Friedrich Ferdinand von Beust

Friedrich Ferdinand von Beust
Josef Kriehuber litográfiája, 1867
Az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere
Hivatali idő 1867. december 24. – 1871. november 14.
Előd	Batthyány Kázmér (1849-ben)
Utód	Andrássy Gyula
Született	1809. január 13. Drezda
Elhunyt	1886. október 24. (77 évesen) 1886. október 23. (77 évesen) Sankt Andrä-Wördern
Sírhely	matzleinsdorfi evangélikus temető
Házastársa	Mathilde von Beust
Foglalkozás	diplomata politikus közgazdász
Iskolái	Lipcsei Egyetem Göttingeni Egyetem
Díjak	Bécs város díszpolgára (1867) České Budějovice díszpolgára Knight Grand Cross in the Order of the Netherlands Lion (1867. április 24.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Ferdinand von Beust témájú médiaállományokat.

Friedrich Ferdinand von Beust, 1860 körül

Friedrich Ferdinand von Beust gróf (Drezda, 1809. január 13. – Sankt Andrä-Wördern, 1886. október 24.) szászországi, majd ausztriai politikus, 1858–1866 között a Szász Királyság miniszterelnöke, 1866–1871 között az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, majd 1867. február 7. – 1867. december 30. között Ausztria–Magyarország első „közös” miniszterelnöke. Visszahívása után 1871–1878 között a Monarchia londoni, majd 1878–1882 között párizsi nagykövete.

Családja

A Beust ősrégi német nemesi család, amely 1777-ben kapta meg a német birodalmi grófi rangot. Két ága közül az idősebb grófi, szászországi ág, amelynek tagjai a kisebb német udvaroknál előkelő tisztségeket töltöttek be, a másik az ifjabb, osztrák ág, amely 1868. december 5-én kapta a grófi rangot.

Friedrich Karl Leopold Freiherr von Beust (1779–1845) és Erdmuthe Wilhelmine von Carlowitz (1774–1854) fia. Bátyja Friedrich Constantin von Beust mineralógus és jogász volt.

1843-ban feleségül vette Theresa Mechthildis Carolina Johanna von Jordan bárónőt (1817–1886), akitől négy gyermeke született:

• Friedrich (1844–?),
• Marie (1845–1926),
• Adolph (1848–?),
• Heinrich (1855–?).

Életpályája

Legelőbb a tudományos pályára lépett; a lipcsei egyetemen tanárságra készült. Amikor azonban a júliusi forradalom behatása alatt Szászországban is liberális alkotmány jött létre, az udvarnál nyert alkalmazást és 1831-től diplomáciai téren szolgált. Mint követségi titkár működött Berlinben és Párizsban, majd mint ügyvivő Münchenben és Londonban. Az 1848. évi szabadságharc idején Berlinben képviselte királyát.

1849. februárban Szászország külügyminisztere lett. A szász kormány ekkor erélyesen készült fellépni a radikális országgyűlés ellen és amikor Drezdában emiatt nagy felkelés ütött ki, Beust porosz segítséget kért, amellyel a lázadást le is győzte. Ennek következtében egy ideig csatlakozott is a porosz szövetséghez, de amikor látta, hogy Ausztria újra megerősödik, a szövetségtől elállt, és mindenképpen azon volt, hogy visszaállítsák a régi német szövetséget, amely a kisebb államoknak is majdnem teljes szabadságot engedett. Ez az 1851. drezdai konferenciákon sikerült is. Azóta Beustnak, mint szász miniszterelnöknek vezető eszméje az volt: a két nagyhatalomnak, Ausztriának és Poroszországnak versenyét és összecsapását megakadályozni úgy, hogy kivonja ezeket a közepes és kisebb államok befolyása alól, és mint a szövetség harmadik fontos része együttesen kellő súlyt képviselhessenek (triász). A belügyeket konzervatív szellemben vezette. Nagyravágyását azonban ez az apró-cseprő állami élet nem elégítette ki; azon volt, hogy a fontos európai ügyekbe is beleszólhasson.

A krími háború idején a középállamokat Ausztria ellenében inkább orosz részre hajlította. A szász diplomácia közvetítésével kezdődtek meg az első alkudozások Oroszország és a francia császár közt, melyek aztán a háború befejezéséhez vezettek. Mivel Beust a német szabadságot, és különösen Szászország önállását leginkább a porosz terjeszkedéstől féltette, határozott ellenese volt minden porosz egyesítő és a szövetséget reformálni akaró törekvésnek. Ezt különösen a schleswig-holsteini zavarok idejében mutatta ki. Ekkor már jelentékeny szerepet játszott: a londoni konferencián ő képviselte a német szövetséget, és ott, a német közvéleménnyel egyetértésben az augustenburgi hercegnek fogta pártját Poroszország ellenében (1864).

Nagyon rossz néven vette az ausztriai kormánytól, hogy a hercegségek ügyében Poroszországgal egyezkedett, ám amikor 1866 nyarán kenyértörésre került a dolog, az osztrák oldalra állt. A poroszok csakhamar megszállották Szászországot. Ferenc József Beustot Párizsba küldte, hogy Napóleon császárt beavatkozásra bírja (sikertelenül), majd pedig októberben kinevezte őt a külügyek és a császári ház miniszterének.

Külföldinek, protestánsnak meghívása az elsőrendű posztra, önmagában véve is mutatta, hogy az udvar szakít a régi, hagyományos politikával. Beust mindenekelőtt a magyar kiegyezést vette munkába. Meglátogatta Deákot és a leglényegesebb kérdésekben közeledett a magyar felfogáshoz. Tudták, hogy nagy része van a viszonyok jobbra fordulásában és azért egy ideig nagyon népszerű volt hazánkban. A másik fontos lépés az volt, hogy Ausztriában is szabadelvű minisztériumot alkotott meg. Ennek élén eleinte ő állott mint elnök. A külpolitikában közeledést keresett egy ideig Franciaországhoz és Oroszországhoz, hogy Poroszországot ellensúlyozhassa. A keleti ügyekben pártfogásába vette Szerbiát a porta ellen. Magában Ausztriában inkább volt hajlandó engedményeket tenni a nemzetiségeknek, mint azt a német alkotmánypárti minisztérium (=kormány) megengedhetőnek találta. A miniszterelnöknek, Auersperg hercegnek tudtán kívül alkudozni kezdett a csehekkel, emiatt a miniszterelnök lemondott.

A porosz–francia háborúba a monarchia nem avatkozhatott be, még arra a célra sem lehetett a kormányokat egyesíteni, hogy a porosz követeléseket közös fellépéssel mérsékeljék. Ekkor írta Beust: „Je ne vois plus d’Europe”. (Nem látok már Európát). Egy ideig teljes mértékben bírta a kegyét és bizalmát az uralkodónak, aki őt a kiegyezés után birodalmi kancellárrá nevezte ki, és egy évvel később grófi rangra emelte, de ez a bizalom megrendült, amikor Ausztriában Hohenwart gróf és a szláv pártok, a feudálisok és klerikálisok uralma kerekedett felül, akikkel Beust nem értett egyet. A csalatkozhatatlansági dogma kimondását felhasználta a konkordátum felmondására. Róma okkupációja ellen nem szólalt fel. Hohenwart bukása után őt is felmentették hivatalától (1871. november 6). Lehetetlen volt az ő kezeiben hagyni a monarchia külügyeinek vezetését, amikor a monarchia politikájának a Németországgal való barátság volt a legfőbb támpontja. Helyébe id. Andrássy Gyula gróf lépett. Beust Párizsba ment nagykövetnek, onnét 1878-ban Londonba tették át. 1882-ben nyugdíjazták.

Emlékiratai

Utolsó éveit birtokára visszavonulva, emlékiratai szerkesztésével töltötte. Emlékiratai egy évvel a halála után, 1887-ben meg is jelentek Friedrich Ferdinand Graf v. Beust, „Erinnerungen und Aufzeichnungen. Aus drei Viertel-Jarhunderten” cím alatt (2 kötet).

Források

• Beust. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

• Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 782. o. ISBN 963-05-6821-7  

További információk

• Kónyi Manó: Beust és Andrássy 1870- és 1871-ben; Franklin, Bp., 1890 (Olcsó könyvtár)

Kapcsolódó szócikkek

• Ausztria kormányfőinek listája
• Magyarország kormányfőinek listája

Elődje:
Batthyány Kázmér

Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere
1867. december 24. – 1871. november 14.

Utódja:
id. Andrássy Gyula