Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Adapa/Archív5

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Auguste 16 évvel ezelőtt a(z) Romániai település sablon témában

Keleti írók

[szerkesztés]

Köszönöm :) Megmondom őszintén, azt a nevet veszem előre, amelyiket a lexikon is előre veszi, így haladok az ábécében előre. Hogy ez milyen név, meg nem mondom... Data Destroyer 2007. július 2., 15:37 (CEST)Válasz

Re: tengeriherkentyűk?

[szerkesztés]

Az OH. az alábbiakat írja (1373. o.):

tengeri1 ’a tengerrel kapcsolatos’ || tengeribeteg, tengeribetegség, tengericsillagok, tengericső, tengeridara, tengerifű, tengerihagyma, tengerihántás, tengerililiomok, tengerimalac, tengerinyúl, tengeriolaj, tengerisün-kaktusz, tengerisünök, tengeriuborka (…)

A különírtakat nem sorolom fel mind, de csak az alábbiak állatnevek közülük: tengeri hal és tengeri szivacs.

Lejjebb említi még a tengeri kígyót is, ami szintén külön van, ha tengerben élő kígyót (nem pedig hosszan elhúzódó ügyet) jelent. Ádám 2007. július 2., 21:12 (CEST)Válasz

Neolitikum

[szerkesztés]

A tundra északfelé húzódása megjegyzésem európára vonatkozott. Néha nem irok le mindent. Néha azt hiszem hogy más is tudja. Bocsi. Ha csak a kárpátmedencét vesszük igazad van, itt a jégkorszakban sem volt tundra.

A mondat ezt akarta kifejezni. A növénytermesztés és a növénytermesztő társadalom a tundra északfelé huzódásával tudatak tért nyerni. A térképen látszik, hogy. kb i.e 6000-től már a kárpátmedencétől északra is van egy keskeny termékeny sáv. Ami folyamatosan bővül és végül a feketeknger partjánál őssze olvad a dél felől jővő új más tehnnológiával kultúrával.

A felmelegedés i.e 5600 ra olyan mértékű, hogy a világtengerek szinte a jelentős jéolvadás miatt megemekedve, a földközi tenger medencéje után, a Fekete-olvadék-tó-mocsárt is 100-150m vizzel tőlt fel. --Elder sun 2007. július 3., 17:56 (CEST)Válasz

szaka

[szerkesztés]

Bárczi Géza a magyar nyelv töténetében a szaka szót a széttört egész kerék értelmű mondattal magyarázza. Ha nem a szarvas népe önelnevezés hanem a 11. század ellőtti finnugor nyelvű ragadvány név, akkor szinte biztosan olyan nép, amelyik sok részre van szakadozva, de egynek tekintendő valami okból. Ahogy a kerék szaka, a napszaka az éjszaka... (megpróbálok emlékezni a forrásra)--Elder sun 2007. július 3., 19:26 (CEST)Válasz

a secca viszont kaszást jelent latinul. Vajon van-e szoros összefüggés a szkíta szakák és a secca szó között? (az Oziris;Nimrod;secca;kaszás;nyilas;sagitarius;scytus csilagképen kívűl, mert azt ismerem.)


Óriási kérés !!!!

[szerkesztés]

Van hanglejátszód ami a betűket angolul kimondja? játszasd le a microszoft sem-el (a vezérlő pult/beszéd-ben van) jó pofa :)

Ezt Az angol wikin találtam:

Nekem windows Xp-m van, de ha jól tudom már a win 2000-nek is része a vois vagy speech. A vezérőpult/beszéd vagy controlpanel/speech funkció egyik abalaka. Mr. 'mik rosz oft' (akkor mi van) Sem bele dudogja a hanszóróba.

Ha 'Meh rg arh'-t bele irod a mint söveg helyére, akkor szép angolsággal kimondja. :) 

A 'Meh rg arh'-t az angol wikin találtam.

napszemüveg

[szerkesztés]

Szia! Miért vetted ki a cikket az alábbi kategóriákból, amikor oda is tartozik??

  • Kategória:szabadidő
  • Kategória:egészségügy

misibacsi 2007. július 3., 21:21 (CEST)Válasz

Ezt írtad: A cikket visszatettem az egészségügy kategóriába (de azon belül akkor már inkább a leendő Szemészet kategórába illene), a Ruházat kategóriát pedig betettem a Szabadidő kategóriába. Így már jó lesz? Egyébként nagyon érdekes a cikk, gratulálok!

Kösz az elismerést - így már jók lesznek a kategóriák. Valóban a Szemészet-be jobban illene, de úgy láttam, olyan kategória még nincs, ezért raktam az Eg.ü.-höz. Nekem egyébként is indokoltabbnak tűnik az, ha egy szócikk több kategóriában is szerepel (amibe illik, persze), hogy többféleképpen meg lehessen találni. Ha pl. kat:Szemészet létezne, akkor kivennéd a cikket a kat:Eü-ből? misibacsi 2007. július 4., 11:21 (CEST)Válasz

Csagatájok

[szerkesztés]

Szia, Adapa! Láttam, hogy létrehoztad a csagatáj költők meg a csagatájok kategóriákat, köszönet érte. Azután azonban elhelyezted három jelenlegi közép-ázsiai ország kategóriájában is, csak abban nem, amelyikbe valók lennének: Üzbegisztán. A cikkekben egyébként erre elegendő forrást és bizonyítékot találsz: Szamarkand, Bukhara, Herat, mind a mai üzbég területen található nagyvárosok, bár lakosságuk túlnyomórészt valóban tádzsik nemzetiségű. Timur Lenk is Üzbegisztánban van a legnagyobbra értékelve, az ő gyökerei pedig egészen Dzsingisz kánig vezethetők vissza.

Kazahsztán és Kirgizisztán szerepeltetése szerintem tehát nem helyes. Őszinte nagyrabecsüléssel, --Burumbátor Szellemszoba 2007. július 4., 07:47 (CEST)Válasz

Földtörténet

[szerkesztés]

Hahó, Adapa. Látom, elkezdted szerkeszteni a földtörténeti alkategóriákat. Lehet, hogy érdemes volna megbeszélni, van benne átgondolt rendszer. Üdv, --Korovioff 2007. július 4., 15:24 (CEST)Válasz

Szlovákia

[szerkesztés]

Üdv!

A szlovákiai cigánysággal kapcsolatos kutatási adatokat a http://www.mtaki.hu/ A Magyar Tudományos Akadémia – Etnikai-Nemzeti Kisebbségi Kutatóintézete weboldalán találtam: {[1]}{[2]}; mely alapján, a következő megjegyzéssel – „hogy engedhető meg egy lexikonban, hogy ennyire pontatlan adatok szerepeljenek, TISZETELT SZERKESZTŐK!?” - módosítottam a Szlovákia szócikket. Forrásként természetesen megjelöltem, a két dokumentumot. Peyerk nevű tisztelt szerkesztő ezt nem találta elég hitelesnek, s kitörölte. (A hivatkozott dokumentum nem forrásértékű, és nem hivatkozza meg a forrását. A visszaállított adatok viszont népszámlálásból származnak.) A trianoni békeszerződés szócikk javítgatása során akadtam véle össze, s erős a gyanúm, hogy ez az akciója nem mentes a személyeskedéstől!

1. Ma hazánkban, a magyar nyelv eredetével kapcsolatos hivatalos álláspont, az amit az MTA képvisel! – evvel kapcsolatban akadt jó néhány vitám itt… 2. A népszámlálási adatok, a környező országok politikai gyakorlata miatt erősen megkérdőjelezhető! 3. Aki járt már északi szomszédunknál, az csak mosolyogni tudd a jelen pillanatban, az oldalon szereplő, a cigányság számarányát mutató adaton.

Kérem megtisztelő állásfoglalásod az eset kapcsán! Üdv 87.97.71.2 2007. július 17., 15:07 (CEST)Válasz

A Kárpát-medence története a honfoglalásig

[szerkesztés]

Szia! Nem másztam utána a laptörténetben, mekkora mértékben a te munkád a cikk, de mivel te szerepelsz legtöbbet a laptöriben, gondolom, jelentős mértékben, ezért ezúttal kinevezlek a cikk gazdájává :) és ebben a minőségedben megkérdeznélek, késznek minősül-e már annyira, hogy menjen referálásra, mert beleolvasgattam, és baromi jó. Amennyiben késznek érzed, még megkérnélek rá, hogy egy rövid összefoglalót kerekíts az elejére, hogy ne rögtön a tartalomjegyzékkel kezdődjön. üdv, – Alensha üzi 2007. július 22., 13:41 (CEST)Válasz

Oké, szólj majd, ha referálásra érettnek látod. üdv, – Alensha üzi 2007. július 22., 17:57 (CEST)Válasz

Önkormányzat és közigazgatás

[szerkesztés]

Szia! Január 28-án végigmentél a megyéken, és mindbe beleraktál egy Önkormányzat és közig szekciót. Most végigmentem a megyéken, és egyedül Pest megyéhez van írva egyetlen árva mondat. Ha már létrehoztad ezeket a szakaszcsonkokat, légyszi mondd el nekem részletesen, hogy milyen jellegű infót vársz oda, ami már nincs benne a megyék városai, községei, kistérségei, az 1950-es megyerendezésen kívül, mert ezek általában megvannak a cikkekben, külön alcímek alatt. Mert akkor K-E megyét megírom, mert zavar a csonk jelzés. Villy/diszkássön 2007. július 24., 14:52 (CEST)Válasz

De a kistérségi felosztás eddig is benne volt, a működése meg minden megyének ugyanaz, nem? Villy/diszkássön 2007. július 24., 20:57 (CEST)Válasz

Itt hozzászóltam ehhez, hiszen én követtem el a címek átstruktúrálását.
--Peyerk 2007. július 25., 17:58 (CEST)Válasz

Protestáns egyházak

[szerkesztés]

Szia, Adapa! Nem írnál egy eligazítást ehhez a kategóriához? Be fog kerülni ide az összes református templom és iskola? És az unitárius templomok, iskolák is? Személyek (különböző rangú papok) is? Köszönettel --Hkoala vita 2007. július 24., 19:21 (CEST)Válasz

Köszönöm a választ, de nem értem. Nem az volt a gondom, hogy a református miért az általánosabb protestáns kategóriában van benne, hanem az, hogy az iskola és templom miért az "egyházak" közé tartozik. De ha már odatartozik, miért nem raktad be az összes református templomot? --Hkoala vita 2007. július 24., 20:44 (CEST)Válasz

Tömörkény István

[szerkesztés]

Van egy sablon {{magyar irodalom}} Tömörkény István nincsen benne, írjátok bele légyszí. A Móra Ferenc szócikkben láttam, hogy Móra Ferenc benne van, Tömörkény meg nincs benne. Máig ható kiváló piáros ez a Móra, de azért ő is javasolta volna, hogy a magyar irodalom legfontosabbjai közé vegyük be Tömörkény Istvánt.--Márti 2007. július 26., 15:37 (CEST)Válasz

Lektorálás

[szerkesztés]

Szia! A user-lapodon levő it-2 sablon alapján gondoltam, hogy megkérlek, nézd át az Újlatin nyelvek#Szókészleti összehasonlítás-ban levő táblázat olasz oszlopát. (Akinél it-3 volt, nem nagyon ismerősek). A cikk egyébként referáláson van, ott is jól jön a véleményed. Üdvözlettel --Hkoala vita 2007. augusztus 1., 20:44 (CEST)Válasz

Lopótök taxoboxa

[szerkesztés]

Rég láttalak, hogy vagy?

[szerkesztés]

Szia!

A wikitali óta nem láttalak, hogy vagy!? :-) --Peda 2007. augusztus 7., 01:31 (CEST)Válasz

Wikitábor idén nem lesz, majd jövőre... viszont szeptemberre kéne szervezni egy sörözést... :-)) Örülök, hogy jól vagy! :-))))) --Peda 2007. augusztus 8., 03:05 (CEST)Válasz

A lopótök képei

[szerkesztés]

Örülök neki, hogy rajta tartod a szemedet és javítgatod a Lopótök cikket, de kérlek ellenőrizd a változtatásaidat különböző betűméretekkel is. A legutobbi változtatásod eredménye kis betűméret mellett szerintem zürzavarosan néz ki.
Kérlek, hogy változtasd vissza.
A képanyag elrendezésére sok energiát fordítottam, mert nehéz egy olyan megoldást találni, ami akkor is elfogadható, ha valaki apró betűket választ, és akkor is, ha valaki csak az egészen nagy betűket látja jól. Jó lenne, ha a változtatások továbbra is meghagynák mindkét lehetőséget.
Köszönetel Karmelaposta 2007. augusztus 7., 01:50 (CEST)Válasz

(átvittem a témát ide Karmelaposta 2007. augusztus 7., 12:55 (CEST))Válasz

Elkészült a spanyol portál

[szerkesztés]

Szia! Örömmel jelentem, hogy elkészült a spanyol portál! Ha tudsz olyan linkről, ami még nincs felvéve, nyugodtan bővítsd! (Egy pár embernek megírom külön, akit érdekelhet, egyébként senki nem foglalkozna vele). --TheMexican (escríbeme) 2007. augusztus 7., 17:08 (CEST)Válasz

Átmozgatás

[szerkesztés]

A Wikipédia:Földrajzportált és allapjait átmozgattam a Portál:Földrajz névre. --Lily15 üzenet 2007. augusztus 8., 20:17 (CEST)Válasz

Nagyecsed

[szerkesztés]

Kedves Adapa! Köszönöm a segítséget a Nagyecsed lapon. Nagyon tetszik! Üdvözlettel:Kossuthzs. 2007. augusztus 11., 11:01 (CEST)Válasz

Franciák

[szerkesztés]

Adapa, szerkesztéseid nagy részét vitattam, de te csak visszavágtad ugyanúgy. Tegnap még nem is létezett ez a szócikk, úgy döntöttem, megírom. Számtalan vita övezi egyéb oldalakon is, de a szerkesztéseidnél letisztultabb változatok léteznek. Akkor nyúlok bele más készülő cikkébe, ha nyelvtani problémát észlelek, vagy ha az illető nem ellenzi a szerkesztésemet. Te meg még vissza is rakod a rosszat. Megindokoltam az összefoglalókban, mit miért változtattam.
Francia mint Frankia - ehhez tudsz forrást is? Tudtommal a francia ennél valamivel közvetettebben jön a frank névből. Burbank 2007. augusztus 14., 20:46 (CEST)Válasz
Bocs, most látom, hogy a cikk vitalapján próbáltál kommunikálni. Nem olvastam el, azt hittem, hogy szó nélkül tetted vissza. A szerk. összefoglalókban leírtam a gondjaimat részletesen. Burbank 2007. augusztus 14., 20:56 (CEST)Válasz
Félreértettél. Magának a latin Francia szónak van-e valami nyoma és miért nem említi a Franciaország szócikk? Nem pusztán a kiejtéssel van gondom, hanem a közvetlen kapcsolat meglétével. Én az angol cikkből fordítottam, új vitatható információhoz viszont forrás kellene. Honnan vetted ezt? Burbank 2007. augusztus 14., 21:06 (CEST)Válasz

Délvidéki vérengzések

[szerkesztés]

Szia, bocsi, de megkérdezném, hogy a forrásmegjelöléseket miért törölted a szócikkből? Azokat én írtam be, személyesen néztem utána a forrásnak, ami a délviéki bevonulás áldozatairól szól. Esetleg lennél szíves visszaállítani? Egyébként hol bukkantál arra, hogy a dobrovoljacok hozták létre a lágereket? Üdv:--Dzsivan 2007. augusztus 14., 21:22 (CEST)Válasz

Szia, nem a szerb wiki volt forrásnak jelölve, hanem egy Jugoszláv Encikopédia (konkrét könyv). Egyébként egy láger már önmagában sajna "indokként" nevezhető a későbbi kegyetlenségekre (Szabadkán van olyan, hogy fasizmus áldozatainak emlékműve - Szabadkán is volt egy láger, bár az emlékművön nem írja, hogy ki hogy halt meg). Jó, a dobrovoljacokkal kapcsolatban rosszul fejeztem ki magam. Tehát, hol láttad/hallottad, hogy az ő táborai voltak? Üdv:--Dzsivan 2007. augusztus 14., 21:46 (CEST)Válasz

P.S.: Az nyomtatott enciklopédia, mint forrás visszakerülhetne a lábjegyzetbe?

Rendben, köszönöm. Egyébként semmi kétségem, hogy a dobrovoljacok is benn voltak a dologban, de a Bácska (és így sajnos a lágerek) mégicsak sokkal inkább a magyar írányítás alat voltak. Üdv:--Dzsivan 2007. augusztus 14., 22:06 (CEST)Válasz

Bocs, de nem értem, hogy miért írod le továbbra is, hogy "hangoztatják Szerbiában, azonban pontos forrás nincs"? Nézd, tudom, hogy nehéz, de ezzel sajnos szembesülni kell. Hidd el, a szerbek bűneit sem hallgatom el (ajánlom: horvátországi háború) Üdv:--Dzsivan 2007. augusztus 14., 22:35 (CEST) A nyomtatott enciklopédia leírja, hogy ezreket öltek meg a magyar katonák, attól, hogy szocialista kiadású, sajnos igazat ír - ezt olyan magyar öregemberek támaszthatják elő, akiknek a szemük láttára mészárolták a falu szerb lakosságát. Én azért visszaállítom a forrás konkért megnevezését, hiszen korábban azt mondtad te is, hogy megthetem.--Dzsivan 2007. augusztus 14., 22:39 (CEST)Válasz

Ott azt írja, hogy a fleszabadító háború (tehát gyakorlatilag 1941-45-ig) 50.000 vajdasági lett áldozata a fasizmusnak. Ugye a Vajdaság csak egyharmad része a Bácska, továbbá ez a szám négy évre vonatkozik. Így persze csak tippelni tudunk, hogy mekkora volt a magyarok áldozatainak száma 1941-ben. Ez a szöveg nem a konkrét 8,5 ezerre utal de mindenképpen tanúskodik arról, hogy a magyarok nem csak újvidéken mészároltak. Továbbá a számos emlékmű is erről tanúskodik, de egy építmény gondolom nem nevezhető forrásnak.--Dzsivan 2007. augusztus 14., 22:54 (CEST)Válasz

Sejtettem, hogy nem lesz elfogadva konkrét forásnak, de nem is várhattam volna mást. Csak mondom, hogy nem magayrellenes propagandát folytatok, hanem azt szeretném, hogy nézzünk szembe a múlttal és ne ringassuk magunkat abba az álszent hitbe, hogy "a szerbek tízszer annyi magyart öltek meg". Tény, hogy sokkal több volt, de ez arány inkább 1:2-höz vagy 1:3-hoz. Egyébként lehet, hogy hülye kérdés, de ha a bácskai II. VH-s emlékműveken össze lenne számlálva a magyarok áldozatainak száma, akkor az elfogadható lenne forrásnak?--Dzsivan 2007. augusztus 14., 23:40 (CEST)Válasz

Van forrás

[szerkesztés]

Íme, ezt találtam az angol wikin:

Hungarian military between 1941 and 1944 killed 19,573 civilians,[5] mainly Serbs and Jews, but also Hungarians who did not collaborate with the new authorities; itt van a lábjegyezete:Slobodan Ćurčić, Broj stanovnika Vojvodine, Novi Sad, 1996

Nos, igen, a szerb wiki csak az 1941-es áldozatokat írta, de itt van mindegyik. Szerintem bekerülhet a cikkbe, mert nyilván 20.000 ember halálla nagyobb "indoklás" a bosszúra, mint "csak" 2.000 ember. Egyébként az tévhit, hogy csak az újvidéki razzia "szolgált indoklásként". Nos, bekerülhet a szöveg? Üdv:--Dzsivan 2007. augusztus 15., 00:03 (CEST)Válasz

Köszi, hogy szóltál, hogy téves a szerb wiki statisztikája. Én a konkrét bevonulásra nem hiszem, hogy pontos számadatot és jelentős írást tudok adni. De ha rábukkanok, akkor szólok. További jó szerkesztést!--Dzsivan 2007. augusztus 15., 15:08 (CEST)Válasz

Kategória

[szerkesztés]

Köszi a kategóriajavítást, nem értettem, hogy maradt ki az Egyesült Államok ennyi ideig :) Burbank 2007. augusztus 15., 09:27 (CEST)Válasz

Siege of Belgrade

[szerkesztés]

Hello! I read your message so I deccided to ask you something. I dont speak hungarian so I'am interest did you write in article about conflict of Hunjadi's son supporters and king supporters and about choosing of new king matija korvin. vojvoda

Szarakatsánok

[szerkesztés]

Jó estét kivánok nektek Londonbol és...kösz Kuvasz 2007. augusztus 16., 21:48 (CEST)Válasz

Siege of Belgrade, again

[szerkesztés]

Sorry if I am booring but I must ask. Does hungarian wikipedia have article about Ottoman-hungerian conflicts? English wiki has article abour Ottoman wars in Europe. --212.200.173.115 2007. augusztus 17., 21:07 (CEST) VojvodaVálasz

Jó lesz újra látni!

[szerkesztés]

Szia!

Talin remélem megint tudunk beszélgetni! :-))) --Peda 2007. augusztus 18., 00:55 (CEST)Válasz

Peda +1 :)

Vandál a Magyarország cikkben

[szerkesztés]

Azért ez aranyos volt tőle, hogy közölte, hogy lementette a cikket, és ha nem blokkoljuk, akkor vissza fogja tenni, mert nem vandál, csak unatkozik :DDD – Alensha üzi 2007. augusztus 18., 14:17 (CEST)Válasz

Gyurin Zsolt

[szerkesztés]

Hi, sorry for writing in English : I think the article about Gyurin Zsolt needs to be looked at by an experienced Wikipedian. --Venator 2007. augusztus 19., 13:07 (CEST)Válasz

Jürükök vagy Jörükök

[szerkesztés]

lásd cikk Kis-Ázsia

>Belsejében nomadizáló turkoman törzsek, kurdok,jürükök, taktadsik és kizilbethek, azonkivül betelepedett cserkeszek, georgiaiak, abkházok, bolgárok, cigányok, tatárok és zsidók laknak. A városokban Ny-on a kereskedés a görögök és egyéb európaiak, frankok, K-en pedig az örmények kezében van; végül Trapezunttól K-re a hegyekben rabló lázok laknak nagyobb számmal. Kuvasz 2007. augusztus 19., 18:44 (CEST)Válasz

Nőnem, hímnem

[szerkesztés]

Szia! De mégsem lenne okos dolog külön szócikkbe szedni, hogy az állatoknál, növényeknél, barnamoszatoknál is van olyan, hogy "hím"... Mit javasolsz, legyen általánosabb a szócikk címe (nőnem (biológia), hímnem (biológia)), esetleg a magyarázó szöveget bővítsük ki a többi élőlény elnevezéseire? SyP 2007. augusztus 19., 21:22 (CEST)Válasz

"A biológiában a nőnem a szexuális nemek vagy ivarok egyike. A nőnemű állatot nősténynek nevezzük, [...], a nőnemű embert nőnek stb." - ilyesmi? SyP 2007. augusztus 19., 21:49 (CEST)Válasz

Köszi...

[szerkesztés]

...a rákos javításokat!--Istvánka 2007. augusztus 25., 11:00 (CEST)Válasz

Emlősszerű őshüllők.

[szerkesztés]

Szia! Nem teljesen értem, hogy az emlősszerű őshüllőket miért a Kategória:Fosszilis állatok-ba helyezted, a Kategória:Fosszilis hüllők helyett. Tudom, hogy nem rokonai a ma élő hüllőknek, hiszen synapsidák, ahogy az emlősök, mégis őshüllőkként szokták őket emlegetni, így jogosnak tartom az alkategóriába való besorolásukat. - Don golgi 2007. augusztus 26., 12:42 (CEST)Válasz

Persze, láttam az új változatot. Ez a Kategória:Emlősszerűek talán a legelegánsabb megoldás. - Don golgi 2007. augusztus 27., 21:27 (CEST)Válasz

Lemuresthes nana

[szerkesztés]

Szervusz! Szia! hát ezt meg nonnan vetted???????????? Miért nem jó a: Lepidopygia nana, Spermestes nana, vagy a Lonchura nana. Mellesleg logikusnak a Lonchura mutatkozna. ( ha már a Spermestes-szarkapity nemzetséget is a lonchurához soroltad. ) Guvat 2007. szeptember 2., 07:36 (CEST)

Lemuresthes nana 2

[szerkesztés]

Arról nem is beszélve, hogy a díszpintyféléknek van magyar nyelvű szakirodalma! Amit illene figyelembe venni! Ott a szarkapintyek nemzetségének elnevezése: Spermestes. Üdv: Guvat 2007. szeptember 2., 08:18 (CEST)Válasz

Lemuresthes nana 3

[szerkesztés]

Köszönöm a jó szavakat! De még mindíg nem derült ki, hogy mi volt a forrásod a Lemuresthes nana-ra?!

üdv.: Guvat 2007. szeptember 4., 19:40 (CEST)Válasz

Tulokformák

[szerkesztés]

Szia.

Csak azért írok, mert kész lettem egy nagyobb lélegzetvételűl cikkel, a Tulokformák-kal és szeretném ha megnéznéd és mondanál róla valamit. Láttam hogy bele néztél amíg készült és kíváncsi vagyok mit gondolsz róla, most hogy nagyjából kész.


Elég sok képek raktam be, de egyrészt szerintem illeszkednek a szöveghez, meg kicsit elfogult is vagyok, mert egy kedvelt csoportról van szó.

Szóval szívesen veszek minden kritikai jelelgú észrevételt.

Kicsit ellustultam mostanában, de ezt már egy jó ideje meg akartam csinálni és remélem jó lett.

Üdv. Attis 2007. szeptember 4., 20:34 (CEST)Válasz

Basszus csak most vettem észre, hogy ugyanazt a cikket szerkesztjük, és csak véletlenül nem ütköztünk eddig... :) Én a "természetvédelem" szakaszig jutottam el a nyelvtani ellenőrzésben, most átadom neked a terepet. Ha kész vagy, majd átnézem, szakmailag úgysem értek hozzá, és az az első. misibacsi 2007. szeptember 5., 11:42 (CEST)Válasz
Ha már nem szerkeszti a tartalmát senki, akkor még átnézem. Utána mehet referálásra. misibacsi 2007. szeptember 5., 12:47 (CEST)Válasz

Kusita Királyság

[szerkesztés]

Kedves Adapa!

Kérlek, ne bonyolodj szerkesztési háborúba velema, az alábbi mondatod miatt: "Két nagy korszaka a Napatai Királyság és a Meroitikus Királyság kora, amely a két fővároshoz, Napata, majd Meroé városához kapcsolódott."

A mondatban megfogalmazott állítás egy kb. 25 éve tulhaladott tudományos álláspontot tükröz, amely szerint a Kusita királyság fővárosait Napata és Meroé jelentette volna. A Napata korszakban Núbia, ahogy azt Török László azt számos cikkében részletesen kimutatta, több ókori államszervezethez hasonlóan nem egy központtal (főváros) rendelkezett, hanem több szakrális és világi központtal. Ilyen volt Kerma (Pnubs), Kawa, Napat stb., amelyekben minden uralkodó trónralépésekor egyenként beiktatásra került és amelyekben királyi paloták is álltak. Napata, fontos szakrális központ, de Meroé is nagy jelentőséggel bír, már a 6.-5. században. Téves tehát az kép, hogy a központot a Meroitikus korban délre helyezték volna át. A királyi temetkezések kerültek át ide (nem is véglegesen), egy új dinasztia trónralépésével Arkamaniqo király korában (Kr. e. 270 k.)

Legközelebb, természetesen azonnal megindoklom a cikk vitalapján is a az okát az ilyen javításoknak, ahogy azt most teszem is utólag.

Üdvözlettel: --Lassi 2007. szeptember 5., 12:41 (CEST)Válasz

Köszönöm, ez így jó lesz. Üdv:--Lassi 2007. szeptember 6., 19:22 (CEST)Válasz

Kategória:Római katolikus egyházi személyek

[szerkesztés]

Szia! Ezzel meg mi a baj, hogy ki kell üríteni? --Mathae Vita 2007. szeptember 6., 19:08 (CEST)Válasz

Oké. --Mathae Vita 2007. szeptember 6., 19:21 (CEST)Válasz


Marosvásárhely és Anjou-kor

[szerkesztés]
  • Megprobálom bővíteni, de nem hiszem, hogy a történelemhez sok forrást kapnék... De megprobálom. --Kulja Vita 2007. szeptember 8., 9:39 (CEST)

Telefonközpont

[szerkesztés]

Elkezdtem fordítani saját eszperantó cikkemet a telefonközpontról magyarra. Sok képet csináltam, telefoncentralo-n virítanak, de a magyar részre nem tudtam áthelyezni. Meg tudnád csinálni? --Crosstor 2007. szeptember 8., 14:41 (CEST)Válasz

auróra

[szerkesztés]

Helló! Az Auróraasztrildot nem kötőjellel kell írni! + Általában nem alkazza a szakirodalom a kötőjeles elnevezéseket.

Üdv: Guvat 2007. szeptember 8., 17:00 (CEST)Válasz

Elő-Ázsia művszete

[szerkesztés]

Kedves Adapa! köszönöm a segítséget, de felesleges volt átnevezned az elő-ázsiát közel-keletre, mert hamarosan szétbontom, mindegyik eleme külön cikket kap, mert megérdemlik, a végén pedig Mezopotámia művészetére lesz átnevezve a maradék. ez eltart egy darabig, az óperzsákat már kiszedtem, meg kell írnom a hettitákat föníciaiakat urartut stb. megértésed köszönöm Satak Lord 2007. szeptember 8., 22:29 (CEST)Válasz

Köszönök minden segítséget előre is! :) A Perzsia művészete lapot is ezért hoztam létre :) Satak Lord 2007. szeptember 9., 10:11 (CEST)Válasz

Hello! Elvégeztem a széjjelbontást és átneveztem Az ókori Közel-Kelet névre. Bár szerintem akkor is kicsit képzavar, mert a szakirodalom soha nem mond ilyen "csúnya" szót, már abban az értelemben véve csúnya, hogy sem stilisztikailag nem hangzik jól, és mivel 20. századi, hiába földrajzi, nem használják. Ezért aztat javaslom, hogy legyen inkább Az ókori Elő-Ázsia a neve, és Egyiptomot hagyjuk ki onnan, annak már úgyis annyi cikke van, mint a nyű. Satak Lord 2007. szeptember 14., 17:38 (CEST)Válasz

Hello! És arra kérlek, Lettország művészetét ne szedd ki külön lapra. Köszi :)Satak Lord 2007. szeptember 14., 19:11 (CEST)Válasz

Kárpátalja látnivalói

[szerkesztés]

Üdv.

Jó semmi gond, mert most gondolkodok egy nem magyar vonatkozású látnivalók rész beszúrásában vagy külön készítésében. Csak az a baj, hogy a két téma kapcsolódik egymáshoz. De valahogy megoldom – jeno9 2007. szeptember 9., 15:39 (CEST)Válasz

Telefon2

[szerkesztés]

Sajnos a helyzet drámaibb. 1 hónapig javították a gépemet, szinte minden képem elveszett. Újból már nem tudok letölteni, csak néhány maradt. Az eszperantó oldalról kéne kiindulnom, de nem tudtam semmi hasznosat elérni. Kb 60 képet vittem be az eszpernatóba még a nyáron. akkor kezdtem el az egészet, nagy gyakorlatom nem volt. Ilyenformán tudnál segíteni?--Crosstor 2007. szeptember 9., 20:18 (CEST)Válasz

Hatti

[szerkesztés]

Már megbocsáss, de a hettiták Hattinak nevezték saját országukat, amit előttük valóban hatti nyelvű lakosság lakott. --???? ????????? ??????? Vita 2007. szeptember 13., 18:39 (CEST)Válasz

Nem beszélve arról, hogy talán a laptörténet megőrzésére nem ez a legmegfelelőbb mód... Ne hozz elhamarkodott döntéseket. Visszaállítom. --???? ????????? ??????? Vita 2007. szeptember 13., 18:47 (CEST)Válasz

Akkor egyelőre nem állítom vissza szó nélkül. A hattikról a hattik szócikknek kéne szólni. Ld. magyar helyett magyarok stb. Hatti egy állam neve (+ egyértelműsítéssel hatti nyelv, hatti nép/hattik). A hattiknak gyaníthatóan nem volt állama, a hettitáknak volt. Következésképpen a hettita államok történetéről megfelelő Hatti néven értekezni, főleg, hogy Hatti állam területe változott az idők folyamán. Hatti önmagában nem megfogható földrajzi terület, mint pl. az Alföld, hanem politikai entitás. Mint ilyen, a hettita korban létezett, mert a hattik államisága erősen kérdéses, gyaníthatóan nem volt, amit az iratanyag csekély száma támaszt alá. "Soon there was a Hattian settlement at Bogazköy as well, and this habitation, founded towards the end of the Early Bronze Age, marked the beginning of continuous occupation at the site." Ez alapján meg eléggé tévesnek tűnik Hattusast "fővárosként" aposztrofálni. --???? ????????? ??????? Vita 2007. szeptember 13., 19:07 (CEST)Válasz

Nem szeretem a más wikikre való hivatkozást, csak ha a vonatkozó szócikk valóban szakszerűnek tűnik. Ezúttal éppenséggel nem vitték túlzásba. Mindenesetre megkérdem hettitológus barátom, miként vélekedik hatti államiság kérdéskörében, illetve ő személy szerint hogy rendezné el a Hatti-hettiták kérdéskört. (Ha vissza akarod bővíteni, akkor minek kellett kivágni? Simán bővíthetted volna... és akkor a laptörténetben is látszana, ki mit mikor hogyan írt.) --???? ????????? ??????? Vita 2007. szeptember 13., 19:23 (CEST)Válasz

Ne tereld érzelmi síkra, mert megharagszom :). Tudod, a pokolba vezető út is... --???? ????????? ??????? Vita 2007. szeptember 13., 19:37 (CEST)Válasz

kép

[szerkesztés]

Szia! Ez a kép mit akar ábrázolni, szükség van még rá? Kép:Kekcsik.gif. üdv Szajci reci 2007. szeptember 14., 21:02 (CEST)Válasz

Értem. Köszi. Szajci reci 2007. szeptember 15., 06:30 (CEST)Válasz

Telefon 3

[szerkesztés]

Sajnos nem, ezek tartalék képek, hiszen 50 képet egy cikkhöz nem érdemes rátenni. A probléma továbbra is fennáll, de így sikerült elkendőznöm. Sokat kínlódom a képekkel, más cikkekhez keresek a más nyelvű cikkekből, valami sikerül, valami nem.--Crosstor 2007. szeptember 15., 18:29 (CEST)Válasz

Üvegházhatás

[szerkesztés]

Kedves Adapa!

Bocs, hogy ilyen későn reagálok, de mostanra gondoltam át kellőképpen a dolgot. Szóval, továbbra sem kívánok a nyelvhelyességi és stilisztikai dolgokon túl beszállni a téma szerkesztésébe. Ha őszinte akarok lenni magunkkal, akkor leginkább azért, mert túl sok ott az indulat, és én az ilyesmit rosszul tűröm. Korlátlan mennyiségű szarkazmust elfogadok, és magam se kímélek senkit, de mindezt csak a poén kedvéért.

P/c 2007. szeptember 16., 22:22 (CEST)Válasz

ókori Közel-Kelet

[szerkesztés]

Hello! Utánanéztem kicsit a dolgoknak. Az angol ancient near east kifejezés helyes magyar megfelelője az Ókori Kelet. Ebbe a fogalomba ugyanúgy beletartozik Egyiptom, mint Mezopotámia és Kis-Ázsia és hát valljuk meg: ez van a történelmi szakkönyvekben is, hadd ne soroljam őket. Javaslatom: törölni az ókori közel-kelet cikket, és írni az ókori keletről, mint hogyan a minószi, egyiptomi stb civilizációkról is vannak már cikkek. Üdv:Satak Lord 2007. szeptember 16., 23:26 (CEST)Válasz

Oké!Satak Lord 2007. szeptember 17., 20:53 (CEST)Válasz

A Kategória:Thai nemzeti jelképek kapcsán vetette fel Burumbátor. Mit gondolsz? Ádám ? 2007. szeptember 17., 00:03 (CEST)Válasz

Más. Románia, Felvidék, Kárpátalja, Horvátország, a Vajdaság, a Muraköz, Burgenland magyar emlékeit, látnivalóit nem lehetne berakni mondjuk A szomszédos országok magyar emlékei, látnivalói kategóriába? Vagy tudsz valami jobb nevet? Ádám ? 2007. szeptember 17., 00:09 (CEST)Válasz

Azért szeretnék külön kategóriát, mert az említett kulturális kategórián belül jól elkülönülő altémát képeznek, és elég cikk van már hozzá egy külön kategóriához. Ha nem tartod jónak a "szomszédos országok"-at (én se tartom ideálisnak), ilyet tudnék javasolni: Kategória:A Magyarországgal határos országok magyar emlékei, látnivalói vagy Kategória:A kisebbségi magyarság lakóhelyének magyar emlékei, látnivalói. Melyiket javaslod? – Továbbá: van valami véleményed a szakaszcímet adó kérdésről? Ádám ? 2007. szeptember 18., 01:25 (CEST)Válasz

Alább továbbítom, amit Burumbátor írt a vitalapomra. Ádám ? 2007. szeptember 18., 19:28 (CEST)Válasz

Szia, Ádám! Most tértem vissza és láttam meg válaszodat. Nem, szerintem nem jó Adapa javaslata. Magyar jelkép sokkal több van, mint Magyarország, vagy más országok jelképei. Én látok különbséget Thaiföld jelképei és Thai jelképek között, az első a jelenlegi ország hivatalos jelképeit (zászló, címer, himnusz) tartalmazza, míg a második tartalmazhat a thai néppel, kultúrával kapcsolatos egyéb jelképeket is (úgy nézem eddig ilyen nem nagyon van).
A Magyar jelképek szerintem más kategória, mint a Magyarország jelképei, amely a JELENLEGI Magyarország zászlaját, címerét és himnuszát tartalmazná, míg magyar jelkép lehet a turulmadár és a csodaszarvas is. Az egyik kategória egy állam hivatalos jelképeit, míg a másik egy nép, egy kultúrcsoport hagyományos, történelmi jelképeit tartalmazza. Üdvözlettel, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 18., 19:00 (CEST)Válasz

Ezt írtam válaszként:

Értem a különbséget, de gyakorlatilag a nemzetiségi alapú felosztást praktikusabbnak tartanám, mint az ország szerintit: könnyebben el tudok képzelni olyan jelképet, ami a néphez/kultúrához kötődik, de az országhoz hivatalosan nem, mint olyat, ami az országhoz kötődik, de a néphez/kultúrához nem. Két egymás alatti kategóriát viszont szerintem nincs értelme fenntartani, ha ilyen nagy az átfedés. (A thai kultúrához kötődő, de Thaiföldhöz hivatalosan talán kevésbé kötődő jelképnek lehet talán példája a Garuda.) Ádám ? 2007. szeptember 18., 19:34 (CEST)Válasz

Ádám, Ádám... A Garuda - Indonézia címerállata... --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 22., 20:30 (CEST)Válasz

Nilgau antilopok

[szerkesztés]

Szia.

Átgondolva tényleg lehet, hogy igazad van a nilgau antilop és a nilgau antilopok kérdéskörben. Valószínűleg a Boselaphini név lesz a jó. Eredetileg is az volt, azért neveztem át nilgau antilopokra, mert jobbnak tűnt ha magyar neve van a szócikknek.

A csavartszarvú antilopok és a tulkok viszont jó magyar név a nemzetségeknek és források is akadnak rá.

Néhány amit beírtam a keresőbe és kidobta:


Úgyhogy szerintem a tulkok és a csavartszarvú antilopok maradhatnak. A nilgau antilopokat meg légyszi nevezd át te, mert én már egyszer átneveztem.

Üdv.

Attis 2007. szeptember 19., 19:45 (CEST)Válasz

Köszi a tanácsokat : )

[szerkesztés]

...és ne haragudj, tényleg félreértelmeztem egy-két dolgot :) Mégis, nekem egy kicsit más az elképzelésem, de idővel akár meg lehet valósítani külön Partium- és Bánság-portált az Erdély-portál mellett. Azért köszi, és remélem nincs harag :)--Tosandolce VITA 2007. szeptember 23., 16:00 (CEST)Válasz

Segítség! (Földtörténeti korok)

[szerkesztés]

Hahó, kedves Adapa. Kérhetnék tőleg egy apró segítséget? Eddig még nem tudtam rájönni, hogyan tudok helyreállítani egy cikket. Hogyan kell? (A Földtörténeti korok cikkbe valaki beletörölgetett, valószínűleg véletlenül és szerintem ő se tudta, hogyan "csinálja vissza".) Üdv, --Korovioff 2007. szeptember 23., 18:03 (CEST)Válasz

egybe vagy külön

[szerkesztés]

én arra tippelek, hogy külön... kíváncsian várom az eredményt :) – Alensha üzi 2007. szeptember 23., 21:23 (CEST)Válasz

Re: egybe vagy külön?

[szerkesztés]

Ilyen szabályról nem tudok. Egy kéttagú (jelzős) kapcsolat két eleme akkor vonódik össze alkalmilag, ha eléjük közös összetételi tag (tehát egybeírandó szóelem) kerül, pl. házi feladat, de számtan-házifeladat (AkH.11 139. b)), mivel a számtan- nem jelző, hanem összetételi tag. Ha viszont jelző kerül egy jelzős szerkezet elé, az nem teszi egybeírandóvá a szerkezet két tagját. Ez talán nem is okoz nagy gondot, mivel az általad említett esetekben eltérő típusú jelző kerül a jelzős szerkezet elé (az élőhelyre vonatkozó jelző előzi meg a típusra vonatkozót), s a kettő független egymástól, nem okoznak értelemzavart. Szerintem tehát ha a szivárványos boa különíródik, akkor ez a perui szivárványos boa szerkezetben is megőrződik. Ádám ? 2007. szeptember 23., 22:07 (CEST)Válasz

Hogy mi hibás és mi helyes, azt rendszertani neveknél nem merem 100%-os biztonsággal kijelenteni, mert itt nagyobb tere van a kivételeknek (amit persze a biológusokkal összhangban alakítanak ki a nyelvészek). Annyit tudok mondani, hogy az amerikai némacsörgőkígyó és hasonlók második tagjának egybeírását nem támasztják alá a magyar helyesírás általános elvei. Biztos választ valami konkrétan erre szakosodott helyesírási szótárból, ill. az MTA közönségszolgálatától lehet megtudni.

Az OH. 138. oldala az alábbi általános szabályokat írja a témában (csak a vonatkozó részeket idézem kivonatosan):

Egybeírandók (ill. a helyesírás általános szabályai szerint kötőjellel tagolandók)

  • a nemi, ill. nemzetségnevek (pl. bíborbagoly, Darwin-pinty, kagylós-levéllábúrák, meztelencsiga, százlábú, tiszavirág, vízirigó…),
  • a faji jelző nélküli fajnevek (pl. csilpcsalpfüzike, kékfarkú, mételykóró-levelész, őszapó…),
  • valamint a főnévi (vagy annak tekintett) faji jelzős fajnevek (pl. arankaormányos, Atlasz-pillangó, bíboratka, herkulesbogár, óriás-fenyődarázs…).

Különírandók

  • a melléknévi (vagy annak tekintett) faji jelzős fajnevek (pl. amerikai hód, barna varangy, földi rinya, i-betűs aranybagoly, kis patkósdenevér…).
    • Kivétel ez alól néhány hagyományosan egybeírt melléknévi jelző. Állatneveknél például: ál-, arany-, bíbor-, ezüst-…
  • Szintén különírandók a fajon belüli egységek jelzős elnevezései (pl. déli lappantyú, feketenyakú bíborcincér, kárpáti kormosfejű cinege, közép-európai örvös rigó…),
  • a fajtanévi jelzős szerkezetek (pl. cigája juh, cornish tyúk, hortobágyi nóniusz ló, komondor kutya, kovácsoltkék galamb, merinó juh).

Az alábbi két alak a különírás mellett szólhat: kárpáti kormosfejű cinege, közép-európai örvös rigó (és ugyanígy amerikai néma csörgőkígyó, ha az előző kettőnél is hasonló alfaji viszony van). A kagylós-levéllábúrák analógiájára elképzelhető esetleg az amerikai-némacsörgőkígyó alak is (kérdés, hogy van-e különírt levéllábú rák, és az szintén a fajt jelöli-e a kagylós nevű alfajjal szemben). Ádám ? 2007. szeptember 24., 00:13 (CEST)Válasz

növények

[szerkesztés]

Szia Ádám! Ha van kedved, kapcsolódj be Te is! User vita:Cycadopsida Köszi, SyP 2007. szeptember 24., 21:10 (CEST)Válasz

Zalai-dombság

[szerkesztés]

Most tettem kiemelt jelöltre, láttam, hogy meghúztad a határait rendesen, főleg a szlovénai dolgok kellettek. Köszi szépen! Pilgab üzenet 2007. szeptember 24., 21:36 (CEST)Válasz

Köszi

[szerkesztés]

Szia, ne haragudj, de csak most jutottam géphez. Szerintem nagyon szép munkát végezél az Alojzije Stepinac. A Horvátország történelme szócikk egy remek ötlet és szerintem is bele lehetne rakni azt a részt ami a két világháború közötti elnyomásról szól. Majd néha-néha amikor géphezt kerülök, akkor kiegészítgetem néhány forrással. Mindenesetre kösznöm, hogy a wiki alapelvei alapján szerkesztetted. További jó munkát Üdv:--Dzsivan 2007. szeptember 29., 19:32 (CEST)Válasz

Classical Japanese

[szerkesztés]

Hi, I am ?, a user of Japanese Wikipedia. Now, I have a request to you. Could you write a new article about Classical Japanese in Hungarian based on the English article or the Japanese article or the others, and then please put an External link to Wp/jpn-classical. A few sentences would be enough.--? 2007. október 1., 06:02 (CEST)Válasz

Szia! Üdvözöltem a kimondhatatlan nevű usert :) Fel vannak sorolva az üdvözlősablon lapján az idegennyelvű változatok, készült sablon többhöz is.

A tali jó volt, remélem, legközelebb te is jönni tudsz. Szerveződik Debrecenbe egy közös Da Vinci-kiállítás-látogatás, ha minden igaz; ez lesz a következő közös wikipédia-összeröffenés. – Alensha üzi 2007. október 1., 13:27 (CEST)Válasz

Thank you. I'm grateful to you for your kindness.--? 2007. október 5., 03:54 (CEST)Válasz

A kisbetű

[szerkesztés]

Ezek a kezdőlapdizájn fontos elemei, nem jók nagybetűsen. A gyengénlátók nagyítsák ki, ha további részletekre kíváncsiak. Ha pedig dizájnváltoztatásokra szánod el magad, nem árt végiggondolni, hogy ha egy kiemelést megszüntetsz, akkor azt pótolni kell. – kivBennó 2007. október 1., 19:39 (CEST)Válasz

Dalok

[szerkesztés]

Jé, nem is tudtam, hogy van ilyen kategória is. Figyelj, inkább belerakom az egész Mariah Carey-kislemezek kategóriát, mert 1 kislemez az végül is általában 1 dal, és szerintem alárendelhető így. – Alensha üzi 2007. október 1., 22:04 (CEST)Válasz

Prekmurje-Pomurje

[szerkesztés]

Szervusz! Láttam, hogy a Magyarországi szlovének szócikkben a Muravidék szlovén nevét felcserélted a Pomurjéra. Hívják így is, de hivatalosan és a legáltalánosabb módon inkább Prekmurje a neve. Kevésszer láttam kint Szlovéniában olyan kiírásokat, hogy Pomurje, meg pomurski, sőt a prospektusok és könyvek többségében is Prekmurje és prekmurski kifejezéseket találni. Azt hiszem mindkét forma meg van a szlovén wikipedián, de ami a Muravidékkel foglalkozik az sl:Prekmurje, viszont mindkettő ugyanazt takarja. 2007. október 1. Doncsecz 

Örökbefogadás

[szerkesztés]

Szia! Most tervezem, hogy egy kicsit rendet teszek a Fogadj örökbe egy országot lapon. Aztán megkeresek egy admint is hátha kiteszik rendes Wiki lapnak. Na csak azért kerestelek meg, mert láttam, hogy Kárpát-medencét jelölted, de ezt sajnos ki kellett törölnöm. Gondolom azért mondtad így, mert olyan ezen belüli ország már foglalt, mint amit te szerettél volna. Ha van esetleg olyan állam amit szeretnél, szólj és beírom neked. (Vagy szolgáld ki magad :) ). Pilgab üzenet 2007. október 4., 16:25 (CEST)Válasz

Re: fajnevek újra

[szerkesztés]

Sajnos mindegyiket külön-külön ellenőrizni kell, az a biztos. A barna medve tényleg külön van; a búbos/cinege nem szerepel a szótárban (a búbospacsirta viszont igen, és egybeírandó!). Azt javaslom, hiába érzed úgy, hogy rálátsz a szabályokra, az egyes esetekben lehetőleg ne a saját szakálladra dönts! A konkrét hátteret jobb a biológusokra bízni, és az OH. (s vele együtt az Akadémia) mindig velük szorosan együttműködve alakítja ki az írásmódot (nincs szó arról, hogy „hol így, hol úgy”).

A meztelencsiga meg a mérges kígyó esetét talán említettem már. Ez is érdekes lehet: A magyar állatfajnevek helyesírása (szó esett már róla). Azon kívül, hogy az egybeírásnak az adott állat rendszertani elhelyezkedésétől függően bonyolult szabályai vannak, bizony kivételek is előfordulhatnak a hagyomány miatt. Mi több, nem ritka, hogy ha explicit szabály nincs is, körülhatárolható tendenciák alakulnak ki egyes előtagok külön- vagy egybeírása terén.

A vízibivalyra laikusként (azaz nem zoológusként) azt mondanám, már csak azért sem lehet különírni, mert elkülönült a jelentése a vízi és a bivaly eredeti összetételétől (ez jobban megragadható a víziló esetében), és ha jelentésváltozás történt, akkor (legalábbis elvileg) muszáj az egybeírást választani. Ezeknél gyakran van valamiféle jelentésváltozás, amellyel az adott fajt meghatározzák (hiszen a jegesmedve sem egyszerűen olyan [barna] medve, amelynek jég ragadt a bundájába), úgyhogy ha valami, akkor a különírás inkább igényelhet magyarázatot, mint az egybeírás. A kérdés talán inkább az, hogy ez a végbement jelentésváltozás rendszertani kategóriát jelöl-e (amit az írásforma egybeírással kell, hogy jelöljön), vagy csak köznyelvi jellegű (ilyen lehet a mérges kígyó), ami a biológiai felosztástól független; illetve hogy az utótag vonatkoztatható-e önmagában az adott fajra. Ez az utóbbi szempont állt a fekete rigó és a sárgarigó írásmódja közti különbség hátterében, l. a Vita:Fekete rigó oldalon Ragold hozzászólását – nekem is tanulságos volt. Ádám ? 2007. október 9., 00:45 (CEST)Válasz

Wikipédia:Referálás/Vita:Szentgotthárdi csata (1664)

[szerkesztés]

Kedves Adapa! A szentgotthárdi csata (1664) vitalapján a referálás sablonban, a kiemelt „jelölték” szóból lehet Wikipédia:Referálás/Vita:Szentgotthárdi csata (1664) ezt meghívni, ahol kapcsos zárójelben ott van, hogy indoklás. Ezeke szerint ott is meg kell indokolnom, miért akarom kiemeltként jelölném a szócikket? 2007. október 9. Doncsecz 

Na tehát úgy van, hogy a szentgotthárdi csata vitalapjában ott van a rószaszínes keretben, amelyben a nagyító ikon van, a „jelölték” szó, mellett az kis négyzet, aminek a balfelső sarkából áll ki az a kicsiny nyíl. Ha arra rákattintunk, akkor jön az az üres rész, aminek ez a neve Wikipédia:Referálás/Vita:Szentgotthárdi csata (1664). Tehát a probléma az, hogy nem tudom kell e ide is valamit írni. 2007. október 9. Doncsecz 

Üzenet

[szerkesztés]

Hagytam neked üzenetet itt. És ha már itt vagyok a vitalapodon: köszi az eddigi javításokat és javaslatokat a cikkel kapcsolatban :-).--Immanuel 2007. október 11., 15:08 (CEST)Válasz

Mivel...

[szerkesztés]

...anno bábáskodtál a Nápoly cikk megírása felett, kérdeném tőled mi a véleményed Campaniaról. Szerinted még mi hiányzik belőle? --Istvánka masszázs center 2007. október 12., 19:24 (CEST)Válasz

Itáliai művészet meg iylenek

[szerkesztés]

Kedves Adapa! Mostmár tisztáztam, mit is akartam az ókori Itália művészete cikkel. Ez a cikk egy kis összefoglaló lett, mint a Perzsia művészete, és külön lapra tettem az itáliai művészetet. Eredetileg úgy akartam, hogy a hosszab nevű cikk tartalma legyen az itáliai művészet, de hát így logikusabb. Itt jegyzem meg, hogy a kettő nem azonos, és remélem úgy írtam meg, hogy ez ki is derüljön a cikkekből. Majd az aljára teszek szakirodalmi ajánlást. Üdv!Satak Lord 2007. október 14., 12:33 (CEST)Válasz

A javaslat jó lenne, De:

  • ez egy szakkifejezés és eléggé szűk értelemben van véve, amit bele is írtam a cikkbe
  • a szakirodalomban sehol nem láttam általad javasolt értelmben véve az itáliai művészet kifejezést, eddig tudomásom szerint nincs olyan publikáció vagy könyv ami egy az egyben egy kalap alá venné mindet, és ez nem is lenne helyes. Az újkori és középkori Itália művészetét mindig külön-külön nevezik meg, mostanában tervezem megírni a duecento, trecento, quattrocento, cinquecento, settecento, ottocento cikkeket, amiknek a fogalmában benne van a kor (konkrétan a század megnevezése) és a korstílus is.

Tehát én a szakirodalmat vettem figyelembe a cikk névadásakor. Esetleg lehetne egy olyan lapot készíteni, amin fel vannak sorolva Itália ókori, középkori és újkori művészetének korszakai. Satak Lord 2007. október 15., 20:25 (CEST)Válasz

Most épp nincs kéznél, mert a koleszban vagyok, otthon vannak, úgyhogy csak hétvégén tudom pótolni, de addig ízelítőnek ott a Művészeti Lexikon Itáliai művészet cikke.Satak Lord 2007. október 15., 20:44 (CEST)Válasz

Mostmár úgyahogy kész az itáliai művészet. Az aljára tettem szakirod. ajánlást, ami bár idegennyelvű, de asszem elég hiteles. Üdv:Satak Lord 2007. október 21., 15:32 (CEST)Válasz

Kategorizálás

[szerkesztés]

Kedves Szerkesztőtársam!

Mint a Kategóriák műhelyének tagja, kérlek foglalj állást a Wikipédia:Kategóriajavaslatok oldalon tett országonként/országok szerint/ország szerint és Elnevezési anomália 2. cím alatt felvetett kérdésekben. Az elmúlt napokban több formában próbáltam nekik reklámot csinálni, de éppen a műhelyből senki sem nyilatkozott. Többek között azért lenne fontos a műhely tagjainak véleménye, mert az egykor lefektetett elvek (pl. "... ország szerint" alak használata) mára átalakultak, a konkrét példát véve mára kétszer annyi kategória viseli az "... országok szerint" formát. Ráadásul az eddigi véleményezők éppen ezt a változatot utasítják el határozottan, egyöntetűen. Véleményem szerint a rendszer egy kis felülvizsgálatot igényel, ezzel foglalkoztam is az elmúlt héten. A nagyobb léptékű változtatásokat (pl. az egységesítés szellemében mondjuk 150 kategória átnevezése) azonban nem léphetem meg a rendszert kialakító tagok érveinek ismerete és támogatásuk birtoklása nélkül.

Ezt az üzenetet azonos formában megkapja: Harp, Tgr, NCurse, Nikita, Alensha és Adapa. Köszönettel: Samat 2007. október 15., 23:43 (CEST)Válasz

Tulokformák a kiemelt szavazáson

[szerkesztés]

Szia.

Azért írok most neked, mert felkerült a Tulokformák című cikk kiemeltszavazásra. A referálás során elég sok jót írtál róla, úgyhogy megkérnélek nézz rá ha van időd, nézd meg a változásokat amik felkerültek (az emésztőrendszerükről került fel egy rész meg egy kis kultúrtörténetirész is, meg elkészülteme gy rakatnyi fajjal is) és a végén szavazz ha van kedved.

Eredetileg én írtam a cikk gerincét, de sem a referálásra, sem a kiemelt szavazásra nem én indítottam el, de most már nagyon szeretném ha kiemelt lehetne. Persze még lehetne csiszolni rajta,de szerintem már így is elég jó lett. Ez az első cikk ami ilyen közel került a kiemelt státuszhoz azok közül amikben közreműködtem. Eddig elég jó véleményeket kapott. Ha van valami kérdésed vagy problémád a cikkel kapcsolatban írd meg nyugodtan.

KösziAttis 2007. október 17., 20:11 (CEST)Válasz

Anjou-korral mi történt?

[szerkesztés]

Miért vetted ki? • Bennóakiv 2007. október 20., 23:29 (CEST)Válasz

Áhá! Szóval ez volt a félreértés forrása. Nos legjobb tudomásom szerint nem tartozik bele. Te honnan vetted ezt? Eléggé logikátlan is volna. Vegyesházi névvel csakis azért illetjük a Zsigmond és a habsburgok közötti korszakot, mert állandó a dinasztiaváltás. Ez nem igaz az Anjou-k egymást követő uralkodóira. Látom, hogy a cikkben is végrehajtottad. Ez szerintem tévedés, kérlek, nevezd meg forrásodat. • Bennóakiv 2007. október 20., 23:37 (CEST)Válasz
…valamint a segédeidet (de ezt már csak gondolta hozzá). Bináris ide 2007. október 21., 09:08 (CEST)Válasz
Kérlek, ha új szakaszt hozol létre vitalapon vagy egy közösségi oldalon, ne a legutolsó szakasz megnyitásával, hanem a lap tetején lévő „+” füllel tedd. Ezzel elkerülheted, hogy megtévesztő szerkesztési összefoglalók jelenjenek meg a laptörténetben és a friss változtatások közt: rögtön látható lesz, miről szól valójában a szerkesztésed.

Átkos

[szerkesztés]

Szia!

Szeretném picit átszervezni a 45-89 közötti magyar történelem cikkeit, egyfelől a közkeletűbb elnevezést adva nekik (pl:Kádár-korszak), másfelől a jelentős(ebb) átfedések kipucolásával, a kapcsolódó cikkek rendszerének lineárisabbá tételével, stb. Mivel láttam, hogy te írtad ezen cikkeket, gondoltam tudnál segíteni benne és/vagy abban, hogy hol és mi lehet még összefüggésben/átfedésben egymással, gondolok itt pl a sokfelé elszórt különböző szakaszokra ugyanarról az időszakról. Nem akarok neked semmi plusz munkát adni vagy ilyesmi, csak remélem emlékszel még, hogy mi mindenhova írogattál Mo 45-89 közötti történelméről :) – Vince blabla :-) 2007. október 21., 00:27 (CEST)Válasz

Értesítés Kanada ksz-státus megvonásáról szóló szavazás eredményéről

[szerkesztés]

Asszem a fenti szakaszcímet ennél sokkal bonyolultabban nem lehetett volna megfogalmazni :) Mindegy. A lényeg: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikk státusz megvonására/Kanada (másodszor)Opa  kocsma 2007. október 21., 13:58 (CEST)Válasz

Füstös, fényes stb. szárnyú

[szerkesztés]

Kedves Adapa!

Ezt a kérdést megtárgyaltuk:

a) a helyesírási kocsmafalon; b) a vitalapomon.

A jelenlegi álláspont szerint ezeket külön írjuk, és én vagy két napja éppen az alternatív névváltozatokat gyűjtögetem és dokumentálgatom. Kérlek, ha elvi kifogásaid vannak, akkor először próbáld azt megvitatni a jelölt helyek valamelyikén!

Kösz: P/c 2007. október 24., 06:15 (CEST)Válasz

Kedves Adapa!

Mindaddig, amíg a zsákhordó lepkeféléket külön írjuk, nincs az az úristen, akinek a kedvéért elhinném, hogy ugyanezen zsákhordó lepkékből zsákhordólepkék válnának, mihelyst fajok lesznek belőlük. Tudok mutatni Neked egy szekérderékre való olyan fajnevet, amit az echte lepkészek írnak három szóban, meg egy bagyobb szekérrel olyant, ami egy szó — de nem teszem. Itt és most abbahagyom a wiki szerkesztését: nem látom az ég adta viláhon semmi értelmét annak, hogy ilyen logikátlanságok és következetlenségek legyenek abból, amin heteket dolgozom.

Alaposan megbeszéltük ezt az ügyet a vitalapomon, amit olvastál, és arra lukadtunk ki, hogy próbálom egységes rendben adagolni a neveket, és mindegyiknél feltüntetem az összes, talált változatot. Ezeket gyűjtögetem vagy egy hete és van vissza még vagy két heti pusztán a molylepkékből. Nos, vagy megcsinálja valaki, vagy így marad.

No, vizslát: P/c 2007. október 26., 21:26 (CEST)Válasz

Bejelentkezet egy új szerkesztőtárs Pellinger Attila zoológus, az MME elnőkségi tagja, küldtem neki egy üzenetet, hogy ha tud foglaljon állást az elnevezésekről. VC-s 2007. október 27., 12:33 (CEST)Válasz

Sziasztok! Valahogy rábukkantam a vitátokra a magyar állatfajnevekkel kapcsolatban. Dr. Hadarics Tibor vagyok, állatorvos és zoológus. A magyar madárfajnevekkel foglalkoztam sokat, de ennek kapcsán persze a Gozmány-féle helyesírási szabályzatot is jól ismerem, annak jó oldalaival és néha következetlenségeivel együtt. A magyar fajnevek megfelelő helyesírásnak eldöntéséhez (ez többnyire a faji jelző és a nemi név egybe vagy külön írásának kérdése, egyes esetkben meg kötőjeles az írásmód). A probléma az, hogy az egybe vagy külön írást nemcsak a faji jelző nyelvtani tulajdonságai (szófaja) befolyásolja, de tekintettel kell lenni a kérdéses taxon rendszertani besorolására is. Ezért is írták már itt, hogy a kérdés nemcsak nyelvi, hanem rendszertani kérdés is. A madarak tekintetében már kidolgozásra kerültek (az MME Nomenclator Bizottsága által)egyes csoportok "hivatalos" magyar nevei. Tehát ezekben az esetekben ezeket célszerű használni (ezt kötelezően előírni nem lehet, de azért dolgoztunk, hogy egységes legyen a magyar fajnévhasználat. A Magyarországon már előfordult fajoknak mind van "hivatalos" magyar neve. Ezekre a legjobb forrás: Magyar G., Hadarics T., Waliczky Z., Schmidt A., Nagy T. & Bankovics A. (1998): Magyarország madarainak névjegyzéke. KTM Természetvédelmi Hivatal - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - Winter Fair, Budapest - Szeged. 202 pp. Most készül az új bővített és aktualizált kiadás, várhatóan 2008-ban megjelenik. Valaki írta, hogy még a hazánkban előfordult madárfajok között is van olyan, aminek nincs rendes magyar neve. Nos, ez egyáltalán nem igaz. Nem tudom, honnan származott ez a téves információ. A Nyugat-Palearktiszban (nagyjából Európa, Észak-Afrika, Közel-Kelet) akár csak egyszer is előfordult madárfajoknak is vannak "hivatalos" neveik (ugyancsak az MME Nomencklator Bizottság jóvoltából). Ezek publikálva is lettek: Waliczky Z., Magyar G., Hadarics T., Kovács G. Schmit A., Bankovics A., Nagy T., Oláh J., Sós E. & Végvári Zs. (2000): A Nyugat-Palearktiszban előfordult madárfajok magyar nyelvű névjegyzéke. Aquila 105-106., p. 9-34. Ezek a nevek használatosak pl. a Svensson & Grant Madárhatározó című könyvében, onnan nyugodtan kiírhatók (talán sokaknak megvan). A Nyugat-Palearktisz madárfajainak a nevei használatosak a www.birding.hu madarász oldalon is, ahol a hazai fajlista "hivatalos" nevekkel szintén megnézhető. Azután egyes madárrendek esetében megalkottuk a rendnek a világon előforduló valamennyi fajának a magyar neveit. Ezek azok a rendek (lúdalakúak, sólyomalakúak, lilealakúak) amelyek fajai a leggyakrabban fordulnak elő könyvfordításokban, illetve ismeretterjesztő filmekben. Ez szintén publikálva lett: Magyar G., Hadarics T., Schmidt A., Sós E., Oláh J., Nagy T., Végvári Zs. & Bankovics A. (2004): A Föld lúdalakú, nappali ragadozó- és lilealakú madarainak magyar nevei. Aquila 111., p. 145-165. Továbbá a Nomenclator Bizottság dolgozta ki a Cites-rendeletben (271/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet), a védett állat- és növényfajokról szóló rendeletben (13/2001. (V. 9.) KöM rendelet), valamint a Natura 2000 rendeletben (275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet) szereplő madárfajok magyar neveit. A védett fajokról szóló, illetve a Natura 2000 rendeletben szereplő magyar madárnevek a fent már idézett publikációkban benne vannak, egyedül a CITES rendelet tartalmaz számos olyan egzotikus fajt, amelyek magyar neve még nem lett publikálva. Mindenesetre e rendeletek is használhatók a magyar nevek forrásaiként. Az MME Nomenclator Bizottsága egyébként azon van, hogy a magyar nyelvben is alakuljon ki egységes fajnévhasználat a világ valamemmyi madárfajára. Ez azonban óriási munka, és lassan halad. Van egyébként egy Bankovics Attila által összeállított fajlista, amely a világ valamennyi madárfajára ad meg magyar nevet, de ez sok helyen még korrigálásra szorul, nem is lett publikálva. Tulajdonképpen a Nomenclator Bizottság ezt kiindulási alapnak tekinti. Itt több forrást is megadtam, néhány faj esetében elképzelhető, hogy az egyes cikkeben a magyar fajnév annak ellenére különbözik, hogy mindkettőt a Nomenclator Bizottság írta. Ez azért van, mert időközben finomodott a koncepció. Én szívesen segítek ezekben a kérdésekben, mert szívügyem a magyar fajnévhasználat egységessé tétele. Viszont a Wikipédia állandó ilyen értelmű figyelésére nincs időm. Ha valaki összeszedi, hogy milyen madárfajok magyar neveire van szükség, és elküldi e-mailen (mondjuk egy Excel táblázatban), akkor szívesen beírogatom a helyes magyar neveket, valamint a későbbiekben is ha felmerül egy-egy madárfaj esetében a megfelelő magyar név szükségessége, akkor bátran írjatok e-mailt, gyorsan válaszolok. Még annyit, hogy a díszmadarak (főleg a papagájok) nevében vannak még brutális dolgok, aminek az az oka, hogy a díszmadártenyésztés min tolyan elsősorban a német nyelvterületről jött be hozzánk a szakszavaival együtt, és egy rakat fajnevet a németből fordítottak, ráaádásul a díszmadarasok elég fafejűek, és ragasszkodnak a rosszabbnál rosszabb, de meggyökeresedett nevekhez (pl. kragenpapagáj). Tehát mégegyszer mondom szívesen segítek, nem kell ezerfelé leveleznetek, én ezzel a kérdéssel évek óta foglalkozom, persze főleg a madarak vonatkozásában. De más állatcsoportok esetében is tudok szerintem segíteni, ha máshogy nem akkor ismerem az adott csoport hazai szakemberét és vele is lehet konzultálni. E-mail címem, amire írhattok ez ügyben sitke at t-online.hu Dr. Hadarics Tibor állatorvos-zoológus (Sopron)

Fro. művészete

[szerkesztés]

Hello! Azt kérdezném, hogy Te hoztad-e létre a Franciaország művészete lapot? (a laptörténetből tiéd az első szerk, de gondoltam biztos ami biztos). Nagyon tetszett a cikk, de remélem nem bánod, hogy néhol kisebb nagyobb javításokat végeztem rajta? Pl: klasszicizmus helyett bevezettem a francia klasszicizmus lapot, neoklasszicizmus helyett klasszicizmus a helyes megnevezés stb. Még a középkori művészetet beterveztem pótlásra, de a 20- sz. nem az én asztalom. Üdv:Satak Lord 2007. október 24., 20:19 (CEST)Válasz

Isten veled!

[szerkesztés]

Kedves Adapa, őszintén örülök, hogy megismerhettelek a wikipédia útján és nagyon sajnálom, hogy a valóságban még nem találkoztunk egymással. De ami késik, nem múlik. Az egyetemmi évek jelentősen csökkentettték a szabadidőmet és sajnos már ihletem sincs a wikipédián. Sajnos sok konfliktusom volt más szerkesztőkkel, de alapjában véve szerettem ezt a helyet. Örülök, hogy itt lehettem és hogy téged is megismerhettelek. Az adatlapom szeretném ha megmaradna és őrizné munkáim emlékét. További jó szerkesztést és sok sikert kívánok! Szeretettel:– Dzsivan 2007. október 25., 10:57 (CEST)Válasz

Megint ókori Közel-Kelet

[szerkesztés]

Szia! Nézegettem pár könyvet e kifejezéssel kapcsolatban. Van egy Az ókori Közel-K. művészete című könyv A művészet története című új kiadású sorozatban, Sebastiano Soldi írta. A cím ebben az esetben megtévesztő, mert csak Mezopotámia művészetét taglalja, a hettiták pl épp hogy meg vannak említve, Egyiptomról meg aztán ne is beszáljünk, tehát csak Mezopotámia van benne. Nyilvánvaló, hogy kifogásolható a cím (?). Ez sztem fordítási hiba lehet. Ugyanis napjainkban az angol túlságosan is beférkőzik a nyelvünkbe. Míg régebben az Ókori Kelet fogalma általános volt, ma már új kiadású könyvekben alig találni e kifejezést. Megjegyzem, hogy a Világtörténelem Képekben c. könyv, ami hát nem mai gyerek, Ókori Keletet alkalmaz. Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a 90-es években felnőtt tolmács- és fordítónemzedék van a dologban, ők terjesztették el ezt a kifejezést. Hogy az általam említett könyv magyar fordítása hibásan alkalmazza, az más tény, de mindenképpen rámutat az egész jelenségre.

Remélem nem zavartalak, de úgy gondoltam, ezt megosztom Veled. Üdv:Satak Lord 2007. október 25., 18:40 (CEST)Válasz

Megint nem otthonról írok, de tettem szakirodalmi ajánlást a cikk aljára. ;) Satak Lord 2007. október 25., 20:10 (CEST)Válasz

Nem értem a változtatásodat

[szerkesztés]

Szia! Ennek a változtatásnak mi a forrása? Én a VNY alapján csináltam azt a felosztást, és eszerint az oszk-umber és a szabell csoport nem ugyanaz. Üdv, – El Mexicano (taberna) 2007. október 28., 19:48 (CET)Válasz

Levél az MTA-nak

[szerkesztés]

Megfogalmaztam a levelet, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt az MTA-nak kéne címeznünk, talán jobb lenne az OH. szerzőitől, a közvetlen forrástól tanácsot kérni. Vagy ha mégis az MTA-hoz fordulunk, lehet, hogy jobb telefonon beszélni velük (ki tudja, mikor válaszolnak egyébként). A levélből viszont már legalább tudni fogod, hogyan tedd fel (szerintem) a kérdést.

Az "aranyszárnyú molylepkefélék"-et szándékosan hagytam ki, mert az "arany-" előtagot említi az OH., mint amit hagyományosan egybeírunk, és én sem tudom elképzelni külön.

Tehát íme:


Tisztelt Közönségszolgálat!

Van néhány növény- és állatnév, amelyeknél az Osiris-féle Helyesírás alapján sem tudjuk egyértelműen kideríteni, egybe- vagy különírásra van-e szükség. Tudnának olyan forrást ajánlani, ami helyesírásilag is megbízható?

Többek közt az alábbi neveknél merült fel a kérdés: hosszúcsápú molyfélék, keskenyszárnyú molylepkefélék, zöldszárnyú díszmolyfélék; fényes szárnyú molyfélék, füstös szárnyú molyfélék, hegyes szárnyú tarkamolyfélék, lándzsás szárnyú molyfélék, sarlós ajkú molyfélék, ívelt szárnyú molyfélék, ívelt szárnyú tarkamolyfélék; egyenlőtlen szárnyú szitakötők, egyenlő szárnyú szitakötők, színes szárnyú szitakötők; füvön élő zsákosmoly, lándzsás szárnyú almamoly, vastag csápú díszmoly; fehérsávos avarmoly, sárgamintás zöldmoly; laposhasú acsák, széleslábú szitakötők.

Bár az OH. 138. oldalán lévő eligazítás körvonalaz valamelyes szabályokat, tendenciákat, a példák mutatják, hogy a hagyománynak, ill. egyéb szempontoknak is szerepe lehet, hiszen általunk ismert szabály nem támasztja alá pl. a "dússzőrű törpezanót", a "fogaslevelű bükköny" és a "feketenyakú bíborcincér" első tagjának egybeírását, ahogy az az OH.-ban szerepel, így más eseteket sem dönthetünk el ezek alapján.

Szíves válaszukat előre is köszönjük! Üdvözlettel: ...


Ádám 2007. október 29., 13:17 (CET)Válasz

Ezt láttad már? A magyar állatfajnevek helyesírása (PDF), HTML-változat. Ádám 2007. október 30., 15:12 (CET)Válasz

Kép:Finnugor nyelvek.png

[szerkesztés]

Szia! Kérlek adjál valamilyen licencet a képnek. köszi. Szajci reci 2007. október 30., 14:39 (CET)Válasz

Figyelj

[szerkesztés]

Ne tűnjön el a tokaji cikk írója teljesen a laptörténetből. Kérd admin segítségét az összefésüléshez, hogy korrekt maradjon az ügy. Köszönettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 30., 17:10 (CET)Válasz

Szia, Adapa! Nem vagyok admin, immár 5,5 hónapja. Én javasolom, hogy szólj egynek (pl. alensha) aki imád ilyen laptöri-összefésülésekkel foglalkozni, és kérd meg. Persze, olyan nagyon nem fontos, csak, ugye a tisztesség kedvéért, pirosbetűs újdonsült szerkesztőnk neve hadd maradjon már meg az utókornak. Köszönettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 31., 09:59 (CET)Válasz

Azt ugye tudod, hogy az a szöveg jogsértő? Szerintem így nem nagyon van értelme összefésülni... Sőt, sajnos a cikkből is el kéne távolítani. – Alensha üzi 2007. október 31., 11:28 (CET)Válasz

Buongiorno!

[szerkesztés]

Nem akartalak a lap vitalapján köszönteni, de üdvözöllek ezúton. A választ odavéstem - az összefüggésekre nem fogok megoldást találni. A Horvát Idegenforgalmi Közösség lapját ajánlom figyelmedbe. Bár fordítás és vannak benne itt-ott helyesírási hibák, a felosztása tartalmas és nem kell fordítani, mivel magyarul is megvan (így írd a keresőbe!). Ezenkívül létezik egy magyar zöldszámuk, ahol felhívhatók és mindenről tudnak ingyenes információs anyagot adni, küldeni (szintén nem fordítandó, sok már magyar), szuper helyismereti és történelmi leírásokkal. Ciao, ciao. Kata 2007. november 3., 19:57 (CET)Válasz

Bükki kultúra

[szerkesztés]

Kit36a vagyok.

Egyéb témával foglalkozva találkoztam a neolitkori BÜKKI KULTÚRA szócikk-kel. Annak vita-részéhez a következőket írtam be: Ha szükséges, használjátok fel:

A Bükki neolitikus kultúra szerkesztéséhez javaslom figyelembe venni Kalicz Nándor: Agyag Istenek c. könyvét (Hereditas sorozt, Corvina K.1970. ISBN 963 13 2491 5. A vonatkozó részt itt küldöm, szerkesztés után töröld.

“Észak-Magyarországon alakult ki az alföldi vonaldíszes keráia kultúrájának egyik késői csoportja (fő elterjedési területe alapján a bükki kultúra elnevezést kapta).

A környező területektől és kultúráktól edényművességének rendkívül magas színvonala különbözteti meg. A tömegesen készült edények iparművészeti szintre emelkedtek, s a közvetlen elterjedési területtől egészen nagy távolságra is eljutottak (Ausztria, Bánát, Erdély stb.). Ennek alapján felmerült az a lehetőség is, hogy nemcsak obszidiánt „exportáltak", hanem talán szépen díszített edényeket is.Olyan fazekasságot fejlesztett ki, amely mai igényeink szerint is az iparművészethez tartozik. Egészen vékony falú edényeket aránylag egyszerűnek tűnő mintával díszítettek. A vékony, párhuzamosan bekarcolt vonalkötegek íveket, spirálisokat és egyéb geometrikus mintákat alkotnak, amelyek harmonikusan kap¬csolódnak egymáshoz. Csak a nagy gyakorlat, ügyesség, technikai jártasság, a jó szerkesztési készség és nem utolsósorban a művészi érzék tette lehetővé ezeknek a könnyed, elegáns edényeknek az elkészítését. Valószínűleg a szebb, jobban sikerült edények készítésének megvoltak a maguk mesterei. Ezt az iparművészeti jellegű edényeket készítő népcsoportot a régészeti kutatás, elterjedése alapján, mint már említettük, bükki kultúrának nevezi. A bükki kultúra népessége az őskori edényművesség és díszítőművészet egyik csúcspontját hozta létre.”

Feltárások és lelőhelyek Magyarországon: - Miskolc: Fűtőház - Tiszadada: Kálvinháza - Borsod: Derékegyháza - Kenézlő - Szilvásvárad: Istállóskő barlang - Bodrogkeresztúr


Szia.

Kit36a

Globális felmelegedés

[szerkesztés]

Gratulálok a szócikk kiemelt lett! Szajci reci 2007. november 5., 06:57 (CET)Válasz

Irgumburgum Itália

[szerkesztés]

Kedves Adapa! Először is: mért nem azzal kezdted az egészet, hogy italikus művészetet akarsz látni itáliai helyett?? Ez rendben van, ha ezzel kezded, azonnal, szó nélkül átnevezem magam a lapot.

Viszont: az itáliai művészet megnevezés mint olyan valóban az italikus művészetre utal, és át is irányítottam, tehát nem Iália művészetére utal.

Ugyanis: most írom le neked másodjára, hogy a Művészeti lexikon (Akadémiai Kiadó, Bp, 1965 vagy 66) ilyen néven hozza. (én nem tudom, de nem ez az első eset, hogy kétszer kérsz tőlem számon valamit, az első eset a forrásokkal volt, már régen írtam neked üzenetet okt. 21. 15 óra, hogy tettem a cikk aljára szakirod. ajánlót, és ezután kérted ugyanezt még okt 21. este 8) Szóval nem ártott volna ha utánanézel mielőtt cselekszel, vagy legalább hinnél a szavamnak, vagy legalább figyelmesebben elolvastad volna, amit már írtam egyszer.

MÁSRÉSZET: nem én adtam az itáliai művészet elnevezést az itáliai művészetnek. Nincs olyan amatőr ókorász vagy klasszika-filológus, se dilettáns, aki ne ismerné Szilágyi János György nevét. Az ő elnevezését vontad tkp kétségbe, márpedig ő aztán értett a dolgához.

Ui.: én nem sértegetni akartalak még véletlenül se, de unom már, hogy a wikis munkámban anélkül írnak felül dolgokat, hogy megvárnának vagy előzetesen megkérdeznének (Misibacsi pl túl nagynak talált néhány számot és felülírta, csak aztán szólt). Ehhez hozzátartozik, hogy én magam kértem blokkolásomat, de ettől még meg lehetett volna várni.

Remélem a jövőben nem lesznek ilyen jellegű problémáink. A sikeres együttműködés reményében üdv: SL (tuggyukki) 2007. november 5., 17:29 (CET)Válasz

Kora újkori

[szerkesztés]

Ez azért nem egészen olyan, mint a "hegyes szárnyú farágómolyok" és hasonlók problémája, mert a rendszertani nevekre mint szakszavakra némileg speciális szabályozás vonatkozik.

  • kora újkor – Addig egyetértünk, hogy ez külön van? Az OH. külön említi ezt a 949. oldalon. (További példák ugyanonnan: kora barokk, kora délelőtt, kora délután, kora esti, kora gótika, kora gyermeksége óta, kora hajnal, kora ifjúságában, kora középkor, kora középkori <kiemelés tőlem, Adam78>, kora nyári, kora őszi, kora reggel, kora reneszánsz, kora tavasz, kora tavaszi, kora újkor. Egybeírt esetek: koraérett, koraszülés, koraszülött, koraszülöttkórház, koravén.)
  • kora újkori – az AkH.11 108. alapján, mert csak egy képző kapcsolódik hozzá, akárcsak a kora középkori esetén. (Ha több képző lenne, arra l. AkH.11 137., pl. koraújkoriság, ha van ilyen szó.)

Úgyhogy szerintem jobb lenne különírva hagyni. (Az egybeírásnak egy lehetséges oka lenne, ha valami éles jelentésváltozás ment volna végbe, ahol a szó mindkét alakban értelmes, de más-más jelentést hordoz, vö. AkH.11 95., de én itt nem látok semmi különös jelentésmódosulást.) Ádám 2007. november 6., 14:49 (CET)Válasz

  • Igen, elvileg a "hegyes szárnyú" lenne a helyes; az ettől való eltérést egyrészt egy esetleges jelentésváltozás, másrészt valami speciális nevezéktan indokolhatja, ami más szempontokat helyez a meglévők elébe.
  • Igen, a helyesírás változik időnként (kb. harmincévente), l. A magyar helyesírás szabályai szócikkben. 1954-ben pl. pont módosult a helyesírás; valószínűleg az ezt megelőző szabályzat engedte meg a "tizenötéves" egybeírását. A hagyományőrzés ugyanakkor erős; nem engednek radikális változásokat végrehajtani, hogy többé-kevésbé megőrizzék az állandóságot.
  • Köszönöm az információt fogyatékosügyben! (Nincs kedved esetleg egy politikai korrektség vagy hasonló című szócikknek nekilátni?)

Ádám 2007. november 6., 21:55 (CET)Válasz

Biztos, hogy ezt akartad?

[szerkesztés]

Szia, Adapa, bocs, hogy zavarlak, de nézd meg magadat a friss változtatások listáján: egyre nagyobb és nagyobb méretű anyagokat helyezel el a user-vitalapokon. Mintha az egyiknek a vitalapját bemásolnád a másikéra. Biztos, hogy ezt akartad, vagy csak valami technikai zűr van? – Hkoala vita 2007. november 7., 22:19 (CET)Válasz

A magyar állatnevek

[szerkesztés]

Kedves Adapa! Köszönöm, hogy szóltál, jó ötletnek találom, már képben voltam, a gondolataimat szedem össze, de nagyon remélem, nem csak egy vagdalódzás lesz a vége. VC-s 2007. november 7., 22:26 (CET)Válasz

Kicsit más megközelítésben, de mind a ketten azt szeretnénk, ha jó lenne amit csináluk. VC-s 2007. november 8., 00:18 (CET)Válasz

Kedves Adapa!

Fogadd őszinte gratulációmat: Hadarics alapján egyértelmű, hogy a helyzet lényegesen rosszabb, mint ezt legdurvább rémálmaimban gondoltam volna.

Elkeserít, mi lesz így nyelvünkből: P/c vita 2007. december 17., 07:01 (CET)Válasz

És ezt így hogy?

[szerkesztés]

Szia

Csak érdekelne, hogy sikerült azt elkövetni a vitalapomon. :-)Winston 2007. november 8., 10:12 (CET)Válasz

Szia Adapa!

Átnéztem az új lapot, amit kezdtél. Ha valamely állat nevét nem írom jól vagy továbbra is rosszul írok ezt-azt, nyugodtan szóljál. Az első szerkesztéseim nem voltak a legszebbek, de az idő során több szerkesztő is adott utasításokat, s én betartottam őket. Úgyhogy ha van valami, nekem pontosan meg kell mondani, és én fogok alkalmazkodni. Üdv.DenesFeri 2007. november 9., 09:56 (CET)Válasz

korpafüvek

[szerkesztés]

Szia! A korpafüvek laptörténetében tiéd a legtöbb szerkesztés, ezért téged kérdezlek. Mikor adták ki a legújabb növényrendszertant? Nekem elég régiek vannak, amikben a korpafüveket nem önálló törzs, hanem a harasztok egyik osztályként kezelik, és anno még gimnáziumban is így tanultam... Üdv: SLüzzenet 2007. november 10., 21:58 (CET)Válasz

Ókori irodalom

[szerkesztés]

Óvatosan bánj azzal a szócikkel! :) Data Destroyer 2007. november 11., 19:27 (CET)Válasz

Nem kellene kivenni a szakaszcsonkokat? Elég rendesen ki vannak azok dolgozva, amiket áttettél (-róma, azzal még van meló rendesen) Data Destroyer 2007. november 11., 19:35 (CET)Válasz

Oké, teljesen rád hagyom a dolgot. Még hátra van róma, india, perzsia, japán, ebla, etc. aztán összeütök valami szakasztömöröket :) Data Destroyer 2007. november 11., 20:07 (CET)Válasz

gerinctelenek - ne már

[szerkesztés]

Szia Adapa! Kategória vita:Gerinctelenek. Üdv, SyP 2007. november 15., 22:41 (CET)Válasz

Románia megyéi

[szerkesztés]

Úgy tűnik, sikerül dűlőre jutni Románia megyéinek ügyében. Kérlek, írd le te is a véleményedet! Köszönettel – Hkoala 2007. november 17., 15:00 (CET)Válasz

Feltettem szavazási javaslatra itt: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok. Kell négy támogató, ahhoz, hogy egyáltalán szavazni lehessen róla; elég bürokratikus az eljárás, miután nagyjából mindenki akit érdekel, belegyezett, de hát ez van. Szóval támogatod, hogy szavazzunk? :-)Hkoala 2007. november 17., 22:15 (CET)Válasz

Megvannak a források!

[szerkesztés]

Lásd itt. Ádám 2007. november 17., 17:50 (CET)Válasz

Pipi egyelőre távol áll :(

[szerkesztés]

Szia kedves Adapa, jó újra hallani a "hangod" :)

Rajtam az utóbbi időkben egyéb szellemi szenvedélyek és eltévelyedések (belevetettem magam a programozás bugyraiba) lettek úrrá, úgyhogy nemigen érek rá a Wikipédiával foglalkozni, naprakészség híján pedig nem szeretnék beleszólni a vitába. Mindenesetre úgy vélem (és ezt a véleményt arra merem alapozni, hogy a növényekkel kapcsolatos forrásként főleg könyveket, mégpedig szerintem elég magas szakmai színvonalúakat használtam), hogy az elnevezéssel kapcsolatos vitáitok (és a kettőnk régebbi vitái is) azt tükrözik, hogy a hazai wikipédisták egyfajta módon a Wiki szabályainak ellentmondó (saját kutatási eredmények tiltott volta) csapdába estek, mégpedig azért, mert (különösen növényországban) a nyomtatott szakirodalom le van maradva, az interneten fellelhető pedig szegényes, ezért a wikipédisták kénytelenek feltalálni a spanyolviaszt és megszegni olykor a fent említett szabályt, egyszerűen azért, mert túl magas színvonalon és igényességgel igyekeznek tisztázni a dolgokat. A növényekkel kapcsolatban például egyetlen könyvről tudok, amelyik már az újabb rendszertanok szerint tárgyalja a hazai fajokat (ez az). Ez a könyv példátlan szakmai összefogás eredménye, tehát talán kellőképpen tükrözi is az elnevezések terén kialakulni látszó megegyezést. A fajok neveiben nincs sok változás, de a rendeket például az eddig általánosan elfogadott -virágúak végződés helyett a családokhoz hasonlóan -félék végződéssel látja el (!), ami szerintem elég meglepő és meg is nehezíti a wikipédista dolgát, hiszen ugyanaz a neve egy rendnek, mint egy családnak. Szóval nincs mit tenni, egyelőre nem dolgozható ki egységes elnevezési konvenció, mert a szakma is csak mostanság szüli azt meg. Másrészt pedig, ha ez a könyv a wikiszerkesztők felügyelete mellett íródott volna, feltehetően (persze parázs viták után) le is szavazták volna azt az "ostoba" ötletet, hogy egy rend neve megegyezzen egy családéval :)

Szóval egyelőre csak annyi telik tőlem, hogy további jó kedvet és szerkesztést kívánjak Nektek! PiPi69e vita 2007. november 18., 00:07 (CET)Válasz

UI.: most látom, hogy nagyjából ugyanezeket a keresztesvirágúak vitalapján már leírtam, bocs a redundanciáért! PiPi69e vita 2007. november 18., 00:15 (CET)Válasz

Szavazás

[szerkesztés]

A Wikipédia:Szavazás/Romániai megyék elnevezése lapon folyik szavazás, hogy milyen nyelvűek legyenek a megyék szócikkeinek nevei, ha érdekel nézz el ide! (Bocs ha zavartalak) – Beyond silence 2007. november 20., 11:23 (CET)Válasz

Magyar könyvek kategória

[szerkesztés]

Szia!

Most látom csak, hogy mikor létrehoztad még másfél éve a Kategória:Magyar könyveket, azt a "könyvek" mellett a "magyar irodalom" kategóriába is beraktad. Az utóbbit most kivettem, hiszen most már van "magyar irodalmi művek" kategória: ami irodalmi jellegű, az abba való, ami pedig nem, csak az maradjon a "könyvek" alatt. Remélem, egyetértesz.

Másrészt azt hiszem, nem egészen világos, mit jelent a "magyar könyv". A mostani besorolás mintha magyar szerzők műveire utalna (ezt most oda is írtam a kategórialapra), de legalább ilyen kézenfekvő lenne a magyar nyelvű könyvekre vonatkoztatni (beleértve az idegenből fordított munkákat is), amelyek most a Könyvek kategóriában hevernek, sőt magyar szerzőknek a nem magyar nyelvű könyveit is idevehetnénk (pl. turistáknak írt könyvek, nyelvkönyvek). Hogyan lehetne mindezt érzékeltetni a kategóriákban? Mi legyen a meghatározás, és milyen alkategóriák legyenek? Bővebben írtam erről a Kategóriajavaslatok oldalon – kérlek, ott válaszolj. Ádám 2007. november 20., 13:58 (CET)Válasz

Fura cím

[szerkesztés]

Ahhh... az Belváros (Marosvásárhely) akarta volna lenni, csak nagyon elírtam... – Kulja 2007. november 21., 18:59 (CET)Válasz

Vezetéknév

[szerkesztés]

Csak szólok, hogy egy vezetéknéven több személy is osztozhat. pl.: Cage, Stockhausen, stb. → Raziel szóbuborék 2007. november 26., 18:47 (CET)Válasz

Értettem, cselekedni fogok! :-) → Raziel szóbuborék 2007. november 26., 19:01 (CET)Válasz

Redirektek

[szerkesztés]

Kedves Kolléga! Kérlek ne hozz létre redirekteket nem létező szócikkekre, mint tegnap este a sok névre a rövidített alakjáról. Az ég világon semmi értelme nincs és a robot másnap jelöli őket törlésre... Kérlek, ne csináld! Köszönettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 27., 06:10 (CET)Válasz

„Szavazásra mozgósítani ne legyen tilos, csak valamilyen irányú szavazásra mozgósítani”

[szerkesztés]

Szia!

Bocs, de szerintem valamit félreértettél az irányelvmódosító javaslatban. Nem tilos mozgósítani, csak meg lenne szabva, hogy hol és hogy mekkora intenzitással. Aki részt kíván venni közösségi döntésekben, az vegye arra a fáradtságot, hogy nézze a közösségi oldalakat. – Vince blabla :-) 2007. november 30., 14:20 (CET)Válasz

Kérés

[szerkesztés]

Buongiorno, volna hozzád egy óriási kérésem. Idemásolom ezt a képet, esetleg le tudnád fordítani az 1-4 számok melletti kifejezéseket? Köszi szépen:

Fájl:Vanne-gravité.JPG
Schema che mostra il funzionamento del MoSE.
A: laguna
B: mare aperto
1: basamento
2: paratoia
3: aria compressa
4: acqua espulsa

.

Kata 2007. december 2., 13:11 (CET)Válasz

Köszi, a Velence cikkéhez - árvízvédelmi rendszer. Kata 2007. december 3., 20:00 (CET)Válasz


Muravidéki magyarok

[szerkesztés]

Köszi a figyelemfelhívást, eddig nem vettem észre. Igyekszem összedolgozni.– Szilas Vitalapom 2007. december 4., 17:02 (CET)Válasz

Kedves Adapa!

A muravidéki szócikkből átvettem minden értékeset a szlovéniaiba. Javaslom az utóbbi megtartását, nem is a szlovéniai magyarok miatt, hanem hogy egységes legyen majd a szlovákiai, romániai magyarokról stb. írottakkal. Itt a muravidéki és a szlovéniai magyarság tkp. szinoníma (és a muravidéki elnevezés tényleg szebb), de pl. Erdély alá nem lehet belevenni mondjuk a partiumi vagy nagyváradi magyarságot, vagy a felvidéki alá a csallóközit. Ezért a segítségedet kérném, hogy a muravidékiből csinálj légyszi egy átirányítást a szlovéniai magyarokra, ezt még nem tudom, hogy miképpen kell csinálni.

Egyébként rengeteg anyagom van még a lendvai és goricskói magyarságról, idővel fejleszteni fogom ezt a cikket, meg egy kis "bokrot" is tervezek köré.

Üdv – Szilas Vitalapom 2007. december 4., 20:23 (CET)Válasz

kategória:magyar politikusok

[szerkesztés]

Szia!

Ahol lehet, ott a nevezett kategória helyett a párttagsági kerül(jön), légyszi tedd te is így. Pl Dávid Ibolya a kategória:magyar politikusokból a Kategória:MDF-tagok-ba kerül. A „párttagsági” kategóriák pedig eleve alkategóriái a „magyar politikusok” kategóriának.

Köszi, Üdv
Vince

Ebben nem értünk egyet :) Ponthogy elnyelőnek kell lennie (szerintem), különben egy „kezelhetelen” és fölöslegesen hosszú/nagy kategóriát kapunk. Mintha pl minden magyart külön beraknánk még a Kategóra:Magyarokba amellett, hogy annak valamely alkategóriájában (pl: magyar ügyvédek) szerepel már. Szeretném kiüríteni a kategóriát, h közvetlenül ne vagy alig legyen benne cikk... – Vince blabla :-) 2007. december 5., 20:14 (CET)Válasz

Ok, de mi legyen azokkal, akiknek a pályája átíveli a századfordulót? Mindkettőbe? – Vince blabla :-) 2007. december 5., 20:41 (CET)Válasz

Rendben :) – Vince blabla :-) 2007. december 5., 21:10 (CET)Válasz

AkH.11 215.

[szerkesztés]

Ezt az átnevezésedet most visszaállítottam a fenti szabálypont alapján:

Zhizhi + -izhizhi

Ádám 2007. december 6., 02:30 (CET)Válasz

Mikulás

[szerkesztés]

Istvánka postafiók 2007. december 6., 09:04 (CET)Válasz

Postojna

[szerkesztés]

Szióka, sok csokit az ünnep alkalmából.

Postojnai cseppkőbarlang helyes nevén. (Postojnska jama) az interneten: [6] itt. Ciao, ciao. :) Kata vita 2007. december 6., 10:30 (CET)Válasz

Kotschy és a gekkói

[szerkesztés]
Táplálékát Kotschy gekkói képezik

Igaz, hogy teljesen értelmetlennek tartom ennek a lapnak az átnevezését, de legalább a fentebbi sorok megnevetettek. Persze az is lehet, hogy a magyar herpetológia meghatározó személyei használják rosszul e gekkó elnevezését.

Ha van egy állatnak magyar elnevezése akkor miért ne azt használjuk? M.e.uhu 2007. december 7., 03:31 (CET)Válasz

Veszédhiva :)

[szerkesztés]

Vicsit veszédhivásra sikevedett a vegutóvvi vavításod, úgyvint A Vis herceg, Harry Potter és a bölcsek Vöve (szerzője J. V. Rowling), H. P. és a Titkok Vamrája, A Vőszívű ember fiai, A Vét Lotti (szerzője Erich Västner) és hasonlók. Ugye kivavítod a vedvemért? :) Ádám 2007. december 7., 19:54 (CET)Válasz

Vavítva. :) Ádám 2007. december 7., 19:59 (CET)Válasz

Csak nem egy billentyűzetről hiányzó K betűt tartasz a vágólapon és ahelyett jönnek a V-k? :D Én az m-mel vagyok így már jó ideje (amolyan alensha-lusta-boltba-venni-és-újat-venni üzemmódban...) – Alensha üzi m 2007. december 17., 23:43 (CET)Válasz

 :D – Alensha üzi m 2007. december 18., 00:02 (CET)Válasz

Lucaniai dialektus

[szerkesztés]

Szia Adapa! Köszönöm szépen az észrevételt, már javítottam is a cikkben. Én a spanyol tudásomból indultam ki, azért nem volt teljesen érthető a mondat.

Per questa ragione, il dialetto lucano (come altri dialetti regionali) presenta delle evidenti diversità a seconda delle varie zone della regione.... spanyolul így lenne:
Por esta razón, el dialecto lucano (como otros dialectos regionales) presenta una evidente diversidad según varias zonas de la región.

Üdvözlettel, – El Mexicano (taberna) 2007. december 7., 23:20 (CET)Válasz

Szabályos átmozgatás helyett copypaste: NEM, NEM, SOHA!

[szerkesztés]

Kedves Adapa,

Régi, gyakorlott wikipédista vagy, úgyhogy remélhetőleg teljes mértékben tisztában vagy vele, hogy ilyet soha, de soha nem csinálunk! Ne feledkezz meg erről, kérlek szépen!

Ennek a megoldásnak ugyebár az a hátránya, hogy az eredeti cikk laptörténetével együtt mások munkája is elvész, és mivel a cikket látszólag a nulláról hozod létre, úgy fog tűnni, mintha kisajátítottad volna magadnak szerkesztőtársaid fáradságos munkáját: minden addigi közreműködésnek és változtatásnak nyoma vész. Ezt pedig senki sem díjazza. :-(

Ha egy cikket a laptörténet miatt nem tudsz „szabályosan” átmozgatni, akkor a kívánt címre beilleszted az {{azonnali}}(?) sablont egy indoklással, és valamelyik arra járó admin rövid időn belül törölni fogja a célpontot, sőt jó eséllyel át is rakja a cikket a kívánt névre. Nem ördöngösség… Ádám 2007. december 15., 15:43 (CET)Válasz

Szurikáta és sárga mongúz

[szerkesztés]

Szia Adapa! Lehet, hogy én tévedek, de szerintem a szurikáta = rókamanguszta és a sárga mongúz pedig csak sárga mongúz. Sajnos nincs róla irodalmam, de valamelyik ismeretterjesztő csatornán (ha jól emlékszem az ANIMAL PLANETen) a szurikátát nevezték rókamangusztának. Azért vetettem csak fel, mert itt Rókamanguszta címen a sárga mongúzról van cikk. – El Mexicano (taberna) 2007. december 15., 22:17 (CET)Válasz

Erdély portál

[szerkesztés]

Szia! Ha tudsz akkor légyszives segíts az Erdély portál létrehozásában. Válaszodat várom! – Kulja vita 2007. december 17., 16:29 (CET)Válasz

Kösz! – Kulja vita 2007. december 18., 15:30 (CET)Válasz

Ok. Akkor én is írok a vitalapjára. – Kulja vita 2007. december 20., 12:50 (CET)Válasz

Művészetdoboz

[szerkesztés]

Jó estét,

Emlékszel, mikor legyártottad és bepakoltuk a művészetdobozokat az országokba? Lehet, hogy a régiósba is elkelne, feldobná, nem? Azt hittem, portált csinálsz a lapból. :)Kata vita 2007. december 18., 21:39 (CET)Válasz

Van egy ilyen:

"Az egyes tudományterületekhez tartozó tudományágak, valamint a művészeti ágak felsorolása


7. Művészetek 7.1 Építőművészet 7.2 Iparművészet 7.3 Képzőművészet 7.4 Színházművészet 7.5 Film- és videoművészet 7.6 Zeneművészet 7.7 Tánc- és mozdulatművészet 7.8 Multimédia"

A népművészetet biztos a NÉPRAJZ lecsórikálta::)) (szerzője ismeretlen, v. kollektív?) Kata vita 2007. december 19., 08:36 (CET)Válasz

Ez a vastagon húzott bvolt a címe a weblapnak. Hú, most jött vissza netem s indulok haza, már nem vagyok csak holnap. Üdv, Kata vita 2007. december 20., 16:03 (CET)Válasz

Romániai település sablon

[szerkesztés]

Szia! Látom, te is szerkesztettél a Romániai település sablonon. Kérlek, nézz rá a sablon vitalapjára. Írtam oda vmit. Köszi, – Auguste 2007. december 18., 22:27 (CET)Válasz

Szia! Átalakítottam a sablont (máshogyan nem tudtam tesztelni) és várom az észrevételeket. Boldog új évet:) – Auguste 2007. december 30., 20:43 (CET)Válasz

összevonás sablon Krisztina Téri Iskola

[szerkesztés]

összevonás sablon, Persze eredetileg egyben volt, valaki szerintem nem jól, hogy elkülönitette, mindenesetre logikus, hogy a történelmi, 200 éves név legyen a szócikk fö cime, nem pedig a csak 10 éves. Én kezdetm el a szócikket, de a jövöben csak olvasó vagyok (tekintettel nyenyec, linkoman, stb. kedvcsináló légkörére). db007 vita 2007. december 21., 10:16 (CET)Válasz

A Szent Gellértes cikket én hoztam létre, és nem értek egyet az összevonással tekintve, hogy két teljesen különböző intézményről van szó, amelyeket mindössze az köt össze, hogy a Szent Gellért egyik épülete 1997 előtt a Krisztina téri iskoláé volt. Ennek fényében kérem, hogy vedd le az összevonást javasló sablont. Köszi, – Antissimo vita 2007. december 21., 11:50 (CET)Válasz

Ha csak egy közös épület van, akkor semmi értelme az összevonásnak, persze a közös épületen van a 200 év történelmi emléktábla. Átirányitás sem jó, legfejebb köcsönös utalás mindkét szócikkben. db007 vita 2007. december 21., 17:11 (CET)Válasz

Karácsonyfa

[szerkesztés]
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban, Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. (Ady Endre: Karácsony)Kata vita 2007. december 21., 13:51 (CET)Válasz

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok! – Hkoala 2007. december 21., 17:15 (CET)Válasz

Kellemes Karácsonyt és szerkesztésekben gazdag új évet kívánok! Buon Natale! – El Mexicano (taberna) 2007. december 22., 11:19 (CET)Válasz

Csendes, nyugodt, meghitt Karácsonyt, jó partit szilveszterre, és eredményes, boldog új évet kívánunk! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 22., 11:41 (CET) és BeaujolaisVálasz

Karácsony

[szerkesztés]
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Weöres Sándor
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!
Istvánka postafiók 2007. december 21., 22:56 (CET)Válasz

Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet!


Megmaradjon bennünk
karácsonynak fénye,
szent örömben éljen
világ minden népe!
(Devecsery László)

Szeretettel, – Immanuel 2007. december 22., 10:47 (CET)
Válasz
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! Boldog Új Évet! Egy nagyobb Magyar Wikipédiát!Kulja vita 2007. december 22., 12:28 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt, s békés, örömteli új évet kívánok:Kossuthzs. vita 2007. december 22., 15:59 (CET)Válasz


Vesejlo Bozič in srejčno Nauvo Leto! - Boldog Karácsonyt és szerencsés Újévet. Remélem még néhány évig együtt szerkeszthetem veletek a wikipédiát!  Doncsecz vita 2007. december 22., 20:18 (CET)Válasz

Kívánok Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet!!! :) Valamint köszönöm, hogy felkaroltátok az Erdély-portált és útjára indítottátok. Üdvözlettel :)– Tosandolce VITA 2007. december 23., 19:50 (CET)Válasz


Fájl:Csendes éj.jpg
Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot! Ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Neked! Ajtód elé fehér bársonyt, Így kívánok Neked szép és Boldog Karácsonyt! Sok szeretettel kívánok Áldott, Békés Ünnepeket, Boldog és Eredményekben gazdag új Esztendőt! – Sóhivatal 2007. december 25., 10:15 (CET)Válasz

Az eszperantista nem nyelvész

[szerkesztés]

Szia!

Visszaállítottam az eszperantisták kategóriájában végzett változtatásodat; a fogalom értelmezését a kategória lapjára írtam.

Boldog karácsonyt és eredményes új esztendőt kívánok! Ádám 2007. december 24., 00:29 (CET)Válasz

Erdély portál logója

[szerkesztés]

Szia! Elkészült az Erdély portál logója:

Remélem elnyeri tetszésedet. A portálhoz sok sikert, kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új évet kívánok. Tukan okoskodik 2007. december 24., 11:30 (CET)Válasz

Szia! Neked is kellemes ünnepeket! Kinn van a portál a kezdőlapon :) – Alensha üzi m 2007. december 25., 22:01 (CET)Válasz