Szerkesztővita:Tambo/Archív35
Új téma nyitásaPosta Kísérleti Intézet
[szerkesztés]Kedves Tambo!
Nincs a terveid között, hogy létrehozol valamit a Posta Kísérleti Intézetről? A profilodba beleillik. Egy halálozási dátumot javítottam, és ennek során vettem észre, hogy a témáról nincs Wikis cikk. Az intézmény meg, ha jól olvasom, valahogy elkallódott, a MATÁV még istápolta, az Ungarische Telekom, vagy hogy hívják őket legutóbb, elsorvasztotta.
Üdvözöllek -- Garamond vita 2014. február 19., 12:21 (CET)
Szép anyag, és bámulatos gyors vagy. Úgy veszem, ez a cikk a másik szülinapi ajándékom! (Az egyik az volt, hogy kigyógyultam a hányós-hasmenős vírusból, amit elkaptam az unokámtól.) Majd hozzászólok, csak még megmutatom annak a téma iránt biztosan nagyon érdeklődő kollégámnak, akivel ilyen szakmai dolgokról szoktunk eszmét cserélni. (Fanatikus rádiócsőgyűjtő.) Addig csak annyit, hogy úgy látom a szervezet infoboxnak kell a „vezető címe” kitöltése is, mert azt írja a nevek elé vastag betűvel. Csak azt nem tudom, mi volt a cím. Az utóbbi időben biztosan „Igazgató”, arról a két emberről is, akit személyesen ismertem, már így írnak. (Sallai Gyula és Koralewsky Vilmos.) Korábban lehet, hogy cifrább volt, teszem azt „X. Y. MATÁV főosztályvezető, a PKI vezetője”, vagy „a Magyar Posta mérnök főtanácsosa, állomásvezető”. (De ezeket persze csak fantáziálom.) (De ezt meg találtam, és jé, pont olyan, mint amit gondoltam: „Frischmann Gábor … Matáv Rt., fejlesztési igazgató, PKI igazgató, 1993–1999. …”) Viszont, akiket név szerint felhoztál, azok talán nem ezt a címet viselték.
A (nagyon) hivatalos neve mintha az lett volna, hogy „Magyar Királyi Posta Kísérleti Állomás”. (Az „Állami Posta Kísérleti Állomás”, meg a „Posta Kísérleti Laboratórium”, ami előfordult a találataimban, érzésem szerint valakinek a memóriahibája.)
Nekem jobban tetszik egy másik fénykép, gyakorlatilag ugyanabból a forrásból, és alighanem azonos időből: http://www.postamuzeum.hu/uploads/item_photo/images/9995002.jpg (de biztos csak azért, mert nincs rajta olyan hideg, mert azt nem szeretem). -- Garamond vita 2014. február 21., 00:45 (CET)
Vadász János
[szerkesztés]Hogy tompítsam a háborút az anon és a szerkesztők között, törlési javaslatot tettem a lapra. A cél: a személyiségi jogi vita tompítása, a viták egy helyen összpontosítása és a közösségi döntés. Egyúttal az anonnak is fel lenne kínálva ezzel a lehetőség, hogy a törlésre javaslás tanácskozása alatt ne a szócikk törzsét támadja, hanem egy külön helyen fejtse ki véleményét, miért ne szerepeljen a szócikke és a másik oldal is ugyanott tudja kifejteni, miért szerepeljen a Wikipédiában. Egyúttal lehetőség arra is, hogy az anon és a szerkesztők között mindkét fél számára többé-kevésbé elfogadható alku szülessen. Végül a hely: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Vadász János (politikus) Apród vita 2014. február 21., 02:17 (CET)
Posta Kísérleti Intézet
[szerkesztés](Megint én. Majd ha visszakerülsz, elolvasod. Tetszett, hogy lecserélted a képet az általam ajánlottra, intelligens gesztus, mások biztos (csakazértis) az első ötletüket hagyták volna meg.)
Úgy látom, be lett dobozolva a levelezésünk. Ha úgy gondolod, maradjon egyben a párbeszéd, emeld vissza az archivból a szakaszt, amihez hozzáírok, én nem akarok mások oldalán nyúlkálni.
Szerettem volna linkeket, meg egyértelműsítőket kirakni. De azt észleltem, hogy „PKI” több jelentéssel is előfordul. Az angol Wikiben is nézve:
- Nyilvános kulcsú infrastruktúra (Public Key Infrastructure) az a rendszer, melynek feladata a digitális aláíráshoz szükséges nyilvános kulcsok létrehozása és kezelése, nem vagyok benne biztos, hogy lesz önálló címszó róla, ezért csak a javasolt linkeket írtam bele. (A másodikban bizonytalan vagyok, eléggé mélyen van egy szócikk belsejében. Könnyen lehet, hogy ennek viszont lesz egyszer önálló címszava, akkor viszont a helyes link inkább nyilvános kulcs, annak ellenére, hogy ez így piros.)
- Protein kináz gátló (ang. Protein kinase inhibitor), itt sem hiszem, aránybéli okokból, hogy kellene róla saját szócikket írni. Igaz, az enwikin van, de az az enwiki. Ahol (a magyaron) megtaláltam, a KemoterápiásSzerek sablon, ott is csupa piros link díszeleg, nem ez lenne tehát a legsürgősebb írnivaló.
- Az Indonéz Kommunista Párt (indonézül Partai Komunis Indonesia) nevének rövidítése. Hát nem tudom, mennyire lenne fontos róla szócikknek létezni, nyilván csak történelmi jelentősége van. A privát véleményem az, hogy minthogy a legnagyobb nem-állampárti kommunista párt volt, létszámban megelőzte a francia és olasz pártot, legalább piros linket megérdemel. (Önálló cikk egyébként utóbbi kettőről sincs.)
- (És természetesen az a jelentése, ami miatt most eszmét cserélünk.)
Na, akkor most mi legyen egyértelműsítő, mi legyen átirányító?
Ahogy helyesen észrevételezted, a korai névváltozatban „Állomás” szerepel, ennek megfelelően, amikor adatot keresek, az ennek megfelelő „PKÁ”-t is fontos figyelembe venni; ennek ellenére ilyen átirányítást nem látok indokoltnak felvenni.
Egy sajtóhibát javítottam a cikkedben. Minden egyéb véleménycsere függőben. Minden jót a jövő hétre. -- Garamond vita 2014. február 23., 18:05 (CET)
Javaslatodra átnéztem, meg is mutattam másnak. Nincs akkora gondolatom hozzá, hogy feltételezzem, gazdaságosabb nekem beleszerkeszteni, mint, ha tovább írod, és új tippeket se kaptam. Háttéranyagot azonban összeállítottam, és itt adom. Alapvetően én a szócikket rendben levőnek érzem.
- Hiányolom
- A PKI szerepe a magyar televíziózás bevezetésében
- Az Állami Díjjal kitüntetett hálózat analizátor
- Az első magyar pénzbedobós távbeszélő állomások
- A beszédkutatás eredményeként sikerült jó minőségű mesterséges beszédet előállítani.
- Javaslom
- ha nem esik szét tőle a cikk szerkezete, az átszervezése(i?) szakaszt a fő tevékenységek elé áthelyezni, mert így, mintha a fennállásának legvégén szervezték volna át.
- Az intézmény forrásolható neve:
- 1891–1954. Posta Kísérleti Állomás
- 1954–1990. Posta Kísérleti Intézet
- 1993–1999. PKI Távközlésfejlesztési Intézet
- 2001–? MATÁV Rt. PKI Távközlésfejlesztési Intézet (rövidítéseként 2005., 2006-ban PKI-FI-t láttam)
- ?–2009. Magyar Telekom PKI Távközlésfejlesztési Igazgatóság(!?) (Nyilván tévedés; Matávéknál minden Igazgatóság volt, de ez Intézet.)
- Az intézmény forrásolható vezetője:
- 1891–1893. Kolossváry Endre "a Posta Kísérleti Állomás vezetője". (1914. m. kir. posta és távirda műszaki főigazgató.)
- 1921–1932. Paskay Bernát "a Posta Kísérleti Állomás vezetését bízták rá". (1933-ban m. kir. pt. ny. [gondolom magyar királyi posta nyugalmazott] műszaki főigazgató. (Másutt a PKÁ "mérnök-igazgatója"; de szerintem ez nem formális megnevezés, csak tartalmi.)
- 1945–1946. Zakariás János "ideiglenes vezetői megbízatás"
- 1946–? Dr. Barna János „hivatalvezető” (de az intézmény vezetője volt-e?)
- 1954–1956. Nagy Dezső "az intézet irányítója"
- 1984–1990(?). Sallai Gyula igazgató
- 1993–1999. Frischmann Gábor igazgató
- 1999. Kozma Béla igazgató
- 2003–? Koralewsky Vilmos (igazgató?) (2002-ban első ember még nem lehetett, mert akkor a PKI fejlesztési igazgatója volt)
- 2005., 2006. Koós Attila igazgató
- 2009. Dévényi István igazgató
- Az intézet saját periodikái:
- PKI Közlemények
- Magyar távközlés
- Sok cikkük itt is: Híradástechnika
- Jeles munkatársak:
- Nem tudom, nincs elegendő tárgyismeretem. Ha a Wikipédia konvergens (de hát ez a fő kérdés az egész kezdeményezéssel kapcsolatban), akkor egy eléggé teljes és eléggé méltányos lista talán majd egyszer kialakul. Bízzunk a volt PKI-sok alkotókedvében.
- További szinonímák, nem szabad keresni, mert akkor találunk:
- PKI ⇒ Pécsi Keresztény Ifjúság, nem tudom, elég nevezetes-e
- PKI ⇒ Papíripari Kutatóintézet. Most FMK-PKI, NYME-FMK-PKI, de lehetett időszak, amikor feltehetőleg pont úgy rövidítették, mint a Posta Kísérletit.
- Más: MVH PKI ⇒ Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága ("a továbbiakban: MVH PKI"), de ez szerintem nem vált állandósult rövidítéssé (2012-es adat).
- Más: MTA PKI ⇒ a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete (2007.) 2012-től MTA TTK PKI (MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézete).
- MTA PKI Űrkutató Csoport. Engem kicsit meglepett, ez is a fenti Pszichológiai Intézet része.
-- Garamond vita 2014. február 27., 18:19 (CET)
Szia! A cikkből kivettem ezt a képet, mert rossz minőségű, homályos és tökéletesen alkalmatlan illusztrációnak. Nem értem, hogy egy amúgy sem túl nagy felbontású képből miért kell kisajtolni egy kis részletet. Nyilvánvaló, hogy az eredmény olyan csapnivaló lesz, mint amilyen ez a kép. --Regasterios vita 2014. március 5., 10:08 (CET)
Ezt valóban csúnyán benéztem, köszönöm, hogy jelezted. Ki is vettem a képet. --Regasterios vita 2014. március 5., 11:36 (CET)
Köszönöm. Nekem valamiért nem adta ki a „Ferenc Pethes” kategóriát, azért nem tettem be az előbb. --Regasterios vita 2014. március 5., 13:21 (CET)
Ja, akkor már minden világos. Köszönöm még egyszer. Regasterios vita 2014. március 5., 13:53 (CET)
Posta Kísérleti Intézet
[szerkesztés]Kedves Tambo!
A Posta Kísérleti Intézet (Gyáli út) és a Távközlési Kutató Intézet (Rózsadomb, Gábor Áron utca) két külön intézmény. Az előbbi egy nagy múltú intézmény, az utóbbi a Rákosi korszak iparosítása során született. A Posta Kísérleti Intézet és elődje a Posta Kísérleti Állomás történelmi jelentőségű! Békésy György a Posta Kísérleti állomáson dolgozta ki az emberi fül működésének elméletét, amiért a Svédországi Karolinska Intézet munkatársaként kapta meg az 1961. évi orvosi, illetve élettani Nobel-díj osztatlan kitüntetését. Kellene, hogy legyen Wikipédia oldal!! Az intézet nagy öregje Lajta György (http://www.tmit.bme.hu/lajtha.gyorgy) Ő az aki mindent tud...
Üdvözlettel Herpy Miklós – HMArnold üzenőlapja 2014. március 5., 19:16 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
- Kedves Tambo, kedves Miklós!
- Szerintem a Távközlési Kutató Intézet is nagyon jelentős! Egyébként részben a PKI-ból kirajzott szakemberek hozták létre. Herpy professzor úr írhatna a TKI-ról, igazán első kézből vannak információi. A pontos cím 1026 Budapest, II., Gábor Áron u. 65-67. Jelenleg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat területe. (http://wikimapia.org/#lang=hu&lat=47.521820&lon=19.016781&z=18&m=b&search=g%C3%A1bor%20%C3%A1ron%20utca%2065)
- A Céginfo.hu szerint 1949-ben alapították, más információk ezt 1950-re teszik, például a TKI jubileumi évkönyvei is 1950-től számolják az éveket.
- http://hg7f.com/ha5kbc/html/memo.html azt állítja, hogy a Távközlési Kutató Intézet (TKI) kezdetben a Gyáli úton működött, és „ha nem tévedek, az 1955. évben költözött a Gábor Áron utcába”. Tudtommal téved, de forrásom nincs.
- Létezik egy hasonló nevű katonai intézmény is (MH Távközlési Kutató és Ellenőrzési Intézet), vajon mennyire véletlen az egyezés? Hiszen a TKI-nak is eléggé hadiüzem híre volt. Utána kellene járni továbbá, hogy például a TKI Távközlési Innovációs Rt. milyen mértékig volt jogutód.
- (OFF, mert inkább privát. Nem gondoltam, hogy összefutok egyszer azzal a Herpy Miklóssal, akinek az egyik könyve a diplomamunkámnak fontos forrása volt. A másik könyvének a társszerzője pedig, néhai Berka Jean-Claude, kollégám volt az EMG-ben, kedves és dinamikus munkatárs.) -- Garamond vita 2014. március 7., 16:24 (CET)
FV
[szerkesztés]Szia! Arra kérlek, hogy a tömeges kategorizálást halaszd el éjszakára, mert az FV teljesen használhatatlanná válik. Ugyanezt kértük tegnap Sasukétől. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2014. március 6., 08:32 (CET)
Megismétlem a kérést. Csigabiitt a házam 2014. március 6., 08:41 (CET)
Szia! Ha sok ilyen tömeges kategorizálást csinálsz még, akkor ajánlom, hogy csinálj egy botusert (mondjuk TamboBot néven), és adok neki botjogot (írj a vitalapomra, ha megcsináltad, és megadom), és arról akkor ugyanúgy tudod csinálni a kategorizálásokat, mint eddig, viszont nem árasztod el az FV-t. A rendes szerkesztéseid viszont akkor is látszódni fognak, ha a Tambo userről csinálod. Üdv! – Hunyadym Vita 2014. március 7., 10:00 (CET)
Szia! Regisztrálj be itt egy új fiókot, mondjuk TamboBot néven: [1]. Utána szólj, és megadom a jogot, majd pedig mindig a TamboBot néven jelentkezz be, ha kategorizálsz, és jelentkezz ki és lépj be a Tambo fiókodba, ha rendesen szerkesztesz. – Hunyadym Vita 2014. március 7., 10:08 (CET)
Szia! Adtam TamboBotnak botjogot, így megerősítettek lesznek a szerkesztéseid, és az FV-n se fognak látszani. Üdv! – Hunyadym Vita 2014. március 7., 10:49 (CET)
Szia! Nem térnél át inkább a botoddal a kategóriákhoz? Köszi. Csigabiitt a házam 2014. március 11., 11:04 (CET)
ÉSZ 2013
[szerkesztés]Az év szócikke 2013 | ||
A 2013-as Az év szócikke versenyen Aggházy Károly című szócikked a zene kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. március 8., 10:37 (CET) |
- Gratulálok. Andrew69. 2014. március 8., 15:54 (CET)
Re: Születésszabályozás
[szerkesztés]Szia Tambó, köszi a figyelmeztetést, amint lesz időm, végigmegyek a cikken és javítom. Üdv --Viktor vita 2014. március 11., 17:17 (CET)
Jimmybácsi56
[szerkesztés]Szia! Amit elkezdtem szerkeszteni, a Westerplatte-i csatát, még folytatni szeretném, azért mentettem el addig azt a bevezető mondatot. Még új vagyok itt, azért nem értek hozzá igazán, viszont szeretném megírni a komplett történetét magyarul, forrásokkal együtt-a Lengyelországgal kapcsolatos témák szócikkíró versenyre szeretnék vele nevezni. Csak azért írtam meg, hogy nehogy azt hidd, csak szórakozom itt. És köszi a segítséget, legközelebb bemásolom a cikk elejére az "építés alatt"-ot, amíg el nem készülök. Üdv, Jimmybácsi56 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Jimmybácsi56 (vitalap | szerkesztései)
Jimmybácsi56
[szerkesztés]Nagyon szépen köszönöm a segítségedet, így sokkal könnyebben tudok haladni, és remélem hogy így elkészülök majd a sok egyéb teendőm mellett ezzel is a verseny lezártáig, április 30-ig. Üdv: --Jimmybácsi56 vita 2014. március 15., 14:55 (CET)Jimmybácsi56
Jogi kérdés
[szerkesztés]Kedves Tambo!
A könyv borítója, amiről beszélgetünk, a Pro-Team Nonprofit Kft kiadásában jelent meg, és a feltöltés időpontjában, mint a könyv fordítója és a sorozat szerkesztője promóciós céllal helyeztem el. Amennyiben ez az ingyenes reklámtevékenység sérti bárki érdekeit, a képet valóban jobb, ha eltávolítják.
Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 134.255.104.124 (vitalap | szerkesztései)
Dr. Szentimrei Réti István
[szerkesztés]Szia!
Köszönöm javításod, ám - mint itt láthatod KÉP van Dr. neve :) Igaz itt a nevét nem helyesen írták le. Amikor volt szerencsém találkozni vele, az oldalkitűzőként is úgy volt felírva a neve, hogy "Dr.".
Illetve most valamiért 2 oldal lett:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dr._Szentimrei_R%C3%A9ti_Istv%C3%A1n https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentimrei_R%C3%A9ti_Istv%C3%A1n
Köszönöm segítséged! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Sams144 (vitalap | szerkesztései)
Pestszentlőrinc büszkeségei, Pestszentlőrinc története
[szerkesztés]Szia!
Nem értek egyet Mester László megemlítésével a témában jelölt kategóriába. Pártpolitikusokat hagyj ki a felsorolásból! Vannak páran, akiket viszont fel sem soroltál: Zoltán Erika (ha már Csepregi Éva is szerepel) vagy még inkább Tomory tanár úr, aki sokat dolgozott a helytörténeti gyűjtemény kezelésében, bővítésében.
Ezen kívül még figyelmedbe ajánlanám, hogy 2. világháború idején nem csak zsidókat gyűjtöttek össze, hanem cigányokat is Pestszentlőrincen (hiteles forrást tudok biztosítani).
Üdv: hujhaj – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hujhaj (vitalap | szerkesztései)
Pestszentlőrinc
[szerkesztés]Szia!
Engem nem zavart, hogy Csepregi Éva szerepelt a listán, csak a teljesség kedvéért említettem meg Zoltán Erikát is. Szerintem nem baj, hogy nem kerületi születésűek. Bővebben: http://www.gulner.sulinet.hu/peldakepek.htm
Lezsák Sándor egészen más kategória, mint Mester László, hiszen alapítója volt többek közt a lakiteleki találkozónak, amely aktívan elősegítette a rendszerváltást.
Amúgy pedig:
1. Mester László sem lakik elég régóta a XVIII. kerületben. 2. Mester László "NEM"-mel szavazott, és pártjával a "NEM" mellett kampányolt a 2004. december 5-i népszavazáson a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadását illetően - miközben büszkén hajtogatta többször is, hogy micsoda jó testvérvárosi kapcsolatot ápol a XVIII. kerület Tusnádfürdővel. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hujhaj (vitalap | szerkesztései)
Pestszentlőrinc
[szerkesztés]Szia!
Nem pártpolitika, mert nem kérlek arra, hogy fideszes meg jobbikos stb. politikusokat is tegyél fel a "büszkeség" címszó alá. Én úgy tudtam, hogy elköltözött - vagy legalább is van lakhelye - egy másik kerületben is. Ha ez nem igaz, akkor elnézést kérek!
Kezdjük elölről az egészet, ha egyet értesz! Nem reagáltál arra a SAJNÁLATOS TÉNYRE, hogy lealázta a határon túli magyarokat, és még kampányolt is azért, hogy más is így tegyen. Csak erre a TÉNYRE reagálj, légy szíves! Mi a véleményed erről? Tényleg büszkének kéne lenni erre az emberre? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hujhaj (vitalap | szerkesztései)
Pestszentlőrinc
[szerkesztés]Szia!
Vettem az üzenetet. Még tanulmányoznm kell, hogy hogyan működik itt minden. Elnézést! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hujhaj (vitalap | szerkesztései)
Bikás park
[szerkesztés]Szia, ha már átnevezted, és különösen, hogy azonnalira jelölted, esetleg a rá mutató hivatkozásokat is javítanád? Köszönöm.--Rlevente üzenet 2014. március 30., 20:09 (CEST)
Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. március 30., 21:19 (CEST)
Fájl:Szűcs Judit.jpg
[szerkesztés]Szia!
Ezt jelölted azonnalira, de úgy tűnik, még nincs meg a Commonson. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 31., 09:11 (CEST)
Köszi. Törölve és a link javítva. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 31., 09:26 (CEST)
Vitalap
[szerkesztés]Szia!
Eszembe sincs széttördelni a vitalapodat. Az a gondom, hogy még mindig az jelenik meg, hogy "aláíratlan". Nyugodtan szerkeszd át úgy, ahogy kedvedre esik! Kezdem feladni, és bocsánat...--Hujhaj vita 2014. április 2., 15:37 (CEST)
Pestszentlőrinc
[szerkesztés]Szia! Rendben. Akkor ez zavart meg. E-mailt küldtem neked egyébként. Várom a reagálásodat. Üdv!--Hujhaj vita 2014. április 2., 20:13 (CEST)
Kiemelés
[szerkesztés]Kiemelt lett a születésszabályozás. Köszönöm, hogy támogattad. Andrew69. 2014. április 3., 07:39 (CEST)
Köszönet
[szerkesztés]Köszönöm az üdvözletet, jól esett. Szalakóta vita 2014. április 3., 13:17 (CEST)
Mentorálás
[szerkesztés]Szia! Válaszoltam neki a vitalapján.--Szenti Tamás vita 2014. április 10., 09:52 (CEST)
Húsvét
[szerkesztés]Szia Tambo! (Fuss, nehogy elkapjon a Rambo.)
Boldog nagypénteket, nagyszombatot, húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt! --Vakondka vita 2014. április 17., 08:07 (CEST)
kihagyás oka
[szerkesztés]Szia! Volt egy nagyon kellemetlen darabos singcsonttörésem a jobb alkaromon. Még most is fájdalmas a billentyűzetet kezelni. Üdvözlet:Lji1942cz vita 2014. április 17., 08:12 (CEST)
Szinkron
[szerkesztés]Kedves Tambo!
Azért utólag én is hozzáfűztem valamit a szinkrontémához: Wikipédia:Kocsmafal_(egyéb)#Honnan_tudom_megszerezni_a_szinkront?. Szép napot kívánok! Apród vita 2014. április 18., 14:15 (CEST)
Szia, lassan a Westerplattei csata szövegszerkesztésének végére érek, megkérhetnélek h átnézd nekem? És még kérnék Tőled egy kis segítséget, ugyanis nem tudom hogyan tudnám olyanra megszerkeszteni, mint az angol változat: en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Westerplatte. A képek beillesztésével van gondom főleg, meg a hivatkozásokat a külső forrásokból, amik a lap aljára kerülnek, nem tudom hogyan lehet beszúrni. Talán még oldalt a szövegdoboz-amiben a veszteségek meg a kis ikonok vannak-megszerkesztésében kellene segítség. Előre is köszönöm a segítségedet! Üdvözlettel: --Jimmybácsi56 vita 2014. április 20., 19:05 (CEST)Jimmybácsi56
Westerplatte-i csata
[szerkesztés]Ne haragudj, a főcímet elfelejtettem kiírni. A link pedig az angol wikin van azért piros. Üdv: --Jimmybácsi56 vita 2014. április 20., 19:08 (CEST)Jimmybácsi56
Westerplatte-i csata
[szerkesztés]Nagyon szépen köszönöm a segítséget. A megfogalmazásokkal azért lehet gond, mert néhol kissé bizonytalan voltam az angol szöveg értelmét illetően, és lehet hogy nem a legjobban fordítottam, majd még átolvasom. És még megkérdezném, hogy ha teljesen befejeztem, tudnál-e segíteni abban, hogyan lehet nevezni arra a versenyre, mely 30-áig tart a lengyel témákról? Feltéve ha lehet úgy neveznem, hogy nem én szerkesztettem teljes egészében, hanem segítettél benne. És persze ha nem bánod, hogy a te segítségeddel készült cikkel nevezzek. Válaszodat előre is köszönöm. Üdv, --Jimmybácsi56 vita 2014. április 22., 11:23 (CEST)Jimmybácsi56
Westerplatte-i csata
[szerkesztés]Köszönöm szépen a képeket, még annyi kérésem lenne, hogy a kép alatt, ahol a tisztek láthatóak, légyszíves írd át a két tiszt neve utáni kapitányt századosra, mert az angolból ez esetben századosra kell őket fordítani, a szövegben is így írtam, nem akarom hogy valakit megtévesszen. A szöveg végét lassan befejezem, amint időm engedi, és már az itt-ott sántító megfogalmazásokat is elkezdtem átírni. Köszönettel --Jimmybácsi56 vita 2014. április 22., 15:22 (CEST)Jimmybácsi56
Műhely
[szerkesztés]Köszi. Szeretnél esetleg csatlakozni? Szívesen látunk. Kovácsjózsi vita 2014. április 23., 14:34 (CEST)
Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgáló átnevezése
[szerkesztés]Szia László!
Tudnál segíteni nekem abban, hogy az oldal címe ne "Szerkesztő:Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgáló" legyen, hanem csak Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgáló.
Előre is köszönöm, Fodor Antal – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Sscyg (vitalap | szerkesztései)
== Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóval kapcsolatos észrevétel és kérdés ==
Helló Tambo!
HF vitalapjára írt hozzászólásodhoz írtam egy kérdést, mielőtt még valami történik.
Örülnék, ha Te válaszolnál nekem. --Porrimaeszmecsere 2014. április 25., 10:09 (CEST)
Elnézést kérek, abszolúte figyelmetlen voltam!
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, megkérnélek, hogy írd át nekem a szerkesztői lapom nevét kötőjel nélkülire, mert figyelmeztettek, hogy helyesírásilag úgy helyes. A szöveg többi részében én már átírtam. Ahogy tanácsoltad, átfogalmaztam a szöveget több helyen, remélem mostmár jobbak a megfogalmazások. Várhatóan holnap elkészülök a maradék szöveggel is, megkérnélek, hogy ha lesz időd, holnap estefelé nézd majd át nekem, hogy minden passzol-e. Ha igen, akkor vasárnap küldeném a cikket a versenyre. Köszönettel --Jimmybácsi56 vita 2014. április 25., 20:19 (CEST)Jimmybácsi56
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, teljesen befejeztem a szerkesztést, kérlek nézd majd át nekem, és ha megkérhetlek, írd bele nekem a referenciákat. A végére beszúrtam két külső linket, de a 2 szakasz így beleolvadt az előttük levő kettőbe, kérlek javítsd ki nekem. Nem tudom hogyan lehetne beszúrni őket a szövegbe, de fontos lenne, főleg a pdf-es. Ha átnézted, és már úgy néz ki ahogyan kell, légyszíves tedd majd vissza nekem névtérbe, hogy aztán elküldhessem a versenyre. Remélem nem okoztam gondot neked ezzel a sok szerkesztéssel. Hálás köszönettel --Jimmybácsi56 vita 2014. április 26., 21:36 (CEST)Jimmybácsi56
Kérdés
[szerkesztés]Szervusz Tambo! Ezek szerint a virágenergetikáról én nem tehetek fel semmit a Wikipédiában? Akkor hogyan kerülhet be a Wikipédiába egy ismertető a kutatások eredményéről? Köszi szépen. Üdv. Balló Gáborné. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Balló Gáborné Robelin (vitalap | szerkesztései)
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, nagyon szépen köszönöm a segítséget, így már azt hiszem, minden megfelel. Még egy kérésem lenne, hogy az utolsó idézetnél és utána azt a 3 referenciát beletennéd-e amik az angol cikkben is voltak? Az allapomat pedig, ha az nem szükséges a versenyre nevezéshez, nyugodtan törölheted. Még két apró helyesírási dolgot változtattam, kérlek majd ellenőrizd le azt is, nehogy ezen csússzak el az értékelésen. Köszönettel --Jimmybácsi56 vita 2014. április 28., 22:45 (CEST)
Westerplattei csata
[szerkesztés]Mégegyszer köszönök minden segítséget, már indítom is a versenyre. Üdv--Jimmybácsi56 vita 2014. április 29., 16:07 (CEST)Jimmybácsi56
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, igen, elküldtem a megadott e-mailre a linket és a felhasználónevemet. Pár perc múlva jeleztek is, hogy elolvasták. Üdv --Jimmybácsi56 vita 2014. április 30., 08:59 (CEST)Jimmybácsi56
Cím szerkesztése
[szerkesztés]Kedves Tambo!
Hogyan tudom javítani a saját szócikkem címét? Ez az első szócikkem, még nagyon sok mindent nem tudok kezelni a wikipédián, bocsi, ígérem majd igyekszem megtanulni. A "Báthori István lengyel királlyá választása" szócikkről van szó, belejavítottak, de direkt i betűvel írtam a nevet, és szeretném visszaállítani a Báthori nevet (Báthory-ról). A szócikken belül sikerült, de a címhez nem férek hozzá. Válaszodat előre is köszönöm,
tia.gabriella – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tia.gabriella (vitalap | szerkesztései)
Tambó, kérlek, ne Gabriella vitalapján válaszolj, mert megpróbáljuk rendberakni a szerklapot és a vitalapot. Köszönöm.--Rlevente üzenet 2014. április 30., 11:02 (CEST)
Megcsináltam a szerklap rendezését és az átnevezést is. --Rlevente üzenet 2014. április 30., 11:23 (CEST)
Szerkesztői lap
[szerkesztés]Bocs, ezt valóban elnéztem (talán mert még nem volt vitalapja, de ez nem mentség). S most, mivel továbbgyűrűzik a dolog (valaki átnevezte a szócikkét, s tőlem kér segítséget ez ügyben, másrészt látom mentornak ajánlkoztál), szóval segítesz neki kibogozni vagy foglalkozzam én? Üdv, --Vépi vita 2014. április 30., 13:30 (CEST)
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, még belejavítottam, mert két helyen nagybetűvel hagytam véletlenül a westerplatteit, meg a rádiókódokat még átírtam egybe. Ha ma még felnézel, megkérlek hogy hagyd jóvá nekem, de ha már csak holnap akkor nem kell, nehogy a határidőn túl elkészült cikknek vegyék. Köszönettel --Jimmybácsi56 vita 2014. április 30., 16:29 (CEST)Jimmybácsi56
Woroniecki herceg
[szerkesztés]Szia! Azért nem tettem át szócikknévtérbe, mert eredetileg minden versenyben résztvevő szócikket átraktak allappá, hogy mások ne szerkesszék őket.....persze lehet, hogy azóta változtak a dolgok, mert szinte senki sem allapként írta meg a többi szócikket (azért köszi, hogy áttetted, már én is átakartam). :) Történelem pWas gibt's Neues? 2014. április 30., 19:34 (CEST)
Mentor
[szerkesztés]Szia. Kösz, hogy szóltál. Jelentkezem a szerkesztőnél. FarkasgergelyÜzenet 2014. május 6., 13:23 (CEST)
Áramkör - horror
[szerkesztés]Szia Tambo! Valamivel több mint egy éve horror sablont tettél az áramkör cikkre. Nem írtál hozzá indoklást, ezért nem derül ki, hogy mit kifogásoltál a cikken. Indokoltnak tartod még a sablont, vagy eltávolíthatjuk? Ha indokolt, akkor megtennéd, hogy írsz egy indoklást a cikk vitalapjára? Előre is köszönöm! Üdv: Piraeus vita 2014. május 7., 08:54 (CEST)
Lehetne rajta javítani, ha valaki lefordítaná az angol szócikket (valószínűleg így született). Bár azzal se vagyok megelégedve, mert elég vegyesfelvágott. Olyan, mint egy egyértelműsítő lap. A cikk címe amúgy a Kirchhoff-féle törvényre utalna - ha arról szólna.
És hol van még innen az áramköri megszakító (amely kézi működtetésű, például görgős kapcsoló)? Nem azt mondom, hogy jó ez az efféle szóhasználat, de az erőátviteli technikában is használják a kifejezést. MZ/X vita 2014. május 7., 21:55 (CEST)
Re: Ötlet
[szerkesztés]Szia! Köszönöm, használni fogom. Ez máris megragadta a fantáziámat, persze nem úgy, ahogy gondoltad. A külső lépcsők (így pl. a „hajóorr”) tartószerkezeti részletterveit, de részben a statikai számítást is én csináltam, az egyik első komolyabb munkám volt. (Mondjuk maga az épület nekem nem tetszik.) --Puskás Zoli vita 2014. május 9., 09:08 (CEST)
Spanyol wiki
[szerkesztés]Szia, láttam ezt: „Me gustaría usurpar el Usuario:Tambo nombre. 2. jul. Editado en 2009. Mi nombre es el húngaro Wikipedia User:Tambo [2]. ¡Gracias!” Viszonylag érthető de rossz helyen van, itt kell rákattintani az >>>AQUÍ<<< („itt”) linkre és úgy kitölteni, hogy Nombre de usuario actual = jelenlegi felhasználónév, Nombre deseado = kívánt felhasználónév, Motivos del cambio = indoklás mint pl. amit feljebb rossz helyen írtál. Ezt tehát valami „jelenlegi felhasználónév” alatt és nem IP alatt kell kérni, pl. beiratkozhatsz Tambo2 névvel és azt kéred megváltoztatni Tambo névre. Üdv: Oliv0 vita 2014. május 12., 11:05 (CEST)
Kicsit javítottam rajta és egyben érthetőbbé is tettem, mert „{{subst:Renombrar usuario}}” sablont használt az >>>AQUÍ<<< link és ahelyett inkább más szakaszból másoltál. De nem tudom, meg fogják-e csinálni, mert 2 szerkesztése volt már az ottani „Tambo”-nak, majd meglátjuk. Oliv0 vita 2014. május 12., 16:05 (CEST)
Örülök, hogy sikerült. Ha nem értetted volna meg, ott es:User:LlamaA spanyol bürokrata azt írja neked, hogy (es:User:Tambo-ként beiratkozva) menj rá es:Special:MergeAccount-ra, mert csak így lesz egyesítve az új spanyol azonosítód a globális azonosítóddal, hogy ne kelljen külön bejelentkezned mindig, amikor a spanyol wikire mész. Oliv0 vita 2014. május 14., 09:28 (CEST)
Miskolc története
[szerkesztés]Kezdeményeztem egy szavazást a kiemelési vitalapon, légyszi nézz rá.
Üdv--Szilas vita 2014. május 17., 10:17 (CEST)
Szia! Ezzel a cikk-kezdeménnyel mi legyen? Az anon úgy tűnik nem folytatja. Szaszicska vita 2014. május 18., 11:42 (CEST)
Tálas Barna.jpg
[szerkesztés]Szia, két különböző képről van szó? A most beérkezett engedély rendben van amúgy, de erre a képre (legalább is ami ezen a néven van feltöltve) van már egy érvényes engedély, rajta is van a leírólapon. Ha egy másik képről van szó, akkor légy szíves jelezd, hogy milyen néven töltötted fel és rendezem az engedélyt. --PallertiRabbit Hole 2014. május 20., 06:51 (CEST)
- OK, köszönöm, akkor összefűzöm a két ticketet. --PallertiRabbit Hole 2014. május 20., 06:56 (CEST)
Ne haragudj, még egy kérdéssel had zaklassak: a 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról – 8. § Ha a művet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra megjegyzés miatt kértél új engedélyt (én legalább is most így értem)?
Ha igen: ez így rendben volt, nem kellett volna újra engedélyt kérned. Olyan okból van kint, mert korábban érkezett több olyan kérdés azokkal a képekkel kapcsolatban, amelyeken a képen szereplő személy volt megjelölve szerzőként, hogy ez hogyan lehetséges. Ezt a szerzői jogi törvény megengedi abban az esetben, amit idéztem – azért készítettem azt a sablont, ami hivatkozik a jogszabályra, hogy aki nincs ezzel tisztában, annak is egyértelmű legyen a képek státusza és ne kelljen kérdezősködnie, illetve a jogszabályt böngészni. --PallertiRabbit Hole 2014. május 20., 07:47 (CEST)
Re: Első világháborús szócikkíró verseny
[szerkesztés]Esetleg annyit írhatsz nekik, amiben megköszönöd, hogy válaszoltak, és hogy az egyesülettől felveszem velük én a kapcsolatot a továbbiakkal kapcsolatban. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. május 20., 15:48 (CEST)
Szakál Ferenc
[szerkesztés]Kedves Tambo! Rengeteg időt eltöltöttem az Erdélyi napló-, emlékirat- és történetírók listája cikkel, rendesen utána néztem mindenkinek. Amint a bevezetőben le is van írva, a vastagított címszavakról nem lehet önálló cikket írni, mert nem tudunk róluk többet. (Pontosan emiatt kezdtem el a gyűjtőcikk írását, hogy legyen nekik is helyük.) Ha mégis tudsz ettől többet írni Szakál Ferencről, én leszek az első, aki gratulál, és akkor természetesen a linkeket is át kell alakítani. Addig kérlek, hagyd így. --Hkoala 2014. május 20., 19:40 (CEST)
Hello! A Lionel Messi szócikk kiemelési eljáráson szerepel, a határideje 21-én jár le, és még hiányzik szavazata. Kérlek seíts nekem és értékeld/szavazz,(sokat segítenél), a munkalapon a szócikkre, ha érdekel/közel áll hozzád a téma. Előre is köszönöm a segítséged! Koko1998 vita 2014. május 20., 20:12 (CEST)
Komáromi György
[szerkesztés]Valóban elnéztem a célt. Köszönöm, hogy szóltál. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 22., 13:08 (CEST)
Doktoros
[szerkesztés]Azt értem, de átirányításnak miért nem jó? Zerind üzenőlap 2014. május 22., 13:42 (CEST)
Elhiszem, de kit zavart? Egy helyes névváltozatról miért ne lehetne átirányítás? Még előnye is van: annál több lap, annál nagyobb „mélység”, annál nagyobb látszólagos komolyság a nyelvek összehasonlító táblázatában. Zerind üzenőlap 2014. május 22., 13:48 (CEST)
Mennyi helyet foglal, nincs elég? :) Mindenesetre erről most írok a kocsmafalra, kíváncsi vagyok, ki mit gondol a „fölösleges” átirányításokról. Szerintem káros dolog törölni őket. Zerind üzenőlap 2014. május 22., 13:57 (CEST)
Szia!
A képen nem Mály Gerő, hanem Ráday Imre látható. A cikkben javítottam, de a Commons-on nem látom hol kell. misibacsi*üzenet 2014. május 22., 17:32 (CEST)
Szia!
Kösz, ha javítod. Itt: [3] még csak Tolnai és Mály neve van kiírva, oda kellene írni Rádayt is. Az oldal nekem még ezt írja ki: "Tolnai Klári és Mály Gerő "A hölgy egy kissé bogaras" filmben". A Commons-ban látom, hogy átírtad, kösz. misibacsi*üzenet 2014. május 23., 16:28 (CEST)
Szia!
Ezért nem volt érdemes áttölteni a Commonsba:
"A_hölgy_egy_kissé_bogaras.jpg nevű fájlt Hedwig in Washington törölte a Commonsból"
Most nincs kép a cikkben. Vissza tudod tölteni a huwikire? misibacsi*üzenet 2014. május 24., 07:43 (CEST)
a képet HuFi töröltette a Commonsból
Nem látok okot rá, hogy a cikkben ne legyen kép a filmből, te igen? Ne add fel ilyen könnyen egy rosszindulatú törlés miatt. Filmkocka minden további nélkül feltölthető és használható. misibacsi*üzenet 2014. május 25., 15:40 (CEST)
Krémer-család
[szerkesztés]Nagyon köszönöm, hogy szóltál. Kicsit összekevertem a testvéreket, remélem, most már jó.--Szilas vita 2014. május 23., 06:57 (CEST)
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia, köszönöm, és a segítséget is még egyszer. A díjátadóra nem tudtam elutazni sajnos, írtam e-mailt az intézetnek, de egyelőre nem jött válasz. Remélem el tudják juttatni valahogy hozzám. Üdv --Jimmybácsi56 vita 2014. május 26., 02:31 (CEST)
Sablon:M4 metro 2014
[szerkesztés]Megnéztem, de nálam egészben van, csak a fejlécen látszott némi módosítás, de azt visszaalakítottam. Valakik valóban belekotortak, de nem tudom milyen céllal, mert semmivel nem lett jobb vagy teljesebb. --Vander vita 2014. május 27., 12:55 (CEST)
Pálos György
[szerkesztés]Szia Tambo,
Szívesen segítenék, de fogalmam sincs, mit kívánsz tőlem :-))). Biztos én vagyok a béna, de légyszi fejtsd ki egy kicsit bővebben.
Üdv--Szilas vita 2014. május 29., 11:44 (CEST)
Archív képek feltöltése a Commonsba
[szerkesztés]Szia! Nagyon jó a munka, amit végzel a régi képek Commonsba való feltöltésével, de kérlek, egy kicsit jobban válogasd meg, mit mire cserélsz le a szócikkekben. Például Bárdos Artúr és Gaál Franciska cikkében is határozottan jobb minőségű fotót vettél ki az infoboxból az új kép kedvéért. A másik dolog, hogy az ilyen régi képeknél illene odaírni, mikor készült, mert ennek is van információs értéke. Köszönöm. --Regasterios vita 2014. május 29., 16:55 (CEST)
A Fájl:Gaál Franciska-01.jpg kép nem Gaál Franciskát, hanem Greta Garbót ábrázolja! Tele van a képpel a net, lásd például itt. --Regasterios vita 2014. május 30., 09:54 (CEST)
És sajnos jogsértő is, mivel ismert a szerzője, lásd itt. Clarence Bull 1979-ben hunyt el. --Regasterios vita 2014. május 30., 10:01 (CEST)
Eddig én is viszonylag megbízhatónak gondoltam ezt az oldalt, de ez elég nagy hiba volt tőlük. Tanulság: több helyen is utána kell nézni a képnek, főleg ha MGM feliratot lát az ember a jobb alsó sarokban, miközben Gaál Franciska a Paramount Pictureshöz szerződött a cikk szerint. --Regasterios vita 2014. május 30., 10:26 (CEST)
Még annyit, hogy ettől függetlenül egy az USA-ban készült képre mégsem kellett volna {{commons:PD-Hungary}}
sablont tenned, mert az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fotó nem Magyarországon készült. --Regasterios vita 2014. május 30., 10:33 (CEST)
Igen, láttam, hogy törölte már aznap. --Regasterios vita 2014. június 1., 15:11 (CEST)
Miskolc története kiemelt
[szerkesztés]Kedves Tambo! Köszönöm aktív támogatásodat a Miskolc története szócikk kiemelésének kissé „zivataros” folyamatában. Köszönöm támogató tanúsításaidat és a kihelyezett {{szükséges}} sablonnal kapcsolatos észrevételeidet, szavazatodat. Üdvözöl … szalax üzenő 2014. május 31., 20:09 (CEST)
azonos-sablon
[szerkesztés]Köszi a jótanácsot, igyekeztem használni, mert már eltanultam Tőled, de úgy látszik, egy-két helyen elmaradt. Hamarosan pótolom.--Szilas vita 2014. június 1., 17:58 (CEST)
Kösz, hogy szóltál, javítva. – Matthew (vitalap) 2014. június 2., 09:13 (CEST)
WT választás
[szerkesztés]Kedves Tambo!
Köszönöm, hogy szavaztál rám a WT választáson, sajnálom viszont, hogy Te visszaléptél! Vadszederke' 2014. június 3., 22:14 (CEST)
Kedves Tambo! Köszönöm szépen a WT választáson rám adott támogató szavazatodat! Üdvözlettel:Kossuthzsuzsa vita 2014. június 3., 23:10 (CEST)
Fájl:Dorothy kilgallen.jpg
[szerkesztés]Szia! Bár k látom, már nincs használatban , azért szólok, hogy a Fájl:Dorothy kilgallen.jpg kép licencét vitatható. --Regasterios vita 2014. június 3., 23:16 (CEST)
Re: Neurotoxin
[szerkesztés]Üdv. Tambo!
Igen, a neurotoxin cikket szeretném kiemelni, de csak mert szerintem jóval hosszabb, mint az átlagos szócikkek. Arra célzol, hogy a refeket töröljem ki? Nekem tökéletesen működik, ha a számra rákattintok, kiemelve megmutatja a jegyzetekben, bár nem nagyon értem, hogy mi nem működik. A források lejjebb vannak megjelenítve.
<br/>-t akkor használok, ha a két bekezdés között csak némi eltérés mutatkozik, nem teljesen mást kezd leírni. Vegyesen használok br-t és dupla entert is. Persze nyilván te régebb óta vagy wikipédista, bízok a véleményedben. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a hibáimra.
--Legeslegjobb postaláda 2014. június 4., 10:30 (CEST)
Cservári
[szerkesztés]Szia! Sajnos az általam elérhető forrásokban nem szerepel, így nem tudom kiegészíteni a cikket. --fausto vita 2014. június 4., 11:33 (CEST)
Re: Mail
[szerkesztés]Igen, köszi. Ha lesz valami fejlemény, szólok. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. június 5., 15:32 (CEST)
E-mail megerősítése
[szerkesztés]Üdv!
Bocsi hogy zavarlak, csak éppen megerősítettem volna az e-mail címemet, amikor egy üzenet orrbavágott amikor a megerősítő linkre kattintottam: "Nem megfelelő kód. A kódnak lehet, hogy lejárt a felhasználhatósági ideje." Mit jelent ez? --Legeslegjobb postaláda 2014. június 6., 17:10 (CEST)
Településcikkek és hozzájuk tartozó népességsablonok
[szerkesztés]Szia! Arra kérlek, hogyha átnevezed egy település (vagy bármely más közigazgatási egység) szócikkét, akkor mindig figyelj oda arra, hogy a címében és a 4. paraméterében hozzáigazítod a hozzá tartozó népességsablon allapot is, különben onnantól nem jelenik meg a cikkben a település népessége valamint annak forrása. Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. június 6., 23:10 (CEST)
Mellesleg miért is nem kell egyértelműsíteni ezt a helységet, ha egyszer Texasban is van egy Higgins? --Malatinszky vita 2014. június 6., 23:22 (CEST)
Westerplattei csata
[szerkesztés]Szia! Köszönöm szépen. Üdv --Jimmybácsi56 vita 2014. június 10., 11:37 (CEST)