Hunfalvy Pál

Hunfalvy Pál
Született	Paul Hunsdorfer 1810. március 12. Nagyszalók
Elhunyt	1891. november 30. (81 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Röck Karolina (1824–1907)
Foglalkozása	politikus néprajzkutató nyelvész
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1848. július 5. – 1849. augusztus 13.) magyarországi parlamenti képviselő (1861. április 6. – 1861. augusztus 22.) magyarországi parlamenti képviselő (1865. december 14. – 1868. december 9.) a magyar főrendiház tagja (1885. október 8. – 1891. november 30.)
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert (Bal oldali falsírboltok, B-36)
A Wikimédia Commons tartalmaz Hunfalvy Pál témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Hunfalvy Pál, (született Paul Hunsdorfer, Nagyszalók, 1810. március 12. – Budapest, 1891. november 30.) cipszer származású magyar kisnemes, jogász, etnológus, nyelvész, az 1848–1849-es szabadságharc idején parlamenti képviselő, az MTA tagja. A magyar nyelv finnugor eredetének elismertetője, a finnugor nyelvrokonság egyik bebizonyítója.

Sírja a Fiumei Úti Sírkertben

Életpályája

Emléktáblája a késmárki líceum falán

Hunfalvy János bátyja. Német anyanyelvű; magyarul csak később, tizenhat éves korától kezdett tanulni. Ennek ellenére később hivatalos papírjain a magyar nevét használta, naplóját 1834-től még német, majd 1836-tól többnyire magyar nyelven vezette.

Filozófiai, jogtudományi és teológiai tanulmányokat folytatott Miskolcon és Késmárkon. 1833-ban Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője lett. 1838-tól ügyvédi gyakorlatot folytatott.

1841-ben kérvényezte közös levélben a két Hunsdorfer testvér (Pál és a még eperjesi joghallgató János) Pest-Pilis és Solt vármegyénél, hogy a Hunfalvi családnevet vehesse fel. Az udvari kancellária 1842. február 17-én engedélyezte, azonban később ők maguk Hunfalvyra módosították, és az utókor is ez utóbbi írásmódot fogadta el.

1842-től a késmárki evangélikus főiskola jogtudománytanára, 1846-tól igazgatója. 1840-től foglalkozott nyelvészettel. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a szepesszombati kerület képviselőként a Habsburgokkal való megbékélést sürgető, a trónfosztást ellenző Békepárt oldalán állt, de a magyar forradalom programját soha nem tagadta meg, a kormányt végig követte (Debrecen, Szeged, majd Arad), így a trónfosztást kimondó és a függetlenségi nyilatkozatot deklaráló debreceni országgyűlés jegyzője volt. Emiatt Haynau 1850. július 5-én a debreceni magyar országgyűlés más, a Habsburgok trónfosztásában részt vett tagjával együtt halálra ítélte, ám az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látta el, és a képviselőket szabadon bocsátotta, illetve kegyelemben részesítette. (Az eljárás összesen 23 képviselőt érintett.)

Amnesztiája után, 1850. október 7-én habilitációját a Bach-rendszer kormányzata elutasította. A görög és a latin nyelv magántanárságáért folyamodó Hunfalvy beadványát Leo Thun birodalmi vallás- és közoktatásügyi miniszter arra hivatkozva utasította vissza, hogy a politikai helyzetre való tekintettel nem bízhatja az ifjúság nevelését megbízhatatlan, a forradalmi eseményekben kompromittált személyre.

Hunfalvy tudományos jelentősége a magyar nyelvtudomány intézményes kereteinek fejlesztésében, a magyar nyelv nyelvtörténeti kapcsolatainak vizsgálatában, a finnugor kapcsolat elsődlegességének elismertetésében áll. Mint sokakat, őt is foglalkoztatta a török nyelvekkel való rokonság, sőt a máig keringő elképzelések közül a sumer–magyar kapcsolat lehetőségét is elsőként vetette fel Magyarországon. Pályáját meghatározta az, hogy bekapcsolódott a finnugor nyelvek tanulmányozásába, a magyar és más finnugor nyelvek összefüggéseinek a 18. század óta folyó vizsgálatába. 1849–50 telén kezdett finnül tanulni. Toldy Ferenc (az Akadémia titkára) segítségével 1851-ben az Akadémia könyvtárosa lett, ez biztosította kutatómunkája anyagi és intézményes hátterét. Ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Szintén Toldy közvetítésének volt köszönhető, hogy 1851-ben megismerkedett Reguly Antallal, 1857–58-ban segített vogul anyagának rendezésében. Ő hívta az indoeurópai nyelvtörténet szakértőjét, Budenz Józsefet 1858-ban Göttingenből Pestre, hogy tanulmányozza a finnugor nyelveket, és 1861-ben állást is szerzett számára az Akadémia könyvtárában.

1861-ben, illetve 1865 és 1867 között képviselőházi tag, ettől kezdve a felsőház (vagy főrendi ház) tagja. 1869-ben a Balti-tenger környékén tett tanulmányutat. Az 1870-es, 80-as években nyelvtörténeti érdeklődése etnológiai irányba szélesedett, a nyelvrokonság mellett az etnikai csoportok eredetét, összefüggéseit is kutatta. Az 1880-as években a román nép és nyelv történetén dolgozott, egyebek mellett a dák–római folytonosság elméletet is tételesen cáfolva.

Megalapította az első magyar nyelvészeti szakfolyóiratot Magyar Nyelvészet címen (1856-1861), majd 1862-ben ennek utódát, a mai napig működő Nyelvtudományi Közleményeket, melynek 1878-ig szintén szerkesztője volt.

Megtanult finnül, és már 1861-ben egyértelművé tette, hogy az eredetkutatásoknak a finn nyelv irányába kell mutatniuk. Ugyanebben az évben maga mellé vette Budenzet, akinek feladata volt, hogy találja meg az indoeurópai nyelvészet mintájára létrehozott rekonstruált ősszavak segítségével a finn kapcsolatot.

Hunfalvy jelentős szerepet játszott az „ugor–török háborúban”. Vámbéry Ármin magyar–türk rokonság tárgyában írott első nagyobb munkája, a „Magyar és török-tatár szóegyezések” című, 1869–70 során megjelent mű szolgáltatta az ugor–török háború kitörésének okát. Vámbéry azt állította, hogy a türk nyelvek és a magyar közti szerinte nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. E tárgyban írott munkái hosszan elhúzódó, gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon. A magyar nép és nyelv finnugor eredetét végérvényesen bebizonyító Budenz József és követői komoly kritikákat fogalmaztak meg Vámbéry elméletével kapcsolatban, és egyértelművé tették, hogy megkérdőjelezhető Vámbéry tudományos szavahihetősége. Hunfalvy e vitában az ugor oldal mellett foglalt állást. A vitához való legfontosabb hozzájárulása „Magyarország ethnographiája” című, 1876-ban megjelent összefoglaló munkája, amely kiszélesítette az ugor–török háború harcvonalát. Ebben a munkában a szerző kiemeli a nyelv és nemzet közti igen erős kapcsolatot (48. o.), és a nyelvrokonság kérdését a néprokonság kontextusában tárgyalja.

Nyelvészeti szempontból megfigyelései és érvei általában ma is megállják a helyüket. Nem pusztán egyes szavak közötti kapcsolatokra hívja fel a figyelmet, hanem rendszeres hangtani változásokat is figyelembe vesz, és nyelvtani szerkezetek közötti összefüggéseket is kimutat. Például a magyarban a tárgyas és a tárgyatlan ragozás között meglevő különbségről szólva említi, hogy ez a finnben nem található meg, viszont a finnugor nyelvcsalád ugor ágában jellemző (237. o.), tehát a magyar nyelvnek a finnugoron belül az ugor ághoz tartozását mutatja.

Hunfalvy együtt tárgyalta a néprokonság és nyelvrokonság kérdését, a két kérdést gyakorlatilag oszthatatlannak tartotta. Egy helyütt pl. így fogalmaz: „…a nemzetek ethnikai eredetét az illető nyelv eredetével kell egynek tartani. Ugyde a nyelv támadására [azaz: keletkezésére] egy helyet kell elfogadni, a hol idegen hatásoktól menten és csak rokon hatásoktól környezve, határozott, többé el nem mosódható jellemre fejlődhetett.” (Hunfalvy Pál: Ugor vagy török–tatár eredetű-e a magyar nemzet? Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből XI/I. [1882], Budapest, 1883. 35.) A Magyarország ethnographiája is ennek a felfogásnak a jegyében íródott. A könyvben Hunfalvy pl. feltételezi, hogy a hunok finnugorok voltak (122. o.), megkérdőjelezi a geszták hitelét és eredetét (295. o.), és arra a következtetésre jut, hogy a hunok, bolgárok és avarok mind ugorok voltak (393. o.). Etnográfiai gondolkodása osztja a kor magyar nacionalizmusának előfeltevéseit. Megjegyzi például, hogy a zsidók jóval szaporábbak más népeknél, így gyorsan növekvő lélekszámuk valódi veszélyt jelent a nemzet számára (420. o.), és hangsúlyozza, mennyire fontos és élenjáró szerepet játszottak a németek a magyar műveltség és gazdaság fejlődésében (424. o.).

Utóélete

Hunfalvy jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy személye és nézetei a mai napig viták és konteók tárgyát képezik. Az őt támadók szerint érdemi érvek helyett csak az akadémiai poszt tekintélyét használta fel. A Hollandiában élő Marácz László ezekkel a szavakkal támadta Hunfalvyt: „Azt a tényt, hogy a »finnek« nyerték meg az ugor–török háborút, alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Lényegében annak volt köszönhető, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.” Ezt az elterjedt vádat cáfolják tények. Az 1848–49-es működéséért bujdosásra kényszerült és halálra ítélt, akadémiai rendes taggá Arany Jánossal egy időben megválasztott, az 1861-es, Ferenc József által feloszlatott országgyűlésben ismét szerepet vállaló Hunfalvy nem volt a rendszer kiszolgálója, a finnugor nyelvészet pedig nem volt a rendszer eszköze: 1864-ben éppen a Helytartótanács akadályozta meg a pesti egyetemen létrehozandó önálló finnugor tanszék felállítására tett javaslatot. A Hunfalvy személye köré gyártott, mindenféle forrást nélkülöző konteók egyike Bálint Gábor nyelvészről szól. Őt említi Arany János 1878-ban írt Budenzhez című bökversében: „Igazi vasfejű székely a Bálint: Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” Az említett Bálint Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, aki 1879-ben személyes konfliktusai miatt elhagyta az országot. A Hunfalvyval szemben megfogalmazott állítás, miszerint elégette volna Szentkatolnai Bálint Gábor gyűjteményét, kései toposz, és megtörténte nem igazolható.

Művei

Hunfalvy Pál szobra Szanyi Péter alkotása a Diósgyőri Gimnázium főbejáratánál (Miskolc, Diósgyőr)

• Aristoteles Poetikája, Pest, 1842
• Egy vogul monda, Pest, 1859
• Finn olvasókönyv. Első kötet. Finn olvasmányok a finn nyelvet tanulók számára. Pest, 1861
• Reguly Antal hagyományai I. Vogul föld és nép. Pest, 1864
• Utazás a Balt-tenger vidékein I–II. Pest, 1871
• Kondai vogul nyelv. A' Popov fordításának alapján. Pest, 1872
• Északi osztják nyelv. Vologodszki fordításainak és orosz–osztják szótárának alapján, tekintettel mind Castrén déli osztják grammatikájára, mind a Reguly hozta szójegyzékre és eredeti osztják énekekre. Budapest, 1875
• Utazás a Balti-tenger vidékein, I–II. Budapest, 1875
• Jelentések : I. Az orientalistáknak Londonban 1874-ben tartott nemzetközi gyűléséről : II. A németországi philologok és tanférfiak 1874-ben Innsbruckban tartott gyűléséről, Budapest, 1875
• Ukkonpohár : a régi magyar jogi szokások egy töredéke, Budapest, 1879
• Magyarország ethnographiája, 1876
• Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet (1883–84)
• A székelyekről, Budapest, 1880
• Die Ungarn oder Magyaren, Teschen, 1881
• A Magyar Tudományos Akadémia és a szómi Irodalmi Társaság, Budapest, 1881
• A Kún- vagy Petrarka-Codex és a kúnok, Budapest, 1881
• Emlékbeszéd Haberern Jonathan fölött, Budapest, 1881
• Nyelvtudomány és nyelvtanítás, Budapest, 1884
• A számlálás módjai és az év hónapjai, Budapest, 1884
• Hogyan csinálódik némely história? : pillantások a rumun történetírásra, Budapest, 1885
• Az aranyos-széki mohácsi nyelvemlékek, Budapest, 1890
• Az oláhok története, I–II. Budapest, 1894

Források

• Domokos Péter szerk. Finnugor életrajzi lexikon. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990

További információk

• Eötvös Loránd: Megemlékezés Hunfalvy Pálról. AKADÉMIAI ÉRTESÍTŐ, 2 (12). p. 731. 1891.
• Domokos Péter és Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Bp. Akadémiai, 1986 [1]
• Lőrinc László: A Habsburgok, akik el akarták venni a múltunkat. tenyleg.com
• Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete Archiválva 2007. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtárban
• Németek Magyarországon magyarok Németországban - Európai életutak
• Kritika Hunfavy Pál munkájával kapcsolatban: Dr. Marácz László, (Amszterdami Egyetem) tanulmánya Szentkatolnai Bálint Gábor igazsága címmel

Kapcsolódó szócikkek

• Magyar akadémikusok listája