Cikkjelölt:Homokozó
Az oldalon szereplő „információt” tehát természetesen jobb nem megfogadni, komolyan venni. A Wikipédia közösségével kapcsolatos kérdéseket, illetve egyéb komoly kérdéseidet pedig a kocsmafalon teheted fel, műszaki, technikai szerkesztési problémáidat pedig annak műszaki és kezdőknek fenntartott szekciójában. A leggyakrabban előforduló kérdésekre, problémákra a segítség-oldalakon igyekszünk választ adni.
Sablonok tesztelésére használhatod a sablonhomokozót és a sablonok kibontására való lapot.
Az ideírtakat az erre járók folyton felülírják, ez egyszerűen csak egy firkapapír. Ha nem csak próbálkozni szeretnél, hanem már a készülő cikked piszkozatán dolgozol, akkor kaphatsz egy saját homokozót is. Ehhez – ha még nem tetted volna meg – előbb regisztrálj (azaz válassz magadnak egy szerkesztői nevet), majd kattints ide!
Egyszerűen csak kattints az oldal tetején és az egyes fejezetcímek mellett található „[szerkesztés]” gombra.
Némi eligazításért lásd a „Szerkesztés” oldalt, lépésről lépésre haladó útmutatást pedig az első lépések oldalon találsz. Ha kész vagy a módosításokkal, csak nyomd meg a „Változtatások közzététele” gombot – igen, ennyire egyszerű! Semmit nem ronthatsz el, ne aggódj. Ha véletlenül az egészet törlöd, akkor is könnyen vissza tudjuk állítani.
Csak egy dologra kérünk: az első sorban, a Sablon:/***** Arra kérünk, hogy ezen a soron ne változtass! ***** szövegen tényleg ne változtass! (Ha forrásszöveg nézetben szerkesztesz, akkor ez {{/***** Arra kérünk, hogy ezen a soron ne változtass! *****}}
formában jelenik meg.)
Molnár István, vegyész, a fizikai-kémiai tudományok doktora, műfordító
[szerkesztés]Született 1950, Budapest. Meghalt: 2023 VilleJuif Franciaország
Életpályája
1970-1975 között végzett az ELTE TTK Vegyész Karán. Természettudományi doktori diplomáját ugyanott, 1982-ben védte meg. 2005-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen MBA diplomát szerzett.
Karrierje kezdetén, 1975 és 1989 között foglalkozott többek között nagytisztaságú fémek előállításával, műszaki kerámiákkal és speciális nehézfém-hulladékfeldolgozási technológiákkal, valamint atomreaktorok biztonsági modellezésével.
1989-ben érdeklődése a gyógyszeripar felé fordult és nyugdíjazásáig, 2012-ig ebben az iparágban dolgozott Üzemvezetőként, Minőségirányítási vezetőként, Minőségbiztosítási igazgatóként majd Nemzetközi minőségbiztosítási auditorként.
Nyugdíjba vonulása után, 2023 márciusáig, tovább támogatta a magyar gyógyszeripari cégeket a hatósági auditokra való felkészülésben és a minőségbiztosítási auditor képzésben.
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol, Francia, Orosz
Műfordítói karrierje 1986.ban C.S. Lewis: A csendes bolygó (Bp. 1986, Kozmosz Könyvek) című regényének a fordításával kezdődött.
Fordításai:
Dr Molnár István Fordításai | ||||
Szerző | Eredeti cím | Magyar cím | Kiadó | |
Douglas | Adams | The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy | Galaxis utikalauz stopposoknak | Kozmosz Könyvek |
Michael | de Larrabeiti | The Bunce | A kassza | Rege könyvkiadó |
Harry | Harrison | The Technocolor© Time Machine | A technicolor időgép | Móra könyvkiadó |
Harry | Harrison | The Stainless Steel Rat | Rozsdamentes Acélpatkány | Móra könyvkiadó |
Stephen W. | Hawking | A Brief History of Time from the Big Bang to Black Holes | Az idő rövid története | Maecenas könykiadó |
Arthur | Herzog | Earthsound | Földmoraj | Maecenas könykiadó |
C.S. | Lewis | Out of the Silent Planet | A csendes bolygó | Kozmosz Könyvek |
Barbara | Michaels | Shettered Silk | Tépett selyem | Maecenas könykiadó |
Dr Joseph | Murphy | The Power of Your Subconscious Mind | Tudalalattid csodálatos hatalma | Maecenas könykiadó |
Frank | O' Rourke | The professionals | Élve kell az asszony | Maecenas könykiadó |
Frederik | Pohl | Chernobyl | Csernobil | Móra könyvkiadó |
Irwin | Shaw | The Top of the hill | Fönn a csúcson | Európa könyvkiadó |
Kurt | Vonnegut | Bagombo Snuff Box
Uncollected Short Fictions |
A hamvaskék sárkány
Novella kötet |
Maecenas könykiadó |
2 B R 0 2 B | 2BR02B | |||
The Cruise of the Jolly Roger | A Jolly Roger kifut a tengerre | |||
The Boy Who Hated Girls | A nőgyűlölő fiú | |||
Runaways | Szökevények | |||
Kurt | Vonnegut | Player Piano | Gépzongora | Maecenas könykiadó |
Kurt | Vonnegut | Hocus Pocus | Hókusz-pókusz | Maecenas könykiadó |