Fülöp József (geológus)

Fülöp József
Életrajzi adatok
Született	1927. január 20. Bük
Elhunyt	1994. április 13. (67 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Ismeretes mint	geológus
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (1952)
Pályafutása
Szakterület	geológia
Kutatási terület	rétegtan, szedimentológia
Tudományos fokozat	a földtudományok doktora (1962)
Munkahelyek
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest	tanársegéd (1952–54), egyetemi tanár (1970–94)
Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest	igazgatóhelyettes (1956, 1957–58), igazgató (1958–69)
Más munkahelyek	Központi Földtani Hivatal (elnök, 1968–84)
Szakmai kitüntetések
Állami Díj (1983)
Akadémiai tagság	levelező tag (1967), rendes tag (1976)
A Wikimédia Commons tartalmaz Fülöp József témájú médiaállományokat.

Fülöp József (Bük, 1927. január 20. – Budapest, 1994. április 13.) állami díjas magyar geológus, egyetemi tanár, a földtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi mezozoikumi földtani képződmények rétegtani tipologizálásának avatott tudósa, több magyarországi mezozóos formáció (Gerecse, Vértes, Bakony stb.) monográfusa volt. Életműve tudományszervezési szempontból is jelentős, egy évtizeden keresztül (1958–1969) volt a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, 1968-tól 1984-ig pedig a közigazgatási szervként működő Központi Földtani Hivatal elnöke.

Sírja a Fiumei Úti Sírkertben (27-D-18)

Emléktáblája a tatai Geológus Kertben

Életútja

Édesapja asztalos volt. Középiskolai tanulmányait a kapuvári polgári iskolában, majd a soproni kereskedelmi iskolában végezte 1938 és 1946 között. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz–közgazdaságtan tanárszakára iratkozott be. Az egyetemi évek alatt érdeklődése a földtan felé fordult, végül tanulmányait geológusi oklevéllel fejezte be 1952-ben. Már 1948-tól demonstrátorként dolgozott az egyetem földtani tanszékén, 1952-től 1954-ig pedig Vadász Elemér tanársegédjeként oktatott, egyúttal az egyetem természettudományi karának párttitkára is volt. 1954-ben a minisztertanács titkárságára került, s az ipari osztály geológus szakelőadójaként tevékenykedett 1956-ig.

1956-ban a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 1956 októbere és 1957 júliusa között az intézet munkatársaként folytatta a munkát, majd ismét igazgatóhelyettes lett. 1957-ben megvédte kisdoktori értekezését, és a földtudományok kandidátusa lett. 1958-tól 1969-ig a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatói tisztét töltötte be. 1962-ben megvédte akadémiai doktori disszertációját, s a föld- és ásványtudományok doktora lett. Igazgatói működésével párhuzamosan 1963 és 1964 között ideiglenesen megbízták az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet irányításával is. 1968 és 1984 közt a Központi Földtani Hivatal elnöki feladatait látta el. 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem geológiai tanszékére, haláláig vett részt a tanszéki oktatómunkában, egyúttal az MTA Geológiai Tanszéki Kutatócsoportját is vezette. Két cikluson át, 1984-től 1990-ig az egyetem rektori tisztét is betöltötte.

Munkássága

Fő kutatási területe a regionális földtan, a rétegtan és az üledékföldtan volt. 1957-es kandidátusi értekezését a Gerecse kréta kori képződményeiről írta, s ez később kutatásai irányvonalát is meghatározta: elsősorban a magyarországi kréta és általában is a mezozoikum földtani vonatkozásaival foglalkozott. Monográfiáiban feldolgozta a Bakony, a Gerecse és a Vértes mezozóos rétegsorait, a Villányi-hegység triász kori, hézagos kifejlődésű dolomit- és mészkőrétegeit. Terepmunkái során 1958-ban felfedezte Magyarország első ismert őskőkorszaki tűzkőbányáit a sümegi Mogyorós-dombon és a tatai Kálvária-dombon (javaslatára később mindkét helyszínt természetvédelmi területté nyilvánították). 1959-ben ő szervezte meg Budapesten az első nemzetközi mezozóos konferenciát.

Sokat tett a sztratigráfia elméleti alapjainak megszilárdításáért, kezdeményezője és szervezője volt a földtani képződmények korszerű rétegtani tipologizálásának, a magyarországi formációnómenklatúra kialakításának. Az 1970-es években részt vett a Magyarország földtani képződményeit a nemzetközi rétegtani szempontoknak megfelelően osztályozó és besoroló országos földtani alapszelvényprogram munkálataiban.

Földtani alapkutatásait igyekezett a nyersanyagkutatás szolgálatába is állítani az ásvány- és ércképződés ősföldrajzi hátterének feltárásával. Egyebek mellett tanulmányozta a dunántúli-középhegységi bauxitképződés folyamatát, s adataira támaszkodva térképen is ábrázolta a bányaműveléssel feltárandó bauxittelepeket. Az 1960-as években a Magyar Állami Földtani Intézetben dolgozó munkatársaival összeállították Magyarország ásványi nyersanyagainak, valamint paleozóos és mezozóos képződményeinek földtani térképét. Aktív közreműködője volt az 1970-es évek közepén meginduló Eocén programnak, amely a magyarországi energiaszektor bővítéséhez szükséges nyersanyagvagyon feltárására szerveződött, és munkájuk eredményeként nyílhatott meg a bicskei hőerőművet kőszénnel ellátó oroszlányi, nagyegyházi és dorog-lencsehegyi bányaüzem.

Tudományszervezőként, szaktudománya központi intézeteinek vezetőjeként sokat tett a hazai nyersanyagkutatás szervezéséért, a szükséges laboratóriumi kapacitás fejlesztéséért, a terepi dokumentációk és minták raktározásának megoldásáért. Behatóan foglalkozott a földtani térképezés történetével és módszertanával, tudományszakja és a bányászat, a nyersanyagkutatás múltjával. 1969-ben nemzetközi szimpóziumot szervezett a Magyar Állami Földtani Intézet fennállásának centenáriumára. Az ELTE 1984 és 1990 közötti rektoraként nevéhez fűződik a tanintézet 350 éves jubileumi ünnepségsorozatának (1985) megszervezése, az egyetemi rekonstrukció keretében a lágymányosi kampusz kiépítésének megkezdése, valamint a Magyar Rektori Konferencia életre hívása (1988), amelynek első elnöke is ő lett.

Monográfiái mellett több fontos általános és regionális földtani egyetemi jegyzete, tankönyve jelent meg. 1983-tól az Acta Geologica Hungarica című szakfolyóirat alapító főszerkesztője, majd 1985-től szerkesztőbizottságának elnöke volt.

Társasági tagságai és elismerései

1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, emellett 1977-től 1980-ig a tudóstestület alelnöke, 1980-tól 1990-ig elnökségi tagja, 1985-től 1991-ig pedig az MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályán belül működő földtani tudományos bizottság elnöke volt. Tiszteleti tagjai sorába fogadta a Magyar Földrajzi Társaság, 1981-ben a Magyarhoni Földtani Társulat, 1970-től 1991-ig pedig a Magyar Rétegtani Bizottság munkáját vezette elnökként. Nemzetközi elismertségét tanúsítja, hogy 1960 és 1968 között elnökölte a Nemzetközi Földtani Kongresszus Mediterrán Mezozóos Bizottságának munkáját. 1980-ban levelező tagjává választotta az Osztrák Tudományos Akadémia is, emellett 1975-től levelező tagja volt az osztrák Szövetségi Földtani Hivatalnak (GBA), 1980-tól tiszteleti tagja az Osztrák Földtani Társaságnak (ÖGG), 1981-től a Bolgár Földtani Társaságnak (BGD).

Tudományos eredményei elismeréseként 1969-ben Szabó József-, 1981-ben Hantken Miksa-emlékérmet kapott. 1983-ban többekkel megosztva – Nemecz Ernő, Schoppel János, Solymos András, Vass László és Végh Sándor mellett – az Eocén program keretein belül elvégzett munkájukért, az ásványi nyersanyagbázisok felkutatása és feltárása terén elért eredményeikért Állami Díjban részesültek. A földtani természetvédelemben elért eredményeiért 1976-ban a Pro Natura díj kitüntetettjei közé tartozott. Egyetemi oktatói munkáját 1990-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Pro Universitate emlékérem arany fokozatával ismerte el. Ezek mellett díjazottja volt a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetésnek (1957), a Munka Érdemrendnek (1960), a Munka Érdemrend ezüst (1965) és arany (1969, 1978) fokozatának, valamint a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970).

Főbb művei

• A Bakonyhegység alsó-kréta (berriázi-apti) képződményei. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. 1964.  
• A Villányi-hegység krétaidőszaki képződményei. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. 1966.  
• Geology of the Transdanubian Central Mountains: Guide to excursion. Budapest: Hungarian Academy of Sciences. 1968.  
  • Magyarul: Földtani kirándulás a Dunántúli Középhegységben. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. 1969.  
  • Oroszul: Геология Задунайского среднегорья: Путеводитель к экскурсии. Будапешт: Венгерский геологический институт. 1969.  
• Tatai mezozóos alaphegységrögök. Budapest: Műszaki. 1975.  
  • Angolul: The mesozoic basement horst blocs of Tata. Budapest: Műszaki. 1976.  
• Az ásványi nyersanyagok története Magyarországon. Budapest: Műszaki. 1984.  
• Bevezetés Magyarország geológiájába. Budapest: Akadémiai. 1989.  
• Paleozoikum I–II. Budapest: Fényszedő Központ. 1990–1994.  

Források

• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 599., 617. o. ISBN 963-05-4420-2  
• Hámor Géza: Fülöp József. Magyar Tudomány, CII. évf. 5. sz. (1995) 610–613. o.
• Fülöp József-emlékkönyv. Szerk. Haas János. Budapest: Akadémiai. 1997. ISBN 963 05 7358 X  
• Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 384. o. ISBN 963-85773-9-8  
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 412–413., 417., 450. o.
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 838. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 382. o.

További információk

• Hámor Géza: Fülöp József. Földtani Közlöny, (1995)