Baćini mészárlás
Baćini mészárlás | |
Térkép | |
é. sz. 45° 12′ 38″, k. h. 16° 45′ 00″45.210556°N 16.750000°EKoordináták: é. sz. 45° 12′ 38″, k. h. 16° 45′ 00″45.210556°N 16.750000°E |
Horvátországi háború |
---|
Rönkforradalom · Pakrác · Plitvicei-tavak · Kijevo · Boró · Zára · Split · Fullánk · Dálya · Labrador · Vukovár (gyilkosságok) (mészárlás) · Eszék · Gospić (mészárlás) · Kusonje · Károlyváros · Laktanyacsata · Varasd · Belovár · Zára · Šibenik · JNA hadjárat · Batinjani · Petrinya · Glina · Dubrovnik · Banski dvori · Široka Kula · Hosszúlovász · Baćin · Barcs · Saborsko · Pozsega · Otkos–10 · Papuk–91 · Erdőd · Dalmát csatornák · Kostrići · Škabrnja · Vance-terv · Forgószél · Paulin Dvor · Gornje Jame · Hurrikán–91 · Alfa · Atyina · Joševica · Bruška · Vrsar · Szarajevó · ECMM helikoptertragédia · Baranya · Jaguár · Sakál · Miljevci-fennsík · Tigris · Felszabadított föld · Konavle · Vlaštica · Maslenica · Medaki zseb · Tél ’94 · Z–4 terv · Ugrás–1 · Ugrás–2 · Villám · Zágráb · Nyár ’95 · Vihar · Misztrál–2 · Varivode |
A baćini mészárlás (horvátul: Pokolj kod Baćina) során horvátországi szerb félkatonai csoportok 83 civilt gyilkoltak meg a Hrvatska Dubica közelében fekvő Baćin falu mellett. A gyilkosságokra 1991. október 21-én a horvátországi háború idején került sor. A civilek többsége horvát volt, de volt köztük két szerb is, akiket Hrvatska Dubicából, Baćinból és a közeli Cerovljani faluból vittek el. A civileket Krečane környékén, az Una folyó partján ölték meg, holttestüket két hétig temetetlenül hagyták. Legtöbbjüket ezt követően egy sekély tömegsírba dózerolták, míg számos holttestet a folyóba dobtak.
A gyilkosságokat azt követően követték el, hogy a Horvát Nemzeti Gárda (horvátul: Zbor narodne garde – ZNG) kivonulását követően szeptember közepén, amikor a civil lakosság nagy része elhagyta a területet, a Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) fegyveres erői és a Jugoszláv Néphadsereg (szerbül: Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elfoglalta Hrvatska Dubicát és közvetlen környékét. A térségben maradt horvát lakosságot novemberre megölték, vagy kiűzték. 1997-ben, két évvel azután, hogy Horvátország visszafoglalta a területet, tártak fel egy tömegsírt, amelyben a Baćinban meggyilkolt 56 civil holtteste volt. Az esemény bekerült a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) Slobodan Milošević elleni vádiratába és a Milan Martić elleni ICTY vádiratba is. Milošević még a tárgyalása előtt meghalt, Martićot pedig bűnösnek találták, és 35 év börtönre ítélték. A horvát hatóságok is eljárást indítottak és elítéltek hét másik krajnai SAO tisztet és tisztviselőt a gyilkosságokkal kapcsolatban.
Előzmények
[szerkesztés]1990-ben a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak Horvátországban. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.[2]A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein[3], valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.[5]
A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.[10]
1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,[11] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[12] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án[13] lépett hatályba.[14] Mivel a Jugoszláv Néphadsereg egyre inkább támogatta a SAO Krajinát, ezzel a horvát rendőrség nem tudott megbirkózni. Így 1991 májusában megalakult a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG).[15] Horvátország haderejének fejlődését hátráltatta az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója,[16] miközben a horvátországi katonai konfliktus tovább eszkalálódott, augusztus 26-án kezdődött a vukovári csata.[17]
1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, ezért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.[18] A helyzet romlására reagálva a horvát kormány a különleges rendőrzászlóaljakat négy, összesen mintegy 8000 fős, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében álló gárdadandárba összevonva májusban létrehozta a horvát nemzeti gárdát (Zbor narodne garde - ZNG), amelynek élén Martin Špegelj nyugalmazott JNA tábornok állt.[15] Az addigra 40 000 fősre bővült regionális rendőrséget is a ZNG-hez csatolták, és 19 dandárba és 14 önálló zászlóaljba szervezték át. A gárdadandárok voltak a ZNG egyetlen olyan egységei, amelyek kézifegyverekkel teljesen fel voltak fegyverkezve. viszont az egész ZNG-ben hiányoztak a nehézfegyverek, és nem volt parancsnoki és irányító struktúra.[18] Akkoriban a horvát fegyverkészlet 30 ezer külföldön vásárolt kézi lőfegyverből és 15 ezer, korábban a rendőrség tulajdonában lévő fegyverből állt. Ekkor a gárdadandárokba vezényelt állomány pótlására egy új, 10 000 fős különleges rendőri egységet hoztak létre.[18]
1991 júniusára a Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) Banovinát a részévé nyilvánította,[19] és a szerb–horvát konfliktus eszkalálódni kezdett.[20] Az összecsapások július végén tetőztek, amikor a horvátországi szerb erők Fullánk hadművelet néven offenzívát indítottak.[21] Elsősorban a Dvor és Hrvatska Kostajnica,[22] közötti horvátok lakta falvakat és a glinai rendőrséget célozták meg.[23] A Glina megszerzésére indított offenzíva sikeres volt,[24] ami arra késztette a horvát erőket, hogy július 27-én kivonuljanak az Una völgyéből Hrvatska Kostajnicától délre és nyugatra.[25] A harcok során 12 horvát rendőr és 20 civil vesztette életét.[26]
Július 28-án kiújultak a harcok Topuszka környékén, amelyet aznap az SAO Krajina erői ostromoltak, valamint Hrvatska Kostajnica és Hrvatska Dubica környékén is.[27] A harcok a térségben augusztusban is folytatódtak, [28] és Hrvatska Kostajnicát szeptember 9-én megostromolták. Három nappal később a SAO Krajina erői elfoglaltak egy nagy dombot, amely Hrvatska Kostajnicára néz, ami arra késztette a helyi horvát erőket, hogy visszavonuljanak.[29] Szeptember 13-án Hrvatska Kostajnicát JNA támogatással elfoglalták az SAO Krajina csapatai[30]. Körülbelül 300 horvát katona vonult ki a városból vagy adta meg magát.[31] A város elfoglalását gyilkosságok, fosztogatás és épületek felgyújtása követte mind a városban, mind a környező falvakban. A városban összesen 67 horvát katonát fogtak el és szállítottak a glinai börtönbe, de egyikük sem érkezett meg oda.[32] Az SAO Krajina csapatai még aznap elfoglalták Hrvatska Dubicát,[33] Topuszka pedig szeptember 14-én esett el. Szeptember 21-én[30] Petrinyát is elfoglalták a SAO Krajina és a JNA erői, ezzel megszállva Horvátország egyik fontos hídfőjét a Kulpa folyó déli (jobb) partján.[34]
A gyilkosságok
[szerkesztés]Szeptember 13-án, miután az SAO Krajina erői elfoglalták Hrvatska Kostajnicát és Hrvatska Dubicát, a konfliktus északra tolódott, ahol a ZNG által ellenőrzött Sunjától és Novszkától délre egy új frontvonal jött létre. A napi összecsapások ott folytatódtak.[35] Miután a ZNG kivonult Hrvatska Kostajnicából és Hrvatska Dubicából, jelentős számú civil hagyta el a területet,[36] így csak mintegy 120 horvát civil maradt a két városban és a környező falvakban.[37] Ezeknek körülbelül a fele Hrvatska Dubicában,[36] ahol a városból korábban elmenekült horvátok vagy szerbek tulajdonában lévő házak kifosztása és felgyújtása október közepéig folytatódott.[38] A legtöbb civil, aki otthonában maradt, idős ember vagy nő volt.[37]
Fegyveres szerbek Cerovljani faluban, közvetlenül Hrvatska Dubicától északra szeptember 13-án felgyújtottak több horvát tulajdonú házat, majd ezt szeptember 21-én folytatták. Három nappal később a fegyveresek ismét visszatértek, majd némi lövöldözés után három civilt megöltek, és további négy házat felgyújtottak. Ugyanezen a napon a katolikus templom templom harangtornyát RPG kézi páncélelhárító gránátvetőkkel lőtték. Októberben a fegyveres szerbek a tizenegy megmaradt cerovljani lakosból tízet összegyűjtöttek a falu kultúrházában, ahol azt közölték velük, hogy egy találkozón vesznek részt. Ehelyett egész éjszaka fogva tartották őket, és másnap elszállították őket a Hrvatska Dubicától közvetlenül nyugatra fekvő Baćin falu melletti Krečane területére, ahol megölték őket.[39] Baćinban, miután az SAO Krajina csapatai elfoglalták a falut mintegy 30 idős civil maradt. Mindannyiukat Krečanéba vitték, és három férfi kivételével, akiket őrizetbe vettek és Hrvatska Dubicában öltek meg, őket is megölték.[40]
Október 20-án délelőtt az SAO Krajina rendőrsége 53 civilt fogott fel Dubicában.[37] Többségük horvát volt, de több szerb és muszlim is volt közöttük. Azt mondták nekik, hogy találkozóra viszik őket, de a város tűzoltóságán őrizetbe vették őket. A nap folyamán tizenegy ember szökött meg vagy szabadult ki,[41] vagy azért, mert szerbek voltak, vagy azért, mert szerb rokonaik voltak.[37] Október 21-én az SAO Krajina erői 43 fogvatartottat vittek el Hrvatska Dubicából.[37] A fogvatartottakat egy buszra rakták, és közölték velük, hogy Glinába viszik őket, ahol fogolycsere keretében engedik el őket.[42] A csoportot azonban (két szerb kivételével valamennyi horvát volt) Krečanéba vitték és megölték.[43] Ugyanebben az időszakban a Hrvatska Dubica környéki falvakból való további 24 civilt öltek meg a szerb erők ismeretlen helyeken.[37]
A Krečanéban meggyilkoltak holttestét két hétig temetetlenül hagyták.[42] Az áldozatok egy részét nem ölték meg azonnal, csak megsebesítették őket, és napokig tartott, míg az Una túlsó partján haldokoltak. A folyó bosznia-hercegovinai partján élők azt állítják, hogy a gyilkosságok után még napokig hallottak segélykiáltásokat. Két hét elteltével a holttestek nagy részét buldózerrel a folyó partján lévő sekély sírba temették, a többit pedig az Unába dobták.[44] A sír kellően közel volt a folyóhoz ahhoz, hogy az áramló víz legalább a holttestek egy részét kimossa.[45]
Következmények
[szerkesztés]November 20-án az összes életben maradt horvát civilt kiűzték Hrvatska Dubica területéről.[46] 1992 februárjáig legalább 118 horvát és más nem szerb civilt öltek meg Baćinban és környékén.[37] 1995-re Hrvatska Dubicában számos horvát tulajdonú házat, Cerovljaniban az összes, Baćinban pedig horvát tulajdonú házal felét felgyújtották, felrobbantották vagy más módon semmisítették meg. A Hrvatska Dubica, Cerovljani és Baćin katolikus templomait lerombolták, a Hrvatska Dubicában lerombolt templom alapjait pedig teljesen eltávolították.[47]
A Baćin melletti krečanei tömegsírt, két évvel azután, hogy a horvát hatóságok a Vihar hadművelet során visszafoglalták a területet 1997-ben fedezték fel. A tömegsírban 56 holttest volt, amelyek közül 36-ot azonosítottak. A maradék húsz embert a hrvatska dubicai katolikus temetőben temették el.[42]
A Hrvatska Dubicából, Cerovljaniból és Baćinból elhurcolt civilek meggyilkolása szerepelt a Nemzetközi Büntetőtörvényszéken (ICTY) Milan Martić,[48] és a Slobodan Milošević perében.[37] Martićot, aki a SAO Krajina erők és a JNA harci tevékenységét Dušan Smiljanić ezredessel, a JNA 10. (Zágrábi) hadtest biztonsági vezetőjével Hrvatska Kostajnicán koordinálta,[49] a nem szerbek ellen Horvátországban elkövetett etnikai tisztogatásban való részvétele miatt bűnösnek találták, és 35 év börtönre ítélték.[50] Az ítélet 83 civilt azonosított (43-at Hrvatska Dubicából, 10-et Cerovljaniból és hozzávetőleg 30-at Baćinból), akiket Krečaniban öltek meg az 1991. október 21 körüli napokban.[51] Milošević 2006 márciusában őrizetben halt meg, mielőtt ügyében még ítélet születhetett volna.[52]
A horvát hatóságok a 2013-as baćini vérengzésben való részvétel és legalább 75 ember meggyilkolása miatt eljárást indítottak és távollétükben elítéltek hét horvátországi szerbet. A civilek fogvatartásának megszervezése és a Baćin melletti kivégzésükben való részvételük miatt Momčilo Kovačević krajnai dubicai rendőrök és két beosztottjuk, Stevo Radunović és Veljko Radunović egyenként 20, Stevan Dodoš pedig 15 év börtönbüntetést kaptak. Branko Dmitrovićot, a SAO Krajina polgári hatóságának dubicai vezetőjét, valamint a kostajnicai SAO Krajina területvédelmi parancsnokát, Slobodan Borojevićet 15 év börtönbüntetésre ítélték, mert nem akadályozták meg vagy nem torolták meg a bűncselekményt.[53]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Hoare 2010, 117. o.
- ↑ Hoare 2010, 118. o.
- ↑ The New York Times 19 August 1990.
- ↑ Woodward 1995, 170. o.
- ↑ Hoare 2010, 118–119. o.
- ↑ Ramet 2006, 384–385. o.
- ↑ a b Hoare 2010, 119. o.
- ↑ Sell 2002, 373. o.
- ↑ The New York Times 3 March 1991.
- ↑ The New York Times 2 April 1991.
- ↑ The New York Times 3 March 1991
- ↑ The New York Times 26 June 1991
- ↑ Narodne novine 8 October 1991
- ↑ The New York Times 29 June 1991
- ↑ a b EECIS 1999, 272–278. o.
- ↑ The Independent 10 October 1992.
- ↑ UNSC 28 December 1994, Section III.
- ↑ a b c CIA 2002, 86. o.
- ↑ Nazor 2010. január.
- ↑ Ružić 2011, 416. o.
- ↑ CIA 2002, vol. 2, 83. o..
- ↑ Kobescak 2009. február 4..
- ↑ Nova TV 2011. július 26..
- ↑ Rupić 2007, 200. o.
- ↑ Nazor 2010. május.
- ↑ Nazor 2010. április.
- ↑ Rupić 2007, 209–210. o.
- ↑ Rupić 2007, 230–231. o.
- ↑ Raguž 2011. augusztus 5..
- ↑ a b Marijan 2012, 109. o.
- ↑ Tagliabue 1991. szeptember 14..
- ↑ Rupić 2007, 427–428. o.
- ↑ Radio Vatican 2013. január 20..
- ↑ Cowell 1991. szeptember 22..
- ↑ ICTY 2007. június 12., 63–64. o.
- ↑ a b ICTY 2007. június 12., 64. o.
- ↑ a b c d e f g h BBC News 2001. október 29..
- ↑ ICTY 2007. június 12., 65. o.
- ↑ ICTY 2007. június 12., 68– 69. o.
- ↑ ICTY 2007. június 12., 68–69. o.
- ↑ ICTY 2007. június 12., 66. o.
- ↑ a b c Dnevnik 2011. október 21..
- ↑ ICTY 2007. június 12., 67. o.
- ↑ Mikuličić 2012. szeptember 5..
- ↑ ICTY 2007. június 12., note 468.
- ↑ ECOSOC 1995. január 12..
- ↑ ICTY 2007. június 12., 71–72. o.
- ↑ ICTY 2007. június 12., 63–72. o.
- ↑ ICTY 2007. június 12., 63. o.
- ↑ Corder 2007. június 12..
- ↑ ICTY 2007. június 12., 67–69. o.
- ↑ ICTY 2006, 7–8. o.
- ↑ Opačak-Klobučar 2013. március 11..
Források
[szerkesztés]- Könyvek
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 9780160664724. OCLC 50396958
- Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5
- Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge: Cambridge University Press, 111–136. o. (2010). ISBN 978-1-139-48750-4
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8
- Republika Hrvatska i Domovinski rat 1990.-1995. - Dokumenti, Knjiga 1. [archivált változat] (horvát nyelven). Zagreb, Croatia: Hrvatski memorijalno-dokumentacijski centar Domovinskog rata (2007). ISBN 978-953-7439-13-2. Hozzáférés ideje: 2022. november 27. [archiválás ideje: 2016. november 26.]
- Szakcikkek
- Marijan, Davor (2012. május 1.). „The Sarajevo Ceasefire – Realism or strategic error by the Croatian leadership?”. Review of Croatian History 7 (1), 103–123. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1845-4380.
- Ružić, Slaven (2011. december 1.). „Razvoj hrvatsko-srpskih odnosa na prostoru Benkovca, Obrovca i Zadra u predvečerje rata (ožujak - kolovoz 1991. godine)” (horvát nyelven). Journal - Institute of Croatian History 43 (1), 399–425. o, Kiadó: Institute of Croatian History, Faculty of Philosophy Zagreb. ISSN 0353-295X.
- Tudósítások
- Corder, Mike. „Croat Serb Convicted of Atrocities”, The Washington Post , 2007. június 12.
- Cowell, Alan. „Croatians Under Fierce Assault; Pleas for Real Truce Are Ignored”, The New York Times , 1991. szeptember 22.
- Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3.. [2011. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Godišnjica pokolja u Baćinu (horvát nyelven). Dnevnik.hr. Nova TV, 2011. október 21.
- Karamarko: Tuđman je vodio općenarodni pokret koji je stvorio Hrvatsku (horvát nyelven). Nova TV, 2011. július 26.
- Kobescak, Snjezana: Mesić: Kapetan Dragan će biti izručen (horvát nyelven). Deutsche Welle, 2009. február 4.
- Mikuličić, Ico. „Žrtve pokolja umirale danima”, Zadarski list, 2012. szeptember 5. (horvát nyelvű)
- Milosevic Indictment: Text. BBC News, 2001. október 29.
- Opačak-Klobučar, Tamara. „Sedmorica Srba osuđena na 125 godina zatvora za pokolj u Baćinu”, Večernji list , 2013. március 11. (horvát nyelvű)
- Raguž, Jakša. „Boj za Strugu - velika bitka o kojoj se malo zna”, Večernji list , 2011. augusztus 5. (horvát nyelvű)
- „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19.
- Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2.. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Tagliabue, John. „Serbian Rebels Harden Control of Croatia Coast”, The New York Times , 1991. szeptember 14.
- Tragična sudbina hrvatskoga sela Baćin (horvát nyelven). Vatikáni Rádió, 2013. január 20.
- Egyéb források
- Case Information Sheet - Kosovo, Croatia & Bosnia (IT-02-54) Slobodan Milošević. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2006
- Nazor, Ante. Protuustavne odluke vodstva pobunjenih Srba iz ožujka i travnja 1991. [archivált változat] (horvát nyelven). Horvát Védelmi Minisztérium (2010. január 1.). Hozzáférés ideje: 2022. november 27. [archiválás ideje: 2015. február 6.]
- Nazor, Ante (2010. április 1.). „Izvješća o napadima srpskih postrojbi na području Banovine i Pounja u srpnju 1991. (II. dio)” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (287), Kiadó: Horvát Védelmi Minisztérium. [2015. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. november 27.)
- Nazor, Ante (2010. május 1.). „Izvješća o napadima srpskih postrojbi na području Banovine i Pounja u srpnju 1991. (VII. dio)” (horvát nyelven). Hrvatski vojnik (292), Kiadó: Horvát Védelmi Minisztérium. [2015. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1333-9036. (Hozzáférés: 2022. november 27.)
- The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
- Question of the Human Rights of All Persons Subjected to any Form of Detention or Imprisonment, in Particular: Question of Enforced or Involuntary Disappearances. United Nations Economic and Social Council, 1995. január 12.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Baćin massacre című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.