Borói csata
| Borói csata | |||
 | |||
| Konfliktus | Horvátországi háború | ||
| Időpont | 1991. május 2. | ||
| Helyszín | Boró | ||
| Eredmény | Szerb győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 Borói csata
Pozíció Horvátország térképén
| |||
 é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 18° 57′ 27″45.381000°N 18.957500°EKoordináták: é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 18° 57′ 27″45.381000°N 18.957500°E | |||
.svg){kind=small}
A borói csata (horvátul: Pokolj u Borovu Selu) az egyik első fegyveres összecsapás volt. a horvát függetlenségi háború néven ismertté vált konfliktusban. Az 1991. május 2-án lezajlott eseményt Horvátországban Borovo Seló-i mészárlásként (horvátul Pokolj u Borovom Selu), Szerbiában pedig Borovo Seló-i incidensként (szerbül: Incident u Borovom Selo) ismerik. Az összecsapást a hónapok óta tartó etnikai feszültség, az erőszak és a Pakrácban, valamint a Plitvicei-tavaknál folyó márciusi fegyveres harc váltotta ki. A Vukovártól északra fekvő, többségben szerbek lakta Boró (Borovo Selo) faluban zajló összetűzések közvetlen oka az volt, hogy a faluban lévő jugoszláv zászlót Horvátország zászlajára cserélték. Négy horvát rendőr jogosulatlan akciója után a falu szerb milíciája közülük kettőt elfogott. A foglyok visszaszerzésére a horvát hatóságok további rendőri erőket vezényeltek a faluba, akik csapdába estek. A kialakult fegyveres konfliktusban tizenkét horvát rendőr és a szerb félkatonai egységek egy katonája halt meg, mielőtt a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) közbelépett és véget vetett az összecsapásoknak.
Az összetűzés a horvátországi általános helyzet további romlását eredményezte, ami arra késztette a horvátokat és a szerbeket, hogy nyílt agresszióval és nemzetük ellenségeként vádolják egymást. Horvátország számára a szerbek fellépése különösen provokatív volt, mert a hírek szerint az incidens során meghalt horvát rendőrök egy részének holttestét megcsonkították. A borói összecsapás megszüntette a reményt, hogy az eszkalálódó konfliktust politikailag meg lehet akadályozni, és szinte elkerülhetetlenné tette a háborút. A csata után néhány nappal összeült jugoszláv elnökség felhatalmazta a JNA-t, hogy a további konfliktusok megelőzése érdekében bevesse erőit. A bevetés ellenére továbbra is történtek a régióban összecsapások. A háború után a két elfogott rendőr bántalmazásában játszott szerepéért a szerb félkatonai egységek egyik katonáját háborús bűnökért három év börtönre ítélték. Négy másik ellen is vádat emeltek, de ők Horvátországon kívüli tartózkodásuk miatt ezt követően is szabadlábon maradtak.
Előzmények
[szerkesztés]1990-ben, miután a horvátországi szabad választásokat a Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) nyerte, a szerbek és a horvátok közötti etnikai feszültség tovább fokozódott. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálása érdekében lefoglalta a Horvát Területvédelem (Teritorijalna obrana – TO) fegyvereit.[1] Augusztus 17-én a feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult,[2] amelynek középpontjában Knin és környéke, valamint a Dalmáciai hátország túlnyomórészt szerbek lakta részei (Splittől körülbelül 60 kilométerre északkeletre), Lika, a Kordun, a Banovina és Kelet-Horvátország egyes részei voltak.[3]
1990 júliusában a horvátországi szerbek Szerb Nemzeti Tanácsot hoztak létre, hogy koordinálja az ellenállást Franjo Tuđman horvát elnök Horvátországnak Jugoszláviától való függetlenedésére irányuló politikájával szemben. A tanács elnökének Milan Babić knini fogorvost választották meg, míg Knin rendőrfőnöke, Milan Martić számos félkatonai milíciát hozott létre. A két férfi végül a Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) politikai és katonai vezetőjévé vált.[4] 1991 márciusában az SAO Krajina hatóságai Szerbia kormányának támogatásával megkezdték Horvátország szerbek lakta területei feletti ellenőrzés megszilárdítását, aminek eredményeként vértelen csetepaté alakult ki Pakracban, és a Plitvicei-tavak incidensének első halálos áldozatai voltak.[5]
1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, azért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.[6]
Borói események a csata előtt
[szerkesztés]1991-ben a Szerbiával szemben, a Duna jobb partján található Boró falu Vukovár község része volt. Míg maga Vukovár városának etnikailag vegyes lakossága volt (47,2 százaléka horvát és 32,2 százaléka szerb), addig a környék kisebb települései homogénebbek voltak. Tizennégyben túlnyomórészt horvátok laktak, tízben (beleértve Borót is) a szerbek, kettőben a ruszinok voltak többségben, a maradék kettő pedig vegyes etnikai összetételű volt.[7]
A fokozódó etnikai feszültségek közepette, egy nappal a Plitvicei-tavaki incidens után Borót április 1-jén elbarikádozták. Két nappal később a vukovári JNA helyőrség harckészültségét a maximális szintre emelte.[8] Kora tavasszal a horvátok és a szerbek megállapodásra jutottak, amelynek értelmében a horvát rendőrség nem léphet be Boróba a helyi szerb hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül.[9] Április 14-én a faluban szerb politikai nagygyűlést tartottak, és a hónap végére a helyzet ingatagabbá vált. A tüntetés felszólalói – a Szerb Radikális Párt (Srpska radikalna stranka – SRS) vezetője, Vojislav Šešelj, a szerb nemzetgyűlés tagja, Milan Paroški és Stanko Cvijan diaszpóra miniszter – szónoklataikban Nagy-Szerbia létrehozását támogatták, amely egyetlen szerb állam keretében egyesítené az országot. Egy héttel később az Eszéktől északra fekvő Kácsfaluban, mindannyian megismételték beszédüket, valamint nyílt felhívást intéztek a néphez a másként gondolkodó horvátok megölésére.[10]
Emellett április közepén Vukašin Šoškoćanin helyi milíciaparancsnok kérésére a Fehér Sasok szerb félkatonai szervezet csapatai megérkeztek Boróba. A félkatonai csoportokat a szerb hatóságok jóváhagyásával részben közvetlenül a szerb belügyminisztérium, részben a SAO Krajinához köthető milícia fegyverezte fel.[11][12] 1991. április végére a borói Fehér Sasokhoz csatlakoztak a Dušan Silni nevű, a Szerb Nemzeti Megújulás Pártjához köthető félkatonai egység harcosai.[13]
Április közepén a Boró melletti horvát állásokból Armbrust rakétákat lőttek ki a falura. Az esemény leírásának egyik változata szerint több lövést adtak le Boró külterületén barikádként szolgáló mezőgazdasági gépekre.[14] Egy másik változat szerint kifejezetten az etnikai feszültségek szítása céljából három rakétát lőttek ki a falura.[15] Az egyik rakéta egy házat talált el, a másik pedig detonáció nélkül landolt a mezőben.[16] Nem voltak halálos áldozatok.[17] A belgrádi rádió és televízió ezt követően képeket sugárzott a rakétákról, és tovább fokozva az etnikumok közötti feszültséget, a horvát agresszió bizonyítékaként mutatta be őket.[16] A rakétákat az a csoport lőtte ki, akiket Josip Reihl-Kir eszéki rendőrfőnök vezetett a helyszínre, és akit később horvát irregulárisok öltek meg.[16] Josip Boljkovac horvát belügyminiszter később jelezte, hogy a csoport tagja volt Gojko Šušak védelmi miniszter-helyettes, Branimir Glavaš és Vukojević alelnök.[18] Šušak azt állította, hogy semmi köze az esethez, de elismerte, hogy akkoriban a környéken tartózkodott.[12] Nikola Jaman, aki akkoriban a belügyminisztérium tartalékos egységparancsnoka volt, később kijelentette, hogy ő vezette az akciót, és tagadta, hogy Šušak, Glavaš és Vukojević érintett lett volna. Azt állította, hogy az akciót Reihl-Kirrel együtt tervezték meg.[19]
A csata lefolyása
[szerkesztés]1991. május 1-jén este négy horvát rendőr behatolt Boróba, hogy megpróbálják lecserélni a faluban lévő jugoszláv zászlót Horvátország zászlajára.[17] A kísérlet fegyveres összecsapáshoz vezetett.[15] A rendőrök közül kettő megsebesült és fogságba esett, a másik kettő pedig, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek (az egyik lábán, a másik pedig a fejsebet kapott), elmenekült.[20] A horvát belügyminisztérium szerint a rendőrség az eset idején a Dálya–Boró úton járőrözött.[21] Annak ellenére, hogy az elfogott rendőröket az eszéki rendőrséghez osztották be,[22] a vinkovcei rendőrkapitányság – amely vukovárinak felettese volt – utasította a vukovári rendőrkapitányságot, hogy az esettel kapcsolatban Šoškoćaninhoz forduljon. A vukovári rendőrség hajnali 4:30-kor kereste meg Šoškocanint, aki állítólag azt mondta, hogy nem tud semmiről. Reggel 9 órakor Josip Džaja vinkovci rendőrfőnök is felhívta Šoškocanint, és ugyanazt a választ kapta. Amikor Reihl-Kir fél órával később kapcsolatba lépett Šoškoćaninnal, az utóbbi megerősítette az incidens megtörténtét, és közölte, hogy a rendőrök rálőttek a helyi lakosságra, akik közül egyet megsebesítettek. Reihl-Kir nem tudta elérni a két elfogott horvát rendőr szabadon bocsátását.[21]
Reihl-Kir és Džaja ezután arra a következtetésre jutott, hogy rendőröket kell Boróba küldeni.[21] Šoškočanin beleegyezett, hogy fehér zászló alatt biztonságos átjárást biztosítson a rendőröknek.[23] Ezt követően húsz-harminc rendőr lépett be Boróba.[24] Bár a rendőrök fehér zászlóval mentek, félkatonai szervezetek katonái és a helyi milícia tagjai lesből rájuk támadtak.[23] Ezután erősítésként Eszékről és Vinkovcéből busszal mintegy 150 rendőr érkezett.[24] A Vinkovcéről kiküldött erők behatoltak Boróba, de csapdába kerültek, míg az Eszékről Dályán keresztül küldött erősítést a Boról északra lévő úttorlasznál megállították, és nem tudtak bejutni a faluba. A két fél között tűzharc alakult ki és 14:30-ig tartott, amikor Dályáról hét JNA páncélozott szállító harcjármű (APC) hatolt be a faluba. A JNA által odavezényelt Borovo Naseljén keresztül, (Borótól délre) érkező másik APC-konvojt horvát nők tömege állította meg, akik nem engedték át őket.[21]
Következmények
[szerkesztés]Az áldozatok
[szerkesztés]A lesben álló szerb erők általi támadásban 12 horvát rendőr vesztette életét, 21 pedig megsebesült.[5] A két elfogott rendőrt a Dunán át komppal Újvidékre szállították, és elengedték, majd és május 2-án este visszavitték őket Eszékre.[25] A szerb milicisták közül az egyetlen halálos áldozat a valjevói Vojislav Milić volt,[26] míg négy másik társa megsebesült.[27] A Boróban meggyilkolt rendőrök közül néhányat megcsonkítottak, fülüket levágták, szemüket kivájták, torkukat pedig elvágták.[23][15] Ezek a tettek az etnikai gyűlölet további szításához vezettek.[28]
A háború kiterjedése
[szerkesztés]Az összecsapás arra késztette Tuđman elnök tanácsadóit, hogy szorgalmazzák a Jugoszláviától való függetlenség azonnali kikiáltását és a JNA-val szembeni fellépést, amelyet a horvátok szerbbarátnak tekintettek.[5][25] Május 3-án Tuđman úgy vélekedett, hogy Horvátország és Szerbia gyakorlatilag háborúban áll, de reméli, hogy a nemzetközi közösség megállítja az erőszakot.[5][25] Davor Marijan horvát történész szerint Tuđman döntését, hogy nem vágott vissza a JNA-nak, horvát körökben akkoriban gyakran az árulás határát súroló gyávaságként értelmezték, ami nyilvános bírálatokhoz és Martin Špegelj tábornok védelmi miniszteri posztjáról való lemondásához vezetett. Mindazonáltal, amint azt Branko Mamula a jugoszláv flotta admirálisa később elismerte a döntés Horvátország számára időt biztosított a háborúra való felkészüléshez.[29] Az incidens megdöbbentette a horvát közvéleményt, és a közvéleményben a horvát média által támogatott hatalmas elmozdulást idézett elő a szerbek démonizálása irányában.[30] A szerbeket összefoglalóan „csetnikeknek”, „terroristáknak” és „Horvátország ellenségeinek” nevezték. Hasonlóképpen, a szerbek a horvátokat „usztasa”-ként és „a szerb nép ellenségeiként” emlegették. Így a teljes háború elkerülése érdekében a politikai rendezés esélye egyre valószínűtlenebbé vált.[31] Ez után az összecsapás után a háború már elkerülhetetlennek tűnt.[32]
Május 8–9-én Jugoszlávia elnöksége összeült, hogy megvitassák a Boróban történt eseményeket, és megvitassák a JNA katonai beavatkozásra vonatkozó kérelmét. A találkozón jelen volt Jugoszlávia összes tagköztársaságának elnöke. A horvát vezetés lehetővé tette, hogy a JNA erőit olyan területekre vezényeljék, ahol az etnikumok közötti feszültségek nagyok voltak.[33] Május 9-én a szövetségi és a horvát kormány képviselői látogattak Vukovárra. A szövetségi képviselők, ellentétben a horvát kormány tisztviselőivel, akik kijelentették, hogy „nem hajlandók beszélni terroristákkal” Boróba is ellátogattak.[34] A borói összecsapásra válaszul a JNA átcsoportosította az eszéki 12. Proletár gépesített dandár egy részét és a 453. gépesített dandár 1. Szávaszentdemeter székhelyű gépesített zászlóalját Vukovár térségébe. Ezzel egy időben a 36. gépesített dandár 2. gépesített zászlóalját Szabadkáról Vinkovcébe helyezték át.[35] Annak ellenére, hogy a JNA erői a területen állomásoztak, az etnikai indíttatású összetűzések egészen a vukovári csata augusztus végi kezdetéig tartottak.[5]
Emlékműviták és vádemelések
[szerkesztés]Az erdődi megállapodás alapján létrehozott 1996–1998-as ENSZ-kormányzás során, amelyet azért hoztak létre, hogy visszaállítsák a terület horvát ellenőrzését, három horvát civil szervezet Boró bejáratánál közterületen emlékművet állított fel, melyet ismeretlenek hamarosan megrongáltak. 2002-ben a község központjában újabb emlékművet állítottak, de nem sokkal az elkészülte után ezt is megrongálták. Az emlékműhöz 2012-ben új emléktáblát helyeztek el, amelyen az incidensben meghalt 12 horvát rendőr neve szerepel, [36] mely szintén vandalizmus áldozata lett.[37] Bár a helyi szerb politikusok elítélték a vandalizmust, kifogásolták, hogy az emlékmű sértő a szerb kisebbségre nézve, és az egész közösséget sérti, mert 1991-ben a borói szerb erőket „szerb terroristáknak” bélyegezte.[38]
2012 februárjában az eszéki bíróság háborús bűnök miatt elítélte Milan Marinkovićot, és két elfogott horvát rendőr bántalmazása miatt három és fél év börtönbüntetésre ítélte.[39] 2014-ben Marinković büntetését fellebbezés alapján három évre mérsékelték.[40]] A rendőrök bántalmazása miatt négy másik férfi ellen is vádat emeltek, de mivel Horvátországon kívül éltek, a horvát igazságszolgáltatás nem vonhatta felelősségre őket.[39]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Hoare 2010, 117. o.
- ↑ Hoare 2010, 118. o.
- ↑ ICTY 12 June 2007.
- ↑ Repe 2009, 141–142. o.
- ↑ a b c d e Central Intelligence Agency 2002, 90. o.
- ↑ CIA 2002, 86. o.
- ↑ Sučić 2011, 19. o.
- ↑ Sučić 2011, 32. o.
- ↑ Štitkovac 2000, 157. o.
- ↑ Nazor 2007, 64. o.
- ↑ Thomas 1999, 97. o.
- ↑ a b O'Shea 2012, 10. o.
- ↑ Thomas 1999, 96. o.
- ↑ Čuljak 2003, 52. o.
- ↑ a b c Nation 2003, 105. o.
- ↑ a b c Hockenos 2003, 58. o.
- ↑ a b Silber & Little 1996, 141. o.
- ↑ Nacional 13 February 2009.
- ↑ Jutarnji list 11 February 2009.
- ↑ Hockenos 2003, 58–59. o.
- ↑ a b c d Ministry of the Interior 2008.
- ↑ Bjelajac & Žunec 2012, 249. o.
- ↑ a b c Ramet 2002, 64. o.
- ↑ a b Štitkovac 2000, 158. o.
- ↑ a b c Hockenos 2003, 59. o.
- ↑ Thompson 1999, 30. o.
- ↑ Marijan 2004, 51. o.
- ↑ Donia & Van Antwerp Fine 1994, 225. o.
- ↑ Marijan 2012, 118. o.
- ↑ Silber & Little 1996, 142. o.
- ↑ Grandits & Leutloff 2003, 37. o.
- ↑ Štitkovac 2000, 159. o.
- ↑ Nazor 2007, 67. o.
- ↑ Sučić 2011, 33. o.
- ↑ Marijan 2002, 368. o.
- ↑ Pullan & Baillie 2013, 122. o.
- ↑ Glas Slavonije 2 June 2012.
- ↑ Politika Plus 10 May 2012.
- ↑ a b Pavelić 1 February 2012.
- ↑ Glas slavonije 14 May 2014.
Források
[szerkesztés]- Könyvek
- The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. West Lafayette, Indiana: Purdue University Press, 232–273. o. (2012). ISBN 9781557536174
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). OCLC 50396958
- Crnobrnja, Mihailo. The Yugoslav Drama. Montreal, Quebec: McGill-Queen's University Press (1996). ISBN 9780773566156
- Čuljak, Tihomir. Rat (horvát nyelven) (2003). ISBN 953-98383-2-0
- Bosnia and Hercegovina: A Tradition Betrayed. London, England: C. Hurst & Co. (1994). ISBN 9781850652120
- Discourses, Actors, Violence: The Organisation of War-Escalation in the Krajina Region of Croatia 1990–91, Potentials of Disorder: Explaining Conflict and Stability in the Caucasus and in the Former Yugoslavia. Manchester, England: Manchester University Press, 23–45. o. (2003). ISBN 9780719062414
- Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge, England: Cambridge University Press, 111–136. o. (2010). ISBN 9781139487504
- Hockenos, Paul. Homeland Calling: Exile Patriotism & the Balkan Wars. Ithaca, New York: Cornell University Press (2003). ISBN 9780801441585
- Marijan, Davor. Bitka za Vukovar (horvát nyelven). Zagreb: Hrvatski institut za povijest (2004). ISBN 9789536324453
- Nation, R. Craig. War in the Balkans, 1991–2002. Carlisle, Pennsylvania: Strategic Studies Institute (2003). ISBN 9781584871347[halott link]
- Nazor, Ante. Počeci suvremene hrvatske države: kronologija procesa osamostaljenja Republike Hrvatske: od Memoranduma SANU 1986. do proglašenja neovisnosti 8. listopada 1991 (horvát nyelven). Zagreb, Croatia: Croatian Homeland War Memorial Documentation Centre (2007). ISBN 9789537439019
- Locating Urban Conflicts: Ethnicity, Nationalism and the Everyday. Basingstoke, England: Palgrave Macmillan (2013). ISBN 9781137316882
- O'Shea, Brendan. Perception and Reality in the Modern Yugoslav Conflict: Myth, Falsehood and Deceit 1991–1995. London, England: Routledge (2012). ISBN 9780415650243
- Ramet, Sabrina P.. Balkan Babel: The Disintegration of Yugoslavia From the Death of Tito to the Fall of Milošević. Boulder, Colorado: Westview Press (2002). ISBN 9780813339870
- Repe, Božo. Balkan Wars, Encyclopedia of Human Rights, Volume 1. Oxford, England: Oxford University Press, 138–147. o. (2009). ISBN 9780195334029
- The Death of Yugoslavia. London, England: Penguin Books (1996). ISBN 9781575000053
- Štitkovac, Ejub. Croatia: The First War, Burn This House: The Making and Unmaking of Yugoslavia. Durham, North Carolina: Duke University Press, 154–174. o. (2000). ISBN 9780822325901
- Thomas, Robert. Serbia Under Milošević: Politics in the 1990s. London, England: C. Hurst & Co. (1999). ISBN 9781850653417
- Thompson, Mark. Forging War: The Media in Serbia, Croatia, Bosnia and Hercegovina. Luton, England: University of Luton Press (1999). ISBN 9781860205521
- Újságcikkek
- Marijan, Davor (2002. október 1.). „Bitka za Vukovar 1991.” (horvát nyelven). Scrinia Slavonica 2 (1), 367–402. o, Kiadó: Croatian Historical Institute – Department of History of Slavonia, Srijem and Baranja. ISSN 1332-4853.
- Marijan, Davor (2012. május 1.). „The Sarajevo Ceasefire – Realism or strategic error by the Croatian leadership?”. Review of Croatian History 7 (1), 103–123. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1845-4380.
- Sučić, Stjepan (2011. június 1.). „Značaj obrane Vukovara u stvaranju hrvatske države” (horvát nyelven). National Security and the Future 12 (3), 11–69. o, Kiadó: St. George Association, Zagreb. ISSN 1332-4454.
- Tudósítások
- Butigan, Sanja. „Na spomenik ubijenim redarstvenicima četiri "S" ispisao mladić (20) iz Borova”, Glas Slavonije , 2012. június 2.. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Čizmić, Martina. „Josip Boljkovac: Hrvatska je prva napala Srbe”, Nacional , 2009. február 13.. [2013. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.) (horvát nyelvű)
- Deželić, Vanja: Puhovski: Spomen ploča u Borovu Selu osuđuje srpske teroriste, a ne Srbe kao manjinu (horvát nyelven). Politika Plus, 2012. május 10. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Pavelić, Boris: Milan Marinkovic Sentenced for War Crimes in Borovo Selo. Balkan Insight, 2012. február 1. [2013. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Prusina, Tomislav. „Jaman: Boljkovac laže”, Jutarnji list , 2009. február 11.
- Mikola, Danijela. „Nitko nije kažnjen: U Borovu Selu ubijeno 12 redarstvenika”, 24sata.hr , 2014. május 2.
- „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19.. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]
- „Tri godine zatvora za mučenje hrvatskih redarstvenika 1991.”, Glas slavonije , 2014. május 14.
- Egyéb források
- Memorijal 12 redarstvenika, 2008. (horvát nyelven). Ministry of the Interior (Croatia), 2008. [2013. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva].
- The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement (PDF). International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Borovo Selo című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
