubinszky, i. m., képmellékletek 44.
  120. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 166. o.
  121. https://kaposvarmost.hu/blog/kaposvari-memento/2019/07/06/szomoru-evfordulo.html
  122. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 166–167. o.
  123. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=siof
  124. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 167–168. o.
  125. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szkh
  126. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/tab/tabi_kilato_2002_2003/pages/tk_2002_007_zsido.htm
  127. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=csgr
  128. https://www.szombat.org/hagyomany-tortenelem/a-nagykalloi-rabbi-orzoi
  129. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=nyeh
  130. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=nyeh
  131. (szerk.) Gerő László: Magyarországi zsinagógák, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-10-8231-8, 177. o.
  132. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=zaho
  133. a b c d e f g h i j k http://regmult.blogspot.com/2017/06/a-zsido-emlekek-tolna-megyeben-1.html
  134. https://www.centropa.org/hu/photo/jelmezbal-gyonkon
  135. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=sarb
  136. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szks
  137. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=aszf
  138. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=revf
  139. Kubinszky, i. m., képmellékletek 46.
  140. Géczi János (szerk.): A Séd völgye Veszprémben. Kiadó: Bősze Ferenc, 2000, Veszprém. ISBN 963-440-019-1.
  141. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=vszv
  142. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=zirc
  143. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=boba
  144. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kszh
  145. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kszh
  146. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=ukk_
  147. Örvényesi kolostor. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
  148. http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=zleg
  149. http://www.zalavarpark.hu/apatsag.html

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

[[Kategória:Településekkel kapcsolatos listák]] [[Kategória:Magyarország elpusztult építményei|*]] [[Kategória:Magyar kulturális témájú listák]]