Csótnémeti
| Csótnémeti (Nijemci) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Vukovár-Szerém |
| Község | Csótnémeti |
| Jogállás | község |
| Polgármester | Ivica Klem (HDZ) |
| Irányítószám | 32245 |
| Körzethívószám | +385 032 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 3526 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 85 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 08′, k. h. 19° 02′45.133333°N 19.033333°EKoordináták: é. sz. 45° 08′, k. h. 19° 02′45.133333°N 19.033333°E | |
| Csótnémeti weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csótnémeti témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Csótnémeti[2] (horvátul: Nijemci) falu és község Horvátországban Vukovár-Szerém megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Vukovártól légvonalban 23, közúton 26 km-re délre, a Nyugat-Szerémségben, a Báza partján fekszik.
A község települései
[szerkesztés]A községhez Halápfalva (Apševci), Forró (Banovci), Petyke (Donje Novo Selo), Gyelétfalva (Đeletovci), Felsőlipóc (Lipovac), Csótnémeti, Szentlőrincváralja (Podgrađe), és Bánóc (Vinkovački Banovci) települések tartoznak.
Története
[szerkesztés]A település története a bronzkorig nyúlik vissza. 2005-ben az A3-as autópálya Zsupanya-Lipovac szakaszának építését megelőző leletmentő feltárások során a Vatya-kultúra településének maradványai kerültek itt elő. Ugyancsak ezen feltárások erősítették meg a korábbi terepbejárásnál már regisztrált vaskori települések létét, melyek a Hallstatti kultúrához és a La Tène-kultúrához tartoztak.[3]
A középkori Németi első írásos említése 1437-ben történt nemesi névben Zsigmond király oklevelében, ahol egy olyan perben ítélkezik, melyben az egyik fél Nempthy István volt.[4] 1443-ban már mezővárosként „Oppidum Nemethy” néven találjuk abban az oklevélben, melyben a birtokos Tamásiak révén a Héderváriakat is beiktatják részeinek birtokába. Birtokosai a Lorántfiak, a Tamásiak és a Héderváriak voltak. A középkorban vámszedőhely is volt.[5] Neve összekapcsolódik a német népnévvel, de ennek pontos oka nem ismert. A helyi horvátok körében egy legenda terjedt egy néma révészről, aki a Bosuton szállította át az árut és az utasokat. Eszerint róla nevezték volna el a települést először „nimak”nak. Lakói a középkorban földművelő jobbágyok és kézművesek voltak.
A török 1526-ban, Valkóvár eleste után szállta meg és 1691-ig volt török uralom alatt. Ebből a korból vannak rendkívül érdekes régészeti lelőhelyek is, amelyek felcsigázzák a kíváncsi emberek képzeletét. A falu központjában, a központi parkban mindössze egy méterrel a felszín alatt található falak és üregek vannak. Ezt a helyet minden szakszerű vizsgálat nélkül török fürdőként definiálják. A felszínről is látható árkokat néhol alagutak keresztezik. A településtől délre, a Száva folyó irányában mocsaras erdőterületek voltak, ahova a környező települések lakosai menekültek a török portyázók támadásai során. Az erdők ma is szinte ugyanazokon határokon belül léteznek, mint akkor, de a mocsár azóta már kiszáradt. Az egyházlátogatások feljegyzései alapján a 17. században Németi vallási központ is volt.
A felszabadulás után kamarai birtok, majd a vukovári uradalom része lett. Rövid ideig a Kuffstein, majd 1736-tól az Eltz család volt a birtokosa. Az első katonai felmérés térképén „Nyemcze” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Nemcze” néven szerepel.[6] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Nemcze” néven 257 házzal, 1293 katolikus és 22 ortodox vallású lakossal találjuk.[7]
A településnek 1857-ben 1187, 1910-ben 2298 lakosa volt. Szerém vármegye Vinkovcei járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 72%-a horvát, 23%-a német, 2%-a magyar, 1%-a szerb anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 a Független Horvát Államhoz tartozott, majd a szocialista Jugoszlávia fennhatósága alá került. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről szállítottak ide elszegényedett horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 97%-a horvát nemzetiségű volt. A horvátországi háború során elfoglalták a szerb csapatok, akik a nem szerb lakosságot kitelepítették, a plébániatemplomot pedig lerombolták. A lakosság csak 1997-ben térhetett haza. A falunak 2011-ben 1605 lakosa volt.
Népessége
[szerkesztés]| Lakosság változása[8][9] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 1.187 | 1.209 | 1.402 | 1.727 | 2.373 | 2.298 | 2.414 | 2.405 | 2.717 | 3.038 | 3.077 | 2.800 | 2.412 | 2.171 | 1.905 | 1.605 |
Nevezetességei
[szerkesztés]- Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[10] középkori eredetű, már a 15. században is említik, de ennél sokkal korábbi lehet. Régészeti kutatása során román stílusú elődjének a falait is megtalálták. A jelenlegi padlószint alatt még két, korábbi réteget fedeztek fel. Az apszis előtti jobb sarokban a római épület maradványait találták. A további ásatások során a Bijelo Brdo-kultúra soros sírjait, valamint egy korábbi, monumentális épület maradványait fedezték fel. Valószínűleg az első templom építői a Lórántfi család tagjai voltak, akik akkoriban a település birtokosai voltak. A terepalakzatok alapján valószínűsíthető, hogy Gradina nevű magaslaton a Bosut partján, ahol a templom áll a történelem előtti időben egy erődítmény állhatott az azt övező várárokkal. Története során a templomot többször átépítették és megújították. A ma látható második templom a 15. század elején épülhetett gótikus stílusban. A Bijelo Brdo-kultúra temetőjét a középkor folyamán továbbra is temetőként használták. Ezen kívül feltételezhető, hogy a mai település központjában állt a középkorban Németi vára és mezővárosa. A templomot valamikor a 18. század elején barokk stílusban építették át. A horvátországi háborúban a templomot a szerbek teljesen lerombolták. A háború után előző formájában építették újjá.
- A település Pasztolális Központjában helyezték el a „Luka Natali” helytörténeti múzeumot. A múzeum nevét a pécsi püspökségnek a szerémségi és a török által megszállt területekre kinevezett általános helynökéről, a későbbi belgrádi püspökről, Luka Nataliról kapta, akinek székhelye a 17. század végén és a 18. század elején Németiben volt, és akit itt is temettek el. A múzeumban minden megtalálható a település eredetétől kezdve, a középkoron át a modernkori történelemig és a horvátországi függetlenségi háborúig. A múzeumon belül található egy „etno terem”, más néven „A nagymama szobája”, amelyet hagyományos stílusban, a múlt emlékeivel rendeztek be bemutatva, hogy régen az emberek miként éltek ezen a területen.
Kultúra
[szerkesztés]A település fesztiválja a "Divan je kićeni Srijem" mely a szerémségi horvátokat gyűjti egybe a határ mindkét oldaláról. A rendezvény részeként a Németi Idegenforgalmi Iroda évek óta szervezi a turisztikai vásárt, ahol a kézműveseknek, a vállalkozóknak, a családi gazdaságoknak, a művészeknek és az egyesületeknek lehetőségük van kiállítani és árusítani termékeiket.
Oktatás
[szerkesztés]A településen nyolcosztályos általános iskola működik. Területi iskolái működnek Šidski Banovci, Đeletovci, Donje Novo Selo, Podgrađe és Apševci településeken.
Sport
[szerkesztés]- Az NK Lovor Nijemci labdarúgóklubot 1924-ben alapították. A csapat a megyei 2. ligában szerepel.
- JK Nijemci cselgáncsklub
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Magyarpatriotak.hu: Magyar helységnevek a Szerémségben - Adalékok a letűnt szerémségi magyar néptalajhoz Szerk. Hetzmann Róbert Bp. 2019.. [2020. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 28.)
- ↑ Hrvatski arheološki godišnjak 2/2005. 28-29.old. Archiválva 2020. szeptember 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2020.06.27.)
- ↑ Diplomatikai levéltár 13116.
- ↑ Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Valkó vármegye Bp. 1894.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum...454. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 145. o.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ https://www.dzs.hr/Eng/censuses/census2011/results/htm/e01_01_01/E01_01_01.html
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1157.
Források
[szerkesztés]- A község hivatalos oldala (horvátul)
- A község turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
További információk
[szerkesztés]- A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- Magyar helységnevek a Szerémségben Archiválva 2020. június 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
