Ugrás a tartalomhoz

2022-es sakkolimpia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

44. nyílt és 29. női sakkolimpia
(2022)
(44th World Chess Olympiad)
Adatok
Rendező India
Dátumjúlius 29.augusztus 10.
Csapatoknyílt: 188 csapat
női: 162 csapat
HelyszínekSportpalota (Csennai rendező városban)
Honlaphttps://chessolympiad.fide.com/

Címvédőnyílt:  Kína
női:  Kína
Győztesnyílt:  Üzbegisztán
női:  Ukrajna

 ← 2018: Batumi (Grúzia)2024: Budapest (Magyarország) → 

A 44. nyílt és 29. női sakkolimpiát 2022. július 29. és augusztus 10. között az indiai Csennaiban rendezték meg. A 2018-as sakkolimpia után következő eseményt eredetileg Hanti-Manszijszkban rendezték volna a 2019-es sakkvilágkupával együtt, de áthelyezték Moszkvába, és a 2020. augusztus 5–17. közötti időszakra tervezték. A Covid19-világjárvány miatt ezt elhalasztották. Az ukrajnai orosz inváziót követően Csennai kapta meg a torna rendezésének jogát.[1] Ez volt az első alkalom, hogy az olimpiát Indiában rendezték.

A sakkolimpia fő helyszíne a Four Points by Sheraton kongresszusi központja, a nyitó- és záróceremóniát pedig a Jawaharlal Nehru Stadionban tartják.[2]

Az olimpián a nyílt versenyre[3] 186 ország 188 csapattal,[4] míg a női versenyre 160 ország 162 csapattal nevezett,[5] ami rekordnak számít a sakkolimpiák történetében. A rendező India mindkét kategóriában három csapatot indíthatott. Az eseményen 1736 sakkozó vett részt, közülük 937 a nyílt[6] és 799 a női[7] versenyen. A versenybírói karnak tagja volt a magyar Gyömbér Tamás is.[1]

A címvédő a nyílt és a női versenyen is Kína csapata volt, ők azonban nem indultak el ezen a tornán. A kínai szövetség a távolmaradásukat nem indokolta.[8] Oroszország és Fehéroroszország válogatottja a Nemzetközi Sakkszövetség szankciója miatt nem indulhatott az olimpián.

Az olimpiai bajnoki címet a nyílt versenyen Üzbegisztán szerezte meg, második lett Örményország, míg India 2. csapata végzett a harmadik helyen. A női verseny győztese Ukrajna, a 2. helyezett Grúzia, a 3. helyen India csapata szerezte meg. Az angol David Howell érte el a legjobb egyéni eredményt 7,5 pontot szerezve 8 játszmából. Magyarország csapatai a nyílt versenyen 8., a női mezőnyben 11. helyezést értek el.

A sakkolimpia ideje alatt rendezték meg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 93. kongresszusát, melyen újraválasztották a szervezet elnökét, Arkagyij Dvorkovicsot.

A részt vevő versenyzők

[szerkesztés]

A versenyen a világranglista első tíz helyezettjéből hét játékos vesz részt. A világbajnok, Magnus Carlsen hazája, Norvégia első tábláján játszik. A korábbi világbajnok indiai Visuvanádan Ánand nem játszik a rendező ország színeiben, de úgy döntött, hogy mentorálja a csapatot. Jan Nyepomnyascsij és Ting Lizsen, a 2023-as sakkvilágbajnokságon a világbajnoki cím esélyesei Oroszország felfüggesztése, illetve Kína távolmaradása miatt hiányzik a tornáról. Az olimpiát kihagyó élvonalbeli játékosok közé tartozik a francia Ali-Reza Firuzdzsá és Maxime Vachier-Lagrave, utóbbi a kedvezőtlen időjárási körülményekre hivatkozott döntése indokaként, Tejmur Radzsabov nem sokkal a verseny kezdete előtt visszalépett egy Covid19-fertőzés utóhatásai miatt. Ezzel szemben az amerikai színekben játszó Fabiano Caruana, Levon Aronjan és Wesley So részt vesz a tornán.

A női tornán a világranglista első tíz helyezettjéből csak hárman játszanak: az ukrán testvérpár, a korábbi világbajnok Marija Muzicsuk és Anna Muzicsuk, valamint a grúz Nana Dzagnidze. A világelső Hou Ji-fan, a jelenlegi női világbajnok Csü Ven-csün és a korábbi női világbajnok Tan Csung-ji Kína távolmaradása miatt hiányzik az olimpiáról, míg a korábbi női világbajnok Alekszandra Kosztyenyuk és az ugyancsak Top10-es Alekszandra Gorjacskina és Jekatyerina Lagno Oroszország eltiltása miatt nem játszhat.

A résztvevő versenyzők átlagos Élő-pontszáma alapján Magyarország válogatottja a nyílt versenyen a 19., míg a női versenyen a 12. helyre lett rangsorolva. A magyar csapatból hiányzik a világranglistán Top10-es Rapport Richárd, akivel a szövetség nem tudott megegyezni az indulás feltételeiről, és az utolsó pillanatban maradt ki a csapatból Gledura Benjámin, mivel indulás előtti Covid-tesztje pozitív lett.

A lebonyolítás szabályai

[szerkesztés]

A versenyt 11 fordulós svájci rendszerű verseny formájában rendezik. A gondolkodási idő minden játszmában versenyzőnként 90 perc az első 40 lépés megtételére, majd a 40. lépést követően, ha addig a játszma nem fejeződik be, újabb 30 percet kapnak. Az időhöz az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidő adódik hozzá. Egy csapat öt versenyzőt nevezhetett, közülük fordulónként négy fő játszhat.[9] A csapatok táblasorrendjét, amely taktikai okokból nem feltétlenül egyezik meg az Élő-pontszámuk sorrendjével, az első forduló előtt le kellett adni a versenybíróságnak. Ezt követően az egyes fordulókban csak ennek a sorrendnek a figyelembe vételével ülhetnek asztalhoz.

A végeredmény meghatározása

[szerkesztés]

A verseny sorrendjét az egyes csapatok által szerzett meccspontok határozzák meg, amely szerint a győztes csapat 2 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1 pontot kap. Holtverseny esetén először a Sonneborn–Berger-számítást veszik alapul, ha ez is egyenlő, akkor a csapatok játékosai által gyűjtött pontszámok döntenek, ha ez is egyenlő, akkor az ellenfél csapatok által szerzett meccspontokat számolják össze, a számításból kihagyva a leggyengébb csapat pontszámát.[9]

A legerősebb csapatok

[szerkesztés]

Nyílt verseny

[szerkesztés]

Az erősorrendet a nyílt versenyen Oroszország és Kína távollétében a 2771-es átlag-Élő-pontszámmal rendelkező Amerikai Egyesült Államok válogatottja vezeti a 2696 pontátlagú India és a 2692 átlag-Élő-ponttal rendelkező Norvégia előtt. Utóbbiak magas átlagát a világbajnok Magnus Carlsen pontszáma húzza fel. A negyedik a rangsorban Spanyolország 2687, az ötödik Lengyelország 2683, míg a hatodik Azerbajdzsán 2680 ponttal. Magyarország a 19. legerősebb csapatnak számít a 188 fős mezőnyben 2607 átlagponttal.[10]

Női verseny

[szerkesztés]

A nők mezőnyében Oroszország és Kína távollétében India vezeti a mezőnyt 2486-os átlag-Élő-pontszámmal. Őket követi Ukrajna 2478, Grúzia 2475, Lengyelország 2423, Franciaország 2400 és Azerbajdzsán 2399 ponttal. Magyarország női csapata a 162 fős mezőnyben a 12. legerősebbnek számít 2342-es átlagpontszámmal.[10]

A magyar csapatok

[szerkesztés]

A magyar válogatottból hiányzott a legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékos, Rapport Richárd, és nem játszik az időközben inaktívvá vált Lékó Péter, valamint a magyar ranglista 2. helyezettje, Almási Zoltán sem. Az indulás előtt volt kénytelen lemondani a csapatban szereplésről Gledura Benjámin.

A nyílt tornán a magyar válogatott összeállítása így: Erdős Viktor, Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Kántor Gergely és a Gledura Benjámin helyett beugró kapitány, Ács Péter. Az Élő-pontszámok alapján a magyar csapat a 12. legerősebb volt az indulók között. Berkes Ferenc nyolcadszor szerepel sakkolimpián a válogatottban, míg Erdős Viktor és a bakui olimpián ezüstérmes csapat tagja, Ács Péter másodszor. Bánusz Tamás és Kántor Gergely első olimpiáján vesz részt.[11]

A női csapat: Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Lázárné Vajda Szidónia, Gaál Zsóka és Terbe Julianna, a csapatkapitány Papp Gábor. A magyar női csapatban Hoang Thanh Trang tizenharmadik olimpiáján vesz részt, ebből nyolcadszor a magyar válogatott színeiben, míg korábban öt alkalommal Vietnám csapatában szerepelt. Gara Tícia hatodik, Lázárné Vajda Szidónia a hetedik, Terbe Julianna a második olimpiáján vesz részt, míg a 15 éves Gaál Zsóka újoncként szerepel.[12]

Menetrend

[szerkesztés]

A sakkolimpia nyitóünnepségét július 28-án rendezték, az első forduló mérkőzéseire július 29-én került sor. Az ötödik fordulót követően egy pihenőnap következik, majd szünnap nélkül folytatódik a verseny a 6–11. fordulóval. A mérkőzések az utolsó forduló kivételével helyi idő szerint 15:00 órakor (magyar idő szerint 09:30-kor) kezdődnek. Az utolsó forduló kezdete 10:00 óra (magyar idő szerint 04:30), és a záróünnepséget közvetlenül az utolsó fordulót követően tartják.

A verseny lefolyása

[szerkesztés]

Nyílt verseny

[szerkesztés]

A fordulók eredményei

[szerkesztés]
1. forduló (július 29.)
[szerkesztés]

Az első fordulóban 92 csapat szerzett 2 meccspontot, közülük 76 csapat 4–0 arányban nyert. Magyarország 3–1 arányban győzte le Srí Lanka csapatát. Erdős Viktor és Berkes Ferenc győzött, Bánusz Tamás és Kántor Gergely döntetlent ért el. A forduló meglepetése volt, hogy az amerikai színekben debütáló, háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronján csak nagy szerencsével mentette döntetlenre hátrányos állását a jóval gyengébb angolai ellenfelével szemben.[13] A legerősebb csapatok közül Norvégia is vesztett fél pontot.[14]

2. forduló (július 30.)
[szerkesztés]

A második forduló után 45 csapat állt 4 meccsponttal, köztük Magyarország, de már csak 9 csapat 100%-os. Magyarország 4–0 arányban győzte le Banglades együttesét. A csapat tagjai Erdős Viktor, Berkes Ferenc Bánusz Tamás és Ács Péter voltak. A nagy esélyes amerikai válogatott csak 2,5–1,5-re tudott győzni Paraguay ellen. India is vesztett fél pontot. A legerősebb hat válogatott közül már egyik sem 100%-os.[15]

3. forduló (július 31.)
[szerkesztés]

A harmadik forduló után 20 csapatnak volt 6 meccspontja, de már csak egyedül India 2. csapata(!) 100%-os. A magyar csapat döntetlent játszott Mongóliával. Bánusz Tamás győzött, Erdős Viktor és Kántor Gergely döntetlent játszott, míg Ács Péter vereséget szenvedett. Csapatunk a fordulót követően a 22. helyen áll.

4. forduló (augusztus 1.)
[szerkesztés]

A negyedik forduló után 5 csapatnak volt 8 meccspontja, és már nem volt 100%-os csapat. A magyar válogatott 3–1 arányú vereséget szenvedett Kuba csapatától, ezzel visszaesett az 54. helyre. Berkes Ferenc és Bánusz Tamás döntetlent játszott, Erdős Viktor és Kántor Gergely vereséget szenvedett.

5. forduló (augusztus 2.)
[szerkesztés]

Az ötödik forduló után már csak 2 csapatnak, India 2. csapatának és Örményország válogatottjának volt 10 meccspontja. A magyar válogatott 3½–½ arányban győzte le a Dominikai Köztársaság csapatát. Erdős Viktor, Berkes Ferenc és Ács Péter nyert, Kántor Gergely döntetlent játszott. A magyar csapat ezzel a 31. helyre jött fel.

6. forduló (augusztus 3.)
[szerkesztés]

A hatodik forduló után már csak Örményország válogatottja állt 12 meccsponttal. A magyar válogatott 2½–1½ arányban győzte le Montenegró csapatát. Bánusz Tamás győzött, Erdős Viktor, Berkes Ferenc és Ács Péter döntetlent ért el.

A verseny felénél, a 6. forduló után 1. Örményország 12 ponttal, 2. az Amerikai Egyesült Államok 11 ponttal, 3. India 2. csapata 10 ponttal (124,5 SB-ponttal[16]), 4. Üzbegisztán 10 (122), 5. Franciaország 10 (116), 6. India 10 (115) ponttal. Rajtuk kívül még hat csapatnak van 10 meccspontja. A magyar válogatott a 23. helyen áll 9 meccsponttal és 89,5 SB-ponttal.

7. forduló (augusztus 5.)
[szerkesztés]

A hetedik forduló után már nem volt a mezőnyben pontveszteség nélküli együttes. Az Erdős Viktor, Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Kántor Gergely összeállítású magyar válogatott 4–0 arányban győzött Ausztria ellen. Ezzel jelentősen javítva a helyzetén a 12. helyre jött fel. A mezőnyt Örményország vezette 13 csapatponttal.

8. forduló (augusztus 6.)
[szerkesztés]

A nyolcadik forduló után Örményország tartotta 1 pontos előnyét az őket követő India 2. csapata és Üzbegisztán előtt. Magyarország 3–1 arányban kikapott Hollandiától, ezzel a 23. helyre esett vissza. Berkes Ferenc és Bánusz Tamás döntetlent ért el, Erdős Viktor (Anish Giritől) és Kántor Gergely vereséget szenvedett.

9. forduló (augusztus 7.)
[szerkesztés]

A kilencedik fordulóban Üzbegisztán 3–1 arányban verte Örményországot, és mivel India 2. csapata csak döntetlent játszott Azerbajdzsánnal, az üzbég csapat ezzel a tabellán átvette a vezetést. Őket követte 1 pontos hátránnyal India 2. csapata és Örményország. Magyarország 3–1 arányban nyert Szlovénia ellen, ezzel a 19. helyen állt. Erdős Viktor és Bánusz Tamás nyert, Berkes Ferenc és Ács Péter döntetlent ért el.

10. forduló (augusztus 8.)
[szerkesztés]

A tizedik fordulóban Üzbegisztán döntetlent játszott India 2. csapatával, Örményország győzött, így holtversenyben Üzbegisztán és Örményország állt az élen. Őket követte 1 pontos hátránnyal India 2. csapata. Magyarország 2–2 arányú döntetlent ért el Ukrajna ellen, ezzel a 15. helyre került. Erdős Viktor nyert, Berkes Ferenc és Bánusz Tamás döntetlent ért el, Kántor Gergely vereséget szenvedett.

11. forduló (augusztus 9.)
[szerkesztés]

Az utolsó fordulóban mindhárom éllovas nyert, ezzel kialakult a végeredmény. Üzbegisztán és Örményország egyaránt 19 pontt szereztek, köztük a Sonneborn–Berger-számítás döntött, amely alapján Üzbegisztán lett az olimpiai bajnok. A bronzérmes India 2. csapata lett. Magyarország 2½–1½ arányban legyőzte Irán csapatát. Bánusz Tamás és Ács Péter nyert, Berkes Ferenc döntetlent ért el, és Erdős Viktor vereséget szenvedett. Az előzetesen a 19. helyre rangsorolt magyar válogatott végeredményben az előkelőnek tekinthető 8. helyen végzett.

A nyílt verseny végeredménye

[szerkesztés]
Az első 10 helyezett sorrendje
(188 csapat)
H. Csapat neve GY[17] D[18] V[19] CsP[20] S-B[21] EP[22]
1.  Üzbegisztán 8 3 0 19 435,0 33,0
2.  Örményország 9 1 1 19 382,5 28,5
3.  India–2 8 2 1 18 427,5 32,5
4.  India 7 3 1 17 409,0 29,0
5.  Amerikai Egyesült Államok 7 3 1 17 352,0 26,5
6.  Moldova 7 3 1 17 316,5 28,5
7.  Azerbajdzsán 7 2 2 16 351,5 27,5
8.  Magyarország 7 2 2 16 341,5 28,5
9.  Lengyelország 6 4 1 16 322,5 27,0
10.  Litvánia 7 2 2 16 297,0 27,0

A táblánkénti egyéni díjazottak

[szerkesztés]

A legjobb teljesítményértékük alapján táblánként egyéni érmeket nyertek:[23]

Tábla Arany Ezüst Bronz
I Dommarázu Gukés
 India–2
2867 Abdusattorov, Nodirbek
 Üzbegisztán
2803 Magnus Carlsen
 Norvégia
2803
II Nihal Sarin
 India–2
2774 Theodorou, Nikolaos
 Görögország
2764 Yakubboev, Nodirbek
 Üzbegisztán
2759
III Howell, David W L
 Anglia
2898 Erigaisi, Arjun
 India
2767 Praggnanandhaa, R.
 India–2
2767
IV Vakhidov, Jakhongir
 Üzbegisztán
2813 Pultinevicius, Paulius
 Litvánia
2787 Santos Latasa, Jaime
 Spanyolország
2729
V Bartel, Mateusz
 Lengyelország
2778 Hovhannisyan, Robert
 Örményország
2679 Volodimir Oniscsuk
 Ukrajna
2642

A magyar csapat eredményei

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél
Erdős Viktor
2586

Berkes Ferenc
2649

Bánusz Tamás
2611

Kántor Gergely
2582

Ács Péter
2575
CsP[20]
össz.
EP[24]
össz.
Hely.
1  Srí Lanka
3–1
Kiriella K G T S D
1781
1 Alahakoon, Isuru
2000
1 Liyanage, Ranindu
2286
½ De Silva L M S T
2212
½ 2 3 87.
2  Banglades
4–0
Hossain, Enamul
2377
1 Zia, Tahsin Tajwar
2307
1 Murshed, Niaz
2413
1 Parag, Mehdi Hasan
2227
1 4 7 30.
3  Mongólia
2–2
Batsuren, Dambasuren
2518
½ Amartuvshin, Ganzorig
2409
1 Gundavaa, Bayarsaikhan
2503
½ Bilguun, Sumiya
2463
0 5 9 22.
4  Kuba
1–3
Quesada Perez
2568
0 Albornoz Cabrera
2566
½ Ortiz Suarez
2526
½ Almeida Quintana
2523
0 5 10 54.
5  Dominikai Köztársaság
3½–½
Guzman, Christopher
2243
1 Arvelo Leo
2176
1 Camacho Campusano
2221
½ Mazara Ruiz
2286
1 7 13½ 31.
6  Montenegró
2½–1½
Kadric, Denis
2554
½ Djukic, Nikola
2526
½ Draskovic, Luka
2503
1 Blagojevic, Dragisa
2499
½ 9 16 23.
7  Ausztria
4–0
Ragger, Markus
2647
1 Dragnev, Valentin
2557
1 Blohberger, Felix
2492
1 Horvath, Dominik
2488
1 11 20 12.
8  Hollandia
1–3
Anish Giri
2760
0 Van Foreest, Jorden
2678
½ Bok, Benjamin
2616
½ Warmerdam, Max
2610
0 11 21 23.
9  Szlovénia
3–1
Sebenik, Matej
2512
1 Subelj, Jan
2498
½ Borisek, Jure
2577
1 Dobrovoljc, Vid
2398
½ 13 24 19.
10  Ukrajna
2–2
Korobov, Anton
2692
1 Volokityin, Andrej
2674
½ Sevcsenko, Kirill
2654
½ Oniscsuk, Volodimir
2612
0 14 26 15.
11  Irán
2½–1½
Maghsoodloo, Parham
2701
0 Tabatabaei, M. Amin
2664
½ Idani, Pouya
2641
1 Mousavi, Seyed Khalil
2537
1 16 28½ 8.
Szerzett pontszám
/(Játszmák száma)
7(11) 7(10) 8(10) 2½(7) 4(6) 16 28½ 8.
Teljesítményérték 2589 2614 2752 2351 2527
Élő-pontszám változás +7,8 +2,3 +17,4 −20,4 -2,6

Női verseny

[szerkesztés]

A női verseny fordulóinak eredményei

[szerkesztés]
1. forduló (július 29.)
[szerkesztés]

Az 1. fordulóban 79 csapat szerzett 2 meccspontot, közülük 70 győzött 4–0 arányban. Magyarország 3,5–0,5 arányban végzett Panama ellen. Gara Tícia, Gaál Zsóka és Terbe Júlia győzött, míg Lázárné Vajda Szidónia döntetlent ért el.

2. forduló (július 30.)
[szerkesztés]

A második forduló után még 40 csapatnak volt 4 meccspontja, köztük a magyar csapatnak, és 11 csapat 100%-os. A magyar női válogatott 3–1 arányban verte Írország együttesét. Hoang Thanh Rang és Lázárné Vajda Szidónia az első két táblán döntetlent játszott, míg Gaál Zsóka és Terbe Julianna győzött. A legerősebb csapatok közül már csak Franciaország és Azerbajdzsán 100%-os. A forduló meglepetése az ukrán Marija Muzicsuk veresége volt az első táblán török ellenfelétől.[25]

3. forduló (július 31.)
[szerkesztés]

A harmadik forduló után 19 csapatnak volt 6 meccspontja, köztük a magyar csapatnak, de már nem volt 100%-os csapat. A magyar női válogatott 3–1 arányban verte Kolumbia együttesét. Hoang Thanh Trang és Gaál Zsóka győzött, míg Gara Tícia és Terbe Julianna döntetlent ért el.

4. forduló (augusztus 1.)
[szerkesztés]

A negyedik forduló után 8 csapatnak volt 8 meccspontja. A magyar női válogatott 2½–1½ arányú vereséget szenvedett a mezőny legerősebb csapatától, India együttesétől. Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, és Lázárné Vajda Szidónia döntetlent ért el, míg az eddig 100%-os Gaál Zsóka ezúttal vereséget szenvedett.

5. forduló (augusztus 2.)
[szerkesztés]

Az ötödik forduló után még 3 csapatnak, India, Grúzia és Románia válogatottjának volt 10 meccspontja. A magyar női válogatott 3½–½ arányban legyőzte Svédország csapatát. Hoang Thanh Trang döntetlent játszott Pia Cramlinggal, míg Gara Tícia, Lázárné Vajda Szidónia és Terbe Júlia győzött. A csapat ezzel a 12. helyre jött fel.

6. forduló (augusztus 3.)
[szerkesztés]

A hatodik forduló után már csak India válogatottjának volt 12 meccspontja. A magyar női válogatott 1½–2½ arányban vereséget szenvedett Vietnám csapatától. Gaál Zsóka ismét nyert, Hoang Thanh Trang döntetlent játszott, míg Gara Tícia és Lázárné Vajda Szidónia vereséget szenvedett. A csapat ezzel a 24. helyre esett vissza.

A verseny félidejében, a 6. forduló után az élmezőny: 1. India 12 meccsponttal, 2. Azerbajdzsán 11 pont (123,5 SB-pont), 3. Románia 11 pont (104 SB), 4. Lengyelország 10 pont (145 SB), 5. Ukrajna 10 pont (129 SB), 6. Örményország 10 pont (125,5 SB). Rajtuk kívül még öt csapatnak van 10 meccspontja. A magyar válogatott 8 meccsponttal holtversenyben a 24–47. helyen áll, köztük a legerősebb, 106 meccsponttal a 24. helyezett.

7. forduló (augusztus 5.)
[szerkesztés]

A hetedik forduló után India válogatottja még nem vesztett pontot, és 14 meccsponttal áll az élen. A magyar női válogatott 2½–1½ arányban legyőzte Litvániát. Gaál Zsóka ismét nyert, Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Terbe Júlia döntetlent játszott. A csapat ezzel a 15. helyre jött fel.

8. forduló (augusztus 6.)
[szerkesztés]

A nyolcadik fordulóban India döntetlent játszott Ukrajnával, és továbbra is az élen állt 15 meccsponttal, Grúzia és Ukrajna előtt. A magyar női válogatott 2½–1½ arányban kikapott Mongóliától, és a 28. helyre esett vissza. Gara Tícia győzött, Hoang Thanh Trang döntetlent ért el, Gaál Zsóka és Terbe Júlia vesztett.

9. forduló (augusztus 7.)
[szerkesztés]

A kilencedik fordulóban az Alina Kaslinszkajával megerősített lengyel válogatott legyőzte Indiát, míg Ukrajna döntetlent játszott Grúziával. Ezzel Lengyelország csapata állt az élre, megelőzve a vele azonos pontszámmal álló India, Kazahsztán és Grúzia együttesét. A magyar női válogatott 2½–1½ arányban legyőzte a Fülöp-szigeteket, ezzel a 22. helyre került. Lázárné Vajda Szidónia és Gaál Zsóka győzött, Hoang Thanh Trang döntetlent ért el, Gara Tícia vereséget szenvedett.

10. forduló (augusztus 8.)
[szerkesztés]

A tizedik fordulóban Lengyelország csak döntetlen játszott Grúziával, míg India nagy arányban legyőzte Kazahsztánt. Ezzel India egy pont előnnyel az élre állt, megelőzve a holtversenyben azonos pontszámmal álló Lengyelország, Azerbajdzsán, Ukrajna és Grúzia együttesét. A magyar női válogatott 3½–½ arányban legyőzte Olaszország válogatottját, ezzel a 15. helyre lépett előre. Hoang Thanh Trang, Lázárné Vajda Szidónia és Gaál Zsóka győzött, Gara Tícia döntetlent ért el.

11. forduló (augusztus 9.)
[szerkesztés]

Az utolsó fordulóban Ukrajna 3–1 arányban verte Lengyelországot, míg India ugyanilyen arányban vereséget szenvedett az Amerikai Egyesült Államoktól. Grúzia legyőzte Azerbajdzsánt, ezzel kialakult a végső sorrend. Ukrajna és Grúzia azonos pontszámmal végzett, köztük a Sonneborn–Berger-számítás döntött Ukrajna javára. A harmadik helyezett India csapata lett. A magyar női válogatott 2½–1½ arányban győzött Anglia ellen. Hoang Thanh Trang és Gaál Zsóka győzött, Lázárné Vajda Szidónia döntetlent ért el, míg Gara Tícia vesztett. Ezzel az eredménnyel az előzetesen a 12. helyre rangsolorolt magyar női csapat a 11. helyen fejezte be a tornát.

A női verseny végeredménye

[szerkesztés]
Az első 11 helyezett sorrendje
(162 csapat)
H. Csapat neve GY[17] D[18] V[19] CsP[20] S-B[21] EP[22]
1.  Ukrajna 7 4 0 18 413,5 30,5
2.  Grúzia 8 2 1 18 392,0 29,0
3.  India 8 1 2 17 396,5 29,0
4.  Amerikai Egyesült Államok 8 1 2 17 390,0 31,5
5.  Kazahsztán 8 1 2 17 352,0 28,0
6.  Lengyelország 7 2 2 16 396,0 30,0
7.  Azerbajdzsán 7 2 2 16 389,0 29,5
8.  India–2 7 2 2 16 369,5 30,0
9.  Bulgária 7 2 2 16 361,0 29,5
10.  Németország 8 0 3 16 344,5 29,0
11.  Magyarország 8 0 3 16 340,5 28,5

Egyéni legjobb teljesítmények

[szerkesztés]

A legjobb teljesítményértékük alapján táblánként egyéni érmeket nyertek:[26]

Tábla Arany Ezüst Bronz
I Pia Cramling
 Svédország
2532 Roebers, Eline
 Hollandia
2532 Abdumalik, Zhansaya
 Kazahsztán
2529
II Nino Baciasvili
 Grúzia
2504 Anna Muicsuk
 Ukrajna
2472 Balajayeva, Khanim
 Azerbajdzsán
2454
III Kiolbasa, Oliwia
 Lengyelország
2565 Anna Usenyina
 Ukrajna
2528 Vaishali, R
 India
2452
IV Mungunzul, Bat-Erdene
 Mongólia
2460 Malicka, Maria
 Lengyelország
2453 Tania, Sachdev
 India
2441
V Schneider, Jana
 Németország
2414 Fataliyeva, Ulviyya
 Azerbajdzsán
2312 Divya, Deshmukh
 India–2
2298

A magyar női csapat eredményei

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél
Hoang Thanh Trang
2423

Gara Tícia
2321

Lázárné Vajda Szidónia
2370

Gaál Zsóka
2258

Terbe Julianna
2260
CsP[20]
össz.
EP[24]
össz.
Hely.
1  Panama
3½–½
Chung, Hurtado
1696
1 Vasquez Jaen
1653
½ Rondon Chacon
1688
1 Castillo Beitia
1587
1 2 71.
2  Írország
3–1
Kanyamarala, Trisha
2270
½ O’Gorman, Alice
2043
½ Putar, Lara
1969
1 Mirza, Diana
1898
1 4 33.
3  Kolumbia
3–1
Castrillon Gomez
2230
1 Chirivi C, Jenny
2157
½ Argote Heredia
2205
1 Rodriguez Rueda
2237
½ 6 15.
4  India
1½–2½
Kónéru Hanpi
2586
½ Drónavalli Hárika
2517
½ Vaishali, R
2442
½ Tania Sachdev
2399
0 6 11 18.
5  Svédország
3½–½
Pia Cramling
2459
½ Agrest, Inna
2217
1 Cramling Bellon
2065
1 Andric, Jelena
1993
1 8 14½ 12.
6  Vietnám
1½–2½
Vo, Thi Kim Phung
2333
½ Hoang, Thi Bao Tram
2288
0 Nguyen, Thi Mai Hung
2223
0 Bach, Ngoc Thuy Duong
2192
1 8 16 24.
7  Litvánia
2½–1½
Martynkova, Olena
2213
½ Baginskaite, Kamile
2134
½ Zaksaite, Salomeja
2212
1 Simkunaite, Gabija
2010
½ 10 18½ 15.
8  Mongólia
1½–2½
Enkhtuul Altan-Ulzii
2267
½ Bayarmaa Bayarjargal
2171
1 Munkhzul Turmunkh
2277
0 Mungunzul Bat-Erdene
2163
0 10 20 28.
9  Fülöp-szigetek
2½–1½
Frayna Janelle Mae
2224
½ Fronda Jan Jodilyn
2181
0 Mendoza Shania Mae
2153
1 Mordido Kylen Joy
2023
1 12 22½ 22.
10  Olaszország
3½–½
Brunello Marina
2341
1 Zimina Olga
2340
½ Raccanello Marianna
2067
1 Cassi Elisa
1922
1 14 26 15.
11  Anglia
2½–1½
Houska Jovanka
2360
1 Toma Katarzyna
2303
0 Yao Lan
2274
½ Kalaiyalahan Akshaya
2158
1 16 28½ 11.
Szerzett pontszám
/(Játszmák száma)
6½(10) 5(10) 5(8) 8(10) 4(6) 16 28½ 11.
Teljesítményérték 2438 2200 2210 2345 2106
Élő-pontszám változás +8,4 -34,2 −5,8 +17,2 -15,6

A Nona Gaprindasvili-trófea

[szerkesztés]

A Nona Gaprindasvili-trófeát a FIDE 1997-ben alapította az 1971–1987 közötti női világbajnok tiszteletére. Annak az országnak a válogatottja kapja, amelynek a nyílt és a női versenyben elért helyezéseinek összege a legkisebb. Holtverseny esetén a csapatpontszámokat, majd az eredeti sorrendeket eldöntő számításokat adják össze.[27]

Hely. Nemzet Helyezések össz. Csapatpontok össz. S-B Egyéni pontok össz.
01 Arany  India 7 34 805,5 58,0
02 Ezüst  Amerikai Egyesült Államok 9 34 742,0 58,0
03 Bronz  India–2 11 34 797,0 62,5
4.  Örményország 14 35 715,5 57,0
5.  Azerbajdzsán 14 32 740,5 57,0
6.  Lengyelország 15 32 718,5 57,0
7.  Magyarország 19 32 682,0 57,0
8.  Kazahsztán 22 32 674,5 55,5
9.  Németország 28 31 665,5 55,5
10.  Litvánia 28 31 595 54,0

Eredmények

[szerkesztés]

Nyílt verseny

[szerkesztés]
Csapat Játékosok CsP[20] SB[16] EP[24]
1  Üzbegisztán Abdusatturov, Yakubboev, Sindarov, Vakhidov, Vokhidov 19 435 33
2  Örményország Sargissian, Melkumyan, Ter-Sahakyan, Petrosyan, Hovhannisyan 19 382,5 28,5
3  India-2 Gukesh, Sarin, Praggnanandhaa, Adhiban, Sadhwani 18 427,5 32,5
4  India-1 Harikrishna, Vidit, Erigaisi, Narayanan, Sasikiran 17 409 29
5  Egyesült Államok Caruana, Aronian, So, Domínguez Perez, Shankland 17 352 26,5
6  Moldova Schitco, Mocovei, Hamitevici, Baltag, Ceres 17 316,5 28,5
7  Azerbajdzsán Mamedjarov, Mamedov, Guseinov, Durarbajli, Abasov 16 351,5 27,5
8 Magyarország Erdős, Berkes, Bánusz, Kántor, Ács 16 341,5 28,5
9  Lengyelország Duda, Wojtaszek, Piorun, Moranda, Bartel 16 322,5 27
10  Litvánia Laurusas, Stremavicius, Juksta, Pultinevicius, Kazaouski 16 297 27

Női verseny

[szerkesztés]
Csapat Játékosok CsP SB EP
1  Ukrajna M. Muzicsuk, A. Muzicsuk, Usenyina, Buksza, Oszmak 18 413,5 30,5
2  Grúzia Dzagnidze, Baciasvili, Javahisvili, Melia, Arabidze 18 392 29
3  India-1 Hanpi, Hárika, Vaisáli, Szacsdev, Kulkarni 17 396,5 29
4  Egyesült Államok Tokhirjonova, Krush, Yip, Zatonskih, Abrahamyan 17 390 31,5
5  Kazahsztán Abdumalik, Assaubayeva, Balabayeva, Nakhbayeva, Nurgali 17 352 28
6  Lengyelország Kashlinskaya, Soćko, Kiołbasa, Malicka, Rudzińska 16 396 30
7  Azerbajdzsán Mammadzada, Mammadova, Beydullayeva, Balajayeva, Fataliyeva 16 389 29,5
8  India-2 Agraval, Rout, Szoumja, Gomesz, Desmuk 16 369,5 30
9  Bulgária Salimova, Peycheva, Krasteva, Antova, Radeva 16 361 29,5
10  Németország Pähtz, Heinemann, Klek, Wagner, Schneider 16 344,5 29
11 Magyarország Trang, Gara, Lázárné Vajda, Gaál, Terbe 16 340,5 28,5

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2022 Chess Olympiad to be moved from Moscow (angol nyelven). FIDE, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. július 28.)
  2. Rakesh Rao: Chess Olympiad 2022: How is Chennai preparing for the FIDE event (angol nyelven). Sportstar, 2022. július 23. (Hozzáférés: 2022. július 28.)
  3. A nyílt versenyen a csapatokban férfi és női játékos is szerepelhet.
  4. 44th Olympiad Chennai 2022 Open. chess-results.com
  5. 44th Olympiad Chennai 2022 Women. chess-results.com
  6. 44th Olympiad Chennai 2022 Open – Alphabetical list - Open. chess-results.com
  7. 44th Olympiad Chennai 2022 Open – Alphabetical list Women. chess-results.com
  8. China not to take part in Chess Olympiad in Chennai (angol nyelven). timesofindia.indiatimes.com, 2022. június 25. (Hozzáférés: 2022. július 28.)
  9. a b FIDE Chess Olympiad 2022 (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2022. július 29.)
  10. a b Team starting rank. chess-results.com
  11. Verőci Zsuzsa: A sakkolimpián az amerikai férficsapat vezeti a rajtlistát, válogatottunk a tizenhatodik. sakkblog.reblog.hu, 2022. július 27. (Hozzáférés: 2022. július 29.)
  12. Verőci Zsuzsa: A női sakkolimpián India vezeti a rajtlistát, válogatottunk a tizenkettedik. sakkblog.reblog.hu, 2022. július 27. (Hozzáférés: 2022. július 29.)
  13. Verőci Zsuzsa: Csennaiban válogatottjaink győzelemmel rajtoltak. sakkblog.reblog.hu, 2022. július 30.
  14. Round 1 Open. chess-results.com
  15. Rank after Round 2 Open. chess-results.com
  16. a b A Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontszám.
  17. a b Csapatgyőzelmek száma
  18. a b Döntetlen, 2-2-es csapateredmények száma
  19. a b Csapat által elszenvedett vereségek száma
  20. a b c d e Csapatpontszám
  21. a b A holtversenyt eldöntő Sonneborn–Berger-számítás szerinti pont
  22. a b Az S-B pont egyenlősége esetén a holtversenyt eldöntő egyéni pontszámok összege
  23. Board-prizes (Open). chess-results.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 14.)
  24. a b c Egyéni pont
  25. Board Pairings Women Round 2. chess-results.com
  26. Board-prizes (Women). chess-results.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 14.)
  27. Gaprindashvilicup (Best federation = sum (open + women)) (angol nyelven). Chess-results.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 14.)

Források

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap