Ugrás a tartalomhoz

Index librorum prohibitorum

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tiltott könyvek jegyzéke szócikkből átirányítva)
Index librorum prohibitorum
„tiltott könyvek jegyzéke”
Az Index egy 1564-es kiadása
Az Index egy 1564-es kiadása
Szerzőa római katolikus egyház Index- kongregációja (lat. Congregatio indicis)
Megírásának időpontja1559 és 1948 között, 30-szor átdolgozva jelent meg
Első kiadásának időpontja1559
Nyelvlatin
Témaköra római katolikus egyház által a hívek részére tiltott könyvek lista-szerű felsorolása
Műfajkönyvlista
Kiadás
Magyar kiadásMindössze egy kivonat létezik magyar nyelven[1]
Külső hivatkozásaz utolsó, 1948-as index
A Wikimédia Commons tartalmaz Index librorum prohibitorum témájú médiaállományokat.

Az Index librorum prohibitorum (latin, jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) vagy röviden csak index azon könyvek listája volt, amelyeknek olvasásához és birtoklásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását és hívei számára ezt kifejezetten tiltotta. A kánoni értelemben a legfőbb egyházi tekintély megbízása folytán összeállított és kihirdetett könyvek jegyzékének az volt a célja, hogy az egyház megakadályozza a teológiailag helytelen, a katolikus hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tanok terjedését a hívei között.[2]

Az Index librorum prohibitorum a Hittani Kongregáció 1966. április 14-i közleményével hivatalosan mintegy megszűnt létezni. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket a hittani kongregáció 1966. június 14-ikei állásfoglalása tisztázta: a régebbi büntetések veszítették érvényüket, amelyek a tiltott könyvek olvasásához kapcsolódtak. Maga az Index továbbra is erkölcsileg kötelező maradt.[3] E tényállást Ratzinger bíboros is megerősítette 1985-ben.[4] Ottaviani bíboros, a Hittani kongregáció vezetője szerint az Index mintegy megszűntében nagy szerepe volt annak, hogy a Hittani Kongregáció nem tudott lépést tartani a kortárs megjelenő könyvek és publikációk egyre növekvő számával.[5]

Történet

[szerkesztés]

Előzmények

[szerkesztés]

A pápák és a püspökök ősidőktől fogva szent kötelességüknek és Isten adta joguknak tekintették a nekik nem tetsző teológiai, tudományos és irodalmi művek cenzúrázását, betiltását és megsemmisítését. A kereszténység kezdeti időszakában a főpapok megsemmisítették az antik görög és római irodalom műveit; a Biblia kánonikus szövegének megállapítása után elpusztították a Biblia minden egyéb változatát. Ugyanerre a sorsra jutottak a korai keresztények és a középkori "eretnekek" művei, Ariustól kezdve egészen a katharokig bezárólag: e műveket az eretnekekkel együtt elégették. A Talmudot, a Koránt, s a zsidók és a muszlimok más vallási műveit az évszázadok során mind igyekeztek megsemmisíteni.[6]

A lázadó jellegű és az egyháznak nem tetsző irodalom megsemmisítése a középkorban nem jelentett különösebb problémát, mert kevés volt az írni-olvasni tudó ember, és még kevesebb volt a mű. A könyvnyomtatás kezdetével, amit az egyháziak „ördögi találmánynak” tartottak, a probléma bonyolultabbá vált.[6]

A könyvnyomtatás gyorsan elterjedt, növekedett az írni-olvasni tudók száma. 1448-tól 1500-ig Európa 246 városában 1099 nyomdát hoztak létre, s ez alatt az idő alatt 40 ezer könyvet adtak ki 12 millió példányban.[6]

A nyomdagép hatalmas fegyverré vált a pápaság ellenfeleinek, a humanistáknak, a protestánsoknak, a tudósoknak a kezében. A tudósok, akik humanistáknak nevezték magukat, s örökösen kételkedtek, lealacsonyították az egyház valamennyi szent dogmáját, s "rosszindulatú műveiket" a német Gutenberg "sátáni találmánya", a könyvnyomtatás segítségével terjesztették. Az eretnek ragállyal nem volt képes megbirkózni a helyi inkvizíció, annak ellenére, hogy sok királyságban maguk az uralkodók gyakoroltak védnökséget felette. Franciaországban, Lengyelországban és néhány más államban megszüntették az inkvizíciót, s funkcióit a világi törvényszékeknek adták át.[6]

A katolikus főpapok mind nagyobb nyugtalansággal tekintettek a nyomtatott termékek növekvő folyamára mint őket elnyeléssel fenyegető valamiféle új vízözönre. Igyekeztek magukat megvédelmezni tőle: megtiltották, hogy bármit is kinyomtassanak az erre meghatalmazott inkvizítorok különleges jóváhagyása nélkül.[6]

Elsőként IV. Szixtusz pápa tette közhírré 1471-ben, hogy előzetes cenzúrát vezetett be a könyvekre.[6] 1479-ben az „Accepimus litteras” című kiadványában Köln városának teljhatalmat adott, hogy a "hitellenes" iratok nyomtatói, vásárlói és olvasói ellen eljárjon.[7]

1487-ben VIII. Ince pápa „Inter multipliées” kezdetű bullájában minden nyomdásznak kiközösítés terhe alatt kötelességévé tette, hogy a műveiket már a nyomtatás előtt egyházi cenzúrának vessék alá.[7] 1515-ben hasonló rendeletet adott ki X. Leó pápa is „Inter sollicitudines” motu propriójában [8] és az V. lateráni zsinaton keresztülvitte a nyomtatott művek cenzúrájának bevezetését s ennek kiterjesztését a keresztény világra.[6]

Az első újkori tiltott könyvek

[szerkesztés]

A könyvtilalom a reformáció térnyerésével lett egyre nagyobb.

1535-ben I. Ferenc francia király parancsára a Sorbonne teológusai összeállították a tiltott könyvek jegyzékét; az ilyen könyvek kiadásáért, terjesztéséért és olvasásáért az egyházból való kiközösítés, börtönbüntetés, sőt máglya járt.[6]

Az ellenreformáció jegyében a leuven-i (1540), majd a párizsi (1544) egyetemek „katalógus” címen adtak ki tiltójegyzékeket.

Hogy milyen méreteket öltött később Franciaországban a tiltott irodalom üldözése, megmutatja az, hogy az 1660-1756. közötti években a Bastille-ba 869 szerzőt, nyomdászt, kiadót és könyvkereskedőt zártak be.[6]

Francia kollégájának példáját követte V. Károly spanyol király 1546-ban, majd a portugál inkvizíció is. Indexet adott ki az inkvizíció velencei (1551), firenzei (1552) és a milánói (1554) ága is.[6]

Magyarországon

[szerkesztés]

Magyarországon II. Lajos király 1524-ben lépett fel a katolikus egyház épségének védelmére. Rendeletet intézett Szeben erdélyi város elöljáróságához, melyben jószágvesztés terhe alatt megparancsolta, hogy Luther könyveit házról-házra felkutassák s nyilvánosan elégessék s többé senki se merje azokat árusítani, venni vagy olvasni.[7] Hasonló rendeletet intézett ugyanezen év nyarán Szalkai László esztergomi érsek Szeben és Brassó városok klérusához.[7]

1570-ben Miksa király rendelte el az unitáriusok és a zwingliánusok (reformátusok) iratainak felkutatását és megsemmisítését.[7]

Római index

[szerkesztés]

A formális Index létrejöttét Carafa bíboros (a későbbi IV. Pál) 1543-as rendelete könnyítette meg, amely szerint csak olyan könyvet lehet kinyomtatni, amely rendelkezik az inkvizíció előzetes engedélyével.

Az 1559. évi első római index kiadásával a katolikus országokban megjelenő könyvek cenzúráját a pápai inkvizíció egyesítette kezében. Ez adta ki az első formális indexet IV. Pál pápa uralkodása alatt.

VII. Sándor pápa a Speculatores Dominus Israel kezdetű bullával vezette be 1664-ben az Index librorum prohibitorumot[9]

Három, betűrendben szerkesztett osztálya létezett:

  1. azon íróknak nevei, akiknek minden művét tiltottak;
  2. egyes tilos művek, a szerzők megnevezésével;
  3. névtelen szerzők.

Ez a jegyzék tartalmazta továbbá a tilos bibliakiadásokat, valamint azon könyvkiadók neveit, amelyek "eretnek" könyveket nyomtattak.

Az Indexet a tridenti zsinat átdolgoztatta, s bővítette, az új listát IV. Piusz pápa 1564. március 24-én a Dominici gregis custodiae Domino kezdetű pápai bullával tette közzé. Ez a bővített változat a jegyzékek előtt közölte az indexre tétel szabályait. A könyvtilalom joga a pápát illette.

Indexkongregáció

[szerkesztés]

V. Piusz pápa 1571-ben létrehozta a tiltott könyvek indexének összeállításával foglalkozó hivatalt, az Indexkongregációt (Congregatio indicis). Ez a kongregáció adta ki a tilos könyvek olvasására való egyedi engedélyeket is. A kongregáció egy bíbornok elnöklete alatt világi és szerzetesrendbeli papságból kiszemelt tanácsosokból (consultor) állt; tagja volt a pápai udvar hivatalos teológusa (Magister sacri Palatii) is. A kongregáció határozatait pápai megerősítés után Rómában (in acie campi Florae) hirdették ki.

Az index kongregációja még ebben a században a jezsuiták ellenőrzése alá került.[6]

Az Indexet VIII. Kelemen adta ki utoljára 1596-ban úgy, hogy egyes szerzők minden művét tiltotta.

VII. Sándor pápa 1664-ben újrarendezte a tiltott könyvek gyűjteményét.[2]

Ezt követően úgynevezett Opera omnia (Összes műve) dekrétumokkal tiltottak be egy-egy szerzőt.

20. század

[szerkesztés]

1900-ban XIII. Leó eltörölte a korábbi listát és új szabályokat hozott az indexre tételhez, majd 1908-ban az index kongregációját megfosztotta a bírói funkcióktól.

XV. Benedek pápa pedig 1917. március 25-én föloszlatta az Index Kongregációt, feladatkörét átruházta a Szent Officiumra, melynek egy részlege foglalkozott az Index szerkesztésével. A pápa jóváhagyta a katolikus egyház kánonjogi kódexét. A kánonjogi kódex a katolikus egyház alaptörvénye, cikkelyeinek nem teljesítéséért a hívőket az egyházból való kiközösítés fenyegeti. [6]

Az Index librorum prohibitorum-ot 1948-ig naprakészen tartották, rendszeresen bővítették. A lista nem egyszerű reakció eredménye volt. Előbb felszólították a szerzőket, hogy védjék meg munkáikat, melyeket korrigálhattak, újraszerkeszthettek, ha el kívánták kerülni a betiltást. Az eljárás végeredményben publikálás előtti cenzúrára bátorított.

A tiltott könyveket az első kódex 1399. kánonja sorolja fel :[6][10]

  • 1. A Szentírás minden, nem a katolikusok által kiadott szövegét.
  • 2. Mindazon szerzők könyveit, akik az eretnekséget és a szakadást védelmezik, vagy bármi módon magának a hitnek az alapjait igyekeznek szétrombolni.
  • 3. Speciálisan az egyház vagy a keresztény szokások ellen irányuló könyveket.
  • 4. Valamennyi nem katolikus személy vallásos tárgyú könyvét, ha nincs külön megjelölve, hogy a szóban forgó könyv nem tartalmaz semmit, ami a katolikus hittel ellentétes.
  • 5. Olyan könyveket és brosúrákat, amelyek új látomásokról, jelenségekről, jóslásokról és csodákról szólnak, vagy amelyek új szenteket propagálnak, ha e könyveket a kánonikus szabályok figyelmen kívül hagyásával tették közzé.
  • 6. Olyan könyveket, amelyek bármely katolikus dogmát vitatnak vagy nevetségessé tesznek; amelyek a Szentszék által elítélt hibákat védelmeznek; amelyek az egyházi fegyelem rombolására irányulnak; amelyek tudatosan sértik az egyházi hierarchiát vagy a klérust és az egyházat.
  • 7. Könyveket, amelyek bármiféle babonát, varázslást, jóslást, jövendölést, mágiát, szellemidézést stb. tanítanak vagy ajánlanak.
  • 8. Könyveket, amelyek törvényesnek ismerik el a párbajt, az öngyilkosságot és a válást, és amelyek azt bizonyítják, hogy a szabadkőművesség s a hozzá hasonló szervezetek nemcsak nem ártalmasak, hanem hasznosak az egyházra és a polgári társadalomra.
  • 9. Pornográf könyveket.
  • 10. A Szentszék által jóváhagyott liturgikus könyveket, ha változtatások vannak bennük.
  • 11. Olyan könyveket, amelyek apokrif, betiltott vagy a Szentszék által érvénytelenített bűnbocsánatot terjesztenek.
  • 12. Krisztus, Szűz Mária, az angyalok, a szentek és Isten más szolgáinak az ábrázolásait, ha nem felelnek meg az egyház szellemének és utasításainak.

A kánonjogi kódex megtiltja, hogy az összes hívők és egyházi személyek a bíborosok, a püspökök és más magas rangú egyházi méltóságok viselőinek a kivételével külön engedély nélkül „kiközösített” könyveket használjanak. Azok, akik használatukra engedélyt kapnak, kötelezik magukat, hogy ezeket másoknak át nem adják.[6]

1966-ban a II. vatikáni egyetemes zsinat hatására a Vatikán beszüntette a tiltott könyvek indexének kiadását.

Szerzők és művek indexen

[szerkesztés]

A lista nem volt állandó, noha folyamatosan bővült, idővel lekerültek róla művek. Becslések szerint a Vatikán összesen tízezer könyvet vagy teljes életművet helyezett indexre. Az 1948 októberében felállított utolsó, 32. Index mintegy 4000 cenzúrázott címet tartalmazott, a legkülönfélébb okokból: eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség stb.[1] Olyan ismert szerzőket találhattunk a jegyzékben egy-egy művel, mint:

Név
(ABC szerint) 		Élt Foglalkozása
Bentham, JeremyJeremy Bentham 1748 – 1832 angol filozófus
Bergson, HenriHenri Bergson 1859 – 1941 angol filozófus
Berkeley, GeorgeGeorge Berkeley 1685 – 1753 angol teológus
Condorcet, Nicolas deNicolas de Condorcet 1743 – 1794 francia matematikus, filozófus
Alembert, Jean le Rond d’Jean le Rond d’ Alembert 1717 – 1783 francia matematikus, filozófus
Defoe, DanielDaniel Defoe 1660 – 1731 angol szépíró
Descartes, RenéRené Descartes 1596 – 1650 francia matematikus, filozófus
Erigena, Johannes ScotusJohannes Scotus Erigena 810 k. – 877 ír filozófus
Fénelon, FrançoisFrançois Fénelon 1651 – 1715 francia teológus
Flaubert, GustaveGustave Flaubert 1821 – 1880 francia szépíró
Foscolo, UgoUgo Foscolo 1778 – 1827 olasz költő
Grotius, HugoHugo Grotius 1583 – 1645 holland jogtudós
Holbach báró,Holbach báró 1723 – 1789 francia filozófus
Heine, HeinrichHeinrich Heine 1797 – 1856 német–zsidó költő
Herbert, EdwardEdward Herbert 1583 – 1648 angol teológus
Hugo, VictorVictor Hugo 1802 – 1885 francia szépíró
Kant, ImmanuelImmanuel Kant 1724 – 1804 német filozófus
, KopernikuszKopernikusz 1473 – 1543 lengyel csillagász
Lamennais abbéHughes Felicité Robert de Lamennais 1782 – 1854 francia teológus
Maimonidész,Maimonidész 1137 – 1204 zsidó filozófus
Michelet, JulesJules Michelet 1798 – 1874 francia történész
Mickiewicz, AdamAdam Mickiewicz 1798 – 1855 lengyel költő
Honoré-Gabriel Riqueti de Mirabeau 1749 – 1791 francia szépíró
Montaigne, Michel deMichel de Montaigne 1533 – 1592 francia esszéíró
Montesquieu,Montesquieu 1689 – 1755 francia filozófus
Pascal, BlaiseBlaise Pascal 1623 – 1662 francia matematikus, filozófus
Renan, ErnestErnest Renan 1823 – 1892 francia teológiai író
Rousseau, Jean-JacquesJean-Jacques Rousseau 1712 – 1778 francia filozófus
Spinoza, BaruchBaruch Spinoza 1632 – 1677 holland–zsidó filozófus
Swedenborg, EmanuelEmanuel Swedenborg 1688 – 1772 svéd misztikus
Taine, HippolyteHippolyte Taine 1828 – 1893 francia kritikus

Theodoor Hendrik van de Velde holland szexológus, A tökéletes házasság című szexológiai kézikönyve miatt szerepelt a listán. Másoknak teljes vagy szinte teljes életműve felkerült az indexre:[11]

Név Élt Foglalkozása
Balzac, Honoré deHonoré de Balzac 1799 – 1850 francia szépíró → minden szerelmes regénye
Bruno, GiordanoGiordano Bruno 1548 – 1600 olasz filozófus → teljes életműve
France, AnatoleAnatole France 1844 – 1924 francia szépíró → teljes életműve
Hobbes, ThomasThomas Hobbes 1588 – 1679 angol filozófus → teljes életműve
Hume, DavidDavid Hume 1711 – 1776 angol filozófus → teljes életműve
Maeterlinck, MauriceMaurice Maeterlinck 1862 – 1949 belga szépíró → teljes életműve
Proudhon, Pierre-JosephPierre-Joseph Proudhon 1809 – 1865 francia utópista szocialista → teljes életműve
Stendhal,Stendhal 1783 – 1842 francia szépíró → minden szerelmes regénye
Voltaire,Voltaire 1694 – 1778 francia szépíró, filozófus → szinte minden műve
Zola, ÉmileÉmile Zola 1840 – 1902 francia szépíró → teljes életműve

Indexre került a Talmud, a Korán, sőt egy időben a Szent Biblia egyes (leginkább református) kiadásai is. Magyar szerzők közül indexen volt Kollár Ádám Ferenc, Bölöni Farkas Sándor, Prohászka Ottokárnak pedig három írása is szerepelt a listán.

Egyes indexre tételek mögött politikai szándékok is meghúzódhattak: Heinrich Heine német költőt például azzal vádolták, hogy veszélyes forradalmi gondolatokat terjeszt, amelyek Európa feudális társadalmi összetételét romba dönthetik, 1926-ban pedig a francia szélsőjobboldali Action Française magazin is felkerült a jegyzékre (ugyanakkor Adolf Hitler Mein Kampf-ja nem).

Az Index hatása túlmutatott a katolikus világ határain. Hosszú időn át nehéz volt tiltott könyvet találni Kanadában éppúgy, mint Lengyelországban, főként a nagyvárosokon kívül. Az Index librorum prohibitorum hivatalosan a Hittani Kongregáció 1966. június 14-i közleményével szűnt meg, eltörlésével azonban a római katolikus egyház nem tekinti megszűntnek a könyvek és a tömegtájékoztató eszközök iránti felelősségét. 1966-ban a második vatikáni zsinat az Inter mirifica kezdetű dekrétumában szólt a kérdéskörrel kapcsolatos problémákról.

Index expurgatorius

[szerkesztés]

Az Index librorum prohibitorum különbözött az Index librorum expurgandorum-tól (más néven: Index expurgatorius), azon könyvek lajstromától, amelyeknek csak bizonyos, botrányosnak ítélt részeit kellett törölni a meglévő példányokban és az új kiadásokban.

Köznyelvi jelentés

[szerkesztés]

Az „indexre tesz” kifejezés betiltás, cenzúrázás jelentéssel mára átment a köznyelvbe.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Müller 1926.
  2. ↑ a b Az egyházi könyvtilalom és könyvbírálat, különös tekintettel XIII. Leó pápa "Officiorum ac munerum" kezdetű konstitucziójára , mek.oszk.hu
  3. ↑ "To respond to the above-mentioned questions, this Sacred Congregation for the Doctrine of the Faith, after having asked the Holy Father, announces that the Index remains morally binding, in light of the demands of natural law, in so far as it admonishes the conscience of Christians to be on guard for those writings that can endanger faith and morals. But, at the same time, it no longer has the force of ecclesiastical law with the attached censure. A Hittani Kongregáció állásfoglalása, 1966 jún. 14.
  4. ↑ "Since some have subsequently held that after the abrogation of the Index, the printing and diffusion of the Work in question is licit, L'Osservatore Romano (15 June 1966) had presented what was published in A.A.S. (1966) [Acta Apostolicae Sedis]: that, although abolished, the "Index" retained "all its moral value," for which [reason] the diffusion and recommendation of a Work is not held to be opportune when its condemnation was not taken superficially, but after weighing its purposes, to the end of neutralizing the damages which such a publication could bring to the more unprepared faithful." http://www.bardstown.com/~brchrys/Chrchval.html
  5. ↑ L'Osservatore della Domenica, 24 April 1966, p. 10.
  6. ↑ a b c d e f g h i j k l m n I. R. Grigulevics: Az inkvizíció története
  7. ↑ a b c d e Müller Lajos: A római index, 1926.
  8. ↑ Inter sollicitudines - angol szöveg
  9. ↑ Geocentrism 101, Part III: Scriptural and Church Position
  10. ↑ Lieber Mária Katalin: A tömegtájékoztatási eszközök a katolikus egyház törvénykönyveiben
  11. ↑ Müller 1926 25. o.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Index_librorum_prohibitorum&oldid=27235851”