Ugrás a tartalomhoz

Campania

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Campania
A Vezúv látképe a Nápolyi-öböl felől
A Vezúv látképe a Nápolyi-öböl felől
Campania címere
Campania címere		 Campania zászlaja
Campania zászlaja
Közigazgatás
Ország Olaszország
RangRégió
SzékhelyNápoly
MegyéiAvellino (AV)
Benevento (BN)
Caserta (CE)
Napoli (NA)
Salerno (SA)
KormányzóVincenzo De Luca (2015. június 18. – )
Népesség
Teljes népesség5 786 373 fő (2019)[1]
Népsűrűség427,6 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület13 595 km²
IdőzónaUTC+1
Campania régió elhelyezkedése
Campania régió elhelyezkedése
Campania weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Campania témájú médiaállományokat.

Campania (IPA: [kam'pa:nja]) Olaszország egyik régiója. Lazio, Molise, Puglia és Basilicata régió, valamint a Tirrén-tenger határolja. Székhelye – és egyben Dél-Olaszország legjelentősebb városa – Nápoly.

Nápoly látképe

Földrajza

[szerkesztés]

Fekvése és geológiája

[szerkesztés]

Campania Dél-Olaszország egyik tartománya. Északnyugaton Lazio, északon Molise, északkeleten Puglia, keleten Basilicata régióval, nyugaton a Tirrén-tengerrel határos.

Lazio régióval a határ a Garigliano folyó mentén húzódik, többi három régióval pedig az Appenninek vonulatai mentén. A Tirrén-tenger négy öble határolja: északnyugaton a Gaetai-öböl; központi részén a Misenói-fok és a Campanella-fok között a Nápolyi-öböl, melynek része a Pozzuoli-öböl; délebbre a Campanella-fok és a Licosa-fok között a Salernói-öböl; Camerota és a Scalea-fok között (már Calabria régióhoz tartozik) pedig a Policastrói-öböl.

Északnyugat–délkelet irányban a Nápolyi-Appenninek gyűrődéses vonulata határolja, a régió teljes hosszában. A hegységek legrégebbi részei mezozoikumi metamorf kőzetekből épülnek fel, legfiatalabb részeire pedig harmadkori üledékes kőzetek a jellemzőek (konglomerátumok, mészkő, agyagrétegek stb.). Campania északi részét a Matese-hegység vonulata uralja, amely elfoglalja Avellino és Benevento megye területének nagy részét. Délkeleti irányban haladva, Avellino városától a Sele folyó völgyéig a Picentini-hegység vonulata húzódik. A régió déli részét, a Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park területén pedig az Alburni-hegység található. A Lattari-hegység, mely végig húzódik a Sorrentói-félszigeten az Appenninek egyik nyugati irányú nyúlványa. A félszigettől nyugatra fekszik Capri szigete, amely szintén mészkőrétegekből épül fel. A Lattari déli oldalát, mely meredeken lejt a Salernói-öbölbe rövid, hegyipatakok vizei által kialakított völgyek tagolják: ennek a partszakasznak a neve Amalfi-part. Szintén az Appenninek egyik nyúlványa, a régió déli csücskében, a Policastrói-öböl partján fekvő Bulgheria-hegység hegytömb. Az Alburni- és Bulgheria hegységek területén gyakoriak a különböző karsztjelenségek.

A Lattari-hegység látképe Salerno városából

A régió nyugati, Tirrén-tengerrel határos oldalán húzódik a Campaniai vulkáni ív, amelynek kialakulása a kora pleisztocénben kezdődött. A vonulat legészakibb része a Roccamonfina hegység Teano település mellett. A Campi Flegrei vulkáni zóna a Pozzuoli-öböl környékén fekszik. Itt található a Monte Nuovo, a Solfatara és Astroni kráter, az Avernói-, Lucrinói-, Fusaro-krátertó. Ugyancsak ezen vulkanizmusnak köszönhetően alakult ki Ischia, Procida és Vivara szigete. A Nápolyi-öböl partján fekszik a Vezúv, mely egy napjainkban is aktív vulkán. Nápolytól a Garigliano folyóig húzódik a Campaniai-síkság, amely Campania legkiterjedtebb síkvidéke. A Vezúvtól keletre található a Nolai-síkság, mely tulajdonképpen a Campaniai-síkság része. A Salernói-öböl partján, a Sele folyó torkolatvidékén terül el a Salernói-síkság.

Vízrajza

[szerkesztés]

Campania legjelentősebb folyója a Volturno, ami a Matese-hegység vizeit gyűjti össze és átszeli a Campaniai-síkságot, mielőtt a Tirrén-tengerbe ömlik. Legnagyobb mellékfolyója a Calore Irpino. A Vezúvtól délre folyik a Sarno, amelyet Olaszország legszennyezettebb folyójaként tartanak számon. A Salernói-öbölbe ömlik a régió második legnagyobb folyója a Sele, mely Picentini- és Alburni-hegység vizeit gyűjti össze. Legfontosabb mellékfolyói a Tanagro és a Calore Lucano. Az Alburni-hegységből ered az Alento is.

A régió legnagyobb édesvízi tava a Matese-tó, amely a Matese-hegység vonulatai között fekszik.

Éghajlata

[szerkesztés]

A régiónak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint március–áprilisban hullik. A hegyvidékekben a klíma temperáltabb, alacsonyabb átlaghőmérsékletekkel.

Tájegységei

[szerkesztés]
Avellino megye Benevento megye Caserta megye Nápoly megye Salerno megye
Hirpinia Alto Tammaro-Alto Fortore
 Ciampate del Diavolo
Nocera-Sarno-síkság
Nolai-síkság
Flegrei-félsziget
Sorrentói-félsziget
 Nocera-Sarno-síkság
Cilento
Amalfi-part
Policastrói-öböl

Történeleme

[szerkesztés]

Ókor

[szerkesztés]
Dél-Olaszország politikai térképe 1000-ben

Az ókorban rómaiak Campania felixnek nevezték a vidéket, melynek jelentése szerencsés vidék. A Campania név eredete – akárcsak a franciaországi Champagne régió esetében – a latin campusból származik (francia nyelven champ), amelynek jelentése vidék. Az tulajdonképpeni Campania felix az Appenninektől délre egészen a Sorrentói-félszigetig húzódott a szabinok és a picentinusok által lakott területek közé ékelődve. A vidék első lakosai az oszkok voltak, akiket az i. e. 5. században a szamniszok fokozatosan kiszorítottak. Az i. e. 8. században görög telepesek jelentek meg a Campaniában kereskedelmi gyarmatvárosokat alapítva (Neapolis, Cumae, Poseidonia stb.).

Legjelentősebb városa ebben az időben Capua volt, a második legnagyobb itáliai város Róma után. Az Appennini-félsziget déli részeinek meghódítására indított hadjáratok során Róma szövetségese volt, aminek következtében municipiumi rangot kapott. Lakosai civitas sine suffragio, azaz szavazati jog nélküli polgárok voltak. I. e. 312-ben elkészült a Via Appia, a Rómát Capuával összekötő út, mely az Itáliát behálózó római utak előfutára volt.

A második pun háború során (i. e. 216–203) Hannibál seregei kifosztották és elpusztították a campaniai települések nagy részét, ami jelentős népességcsökkenéshez vezetett. A helyzetet kihasználva több mint 135 000 római veterán és római polgár törvénytelenül elfoglalta az ager publicushoz tartozó területeket. Tiberius Sempronius Gracchus (néptribunus) i. e. 133-ban célba vette ezeket a törvénysértéseket, ami a föld nem kis részének újraelosztásához vezetett.

I. e. 90-ben, a itáliai szövetségesháborúk során a Marius által vezetett felkelők elfoglalták Campania nagy részét, i. e. 89-ben azonban Sullának sikerült visszafoglalnia Nolában állomásozó hadseregének segítségével. I. e. 73–71 között a Spartacus vezette nagy rabszolgalázadás színtere volt, amelyet Marcus Licinius Crassusnak i. e. 71-ben sikerült levernie. Campania romanizációja az i. e. 1. században teljesedett ki. Campania felixben, tájainak és kellemes éghajlatának köszönhetően volt a tehetősebb római polgárok nyári rezidenciája.

Középkor

[szerkesztés]

A középkorban, a Nyugatrómai Birodalom bukása után, 475-ben Odoaker Itália királyának (Rex Italiae) kiáltotta ki magát, a tényleges hatalom azonban a bizánci császárok kezében maradt. A bizánciak hatalmát az 568-ban érkező longobárdok gyengítették, akik a következő évszázadok során számos kisebb-nagyobb önálló – vagy részben a bizánciaktól függő – hercegséget hoztak létre (Nápolyi Hercegség, Beneventói Hercegség, Capuai Hercegség, Salernói Hercegség, Amalfi Köztársaság).

882 és 915 között a szaracénok fokozatos támadásainak következtében a vidék lakossága megcsappant. Miután a normannoknak 1091-ben sikerült elfoglalniuk a 827 óta szaracén fennhatóság alatt állott Szicíliát, megszűnt Campania veszélyeztetettsége is. A normannok Szicíliából kiindulva, Palermo fővárossal, megalapították saját államukat, a Szicíliai Királyságot. Sorra meghódították a dél-itáliai városokat és hercegségeket.

1194-ben a Szicíliai Királyság VI. Henrik német-római császár birtokába került, ennek 1186-os házassága révén szicíliai Konstanciával, aki az utolsó normann király, III. Vilmos nagynénje és utóda volt. Henrik korai halála után a palermói trónra II. Frigyes került, mindössze kétévesen. Miután II. Frigyes egyben a Német-római Birodalom császára is volt, és ezáltal számos észak-itáliai területet is birtokolt, a pápa (IV. Kelemen) veszélyeztetve érezte hatalmát és befolyását Itáliában, ezért a francia Anjou Károlyt támogatta a szicíliai trónért folytatott küzdelemben. A Hohenstauffenek szicíliai uralkodása 1266-ban ért véget az Anjouk inváziójának és az utolsó király, Konradin, halálának következtében. A francia uralom és a nagy adóterhek ellen 1282-ben felkelés tört ki, amely szicíliai vecsernye néven vált ismertté. Ennek következtében III. (Aragóniai) Péter sikeres hadjáratának köszönhetően meghódította a királyságot. A felkelésnek 1302-ben a caltabellottai béke vetett véget, melynek következtében a királyság két részre szakadt, mindkettőnek neve hivatalosan Szicíliai Királyság lett. A Szicíliát magába foglaló királyságot Trinacria Királyságaként emlegették, míg a Dél-Itáliát (Mezzogiorno) magába foglaló kontinentális részt Nápolyi Királyságként. A palermói trónra II. Frigyes került, míg a nápolyira II. Károly.

Korai újkor

[szerkesztés]
A Két Szicília Királysága 1815-ben

A Nápolyi Királyság az újkorban, 16. század folyamán is a Franciaország és Spanyolország közötti viszálykodás tárgya maradt, de a királyság elhódítására irányuló francia próbálkozások egyre gyengébbek lettek. A franciák 1559-ben a cateau-cambrésis-i békeszerződésben mondtak le véglegesen követeléseikről.

A 18. század eleji spanyol örökösödési háborúk után a királyság a Habsburg Birodalom fennhatósága alá került. 1714-ben a Rastatti Szerződésben a királyság élére VI. Károly német-római császár került. Ugyancsak az ő kezébe került 1720-ban Szicília is. A királyság azonban nem maradt sokáig Habsburg fennhatóság alatt, ugyanis 1734-ben a spanyolok meghódították, és mindkét királyság élére a Bourbon-házból való V. Fülöp spanyol király legfiatalabb fiát, Károly parmai herceget nevezték ki, aki VII. Károly néven uralkodott. Miután apja halálát követően Károly (III. Károly néven) a spanyol trónra került 1759-ben, a nápolyi trónt fia, IV. Ferdinánd kapta meg. A két királyság 1735 után perszonálunióban állt egymással, csak a közös király személye tartotta őket össze, egyébként mindkettő teljesen független volt egymástól.

19. század

[szerkesztés]

1799-ben IV. Ferdinándot a francia forradalmi erők és az őket támogató nápolyiak elűzték a trónról, és kénytelen volt Szicíliába menekülni. A franciák segítségével megalapították az Első Nápolyi Köztársaságot (Parthenopéi Köztársaság), de ez rövid életűnek bizonyult, miután a katolikus egyház által szított lazzari-felkelés visszahozta Ferdinándot a trónra. Ferdinánd döntése, hogy 1805-ben a Napóleon elleni harmadik koalícióhoz csatlakozzon, káros volt a királyság számára, amely 1806-ban, az austerlitzi csata után a franciák kezébe került. Napóleon a bátyját, Bonaparte Józsefet emelte a nápolyi trónra. Miután József 1808-ban megkapta a spanyol trónt, Napóleon húga, Karolina és ennek férje, Joachim Murat marsall került a nápolyi trónra.

IV. Ferdinánd eközben a Szicíliai Királyság uralkodója volt (II. Ferdinánd néven). Miután 1814-ben legyőzték Napóleon császár seregeit, az európai nagyhatalmak megerősítették Joachim Murat-t nápolyi királyként. Miután a nagyhatalmak, főleg Nagy-Britannia, gyanakodva viszonyultak uralkodásához, Murat helyzete egyre bizonytalanabbá vált. 1815-ben, amikor Napóleon ismét visszakerült a francia trónra száz napra, Murat a támogatásáról biztosította. A tolentinói csatában az osztrák seregek leverték Murat hadait és visszaállították Ferdinándot a nápolyi trónra. A waterlooi csata után IV. Ferdinánd elfogatta és kivégeztette Murat-t.

1816-ban a Nápolyi Királyságot Ferdinánd hivatalosan egyesítette a Szicíliai Királysággal, így létrejött az új államalakulat, a Két Szicília Királysága. Ferdinándot fia, I. Ferenc követte a trónon, akinek uralkodása alatt a királyság Itália legdiktatórikusabb államává lett. 1859-ben, II. Ferenc uralkodása alatt ugyanakkor a leggazdagabb olasz királysággá vált.

1861. szeptember 6-án Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták a királyságot, majd októberben egy népgyűlés alkalmával kikiáltották Két Szicília Királyságának egyesülését az Olasz Királysággal.

Népesség

[szerkesztés]

Campania Olaszország egyik legnépesebb (5 790 187 lakos) és legsűrűbben lakott régiója. Az átlagos népsűrűség 425,9 fő/km², az érték azonban megyénként változik: Avellino megyében 156, Benevento megyében 139 fő/km². Caserta megyében 333, Nápoly megyében viszont 2632 fő lakik négyzetkilométerenként, és ezzel Nápoly megye Olaszország legnagyobb népsűrűségével rendelkezik.

Noha számos virágzó városa van (lásd Nápoly), Campania nem vonzotta és vonzza a bevándorlókat, ami elsősorban a magas munkanélküliségi rátának tulajdonítható. Az észak-olaszországi tartományokhoz viszonyítva a bevándorlók száma minimális. A lakosság összetétele:

  • Olasz – 5 659 702 lakos (98,8%)
  • Ukrán – 12 718 lakos (0,2%)

Ezen felül kisebb számban élnek marokkóiak, albánok és lengyelek is.

Közigazgatás

[szerkesztés]
Campania megyéi

Campania területe öt megyére van osztva:

A régió legnépesebb városai:

Város Megye Lakosság
(fő) 		Terület
(km²)
Nápoly Nápoly 1 004 500 117
Salerno Salerno 146 324 58
Giugliano in Campania Nápoly 110 650 94
Torre del Greco Nápoly 90 607 30
Pozzuoli Nápoly 82 131 43
Casoria Nápoly 81 888 12,03
Caserta Caserta 79 488 53,07
Castellammare di Stabia Nápoly 66 413 17
Benevento Benevento 63 026 130
Afragola Nápoly 62 319 17,99
Portici Nápoly 57 777 4
Avellino Avellino 56 928 30,41

Hagyományok

[szerkesztés]

A nápolyi nyelv

[szerkesztés]
Bővebben: Nápolyi nyelv

A nápolyi nyelvváltozat a vulgáris latinból alakult ki, hasonlóan az olasz, francia, spanyol, portugál stb. nyelvekhez.

Két Szicília Királyságának Olaszországgal történő egyesítéséig a királyság hivatalos nyelve volt. Az egyesülés után, miután az újonnan megalakult Olaszország hivatalos nyelve a toszkán dialektuson alapuló köznyelv lett, a nápolyi nyelvet lefokozták dialektus szintjére.

A harmadik évezred elején törvényhozási próbálkozások vannak az olasz parlamentben a nápolyi nyelv elismerésére regionális és kisebbségi nyelvként. Az UNESCO Nemzetközi Szabványügyi Szervezete ISO 639 szabványszám alatt már elismerte: hivatalos kódja NAP.

Gasztronómia

[szerkesztés]
Pizza Margherita

Nápoly a pizza őshazája. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma Pizzeria Brandi néven még mindig működő Pietro… e basta così (Pietro… és elég ennyi) sütödében dolgozott, és 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített az olasz nemzeti színekben: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), s készítője a királynéról nevezte el.

Az előételek közül helyi jellegzetesség a crostini alla napoletana (vékony kenyérszeletek mozzarellával, articsókával és paradicsommal enyhén megpirítva), impepata di cozze (friss kagyló citromlében, petrezselyemzöldjével és olívaolajjal elkészítve), mozzarella in carozza (kenyérszeletek mozzarellával összepirítva), továbbá a zucchine a scapece (sült cukkini) és a peperoni farciti (töltött pepperoni).

Sfogliatelle

A főételek kategóriájából megemlítendő a minestra marinata (káposztaleves sonkával vagy kolbásszal) és a zuppa di cardoni (articsókaleves csirkehússal). A jellegzetes olasz tésztaféleségek közül megemlítendő a maccheroni cacio e uova (sajtos, tojásos makaróni), a pasta fritte (sült tészta, húsgombócokkal) és a fusilli alla napoletana (zöldséges makaróni). A sartú puffaszott rizs és húsgombócok keveréke, zöldséggel és gazdagon fűszerezett öntettel.

Elterjedt ételek az anguilla in umido és az anguilla alla griglia (mindkettő sült angolnából készül). A coniglio all'ischitana nyúlhúsból és paradicsomszószból készül. A polpo alla luciana főtt polip gazdagon fűszerezett köretekkel. A cervella alla napoletana borjúagyvelőből és rengeteg zöldségből készül.

Híres nápolyi cukrászsütemények a baba (hazánkban szavarinként ismert), a sciu (csokoládé vagy kávékrémmel megtöltött tészta) és a pastiera (többrétegű, rizsből vagy lágyított búzából készült sütemény). Nápolyi különlegesség a sfogliatella, amely leginkább a croissant-hoz hasonlít.

Campania a borairól is híres. A legismertebb bor a Taurasi (száraz, vörös), mely Avellino vidékéről származik; a Cilento vidékéről származó szintén vörös, száraz Aglianico del Cilento és Aglianico di Guardia Saframondi borok; Ischia szigetéről elsősorban fehér borok származnak, az Ischia Bianco, Ischia Biancolella és az Ischia Forastera; a Vezúv lejtőin termelik a világhírű Vesuvio Bianco (száraz, fehér), Vesuvio Rosato (száraz, rosé) és a Lacryma Christi (száraz, fehér) borokat.

Fő látnivalók

[szerkesztés]
Nápoly történelmi központja
A Casertai királyi palota
Pompeii: Vettius háza
Cilento
Capri látképe

Campania természeti és kulturális látnivalói világszerte ismertek, évente több millió turistát vonzanak a régióba. Legjelentősebb látnivalói:

Gazdaság

[szerkesztés]

Az EURISPES tanulmányai Dél-Olaszország gazdasági mutatóit vizsgálják összehasonlítva az ország többi részével. Ezek szerint Észak-Olaszországban a lakosság 2,4%-a él a szegénységi küszöb alatt, a munkanélküliség pedig 3,8%; Közép-Olaszországban ezek a mutatók 1,6%, illetve 6,1%; Dél-Olaszországban a lakosság 7,3%-a él a szegénységi küszöb alatt, és 17,9%-uk munkanélküli. Amíg a feketegazdaság a teljes olasz gazdasági termelés közel egyharmadát (körülbelül 30%) adja, addig ez a mutató Dél-Olaszországban 70% körüli. Általában elmondható, hogy a térség gazdasága a kereskedelmi szektor felé mozdul el a hagyományos mezőgazdaság felől.

Puglia mögött Campania Dél-Olaszország második legiparosodottabb régiója. Kiemelkedően magasan fejlett az ipar Nápoly és Salerno megyében. Az ipar fő ágai: élelmiszeripar, gépgyártóipar, finommechanika és hajógyártás. Nápoly és Salerno kikötői Olaszország legforgalmasabb kikötői közé tartoznak úgy teher-, mint személyszállítás terén.

A mezőgazdaság elsősorban a Campaniai-síkságon, valamint a Nolai-síkságon élő lakosságot foglalkoztatja. A régió déli részében, a hegyekkel, dombokkal szaggatott Cilento vidékén elsősorban olíva- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A Vezúv lejtőin az ásványi anyagokban gazdag vulkáni eredetű talaj a szőlőtermesztésnek és bortermelésnek kedvez. A halászatnak elsősorban helyi szinten van különösebb fontossága, szerepe visszaesett, főleg amióta az olasz állam korlátozza a Tirrén-tengerből kifogható halmennyiséget.

A számos világhírű látnivalónak köszönhetően a turizmusnak egyre nagyobb részesedése van a régió gazdaságában. A gyógyturizmus rendkívül fejlett a vulkáni utóműködések következtében kialakult termálvizű forrásoknak köszönhetően (Ischia, Pozzuoli stb.)

A történelmi hagyományokat követendő számos kézművesipari központ is kialakult: például San Leucio selyemszövő műhelyei, a nápolyi Capodimonte porcelánmanufaktúrái stb.

Camorra

[szerkesztés]
Bővebben: Camorra

A camorra a szicíliai Cosa Nostrához hasonló maffiaszervezet, mely Nápolyban és a környékén tevékenykedik. A 19. században alakult meg a Bourbon uralkodók titkosrendőrségeként. Szicíliai megfelelőjéhez hasonlóan elsősorban kalóztevékenységet folytatott. Ugyanakkor örökölte a maffia felépítését is: számos egymással háborúzó klánból áll, amelyek között gyakoriak a halálesetekkel járó leszámolások. A nápolyi feketegazdaságot gyakorlatilag a camorra irányítja.[2]

Közlekedés

[szerkesztés]
A nápolyi kikötő
A salernói kikötő

Autóutak

[szerkesztés]

A régiót észak-dél irányban szeli át az A1/E45-ös autópálya, az autostrada del sole (a nap autópályája), mely összeköti Reggio di Calabriát Rómával, Firenzével és Milánóval. A Tirrén-tengert és az Adriai-partokkal az A16-os autópálya köti össze (autostrade dei due mari – két tenger autópályája).

Vasút

[szerkesztés]

Nápoly Olaszország egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja. Rendszeres összeköttetésben van Olaszország többi nagyvárosával. Ugyancsak innen indulnak a regionális vasúttársaságok (Circumflegrea, Circumvesuviana, Ferrovia Cumana, Metrocampania Nordest) szerelvényei, amelyek elsősorban Nápolyt kötik össze az agglomerációban levő településekkel.

Légi közlekedés

[szerkesztés]

Campania egyetlen repülőtere a Nápolyi nemzetközi repülőtér (IATA:NAP, ICAO:LIRN), mely egyben Dél-Olaszország legnagyobb repülőtere is.

Hajózás

[szerkesztés]

Nápolyban található Olaszország egyik legjelentősebb kikötője mind teher-, mind személyforgalom szempontjából. Rendszeres járatok indulnak Tunéziába, Korzikára, Szardíniára, Szicíliára, valamint a környező szigetekre.

Nápoly nagy jelentőségű kereskedelmi kikötő. Évente 400 ezer konténeregység halad át a 350 méteres konténerszállítókat is fogadni képes dokkokon és 450 ezer személyautót rakodnak fel teherszállító hajókra.

Salerno szintén egyike a Tirrén-tenger legforgalmasabb kikötőinek. Évente 7 millió tonna áru halad itt keresztül, ennek 60%-a konténerekben.

Híres campaniaiak

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Italian National Institute of Statistics
  2. ↑ Visnovitz Péter: Akik még a börtönt is maguknak építették – a nápolyi Casalesi klán. origo.hu, 2009. szeptember 21. (Hozzáférés: 2018. június 30.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Campania
A Wikimédia Commons tartalmaz Campania témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Campania&oldid=27596280”