Gospići mészárlás
| Gospići mészárlás | |
| Térkép | |
 Gospići mészárlás
Pozíció Horvátország térképén
| |
 é. sz. 44° 32′ 45″, k. h. 15° 22′ 30″44.545833°N 15.375000°EKoordináták: é. sz. 44° 32′ 45″, k. h. 15° 22′ 30″44.545833°N 15.375000°E |
| Horvátországi háború |
|---|
|
Rönkforradalom · Pakrác · Plitvicei-tavak · Kijevo · Boró · Zára · Split · Fullánk · Dálya · Labrador · Vukovár (gyilkosságok) (mészárlás) · Eszék · Gospić (mészárlás) · Kusonje · Károlyváros · Laktanyacsata · Varasd · Belovár · Zára · Šibenik · JNA hadjárat · Batinjani · Petrinya · Glina · Dubrovnik · Banski dvori · Široka Kula · Hosszúlovász · Baćin · Barcs · Saborsko · Pozsega · Otkos–10 · Papuk–91 · Erdőd · Dalmát csatornák · Kostrići · Škabrnja · Vance-terv · Forgószél · Paulin Dvor · Gornje Jame · Hurrikán–91 · Alfa · Atyina · Joševica · Bruška · Vrsar · Szarajevó · ECMM helikoptertragédia · Baranya · Jaguár · Sakál · Miljevci-fennsík · Tigris · Felszabadított föld · Konavle · Vlaštica · Maslenica · Medaki zseb · Tél ’94 · Z–4 terv · Ugrás–1 · Ugrás–2 · Villám · Zágráb · Nyár ’95 · Vihar · Misztrál–2 · Varivode |
A gospići mészárlás (horvátul: Pokolj u Gospiću) 100–120, túlnyomórészt szerb civil tömeges meggyilkolása volt a horvátországi Gospićban 1991 októberének utolsó két hetében, a horvátországi háború idején. Az áldozatok többsége szerb nemzetiségű volt, akiket Gospićban és a közeli tengerparti Karlobagban tartóztattak le. Legtöbbjüket október 16–17-én tartóztatták le. A fogvatartottak egy részét a perušići laktanyába vitték és a város melletti Lipova Glavicán végezték ki, másokat Gospić Pazarište környékén lőttek le. A gyilkosságokat Tihomir Orešković, a Likai Válságközpont titkára és a Horvát Nemzeti Gárda 118. gyalogdandárának parancsnoka, Mirko Norac alezredes rendelte el.
A gyilkosságokat 1997-ben hozták nyilvánosságra, amikor a „Jesenje kiše” horvát félkatonai szervezet egyik tagja a horvát Feral Tribune lapnak adott interjúban beszélt az egységnek a gospići civilek meggyilkolásában való részvételéről. 2000-ig nem indult hivatalos nyomozás, ekkor azonban három volt horvát hírszerző és katonai rendőrtiszt tájékoztatta a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszéket (ICTY) a gyilkosságokról. Öt személyt, köztük Oreškovićot és Noracot 2001-ben letartóztatták és bíróság elé állították. Oreškovićot, Noracot és Stjepan Grandićot bűnösnek találták a bűncselekmény elkövetésében, és 2004-ben 14, 12, illetve 10 év börtönbüntetésre ítélték.
Előzmények
[szerkesztés]1990 augusztusában felkelés tört ki Horvátországban, amelynek középpontjában a dalmát hátország Knin városa körüli,[1] túlnyomórészt szerbek lakta részei, valamint a Lika, a Kordun és a Banovina régió egyes részei, köztük Gospić környéke, valamint Horvátország keleti, jelentős szerb lakossággal rendelkező települései voltak.[2] Ezek a régiók az újonnan megalakult SAO Krajina (Krajinai Szerb Autonóm Terület) részei lettek. Az SAO Krajina Szerbiához való csatlakozási szándékának bejelentése azt eredményezte, hogy Horvátország kormánya a felkelést lázadásnak nyilvánította.[3]
1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,[4] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[5] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án[6] lépett hatályba.[7] A december 19-én a Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK) átkeresztelt SAO Krajina ezután etnikai tisztogató akciókat indított a horvát civil lakosság ellen.[8]
A fokozódó feszültségek szabályozását nehezítette az SAO Krajina növekvő támogatása, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyújtott. A horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, ami 1991 májusában a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) létrehozásához vezetett.[9] Miközben a horvátországi katonai konfliktus tovább eszkalálódott a ZNG katonai erővé fejlesztését megnehezítette az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója.[10] Augusztus 26-án megkezdődött a konfliktus addigi legnagyobb fegyveres összecsapása, a vukovári csata.[11]
A Lika régióban már amúgy is feszült helyzet az április 1-jei plitvicei-tavaki incidenst követően, amikor a horvát függetlenségi harc első halálos áldozata bekövetkezett[12] tovább romlott. Ez tükröződött az erőszakos incidensek számának növekedésében, az illegális közúti ellenőrző pontok felállításában és a kézi lőfegyverek időnkénti cseréjében. Júniusban Horvátország parlamenti nyilatkozattal erősítette meg szuverenitását. Június 22-én a Gospić és az SAO Krajina által ellenőrzött Gračac közötti úton három rendőrt raboltak el, és június 27-28-án sorozatos Lika különböző részein, beleértve Gospićot is, támadások történtek a horvát rendőrség ellen.[13] 1991 júliusában a JNA nyíltan szembeszállt a horvát rendőrséggel és a likai ZNG-vel. Július 1-jén a JNA körülzárta a plitvicei rendőrőrsöt, július 6-án pedig Gospić közelében a JNA kanonái két ZNG katonát öltek meg, másik kettőt pedig megsebesítettek. A harcok tovább fokozódtak a Gospić–Korenica úton a Ljubovo-hágónál, ahol július 28–29-én a JNA és a SAO Krajina csapatai harcoltak és visszaszorították a ZNG erőit.[14]
Az etnikai erőszak tovább fokozódott, amikor szerb félkatonai szervezetek augusztus 5-én a dél-likai Lovinacból elraboltak és megöltek öt horvát civilt,[15] és megtámadták a žuta lokvai rendőrségi ellenőrzőpontot.[16] Augusztus elején Gospić helyőrségének megerősítésére a JNA 236. Proleter gépesített dandárját (a dandár csak nevében volt dandár, valójában csak egy századnyi egység volt) és a 4. páncélosdandár gépesített zászlóaljának egy részét, a Ljubovo-hágóra vezényelte. A hónap további megmozdulásai közé tartozik 30-án a Plitvicei rendőrőrs SAO Krajina erői általi megtámadása és elfoglalása.[17]
Plitvice küszöbön álló elfoglalásával és a ZNG augusztus 31-i, a Gospićtól 8 kilométerre északra fekvő Lički Osikból való kivonásával, a SAO Krajina és a JNA Likában magára Gospićra helyezte a hangsúlyt,[17] ahol a szerbek a 12 000 fős teljes lakosság 38,4%-át alkották.[18] Augusztus végére Likában, így Gospicban is felerősödtek, majd szeptember nagy részében folytatódtak a harcok a város ellenőrzéséért.[19] Bár Gospićot horvát erők irányították, a város a gospići csata után is szerb tüzérségi bombázások alatt maradt.[20] A harcok súlyos károkat okoztak a városban, és lakosságának nagy része elmenekült, és csak körülbelül 3000 lakos maradt.[21] A háború előtt Gospićnak 8000 lakosa volt, köztük 3000 szerb.[22] A városban korábban élt szerbek közül sokan elmenekültek, de a horvát hatóságok televíziós és rádiós adások útján felszólították őket, hogy térjenek vissza.[23]
Mivel a polgári lakosság szeptember végén elkezdett visszatérni, Ivan Dasović gospići rendőrfőnök azt javasolta, hogy látszólag biztonsági okokból[23] állítsák össze a visszatérő szerbek listáját.[24] Ante Karić, a Lika Válságközpont (krizni stožer) elnöke szerint Dasović attól tartott, hogy a visszatérő szerbek egy ötödik hadoszlopot alakítanak, ami aláássa a város védelmét. Karić állítólag ellenezte a lépést,[24] de a listát október 10-én összeállították. Október 16-án hasonló listát készítettek a közeli Karlobagba visszatérő szerbekről is.[25]
A gospići rendőrséget, csakúgy, mint a ZNG 118. gyalogdandárját és a gospići székhelyű katonai rendőrséget az akkori belügyminiszter, Ivan Vekić[26] rendelete alapján a Likai Válságközpont ellenőrzésének rendelték alá.[25] Ezenkívül szeptemberben Gospićba vezényeltek egy félkatonai önkéntes csoportot, mely a „Jesenje kiše” (Őszi esők) fedőnevet használta, és amelyet Tomislav Merčep irányított. Ez az egység formálisan a Belügyminisztériumnak volt alárendelve.[22]
A gyilkosságok
[szerkesztés]A Lika Válságközpont titkára, Tihomir Orešković és a 118. gyalogdandár parancsnoka, Mirko Norac alezredes összehívta beosztottjait, és elrendelte a szerb civilek letartóztatását, majd a perušići laktanyában való őrizetbe vételüket és kivégzésüket. A találkozó pontos dátumával kapcsolatban a források nem értenek egyet. Dasović elmondása szerint a találkozóra október 15-én,[27] körülbelül 21:00 órakor került sor, amelyen számos más tisztviselővel együtt ő is részt vett.[26] Más források, köztük a későbbi bűnügyi nyomozás és a tárgyalás tanúi azt jelezték, hogy a találkozót október 16-án vagy 17-én tartották. Az ügyben eljáró bíróságok, köztük a horvát legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a találkozóra október 17-én került sor, és Orešković és Norac az elkészített listák alapján rendelte el a letartóztatott civilek kivégzését.[25] A kivégzések ürügyeként a szerb félkatonai csoportok által Široka Kulában október 13-án elkövetett gyilkosságok[28] szolgáltak.[23]
A legtöbb letartóztatásra mind Gospićban, mind Karlobagban október 16–17-én került sor.[25] A civileket fegyverrel terelték ki az óvóhelyekről. Két nappal később Gospić lakosai szemtanúi voltak annak, ahogy a város marhapiacán tizenegy katonai teherautóra civileket raktak fel, és soha többé nem látták őket.[23] Október 17-én a Pazarište néven ismert helyen, a Gospić vidéki Žitniknél legalább tíz civilt öltek meg. Október 18-án a Perušić melletti Lipova Glavicában folytatódtak a gyilkosságok,[29] ahol miután a perušići laktanyában tartották őket fogva, ahol akkoriban a 118. gyalogdandár zászlóalja állomásozott, 39-40 embert végeztek ki lövésekkel. Október 25-én Gospićban és Karlobagban további három szerb civilt tartóztattak le. December 3-án őket is lelőtték, majd holttestüket Ravni Dabar területén földelték el.[25] Az áldozatok közül sokan kiemelkedő szerb értelmiségiek, köztük orvosok, bírák és professzorok voltak.[30] A többi meggyilkolt szerbhez hasonlóan ők is lojálisak voltak a horvát államhoz, és nem voltak hajlandók csatlakozni a Krajinai Szerb Köztársasághoz, mely kivégzéseiket még értelmetlenebbé tette.[30] A mészárlás horvát áldozatairól azt tartják, hogy ellenzékiek voltak, akik ellenezték a horvát állam szerbellenes intézkedéseit.[30]
Következmények
[szerkesztés]A gospići mészárlás volt a legnagyobb szörnyűség, amelyet horvátok követtek el a háború alatt.[31] A halálos áldozatainak teljes számával kapcsolatban a források nem értenek egyet, a becslések mintegy 100[32] - 120 között mozognak.[23] A hivatalos adatok szerint 1991 és 1995 között Gospić környékén összesen 123 személy tűnt el.[33]
Tíz áldozatot Gospićban egy szeptikus tartályba dobtak, melyet agyag- és kőtörmelékréteggel borítottak be, és amelyet később a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) nyomozói fedeztek fel 2000 májusában. Az esemény Gospić polgármesterének tiltakozását, és horvát veteránok utcai tüntetését váltotta ki.[23] További huszonnégy holttestet a Perušićtól keletre fekvő Duge Njive falu közelében égettek el és ártalmatlanítottak, de a JNA 6. dandárja 1991. december 25-én exhumálta, megvizsgálta és az Udbinától 15 kilométerre fekvő Debelo Brdóban újra eltemette. Tizennyolcan egy tömegsírba, hat másik személy pedig egyenként került eltemetésre, de ezeket a rokonok megtalálták, és máshol temették el újra. A tömegsírt egy bűnügyi nyomozás keretében2000 decemberében tárták fel.[34][25] Az áldozatok otthonait közvetlenül azután kifosztotta a Jesenje kiše alakulat. 1992-ben az egység több tagját a horvát hatóságok rövid időre bebörtönözték, majd vádemelés nélkül elengedték.[22]
1997 szeptemberében egy mára már megszűnt horvát lap, a Feral Tribune részletes szemtanúi beszámolót közölt Miroslav Bajramovićtól, a Jesenje kiše egyik tagjától, aki azt állította, hogy részt vett a mészárlás végrehajtásában. Interjújában Bajramović kijelentette, hogy az egység Gospić etnikai megtisztítására parancsot kapott. Azt is állította, hogy Tomislav Merčep, aki Franjo Tuđman horvát elnök szövetségese volt, időnként parancsot kapott a foglyok likvidálására, és Vekić teljesen tisztában volt feladatukkal. Bajramovićot és az egység három másik, az interjúban azonosított tagját letartóztatták, de Vekić tagadta Bajramović állításait, a horvát kormány tisztviselői pedig tagadták, hogy felelősség terhelné őket az ügyben. Az ICTY viszont információkat gyűjtött négyükről.[22] Tudjman a szerbeket és a külföldi ügynököket tette felelőssé a mészárlásért. Rövid időre letartóztatott egy horvát rendőri vezetőt, aki kapcsolatban állt a gyilkosságokkal, de később szabadon engedte és a Belügyminisztériumhoz rendelte.[23]
1998-ra két horvát hírszerző és egy katonai rendőrtiszt, Milan Levar, Zdenko Bando és Zdenko Ropac felkereste az ICTY-t, hogy tájékoztatást nyújtsanak az eseményekről. A később meggyilkolt Levar különösen értékes volt tanúként, mivel azt állította, hogy mintegy 50 ember halálának volt tanúja Gospić környékén.[21] Ranko Marijan, az új kormány igazságügyi minisztere bírálta elődeit és a rendőrséget, amiért nem folytatták az ügyet,[23] de a hatóságok nem védték meg Levart, akit 2000. augusztus 30-án egy autóba rejtett bomba gyilkolt meg.[35] A gospići gyilkosságok nyomozása hozzájárult ahhoz, hogy hét aktív szolgálatot teljesítő és öt nyugalmazott horvát tábornok írásban bírálja a kormány erőfeszítéseit. Levelük „a tizenkét tábornok levele” néven lett ismert, melyben nyilvánosságra hozták panaszaikat. Ez a hét aktív tisztnek az akkori horvát elnök, Stjepan Mesić általi elbocsátásához vezetett.[36] A csoport tagja volt Norac is, aki 1995 szeptembere óta vezérőrnagyi rangot viselt.[37]
Orešković és társai pere
[szerkesztés]A gospići gyilkosságok ügyében 2000 végén indítottak hivatalos nyomozást, és 2001 februárjában adtak ki elfogatóparancsot Orešković, Norac, Stjepan Grandić, Ivica Rožić és Milan Čanić ellen. Norac két hétig bujkált a letartóztatás elől, mert meg volt győződve arról, hogy a hatóságok szándéka szerint kiadni őt az ICTY-nek. Grandić, Rožić és Čanić rokonai Gospić lakosai segítségével próbálták megakadályozni, hogy a rendőrség letartóztassa őket, a civilek körbefogták a vádlottak őrizetbe vételére küldött rendőrautókat. Az ügyészséggel szembeni ellenállás Splitben február 11-én egy 150 000 fős utcai tiltakozásban csúcsosodott ki. A tiltakozás megismétlődött Zágrábban, ahol 13 000 tüntető jelent meg. Norac, miután biztosítékot kapott arról, hogy Horvátországban fogják bíróság elé állítani, nem pedig az ICTY-n február 21-én[38] feladta magát.[39][40][41]
Március 5-én hivatalos vádemelést terjesztettek elő, amelyben 50 gospić és karlobagi civil meggyilkolásával vádolták meg. Az ügyet a Tengermellék-Hegyvidék Megyei Bíróság tárgyalta. A bíróság a perben 120 tanút, az 1991-es gospići mészárlás 18 túlélőjét (akik Belgrádban tanúskodtak), valamint két, Németországban élő horvát állampolgárt (akik saját biztonságukat félve menekültek Németországba) hallgatott meg.[42] Ez utóbbi kettő közül az egyik, Ropac névű, megtagadta a tanúskodást, mert nem bízott a biztonságára vonatkozó kormányzati biztosítékokban.[38] 2003 márciusában a Bíróság a vádlottakat bűnösnek találta; Oreškovićot 15 év börtönre ítélték, míg Norac 12 év börtönt kapott. Grandićot 10 év börtönbüntetésre ítélték.[25] Rožićot és Čanićot az ellenük szóló bizonyítékok hiánya miatt felmentették.[33] Az ügyben végül 2004-ben a horvát legfelsőbb bírósághoz fellebbeztek, amely helybenhagyta Orešković, Norac és Grandić elsőfokú ítéletét, valamint Rožić és Čanić felmentő ítéletét.[25] A BBC News elemzése azt állította, hogy miután Ika Šarić, a megyei bíróság bírája „hallgatási összeesküvésnek” minősítette a hosszú tétlenséget, a perek a horvát kormány hajlandóságát jelezték állampolgárai által elkövetett háborús bűnök feltárására.[43]
Bajramovićot és egységének további négy tagját a Pakrác melletti Poljanában 1991-ben elkövetett szerb és horvát civilek meggyilkolása és bántalmazása ügyében ítélték el. Háromtól tizenkét évig terjedő börtönbüntetést kaptak.[44] 2013-tól Merčep ellen a Poljanában elkövetett háborús bűnök tárgyában zajlott per.[45]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The New York Times 19 August 1990
- ↑ ICTY 12 June 2007
- ↑ The New York Times 2 April 1991
- ↑ The New York Times 3 March 1991
- ↑ The New York Times 26 June 1991
- ↑ Narodne novine 8 October 1991
- ↑ The New York Times 29 June 1991
- ↑ Klemenčič & Žagar 2004, p. 306
- ↑ EECIS 1999, pp. 272–278
- ↑ The Independent 10 October 1992
- ↑ UNSC 28 December 1994, Section III
- ↑ Marijan 2006, pp. 224–227
- ↑ Marijan 2006, p. 227
- ↑ Marijan 2006, p. 228
- ↑ Amnesty International November 1991
- ↑ Tatalović & Jakešević 2008, p. 138
- ↑ a b Marijan 2006, p. 229
- ↑ Slobodna Dalmacija 15 September 2000
- ↑ CIA 2002, 227. o.
- ↑ Slobodna Dalmacija 7 May 2000.
- ↑ a b The New York Times 15 February 1998.
- ↑ a b c d The New York Times 5 September 1997.
- ↑ a b c d e f g h The Washington Post 18 May 2000.
- ↑ a b Slobodna Dalmacija 16 August 2002.
- ↑ a b c d e f g h Supreme Court of Croatia 2 June 2004.
- ↑ a b Slobodna Dalmacija 6 September 2002.
- ↑ Slobodna Dalmacija 27 April 2001.
- ↑ HRT 13 October 2013.
- ↑ CFPNVHR Trial of Orešković et al..
- ↑ a b c Off 2010, 146. o.
- ↑ Taylor 2008, 145. o.
- ↑ Goldstein 1999, 229. o.
- ↑ a b ICTY 2 June 2004.
- ↑ Slobodna Dalmacija 15 December 2000.
- ↑ Jutarnji list 19 October 2010.
- ↑ The Guardian 30 September 2000.
- ↑ ICTY 27 May 2004.
- ↑ a b Nacional 6 November 2002.
- ↑ BBC News 23 February 2001.
- ↑ Slobodna Dalmacija 12 February 2001.
- ↑ HRT 15 February 2001.
- ↑ Nacional 26 March 2003.
- ↑ BBC News 24 March 2003.
- ↑ Nacional 10 December 2010.
- ↑ Večernji list 11 July 2013.
Források
[szerkesztés]- Könyvek
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan battlegrounds: a military history of the Yugoslav conflict, 1990–1995, Volume 2. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 978-0-16-066472-4
- Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London, England: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5
- Goldstein, Ivo. Croatia: A History. Montreal, Quebec: McGill-Queen's University Press (1999). ISBN 978-0-7735-2017-2
- Taylor, Tony. Denial: History Betrayed. Melbourne, Australia: Melbourne University Publishing (2008). ISBN 978-0-522-85907-2
- Off, Carol. The Ghosts of Medak Pocket: The Story of Canada's Secret War. Random House of Canada (2010). ISBN 978-0-30737-078-5
- Szakcikkek
- Marijan, Davor (2006. december 1.). „Djelovanje JNA i pobunjenih Srba u Lici 1990.-1992. godine” (horvát nyelven). The Review of Senj 33 (1), Kiadó: City Museum Senj – Senj Museum Society. ISSN 0582-673X.
- Tudósítások
- „Analysis: Croatia and war crimes”, BBC News, 2001. február 23.
- Babić, Jasna. „Hrvatska napokon smogla snage da osudi svoje ratne zločince”, Nacional (hetilap) , 2003. március 26.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Celevska, Ivančica. „Dasović: Norac je skočio i rekao da moramo odraditi egzekucije!”, Slobodna Dalmacija , 2002. szeptember 6. (horvát nyelvű)
- Celevska, Ivančica. „Karić: Optuženi su krivi jer ne žele reći nalogodavce zločina iz državnog vrha”, Slobodna Dalmacija , 2002. augusztus 16. (horvát nyelvű)
- Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10.
- Croat general guilty of executions. BBC News, 2003. március 24.
- Dvadeset dvije godine od stradanja u Širokoj Kuli (horvát nyelven). Croatian Radiotelevision, 2013. október 13. [2014. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 1.)
- Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3.
- Hedges, Chris. „Croatian's Confession Describes Torture and Killing on Vast Scale”, The New York Times , 1997. szeptember 5.
- Hedges, Chris. „Threats Worry 3 Who Tied Croatian Army to Atrocities”, The New York Times , 1998. február 15.
- Jakelić, Ivana. „Svjedok na suđenju Merčepu: U školi mučeni civili? Gluposti!”, Večernji list , 2013. július 11. (horvát nyelvű)
- Lukić, Slavica. „Josipović je u kampanji 2009. obećao da nerazjašnjeni zločin nad Levarom neće pasti u zaborav”, Jutarnji list , 2010. október 19.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. november 6.) (horvát nyelvű)
- Marijačić, Ivica. „Fatima Skula zanijekat će iskaz o likvidacijama Srba?!”, Slobodna Dalmacija , 2001. április 27.
- Marijačić, Ivica. „Pronađeni dokazi protiv Oreškovića?”, Slobodna Dalmacija , 2000. december 15. (horvát nyelvű)
- Marković, Marko. „U Gospiću nije bilo Srba koliko mi ubojstava pripisuju”, Slobodna Dalmacija , 2000. május 7. (horvát nyelvű)
- Pleše, Mladen. „Nisam htio svjedočiti jer ne vjerujem Račanovoj vlasti”, Nacional (hetilap) , 2002. november 6.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- „Priča o Merčepu: Kako je država postala 'suučesnik' u masovnom ubojstvu”, Nacional (hetilap) , 2010. december 10.. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- „Split: 150 tisuća puta "Svi smo mi Mirko Norac"”, Slobodna Dalmacija , 2001. február 12. (horvát nyelvű)
- Slučaj generala Norca (horvát nyelven). Croatian Radiotelevision, 2001. február 15. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Smith, R. Jeffrey. „Croatia Moves to Expose Its Ugly Secret”, The Washington Post , 2000. május 18.
- Steele, Jonathan. „Croatia's president gives seven generals their marching orders”, The Guardian , 2000. szeptember 30.
- Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times, 1991. április 2.
- Sudetic, Chuck. „2 Yugoslav States Vote Independence To Press Demands”, The New York Times , 1991. június 26.. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Sudetic, Chuck. „Conflict in Yugoslavia; 2 Yugoslav States Agree to Suspend Secession Process”, The New York Times , 1991. június 29.
- Egyéb források
- Crime in Gospić. Centre for Peace, Non-violence, and Human Rights. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Final report of the United Nations Commission of Experts established pursuant to security council resolution 780 (1992), S/1994/674/Add.2 (Vol. V). United Nations Security Council, 1994. december 28. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 8.)
- (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53), Kiadó: Narodne novine. ISSN 1333-9273.
- Presuda i rješenje br. I Kž 985/03-9 (horvát nyelven). Supreme Court of Croatia, 2004. június 2.
- The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
- The Prosecutor vs. Rahim Ademi and Mirko Norac - Consolidated Indictment. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2004. május 27.
- View from the Hague - Trial Against Mirko Norac. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2004. június 2.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Gospić massacre című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
