Ugrás a tartalomhoz

Árva vármegye

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Árva megye szócikkből átirányítva)
Árva vármegye
Árva vármegye címere
Árva vármegye címere

OrszágMagyar Királyság
KözpontAlsókubin
Népesség
Népességismeretlen
Népsűrűség39 fő/km² (1910)
Nemzetiségekszlovákok, lengyelek, magyarok, németek
Földrajzi adatok
Terület2019 km²
Térkép
Pozíció a Magyar Királyság térképén
Pozíció a Magyar Királyság térképén
Domborzati térkép
Domborzati térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Árva vármegye témájú médiaállományokat.

Árva vármegye (szlovákul: Orava, németül: Arwa, lengyelül: Orawa) közigazgatási egység az egykori Magyar Királyság felvidéki részében. A vármegye területének nagyobbik fele ma Szlovákia, míg kisebbik fele Lengyelország része.

Elnevezése

[szerkesztés]

Az Árva (szlovákul Orava) folyóról kapta nevét, aminek a neve pedig a maga részéről valószínűleg preszláv indoeurópai ősiségű, bár többféle szláv névmagyarázatára is történt kísérlet.[1] A másfajta jelentéstartalommal is rendelkező magyar neve népetimológia eredménye.

Földrajz

[szerkesztés]

Árva vármegye szomszédai északon és keleten Galícia osztrák tartomány, délen Liptó vármegye, délnyugaton Turóc vármegye, nyugaton pedig Trencsén vármegye voltak. Területét az Árva folyó és mellékvizei hálózták be és az Árvai-Magura délnyugat-északkeleti irányú hegylánca vágta ketté. Ma Szlovákiához tartozik egy kis északkeleti darab kivételével, mely Lengyelország része.

Története

[szerkesztés]

Árva vármegye a 14. század elején a zólyomi erdőispánság egy részéből alakult ki, határait főképp magas hegyláncok határozták meg, ezért alig változtak. 1922-ben, már Csehszlovákiában szűnt meg, amely de facto 1918-ban elfoglalta, majd ezt a helyzetet az 1920-as trianoni békeszerződés de jure is megerősítette.

A legősibb, már 1111-ben említett település Turdossin. 1265-től magyar vámállomásként működött a Közép-Magyarországról Lengyelországba, Krakkóba vezető kereskedelmi útvonalon. Ekkoriban a településtől északra fekvő területek Lengyelországhoz tartoztak, amit az is bizonyít, hogy ott (Jablonka területén) Nagy Kázmér lengyel király 1368-ban vámhivatalt létesített, amely a turdossini magyar vámállomás lengyel megfelelője volt.[2]

1918 után Lengyelország a megye északkeleti, lengyel többségű részét magáénak követelte, a határvita 1920-ban átmenetileg tizenhárom község (Alsózubrica, Bukovinapodszkle, Chizsne, Felsőlipnica, Felsőzubrica, Harkabúz, Hladovka, Jablonka, Oravka, Pekelnik, Podvilk, Szárnya és Szuchahora) Lengyelországhoz csatolásával jutott nyugvópontra, majd 1924-ben került sor végleges megállapodásra, melynek alapján Csehszlovákia visszakapta Hladovkát és Szuchahorát, cserébe viszont Alsólipnicát átengedte Lengyelországnak.

A Csehszlovákiához került rész 1922 végéig tovább működött önálló megyeként, 1922 végén azonban megszüntették a régi vármegyéket, és ezután elég gyakoriak voltak Csehszlovákia illetve Szlovákia közigazgatási átszervezései. Árva területe 1923-28 között Tátraalja (nagy)megyéhez (Podtatranská župa) tartozott, a nagymegyék megszüntetése után 1928-39 között a Szlovák tartományhoz, 1939-45 között a független Szlovákiában Tátra megyéhez (Tatranská župa), a második világháború után ismét Csehszlovákia Szlovák tartományához, 1949-60 között a Zsolnai kerülethez, 1960-90 között a Közép-Szlovákiai kerülethez, 1990-96 között pedig a kerületek megszüntetése miatt ismét közvetlenül Szlovákiához tartozott. Szlovákia közigazgatási felosztásának legutóbbi, 1996-os módosítása óta az egykori Árva megye területének ide tartozó része ismét a Zsolnai kerületez tartozik.

A Lengyelországhoz került rész 1975-ig a Krakkói vajdasághoz, ezután 1998-ig az Újszandeci vajdasághoz (województwo nowosądeckie) tartozott, azóta pedig a Kis-lengyelországi vajdaság része.

Lakosság

[szerkesztés]
Az egykori Árva vármegye fekvése a mai Szlovákián és Lengyelországon belül
  • A lakosság száma 1857-ben[3] 76 287 volt. Közülük 96 magyar (0,13%), 76 191 szlovák (99,87%) anyanyelvű volt.
  • A lakosság száma 1880-ban 81 643 volt. Közülük 355 magyar (0,43%), 2 213 német (2,71%), 75 901 szlovák (92,97%) anyanyelvű volt. Körülbelül 15 000 lengyel szlovákként lett feltüntetve.

A lakosság száma 1890-ben:[4] 84.820 fő; ebből 773 magyar; 1.918 német; 81.600 tót (ebből kb. 17.000 lengyel a többi szlovák).

Az 1910. évi népszámlálás szerint Árva vármegye összes (polgári és katonai) jelenlévő népessége 78 745 fő volt. Ennek megoszlása anyanyelv szerint a következő volt:

Helyi szlovák nyelvjárását a 20. század elején még sűrűn tarkították a lengyel, német és cseh kifejezések.[6]

Közigazgatás

[szerkesztés]
Árva vármegye járásai

Székhelye a középkortól Árva vára (szlovákul Orava, németül Arwa) volt, majd a 17. század végétől kezdve Alsókubin (szlovákul Dolný Kubín, németül Unterkubin).

A vármegye négy járásra oszlott:

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kiss lajos 64. o.
  2. Konrad Sutarski: Szepes és Árva – történészi szemmel, Hitel 22. évf. 9. szám (2009. június) [1]
  3. Fényes Elek:A Magyar Birodalom Nemzetiségei és Ezek Száma Vármegyék és Járások Szerint 1867
  4. Magyarország Helységnévtára 1892. Az 1890-iki népszámlálás főbb eredményei vármegyék és községek szerint. Budapest 1892.
  5. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 42. szám: A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. M.K. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1912
  6. Földes György: Visszaemlékezések

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Nagy József 1891: Árvamegyei tót népszokások, Árvamegyei tót népbabonák, Regölés. Ethnographia.
  • Andrej Kavuljak - Peter Ratkoš 1955: Historický miestopis Oravy. Bratislava.
  • Anton Habovštiak 1978: Oravské povesti.
  • Branislav Varsik 1988: Otázky vzniku a vývinu slovenského zemianstva.
  • Viga Gyula 2013: Árva megye helyzete és szerepe a Felföld 18-19. századi gazdasági kapcsolataiban. Történeti Földrajzi Közlemények I/1-2, 3-10.
  • Martinický, Miroslav 2017: Archív Oravskej stolice do roku 1785. Archívny almanach I.
  • Červeňová, Katarína 2019: Vznik Oravského komposesorátu v 17. storočí. Archívny almanach II.