Politikai tiszt
A politikai tiszt (politikai komisszár) a hadsereg egységeinek politikai irányításáért, az uralkodó párt ideológiai irányvonalának érvényre juttatásért felelős katonatiszt.
Története
[szerkesztés]A politikai tiszt intézménye először a francia forradalom után, a Francia Forradalmi Hadseregben jelent meg commissaire politique (politikai komisszár) néven.[1] A politikai komisszárok nagy szerepet játszottak a szovjet Munkás-paraszt Vörös Hadseregben és a spanyol polgárháború Nemzetközi Brigádjaiban. A szovjet hadseregben – különböző neveken és szervezeti formákban – 1918-tól 1991-ig léteztek. Hasonlóképpen voltak politikai tisztek a szovjet befolyás alatt álló szocialista országokban is. A Nemzetiszocialista Németországban 1943 és 1945 között működtek hasonló szerepet betöltő Nationalsozialistischer Führungsoffizier elnevezésű politikai tisztek.
A Kínai Népi Felszabadító Hadseregben a 21. században is tevékenykednek politikai tisztek.
Oroszország
[szerkesztés].jpg)
Az 1917-es februári orosz forradalom után kezdtek megjelenni az orosz hadseregben a politikai komisszárok, akiknek feladata a volt cári tisztek ellenőrzése, lojalitásuk biztosítása volt.[2][3]. Az egyik legismertebb vezető komisszár Borisz Viktorovics Szavinkov eszer vezető volt, a bolsevikok későbbi nagy ellenfele.[4].
Az októberi forradalom után rendeletben rögzítették a komisszárok intézményét. 1918. december 5-én létrehozták az Összoroszországi Katonai Komisszárok Irodáját, ami a kommunista párt központi bizottságának utasításai alapján működött. 1919. április 18-án Trockij parancsára létrehozták a védelmi minisztérium szerepét betöltő Forradalmi Katonai Tanács Politikai Osztályát, amely a politikai komisszárok felettes hivatala lett. Májusban ez a szerv a politikai igazgatóság nevet kapta és a lett nemzetiségű Ivars Smilga (oroszul И́вар Тени́сович Сми́лга) vezetése alatt egyben a kommunista párt központi bizottságának katonai osztálya is lett.
A komisszárok, politikai biztosok felügyelték a katonai egységek parancsnokainak tevékenységét és a propagandamunkát. Az alapvető politikai funkciókon túl adminisztratív és gazdasági irányító feladatokat is elláttak. 1920 elejére több mint háromezer komisszár volt a Vörös Hadseregben. Trockij szerint:[5]
„A komisszárok új kommunista szamuráj-rendet alkotnak, akik – rendi kiváltságok nélkül – készek meghalni és a másokat s megtanítanak meghalni a munkásosztály ügyéért”
A Vörös Hadsereg komisszárjai széles körű jogokkal és kiváltságokkal rendelkeztek: részt vettek a műveleti tervek kidolgozásában, a személyzeti döntésekben nem voltak a parancsnok alárendeltjei. Feladatuk továbbra is elsősorban a régi cári tisztek, az úgynevezett katonai szakértők politikai ellenőrzése volt. Ez a de facto kettős hatalom sok esetben negatív következményekkel is járt, hiszen a rendszerint speciális katonai végzettséggel nem rendelkező komisszárok akadályozták a parancsnokokat az egységek megfelelő irányításában.
A két világháború közötti időszakban a politikai komisszárok–politikai tisztek–politikai munkatársak rendszerét, elnevezését számos alkalommal megváltoztatták, főleg a kettős vezetés ellentmondásai miatt. A sztálini nagy tisztogatás idején ennek a kategóriának a nagy részét is eltávolították a hadseregből. Helyükbe gyorstalpalókon kiképzett pártmunkásokat vonultattak be, a akiknek sem katonai, sem egyéb képzettsége nem volt megfelelő.[6].
A második világháborúban a Vörös Hadsereg kezdeti súlyos kudarcai nyomán 1942 októberében megszüntették az alakulatok kettős vezetését, és ezzel a politikai biztos (komisszár) intézményét, megerősítették az egyszemélyi parancsnoki felelősséget és a politikai munkát az adott parancsnokoknak alárendelt politikai helyettesekre bízták.[7].
A nácik a politikai tisztek intézményét különösen veszélyesnek tartották, ezért Hitler még a Barbarossa hadművelet tervezési szakaszában, az úgynevezett „komisszárparancsban” még a támadás előtt elrendelte a Vörös Hadsereg majdan elfogott politikai biztosainak fizikai megsemmisítését.[8]
A Szovjet Haditengerészet nukleáris fegyvereket hordozó tengeralattjáróin a parancsnokok és a politikai tisztek együttesen voltak felelősek a nukleáris fegyverek indító kódjának használatáért.
1991 augusztusában Gorbacsov elnöki rendeletben szüntette meg a politikai tisztek intézményét.
Az Oroszországi Föderációban 2002-ben a katonai egyetemeken újraindították a nevelőtisztek képzését a „csapatok (haderő) erkölcsi és pszichológiai támogatása”, „információs nevelőmunka”, „katonai szociális munka” szakirányokon. A pedagógus–pszichológus diplomát szerző első szakemberek 2007-ben léptek szolgálatba. 2007-ben létrehozták a nevelőtisztek napja nevű szakmai ünnepet (szeptember 11.).
2008-ban az orosz fegyveres erők nagyszabású reformja keretében jelentősen csökkentették a nevelőtisztek számát.
Magyar Néphadsereg
[szerkesztés]A Magyar Honvédségben 1945 és 1949 között fennállott nevelőtiszti intézmény helyett rendszeresítettek politikai tiszti beosztásokat a Magyar Néphadsereg csapatainál és a honvédelmi minisztériumban. A politikai tiszteket a Politikai Főcsoportfőnökség irányította. 1957-ig a politikai tiszteknek alárendelten működtek az alakulatok pártszervezetei is.[9]
A politikai tisztek rendszerét 1953-tól politikai helyettesek váltották fel az egységekben, akik a parancsnokoknak alárendelten működtek.[9]
A Magyar Néphadseregben a politikai tiszt a szélesebb értelemben vett politikai munkások közé tartozott. Politikai munkás volt a pártpolitikai munka végzésére kinevezett katona, aki egyben állami és pártfunkcionárius volt. Felelősséget viselt a párt felső szervei határozatainak végrehajtásáért. Katonaként a parancsnokok parancsai és a szabályzatok előírásai szerint tevékenykedett.[9]
A hadseregben a politikai munkásokhoz tartoztak a politikai főcsoportfőnök és alárendeltjei az egész hierarchiában, a katonai tanintézetek társadalomtudományi tanszékeinek oktató állománya, a katonai sajtó munkatársai. Fő feladata az ideológiai nevelő munka volt. A politikai tiszteket az alkalmasnak tartott összfegyvernemi és szaktisztek közül választották ki, illetve minősítették át, és szaktanfolyamokon készültek fel feladataik ellátására.[9]
A politikai tiszti intézmény a magyar hadseregben 1989-ben megszűnt.[9]
Kínai Népi Felszabadító Hadsereg
[szerkesztés]A Kínai Vörös Hadseregben 1927-től működtek politikai komisszárok (政治委员).Feladatuk a kommunista ideológia oktatása volt a hadseregen belül, valamint a néphadsereg propagandájának terjesztése kifelé.[10]
A kínai hadseregben minden szinten kettős parancsnoki rendszer létezik, a katonai és a politikai tisztek révén. Általában a katonai vezető az első számú, a politikai tiszt a helyettes szerepét tölti be. A politikai tiszt is kiképzett katona. Történelmileg ezt a szerepet időnként civil politikusokkal is betöltötték, hogy ők is szerezzenek katonai tapasztalatokat.[11] A politikai komisszár felelős a kínai hadseregben a közkapcsolatokért (PR, public relations), a katonák jólétéért, egészségéért, moráljáért, illetve a politikai oktatásukért.[11]
Kínai Köztársaság (Tajvan)
[szerkesztés]A tajvani haderőben is létezett a politikai komisszár (政戰官}} posztja. Csiang Csing-kuo, Csang Kaj-sek fia a Szovjetunióban nevelkedett és 1950-től szovjet stílusú katonai vezetést rendszeresített a tajvani hadseregben.[12][13][14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ R. Dupuy, Nouvelle histoire de la France contemporaine: La République jacobine (2005) p.156
- ↑ Из журнала заседания Временного правительства № 132 об учреждении должностей военных комиссаров при главнокомандующих армиями фронта и их функциях. www.alexanderyakovlev.org. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 2.)
- ↑ Бударин А. А. Специальные представители новой власти. Материалы по истории военных комиссаров 1917 года. // Военно-исторический журнал. — 2003. — № 12. — С.33-38.
- ↑ Савинков Борис Владимирович // Россия в 1917 году. Энциклопедия. [отв. редактор А. К. Сорокин] — М.: РОССПЭН, 2017. — 1095 с.; ISBN 978-5-8243-2094-7. — С.857-859.
- ↑ Речь на 7-м Всероссийском съезде Советов, декабрь 1919 года. www.magister.msk.ru. [2020. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 2.)
- ↑ Португальский Р. М. и др. Маршал С. К. Тимошенко. Жизнь и деятельность. — М.: Победа — 1945 год, 1994. С. 383, 384.
- ↑ Берия С. Мой отец — Лаврентий Берия. — Sablon:М.: «Современник», 1994. — С. 195, 225.
- ↑ https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/a-keleti-hadszinter-es-magyarorszag-1941-1943-CF9/1-katonapolitikai-helyzet-a-nemet-szovjet-osszecsapas-elott-D0A/
- ↑ a b c d e Hadlex
- ↑ (2020. november 29.) „The Role of the Political Commissar”. In Party on the Bridge: Political Commissars in the Chinese Navy, 9–21. o, Kiadó: Center for Strategic and International Studies (CSIS).
- ↑ a b Beckley, Michael. Unrivaled: Why America Will Remain the World's Sole Superpower. Cornell University Press, 67. o.. DOI: 10.7591/9781501724794 (2018). ISBN 978-1-5017-2479-4
- ↑ Jay Taylor. The Generalissimo's son: Chiang Ching-kuo and the revolutions in China and Taiwan. Harvard University Press, 195. o. (2000). ISBN 0-674-00287-3
- ↑ Peter R. Moody. Opposition and dissent in contemporary China. Hoover Press, 302. o. (1977). ISBN 0-8179-6771-0
- ↑ Nancy Bernkopf Tucker. Patterns in the dust: Chinese-American relations and the recognition controversy, 1949-1950. Columbia University Press, 181. o. (1983). ISBN 0-231-05362-2
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Political commissar című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Комиссар (в воинском подразделении) című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ Hadlex: Szabó József (főszerkesztő): Hadtudományi lexikon. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. 1096–1097. o. ISBN 963-04-5226-x Két kötetben