Európai Tanács
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont! |
Európai Tanács | |
Adatok | |
Típus | EU intézmény |
Elnök | Charles Michel |
Alapítva | 1974. december 10. |
Az Európai Tanács székhelye | |
Székhely | Brüsszel, Belgium |
Az Európai Tanács (közkeletű rövidítéssel EiT) az Európai Unió (EU) állam-, illetve kormányfőit, az Európai Tanács elnökét, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Az 1974-től létrejött rendszeres találkozók sorát intézményesítették, eredetileg évente kétszer ülésezett, de az utóbbi években több találkozó is volt az EU-t érintő kulcsfontosságú témákról.
Tevékenység
[szerkesztés]A tagállamok kormányfői (Franciaország és Finnország esetében államfői) évente legalább két alkalommal találkoznak, kialakítják az Európai Közösséggel kapcsolatos általános politikai irányvonalat, meghozzák a legfontosabb elvi döntéseket, rendezik az alsóbb fórumokon meg nem oldott vitás kérdéseket. Az Európai Tanács nem jogalkotó szerv, politikai döntéseit konszenzusos alapon hozza meg. Az elfogadott közös politikának a közösség különböző szintű jogalkotó fórumai adnak hivatalos formát a szerződésekben lefektetett eljárásoknak megfelelően. Az Európai Tanács rövid, többnyire kétnapos ülései nem nyilvánosak, döntéseit zárónyilatkozatban teszik közzé.
Helyszín
[szerkesztés]Hagyományosan az Európai Tanács csúcstalálkozóinak Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország adott otthont. 2000 végén megállapodás született arról, hogy e találkozókat Brüsszelben kell megrendezni (nizzai szerződés). A döntés fő oka az volt, hogy a változó helyszín – különös tekintettel az egyre szükségesebb alapos biztonsági intézkedésekre – túlságosan nagy költségekkel járt, amit a sajtó és a közvélemény rendszeresen kifogásolt ("utazó cirkusz").[forrás?] Ezért tartják az EiT félév-záró hivatalos üléseit azóta mindig Brüsszelben, ahol az állandó jellegű helyszínen jelentősen kisebbek a költségek. A hasonlóan félévi rendszerességgel (a félév derekán) megrendezett "informális", de ugyancsak nagy jelentőségű (általában egy-egy kiemelt témával foglalkozó) EiT-üléseket az elnökséget adó országok továbbra is megrendezhetik saját országukban.
Az Európai Tanács tagjai
[szerkesztés]Az Európai Tanács tagjai az Európai Unió tagállamainak elnökei vagy miniszterelnökei.
Tagjainak megoszlása az európai pártcsaládok szerint:
Európai Néppárt (11 + 1 tanácskozási joggal rendelkező uniós szervezet képviselője)
Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Párt (4 + 1 tanácskozási joggal rendelkező uniós szervezet képviselője)
Európai Szocialisták Pártja (4)
Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (2)
független (6)
Európai Tanács | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Tagállam | Képviselő | Tagállam | Képviselő | Tagállam | Képviselő | ||||||
Európai Unió – Európai Unió (tanácskozási joggal) – tagság kezdete 2019.12.01 Belgium Miniszterelnöke 2014–2019 – megválasztva 2019, 2022 hivatalban 2024-ig |
Az Európai Tanács elnöke Charles Michel (ALDE – MR) |
Európai Unió – Európai Unió (tanácskozási joggal) – tagság kezdete 2019.11.01 – megválasztva 2019 hivatalban 2024-ig |
Az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen (EPP – CDU) |
Ausztria – Ausztria (1.98% a népességnek)[a 1] – tagság kezdete 2021.12.06 – megválasztva 2019 hivatalban 2024-ig |
kancellár Karl Nehammer (EPP – ÖVP) | ||||||
Belgium – Belgium (2.58% a népességnek) – tagság kezdete 2020.10.01 – megválasztva 2019 hivatalban 2024-ig |
miniszterelnök Alexander De Croo (ALDE – Open VLD) |
Bulgária – Bulgária (1.55% a népességnek) – tagság kezdete 2024.04.09 – megválasztva 2023 hivatalban 2024-ig |
miniszterelnök Dimitar Glavchev (független – független) |
Ciprus – Ciprus (0.20% a népességnek) – tagság kezdete 2023.02.28 – megválasztva 2023 hivatalban 2028-ig |
elnök Níkosz Hrisztodulídisz (független – független) | ||||||
Csehország – Csehország (2.35% a népességnek) – tagság kezdete 2021.12.17 – megválasztva 2021 hivatalban 2025-ig |
miniszterelnök Petr Fiala (ECR – ODS) |
Dánia – Dánia (1.30% a népességnek) – tagság kezdete 2019.06.26 – megválasztva 2019, 2022 hivatalban 2026-ig |
miniszterelnök Mette Frederiksen (PES – A) |
Észtország – Észtország (0.30% a népességnek) – tagság kezdete 2024.07.23 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Kristen Michal (ALDE – ER) | ||||||
Finnország – Finnország (1.23% a népességnek) – tagság kezdete 2023.06.20 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Petteri Orpo (EPP – KOK) |
Franciaország – Franciaország (14.97% a népességnek) – tagság kezdete 2017.05.14 – megválasztva 2017, 2022 hivatalban 2027-ig |
elnök Emmanuel Macron (ALDE – RE) |
Görögország – Görögország (2.39% a népességnek) – tagság kezdete 2023.06.26 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Kiriákosz Micotákisz (EPP – ND) | ||||||
Hollandia – Hollandia (3.91% a népességnek) – tagság kezdete 2024.07.02 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Dick Schoof (független – független) |
Horvátország – Horvátország (0.91% a népességnek) – tagság kezdete 2016.10.19 – megválasztva 2016, 2020, 2024 hivatalban 2028-ig |
miniszterelnök Andrej Plenković (EPP – HDZ) |
Írország – Írország (1.11% a népességnek) – tagság kezdete 2024.04.09 – megválasztva 2020 hivatalban 2025-ig |
Taoiseach Simon Harris (EPP – FG) | ||||||
Lengyelország – Lengyelország (8.47% a népességnek) – tagság kezdete 2023.12.13 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Donald Tusk (EPP – PO) |
Lettország – Lettország (0.43% a népességnek) – tagság kezdete 2023.09.15 – megválasztva 2022 hivatalban 2026-ig |
miniszterelnök Evika Siliņa (EPP – V) |
Litvánia – Litvánia (0.62% a népességnek) – tagság kezdete 2019.07.12 – megválasztva 2019 hivatalban 2024-ig |
elnök Gitanas Nausėda (független) | ||||||
Luxemburg – Luxemburg (0.14% a népességnek) – tagság kezdete 2023.11.17 – megválasztva 2023 hivatalban 2028-ig |
miniszterelnök Luc Frieden (EPP – CSV) |
Magyarország – Magyarország (2.18% a népességnek) – tagság kezdete 2010.05.29 – megválasztva 2010, 2014, 2018, 2022 hivatalban 2026-ig |
miniszterelnök Orbán Viktor (független – Fidesz) |
Málta – Málta (0.11% a népességnek) – tagság kezdete 2020.01.13 – megválasztva 2022 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Robert Abela (PES – PL) | ||||||
Németország – Németország (18.54% a népességnek) – tagság kezdete 2021.12.08 – megválasztva 2021 hivatalban 2025-ig |
kancellár Olaf Scholz (PES – SPD) |
Olaszország – Olaszország (13.58% a népességnek) – tagság kezdete 2022.10.22 – megválasztva 2022 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Giorgia Meloni (ECR – FdI) |
Portugália – Portugália (2.30% a népességnek) – tagság kezdete 2024.04.02 – megválasztva 2024 hivatalban 2028-ig |
miniszterelnök Luís Montenegro (EPP – PSD) | ||||||
Románia – Románia (4.31% a népességnek) – tagság kezdete 2014.12.21 – megválasztva 2014, 2019 hivatalban 2024-ig |
elnök Klaus Johannis (EPP[a 2] – független[a 3]) |
Spanyolország – Spanyolország (10.56% a népességnek) – tagság kezdete 2018.06.02 – megválasztva 2019, 2019, 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Pedro Sánchez (PES – PSOE) |
Svédország – Svédország (2.30% a népességnek) – tagság kezdete 2022.10.18 – megválasztva 2022 hivatalban 2026-ig |
miniszterelnök Ulf Kristersson (EPP – M) | ||||||
Szlovákia – Szlovákia (1.22% a népességnek) – tagság kezdete 2023.10.25 – megválasztva 2023 hivatalban 2027-ig |
miniszterelnök Robert Fico (független – SMER-SD) |
Szlovénia – Szlovénia (0.47% a népességnek) – tagság kezdete 2022.06.01 – megválasztva 2022 hivatalban 2026-ig |
miniszterelnök Robert Golob (ALDE – GS) |
- megjegyzések
- ↑ A minősített döntéshozatalnál figyelembe vett súlya az adott országnak. Az Unió teljes népességének arányában [1]
- ↑ A hivatalos honlap szerint az Európai Néppárthoz tartozik official webpage.
- ↑ A National Liberal Party (PNL) korábbi elnöke a Román alkotmány szerint elnöki megbízatása idején egyetlen párthoz sem tartozhat.
Tagállam | Képviselő | Tagállam | Képviselő | |||
---|---|---|---|---|---|---|
Európai Unió – Európai Unió (tanácskozási joggal) – tagság kezdete 2022.01.18 – megválasztva 2022, 2024 hivatalban 2027-ig |
Az Európai Parlament elnöke Roberta Metsola (EPP – PN) |
Európai Unió – Európai Unió (tanácskozási joggal) – tagság kezdete 2019.12.01 – megválasztva 2019 hivatalban 2024-ig |
Az Európai Unió főképviselője Josep Borrell (PES – PSOE) |
A találkozók listája
[szerkesztés]- 1985
- 1986
- 1987
- Brüsszel, június
- 1988
- 1989
- Madrid, június
- Strasbourg, december
- 1990
- 1991
- Luxemburg, június
- Maastricht, december. Lásd a maastrichti szerződést.
- 1992
- Lisszabon, június
- Birmingham, október
- Edinburgh, december
Az összes ülés következtetései (1975-től) elolvashatók az intézmény honlapján.[1]
Elnök
[szerkesztés]Az Európai Tanács elnöke korábban Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország kormány- vagy államfője volt. Az elnöknek nincsen semmilyen különleges végrehajtói hatalma, csupán első az egyenlők közül (primus inter pares). A Tanács találkozóinak szervezéséért és az ülések lebonyolításáért felelős.
A tervezett európai alkotmány az elnökség menetét szándékozott megváltoztatni: fél év helyett 2 és fél év időtartamú lenne, és a tagállamok kormányfői maguk választanák az elnökséget. Az elnök szerepe és felelőssége a korábbival megegyező lett volna, tehát adminisztratív és nem végrehajtói.
Ezt a tervezetet végül a lisszaboni szerződés véglegesítette, így 2009. december 1-jétől a Tanács elnöke Herman Van Rompuy belga politikus lett, aki 2008. december 30. és 2009. november 25. között Belgium miniszterelnöke volt.
Elnöke (1990–)
[szerkesztés]- Lásd még: Az Európai Tanács elnökeinek listája
Rotálódó elnökség
[szerkesztés]- Charles Haughey, Írország (1990. január-június)
- Giulio Andreotti, Olaszország (1990. július-december)
- Jacques Santer, Luxemburg (1991. január-június)
- Ruud Lubbers, Hollandia (1991. júl-dec)
- Aníbal Cavaco Silva, Portugália (1992. jan-jún)
- John Major Egyesült Királyság (1992. júl-dec)
- Poul Nyrup Rasmussen, Dánia (1993. jan-jún)
- Jean-Luc Dehaene, Belgium (1993. júl-dec)
- Andreas Papandreou, Görögország (1994. jan-jún)
- Helmut Kohl, Németország (1994. júl-dec)
- François Mitterrand, Franciaország (1995. jan-máj)
- Jacques Chirac, Franciaország (1995. máj-jún)
- Felipe González, Spanyolország (1995. júl-dec)
- Lamberto Dini, Olaszország (1996. jan-máj)
- Romano Prodi, Olaszország (1996. máj-jún)
- John Bruton Írország (1996. júl-dec)
- Wim Kok, Hollandia (1997. jan-jún)
- Jean-Claude Juncker, Luxemburg (1997. júl-dec)
- Tony Blair, Egyesült Királyság (1998. jan-jún)
- Viktor Klima, Ausztria (1998. júl-dec)
- Gerhard Schröder, Németország (1999. jan-jún)
- Paavo Lipponen, Finnország (1999. júl-dec)
- António Guterres, Portugália (2000. jan-jún)
- Jacques Chirac (másodjára), Franciaország (2000. júl-dec)
- Göran Persson, Svédország (2001. jan-jún)
- Guy Verhofstadt, Belgium (2001. júl-dec)
- José María Aznar López, Spanyolország (2002. jan-jún)
- Anders Fogh Rasmussen, Dánia (2002. júl-dec)
- Costas Simitis, Görögország (2003. jan-jún)
- Silvio Berlusconi, Olaszország (2003. júl-dec)
- Bertie Ahern, Írország (2004. jan-jún)
- Jan Peter Balkenende, Hollandia (2004. júl-dec)
- Jean-Claude Juncker (másodjára), Luxemburg (2005. jan-jún)
- Tony Blair, Egyesült Királyság (másodjára) (2005. júl-dec)
- Wolfgang Schüssel, Ausztria (2006. jan-jún)
- Matti Vanhanen, Finnország (2006. júl-dec)
- Angela Merkel, Németország (2007. jan-jún)
- José Sócrates, Portugália (2007. júl-dec)
- Janez Janša, Szlovénia (2008. jan-jún)
- Nicolas Sarkozy, Franciaország (2008. júl-dec)
- Mirek Topolánek, Csehország (2009. jan–máj)
- Jan Fischer, Csehország (2009. máj–jún)
- Fredrick Reinfeld, Svédország (2009. júl-dec)
Állandó elnökök
[szerkesztés]- Herman Van Rompuy (2009. december 1. – 2014. november 30.)[2][3]
- Donald Tusk (2014. december 1. – 2019. november 30.)[4]
- Charles Michel (2019. december 1. – )[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az Európai Tanács következtetései
- ↑ Az Európai Tanács határozata (2009. december 1.) az Európai Tanács elnökének megválasztásáról
- ↑ Európai Tanács: Újra Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke. [2013. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 8.)
- ↑ KG: Donald Tusk lett az Európai Tanács elnöke. mno.hu, 2014. augusztus 30. [2014. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 31.)
- ↑ Az uniós intézmények új vezetőinek 2019. évi jelölési és kinevezési folyamata (magyar nyelven). www.consilium.europa.eu. (Hozzáférés: 2019. november 18.)
További információk
[szerkesztés]- european-council.europa.eu Az Európai Tanács honlapja (magyarul)
- europa.eu Az Európai Unió hivatalos honlapja (magyarul)
Források
[szerkesztés]- Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról – Magyar Országgyűlés, 2001.