Ugrás a tartalomhoz

2016-os sakkolimpia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
42. nyílt és 27. női sakkolimpia
(2016)
(42nd World Chess Olympiad)
Adatok
Rendező Azerbajdzsán
Dátumszeptember 1.szeptember 14.
Csapatoknyílt: 176 ország 182 csapat
női: 137 ország 141 csapat
HelyszínekCrystal Hall (Baku rendező városban)
Honlaphivatalos honlap

Győztesnyílt: Amerikai Egyesült Államok
női: Kína

 ← 2014: Tromsø (Norvégia)2018: Batumi (Grúzia) → 

A 42. nyílt és 27. női sakkolimpiát 2016. szeptember 114. között Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezték meg.[1]

A nevezések alapján a nyílt versenyen 176 ország 182 csapata, a női versenyen 137 ország 141 csapata vett részt, amely minden tekintetben rekordnak számított a sakkolimpiák történetében. A rendező Azerbajdzsán három csapatot indíthatott, és csapattal képviselteti magát a vak sakkozók nemzetközi szervezete (International Braille Chess Association – IBCA), a mozgáskorlátozottak nemzetközi sakkszövetsége (International Physically Disabled Chess Association – IPCA), valamint a hallássérültek nemzetközi sakkszervezete (International Chess Committee of the Deaf – ICCD) is.[2]

A részt vevő versenyzők tekintetében is az egyik legerősebb olimpiára került sor, mert a világranglista első tíz helyezettjéből nyolc mind a nyílt, mind a női versenyen asztalhoz ült. A férfiak közül csupán az exvilágbajnok Visuvanádan Ánand és az örmény csapat távolmaradása miatt Levon Aronján, míg a nők közül az indiai Kónéru Hanpi és az orosz Jekatyerina Lagno hiányzott. A nyílt versenyen 253 nemzetközi nagymester, 1 női nemzetközi nagymester és 139 nemzetközi mester,[3] a női versenyen 20 nemzetközi nagymester, 67 női nemzetközi nagymester, 39 nemzetközi mester és 118 női nemzetközi mester ült asztalhoz.[4]

A sakkolimpia ideje alatt zajlott a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 87. kongresszusa,[5] amelyen – többek között – bejelentették Gledura Benjámin nemzetközi nagymesteri címét.[6][7]

A verseny jelentős biztonsági előírások betartása mellett zajlott, amelyeket összehangoltak a FIDE által az olimpia előtt kifejezetten a sakkolimpiára megalkotott csalás elleni szabályzatával is.

A nyílt versenyen az olimpiai bajnoki címet az Amerikai Egyesült Államok csapata szerezte meg a vele azonos csapatpontszámot elért Ukrajna előtt, a harmadik helyen Oroszország válogatottja végzett. A női versenyt magabiztosan, három pont előnnyel Kína válogatottja nyerte, az ezüstérmet Lengyelország, a bronzérmet a vele holtversenyben végző Ukrajna csapata kapta. A magyar válogatottak egyaránt 15 pontot szereztek, amely a nyílt versenyen a 15. helyre volt elég. A női versenyen a magyar csapat az utolsó fordulóbeli győzelem esetén dobogón végzett volna, vereségükkel viszont a 16. helyre kerültek. Egyéni teljesítménye alapján Almási Zoltán a 3. táblások között ezüstérmet, Gara Anita az 5. játékosok között bronzérmet kapott.[8]

A rendező város kiválasztása

[szerkesztés]

Az esemény rendezési jogára korábban bejelentkezett Albena (Bulgária) és Tallinn (Észtország),[9] azonban a szavazás időpontjáig nem mutatták be a megrendezéssel kapcsolatos prezentációjukat, így Baku egyedül maradt versenyben.[10]

A helyszín ellen a háromszoros olimpiai bajnok Örményország delegátusa foglalt állást, kijelentve, hogy a két ország közötti feszült viszony miatt nem látja biztosítottnak versenyzőik biztonságát, ezért nem vesznek részt az olimpián. Az azeri sportminiszter biztosította a szervezetet, hogy az örmény sportolók megkapják a beutazási vízumot a repülőtéren, és nem lesz probléma a biztonságukkal.[11] A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke mindkét ország államfőjét felkereste a probléma megoldása érdekében, és a nemzetközi szövetségen belül munkacsoportot állítottak fel a versenyzők biztonsági garanciáinak kidolgozására.[12] 2015. október 6-án az ARMENPRESS hírügynökség bejelentette, hogy Örményország csapata részt vehet a 2016-ban Bakuban megrendezésre kerülő sakkolimpián.[13] A háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott végül nem küldte el nevezését az olimpiára, és nem vett részt rajta.[14]

A helyszín

[szerkesztés]

A sakkolimpia helyszíne a 23 000 férőhelyes bakui Crystal Hall (Baku Kristályterem), amelyben a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivált is rendezték. Az esemény költségvetése 13,3 millió euró, amelyből 6,8 millió euró a versenyzők és a delegátusok első osztályú elhelyezését és ellátását szolgálta.[15]

Kapcsolódó rendezvény

[szerkesztés]

A 42. sakkolimpiához kapcsolódóan Olimpiai Sakkfeladványszerző versenyt írt ki a rendező Azerbajdzsán Sakkszövetség támogatásával a Nemzetközi Sakkszövetség, valamint a Sakkfeladványszerzők Nemzetközi Szövetsége (World Federation for Chess Composition – WFCC). A győztesek és a díjazottak éremben, pénzdíjazásban és más elismerésekben részesültek.[16]

A részt vevő csapatok

[szerkesztés]
A 2016-os sakkolimpián részt vevő csapatok

Megjegyzés: A dőlt betűvel jelzett országok csak a nyílt versenyen vettek részt.

Először vett részt sakkolimpián hét ország: Burkina Faso, Kambodzsa, a Közép-afrikai Köztársaság, Eritrea, Koszovó, Libéria és Dél-Szudán. Közülük a Közép-afrikai Köztársaság és Libéria női csapatot is nevezett. A női versenyen először indult Guam, Guyana, a Maldív-szigetek, Ruanda, Sierra Leone és Tanzánia csapata.

A legerősebb csapatok

[szerkesztés]

Nyílt verseny

[szerkesztés]

Az erősorrendet a nyílt versenyen a 2768-as átlag-Élő-pontszámmal rendelkező Oroszország válogatottja vezette a 2761 pontátlagú Amerikai Egyesült Államok és a 2743-as átlagos Élő-ponttal rendelkező Kína előtt. Magyarország a 10. legerősebb csapatnak számított a mezőnyben 2675 átlagponttal.[14] A nyílt versenyen a regnáló világbajnok Magnus Carlsen mellett négy exvilágbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik, a bolgár Veszelin Topalov, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, az ukrán Ruszlan Ponomarjov, valamint a 2016-os sakkvilágbajnokság kihívója, az orosz Szergej Karjakin is részt vett.

Az első hat legerősebb csapat összeállítása a legjobb négy versenyző Élő-pontszámának átlagával:

  1. Oroszország (2768): Vlagyimir Kramnyik 2808, Szergej Karjakin 2769, Alekszandr Griscsuk 2754, Jan Nyepomnyascsij 2740, Jevgenyij Tomasevszkij 2731
    Oroszország csapata 1992 óta vesz részt a sakkolimpiákon, azóta hat aranyérmet nyertek (utoljára 2002-ben Bledben), és háromszor végeztek a második helyen (2004-ben, 2010-ben és 2012-ben). Háromszor nyerték meg a nemzeti sakkcsapatok Európa-bajnokságát, 2003-ban, 2007-ben és 2015-ben. A csapat tagja az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, valamint a következő világbajnoki döntő kihívója, Szergej Karjakin.[20][21]
  2. Egyesült Államok (2761): Fabiano Caruana 2807, Nakamura Hikaru 2791, Wesley So 2771, Ray Robson 2674, Samuel L Shankland 2661
    Az Amerikai Egyesült Államok csapata a verseny egyik nagy favoritja, tekintettel arra, hogy a világranglista első hét helyezettje közül három is a csapat tagja. 1928 óta 37 sakkolimpián vettek részt. Összesen öt arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek. Utoljára 1976-ban álltak a dobogó legfelső fokán. Ezüstérmet is régen, 1990-ben és 1998-ban szereztek, míg 2006-ban és 2008-ban a harmadik helyet érték el.[20][22]
  3. Kína (2743): Ting Li-zsen 2755, Li Csao 2753, Vang Jüe, 2735, Jü Jang-ji 2725, Vej Ji 2709
    Kína 1978-ban vett részt először a sakkolimpián. Lassan, de fokozatosan az elmúlt évek egyik legerősebb csapatává vált. Ezt mutatja a a 2006-os olimpián elért ezüst- és a 2014-es olimpián szerzett aranyérmük, amellyel ezen a versenyen ők a címvédők. Mind az öt játékosuk Élő-pontszáma 2700-on felüli.[20][23]
  4. Azerbajdzsán (2715): Sahrijar Mamedjarov 2764, Tejmur Radzsabov 2722, Arkadij Naiditsch 2696, Eltaj Safarli 2678, Rauf Mamedov 2666
    A házigazda Azerbajdzsán 1994 óta szerepel a sakkolimpiákon, és a nyílt versenyben még nem szereztek érmet. Legjobb helyezésük a 2008-as olimpia hatodik helye és a 2014-ben elért ötödik hely, amely alkalommal a második helyezett csapattal azonos pontszámmal rendelkeztek. Kétszer nyertek Európa-bajnokságot, 2009-ben és 2013-ban.[20][24]
  5. Ukrajna (2698): Pavel Eljanov 2737, Ruszlan Ponomarjov 2709, Jurij Krivorucsko 2691, Anton Korobov 2656, Andrej Volokityin 2647
    1994 óta vesznek részt a sakkolimpiákon, ez idő alatt két arany- (2004-ben és 2010-ben), egy ezüst- (1996-ban) és három bronzérmet szereztek. A csapat tagja az exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov.[20][25]
  6. Franciaország (2693): Maxime Vachier-Lagrave 2819, Laurent Fressinet 2677, Romain Edouard 2647, Sebastien Maze 2627, Christian Bauer 2620
    Franciaország csapata 38 alkalommal vett részt sakkolimpiákon, eddig érmet még nem szereztek. Legjobb helyezésük az 1984-ben és 2006-ban elért 7. helyezés volt. A csapat éltáblása a világranglista második helyén álló Maxime Vachier-Lagrave. Az Európa-bajnokságokon 2001-ben és 2013-ban a második helyen végeztek.[20][26]

Női verseny

[szerkesztés]

A nők mezőnyében Kína 2557, Oroszország 2504, Ukrajna 2503 átlag-Élő-ponttal rendelkezett, Magyarország női csapata a nyolcadik legerősebb volt a mezőnyben 2394-es átlagpontszámmal.[14] A női versenyen a regnáló világbajnokon, a kínai Hou Ji-fanon kívül még négy exvilágbajnok vesz részt: a bolgár Antoaneta Sztefanova, az orosz Alekszandra Koszytenyuk, az ukrán Anna Usenyina és a szintén ukrán Marija Muzicsuk.

Az első hat legerősebb csapat összeállítása a legjobb négy versenyző Élő-pontszámának átlagával:

  1. Kína (2557): Hou Ji-fan 2658, Csü Ven-csün 2575, Csao Hszüe 2518, Tan Csung-ji 2475, Kuo Csi 2417
    Kína női csapata 1980 óta, tizenkilencedik alkalommal vesz részt a sakkolimpián, a korábbi versenyeken négy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek. Utoljára aranyérmet 2004-ben szereztek, de a három utóbbi olimpián – mindháromszor Oroszország mögött – ezüstérmesek voltak. A csapat éljátékosa a világbajnok és női világranglistát vezető Hou Ji-fan.[27]
  2. Oroszország (2504): Alekszandra Kosztyenyuk 2538, Valentyina Gunyina 2520, Natalja Pogonyina 2484, Alekszandra Gorjacskina 2475, Olga Girja 2452
    Oroszország 1992 óta szerepel a sakkolimpián, és az eddigi eredményük három arany-, három ezüst- és három bronzérem. Az utóbbi három olimpia győzteseként, címvédőként indulnak ezen a tornán. A csapat tagja az exvilágbajnok Alekszandra Kosztyenyuk, a 2015-ös világbajnoki döntő résztvevője, Natalja Pogonyina, valamint a 17 éves sakkcsodagyerek, a többszörös korosztályos világbajnok, Oroszország 2015-ös felnőtt bajnoka, Alekszandra Gorjacskina.[28]
  3. Ukrajna (2503): Anna Muzicsuk 2544, Marija Muzicsuk 2539, Natalija Zsukova 2475, Anna Usenyina 2452, Inna Gaponenko 2416
    Ukrajna csapata 1992 óta vesz részt a sakkolimpiákon, eddigi eredményük egy arany- (2006-ban), két ezüst- (1992-ben és 2008-ban), valamint két bronzérem a két utóbbi sakkolimpián az orosz és a kínai csapat mögött. A csapat két exvilágbajnokkal (Marija Muzicsuk és Anna Usenyina), valamint a 2014-es női villámsakk-világbajnokkal, Anna Muzicsukkal indul ezen a versenyen.[29]
  4. Grúzia (2488): Nana Dzagnidze 2529, Lela Dzsavahisvili 2486, Nino Baciasvili 2474, Bela Hotenasvili 2463, Salome Melia 2419
    Grúzia válogatottja 1992 óta vesz részt a sakkolimpiákon, és ez idő alatt négy arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. Utolsó aranyérmüket 2008-ban érték el. A legutóbbi olimpián a negyedik helyen végeztek.[30]
  5. India (2431): Drónavalli Hárika 2542, Padmini Ráut 2415, Tánia Szacsadéva 2396, Szoumja Szvámináthán 2370, Bodda Prátjusa 2329
    India 1978 óta vesz részt a női sakkolimpián, érmet még nem sikerült szerezniük. Ezúttal nélkülözni kénytelenek legerősebb játékosukat, Kónéru Hanpit, de versenyzőik Élő-pontszámának átlaga így is az ötödik legerősebb a mezőnyben.[31]
  6. Lengyelország (2409): Monika Soćko 2454, Jolanta Zawadzka 2439, Karina Szczepkowska-Horowska 2409, Klaudia Kulon 2334, Mariola Wozniak 2166
    Lengyelország 1957 óta versenyez a női sakkolimpiákon, ez idő alatt két bronzérmet szereztek (1980-ban és 2002-ben).[32]

Magyarország csapatai

[szerkesztés]

2016. július 1-jén Magyarország elküldte nevezését a sakkolimpiára. Polgár Judit, a férfiválogatott kapitánya az alábbi csapatot nevezte: Rapport Richárd (2752), Almási Zoltán (2684), Berkes Ferenc (2640), Balogh Csaba (2614), Gledura Benjámin (2585).

A női csapat kapitánya, Papp Gábor által kijelölt csapat: Hoang Thanh Trang (2467), Vajda Szidónia (2372), Gara Tícia (2379), Gara Anita (2355), Papp Petra (2336).[33]

Magyarország sakkcsapata harminckilencedik alkalommal vett részt a sakkolimpián. Az eddigi olimpiákon a nyílt versenyen három arany-, hét ezüst- és két bronzérmet szereztünk, emellett két nemhivatalos sakkolimpiát is nyertünk. Aranyérmesek utoljára 1978-ban Buenos Airesben voltunk. A legutóbbi sakkolimpián az aranyérmes kínai válogatott mögött a magyar válogatott a második helyen végzett.[34]

Magyar női válogatott huszonhatodszor indult a sakkolimpián. Az eddigi mérleg két arany-, öt ezüst- és két bronzérem. Az aranyérmeket 1988-ban és 1990-ben sikerült megszerezni. Az előző olimpián a verseny felénél a magyar női csapat még holtversenyben az élen állt, majd sorozatos vereségeket követően végül csak a negyvenötödik helyet szerezték meg.[35]

A lebonyolítás szabályai

[szerkesztés]

A versenyt 11 fordulós svájci rendszerű verseny formájában rendezték. A gondolkodási idő minden játszmában versenyzőnként 90 perc az első 40 lépés megtételére, majd a 40. lépést követően, ha addig a játszma nem fejeződött be, újabb 30 percet kaptak, amely időhöz az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidő adódott hozzá. Egy csapat öt versenyzőt nevezhetett, közülük fordulónként négy fő játszhatott.[36] A korábbi olimpiákhoz képest változás volt, hogy a szigorú zéró tolerancia szabály helyett, amely szerint a késés azonnali játszmavesztéssel járt, maximálisan 15 percet lehetett késni.

A végeredmény meghatározása

[szerkesztés]

A verseny sorrendjét az egyes csapatok által szerzett meccspontok határozták meg, amely szerint a győztes csapat 2 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1 pontot kapott. Holtverseny esetén először a Sonneborn–Berger-számítást vették alapul, ha ez is egyenlő volt, akkor a csapatok játékosai által gyűjtött pontszámok döntöttek, ha ez is egyenlő volt, akkor az ellenfél csapatok által szerzett meccspontokat számolták ki, a számításból kihagyva a leggyengébb csapat pontszámát.[36]

A csalás elleni rendszabályok

[szerkesztés]

A Nemzetközi Sakkszövetség kifejezetten az olimpiára egy csalás elleni eljárásrendet („Anti Cheating Procedures”) dolgozott ki, amely az elektronika ugrásszerű fejlődésével kialakult helyzetben próbálja kiküszöbölni a csalások lehetőségét. Ezzel próbálták elejét venni az olyan eseteknek, mint amely a 2010-ben, Hanti-Manszijszkban megrendezett sakkolimpián fordult elő, és óriási botrányt váltott ki.

Bakuban a technika segítségével próbálták megakadályozni a csalást. A beléptetés röntgenkapukon keresztül történt, tilos volt mobiltelefont, bármilyen elektronikai eszközt a versenyterembe bevinni, a játékosok csak a szervezők által rendelkezésükre bocsátott tollal írhatták a játszmát. Fordulónként 30-40 sakkozó került kijelölésre, akiket kézi biztonsági detektor („poloskakereső”) segítségével játszma közben is ellenőrizhettek, amikor nem voltak lépésen, és sétáltak a versenyteremben vagy frissítőjüket fogyasztották. Az ellenőrzés megtagadása játszmavesztéssel járt volna. A játszma befejezése után 5-10 játékost szinte motozás szintjén vizsgáltak meg. A játékosoknak a versenybírók felé jelezniük kellett, ha a mellékhelyiségbe mentek vagy éppen a dohányzásra kijelölt helyiséget keresték fel. A kapitányok nem hagyhatták el a versenytermet, amíg csapatuk meccse tartott, forduló közben egyszer adhatták át kapitányi szerepkörüket, de ezt írásban kellett jelezniük a meccsbírónak.[37][38]

Menetrend

[szerkesztés]

A sakkolimpia nyitóünnepségét szeptember 1-jén rendezték, az első forduló mérkőzéseire szeptember 2-án került sor. Az ötödik fordulót követően szeptember 7-én egy pihenőnap következett, majd szeptember 8–13. között szünnap nélkül folytatódott a verseny a 6–11. fordulókkal. A záróünnepséget közvetlenül az utolsó fordulót követően tartották.

A megnyitó ünnepséget követően került sor a csapatkapitányi értekezletre, ahol a végleges táblasorrendet adták meg a szakvezetők.[39]

A verseny lefolyása

[szerkesztés]

Nyílt verseny

[szerkesztés]

A fordulók eredményei

[szerkesztés]

Fordulónként az első 10 helyezett és a magyar csapat eredményei, valamint helyezései. A párosítást tartalmazó táblázatokban a játszó csapattagok átlag-Élő-pontszáma, a csapat által addig szerzett összpontszám, valamint a csapat játékosai által szerzett összes pont található.

Az egyes fordulók eredményei
1. forduló (szeptember 2.)
[szerkesztés]

Az 1. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása az 1. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Nigéria 2321  Oroszország 2749 0–4
 Amerikai Egyesült Államok 2731  Andorra (2320 4–0
 Koszovó 2278  Kína 2735 0–4
 Azerbajdzsán–1 2717  Zimbabwe 2289 4–0
 Ukrajna 2681  Jordánia 2250 4–0
 Irak 2238  Lengyelország 2674 0–4
 Franciaország 2635  Guatemala 2281 4–0
 Bolívia 2273  India 2627 0–4
 Magyarország 2631  Japán 2265 3½–½

Az első fordulóban 85 csapat szerzett 2 meccspontot, közülük 65 csapat 4–0 arányban nyert.

2. forduló (szeptember 3.)
[szerkesztés]

A 2. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 2. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Oroszország 2768 2 4  Türkmenisztán 2436 2 4 4–0
 Skócia 2434 2, 4  Amerikai Egyesült Államok 2738 2 4 ½–3½
 Kína 2731 2 4  Belgium 2433 2 4 3½–½
 Észak-Macedónia 2421 2 4  Azerbajdzsán–1 2711 2 4 0–4
 Albánia 2404 2 4  Ukrajna 2689 2 4 ½–3½
 Indonézia 2230 2 4  Anglia 2685 2 4 1½–2½
 Lengyelország 2674 2 4  Egyesült Arab Emírségek 2402 2 4 4–0
 Írország 2387 2 4  Franciaország 2672 2 4 ½–3½
 India 2627 2 4  Costa Rica 2383 2 4 4–0
 Hollandia 2665 2 4 ICCD[42] 2378 2 4 4–0
...
 Magyarország 2665 2  Ausztria 2537 2 4 3½–½

A 2. forduló után 38 csapat állt 4 meccsponttal, akik közül 7 csapat mind a nyolc játszmáját megnyerte.

3. forduló (szeptember 4.)
[szerkesztés]

A 3. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 3. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Moldova 2566 4  Oroszország 2749 4 8 1–3
 Kuba 2640 4 7  Lengyelország 2674 4 8 2½–1½
 Azerbajdzsán-2 2575 4 7  India 2683 4 8 1–3
 Azerbajdzsán-1 2711 4 8  Magyarország 2659 4 7 3–1
 Hollandia 2670 4 8  Vietnám 2560 4 7 2½–1½
 Olaszország 2538 4 7  Törökország 2617 4 8 2½–1½
 Anglia 2676 4  Kanada 2597 4 8 2½–1½
 Amerikai Egyesült Államok 2763 4  Argentína 2594 4 3–1
 Brazília 2565 4  Kína 2740 4 1–3
 Németország 2643 4 6  Ukrajna 2689 4 1½–2½
Az élcsoport állása a 3. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Oroszország 3 0 0 6 28,0 11
2.  Azerbajdzsán-1 3 0 0 6 28,0 11,0
3.  Kuba 3 0 0 6 28,0 9,5
4.  Amerikai Egyesült Államok 3 0 0 6 26,0 10,5
5.  Kína 3 0 0 6 26,0 10,5
6.  Hollandia 3 0 0 6 26,0 10,5
7.  Fehéroroszország 3 0 0 6 26,0 10,5
8.  Anglia 3 0 0 6 26,0 9,0
9.  India 3 0 0 6 24,0 11,0
10.  Ukrajna 3 0 0 6 24,0 10,0
... ...
32.  Magyarország 2 0 1 4 20,0 8,0

A 3. forduló után 16 csapatnak volt 6 meccspontja, de már nem volt egyetlen 100%-os csapat sem. 11 játszmaponttal rendelkezett Oroszország, Azerbajdzsán és India.

4. forduló (szeptember 5.)
[szerkesztés]

A 4. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 4. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Ukrajna 2693 6 10  Oroszország 2758 6 11 2½–1½
 India 2683 6 11  Kuba 2640 6 2½–1½
 Amerikai Egyesült Államok 2765 6 10½  Csehország 2626 6 2–2
 Románia 2567 6 10  Azerbajdzsán-1 2711 6 11 1–3
 Kína 2733 6 10½  Olaszország 2534 6 3–1
 Anglia 2677 6 9  Hollandia 2658 6 10½ ½–3½
 Fehéroroszország 2601 6 10½  Lettország 2607 6 9 2½–1½
 Szerbia 2580 6  Szlovénia 2578 6 10½ 2–2
 Görögország 2590 5 8  Franciaország 2679 5 2–2
 Spanyolország 2647 5 8  Peru 2566 5 3½–½
...
 Magyarország 2648 4 8  Nicaragua 2226 4 4–0
Az élcsoport állása a 4. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Kína 4 0 0 8 57,0 13,5
2.  Azerbajdzsán-1 4 0 0 8 56,0 14,0
3.  Hollandia 4 0 0 8 52,0 14,0
4.  India 4 0 0 8 49,0 13,5
5.  Fehéroroszország 4 0 0 8 49,0 13,0
6.  Ukrajna 4 0 0 8 46,0 12,5
7.  Amerikai Egyesült Államok 3 1 0 7 46,0 12,5
8.  Csehország 3 1 0 7 44,0 11,5
9.  Szerbia 3 1 0 7 44,0 10,5
10.  Szlovénia 3 1 0 7 42,0 12,5
... ...
23.  Magyarország 3 0 1 6 38,0 12,0

A 4. forduló után hat csapatnak volt 8 meccspontja, őket hét csapat követte 7 ponttal. Magyarország a 14–48. helyen holtversenyben álló 6 pontos csapatok között a 23. helyet foglalta el.

5. forduló (szeptember 6.)
[szerkesztés]

Az 5. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása az 5. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Ukrajna 2697 8 12½  Kína 2733 8 13½ 2½–1½
 Hollandia 2658 8 14  Fehéroroszország 2601 8 13 2½–1½
 Szerbia 2599 7 10½  Amerikai Egyesült Államok 2763 7 12½ 1–3
 Azerbajdzsán-1 2717 8 14  India 2683 8 13½ 1–3
 Szlovénia 2577 7 12½  Csehország 2631 7 11½ 1–3
 Spanyolország 2623 7 11½  Grúzia 2585 7 11½ ½–3½
 Mongólia 2474 7 10½  Törökország 2607 6 13½ 1–3
 Oroszország 2768 6 12½  Egyiptom 2537 6 11 3–1
 Moldova 2553 6 11  Lengyelország 2685 6 12½ 2–2
 Kuba 2619 6 11  Kanada 2597 6 13½ 1–3
...
 Lettország 2589 6 10½  Magyarország 2673 6 12 2½–1½

Az 5. forduló után három csapatnak volt 10 meccspontja, őket három csapat követte 9 ponttal. 8 pontja a 7–25. helyen 19 csapatnak volt, 7 pontot eddig 14 csapat szerzett. Ezután következett a 6 pontos 34 csapatból álló mezőnyt vezető Magyarország a 40. helyen.

Az élcsoport állása az 5. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Hollandia 5 0 0 10 87,0 16,5
2.  Ukrajna 5 0 0 10 84,0 15,0
3.  India 5 0 0 10 79,0 16,5
4.  Csehország 4 1 0 9 81,0 14,5
5.  Amerikai Egyesült Államok 4 1 0 9 79,0 15,5
6.  Grúzia 4 1 0 9 74,5 15,0
7.  Fehéroroszország 4 0 1 8 83,0 14,5
8.  Oroszország 4 0 1 8 78,0 15,5
9.  Azerbajdzsán-1 4 0 1 8 76,0 15,0
10.  Kína 4 0 1 8 75,0 15,0
... ...
40.  Magyarország 3 0 2 6 65,0 13,5
6. forduló (szeptember 8.)
[szerkesztés]

A 6. fordulóra a versenyen beiktatott szabadnapot követően került sor.

A 6. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 6. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 India 2683 10 16½  Hollandia 2658 10 16½ 2½–1½
 Amerikai Egyesült Államok 2765 9 15½  Ukrajna 2704 10 15 2½–1½
 Csehország 2626 9 14½  Grúzia 2613 9 15 2–2
 Görögország 2573 8 12½  Azerbajdzsán-1 2717 8 15 2–2
 Kanada 2576 8 16½  Fehéroroszország 2597 8 14½ 2½–1½
 Németország 2646 8 14  Oroszország 2762 8 15½ 1–3
 Kína 2738 8 15  Argentína 2581 8 12½ 2½–1½
 Románia 2577 8 13½  Azerbajdzsán-2 2592 8 15½ 2½–1½
 Izland 2524 8 15  Törökország 2617 8 16½ 2–2
 Kazahsztán 2563 8 15½  Lettország 2607 8 13 1½–2½
...
 Uruguay 2326 6 12  Magyarország 2648 6 13½ 0–4

A 6. forduló után már csak egy csapat, India állt pontveszteség nélkül, 12 ponttal. Őket 11 ponttal az Amerikai Egyesült Államok csapata követte, míg 10 ponttal tíz csapat rendelkezett. Magyarország nagyarányú győzelmével a 28. helyre jött fel.

Az élcsoport állása a 6. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  India 6 0 0 12 116,0 19,0
2.  Amerikai Egyesült Államok 5 1 0 11 114,0 18,0
3.  Hollandia 5 0 1 10 117,0 18,0
4.  Csehország 4 2 0 10 114,0 16,5
5.  Grúzia 4 2 0 10 111,5 17,0
6.  Kína 5 0 1 10 110,5 17,5
7.  Ukrajna 5 0 1 10 110,5 16,5
8.  Kanada 5 0 1 10 107,0 19,0
9.  Oroszország 5 0 1 10 102,0 18,5
10.  Lettország 5 0 1 10 96,0 15,5
... ...
28.  Magyarország 4 0 2 8 100,0 17,5
7. forduló (szeptember 9.)
[szerkesztés]

A 7. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 7. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 India 2683 12 19  Amerikai Egyesült Államok 2765 11 18 ½–3½
 Lettország 2607 10 15½  Hollandia 2665 10 18 3–1
 Oroszország 2749 10 18½  Csehország 2631 10 16½ 3½–½
 Horvátország 2624 9 15½  Azerbajdzsán-1 2709 9 17 ½–3½
 Grúzia 2613 10 17  Románia 2573 10 16 3–1
 Anglia 2685 10 15½  Kína 2740 10 17½ 3–1
 Ukrajna 2689 10 16½  Kanada 2597 10 19 2½–1½
 Törökország 2607 9 18½  Norvégia 2654 9 14½ 1½–2½
 Irán 2518 9 16½  Mongólia 2474 9 14 3½–½
 Szlovénia 2586 9 17  Spanyolország 2647 9 14½ 2½–1½
...
 Magyarország 2673 8 17½  Svájc 2509 8 16 3–1

A 7. forduló után az India felett aratott nagyarányú győzelmével az Amerikai Egyesült Államok csapata állt az élre, egy pont előnnyel vezetve a mezőnyt 13 ponttal, őket hat csapat követte 12 ponttal, és hét csapat szerzett 11 pontot. Magyarország a tizenegy 10 pontos csapat között győzelmével a 19. helyre jött fel.

Az élcsoport állása a 7. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Amerikai Egyesült Államok 6 1 0 13 174,0 21,5
2.  Oroszország 6 0 1 12 157,0 22,0
3.  Grúzia 5 2 0 12 154,5 20,0
4.  Ukrajna 6 0 1 12 146,5 19,0
5.  India 6 0 1 12 144,5 19,5
6.  Anglia 6 0 1 12 140,0 18,5
7.  Lettország 6 0 1 12 138,5 18,5
8.  Azerbajdzsán-1 5 1 1 11 160,5 20,5
9.  Irán 5 1 1 11 153,0 20,0
10.  Görögország 4 3 0 11 137,5 17,5
... ...
19.  Magyarország 5 0 2 10 137,0 20,5
8. forduló (szeptember 10.)
[szerkesztés]

A 8. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 8. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Oroszország 2768 12 22  Amerikai Egyesült Államok 2763 13 21½ 2–2
 Grúzia 2613 12 20  Ukrajna 2681 12 19 1–3
 Anglia 2676 12 18½  India 2683 12 19½ 1½–2½
 Azerbajdzsán-1 2709 11 20½  Lettország 2607 12 18½ 2½–1½
 Olaszország 2538 11 18½  Irán 2518 11 20 2–2
 Görögország 2588 11 17½  Szlovénia 2586 11 19½ 2–2
 Norvégia 2654 11 17  Peru 2566 11 18½ 3–1
 Kanada 2597 10 20½  Vietnám 2560 10 18½ 2–2
 Hollandia 2650 10 19  Kuba 2640 10 18 2½–1½
 Kína 2735 10 18½  Magyarország 2665 10 20½ 1½–2½

A 8. forduló után három csapat állt az élen 14 ponttal, őket ugyancsak három csapat követte 13 ponttal, majd egy tizenegy csapatból álló boly követte az élen állókat egyaránt 12 ponttal, köztük Magyarország, amely a címvédő kínai válogatott felett aratott győzelmével feljött a 10. helyre.

Az élcsoport állása a 8. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Amerikai Egyesült Államok 6 2 0 14 222,0 23,5
2.  India 7 0 1 14 196,0 22,0
3.  Ukrajna 7 0 1 14 196,0 22,0
4.  Oroszország 6 1 1 13 215,0 24,0
5.  Azerbajdzsán-1 6 1 1 13 201,5 23,0
6.  Norvégia 6 1 1 13 168,0 20,0
7.  Anglia 6 0 2 12 189,5 20,0
8.  Lettország 6 0 2 12 188,0 20,0
9.  Hollandia 6 0 2 12 187,0 21,5
10.  Magyarország 6 0 2 12 184,5 23,0
9. forduló (szeptember 11.)
[szerkesztés]

A 9. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 9. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Ukrajna 2704 14 22  India 2683 14 22 2½–1½
 Amerikai Egyesült Államok 2765 14 23½  Norvégia 2654 13 20 3–1
 Irán 2518 12 22  Anglia 2677 12 20 2–2
 Azerbajdzsán-1 2711 13 23  Oroszország 2766 13 24 1–3
 Lettország 2607 12 20  Szlovénia 2577 12 21½ 2–2
 Hollandia 2670 12 21½  Csehország 2626 12 19½ 1½–2½
 Magyarország 2673 12 23  Grúzia 2587 12 21 1½–2½
 Olaszország 2544 12 20½  Chile 2512 12 23 2–2
 Görögország 2581 12 19½  Törökország 2617 11 22½ 2–2
 Kanada 2576 11 22½  Dánia 2543 11 21½ 3½–½

A 9. forduló után két csapat, az Amerikai Egyesült Államok és Ukrajna állt az élen 16 ponttal, őket a 15 pontos Oroszország követte, három csapatnak volt 14, és tizennégy csapatnak 13 pontja. A 12 pontosok tizenkét fős mezőnyét Kína vezette, mögötte a 22. helyen Magyarország állt.

Az élcsoport állása a 9. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Amerikai Egyesült Államok 7 2 0 16 284,0 26,5
2.  Ukrajna 8 0 1 16 267,0 24,5
3.  Oroszország 7 1 1 15 290,0 27,0
4.  Grúzia 6 2 1 14 235,5 23,5
5.  Csehország 6 2 1 14 235,5 22,0
6.  India 7 0 2 14 234,0 23,5
7.  Kanada 6 1 2 13 247,5 26,0
8.  Azerbajdzsán-1 6 1 2 13 235,0 24,0
9.  Irán 5 3 1 13 229,0 24,0
10.  Anglia 6 1 2 13 224,5 22,0
... ...
22.  Magyarország 6 0 3 12 226,0 24,5
10. forduló (szeptember 12.)
[szerkesztés]

A 10. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 10. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Grúzia 2593 14 23½  Amerikai Egyesült Államok 2765 16 26½ 1½–2½
 Csehország 2631 14 22  Ukrajna 2697 16 24½ 1–3
 India 2683 14 23½  Oroszország 2768 15 27 2–2
 Anglia 2676 13 22  Azerbajdzsán-1 2703 13 24 2½–1½
 Lettország 2589 13 22  Kanada 2597 13 26 1–3
 Norvégia 2654 13 21  Irán 2518 13 24 3½–½
 Moldova 2566 13 24½  Olaszország 2538 13 22½ 1½–2½
 Szlovénia 2577 13 23½  Vietnám 2560 13 23 3–1
 Spanyolország 2647 13 21  Görögország 2592 13 21½ 2–2
 Chile 2513 13 25  Peru 2566 13 22 1½–2½
...
 Magyarország 2631 12 24½  Hollandia 2670 12 23 2½–1½

A 10. forduló után mindkét addig élen álló csapat, az Amerikai Egyesült Államok és Ukrajna győzött, így továbbra is ők álltak az élen 18 ponttal, őket a 16 pontos Oroszország követte, a 4–10. helyen hét csapatnak volt 15, és nyolc csapatnak 14 pontja. Ez utóbbi csoportban a holtversenyt eldöntő számítás szerint második legjobb helyén tartózkodott Magyarország, amely győzelmével az utolsó forduló előtt a 12. helyre jött fel.

Az élcsoport állása a 10. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Amerikai Egyesült Államok 8 2 0 18 344,5 29,0
2.  Ukrajna 9 0 1 18 328,0 27,5
3.  Oroszország 7 2 1 16 345,0 29,0
4.  Kanada 7 1 2 15 312,5 29,0
5.  India 7 1 2 15 291,0 25,5
6.  Norvégia 7 1 2 15 277,5 24,5
7.  Szlovénia 6 3 1 15 273,5 26,5
8.  Anglia 7 1 2 15 269,0 24,5
9.  Peru 7 1 2 15 251,5 24,5
10.  Olaszország 6 3 1 15 247,0 25,0
... ...
12.  Magyarország 7 0 3 14 279,5 27,0
11. forduló (szeptember 13.)
[szerkesztés]

A 11. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 11. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Amerikai Egyesült Államok 2765 18 29  Kanada 2597 15 29 2½–1½
 Ukrajna 2693 18 27½  Szlovénia 2577 15 26½ 3½–½
 Oroszország 2758 16 29  Olaszország 2544 15 25 3–1
 Türkmenisztán 2436 13 22  Azerbajdzsán-1 2693 13 25½ 1–3
 India 2683 15 25½  Norvégia 2654 15 24½ 2–2
 Peru 2566 15 24½  Anglia 2676 15 24½ 2–2
 Törökország 2617 14 27½  Grúzia 2613 14 25 2½–1½
 Görögország 2592 14 23½  Magyarország 2631 14 27 2–2
 Franciaország 2679 14 27  Csehország 2626 14 23 3–1
 Lengyelország 2674 14 26½  Spanyolország 2644 14 23 3–1

A végeredmény

[szerkesztés]

A nyílt verseny csapatversenyének végeredménye

[szerkesztés]
Az első 20 helyezett sorrendje
(összesen 182 csapat)
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Amerikai Egyesült Államok 9 2 0 20 413,5 31½
2.  Ukrajna 10 0 1 20 404,5 31
3.  Oroszország 8 2 1 18 419,0 32
4.  India 7 2 2 16 350,5 27½
5.  Norvégia 7 2 2 16 344,5 26½
6.  Törökország 7 2 2 16 341,5 30
7.  Lengyelország 7 2 2 16 331,0 29½
8.  Franciaország 6 4 1 16 326,5 30
9.  Anglia 7 2 2 16 323,0 26½
10.  Peru 7 2 2 16 306,0 26½
11.  Kanada 7 1 3 15 368,5 30½
12.  Azerbajdzsán-1 7 1 3 15 352,0 28½
13.  Kína 7 1 3 15 348,0 29
14.  Fehéroroszország 6 3 2 15 332,0 27½
15.  Magyarország 7 1 3 15 329,0 29
16.  Irán 6 3 2 15 318,0 28
17.  Lettország 7 1 3 15 316,0 26½
18.  Görögország 4 7 0 15 309,5 25½
19.  Paraguay 7 1 3 15 298,5 26½
20.  Szlovénia 6 3 2 15 294,0 27

Egyéni legjobb teljesítmények

[szerkesztés]

A legjobb teljesítményértékük alapján táblánként egyéni érmeket nyertek:[47]

Tábla Arany Ezüst Bronz
I Baadur Jobava
 Grúzia
2926 Leinier Dominguez Perez
 Kuba
2839 Fabiano Caruana
 Amerikai Egyesült Államok
2838
II Vlagyimir Kramnyik
 Oroszország
2903 Anton Kovaljov
 Kanada
2852 Jorge Cori
 Peru
2810
III Wesley So
 Amerikai Egyesült Államok
2896 Almási Zoltán
 Magyarország
2845 Eugenio Torre
 Fülöp-szigetek
2836
IV Laurent Fressinet
 Franciaország
2809 Jan Nyepomnyascsij
 Oroszország
2804 Aleksandar Indjic
 Szerbia
2786
V Andrej Volokityin
 Ukrajna
2992 Sami Khader
 Jordánia
2932 Alekszej Alekszandrov
 Fehéroroszország
2760

A magyar csapat eredményei

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél
Rapport Richárd
2752

Berkes Ferenc
2640

Almási Zoltán
2684

Balogh Csaba
2614

Gledura Benjámin
2585
CsP[40]
össz.
EP[41]
össz.
Hely.
1  Japán Kojima, Shinya
2398
1 Nanjo, Ryosuke
2340
½ Averbukh, Alex
2223
1 Yamada, Kohei
2100
1 2 66.
2  Ausztria Markus Ragger
2697
½ David Shengelia
2573
1 Robert Kreisl
2448
1 Valentin Dragnev
2430
1 4 7 18.
3  Azerbajdzsán-1 Sahrijar Mamedjarov
2761
0 Tejmur Radzsabov
2722
1 Rauf Mamedov
2666
0 Arkadij Naiditsch
2696
0 4 8 32.
4  Nicaragua Mauro Ampie
2348
1 Juan José Pineda
2175
1 William Alfaro
2188
1 William Bravo
2194
1 6 12 23.
5  Lettország Alekszej Sirov
2673
0 Igor Kovalenko
2651
0 Arturs Neiksans
2628
½ Vlagyimir Szvesnyikov
2404
1 6 13½ 40.
6  Uruguay Andres Rodriguez Vila
2453
1 Luis Ernesto Rodi
2340
1 Manuel Larrea
2279
1 Claudio Coppola
2230
1 8 17½ 28.
7  Svájc Yannick Pelletier
2555
0 Sebastian Bogner
2559
1 Nico Georgiadis
2475
1 Noel Studer
2445
1 10 20½ 19.
8  Kína Ting Li-zsen
2753
½ Jü Jang-ji
2725
½ Li Csao b
2746
1 Vej Ji
2717
½ 12 23 10.
9  Grúzia Baadur Jobava
2665
0 Mikheil Mchedlishvili
2609
0 Tamaz Gelashvili
2575
1 Tornike Sanikidze
2497
½ 12 24½ 22.
10  Hollandia Anish Giri
2755
½ Erwin L'Ami
2611
½ Loek van Wely
2674
1 Robin van Kampen
2640
½ 14 27 12.
11  Görögország Ioannis Papaioannou
2631
½ Dimitrios Mastrovasilis
2601
1 Hristos Banikas
2571
½ Stelios Halkias
2565
0 15 29 15.
Szerzett pontszám
/(Játszmák száma)
3(8) 6½(10) 7½(9) 7(9) 5(8) 15 29 15.
Teljesítményérték 2527 2658 2845 2661 2552
Élő-pontszám változás −23,2 +4,8 +17,5 +7,3 −0,5

Női verseny

[szerkesztés]

A fordulók eredményei

[szerkesztés]

Fordulónként az első 10 helyezett, valamint a magyar csapat eredményei és helyezése olvasható.

A női verseny egyes fordulóinak eredményei
1. forduló (szeptember 2.)
[szerkesztés]

Az 1. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása az 1. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Kína 2499  Luxemburg 1964 4–0
 Portugália 1962  Ukrajna 2472 0–4
 Oroszország 2487  Skócia 1962 4–0
 Nicaragua 1835  Azerbajdzsán–1 2310 0–4
ICCD[42] 1960  Grúzia 2461 0–4
 India 2369  Észak-Macedónia 1919 4–0
 Tádzsikisztán 1926  Amerikai Egyesült Államok 2406 0–4
 Lengyelország 2358  Kirgizisztán 1916 4–0
 Albánia 1892  Magyarország 2361 0–4

Az 1. fordulóban 66 csapat szerzett 2 meccspontot, közülük 57 győzött 4–0 arányban.

2. forduló (szeptember 3.)
[szerkesztés]

A 2. forduló élő közvetítése a játszmákkal

A forduló legnagyobb meglepetése, hogy a Fülöp-szigetek válogatottja legyőzte Grúziát.

Az élcsoport párosítása a 2. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Montenegró 2169 2 4  Kína 2499 2 4 0–4
 Ukrajna 2475 2 4  Moldova 2167 2 4 3½–½
 Ecuador 2125 2 4  Oroszország 2483 2 4 0–4
 Azerbajdzsán–1 2324 2 4  Mexikó 2082 2 4 2½–1½
 Grúzia 2470 2 4  Fülöp-szigetek 2148 2 4 1½–2½
 Brazília 2144 2 4  India 2403 2 4 1–3
 Amerikai Egyesült Államok 2406 2 4  Norvégia 2136 2 4 2½–1½
 Bosznia-Hercegovina 2093 2 4  Lengyelország 2360 2 4 ½–3½
 Magyarország 2384 2 4  Venezuela 2118 2 4 3½–½
 Dánia 2100 2 4  Bulgária 2373 2 4 2–2

A 2. forduló után 31 csapat állt 4 meccsponttal, közülük öt csapat mind a nyolc játszmáját megnyerte.

3. forduló (szeptember 4.)
[szerkesztés]

A 3. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 3. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Kína 2560 4 8  Vietnám 2307 4 7 2–2
 Oroszország 2496 4 8  Üzbegisztán 2290 4 7 3–1
 Kuba 2285 4 7  Litvánia 2267 4 8 1½–2½
 Lengyelország 2405 4  Azerbajdzsán-1 2325 4 1½–2½
 Argentína 2265 4 7  Olaszország 2259 4 8 2–2
 Franciaország 2289 4 8  Kolumbia 2230 4 7 3½–½
 Amerikai Egyesült Államok 2406 4  Ukrajna 2505 4 1½–2½
 Törökország 2306 4  Magyarország 2389 4 1½–2½
 Azerbajdzsán-2 2243 4  Németország 2367 4 2–2
 Fehéroroszország 2203 4  Svédország 2167 4 1½–2½
Az élcsoport állása a 3. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Oroszország 3 0 0 6 28,0 11
2.  Franciaország 3 0 0 6 26,0 11½
3.  India 3 0 0 6 26,0 10½
4.  Románia 3 0 0 6 26,0 10½
5.  Litvánia 3 0 0 6 26,0 10½
6.  Szerbia 3 0 0 6 26,0 10½
7.  Svédország 3 0 0 6 26,0 9
8.  Ukrajna 3 0 0 6 24,0 10
9.  Magyarország 3 0 0 6 24,0 10
10.  Izrael 3 0 0 6 22,0

A 3. forduló után 13 csapat – köztük Magyarország – állt 6 meccsponttal, de már nem volt 100%-os csapat. A legtöbb játszmapontot, 11½-et Franciaország szerezte.

4. forduló (szeptember 5.)
[szerkesztés]

A 4. forduló élő közvetítése a játszmákkal

A nap meglepetéseként a 2243 Élő-pontszámmal rendelkező lett Dana Reizniece-Ozola legyőzte a 2658 Élő-pontszámmal rendelkező világbajnok kínai Hou Ji-fant.

Az élcsoport párosítása a 4. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Magyarország 2383 6 10  Oroszország 2504 6 11 1½–2½
 Ukrajna 2495 6 10  Franciaország 2256 6 11½ 3½–½
 India 2433 6 10½  Izrael 2309 6 2–2
 Azerbajdzsán-1 2316 6 9  Románia 2368 6 10½ 2–2
 Litvánia 2267 6 10½  Kazahsztán 2223 6 9 1½–2½
 Svédország 2146 6 9  Szerbia 2240 6 10½ 1–3
 Lettország 2210 6  Kína 2533 5 10 1½–2½
 Olaszország 2237 5 10  Azerbajdzsán-2 2246 5 2½–1½
 Vietnám 2307 5 9  Spanyolország 2331 5 2½–1½
 Németország 2372 5  Argentína 2240 5 9 3–1
Az élcsoport állása a 4. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Ukrajna 4 0 0 8 50,0 13½
2.  Szerbia 4 0 0 8 47,0 13½
3.  Oroszország 4 0 0 8 46,0 13½
4.  Kazahsztán 4 0 0 8 42,5 11½
5.  Románia 3 1 0 7 47,0 12½
6.  India 3 1 0 7 46,5 12½
7.  Olaszország 3 1 0 7 46,5 12½
8.  Kína 3 1 0 7 45,0 12½
9.  Izrael 3 1 0 7 44,0 11½
10.  Németország 3 1 0 7 42,5 12½
...
17.  Magyarország 3 0 1 6 43,0 11½

A 4. forduló után már csak négy csapatnak volt 8 meccspontja, őket nyolc csapat követte 7 ponttal. Magyarország a 13–31. helyen holtversenyben álló 6 pontos csapatok között a 17. helyet foglalta el.

5. forduló (szeptember 6.)
[szerkesztés]

Az 5. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása az 5. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Szerbia 2252 8 13½  Ukrajna 2491 8 13½ 1–3
 Oroszország 2499 8 13½  Kazahsztán 2238 8 11½ 3½–½
 Izrael 2309 7 11½  Románia 2342 7 12½ 1½–2½
 Azerbajdzsán-1 2325 7 11  Németország 2372 7 12½ 3–1
 Vietnám 2305 7 11½  India 2433 7 12½ 2–2
 Kína 2533 7 12½  Olaszország 2304 7 12½ 3–1
 Amerikai Egyesült Államok 2385 6 10½  Litvánia 2267 6 12 2½–1½
 Görögország 2239 6 10  Szlovénia 2198 6 12 2–2
 Irán 2347 6 12  Hollandia 2291 6 10 1½–2½
 Magyarország 2389 6 11½  Svédország 2146 6 10 2½–1½
Az élcsoport állása az 5. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Oroszország 5 0 0 10 93,0 17
2.  Ukrajna 5 0 0 10 86,0 16½
3.  Románia 4 1 0 9 81,5 15
4.  Kína 4 1 0 9 81,0 15½
5.  Azerbajdzsán-1 4 1 0 9 76,5 14
6.  Magyarország 4 0 1 8 80,0 14
7.  Grúzia 4 0 1 8 76,5 16½
8.  Lengyelország 4 0 1 8 74,5 17
9.  India 3 2 0 8 74,5 14½
10.  Törökország 4 0 1 8 69,0 15½

Az 5. forduló után két csapatnak volt 10 pontja, őket három 9 pontos csapat követte, majd a 8 pontosok 11 fős csapatát Magyarország vezette a 6. helyen.

6. forduló (szeptember 8.)
[szerkesztés]

A 6. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 6. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Ukrajna 2505 10 16½  Oroszország 2496 10 17 2–2
 Románia 2368 9 15  Kína 2499 9 15½ 2–2
 Kazahsztán 2223 8 12  Magyarország 2383 8 14 2–2
 Grúzia 2475 8 16½  Azerbajdzsán-1 2316 9 14 2–2
 Lengyelország 2405 8 17  Vietnám 2307 8 13½ 3–1
 India 2433 8 14½  Lettország 2242 8 13 2½–1½
 Törökország 2314 8 15½  Amerikai Egyesült Államok 2406 8 13 ½–3½
 Hollandia 2288 8 12½  Szerbia 2212 8 14½ 2½–1½
 Fehéroroszország 2224 7 15  Izrael 2250 7 13 1½–2½
 Horvátország 2225 7 13  Németország 2367 7 13½ 1½–2½

A 6. forduló után már egyetlen csapat sem állt pontveszteség nélkül. Két csapatnak volt 11 pontja, őket hét 10 pontos csapat követte, majd tíz 9 pontos csapat következett, ebben a bolyban volt Magyarország is a 13. helyen állva.

Az élcsoport állása a 6. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Oroszország 5 1 0 11 135,0 19
2.  Ukrajna 5 1 0 11 127,0 18½
3.  Lengyelország 5 0 1 10 119,0 20
4.  Románia 4 2 0 10 118,5 17
5.  India 4 2 0 10 113,5 17
6.  Azerbajdzsán-1 4 2 0 10 107,5 16
7.  Kína 4 2 0 10 107,0 17½
8.  Amerikai Egyesült Államok 5 0 1 10 101,0 16½
9.  Hollandia 5 0 1 10 78,5 15
10.  Grúzia 4 1 1 9 117,5 18½
... ...
13.  Magyarország 4 1 1 9 98,5 16
7. forduló (szeptember 9.)
[szerkesztés]

A 7. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 7. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Oroszország 2504 11 19  Lengyelország 2405 10 20 2–2
 Kína 2533 10 17½  Ukrajna 2505 11 18½ 2½–1½
 Amerikai Egyesült Államok 2406 10 16½  Románia 2368 10 17 2½–1½
 Azerbajdzsán-1 2325 10 16  India 2433 10 17 2½–1½
 Hollandia 2291 10 15  Grúzia 2473 9 18½ 2½–1½
 Németország 2381 9 16  Üzbegisztán 2289 9 15½ 2–2
 Görögország 2213 9 16  Türkmenisztán 2110 9 16½ 1–3
 Fülöp-szigetek 2148 9 16  Magyarország 2393 9 16 1–3
 Izrael 2309 9 15½  Olaszország 2237 9 16 2½–1½
 Mongólia 2297 8 17  Kazahsztán 2238 9 14 3–1

A 7. forduló után öt csapat állt holtversenyben az élen 12 ponttal, őket öt 11 pontos csapat követte, köztük Magyarország csapatával, amely győzelmével a 8. helyre ugrott fel.

Az élcsoport állása a 7. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Oroszország 5 2 0 12 173,0 21
2.  Kína 5 2 0 12 149,0 20
3.  Azerbajdzsán-1 5 2 0 12 143,0 18½
4.  Amerikai Egyesült Államok 6 0 1 12 132,0 19
5.  Hollandia 6 0 1 12 122,5 17½
6.  Lengyelország 5 1 1 11 164,0 22
7.  Ukrajna 5 1 1 11 158,5 20
8.  Magyarország 5 1 1 11 135,0 19
9.  Izrael 5 1 1 11 123,0 18½
10.  Türkmenisztán 5 1 1 11 113,0 19½
8. forduló (szeptember 10.)
[szerkesztés]

A 8. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 8. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Oroszország 2499 12 21  Amerikai Egyesült Államok 2406 12 19 1½–2½
 Lengyelország 2360 11 22  Hollandia 2254 12 17½ 2½–1½
 Magyarország 2389 11 19  Ukrajna 2495 11 20 2–2
 Kína 2560 12 20  Azerbajdzsán-1 2316 12 18½ 3½–½
 Türkmenisztán 2110 11 19½  Izrael 2309 11 18½ 1½–2½
 Románia 2326 10 18½  Vietnám 2307 10 17½ 1–3
 Németország 2334 10 18  Mongólia 2271 10 20 2–2
 Üzbegisztán 2241 10 17½  India 2404 10 18½ 1½–2½
 Bulgária 2373 10 19  Ecuador 2125 10 18 2½–1½
 Grúzia 2486 9 20  Argentína 2265 10 17½ 3–1

A 8. forduló után két csapat állt az élen 14 ponttal, őket követte két 13 pontos csapat, majd nyolc csapat, köztük Magyarország következett a 8. helyen 12 ponttal. Az ukránok elleni döntetlennel a magyar csapat megtartotta helyét.

Az élcsoport állása a 8. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Kína 6 2 0 14 206,0 23½
2.  Amerikai Egyesült Államok 7 0 1 14 187,5 21½
3.  Lengyelország 6 1 1 13 212,0 24½
4.  Izrael 6 1 1 13 168,0 21
5.  Ukrajna 5 2 1 12 210,5 22
6.  Oroszország 5 2 1 12 207,0 22½
7.  India 5 2 1 12 186,5 21
8.  Magyarország 5 2 1 12 178,0 21
9.  Bulgária 5 2 1 12 170,0 21½
10.  Azerbajdzsán-1 5 2 1 12 169,5 19
9. forduló (szeptember 11.)
[szerkesztés]

A 9. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 9. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Amerikai Egyesült Államok 2406 14 21½  Kína 2533 14 23½ 1½–2½
 Izrael 2309 13 21  Lengyelország 2365 13 24½ ½–3½
 Vietnám 2307 12 20½  Oroszország 2504 12 22½ 1½–2½
 Ukrajna 2491 12 22  Azerbajdzsán-1 2325 12 19 3½–½
 India 2433 12 21  Hollandia 2282 12 19 3–1
 Magyarország 2383 12 21  Bulgária 2349 12 21½ 2–2
 Grúzia 2486 11 23  Türkmenisztán 2110 11 21 3–1
 Szerbia 2237 11 21  Németország 2372 11 20 1–3
 Mongólia 2312 11 22  Fülöp-szigetek 2123 11 21 2½–1½
 Franciaország 2289 11 21½  Azerbajdzsán-2 2251 11 20½ 3–1

A 9. forduló után Kína csapata egyedül állt az élen 16 ponttal, őket a 15 pontos Lengyelország követte. Négy csapatnak volt 14 pontja, őket követte hét 13 pontos csapat, köztük Magyarország, megtartva a 8. helyét.

Az élcsoport állása a 9. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Kína 7 2 0 16 261,0 26
2.  Lengyelország 7 1 1 15 277,5 28
3.  Ukrajna 6 2 1 14 268,5 25½
4.  Oroszország 6 2 1 14 256,0 25
5.  India 6 2 1 14 232,5 24
6.  Amerikai Egyesült Államok 7 0 2 14 231,0 23
7.  Grúzia 6 1 2 13 251,5 26
8.  Magyarország 5 3 1 13 230,0 23
9.  Németország 5 3 1 13 219,0 23
10.  Mongólia 6 1 2 13 215,5 24½
10. forduló (szeptember 12.)
[szerkesztés]

A 10. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az élcsoport párosítása a 10. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Lengyelország 2405 15 28  Kína 2560 16 26 1½–2½
 India 2433 14 24  Ukrajna 2505 14 25½ 2–2
 Oroszország 2496 14 25  Grúzia 2486 13 26 2½–1½
 Azerbajdzsán-1 2327 12 19½  Kolumbia 2233 11 23 3–1
 Mongólia 2332 13 24½  Amerikai Egyesült Államok 2384 14 23 2–2
 Franciaország 2289 13 24½  Magyarország 2393 13 23 1½–2½
 Bulgária 2387 13 23½  Németország 2372 13 23 2½–1½
 Litvánia 2361 12 24  Izrael 2250 13 21½ 2–2
 Ausztria 2197 12 20  Lettország 2242 12 22 2½–1½
 Argentína 2265 12 21½  Irán 2347 12 25½ 2–2

A 10. forduló után Kína csapata egyedül állt az élen 18 ponttal, őket a 16 pontos Oroszország követte. A 3–8. helyen hat csapatnak, köztük Magyarországnak volt 15 pontja, amely a holtversenyt eldöntő számítás után az utolsó forduló előtt a 6. helyen állt.

Az élcsoport állása a 10. forduló után
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Kína 8 2 0 18 316,5 28½
2.  Oroszország 7 2 1 16 317,0 27½
3.  Lengyelország 7 1 2 15 333,0 29½
4.  Ukrajna 6 3 1 15 332,0 27½
5.  India 6 3 1 15 290,5 26
6.  Magyarország 6 3 1 15 281,5 25½
7.  Amerikai Egyesült Államok 7 1 2 15 274,5 25
8.  Bulgária 6 3 1 15 261,5 26
9.  Vietnám 6 2 2 14 268,0 25
10.  Mongólia 6 2 2 14 262,5 26½
11. forduló (szeptember 13.)
[szerkesztés]

A 11. forduló élő közvetítése a játszmákkal

Az utolsó fordulóban a magyar és a lengyel női válogatott egyaránt az éremért küzdött. Az ezüst- vagy a bronzérem között a holtversenyt eldöntő számítás döntött, amelynek kimenetele a korábbi ellenfelek eredményeitől függött. A csapatgyőzelmet, és ezzel az ezüstérmet Lengyelország szerezte meg, Magyarország ezzel a vereségével a 16. helyre csúszott vissza.

Az élcsoport párosítása a 11. fordulóban
Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Csapat Átlag
Élő-p.
CsP[40] EP[41] Eredmény
 Kína 2533 18 28½  Oroszország 2504 16 27½ 2½–1½
 Magyarország 2393 15 25½  Lengyelország 2365 15 29½ ½–3½
 Ukrajna 2505 15 27½  Bulgária 2373 15 26 3–1
 Azerbajdzsán-1 2324 14 22½  Malajzia 1964 14 26½ 3–1
 Amerikai Egyesült Államok 2406 15 25  India 2433 15 26 2–2
 Vietnám 2307 14 25  Hollandia 2291 14 22½ 2½–1½
 Izrael 2309 14 23½  Mongólia 2312 14 26½ 3–1
 Grúzia 2461 13 27½  Ausztria 2197 14 22½ 3–1
 Irán 2347 13 27½  Azerbajdzsán-2 2251 13 25 3½–½
 Szerbia 2227 13 26  Argentína 2265 13 23½ 2½–1½

A női verseny végeredménye

[szerkesztés]

A női verseny csapatversenyének végeredménye

[szerkesztés]
Az első 20 helyezett sorrendje
(összesen 141 csapat)
H. Csapat neve GY[43] D[44] V[45] CsP[40] S-B[46] EP[41]
1.  Kína 9 2 0 20 416,0 31
2.  Lengyelország 8 1 2 17 427,5 33
3.  Ukrajna 7 3 1 17 404,5 30½
4.  Oroszország 7 2 2 16 380,5 29
5.  India 6 4 1 16 342,5 28
6.  Amerikai Egyesült Államok 7 2 2 16 332,5 27
7.  Vietnám 7 2 2 16 328,0 27½
8.  Azerbajdzsán-1 7 2 2 16 309,0 25½
9.  Izrael 7 2 2 16 307,5 26½
10.  Grúzia 7 1 3 15 356,5 30½
11.  Irán 7 1 3 15 337,5 31
12.  Litvánia 7 1 3 15 324,0 29
13.  Szerbia 7 1 3 15 321,5 28½
14.  Franciaország 7 1 3 15 320,0 29
15.  Bulgária 6 3 2 15 309,5 27
16.  Magyarország 6 3 2 15 304,0 26
17.  Fehéroroszország 7 1 3 15 296,0 28
18.  Kuba 7 1 3 15 272,0 25½
19.  Románia 5 4 2 14 325,0 26
20.  Mongólia 6 2 3 14 301,5 27½

Egyéni legjobb teljesítmények

[szerkesztés]

A legjobb teljesítményértékük alapján táblánként egyéni érmeket nyertek:[48]

Tábla Arany Ezüst Bronz
I Anna Muzicsuk
 Ukrajna
2629 Hou Ji-fan
 Kína
2547 Pia Cramling
 Svédország
2537
II Valentyina Gunyina
 Oroszország
2643 Csü Ven-csün
 Kína
2501 Deimante Daulyte
 Litvánia
2481
III Gulnar Mammadova
 Azerbajdzsán-1
2559 Krina Szczepkowska-Horowska
 Lengyelország
2547 Thi Mai Hung Nguyen
 Vietnám
2442
IV Tan Csung-ji
 Kína
2565 Nino Baciasvili
 Grúzia
2533 Klaudia Kulon
 Lengyelország
2506
V Kuo Csi
 Kína
2394 Andreea-Cristiana Navrotescu
 Franciaország
2285 Gara Anita
 Magyarország
2277

A magyar női csapat eredményei

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél
Hoang Thanh Trang
2467

Vajda Szidónia
2372

Papp Petra
2336

Gara Tícia
2379

Gara Anita
2355
CsP[40]
össz.
EP[41]
össz.
Hely.
1  Albánia Gjergji, Rozana
1947
1 Shabanaj, Eglantina
1932
1 Shabanaj, Alda
1881
1 Tuzi, Bruna
1807
1 2 4 8.
2  Venezuela SC Sanchez Castillo
2182
1 J Montilla Reyes
2194
½ TC Varela La Madrid
2035
1 MG Ubaldo Suarez
2062
1 4 8.
3  Törökország Ekaterina Atalik
2422
½ Betul Cemre Yildiz
2369
1 Kubra Ozturk
2277
½ Zehra Topel
2156
½ 6 10 9.
4  Oroszország Alekszandra Kosztyenyuk
2578
½ Valentyina Gunyina
2520
½ Alekszandra Gorjacskina
2475
½ Natalja Pogonyina
2484
0 6 11½ 17.
5  Svédország Pia Cramling
2444
½ Inna Agrest
2222
0 Jessica Bengtsson
2005
1 Anna Cramling Bellon
1913
1 8 14 6.
6  Kazahsztán Zhansaya Abdumalik
2389
½ Gulmira Dauletova
2275
½ Sholpan Zhylkaidarova
2162
½ Aisezym Mukhit
2065
½ 9 16 13.
7  Fülöp-szigetek Janelle Mae Frayna
2281
1 Jan Jodilyn Fronda
2128
0 Christy Lamiel Bernales
2065
1 Catherine Secopito
2119
1 11 19 8.
8  Ukrajna Anna Muzicsuk
2550
½ Marija Muzicsuk
2539
1 Natalija Zsukova
2475
½ Inna Gaponyenko
2416
0 12 21 8.
9  Bulgária Antoaneta Sztefanova
2515
½ Adriana Nikolova
2358
½ Elitsa Raeva
2232
½ Margarita Voiska
2290
½ 13 23 8.
10  Franciaország Sophie Milliet
2362
½ Silvia Collas
2301
½ Nino Maisuradze
2256
½ Andreea-Cristiana Navrotescu
2235
1 15 25½ 6.
11  Lengyelország Monika Soćko
2437
½ Jolanta Zawadzka
2429
0 Klaudia Kulon
2346
0 Mariola Wozniak
2246
0 15 26 16.
Szerzett pontszám
/(Játszmák száma)
6(11) 5(10) 5(8) 5(8) 5(8) 15 26 16.
Teljesítményérték 2484 2311 2315 2249 2277
Élő-pontszám változás +3,2 −6,7 −1,2 −20,6 −6,4

A Nona Gaprindasvili-trófea

[szerkesztés]

A Nona Gaprindasvili-trófeát a FIDE 1997-ben alapította az 1971–1987 közötti női világbajnok tiszteletére. Annak az országnak a válogatottja kapja, amelynek a nyílt és a női versenyben szerzett csapatpontszámainak összege a legnagyobb. Holtverseny esetén az eredeti sorrendeket eldöntő számításokat adják össze.[49]

Hely. Nemzet Pontok nyílt Pontok női Összesen S-B
01 Arany  Ukrajna 20 17 37 809,0
02 Ezüst  Amerikai Egyesült Államok 20 16 36 746,0
03 Bronz  Kína 15 20 35 764,0
4.  Oroszország 18 16 34 799,5
5.  Lengyelország 16 17 33 758,5
6.  India 16 16 32 693,0
7.  Azerbajdzsán-1 15 16 31 661,0
8.  Franciaország 16 15 31 646,5
9.  Irán 15 15 30 655,5
10.  Magyarország 15 15 30 633,0

A FIDE kongresszusa

[szerkesztés]

A sakkolimpia ideje alatt ülésezett a FIDE 87. kongresszusa. A kongresszusi ülést megelőzően a nemzetközi szervezet összes bizottsága és alszervezete is ülést tartott.[5] A kongresszus az Európai Sakk Unió (ECU) támogatása mellett[50] jóváhagyta az Etikai Bizottság javaslatát, és felmentette az ECU korábbi vezetőit, valamint kizárta tagjai sorából Bulgária sakkszövetségét. Az ügy előzménye, hogy szabálytalanságokat tártak fel az ECU szervezésében 2013-ban Budvában rendezett ifjúsági sakkvilágbajnokság elszámolásában, valamint a Bolgár Sakkszövetség nem bocsátotta a vizsgálóbizottság rendelkezésére a 2011–2014 közötti működésével kapcsolatos pénzügyi dokumentumokat.[51] A FIDE Etikai Bizottsága ezért az ECU korábbi vezetőit, a bolgár Silvio Danailov elnököt, valamint Sava Stoisavljević főtitkárt és Vladimir Šakotić ügyvezető igazgatót felmentette tisztségéből, egyidejűleg Danailovot 18 hónapra, Šakotićot három évre, Stoisavljevićet hat hónapra eltiltotta minden FIDE-szervezetben és -rendezvényen való részvételtől.[52][53] Tekintettel arra, hogy Silvio Danailov a Bolgár Sakkszövetség elnöke, és mint ilyen jogosult lenne a nemzeti szövetség nevében részt venni az érintett FIDE-rendezvényeken, a szankció a nemzeti szövetség kizárásával volt érvényesíthető.[54] Danailov a büntetést a személye elleni politikai támadásnak nevezte, és a döntés ellen a Bolgár Sakkszövetség fellebbezést nyújt be a Lausanne-ban székelő Sport Választottbírósághoz.[55]

Érdekességek, rekordok

[szerkesztés]
A sakkolimpia tiszteletére kiadott kisíves bélyegsor Azerbajdzsánban
  • Eugenio Torre, a Fülöp-szigetek versenyzője 1970 óta a huszonharmadik sakkolimpiáján vett részt, amely rekordnak számít a sakkolimpiák történetében.[56] A második helyen e tekintetben Portisch Lajos áll, aki 1956 és 2000 között húsz olimpián játszott a magyar válogatottban.[57]
  • Eugenio Torre ezen az olimpián megdöntötte Portisch Lajos rekordját a sakkolimpiákon játszott játszmák számát tekintve. Portisch 260 játszmájával szemben Torre a 2016-os olimpiáig ugyanis 259 játszmát váltott.[58] A rekordot a bakui sakkolimpiát követően Torre tartja 270 játszmával.
  • A sakkolimpia tiszteletére 5 bélyegből álló kisíves bélyegsorozatot adtak ki.[59]
  • Ezen a sakkolimpián a nyílt versenyen egyetlen, minősítéssel is rendelkező női sakkozó kapott helyet a férfiak között, a Mianmar csapatában szereplő Zaw Hein Maung Kyaw női nemzetközi nagymester.
  • A 2016-os sakkolimpia legfiatalabb résztvevője a 9 éves Fiorina Berezovsky volt, aki Monaco csapatában szerepelt. Az olimpián egy néhány hónappal idősebb másik 9 éves lány is játszott, Navini Choudari Alapati, aki Tanzánia csapatában kapott helyet.[60]
  • A regnáló női sakkvilágbajnokot, Hou Ji-fant legyőző lett Dana Reizniece-Ozola, aki 2001 óta női nemzetközi nagymester, „civilben” Lettország pénzügyminisztere.[61]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Change for the Olympiad and Congress dates (angol nyelven). World Chess Federation, 2016. február 16. (Hozzáférés: 2016. április 21.)
  2. Teams (angol nyelven). Baku Chess Olympiad Operating Committee. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 24.)
  3. 42nd Olympiad Baku 2016 Open – Title Statistics (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 3.)
  4. 42nd Olympiad Baku 2016 Women – Title Statistics (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 3.)
  5. a b FIDE Congress 2016 – Schedule (angol nyelven). World Chess Federation (bakuchessolympiad.com). [2016. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  6. Papp Noémi: Gledura Benjámin, a 16 éves magyar srác, aki Karpovot és Ánandot is legyőzte. nlcafe.hu, 2016. május 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  7. Title Applications (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2016. szeptember 20.)
  8. Albert Silver: 2016 Baku Rd11: US wins historic gold! China wins Women's (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2016. szeptember 14. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  9. Azerbaijan with generous bid for 2016 Chess Olympiad (angol nyelven). ChessDom.com, 2012. július 30. (Hozzáférés: 2016. október 25.)
  10. Chess Olympiad 2016 awarded to Baku (angol nyelven). World Chess Federation, 2012. szeptember 8. (Hozzáférés: 2016. október 25.)
  11. 2016 Olympiad to Baku (and other results of the General Assembly) (angol nyelven). ChessVibes.com, 2012. szeptember 14. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 6.)
  12. Baku to host the 2016 Olympiad (angol nyelven). WhyChess.com. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 6.)
  13. Armenia can participate in Chess Olympiad in Baku (angol nyelven). ArmenPress.am, 2015. október 6. (Hozzáférés: 2016. január 6.)
  14. a b c Verőci Zsuzsa: Két hét múlva kezdődik Bakuban a 42. sakkolimpia. Magyar Sakkszövetség, 2016. augusztus 18. (Hozzáférés: 2016. augusztus 24.)
  15. Amina Nazarli: Chess Olympiad-2016 logo presented in Baku (angol nyelven). AzerNews.az, 2015. október 7. (Hozzáférés: 2016. január 6.)
  16. FIDE Olympic Tournament in composing 2016 (angol nyelven). World Federation for Chess Composition – WFCC. (Hozzáférés: 2016. január 6.)
  17. A vak sakkozók nemzetközi szervezete (International Braille Chess Association)
  18. A hallássérültek nemzetközi sakkszervezete (International Chess Committee of the Deaf)
  19. A mozgáskorlátozottak nemzetközi sakkszövetsége (International Physically Disabled Chess Association)
  20. a b c d e f Top seeds at the Olympiad (angol nyelven). Baku Chess Olympiad Operating Committee. [2016. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  21. Men's Chess Olympiads – Russia (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  22. Men's Chess Olympiads – United States (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  23. Men's Chess Olympiads – China (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  24. Men's Chess Olympiads – Azerbaijan (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  25. Men's Chess Olympiads – Ukraine (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  26. Men's Chess Olympiads – France (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  27. Women's Chess Olympiads – China (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  28. Women's Chess Olympiads – Russia (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  29. Women's Chess Olympiads – Ukraine (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  30. Women's Chess Olympiads – Georgia (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  31. Women's Chess Olympiads – India (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  32. Women's Chess Olympiads – Poland (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  33. Szurmai-Palotai Piroska: Olimpiai csapathirdetés. Magyar Sakkszövetség, 2015. július 1. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 27.)
  34. Men's Chess Olympiads – Hungary (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  35. Women's Chess Olympiads – Hungary (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  36. a b Olympiad Pairing Rules (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2016. augusztus 26.)
  37. 42nd World Chess Olympiad ANTI CHEATING PROCEDURES (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.)
  38. Verőci Zsuzsa: Baku minden idők legjobb sakkolimpiájának megszervezésére készül. Magyar Sakkszövetség, 2016. augusztus 28. (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.)
  39. A versenyen az egyes csapatok játékosai minden fordulóban csak az előre megadott táblasorrend szerint ülhettek asztalhoz. Egy fordulóban a csapatok öt játékosa közül mindig négy mérkőzött. A táblasorrend, illetve az egyes játékosok szerepeltetése vagy pihentetése az egyes ellenfelek ellen, taktikai lehetőségeket biztosított a csapatkapitányok számára.
  40. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl Csapatpontszám
  41. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl Az S-B pont egyenlősége esetén a holtversenyt eldöntő egyéni pontszámok összege
  42. a b International Chess Committee of the Deaf
  43. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Csapatgyőzelmek száma
  44. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Döntetlen, 2-2-es csapateredmények száma
  45. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Csapat által elszenvedett vereségek száma
  46. a b c d e f g h i j k l m n o p q r A holtversenyt eldöntő Sonneborn–Berger-számítás szerinti pont
  47. Board-prizes (Open). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 13.)
  48. Board-prizes (Women). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. szeptember 13.)
  49. Gaprindashvilicup (Best federation = sum (open + women)) (angol nyelven). Chess-results.com, Heinz Herzog. (Hozzáférés: 2016. szeptember 13.)
  50. 87th FIDE Congress in Baku (angol nyelven). World Chess Federation, 2016. szeptember 10. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  51. World Chess Federation Confirms Bulgaria's Suspension (angol nyelven). Sofia News Agency (novinite.com), 2016. szeptember 13. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  52. FIDE Ethics Commission Final Decision (angol nyelven). World Chess Federation, 2016. szeptember 9. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  53. DANAILOV SUSPENDED BY FIDE, BULGARIA EXPELLED FROM ECU (angol nyelven). chessdailynews.com, 2016. szeptember 10. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  54. FIDE Ethics Commission Final Decision on EYCC Budva 2013 Case (angol nyelven). European Chess Union, 2016. szeptember 9. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  55. FIDE confirms discipline for Bulgarian Chess Federation (angol nyelven). bnr Radio Bulgaria (bnr.bg), 2016. szeptember 13. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  56. FRANK 'BOY' PESTAÑO: Pestaño: Baku Chess Olympiad (angol nyelven). Sun.Star publishing Inc., 2016. augusztus 11. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 26.)
  57. Men's Chess Olympiads' Overall Statistics 1927-2014 (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 26.)
  58. Men's Chess Olympiads' Overall Statistics 1927-2014 (by games) (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. augusztus 26.)
  59. Postage stamps dedicated to Olympiad released (angol nyelven). Baku Chess Olympiad Operating Committee, 2016. augusztus 31. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 1.)
  60. 9 year old girls! (angol nyelven). Baku Chess Olympiad Operating Committee, 2016. augusztus 31. [2016. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 1.)
  61. Chess is one of the best ways to develop your next generation’s brain and character! (angol nyelven). Baku Chess Olympiad Operating Committee, 2016. szeptember 7. [2016. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 7.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Chess Olympiad 2016
A Wikimédia Commons tartalmaz 2016-os sakkolimpia témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap