XIII. János pápa
| XIII. János pápa | |||||
| a katolikus egyház vezetője | |||||
 | |||||
| Született | ? Róma | ||||
| Megválasztása | 965 szeptembere | ||||
| Beiktatása | 965. október 1. | ||||
| Pontifikátusának vége | 972. szeptember 6. | ||||
| Elhunyt | 972. szeptember 6. Róma | ||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz XIII. János pápa témájú médiaállományokat. | |||||
XIII. János (latinul: Ioannes), (? – 972. szeptember 6.) volt a 135. római pápa 965 szeptemberétől haláláig. Ekkor már egy új hatalom határozta meg a pápaválasztás kimenetelét, a német-római uralkodók. János trónra emelésében is hathatós szerepet vállalt I. Ottó császár,azonban az arrogáns természetű egyházfőt csak nehezen tudta elfogadni a római nemesség.
Élete
[szerkesztés]Rómában született, egy régi, nagy hatalommal bíró nemesi családban, amely nem is olyan régen még egyedüli uralója volt az örök városnak. Az idősebb Theodora és Theophülaktosz consul unokája volt. A hajdan uralkodó família neve még mindig tiszteletet parancsolóan csengett a városban. János a római egyház szolgálatába lépett, és csak évek múltán szentelték fel Narni püspökének. Amikor XII. János pápa meghalt, és Ottó kisebb huza-vona után végül Leót ültette a pápai trónra a városi nemesek és a klérus rádöbbent, hogy a római herceg-zsarnokok korából hirtelen átcsöppentek a német-római császárok diktálta pápaválasztások korába. A rómaiak minden igyekezetükkel függetleníteni akarták kiváltságukat a császári hatalomtól, de ez egyszer már megbukott. Amikor VIII. Leó meghalt, a város kérte Ottót, hogy engedje visszatérni a trónra az elűzött V. Benedeket, de az uralkodó nem engedett, és hamarosan Benedek is meghalt Hamburgban. Az így összeült zsinat Ottó követeinek jelenlétében választott új caput eclesiaet. A választás pedig Jánosra esett, akit 965. október 1-jén szenteltek fel.
Az új pápa pontosan tudta, hogy hivatalát Ottónak köszönheti, ezért pontifikátusa alatt végig szívélyes kapcsolatot tartott fenn vele. De gyakran megfeledkezett arról, hogy a császári érdekek mellett néha érdemes közvetlen környezetének érdekeit is figyelembe venni. A nemesség kezdeti támogatása hamar az ellenkezőjébe csapott át, amikor János kemény kézzel megtorolta a kiváltságosok túlkapásait, és azokat saját maga használta ki. A feldühödött rómaiak decemberben fellázadtak a pápa ellen, és hamar elfogták Jánost és az Angyalvárba zárták. Kis idő múlva Rómából is eltüntették, és egy campanai erődbe zárták a pápát.
Kapcsolatai és vagyona miatt hamarosan sikerült megszöknie börtönéből, de Rómába nem térhetett vissza. Végül Capua hercege, Pandulf fogadta be az egyházfőt. A római ellenállás egészen addig fennmaradt, amíg Ottó seregével újra Itália földjére nem lépett. Amikor a nemesek megneszelték a bajt, visszaengedték Jánost a szent városba. Így 966. november 14-én a Laterán ismét pápai lakhely lett. A császár nem fordult vissza, és decemberben Rómába érkezett, ahol könyörtelenül megtorolta a lázadást.
A császári segítség után János még szorosabb viszonyba került a világi hatalommal, és 967-ben elkísérte Ottót Ravennába, ahol áprilisban zsinatot tartottak. Itt született meg a Magdeburg központú metropolita egyház terve, amely szláv területekre is kiterjedt. Továbbá Ottó rendeletének hatására a ravennai egyházmegye ismét a pápai állam része lett. A császárság és pápaság szövetségét megpecsételendő, 967 karácsonyán II. Ottó, Nagy Ottó gyermeke érkezett Rómába, ahol János apja társcsászárává koronázta meg a 12 éves örököst.
Az egyházfő támogatta Ottó tervét, amely a keleti és nyugati egyházak megbékélését célozta meg. Ennek keretében II. Ottó feleségének választották a bizánci császár unokahúgát, Theophano hercegnőt. A házasságot Rómában tartották meg, és maga XIII. János vezette le a ceremóniát. Az akkori világ legnagyobb pompájával rendezték meg a szövetséget jelentő esküvőt 972. április 14-én, amelyen I. János bizánci császár is részt vett. A magdeburgi érsekség régóta húzódó ügye végül 968-ban révbe ért. 968 karácsonyán Adalbert apátot szentelték fel az érsekség első vezetőjévé. Ezen kívül palliumot adományozott még több dél-itáliai egyházmegyének is. Metropolita rangra emelte Capuát, meghálálva a hercegnek a védelmet, és 969-ben Benevento is megkapta a megtisztelő rangot. János gyakran szólt bele az angol és francia egyházi hierarchia kérdéseibe is. II. Boleszláv cseh fejedelem nyomására beleegyezett a prágai központú egyház megalapításába, de ennek megvalósítása még éveken keresztül váratott magára. Végül 972. szeptember 6-án halt meg.
Művei
[szerkesztés]- Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Források
[szerkesztés]- Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1982. ISBN 9630918633
- Márkus László - Gunst Péter - Csató Tamás: Egyetemes történelmi kronológia I-II.Az őstörténettől 1977-ig. Segédkönyv az egyetemes történelem tanításához - I.: Az őstörténettől 1789-ig/II.: 1789-1977-ig. Budapest, 1987. Tankönyvkiadó Vállalat. ISBN 9631798666
- P.G. Maxwell – Stuart: Pápák krónikája. A pápaság története pápák uralkodása szerint Szent Pétertől napjainkig. Móra Könyvkiadó, 2007. ISBN 9789631182651
- Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Budapest: Ecclesia. 1987. ISBN 9633634814
- Harald Zimmermann: A középkori pápaság. A középkori pápák története a historiográfia tükrében. Gondolat Kiadó, 2002. ISBN 9639450146
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]
| Előző pápa: VIII. Leó |
Következő pápa: VI. Benedek |
