Ugrás a tartalomhoz

Pankota

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pankota (Pâncota)
Dietrich–Sulkowski-kastély
Dietrich–Sulkowski-kastély
Pankota címere
Pankota címere
Közigazgatás
Ország Románia
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeArad
Rangváros
KözségközpontPâncota
Beosztott falvakMagyarád
PolgármesterIosif Retter (PDL), 2012
Irányítószám315500
SIRUTA-kód9654
Népesség
Népesség5455 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság270 (4%, 2021)[2]
Község népessége6787 fő (2021. dec. 1.)[1]
Népsűrűség106 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság110 m
Terület66,96 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 19′ 21″, k. h. 21° 41′ 13″46.322500°N 21.686944°EKoordináták: é. sz. 46° 19′ 21″, k. h. 21° 41′ 13″46.322500°N 21.686944°E
Pankota weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Pankota témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Az egykori vár és monostor romjainak helye

Pankota (románul Pâncota) város Romániában, Arad megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Borosjenőtől 15 km-re délnyugatra fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve egy szláv eredetű *Pokata személynévből származik.

Története

[szerkesztés]

Neve először III. Béla 1177-ben kiadott oklevelében szerepel, apátsága 1215-ben tűnik fel. 1217-ben a Váradi regestrum szerint a falu népe fölött a pankotai apát és András kegyúr bíráskodtak.

A települést 1241-ben a tatárok elpusztították, de újraépült. 1252-ben apátságának birtoka volt Pest vármegyében, Úriban (ezután az apátságot nem említik többet). Bencés monostora a Kopasz-hegy lábánál az 1260-as években épülhetett, mellette emelkedett a háromhajós kéttornyú apátsági templom. Vára az Igmánd nembeli Lőrinc fia Pankotai Miklósé volt, először 1318-ban említik, amikor királyi vár lett. 1375-től 170 évig a Losonciaké.

A település királyi, majd földesúri mezőváros volt, kereskedelmi, borászati és kézműves központ, fénykorát a 14–15. században élte. Ifjai közül sokan tanultak külföldi híres egyetemeken. 1565-ben a török a várat elfoglalta és lerombolta. 1595-ben Báthory Zsigmond visszavette, de 1596-ban ismét török kézre került. A 17. század elején foglalta vissza a fejedelem, de vára ekkor már romos állapotban volt. 1605-ben a várost még összeírták, vélhetően magyar nyelvű lakossággal.[3] 1668 körül a törökök vették vissza. Gyógyforrására fürdőt építettek, de mielőtt végleg elhagyni kényszerültek volna, a nagyváradi pasa a forrást higannyal tömítette el.

A település 1732-ben a modenai herceg birtoka lett. 1768-ban ismét vásártartási jogot kapott. 1776-ban a román lakosságú település nyugati peremén 178 cseh- és morvaországi, svábföldi, rajna-vidéki és elzászi német telepes megalapította Újpankotát a település nyugati peremén. 1787-ben római katolikus plébániája létesült. 1817-ben újabb 78 német telepes érkezett a mai Baden-Württembergből és Rajna–Pfalzból az Újpankotából nyugatra létesült Luxemburg falurészbe. A település későbbi német nyelvjárása déli frank–alemann jellegű volt. Csanád és Csongrád vármegyéből magyarok költöztek be.

A 18. században újraindult a szőlőművelés, sőt 1801-ben szőlőt telepítettek az ún. Szodomlápra. 1806-ban két húszezer akó bor befogadására alkalmas pincét építettek.

1822-ben a kincstártól br. Dietrich József vette meg uradalmát, melyhez ekkor Szőllős, Csigerél, Magyarád, Muszka, Ágris és Aranyág tartozott. Tőle örökölte 1855-ben hg. Sulkowski József Mária.

Heti- és országos vásárai a 19. század elejére a legjelentősebbek közé emelkedtek a megyében. 1813-ban gyógyszertárat alapítottak benne.[4] Kézművesközpontnak is számított: 1828-ban 65, 1882-ben már 285 iparosmester dolgozott itt. 1877-ben elérte a vasút, 1884-ben viszont szőlőit (magyarádi mustos, bakator és aprófehér fajták) tönkretette a filoxéra.

Zsinagógája 1860-ban már létezett, a mai Tudor Vladimirescu utca 90. sz. alatt. 1964-ben, más forrás szerint 1958-ban rombolták le.[5]

A Sulkowski-uradalom 1895-ben tizenkét falu határára terjedt ki, fő jövedelemforrásai a gabonatermesztés mellett a sertés- (szőke mangalica), a lótenyésztés és a gyümölcstermesztés voltak. A birtokszerkezet felaprózódott volt, a módosabb gazdák tanyákat hoztak létre. Nyáron az Erdélyi-szigethegységből mócok jártak ide aratni.

1909 és 1914 között cigánytelepén kísérleti jelleggel egytanítós, ún. cigányiskola működött.

Michael Mahler 1912-ben bútorgyárat alapított, amely száz munkást foglalkoztatott és napi négyszáz széket állított elő. Az 1920-as években a gyár továbbfejlődött.

Zaránd vármegyéhez, 1744-től Arad vármegyéhez tartozott.

1944. szeptember 14–20-án a szovjet és román csapatok heves csatában határában fordították meg a magyar–német előrenyomulást.

1968-ban nyilvánították várossá.

Népessége

[szerkesztés]
  • 1842-ben 1421 ortodox, 1264 római katolikus, 200 református, 23 evangélikus és 12 zsidó vallású lakója volt.[6]
  • 1900-ban 5299 lakosából 2205 volt magyar (41,61%), 1871 román (35,30%) és 1022 német (19,28%) anyanyelvű; 2555 római katolikus, 2091 ortodox, 367 református, 129 zsidó és 116 evangélikus vallású volt. A lakosság 47%-a tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 36%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 5804 lakosából 4407 volt román (75,93%), 598 magyar (10,30%), 542 cigány (9,33%) és 215 német (3,70%) nemzetiségű; 3453 ortodox, 1118 pünkösdista, 724 római katolikus, 208 baptista és 136 református vallású.

Látnivalók

[szerkesztés]
  • Határától kb. 500 méterre, a város feletti Hegyes-Drócsa domb északi részén csekély vármaradványok láthatók. A szántóföldön láthatóak bencés apátságának romjai. A monostor és a vár maradványait a török kiűzése után betelepültek házaik, illetve 1807 körül az új templom építéséhez elhordták.
  • A Dietrich–Sulkowski-kastély az 1830-as években épült, rokokóba hajló barokk stílusban. Könyvtártermében koncertezett Liszt Ferenc. 1980-ban fölújították.
  • A 18. századi postaállomás és vendégfogadó (Str. Tudor Vladimirescu 69) 1890-ig még postahivatalként működött, ma a városháza épülete.
  • Római katolikus temploma 1807-ben épült. Az 1990-es években kívül-belül felújították.

Híres emberek

[szerkesztés]

Gazdasága

[szerkesztés]
  • Legjelentősebb üzeme a Pancotas hajlítottbútorgyár, melynek elődjét 1912-ben alapították. A 2000-es évek elején kb. ezer főt foglalkoztatott.

Oktatás

[szerkesztés]

A magyar nyelvű felső tagozat 2000-ben, az összevont alsó tagozat a 2012/13-as tanévben szűnt meg. Ugyanakkor egy magyar nyelvű óvodai csoport is működött, a gyermekek azonban egy kivételével román nemzetiségűek voltak.[7]

Testvértelepülése

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
  2. ↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  3. ↑ Adrian Magina: Conscripția și inventarul bunurilor cetății Ineu în anul 1605. In Banatica 21. Reșița, 2011, 94–95. o.[halott link]
  4. ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 43. o.
  5. ↑ Radu Alexandru Hord, 'Pagini din istoria comunității israelite din Pâncota.' Analele Aradului 2 (2016): 82. o. Archiválva 2018. június 12-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
  6. ↑ Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae[halott link]
  7. ↑ www.iskolakveszelyben.ro. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 6.)

Források

[szerkesztés]
  • Ludwig Schmidt: 'Pankota'. In Elke Hoffmann, Peter-Dietmar Leber és Walter Wolf szerk.: Städte und Dörfer: Beiträge zur Siedlungsgeschichte der Deutschen im Banat. München, 2011

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pankota&oldid=27384550”