Ugrás a tartalomhoz

Hetednapi Adventista Egyház

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hetednapi Adventista Egyház

Valláskeresztény
Felekezetadventizmus
Tagságkb. 22,4 millió fő (2023),[1]
Mo.-n: kb. 5040 fő (2023)[2]
Alapítva1863 (Battle Creek),
(Mo.-n: 1898)
AlapítóJoseph Bates,
Hiram Edson,
James S. White,
Ellen G. White
SzékhelySilver Spring (Maryland), USA, [3]
Mo.-n: 2119 Pécel, Ráday u. 12.
Technikai szám0248

A Hetednapi Adventista Egyház weboldala

A Hetednapi Adventista Egyház egy keresztény, protestáns, resztoránus felekezet, az adventizmus mozgalmának legnagyobb közössége. Leginkább a „szombattanításról” ismert, amely szerint a hét hetedik és szent napja a szombat,[4] továbbá Krisztus közeli második eljövetelét és a Biblia tévedhetetlenségét [5] állítják hitük középpontjába.[6]

A felekezet a millerita mozgalomból indult ki, majd 1863-ban jegyezték be hivatalosan.[7] Társalapítói között volt Ellen G. White is,[8][9] aki azt állította, hogy élete során több mint 2000 látomást (víziót) kapott Istentől [10] és akinek kiterjedt írásait prófétai tekintélyűként tiszteli az egyház.[11]

Etimológia

[szerkesztés]

Tagsága

[szerkesztés]
A hetednapi adventisták aránya a lakossághoz viszonyítva (Egy millió főre jutó adventista, 2017-2019)

2023 nyarán a világszéles taglétszámuk (megkereszteltek) mintegy 22,4 millió fő.[1] A legtöbb hetednapi adventista az USA-ban, Latin-Amerikában, Fekete-Afrikában, a Fülöp-szigeteken és Dél-Koreában él. Jelentős a számuk és továbbra is gyorsan növekszik Indiában is. A harmadik világban az egyik leggyorsabban növekvő vallási felekezet.[13] Több országban, főleg a muszlim világban viszont egyáltalán nincsenek híveik.[14]

Az adventisták a felnőttkeresztséget gyakorolják. A képen egy mozambiki keresztelés.
A farmosi adventista imaház

Híveinek növekedése világszerte:

A 2010-es évek végén a tagok megoszlása: [22]

Európában

[szerkesztés]

Európában Romániában van a legnagyobb taglétszámuk, 2021 végén 61 750 fő.[23] A hívők száma azonban a század elejétől folyamatosan csökkent.[24]

2017-es adat alapján Monaconak és Jersey szigetének egyáltalán nincsenek adventista hívői.[25]

Európában a taglétszámuk az utóbbi évtizedekben számos országban csak gyenge növekedést, illetve egyes területeken stagnálást vagy visszaesést mutat.[26] Sok nyugati országban a növekedést a külföldről, főleg a harmadik világból bevándoroltak befolyásolták.

A megkeresztelt hívők száma, változása európai országokban és területeken
Ország v. terület / Év 1950 1962 1985 2000 2010 2022
 Ausztria [27] 2500 2650 2760 3600 3870 4330
 Románia [28] 30 000 35 600 54 800 73 500 67 600 61 700
 Csehország és  Szlovákia[29] 5500 8500 7700 10000 9650 9500
 Lengyelország[30] 2860 3800 4450 5640 5740 5800
 Franciaország és  Belgium [31] 3450 5750 9650 11 300 14 500 19 750
 Olaszország [32] ? ? 4860 5900 9070 9300
 Egyesült Királyság [33] 6 500 10 300 15 950 20 100 30 500 40 400
Dél-Németország [34]
(Bajoro., Baden-Würt., Rajna-vidék)
11 300 12 950 13 100 14 700 15 300 15 570

Magyarországon

[szerkesztés]

A közösség létszáma 1953-ban tetőzött, kb. 7460 megkeresztelt hívővel.[35] Utána visszaesést mutatott. A szakadások az '50–es és 60–as években, majd az 1970-es évek második felében is hozzájárultak az akkori csökkenéshez, illetve a rendszerváltás után és 2015-ben a Keresztény Advent Közösségből való csatlakozók az átmeneti növekedéshez.

Az országban 2024 márciusában 5028 megkeresztelt hívő él.[36] Bár 2015-ben a KERAK-ból áttértek növelték a taglétszámot, 2016 óta a gyülekezetek és a hívők száma is csökkent.[37] 2022-ben az országban a népességhez viszonyított arányuk kb. 1:1900. [2]

A megkeresztelt magyar hetednapi adventista hívők számának változása [38][2]
Év 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010 2015 2020 2024 [36]
Tagok száma 6201 6827 kb. 6220 5818 5800 5558 4915 4548 3958 4682 4426 4610 4683 4653 5135 5028

Története

[szerkesztés]

Miután a 19. századi millerita mozgalom szétesett, a Krisztus-váró csoportok egyike Joseph Bates, James és Ellen White, valamint Hiram Edson vezetésével 1863-ban egyházzá szerveződött, és felvette a „hetednapi adventisták” nevet.

Az első Magyarországon dolgozó adventista misszionárius a lengyel Michał Belina-Czechowski volt, aki 1869-1870-ben tevékenykedett Pesten és Erdélyben. Munkájának eredményéről viszont nincsenek pontosabb információk. Ludwig R. Conradi az adventisták európai misszió-területének igazgatója 1890-ben érkezett Kolozsvárra.[39] A század végén az ő, majd John F. Huenergardt német adventista lelkészek erdélyi missziója után Fogarason alakult meg az első adventista gyülekezet, illetve Kolozsvár környékén, majd Brassóban, Segesváron, illetve a 20. század hajnalától a mai Magyarország területén is gyülekezetek szerveződtek.[40]

A felekezet nemzetközi története során számos olyan csoport volt, amely kiszakadt az egyházból és megalakította a saját mozgalmát. Az I. világháborút követően megalakult a Hetednap Adventista Reformmozgalom néven ismert csoport, amely tiltakozott a fegyverfogás és az egyház háborúban való részvétele miatt. A Szovjetunióban ugyanezek a problémák hoztak létre az Igaz és Szabad Hetednapi Adventisták néven ismert csoportot,[41] amely a SZU volt köztársaságaiban a 21. században is aktív.

A magyarországi egyház története során is több szakadás történt.

Szervezeti felépítés

[szerkesztés]

Az egyház alapsejtjei a gyülekezetek, ezek kerületté, a kerületek egyházterületté szerveződnek. A területeket többnyire a nemzeti unió fogja össze, az uniókat pedig a divízió. A magyarországi egyház (unió) a londoni székhelyű, Transzeurópai Divízióhoz (TED) tartozik.[42]

Az adventista világegyház szervezetileg 13 divizóra és két misszióterületre oszlik, élén pedig a Generál Konferencia (főtanács) áll, amelynek adminisztrációja az Egyesült Államokban székel.[43]

Szervezetük képviseleti renden alapul, amely demokratizmust mutat. A különféle vezetői pozíciók nem állandóak és időnként felülvizsgálják ezeket. A szervezeti egységeket bizottságok irányítják. A helyi gyülekezetek élén a „presbiter” áll, aki adventista szabályok szerint történt felszentelés után keresztelhet és vezetheti az úrvacsora szertartását. Minden megkeresztelt adventista egy helyi gyülekezet tagja és az egyházon belül szavazati joggal élhet.

Az egyház sok közösségi aktivitást támogat az egyenlő jogok, igazságszolgáltatás, a nyomor felszámolása, a képzés érdekében, és világméretű hálózatot tart fenn az oktatás és a közvetlen egészségügyi szolgálatok biztosítására.

Adventista imaház Szegeden

Összejövetelek és szertartások

[szerkesztés]

Az adventisták péntek este és (a többi keresztény egyháztól eltérően) szombati napokon jönnek össze közös Biblia-tanulmányozásra és istentiszteletre.

Az úrvacsora szertartását kovásztalan kenyérrel és szőlőlével mutatják be, és úgy tekintik, mint Krisztus haláláról és feltámadásáról való megemlékezést, bűneik bocsánatára. Az úrvacsorához – az utolsó vacsorához híven – szertartásszerűen lábmosás is kapcsolódik. A lábmosást sok keresztény nem érti és nem ismeri. Mindenesetre a Bibliában Jézus Krisztus egyértelműen beszél ennek megtartásáról és mikéntjéről, illetve, hogy miért is rendelte el mindezt.[44] A bornak fordított szó pedig a Bibliában véleményük szerint egyértelműen alkoholmentes mustot jelent ebben az esetben.

Hitalapelvek

[szerkesztés]

Az egyház teológiája a protestáns kereszténység teológiájához hasonlít, annak evangélikus, wesley-arminiánus és anabaptista ágából származó elemeket kombinálva. Az adventisták hisznek a Szentírás tévedhetetlenségében és azt tanítják, hogy az üdvösség kegyelemből fakad, a Jézus Krisztusba vetett hit által. Az egyház küldetésének tartja, hogy „Isten szeretetének és kegyelmének fényét magasra emelje és így mutasson utat az embereknek Jézus Krisztushoz, hogy így az Ő tanítványai legyenek és üdvösséget nyerjenek”.[45]

Egyes doktrínákban a hetednapot ünneplő adventisták megegyeznek más keresztényekkel, más hitalapelvek esetén azonban egészen külön szemléletük van. Azokat a doktrínákat nem fogadják el, amelyek nem az Isten Igéjére épülnek.[46] Gyakorlatilag minden hitalapelvük megtalálható egyik-másik felekezet hitvallásában. Egyesek csak rájuk jellemzőek. Az adventista hitalapelveket más keresztények hitalapelveivel összevetve a következő címek alatt csoportosíthatjuk:

Konzervatív keresztényekkel és a protestáns történelmi hitelvekkel közös doktrínák

[szerkesztés]
  • 1. Isten a Teremtő Isten, aki a világegyetem Fenntartója és Vezetője, Ő örök, mindentudó, mindent megtehet, bárhol jelen lehet (1 Mózes 1:1, 1 Mózes 17:1, Titus 1:2, Ézsaiás 46:10, Zsoltárok 139:7-10).
  • 2. Az Istenség magába foglalja az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyeit, mindazonáltal ez a három egy, lényegben, természetben és célban (1 János 5:7, Efézus 4:5).
  • 3. A Szentírás Isten ihletett kinyilatkoztatása, amelyet az embernek adott; és a Biblia az egyetlen törvénymutatója a hitnek és a gyakorlatnak (2 Timóteus 3:16-17).
  • 4. Jézus Krisztus maga Isten, és az Atyával együtt öröktől fogva létezik (János 10:30, Efézus 3:11).
  • 5. A Szentlélek személlyel rendelkező lény, aki ugyanazon tulajdonságokkal bír, mint az Atya meg a Fiú (János 16:7-14, 1 Korintus 2:11).
  • 6. Krisztus, Istennek Ígéje csodálatos szűztől való fogantatás által öltött testet; és teljesen bűntelen életet élt itt e földön (Lukács 1:31-32, Zsidó 4:15).
  • 7. Jézus helyettesítő, bűnbocsátó halála egyszer és mindenkor elégséges a bűnös, elveszett emberiség megváltásához (János 3:16).
  • 8. Jézus Krisztus a szó szoros értelmében testben támadt fel a sírból (1 Korintus 15:1-20).
  • 9. Jézus a szó szoros értelmében testben ment fel a mennyekbe (Lukács 24:39-51).
  • 10. Jelenleg a hithű keresztények közbenjárójaként szolgál, papként közbenjárva értük az Atya előtt (Zsidó 5:9-10).
  • 11. Vissza fog jönni a millennium előtt személyes, immanens módon (1 Tessalonika 4:16-17, Jelenések 20:4).
  • 12. Az ember bűntelennek lett teremtve, de utólagos bűnbeesése miatt elidegenedési és elfajulási folyamat vette kezdetét (Prédikátor 7:29, Róma 7:18-20).
  • 13. Megváltatni Jézus Krisztus által egyedül csak kegyelem által lehet, azáltal, hogy hiszünk az Ő áldozatában (Efézus 2:8-9).
  • 14. Jézus Krisztusban új életet kezdeni csak megújulás, újjászületés útján lehet (2 Korintus 5:16-17).
  • 15. Az ember egyedül csak hit által nyilvánítható bűntelennek (Róma 3:21-26).
  • 16. Az ember Krisztusnak az őbenne való lakozása által szenteltetik meg, a Szentlélek munkája által (1 Péter 3:15, 1 Tessalonika 5:23, 2 Tessalonika 2:13).
  • 17. Az ember megdicsőült lesz a feltámadás, azaz a szentek átváltozásának pillanatában, mikor az Úr visszajön (1 Korintus 15:51-52).
  • 18. Lesz egy ítélet, amelyben minden ember részt fog venni (Prédikátor 12:16, Zsidó 9:27).
  • 19. Az Evangéliumnak bizonyságként hirdettetnie kell az egész földön (evangelizáció – Máté 24:14, Kolossé 1:5-6).
Misszióközpont Kambodzsában. Jézus tanításának megfelelően[47] az adventisták széles körű missziós tevékenységet folytatnak.

Egyes konzervatív keresztényekkel közös hitelvek

[szerkesztés]
  • 1. Az ember szabadon dönthet abban, hogy elfogadja, vagy pedig visszautasítja Krisztus megváltó szolgálatának ajánlatát; Isten egyetlen ember számára sem rendelte el előre, hogy megváltott, vagy pedig elveszett lesz-e (János 3:16, Józsué 24:15, 1 Korintus 9:26-27).
  • 2. Az Erkölcsi Törvény, a Tízparancsolat, minden ember életének és magatartásának szabványa, törvényadója, életkortól függetlenül; a Tízparancsolat nem lett sem megváltoztatva, sem eltörölve (2 Mózes 20:1-17, Máté 5:17, Lukács 16:17, Róma 3:20, 31:1-4, 7:12, Zsidó 8:10).
  • 3. A keresztség egyetlen teljesen víz alá való merítésből áll; nem spriccelésből, a víznek ráöntéséből vagy pedig háromszor víz alá való merítésből (Máté 28:18-19, Márk 1:9-10, Apostolok Cselekedetei 8:35-38).
  • 4. Az ember a teremtéskor korlátolt halhatatlansággal lett felruházva; az ember nem halhatatlan önmagában, nincs halhatatlan lelke sem (Zsoltár 146:4, Prédikátor 9:5-6.10, 12:7, Ézsaiás 26:14).
  • 5. A rossz bűnhődés által, és teljes megsemmisítés által lesz megbüntetve; nem létezik örök pokol, amelyben a lelkeket örökkön örökké kínoznák (Máté 25:41, 2 Péter 3:7).
  • 6. A hét hetedik napja a szombat (Sabbat); a szombat soha nem volt eltörölve, soha nem volt áthelyezve a hét első napjára (1 Mózes 2:2-3, 2 Mózes 20:8-11, Ezékiel 20:20, Máté 12:8).
  • 7. A tized elve Isten terve az egyháza fenntartására; a tized elve nem csak a zsidók számára volt elrendelve (1 Mózes 14:20, 3 Mózes 27:30, Malakiás 3:10, Máté 23:23).
  • 8. Isten a világot hat 24 órás nap alatt teremtette; a teremtés nem egy evolúciós folyamat útján valósult meg (1 Mózes 1:5-18, 2:2, 2 Mózes 20:11).
  • 9. A próféciák értelmezésének leghelyesebb módja a történelmi értelmezésben mutatkozik meg; nem fogadható el a preterista vagy a futurista értelmezés ld. A jelenések könyve (4 Mózes 14:34, Ezékiel 4:6, Dániel 9:23,25,27, Máté 24:15).
  • 10. Az államhatalmak különválasztása (az állam és az egyház teljesen különböző rendszer alapján kell működjön); a vallás, vagy az emberek vallásos életének irányítását megpróbálandó, az egyház nem szabad uralja az államot, és az államnak sem szabad uralkodnia az egyház felett (Márk 12:17, Apostolok Cselekedetei 5:29, Róma 13:1-2, 1 Péter 2:13-14).
  • 11. A Krisztus által elrendelt szertartás – az Úrvacsora alkalmával egymás lábának megmosása – a mai napig érvényes szertartás; ez a szertartás nem csak egy alkalmazkodás volt az akkori idők szokásaihoz és elvárásaihoz (János 13:14-15, 1 Korintus 11:23-24).
  • 12. Önmegtartóztatás azon gyakorlatoktól, amelyek magukba foglalják a dohány vagy az alkohol használatát; ezen dolgok használata által Istent helytelen módon mutatjuk be (Példabeszédek 23:20-21, 31:4-5, 1 Korintus 3:16-17, 6:19-20, 10:31).

A hetednapot ünneplő adventisták sajátos doktrínái

[szerkesztés]
Az adventisták Ellen G. White-ra, mint az utolsó idők prófétanőjére tekintenek
  • 1. Az ószövetségi templomi szolgálat Jézus Krisztus egész történelmen átívelő üdvözítő, főpapi szolgálatának előképe, ahol Krisztus jelenleg (1844 óta) a Szentek Szentje által jelképezett közbenjárói szolgálatának kétféle fázisában szolgál (Zsidó 2:17, 5:1, 8:1-3, 9, 1 Timóteus 2:5).
  • 2. Egy vizsgálati ítéletnek kell végbemennie, amelyben minden ember fölött kegyelmesen és a maga idejében megszületik az ítélet Jézus dicsőséges visszajövetele előtt (Máté 12:36, Zsidó 7:25, 1 János 2:1, 2 Péter 2:9, 3:7).
  • 3. A prófétaság lelke, vagy a prófétálás ajándéka egy a Szentlélek ajándékai közül, amit az egyháznak ígért az utolsó időkre, és ez az ajándék a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyházban a múltban Ellen White írásai és munkássága által nyilvánult meg, azonban azóta is minden időben érvényes, így ma is épp úgy érvényes és jelenlévő ez az ajándék (Jóel 2:28-29, 1 Korintus 12:11, Efézus 4:11-12, Jelenések 12:17, 19:10).
  • 4. Az Isten pecsétje és a fenevad jele, amelyeket a Jelenések Könyve említ, az igaz és a hamis istentisztelet szimbólumai, az isteni és az egyházi hatalomban megnyilvánuló emberi (az isteninek vallásos köntösben ellenszegülő) tekintély a Jézus visszajövetele előtti utolsó nagy összecsapásban éri el csúcspontját ez a nagy küzdelem. (Jelenések 13:16-17, 14:9, 15:2).
  • 5. A Jelenések Könyvének 14. fejezetében bemutatott három angyal Istennek a világhoz intézett utolsó üzenetét jelképezi, amely felkészít a Krisztus visszajövetelére (Máté 12:36, 1 János 4:17, 2 Péter 2:9, 3:7, Jelenések 14:6-12).

Erkölcsi és egészségvédelmi elvek, tiltások, szabályok

[szerkesztés]
  • A kicsapongó szórakozási formák kerülendők.
  • Az alkoholfogyasztás tiltott.
  • A dohányzás tiltott. A kávé fogyasztása nem ajánlott. Nagy fontosságot tulajdonítanak az egészséges életmódnak, sokan közülük vegetáriánusok. A test-lélek-szellem egységeként értelmezik az emberi lény egészét, amelyek nem élnek egymástól függetlenül. Ellen G. White az írásaiban részletesen kitért az egészségi alapelvekre.
  • A homoszexualitás a bibliában szereplő eredeti isteni tervvel nem egyeztethető össze.
  • Az abortusznak erkölcsi következményei vannak, s ezek az ember lelkivilágára vannak elsősorban rossz kihatással. Kivételes esetek, amelyekben mégis megengedhető: a nemi erőszak, vérfertőzés, egyes születési rendellenességek, illetve ha a szülés veszélyezteti az anya életét. Tanácskozás után a végső döntést az asszony hozza meg.
Az egyház a világ számos pontján alapított iskolákat illetve egészségügyi intézményeket. A képen egy kórház Srí Lankán.

Hitelvek

  • A tiszta és tisztátalan állatok különválasztása a Mózes III. könyve alapján. A tisztátalannak tartott állatok húsát a Szentírás ószövetségi része alapján nem fogyasztják. (Özönvíz története említi először sok évszázaddal a zsidó nép kialakulása előtt).
  • A nemek egyenlősége és a nők jogaiért való küzdelem.
  • A házasság állandó, a válás ellen foglalnak állást. Kivételes esetek, amikben mégis megfontolandó: házasságtörés, paráznaság vagy fizikai erőszak. Az újraházasodás kizárólag a házasságtörés esetében fogadható el.
  • A fegyveres katonai szolgálat kerülendő.
  • Szombaton (péntek és szombat naplemente között) nem dolgoznak (Tízparancsolat 2. Mózes 20:8-11). Ugyanígy – hitük szerint – elvész a szombat-tartás áldása ha a maguk hasznát keresik. Kerülik a köznapi időtöltést (pl. televíziózás, szórakozás, vásárlás – l. Ézsaiás 58. fejezete.)

Intézmények

[szerkesztés]

Kiadványok

[szerkesztés]

Folyóiratok:

  • AdventInfó
  • Adventista Világ
  • Boldog Élet
  • Mosoly gyermekújság

Könyvek:

Vezetők

[szerkesztés]
A magyar egyház vezetői (unióelnökök)
[48]
James White, Ellen G. White férje, az amerikai egyház egyik társalapítója és elnöke
Amerikai, ill. a világszervezet (Generál Konferencia) vezetői
[49]
Ted N.C. Wilson, az adventista világszervezet (Generál Konferencia) elnöke
  • 1863 – 1865 John Byington (wd) (élt: 1798 – 1887) [megj. 1]
  • 1865 – 1867 James White (először) (élt: 1821 – 1881)
  • 1867 – 1869 John N. Andrews (1829 – 1883)
  • 1869 – 1871 James White (másodszor)
  • 1871 – 1874 George I. Butler (először) (1834 – 1918)
  • 1874 – 1880 James White (harmadszor)
  • 1880 – 1888 George I. Butler (másodszor)
  • 1888 – 1897 Ole A. Olsen (1845 – 1915)
  • 1897 – 1901 George A. Irwin (1844 – 1913)
  • 1901 – 1922 Arthur G. Daniells (1858 – 1935)
  • 1922 – 1930 William A. Spicer (wd) (1865 – 1952) [megj. 2]
  • 1930 – 1936 Charles H. Watson (1877 – 1962)
  • 1936 – 1950 J. Lamar McElhany (1880 – 1959)
  • 1950 – 1954 William H. Branson (1887 – 1961)
  • 1954 – 1966 Reuben R. Figuhr (1896 – 1983)
  • 1966 – 1979 Robert H. Pierson (1911 – 1989)
  • 1979 – 1990 Neal C. Wilson (wd) (1920 – 2010)
  • 1990 – 1999 Robert S. Folkenberg (wd) (1941 – 2015) [megj. 3]
  • 1999 – 2010 Jan Paulsen (wd) (szül. 1935) [megj. 4]
  • 2010 – től Ted N.C. Wilson (wd) (szül. 1950) [megj. 5]

Kritika

[szerkesztés]

Az adventisták azt tanítják, hogy ők alkotják a "maradék egyházat",[11] azt egyetlen keresztény közösséget, amely az "igazságot" képviseli az utolsó napokban és amely súlyos megpróbáltatások és nyomorúság elé néz a „vasárnapi törvény” bevezetése után.[50][51][52] A kritikusok szerint tévelygésekben élnek és üldözési komplexusuk van.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Commons:Category:Seventh-day Adventist Church
A Wikimédia Commons tartalmaz Hetednapi Adventista Egyház témájú médiaállományokat.

Angol weboldalak:

Kritikai oldalak

Válaszok a kritikákra

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b General Conference - Adventist Organizational Directory. www.adventistdirectory.org. (Hozzáférés: 2024. január 25.)
  2. a b c Hungarian Union Conference - Directory
  3. Adventist Directory: 12501 Old Columbia Pike, Silver Spring, Maryland, 20904-6600
  4. A hitelveik alapján: a Teremtő a teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent, és a szombatot minden ember számára a teremtés emlékévé rendelte. A Tízparancsolat megmásíthatatlan törvényének negyedik parancsolata a szombat, amely az Istennel és egymással való bensőséges kapcsolat napja. E szent időszak estétől estéig, naplementétől naplementéig tartó örömteli megtartása Isten teremtő és megváltó munkájának ünneplése. (https://adventista.hu/kik-az-adventistak/hitelveink/)
  5. 1. A Szentírás (magyar nyelven). Hetednapi Adventista Egyház. (Hozzáférés: 2023. június 21.)
  6. Hitelveink (magyar nyelven). Hetednapi Adventista Egyház. (Hozzáférés: 2021. március 10.)
  7. Seventh-day Adventists—The Heritage Continues Along. General Conference of Seventh-day Adventists. [2006. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 17.)
  8. Ronald L. Numbers, Prophetess of health: a study of Ellen G. White (3rd ed. 2008) pp. xxiii–xxiv
  9. White, Ellen G(ould) [Harmon (1827-1915) | History of Missiology]. www.bu.edu. (Hozzáférés: 2024. január 30.)
  10. Ellen G. White Biography. Ellen G. White Estate . (Hozzáférés: 2018. november 21.)
  11. a b 18. A PRÓFÉTASÁG AJÁNDÉKA (magyar nyelven). Hetednapi Adventista Egyház Központi Gyülekezet Kolozsvár. (Hozzáférés: 2023. június 16.)
  12. Charlton T. Lewis, Charles Short, A Latin Dictionary, adventus. www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2023. június 23.)
  13. mvandebu@mlive.com, Matt Vande Bunte |: Seventh-day Adventist Church one of world's fastest-growing Christian denominations (angol nyelven). mlive, 2009. május 23. (Hozzáférés: 2023. június 16.)
  14. The Ten: Countries or areas with no Adventists (ausztrál angol nyelven). record.adventistchurch.com. (Hozzáférés: 2024. január 19.)
  15. Adventist General Conference Statistics
  16. http://documents.adventistarchives.org/Statistics/ASR/ASR1930.pdf
  17. http://documents.adventistarchives.org/Statistics/ASR/ASR1945.pdf
  18. http://documents.adventistarchives.org/Statistics/ASR/ASR1960.pdf
  19. http://documents.adventistarchives.org/Statistics/ASR/ASR1986.pdf
  20. Adventist General Conference Statistics
  21. Team, Adventist org: Seventh-day Adventist World Church Statistics 2023 (amerikai angol nyelven). Adventist Directory, 2023. június 30. (Hozzáférés: 2024. január 16.)
  22. Szilvási József: A Hetednapi Adventista Egyház, Vallástudományi Szemle - 13. évf. 2. sz. (2017.)
  23. Adventist Statistics - ROMANIAN UNION CONFERENCE. www.adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2023. február 6.)
  24. Adventist Statistics - ROMANIAN UNION CONFERENCE. www.adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2023. február 6.)
  25. The Ten: Countries or areas with no Adventists (ausztrál angol nyelven). record.adventistchurch.com. (Hozzáférés: 2023. február 6.)
  26. Adventist World Statistics. www.adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
  27. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10012&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  28. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10088&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  29. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10035&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  30. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10085&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  31. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10048&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  32. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10058&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  33. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10016&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  34. https://adventiststatistics.org/stats_y_stats.asp?FieldID=U10095&view=y_stats&StartYear=1950&EndYear=2022&submit=Build+Table
  35. HUNGARIAN UNION CONFERENCE -- Yearly Statistics (1921-2020). adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2022. október 22.)
  36. a b Hungarian Union Conference Session (MAY 29, 2024)
  37. HUNGARIAN UNION CONFERENCE -- Yearly Statistics (2015-2021). www.adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2023. február 6.)
  38. HUNGARIAN UNION CONFERENCE -- Yearly Statistics (1921-2019). adventiststatistics.org. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
  39. Theologiai Szemle, 1966 |. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  40. Theologiai Szemle, 1966 / 3-4. szám
  41. Sapiets, Marite "V. A. Shelkov and the true and free Adventists of the USSR", Religion, State and Society, Volume 8, Issue 3, 1980, pp. 201–217
  42. Trans-European Division - Adventist Organizational Directory. www.adventistdirectory.org. (Hozzáférés: 2021. március 15.)
  43. Adventist Directory
  44. Ján 13.
  45. Máté 28:18-20
  46. George Knight „Questions on Doctrine“ munkájára alapozva(Berrien Spring, MI – Michigan, Andrews University Press, 2003), 21-23.
  47. http://biblia.biblia.hu/read.php Archiválva 2009. február 28-i dátummal a Wayback Machine-ben Máté 28: 19-20
  48. Vallástudományi Szemle - 13. évf. 2. sz. (2017.)
  49. https://rulers.org/relig.html#seventh_day_adventists
  50. White könyvtár. (Hozzáférés: 2023)
  51. BIZONYSÁGTÉTELEK - TANÁCSOK A GYÜLEKEZETEKNEK - A KÖZELGŐ VÁLSÁG. (Hozzáférés: 2023)
  52. AZ UTOLSÓ NAPOK ESEMÉNYEI - VASÁRNAP-TÖRVÉNY. (Hozzáférés: 2023)

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. John Byington (1798–1887) a Generál Konferencia első elnöke. Édesapja metodista vándorprédikátor volt, később, 1828-ban pedig a metodista protestáns egyház (Methodist Protestant Church - MPC) egyik alapítója. Fia, John, 1852-ben, amikor elolvasta a Review and Herald (ma Adventist Review) egy példányát, kezdte el szent napként a szombatot megtartani. Három évig szombati összejöveteleket tartottak az otthonában, majd a telkén gyülekezeti épületet emelt. Úgy tartják, ez volt az első hetednapi adventisták által épített templom. James White kérésére 1858-ban a michigani Battle Creekbe költözött. Szorosan együttműködött James White-tal és JN Andrews-szal a növekvő hetednapi adventista mozgalom megszervezésében. 1863-ban a michigani Battle Creek-i Generál Konferencia kezdeti szervezésekor ő lett a felekezet első elnöke; ugyanis James White, akit elsőként választottak meg, visszautasította a pozíciót.
  2. Korunk és a világ sorsa című műve Gyarmati Béla fordításában jelent meg.
  3. 1941-ben született, Latin-Amerikában és Közép-Amerikában szolgáló észak-amerikai (USA) misszionáriusok gyermekeként. Iskolai tanulmányait a 4. osztályig Puerto Ricóban végezte, majd Kubában járt iskolába, majd Kaliforniában és Oregonban járt középiskolába. Felsőfokú képzését adventista iskolákban végezte, így az Atlantic Union Collegeban (Massachusetts), Newbold College (Anglia). 1962-ben diplomázott az ugyancsak adventista Andrews Egyetemen, majd 1963-ban szerezte meg újszövetségi teológiából a mesterfokozatot. 1990-ben választották meg a Generál Konferencia elnökévé. 1998-ban tett intézkedését, hogy az egyház minden divíziójában létrehozta a ""Lelkészi és Teológiai Oktatási Tanács-ot" (Board of Ministerial and Theological Education), erősen bírálták. 1999 elején lemondott a GK elnöki posztjáról. 2015-ben hunyt el Floridában.
  4. Paulsen 1935-ben született Narvikban, Norvégiában, adventista szülők gyermekeként. Teológiát tanult Dániában, majd a michigani Andrews Egyetemen szerzett teológiai alapdiplomát, utána a német Tübingeni Egyetemen doktori fokozatot szerzett. 1953-ban kezdett lelkészként Norvégiában, és dolgozott Ghánában , Nigériában és Nagy -Britanniában is. 1995-ben a GK alelnöke lett, 1999-ben pedig annak vezetőjévé választották.
  5. A korábbi GK elnök, Neal C. Wilson fia, aki 1990-ig töltötte be e pozíciót. Ted N.C. Wilson 1974-ben kezdte egyházi pályafutását Nagy New York lelkészeként, majd az ottani Metropolitan Ministries igazgatóhelyetteseként és igazgatójaként dolgozott (1976–1981). Ezt követően 1990-ig az egyház afrikai-indiai óceáni részlegénél dolgozott (Abidjan, Elefántcsontpart), osztályigazgatóként, majd ügyvezető titkárként. 1992 és 1996 között az egyház Eurázsiai Divizió elnöki posztját töltötte be Moszkvában, Oroszországban. Utána visszatért az Egyesült Államokba és 2000-ben megválasztották a General Konferencia alelnökévé, majd 2010-ben annak elnökévé.

Bibliográfia

[szerkesztés]

Szelektált művek magyarul:

1945 előttiek
  • Nyisztor Zoltán: Baptisták és adventisták; Szt. István Társulat, Bp., 1925 (Keresztény kis könyvtár)
  • Kádár Géza: Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai. Baptisták, adventisták, millénisták tanításainak ismertetése; Seres Ny., Zălau, 1925
  • Vass Vince: Baptisták, nazarénusok, methodisták, üdvhadsereg, adventisták, nemzetközi bibliatanulók; Sylvester, Bp., 1926
  • Nyisztor Zoltán: Adventisták; Sz. István Társulat, Bp., 1927 (A magyar nép könyvtára)
  • Ozsváth Gy. V.: Feléledés és reformáció szükségleteihez ismertetett pontok, a hetednapot ünneplő adventisták számára; Lyceum Ny., Cluj, 1935
  • Az igaz alapon épített hetednapot ünneplő adventisták gyülekezeti rendszabálya; Tip. Pax, Târgu-Mureş, 1937
  • A hetednapi adventisták felekezetének történelme; Gyarmati-Bősz Ny., Bp., 1938
  • A hetednapot ünneplő adventisták felekezetének hitelvei; Gyarmati és Bősz, Bp., 1939
1945–1989
  • Számvetés. Az Adventista Egyház H. N. választó unió konferenciája, 1967. dec. 7-8.; szerk. Gombos Andor, Szakács József, ifj. Szigeti Jenő; Zenemű Ny., Bp., 1968
  • A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei; szöveg angol eredeti alapján Szilvási József; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1988
  • Az Úr templomában; szöveg angol eredeti alapján Szilvási József; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1989
  • Szilvási József: A H. N. Adventista Egyház; a H. N. Adventista Egyház Kommunikációs és Vallásszabadsági Osztálya, Bp., 1989
1990–1999
  • Az Ő lábnyomában. A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei; H.N. Adventista Egyház, Kolozsvár, 1992
  • A Hetednapi Adventista Egyház alapvető hitelvei; H. N. Adventista Egyház Kommunikációs és Vallásszabadsági Osztálya, Bp., 1993
  • "Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess..." Egy lezáratlan fejezet az adventmozgalom XX. századi történelméből; szerk. Egervári Oszkár et al.; Keresztény Advent Közösség, Bp., 1995
  • A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. A 27 alapvető hitelv bibliai magyarázata; ford. Bánfiné Roóz Magda, Zarkáné Teremy Krisztina; Advent, Bp., 1997
2000–2009
  • Rajki Zoltán: A H.N. Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyarországon. Doktori disszertáció; Advent, Bp., 2003 (Societas et ecclesia, 6.)
  • Fekete Péter: Krisztus vagy szombatnap? Bibliai kritika a hetednapi adventisták tanairól; 2. jav. kiad.; Ébredés Alapítvány, 2004
  • A szentély tana, a szombat, a prófétaság lelke, a hármas angyali üzenet. Négy tanulmány az alapvető adventista tanításokról; tan. C. Mervyn Maxwell et al.; Adventista Teológiai Főiskola, Bp., 1997 (Az adventista teológiatörténet kiskönyvtára, 4.) ISBN 963 7817 97 2
  • Hetednapi adventista gyülekezeti kézikönyv; ford. Hegyes Horváth Csilla, Hegyes Horváth Géza; H. N. Adventista Egyház, Bp., 2003 ISBN 963-9122-95-5
  • Fehér János: Vallomás az emigrációból. Visszatekintés negyvenkét év szolgálatára az Úr művében; Spalding Alapítvány, Bp.–Herceghalom, 2004
  • Rajki Zoltán: Egy amerikai lelkész magyarországi missziója. John Friederick Huenergardt élete és korának adventizmusa; Lucidus, Bp., 2004 (Kisebbségkutatás könyvek)
  • Krisztus egyházának istentiszteleti alkalmai és közösségi élete, 1-2.; összeáll. Vankó Zsuzsa; BIK, Bp., 2007 (Biblia-tanulmányok)
  • Mark Ford: A washingtoni gyülekezet. Az adventizmus gyökereinek felfedezése; ford. Kántor Boglárka; BIK, Bp., 2006
  • Clifford Goldstein: Az evangélium, 1844 és az ítélet; ford. Zarkáné Teremy Krisztina; Hetednapi Adventista Egyház–Élet és Egészség, Pécel–Bp., 2006 (Bibliatanulmányok)
  • George R. Knight: Helyünk a keresztény világban. A hetednapi adventista gondolkodás története; ford. Zámbóné Kocic Larisa; Felfedezések Alapítvány, Bp., 2008
  • Lewis R. Walton: "Jéghegy! Előre!". Gondolatok az adventista egyház két nagy válságához; ford. Erdélyi László, Zarkáné Teremy Krisztina; Boldog Élet Alapítvány, Bp., 2008
  • C. Mervyn Maxwell: Mondd el a világnak! A hetednapi adventisták története; ford. Csabai Tamás, Takács Szabolcs; Felfedezések Alapítvány–Bibliaiskolák Közössége, Bp., 2009
  • Jerry D. Thomas: Hitünk alapjai gyermekeknek. Hogyan tanítsuk gyermekeinknek a Hetednapi Adventista Egyház hitelveit?; tanítási ötletek Jerry és Kitty Thomas, ford. Tokics Ildikó; Advent Irodalmi Műhely, Bp., 2009
  • Clifford Goldstein: 1844 – egyszerűen; ford. Erdélyi László; "Boldog Élet" Alapítvány, Bp., 2009
  • Jerry A. Moon: Az isteni háromság tanításának története az adventmozgalomban; ford. Csabai Tamás; BIK, Bp., 2009
  • A nők felszentelésének kérdése a H. N. Adventista Egyházban. Új világosság, vagy a szabadelvűség győzelme?; összeáll. Fehér János; BIK, Bp., 2009
2010-től
  • Erdélyi László: Egyetemes adventtörténet. Vázlat; "Boldog Élet" Alapítvány, Bp., 2010
  • Szilvási József: A Hetednapi Adventista Egyház. Több mint száz éve Magyarországon; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2011
  • Háttér. Állambiztonsági dokumentumok a H. N. Adventista Egyház magyarországi történetéből; szerk. Holló Péter; Spalding Alapítvány, Biatorbágy, 2012
  • Kormos Erik: Miért lett az Isten emberré? Adventisták Krisztusról; Advent, Bp., 2012
  • Növekedés Krisztusban. Alapvető hitelveink; összeáll. Egerváriné Árvai Márta et al.; BIK, Bp., 2012 (Bibliatanulmányok)
  • Rajki Zoltán: Az Egervári-mozgalom. A Keresztény Advent Közösség kialakulása és vallásszabadsági küzdelmei a Kádár-korszak második felében, 1975–1990; Gondolat, Bp., 2012
  • Szigeti Jenő: 100 éve történt. A Duna Unió megszervezésének emlékezete, 1912–1919; Advent, Bp., 2013
  • Szilvási József: Hetednapi adventista egyházközi kapcsolatok; Adventista Teológiai Főiskola–Advent, Pécel–Bp., 2015 (Adventista akadémia)
  • Szilvási József: Együttműködés, koordináció, konszenzuskeresés. Ki kormányozza az egyházat?; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017
  • A hetednapi adventisták hitelvei. A 28 alapvető hitelv bibliai magyarázata; ford. Bánfiné Roóz Magdolna, Zarkáné Teremy Krisztina, Mayor Márta; Advent, Bp., 2017
  • Hetednapi adventista bibliai hermeneutika; szerk. Szilvási József; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017
  • Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterület XIX. konferenciája, 2017. 05. 28. Beszámoló a XVIII. ciklusról, 2014–2017 április; Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterülete, Bp., 2017
  • Szilvási József–Tonhaizer Tibor: Az adventmozgalom története; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017 (Adventista akadémia)
  • Hetednapi adventista istentisztelet; szerk. Szilvási József; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017
  • Szilvási József: Hit általi megigazulás és hetednapi adventista identitás; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017
  • Szilvási József: Együttműködés, koordináció, konszenzuskeresés. Ki kormányozza az egyházat?; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2017
  • George R. Knight: Apokaliptika és egy termékenységtől megfosztott adventizmus; ford. Szilágyi Éva; Advent, Bp., 2017
  • Stephen P. Bohr: A kizökkentett idő avagy A futurizmus hihetetlen pályafutása az ellenreformáció korától napjainkig: kísérlet a folytatólagos történeti próféciaértelmezés felszámolására, továbbá az "idők megváltoztatásának" (Dán 7,25) kihatása a végidő eseményeinek hetednapi adventista értelmezésére; ford. Csala Beáta; Hetedik, Felsőörs, 2017
  • Szilvási József: Hetednapi adventista mítoszok. Az 1888-as üzenet, az ómega-válság és az utolsó nemzedék; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2018
  • Herbert Edgar Douglass: Útelágazás. Megosztó kérdések az adventmozgalomban 1957-től napjainkig; ford. ifj. Egervári Tivadar; BIK, Bp., 2019
  • Életre váltott hit. Tanítványsági kalauz. Segédanyag hetednapi adventista gyülekezeti tagoknak; ford. Hegyes-Horváth Csilla; Advent, Bp., 2021
  • A Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterületének beszámolói a XIX. konferenciai ciklusról; szerk. Ősz-Farkas Ernő; Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterülete, Bp., 2021
  • Szilvási András: Élethűség. A lelkipásztor élete és hivatása; Advent–Adventista Teológiai Főiskola, Bp.–Pécel, 2021