Ugrás a tartalomhoz

Ferenczi Zoltán

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferenczi Zoltán
Született1857. október 7.
Borsa
Elhunyt1927. május 31. (69 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Gyermekei
Foglalkozásairodalomtörténész,
könyvtáros
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (39-1-121)
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferenczi Zoltán témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ferenczi Zoltán, olykor Ferenczy formában is (Borsa, 1857. október 7. – Budapest, 1927. május 31.) irodalomtörténész, könyvtáros, a kolozsvári és a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára főkönyvtárnoka, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ferenczi Sári (1887–1952) és Ferenczi Magda (1890–1913) írónők apja.

Sírja a Fiumei Úti Sírkertben (39-1-121)

Élete

[szerkesztés]

A Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet 1879-ben. 1880-ban polgári iskolai, 1884-ben szakiskolai igazgatóvá nevezték ki. 1881-től magántanárként az 1772 utáni magyar irodalomról tartott előadásokat a helyi egyetemen. 1891-től (hivatalosan csak 1896-tól) az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem egyesített könyvtárát vezette. 1895-ben kapta meg a címzetes nyilvános rendkívüli tanári kinevezést.

1899-től Budapesten, az egyetem magántanáraként, 1903-tól címzetes nyilvános rendkívüli tanáraként folytatta pályafutását. 1899-ben nyilvános pályázaton elnyerte a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatói posztját, amelyet 1925-ig töltött be. 1925-ben az egyetem címzetes nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Ugyanettől az évtől haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főkönyvtárnoka volt.

Munkássága

[szerkesztés]

Irodalom- és színháztörténészi tevékenysége

[szerkesztés]

Szakterülete a 17–19. századi magyar irodalom volt. Legjelentősebb Petőfi-kutatóink közé tartozik. 1896-os, háromkötetes életrajza a magyar pozitivista irodalomtörténet-írás egyik csúcsteljesítménye; máig a legrészletesebb feldolgozás, amely a költőről született. Első, Csapó Etelke és a Cipruslombok című részletét a Kisfaludy Társaság 1888-ban meghirdetett pályázatára küldte be a szerző, ám csak az 1890-re elkészült újabb tizennégy fejezet győzte meg a Gyulai Pálból, Beöthy Zsoltból és Vadnai Károlyból álló bírálóbizottságot, hogy őt bízzák meg a Petőfi-biográfia elkészítésével. A zsűri ugyanakkor kifejezte elégedetlenségét a szöveg túlságosan száraz stílusa, pozitivista módszere miatt. A költő 2008-as kritikai életrajzát jegyző Kerényi Ferenc szerint viszont éppen az adatgyűjtés és a forráskritika alapossága miatt vált a könyv a Petőfi-filológia sokáig „meg nem haladható, meg nem kerülhető alapművévé”.[1]

Ferenczi nevéhez fűződik többek között Faludi Ferenc, Garay János, Magyari István és Zrínyi Miklós munkáinak kiadása is. Szintén a millennium évében látott napvilágot a kolozsvári nyomdászat történetét összegző monográfiája. Színháztörténészként a kolozsvári színjátszás történetének feldolgozásával alkotott maradandót. 1888 és 1895 között (Korbuly Józseffel és Csernátoni Gyulával) a kolozsvári Petőfi-Múzeumot, 1907 és 1925 között a Kisfaludy Társaság Költők és Írók című sorozatát, 1908–1918-ban (Endrődi Sándorral) a Petőfi-Könyvtárt, 1919–1922-ben a Magyar Shakespeare-Tárat szerkesztette. Cikkeit, értekezéseit egyebek mellett a Budapesti Szemle, az Erdélyi Híradó, a Figyelő, a Fővárosi Lapok, a Hölgyfutár, a Magyar Könyvszemle, a Pesti Napló és a Századok közölték.

Könyvtártudósi és -vezetői tevékenysége

[szerkesztés]
„...az emberek óriási tömegének művelése sikerrel csak olvasás, más szóval ma már csak a mindenfajta könyvtárak útján lehetséges. Nem a könyvtáraknak kell tehát a mindenfajta ismeretterjesztő előadásokra támaszkodniuk; ellenkezőleg a könyvtárak a műveltség terjeszté­sének, az iskola utáni és iskolán kívüli oktatásnak első és fő eszközei, melyeknek segítségére, kiegészítésére, népszerűsítésére kell, hogy szolgáljanak a különböző általános ismeretterjesztő előadások és népszerű tanfolyamok. Az igazi népegyetemek nem azok, amiket eddig így híttak, hanem az általános ismereteket és nemes szépirodalmat magukba foglaló nép-, vagy helyesebben nyilvános szabad közművelődési közkönyvtárak, melyek nálunk még mindig a meg nem értettség miatt hamupipőke helyzetét foglalják el.”

Ferenczi Zoltán előadása Nagyenyeden, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlésén 1909. szeptember 26-án[2]

Első könyvtártudományi dolgozatai az 1890-es évek első felében, két hónapig tartó nyugat-európai tanulmányútja után születtek. Nézeteit 1903-ban A könyvtártan alapvonalai című művében összegezte, amely Kudora Károly 1893-as szintézise óta az első magyar nyelvű szakmonográfia volt. Munkája előszavában Ferenczi a tudományos előképzettséget, a bibliográfiai és könyvtártudományi ismeretek meglétét, a könyvek, a pontosság, a legaprólékosabb rend és a munka szeretetét, valamint az olvasók iránti előzékenységet nevezte meg a jó könyvtáros legfőbb jellemzőiként. A könyv a maga korának legmodernebb elgondolásait tartalmazta a könyvtárak építéséről, berendezéséről és vezetéséről. Ferenczi későbbi tanulmányaiban és beszédeiben az angol és amerikai public library-mozgalom mintájára közkönyvtárak létrehozását szorgalmazta, amelyekben „a jelszó legyen az, ami Amerikában: szabad tanulhatás, szabad olvasás, ingyen s lehetőleg a nap minden, de legalább minden szabad órájában, mégpedig mindenkinek.” Javasolta, hogy a kormány minden iskolát szereltessen fel könyvtárral, és építtessen népkönyvtárakat ismeretterjesztő előadások befogadására alkalmas olvasóteremmel. A gyári munkások, a tanyasiak és a katonák könyvellátását vándorkönyvtárak segítségével kívánta megoldani. Síkraszállt a könyvtártani ismeretek egyetemi oktatásáért. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége könyvtárosképző tanfolyamainak rendszeres előadója volt 1902 és 1913 között. E szervezet tisztségviselőjeként tíz év alatt több tucat város könyvtárait látogatta végig, hogy szakmai tanácsaival segítse őket.

A kolozsvári Egyetemi Könyvtár élén töltött évtized alatt modernizálta a munkafolyamatokat, új szervezeti szabályzatot alkotott, és egyesítette az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem könyvtárának cédulakatalógusát. A budapesti Egyetemi Könyvtárban a beérkezett könyvek feldolgozásának meggyorsítása, a könyvárusok szállítmányainak fokozott ellenőrzése, a raktárterület növelése és kisebb jelentőségű változások bevezetése fűződik nevéhez. Az olvasók és a sajtó részéről számos bírálat érte, amiért intézménye tényleges megújulása, a megváltozott igényekhez való alkalmazkodása elmaradt. Az 1920-as évek első felében Ferenczi jobbára katalóguscédulák írásával és az egyetemisták eligazításával töltötte idejét. (A könyvtári aprómunkáról így nyilatkozott: „ha én meghalok, azért fogok hiányozni, mert én két címleíróval érek fel”.[3]) 1924-től Tetzel Lőrinc első őr vette át a tényleges irányítást. A következő év februárjában Ferenczi megörökölte Szily Kálmán főkönyvtárnoki székét az Akadémiai Könyvtárban. Szervezőmunkája eredményeként csökkent a feldolgozatlanul maradt nyomtatványok mennyisége, szinte teljesen megszűnt a tudománytalan irodalom beszivárgása, a távol-keleti országok (többek között Japán), valamint a Szovjetunió bevonásával és a nyugat-európai kapcsolatok felelevenítésével bővültek a cserelehetőségek, és jelentősen csökkent a könyvtári szünnapok száma. A költségvetés megnövekedése lehetővé tette a hiányzó folyóiratok és könyvek egy részének pótlását. 1927 áprilisában szerezte meg a könyvtár Vörösmarty Mihály hagyatékát.

Műfordítói és szépírói munkássága

[szerkesztés]

Lefordította Dante Az új élet című művét, Shakespeare szonettjeit, Goethe Faustjának első részét, Edgar Allan Poe verseit. Kolozsvárott több színdarabját bemutatták.

Társasági tagságai, elismerései

[szerkesztés]

1886-ban a Petőfi Társaság rendes tagja lett, 1907 és 1923 között a szervezet alelnökeként működött. 1903-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt. 1905. május 12-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1917. május 3-án rendes tagjává választották.

1896-os Petőfi-életrajza elnyerte a Kisfaludy Társaság Széher Árpád-jutalmát.

Értékelése

[szerkesztés]
„A szállóigékké csiszolt finom mondatokat és a nagy francia akadémikusokon nevelkedett esprit zománcának fényét Ferenczi Zoltánnál az alaposság pótolta, a fáradhatatlan szorgalom, a már megírt kötetek sorának kiegészítése az újabb vastag, dokumentált kötetek sorával.”

Hatvany Lajos Ferenczi Zoltánról 1927-ben[4]

Konzervatív irodalomszemlélete, terjengősnek tartott összegzései miatt a modern irodalom számos képviselője élesen bírálta. A Nyugat első számában Fenyő Miksa írt gúnyos hangvételű ismertetést Ferenczi akadémiai székfoglalójáról.[5] A következő évtizedekben Hatvany Lajos, Szép Ernő, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond illették kritikával műveit és az általa szerkesztett sorozatokat. Deák-életrajzát Móricz „szárazon és kegyetlen korlátoltsággal, unalommal és leíró politikai helyzetek végtelen szóáradatával” megírt műnek minősítette.[6] Pintér Jenő méltatásakor Szerb Antal megjegyezte, hogy ő Petőfiről négy-öt oldalon is el tudta mondani mindazt, amihez Ferenczinek kötetekre volt szüksége.[7] Hatvany csak halála után nyilatkozott elismerően róla: nekrológjában a „divatját vesztett alaposság, a divatját vesztett jóhiszeműség” egyik utolsó képviselőjének nevezte, aki a modern irodalom törekvéseit nem támogatta ugyan, de „őszinte tárgyilagosságra törekedett az új idők új embereivel szemben.”[8]

A könyvtártörténeti szakirodalom kiváló felkészültségű szakemberként, barátságos, maga körül derűs környezetet teremteni képes, de erélytelen, a „magasabb szintű építő-tervező munkára” alkalmatlan vezetőként tartja nyilván.[9]

Főbb művei

[szerkesztés]

Monográfiák

[szerkesztés]
A Petőfi-életrajz első kötete

Szerkesztett monográfiák

[szerkesztés]

Szövegkiadások, antológiák

[szerkesztés]
  • Vásárhelyi daloskönyv (Kolozsvár, 1899)
  • Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság (Kolozsvár, 1901)
  • Faludi Ferenc versei (Kolozsvár, 1901)
  • Petőfi Sándor összes költeményei. Magyar művészek rajzaival (Kolozsvár, 1901)
  • Garay János munkái (Budapest, 1902) Online
  • Petőfi Almanach (Kolozsvár, 1909)
  • Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól (Kolozsvár, 1911)
  • Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (Budapest, 1922)
  • Petőfi-könyv (Császár Elemérrel; Budapest, 1923)
  • Széchenyi István: A Kelet népe (Budapest, 1925)

Műfordítások

[szerkesztés]

Drámák

[szerkesztés]
  • Az aranykakas (bemutató: Kolozsvár, 1884)
  • Lázár János (bemutató: Kolozsvár, 1885)
  • Száz év előtt (bemutató: Kolozsvár, 1892)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Kerényi, 2008. 483–484. o.
  2. ↑ A könyvtárak mint a nemzeti művelődés eszközei. Archiválva 2008. február 27-i dátummal a Wayback Machine-ben Könyvtári Figyelő, 2007. 3. sz. 489–498. o.
  3. ↑ Kenyeres, 1985. 247. o.
  4. ↑ Hatvany, 1964. 263. o.
  5. ↑ Fenyő, 1908. 47–48. o.
  6. ↑ Móricz, 1933. 143. o.
  7. ↑ Szerb, 1940. 575. o.
  8. ↑ Hatvany, 1964. o.
  9. ↑ Tóth–Vértesy, 1982. 336–337. o.

Irodalom

[szerkesztés]

Monográfiák

[szerkesztés]
  • Csapodi Csaba – Tóth András – Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet. Budapest: Gondolat. 1987.
  • Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai 1831–1949. Budapest: MTA Könyvtára. 1987.
  • Kenyeres Ágnes: Egy könyvtár hétköznapjai. Budapest: Szépirodalmi. 1985.
  • Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. Budapest: Osiris. 2008.
  • Tóth András – Vértesy Miklós: A budapesti Egyetemi Könyvtár története (1561–1944). Budapest: Egyetemi Könyvtár. 1982.

Cikkek, tanulmányok

[szerkesztés]

Lexikoncikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ferenczi_Zoltán&oldid=27617929”