Ugrás a tartalomhoz

Az Amerikai Egyesült Államok 116. kongresszusa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Amerikai Egyesült Államok 116. kongresszusa
Az USA 115. kongresszusa ←
→ Az USA 117. kongresszusa
Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma (2020)
Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma (2020)
Hivatalban: 2019. január 3. – 2021. január 3.
A szenátus elnökeMike Pence (R)
Pro tempore elnökChuck Grassley (R)
Képviselőházi elnökNancy Pelosi (D)
Frakciók
Szenátor100
Képviselő435
Delegált6
Szenátusi többségrepublikánus
Képviselőházi többségdemokrata

Az Amerikai Egyesült Államok 116. kongresszusa az Amerikai Egyesült Államok törvényhozásának gyűlése volt 2019. január 3-a és 2021. január 3-a között, Donald Trump elnökségének utolsó két évében. A Szenátusból és a Képviselőházból áll. 2014-ben megválasztott szenátorok ebben a kongresszusban fejezték be ciklusaikat.

A 2018. novemberi választásokon a Demokrata Párt nyerte el a többséget a Képviselőházban, míg a Republikánus Párt növelte többségét a Szenátusban. Ez volt az első kongresszus a 113. óta (2013-2015), amikor nem egy párt irányította a teljes törvényhozást, illetve az első alkalom, amikor a demokraták irányították a Képviselőházat és a republikánusok a Szenátust, 1987 óta.

2020. május 1-én Justin Amash lett az első képviselő William Carney óta (1985), aki nem az egyik nagy pártot képviselte, hanem a Libertárius Pártot. Amash csatlakozásáig független képviselő volt, miután elhagyta a Republikánus Pártot 2019 júliusában. 2020 decemberében Paul Mitchell szintén elhagyta a pártot.

Fontos események

[szerkesztés]
A Képviselőház elfogadja a Donald Trump közjogi felelősségre vonását

Vezetés

[szerkesztés]

Szenátus

[szerkesztés]

A szenátus üléseit hivatalosan az Egyesült Államok alelnöke vezeti (az alkotmány szerint az alelnöknek ez az egyetlen önálló szövetségi jogköre), aki szavazati joggal a szavazategyenlőség esetét leszámítva nem rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén szabad döntési joga van bármelyik oldalt támogatni. Mivel az alelnök esetében előfordulhat akadályoztatás (ilyen például, ha a 25. alkotmánymódosítás szerint  az elnöki jogokat és kötelezettségeket ügyvezető elnökként ellátja) a szenátus „ideiglenes” vezetésére bevezették a President Pro Tempore (korelnök) tisztségét. A korelnököt mindig a többségben lévő párt adja, s az egy évben születettek közül a legrégebben beiktatott szenátor tölti be ezt a tisztséget.

Beosztás Párt Személy Állama Hivatali ideje
Az Egyesült Államok alelnöke

A szenátus elnöke

40x40px[halott link] 148x148px[halott link] Mike Pence Indiana 2017. január 20. – 2021. január 20.
Korelnök (President Pro Tempore)
40x40px[halott link] 125x125px[halott link] Chuck Grassley Iowa 2019. január 3. – 2021. január 20.

Képviselőház

[szerkesztés]
Beosztás Párt Személy Állama HIvatali ideje
Képviselőházi elnök
40x40px[halott link] 125x125px[halott link] Nancy Pelosi Maryland 2019. január 3. -

Demokrata vezetés

[szerkesztés]

Szenátus

Pozíció Portré Név Állam
Kisebbségi vezető 147x147px[halott link] Chuck Schumer New York
Kisebbségi whip 140x140px[halott link] Dick Durbin Illinois

Képviselőház

Pozíció Portré Név Állam
Többségi vezető 122x122px[halott link] Steny Hoyer New York
Többségi whip 122x122px[halott link] Jim Clyburn Dél-Karolina

Republikánus vezetés

[szerkesztés]

Szenátus

Pozíció Portré Név Állam
Többségi vezető 148x148px[halott link] Mitch McConnell Alabama
Többségi whip 127x127px[halott link] John Thune Dél-Dakota

Képviselőház

Pozíció Portré Név Állam
Kisebbségi vezető 125x125px[halott link] Kevin McCarthy Kalifornia
Kisebbségi whip 122x122px[halott link] Steve Scalise Louisiana

Pártok

[szerkesztés]

Szenátus

[szerkesztés]
A Szenátus eloszlása 2020. december 2-án
Párt Összes Betöltetlen
Demokrata Független
(a demokratákkal
gyűlésezik)
Republikánus
Előző kongresszus vége 47 2 50 99 1
2019. január 3.

(kongresszus kezdete)

45 2 52 99 1
2019. január 8. 53 100 0
2019. december 31. 52 99 1
2020. január 6. 53 100 0
2020. december 2. 46 52
Szavazatok eloszlása 48.0% 52.0%
Következő kongresszus kezdete 46 2 51 99 1

Képviselőház

[szerkesztés]
A Képviselőház eloszlása 2020. december 14-én
Párt Összes Betöltetlen
Demokrata Független Libertárius Republikánus
Előző kongresszus vége 196 0 0 236 432 3
2019. január 3.

(kongresszus kezdete)

235 0 0 199 434 1
2019. január 23. 198 433 2
2019. február 10. 197 432 3
2019. május 21. 198 433 2
2019. július 4. 1 197
2019. szeptember 10. 199 435 0
2019. szeptember 23. 198 434 1
2019. október 1. 197 433 2
2019. október 17. 234 432 3
2019. november 3. 233 431 4
2019. december 19. 232 198
2020. január 13. 197 430 5
2020. március 30. 196 429 6
2020. április 29. 233 430 5
2020. május 1. 0 1
2020. május 12. 198 432 3
2020. május 22. 197 431 4
2020. június 23. 198 432 3
2020. július 17. 232 431 4
2020. október 4. 197 430 5
2020. december 1. 233 431 4
2020. december 7. 196 430 5
2020. december 14. 1 195
Szavazatok eloszlása 54.2% 0.2% 0.2% 45.3%
Szavazatjoggal nem rendelkező tagok 3 1 0 2 6 0
Következő kongresszus kezdete 222 0 0 211 433 2

Szenátorok listája

[szerkesztés]
Állam Portré Szenátor Párt Korábbi politikai pozíciók Hivatal kezdete Ciklus vége
Alabama 139x139px[halott link] Richard Shelby 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Alabama szenátusának tagja

1987. január 3. 2022
Doug Jones 40x40px[halott link] Alabama körzeti ügyévde 2018. január 3. 2021
Alaszka 117x117px[halott link] Lisa Murkowski 40x40px[halott link] Alaszka Képviselőházának tagja 2002. december 20. 2022
139x139px[halott link] Dan Sullivan 40x40px[halott link] Alaszka legfőbb bírója 2015. január 3. 2026
Arizona 140x140px[halott link] Kyrsten Sinema 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Arizona szenátusának tagja

Arizona Képviselőházának tagja

2019. január 3. 2024
Martha McSally

(2020. december 2-ig)

40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2019. január 3. 2020
131x131px[halott link] Mark Kelly

(2020. december 2-től)

40x40px[halott link] Nem volt korábbi politikai pozíciója 2020. december 2. 2022
Arkansas 127x127px[halott link] John Boozman 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Rogers Public Schools Board

2011. január 3. 2022
131x131px[halott link] Tom Cotton 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2015. január 3. 2026
Colorado 130x130px[halott link] Michael Bennet 40x40px[halott link] Denveri iskolák Főfelügyelője

Denver polgármesterének kabinetfőnöke

2009. január 21. 2022
Cory Gardner 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Colorado Képviselőházának tagja

2015. január 3. 2021
Connecticut 129x129px[halott link] Richard Blumenthal 40x40px[halott link] Connecticut legfelsőbb ügyésze

Connecticut szenátusának tagja

Connecticut képviselőházának tagja

Az Amerikai Egyesült Államok ügyésze

2011. január 3. 2022
131x131px[halott link] Chris Murphy 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Connecticut szenátusának tagja

Connecticut képviselőházának tagja

2013. január 3. 2024
Delaware 144x144px[halott link] Tom Carper 40x40px[halott link] Delaware kormányzója

Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Delaware kincstárnoka

2001. január 3. 2024
137x137px[halott link] Chris Coons 40x40px[halott link] New Castle megye adminisztrációjának tagja

New Castle megyei tanácsának tagja

2010. november 10. 2026
Dél-Karolina 129x129px[halott link] Lindsey Graham 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Dél-Karolina képviselőházának tagja

2003. január 3. 2026
133x133px[halott link] Tim Scott 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Dél-Karolina képviselőházának tagja

2013. január 3. 2022
Dél-Dakota 127x127px[halott link] John Thune 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Dél-Dakota-i Republikánus Párt vezetője

2005. január 3. 2022
128x128px[halott link] Mike Rounds 40x40px[halott link] Dél-Dakota kormányzója

Dél-Dakota szenátusának tagja

2015. január 3. 2026
Észak-Karolina 133x133px[halott link] Richard Burr 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2005. január 3. 2022
127x127px[halott link] Thom Tillis 40x40px[halott link] Észak-Karolina Képviselőházának elnöke 2015. január 3. 2026
Észak-Dakota 141x141px[halott link] John Hoeven 40x40px[halott link] Észak-Dakota kormányzója 2011. január 3. 2022
139x139px[halott link] Kevin Cramer 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Észak-Dakota közhivatali biztosa

2019. január 3. 2024
Florida 136x136px[halott link] Marco Rubio 40x40px[halott link] Florida Képviselőházának elnöke

West Miami City bizottságának tagja

2011. január 3. 2022
132x132px[halott link] Rick Scott 40x40px[halott link] Florida kormányzója 2019. január 8. 2024
Georgia Johnny Isakson

(2020. január 6-ig)

40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Georgia Szenátusának tagja

Georgia Képviselőházának tagja

2005. január 3. 2020
Kelly Loeffler

(2020. január 6-tól)

40x40px[halott link] Nem volt korábbi politikai pozíciója 2020. január 6. 2021
David Perdue 40x40px[halott link] Nem volt korábbi politikai pozíciója 2015. január 3. 2021
Hawaii 138x138px[halott link] Brian Schatz 40x40px[halott link] Hawaii helyettes kormányzója

Hawaii Képviselőházának tagja

2012. december 26. 2022
138x138px[halott link] Mazie Hirono 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Hawaii helyettes kormányzója

Hawaii Képviselőházának tagja

2013. január 3. 2024
Idaho 137x137px[halott link] Mike Crapo 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Idaho szenátusának tagja

1999. január 3. 2022
143x143px[halott link] Jim Risch 40x40px[halott link] Idaho kormányzója

Idaho helyettes kormányzója

Idaho szenátusának pro tempore elnöke

2009. január 3. 2026
Illinois 140x140px[halott link] Dick Durbin 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 1997. január 3. 2026
143x143px[halott link] Tammy Duckworth 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Az Amerikai Egyesült Államok helyettes veteránügyi minisztere

Illinois veteránügyi minisztere

2017. január 3. 2022
Indiana 133x133px[halott link] Todd Young 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2017. január 3. 2022
125x125px[halott link] Mike Braun 40x40px[halott link] Indiana Képviselőházának tagja

Jasper megye iskolai igazgatóságának tagja

2019. január 3. 2024
Iowa 125x125px[halott link] Chuck Grassley 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Iowa Képviselőházának tagja

1981. január 3. 2022
127x127px[halott link] Joni Ernst 40x40px[halott link] Iowa szenátusának tagja 2015. január 3. 2026
Kalifornia 133x133px[halott link] Dianne Feinstein 40x40px[halott link] San Francisco polgármestere

San Francisco Felügyelőtanácsának tagja

1992. november 10. 2024
133x133px[halott link] Kamala Harris 40x40px[halott link] Kalifornia legfőbb ügyésze

San Francisco Főügyésze

2017. január 3. 2021
Kansas 145x145px[halott link] Jerry Moran 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Kansas szenátusának tagja

2011. január 3. 2022
Pat Roberts 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 1997. január 3. 2021
Kentucky 135x135px[halott link] Mitch McConnell 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának törvényhozói irodája

Jefferson megye bírója

1985. január 3. 2026
144x144px[halott link] Rand Paul 40x40px[halott link] Nem volt korábbi politikai pozíciója 2011. január 3. 2022
Louisiana 127x127px[halott link] Bill Cassidy 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Louisiana szenátusának tagja

2015. január 3. 2026
127x127px[halott link] John Kennedy 40x40px[halott link] Louisiana kincstárnoka

Louisiana Bevételi Minisztériumának minisztere

2017. január 3. 2022
Maine 149x149px[halott link] Susan Collins 40x40px[halott link] Maine helyettes kincstárnoka 1997. január 3. 2026
125x125px[halott link] Angus King FÜGG Maine kormányzója 2013. január 3. 2024
Maryland 137x137px[halott link] Ben Cardin 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Maryland delegátusi házának elnöke

2007. január 3. 2024
133x133px[halott link] Chris Van Hollen 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Maryland Közgyűlésének tagja

2017. január 3. 2022
Massachusetts Elizabeth Warren 40x40px[halott link] COP-elnök

Fogyasztóvédelmi Iroda tanácsadója

2013. január 3. 2024
141x141px[halott link] Ed Markey 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Massachusetts Képviselőházának tagja

2013. július 16. 2026
Michigan 139x139px[halott link] Debbie Stabenow 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Michigan Képviselőházának tagja

Michigan szenátusának tagja

2001. január 3. 2024
127x127px[halott link] Gary Peters 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Michigan szenátusának tagja

2015. január 3. 2026
Minnesota 145x145px[halott link] Amy Klobuchar 40x40px[halott link] Hennepin megye ügyésze 2007. január 3. 2024
125x125px[halott link] Tina Smith 40x40px[halott link] Minnesota helyettes kormányzója 2018. január 3. 2026
Mississippi 128x128px[halott link] Roger Wicker 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Mississippi szenátusának tagja

2007. december 31. 2024
135x135px[halott link] Cindy Hyde-Smith 40x40px[halott link] Mississippi Mezőgazdasági minisztere

Mississippi szenátusának tagja

2018. április 9. 2026
Missouri 134x134px[halott link] Roy Blunt 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Missouri Külügyminisztere

Greene megye hivatalnoka

2011. január 3. 2022
135x135px[halott link] Josh Hawley 40x40px[halott link] Missouri legfelsőbb ügyésze 2019. január 3. 2024
Montana 138x138px[halott link] Jon Tester 40x40px[halott link] Montana szenátusának elnöke

Big Sandy megye iskolai igazgatóságának tagja

2007. január 3. 2024
125x125px[halott link] Steve Daines 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2015. január 3. 2026
Nebraska 132x132px[halott link] Deb Fischer 40x40px[halott link] Nebraska törvényhozásának tagja 2013. január 3. 2024
161x161px[halott link] Ben Sasse 40x40px[halott link] Planning and Evaluation (helyettes miniszter) 2015. január 3. 2026
Nevada 133x133px[halott link] Catherine Cortez Masto 40x40px[halott link] Nevada legfelsőbb ügyésze 2017. január 3. 2022
133x133px[halott link] Jacky Rosen 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2019. január 3. 2024
New Hampshire 142x142px[halott link] Jeanne Shaheen 40x40px[halott link] New Hampshire kormányzója

New Hampshire szenátusának tagja

2009. január 3. 2026
138x138px[halott link] Maggie Hassan 40x40px[halott link] New Hampshire kormányzója

New Hampshire szenátusának tagja

2017. január 3. 2022
New Jersey 135x135px[halott link] Bob Menendez 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

New Jersey közgyűlésének tagja

New Jersey szenátusának tagja

2006. január 17. 2024
124x124px[halott link] Cory Booker 40x40px[halott link] Newark polgármestere

Newark városi tanácsa

2013. október 31. 2026
New York 147x147px[halott link] Chuck Schumer 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

New York állami közgyűlésének tagja

1999. január 3. 2022
140x140px[halott link] Kirsten Gillibrand 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Az Amerikai Egyesült Államok Lakásügyi és városfejlesztési miniszterének tanácsadója

2009. január 26. 2024
Nyugat-Virginia 140x140px[halott link] Joe Manchin 40x40px[halott link] Nyugat-Virginia kormányzója

Nyugat-Virginia külügyminisztere

Nyugat-Virginia delegátusi házának tagja

Nyugat-Virginia szenátusának tagja

2010. november 15. 2024
135x135px[halott link] Shelley Moore Capito 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Nyugat-Virginia delegátusi házának tagja

2015. január 3. 2026
Ohio 127x127px[halott link] Sherrod Brown 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Ohio külügyminisztere

Ohio képviselőházának tagja

2007. január 3. 2024
141x141px[halott link] Rob Portman 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Az Amerikai Egyesült Államok Külkereskedelmi képviselője

Az Amerikai Egyesült Államok Menedzsment és költségvetési irodájának igazgatója

2011. január 3. 2022
Oklahoma 136x136px[halott link] Jim Inhofe 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Tulsa polgármestere

Oklahoma szenátusának tagja

Oklahoma képviselőházának tagja

1994. november 16. 2026
131x131px[halott link] James Lankford 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2015. január 3. 2022
Oregon 131x131px[halott link] Ron Wyden 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 1996. február 6. 2022
136x136px[halott link] Jeff Merkley 40x40px[halott link] Oregon Képviselőházának elnöke 2009. január 3. 2026
Pennsylvania 136x136px[halott link] Bob Casey Jr. 40x40px[halott link] Pennsylvania kincstárnoka

Pennsylvania számvevője

2007. január 3. 2024
142x142px[halott link] Pat Toomey 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja 2011. január 3. 2022
Rhode Island 125x125px[halott link] Jack Reed 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Rhode Island szenátusának tagja

1997. január 3. 2026
122x122px[halott link] Sheldon Whitehouse 40x40px[halott link] Rhode Islan legfelsőbb ügyésze

Az Amerikai Egyesült Államok ügyésze

2007. január 3. 2024
Tennessee 133x133px[halott link] Marsha Blackburn 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Tennessee szenátusának tagja

2019. január 3. 2024
Lamar Alexander 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok 5. oktatási minisztere

A Tennessee Egyetem elnöke

Tennessee kormányzója

2003. január 3. 2021
Texas 136x136px[halott link] John Cornyn 40x40px[halott link] San Antonio kerületi ügyésze

Texas legfelsőbb ügyésze

Texas legfelsőbb ügyészségének tagja

2002. december 2. 2026
133x133px[halott link] Ted Cruz 40x40px[halott link] U.S. Assoc. Deputy AG

Texas Legfelsőbb államügyésze

2013. január 3. 2024
Új-Mexikó 127x127px[halott link] Martin Heinrich 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Albuquerque önkormányzatának tagja

2013. január 3. 2024
Tom Udall 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Új-Mexikó főügyésze

2009. január 3. 2021
Utah 126x126px[halott link] Mike Lee 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok helyettes ügyésze 2011. január 3. 2022
134x134px[halott link] Mitt Romney 40x40px[halott link] Massachusetts kormányzója 2019. január 3. 2024
Vermont 137x137px[halott link] Patrick Leahy 40x40px[halott link] Vermont állami ügyésze 1975. január 3. 2022
133x133px[halott link] Bernie Sanders FÜGG Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Burlington polgármestere

2007. január 3. 2024
Virginia 140x140px[halott link] Mark Warner 40x40px[halott link] Virginia kormányzója

Virginiai Demokrata Párt igazgatója

2009. január 3. 2026
122x122px[halott link] Tim Kaine 40x40px[halott link] Virginia kormányzója

Virginia helyettes kormányzója

A Demokrata Nemzeti Bizottság igazgatója

Richmond polgármestere

2013. január 3. 2024
Washington 132x132px[halott link] Patty Murray 40x40px[halott link] Washington szenátusának tagja 1993. január 3. 2022
124x124px[halott link] Maria Cantwell 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Washington képviselőházának tagja

2001. január 3. 2024
Wisconsin 129x129px[halott link] Ron Johnson 40x40px[halott link] Nem volt korábbi politikai pozíciója 2011. január 3. 2022
134x134px[halott link] Tammy Baldwin 40x40px[halott link] Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának tagja

Wisconsin közgyűlésének tagja

2013. január 3. 2024
Wyoming 125x125px[halott link] John Barrasso 40x40px[halott link] Wyoming szenátusának tagja 2007. június 25. 2024
Mike Enzi 40x40px[halott link] Wyoming szenátusának tagja

Gillette polgármestere

1997. január 3. 2021

A Képviselőház tagjainak listája

[szerkesztés]

Alabama

  1. Bradley Byrne (R)
  2. Martha Roby (R)
  3. Mike Rogers (R)
  4. Robert Aderholt (R)
  5. Mo Brooks (R)
  6. Gary Palmer (R)
  7. Terri Sewell (D)

Alaszka

Arizona

  1. Tom O'Halleran (D)
  2. Ann Kirkpatrick (D)
  3. Raúl Grijalva (D)
  4. Paul Gosar (R)
  5. Andy Biggs (R)
  6. David Schweikert (R)
  7. Ruben Gallego (D)
  8. Debbie Lesko (R)
  9. Greg Stanton (D)

Arkansas

  1. Rick Crawford (R)
  2. French Hill (R)
  3. Steve Womack (R)
  4. Bruce Westerman (R)

Colorado

  1. Diana DeGette (D)
  2. Joe Neguse (D)
  3. Scott Tipton (R)
  4. Ken Buck (R)
  5. Doug Lamborn (R)
  6. Jason Crow (D)
  7. Ed Perlmutter (D)

Connecticut

  1. John B. Larson (D)
  2. Joe Courtney (D)
  3. Rosa DeLauro (D)
  4. Jim Himes (D)
  5. Jahana Hayes (D)

Delaware

Dél-Dakota

Dél-Karolina

  1. Joe Cunningham (D)
  2. Joe Wilson (R)
  3. Jeff Duncan (R)
  4. William Timmons (R)
  5. Ralph Norman (R)
  6. Jim Clyburn (D)
  7. Tom Rice (R)

Észak-Dakota

Észak-Karolina

  1. G. K. Butterfield (D)
  2. George Holding (R)
  3. Walter B. Jones Jr. (R) (2019. február 10-ig)
  4. David Price (D)
  5. Virginia Foxx (R)
  6. Mark Walker (R)
  7. David Rouzer (R)
  8. Richard Hudson (R)
  9. Dan Bishop (R) (2019. szeptember 10-től)
  10. Patrick McHenry (R)
  11. Mark Meadows (R) (2020. március 30-ig)
    • Betöltetlen
  12. Alma Adams (D)
  13. Ted Budd (R)

Florida

  1. Matt Gaetz (R)
  2. Neal Dunn (R)
  3. Ted Yoho (R)
  4. John Rutherford (R)
  5. Al Lawson (D)
  6. Michael Waltz (R)
  7. Stephanie Murphy (D)
  8. Bill Posey (R)
  9. Darren Soto (D)
  10. Val Demings (D)
  11. Daniel Webster (R)
  12. Gus Bilirakis (R)
  13. Charlie Crist (D)
  14. Kathy Castor (D)
  15. Ross Spano (R)
  16. Vern Buchanan (R)
  17. Greg Steube (R)
  18. Brian Mast (R)
  19. Francis Rooney (R)
  20. Alcee Hastings (D)
  21. Lois Frankel (D)
  22. Ted Deutch (D)
  23. Debbie Wasserman Schultz (D)
  24. Frederica Wilson (D)
  25. Mario Díaz-Balart (R)
  26. Debbie Mucarsel-Powell (D)
  27. Donna Shalala (D)

Georgia

  1. Buddy Carter (R)
  2. Sanford Bishop (D)
  3. Drew Ferguson (R)
  4. Hank Johnson (D)
  5. John Lewis (D) (2020. július 17-ig)
  6. Lucy McBath (D)
  7. Rob Woodall (R)
  8. Austin Scott (R)
  9. Doug Collins (R)
  10. Jody Hice (R)
  11. Barry Loudermilk (R)
  12. Rick W. Allen (R)
  13. David Scott (D)
  14. Tom Graves (R) (2020. október 4.)
    • Betöltetlen

Hawaii

  1. Ed Case (D)
  2. Tulsi Gabbard (D)

Idaho

  1. Russ Fulcher (R)
  2. Mike Simpson (R)

Illinois

  1. Bobby Rush (D)
  2. Robin Kelly (D)
  3. Dan Lipinski (D)
  4. Jesús García (D)
  5. Mike Quigley (D)
  6. Sean Casten (D)
  7. Danny K. Davis (D)
  8. Raja Krishnamoorthi (D)
  9. Jan Schakowsky (D)
  10. Brad Schneider (D)
  11. Bill Foster (D)
  12. Mike Bost (R)
  13. Rodney Davis (R)
  14. Lauren Underwood (D)
  15. John Shimkus (R)
  16. Adam Kinzinger (R)
  17. Cheri Bustos (D)
  18. Darin LaHood (R)

Indiana

  1. Pete Visclosky (D)
  2. Jackie Walorski (R)
  3. Jim Banks (R)
  4. Jim Baird (R)
  5. Susan Brooks (R)
  6. Greg Pence (R)
  7. André Carson (D)
  8. Larry Bucshon (R)
  9. Trey Hollingsworth (R)

Iowa

  1. Abby Finkenauer (D)
  2. Dave Loebsack (D)
  3. Cindy Axne (D)
  4. Steve King (R)

Kalifornia

  1. Doug LaMalfa (R)
  2. Jared Huffman (D)
  3. John Garamendi (D)
  4. Tom McClintock (R)
  5. Mike Thompson (D)
  6. Doris Matsui (D)
  7. Ami Bera (D)
  8. Paul Cook (R) (2020. december 7-ig)
    • Betöltetlen
  9. Jerry McNerney (D)
  10. Josh Harder (D)
  11. Mark DeSaulnier (D)
  12. Nancy Pelosi (D)
  13. Barbara Lee (D)
  14. Jackie Speier (D)
  15. Eric Swalwell (D)
  16. Jim Costa (D)
  17. Ro Khanna (D)
  18. Anna Eshoo (D)
  19. Zoe Lofgren (D)
  20. Jimmy Panetta (D)
  21. TJ Cox (D)
  22. Devin Nunes (R)
  23. Kevin McCarthy (R)
  24. Salud Carbajal (D)
  25. Katie Hill (D) (2019. november 3-ig)
  26. Julia Brownley (D)
  27. Judy Chu (D)
  28. Adam Schiff (D)
  29. Tony Cárdenas (D)
  30. Brad Sherman (D)
  31. Pete Aguilar (D)
  32. Grace Napolitano (D)
  33. Ted Lieu (D)
  34. Jimmy Gomez (D)
  35. Norma Torres (D)
  36. Raul Ruiz (D)
  37. Karen Bass (D)
  38. Linda Sánchez (D)
  39. Gil Cisneros (D)
  40. Lucille Roybal-Allard (D)
  41. Mark Takano (D)
  42. Ken Calvert (R)
  43. Maxine Waters (D)
  44. Nanette Barragán (D)
  45. Katie Porter (D)
  46. Lou Correa (D)
  47. Alan Lowenthal (D)
  48. Harley Rouda (D)
  49. Mike Levin (D)
  50. Duncan D. Hunter (R) (2020. január 13-ig)
    • Betöltetlen
  51. Juan Vargas (D)
  52. Scott Peters (D)
  53. Susan Davis (D)

Kansas

  1. Roger Marshall (R)
  2. Steve Watkins (R)
  3. Sharice Davids (D)
  4. Ron Estes (R)

Kentucky

  1. James Comer (R)
  2. Brett Guthrie (R)
  3. John Yarmuth (D)
  4. Thomas Massie (R)
  5. Hal Rogers (R)
  6. Andy Barr (R)

Louisiana

  1. Steve Scalise (R)
  2. Cedric Richmond (D)
  3. Clay Higgins (R)
  4. Mike Johnson (R)
  5. Ralph Abraham (R)
  6. Garret Graves (R)

Maine

  1. Chellie Pingree (D)
  2. Jared Golden (D)

Maryland

  1. Andy Harris (R)
  2. Dutch Ruppersberger (D)
  3. John Sarbanes (D)
  4. Anthony G. Brown (D)
  5. Steny Hoyer (D)
  6. David Trone (D)
  7. Elijah Cummings (D) (2019. október 17.)
  8. Jamie Raskin (D)

Massachusetts

  1. Richard Neal (D)
  2. Jim McGovern (D)
  3. Lori Trahan (D)
  4. Joe Kennedy III (D)
  5. Katherine Clark (D)
  6. Seth Moulton (D)
  7. Ayanna Pressley (D)
  8. Stephen F. Lynch (D)
  9. Bill Keating (D)

Michigan

  1. Jack Bergman (R)
  2. Bill Huizenga (R)
  3. Justin Amash (R, majd F, majd L)
  4. John Moolenaar (R)
  5. Dan Kildee (D)
  6. Fred Upton (R)
  7. Tim Walberg (R)
  8. Elissa Slotkin (D)
  9. Andy Levin (D)
  10. Paul Mitchell (R, majd F)
  11. Haley Stevens (D)
  12. Debbie Dingell (D)
  13. Rashida Tlaib (D)
  14. Brenda Lawrence (D)

Minnesota

  1. Jim Hagedorn (R)
  2. Angie Craig (D – DFL)
  3. Dean Phillips (D – DFL)
  4. Betty McCollum (D – DFL)
  5. Ilhan Omar (D – DFL)
  6. Tom Emmer (R)
  7. Collin Peterson (D – DFL)
  8. Pete Stauber (R)

Mississippi

  1. Trent Kelly (R)
  2. Bennie Thompson (D)
  3. Michael Guest (R)
  4. Steven Palazzo (R)

Missouri

  1. Lacy Clay (D)
  2. Ann Wagner (R)
  3. Blaine Luetkemeyer (R)
  4. Vicky Hartzler (R)
  5. Emanuel Cleaver (D)
  6. Sam Graves (R)
  7. Billy Long (R)
  8. Jason Smith (R)

Montana

Nebraska

  1. Jeff Fortenberry (R)
  2. Don Bacon (R)
  3. Adrian Smith (R)

Nevada

  1. Dina Titus (D)
  2. Mark Amodei (R)
  3. Susie Lee (D)
  4. Steven Horsford (D)

New Hampshire

  1. Chris Pappas (D)
  2. Ann McLane Kuster (D)

New Jersey

  1. Donald Norcross (D)
  2. Jeff Van Drew (D, majd R)
  3. Andy Kim (D)
  4. Chris Smith (R)
  5. Josh Gottheimer (D)
  6. Frank Pallone (D)
  7. Tom Malinowski (D)
  8. Albio Sires (D)
  9. Bill Pascrell (D)
  10. Donald Payne Jr. (D)
  11. Mikie Sherrill (D)
  12. Bonnie Watson Coleman (D)

New York

  1. Lee Zeldin (R)
  2. Peter T. King (R)
  3. Thomas Suozzi (D)
  4. Kathleen Rice (D)
  5. Gregory Meeks (D)
  6. Grace Meng (D)
  7. Nydia Velázquez (D)
  8. Hakeem Jeffries (D)
  9. Yvette Clarke (D)
  10. Jerry Nadler (D)
  11. Max Rose (D)
  12. Carolyn Maloney (D)
  13. Adriano Espaillat (D)
  14. Alexandria Ocasio-Cortez (D)
  15. José E. Serrano (D)
  16. Eliot Engel (D)
  17. Nita Lowey (D)
  18. Sean Patrick Maloney (D)
  19. Antonio Delgado (D)
  20. Paul Tonko (D)
  21. Elise Stefanik (R)
  22. Anthony Brindisi (D)
  23. Tom Reed (R)
  24. John Katko (R)
  25. Joseph Morelle (D)
  26. Brian Higgins (D)
  27. Chris Collins (R) (2019. október 1-ig)

Nyugat-Virginia

  1. David McKinley (R)
  2. Alex Mooney (R)
  3. Carol Miller (R)

Ohio

  1. Steve Chabot (R)
  2. Brad Wenstrup (R)
  3. Joyce Beatty (D)
  4. Jim Jordan (R)
  5. Bob Latta (R)
  6. Bill Johnson (R)
  7. Bob Gibbs (R)
  8. Warren Davidson (R)
  9. Marcy Kaptur (D)
  10. Mike Turner (R)
  11. Marcia Fudge (D)
  12. Troy Balderson (R)
  13. Tim Ryan (D)
  14. David Joyce (R)
  15. Steve Stivers (R)
  16. Anthony Gonzalez (R)

Oklahoma

  1. Kevin Hern (R)
  2. Markwayne Mullin (R)
  3. Frank Lucas (R)
  4. Tom Cole (R)
  5. Kendra Horn (D)

Oregon

  1. Suzanne Bonamici (D)
  2. Greg Walden (R)
  3. Earl Blumenauer (D)
  4. Peter DeFazio (D)
  5. Kurt Schrader (D)

Pennsylvania

  1. Brian Fitzpatrick (R)
  2. Brendan Boyle (D)
  3. Dwight Evans (D)
  4. Madeleine Dean (D)
  5. Mary Gay Scanlon (D)
  6. Chrissy Houlahan (D)
  7. Susan Wild (D)
  8. Matt Cartwright (D)
  9. Dan Meuser (R)
  10. Scott Perry (R)
  11. Lloyd Smucker (R)
  12. Tom Marino (R) (2019. január 23-ig)
  13. John Joyce (R)
  14. Guy Reschenthaler (R)
  15. Glenn Thompson (R)
  16. Mike Kelly (R)
  17. Conor Lamb (D)
  18. Mike Doyle (D)

Rhode Island

  1. David Cicilline (D)
  2. James Langevin (D)

Tennessee

  1. Phil Roe (R)
  2. Tim Burchett (R)
  3. Chuck Fleischmann (R)
  4. Scott DesJarlais (R)
  5. Jim Cooper (D)
  6. John Rose (R)
  7. Mark E. Green (R)
  8. David Kustoff (R)
  9. Steve Cohen (D)

Texas

  1. Louie Gohmert (R)
  2. Dan Crenshaw (R)
  3. Van Taylor (R)
  4. John Ratcliffe (R) (2020. május 22-ig)
    • Betöltetlen
  5. Lance Gooden (R)
  6. Ron Wright (R)
  7. Lizzie Fletcher (D)
  8. Kevin Brady (R)
  9. Al Green (D)
  10. Michael McCaul (R)
  11. Mike Conaway (R)
  12. Kay Granger (R)
  13. Mac Thornberry (R)
  14. Randy Weber (R)
  15. Vicente Gonzalez (D)
  16. Veronica Escobar (D)
  17. Bill Flores (R)
  18. Sheila Jackson Lee (D)
  19. Jodey Arrington (R)
  20. Joaquin Castro (D)
  21. Chip Roy (R)
  22. Pete Olson (R)
  23. Will Hurd (R)
  24. Kenny Marchant (R)
  25. Roger Williams (R)
  26. Michael C. Burgess (R)
  27. Michael Cloud (R)
  28. Henry Cuellar (D)
  29. Sylvia Garcia (D)
  30. Eddie Bernice Johnson (D)
  31. John Carter (R)
  32. Colin Allred (D)
  33. Marc Veasey (D)
  34. Filemon Vela Jr. (D)
  35. Lloyd Doggett (D)
  36. Brian Babin (R)

Új-Mexikó

  1. Deb Haaland (D)
  2. Xochitl Torres Small (D)
  3. Ben Ray Luján (D)

Utah

  1. Rob Bishop (R)
  2. Chris Stewart (R)
  3. John Curtis (R)
  4. Ben McAdams (D)

Vermont

Virginia

  1. Rob Wittman (R)
  2. Elaine Luria (D)
  3. Bobby Scott (D)
  4. Donald McEachin (D)
  5. Denver Riggleman (R)
  6. Ben Cline (R)
  7. Abigail Spanberger (D)
  8. Don Beyer (D)
  9. Morgan Griffith (R)
  10. Jennifer Wexton (D)
  11. Gerry Connolly (D)

Washington

  1. Suzan DelBene (D)
  2. Rick Larsen (D)
  3. Jaime Herrera Beutler (R)
  4. Dan Newhouse (R)
  5. Cathy McMorris Rodgers (R)
  6. Derek Kilmer (D)
  7. Pramila Jayapal (D)
  8. Kim Schrier (D)
  9. Adam Smith (D)
  10. Denny Heck (D)

Wisconsin

  1. Bryan Steil (R)
  2. Mark Pocan (D)
  3. Ron Kind (D)
  4. Gwen Moore (D)
  5. Jim Sensenbrenner (R)
  6. Glenn Grothman (R)
  7. Sean Duffy (R)
  8. Mike Gallagher (R)

Wyoming

Szavazatjoggal nem rendelkező tagok

[szerkesztés]

Pártjelölések

Tagsági változások

[szerkesztés]

Szenátus

[szerkesztés]
Állam Korábban

betöltötte

Indok Utód Utód beiktatása
Florida Betöltetlen Senator-elect chose to wait until finishing term as Governor of Florida. 40x40px[halott link] Rick Scott 2019. január 8.
Georgia 40x40px[halott link] Johnny Isakson A pozíciót korábban betöltő szenátor lemondott 2019. december 31-én.

Az utódot a lemondás napján bejelentették.

40x40px[halott link] Kelly Loeffler 2020. január 6.
Arizona 40x40px[halott link] Martha McSally A pozíciót korábban betöltő szenátor elveszette a különleges választást,

hogy befejezze ciklusát.

Az utódot 2020. november 3-án választották meg.

Mark Kelly(D) 2020. december 2.

Képviselőház

[szerkesztés]
Kerület Korábban

betöltötte

Indok Utód Utód beiktatsáa
Észak-Karolina 9 Betöltetlen Betöltetlen a ciklus kezdete óta. Választási csalások vádja miatt nem tudták jóvá hagyni az eredményeket.

2019. szeptember 10-én tartottak rendkívüli választást.

Dan Bishop(R) 2019. szeptember 17.
Pennsylvania 12 Tom Marino(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. január 23-án lemondott, hogy a magánszektorban dolgozzon.

2019. május 21-én tartottak rendkívüli választást.

Fred Keller(R) 2019. június 3.
Észak-Karolina 3 Walter B. Jones Jr.(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. február 10-én elhunyt.

2019. szeptember 10-én tartottak rendkívüli választást,

Greg Murphy(R) 2019. szeptember 17.
Michigan 3 Justin Amash(R) A képviselő 2019. július 4-én pártot váltott. Justin Amash(F) 2019. július 4.
Wisconsin 7 Sean Duffy(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. szeptember 23-án lemondott.

2020. május 12-én tartottak rendkívüli választást.

Tom Tiffany(R) 2020. május 19.
New York 27 Chris Collins(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. október 1-én.

2020. június 23-án tartottak rendkívüli választást.

Chris Jacobs(R) 2020. július 21.
Maryland 7 Elijah Cummings(D) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. október 17-én elhunyt.

2020. április 28-án tartottak rendkívüli választást.

Kweisi Mfume(D) 2020. május 5.
Kalifornia 25 Katie Hill(D) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2019. november 3-án lemondott, miután megvádolták, hogy szexuális kapcsolatban volt munkatársával.

2020. március 3-án tartottak rendkívüli választást.

Mike Garcia(R) 2020. május 19.
New Jersey 2 Jeff Van Drew(D) A képviselő 2019. december 19-én pártot váltott. Jeff Van Drew(R) 2019. december 19.
Kalifornia 50 Duncan D. Hunter(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. január 13-án lemondott bűncselekménnyel kapcsolatos vádakat követően. Betöltetlen a következő kongresszus kezdetéig
Észak-Karolina 11 Mark Meadows(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. március 30-án lemondott, hogy Donald Trump kabinetfőnöke legyen.
Michigan 3 Justin Amash(F) A képviselő 2020. május 1-én pártot váltott. Justin Amash(L) 2020. május 1.
Texas 4 John Ratcliffe(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. május 22-én lemondott, hogy a nemzeti hírszerzés elnöke legyen. Betöltetlen a következő kongresszus kezdetéig
Georgia 5 John Lewis(D) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. július 17-én elhunyt.

2020. december 1-én tartottak rendkívüli választást.

Kwanza Hall(D) 2020. december 3.
Georgia 14 Tom Graves(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. október 4-én lemondott. Betöltetlen a következő kongresszus kezdetéig
Kalifornia 8 Paul Cook(R) A pozíciót korábban betöltő képviselő 2020. december 7-én lemondott, hogy politikai pozíciót töltsön be San Bernardino megyében.
Michigan 10 Paul Mitchell(R) A képviselő pártot váltott 2020. december 14-én. Paul Mitchell(F) 2020. december 14.

Hivatalnokok

[szerkesztés]
Ház Pozíció Név Jegyzet
Törvényhozás A Capitolium építészmérnöke Christine A. Merdon 2019. augusztus 17-ig
Thomas J. Carroll III 2019. augusztus 17. – 2020. január 16.
Brett Blanton 2020. január 16-tól
A kongresszus kezelőorvosa Brian P. Monahan
Az Egyesült Államok számvevője Gene Dodaro
Költségvetési iroda igazgatója Keith Hall 2019. május 1-ig
Philip Swagel 2019. június 3-tól
A kongresszus könyvtárosa Carla Diane Hayden
Az Egyesült Államok kormányának

kiadójának igazgatója

Betöltetlen
Szenátus Lelkész Barry C. Black hetednapi adventista
Kurátor Betty Koed
Jogász Elizabeth MacDonough
Titkár Julie E. Adams
Fegyveres ajtónálló Michael C. Stenger
Többségi titkár Laura Dove 2020 februárjáig
Robert Duncan 2020 februárjától
Kisebbségi titkár Gary B. Myrick
Képviselőház Lelkész Patrick J. Conroy római katolikus
Adminisztratív hivatalnok Phil Kiko
Írnok Karen L. Haas 2019. február 26-ig
Cheryl L. Johnson 2019. február 26-tól
Történész Matthew Wasniewski
Főfelügyelő Michael Ptasienski
Jogász Thomas J. Wickham Jr. 2020. szeptember 30-ig
Jason A. Smith 2020. szeptember 30-tól
Jegyző Susan Cole
Joseph Novotny
Fegyveres ajtónálló Paul D. Irving

Források

[szerkesztés]