Olaszország építészete

Olaszország építészetének stílusai és irányzatai változatosak, mivel 1861-ig több államra oszlott fel. Ez az, ami az építészeti projektek sokszínű skálájához hozzájárult. Jelentős építészeti hagyományáról ismert, mint például a boltívek, a boltozatok, az ókori Róma építészete, a 14-16. századi reneszánsz vagy a palladianizmus, amely a 17. századtól kezdve más építészeti mozgalmakat is inspirált a kontinens országaiban, sőt az Egyesült Államokban is.

Az Itáliában kialakult építészet nagymértékben befolyásolta a világ művészeti mozgalmait, különös tekintettel Bramante és Palladio 15. és 16. századi újításaira.

Ókori római

A görög építészet (amely sok mindent hagyott hátra Magna Graeciában, Agrigento, Selinunte és Paestum templomaiban) és az etruszk építészet (amely felkeltette Vitruvius figyelmét) hatására a római építészet felvette a maga jellegzetességeit.

A rómaiak magukba szívták a görög befolyást, amely számos, az építészethez szorosan kapcsolódó vonatkozásban nyilvánvaló; például ez látható a római villákban a triclinium étkezési helyként és módként való bevezetésében és használatában. A rómaiak ehhez hasonlóan adósai voltak etruszk szomszédaiknak, akik a jövő építészeti megoldásaihoz, például a hidraulikához és a boltívek építéséhez elengedhetetlen ismeretekkel látták el őket.

A társadalmi elemek, mint például a gazdagság és a nagy népsűrűség a városokban, arra kényszerítették az ókori rómaiakat, hogy új (építészeti) megoldásokat fedezzenek fel. A boltívek és boltozatok alkalmazása, valamint az építőanyagok alapos ismerete lehetővé tette számukra, hogy soha nem látott sikereket érjenek el a közhasználatú impozáns építmények létrehozásában. Kiemelkedő példák közé tartoznak a vízvezetékek, a Diocletianus termái vagy a Colosseum. Ezeket kisebb méretben létrehozták a Birodalom nagyobb városaiban, és néhány építmény szinte teljesen érintetlenül máig fennmaradt, mint például Lugo városfalai a Hispania Tarraconensisben .

• 
  Diocletianus fürdői, ma Santa Maria degli Angeli-bazilika
• 
  Nîmes-i collosseum, Franciaország (Kr. e. 100 körül)
• 
  Forum Romanum romjai
• 
  Aula Palatina, Trier, Németország
• 
  Romok Ostiában
• 
  Római fürdő (az előtérben), Bath, Anglia

Korai keresztény

A Kr. u. II. századtól kezdve a római világbirodalom fényes, de már hanyatlásnak induló műveltségében idegen szellemi erők kezdenek érvényre jutni: a gyermekkorát élő, üldözött, de fanatikus keresztény hit szelleme. A római művészet pompája megtörik, s az új, puritán vallás lassanként új művészi formanyelvet teremt a maga céljaira, amely a rómaiból táplálkozik ugyan, de mindinkább elszakad az antik tradícióktól, kivetkőzik a császári művészet ragyogó köntöséből, s csak az építészetszerkezeteiben, s architektonikus elemeiben él tovább. A plasztikai elem helyére a festői lép, a dekoratív szobrászatot a falfestés és mozaik váltja fel.

A kereszténység első emlékei a katakombák, amelyek a Kr. u. I. sz. második felében jelennek meg először, s még a VI. sz. elején is kimutathatók. Leginkább Rómában fordulnak elő (Callixtus, Priscilla, Domitilla katakombái), de vannak Nápolyban (S. Gennaro) és Syracusában is.

Istentiszteleteiket az első keresztények magánházakban tartották meg, majd külön épületeket emeltek (ecclesia, oratórium), de ezek nyomtalanul elvesztek. A nagyarányú templomépítés Nagy Constantinus korától, a kereszténység hivatalos elismerésétől (313) datálódik. Kifejlődik a keresztény bazilika, amely hosszú századokon át uralkodó típusa marad a templomépítészetnek.

Róma ó-keresztény bazilikái közül az öthajós régi Szent Péter-bazilika, amelyet 1506-ban bontottak le, az ugyancsak öthajós S. Paolo fuori, a háromhajós S. Maria Maggiore, S. Sabina, S. Pietro in Vincoli a IV. századból valók; újabbak (V—VII. század) a S. Lorenzo fuori, S. Agnese és S. Maria in Cosmedin, a IX. sz.-ból való a S. Prassede, a XII.-ből a S. Clemente; valamennyi többé-kevésbé átvan építve.

A bazilika mellett a centrális, köralaprajzú és poligonális (sokszögű) templom típusa is kifejlődött; e típus főleg sírkápolnáknál és baptisteriumoknál fordul elő (Nagy Constantinus leányának, Constantának IV. sz.-beli kupolás sírtemploma, körüljáróval, ma S. Costanza; S. Maria Rotonda, eredetileg baptisterium, Nocera, a Laterán baptisteriuma), de akadnak templomok is (S. Stefano Rotondo Rómában, S. Lorenzo Milánóban; utóbbi az ókeresztény centrális építészet legszebb példája).

Külön csoportot alkotnak Ravennának, az egykori császári fővárosnak emlékei. Az V. századból való két centrális épület: Galla Placidia mauzóleuma, s a S. Giovanni in Fonte baptisterium, a keleti gótok és a Ravennai exarchátus korából (VI—VIII. sz.) a két nagyszerű háromhajós bazilika: S. Apollinarenuovo és S. Apollinare in Classe, a centrális épületek közül Theodorik impozáns mauzóleuma s a ravennai építészet remeke, a bizánci minták után induló nyolcszögű S. Vitale, mozaikokkal borított, kupolás belsőjével.

Fölöttébb érdekesek a longobárdok Adria-vidéki, főleg friauli építkezései, amelyek lényegükben ókeresztények ugyan, de germán szellem érvényesül rajtuk, különösen az ornamentikában. Cividale, Aquileja (baptisterium), Parenzo (bazilika), Zára (S. Donato) tartoznak e csoportba.

• 
  San Sebastiano katakomba, Róma
• 
  A Santa Sabina bazilikájának korakeresztény belső tere, Róma
• 
  A római San Lorenzo fuori le mura bazilika belseje
• 
  La Basilica di San Vitale, Ravenna
• 
  San Michele Arcangelo-templom, Perugia

Bizánci építészet

A bizánci építészet széles körben elterjedt Itáliában is. Amikor a Nyugatrómai Birodalom 476-ban bukott, a bizánciak vezették a nyugati világot a kultúra, a művészetek, a zene, az irodalom, a divat, a tudomány, a technológia, az üzleti élet és az építészet tekintetében. A bizánciak életben tartották az építészet és a művészet római elveit, de keletibb csavart adtak neki, és híresek voltak a kupoláikról, valamint az aranyozott mozaikok és ikonok gazdagabb használatáról. Mivel a bizánciak egy ideig Szicíliában tartózkodtak, építészeti hatásuk ma is megfigyelhető, például a cefalui , palermói vagy monrealei székesegyházban, gazdagon díszített templomaikkal.

Bizánci jellegű a velencei Szt. Márk-bazilika (XI. sz.), továbbá a torcellói S. Fosca, a muranói és torcellói dómok ókeresztény oszlopos bazilikák.

• 
  Szt. Márk-bazilika, az itáliai bizánci építészet egyik legismertebb példája
• 
  Cefalú katedrálisa
• 
  A monreálei katedrális belseje

Román kor

A román kori művészet sem hozott létre egységes jellegű alkotásokat Itáliában. Északon a longobárdok révén germán elemek jutottak a román építészet formakincsébe s ezek különösen a részletformákban jutnak érvényre. A templomok rendszerint háromhajós, a XI. sz. óta keresztboltozatos, pilléres bazilikák; a torony izoláltan van elhelyezve (→ campanile), a homlokzatot, amely egységes vagy háromosztású, ormos lezárás és hatalmas kerékablak jellemzi, s architektonikusan a kapuzat van legerősebben hangsúlyozva.

A fő művek a X—XIII. század közé esnek (Verona: S. Zeno, Milánó: S. Ambrogio, Pavia, S. Michele, Modena, Parma, Piacenza, Cremona, Ferrara és Verona dómjai).

Közép-Olaszországban elevenebbek a késő-római és ókeresztény hagyományok, ami döntően nyilvánul meg a formanyelvben; a templomokat, amelyek három- vagy többhajós bazilikák, lapos famennyezettel fedik, a homlokzatok anyaga nemes, gyakran inkrusztált, architektúrájuk gazdagon tagozott, sokszor arkatúrákban feloldott (Pisai dóm a híres ferde toronnyal és baptisteriummal, Lucca, Pistoia dómjai; Firenzében az inkrusztációs homlokzatú baptisterium, S. Miniato háromhajós, bazilikális zárdatemploma; Rómában a XII. sz. végén a Cosmasok dekoratív márványmozaik-művészete a S. Maria in Cosmedia és S. Maria Trastevere-ben, a S. Lorenzo fuoriban, S. Clementében és különösen Civitá Castellana hat ión oszlopos, pompás előcsarnokán).

Dél-Itália és Szicília román építészetére a normann uralom nyomta bélyegét, ami igen érdekes, antik, bizánci és északi elemekből összetett formanyelvet eredményez. A templomok rendszerint bazilikák, a középhajó famennyezetei, az oldalhajók keresztboltozatosak, nagy súlyt helyeznek a kriptára. Fontosabb emlékek: Bari, dóm és S. Nicola, Molfetta, Trani, Amalfi, Ravello, Salerno, Bitonto.

Különösen érdekes Szicília normann kori építészete, amelybe erős arab szellem keveredett; ez egyes díszítő és formai elemeken kívül az olykor teljesen keleti jellegű kupolákban is érvényesül (Palermo, dóm, Cappella Palatina, S. Giovanni degli Eremiti, Martorana és S. Cataldo, Monreale és Cefalù nagyszerű katedrálisai, kiválóan szép keresztfolyosókkal).

• 
  Pisai dóm
• 
  San Michele Maggiore, Pavia
• 
  San Ciriaco-katedrális, Ancona
• 
  San Vittore alle Chiuse, Genga
• 
  Sant'Ambrogio-templom belseje, Milano

Gótika

Assisi, Szt. Ferenc-bazilika

A gótika nehezen tudott Olaszországban gyökeret verni. A tendenciát az antik hagyományok, a klaszszikus művészet nyugodt, inkább a horizontalitásra törekvő jellege erősen mérséklik. A templomok torony nélkül épülnek, a harangtorony izolált marad (campanile). Nagy súlyt helyeznek a homlokzatok dekoratív megjelenésére, s ezt gazdag kiképzéssel, főleg inkrusztációval érik el.

A tiszta gótika nehezen érvényesül, sokáig küzd a román hagyományokkal, de végre a XIII. sz.közepén a ferences és dominikánus kolduló barátok templomain diadalmaskodik, s csakhamar általánossá tett (Assisi: S. Francesco, az olasz gótika őstemploma, Bologna: S. Francesco és S. Domenico, Pádua: S. Antonio, Velence: Frari és SS. Giovannie Paolo).

A kolduló barátok templomaira jellemző a sokszögű, kápolnakoszorús szentély, vagy gyakrabban a kereszthajóba nyíló kisebb kápolnák sorozata a szentélykápolnától jobbra és balra.

A késői gótika fő művei Észak-Itáliában a bolognai S. Petronio, a paviai Certosa templom és a nagyszerű milánói dóm; valamennyit a XIV. sz. végén kezdték építeni.

Az olasz csúcsíves építészet igazi hazája Közép-Olaszország. Itt a templomok nagyrészt bazilikálisak és famennyezettel vannak fedve. Firenzében megépül a S. Trinitá, a S. Croce, Arnolfo di Cambio műve, a S. Maria Novella. A XIII. sz.-ban kezd épülni az olasz gótika három fő műve: Siena, Orvieto és Firenze dómjai.

A csúcsíves építészet több nevezetes profán művet is alkotott, így Lombardiában, ahol magasszínvonalú tégla-gótika fejlődött ki (Milánó: Ospedale), egyébként városházak, loggiák és paloták épülnek mindenfelé (Velence: Cá Doro s a pompás Doge-palota, Firenze: Bargello, Pál. Vecchio, Arnolfo di Cambio műve, Loggia dei Lanzi, Siena, Pal. Communale és Nápoly: Castel nuovo).

A világi gótika jellege vidékenként változik: Velencében könnyed, csipkésen áttört, Firenzében komoly hangulatú, dacos, várszerű.

• 
  San Francesco (Szt. Ferenc-templom), Bologna (1236–1263)
• 
  San Francesco belseje, Bologna
• 
  Sienai dóm
• 
  A sienai dóm belseje
• 
  Orvieto katedrálisa

Reneszánsz

A reneszánsz nagy szellemi mozgalmai a XV. század első évtizedeitől kezdve teljesen átalakítják Itália egész kultúráját s vele együtt művészetét. A gazdag és virágzó városállamok élén pompaszerető kényurak állanak, akikben a művészetek lelkes és áldozatkészmecénásokat találtak. A középkor skolasztikus szellemét kiszorítja a klasszikus kultúra, a sejtelmes gótikát az antik művészet tiszta derűje.

A quattrocento ragyogó századában a művészeti vezetés Firenze kezében van, ahol a nagy Brunelleschi, Michelozzo, Alberti, Benedetto da Maiano, Cronaca és a Sangallók dolgoznak. Urbinóban Laurana épít, Lombardiában, a Viscontiak és Sforzák Milánójában, a zseniális Bramante.

Giovanni Antonio megépíti a paviai Certosa csodálatos márványhomlokzatát, Velencében, ahol a Lombardiak a vezető mesterek, a S. Zaccaria, a finom S. Maria dei Miracoli, a Scuola di S. Marco és Scuoladi S. Rocco épülnek (utóbbi már a Cinquecento első felében), s kifejlődik a velencei reneszánsz palotaépítészete is (Vendramin-Calergi, Corner-Spinelli);

A Cinquecento korában a díszítő elem háttérbe szorul, az architektúra jellege konstruktívabbá és logikusabbá válik. A vezetést Firenzétől Róma veszi át. Még a quattrocento végén, de már az érett reneszánsz szellemében épül anagyszabású Cancelleria, egyszerű, majdnem puritán formákban.

A pápák udvarában megjelenik Bramante, a Szt. Péter-bazilika és a Vatikán építésze s ott dolgozik Raffaello, Giulio Romano, Peruzzi, az ifjabb Sangallo és Michelangelo is. A legfőbb feladat a vatikáni bazilika építése, amelybe a nagy mesterek közül jóformán valamennyien bekapcsolódnak.

A Cinquecento második felének vezető mestere Vignola, a nagy teoretikus, a típust kreáló „Il Gesù“ alkotója.

Észak-Itália sem marad sokkal Róma mögött. Veronában a nagy tehetségű Sanmicheli, Velencében Sansovino dolgozik, a Libreria és a Campanilével romba dőlt, de újra felépült bájos Loggetta mestere.

Külön iskola fejlődött Genovában, ahol a sajátos terepviszonyok folytán az architektúra a monumentális udvarokban bontakozik ki. Alessi sorra építi nagyszerű palotáit, s a Szt. Péter nyomán a S. Maria di Carignanót, Bianco az egyetem páratlan udvarát. Genova környékén alakul ki az architektonikus, terraszos kerttel kapcsolatos nagyszabású villatípus is (Villa Scassi, Sampierdarena).

Az észak-olaszországi késői reneszánsz Palladio vicenzai és velencei művein jelenik meg jellegzetesen.

• 
  Tempietto del Bramante, Róma, 1502, Donato Bramante
• 
  Palazzo Senatorio, Róma
• 
  Certosa di Pavia, Lombardia
• 
  Palazzo Medici-Riccardi (palota) udvara, Firenze
• 
  Scuola Grande di San Marco, Velence
• 
  Palazzo Chiericati, Vicenza

Barokk és rokokó

A barokk építészet korszaka a 16. század végén kezdődött Itáliában. Az ellenreformációhoz kötődő barokk stílust Rómában hozták létre, és az egész katolikus világban kifejtette hatását.

A barokk építészetet a drámaiság és nagyszerűség jellemzi. Nagyon díszes, mindenhol bonyolult díszítéssel és részletekkel. gazdag és mozgalmas homlokzatú és pompás belső kiképzésű templomok egész sora épül. A templomoknak széles főhajójuk lesz, kétoldalt kápolnasorokkal vagy keskeny mellékhajókkal.

A korszakban népszerű anyagok voltak a márvány, a gránit, az arany. De sok templom csak a látszatát akarta kelteni ezeknek a drága anyagoknak, ezért fát vontak be vagy festettek, amelyek aztán például márványoszlopként jelentek meg. További drámai dizájnelemek közé tartoztak még a nagy dómok, a kupolák. A barokk építészet a 18. századig népszerű maradt.

Rómában a világi építészet nagyszerű alkotásai a Spanyol lépcső és a Trevi-kút, míg az egykori Nápolyi Királyságban Luigi Vanvitelli építész 1752-ben kezdte meg a casertai királyi palota építését. A késő barokk építészet egyik legeredetibb alkotása északon a Palazzina di caccia di Stupinigi (Stupinigi Vadászház).

A barokk művészet mesterei a két Fontana, Maderna, a Szt. Péter-templom homlokzatának építője, Borromini, Cortona, Rainald is mindnyájuk közt a legerősebb, Bernini. Nápolyban Fansaga dolgozik, Torinóban Guarini.

• 
  Santa Maria della Salute-bazilika Velence
• 
  A baldachin a Szt. Péter-bazilikában
• 
  Bazilika Genovában
• 
  Barokk oltár Assisiben
• 
  Casertai palota lépcsősora
• 
  Hálószoba, Palazzo Sagredo, 1718

Neoklasszikus és a 19. századi építészet

A 18. század végén és a 19. század elején Olaszországot is érintette a neoklasszikus építészeti mozgalom. A villáktól, palotáktól, kertektől, belső terektől és a művészettől kezdve minden az ókori római és görög mintákra épült.

Kortárs építészet

Ma Olaszország a világ élvonalában jár a fenntartható és környezettudatos tervezésben olyan építészekkel, mint Renzo Piano és Carlo Mollino.

Kapcsolódó cikkek

• Olaszország építményei
• Ókori római építészet