Wikipédia:Szavazás/Szavazások eredményessége
- Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!
Eredmény: a közösség a javaslatot 15:3 arányban megszavazta. Bináris ide 2008. március 28., 14:04 (CET)
Szavazások eredményességéhez szükséges szavazatszámról
[szerkesztés]A szavazások során azok a szerkesztők, akik nem értenek egyet a javaslattal, de nem is szeretnék megbántani a jelöltet, vagy nem kívánnak összeütközésbe kerülni a kérdésben másokkal, inkább nem szavaznak. Ha egy szavazáson feltűnően alacsony a részvétel, az azt is jelentheti, hogy a többséget nem nagyon érdekli a kérdés, de azt is, hogy inkább ellenzik, de annyira nem, hogy ellene is szavazzanak.
Javaslat
[szerkesztés]A szavazatok legitimitásának növelése érdekében javaslom a szavazások eredményességéhez szükséges korlát bevezetését illetve módosítását a következők szerint:
- Bármely Wikipédia-tisztségviselő választásnál (WP:JA) minimum 25 (különböző, szavazásra jogosult) felhasználótól érkezett támogató szavazat szükséges.
- Bármely, WP:SZ lapon zajló szavazáshoz kérdésenként minimum 10 (különböző, szavazásra jogosult) felhasználótól érkezett támogató szavazat szükséges.
Szavazás
[szerkesztés]A szavazás irányelvet módosít, ezért eredményességéhez minimum 10 szavazat, sikeréhez min. 2/3-os támogatottság szükséges. A szavazás lezárásának időpontja: 2008. március 28. 1.15
Mellette
[szerkesztés]- támogatom - kiíróként - Samat üzenetrögzítő 2008. március 14., 01:15 (CET)
- támogatom - – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 14., 04:45 (CET)
- támogatom - - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. március 14., 06:03 (CET)
- támogatom - P/c vita 2008. március 14., 06:57 (CET)
- támogatom Bennófogadó 2008. március 14., 11:55 (CET)
- támogatom Winston vita 2008. március 14., 12:56 (CET)
- támogatom Karmelaposta 2008. március 14., 13:02 (CET)
- támogatom Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. március 14., 23:03 (CET)
- támogatom misibacsi vita 2008. március 15., 07:30 (CET)
- támogatom Boro » vita 2008. március 15., 17:56 (CET)
- támogatom -nagytibi üzen 2008. március 16., 14:05 (CET)
- támogatom – grin ✎ 2008. március 17., 13:46 (CET)
- támogatom Cassandro ... 2008. március 18. 21:09 (CET)
- támogatom – OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2008. március 18., 23:31 (CET)
- támogatom – Crimea vita 2008. március 23., 09:46 (CET)
Ellene
[szerkesztés]- Nem értem, minek kell a tisztségviselőknek több szavazat, mint az irányelveknek. A 25-10 arányt furcsállom, szerintem az itt (WP:SZ) zajló szavazásokon is legalább 20 támogatónak kellene jeleznie egyetértését. Diabypaláver 2008. március 14., 22:55 (CET)
- Az okát alább leírtam. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 14., 23:21 (CET)
- Szerintem legyen
20-2025-25, abból kiindulva, hogy mennyien szavaznak egy-egy helyen. + a második sorban a „támogató” helyett én „bármilyen”-t írnék (támog/ell/tart) – Vince blabla :-) 2008. március 15., 00:47 (CET)
Vita
[szerkesztés]megjegyzés A javaslat és a jelenlegi szabályozás összehasonlítása, avagy mi változik a javaslat elfogadása esetén:
- A javaslat elfogadása esetén minden tisztségviselőre vonatkozóan (WP:JA szavazások) egységesen 25 mellette szavazat lenne az eredményességi korlát.
- IP-ellenőrök és bürokraták választására vonatkozóan eddig is ez volt a szabály, azzal a bizonytalansággal, hogy a szavazási irányelv min. 25-30 mellette szavazatot írnak elő, amit mi a gyakorlatban 25-ként alkalmaztunk.
- Adminisztrátorok választásánál semmilyen korlát nincs jelenleg.
- A javaslat elfogadása esetén minden WP:SZ-en zajló szavazásra vonatkozóan egységesen 10 mellette szavazat lenne az eredményességi korlát.
- Irányelvet érintő szavazásoknál jelenleg 10 szavazat (támogatom + ellenzem) megléte az eredményességi korlát.
- Irányelvet nem érintő szavazásoknál jelenleg 7 szavazat (támogatom + ellenzem) megléte az eredményességi korlát.
A javaslat igyekszik követni a Wikipédia változásait, részben szigorítva a jelenlegi szabályozáson, de legalább ilyen fontos, hogy egy komoly lépés az egységesebb és átláthatóbb szabályok felé. Samat üzenetrögzítő 2008. március 14., 02:11 (CET)
megjegyzés Bár valójában kérdés:
- Párhuzamosan zajlik két olyan szavazás, amely éppen magát a wikipédista döntéshozatalt szabályozza. Az itteni javaslat szerint két és félszer több "erős szavazat" kell egy "kinevezés" érvényességének eléréséhez, mint egy irányelv érvényes megváltoztatásához. Bennem ez azt a benyomást kelti, hogy az irányelvek alkalmazójának személye sokkal nagyobb befolyással bírhat a Wikipédia alakulására, mint maguk az alkalmazott irányelvek. Tekintsem ezt a szavazást a "kézivezérelt szabályértelmező" wikifilozófia tudatos megerősítésének? – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 14., 06:42 (CET)
- A kérdésed a wikifilozófiai iskola egyik szép gondolata. Mindenesetre a gyakorlat az mutatja, hogy a kinevezéseken sokkal magasabb a részvételi hajlandóság, mint sok WP:SZ-es szavazáson (azért van kivétel :)). Ráadásul utóbbi korlát most már olyan kérdésekre is vonatkozik, amik nem érintenek irányelvet, és esetleg csak néhány szerkesztő érdeklődésére tarthatnak számot. A szabálynak nem célja akadályozni a döntéshozatalt, ezért a korlátok nagyjából a kialakult gyakorlathoz (és az eddigi szabályozáshoz) igazodnak. Samat üzenetrögzítő 2008. március 14., 10:56 (CET)
- Magyarán ha a kiajani sokkal népszerűbb kérdés, mint a miaménkűnek ez az egész cucc, akkor ha eccer így alakul spontán, hát utánaballagunk a szabályozással is. (Remélem, hogy a mérnemacikkekkel foglalkozunk többet fájdalmadra is magyarázatot találtál ... :)
- Pozitív visszacsatolás mint rendszerszabályozási alapelv. Érdekes gondolat. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 14., 11:23 (CET)
- A káromkodásról mikor szavazunk ?? :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 14., 11:39 (CET)
- A kérdésed a wikifilozófiai iskola egyik szép gondolata. Mindenesetre a gyakorlat az mutatja, hogy a kinevezéseken sokkal magasabb a részvételi hajlandóság, mint sok WP:SZ-es szavazáson (azért van kivétel :)). Ráadásul utóbbi korlát most már olyan kérdésekre is vonatkozik, amik nem érintenek irányelvet, és esetleg csak néhány szerkesztő érdeklődésére tarthatnak számot. A szabálynak nem célja akadályozni a döntéshozatalt, ezért a korlátok nagyjából a kialakult gyakorlathoz (és az eddigi szabályozáshoz) igazodnak. Samat üzenetrögzítő 2008. március 14., 10:56 (CET)
megjegyzés Tulajdonképpen az aktív szerkesztők százalékában kéne a minimumot megadni. Mivel azonban ez egy nehezen meghatározható érték lenne, csinálhatjuk így is, mint most történik: a tapasztalati értékeknek újra meg újra utánaigazítjuk a szabályozást. Karmelaposta 2008. március 14., 13:08 (CET)
- Kedves Karmela: nem az összegszerű elmozdulást (korlátemelést) kifogásolom, hanem az itt szabályozni kívánt kétféle terület egymáshoz viszonyított arányát. Helytelennek tartom, hogy jóval kisebb tömegű egyetértéssel beérjük az egész projektet meghatározó irányelvek alakításakor, mint a tisztségviselői kar alakításakor. Ezzel ugyanis két dolgot is megerősítünk a wikipédista köztudatban: hogy a posztok sokat számítanak, meg hogy a szabályok keveset számítanak. "Maguktól" valóban efelé mennek a folyamatok - de ez nem jó irány, még akkor sem, ha népszerű. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 14., 23:21 (CET)
A dolog szerintem fordított logikával működik: az irányelvekkel kapcsolatos sorozatos szavazások gyakran nem mozgatnak meg annyi embert, ami a magasabb küszöbhöz kellene, viszont tíz komoly szavazat má' valami, és általában tényleg csak azok szavaznak, akik komolyabban érdeklődnek az illető ügy iránt. A személyes szavazásnál viszont nagyobb garancia, ha legalább 20-25 törzsszerkesztő szavaz bizalmat valakinek, lehetőleg úgy, hogy ismeri a tevékenységét. De persze ez csak magyarázkodás, még ha praktikus alapú is. Talán szerencsésebb, ha a legitimitást mindig a törzsgárda arányaihoz mérjük, és nem a papíron regelt szerkesztők számához. • Bennófogadó 2008. március 14., 23:40 (CET)
- Praktikusan legegyszerűbb lenne kiszórni az összes irányelvet; kiosztani minden igénylőnek minden igényelt tisztségbitet; és hajrá ... A "kövessük mindenben a népakaratot" elven most is ugyanabba az irányba mennek a dolgok, csak sokkal lassabban és sokkal több súrlódással és huzavonával. A kocsmákban se kizárólag azért nem verik egymást péppé a kedves vendégek, mert kijön a jard, hanem mert nem kellemes mindennap péppéverődni ... Itt se lenne másképp: az elviselhetetlenek rövid úton ki lennének szórva, a többiek meg kábé ugyanolyan pontossággal, ám sokkal hatékonyabb eljárásokkal kiegyeznének, mint most. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 15., 00:12 (CET)
megjegyzés Bennem egyetlen abszurd kérdés vetődött fel; Mi van akkor, ha az ellenzők kihúzzák a szavazatukat a lezárás elött, és így nem lesz meg az eredményességi korlát? Nem lehet, hogy így kialakítunk valamiféle obstrukció-szerűséget? ~ Boro » vita 2008. március 15., 18:09 (CET)
- Akkor IJ. Amelyik javaslat nem tud összeszedni 10 támogató szavazatot, az bizonyára meg is érdemli, hogy elbukjon. Winston vita 2008. március 15., 19:41 (CET)
- A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!