EuroBrun
EuroBrun | |
Teljes név | EuroBrun Racing |
Székhely | Senago, Olaszország |
Alapító(k) | Giampaolo Pavanello Walter Brun |
Jelentős versenyzők | Stefano Modena Roberto Moreno |
Motorok | Ford, Judd |
Gumik | Goodyear, Pirelli |
Formula–1-es szereplése | |
Első verseny | 1988-as brazil nagydíj |
Utolsó verseny | 1990-es spanyol nagydíj |
Versenyek száma | 46 (14 rajt) |
Konstruktőri világbajnoki címek | 0 |
Versenyzői világbajnoki címek | 0 |
Győzelmek | 0 |
Első rajtkockák | 0 |
Leggyorsabb körök | 0 |
Az EuroBrun egy már megszűnt, svájci-olasz illetőségű Formula–1-es konstruktőrcég. 1988-tól 1990-ig indult versenyeken, ezeknek azonban csak kevesebb mint felére sikerült kvalifikálnia magát legalább egy versenyzője révén.
Előzmények
[szerkesztés]1987 végén a sportautó-versenyzés világában szép sikereket elérő Walter Brun kiöregedőfélben lévő argentin pilótájával, Oscar Larraurival együtt hozták létre a csapatot, valamint az Alfa Romeo megszűnt Formula–1-es csapata számára készített tervrajzokat készítő Euroracing-mérnökökkel együtt, megszületett az EuroBrun Racing.[1] A korlátozottan sikeres Alfa Romeo 184T tervezője, Mario Tolentino álmodta meg a csapat első versenyautóját, az ER188-at.[2] A kasztniba a korszak egyik legnépszerűbb motorját, a Cosworth DFZ V8-t szerelték, borítására a Tommasini futószalaggyártó cég nevét festették, az ülésekbe pedig Larraurit és az addig csupán egyetlen Formula–1-es futamot a háta mögött tudó Stefano Modenát ültették.[3]
1988
[szerkesztés]Az idénynyitó Brazil Nagydíjon a Zakspeedek, az egyik Tyrrell, valamint az egy-egy Osella és Rial kárára mindkét autó felállhatott a rajtrácsra, ám műszaki meghibásodások miatt egyikük sem tudta befejezni a futamot. Az első tíz versenyen Modena két önhibáján kívüli kizárástól eltekintve rendre a 20. hely környékére kvalifikálta magát, s Larrauri is hétszer részt vehetett a futamon, Monacóban a fantasztikus 18. rajthelyet szerezte meg.[4] Annak ellenére, hogy a csapat látszólag szépen teljesített, egyre súlyosabb problémákkal kellett szembenézniük, amit részint a pénz fogyása, részint a társuló felek közti kapcsolat megromlása okozott. Ráadásul gyenge teljesítménye miatt Larraurit is lapátra készültek tenni, ám miután szerződtették Christian Dannert a helyére, kiderült, hogy a német egyszerűen nem fér be az autóba, így kénytelenek voltak megtartani az argentint.[5] A Magyar Nagydíjon a négy kör hátrányban célba érő Modena a csapat legjobb eredményét érte el a 11. helyezésével. A következő három versenyhétvégén Larrauri rendre utolsó lett, azaz már az előkvalifikáción kiesett, és Modena sem tudott a 29. helynél előrébb végezni az időméréseken. A Spanyol Nagydíjon legalább az olasz részt vehetett a futamon, hogy aztán Japánban újfent mindkét autójuk az időmérő edzésen fejezze be a hétvégét. Aztán a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon mindkét EuroBrun felállhatott a rajtrácsra, de műszaki gondok miatt egyik sem ért célba.[5]
1989
[szerkesztés]Az 1989-es szezonra a csapat teljesen átalakult, az Euroracing kivonult, a pilóták távoztak, a Cosworth helyett jött a Judd, a Goodyear helyett a Pirelli, két autó helyett pedig maradt egy. A karosszéria viszont éppen csak annyit változott, amennyit feltétlenül szükséges volt, s ez alaposan meg is látszott a teljesítményükön. A szezonnyitón még úgy tűnt, a csapat legalább a tavalyi szintet hozni tudja, hiszen a svájci Gregor Foitek túljutva az előkvalifikáción a 24. helyen zárta a pénteki első időmérő edzést, ám egy motorhiba következtében a másodikon visszacsúszott, s lemaradt a futamról. Mint utóbb kiderült, ez volt a csapat számára az egyetlen ebben a szezonban, hiszen a hátralévő 15 hétvégén egyszer sem vehetett részt még csak az időmérő edzésen sem Foitek, ahogy a helyére visszatérő Larrauri sem. A szezon közepére megérkezett az új autó, az ER189, ám ez sem segített, az idény végére pedig a szponzorok is elhagyták a csapatot.[6]
1990
[szerkesztés]Az EuroBrun két autóval jelent meg az 1990-es idénynyitón Phoenixben, de nem sok változás történt az autóval az előző évi állapotához képest.[7] A Colonitól érkező Roberto Moreno és a fizetős Claudio Langes lett a csapat két pilótája.[8] Langes már az előkvalifikáción kiesett, Moreno viszont fölényesen nyerte a selejtezőt, a gumik által felkavart pénteki edzésen pedig a 16. helyen végzett, megelőzve Nigel Mansellt a Scuderia Ferrari pilótáját és egy Benettont is. A javarészt a gumik miatt kialakuló edzéskáoszról persze sokat elárul, hogy a második helyen egy Minardi, a harmadikon egy Dallara, a nyolcadikon pedig egy Osella zárt. Minthogy a második edzést szakadó esőben rendezték, senki nem tudott javítani az időeredményein, így Moreno a fantasztikus 16. helyről rajtolhatott, nem mellesleg a második leggyorsabb volt a szombati esős kvalifikáción. A futamot aztán öt kör hátrányban a 13. helyen zárta.
Az ezt követő versenyhétvégéken Moreno produkciója igen rapszodikus volt, Langes viszont stabilan rettenetesen teljesített, csak a Life-os Gary Brabham előzte meg. A brazil előbb kiesett a selejtezőn, Imolában a csapat történetében utoljára elindulhatott a futamon, az első körben kiesett műszaki hibával, Monacóban és Kanadában pedig az időmérésen esett ki, utóbbi esetben csupán századokkal. Miután a Mexikói Nagydíjon a 24. rajthelyet szerezte meg kizárása előtt, Roberto Moreno már csak a péntek reggeli selejtezőkön ülhetett be autójába, akárcsak csapattársa, aki 14 próbálkozásból egyszer sem élte túl a selejtezőt, ami mindörökké élő rekord marad a sportág történetében.[9]
Az utolsó előtti futam, a Japán Nagydíj előtt Brun besokallt, és úgy döntött, nem utaztatja el csapatát, így értesítette pilótáit, hogy többé nem tart igényt szolgálataikra. Ennek köszönhetően Moreno elfogadhatta a Benetton ajánlatát, akik a helikopter balesetben súlyosan megsérült Nannini helyére kívánták a brazilt szerződtetni, s a sokkal többre hivatott pilóta így kétévnyi szenvedést követően első benettonos futamán a második helyen zárt. Walter Brun visszatért a sportautózás világába, s a Formula–1-ben gyűjtött tapasztalatait felhasználva saját autót épített, ám két év múlva végleg elhagyta az autóversenyzés világát.
Teljes Formula–1-es eredménylistája
[szerkesztés](Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év | Kasztni | Motor | Gumi | Versenyzők | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | Pont | Poz. |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1988 | EuroBrun ER188 | Ford DFZ V8 | G | BRA | SMR | MON | MEX | CAN | DET | FRA | GBR | GER | HUN | BEL | ITA | POR | ESP | JPN | AUS | 0 | HN | |
Oscar Larrauri | Ret | DNQ | Ret | 13 | Ret | Ret | Ret | DNQ | 16 | DNQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNQ | DNQ | Ret | ||||||
Stefano Modena | Ret | NC | DSQ | DSQ | 12 | Ret | 14 | 12 | Ret | 11 | DNQ | DNQ | DNQ | 13 | DNQ | Ret | ||||||
1989 | EuroBrun ER188B EuroBrun ER189 |
Judd CV V8 | P | BRA | SMR | MON | MEX | USA | CAN | FRA | GBR | GER | HUN | BEL | ITA | POR | ESP | JPN | AUS | 0 | HN | |
Gregor Foitek | DNQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | |||||||||||
Oscar Larrauri | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | |||||||||||||||||
1990 | EuroBrun ER189B | Judd CV V8 | P | USA | BRA | SMR | MON | CAN | MEX | FRA | GBR | GER | HUN | BEL | ITA | POR | ESP | JPN | AUS | 0 | HN | |
Roberto Moreno | 13 | DNPQ | Ret | DNQ | DNQ | DSQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | ||||||||
Claudio Langes | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ | DNPQ |
Források
[szerkesztés]- ↑ Reynard betrieb ab 1989 ein eigenes Formel-1-Projekt, dessen Debüt für 1992 vorgesehen war. Es ließ sich allerdings aus finanziellen Gründen nicht realisieren. Die fertig hergestellten Fahrzeugkomponenten wurden 1993 von dem britischen Rennstall Pacific übernommen.
- ↑ Hodges: Rennwagen von A-Z nach 1945, S. 91: „Der Wagen zeigte keinerlei Originalität“.
- ↑ Motorsport aktuell, Hefte 48/1987, S. 8
- ↑ Méltán Elfeledve: Gyenge kezdés után erős visszaesés, 2016. június 2. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
- ↑ a b Geschichte des Teams EuroBrun auf der Internetseite www.f1rejects.com Archiválva 2011. június 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen am 22. August 2011).
- ↑ Motorsport Aktuell, Heft 36/1989, S. 32.
- ↑ Motorsport Aktuell, Heft 12/1990, S. 13.
- ↑ Sowohl Coloni als auch Osella und Life Racing setzten 1990 nur ein Auto ein.
- ↑ Biographie Claudio Langes' auf der Internetseite www.f1rejects.com Archiválva 2012. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen am 22. August 2011).