Ugrás a tartalomhoz

Horváth Imre (politikus, 1901–1958)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horváth Imre
Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. július 30. – november 2.
ElődBoldóczki János
UtódNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
A Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. november 4. – 1958. február 2.
ElődNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
UtódSík Endre
Született1901. november 19.
Budapest
Elhunyt1958. február 2. (56 évesen)
Budapest
PártKommunisták Magyarországi Pártja
Magyar Kommunista Párt
Magyar Dolgozók Pártja
Magyar Szocialista Munkáspárt
Foglalkozásdiplomata, politikus, mérnök
A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Imre témájú médiaállományokat.
Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Horváth Imre (egyértelműsítő lap).

Horváth Imre (Budapest, 1901. november 19. – Budapest, 1958. február 2.)[1] kommunista politikus, a Hegedüs-kormány majd az első Kádár-kormány külügyminisztere.

Életrajza

[szerkesztés]

Horváth Mihály és Troszler Anna gyermekeként született munkáscsaládban. Műszerinas szakmát tanult egy telefongyárban. 1916-ban a telefongyári inassztrájk egyik fő szervezője lett. 1918-ban alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919-ben részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság létrehozásában, a Vörös Hadseregben politikai biztos helyettesként tevékenykedett és a politikai rendőrségen is szolgált Korvin Ottó mellett. A proletárdiktatúra bukása után internálták, majd kiszabadulása után, 1920-ban, segédkezett az illegális KMP újraszervezésében, amiért 1921 tavaszán a hatóságok elfogták, és tíz év fegyházra ítélték.

Mivel 1922-ben szabadult egy Szovjetunióval kötött fogolycsere keretében, Moszkvába emigrált. 1926-ban a Marx–Engels Intézet könyvtárosa lett, majd 1932-ben, a műszaki egyetem hallgatójaként gépészmérnöki oklevelet szerzett. A kommunista párt utasítására 1933-ban Magyarországra jött, hogy segítse az illegalitásba vonult kommunista pártot. 1934 novemberében újra letartóztatták. A szegedi Csillag börtönben raboskodott Magyarország német megszállásáig, majd a németek a dachaui koncentrációs táborba deportálták.

1945-ben hazatért. 1946-tól Moszkvában, 1948-tól Berlinben volt magyar nagykövet. 1949-től 1951-ig az USA-ban teljesített külügyi szolgálatot. 1951–ben újra nagykövet lett, 1953-ig Londonban, utána 1956-ig Prágában.

1956. július 30-tól haláláig a Magyar Népköztársaság külügyminisztereként dolgozott, leszámítva az 1956-os forradalom november 3-tól november 12-ig tartó időszakát. Horváth volt a vezetője 1957-ben a második magyar ENSZ-delegációnak, itt Kós-Konduktorov Péter helyét vette át.[2] 1956. július 21-től tagja volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, 1956. novembertől haláláig pedig az MSZMP Központi Bizottságának.[3]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947)
  • Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1954)
  • Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (posztumusz, 1958)[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 157/1958. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 22.)
  2. ↑ Domonkos László: Ki volt Konduktorov? / Konduktorov nyomában. (Archivált link, megszűnt eredetije http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/kondukt.htm)
  3. ↑ Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 16.)
  4. ↑ Magyar Közlöny, 1958. április 12. (32. szám)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Horváth_Imre_(politikus,_1901–1958)&oldid=27475648”