Ugrás a tartalomhoz

Eörsi Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eörsi Gyula
SzületettSchleiffer Gyula
1922. szeptember 19.
Budapest
Elhunyt1992. április 20. (69 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaHajdú Marianna
Gyermekeikét gyermek:
Foglalkozása
Tisztsége
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1945, jogászdoktor, jogtudomány)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (1-1-3)[1][2]
Tudományos pályafutása
Szakterület
Tudományos fokozat
  • az állam- és jogtudományok kandidátusa (1952, Magyar Tudományos Akadémia)
  • az állam- és jogtudományok doktora (1956, Magyar Tudományos Akadémia)
Szakintézeti tagságMagyar Tudományos Akadémia (1973–)
Sablon • Wikidata • Segítség

Eörsi Gyula (születési nevén Schleiffer Gyula, Budapest, 1922. szeptember 19. – Budapest, 1992. április 20.) magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A polgári jog, ezen belül a tulajdonjog kérdéseinek neves kutatója, a Rákosi-diktatúra, majd a Kádár-rendszer polgári jogának egyik alakítója volt. 1978 és 1984 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. Testvére Eörsi István író, fia Eörsi Mátyás politikus, lánya Eörsi Anna művészettörténész

Életútja

[szerkesztés]

1941-ben érettségizett, majd felvették a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem) Állam- és jogtudományi Karára. Itt szerzett jogi doktorátust 1945-ben. Két évvel később letette a bírói és ügyvédi szakvizsgát. 1948–1949-ben állami ösztöndíjjal Párizsban volt vendéghallgató.

Diplomájának megszerzése után szakvizsgájának letételéig Glückstahl Andor ügyvédi irodájában volt ügyvédjelölt. 1947–1948-ban bírósági aljegyző volt a központi kerületi járásbíróságon, majd 1951-ig törvényszéki bírói rangban főelőadó az Igazságügyi Minisztériumban, előbb a magánjogi, ezt követően a törvény-előkészítő osztályon. 1951-ben kinevezték New Yorkba, illetve Washingtonba konzulnak. 1952-ben tért haza, az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetője lett, a főosztályt 1957-ig vezette. Közben 1951-ben félállásban az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgári jogi tanszékének egyetemi docense lett (előtte tanított már a közgazdasági egyetemen, illetve a Szegedi Tudományegyetemen is). Szabó Imre jogfilozófussal és másokkal együttműködve nagy szerepe volt a szovjet típusú jog, jogtudomány és jogi oktatás hazai meghonosításában. Ideológiai és politikai célokból számos korábbi és még élő jogtudóst (többek között Moór Gyulát és Nizsalovszky Endrét) élesen támadott.[3][4] 1956-ban vette át egyetemi tanári kinevezését és tanszékvezetői megbízását.

1957-ben részt vett a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló 1957. évi 25. törvényerejű rendelet kodifikációs munkájában. A jogszabály a politikai különbíróságok rendszeréről, a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszer fontos eleméről szól. Emiatt a tevékenysége miatt 2016-ban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága azon félezer kommunista funkcionárius közé sorolta, akik részt vettek az 1956-os forradalom elfojtásában, valamint az azt követő megtorlásban.[5]

1978-ban az ELTE rektorává választották, tisztségét 1984. június 30-ig viselte. Egyetemi állása mellett az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet polgári jogi osztályának vezetője (1957), később igazgató-helyettese lett. 1986-ban kutatóprofesszori megbízást kapott. 1967-ben, illetve 1970-ben a Dar es-Salaam-i Egyetem, 1973-ban pedig a Stockholmi Egyetem vendégprofesszora volt.

1952-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1956-ban akadémiai doktori értekezését. Tagja lett az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 1962-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban pedig rendes tagjává. 1970-ben a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 1973 és 1976 között annak elnöke volt. Ilyen minőségében az MTA elnökségének is tagja volt. Akadémiai tisztségei mellett a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület alelnöke, valamint a Deutsche Gesellschaft für Rechtsvergleichung tagja és tiszteletbeli doktora volt. Az Acta Juridica, valamint a Gazdaság- és Jogtudomány című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának tagja volt.

Munkássága

[szerkesztés]

Fő kutatási területe az állam- és jogtudományokon belül a polgári jog, ezen belül a szocialista tulajdonjog kérdései voltak. Emellett foglalkozott összehasonlító (komparatív) polgári joggal, iparjogvédelemmel, valamint a jog és a gazdaság közötti kapcsolattal.

Az 1950-es években a szocialista polgári jog elméleti alapjait (így az államosításokét is) rakta le, könyvet írt például a tervszerződésekről, illetve a kártérítési jogról. Behatóan foglalkozott a polgári jogi felelősség elméleti és gyakorlati kérdéseivel is, ezeket több monográfiában elemezte. Jelentősek a polgári jogi alapjaihoz kapcsolódó problémák területén történő kutatásai is. Az 1970-es években összehasonlító polgári jogi könyvet írt, amelyet angolul is kiadtak, valamint lerakta a jog gazdasági elemzésének alapjait is.

Jelentős tankönyvszerzői tevékenysége is. Világhy Miklóssal (személyesen nem kedvelték egymást[6]) társszerzőként írt polgári jogi tankönyve több kiadásban is megjelent. Ebből a tankönyvből számos évfolyam hallgatói tanultak. Magyarország első polgári törvénykönyvét az Eörsi-Nizsalovszky-Világhy triumvirátus alkotta meg. Az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének egyik vezetőjeként munkatársainak viszonylagos szabadságot biztosított kutatási területüket és témaválasztásukat illetően.

Családja

[szerkesztés]

Szülei is az igazságszolgáltatást tekintették hívatásuknak. Apja, Schleiffer Pál ügyvéd, később közjegyző volt. Anyja, Eörsi Terézia – akinek később felvette a családi nevét – a fiatalkorúak pártfogó tisztjeként, majd bírósági irodakezelőként dolgozott. Felesége Hajdú Marianna magyar szakos tanár. Házasságukból két gyermek született: Eörsi Anna (1950) művészettörténész, egyetemi oktató, illetve Eörsi Mátyás (1954) jogász, politikus, országgyűlési képviselő. Testvére Eörsi István (1931–2005) Kossuth-díjas író volt.[7]

Emlékezete

[szerkesztés]

A Magyar Jogász Egylet az Igazságügyi Minisztérium által támogatott polgári jogi kutatás keretében 2017. szeptember 21-én Eörsi Gyula emlékülést rendezett.[8]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Főbb publikációi

[szerkesztés]
  • A tulajdonátszállás kérdéséről (1947)
  • Magánjog és polgári jog (1950, 1960)
  • A tulajdonjog fejlődése. A kapitalizmus tulajdonjoga I–II. (1951)
  • Az amerikai igazságszolgáltatás (1953)
  • A tervszerződések (1957)
  • Kártérítés jogellenes magatartásért (1958)
  • A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség (1961)
  • Elhatárolási problémák az anyagi felelősség körében (1962)
  • Magyar polgári jog I–II. (egyetemi tankönyv, Világhy Miklóssal, 1962, több kiadás)
  • A szocialista polgári jog alapproblémái (1965)
  • A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve (1966)
  • A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról (1968)
  • Fundamental Problems of Socialist Civil Law (1970)
  • Összehasonlító polgári jog (1975, angolul 1979)
  • Jog – gazdaság – jogrendszer-tagozódás (1977)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  2. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  3. ↑ „A Horthy-fasizmus állam- és jogbölcselete”. Jegyzőkönyv. Közzéteszi: Varga Csaba, Jogelméleti Szemle
  4. ↑ Lásd még: Mádl Ferenc: Nizsalovszky Endre. In: Nizsalovszky Endre Emlékkönyv. Szerk.: Vékás Lajos - Mádl Ferenc. ELTE ÁJTK Polgári Jogi Tanszéke és Nemzetközi Magánjogi Tanszéke, Bp. 1994., 307 o.
  5. ↑ Eörsi Gyula. neb.hu
  6. ↑ ifj. Korsós Antal: Nem éppen szobatudós – Sárközy Tamás Archiválva 2009. május 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, Mozgó Világ, 2002/7.
  7. ↑ Sereg András: Eörsi Gyula - Jogtudós álnéven. jogiforum.hu, 2017. március 16. (Hozzáférés: 2020. július 12.)
  8. ↑ http://jogaszegylet.hu/index.php?mod=re_d&hr_id=173

Források

[szerkesztés]
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 295–296. o.
  • Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 348. o. ISBN 963-85773-5-5  

További információk

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Sólyom László: Eörsi Gyula. Magyar Tudomány, 1992
  • Vékás Lajos: Eörsi Gyula. Jogtudományi Közlöny, 1992
  • Sárközy Tamás: Aki a tüzet ivóvízzé változtatta. Eörsi Gyula halálára. Kritika, 1992
  • Sárközy Tamás–Vékás Lajos: Eörsi Gyula-emlékkönyv, HVG-ORAC, 2002
  • Verebics János (szerkesztő): Eörsi Gyula emlékkönyv. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018
  • jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Eörsi_Gyula&oldid=27468743”