Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának pro tempore elnöke

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának pro tempore (ideiglenes) elnöke a szenátus által a testület elnöki feladatainak ellátására megválasztott szenátor, aki az elnöki utódlási sorrend harmadik helyén áll az alelnök és a Képviselőház elnöke után. A tisztségre azért van szükség, mert a Szenátus elnöke az Egyesült Államok Alkotmánya alapján hivatalból az Egyesült Államok alelnöke, ő azonban általában nem vesz részt a testület ülésein. 1949 óta kivétel nélkül a többségi párt rangidős szenátorát választották meg pro tempore elnökké.

Beosztás	Párt	Személy		Állama	Kinevezése
Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának korelnöke (President Pro Tempore)			Patty Murray	Washington	2023. január 3.

Jelentése

President Pro Tempore, ami szó szerint átmeneti elnököt jelent, a gyakorlatban viszont ennél összetettebb a dolog: az amerikai alkotmány szerint a szenátus elnöke a mindenkori alelnök. Az alelnök viszont jellemzően csak akkor jut szerephez a szenátus életében, ha szavazategyenlőség alakul ki. Minden más esetben az átmeneti elnök - aki a szokásjog szerint a többségi frakció legrégebb óta szolgáló szenátora - látja el a házelnöki feladatokat. Feladatkörének létrehozásáról az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának I. cikkelyének 3. szakasza az alábbiakban rendelkezik: A Szenátus választja egyéb tisztségviselőit, valamint ideiglenes elnökét az alelnök távolléte esetén, vagy amikor az az Egyesült Államok elnökének tisztjét gyakorolja.

Az elnöki öröklési rendben

Bővebben: Az Amerikai Egyesült Államok elnöki utódlási sorrendje

Az Egyesült Államok alkotmánya erről mindössze annyit tartalmaz, hogy az elnököt az alelnök követi, és hogy a kongresszusnak meg kell határozni az utódlás rendjét, ha az alelnök sem tudja betölteni az elnöki posztot.^[1] Első alkalommal John Langdont választották meg pro tempore elnöknek 1789. április 6-án. Eredetileg csak ideiglenes intézmény volt, amelyet akkor aktiváltak, amikor az alelnök nem tudott jelen lenni a szenátusban. 1886-ban az elnöki öröklési sorból kivették a kongresszusi tagokat (így a pro tempore elnököt, illetve a képviselőház vezetőjét), s a Kabinet tagjai kerültek be az öröklési sorba.

A jelenlegi rendet Harry S. Truman 1947-ben határozta meg, amikor az új öröklési sorba az alelnök után a kongresszus elnöke, majd negyedik helyen a szenátus pro tempore elnöke került, megelőzve a Kabinet tagjait.

Gyakorlatban még nem történt meg az, hogy az alelnökön kívül más betöltötte volna az elnöki posztot. Egyes vélemények szerint mégis lehet erre példa, mivel John Tyler amerikai elnök, aki William Henry Harrison alelnökeként annak halála után került az elnöki székbe, vasárnap nem akarta letenni az elnöki esküt - mivel ez a hitével ellenkezett - s ezért egy napig - jogilag az akkori pro tempore elnök David R. Atchison volt az ügyvezető elnök.^[2]

Három pro tempore elnökből lett később alelnök: John Tyler, William R. King és Charles Curtis. Tyler az egyetlen közülük, aki az elnöki tisztséget is betöltötte William Henry Harrison halála után.

A korábbi pro tempore elnökök államonkénti megoszlása

Nem adott eddig pro tempore elnököt: Colorado, Észak-Dakota, Florida, Idaho, Kalifornia, Minnesota, Montana, Oklahoma, Oregon, Új-Mexikó és Wyoming.

Fő	Állam	Pro tempore elnökök
7	Virginia	Richard Henry Lee Henry Tazewell James Barbour Littleton Tazewell John Tyler James M. Mason Carter Glass
6	Georgia	Abraham Baldwin John Milledge William H. Crawford Augustus O. Bacon Walter F. George Richard Russell, Jr.
6	New Hampshire	John Langdon Samuel Livermore Daniel Clark Jacob H. Gallinger George H. Moses Styles Bridges
4	Connecticut	Uriah Tracy James Hillhouse Lafayette S. Foster Frank B. Brandegee
	Michigan	Lewis Cass Charles E. Stuart Thomas W. Ferry Arthur H. Vandenberg
	Mississippi	George Poindexter Pat Harrison James Eastland John C. Stennis
	Észak-Karolina	Jesse Franklin Nathaniel Macon Willie Person Mangum Matt Whitaker Ransom
	Dél-Karolina	Ralph Izard Jacob Read John Gaillard Strom Thurmond
	Tennessee	Joseph Anderson Hugh Lawson White Isham G. Harris Kenneth McKellar
	Vermont	Stephen R. Bradley George F. Edmunds Solomon Foot Patrick Leahy
3	Massachusetts	Theodore Sedgwick Joseph B. Varnum Henry Cabot Lodge
	Ohio	Benjamin Wade Allen G. Thurman John Sherman
	Pennsylvania	William Bingham James Ross Andrew Gregg
2	Alabama	William R. King Benjamin Fitzpatrick
	Arkansas	Ambrose H. Sevier James Paul Clarke
	Delaware	Thomas F. Bayard Willard Saulsbury, Jr.
	Iowa	Albert B. Cummins Chuck Grassley
	Kansas	John James Ingalls Charles Curtis
	Kentucky	John Brown John Pope
	Maryland	John E. Howard Samuel Smith
	Rhode Island	William Bradford Henry B. Anthony
	Utah	William H. King Orrin Hatch
1	Alaszka	Ted Stevens
	Arizona	Carl Hayden
	Hawaii	Daniel Inouye
	Illinois	David Davis
	Indiana	Jesse D. Bright
	Louisiana	Allen J. Ellender
	Maine	William P. Frye
	Missouri	David Rice Atchison
	Nebraska	Charles F. Manderson
	Nevada	Key Pittman
	New Jersey	Samuel Southard
	New York	John Laurance
	Észak-Dakota	Milton Young
	Texas	Thomas Jefferson Rusk
	Washington	Warren Magnuson
	Nyugat-Virginia	Robert Byrd
	Wisconsin	Matthew H. Carpenter

Jegyzetek

↑ Az USA Alkotmánya - II. cikkely | Budapest, Magyarország - Az Egyesült Államok Nagykövetsége. hungarian.hungary.usembassy.gov. [2016. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 20.)
↑ The Other 12th U.S. President David Rice Atchison Part 1. www.trivia-library.com. [2016. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 20.)

Források

U.S. Senate: President Pro Tempore. www.senate.gov. (Hozzáférés: 2016. július 20.)

[1] Az USA Alkotmánya - II. cikkely | Budapest, Magyarország - Az Egyesült Államok Nagykövetsége. hungarian.hungary.usembassy.gov. [2016. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 20.)

[2] The Other 12th U.S. President David Rice Atchison Part 1. www.trivia-library.com. [2016. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 20.)

[1]

[2]